Re: Nagy Síkság

by **Yokuatsu** Szer. Nov. 20 2013, 20:34

A lány is izgatottá vált, akárcsak én, örültem, mert legalább nem unatkozott. Hitetlenkedő szavaimra való válasza kicsit támadónak hangzott számomra, de biztos voltam benne, hogy nem akar vitázni, vagy megsérteni, csak kicsit meglepte amit mondtam.
- Ne haragudj, teljes mértékben hiszek abban amit mondasz, véletlenül sem feltételezem hogy nem a színtiszta igazat mondod, csak olyan…jónak tűnt, hogy nekem is lehetne egy társam, mint neked. – mosolyodtam el, talán kicsit irigykedve, majd inkább magamat
Felállt, majd ismét megszólalt, akkor már nyugodtan jelentette ki, hogy szerinte biztosan.
- Rendben. – bólintottam.
Körülnézett a tájon, úgy láttam nem igazán tudja, merre is kéne elindulni, egy kis mosolyt el is engedtem, vicces volt az a magabiztos arckifejezése, és ahogy találomra keresgélte a megfelelő irányt. Végül eldöntötte, és megmutatta merre fogunk menni, de még indulás előtt elmagyarázta a terveket, hogy a célunk megszelídíteni a kisállatot, tehát ne lövöldözzünk, valamint keressünk nem csoportban, falkában lévőt, mert különben biztos megfognak minket támadni.
- Ez csak természetes.
Timidus füttyentett egyet, majd valamit a fülébe súgott, erre a lány bólintott egyet, aztán gondolkozott kicsit. ”Vajon mit mondott Timidus?” – csodálkoztam, közbe majdnem rá is kérdeztem. Megkérdezte, hogy harcoltam-e már, jól tudom-e a használni az íjat, nem mintha csatába szeretne keveredni, csak ha megtámadnak minket, mire számítson. A továbbiakat már útközbe vitattuk meg, néha a tájat nézte, néha felém fordította a fejét, sőt, elfordult olyan is, amikor a kissárkányához szólt.
- Igen, harcoltam már, bár itt még csak szörnyek ellen. Úgy hiszem jól tudom használni, bár lehet itt vannak valami korlátok, vagy eltompult a tudásom. Ha közel jönnének, akkor viszont nem tudok mást tenni, csak ököllel támadni. – haladtunk a cél felé.

by **Lizbet** Hétf. Nov. 25 2013, 14:18

Eltelik egy kis idő, mire találtok valami mobot, de azok csak a normál, már jól megszokott vaddisznó és társai voltak, semmi extra. Járjátok még egy ideig a vidéket, azonban továbbra sem leltek érdekes dologra.
Mikor éppen visszaindulnátok, elhaladtok egy nagy fa mellett és mindkettőtök fejére esik egy-egy banánhéj, ami nemsokkal ezután pixeljeire is bomlik. Ha felnéztek, láthatjátok is az elkövetőt, aki érdeklődve néz le rátok:

Nagy Síkság - Page 10 How-to-draw-an-easy-monkey_1_000000006260_5_www.kepfeltoltes.hu_

by **Shukaku** Hétf. Nov. 25 2013, 20:24

*Shu az út többi részén vagy szótlanságba burkolózva figyelte a környezetet, hátha felbukkan valami érdekes teremtés, vagy Timidussal tárgyalt. A fiú szavai után is egy ilyen hosszas beszélgetésbe kezdett a sárkányával, aminek a végén csak pár kérdést tett fel.*
-Úgy érted mobok ellen? Milyen mobok ellen és milyen eredménnyel? Fontos lenne, hogy tudjuk, mert akkor olyanokat meg sem próbálunk megszelídíteni. Gondolom Vaddisznók lehettek. Ők itt a gyakoriak, és ezek ellen az állatok ellen szeretnek harcolni a kezdők.
*Bár hallható volt a hangjában, hogy semmi rosszat nem gondolt azzal, amikor kezdőnek nevezte a fiút, azért a biztonság kedvéért mégis hozzátette.*
-Ne haragudj, ha megsértettelek. Én is kezdő vagyok, mármint szint ügyileg… azt hiszem. Nem akartalak ezzel megbántani. Ez csak a szintet jelöli, és mi most amúgy sem harcolni akarunk.
*Egy kis ideig szótlanná vállt, majd újra erőt véve magán, folytatta.*
-Azt mondtad, hogy eltompult a tudásod. Mihez képest? És… Timidus azt is szeretné tudni, hogy hogyan harcolsz. Íjászokkal még nem nagyon találkoztunk, és ha együtt akarunk dolgozni, akkor jobb tudni, hogy mire számítsunk.
*Mind a kérdések feltételénél, mind a fiú válaszainál végig inkább a sárkányt figyelte, várva annak reakcióit. Mikor észrevette, hogy Yoku ezt talán furcsának találhatja, rögtön meg is magyarázta.*
-Nálunk Timidus ért jobban a harchoz. Én inkább a békésebb dolgokat szeretem. Mint például a szelídítést. Szóval ha harcolásról van szó, akkor általában Timidus dönt, ha másról, akkor pedig ketten. És néha persze én is.
*Az útjuk során talált gyakori mobokat végig elvetette, akkor is, ha a fiú esetleg meg akarta próbálni. Egyrészt már az elmondott okok miatt, másrészt társasággal a síkság olyan részeit is felfedezhette, ahova egyedül nem merészkedett volna. Például a várostól messzebbre eső területeket.*
-Azt mondtad, hogy ha közel jönnek, akkor csak ököllel tudsz harcolni…
*Kutakodott egy kicsit az eszköztárjában, majd nyelével a fiú felé fordítva felé nyújtott egy Kezdő Állatidomár Kést.*
-Biztosan jobb, mint a puszta kéz, de szépen kérlek próbáld meg nem eltörni. És persze csak kölcsönbe adom, nem örökbe.
*Az, hogy nem nagyon találtak érdekes mobot egyáltalán nem lepte meg. Nem is hitte, hogy az egyes szinten fognak valami olyat találni, amit ő nem ismer. A fa alatt elhaladva, amikor a banánhéj a fejére esett azonnal hátra ugrott, és Timidus már rögtön elé is repült, hogy védje a lányt. Amikor azonban meglátta a majmot, nyugalomra intette a sárkányt.*
-Nyugi Timidus. Csak egy aranyos kismajom. Nem hiszem, hogy veszélyes lenne.
~Egy majom… lássuk csak…~
-A majmoknak csak az ötödik szinttől kellene megjelenniük. Azon a szinten a mobok már ellenségesek, tehát ha szokványos mob lenne, akkor már megtámadott volna minket.
*Lassan hátrált, és Yokunak is jelezte, hogy tegye ugyanezt. Timidus végig előtte állt, bár már nem olyan feszülten, de felkészülten figyelte az idegen állatot.*
-A petek között sem tudok majomról, de lehet, hogy valaki már megszelídítette, és idehozta.
*Körülnézett, hátha a közelben megtalálja a gazdáját is.*
-Persze az is lehet, hogy felfedeztünk egy új állatkát.
*Rámosolygott a fiúra, és egy olyan mozdulatot tett, amilyennel előre szokták engedni az embereket.*
-A te társad lesz. Hogyan kezdenél hozzá a megszelídítéséhez?

by **Yokuatsu** Kedd Nov. 26 2013, 20:11

OFF: Tessék neked, kisregény Rolling Eyes

:DPróbáltam úgy cselekedni ahogy kérted, de…nem tudom mennyire ment…

Az egész út alatt a lány szemét bámultam, valahogy nem bírtam levenni a szemem róla. Teljesen rabul ejtett az elbűvölő tekintete, és az egész valója, ahogy a fákat fürkészte, ahogy Timidussal beszélgetett, vagy rám nézett. Igazán fura érzés volt egy másik emberi lénnyel lenni, aki nem szid le, vagy parancsolgat, hanem rendesen szól az emberhez…kicsit olyan volt, mint régen. Hirtelen el is mosolyodtam a gondolattól, olyan furának tűnt, hogy az édesanyámat egy fiatal lányhoz hasonlítottam, pedig hatalmas különbség volt kettejük között. Gondolataimba merülten sétáltam mellette, megint csak hangja volt az, amire felfigyeltem.
- Igen, mobok ellen harcoltam, vaddisznók, valamint egyéb itt található szörnyek ellen, és mondhatni elég könnyen kivégeztem őket…persze…gondolom azért, mert még csak az első szinten járunk.
Lassan próbáltam hanyagolni a benne való gyönyörködést, nem akartam, hogy rosszat gondoljon rólam, vagy félreérte. Kellemes volt az egész, a friss levegő, a madár fütty, a lány, sőt a huncut sárkánya is.
- Nem, egyáltalán nem sértettél meg. – mosolyodtam el.
Egész életembe nem mosolyogtam annyit, mint azon a napon, de minden arra késztett, hogy felfelé görbüljön a szám. Szinte éreztem, ahogy minden rossz érzés, és szomorúság távozik belőlem. Már teljesen máshogy álltam az élethez is. Előtte meg volt az alkalom, hogy új életet kezdjek, de azt se tudtam, hol kezdjem…igazából még akkor se tudtam túlzottan, de már pozitív dolognak fogtam fel azt, hogy van valaki, aki igen.
- Már egészen kiskorom óta tanulom az íj használatot, azonban mostanában nem nagyon gyakoroltam. Beteg lett az íjász tanárom, helyette matekra kellett mennem. Amúgy egyszerűen. Ha jön az ellenség, célba veszem, a végtagokat lövöm, hogy ne tudjon a közelembe érni, mozgásképtelenné váljon, aztán ha ez még nem volt elég, akkor a fejet támadom. Tehát igazából… a lényeg hogy távolról mozgásképtelenné teszem, és megsemmisítem, mielőtt megközelítene…ennyi.
- Akkor nálatok Timidus a harciasabb fajta. Én se szeretem az erőszakot, semmire se megoldás, erőszaknál jelen van a harag, és a harag mindig rossz tanácsadó. Az íj számomra csupán egy fegyver, amivel megmenthetem az álmaim, saját magam, vagy akár a barátaim. Ha a kezemben tudhatom, úgy érzem, nem kell félnem semmitől, mert megvan az eszköz arra, hogy ha odáig fajulna a helyzet, akkor megtudjam oldani, persze ez helytelen elgondolás, hisz ha húsz erős ellenség ránk támad, csakis a csapatmunka segíthet.
Teljesen kihozta belőlem a kisgyereket, aki imád mesélni, és minden felkelti az érdeklődését. Fura volt vele, de jó.
- Igen, ez így igaz, viszont ez biztos nem fog megtörténni, ilyen jó társak között – néztem rá Timidusra, és a lányra.
- Őőő..nagyon szépen köszönöm, de az a helyzet, hogy nem fogadhatom el. Ha téged céloznak, akkor nem tudod majd mivel megvédeni magad…és igazából íjászként a játék nem is engedné, hogy egyáltalán a kezembe vegyem. Nézd! – próbáltam átvenni, viszont a rendszer ellenkezett. – Viszont nagyon kedves vagy, tényleg, köszönöm.
”A saját testi épségét kockáztatná másért…hihetetlen ez a lány” – csodálkoztam. ”Bár igaz hogy mi is itt vagyunk, és megvédjük, de ha engem és Timidust valahogy lefognak, ő nála pedig nincs semmi fegyver, akkor nem fog tudni semmit se csinálni.”
Nagyon jól esett, hogy odaadta volna, áldozatot hozott volna értem, csak hát…azért neki is szüksége lenne rá, de még főbb ok, maga az, hogy meg se érinthetem.
Tovább haladtunk, nyugodt volt minden, aztán valami ráesett a fejünkre.
- Hmm? – csodálkoztam.
”Szilárd halmazállapotú, mégis laza, kis tömegű és méretű dolog?” Levettem a fejemről a tárgyat és felfedeztem: egy banán. ”Hogy kerül ide egy banán? Főként a fejünkre?” Felnéztem és azonnal rájöttem a válaszra, a banánhéj egy aranyos kismajomtól származott, aki banánt majszolt, a banánhéjat pedig leejtette, és pont alatta voltunk. Timidus azonnal a lány elé repült, harcra készen állt, várta a közeledő támadásokat, viszont a gazdája hamar nyugalomra intette. Ismételten mosoly került az arcomra, vicces volt, ahogy a sárkány a nap huszonnégy órájában úgy volt, hogy bármelyik pillanatban képes megküzdeni, akár az ördög ellen is. Egyre jobban kezdtem megszokni őket, nem tudtam, ők hasonlóan gondolkoznak-e inkább próbáltam a majomra koncentrálni. Izgatottá váltam, amikor kiderült, hogy ez a majom, bizony nem egy átlagos mob, mivel csak az ötödik szinttől fordulnak elő, és alapból már támadnak. ”Tehát akkor valami furát találtunk!? Milyen aranyos majom! Sose szerettem a majmokat, de ez igazán kedvesnek tűnik!”
- Milyen aranyos! – állapította meg, viszont próbáltam nem túl hangosan, féltem hogy megijed.
Hátraléptünk párat, majd rámosolygott, mintha nekem adná az elsőbbséget.
- Hát… - léptem közelebb kicsit a fához, amin a majom ült. – először biztosan lassú, óvatos léptekkel közelítenék felé, nehogy megijedjen vagy valami. A majomnak, közös őse volt az emberrel, a mozgáskoordinációjuk fejlett, az agyuk is nagy, okos és ügyes állat. Szereti a banánt. Így aztán valami módon mindenképp szereznék egy banánt, és valami módon megpróbálnám lecsalogatni a fáról a földre. Tartanám a távolságot, hagynám, hogy ő jöjjön, én nem közelednék fel, nem tennék gyanús mozdulatokat, csak törnék a banánból pár darabot, és elhelyezném kettőnk között, és remélhetőleg a végén oda is jönne hozzám…aztán nem tudom. Eddig nagyon rossz ötlet? Nem nagyon értek az ilyenekhez. Milyenek a majmok? Miket szeretnek még? Miktől félnek?[/b][/b]

by **Lizbet** Kedd Dec. 03 2013, 20:25

Felfigyeltek mindketten a csintalan jószágra, aki megdobált titeket egy pár perce, vagy csak véletlenül történt? Mindenesetre két banánhéj esett rátok, és még a kezében is van egy, amit rágcsál... hmmmm.. ilyen falánk lenne? Aprókat harap a gyümölcsből, ami nagyon ízlik neki, mert minden egyes falat után a gyönyör jelei láthatóak az arcán.... majd elolvad Rolling Eyes

Mikor észreveszi, hogy felfigyeltek rá, egy pillanatra megáll az evéssel, de utána a vállát megvonva, kissé elfordul és folytatja azt, amit elkezdett.

by **Shukaku** Kedd Dec. 03 2013, 21:41

Shu örült is, meg nem is örült annak, hogy a fiú meg tudta magát védeni.
~Ez azt jelenti, hogy nem kerülhetünk bajba azért, mert egyedül mászkálunk. Illetve azt tudom, hogy én nem kerülhetek bajba, hiszen már elég magas a szintem ahhoz, hogy megvédjem magam, és az első szinten akárhol mászkálhatok Timidussal. Azt viszont nem tudom, hogy miként venné ki magát, hogyan viselné el a fiú azt, ha én védeném meg. Illetve valószínűleg nem én védeném meg, hanem Timidus, de azt sem tudom, hogy erről ő hogyan gondolkodik. Sokan azt mondanák, hogy úgy is én védtem volna meg, hiszen én irányítom a sárkányt. Mondjuk ez elég baj, mert ezek az emberek rám haragudnának, ha Timidus valami butaságot csinálna, hiszen azt hinnék, hogy én mondtam neki. Az emberek néha nagyon nem akarják megérteni a dolgokat.~
Amikor Yoku a harcról beszélt, arra inkább Timidus figyelt, és bőszen bólogatott is. Bár természetesen nem volt semmi újdonság számára abban, amit a fiú mondott, de szerette volna bátorítani azzal, hogy egyetért vele. Gondolkodott azon is, hogy milyen is lenne az ő csapatmunkájuk, és az agyában már futtatta is végig a terveket. Egy távolharci tag beiktatása a csapatukban jócskán megnövelte a lehetőségeik számát, és Timidus már fel is szólította volna Shut az ötleteinek a jegyzetelésére, ha azok ketten nem kezdenek el újra beszélgetni.
~Talán figyelmeztetnem kellett volna Shut arra, hogy hiába kedveskedik. Bár az is lehet, hogy jobb így. Legalább látja a fiú, hogy tapasztalatlan játékossal van dolga és nem viszi bele mindenfajta butaságba. Még a végén nekem kellene mindkettőjüket kimentenem. Nem mintha nem tudnám, de mégiscsak jobb így.~
-Oh! Emiatt ne aggódj, van másik fegyverem is… de ha tényleg nem fogadja el, akkor…
Egy ideig még nézte a kezében lévő tőrt, és nem tudta, hogy miként fejezze be a mondatát.
-Akkor elteszem, és majd igyekszünk nem a közeledbe engedni a mobokat. Ugye Timidus?
Visszatette a tárgyat az inventoryjába, Timidus pedig bőszen bólogatott.
~No… a végén még Shunak is születnek tervei. Távol tartani a mobokat egy közelharcban gyenge játékostól? Azt hiszem egyet kell értenem.~
A sárkány kedvesen elmosolyodott. Persze a sárkányok e fajta szájhúzását nem biztos, hogy mindenki mosolynak titulálta volna, de Timidus sokszor látta ezt Shutól, és igyekezett utánozni. Timidus számára Shukaku volt az egyetlen, akinél ezt a kedves lenézést alkalmazta, mivel tőle sohasem várta el, hogy harcos legyen, és nem is akarta megtanítani neki. Sokkal jobban jártak, ha a harcban Shu végig rá hallgatott, és nem nagyon voltak saját ötletei. Legalább is a sárkány így gondolta. Amikor azonban más helyzet állt elő, mint például most, hogy biztossá vállt, nem kell harcolni a majmócával, Timidus vonult hátra, és adta át a terepet társának. Shu végighallgatta Yokut, majd elmosolyodott, és kicsit kuncogva válaszolt.
-Mondtam, a te társad lesz. Nem akarlak befolyásolni, de az utolsó kérdésedre válaszolva…
Kis szünetet tartott, és felnézett a mobra.
-Úgy tűnik, hogy tűlünk nem.
Még hátrébb lépett pár lépést, majd leült a fűbe.
-Ha van ennivalója, akkor valószínűleg nem éhes. Bár van, akikről ez nem mondható el.
Élcelődött egy picit Timidussal, amire a sárkány csak nyelve kiöltésével válaszolt.
-A pet-eledelt elvileg úgy tervezték, hogy az legyen a legfinomabb dolog az állatok számára. Legalább is a drágább fajtákat. Azt hiszem. Timidus mindenesetre jobban szereti, mint a halat, bár az is lehet, hogy még nem elég a horgászat jártasságom ahhoz, hogy finomabb fajtákat fogjak ki.
Kicsit megrázta a fejét, hogy ne kalandozzon el.
-Viszont mint mondtam, most ahogy látod, van saját élelme, így azzal nem tudod lecsalogatni. Mi mással próbálkoznál?

by **Michiko** Hétf. Jan. 13 2014, 16:59

[ Játék Kazuma kunnal - védgtelen mező ]

A mai reggel is csak úgy érkezett el hozzám, mint eddig bármelyik. Lomhán, bevilágítva a kis szoba ablakán. Egy városszéli fogadóban szálltam meg, és már volt egy gyűrűm is, amivel erősebb vagyok. Úgy éreztem magam, mint egy varázsló, vagy mágus, akinek varázstárgya van. Pedig abban a könyvben, amit kaptam az "inventorymba", azt mondják, hogy mágusok nem léteznek. Tudom, hogy az én kasztom egy árnyharcos nevezetű, de én mégis varázsló szeretnék lenni. Aneuve könyveiben, ahol sok kép mellett mesélik el a nagy mágusok életét. Ők különleges emberek, hatalmas erővel, mely hegyeket mozgat meg és világokat emel fel, vagy épp rombol le. Ha én varázsló lennék, akkor az én varázstárgyam egy furulya lenne. És az énekemmel megszelídíteném a vihart, a tengerek morajlását lecsendesíteném, és nap melegét simogatóvá varázsolnám.

Csendesen sétálgattam végig az utcán ezen a reggelen. Fázós idő volt, így a hideg ellenére felvettem egy köpenyt, és rajtam volt a sisakom is, amit szintén nemrég vettem. Nem sokan vannak fent már az első sugarak megjelenésekor, de engem felébreszt ez a reggeli napsugár, és nem is hagy többé vissza aludni. A könyv szerint akartam haladni a játékkal, hiszen akiket kérdezgettem a játék felől, mind azt mondták, hogy erősebb kel legyek nehogy meghaljak. És ennek megfelelően kerestem a megoldást. Kicsi szintű mobokat, azaz vaddisznókat kellett megölnöm például. Rossz érzés volt bennem ezt illetően, de úgy voltam vele, hogy biztosan nem érzik, ahogyan itt én sem érzek fájdalmat. Bocsánatot kérek tőlük, de fontos a haláluk ahhoz, hogy erősebb lehessek.

Ezekkel a gondolatokkal indultam el az erdő felé, majd irányt változtatva a Nagy síkságon találtam magam. Körbe néztem és örömmel láttam, hogy van ilyen disznó a közelben. Oda mentem hozzá egy bocsánat kérés után megszúrtam. A disznó felröfögött, de nem halt meg, hanem felém fordult, mire megijedtem és még egyszer megszúrtam. Ekkor apró darabkákká esett szét, ami meglepő módon egészen szép volt. Ezt figyeltem egy ideig, míg teljesen el nem tűnt. Azonban a disznó megölése szomorúvá tett, hiába írta ki egy újabb téglatest, hogy kaptam érte pontokat. Nem örültem annak, hogy el kellett vennem ennek a szegény disznónak az életét.

Láttam más disznócskákat is, de nem volt kedvem megtámadni őket. Nem szerettem ezeket a késeket sem, amiket használnom kellett. Így hát célját vesztve az út, csak úgy bolyongtam előre. Mire feleszméltem már egy csapat farkas ólálkodott körülöttem. Ugyan elővettem a két kést, amivel harcolnom kéne. Azonban elfelejtettem, hogy mit is kellene ilyenkor csinálnom. Csak álltam előttük nagy bambán, magam elé tartott karral és farkas szemet néztünk. Aztán az egyikük, vagy mindegyikük, megrohamozott és én felsikoltottam. Megijedtem, sírni kezdtem és behunytam a szemem. Sad

Darek ka tasukete....

by **Kazuma** Kedd Jan. 14 2014, 18:13

Michio

A viadal egyáltalán nem könnyítette meg az életemet. Mióta Hana nem segít azóta mindent magamnak kell intéznem. Az egyetlen ok, amiért még valaki hajlandó eladni nekem valamit, az az hogy sokan túlságosan tartanak tőlem ahhoz hogy mást mondjanak. Ettől függetlenül nem könnyítik meg a dolgomat. Kevesen etetik szívesen a Parazitát…
Egy ilyen beszerzőkörúton jártam épp. Nem véletlenül egy ilyen korai időpontot választottam a bevásárlásra. Kevesen kelnek ilyen korán így könnyebben végig tudom járni az ismerős helyeket olcsó felszerelések után kutatva. Kezdésnek Horunkába látogattam el, de túl sok cuccot nem sikerült begyűjteni így aztán a Kezdetek Városát céloztam meg. Sietős léptekkel haladtam hogy még viszonylag hamar odaérjek. Sokáig meglehetősen eseménytelen volt az út. A mobokkal nem foglalkoztam és játékosok sem voltak a közelben, így nyugodtan haladhattam.
A hosszúra nyúló monoton gyaloglás közben viszont sikerült elkalandoznom, ahelyett hogy a környéket figyeltem volna és az egyik pillanatban hirtelen egy farkasra lettem figyelmes, ami épp az orrom előtt osont át az ösvényen. Nem foglalkozott velem túlzottan szinte felém se nézett. A tekintetemmel követtem és megláttam a közelben a társait is. Mind egy pont felé haladtak a fűben rejtőzködve. Egy magányos játékost vettek célba. Az óvatosság kedvéért aktiváltam a lopakodás jártasságom, de nem váltottam irányt, inkább haladtam tovább az útvonalamon fél szememet az ismeretlenen tartva és persze végig a saját figyelmetlenségemet átkozva. Jobban oda kell figyelnem, ha nem akarom hogy engem is lesből megtámadjon valaki, amire volt már példa nem is olyan rég.
Nagyjából ennyiben is hagytam volna a dolgot, ha normál módon zajlanak az események. Itt azonban erről szó sem volt. Homlokráncolva figyeltem, ahogy alig pár méternyire megközelítették a lányt, de az még mindig nem figyelt fel rájuk. Aztán elővette ugyan a késeit, de meg sem próbált védekezni, csak ijedten figyelte a farkasokat, amik lassan teljesen be is kerítették. Értetlenül figyeltem az eseményeket. Nem értettem hogy mégis mit csinálhat most. Végül a farkasok a fogaikat csattogtatva ugrottak neki mire a lány felsikoltott. Ez volt az a pont, ahol irányt váltottam…
Azt hiszem bárki, aki egy kicsit is ismer, megmondhatja, hogy nem vagyok egy hős típus és ezt nem is titkolom. A hősök általában nagyon önzetlenek és ritkán élnek sokáig. Nekem személy szerint nincs gondom ezzel a típussal, míg azt nem gondolják, hogy én vagyok a gonosz, de a világért sem tartoznék közéjük. Vannak még terveim az életemmel, úgyhogy nem szeretném idő előtt befejezni. Arról nem is beszélve, hogy az erőfeszítések és a hála aránya ritkán egyenlítik ki egymást. Ez a helyzet azonban teljesen más volt…
– HÉ! - kiáltottam a farkasok felé, ahogy sietős léptekkel közelítettem feléjük. Egyből befejezték a harapdálást és felém fordultak.
– Tünés! - mordultam rájuk és a maszkomnak engedelmeskedve úgy eloldalogtak, mint az engedelmes házőrzők.
– Egyben vagy? - vetettem oda a lánynak inkább még a farkasokra összpontosítva bár úgysem fognak ellenkezni.

by **Michiko** Szer. Jan. 15 2014, 12:49

Nem fájt, bár potyogtak le a könnyeim, a kések is kiestek a kezeimből, és összekuporogva tűrtem a harapásokat. Mondtam már, hogy nem fájt? Egész eddig nem élhettem át ezt az érzést, hogy az ember várná a nyilalló, csípő érzetet, de semmi. Maximum ahogy rám nyomulnak és rám teszik a mancsaikat, az volt zavaró. De félre értés ne essék, nem fordult meg a fejemben, hogy meghalok. Nem készültem fel a túlvilágra. Vagy az ottani életre és annak életvitelére. Talán tényleg csak nem voltam felkészülve még arra, hogy az őseimmel találkozzak. Hiszen még valami fontosat is kell tennem az életemben, vagy valami olyan dologért kell meghalnom, amit az őseim is helyeselnek és akkor befogadnak majd maguk közé és kaphatok egy kis kegyhelyet is. Szóval.... még nem akartam meghalni, s habár ezért egy mozdulatot sem tudtam kisajtolni magamból, valahogy tudtam, hogy nem is fogok.
Azt mondják, hogy jók a megérzéseim, de aki nem ismer, annak furcsának tűnhetek. Amikor felnéztem a fiúra, könnyes arcomról előbb letöröltem a sós nedvességet, majd félszegen felálltam. Meghajoltam előtte és bólintottam.
- Igen. - Még volt bennem egy kis ijedtség, azt hiszem, mert ekkor majdnem újra sírva fakadtam és csak nagy szipogások és hüppögések árán tudtam vissza fojtani. Újra megdörzsöltem a szemeim, és megpróbáltam megint szóhoz jutni. Remélhetőleg ezúttal nem érzékenyülök el.
- Köszönöm, hogy megmentettél. Én Michio vagyok. Varázsló. Surprised

-
Az életcsíkom felé tekintettem. Alig ért a sárgás zöld részbe, úgy hogy valóban volt okom jól lenni. Örültem is a ténynek, azonban el kellett panaszkodnom az ijedtségemet ennek a fiúnak.
- De... késtél. Nagyon megijedtem. Habár tudtam, hogy nem fogok meghalni, mert te megmentesz engem. Surprised

-
Nem vettem észre a fiút, egyszerűen csak arra akartam utalni, hogy erős volt a hitem abban, hogy valaki megment. Közben figyeltem őt. Erősnek látszik, olyan ruhákban jár, amiket a Kezdők városában csak nagyon keveseken látni. Magas volt, és fekete volt a haja, és maszkot hordott. Biztosan ez is egy harci felszerelés, mint a sisakom. Rajtam nem volt sisak, csak a gyűrűm, és a kezdő felszerelésem. A hajam pedig egyenes volt és hosszan lenyúlt a derekamig. Itt a játékban csak így nézett ki eddig, de én nem bánom, szeretem ha hosszú a hajam és nem göndörödik fel úgy, mint a való életben.

by **Kazuma** Szer. Jan. 15 2014, 16:27

A farkasok szépen elvonultak valami más harapnivaló után nézni. A lány felé fordultam, de ahogy elnéztem az ijedtségen és pár pont elvesztésén kívül kutya baja és a kérdésemre adott válasza is ezt bizonyította. Itt szépen el is köszöntem volna, hogy a saját dolgommal törődjek, hiszen így is bőven túlteljesítettem ezzel a kis kitérővel. Őszintén szólva a látottak alapján nem hiszem, hogy túl sokáig húzza majd ebben a játékban, de ez már csak így megy errefelé. Jönnek újak, de nagy részük már az első szinten fűbe harap. Ezért nem is törődtem velük túlzottan. Ezek alapján még az is megfordult a fejemben, hogy befejezzem a farkasok munkáját „neki már úgyis mindegy” alapon de hamar elvetettem az ötletet. Az igaz hogy a Parazitát etetnem kell, de a pár felszerelés ellenére, amit nyerhetnék nem tetszett annyira a gondolat.
Így gondolkodva már nyitottam a szám hogy elköszönjek, de látszólag már összeszedte magát valamennyire, mert mielőtt bármit is mondhattam volna ő kezdett el beszélni. Megkaptam a korábban említett értéktelen hálát, majd egy nevet és aztán egy homlokráncolást. Varázsló? Viszont a folytatás is elég furán jött ki. Mégis miből gondolta hogy segítek neki?
– Varázsló? - bukott ki belőlem a kérdés miután elhallgatott. A valóságban bolondnak néztem volna. Viszont a játékban sincs varázsló kaszt, és ha ehhez hozzáadom, hogy eszébe sem jutott védekezni a farkasok ellen akkor megint csak a bolond szó jut eszembe róla. Azonban az amilyen természetesen adta elő mégis elbizonytalanított egy kicsit. Elég sok mindent láttam már ebben a játékban, és mindig megtudok valami újat, így mégsem tudtam volna nyugodt szívvel rögtön bolondnak nevezni. Erre a kellemetlen érzésre, pedig ráerősítettek az utána következő mondatok.
– Miből gondoltad hogy segíteni fogok? - érkezett a következő értetlenkedő kérdésem. Azt hiszem, kicsit halasztom a távozást. Legalább addig, míg kiderítem, hogy kettőnk közül kinek van baj a fejével…

by **Michiko** Szer. Jan. 15 2014, 16:53

Nem nagyon tudtam következtetni az arcmimikájából, hiszen takarta azt a maszkja. Szerettem volna oda lépni és levenni róla, hogy lássam, valóban mire is gondol? A szavak sokszor hazudnak, és ő is most, épp csak meghökkentségét fejezte ki velük. Mást, mélyebbet, nem. Pedig én azokat szerettem volna inkább hallani, vagy látni rajta, amik igazán érdekelték miközben engem nézett. Nem vagyok az a fajta lány, aki nagyokat hahotázik, és valahol modortalannak, vagy legalább is zavarónak is vélem ezt, de mosolyogni tudok. Haloványan ugyan, és csak alig mozgatva közben a számat, viszont azt mondják, hogy ilyenkor megváltozik az arcom. Anyám szerint sugárzom ilyenkor és mosolyogjak többet az emberekre. Erre a fiúra is rámosolyogtam. Azt akartam jelezni, hogy nincs mitől tartania velem szemben, akár még közelebb is jöhet. ^^
Kérdését azonban nem értettem, azaz miért ez volt a kérdése, ha úgy is segített? De azért válaszoltam neki teljes természetességgel.
- Mert még nem halhatok meg, és te jöttél a segítségemre. Ennyire egyszerű. Rolling Eyes

-
Azzal megfordultam és kis kutakodás után felszedtem a földről a késeket. Az övembe mélyesztve közelebb léptem az ismeretlen fiúhoz.
- Miért lepődtél meg azon, hogy varázslónak mondtam magam? Ha úgy vesszük te is az vagy, más különben nem engedelmeskedtek volna neked a farkasok. Rolling Eyes

-
Majd elindultam a Város felé, mára elég volt a védtelen mezőből, azonban pár lépés után megálltam, és ha az ismeretlen megmentőm nem indult volna el, akkor rá kérdeztem az okára.
- Nem jössz? -

by **Kazuma** Szer. Jan. 15 2014, 17:52

Ahogy mosolygott elgondolkoztam rajta, hogy vajon tudja-e ki vagyok. A viadal előtt sem tartoztam épp az ismeretlenek közé, azonban már nem sok olyan emberrel találkozom, akik ne tudnának rólam. Ő pedig nem úgy néz rám mint mások. Lehet csak a farkasok miatt, de nem látom rajta azt az erős ellenszenvet. Viszont, még ha nem is ismer, az indikátorom akkor is eléggé árulkodó lehetne a számára, bár talán én tudom leginkább, hogy az indikátor itt semmit sem jelent. Azonban kevesen vannak ezen az állásponton. Teljesen elhiszik hogy a zöld jó a piros pedig rossz…
A lány közben válaszolt a kérdéseimre és már le is szűrtem belőle a lényeget. Nem én vagyok tudatlan az már biztos. Nem igazán értettem a hirtelen jött magabiztosságot, amit éreztem felőle. Valahogy nagyon ellentétben állt a farkasok között esetlenül várakozó lánnyal és bizony feltámadt bennem a gyanú. Annyi biztos, hogy valami nem egészen stimmel vele kapcsolatban, és míg nem tudom, mi lehet a célja vagy épp az oka, addig nem árt óvatosnak lenni. Az egyértelműen látszik, hogy ő maga nem lehet túl magas szintű. Körbenéztem az üres mezőn. Ettől függetlenül jobb félni, mint megijedni.
Időközben elindult majd pár méter megtétele után felém fordult. Nem voltam benne biztos, hogy mit is mondjak. Egy részem rávágta volna, hogy nem. A másik részem, pedig elindult volna utána. Ha valami trükközésen törné a fejét, akkor sem fogok csak úgy megfutamodni. Látszólag ő is a város felé tartott és a történtek után ez logikus lépés volt. Nagy kitérőt tenni meg teleportálgatni nincs kedvem, ha nem muszáj, és talán a társaságba sem halok bele.
Így aztán vállat vonva elindultam felé és egy kis séta után feltettem egy újabb kérdést.
– Mit értettél az alatt, hogy még nem halhatsz meg?

by **Michiko** Pént. Jan. 17 2014, 00:32

Az életem eddig nagyon egyszerű volt. Egészen mostanáig. Azért nem mondom a játék kezdetét, mert valamennyire már kikövetkeztettettem, hogy amikor leütöttek, valami történhetett velem mert nem csupán pár óra vagy nap telt csak el. Nagyon sokan már nagyon nagyon nagy szintűek, és biztosan nem pár órácska alatt szerezték a szintjeiket. Így hát el kellett fogadnom, hogy én sokáig aludtam ám. Talán a játék döntött úgy, hogy még nem kelhetek fel, vagy a testem hibás mivolta miatt vagyok itt is kicsit furább mint mások. Ez a feltételezés szomorúvá tehetne, de próbálom elfelejteni. Nem foglalkozni vele. Amíg nincsenek járásbeli problémáim, addig el is felejthetem, és élhetek úgy, ahogy azt a játék engedi. A legutóbb annál a Kiképzőnél kaptam sok pontot, amit eloszthatok, és engedélyt a felsőbb szintekhez is. Ugyan még nem jártam ott, de a közeljövőben tervezek, csak hát, egy kicsit félek. Mi lesz velem, ha az erősebb állatkák is rám rontanak?
Az állatok ösztön lények, itt ebben a játékban meg még inkább. Arra vannak idomítva, hogy mindenkit megtámadjanak, de az emberek nem, így hát miután elmúlt a veszély, nem volt okom gyanakodni senkire. Főleg a megmentőmre nem. Miért kellett volna, hiszen az előbb mentett meg? Surprised

Mikor megkérdeztem, hogy nem jön e, ugyan nem válaszolt, de tudtam, hogy jönni fog. Az akaratlanul is elejtett apróbb mozdulatok elárulták.
Megvártam, hogy mellém érjen, és aztán együtt sétáltunk. Egy darabig teljes csöndben haladtunk, és hallgattuk a madarak csicsergését. Nagyon hasonló volt a kinti világhoz. Ahhoz, amiben felnőttem. Örültem a kis szünetnek, és egyszer még be is csuktam a szemem, hogy jobban élvezhessen e lágy szellőt. Majd az idegen megszólított. Örültem ennek, kezdeményezett, ezek szerint érdekes vagyok a számára. Nem szólaltam meg azonban egyből, csak felé fordítottam a tekintetem. Eddig hátra téve a kezeimet haladtam mellette, most azonban előre vettem őket és egy gömböt formáltam meg velük.
- Tudod azért, mert van még feladatom a földön.
Olyan is, amit én szeretnék megcsinálni és olyan is, ami kötelesség.
Rengeteg dolgot szeretnék itt véghez vinni.
Például sok barátot szerezni és egyszer egy nagy közönség előtt furulyázni. ^^ -
Nem beszéltem hangosan, sose szoktam, de most fellelkesültem. A végén már nem is a fiút láttam magam előtt, hanem azt ahogy az emberek hallgatják a dalomat. Szeretném egyszer az emberekkel megismertetni, hogy szépeket tudok furulyázni. Remélem ők is így fogják gondolni, ha meghallják.
- Te mit szeretnél megcsinálni ebben a világban? -
Néztem rá sugárzó, de egyben teljesen komoly arccal is. Mindenkinek van valami vágya, amit szeretne megtenni. Közben újra a hátam mögé rejtettem a kezeimet és egymásba kulcsoltam őket.

by **Kazuma** Pént. Jan. 17 2014, 16:09

Elég nyugodtnak tűnt annak ellenére, hogy egy ismeretlen vörös indikátoros alak mellett sétálgat az üres mezőn, akinek ráadásul maszk takarja az arcát. Ilyesmit eddig talán csak Szophietól vagy Hanától tapasztaltam de ők már viszonylag elég jól ismernek ezzel a lánnyal ellentétben. Túl védtelennek és óvatlannak tűnt. Valószínűleg nem véletlenül keveredett ilyen helyzetbe. Abban viszont továbbra sem voltam biztos, hogy mi is állhat ennek a hátterében. Ha alapból ilyen, akkor csoda, hogy eddig kibírta. Mondjuk, ha ő is azok közé tartozik, akiket nem engedett be a rendszer akkor még hihető, és azt is megmagyarázná, hogy miért nem tudja, hogy ki vagyok. Ettől függetlenül nem tennék rá komoly összeget, hogy sokáig játékban is marad.
Fél szemmel figyeltem, ahogy a kérdésemre felém fordult és lelkesen mesélni kezdett.
– Aham. - mondtam mikor a végére ért. Azt hiszem tényleg egy álomvilágban élhet. Kár érte. Végül feltett még egy kérdést. Nem válaszoltam neki rögtön. Akaratlanul is sok minden eszembe jutott annak ellenére, hogy nem szándékoztam egyenes választ adni a kérdésére. Nem éreztem úgy, hogy bármelyik tervem is egy ismeretlen lányra tartozna. Csak sétáltam szemmel tartva a környéket.
– Ezt-azt. - vontam meg a vállam. - Semmi különöset. - préseltem ki végül. Hogy ne lógjon a levegőben a kérdés. Részemről be is fejeztem a beszélgetést, ha ő sem szólt semmit. Már mindent tudtam, amit tudnom kellett róla. Inkább el kéne döntenem, hogy miután megérkeztem a városba merre is induljak. Ismertem ugyan pár helyet, ahonnan korábban Hana vásárolgatott nekem, de sokra nem megyek velük, ugyanis a nagyobb céhek boltjaiban nem fognak megijedni tőlem és azonnal kiszolgálni. Talán nem ártana először a piac eldugottabb részeit bejárni…

by **Michiko** Szomb. Jan. 18 2014, 13:25

Végig őt figyeltem, akkor is amikor rám reagált és akkor is, amikor csöndben volt. Mondhatnánk azt is, hogy meredten figyeltem minden mozdulatát. Furcsa egy fiú volt és kezdett érdekelni, hogy valóban csak azért hord e maszkot, mert pontokat ad neki, vagy valamit takargat. A sejtelmes, furcsa válasza azt adta tudtomul, hogy talán itt van több is, mint puszta felszerelés dolog. Miután ő befejezettnek látta az ügyet én sem szólaltam meg rögtön, csak mondhatni én is lezártam ezt a részét a kis beszélgetésünknek. Úgy sem tartunk még a Város közelében sem. A séta kellemes, és valamiéért megmentőm mellett a mobok nem nagyon akarnak velünk foglalkozni.
- Ahha, nem fontos válaszolnod ha nem akarsz. -
Az eget kémleltem ezek után. Valahogy akartam éreztetni vele, hogy mellettem nem kell takargatnia magát, nincs mire gyanakodnia, de amiket eddig hallottam a játékról, sejtettem, hogy sok indokot felsorolhatna. Így hát csak ennyit mondtam. Egy darabig csöndben haladtunk egymás mellett. A szellő kellemes volt, az idő kissé hűvös, de nem bántó, az állatkák meg békésen legelésztek vagy szaladgáltak a környéken. Őket lestem egy ideig, és alkalmi társamra szinte ügyet se vetettem. Bámészkodtam, jól éreztem magam és természetesen egy pillanatra sem jutott eszembe félni ettől a fiútól.
- Hogy hívhatlak? Ha majd legközelebb találkozunk, akkor tudjam a neved. Surprised

-
Fordultam hozzá teljesen spontán indíttatásból az egyik nem túl különös pillanatban.

by **Kazuma** Vas. Jan. 19 2014, 14:32

Csendben haladtunk tovább a város felé. Úgy tűnik nem zavarta nagyon, hogy nem kapott rendes választ és nem is kezdett faggatózásba, aminek tudtam örülni. Így aztán csak haladtunk. Messze van még a város, de ha tartjuk a tempót, akkor viszonylag még hamar odaérhetünk. Nem zavart különösebben a jelenléte szinte már majdnem úgy tűnt mintha itt sem lenne. Csak a lépteinek hangja és a szemem sarkában észlelt mozgás árulta el hogy mégsem vagyok egyedül. Végül ismét megtörte a csendet és rövid gondolkozás után válaszoltam is neki. Nem láttam sok értelmét a titkolózásnak, hisz valószínűleg az első ember, akinek megemlíti a találkozásunkat, elmondja neki. Épp elég hírnevet szereztem, hogy az ilyesmivel ne érjek célt. Így legalább tesztelhetem kicsit.
– Kazuma. - mondtam ki majd enyhén felé fordítottam a fejem, hogy jobban lássam az arcát. A felismerés jelét kerestem rajta. Figyeltem hogy mond-e neki valamit a név de semmit nem vettem észre. Nagyon úgy tűnik, hogy semmit sem hallott rólam vagy csak ügyesen titkolja.
– Miből gondolod, hogy fogsz még látni? - gondoltam még hozzáteszem, hogy elég ritkán járok errefelé de végül megtartottam magamnak, ahogy a túlélő képességeinek megkérdőjelezését is. Azonban felmerült bennem még egy kérdés, ami az eddigi viselkedése alapján logikusan következett.
– Hol voltál az utóbbi egy évben? - érdekel hogy vajon helyes-e az elméletem. Ha ő is azok közé tartozik akiket nem engedett be a rendszer, az sok mindent megmagyaráz. A szavahihetősége viszont még mindig erősen kérdőjeles de ettől függetlenül érdekelt, hogy mi lesz a válasza. Ezek után aztán csak sétáltam tovább csendben figyelve.

by **Itachi Saton** Vas. Jan. 19 2014, 16:12

Szép nap volt a mai és mint mindig ismét neki indultam az levezető sétának. Még éppen, hogy kimozdultam a házból és elindultam, már a faluban találkoztam az új taggal Astaroth-al. Oda mentem hozzá megkérdezni jön-e sétálni és megköszönni az adományt.
-Szeva Astaroth -nyújtottam felé a kezem -jössz sétálni? Éppen a nagy síkságra tartok.
Majd leguggoltam a farkasához és megsimogattam
-És te, hogy vagy Asmodeus? -majd ismét feláltam és Astaroth-nak szoltam -köszi szépen az adományodat hamarosan megtudjuk venni a telket amit kinéztem. Na de mind egy is akkor ha jössz jössz ha nem nem...
Majd elindultam a nagy síkság felé.
-Tudod Astaroth én ezt a helyet nem annyira szeretem mert elég unalmas és az állat világ is kivan halva itt nem sok állat él így nincs mit csodálni de testmozgásnak ez tökéletes. Majd hamarosan összehívok egy gyűlést ahol megismerheted a többieket is -felnevettem -és valahol itt lesz a környéken a síkság és az erdő között. Van valami terved ahova elmenjünk? Elmehetnénk egyet horgászni igaz, nem tudok de egy próbát minden képen megér.
Elindultam afelé a kis patak felé ahol a múltkor voltam ha egyáltalán még megtalálom de néhány óra séta után rájöttem, hogy már nem igazán tudom hol is van de azért egy kis itatót találtunk.
-Kértek enni? -Kuncogtam egyet -Asmodeus már biztos éhes, én hoztam neki is enni.
Lehuppantam a földre az itató mellé és elővettem a kaját. Én magamnak egy szendvicset vettem elő Astaroth-nak sült halat adtam és adtam neki még egy nyers disznó karéjt, hogy adja oda a farkasának.
-Eztán ha van kedvetek megpróbálkozhatunk pecázni is.Bár ez csak egy itató itt nem szokás horgászni.

by **Astaroth** Hétf. Jan. 20 2014, 10:36

Már hajnalodott mikor végeztek a vadászattal. Egész jól sikerült a vadászat, legalábbis Asmodeus jótékony hallgatásba burkolózott, ami az elégedettségét, és - jelenlegi - jóllakottságát hívatott jelenteni. Indultak vissza a városba. Eléggé messze kellett jönniük, és új vadászhelyet is találtak, ahol bőséggel akadt zsákmány. Éppen a falun haladtak keresztül, mikor belefutottak új ismerősükbe, Itachi-ba.
- Helló. - köszönt vissza Astaroth, és megrázta a felé nyújtott kezet. - Éppen most voltunk vadászni. Minek tartasz oda? - kérdezte a fiútól. Itachi leguggolt a pet mellé, aki visszafelé úton végig Astaroth mellett bandukolt. Nem volt kedve átmenni az "otthont" jelentő saját síkjára, élvezte a nap sugarak melegét, és élvezte megtelt bendője halk, elégedett morranásait. Hagyta a fiúnak, hogy megsimogassa ami tőle szokatlan volt, de most még ez sem zavarta igazán. Azért híven magához, hamar elhúzódott a simogató kéztől. ~ Jóllakva. - válaszolta a kis farkas, melyet Astaroth készségesen fordított. Most úgy tűntek egymás mellett, mintha egy jó gazda-pet viszonyban lennének. Mindketten elégedettek voltak az este a másikkal, így nem volt okuk rá, hogy másként viselkedjenek. Itachi megköszönte az adományukat, melyet a céhbankba helyeztek. Mind a ketten úgy gondolták, ideje ott hagyni a fogadót, és új helyet keresni. Elég sokan felismerték már őket a környéken. Az pedig, hogy közben Astaroth egy céhbe lépett, csak kapóra jött számukra.
- Nincs mit. Az én érdekeimet is szolgálta, tehát nem adomány volt, inkább egy kis előleg. - mondta a fiúnak. - Viszont, amint meg lesz véve az épület, szeretnék egy kisebb helyet elfoglalni benne magamnak, és Asmodeusnak. Nem szeretünk a középpontban lenni, mint bizonyára feltűnt. Remélem megoldható. - fejezte be, majd ránézett a farkaskölyökre. - Mit mondasz? Menjünk? Talán még későbbre kaját is tudunk neked farmolni. - kérdezte a petet hangosan, azért, hogy Itachi is értse a lényeget. Asmodeus csupán bólintott. A fiú már bizonyította nekik, hogy képes segíteni, még akár kaja szerzésben is. Fáradt még nem volt, így beleegyezett. - Rendben akkor mehetünk. - fordult vissza Itachi felé Astaroth. Menet közben a céhvezér folytatta a mondanivalóját. Asmodeus és a férfi is elhallgatta csak. Majd feléjük intézett kérdésére mindketten csak a vállukat vonták meg.
- Valóban elég kevés a környéken a mob. Azt mondod itt akarsz a közelben gyűlést szervezni? Úgy gondolom, akkor már ráér annyit, hogy meglegyen az épület, és majd ott rendezzük, tagok keretében. Mond csak, említetted, hogy túl nyomó többségük lány. Milyenek? Mit tudsz róluk, amire érdemes odafigyelnem? És csak szólok, ne várd tőlem, hogy körbe ugráljam őket. Amire tudok válaszolok, de magamról nem szeretek beszélni. Asmodeus pedig elég ritkán jön ki másokkal. - közölte a fiú az idomár, és állata egyetértően mordult egyet. - Nem leszek tiszteletlen senkivel, mindaddig, amíg a másik fél is tisztelettel fordul felém! Én sem tudok horgászni, és elég türelmetlen vagyok, de mint említettem, most végeztünk a vadászattal, szóval pihenésképen az is megteszi. - mondta a fiúnak. Majd Asmodeus felé fordult. - Megeszed a halat is? Bár ez ostoba kérdés volt...te mindent megeszel. - választ sem várva petjétől - aki a nyilvánvaló sértést hallván a gazdája felé kap - fordult vissza Itachi-hoz. - Menjünk.
Már órák óta sétáltak, mikor egy itatóhoz értek.
- Hát ez sem egy pecahely... - próbál viccelődni Astaroth. Ajkán mosoly helyett csupán valami gúnyos vigyor jelenik meg. Nem képes ő magától semmiféle jóra. Vagy is de, viszont ezek az érzelmek olyan távol állnak tőle, mint az állatától a saját fajtájának megevése. A fiú megkérdezte őket, hogy kérnek-e enni. Majd hozzátette, hogy Asmodeus bizonyára már éhes. Az idomár lenézett a pet-re, és látta rajta, hogy amaz is elfáradt, és örül a pihenőnek. A srác adott a férfinak egy szendvicset, és mellé egy nyers disznó mobtól szerzett húst is. Astaroth odanyújtotta Asmodeusnak a falatot, aki el is kapta kezéről azonnal. Mielőtt lejárt volna a tartóssága az ételnek, el is tűnt a kis farkas gyomrában. Aztán elégedetten odasétált a kaja adóhoz, és tőle szokatlan gyengédséggel megharapdálta köszönetképp a kezét neki. Astaroth végignézte, egy szót sem szólt, majd Itachihoz fordult.
- Ezentúl Te is etetheted! - mondta a fiúnak nevetve. - Én adom a pecázást, bár mint neked sem, úgy nekem sincs benne gyakorlatom.

by **Atoru** Hétf. Jan. 20 2014, 21:02

- Új nap! Új kalandok! - Kezdtem bele ebbe a napba is, mint a többibe. Ma éppen semmi dolgom nem akadt, így aztán gondoltam körülnézek az első szinten. Ez a szint hatalmas. Még mindig vannak részek, ahol egyáltalán nem jártam, vagy ritkán fordultam meg arrafelé. A mai is egy olyan cél volt: A Nagy Síkság. A lehető legnagyobb terület, a Kezdetek Városa után, legalább is szerintem. Végig mentem a forgalmas utcákon, ahol rengeteg játékos lófrált. Volt, aki beszélgetett, volt aki kereskedett és volt aki küldetéseket nézegette. Egy pillanatra engem is elkapott a hév, hogy küldetésre menjek, de most ellen álltam.
– Nem. - mondtam - A mai végre pihenő nap lesz. Már közel jártam a síksághoz, de nem siettem, inkább a tájat figyeltem. Kihinné, hogy ez a szép táj nem más, csak számok és adatok halmaza? Majd oda értem. Nem is tudtam, hogy hol kezdjem a barangolást, akkora volt a táj. Azonban valamit észrevettem: itt mobokkal alig találkozhat az ember. Na mindegy, a táj és néhány kaland miatt jöttem ide. Ahogy ott sétáltam egyedül, egyszer csak észrevettem két játékost. Az egyikük egy idomár volt és egy szép farkas hevert mellette a fűben, míg a másik egy ugyanolyan árnyharcos volt, mint én, vagy is majdnem ugyanolyan. Az indikátora vérvörösen villogott. Azonban látszott, hogy ez a másik srácot nem nagyon zavarja, sőt, ahogy látom, eléggé jóban lehetnek. Ez nem egy védett zóna –figyelmeztettem magam. Így akármikor sor kerülhet harcra. Ebből lehet, hogy még egy jó kis kaland kerekedik – gondoltam, és elindultam feléjük.
- Sziasztok, srácok! – integettem feléjük – A nevem Atoru, nem baj ,ha én is csatlakozom? – azzal lehuppantam melléjük az itatóhoz.

by **Itachi Saton** Hétf. Jan. 20 2014, 21:42

~Azta Astaroth viccelődik ez elég fura~
-Én etetni Asmodeus-t? Ne értsd félre én nagyon csípem de az kéne még nekem, hogy a végén leharapja a karomat. Etesd csak te!
Elővettem egy nagyon rossz, gyenge horgászbotot és bedobtam a vízbe. És elkezdtem válaszolni az előző kérdésére:
-Áhh a céh tagok miatt ne aggódj rendesek és régóta ismerem őket, nem kell kinyalni a seggüket csak elvárom a céh tagoktól, hogy megadják egymásnak a tiszteletet tehát ha te megadod nekik ugyan azt fogod visszakapni ezt garantálom.
Majd horgásztam tovább.
-Háát itt nem sok mindent fogunk fogni az is biztos.
Majd kicsit meggörbült a botvége.
-Lehet, hogy mégis csak fogunk valamit??
Majd elkezdtem fárasztani és tekerni mint az őrült pedig már fejben tudtam, hogy ez max csak egy sneci lesz, majd mikor kiemeltem a botot akkor a végén csak egy gumicsizma volt.
-Na hát ebből nem lakunk jól, de kezdésnek nem rossz, valamit legalább már fogtam.
Majd látom távolról, hogy felénk tart egy kék hajú srác és ha jól láttam még árnyharcos volt. Astaroth-ra néztem komolyan és a srác felé fordítottam a fejemet, gondolván megérti mit akarok mondani. Idejött a srác egyenesen hozzánk de nem akart sok rosszat, viszont elég tuskó volt de én normálisan fogadtam.
-Hellóóó! -Erőltettem az arcomra a mosolyt -persze ülj csak le közénk. Hogy vagy barátom? Mi járatban erre felé?
És még rengeteg kérdésem lett volna de gondoltam hagyom szóhoz jutni, pedig hirtelen mindent megakartam róla tudni, hogy vajon megéri-e vele maradni vagy éppen menjünk el vagy vámoltassuk? Nem tudtam mire vélni a srácot úgyhogy csak vártam, hogy válaszolgasson, de aztán válaszolgatás közben már volt ötletem mi legyen a sráccal, volt elképzelésem a hova tartozásáról. ~Nem éppen neked kellett volna erre járnod de ha normális leszel akkor még megúszhatod a dolgot.~ Gondoltam magamban és kezdtem megőrülni és vártam, hogy csak egyszer szóljon bármi rosszat is és akkor nagy bajok lesznek de egész normális volt. Kezdtem félni, hogy tök normális lesz és a mai nap sem lesz semmi izgalom. Letettem magam mellé a pecabotot és beszéltem neki ismét:
-Talán te is beszállhatnál a horgászatba és közben mesélhetnél magadról...
Majd ismét erőltettem egy kis mosolyt az arcomra miközben hallgattam a meséit.

by **Michiko** Kedd Jan. 21 2014, 11:16

Kazuma írta:
Csendben haladtunk tovább a város felé. Úgy tűnik nem zavarta nagyon, hogy nem kapott rendes választ és nem is kezdett faggatózásba, aminek tudtam örülni. Így aztán csak haladtunk. Messze van még a város, de ha tartjuk a tempót, akkor viszonylag még hamar odaérhetünk. Nem zavart különösebben a jelenléte szinte már majdnem úgy tűnt mintha itt sem lenne. Csak a lépteinek hangja és a szemem sarkában észlelt mozgás árulta el hogy mégsem vagyok egyedül. Végül ismét megtörte a csendet és rövid gondolkozás után válaszoltam is neki. Nem láttam sok értelmét a titkolózásnak, hisz valószínűleg az első ember, akinek megemlíti a találkozásunkat, elmondja neki. Épp elég hírnevet szereztem, hogy az ilyesmivel ne érjek célt. Így legalább tesztelhetem kicsit.
– Kazuma. - mondtam ki majd enyhén felé fordítottam a fejem, hogy jobban lássam az arcát. A felismerés jelét kerestem rajta. Figyeltem hogy mond-e neki valamit a név de semmit nem vettem észre. Nagyon úgy tűnik, hogy semmit sem hallott rólam vagy csak ügyesen titkolja.
– Miből gondolod, hogy fogsz még látni? - gondoltam még hozzáteszem, hogy elég ritkán járok errefelé de végül megtartottam magamnak, ahogy a túlélő képességeinek megkérdőjelezését is. Azonban felmerült bennem még egy kérdés, ami az eddigi viselkedése alapján logikusan következett.
– Hol voltál az utóbbi egy évben? - érdekel hogy vajon helyes-e az elméletem. Ha ő is azok közé tartozik akiket nem engedett be a rendszer, az sok mindent megmagyaráz. A szavahihetősége viszont még mindig erősen kérdőjeles de ettől függetlenül érdekelt, hogy mi lesz a válasza. Ezek után aztán csak sétáltam tovább csendben figyelve.

Azt hiszem, nem, biztosan tudom. Fel kellett csillannia a szememnek, mikor kiejtette a száján a saját nevét. nem kertelt és nem is próbálta elterelni a témát, vagy kérdezett vissza, magát egy nagyon fontos embernek feltüntetve. Egyszerűen csak kimondta, elárulta nekem a nevét, amire nem is gondoltam volna, tekintve az előbbi titkolózását. Már örültem, hogy mégis feltettem ezt a kérdést neki. Tudtam én, hogy nem kell tartani tőle, és már ő is tudja, hogy tőlem sem kell.
- Szép név. - Mosolyogtam rá kedvesen, s noha elfogott a vágy, hogy megkérdezzem azt is, ez e az igazi neve, vagy úgy mint én, újat kreált magának, még sem tettem. Ez a fiú biztosan egy nagyon zárkózott ember. Nem lehet őt csak úgy lerohanni, és én megpróbáltam tapintatos lenni, és mindenben adni teret a számára. Nem akartam, hogy úgy érezze magát, hogy megfojtanák, mert én ilyet még senkivel nem tettem, hát most se fogok. Majd csodák csodájára, Kazuma kun szólalt meg előbb, én meg vidáman követtem a szavait. Széles mosoly követte azonban azokat, s előre szegezve a fejem, nem a fiúra nézve, adtam meg a választ.
- Megérzés. Azt mondják, hogy nekem jók a megérzéseim, és veled kapcsolatban az, hogy még fogunk találkozni, Kazuma kun. ^^ -
Nem tehettem róla, elkuncogtam magam kissé. Most mit gondolhat rólam? Hogy legalább is nem vagyok teljesen épp eszű, pedig mind igaz. Minden egyes szó, amit kiejtettem a számon. Surprised

A következő kérdése meglepett, s egy ideig gondolkoznom kellett a válaszon. Végül is a legkézenfekvőbbet adtam meg.
- Nem tudom pontosan. A játék elején leütöttek, és amikor észhez tértem már nem ott voltam, ahol, hanem egy fogadóban és utána kiderült, hogy egy évig nem voltam a játékban. Különös nem? -
Kérdeztem kicsit élénkebben is. Ha mindeni igaz, ő egy nagy szintű játékos, és talán még tud is valamit erről a problémáról, ami velem történt. Meg aztán akartam volna én is megkérdezni, hogy mi jót csinált eddig, de zárkózottsága révén, egy kicsit későbbre halasztottam ezt a témát. Rolling Eyes

by **Kazuma** Kedd Jan. 21 2014, 20:45

A kérdésemre adott válasza legalább olyan sejtelmes volt, mint a korábbiak. Hasonló „megérzéseim” inkább akkor szoktak támadni, ha tervezek valamit és valahogy a kuncogása is azt sugallta, hogy más is lehet a dolog mögött. Nem tetszett túlzottan a dolog. Azonban a következő válasza meglepett.
– Furcsa… - morogtam. - Hallottam már olyanról hogy valakit nem engedett be a rendszer… - kezdtem kicsit bővebben kifejteni vállat vonva. - de olyanról még nem hogy valakit leütöttek és azért történt ez… - ha ez igaz, akkor nem tudom, hogy szerencsésnek vagy inkább szerencsétlennek nevezzem-e. Viszont azt hiszem igaz lehet… passzol ahhoz a kevéshez, amit eddig hallottam, és ha hazudni akarna, akkor nem hiszem, hogy egy ilyen furcsa magyarázattal tenné. Ismét elhallgattam és a gondolataimba merülve sétáltam tovább, mígnem egy hirtelen ötlettől vezérelve megtorpantam. Most aztán tényleg eldől, hogy kivel is állok szemben.
Michio felé fordultam és kinyújtottam felé a bal kezem és a legapróbb rezdüléseit is figyelve megszólaltam.
– Fogd meg a kezem. - mondtam neki ártalmatlanul és a maszkom miatt, bizony sehogy sem olvashatta le a feszültséget az arcomról. - Ha megteszed, segíthetek neked kijutni. - fúrtam a szemeibe a tekintetem. Ezzel most végleg kiderítem, hogy igazat beszél-e. Ha hazudott akkor tud a Parazitáról, és a viadalon láthatta mire képes. Nem találkoztam még olyan emberrel, aki rezzenéstelen arccal képes lenne a közelébe menni azok után, hogy látta. Ráadásul direkt félreérthetően fogalmaztam. Ha csak azért van itt, hogy megtudjon tőlem valamit vagy tőrbe, akar csalni, akkor az utolsó mondatom után biztos, hogy nem meri majd megérinteni. Viszont ha gyanútlanul megfogná, akkor tényleg nem ismer, és nem tudja mit jelent a kijuttatás egy vörös szájából.
Feszülten figyeltem hogy a rögtönzött de fejben tökéletesnek látszó hazugságvizsgálóm milyen végeredményt hoz. Ha látom, hogy megijedt vagy túlságosan vonakodik, akkor boldog lehet, hogy nem ölöm meg itt helyben és inkább elteleportálok egy üresebb szintre. Viszont ha látszólag teljesen gyanútlanul a kezem után nyúl, akkor az utolsó pillanatban elkapom előle, hogy nehogy véletlenül kivégezze magát a nagy őszinte tudatlanságában.
– Tehát igaz… - morgom. - Tényleg nem voltál itt az utóbbi egy évben… - felemeltem a bal kezem hogy egy kis magyarázatot adjak neki. - Tudod, ha hozzáérsz, nagy eséllyel meghalsz. Ha hazudtál volna, akkor ezt tudtad volna, és ha tudnád, akkor még véletlenül sem akarnál hozzáérni. - magyaráztam halvány megkönnyebbüléssel a hangomban. A hátam mögé rejtettem a kezeimet és ismét elindultam a város felé.
– Haladjunk…

by **Michiko** Kedd Jan. 21 2014, 21:10

"Furcsa" mondta ő, én meg megvontam picit a vállam. Én is majdnem ugyanezt mondtam, csak más szavakkal. Aztán hozzá tett valami újat. Aha, tehát nem én vagyok az egyedüli. Nem tetszett, hogy a játék "játszik" velünk, de nem tudtam vele mihez kezdeni, ezért nem is foglalkoztam vele. Ha lenne egy kis esélyem arra, hogy megváltoztassam ezt a rendszert, akkor talán gondolkodnék rajta, de hát nincs, és azok a játékosok nem is halnak meg, akiket így lefagyasztott a rendszer, ezért nem voltam szomorú emiatt. Kazuma kunon nagyon látszott, hogy magába mélyedve bandukol tovább. Érdekes. Felettébb le tudott kötni, ahogy egyik lábát teszi előre a másik után. Így kicsit le is maradtam, ahogy a lábait figyeltem, de aztán ő megállt én meg mentem az úton tovább se nem látva, se nem hallva semmit. A hangja rántott vissza ebbe a kissé hideg valóságba, amit már rég nem hívunk játéknak. Arra kért, hogy fogjam meg a kezét, és nyújtotta felém a balt. Felé fordultam, hogy megkérdezzem tőle az okát, ám már mondta is tovább. Piros indikátoros volt, igen, de ő nem mob. Ő egy ember, nincs beprogramozva semmire. Szabad akarata van affelől, hogy megöl e valakit vagy sem. Engem is megölhetne, de helyette megmentett. Cseppet se féltem tőle. ha úgy vesszük a haláltól sem féltem. Ha mégis meghalok, az csak azt jelenti, hogy tévedtem, és már nincs mit megtennem a földön és csatlakozhatok őseimhez.
Vidáman nyújtottam, minden hezitálás nélkül a kezem a keze felé. Úgy voltam vele, hogy biztosan ez valamiféle bizalmi jel, egy szimbolikus kapocs köztünk. Azt ígérte, hogy segít kijutni innen, de én inkább mást kérnék tőle ha lehet. Ám megint csak ő cselekedett előbb, és vissza húzta a kezét. Szomorkásan, mondhatni csalódottan néztem rá. Valami rosszat tettem? Aztán kiderül, hogy ez egy teszt volt. Ha vonakodtam volna, akkor valami kém vagyok, aki rosszat akar neki. Akaratlanul is eszembe jutott, hogy mitől is félhet és már mondtam is.
- Sok ellenséged van? -
Aztán még egy gondolat átsuhant a fejemen, amit megint csak ne tarthattam magamban.
- Miért halnék meg, ha hozzá érek a kezedhez? -
Majd a csalódottság is szóhoz jutott egy csipetnyi remény kíséretében.
- De ugye azért segítesz? Habár én még nem szeretnék kijutni innen. Lehetnénk barátok!
Vannak barátaid? Nekem még nincsenek. Jól jön valaki, ha magányos az ember, vagy valamire szüksége van.
Mit szólnál hozzá? -
Nem voltam naiv, legalább is én így gondolom. Nagyon is jól tudom, hogy mit jelent az indikátora, és azt is, hogy az élet nem ilyen könnyű. Egy bélyeg sokáig rajta van az emberen. A többiek rajta felejtik, még akkor is, ha már rég megbánta tették, és a sok vád végül beledöngöli a szívet a reménytelenség mocsarába. Kazuma kun pedig akárhogy is nézzük az életemet mentette meg. Az adósa vagyok.

by **Kazuma** Kedd Jan. 21 2014, 22:21

Talán egy pillanatra láttam rajta valami átsuhanó értetlenkedést, de ez bőven belefér, ha figyelembe veszem hogy mennyire váratlan lehetett a kérésem. Ezen kívül a leghalványabb jelét sem láttam, annak hogy bármit is takargatna. Olyan könnyedén nyúlt a kezem után mintha tényleg csak egy kezet készülne megfogni. Persze nem hagytam neki, és el is magyaráztam miért. Először valamiért egy kicsit csalódottnak tűnt de én megkönnyebbültem, hogy mostmár biztos lehetek benne, hogy eddig őszinte volt. Végül jött az első kérdés. Ezek után valahogy sejtettem, hogy nem úszom meg kérdések nélkül, és bár kényelmetlen témát feszegetett, de ha nem én mondom el, akkor valaki más fogja megtenni. Akkor meg már nem mindegy?
– Épp elég van ahhoz, hogy bárki az lehessen. - válaszoltam sokat sejtetően az első kérdésre de már érkezett is a következő és kezdtem még kényelmetlenebbül érezni magam.
– Szerintem nem akarod tudni… - tértem ki előle gyorsan és már jött is a következő. Az utolsóra nem válaszoltam rögtön. Nehezen tudtam eldönteni, hogy mégis mit mondhatnék neki. Nem tetszett… túl hirtelen és túl váratlanul érkezett. Lejjebb hajtottam a fejemet és a földet nézve lépkedtem.
– Idebent a barátsággal nem sokra mész. Előbb-utóbb ellened fordulnak, becsapnak, vagy meghalnak. Csak lelassítanak és elgyengítenek. - mondtam sötéten. - Ha megfogadsz egy jó tanácsot tőlem, akkor ezt tartsd észben. A barátokkal csak halált hozol magadra. Ne keresd őket. Ahogy mondtam, itt bárki lehet az ellenséged. Egy az utcán sétáló kisfiú, aki hangfelvételeket készít a zsebébe rejtett kristállyal pár darab csokiért. Egy zöld játékos, aki segítséget keres egy vadászatra és végül a segítőből lesz a vad, mert a társai inkább jövedelmezőbb vadászatot szeretnének. Ha barátokat keresel, akkor rossz helyre jöttél. Ha élni akarsz, ismerd a határaidat és segíts magadon, mert más nem fog… - szinte megállás nélkül folytak belőlem a szavak, míg a végére nem értem. Szophie járt a fejemben, de ahogy beszéltem több arcot is láttam magam előtt. Neu, Hana, Aiko. Eddig talán csak Szophie nem illik bele egyik helyre sem, de attól tartok, hogy ez nem marad így örökké. Ebben a kérdésben viszont biztos voltam. A barátok csak bajt hoznak.

by **Astaroth** Szer. Jan. 22 2014, 20:38

Miközben előhalászta inventory-jából pecabotját, tovább magyarázott Itachi. Kijelentette, hogy ő nem kívánja etetni a kölyökfarkast, mert fél, hogy az még letalálja harapni a kezét, bizonyára a petnek tartott hússal együtt. Asmodeus elégedett pillantása következtetni engedett abból, hogy igencsak ínyére való a fiú véleménye. Kevésbé gyűlölte őt, mint a többséget, de még nem találkozott olyan személlyel, aki képes lett volna egy kis rokonszenvet is kicsikarni tőle. A srác viszont egyre jobb úton haladt a cél felé. Aztán mikor kirántott egy csizmát a tóból, gazdája és maga is jót röhögött a szerencsétlenen.
- Hát tudod, ez szerintem még a farkasom számára is ehetetlen. - közölte Astaroth vigyorogva, de már nem volt élc a hangjában, csupán derű. Miközben a fiút nézte, feltűnt neki, hogy amaz a mögötte elterülő síkságot figyeli. Látta Itachi állának és vállának megfeszülését, és értette a célzást, melyet a fejével adott le. Tudta, egy hívatlan vendég érkezik. Asmodeus már fel is pattant, és hátán a szőr az égre meredt. A betolakodóra morgott. Astaroth lustán fordította irányba a fejét, és úgy nézte végig a kék hajú srác közeledését. Már távolról rájuk kiabált, mely nem tetszett sem a férfinak, sem a farkasának. Fél szemmel Itachi-ra pillantott, és látta, a fiú valamiféle nyugalmat, és ál mosolyt húzott. Így magára is erőltetett valamiféle - szerinte legalábbis - ártatlan vigyort. Valójában azonban, ennyire erővel egy teve is megpróbálhatott volna japánul káromkodni. Ettől függetlenül a srác (kék hajú) letelepedett közéjük. Csak miután leült, köszöntötte Astaroth.
- Isten hozott! - (Mikor visz?) folytatta magában a befejezetlen mondatot. - Mi járatban errefelé? - kérdezte a sráctól. Miután Itachi meginvitálta a fiút horgászni, feltűnésmentes jelet küldött Asmodeus-nak, aki maga is úgy vélekedett. Így hát észrevétlenül eltűnt a síkján. Ha a fiú rákérdez, hogy hová tűnt, Astaroth nyugodt arccal ráemelte a tekintetét, és csupán ennyit mond. - Elment valami ehetőért.
Asmodeus, miután átlépett az árnybirodalomba, halkan körözött a trió körül, és felmérte a terepet. Ha esetleg harcra kerülne a sor, a terepnek az ő előnyüket kell szolgálnia nem pedig az ellenét. Az volt a feladata - melyet egyetlen pillantásból derített ki -, hogy ne hagyja elfutni az áldozatot. Kajánul elvigyorodott. Élvezte a menekülő zsákmány édeskés félelem és izzadtság szagát. Örült a dolognak, és remélte, hogy a gazdája és Itachi úgy döntenek, nem hagyják élve elmenni a prédát. Emellett ügyelt arra is, hogy Astaroth ha bajba kerülne, gyorsan áthúzhassa magához. Letelepedett a férfi, és a fiú közé. Elnyomott egy ásítást, és várta, hogy végre a lényegre térjenek előtte.
Astaroth bízott a petjében, és tudta, hogy nem fogja hagyni elmenekülni az áldozatot. Bár, azzal is tisztában volt, hogy hagyni fogja futni egy darabig, mielőtt lecsapna, de nem úszhatja meg. Míg a srác a pecabottal matatott, Astaroth egy kérdő tekintet lövellt Itachi felé. Kérdése egyszerű volt. Mi legyen a fiúval? Biztos volt benne, hogy a céhvezér érteni fog néma nyelven is, pusztán pillantásokból. Az újonnan jött fiú felé fordult. Meglátta a neve mellett lévő céh logót. Egy kissé felvonta a szemöldökét.
- Melyik céhbe tartozol? Nem láttam még senkin sem ezt a szimbólumot. - kérdezte a kék hajútól.
Ugrásra készen várta a folytatást. Már előre élvezte a dolgot.

by Ajánlott tartalom