[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Go down

default [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Rosalia on Szer. Ápr. 01 2015, 08:56

2025. április 1. A nap, amikor minden a feje tetejére fordul Aincradban. Érkezik ugyanis minden játékosnak egy rendszerüzenet, miszerint lehetőség van a mókás nap alkalmából 24 órára egyetlen választott elsődleges jártasságot - legyen az már korábban fejlesztett vagy egy teljesen új elsődleges jártasság - max szintre felhúzni. Bizonyára vannak köztetek, akik ábrándoztak már arról, hogy csodás kincsekre lelnek keresgélés közben, hogy milyen lehet mindenki mellett észrevétlenül elsuhanni, vagy épp ellenkezőleg, mindent észrevenni. Hogy milyen lehet újraélni mások emlékeit azon a helyszínen járva, ahol a követett személy ki tudja mennyi idővel korábban járt ott. S hogy milyen lehet úgy látni, mint a sas, olyan erősnek lenni, mint egy óriás, vagy pár szökkenéssel átugrani egy épületet. Az sem elhanyagolható tényező, hogy ezen a bizonyos napon, a jártasságok bónuszai is érvényesek lesznek, tehát aki megfontoltan akar választani, lehet annak érdemesebb kevésbé menő jártasságot választania.

Ez nem áprilisi tréfa!

Fix jutalom 300 arany egyetlen postért, illetve ha a jártasság után jár dobás is, akkor kidobósban dobjátok ki és nálam válthatjátok be egy üzenet formájában elküldött linkkel. Mindezért viszont egy 1000 szavas postot várok el! Összesen 2 hetetek lesz írni, április 15-én éjfélkor zárul a topic!

Figyelem! Az event nem alternatívban játszódik!
Minden, ami megtörténik, hatással lesz Aincradra!

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962
Rosalia
Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Shukaku on Szer. Ápr. 01 2015, 16:07

Lassan az egész játék olyan volt Shu számára, mint ha a Pokemont kezdte volna el. Na persze a grafika sokkal szebb és élethűbb volt, és bár az első napon ő is ugyanúgy kómába esett, mint ahogyan Ash Ketchum a másik mesében, itt szerencsére azért Kayaba Akihiko volt olyan kedves, hogy a non-player characterek nem ugyanúgy néztek ki minden városban, és nem kellett Shunak és Timidusnak, na meg persze az összes többi Aincradinak sem állandóan összefutnia ugyanazzal a Joy nővérrel és Jenny rendőrrel. Ezen kívül azonban rengeteg minden stimmelt. Megvolt a gotta catch them all érzés, hála a szafarinak, és a rajta hemzsegő rengeteg állatnak, na meg persze a szafarin túli moboknak, legyen az harci vagy nem harci, vagy akár miniboss, akiket Shu mind meg akart ismerni. Megvoltak a jelvények is, amikhez ugyan nem kellett különböző városokba utazni és edzőtermek mestereit legyőzni, de a szinthez kötött teljesítményekre még akár rá is lehetett volna ezt húzni. Megvoltak az Arénaküzdelmek is, hála Timidusnak, aki már hosszú ideje volt a Küzdőterek és az Aréna bajnoka, és mindig akadt kihívójuk. Sőt, amióta a Dojot megnyitották, még az edzőterem feeling is megvolt néha. Pokédex helyett ott volt a Guidebook, és mivel Shu már annyi, de annyi nyugati piacról berángatott küldin vett részt, igazán nem csodálkozott volna azon, ha egyszer elkezdődnének az egymásra utalgatások, kis tisztelgések más japán szerzők előtt, amibe akár a lampshading is beleférne. Na és a legnagyobb dolog, vagyis jobban mondva személy, aki miatt ezt az egész eszmefuttatást elkezdtem, az természetesen a professzor volt. Persze Shuéknak professzorból is sokkal menőbb volt, mint holmi őszülő, laborjába bezárkózó Oak professzor. Yoshiaga nemcsak, hogy létrehozta a Burok nevű itemet, amely számtalan játékos életét mentette már meg nemcsak a Bossok termeinek sötétjéből, ahol e nélkül a játékból való kiesés várt volna rájuk, hanem ugye különböző küldetésekből is, ahol a kristály vagy nem működött, vagy a delikvensek valamiért lusták voltak használni, na és persze a Viadalról is. Yoshiaga azon kívül, hogy zseniális feltaláló volt, ahogyan Leo Maxweld Professzor is, akit szintén ellátott a világ mindenféle remek szerkentyűvel, de Yoshiaga ezen kívül még rendkívül okos is volt, és egyáltalán nem olyan szórakozott, ahogyan mondjuk Maxweld. Valamint, ha Yoshiaga ment küldetésre, akkor ő volt a vezető, és ő segítette a játékosokat, mert remek hadvezér is volt, na és persze egy hatalmas és erős céh, a Sayonara vezére is. És ha ez nem lett volna elég ahhoz, hogy Shu csodálja őt, akkor még mellékesen megjegyzem, hogy ő volt Kayaba Akihiko. Na jó, azt el kell ismerni, hogy amikor Maxweld professzor zeppelint ugrasztott elő a mellényzsebéből, akkor Shu kicsit elgondolkodott azon, hogy ezek szerint nem csak Yoshiaga képes elképesztő dolgok készítésére, de mivel Arata kérdésére, hogy hogyan is épült a hajó kitérő választ adott, egyértelművé vált, hogy az is csak Kayaba Akihiko ajándéka, ahogyan például a legiket is ő adta bizonyos játékosoknak, ellenben ugye a Burokkal, ami persze szintén az ő ajándéka, csak sokkal közvetlenebbül. Hmm… a fél post elment, és a lényeggel még nem is foglalkoztam. Szóval ennyi csoda felsorolása után, na meg persze annak tudatában, hogy saját alakjában, mint a Csillag kristályos esetből kiderült, jó ideig nem láthatja még Az Admint, Shunak a professzort volt érdemes figyelnie, és rajta keresztül megtudni bizonyos dolgokat. Nem volt elég az, hogy Kayaba Akihiko az övé Arata alakjában, és közös küldin is volt már vele Yoshiaga alakjában is. Több kellett. Sokkal több, hiszen a valentin napi válaszlevélből látszott, hogy bármennyire is nagy dolgokat hajtott végre Kayaba, még mindig az a szerény valaki, aki mindig is lehetett. Általában az ilyen zsenik mind félénkek és visszahúzódóak. Még az arcát sem mutatta meg, mert nem akarta, hogy az imádói képmást készítsenek róla… nem mintha ez megakadályozta volna Shut a poszterek ragasztgatásában. Szóval végre a lényegre térve, elérkezett a nap, amikor egy kedves Játékmesternek, vagy éppen pont Kayabának hála, Shu még többet tudhatott meg a bálványáról. Ugye a hallgatózás és lopakodás jártasságokat nem szerezte meg, hiszen mindkettő csúnya dolog, így továbbra sem élt a lehetőséggel. A nyomkövetés azonban egyáltalán nem gonosz, és megígérte magának, hogy majd ha olyan jelenethez ér, akkor becsukja a szemét. Szóval felöltötte a nyomozóruháját, amit direkt erre az alkalomra szerzett, és elsétáltak Yoshiaga professzor boltjához.
     
HANGULATZENE

Timidus, ma nyomozós napot tartunk.:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 1zydhmh

Nem kellett korán érkezni, hiszen hála a nyomkövetés jártasságnak, azt idézték fel, amit csak akartak, természetesen az adott helyszínen, és a meghatározott személy ismeretében. Csak le kellett hunynia a szemét, és máris felelevenedett előtte a kép, ahogyan Yoshiaga kora reggel a boltjába érkezik. Sokkal korábban, mint ahogyan a nyitás indokolta volna, és ennek meg is volt a magyarázata. Shu délutános napot választott a nyomolvasás napjául, hiszen ilyenkor nem voltak reggel vásárlók, és nem zavarhatták meg a nyomkeresésben. Természetesen kis detektívünk minden szabályt betartott, így mivel házkutatási engedélyük nem volt, csak az ablakból figyeltek. Gondolt ugyan arra, hogy visszafelé is követhetné Yoshiaga nyomát, hogy honnan érkezett, ám ez azonnal kiment a fejéből, ahogyan a professzor szellemképe átsuhant rajta. Hihetetlen élmény volt. Ami pedig ezután következett, az pláne, hiszen Shu talán elsőként figyelhette meg, hogyan is készülnek el az életmentő tárgyak. Sima craftoló rendszerrel. Semmi különös nem volt benne, és éppen ez volt a különös. Erre Aincradi halandó… oh pardon, kiesendő ember biztosan nem képes. És végig őt nézi. Ő csak egy emlék, a nyomok alapján, ám mégis végig azon az ablakon bámul kifele, amin Shu és Timidus jelenleg befele kukucskál. Tudja, hogy figyelik őt, tudta előre, és most rájuk mosolyog. Őket üdvözli. Vagy tíz Burok készül el, mire a Mester megpihen, és kisétál az ajtón, a lány és a sárkány pedig megbabonázva követi. Oké, csak Shu van megbabonázva, de ő Timidus helyett is. Valahogy egyértelmű, hogy hova vezet az útja. Greganttal találkozott. Most már az is bizonyos volt, hogy ő adja az infókat a besúgónak, valamint az is, hogy nagyon jó barátok, ha Yoshiaga csak azért meglátogatja, hogy köszönjön neki. Talán gyerekkori barátok lehettek a kinti világban, és itt is ápolják a jó kapcsolatot. Nem tudni. Majd eltűnik Shu szeme elől, hála a Hazatérés Kristálynak. Milyen okos is Kayaba, hogy a saját itemeit használja. Számított arra, hogy majd megfigyelik, és ha item nélkül teleportálna, csak úgy, az már nagyon nagy bizonyíték lenne. Nem mintha bárki be tudná bizonyítani Shunak azt, hogy Yoshi nem Kayaba Akihiko… de akkor is. A tízes szint. Ezt mondta, úgyhogy Shu is követi, majd újra felveszi a nyomot… és olyan szintű gyengéd érzelem ül ki az arcára, mintha csak egy kölyökmacskát bámulna. Kayaba Akihiko, a világ alkotója eljön a tízes szintre, ami bizonyára az eddigi kedvenc szintje, hiszen rengeteget foglalkozik a szafarival… és lepihen. Tényleg, az Admin egyszerűen fogta magát, és lefeküdt a fűbe szunyókálni. Nem törődött a sleep killel, nem törődött semmivel, hiszen ő halhatatlan. Sebezhetetlen. Érinthetetlen. Ha tudnák, hogy Ő minden kedden itt szunyókál… persze Shu meg fogja tartani a titkot, és még arra is megesküdött magában, hogy ő sem zavarja majd meg az álmát. Maradjon ez Kayaba titkos helye, ahol pihenhet egy picit, és gyönyörködhet a művében. Persze ez sem tart sokáig, hiszen érkeznek a vevők… ám ebben nincs semmi érdekes, így Shu gyorsan át is pörgeti, figyelve persze arra, ha mégis van valami meglepő… ám nincs. Eljutunk a zárásig, és Yoshiaga professzor ezúttal Horunka faluba veszi az irányt. A félreeső, nyugodt kis falucska, ahol még a falusiak is ritkák. Itt élne Yoshiaga? Távol a város zajától? Márpedig oda megy be, egy piciny házikóba, ahol lepihen. Ahogy Shu megígérte magának, amikor a professzor belekezd az öltözködésbe, azonnal kikapcsolja a nyomkövetést. Nem szép dolog meglesni valakit… legalább is túl sokáig nem… vagyis bizonyos helyzetekben nem. Talán túl elhivatott rajongó lenne már? Nem. Biztosan nem. Ő csak eltöltött egy napot Kayabával, méghozzá egy nagyon szép kis napot, ami még akkor is szép volt, ha az Admin úgy tett, mintha erről nem tudott volna. Persze mindannyian tudjuk, hogy végig őt figyelte, Shun kívül pedig azt is tudjuk mindannyian, hogy ő viszont csak egy előre beállított kis filmet figyelt, hiszen Yoshiaga felkészült ilyen esetekre is.

_________________
ADATLAP

Statok:

Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45

Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2

Kristályírás: 100
Növénylátás: 100

Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester


Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku
Shukaku
Állatidomár
Állatidomár

Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi12695/10100[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (12695/10100)
Céh: Jumpy Vigor

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Kurokawa Yuuki on Hétf. Ápr. 06 2015, 13:44

A nap mikor egy idióta lány kardal hadonászva és ordítozva körbe ugrálta a kezdetek városát
Razz


Sajnos vándorlásaim során egyre több ember felett láttam a vérpecsét átkos jegyét. Ezek azok az emberek akik szerződést kötöttek a vezérdémon Ahrimannal azáltal, hogy eladták a lelküket neki ezzel biztosítva a démon élőholt seregét. Ugyanis azok akik a szerződés megkötése után meghalnak, haláluk után a démon szolgaivá válnak. Na de miért is jó lepaktálni magával az ördöggel? Az ősök könyve szerint ha valami elpusztul vagy megsemmisül akkor apró lélekrészecskévé bomlik le ami az egész világot felépíti. A lélek részecskék azok amik az emberek és a különféle lények mágikus és fizikális erejét adja. Ám azok akik végrehajtják az átok rituálét és megidézik Ahrimant azokat a sötétség ura egy különleges erővel áldja meg. Ezek az emberek képesek magukba szívni a megölt ellenfelekből származó lélekrészecskéket ezzel erősítve saját magukat. Ahriman azonban ravasz volt. Tudta, hogy ezzel a képességgel az emberek hatalmas erőre tehetnek szert éppen ezért mindenki akivel megköti szerződést egy mágikus kristály helyez el a feje felett ami mindenki más számára látható. Ez a kristály a vérpecsét nevet kapta vörös színe után. Ahriman tudta, hogy ha az emberek rájönnek mit is jelent a jel akkor kirekesztik a viselőjüket, sőt vadászni fognak rájuk. Sokan bedőltek már a démon ármányának. Nagy erőt reméltek de előbb vagy utóbb mindanyuikat elérte a saját végzete és így a démonsereg soraiba kényszerültek. Persze az emberek már rég nem hisznek ebben, ahogy a mágiában és a démonokban sem. De én aki az ősök tanitatásai által neveltek tudom az igazat. Tudom és ez miatt nem hagyhatom, hogy Ahriman még több eltévelyedett lelket állítson maga mellé. Szörnyvadászként amúgy is feladatom a veszélyes entitások kiiktatása. Éppen ezért fogom én magam is megidézni a démont és legyőzni őt.
Esős idő volt aznap. Talán csak véletlen vagy talán maga Ahriman fakasztotta könnyre a felhőket tudván mire is készülök? Minden esetre szerencsésnek mondhattam magam hisz a démon megidézésére magát a kezdetek városának főterét választottam helyszínéül ami az eső miatt most szinte teljesen üres volt. A legenda szerint az első az átokszerződést is itt kötötték. Itt kezdődött el minden és itt is fog véget érni. Gondosan odafigyelve rajzoltam fel a megidézéshez szükséges ábrát a földre, hogy elmondjam a megfelelő varázs igét.
- Hús és csont, karmazsin vérfolyam, felajánlom mos a lelkem, hogy az ismét felbukkanj. Szólítalak hát démonok ura, erőd kölcsön adva had lépjek egy új útra. Jöjj hát Hatalmas Ahriman, hűséges szolgád szólít most téged! – Emelem a magasba a kezem mire a földre rajzolt ábra vörösen felizzott. Az égből villámok hulltak alá és a föld repedezni kezdett. A repedések egyre szélesebb és szélesebbek lettek és túlvilági fény tört elő belőlük. Szívemet elöntötte a félelem de tudtam, hogy már nem fordulhatok vissza. Hirtelen egy démoni alak emelkedett ki a föld alól. Sötétkék bőre megcsillantak az alvilágból előbukkanó démoni fények. Hatalmas szarvai az ég felé meredtek és ahogy rubintvörös szemeivel rám pillantott. Szinte éreztem, hogy a vér megfagy az ereimben. Hát ő lenne a démonok vezére Ahriman.
- Mond hát gyermekem mit kívánsz tőlem. – Dörgő hangja betöltötte az egész teret, szája szélén egy halvány ám gonoszsággal átitatott mosoly húzódott meg.
- A fejedet akarom gaz démon! – Húztam elő két katanámat és az egyikkel egyenesen rá mutattam ám erre a válaszra csupán egy hangos kacagással felelt.
- Szóval ezért hívtál az emberek világába? Az emberek még mindig annyira ostobák.
- Rémséges tetteidnek ezennel véget vetek! – Ordítottam. Igyekeztem leplezni a félelmem de a térdeim remegtek a félelemtől. Hatalmas egy bestia, majd háromszor akkor mint én szélességben és magasságban egyaránt. A démon viszont egy cseppet sem riadt meg, sőt csak jóízűen nevetett tovább majd kitárta robosztus karját, hogy egy hatalmas csatabárdot idézzen meg.
- Gyere szánalmas emberpondró. Mutasd meg, hogy nem csak a szádat tudod jártatni. – Intett felém a bal kezével. Az elbizakodottság gyengévé teszi az ellenfelet és ezt ki fogom használni.
- Kardforgató stílus: Nitoryu. – Vettem fel egy támadó pozíciót és vártam, hogy a démon tegye meg az első lépést de ő csak türelmesen várt. Ha ő nem jön akkor majd én. Megindultam felé, kardjaimat leengedtem, hogy majd egy dupla keresztvágással gyorsan elintézem ám alig, hogy felére csökkent a kettőnk közötti távolság a szörnyeteg meglendítette a kezét és egy vízszintes vágást tett a levegőben. A csatabárd pengéjéből egy sötétvörös energia nyaláb tört elő közvetlenül engem célozva. A támadás meglepett. Nem volt időm félre ugrani így csak annyit tehettem, hogy magam elé emeltem a kardjaimat. A csapás telibe találta a fegyvereimet. Próbáltam megtartani az egyensúlyom de az majd egy méternyit repített hátra és hangos puffanással landoltam a földön. A támadás szinte kitörte a karom de legalább sikerült eltéríteni és az egyik ház falába csapódott teljesen megsemmisítve az épületet. Azt hiszem lehet mégis csak rossz ötlet volt a városban megidézni őt. Ezen azonban nem sokáig sopánkodhattam. Halottam a démon döngő lépeit ahogy felém tartanak és a következő pillanatban a bárdot láttam lesújtani rám. Szerencsére a reflexeim még a helyükön voltak így egy hátra bukfenccel képes voltam elkerülni a végzetes találatot amibe még a föld is beleremegett. Azonban ez egy lehetőség volt a támadásra is. Bukfencből azonnal talpra szökkentem és ennek a lendületét használva ugrottam a démon vállára közben pedig megvágva a mellkasát. Ez viszont nem volt elég! A válláról egy előre szaltóval párosítva a két kard pengéjét belemártottam a démon hátába. Ahogy földet értem már fordultam is meg, hogy lássam Ahrimanon ejtett sebeket ám legnagyobb megdöbbenésemre egy karcolást sem tudtam rajta ejteni. A megdöbbenésem sikeresen csökkentette a figyelmem így éppen csak sikerült kikerülnöm egy újabb vágást azzal, hogy a magasba ugrottam. Tekintetemmel egy jobb terep után kutattam a magasból. Közvetlen támadásokkal úgy tűnik semmire sem megyek ellene, de legalább lassúak a mozdulatai…
Amint, hogy ez a gondolat végig suhant az agyamon a démon már egyenesen vele szembe volt és ismét lendült a félelmetes fegyver. Nem volt időm reagálni egyenesen a gyomrom találta el a támadás és csak a páncélomnak köszönhettem, hogy nem vágott ketté, bár a penge még így is mélyen belém hatolt. Az ütés ereje rögtön végett vetett a levegőben úszásnak és akár egy meteor úgy csapódtam be az egyik épület falán. Éles fájdalom lett úrrá rajtam. nem maradt elég erőm, hogy akár a kardot is felemeljem. A démon egyre közelített. itt a vég! Elbuktam! Onee-chan kérlek bocsáss meg de nem tudtam beteljesíteni a sorsom…
- Te meg mit csinálsz? – Bontakozik ki előttem egy aggódó tekintet. Körbepillantva nem is egy ember nézett rám, páran kicsit furán, némelyikük rémülten még volt aki „ez egy idióta” nézéssel bámultak.
- Izé… elejtetted. – Nyújt felém egy könyvet, az én könyvem, az ősök könyve. – Elejtetted ahogy a tetőkön ugráltál. – Tette bele óvatosan az ölembe majd gyorsan tovább is állt. Halottam ahogy többen összesúgnak. érteni nem értettem őket de mindegy is. Úgy látszik Ahriman próbára tett engem. Még a nap is kisütött. Talán csak egy illúzió volt az egész? Vagy Ahriman befészkelte magát az elmémbe? Ha ez így van fel kell keresnem valakit aki többet tud róla mint én…
Kurokawa Yuuki
Kurokawa Yuuki
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 712
Join date : 2015. Apr. 03.

Karakterlap
Szint: 42
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi7230/7300[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (7230/7300)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Yue on Szer. Ápr. 08 2015, 04:49

Ez a nap is olyannak tűnt mint a többi, de nem olyan volt. Április elseje volt, bolondok napja. Kaptam egy furcsa üzenetet, az üzenetben az volt, hogy a mai nap egy jártasságot max szintre lehet felhúzni. Nem hittem a szememnek. Azt hittem, hogy ez csak egy rossz vicc, áprilisi tréfa, de nem, nem tréfa! Hülye lettem volna kihagyni. Lehet, hogy ha keresést választanám az hasznosabb lenne, de most végre megvalósíthatom azt az álmomat amiben maxon van az akrobatikám! Kayaba bácsi tényleg kedves ha ilyennel állt elő! Biztos Kayaba bácsi volt, hiszen ő az Isten ebben a játékban.
Kimentem pizsamában a szobámból, hogy elmondjam Airisnak és Inu-nak, hogy mi történt. A lépcsőhöz értem, a lépcső alján volt Airis és Inu. Hirtelen megbotlottam, egy pillanatra tényleg azt hittem, hogy meghalok, de aztán a testem reflexből meg akarta magát menteni valahogy. 2 másodpercet gurultam, hirtelen azt vettem észre, hogy szaltózok egy majd hídba megyek a lépcsőn. Mondanám, hogy mindjárt hídba megyek ettől de pont abban vagyok. Airisnak és Inu-nak tátva maradt a szája ettől a mutatványtól.
Kérdezték, hogy mi történt, jól vagyok? Mondtam, hogy jól vagyok, nem esett semmi bajom. Elmeséltem, hogy milyen üzenetet kaptam. Először nem hitték el, azt mondták biztos egy tréfa, de aztán mondtam, hogy az akrobatikám max szinten van, ezért tudtam a lépcsőn megcsinálni. Jó nagyot néztek. Ezután visszamentem a szobámba egy szó nélkül, hogy felöltözzek. Utána egy hatalmasat ugrottam a lépcsőről, társaim azt hitték, hogy megint elesek de nem így lett. Mondtam, hogy megyünk a Kezdetek Városába.Kérdezték, hogy miért. Miért-miért? Mindig ezt kérdezik. Mondtam, hogy majd megtudják, ne kíváncsiskodjanak annyit. A teleportkristállyal a Kezdetek Városába teleportáltam magunkat. Egy ugrással az egyik nagy fára ugrottam, méghozzá a tetejére. Körülnéztem hátha kell segítség. A nagy tervem az volt, hogy segítsek annak akinek tudok. Mindig szerettem volna de amikor egyszer segítettem az egyik öreg NPC bácsinak akkor kiborítottam azt ami a dobozban volt, az egyik ember meglökött de az a bácsinak mindegy volt, volt néhány dolog ami a dobozban volt pixellé vált. Mérges volt rám a bácsi. Ha pontosabb akarok lenni azt mondta, hogy: - Te átkozott mihaszna kölyök! Nézd meg mit csináltál! Szerinted segítettél ezzel, hogy pixellé tetted a cuccaimat. Ágh, mihaszna kölyök.
Erre én: -Már elnézést kérek de egy emberben botlottam meg, nem pedig a lábamban!
Bácsi: Nem kifogás!
Ezután a bácsi elment, szerencsére. Nem találkoztam még eddig a Sword Art Online-ba ilyen mogorva emberrel, vagyis inkább NPC-vel, de itt ők is emberek számítanak...
Nos, a mai naptól kezdve ilyen nem történhet meg!
Mivel még korán volt, ezért a nép nagy része még aludt. Ezért is gondoltam, hogy az  egyik fogadóban fogok egy kicsit besegíteni. Leugrottam a fáról mondtam mi a terv. Inu megmutatta a régi otthonát, ahol Haru-channal laktak. Hálás voltam Inu-nak. Mondta, hogy hiányzik neki kicsit a hely. Meg tudom érteni, csak nekem a valóságban hiányzik az otthonom. De már ez az otthonom, így ha Kayaba Akihik bácsi megjelenne mint azon a napon, és azt mondaná, hogy szabadon távozhattok, akkor biztos, hogy a Sword Art Online is hiányozna. Ezért sem örökké mennék el. Itt többet tanulhatok az életről mint a valóságban + szabad lehetek, nincs itt Tsukasa és a többi fiú. Sok mindenre megtanított a SAO, sok mindenre, amire ha nem zárnak be, ha mondhatom ezt, akkor sosem tudom meg. Ha itt lenne csak Tsukasa akkor biztosan elverném, vagyis nem itt hanem a valóságban. Nem szeretném ha az indikátorom színe besárgulna egy olyan féreg miatt mint ő, és nem is fog.
Bementem a fogadóba és megkérdeztem, hogy valami olyan munkát amiben sokat kell ugrálni vagy egyensúlyozni, nem tud-e adni? A fogadósbácsi tudott adni, mondta, hogy nem tud érte most sokat fizetni, erre mondta, hogy nem kell érte fizetnie. Ezért mondta a bácsi, hogy az ebédet a fogadó állja. Megköszöntem a bácsinak majd felmentem a tetőre, hogy leszedjem a leveleket. Egyáltalán nem volt nehéz, ezt még akkor is megtudtam volna csinálni ha egy pontom nem lenne az akrobatikán. Gyorsan végeztem, visszamentem a bácsihoz, hogy elbúcsúzzak. Marasztalt, de nem engedtem, akkor is mondtam, hogy mennem kell. Elköszöntünk egymástól majd továbbmentünk. Láttam, hogy egy fán az egyik fióka kezd kiesni a fészekből. Nem akartam, hogy pixelekké váljon! Airis meg akarta enni de tudta, hogy ő szívja meg ha megpróbálja, de hát sólyom, ez ellen semmit nem lehet tenni, de nem is akarok, tudja, hogy mit szabad és mit nem. Inu mondta Airisnak, hogy ezt megszívta. Gyorsan egyik ágról a másikra ugráltam, hogy a fészekhez érjek. Pont odaértem, ha egy másodperccel később érek oda akkor a tojásnak kampec, vagy ha a valóságban lennék akkor azt mondanám, hogy alulról szagolja az ibolyát. Leugrottam a fáról és hazamentünk. Nem teleportáltam, ugrálva mentem haza, hazafelé annyit ugráltam amennyit csak tudtam, olyan szaltókat csináltam amiket eddig még soha. Valószínűleg többé nem lesz ilyen esemény Aincradban. De nem is baj, ez arra tökéletes volt, hogy mindenki eldöntse, hogy azt a jártasságot amelyiket fejleszteni szeretné megéri-e fejleszteni. Abban biztos vagyok, hogy ha lesz még egy ilyen esemény akkor a súlyemelést fogom választani! Bár egyáltalán nem nekem való, de gondolkodok, hogy arra is befizetek 100 aranyat. Vicces, aranyról beszélek ami a valóságban olyan távolinak és lehetetlennek tűnik, mert az is, de nem is baj. Ilyen jó napom alig volt, ez biztos!

Yue
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 359
Join date : 2014. Jan. 06.
Age : 18
Tartózkodási hely : Aincrad

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi425/1500[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (425/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Mayumi on Pént. Ápr. 10 2015, 18:43

Nyomozás no.3 - Avagy érték-e vagy átok az ötös szintű hallgatózás...

Április 1. A nap amelynek talán a legnagyobb hatalma van az évben. A nap amikor még a normális emberek is kifordulnak önmagukból, bugyuta szóviccekkel untatják a másikat, vagy pedig idétlen tréfát űznek, ami talán fejben vicces, gyakorlatban pedig inkább nevezhető szánalmasnak. Csupán egy átlagos naptári napról van szó, még csak nem is piros betűs ünnep, akkor mégis, hogy lehet ekkora befolyása a rendre? Örök rejtély. Mayu már az ominózus nap előtti napon felkészült lelkileg, betárazott egy napi élelmiszerkészletet, és még az Aryaa-santól kapott megbízás ügyében is hajlandó volt tárgyalni, némi haladékot kérve a feladat elvégzésére, tekintettel az általa olyannyira utált "nap" miatt. A férfi eleinte vonakodva, kissé összezavarodva hallgatta végig a lány érvelését aki mindent bevetve annak érdekében, hogy véletlenül se kelljen kimozdulni a házból, szépen előadta magát, a tőle telő legszínpadiasabb hangon, heves gesztikulálásokkal megspékelve. Miután legalább ötvenszer elismételte, egyre csak hevesebben a "Nem vagyok hajlandó dolgozni bolondok napján!" kijelentést, a férfi belement a dologba, a lány pedig elégedetten távozott a hirtelen kirohanásai ellenére is, nyugodtnak mondható arckifejezéssel. Félelmetes milyen gyorsan megváltozik az  ember mimikája, ha minden sikerül amit eltervezett, és ennek tudatában a nap végén nyugodtan hajthatta álomra a fejét.
De gondolná az ember, hogy Kayaba Akihiko mégis képes lesz olyan ajánlatot tenni, amely mégis rávesz egy olyan makacs lányt a munkára, mint Mayumi? A lány kétszer is elolvasva a kapott üzenetet csak nevet az egészen, mindenre számított de erre éppenséggel nem. Event, kényszerített teleportálás, bátorságpróba, de még az is megfordult a fejében, hogy az admin csak erre az egy napra az összes házat földdel teszi egyenlővé, egy zombiapokalipszist idéz elő, miközben egy kényelmes karosszékből figyeli ahogyan a sok kétségbeesett bolond fejvesztve rohan az életéért. De nem így történt. A ház még áll, sehol egy zombi, legalábbis az ablak ezen oldaláról semmi hasonlót nem észlelt. A lány végül vállat vonva választotta ki a számára leghasznosabbnak vélt jártasságot. Egy ilyen alkalmat nem szalaszthatok el! Még a makacssága ellenére is erőt vett magán, és kellő elővigyázatossággal lép ki az utcára, a megbízása részleteit olvasva. Aryaa-san információkért cserébe némi aranyat, ajánl, mindössze a lánynak annyi dolga lenne, hogy utánajár annak a két játékosnak akikkel korábban közös küldetésen kellett részt vennie.
- Aryaa-san nevetségesen gyanakvó. - jelenti ki, mit sem törődve azzal, hogy talán valaki a közelben éppen őt hallgatja ki, elvégre mit számít egy név? Természetesen semmit sem, főleg ha nem a játékos névről van szó, hanem egy egyszerű becenévről, amit csupán elővigyázatosságból vett fel a munka érdekében. Az első szinten nem járt sikerrel, viszont nagyszerű lehetőség volt a jártasság kipróbálására. Megrészegülve hallgatózott, fülelt, jegyzetelt teljesen jelentéktelen emberek beszélgetéseiből részleteket. Körülbelül tíz perc telt el míg teljesen belezavarodott, és a korábbi nyugodtsága szinte elpárolgott, és egy kissé ingerültebb mozdulattal bökött rá a kikapcsolás gombra. Idegesítő. A saját gondolataimat sem hallom ennyi embertől. " Vonta le a következtetést, majd füzetet nyitva már fel is jegyezte, hogy négynél több embert semmilyen körülmények között se hallgasson le, hiszen nem csak az információ vesz el, de még fáradttá is teszi. Útja ezúttal a második szinte vezette, hasonló sikertelenségekkel. Majd a harmadik szinten végre valahára sikerrel járt. A két személy akik után hallgatóznia kellene, pontosabban kideríteni miféle kapcsolatban is vannak egymással, mennyire megbízhatóak, komolyak. Aryaa-san biztosan új társakat keres, vagy valami komolyat tervez, éppen ezért lehet szüksége ilyesmire. Lényegtelen.
A lány kényelembe helyezte magát egy padon, egy csendesebb park mellett, ahol talán senki sem fogja megzavarni munka közben.

- Odanézz! Az a srác annyira jól néz ki nem?! - hallatszik egy ismerős hang, egy bizonyos Camille, akit egy csendes és visszahúzódó lánynak ismert meg Mayumi az a rövidke idő alatt amit együtt töltöttek. Nem igazán érdekelte, hiszen már az első benyomása is az volt róla, hogy egy unalmas ember, nincs értelme a figyelmét rá szentelnie. De most úgy tűnik sikerült bebizonyítania Camille-nek, hogy mégsem olyan unalmas mint amilyennek tűnt.
- Állítólag néha két, három lánnyal is együtt alszik! - folytatja a szövegelést, Mayu egy picit megrezzen, és sajnálkozik amiért nem láthatja azt a bizonyos "srácot" akiről a diskurálás folyik valahol a városban. - Egy-egy lányt olyan mintha csak úgy felfalna!
- Pssszt! Még meghall! - egy ismeretlen kissé lágyabban csengő hang végül csendre inti a lányt, aki magába felejtkezve liheg, akár csak egy kutya. Mayu szépen jegyzeteli a hallottakat, szinte látja a lelki szemeivel a lányt aki állat módjára folyatja nyálát egy férfira. Biztosan magányos, egyedül van, az is lehet, hogy egy valódi stalker. Gyűlölöm a stalkerokat. Mocskos undorító emberek akiknek nincs élete, ezért másokat követnek... Szánalmasak. Ráncolja össze a szemöldökét, miközben megpróbálja személyes érzelmeivel nem telepakolni a jegyzeteket, aminek ugyan nem lenne jelentősége, hiszen még csak egy nyers változatról van szó amely több alkalommal is át lesz dolgozva még mielőtt eljut a végső megrendelőhöz. A kihallgatott felek folytatják a cseverészést.
- Az egy igazi rossz fiú!
- Úgy beleharapnék a fülébe! - kikerekedett szemekkel néz maga elé miközben már keze lassacskán közelít a jártasság kikapcsolásához, de mégis a kíváncsisága mégis erősebb, még ha a türelme nem is végtelen. Egy pillanatig néma csend, majd egy nyikkanás, amit egy köszönés követett. Egy újabb jelentéktelen név. Haruto. Haruto lenne a neve? Talán még hasznos lesz... jegyzi fel magának, gondolván, hogy a fiú is hasznos alanya lehet a "kutatásnak".
- Elment?
- Kövessük?
- El sem hiszem, hogy köszönt nekünk!
- Ma is olyan... erotikus aura veszi körül! YÁÁÁ! - Ha valamire nem készült fel akkor az a szinkronban való sikoltozás. Mayumi kíváncsisága továbbra sem hagyott alább, de a türelme elfogyott, és az idegességtől vörös arccal rekord idő alatt nyitotta le a menüjét kereste ki a megfelelő részt és hatástalanította a képességet, aminek a használata mint kiderült még túl korai volt számára.
Még aznap éjjel megszületett a jelentés, amit ezúttal egy üzenet formájában küldött el, ezzel is jelezve a férfi számára mennyire jelentéktelennek ítélte meg korábbi küldetéspartnereit. Mocskos szégyentelen lányok. Ezzel a két szóval tökéletesen jellemezte is őket.
- Remélem soha nem süllyedek ilyen mélyre.. Követni valakit... undorító.. Milyen ember az ilyen? Biztosan nincs életük! Pff... - jegyzi meg, még vacsora közben is csak ez jár a fejében. Egyvalami biztos. A közeljövőben biztosan nem fog nők után nyomozni.. Április elseje pedig megmarad az átkozott napnak.


Mayumi írta:
Konbanwa Aryaa-san!

Végeztem a kutatással, a mellékletben csatoltam az elcsípett beszélgetéseikből néhány részletet. Bízom benne, hogy ez a néhány sor elegendő lesz. A továbbiakban nem vagyok hajlandó Camille és Sarah után folytatni nyomozást, semmilyen körülmények között sem.
Mayumi
Mayumi
Mayumi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 175
Join date : 2014. Oct. 30.

Karakterlap
Szint: 14
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi848/900[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (848/900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Dr. Kayaba Natsuko "Nia" on Hétf. Ápr. 13 2015, 20:42

(z)Szikrákat szórt az ajtó, ahogy kivágódott a „Megtervezett képmás” névre hallgató boltocska ajtaja. A bent ücsörgő – Aincradi magazinokat lapozgató vásárlók és eladók összerezzentek, ahogy meghallották a külvilágból befele induló, döngő lépteket. Az amúgy sem alacsony lányka, most még ijesztőbbnek hatott, ahogy szinte lefoszlottak róla az árnyak, és kilépett az eddigi sziluettformából, majd teljesen egyenes vonalon keresztülvágott a pult felé. Haladásában az sem zavarta, hogy egy asztalkát helyeztek el, akkurátusan a szoba közepén – ezt ugyanis, egyetlen mozdulattal söpörte félre. Egy hisztisebb kedvű játékos felugrott dühében, s valamit mondani akart, mert nyílt a szája. Ezt azonban a lány hamar betömte egy – még az asztalról lefele zuhanó, összetekert magazinnal. Az ily módon elhallgató jóember megrökönyödve a helyéhez fagyott, mikor a zavar hírnökének tetsző lány még rá is mosolygott.
A pult mögött reszkető eladó már-már azon gondolkodott, hogy hátsó ajtón menekül ki, s mikor eszébe jutott, hogy az nincs, fontolóra vette az ablakokat is. Ekkorra azonban társa mantrázni kezdett a pult alatt összegörnyedve, reszketve.
– Mindjárt ideér. Mindjártideérmindjártideér. – Nem segített a helyzeten, ahogy az sem, mikor a beszambázó hölgyemény csizmája megállt a kopogásban, s ő rázendített. – Ideértideértideért. – Az önkéntes riasztó mellett – eddig kiutat kereső kolleginája – most ijedtében majdnem bepisilt, hiszen neki jutott az a megtiszteltetés, hogy a jégkék szempárba pillantson.
A hölgy áthajolt a pult felett az eladóhoz, majd elmebeteg vigyorral az arcán megpöckölte az eladórendelő csengettyűt. Ez már mindenkinek betett, s a legtöbben itt kezdtek volna rimánkodni az életükért, mikor is szóra nyílt a száj, s megmozdult a kéz.
– Április elsejei kuponbeváltásra jöttem. – Hangzott az első mondat, majd a zsebébe nyúlt, és egy köteg papírt kezdett leszámolni az ájulás határán lengedező – hozzá képest pehelysúlyú japán lánykának. – Egyszer a karácsonyi kupon, aztán a húsvéti. Van Nem vagyok íjász kuponom, Hírhozó, amit az Aincradi hírmondóban találtam. Ezen kívül Anti-bolondok napja beváltható utalvány, és ez a tíz százalékos, amit a Konkurenciában kaptam meg vásárlásért. Ha jól számolom, ez elég is lenne, hogy beváltsam a 17-es modellre. Javíts ki ha tévedek. – Ahogy vigyorogva rákönyökölt a pultra, az eladót elengedte a feszültség, ami eddig tartotta. Ájultan dőlt el kollégája mellett, aki ekkor realizálta, hogy rajta a sor. Felharsant a csengettyű,  majd ismét a vásárló. – Hahó! Van itt bárki más? Vásárolnék! – Ahogy kifele óvakodott a pult takarásából, baljós árny takarta be a szőnyegpadló megrázóan hívogató látképét. – Á! Ott vagy. – Erős szorítás a vállon, majd a következő emléke, hogy egyenesen a nő szemébe néz, aki kedvesen leporolja a ruháját, majd a füle mögé simítja a haját, és tündéri vigyorral nyújtja át neki a kuponokat. – Szóval? A hölgy már leszámolta nekem, 17-es modellre szeretném beváltani, ha kifér akkor Deluxe verzióra. – Szóhoz sem tudott jutni, s majdnem körbenézett meglepettségében. Ez a vigyori nem lehet az a brutális jelenség, ami az előbb belökte az ajtót. A plafonra pillantott, mintha csak a kandi kamerát keresné, majd mély levegőt vett, és remegő hanggal megszólalt.
– Persze. Deluxe. Igen. Elég. Beljebb. Fáradjon. Tessék. – Az egyszavasok császára ekkor megtapasztalhatta, hogy nem csupán a hanghordozása, de a keze is Parkinson kóros. Kinyitotta az ajtót a hölgy előtt, aki kíváncsian nézelődött körbe.
– Erre?
– Igen. – A cselekményben bővelkedő beszélgetést ezzel le is zárták, inkább a következő szobába vezető hosszú útra koncentrálva.
Odabent hosszú orvosi ágyra fektették fel, s ő jól nevelten egy szál törülközőben várta, hogy valaki belépjen az ajtókon a fényárban úszó szobába. Hamarosan meg is érkezett az illető, s kevéssé volt olyan, mint ahogy Nia várta. Túlságosan is úgy nézett ki, mint egy valódi orvos. Mármint olyanok akikkel együtt dolgozott.
– És mondja kolléga, fog ez nekem fájni? – Vigyorodott el a műtőasztalon fekvő leányzó.
– Miért, talán félsz a késtől? – Hangzott a válasz, ahogy előkészítette a doki a műtőt.
– Dehogy félek. De a halottak keveset mondanak arról, hogy fáj-e a vágás.
– Nem kell aggódni, profi vagyok kedves.
– Akkor nem bánod, ha zenét kapcsolok? Hogy ne unatkozzunk. – Ült fel, ledobva a törülközőt magáról. Egykedvű vállvonást kapott  feleletként, és egy csillogást a szikétől. A lány ezt igennek véve előintette a menüjét, miközben a másik lassan lekapcsolta a villanyokat. Nia visszafeküdt az asztalra, s végre megpillanthatta az orvos – eddig maszkkal takart arcát, s a rajta ülő mosolyt.
– Nos akkor? Gyúrunk vazze?
– Gyúrunk vazze. – Bökött rá a lány a zeneszámra, s az bejárta az egész termet.(z) Eleinte csak apróbb villanások törtek fel a műtőasztalról, majd vörös pixelek szálltak az ég felé, miközben az orvos dúdolni kezdett, majd egyenesen énekelni. Ahogy egyre több vérpolygon repkedett, úgy merültek bele mindketten a party-ba, míg végül a doki táncra perdült, s a szikével a kezében szabdalta a páciensét. Minden bizonnyal a valóságban most mindketten izzadva – egyikük kábultan és vérben is fekve – koncentráltak volna mindenre, hogy a legnagyobb precizitással végezzék a dolgukat. Mivel azonban a SAO rendszere mellőzte az ilyesféle műveleteket, bohóckodásba torkollott az egész. Mert mi az már, hogy egy ilyen bonyolult operáció előtt zenét kapcsolnak, s minden teendőjük pár gomb megnyomogatásában merül ki. Pont olyan, mintha egy jártasságért csak a sarki boltba kellene leugrani, hogy megvegye az ember.
Percek múltak csak el, mikor feltépte valami a műtő ajtaját, s előlépett a sötétből.
– 17-es modell Deluxe. Legyen szerencsénk egymáshoz máskor is. – Szólt ki a doki az ajtófélfának támaszkodva, mire döngő léptek fordították a tükör felé, az immáron hatalmas női testet. Az eddig kerekded amazonon most tökéletesen kimunkált izomzat feszült, s bár az arcát ért átalakítás során megmarad egy sebhely a szemöldöke felett, sikeresnek könyvelték el a műveletet. A rózsaszín haj, és a megváltoztatott arcberendezés már csak kedves ráadás volt a műtőstől.
– Menő. – Jelentette be a lány, miközben a tükörnek mutogatta a bicepszét. Megköszörülte a torkát, majd olyan hangot adott ki, mintha a sárkány szólna elő a barlangból. – Szép munka tovarish. Muy bueno. Bonito. – Konstatálta pózolás közben.
– Örülök ha tetszik. Következő! – Nia oldalra pillantott, ahol éppen a tőmondatok császára ébresztgette eszét vesztett kolléganőjét – aki meglátva a robusztus nőszemélyt azonnal vissza is tért kábulatföldére. A lány elmosolyodva lépett ki a boltból, majd az első kanyart jobbra véve megindult kifele a városból.
Sokáig téblábolt, mire megtalálta a legnyugodtabb vadászmezőt, hogy kipróbálja új képességeit. Lekapta tehát a pallost a hátáról, ahogy egy pár dörgedelmes dög felsorakozott előtte. A fegyvere most végre egy méretűnek tűnt vele, s módfelett élvezte az egészet. (z)Elindult a zene, mire ő mosolyogva leszúrta a fegyvert a földbe. Az ellenfelei megtorpantak, majd egyenesen futásnak eredtek, mikor két óriási árnyék kezdte veszélyesen megközelíteni őket.
A felkapott fák alatt örökre eltemetett monsztrák egyként lehelték ki a lelküket, amire a lány csupán elvigyorodott.
– Aw, yeah!
(k)

Activity Tier 1: Muscle Mania Complete!
Dr. Kayaba Natsuko
Dr. Kayaba Natsuko "Nia"
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 185
Join date : 2015. Mar. 01.

Karakterlap
Szint: 11
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi505/600[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (505/600)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Ayse on Hétf. Ápr. 13 2015, 21:12

Már egy ideje nem követem a napokat, sem a dátumokat… nem pár hete talán már pár hónapja sem… Magam sem tudom miért, feleslegesnek tartottam. Ami azért érdekes mivel régebben én a rendszerek rendszerető embere voltam. Elhagytam magam. A reggeli megmozgató futások is elmaradozgattak, pedig a hűs reggeli szellő ami szinte csípte az arcom, már csak azért is megérte futni. Mikor bekerültem ide elhatároztam hogy annyit mozgok és annyit teszek amennyit csak bírok, éjjel nappal edzek, gyakorlok, erősödök, fejlődök majd… de mindez csupán egy ostoba és hiú tévképzet volt, mivel nem azt teszem így nem is vágytam rá igazán. Pont ezért nem is nevezem vágynak szimplán csak elhitettem magammal hogy itt más lesz… Mégsem tudtam elszakadni a kinti testemtől és ezt a testet épp oly bénává és tehetetlenné teszem mint ami kint fekszik zsibbadt kábulatban. Miért teszem? Nem tudom. Miért nem teszem? Nem tudom. Egyszerűen fáradt vagyok válaszokat találni keresni, hogy aztán rádöbbenjek, az sem volt több egy tévképzetnél amibe belecsimpaszkodva szánalmasan kapaszkodnék valami értelmesnek magyarázott vágyba. Halálra vagyok ítélve, és már nem is ellenkezem. Félem őt, vagyis inkább vágyom… de mégsem. Egy aprócska szikra vagy egy halovány dac még harcol. Élni akar, tenni és vágyni… Ezek a gondolatok után Atoru szavai jutnak az eszembe. Ő is megszenvedte, de mégsem úgy mint én… Nem tudom eldönteni mit érzek a fiú iránt… szánalmat? irigységet? vagy valami mást… szimpátiát? Nem tudom, valahogy egyre többször jutnak eszembe az ő, és Cear mondatai. Hiába mással nem beszéltem, nem tudom… Tényleg én is olyan szánalmas volnék mint ők?... Különbözöm tőlük, vagy épp pont hogy hasonlítok a múltképükre? És azért ismerték fel az akkori hibájukat bennem… Valahogy nincs erőm tisztán látni, és minél inkább mélyebbre úszok ebben a témában… annál inkább… hanyagolni akarom. Érzem, tudom hogy nem jó ez így és csupán kényelmesen megadom magamat a tétlenségnek… Tikk-takk-tikk-takk, hallom az órám ketyegését. Tüpp-tüpp… tüpp-tüpp…tüpp-tüpp… hallom a belső órám ketyegését, és mind…. mind megőrítenek. Az őrületbe kergetnek, olyat várnak tőlem amit nem tehetek meg. Mind azt mondja éljek, harcoljak, cselekedjek mert az időm… véges. Mind mint valami reggeli ébresztő, épp csak állandósággal kattog, a testemben a lelkemben, a fejemben…. És fel tudnék robbanni tőle. Érzem elveszítem az eszem. Ki akarom hajítani őket az ablakon, földhöz vágni, megtiporni, darabokra… pixeljeikre szedni. Minddent! Mindent! Mindent ami azt mondja haladjak. Ami olyanra akar kényszeríteni amit képtelen vagyok megtenni… élni. Másoknak olyan magától értetődő, miért csak engem kínoz és miért csak én… miért mindig csak én..

Gondolataim keserű hangulatára ébredtem. Az elmúlt időben ki sem mozdultam a fogadóból és a szobámat sem hagytam el, az ágyamat sem ami azt illeti. Kényelmes, meleg és az én illatom lengi körbe. Mintha csak ölelne, szorosan tart pórázon magányomba, nehogy magára hagyjam…  Hisz nem aludtam, vigyáztam rá, és ő is rám… Nem tudom hány napja, hete… sőt talán hónapja…
Tudati ébredésem egy üzenet csipogása okozta, ki sem nyitottam egy ideig, szimplán csak lenémítottam… majd vissza dőltem a kényelmes nyugalmamba. Nyugalom. Nem vágytam másra, csendre,békére és arra hogy senki se zargasson. Vissza is aludtam, nem is tudom mikor történt az üzenet lenémítása, mint azt sem hogy mennyi idő telt el azóta… A kíváncsiság nagy úr, lomha mozdulatokkal megpillantottam a rendszerüzit, majd pár percit csak pislogtam. Általában gyors felfogású vagyok, de most nem sikerült elsőre, így elolvastam megint. Tudomásul vettem, majd nem is foglalkoztam vele. A sok hülye most biztos örül a képijének mint előtte elhúzott mézesmadzagnak. E pont a nesze semmi, fogd meg jól és el ne engedd szindróma. Nem kívántam élni vele, hisz első gondolatom hogy ha arra sem használhatom hogy többet kipróbálhassak hogy megnézzem melyik lesz hasznosabb a későbbiekében… így felesleges. Én nem vagyok az a hülye aki ennek ügyében házakat szakít ki a helyéről, vagy épp épületnyiket ugrál, pusztán lelkesedésből. Mint ahogy nincs senki akit követhetnék, levadászhatnék, és a lopakodás, észlelés sem alkalmas főleg nem egyedüli próbának. Igazság szerint arra lennék kíváncsi csak hogy léteik-e olyan ember aki összeáll kitapasztás céljából egy arénára vagy küzdőre, mondjuk pont futó küldetsek elvégzésénél is hasznos lehet. Bár ha Kayabának van eszek, akkor vagy letiltotta küldiről azokat akik használják, vagy az event bónuszt tiltotta le a küldetések alatt… Szemezgettem azokkal is amik tárgyi vagy sorsolási haszonnal kecsegtettek, de könnyen lebeszéltem magam. Ez az event, tényleg csak a pénzért éri meg. Szinte találomra választottam ki ami végül a keresésre esett. Hüledezve kerekedet ki a szemem, hisz pont erről beszéltem le magam, de mivel nincs más választásom már, így ez marad. Nem akartam ki kelni az ágyból, bár már ültem. Szimplán nem akartam megválni a biztonságot és meleget bitósító börtönömtől. Ugyanígy felöltözni sem volt kedvem, leginkább a takaróm húztam magamra… majd teleport kristály, egy kiválasztott város, és máris a mezőségen találtam magam. Igen felöltözve nem voltam, inkább csak magam köré tekertem a takaróm dacosan. Nem erőltettem meg magam a keresésben, körbe néztem… léptem párat majd, megfordultam, el lestem a távolba, majd ha semmi simán vissza teleportáltam magam a fogadó szobájába. Mintha ki sem mozdultam volna. És mint kiderült ez a küldetés hülyeség. Úgy ahogy van… Nem nekem való áprilisi szívatás… amit igaz jobban is kihasználhattam volna, de nem volt hozzá kedvem. Sőt csupán bosszankodok miért is ezt választottam, miért is fogadtam el… Miért akarok mindent a leggyorsabban letudni, ennyi erővel fel sem kéne vennem. Nem kellene elfogadnom, hisz mindent összecsapok, félbehagyok… már-már szánalmas a természetem ezen része, ami itt kialakult. Az okát nem ismerem, minden… minden… zavaros és zűrös a számomra minden fárasztó és már saját magam is nehezemre esik elviselni. Mégsem értem… miért nem vetek mindenek véget, egyszer és mindenkorra? Mi az ami még itt tart? Ha valaki megkérdezné… Nem tudnám megmondani. Visszabújtam az ágyba. Itemet nem találtam, nem kaptam… Talán az event végén… Bár nem lepődnék meg ha akkor sem. Mondjuk a rendszer logikai és nem jutalmi döntéseket hoz… Talán mégiscsak lehet belőle valami… Mondjuk annyira nem érdekel… de talán egy picit mégis. Most már tényleg nem értem magamat. Lusta csökönyös gyáva féreg vagyok aki fél tenni dolgokért, fél belemártani magát mások dolgába, hacsaknem mások kényszerítik rá őt… én félek élni és félek meghalni is. Pont olyanná váltam mint az akit megöltem. Mint az akinek teljesítettem a kívánságát, és átvállaltam az átkát.

A dobás gondolom ide.

_________________
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól V74586
Betűszinem:#971140
Háttér szinem:#954863

Pontos adataim: Itt.
Ayse
Ayse
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 420
Join date : 2014. Feb. 20.
Tartózkodási hely : Mögötted. :P

Karakterlap
Szint: 19
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi1359/1400[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (1359/1400)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Kayaba Akihiko on Hétf. Ápr. 13 2015, 21:12

The member 'Ayse' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 4767250438_224285ea8b_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 16172
Join date : 2012. Jul. 29.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Hayashi Yuichi on Kedd Ápr. 14 2015, 16:25

Fehér szemek

Mai nap egészen korán fogadott egy üzenet, miszerint a mai dátum miatt, van lehetőség, kipróbálni azt, ami hosszabb idejű farmolásba kerül. Igazándiból, már lehet meg tudtam volna venni a magasabb jártasságokat is, de mindig másra ment el az aranyam. Főleg a boltra és az informátorokra. Keveset ásítozva tovább pörgettem a ment az esemény elfogadása után, addig, hogy a jártasság választó képernyőt kaptam eredményül. Több is felkeltette érdeklődésem, de mégis egy látszólag kevésbé fontos mellett döntöttem, azzal elfogadtattam az ablakot és megváltozott körülöttem a világ egy csapásra.
A látásom kiszélesedett és kedvemre játszhattam a fókusszal, a szobámban ráfókuszáltam egy pontra és nagyított, majd kicsinyített.
- Lehetetlen – suttogtam halkan a még alvó palotában. Ismertem annyira az itt lakókat, messze túlteszek rajtuk koránkelésben, de talán ez annak is az oka, hogy mégha pár évvel is, de idősebb vagyok náluk. Belém már az idő beleégette a gerincembe a korai kelés vas billogját. Felkeltem az ágyról, felöltöztem és elsétáltam a fürdő kabinig. A tükörben felfedeztem azt a valamit, ami szembenézett velem. Borzalmas látvány.. miatt hátrahőköltem, mire a kép is odébb ugrott. A pupilla közel teljesen eltűnt csak egy vékony karima választotta el szemem határát a szemfehérjétől. Szóval ez lenne a látás? Szomorú félmosolyba fordult arcom, mire csak egy adag hideg vizet lögyböltem arcomba és szemembe. Remélem, nem marad így. Azzal elfordultam a tükörképtől, nem akarom viszont látni azt a szörnyeteget, ami bennem élősködik. Felkaptam egy pólót és lesiettem szobámból egészen a bejáratig. Már út közben is színes mintákat tapasztaltam, de kerültem a pontos odanézést, most viszont újra feltekintettem a lépcsőn túlra. Ahol, fekvő alakokat láttam. Előhívtam a céhtagok listáját és kilistáztam a pozíciójukat a térképre. Hinari, Yurihime és Silver stimmel. Shizu távol van, valahol a városban, és a többieket sem jelenítette meg per pillanat itt az első szinten. Mindannyian békésen alszanak még. Azonban valahogy eltűntek a falak és ajtók. Láttam a szobájukat, és mindent amit csak éppen szeretnék. Visszanéztem a saját szobám felé, ahol láttam az ágyam és a fürdőt az erkélyem és kardtokot benne a katanával. Szemem visszahúzódott, hogy újra csak a lépcsőket lássam.
- Ezzel fel tudok deríteni bármit, megakadályozhatom, hogy ártatlanokat, vagy békésen fejlődő játékosokat bántsanak játékostársaik, a vörösök – ökölbe szorítottam mindkét kézfejem – több embert menthetek meg, őket is megmenthettem volna... – elharaptam a szót és kiviharzottam a palotából. Dolgom van, és tudom is hogy hol. Első állomásom a nem túl régiben felfedezett ’Rém Álom Manók’ csoport volt. Ezt a nevet igazándiból én adtam nekik, de nem ismertem a céhüket, vagy a csoportosulást. Egy viszont biztos volt, foglalkozásuk rablás és gyilkolás. Amit Ralberg városában kamatoztatnak egy ideje. Egyedül nincs valami sok esélyem, de a felderítést, ma megoldhatom én.

Leléptem a teleport kövéről és beszívtam a reggeli friss tiszta levegőt. A település kihaltnak tűnik így elsőre, de lássuk mi a szituáció. Könnyűszerrel elláttam az utolsó házig is, ahol végig csend honolt. Ennek a bandának a törzshelye, a keresztes dombság sűrűjében van, vállalták a mob fenyegetettséget, de cserébe végtelen helyük volt a dombság alatt elterülő kazamata- és csatornarendszerben. Előzetes hírforrások szerint legalább négyen vannak. De azt tudom, ez alkalommal, nem kell annyira óvatosnak lennem.
Betekintettem pár házikóba, ahol azért már volt aki ébredezett, de mindenkinek a hő képe egyenletes, narancssárgás volt. Akár a többieké. Nem hiába érdemes paplan alatt aludni, felmelegíti a testet és lelket egyaránt. Haloványan átfutott a gondolat, lehet hozni kellett, volna a katanát.. de ezt a gondolatot úgy csitítottam el, ahogy felvillant a hiánya. Elsétáltam a házak előtt és irányba állítva lábaim, elindultam a dombság felé.
Útközben más viszonylatból megismerve a tájat egészen új érzést adott. A dombságot beborító köd, olyan volt, mintha ott sem lenne, könnyű szerrel láttam minden irányba. Visszatekintve a városba már-már akadozott pár sétáló pamacs is, amit ahogy ráfókuszáltam ki tisztult. Ásítozó és jókedvű njk-k élték napi életüket. Akár én, vagy bármely másik bent ragadt ember. Visszafordultam a dimbes-dombos terület felé, amit keresztek sokasága fedett. De ez alkalommal, nem a letűnt korok kincsei érdekeltek, vagy az itt kószáló mobok farmolása. Lenéztem a dombokba, megpróbáltam átlátni rajtuk. Ahogy észrevettem elég csak fókuszálnom és a szemem úgy igazodik a látványhoz, mintha jó pár méterrel előrébb állnék. Eleinte, pár agresszív bikán kívül nem találtam semmi lényegeset. Kiszámítható rohamaikon átlátva, csak odébb csusszantam akár a torreádorok. Hamarosan viszont meglett az a pár hő folt a kopott méregzöld fű pamacsai között. Könnyen behatároltam a falakat ezután, amik körbe veszik, a termeket, és igyekeztem a be- és kijáratokat lekövetni. Sétával, búvóhelyük fölé érve, tiszta rálátást kaptam, a katakomba rendszer általuk ellenőrzött szakaszáról. Közel húsz perc járásra van a szintlépcső innen, ahol a kazamatában a boss terem nyújtózkodik el. Ahhoz elég messze van, hogy láthassam, de előbb így is ez a fontosabb terület. Hatan vannak. Ketten ébren, a többi alszik. Megcsóváltam a fejem, igen ez alkalommal csak felderíteni tudok, mást nem igazán. Ahogy mocorogtam, az egyik hő kép valamiképp változott. Lassan járkálni kezdett, amitől a környezete változott. A két álló karakter közelebb kerültek egymáshoz. Majd újra visszatért pozíciójába. Körbenéztem a helyiségeken, miután visszatért helyére két kamra szerű kis helyiség, feltehetőleg vasajtóval, és többnyire hordókkal benne. Volt egy nagyobb rész, ami társalgónak lehetett kiépítve és pár kisebb nyúlvány, ami nem ért véget sehol. Ezekben feküdtek az éppen alvó társaik. Tovább sétáltam a felszínen, és keresni kezdtem a ténylegesen látható bejáratot. Visszakövettem az egyik ilyen végtelen folyosót, de az valahova mögém vezetett és eltűnt a láthatáron. Folytattam egy másikkal.
Közel pár perc keresgélés után találtam három lehetséges utat befelé. Majd ellenőriztem a bandát. Szívem szaporább dobogásra indult rögvest, ahogy megláttam, kettővel kevesebb hő kép van odalent mélyen. Körbefordítottam tekintetem, és ha csak egy pillanatra is, de túlkésőn kaptam el egy-egy gyorsan mozgó pacát alattam, nem is, mellettem!

[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 26cf8b26651b89ecd50d2b9fbc59ba98_36777c553f294282195ac62d9e7e4357b08083e4

A két alak sebtében támadott és alig két szúrást tudtam védeni a rohamból. Az egyikük egy zöld hajú lány volt, míg a másik egy majdnem ősz hajú koros férfi. Mindketten két-két késsel kezükben, támadtak újra. Láttam merről jönnek már, éreztem, merre kell menjek, de fegyvert rántani esélyem sincs. Egyértelmű, lefüleltem őket, de ők is engem. Még két késszúrást kaptam, ami azért annyira már nem volt vészes, de így is teljes páncélom átütötte a támadásuk, valamint életerőm rendesen megfogyatkozott. Egy lehetőségem van, hárítás és futás. Kézzel félre ütöttem az arcom felé irányzott szúrást. Egy szerencsém, volt elég lassú támadást indított a férfi, míg a lány, a felkaromban akart hasonló kárt tenni, ez elől csak kitértem és megkockáztatva hátat fordítottam nekik. Futottam, ahogy csak tudtam, kerülgetve a kereszteket, nyomban a gondolattal, itt lesz a sírom. A hátamon éreztem, hogy valami koppant és tovább csökkent az életerőm, de nem lényeges mennyiséggel, még bőven sárgában vagyok. Lihegtem, kezdtem fáradni, de már láttam a várost. Csak fussak tovább, csak bírjam ki. Nem bírtam hátranézni, nem akartam és nem is tudtam. Félek, ha lassítok és hátranézek, meghalok. Lábam újra és újra a nyirkos fűre csapódott, a hangok mögülem már egészen állatiasan hangzottak, nem bírtam ki tovább, hátranéztem. Pár mob loholt mögöttem, csak, a két támadónak nyoma sem volt. Nem lassítottam, futottam és távolabb kerestem őket. Megtaláltam őket, jócskán lemaradva. Megadhattam magamnak némi lassítást, amit egy kereszt meg is tett. Nekicsapódtam a tereptárgynak és átbucskázva fölötte a földre kerültem. Feltápászkodtam és továbbra is hátrafelé fordulva álltam. Két férfi volt ott, a lány sehol. Eltelt még pár pillanat és a mobok feladták a hajszát utána és visszatértek helyükre. A város felé fordultam, és akkor a kötelesség tudatom megállította valami. Lenéztem testemre, ahogy előttem a lány alakot öltött, ahogy a kés kilógott mellkasomból és életerő csíkom kíméletlenül lecsökkent. Lassan pulzált a státuszjelző, ami egyértelműen kritikus állapotban mutatta életerőm. Kezemben megjelent a kard és hangosan beszélni kezdett.
- Ángárd – jobb híján nem volt más választásom – Niji Parry! – kiáltottam el magam. Azzal a lány, ahogy kirántotta a pengét, hogy újra mélyebben beszúrja kardom előtte termett és újra ismételte a hangot. A lányt a kard lapjával félre löktem és futottam. Életerő kell, de gyorsan, azzal a megmaradt kis potionom futás közben előhúzva megittam. Futottam, amíg ki nem fulladtam, hogy aztán újra csak életemért fussak. A városba beérve, a teleport kaput megcélozva, szinte beugrottam a kőre, ahol át teleportáltam a huszadik szintre. Lehunytam a szemem. Jelentenem kell a helyzetüket most. Felütöttem a céh üzenet panelt és röviden írtam a segítségkérést.


Hayashi Yuichi írta:„Hat feltehetőleg vörös játékos van Ralberg közelében a keresztes dombság kazamatáiban. Hárman biztosan pirosak két férfi és egy nő. A másik hármat nem láttam pontosan. Segítség, riasszátok a többi szövetséget is. H.Y. x3y34”

A fogadó koordinátáját megadtam, biztosan idetalálnak. Rendeltem és vártam, közben átnéztem a felszerelést, megérkezett időközben Shizukától a rendelés és a Nysteri vásárlás is itt lapul. Zakatoló szívveréssel kértem ki az ennivalót, majd vártam.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1490
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 31
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi4298/4400[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (4298/4400)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Asuka on Kedd Ápr. 14 2015, 18:45

A nevem Inoue Asuka. Archeológus. Azért írom ezt a naplót, hogy nyugdíjas koromban örömmel tudjam elmesélni az összes unokámnak kalandos útjaimat. Látom a szemem előtt, ahogyan a család összegyűlik karácsony este, én pedig a kandalló előtt ülök karosszékemben, kezemben a Mars Two feliratú bögrém, s végre beszámolhatok nekik mindazokról a kalandokról, melyek fiatal koromban – tehát most – megtörténtek velem.
Már két és fél éve járom Aincradot. Kettő és fél. Valódi testemmel nem tudom, pontosan mi lehet, csupán feltételezésekre hagyatkozhatok. Igazából egyre kevesebbet gondolok rá, egyre kevesebbszer álmodom a kinti világról, egyre kevésbé érzem magaménak, ami ott történik.
Tudniillik, amikor ebbe a virtuális csapdába belekerültem, összebarátkoztam egy bizonyos Miyakoval, valamint Reikoval. Kagurával, kedvenc barátnőmmel elég hamar rábeszéltek minket arra, hogy a Keresés majd milyen jó lesz, és hűűű, mennyi titkos és titokzatos kincset találunk majd! *.* Hát nem így lett. Megismerkedésünk után nagyjából egy évvel pedig annyira nem vettem hasznát a jártasságnak, hogy egy kijáratot sem találtam a kazamatából, ahova be lettem zárva. Egy teljes évig raboskodtam ott… Egy teljes évig! Na de, ez egy másik történet, amit majd később mesélek el.
Így aztán, egyszer csak úgy döntöttem, hogy törlöm a haszontalan jártasságot az ismereteim közül, s más, ennél hasznosabb mesterségeket tanultam ki. Az eredmény szinte kézzel fogható volt. Na jó, itemeket persze nem találtam, mert az nem így működik ám, de hiszen azt Kereséssel se nagyon találtam sohasem. Semmi haszna.
Majd egy szép, áprilisi reggelen mégis úgy alakult, hogy Keresésre indultam. Ötös fokkal. Ráadásul mindezt ingyen!
Adott volt a lehetőség, s nem is gondolkoztam rajta sokat. Előre megterveztem a napot. A 18. szint misztikumokban bővelkedő mocsarába indultam, némi előkészülődés után. A tökéletes köröm ugyanúgy része a kifogástalan megjelenésnek, mint a stílusos kalap. Ostorom ugyan nincs, hiszen nem vagyok állatidomár, de kötelet, fáklyát, krétát, valamint egy napi hidegélelmet természetesen vittem eleget. Hiszen az bármikor jól jöhet. Szóval, az alap túlélő felszerelés.
A 18. szintre teleportáltam. Már elsőre sikerült belelépnem egy csomó sárba, amitől aztán jó ragacsos lett a cipőm. T.T Most azonban nem volt itt az ideje a kényeskedésnek. Egészen addig, amíg szemem előtt lebegett az értékes loot gondolata, félre tudtam tenni ezeket a kérdéseket, hogy vajon hol tudom lemosni magamról ezt a sok sarat.
Belegázoltam a mocsárba, letérvén az ismert utakról. A leginkább abban bíztam, hogy ha horgászattal nem, akkor talán Kereséssel ráakadhatok még egy pár bakancsra. Na nem azért, mert igazán szükségem lett volna egy másik cipőre, hanem azért, mert értékes kincsnek számítottak. Legalábbis Aincrad eme elhagyatott részén. Azonban akkor, egyszer csak felfigyeltem arra, hogy a mohával borított farönkök meglepően szabálytalanul haladnak az árral. Ráadásul egyenesen felém! Még éppen időben kapcsoltam, hogy ezek bizony nem mozgó farönkök, hanem vérengző krokodilok, akik az én húsomat akarják. A probléma ott kezdődik, hogy felkeltettem a figyelmüket. Ez pedig nem jó. Nagyon nem.
Aztán egyszer csak működött. Egy neon fényű jelzés rikított ki, a panelemen pedig hatalmas nyilakkal jelzett egy pontra, ahol így valami érdekeset találhatok. Hát találtam is! Jobban örültem volna egy fel nem fedezett T3-as, értelmes Harcos fegyvernek, de ez sajnos nem történt meg. Nyilvánvalóan a Hentest nem szereltem fel, mert hülyén nézett volna ki ezzel a kalappal. Így csupán az inventorymban pihent.
A Keresés jártasságban bízva siettem előre, el a krokodilok hordájától, majd pedig belepattantam egy kenuba. Hiszen a nyilak azt jelezték. Legalábbis azt a tárgyat, ami a csónak alján hevert. Nem is foglalkoztam vele, hogy mi lehet az, hiszen egy éhes krokimoki már a nyomomban volt. Mögötte pedig ott úszott a többi is. Megfogtam az ismeretlen tárgyat, s ösztönösen meglendítettem a felém közelítő, hatalmas állkapcsok felé. Éreztem a dögszagú leheletét a karomon, de nem törődtem vele. Azzal azonban nem számoltam, hogy az ismeretlen tárgy túlságosan kicsi lesz ahhoz, hogy valódi fegyverként használhassam. Egy Fa Irányítópálca volt. Ezt akkor még nem tudtam, szimplán egy buta botnak hittem, hiszen el nem tudtam képzelni, hogy bárki is igazán harcolni tudjon egy ilyennel. Nekem, aki a hatalmas csatabárdokhoz szokott, felfoghatatlan volt az idomár fegyverek létezése, hiszen legalább kétszer egy síppal vertek meg a különböző küzdelmeim során.
A célnak azonban megfelelt. Megúsztam, hogy tönkretegye a manikűrömet, s kipeckeltem a száját. Ezután szedtem csak elő a csatabárdomat, a Hentest, amivel így már könnyedén elagyabugyálhattam őt. Miután ezt párszor megismételtem, a társai is úgy döntöttek, hogy ideje visszamenniük. Túl kemény falat vagyok nekik. És még bakancsot sem hoztak. Sad
Nekidőltem a kenu falának, s hagytam, hogy az ár tovább sodorjon. Hihetetlen egyébként, hogy mennyire kifárasztja az embert ez a világ. Úgy értem, fizikailag. Már amennyire nevezhetjük ezt a világot fizikainak. Hiába érzed annak. Alig telt el húsz másodperc a szintre érkezésem, és a ladikban való pihengetésem között, de olyan érzésem volt, mintha a Maratonit futottam volna le. Kétszer. Hagytam, hogy a sodrás magával ragadjon, legalábbis addig, amíg valami érdekeset nem találok. Addig is, volt időm összeszedni magamat.
Ez meg is történt, mire megérkeztem a Srí Lanka hangulatát idéző romokhoz. Pedig biztos voltam benne, hogy nem tévedhettem Ceylon vizeire. A romok valami különös misztikumnak adhattak helyet. Ebben egészen biztos voltam! Leparkoltam a kenuval a templomszerű kőépítmény bejáratánál, az egyik kötéllel pedig rögzítettem is. Elhaladtam egy Buddha szobor mellett, s betessékeltem magam az építménybe. Ahogyan azonban haladtam néhány métert, egy hatalmas robajjal zárult le előttem a kőajtó. A súlyemelésem, mert az számomra egy fontos jártasság volt, még cseppet sem volt olyan szinten, hogy újra megemelhessem. De emiatt akkor még nem nagyon aggódtam. Tudtam jól, hogy ha végigviszem ezt a kalandot, akkor úgyis kijutok majd valahogy. :3
Fáklyát gyújtottam. A sötétben kevés volt a Látásom, éppen csak azokat a dolgokat vettem észre, amik közvetlenül a közelemben voltak. Például annak a lovagnak a csontváza, aki egy Hősi Kopját tartott meg emlékéül. Hmm, különös. Akkor még csak fel sem tűnt, hogy a játékban nincsenek is csontvázak. Pedig jól emlékszem, mennyire pókháló szőtte volt az egész.
Elvettem tőle a kopját, s tovább sétáltam. Akrobatikámnak, Súlyemelésemnek, na meg fantasztikus helyzetfelismerő képességeimnek hála rengeteg csapdát megúsztam, a gyilkos kobrákon át a falba épített lövedékeken keresztül mindennel találkoztam. Aztán az egyik csapda kis híján kifogott rajtam. Teremről teremre jártam. Az egyik ilyen teremnél viszont újabb nem tetsző robajt hallottam. Amikor már azt hittem, hogy a templom végén járhatok, újra egy ostoba csapdába ütköztem. Rolling Eyes Persze, már számítottam arra, hogy mi történhet, s egyszerűen csak megszaporáztam a lépteimet, az egyetlen kijutási út felé. Az ugyanis egyre kisebb és kisebb lett, ahogyan az ajtó leereszkedik. Amíg még könnyedén elférhettem alatta, gyorsultam neki, s egyszerűen átszaladtam a résen – amikor aztán hirtelen hideg szellő érte a füleimet!
A kalapom!
Azonnal tudtam, hogy vissza kell mennem. Vissza KELL mennem! Csupán egy pillanatig időztem az új teremben – mely a fő terme is ennek a templomszerű izének - , máris visszafordultam. A fáklyám a földre esett, így kézzel kellett kitapogatnom, hogy vajon merre is lehet a kalapom. Valami furcsa, kemény dolgot tapintott a kezem a földön, s a markomba is vettem a gyűrűt, de ezzel akkor még nem foglalkoztam. Aztán meglett a kalap is. A bejárat viszont már csupán akkora volt, hogy legfeljebb a földön kúszva tudjak átférni alatta.
Feltettem a kalapot a fejemre, a markomban a gyűrűt szorítva, s az idáig elhurcolt Hősi Kopja jutott az eszembe. Épp erre volt szükségem! Némi hősiességre. Ahogyan a krokodil száját, így a kőajtót is kipeckeltem. Ennyi volt. Nem mozdult tovább. Így már kényelmesen, kalapostul kimászhattam onnan.
A templom fő csarnokában találtam magam. Csodálatos hely volt! Alattam rengeteg víz, középen egy kis kőszigettel, azon pedig ott trónolt egy aranyszínű szelence. Beleugrottam a vízbe, veszélyekkel mit sem törődve, s átúsztam a szigethez. Gondolkodás nélkül felemeltem a szelencét. Egy kattanás kíséretében engedte el azt, majd pedig éppen megnyitnám a fő lootot. Biztos voltam benne, hogy valami nagyon értékes dolog lehet.
Kattanás… majd morajlás, s vízhullámzás. Szemem sarkából vettem észre valami nagyot és fehéret. Aztán, amikor odafordultam, az én arcbőröm is kissé elfehéredett. Egy óriási, albínó krokodil! Mondhatni, egy minibosst találtam, pedig egyáltalán nem állt szándékomban. Beletelt némi időbe, mire rájöttem, hogy akkor szabadulhatott a maga kis ketrecéből, amikor felemeltem a szelencét. Hiszen ha addig is így úszkált volna, akkor biztosan felfalt volna hamarabb.
Hosszú töprengés vette kezdetét. Megpróbáltam átúszni a másik partra, de amint a vízbe értem, máris utánam jött. A magas akrobatikám pedig nem volt elég. Túl messze volt a part. Így aztán más megoldás kellett.
Akkor pedig eszembe jutott, mit is kéne tennem. Hát persze! Csaptam magam homlokon a Félresikerült Gyűrűvel. Mert azt találtam, amikor a kalapomért mentem. Inventorymat előhívtam, s kivettem belőle az egy napi hideg élelmet, remélvén, hogy figyelemelterelésnek éppen jó lesz. Hiszen finom csokigolyók, azt mindenki szereti. :3 Úgy helyezkedtem, hogy a ketrecét vehessem célba, majd pedig eldobtam a csokigolyókat, bele a ketrecébe. Az óriás albínó krokodil el is indult arrafelé. Én pedig vissza oda, ahonnan a szelencét vittem… s ráraktam a gyűrűt ugyanarra a helyre, akkor, amikor úgy hallottam, már jó étvággyal falja a sütimet a cuki kroki. :3 A gyűrűnek éppen akkora súlya volt – hiszen a gyűrűknek nincs súlyuk, de ez egy Félresikerült Gyűrű, így ennek van, mert el van rontva - , hogy lenyomhassa azt a gombot, ami a ketrecet zárva tartsa. Nekem pedig így nem volt más dolgom, mint szépen hazamenni a szelencével a kezemben. Majd otthon megnézem, milyen kincset kaptam. Remélem, egy T3-as Harcos fegyver! *.* Esetleg egy Gyémánt Mellvért. Csak nem szúrhatja ki a szemem ez a hely egy Túlpörgés Potionnal. :3
Asuka
Asuka
Harcos
Harcos

Hozzászólások száma : 1507
Join date : 2013. Apr. 24.
Age : 29
Tartózkodási hely : Taft szépségszalonja

Karakterlap
Szint: 34
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi4530/4700[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (4530/4700)
Céh: Liberators

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Hinari on Szer. Ápr. 15 2015, 18:54


Egy kis kutatómunka

Az már az első pillanatban nyilvánvalóvá vált, hogy ezen a napon hátra kell hagynom a csuklyát, és védett övezeten kívül is csak keveset lehetek. A tényt, az előttem villódzó üzenettel egyetemben egy kissé rosszkedvűen fogadtam, lévén mára teljesen mást terveztem, aminek nagy részét ez az apróság úgy ahogy van borította. Csöndes, nyugodt utánajárások, minél kevesebb idiótaságtól mentesen: ennyit kértem csak ettől a naptól, s ahogy egy lemondó sóhaj kíséretében zártam be végleg a panelt, úgy nyúltam el az ágyon, azon gondolkozva, hogyan tovább. Hisz ma minden megtörténhet. Fontos dolgokon ténykedni teljesen felesleges volt: a lopakodásom és az észlelésem hatékonysága minimálisra zuhant, s ebben csupán az volt a jó, hogy a jártasságemelés összesen huszonnégy órára szólt, s így gondolatban hamar át lehetett rajta lépni.
Egykedvűen nézegettem a felbukkanó opciókat, ujjaimmal fel-le görgetve a sávot, a tavasz hangjait hallgatva közben, s egy kis ideig tényleg fel sem merült bennem, hogy ezt a változást akár jóra is lehetne használni. A felismerés pedig hirtelen jött, s én tágra nyílt szemekkel csodálkoztam rá, még lélegezni is elfelejtve abban a másodpercben. Öltözködés, majd a jegyzetfüzet amit Ai-tól kaptam és toll, másra nemigen volt szükségem. Meg persze az álruha, bár őszintén szólva nem különösebben érdekelt, ha valaki a nyomomba szegődött ezen a bohóckodással és komolytalansággal teli napon, s talán éppen ezért, de én egyelőre maradtam úgy, ahogy voltam: a szokásos ruháimban, a szokásosnál komolyabb arckifejezéssel lépve ki a céhház ajtaján, és sétálva el abba a bizonyos erdőbe. Nem zavart a felfordulás, nem is néztem semerre sem, csak előre, oda, ahhoz a helyhez, amelynek titka a legjobban érdekelt, s amit már régóta le akartam zárni. Nyomkövetés. Kennek aznap úgy ahogy sikerült, az egyes szintű jártasságával, s bár akkor meg tudtam elégedni vele, most azonban megvolt rá a lehetőségem, hogy felgöngyölítsem az ügyet. A három játékost, akik elvették Aincrad egyetlen hősének életét, s akikről eleddig semmi mást nem sikerült megtudni. Mások nevettek, ugrándoztak körülöttem. Kihasználták a jó időt és az admin által nyújtott lehetőségeket arra használták, hogy magukat szórakoztassák vele. Szám széle fanyar mosolyba fordult, ahogy utánuk néztem: legszívesebben csatlakoztam volna én is, elhurcolni Alexet valahová és élvezni a napsütést, kettesben, gondok nélkül. Ám ilyen csak egyszer fordul elő Aincradban, s határozott célom volt lazítás helyett megtölteni információval a fehér lapokat. Mint mostanában mindig. Lépteim maguktól lassultak le majd álltak meg, ahogy az árnyasba értem; kezeim magatehetetlenül ingtak a párától nedves fűtenger fölött. Pihennem kéne. Összeráncolt homlokkal és vonallá préselt ajkakkal indultam tovább. Nem. Még nem. Szemeim színüket váltották, ahogy közelebb értem, méterről méterre; gyorsabban szedtem a levegőt, pedig nem fáradtam el. Nem tudtam, hogyan is működik ez pontosan, ám nem is érdekelt. A vágy, hogy végre magam mögött hagyjam a múltat, hogy képes legyek előre tekinteni, hogy végre bólinthassak, megkönnyebbülten nézve vissza a történtekre… mindennél erősebb volt.
És talán túlságosan is akartam ahhoz, hogy teljesülhessen.
Egy-két vad, pár erre tévedt játékos friss nyomai, kéznyomok a fákon, valaki lepihent itt tegnap. Pont ott, ahol még utoljára, gyilkosai szemébe nézett. Nevetni támadt kedvem. Keserűen, nekidőlve egy korhadt fának, lecsúszva egész a talajig, guggolva hajtva fejem két kezem közé. Sírva fakadva, végre. Sírva, sokáig és hangosan, egyetlen, kék madárka társaságában, melynek éneke fel-felerősödő hangommal furcsa kettőst alkotott. Nevettem és sírtam, mindenen ami történt és ami nem, csak néha-néha nézve fel, kezemet nyújtva előre, hogy aztán ökölbe zárhassam. Nem volt előttem semmi. Az alakok és a hősöm csak emlékeimben és képzeletemben léteztek már, nyomaikat eltörölte a könyörtelen idő…

Megszakításként jött az üzenet. Talán kellett is, ám mégsem nyitottam még meg. A földet bámultam, könnyes szemekkel, ruháimhoz porszerű sár tapadt, fejemben régi mondatok cikáztak. Baj lehet. A gondolat villámként szelte át a bánatot, utat törve a csalódottság és a keserűség között, s én, felkapva fejem, dobogó szívvel nyitottam meg a levelet. A tartalma is megijesztett, s csak akkor szakadt fel belőlem a sóhaj, amikor megnéztem Yuichi helyzetét a térképen. Biztonságban volt, védett övezeten belül.

Hinari írta:Ma senki ne menjen utánuk; az ötös szintű jártasságok miatt ez most különösen veszélyes. Yui, teleportálj haza, és lehetőleg mindenki maradjon védett övezetben. Holnap mindent megbeszélünk.
Hinari

… …… Bárcsak…

*

Cipőm talpa tompán kopogott a macskaköveken. Ütemesen ütődve hozzájuk, némi port kavarva fel, melyet ugyanolyan gyorsan hagytam magam mögött, ahogy az erdőt a körüzenet megírása után. Összeszűkült pillantásom a neveket nézte, melyeket felírtam, mindet külön lapra, hogy biztosan kiférjenek. Akikről én is tudtam egy s mást, és persze másokról, újakról, kikről a kislány is beszélt talán, s akikre mindezek után Alextól is rákérdeztem, jópár héttel ezelőtt. Hisz nem engedhettem meg magamnak, hogy sokáig tétlen maradjak: ez most nem az az időszak volt. Egy félreeső sarokban átöltöztem, feketére festve a hajam, hétköznapi, nem feltűnő ruhákat véve fel, melyekből hiányzott a kék szín. Majd kezdődhetett a munka. Sok időm nem volt; ígyis elment már vagy nyolc-tíz óra a napból…
Kazuma
Az első és legfontosabb célpont, amióta csak megjelent majd otthagyta a céhházat, megannyi gyűlölettel a háta mögött. Akit ugyan Szophie a testvéreként szeretett, elfogultan, de aki jócskán tett azért, hogy visszajuttassam oda, ahová való. Vagy ha nem megy, hát befejezzem Chiaki munkáját. Ha a börtön nem tudta őt megállítani, talán a halál képes lesz rá. Időt is szántam rá sokat, s bár a felsőbb szinteken hamar meguntam az össze-vissza nyomok nézegetését, az már jobban érdekelt, hogy a fiú vajon miért megy ki a Kezdetek Erdejébe, amikor az ottani mobok már rég kerülik őt. Erre az erdőben az egyik bokornál eltűnő nyomok adták meg a választ, és a kézlenyomatok, melyek jól mutatták, hogy Kazuma bizony érintette a növényt és a földet. Bemenni azonban nem mentem be, s a felfedezett rejtekhelyet sem igyekeztem fizikailag megtalálni: egyszerűen elsétáltam mellette, látszólag egy közeli szarvassal foglalkozva inkább. Persze a koordinátákat megjegyeztem és amint visszaértem a városba, fel is írtam azokat: a későbbiekben még jól jöhet, ha van ütőkártyám ellene. Egyelőre viszont ostobaság lett volna konfliktusba bonyolódni, így – megelégedve ezzel az információval és a ténnyel, hogy a fiú néha Szophie boltjába is ellátogat – más célponttal folytattam a keresést.
Suzume
Aki bevallotta, hogy jutalomért ölt, és aki igaz segített a fronton, de azt is valószínűsíthetően csak a jutalom miatt. Enhi levele után pedig megvolt a kiindulópontom, s bár az idomárlány szerint az íjász az emlékezetét vesztette, én azért kíváncsi voltam, mennyire van így a dolog. Körutamat a White Rose céhházával folytattam tehát, követve a nyomokat, melyekből bőven volt errefelé, a térképen rajzolgatva be az irányokat, egyesével menve végig rajtuk. Persze voltak érdekességek. Leginkább a madár-, és macskalábnyomok, melyeket a rendszer szintén Suzuméénak könyvelt el, s amelyek a céhházakat járták körbe, megállapodva egy-egy villanyoszlop vagy ház tetején, valamint egyéb megfigyelőhelyeken szerte a városban. Ebből könnyű volt leszűrni, hogy állatok formájában figyel minket és hogy az őróla leírt tények messze nem igazak. Hisz egy amnéziás lány mégis miért kutakodna a nagyobb céhek környékén, ráadásul inkognitóban?
A Tenka
Ők csinálták jól. Vagyis, csinálják jól. S ez a gondolat is csak későn, majd kétórányi járkálás után fogalmazódott meg bennem, ugyanis bejártam elég sok helyet, sőt, még rá is kerestem egyenként Raiga, Ghost vagy éppen Kuromajo nyomaira, ám vagy túl messze voltak ahhoz, hogy a rendszer bármit is érzékeljen, vagy nem is léteztek egyáltalán. Egyedül Freyáét találtam meg, természetesen az arénák tájékán, de ő sem ment el egyszer sem a főhadiszállásra. Egy gyümölcslé társaságában üldögéltem a kávézóban, a lány egyik kedvenc, sokat látogatott boltja mellett. Lassan késő délutánba fordult az idő. Legalább tudom, honnan vegyek neki ruhát, ha úgy adódik…
Tachibana
Azért volt bennem némi bizonytalanság, amikor kiválasztottam a nevét és felizzottak a lábnyomok a város Szophie által említett részén. Miért is kellene nekem utána járni? Vajon meg kéne-e bíznom őbenne is, ha Szophie megteszi? Én azonban biztosra akartam menni, annál is inkább, hisz ha Szo hozzá költözik, én bizony tudni szeretném, hol találom a fiút, ha a helyzet gyors megoldást kíván. Így jutottam el egy kristálykupolás épülethez, ami persze nem volt nyitva, ám nem is számított. Az ajtó melletti pajzsos céhlogót ugyan lerajzoltam, mielőtt sarkon fordultam volna (hisz annak ráértem később is utánanézni), több időt azonban nem érdemelt az épület: a nagyobb szintek felé vettem az utam, óvatosan, néhol kerülőutakkal követve a sormintát, ha az kivezetett a védett területről. A füzetbe pedig hamarosan bekerült minden olyan ház koordinátája, ahol a lovag megfordult és más nem lakta a helyet, erdészházak főként, elszórva a szinteken. A Kacagó Hold-ba viszont már nem mentem be, s csak egy félmosollyal nyugtáztam, hogy a fiú végre kényelmesebb helyeket is felkeres. A miérteken pedig inkább nem is akartam agyalni: jobban jártam így, azt hiszem.
Hürrem
A fehérhajú nő, akivel az All Star tornán találkoztam, s igaz akkor még nem tűnt veszélyesnek és elég kis szintje is volt, ám ha hinni lehet az információknak, köze lehet egy-két dologhoz. Jobb híján a város főbb útvonalain keresgéltem, s legnagyobb meglepetésemre az Artes céhháznál találtam meg az első, tiszta nyomot. Azt visszakövetve jutottam el egy fehér házikóig, valamint egy templomig, aminek egészen addig nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, amíg nem bukkantam más nyomokra is odabent…
Drake Haru
Nyomai ott izzottak az oltár körül mindenhol. Nem is találtam volna rá, ha nem követem Hürrem nyomait, s így, hogy együtt láttam őket, már volt alapja a Shu és Al által elmondottaknak. Tudtam, hogy itt találkozgatnak, és azt is, hogy nem szabad sokáig itt lennem, ha nem akarom, hogy észrevegyenek. Leültem az első padra, elő sem véve a jegyzetfüzetet, s látszólag imádkoztam, csöndesen, majd szó nélkül kisétáltam a helyszínről. A napsütés azonban nem tudta enyhíteni a hátamon végigfutó borzongást: alig három percet voltam bent, mozgást, újabb lábnyomokat nem érzékelve közben, ám a tudat, hogy most nincs rajtam a csuklya, nyomasztott. Hisz nem véletlenül hordtam mindig, ha felfedezni mentem, s a rajtam lévő álruha ugyan hasznos dolog volt, ám nem száz százalékig biztonságos. A neveket azonban feljegyeztem, egy cukrászdában egy adag sütemény mellett, a lemenő nap fényében. Mindenkit, aki a templomba járt, akinek a lábnyomát ott találtam. Volt vagy tíz-húsz játékos, de ha ezzel közelebb jutok, már megérte a belefektetett idő.

Kimerülten botorkáltam haza, s még ahhoz is Nestor segítsége kellett, hogy felvonszoljam magam a lépcsőn. Pihegve néztem a szobám plafonját, egy csésze teát szorongatva, időnként rápislogva a füzetre, mely teleírva hevert az asztalon. Kell készítenem egy másolatot. Behunytam a szemeim, és felesleges gondolatok nélkül aludtam el, csupán egyetlen megállapítást téve a mai nappal kapcsolatban: a nyomkövetés fárasztó. Fel kéne bérelnem egy jó besúgót…

A leírt információk mindegyike az adott karakter userétől származik és az ő engedélyükkel van feltüntetve.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 3757
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi14712/10100[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (14712/10100)
Céh: Justice League

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Malcolm on Szer. Ápr. 15 2015, 23:33


A kezdetektől fogva mesélni akartam nektek Malcolm személyiségeiről, de ahhoz, hogy összefüggő képet alkothassak, kicsit másként kell megközelíteni a dolgokat, mint amit egy hagyományos történetvezetés megkövetelne. Ám mielőtt összezavarnám az olvasót, jobb lesz ha elmondom, mi is az a disszociatív - ismertebb nevén multiplex - személyiség(zavar). Tekinthetjük ezt pszichiátriai zavarnak, betegségnek, vagy egyszerűen csak egy állapotnak. Én az utóbbiként hivatkozok rá, mert azt talán kevésbé sértő. Na nem mintha engem egy percig is érdekelne, hogy megsértem-e Malcolmot... Egyébként elárulok egy "titkot": a postjaim úgy vannak megírva, mintha én, a user mesélném el a történeteket, amik Malcolmmal történnek. Azonban 1-2 useri kiszólástól eltekintve igazság szerint akár Malcolm egyik személyisége is narrálhatja a többi személyiséggel történteket egyfajta szemlélődő szemszögből, mindezt maró gúnnyal és teljesen reális, racionális látásmóddal megspékelve. Na de térjünk vissza a multiplexséghez, mielőtt nagyon elkalandozok.
A disszociatív személyiségzavart gyakran összekeverik a skizofréniával vagy helytelenül tudathasadásnak nevezik. Tudathasadás helyett helyénvalóbb a többszemélyűség, vagyis a multiplex elnevezés. Ami pedig a skizofréniát illeti, a lényegi különbség konyhanyelvre lefordítva az, hogy a skizók tudatzavarosak, a multiplex viszont személyiségzavar. Míg a skizofrének esetében téveszmék, érzékcsalódások - a "hangok" - gyötrik a kóros mentális beteget és gyógyszerekkel stabilizálják az állapotukat, addig a multiplexesek esetében teljesen elkülönült személyiségek egy testben éléséről beszélünk. Minden személyiségnek megvan a saját neve, sajátossága, emléke, habitusa. Gyógyszeres kezelés aligha válhat hatékonnyá, legfeljebb elnyomja egyik-másik személyiséget, de lényegi fejlődés szakember terápiás segítsége révén érhető el. Hogy mit értek fejlődés alatt? Régi - és talán kijelenthetem, hogy elavultabb - módszer, hogy megpróbálják összeolvasztani a személyiségeket egyetlen személyiségbe. Jó példa az Azonosság című film arra, hogy ez nem feltétlenül jár sikerrel. Én a fejlődés alatt azt értettem az imént, hogy egy képzett szakember segíthet abban, hogy a kezelt személy kialakíthasson egy belső rendszert a személyiségei között. E rendszer segítségével szerezhetnek tudomást egymásról a különböző személyiségek és szintén ennek a rendszernek a fejlettségi szintje határozza meg, hogy milyen mértékben tudnak kommunikálni egymással a személyiségek. Egy jól kialakított rendszerben az agresszív személyiség nem válik host-tá, vagyis domináns személyiséggé, amely aktuálisan uralja a testet. Stabil rendszer esetében létezhet egy olyan személyiség, amely egyfajta koordinátorként, kapcsolattartóként, kvázi "rendszergazdaként" igyekszik rendet tartani és kiépíteni a kommunikációt a személyiségek között. Multiplex személyiségzavar leggyakrabban valamilyen trauma hatására alakul ki, és fejletlen rendszer esetén gyakori, hogy a személyiségek közti váltást (switch) is valamilyen hirtelen traumatikus hatás váltja ki. Igazán fejlett rendszer esetén a személyiségek könnyedén tudnak váltani ahhoz mérten, hogy az aktuális élethelyzet mely személyiség jelenlétét követeli meg. Hiszen baj esetén jobb, ha egy bátrabb, határozottabb személyiség veszi át egy félénkebb személyiség helyét.
Mindezek után most kifejtem azt is, hogy Malcolm esetében hogy működik mindez. Nála az eredeti személyiség Anthony Martin, egy kedves, ámde igen törékeny, félénk, érzékeny gyermek, akit szexuálisan zaklatott a nagybátyja. Ez az élmény váltott ki nála a serdülőkor kezdetén egy olyan változást, ami bár sok tinédzsernél megfigyelhető, valami mégis eltérő volt. Tonynál is megfigyelhető volt az e korszakra jellemző zabolázatlanabb viselkedés, a kamaszos kirohanások, a szülőkkel való kiabálás és társai. Azonban a közismert hisztik és dacos sértődések átváltottak valami sokkal kezelhetetlenebb változatba, ami már meghaladta a szülők nevelési képességeit. Szakemberhez fordultak, azonban ez csak olaj volt a tűzre. A gyermek mindig is úgy hitte magáról, hogy teljesen normális és elkezdte gyűlölni a szüleit, amiért pszichológushoz hurcolták. A kirohanásokat még inkább felváltották az agresszív megnyilvánulások és egyre gyakrabban végződött egy-egy vita tettlegességgel. Mármint nem a szülők verték a gyereket, hanem Tony ütötte meg hol az apját, hol az anyját. A dühkitörések, hisztérikus rohamok nem maradtak következmények nélkül... Végérvényesen akkor tagadta meg a szüleit, amikor átmenetileg bezárták a pszichiátriára. Ekkor már két személyisége létezett: Anthony, a még mindig félénk és visszahúzódó fiú és az őt elnyomó és uralkodó agresszív én. A kezelés sikeresnek tűnt, megregulázott tizenévesként térhetett haza, mindez pedig egy újabb személyiségnek, a a magát csak nagyképűen Filozófusnak nevező énnek köszönhető, aki tökéletes precizitással produkálta azt, amit az orvosok elvártak a terápia hatásaként. Hazatérve a Filozófus vált a hosttá, azonban hosszútávon teljes elszigetelődés jellemezte a kapcsolatát a külvilággal. Alakulófélben volt egy újabb személyiség, egy minden eddiginél kiszámíthatatlanabb: a Tébolyult. Ennek a személyiségnek a kialakulásában nagyban közrejátszottak azok a játékok és olvasmányok, amelyekkel körülvette magát elszigetelt kis világában és a folyamatos rettegés. Megfigyelhető, hogy a tébolyult ént folyamatos rettegés övezi, amely kapcsolatba hozható a nagybácsi újbóli megjelenésének, aki több évnyi külföldi munka után ezidőtájt tért haza. Az akkor 15 éves fiúban elkezdett formálódni egy olyan személyiség, amely végre képes lehet arra, hogy megvédje magát és a többi személyiséget. Az agresszív én erre alkalmatlan volt, ráadásul a Filozófus énnek köszönhetően ha nem is véglegesen, de hathatósan háttérbe lett szorítva. Létrejött tehát a ma már Malcolmként ismert személyiség, amely a kezdetektől fogva meg van győződve arról, hogy ő egy vámpír, egy hidegvérű gyilkos, aki arra hivatott, hogy a percéltűek fölött uralkodhasson és aki védelmezi Anthonyt és a többi személyiséget. Hogy hány személyiség lappanghat még, az a jövő titka.

Rendszerezzük akkor kicsit az eddig leírtakat! Lássuk a személyiségeket és a köztük lévő kapcsolati hálót:
1) Anthony/Tony: Az eredeti személyiség. Kedves, félénk fiú komoly traumával. Nem tud a többi személyiség létezéséről, és csak kivételes esetekben kerül a felszínre. Ilyenkor rendkívül zavart és sebezhető, hiszen nincsenek emlékei arról az időszakról, amikor nem ő kerül előtérbe.
2) Az agresszív: A második, erősen kezdetleges személyiség, amely jó ideje háttérbe lett szorítva. Amikor Malcolm vámpírként a benne tomboló, vérre szomjazó Bestiát emlegeti, amely ketrecbe van zárva, akkor mindig erre az agresszív énre utal.
3) Filozófus: A magára aggatott névvel ellentétben nem olyan bölcs, mint amilyennek hiszi magát. Alapvetően tanult, sokat olvasott én, bár tudása erősen olyasmire korlátolt, ami az érdeklődési körébe tartozik. Jellemző rá az okoskodás, a kioktató hangnem, a fontoskodás, a túlzott precizitás, az örök maximalizmus. Ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ő szeretné, hajlamos behisztizni, Malcolmra pedig határozottan fúj. Ez a személyiség csak az őt megelőző eredetit és agresszív ént, illetve Malcolmot ismeri.
4) Tébolyult: Ez a személyiség valóban bolond. A multiplex személyiségzavarosoknál előfordul, hogy vannak teljesen épelméjű ének (lásd Filozófus), és akadhatnak köztük bolondok is. A Tébolyult én erre ékes példa, akit a folyamatos paranoia és üldözési mánia jellemez. Gyakran állatias vonások figyelhetőek meg a viselkedésében és a szexuális túlfűtöttség is jellemzi. Malcolm gyakran szórakozik azzal, hogy hagyja szabadon garázdálkodni. A Tébolyult én nem ismer egyet sem a többi személyiségből, őt viszont Anthonyval ellentétben nem hozza zavarba, ha nem lát minden összefüggést a kimaradt időszakok, emlékhiányok miatt. Érdekes azonban az vele kapcsolatban, hogy ő is vámpírnak hiszi magát. Ez a vonás feltételezhetően abból adódik, mert Malcolm úgy alakította ki a körülményeket, hogy ez a képzet alakuljon ki benne.
5) Malcolm: Ő a host, vagyis az a személyiség, amely a legtöbbet van előtérben. Ő ismeri és kontrollálja a váltást a többi általa is ismert személyiségek között: Segít megzabolázni az agresszív ént, jótékonyan háttérben hagyja Anthonyt, néha jókat beszélget a Filozófussal, de általában inkább idegesíti a jelenléte és csak akkor hagyja előjönni, ha érdektelen számára egy feladat, mégis észnél kell lenni, s végül de nem utolsó sorban kontrollálja a Tébolyult személyiséget is, akit legtöbbször azért enged host szerepbe, hogy szórakozhasson rajta.

És ennyi szövegelés után ideje lenne végre a lényegre térnem! ugye azzal kezdtem, hogy másként kell megközelítenem a dolgokat, mint ahogyan azt a történetvezetés megkövetelné. Adott a nap, az április elseje, amely olyan lehetőséggel rukkolt elő minden játékos számára, ami egyszerűen kihagyhatatlan: ötödik szintre emelhetnek egy jártasságot és egy teljes napon keresztül kiélvezhetik ennek minden előnyét. Természetesen a Tébolyult gondolkodás nélkül beletenyerelt volna a súlyemelésbe, de Malcolm résen volt és még időben megakadályozta ezt az elhamarkodott pazarlást. Aztán heves vita alakult ki közte és a Filozófus közt azt illetőleg, hogy mit is kellene választani. A kekec azzal érvelt, hogy a Keresés jártassággal lehetőségek rejtőzhetnek. Malcolm válaszként inkább arra utasította a Filozófust, hogy számítsa ki annak valószínűségét, hogy tényleg hasznos, drága, ritka itemhez jutnak. Filozófus innentől kezdve durcásan csöndben maradt... egy időre. Malcolm végül úgy döntött, hogy a hallgatózást választja azzal a Filozófus előtt sem titkolt szándékkal - melyet jól az orra alá is dörgölt - hogy e jártasság révén nemcsak hogy kihallgathat bárkit, de a frontharcosok, céhvezérek és bolttulajdonosok egyidejű megfigyelése lehetővé teheti ebben a 24 órában, hogy hónapok vagy akár évek lemaradását bepótolhassa. Arról nem is beszélve, hogy az Artesesekre egyenesen külön hangsávot állít rá, hogy hallja Anatole mesteri legyilkolásának következményeit. Persze ha már külön figyeli őket, arra sem árt figyelni, hogy esetleg felmerült-e már bennük a gyanú a tettest illetőleg és hogy van-e félnivalója. Ami pedig a frontharcosokat illeti... ideje megtudni hol és mikor lesz a következő bossharc Twisted Evil

_________________
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 96de77

A karakter indikátora pirosból zöldre váltott!
Malcolm
Malcolm
Árnyharcos
Árnyharcos

Hozzászólások száma : 262
Join date : 2014. Nov. 27.

Karakterlap
Szint: 41
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi6854/6900[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (6854/6900)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Bacchus on Pént. Ápr. 17 2015, 11:42

Jóleső nyújtózással és ásítással köszöntöttem a napot, az első szint valamely fogadójában. Ez sosem volt lényeges, milyen ágyban ébredek, csak egy volt lényeg, legyen elég bor! Csinos sziluett feküdt mellettem, hiányos ruházatban ujjaival a takaróba karöltve. Csupasz hátára csókot nyomva kikeltem az ágyból és neki láttam a napi teendőknek, még így kora délután. szokásos módon levél várt, amiben a tegnap este összegyűjtött károk s zaklatások armadáját kívántam kiválogatni. Azonban volt egy levél közöttük, ami eltért a reklamálástól és szerelmes levelektől. A többit szokásos módon elvetettem, míg ezt gonosz vigyort csal arcomra. Mélyen ülő szememnél szinte láttam a szemöldököm által vetett sötét árnyékot. Egy nap a gonoszkodásra! pirate
A lassan lefelé szálló napkorongra néztem, vagyis csak pár óra. Felöltöztem és kimentem a szobából. Lent a fogadóban kértem négy korsó bort és elfogyasztása közben válogattam, mit fordíthatok, maximálisan előnyömre. Súlyemelés azonnal bejövős volt, de azért ennyire nem akarok elrugaszkodni, még. Tudom, hogy erős vagyok és láttam is, hogy milyen erőt tud kölcsönözni. A vézna lány is úgy emelgette a bálákat, mintha épp csak párnát cipelne. Lopakodás jónak festett, könnyebb rabolni, de azt hiszem ezen a napon, jobb lesz ha Xennel nem találkozunk. Róla pontosan tudom mit választott. Ahogy Malcolm is biztosan azt választotta. Keresés. A rablás egészen más fajtája, ez lesz nekem való. Célom nem is lehetett más, mint a vízen futók paradicsoma.

Negyedik szint.

Papucsom is levetve mezítláb rohangásztam a száguldozó játékosok közepette, akik feltalálták ám magukat. Napernyőszörfözés, evezés és repülő téglalovagló versennyel. Na persze, ez kicsiny szeglete volt a part e szakaszának. Hisz már a kincskeresés is beindult. Minden fele ásás és kaparászás nyomokkal volt már tarkítva a homok. Míg e tengert belepték az akrobatikus súlyemelő kompozíciók, szánalmasan feléjük köhintettem. Egy napra erősek lehettek, de mi lesz, ha már nem vagytok azok? Mi ott leszünk és elkapjuk őket. Fraggy örülni fog az újabb fragnak, ahogyan ő nevezi a gyilkolást.
Azzal én is kinéztem magamnak egy helyet és elkezdtem kotorni kincsek után. A nedves homokot leütögetve kezemről felálltam a nem túl mély lyuk fölött, majd tovább álltam. Pár méterrel arrébb ismét elvégeztem a műveletet siker nélkül. Körbe néztem más kincsvadászokat keresve, voltak még itt, akik serényen lapátoltak, karmaikkal néhány esetben állatkáikat dolgoztatták. Viszont egy fiatal srác, talán zseni lehetett. Egy fickó úgy dobta be a tengerbe, jó messzire, mintha egy kavicsot vetne a hullámok közé, majd egy úszó elkapta és levitte a víz alá, pár pillanat múltán aranyszínben fénylő tárgyakkal hóna alatt bukkant fel, az úszó segítségével.
- Hogy aza.. – hörpintettem gourdomból némi bort, hogy szavamon fogjam magam – nyam, ez egy nagyon jó technika! – töröltem le az államról lecsorduló bort. Majd ahogy már sötétedett, visszatértem szokásos teendőmhöz. Kezdetek városában egy fogadóban kártyáztam ismeretlenekkel, plusz Fraggyval, hogy elvegyem az aranyukat. pirate


//tudom, hogy határidőn túl írtam, de az event megér ennyit Bacchusnak, és mivel még nincs zárva, kései poszt érkezett. Játékélmény miatt kellene ez Bacchusnak Smile

_________________
Infók:

2014.11.25-től fegyver csere +12 erő (+3 erő, +3 gyorsaság) helyett.



Malcolm Brown: #00FFFF, Xen: #FFFF00, Fraggy Gom: #999999
Színem: #FF7733 | Beszédem színe: #FF0000
Bacchus
Bacchus
Harcművész
Harcművész

Hozzászólások száma : 322
Join date : 2013. Jul. 30.

Karakterlap
Szint: 20
Exp:
[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól Vo36oi1003/1500[Event] Egy nap, ami a tápolásról szól 2yjvlht  (1003/1500)
Céh: -

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Rosalia on Pént. Ápr. 17 2015, 19:06

Yuuki, Yuki, Yuichi, Nia, Shu: 300 arany

Hinari: 300 arany + kapsz egy lényeges taktikai információt a 20. bossról

Mayumi, Bacchus, Malcolm: 300 arany + 2 ingyen tárgyinfó dobás

Asuka: 300 arany + Félresikerült Gyűrű, Hősi *Kopja/Rövid Kard/Buzogány*, Fa Irányítópálca, Túlpörgés Potion

Ayse: 300 arany + Nagy Potion, Árnyéktőr (idomár fegyver), Kikerülés Potion

_________________
Mesélői adatlap
Mesélői színem: #cd4962
Rosalia
Rosalia
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 1543
Join date : 2012. Nov. 01.

Felhasználó profiljának megtekintése

Vissza az elejére Go down

default Re: [Event] Egy nap, ami a tápolásról szól

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére


 
Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.