Re: Solvik

by **Takada Hiroshi** Hétf. Márc. 08 2021, 23:50

Mia & Takada ismi szafari

Az öreg hosszú ideje nem mozdult ki „otthonról” ami jelenleg a céhházat jelenti. Nem mintha nem mehet volna el, egyszerűen csak az utóbbi időben nem igényelte. Elvolt az új hobbijával, ami a főzés. Azonban azt is tudta, hogy ha nem akarja, hogy megzápuljon az agya akkor kell egy kis változatosság, ami nála a másik hobbiját jelenti a szafarizást.

Mivel az alsóbb szinteken csupán a 8-as szint kihívása nincs már csak általa teljesítve, és most abba füstbe egyáltalán nem kívánkozott, így feljebb látogatott. Solvikhoz kapcsolódóan egy egész érdekes elnevezésű kihívást talált. ~Pont nekem való~
Így hát nyakába vette a várost, és elment, hogy pecázzon egyet. És mi sem természetesebb, hogy az onsenek lehűlt vizét elvezető apró csatornában kezdet pecázni, mely a házakat kerülgetve szalad át a városon.

Csendesen üldögélt a csobogó partján és a legegyszerűbb spiccbotját használva mártogatott folyásirányában. A lágy tenkara érzékeny vége, finom rezgéssel követte a víz áramlását egészen addig, míg Takada ki nem emelte, hogy feljebb ismét visszaengedje a végszereléket. Ez igazán ideg simító tevékenység, és a harcművész egy időre el is veszett benne, egészen addig, míg egy szipogó kölyök el nem oldalgott mögötte.
Az öreg kiemelte a szereléket és lecsekkolta az eredményt. Majd a botot gyorsan elsüllyesztette inventoryába és a fiú után lépett. Barátságos arccal, mintha csak egy új elsős diákja lenne.
– Talán csak nincs valami problémája fiatalúr?
A fiú nagy boci szemekkel nézet fel az idős tanárra. Majd halkan elmondta bújának okát.
– Egy lény ijesztgetett, de az a néni azt mondta majd elintézi, mert ő hivatásos vadász.
– Értem. – mosolygott rá a harcművész – És mond csak, merre ment az a néni?
A gyerkőc némán emelte a kezét és mutatott apró ujjával abba az irányba merre látta eltűnni Miát. Takada megpaskolta a kis kócos fejet.
– Köszönöm az útba igazítást. Megnyugodhatsz nem lesz semmi baj. Megnézem sikerül-e boldogulnia a néninek.

Mivel Takada nem tudta milyen lényről van szó, így a biztonság kedvéért naginatáját szerelte fel. Majd a titokzatos vadász után eredt. Nem azért, mert nem hitte, hogy az említett hölgy nem tud elbánni a szint bármely mobjával, hanem mert határozottan kíváncsi lett arra a személyre, aki hivatás szerűen űzi a vadászatot.
Néhány házzal arrébb talált rá egy íjászra, aki akkurátusan kutatta át a környék zugait. Az öreg úgy ítélte Ő lehet az a vadász, így odalépet hozzá és megszólította.
– Szép napot! Elvesztett valamit? Talán tudok segíteni, ha meg nem sértem vele.

Zokni

by **Mia** Kedd Márc. 09 2021, 08:25

A manó tettei meghagyták nyomukat a városon; köveket dobált le az omladozó falakról, bakancsokat dobott be a csatornába és aminek én is szemtanúja voltam, hogy megpróbálta megenni egy játékos haját, aki ahelyett, hogy tett volna valamit ellene, dühösen elteleportált. Ekkor vettem üldözőbe a dögöt, ám az fürge lépteivel és pajkos mozgásával hamar elinalt előle ruganyosságát kihasználva.
Épp egy hordóban kerestem volna, mivel biztosan láttam őt eltűnni ott, azonban mikor felnyitottam a fedelét, csak a tátongó üresség fogadott. Csalódottan dőltem volna le a fal mellé, amikor valaki megszólított, vagy legalábbis valakit megszólított nagyon közel hozzám; mivel én kutakodtam egy hordóban, gyanítottam, hogy nekem szólt a kérdés.
- Az ép eszemet vesztem el mindjárt - feleltem kicsivel több éllel, mint kellett volna. Aztán megfordultam, hogy lássam, kivel is van dolgom, mikor egy idős ráncos ábrázata köszönt vissza rám.
- Jó napot! - Vágtam magam vigyázzállásba meglepetésemben, aztán szégyellősen lesütöttem a szemem. - Elnézést kérek a modoromért. - Enyhén meghajoltam. Nem akartam rossz érzést okozni az öregnek, nem szoktam szemtelen lenni, főleg nem aggkorúakkal. Kicsit alaposabban végignéztem rajta és egy kissé megsajnáltam; elég idős volt már, hogy talán a végét lelje ebben a játékban, ha még sokáig húzódik, ráadásul lehet, hogy a legidősebb játékos volt itt, azonban mégis élettel teli lehetett, ha ebben a korban ilyenekkel foglalkozik. Ezen túl semmiféle rosszindulat nem áradt belőle, így én is barátságosan álltam hozzá.
- Van itt egy kis probléma.. Egy szőrös manó -egy nagyon szőrös manó- tartja rettegésben a várost. Ledobálta a köveket a falról és.. Én biztos vagyok benne, hogy láttam ide bemászni, de most nincs meg. - Abban nem is reménykedtem, hogy segítene nekem megkeresni, fogalmam sem volt, hogy az öreg kor milyen hátrányokkal jár ebben a játékban. Valószínűleg elevenebb volt, főleg, ha akrobatikára is rakott pontokat. Igazából.. Az előítéleteim valószínűleg többet ártanak neki, mint a kora. Vajon ki akar-e jutni valaha? Itt újraélheti fiatalságát, így nem okolnám, ha nem így lenne. Viszont ha így van, talán mégis képes segíteni.
- Nem tudom megfizetni, de esetleg kereshetnénk együtt. Nem akarom cserben hagyni a város lakóit.

by **Takada Hiroshi** Kedd Márc. 09 2021, 20:23

A harcművész rutinosan siklik át a lány kelleténél talán indulatosabb megjegyzésén, majd, amikor felé fordul barátságosan mosolyog rá, és illendően viszonozza a meghajlást a mentegetőzést meg egy biccentéssel nyugtázza, jelezvén részéről a dolog ezzel le is zárult mintha meg sem történt volna.
– Szóval szőrös manó. – nyugtázza magában, hogy nem a szint boss-szal kell szembenézni a fiú kérésére. – A kis kópé nyilván meghúzta magát valahol, miután túl sok figyelmet vont magára.
A hölgy következő mondatára viszont elhatározza, hogy amint lehet beszerez egy tükröt és le ellenőrzi az ábrázatát. ~Lehet hogy úgy nézek ki mint valami uzsorás, hogy folyton fizetni akarnak, ha felajánlom a segítségem~ töpreng el a dolgon, de barátságos mosolyán nem változtat és le is zárja ezt a témát gyorsan;
– Fizetségre nincs is szükség, gyakorlásnak pont jó lesz. – majd, hogy tovább csökkentse a lányban érzékelt feszültséget röviden bemutatkozik – A nevem Takada Hiroshi.
Még megvárja, hogy viszonozza-e a bemutatkozás újdonsült ismerőse. Ha valamiért ezt nem teszi meg, akkor sem változtat kedélyes hangvételén.
– Netán látta is erre a lényt, vagy csak feltételezi, hogy erre járt? – kérdezi az íjászt. Mia válaszától függően az alábbi két javaslatból áll elő az egyikkel;

Ha látta:
– Rendben akkor reménykedjünk, hogy ez nem volt olyan nagyon régen. – mondja és a saját menüjét előhívva bekapcsolja a nyomkövetés jártasságát. A szeme különös fényben kezd világítani. Lassan körbe fordul majd az egyik mellékutca irányába mutat. – Arra lesz. Szerencsére nincs nagy előnye.

Ha nem látta:
– Akkor próbáljunk ráakadni a környéket felderítve. Olyan helyet lenne jó találni, amit csak pár perce hagyott el. – remélhetőleg Miának ebben az esetben van elképzelése, hogy melyik irányból melyik irányba tart a lény, és akkor találnak „forró nyomot”. Minden esetre Takada egy egyszerű kézmozdulattal jelzi a lánynak, hogy amerre gondolja a lényt induljon meg és ő majd követi.

by **Mia** Kedd Márc. 09 2021, 21:57

Az idős úr simulékonysága a helyzethez sokat segít, hogy egy kicsit ellazuljak. Már nem úgy tekintek rá, mint egy öregemberre, hanem mint egy segítőre, hovatovább társra. Ugyanis a szavaiból azt következtettem ki, hogy segíteni szeretne. Bár új dolgot nem mondott, örömmel veszem a gesztust.
- Ami azt illeti, szeretném én elkapni - mondom kissé feszengve. - Elvégre hogy máshogy lehetnék hivatásos manóvadász? - Számat széles vigyorra húzom, ahogy ujjaimmal egy v jelet mutatok a levegőben.
- De ha máshogy alakul, az sem gond - jegyzem meg. Bemutatkozására én is észbe kapok és ismét kiegyenesedek. - Mia vagyok. A lény pedig biztos, hogy ebben a hordóban bújt meg, csak fogalmam sincs, hova tűnhetett. Talán beásta magát a földbe? - Tűnődök el, ám Takada hamar útba igazít, vélhetően nyomkövetés jártasságának hála.
Ahogy megmutatja az utat, rögtön el is indulok, nem törődve azzal, hogy követ-e a férfi, vagy azzal, hogy a vadászat minden trükkjét mellőzve hangosan csörtetek oda az éppen egy ivó ablakán behányó manóhoz. Megfordulva pajkos mosolyra húzza a száját és egyik lábáról a másikra ugrál. A fölötte lévő cégért célozom meg nyilammal -rég megtanultam már, hogy ezek a lények ruganyos mozgásuknak köszönhetően könnyedén kitérnek egy egyszerű lövés elől-, majd miután felnéz, egy újabb lövést indítok meg a fejére tartva, fülön találva az ennek hatására szertefoszló lényt. Rögtön megnyitom a teljesítmények panelem és örömmel konstatálom, hogy egy újabbat értem el. Ha Takada követett, örömittasan felé fordulok.
- Hálás köszönetem. Van itt egy szafari teljesítmény, ami szerint el kell kapnunk az először elejtett vadunkat, vagy halunkat. Önnek mi volt ez? Talán akad erre valami. Nem vagyok túl kellemes társaság, de szívesen segítek, ha tudok.

Szőrös manó

by **Takada Hiroshi** Kedd Márc. 09 2021, 23:47

A lány közli, hogy egy hivatásos manó vadász így szeretné maga elkapni a rendbontót. Az idős tanár nem lát benne kivetni valót így biccent, jelezvén hogy ennek semmi akadálya. A kölcsönös bemutatkozást követően, a hordótól induló halványan derengő lábnyomok alapján a harcművész sikeresen útbaigazítja Miát, aki nem is vesztegeti az időt, mint egy szagot fogott kopó veti magát a lény után. Takada merő kíváncsiságból követi. Szeretné tudni, hogy boldogul hivatásos vadászunk a kiszemelt prédával.

Meg is leli hamar az íjász áldozatát. Az öreg egy hangyányit macerásnak tartja a lány módszerét, ~De az kétségtelen, hogy roppant kreatív~ ismeri el magában. Amint visszafordul felé látja rajta őszinte örömét. Legalábbis a sensei ezt gondolja. És miután udvariasan megköszöni a segítséget, úgy tűnik viszonozni szeretné azt, mert megemlíti a helyhez kapcsolódó szafari teljesítményt, ami miatt az öreg is ide jött. És mivel Takada az a típus aki nem szereti lelombozni a másikat, valamint azt sem szeretné, ha a lány azt gondolná bármivel is tartozik neki, ezért elfogadja az íjász által kínált szerepet.
– Valóban? Ezt jó tudni. – majd röviden elgondolkodik a kérdésen – Az első… Ja igen! – ötlik fel benne, majd komoly erőfeszítésbe kerül neki, hogy ne kacagjon fel hangosan, ahogy eszébe jut az első horgászata, ami egy éjszakai medence pucolásba torkollott. De azért egy elég széles mosollyal folytatja – Az első fogásom egy körülbelül – mutatja karján – egy ekkora hínár volt. Talán nem kell hozzá túl nagy szerencse, hogy újra fogjak egyet. – fűzte hozzá vidáman.
Miközben erről beszélt próbálta átgondolni, hogy az eddigi viselkedése alapján miért gondolja magát rossz társaságnak ~Bár nem fogalmazott ennyire szélsőségesen… csak annyit mondott; „nem kellemes”~ Mivel nem jutott dűlőre, ezért azt gondolta, tesz egy próbát. Végül is veszteni valója nincs.
– Akkor ebben az esetben Mia san, mit javasol hol próbáljam meg? A vízlevezető árkok ugyan jónak tűnnek, de nem tudom hol próbálkozzak. Lentebb, ahol a víz már hűvösebb, vagy inkább fentebb az onsenekhez közelebb?

//dobás eredménye az első hsz-nél jelezve//

by **Mia** Szer. Márc. 10 2021, 11:39

Örülök, hogy a férfi nem ellenkezik -bár miért is tenné?- és nekem engedi át a manó levadászásának jogát. Így nem kell félni attól, hogy túlbuzgóságában esetleg övé lenne a zsákmány - persze ez sem zavarna túlzottan, de akkor mit mondok majd a gyereknek?
Az áldozat leszedése könnyen megy -kissé csalódást is okoz-, de legalább megvan és egy teljesítményt is kaptam.
Az öreg történetére eszembe jut saját első horgászatom a Kezdetek Városában, ami szintén hasonlóképpen alakult.
- Eew - fejezem ki nemtetszésem, aztán rögtön meg is magyarázom. - Én is hínárt fogtam ki először a Kezdetek Városában. - Mesélem keserű arckifejezéssel.
- Olyan boldog voltam, hogy olyan hosszú idő után fogtam valamit, hogy mikor kirántottam nagy erővel, a fejemre zuhant. - Megrázkódtam, ahogy felidéztem magamban a történteket. - Szóval ha nem gond, én ebből a halászatból most kimaradok. Eleve nem szeretem és nem kellemesek az emlékeim ezzel kapcsolatban.
Meglepődök, mikor a férfi a véleményemet kérdezi, hol kellene hínárra "vadásznia". Fogalmam sem volt, hol nőhetnek a hínárok, ha tanultunk is volt róla az iskolában, arról én már rég lemaradtam.
- Sajnos az ismereteim ilyen téren hiányosak - felelem szemlesütve -, de ha jól emlékszem, a hideg vízben sűrűbben találkoztam velük a valóságban. De ki tudja, ez egy MMO, talán mindenhol előfordulhatnak. Lehet, hogy ezzel próbálják megakadályozni a játékosokat, hogy halat egyenek. - Elmélkedem, bár szavaimat már inkább magamnak intézem, semmint a férfinak.
- Ha nem sikerül lentebb, még mindig felmehetünk az onsenekhez - javaslom végül, teljesen semlegesnek maradva. Ha útnak indul bármelyik irányba, vele tartok, azonban néma maradok, hacsak nem szól hozzám. Figyelmeztettem, hogy nem vagyok jó társaság és hogy a horgászásban sem leszek a társa.

by **Takada Hiroshi** Szer. Márc. 10 2021, 19:11

Az öreg elégedetten nyugtázza, hogy gyanúja beigazolódott. Bár elismeri a lány, hogy nem ért hozzá és nem tud érdemi segítséget nyújtani Takadának, ennek ellenére mégis próbál segíteni és tanácsot adni, miután beszámol az első próbálkozásáról a kezdetek városában. Persze ennek okán nem lelkesedik túlzottan az ötletért, hogy ismét megpróbálkozzon a pecával, de az öreg ezen nem akad fent. A végső javaslatra egyetértően bólint.
– Kiváló érvelés! – szögezi le – Akkor lesétálok a hűvösebb szakaszhoz, és ha nem sikerül szépen elindulok folyással szembe.

Amint megindul a jelzett irányba, az első pár lépés alatt leszereli a már szükségtelenné vált naginatát, és előveszi újra a hosszú tenkara botot. Határozott de nem gyors léptekkel halad. Ő az a típus aki nem érzi szükségét, a gyorsaságra helyezett pontok mindennapos használatát. Miért kéne rohannia bárhová csupán csak azért, mert megtehetné? Ahogy egy elsőszázadi férfi írta; „Mindent szabad, de nem minden hasznos.” És a harcművész nagyon is egyetért ezekkel a szavakkal.

Ahogy befejezi a felszerelkezést, felfigyel rá, hogy Mia vele tart. ~Talán még nem tekinti kiegyenlítettnek a számlát~ gondolja az idős sensei, és azon kezd töprengeni, hogy tudná megoldani ezt a helyzetet, úgy hogy az íjászt se bántsa meg, de ne is érezze, hogy tartozna még neki bármivel.
Némán sétálva teszik meg azt a nem is túl nagy távolságot, arra a pontig, ahol Takada korábban próbálkozott a horgászattal. Amint odaérnek az öreg csali nélkül veti be a végszereléket a vízbe. Csak egy pár pillanatot vár, majd a lányhoz fordul.
– Biztosan nem akar próbát tenni Mia san? Unalmas lesz csak figyelni engem tétlenül. – és hogy nyomatékot adjon szavainak, szabad kezével lenyitja a menüjét és lapozgat benne – Ha csak a felszerelés a probléma, szívesen adok kölcsön teljes készséget is. Nekem van jónéhány különböző.
A sodrás eközben halk csobogás kíséretében leviszi a bedobott végszereléket, így az öreg rutinosan kiemeli és fentebb ismét visszaengedi. Majd hagyja, hogy lesodorja újra a víz áramlása, miközben az íjász válaszát várja.

by **Mia** Szer. Márc. 10 2021, 20:10

Sebesen indulnék meg utána, amikor hirtelen megakadok benne. Rögtön elnézést is kérek és bár óvatosabban haladok mögötte a következőkben, gyakran előfordul, hogy majdnem nekimegyek az alsóbb folyású vizekig menet. Én szeretem gyorsan elintézni a dolgokat, de talán ő nem rakott gyorsaságra. Bár.. Én sem használom ki a teljes sebességem, lehet, hogy a kor mégis hatással van rá a játékon belül is. Nem teszem szóvá a dolgot -nem akarom megsérteni, ráadásul nem egy túlságosan zavaró tényező-, csak csendben lesétálok vele a kijelölt pontig.
- Inkább nézek egy profit, mint hogy nevetségessé váljak előtte - felelem kissé szégyellősen. Bár nem hiszem, hogy az öreg nevetségesnek találná a próbálkozásaimat, nyilván azzal vigasztalna, hogy legalább a szándék is megvan, talán segítene, tippeket adna, de én nem akartam túlságosan elmerülni a horgászat rejtelmeiben. Márpedig ő kétségkívül értett hozzá. Én csak bedobtam a horgot a vízbe és vártam, hogy valami rá akadjon. - Nem vagyok biztos benne, hogy a felszerelésen bármi is múlik ebben a játékban, ha a horgászatot tekintjük.. Habár lehet, hogy én ezért voltam képes csak egy hínárt fogni. Bár igaz, most épp azt szeretnénk kifogni. Ezen túl.. Csak vadászni jöttem erre a szintre és a mai napi zsákmányom, bár váratlanul ért, de megszereztem. Azt hiszem már nincs több dolgom mára, így akár itt is maradhatok és tanulhatok. - Még ha nem is veszem hasznát a későbbiekben. Ezt a gondolatot már inkább nem teszem hozzá, ráadásul nem is biztos, hogy igaz - a továbbiakban bármikor dönthetek úgy, hogy folytatom a pecázást a szafarihoz. A férfi kétségkívül értett hozzá, így, hogy ne maradjon a nyomasztó csend, végül beadom a derekam.
- Esetleg adhatna pár tippet, hogyan kell ezt csinálni.

by **Takada Hiroshi** Szer. Márc. 10 2021, 22:30

Takada nem akarja erőltetni, talán már így is túlságosan rámenős volt. Ha az íjász nem akar akkor nem kell horgásznia. Az elhárítást viszont nem hagyja szó nélkül, mert az nem lenne jó, ha Mia tévhitben ringatná magát.
– Nem vagyok profi. Alig valamivel vagyok többre képes a horgász jártasságommal, mint egy teljesen kezdő. – mosolyog rá a lányra, és hogy megerősítse a mondottakat kiemeli a horgot, ami teljesen üresen fityeg a zsinór végén. Majd visszaengedi a vízbe. Amíg az íjász folytatja vélemény nyilvánítását a horgászatról, addig az öreg behunyt szemmel hallgatja a víz csobogását aláfestésnek. Mielőtt válaszolna még egy nagyot szusszant, mintha csak egy gőzmozdony eresztené ki a fáradtgőz tartályából.
– Ha az eredmény szempontjából nézzük akkor valóban mindegy. Viszont, ha a szórakozás szemszögéből vizsgáljuk akkor már nagyon nem mindegy. – majd egy picit eltöpreng, és úgy folytatja – Talán nem jó példa, de úgy tudnám ezt érzékeltetni; ha az ember éhes akkor négy szelet szárazkenyérrel és egy pohár vízzel is jól lakik. Vagyis, ha az eredményt nézzük, akkor a cél elérve. De vajon nem lenne kellemesebb, ha mondjuk az a négy szelet kenyér sonkás szendvics lenne, a pohár pedig valami gyümölcslé? – közben mosolyogva fordul Mia felé – Így vagyok én a horgászattal; kifoghatnám azt a hínárt egyszerűen úgy, hogy az alap bottal ide ülök belógatom a zsinórt és fél óra múltán kiemelem. De én inkább ezt a lágy tenkarát választottam. Hagyom, hogy a vízsodrás halk dallamot játsszon az érzékeny spicc rezgetéséve, és időnként, hogy változzon a ritmus, beletartok a bottal a sodrásba.
Takada nem biztos benne, hogy a lány érti mit is akar mondani, de nem tudja jobban érzékeltetni mit szeret ebben az egész műveletben, amit horgászatnak hívnak. Ha egésznap nem fog semmit, azt sem bánja, csak élvezhesse a környezetet amire oly nagy gondot fordítottak a programozók.
– Sajnálom, de ennél jobb tippet nem tudok adni. – mosolyodik el az idős harcművész, és még vidáman hozzáteszi. – Azért remélem nem kedvetlenítettem el! Ha meggondolná magát, csak bátran, van itt hely bőven! És ha mégis elügyetlenkednénk a dolgot, hát csak nevesen velem együtt, annyi elég is lesz.

by **Mia** Csüt. Márc. 11 2021, 10:28

Szafari

Állítása szerint nem profi, én azonban még mindig úgy gondolom, hogy ha nem lenne az, akkor nem foglalkozna ennyit a felszereléssel - elvégre ha foglalkozik vele, nyilván ért is hozzá. Vagy csak elolvasta a leírásaikat és kiválasztotta, amelyik tetszett neki. Én így tettem volna, ugyanis nem értettem a halászathoz, de annyira nem is érdekelt, hogy emiatt felszelést váltsak.
- Talán csak rossz helyet ajánlottam - vonom meg a vállam ahogy leülök mellé, bár én inkább az RNG-t hibáztatnám. Szavain elgondolkodok és végül beadom a derekam, de nem fogadom el felajánlását a készségekkel kapcsolatban.
- Rendben, úgy sem terveztem mást mára és nincs is jelenleg jobb dolgom. De ha én éhes vagyok, akkor inkább beérem a kenyérrel, mert ha teleeszem magam sonkás szendviccsel, megfájdul a hasam - felelem korábbi eszmefuttatására és bár nem a legjobb választ adtam, szerintem ő sem a legjobb példát hozta fel, így csak ezzel a mondattal tudtam reagálni.
Előveszem saját horgászbotom és leeresztem a damilt a vízbe. Lassan, nehogy azt higgye, hogy sietős vagyok. Mivel nem értek ahhoz, amit csinálok, leginkább csak várom, hogy megrezdüljön a bot, vagy leutánozom azt, amit az öreg csinál. Valószínűleg elég bárgyún festhetek -úgy is érzem magam egy kissé-, valamint ha észreveszi, hogy gyakorlatilag azt csinálom, amit idő, kis időnyi eltérésekkel, akár el is kezdhet trollkodhatni, hogy teljesen ostobának állítson be. Ugyan ezt nem néztem ki belőle, tudtam, hogy más lehet megtette volna. Ezért is kell óvatosnak lenni idegenek közelében és nem azt csinálni, amihez nem értünk. Ráadásul nem is a horgászathoz magához adott tippeket, így mit csináljak? De még így is rá vagyok hagyva, így csak követem a mozdulatait, amikor...

Korall

by **Takada Hiroshi** Pént. Márc. 12 2021, 21:03

– Nincs olyan, hogy rossz hely. – mosolyog Miára az öreg – Talán nem az fogjuk, amit szeretnénk, de attól még fogunk valamit. Csak idő kérdése. Az időt pedig a rááldozott pontokkal lehet csökkenteni. Ha profi lennék, már az első próbálkozás eredményt hozott volna. – próbálja elmagyarázni, hogy mit is akart érzékeltetni az üres horoggal.
A hasonlatra adott választ követően, kuncog egyet, mert nagyon elmésnek tartja a lány válaszát, és ügyesen rávilágított a példa hiányosságaira. De ezen túl nem fordít több figyelmet rá, mivel nem tartja szükségesnek.

Amikor az íjász is nekilát a horgászatnak, Takada élénk érdeklődéssel kíséri. A saját mozdulataira nem is figyel, talán már annyira rutinná váltak a mozdulatok, hogy semmi koncentrációt nem igényelnek a férfi részéről. Csupán a botvég hangja és a kezére nehezedő nyomás elég neki, hogy tudja mi történik a zsineg végén. csendesen szemléli a lány ténykedését nem szól bele, nem igazítja ki. Hagyja, hogy a saját megfigyeléséire, érzéseire hagyatkozzon, semmi szükség az ő közbe kotyogására. Az idős harcművész azt gondolja, mindenkinek a saját technikáját kell kidolgoznia, ahogy neki kényelmes, vagy épp ésszerű. Nem erőltethetjük rá a saját „öntőformánkat” a másikra, mert az nem illeszkedik jól az egyéniségéhez.

Végül úgy tűnik Mia próbálkozása eredményt hozott neki. A következő alkalommal mikor kiemeli a horgot, apró hullámok szaladnak szét, ahogy a kiemelt „tárgyról” visszahullanak a vízcseppek.
– Ügyes! – nyugtázza az öreg – Igaz nem hínár, de majdnem. – mosolyog elégedetten. Visszafordul a maga botja felé, majd picit összeszorítja szemhájait, minek a következtében a szeme sarkában ülő ráncok elmélyülnek. Mikor kinyitja szemeit, a boton egy aprót mozdít, aminek a következtében a horog új csapásirányt vesz fel. Majd hirtelen kiemeli az egész szereléket.

//aktiválom az Etológiát a saját dobásom értékére//
Korall

by **Mia** Szomb. Márc. 13 2021, 09:45

Csak egy oldalpillantást vetek az öregre, amikor az kuncogni kezd; vajon azért tette, mert rájött, hogy nem a legjobb példát hozta fel, vagy továbbra is kiáll mellette és az én gyermeteg válaszomra reflektált? Azt is észrevettem, amikor elkezdte figyelni munkálkodásomat és csak félig figyelt oda a saját dolgára. Nem szeretem, ha bámulnak. Hogy miért tette ezt, azt nem tudom, de egy kissé feszélyezett a dolog. Ennek azonban nem adtam hangot, nem volt annyira zavaró, hogy kizökkentsen.
Ahogy belemártom a horgot a vízbe, szinte rögtön rá is akad valami. Hihetetlen szerencse, vagy balszerencse az alapján, amit kihúzok. Egy kisebb korall az, amiről fogalmam sincs, hogy keveredhetett ide. Tudom, hogy ez egy MMO, de ügyelhetnének a valósághűségre. Vagy valaki idehozta..?
- Hát, ezt sem fogom ma megenni.
Emlékszem, hogy van egy korallhoz köthető teljesítmény, ezért meg is nyitom a panelt, amikor látom, hogy egy új, közös feladatot is teljesítettünk.
- Nézd, mit fogtunk... - Olvasom fel és csak ekkor tekintek Takada botjára, aki szintén egy korallal lett gazdagabb. Megnyugodva fújom ki a levegőt, hogy ő is fogott valamit, ráadásul egy másik játékossal teljesítendő feladatot is elvégeztünk. Csak ennél a pillanatnál döbbentem rá, hogy az elmúlt húsz percet mással töltöttem el, ami tőlem szokatlan.
- Akkor azt hiszem én megyek is - hajolok meg egy kissé zavartan. - Sajnálom, hogy nem hínárt fogtunk ki végül. - Szabadkozok.
- Még talán találkozunk. Addig is jó horgászatot. Viszlát! - Azzal el is teleportálok a Kezdetek Városába, hogy a történteken elmélkedjek.
Hamarosan elég jelvényt szerzek célom beteljesítéséhez és egész eddig szinte csak magamra utalva végeztem el mindent. Végre elkezdhetek a fejlődésemre koncentrálni és úgy játszani a játékot, ahogy kell.

//Köszönöm a játékot.//

by **Takada Hiroshi** Szomb. Márc. 13 2021, 12:43

Az öreg pecás elégedetten nyugtázza, hogy sikeresen használta a szafari képességét, mikor kiemeli ő is a korallt a vízből.
– Valóban nem ehető, de kiszárítva nagy szép dísze lesz a szobámnak. – és hogy némi vígaszt nyújtson az íjásznak az elmaradt lakoma miatt – Javaslom tegye ön is ezt. Csak arra figyeljen, hogy ne tűző napon szárítsa, mert akkor elveszti a színét. – mire befejezi a mondatot rájön, hogy idebent lehet egészen máshogy működik a dolog, de már úgy is mindegy, így nem is törődik vele.

Közben Mia konstatálja, hogy sikeresen végrehajtottak egy teljesítményt.
– Valóba! Kész szerencse, hogy ugyan azt fogtuk. – kacsint rá a harcművész. Nem látja értelmét, hogy lelombozza a lányt, azzal hogy ez nem teljesen a véletlen műve. Az íjász a fogást követően szedelőzködni kezd, és elbúcsúzik. Takada nem lepődik meg ezen, lévén a fiatalok mind olyan izgágák, nem tudnak megmaradni a fenekükön 10 percnél tovább. De nincs is miért visszatartani, ~Ha menni kell, hát menni kell!~ gondolja az öreg majd ő is búcsúzik.
– Köszönöm, hogy velem tartott! És további szép napot!

Takada még el üldögél magában a vízparton. Nem vesződik már a hínárral, inkább néhány apróhalat fog, hogy estére bepácolja, és a céhvacsorát tegye vele változatosabbá. Szerencsére ehhez már bőven elég a jártasságra áldozott pontja, így különösebb erőfeszítés nélkül is megy a dolog. Mikor már összejött az a mennyiség, amit elegendőnek vélt, maga is szedelőzködni kezdett, majd megindult a szint teleport padja felé. Bár nyilván rövidebb lenne, ha a hazatérés kristályát használná, de nem rohan sehova, és így a napi egészségügyi séta is le lesz tudva.

//Én is köszönöm!//

by **Elaila Heldfrisk** Szer. Dec. 01 2021, 12:06

// Shota //

December elseje. A legtöbb embernek ez egy örömteli nap, hisz lassan megkezdődik karácsony. Jókat ehet... jókat ihatnak… és melegben a barátaikkal és a családjukkal együtt tölthetik az év ezen örömteli végét. De számomra… ugyanolyan üres és magányos, mint minden egyes másik hónap. Tisztában vagyok a szeretet ünnepével, de sohase éreztem át annak fogalmát és soha se igazán élhettem át, milyen érzés egy ajándék kapása vagy adása. Az ilyeneknek mint nekem… ez az öröm nem jár. Akaratlanul is megdörzsölöm felkarjaimat, ahogy még jobban összehúzom magamat az egyik sikátor falának dőlve. Mindössze egy vékony takaró és egy alig-alig nevezhető téli öltözékbe voltam csupán, és ennek kellett volna melegen tartania. De nem tartott. Nagyából hat óra felé járhat az idő, az ég azonban már telesen elsötétedett és az sem segített, hogy már jó három órája esett a hó. A takaróm állandóan átázott, és folyvást kisebb hórétegeket kellett róla leráznom, mikor egy kis időre elbiggyedek. De nincsen hová mennem… és nem költhettem el a pénzt csak úgy... mivan ha valakinek pont arra lenne szüksége és csalódást okoznék neki? Amúgy is hozzá vagyok szokva ehhez az élethez… éhes vagyok és fázok… de ebbe a világba ebbe nem halhatok bele… De… örülnék már, ha valaki maga mellé venne... nem kérek sokat… csak… olyan jó lenne, ha végre valaki nem dobna el magától. Ezekkel magányos, sötét a gondolatokkal a fejemben hunytam le a szememet ismételten, hogy aztán végre megpihenhessek picit. Úgy talán nem érzem azt a vérfagyasztó hideget, ami így itt kinn tombol. Észre se veszem, mikor arcomon egy apró könnycsepp indul útnak, majd arcomra fagyva elpixeleződik hamarosan. A takaróból egyedül az arcom lógott ki, mi eddig gondterhelten és magányosnak tűnt, de végül… végre valahára leginkább nyugalomra érzete is meg-meglátszódott már a vonásaimon a gyötrelem fátylain túl.

by **Shota** Szer. Dec. 01 2021, 14:43

December elseje. A legtöbb embernek ez egy örömteli nap, hisz lassan megkezdődik az advent időszaka és persze a Karácsony. Sokan úgy hiszik, hogy mindez azért csodálatos, mert jókat ehetnek és ihatnak, és melegben, a barátaikkal és a családjukkal együtt tölthetik az év ezen örömteli végét. Shota számára viszont ez az ünnep mindigis egészen más csodákat tartogatott, mióta pedig bekerült a játékba és ezzel elveszítette a kapni élvezetét, szinte ugyanolyan volt, mint minden egyes másik hónap: pia és nők, amik betölthetik a magány által okozott űrt és felmelegíthetik a srác hideg, kényelmetlen ágyát.
Shota éppen az utóbbiért rótta a havas utcákat Solvik városának közepén.
Kezeit zsebre dugva baktatott, arcára pedig enyhe pírt varázsolt a hűvös levegő és az a három pohár rövid, amit a tavaly szerzett vértjéből ivott meg nem is olyan sokkal korábban. Hála az italnak, egyáltalán nem fázott és tagjain kellemes lazaság lett úrrá; egyedül az bosszantotta kissé, hogy egyre több alkoholt kellett innia ugyanezért a hatásért és ezért vagy mobokat volt kénytelen aprítani védett övezeten kívül, vagy pedig a drága aranyát költenie, aminek sokkal jobb helye is lett volna, mint egy kocsmatulaj mohó marka. Nem mintha Shota ne lett volna hasonló véleménnyel a fogadótulajokról, de mivel egy biztonságos, meleg lyukra szüksége volt, kénytelen volt kifizetni a szobáját, újra és újra. Az előző hét díjának türelmi ideje pedig éppen holnap reggel jár majd le.

A harcművész egy nagy sóhajjal fordult be a sarkon és vágott keresztül egy elpixelezésre váró, koszos szeméttel teleszórt sikátoron, amikor feltűnt neki a csaj. Ő is ugyanolyan eldobott szemétnek tűnt, mint a környezete, de egész helyes kis arca volt és mivel Shota mást egyelőre nem látott belőle a takaró miatt, arra a következtetésre jutott, hogy biztosan egy kurva, aki lassan a teljes nincstelenség szélén áll. Vagy éppen egy nincstelen, aki lassan a kurvaság szélén áll, hiszen egy nő hogyan máshogyan keresheti meg a kenyerét barátok és támogatók nélkül? Ez a kicsi szemét pedig egyértelműen egyedül volt és rá se nézett senki sem. Shota megvakarta az állát és hümmögött egy sort, majd próba szerencse alapon egyszerűen csak felkapta a csajt és ha az időközben felébredt, a férfiú rámosolygott és még azelőtt elhallgattatta, mielőtt a csaj egyáltalán megszólalhatott volna:
- Csssss, ne mondj semmit, jó? Segítek rajtad - kacsintott rá és hála a Súlyemelésének, még akkor is erősen és magabiztosan tartotta őt, ha amaz esetleg ki akart volna szabadulni a rögtönzött hős szorításából. Persze Shota minden volt, csak hős nem, de az ilyen kis eldobott szemeteknek, mint emez, minden apró kedvesség egy hőstettel ért fel, amiért bizony kutya kötelességük hálásaknak lenni. A kérdés márcsak az volt, hogy ez a hála milyen mértékű és milyen formában manifesztálódik, Shota pedig bízott benne, hogy olyanban, ami megéri számára ezt a fáradtságot.
Ha pedig a csaj nem sikoltozott és rúgkapált túl feltűnően, a férfiú gyors léptekkel elvitte a fogadóig, ahol lakott, felsétált vele az emeletre a szobájába, majd ott letette a földre és bezárta maguk mögött az ajtót.

Aktív dixi: Shoowy

by **Elaila Heldfrisk** Csüt. Dec. 02 2021, 14:20

Érzem, ahogy a testem az álom világába borult. Egy helyre, ahol nincs fájdalom, nincs balsors, csak az álom van. Még ha nem is álmodsz semmit, mikor magadhoz térsz érzed, hogy lelked bizonyos ideig békét érzett. Én is hasonlóan éreztem magam. Ha mást nem… egy kis nyugalmam volt a zöld időjárás ellen. Végül azonban minden jónak vége szakad egyszer. Az első dolog, mit évekkel korábban, még a valóságban megtanítottak nekünk, hogy nem szabad túl mélyen aludni. Aki elalszik vagy nem kell fel első szóra verést kap. Így hát sohase se aludtam túl mélyen, hogy azonnal felkelhessek, ha valakinek útban vagyok. Így lehet tehát, hogy azonnal kinyílnak szemeim, mikor a férfi a takaróm fedése ellenére, ügyesen átnyúlt lábam és hátam alatt és egyszerűen felkapott. A hirtelensége annyira meglepett, hogy még sikkantani se volt időm és egy pillanatra páni félelem futott át rajtam. Végül azonban, ahogy a férfi magához húzott, már nyílt volna a szám, hogy figyelmeztessem, hogy ne szégyenítse be becsületét azzal, hogy egy olyan senkit tart a kezében, mint én, mikor azonnal csendre intett. Nem volt parancsoló, inkább kedves gesztusnak tűnt, amitől akaratlanul is megrezzenek. Azt akartam mondani neki, hogy foglalkozzon velem, nem érek annyit, hogy segítsen rajtam, számomra nem szükséges a kedvesség… ezt akartam mondani. De nem mondhattam ki, hisz azt mondja maradjak csendben. Így bármennyire is zavart felém irányuló kedvessége, végül csak bólintottam és arcomat a férfi mellkasába nyomva nem mozdulok. Csak arcom lógott ki a takaró alól. Csak azt láthatta belőlem a világ, így ha eltakarom, nem láthatnak meg minket, így talán nem éri szégyen a férfit… hisz ki mutatkozna egy olyan valakivel önszántából… mint én. Végül azután se mozdultam, mikor végül a fogadó neszeinek ismerős hangja ütötte meg a fejem.
~ Én csak egy tárgy vagyok… nem szabad mutatkoznom… én csak egy tárgy vagyok! – mantráztam magamban a dolgokat.
Észre se vetem menet közben mennyire magához húzott a férfi testének a melege, ami így átfagyva szinte kellemesen bizsergette arcomat. Azonban végül érzem, hogy a férfi leguggol és a földre rak, mely nyomán akaratlanul nem mozdultam egy ideig. Végül mikor hallom az ajtó zár kattanását, ironikus módon megnyugodtam. Más ilyenkor pánikba esett volna, hogy elzárták a menekülési útvonalját. De számomra ez azt jelentette, hogy megérkeztünk oda, ahová a férfi meg akart, így nem kell tovább mozdulatlannak tettetnem magam. Így már nem érheti baj. Végül felültem, mely nyomán miután elengedtem takaróm, amaz a még el nem pixeleződött nedvesség kapcsán nehezen a földre hullt felfedve ezzel testem. Nagy eséllyel a férfinak feltűnt cipelés közben, hogy nem vagyok valami magas, illetve az is, hogy a 30 kilót, ha az ázott ruháimmal, ha elérem. Viszont nem tudhattam miért hív ide a férfi, és bár remegtem, még is volt a lelkemben valami remény… talán… talán ő lesz az. Talán ő magához vesz engem… talán ő irányítani fog. Végül ráemelem barna tekintetemet, majd a sarkaimra ülve, a japán hagyományt követve helyet foglalok és teljesen a földig nyomom homlokomat, ezzel gyakorlatilag teljesen megalázkodva előtte. Hangom gyenge volt és erőtlen.
- E..Elaila Heldfrisk vagyok Uram. K..kérem ne fárassza magát, h…hogy egy olyanra szánja a drága idejét, mint én… Nem érdemlem meg kedvességét… – szólalok meg, reménykedve, hogy már nem bánja, hogy megszólaltam – A…azért élek, hogy szolgáljak… Kérem szolgáljon velem.
Talán meglepi a férfit ez a fajta megnyilvánulás, de nem akarom, hogy fölöslegesen rám pazarolja idejét. Rám nem szabad! Ha esetleg a férfi rákérdez, hogy mégis miben lennék a szolgálatára, ugyanúgy folytatom a meghunyászkodott ülésbe.
- Kiképeztek a h…házimunkákra és a szórakoztatásra… k…kérem csak parancsoljon és követni fogom a… az akaratát…
Mindenesetre végül finoman remegve várom az ítéletét, miközben továbbra se merek kiegyenesedni, nem hogy rá emelni a tekintetem.

by **Shota** Csüt. Dec. 02 2021, 19:05

Könnyű dolga volt. Talán túl könnyű is, hiszen a csaj nemhogy nem rúgkapált vagy sikoltozott, de szó szerint meg sem moccant a harcművész ölében, aki így gyorsan és felesleges színjáték nélkül elérte vele a szobáját, hát, túlontúl paranoid gondolatok nélkül. Nem, Shota nem aggódott túlzottan az eset egyszerűségén, sőt, igazság szerint rendkívül elégedett volt azzal, amit talált és egészen addig fel sem merült benne, hogy itt valami nem stimmel, amíg a takaró leesése után a csaj - vagyis inkább kislány, mint arra Shota rájött - el nem kezdett hozzá beszélni. Na akkor aztán a férfiú gondterhelten megdörzsölte az állát és azért körülnézett kicsit a szobában, nem-e észlel valahonnan egy aktív Kezdetleges Videokristályt mondjuk, vagy akár egy Hangrögzítőt, ezek híján viszont kénytelen volt a kis szemét felé fordulni újra és tűnődőn hümmögött egy sort, egyelőre kifejezett válasz nélkül.
Végül azonban úgy döntött, hogy belemegy a játékba és száját hamar elégedett vigyorba húzta, miközben lezser mozdulattal nekidőlt az ajtófélfának és onnan hallgatta tovább a másik mondandóját.
- Szóval azt mondtad, szórakoztatás? Pontosan milyen szórakoztatási formákat értesz ez alatt? - tette fel az első kérdést és ahogyan végignézett ezen a csepp kis testen újra, rájött, hogy kezdi egészen élvezni ezt a fajta játékot. Persze nem igazán reménykedett semmilyen értelmes válaszban, de az előző pár napja roppant unalmasan telt, így szinte ki volt éhezve egy kis újdonságra és szórakozásra, szóval momentán azt sem bánta volna, ha a sikátorban talált szemét valami olyasmit nyög ki válaszul, hogy kártyatrükkök, vagy mondjuk zsonglőrködés. A felelet viszont azon túl, hogy konkrétan elég veszélyes vizekre vonzotta a fantáziáját, nem kevéssé tetszett is neki, ezt pedig még egy az eddiginél is szélesebb, vidámabb vigyorral adta a világ tudtára.
- Nagyszerű. Megcsókolhatod a cipőmet - lökte el magát és lépett egy kicsit közelebb, azt próbálgatva, hogy vajon hol is van az a határ, amikor a másiknak elege lesz a játszásiból és feladja a kiválasztott szolgaszerepet. Na nem mintha Shota ezt akarta volna: neki tetszett ez a fajta játék és ha a csaj még most is tartotta magát ehhez, testsúlyát áthelyezte arra a lábára, amit a kis szemét éppen nem csókolt, a másik cipője orrával pedig a csók után egy finom mozdulattal megemelte a csaj állát, hogy megnézhesse magának őt mégegyszer. Meghogy fizikailag is tisztázza a szerepeket és lássa, hogy a kislány eltűri-e ezt is.
- Mennyi idős vagy? - tudakolta tőle és leguggolt elé - Tudod mit? Fürödj le, azután pedig megmutathatod, mit tanultál. Ha elég jó leszel, akkor pedig itt maradsz - nézett bele azokba a nagy, barna szemekbe és arcára letörölhetetlenül kiült a birtoklás számára oly édes, már-már feledésbe merülő vágya.

by **Elaila Heldfrisk** Csüt. Dec. 02 2021, 19:35

A férfi nem szidott le. Nem mondta, hogy fogjam be a számat, így lelkem egy kissé megnyugszik, legalábbis valamennyire. Látszólag nem zavarta jelenlétem és ha zavarta is, hogy hogyan nézek ki, illetve, hogy értéktelen vagyok, nem tette szóvá. Viszont látszólag megtetszett valami a mondatomban és rögtön érdeklődni kezdett. Érthető volt, hogy szeretné tudni miben is vagyok jó, így végül annyit feleltem csak.
- A…amilyent óhajt Uram. – feleltem halkan, remélhetőleg nem bosszantva fel ezzel a férfit.
Úgy tűnt, hogy kedvére való választ adtam, legalábbis nem tűnt úgy, hogy haragudni érte. Végül a férfi egy olyan paranccsal jött elém, mitől egy pillanatra teljesen ledermedek. A látókörömbe végül beúszik egy cipő orra, mely nyomán egy kissé felemelem fejem, de inkább csak magasságilag, még véletlenül se merek felnézni. Végül nyelek egyet, és megpróbálom összeszedni a bátorságomat.
- Igenis… Uram... – mondom szinte meghunyászkodva.
Apró kezeimmel megfogom a cipő oldalát, és finoman előre dőlve ajkaim a cipő kemény bőréhez ér. Apró, tompa, bátortalan cuppanás jelzi, hogy valóban megcsókoltam a cipőt és érzem, hogy a gyomrom kavarok a feszültségtől. A férfi ekkor lábát emeli, és én riadtan hunyom be a szemem, arra számítva, hogy megrúg, ám ekkor finoman megemeli állam, mely nyomán meglepetten nyitom ki szemeimet. Barna, csillogó szemeimben ott van a félelem, de mélyen elrejtve, mivel sosem szabadott kimutatnunk, ha valamitől félünk, vagy nem akarunk megcsinálni. Kérdése nyomán a földön, mint egy meghunyászkodott kutya, már-már négykézláb nézek a férfire, ki leguggolt hozzám, és én követtem tekintetét szemeimmel, szinte pislogni se merve. Kérdése egyszerű volt, és én válaszoltam is rá.
- Tizennyolc uram… J..jövő hónapba leszek tizenkilenc. – felelem őszintén és ha látom szemében a kételkedést érzem, hogy átjár a szégyen fejlőtlen testem miatt, de ekkor jött az újabb parancs – I..igenis! – azonnal talpra álltam, majd a fürdő felé siettem, hisz nem várathattam meg a férfit, ám ahogy már mentem volna be a fürdőbe, egy pillanatra megtorpanok az ajtóba, majd hátra fordulok kérdően – M..mibe szeretné, hogy kijöjjek uram? N… nincs sok ruhám, de ha van ízlésének való...k… kérem ne habozzon.
Végül, miután elhangzik a válasz, akaratlanul is megdermedek egy pillanatra. Érzem, hogy ismét átjár a remegés. Azt szeretné… hogy meztelenül jöjjek elé. Lehunyom végül a szemeimet és meghajolok az akarata előtt (szó szerint), majd bizonytalan léptekkel megindulok a kád felé. Az ajtót akarata szerint nyitva, vagy csukva hagytam volna (ha követ, értelemszerűen nem csukom be), ám előbbi esetén érzem, hogy arcom vörös lesz és mozgásom bizonytalan, miközben lefejtem magamról a már megszáradt ruhákat. Így viszont rögtön láthatta, hogy nem hordok melltartót, hisz nem lett volna mit takarni. Éppen csak akkora domborulatom van, mi tompán felfedi hol is vannak kebleim, de majdnem, hogy teljesen lapos vagyok. Végül engedek magamnak némi vizet egy lavorba, ha találok, majd előszedek egy drágábbnak nevezhető sampont. A fürdőszerek fontosabbak az ételnél, hisz nincs olyan gazda, aki elviselne egy szagos szolgát. Így szinte az elköltött aranyaim nagy része mind-mind ilyen kozmetikumokra mentek el, melyet csakis akkor használtam, ha valakit szolgálnom kellett. A víz éppen, hogy csak langyos volt, hisz nem akartam pazarolni a meleg vízét, de nem lett volna jó, hogy egész éjjel remegek. Így végül nekilátok a mosakodásnak. Ha néz, meglepheti talán, milyen ügyességgel és alapossággal mosakszok, annak ellenére, hogy csupán egyetlen kis tálkám volt. Egy szolga sohase használhatta a mester kádját. Miután testem alig pár perc nyomán teljesen patyolat tiszta volt, (ha intim részeimhez érve, még mindig nézett, teljesen belepirulva a szégyenbe folytattam a mosakodást, de egy pillanatra se várattam meg) végül hajamat is átmostam, majd egy fésűvel rendbe szedtem rakoncátlan tincseim. Végül a „koszos”, habos vizes vödör tartalmát leöntöttem a lefolyóba és visszaraktam oda, ahol találtam azt. Végül törölközőt nem használva, megvártam, míg megszáradok, körülbelül csak pár pillanat különbség lett volna. Végül a hasam előtt keresztezve kezeim, megállok a fürdő ajtóba. Csupasz, puha bőrömön játszott a lámpa fénye, mely bár sápadt volt, enyhén, alapjáraton nem mutatott rosszul nekem és kiemelte arcomra szökő pírt. Nem takartam el csupasz mivoltom, ahogy fejletlen kebleimet se, hisz ezzel megsérthettem volna a férfi kívánságát. Hajam enyhén göndörödött és fényesen csillogott (utóbbit a samponnak köszönhettem). Ha közelebb intett, akkor némán megközelítettem a férfit, ekkor pedig megérezhette a kellemes virágillatot, melyet a tusfürdő és a sampon kölcsönzött nekem. Lesütött szemeimmel nagy eséllyel határozottabbnak tűnhettem, mint alapjáraton voltam, de szívem megadta a kezdő lökést, hisz… a férfi azt mondta maradhatok, ha nem okozok csalódást… szóval… végre „otthont” találhatok magamnak, ahol végre valahára azt tehetem, amit legjobban tudok… szolgálni…
- Készen vagyok… Gazdám. – felelem halkan, megpróbálva imponálni a férfinak az újfajta megszólítással, majd finoman meghajolva előtte folytatom – Kérem tárja elém, hogy mivel lehetek szórakoztatásra?

by **Shota** Pént. Dec. 03 2021, 21:17

Ez a kicsiny szemét, amit Shota talált az utcán, egyre nagyobb talánnyá nőtte ki magát a férfiú szemében: nemhogy szótlanul tűrt mindent, amihez a harcművésznek éppen kedve volt, de teljesítette is az akaratát és olyan esetlenül válaszolgatott, hogy Shotának, ha odafigyelt volna rá, egészen biztosan megesett volna rajta a szíve. Shota viszont egyáltalán nem figyelt a csajra, legalábbis nem többet, mint amennyit elégségesnek érzett, az pedig, hogy a lány már elmúlt tizennyolc, egyelőre bőven elegendőnek bizonyult. A srác ajkai vészjósló mosolyra húzódtak, amint a kislány az újabb parancs után hátat fordított neki és útját a mosdó felé vette, a félve feltett kérdésre pedig végül Shota is felállt és tűnődőn simított végig állán:
- Nem lesz szükség ruhára - hozta meg végül az ítéletet és zsebre vágta kezeit, úgy sétált laza tempóval a másik után és állt meg az ajtóban, vállát hanyagul a falnak támasztva. A mosakodás folyamatát szenvtelenül nézte végig, egyetlen pillanatról se maradva le, az viszont bosszantotta kissé, hogy hiába a meztelen test és a papíron megfelelő kor, a kis szemét egyszerűen nem tudta izgalomba hozni őt. Végül aztán, valahol a hajmosás közepénél inkább otthagyta a lányt és amíg amaz készen nem lett, Shota maga is ledobta ruháit és leheveredett az ágyra, hogy úgy várja őt, enyhén szétterpesztett lábakkal, teljesen meztelenül.
- Gyere csak ide, ne félj - mondta aztán kedvesen, amikor a csaj előbukkant a fürdőből és meglapogatta maga előtt a paplant, mutatva, hogy hova is kéne elhelyezkedni. Ha pedig a szemetecske még ekkor sem ellenkezett, úgy Shota pár magyarázó mozdulattal jelezte, hogy neki háttal üljön le, majd enyhe mosollyal ujjai köré csavart egy tincset és így hajolt át a csaj válla felett, hogy oldalról átkarolva őt megfoghassa annak jobb kezét és egy mozdulattal lenyittassa vele a menüt.
- Maradjunk inkább az "Úrfi" megszólításnál - mondta aztán és az első dolga az volt, hogy megnézze, pontosan mennyis szintű is ez a kis szemét, különös tekintettel az erő és a gyorsaság statokra. Ezek után jött a kaszt, ami azért kiváltott a férfiből egy homlokráncolás kísérte hümmögést, majd a képességek, végül az arany, az itemek és a felszerelések. Persze Shota csak abban az esetben ért el a lista végéig, ha a másik nem adott le neki mindjárt egy jókora pofont ezért, mert lássuk be, Aincradban a menü tartalma elég szenzitív információnak számított, így a harcművész fel volt készülve rá, hogy ha az előbbiek nem is, de ez már kivágja a biztosítékot a másiknál. Ha viszont ez nem történt meg, Shota elkezdett azon gondolkodni, vajon tényleg egy kicsiny szemetet talált-e odakint... vagy inkább egy óriási kincset.
- Hm, egyelőre megfelel - bólintott aztán és mélyet szippantott a felé áradó virágillatból, de az a ránc még mindig nem simult ki a homlokán: egy mérgekkel rendelkező árnyharcos elég nagy rizikót jelentett még védett övezeten belül is, Shotának pedig semmi kedve nem volt belesétálni egyetlen csapdába sem - De lesznek szabályok is - mondta ki sötéten és maga felé fordította a csajt, igaz továbbra sem durva mozdulatokkal - Az első. Innentől csak akkor nyithatod le a menüdet, ha látom vagy előzetesen engedélyt adok rá. A második - mutatta ujjaival a számokat - Amíg velem vagy és máshogy nem rendelkezek, nem lehet rajtad se felszerelés, se fegyver - nézett a másikra szigorúan, tekintete pedig csak akkor enyhült meg, ha a kislány legalább szóban biztosította őt ezek betartásáról. Ekkor aztán elmosolyodott és pajkosan megborzolta azokat a fényesen csillogó hajfürtöket - Remek! Akkor kezdjünk valami egyszerűvel, jó? Masszírozd meg a hátam - mondta és azonmód kényelembe is helyezte magát, arcán egy csodás este reményével.

by **Elaila Heldfrisk** Pént. Dec. 03 2021, 22:42

A férfi utasítása parancs volt nekem, mellyel nem ellenkezhettem. Kiadta parancsba, mit követnme kellett, így azzal a tudattal mentem mosakodni, hogy egy ideig ez volt az utolsó alkalom, hogy ruha lesz rajtam. Akaratlanul is finoman remegni kezdtem fürdés közben, bár az évek alatt megtanultam, hogy ezt szinte semmilyen formába ne mutassam ki, így ha csak hozzám nem ért, nagy eséllyel soha nem vette volna észre, ha csak nem ért az emberekhez annyira.
Hátamon éreztem tekintetét, mely során nem mertem hátra fordulni, és érzem, hogy egyre jobban nyomódik a mellkasomban a feszültségnek nevezett utálatos érzés. De nem szóltam semmit. Végtére is… nekem úgyse lehet véleményem. Végül befejeztem a mosakodást és lesütött szemmel, rá se pillantva mentem ki, hogy meggyőződhessen arról, hogy elvégeztem, amire kér. Sok évnyi tapasztalattal, anélkül, hogy ránéztem volna, képes voltam meghatározni, hogy hol lehet, így tudtam merre kell fordulnom. Mikor azonban hozzám szólt akaratlanul is felnéztem.
- Ige… - kezdek bele, de amikor rá emelem a tekintetem, hogy lássam, merre kell mennem, egy pillanatra megrezzenek, mit képtelen voltam elrejteni, majd ismét lehajtva szemem, arcom jobban elvörösödik, ahogy az eddiginél halkabban szólalok meg – Igenis Gazdám.
Esetlennek éreztem magam, ahogy megközelítve az ágyat, először csak az ágyra ültem le kissé félve, majd miután jelezte, hogyan feküdjek le, lassan az ágyra dűltam és összehúzva picit magam hátat fordítok a férfinak. Anyaszült meztelenül feküdtünk egymás mellett, mi láthatólag csak engem feszélyeztetett, és a férfi jelzése után, hogy hogyan hívjam, meglepetten veszem észre, hogy csak egy fejbólintásos nyüsszenésre futotta tőlem, mert a hangom elvesző félben volt.
Az ágy ekkor kissé lejteni kezdett, melyből hamar éreztem, hogy közelebb húzódik hozzám. Nem meglepő, hisz egy kicsit távolabb, már-már az ágy szélére feküdtem le, hisz még nem tudtam mit akar tőlem, nem mertem megközelíteni, nehogy bajt okozzak. Hallom, ahogy felemeli karját és érzem, hogy megérinti hajamat és ujjai köré csavarja egyik tincsem. Végül, ahogy átkarol és mellkasa hozzám ér, érzem, hogy remegésemet képtelen vagyok elrejteni többé. Akaratlanul is megpróbálok visszahúzódni testemmel a férfi karja elől, és mivel az ember mindig hátrálással próbál kitérni a veszélyesnek hitt dolgoknak, végül az lett a végeredménye, hogy csupasz fenekem a férfi hasa és csípője közötti résznek nyomódik finoman.
Érzem, hogy ledermedek és csak egy „E….elnézést…” se tud kifutni a számon. Viszont nagy eséllyel a férfi előtt talán szerencsés is lehet ez a balul sikerült terv. Lényegében nemrég fürödtem le, így ezt a visszahúzódást és a remegésem betudhatja annak, hogy biztosan fázom, és ezért bújtam hozzá… még ha ezzel azt is kockáztatom, hogy hozzám simul. Rettegtem tőle, hogy megharagszik rám, de ha végül nem lökött el magától, úgy behunyt szemekkel vártam, míg végez. A hangokból úgy ítéltem, hogy a menümben nézelődik. Nem zavart. Miért is zavart volna, ha azt kívánta volna mindenem az övé lett volna. Sőt. Mindenem az övé is volt. Jelenleg elfogadta, hogy a gazdám legyen, így a felszerelésem, a tennivalói jogaim mind hozzá tartoztak… ahogy a testem is. Így nem állt módomban számon kérni rajta semmit se, hanem némán hagytam, hogy csinálja, amit szeretne, amennyire tudva elengedve kezem, hogy véletlenül se hátráltassam, hisz nincs ott semmilyen olyan információ, amitől félnie kellett volna. Végül a fiú elengedte kezem és hallom, ahogy mélyet szippant az illatomból, amitől valamiért nagyon védtelennek kezdtem érezni magam. Végül a férfi maga felé fordított, amely során már kénytelen voltam kinyitni szemem, mi finoman remegve nézte azokat a nyugodt, határozott szemeket. A férfi végül kiadta az utasításait és több dolgot is legkorlátozott nekem. Nem voltam értetlen, tisztában voltam vele, hogy korlátozásai csak azért kellettek, hogy lekorlázzanak, pedig soha nem volt semmilyen ártó szándékom vele szembe… hisz végre valakinek teljesíthetem a parancsait. Magam is meglepődtem azon, hogy mikor megszólalok hangom ismét megjött, sőt testemmel ellentétben nyugodtnak és összeszedettnek tűnt.
- Igenis Úrfi.
A szavaim nyomán látom, hogy tekintete megenyhül, és ezután kissé megborzolja hajam, mely jól láthatóan meglepett engem, és arcomról eltűnt a szégyen pírja, helyére lányos zavarom pirospozsgása tűnt fel. Nem sok különbség van közöttük, de könnyen feltűnhet neki, főleg ahogy ujjaimmal finoman megérintem fejem búbját, ahol nemrég a férfi meleg tenyerét érezhettem. Szokatlan volt ez az érzés a gazdámtól. Eddig szinte senki nem volt velem ilyen közvetlen. Persze voltak, akik sajnáltak, voltak, akik rosszallóan nézték a tényedésemet… de… sosem dicsértek meg így. Még, ha nem is annak szánta, valamiért nagyon jól esett ez az érzés. Végül a férfi kiadta első utasítását.
- Kérése, számomra parancs! – mondom valamivel élénkebb hangon, de ahogy felülök hirtelen és a férfi csupasz háta felé fordult akaratlanul is megtorpanok – Ú..úrfi. Sajnos túl pici vagyok, nem érem át innen mindkét vállát…
Magamtól sose jutna olyan gyalázatos gondolat, hogy hozzáérjek a kezeimen kívül mással a férfihoz, de ha végül annyit mond, hogy üljek rá, talán most először, de hosszú másodpercek telnek el, mire egyáltalán válaszolni tudok egy bátortalan „Igenis”-el. Ha így tesz, úgy felállok az ágyon, és bizonytalanul átlépek a férfi fölött, mely mozdulatnak vagy 4-5 alkalommal futottam neki. Végül bizonytalanul lejjebb ereszkedtem, és ahogy érzem, hogy csípőm a férfi hátához ér. Olyan félénken ültem rá, hogy biztosan felbosszantottam a várakozással. Féltem attól, hogy rám förmed, hogy nehéz vagyok, pedig valójában alig hiszem, hogy bármiféle tehert jelentettem neki, nagy eséllyel néhány páncél nehezebb, mint én.
Nagyot nyeltem egyet, majd finoman előre dőlve a férfi mellkasához ér csupasz kezem. Bár kezeim apróak voltak és nem volt bennük sok erő, tudtam, hogy magával a masszírozással nem lesz gond. Rengeteg technikát ismertem és kevés erőmet nem intenzív, sokkal inkább relaxáló masszásra fordítottam, melyre büszke lehetek… viszont… bár munkámba egyáltalán nem zavart, érzem, hogy testem… furcsán viselkedik. Ahogy így előre dőlve finoman, mégis alaposan masszíroztam a férfit, minden apró mozdulattal érzem, hogy csípőm a férfi hátának nyomódik, mely során bőrének érintése és testének hője nyomán kezdem magam furán érezni. Valamiért bűnösnek kezdem érezni magam, de az okát nem tudom értelmezni, viszont nem panaszkodhattam mesteremnek, a végén még csalódna bennem. Így csupán néhány apró, furcsácska sóhaj hagyja el a számat a hosszasra nyúló (ha csak Shota másképp nem dönt) masszás vége felé, mely nyomán mintha kellemes bizsergéssel járna át a testemet.

by **Shota** Szomb. Dec. 04 2021, 15:21

Shotának még úgy is imponált a kis kincseske viselkedése, hogy valódi kora ellenére mégis inkább egy kislány volt, aki lehet még sosem volt férfival így. Mert ha másra nem is, erre azért odafigyelt a harcművész és elégedett mosollyal szemlélte a másik testi változásait; a megtorpanást, az enyhe remegést és a pírt az arcán.
- Mit is mondtál, hogy is hívnak? - kérdezte meg tőle, amint elhelyezkedett a masszírozás előtt - Persze, ülj csak rám - bólintott és ajkát elégedett sóhaj hagyta el: ha csak az érzésre koncentrált és valaki mást képzelt oda a csaj helyébe, még izgatónak is találta ezt a helyzetet, hogy egy lány kezei simítanak végig a hátán és ami azt illeti, nem is ügyetlenül. Nem, a lányka határozottan értett hozzá és Shota itt döntötte el, hogy nem fogja őt olyan könnyen elengedni mostmár. Végre az a törődés, amit megérdemel - az egészben pedig az volt talán a legjobb, hogy ehhez pár kedves szón kívül igazából semmi mást nem kellett tennie. Szinte tökéletes volt. A masszírozás folyamatát csöndesen és ellazulva élte át és amikor vége lett és a kis kincseske lekászálódott róla, még úgy maradt egy kicsit az ágyon, mielőtt végül felült volna.
- Ezt minden nap kibírnám - mosolygott rá a másikra és fordult a hátára, hogy mostmár teljesen szemben legyenek egymással - Nézzük, mennyire vagy jó elölről - folytatta és hátradőlt, rá a párnákra és egy kicsit kiemelte az ágyékát, hogy félreérthetetlenül a másik tudtára adja, hogy mi következik ezután - Nem pixelezi ki neked, vagy igen? - kérdezte még, ha viszont olyan választ kapott, hát kénytelen kelletlen felült újra és pár, gyors mozdulattal kikapcsoltatta a csajjal az etikai módját, közben élénken villanó szemmel pillantva rá, vajon sikerült-e felizgatnia csupán ennyivel.
- Nem kell megilletődni, ezt is tanultad, nem? - kacsintott rá a másikra és visszadőlt a párnákra, várva az édes folytatást.

by **Elaila Heldfrisk** Szomb. Dec. 04 2021, 16:18

18+

Látszólag a férfit nem zavarta a jelenlétem, és nem lett rosszul attól, hogy hozzám érjen, vagy hogy érjek hozzá. Sőt látszólag élvezte érintésemet, mi kissé elbizonytalanított, annak ellenlére, hogy ez jó jelnek tűnt. Mikor pedig végül a hasára fordult, szavai nyomán felkapom a fejemet.
- A ne… nevem? Elaila Heldfrisk, Úrfi, de hívjon ahogy szeretne. – mondom halkan.
Végül felültem, majd feltápászkodtam, ahogy azt mondta üljek rá. Szó sincs róla, nagyon furcsán éreztem magam miatta, és ahogy mozgolódtam a hátán, még a testem is látszólag eláruló félbe volt. Mindez azonban látszólag nem zavartatta a kezem mozgását, csupán a fejem volt kicsit zavarosabb a szokásosnál. Látszólag a férfi elégedett volt velem, mi a hangulatomat is kicsit megjavította, mikor pedig végül lekászálódok róla, még ejtőzött egy kicsit, ami azt bizonyítja, hogy jól esett a masszírozás. Mikor pedig átfordult mosolyogva, szavain akaratlanul is pironkodva, lelkes hangon válaszolok rá, pedig nagy eséllyel nem várt rá választ.
- Ha szeretné, csak egy szavába kerül Úrfi. – azonban a hirtelen lelkesedésem hirtelen elveszett, ahogy folytatta és akaratlanul is kibököm – T…tessék úrfi?
Végül elég hamar kiderült mire gondolt, mert bár az elején még fenn állt az esélye, hogy a mellkasára gondol, de elég hamar szétoszlotta ezen illúzióimat a következő szavaival. Az érintett testrész akaratlanul is odavonzotta a tekintetemet és a hirtelen sokktól még másfelé se tudtam nézni. Akaratlanul nyelek egyet, és a férfi szavaira se tudom félre fordítani a szemem.
- N…nem… T…teljesen… jól látom… - feleletem szinte már suttogva.
Végül szavai nyomán végül képes vagyok lesütni a szemem és érzem, hogy lassan elsüllyedek az ágyba szégyenembe. Végül megrázom a fejem bizonytalanul.
- S…sajnálom úrfi. Ez… ez lesz nekem az első, de az elméletét… ismerem. K...kérem legyen velem elnéző. – mondom, miközben bizonytalanul közelebb kúszok a férfihoz, majd nyelek egyet – H…hogy szeretné…? M….megint üljek önre, mint az… előbb?

Spoiler:

by **Shota** Szomb. Dec. 04 2021, 17:43

18+

Shotának fogalma sem volt, miféle kiképzést kaphatott a csaj és hol, de ez jelenleg nem is izgatta túlzottan: bárhonnan is jött, a lányka maga volt a megtestesült főnyeremény, pár szépséghibával persze, de attól még nem veszítve értékéből.
- Eli - mosolygott rá és talán most először nézte meg magának a kislányt olyan szemmel, ahogyan az embereket és nem a tárgyakat vagy az alkalmi csajait szokta. Előrenyújtotta karját és finoman végigsimított a csaj arcélén, mielőtt hátradőlt volna, de ezzel a testtel... sajnos a srácnak még véletlenül sem tévedt a szeme a lány melleire, vagy éppen a lába közé. Nem, Shotának nem voltak pedofil hajlamai és hiába mantrázta magában, hogy a csaj elmúlt tizennyolc, ez a kicseszett játék ezt folyamatosan megcáfolta, minden egyes pillantással. A harcművész tehát inkább becsukta a szemét és arcán mosollyal biccentett, hogy igen, Eli üljön csak fel rá és tegyen úgy, ahogy azt tanulta.
Ha pedig ez lesz az első neki, hát annál jobb. Shota előszeretettel szakította le az ilyen virágokat odakint is és ha csak egy kicsit meg tudja ezt a kinézetet szokni... akkor holnap reggelre már a kis szemétke betörésével is végez, egészen biztosan.
A csaj eközben minden körülmény ellenére egészen jól csinálta azt, amit csinált: Shota pénisze az idő előrehaladtával elkezdett keményedni, a férfiből pedig az elégedettség hangjai törtek elő és egy ponton rájött, hogy többet akar. A belső szemhéján keresztül nézett kép egy szőkét vizionált elé, talán éppen azt, akivel legutoljára összejött neki és a férfi arcán játékos mosoly jelent meg, ahogyan a formás fenék ide-oda ringott előtte és az a hosszú, egyenes, majdnem derékig érő haj... Shota azon kapta magát, hogy előrenyúl és belemarkol a domború testrészbe, az ezt követő sikkantás viszont felrázta a révedezésből és kizökkentette őt annyira, hogy kinyissa szemét.
A valóság azonban kiábrándító volt.
- Ne aggódj, majd megszokod - felelte sokat ígérő, de egyben mohó és beképzelt pillantással, a mondatban pedig az előzőekkel ellentétben nyoma sem volt a kedvességnek: Shotát dühítette, hogy csupán ennyi választja el őt a teljes boldogságtól, a benne szuszogó vadállat pedig utat tört magának és azt kiabálta a fiú fülébe, hogy márpedig megérdemli ezt. Megérdemli, hogy ne legyen magányos, megérdemli, hogy kiszolgálják éshogy ennyi elcseszett, üres év után végre megkapja, ami neki jár. Shota pedig most, hogy felcsillant előtte a remény, egyszerűen nem volt hajlandó elengedni az érzést. Eli az övé és az övé is lesz, ha kell, hát kikötözi az ágyhoz és rázárja az ajtót, de egy ilyen esélyt mostmár nem szalaszt el, akármi is legyen a következménye.
A csaj túl messzire ment a felvett szolgaszereppel, innentől pedig már nem volt visszaút.
- Az e-nyém vagy - mondta ki pajkosan és meleg mosollyal odahúzta magához a kislányt, végigsimított a fenekén újra meg újra, majd ujjai új területeket fedeztek fel, ahogy elindult előre és amíg egyik tenyerével stabilan magához szorította a csöpp kis testet, elvágva ezzel a menekülés lehetőségét, addig a másik tenyerét ráfektette a lány alhasára és onnan csúsztatta lejjebb, egészen a lába közéig.
Tovább azonban nem ment.
- Még van egy kis elintéznivalónk - mosolygott rá, csillogó szemeiben pedig ott égett a játékos vágy; játszott, hiszen egy kislánnyal mást nem is tudott volna tenni. Ennek azonban, hála az ő nagyszerűségének, nem kellett örökké így lennie: Shota kitalálta, hogyan csináljon a kislányból nőt és ha amaz csak fele ilyen jó lesz a művészet többi részében, Shota lyukszerzési problémája egy életre megoldódik.
- Öltözz fel, sétálunk egy kicsit - mondta felvillanyozva és homlokon puszilta a lánykát, majd megborzolta annak haját újra és súlyemelésével felkapta, felállt vele, majd letette őt maga mellé az ágyra - Siess, hozd ide a ruháimat, te pedig valami átlagosat, de meleget vegyél fel - mutatott a szobában szétszórt férfi ruhadarabokra, ha pedig a kis szemétke odavitte őket neki, dudorászva és gyorsan kezdett el öltözni, hogy minél hamarabb megjárják az utat.

by **Elaila Heldfrisk** Szomb. Dec. 04 2021, 23:46

18+

A férfi ezúttal sokkal másképp reagált rám és ahogy becézni kezdte nevem, érzem, hogy furcsán érint, és félre kapom szemem. Ritkán hívnak a nevemen, még ritkábban szoktak becézni, így valamiért furcsán éreztem magam. Ahogy a férfi ujjával végig simította arcomat, ösztönösen lehunytam szemeimet és érzem, hogy átjárja az arcomat egyfajta furcsa bizsergés. Gyengéden ért hozzám, mi furcsa volt. Furcsa volt ez is és minden, ami ma történt velem. Vajon mindig ilyen? Vagy csak velem ilyen kedves? És miért? Nem tudom, de úgy tűnik nem is volt időm azzal foglalkozni. Az úrfi utasítására finoman elhelyezkedtem rajta és kezemmel nekiláttam, hogy elvégezzem feladatom. Nem szidott le. Csendben élvezte a kezem finom mozgását. Élvezte… vagy legalábbis nekem úgy tűnt. Ahogy érzem, hogy kezeim közt kezd megkeményedni a tapintása, nagyot nyelve felkészültem, hogy a következő fázisba lépjek. Remegő lélegzettel hajolok finoman közelebb a testrészhez, majd remegve nyitom éppen, hogy szét a számat. Mikor is érzem, hogy a férfi belemarkol fenekembe.
Ösztönösen felsikkantottam a hirtelen érzéstől, mert nem számítottam rá és egy fajta elnyomott révületbe voltam, hogy a saját félelmem nyomán tovább tudjam szolgálni újdonsült gazdám, de a férfi érintése teljesen megtörte a figyelmemet. Egy pillanatra, még a kezem is megálltak, de még véletlenül se szorították be a becses ékszerét. Szavaira nem válaszoltam és merőn reméltem, hogy igaza van. Mikor viszont birtoklási vágyáról beszélt nem értettem mire gondol.
- Az Öné vagyok Úrfi, a testem és lelkem egyaránt. – mondtam egyetértően tompa hangon, hisz valóban hozzá tartoztam.
Ekkor érzem, hogy finoman megragad és feljebb húz. Az egyensúlyomat elvesztve érzem, hogy akaratlanul előre dőlök és arcom finoman nekinyomódik a férfi játékszerének, mely után reflexszerűen elkapnám a fejem és már kérnék is elnézést, ám csak nyöszörgésekre és visszafogott sóhajokra futotta, ahogy a férfi kezei a fenekemre simulnak. Érzem, ahogy átkarol, hogy lefog, hogy ne ficánkoljak. Érzem alhasamra fektetett kezének melegét, mely nyomán a lélegzetem is eláll és hasam megfeszül, ahogy kezét lejjebb húzta. Elengedtem a férfit és a lepedőbe markolva, összeszorított szájjal és szemekkel vártam, ahogy az ujjai utat találnak maguknak, oda ahova még magamnak se merészkedtem még. Majd hirtelen megtorpant. Nem értettem mi folyik itt és mintha a fejemben lévő káosz nyomán, gyakorlatilag mintha szédültem volna, olyan érzés fogott el. Már nem tudtam mi következik és mire fel. Végül a férfi hiába mosolygott és hiába szólongatott kedves szavakkal, ahogy felemelt és oldalra rakott, magamat is meglepve nem mozdultam, pedig tényleges parancsot kaptam. Azonban mielőtt a férfi nekikezdhetett volna a következő mondatának, ajkaimat szomorúan, remegő hang hagyta el, mely mintha a testem szavai lettek volna, nem pedig az agyamé, mert semmire nem emlékeztem ezekből.
- N…nem tetszek Önnek Uram? V…valami baj van itt? – mondom észre se véve, hogy kezeim lábaim közé simul, majd kétségbeesetten rá emelem a tekintetem – Csalódást okoztam önnek? Valamit… rosszul csináltam?
Nagy eséllyel leeshetett a férfinek, hogy olyan hamar dobott el magától, mindenféle szándék nélkül, hogy teljesen összezavart a dolog. Attól féltem, hogy eltaszít magától, hogy nem kellek már neki. De akkor mit? Mit rontottam el? Miért nem értek semmit… Fogalmam sem volt róla, hogy mi folyik itt. Természetesen, ha ennek ellenére is kiadja az utasítást, akkor elsápadva saját merészségemen azonnal a kívánt ruhákért szaladtam és jobb ötletem nem lévén én magam a harci felszerelésembe öltöztem be, mivel ez volt a legjobban szigetelő ruhám és lesütött szemmel a férfi lábához sietek, mint valami kopó, remélve, hogy nem mentem túl messzire.

by **Shota** Kedd Dec. 07 2021, 13:24

Minél több időt töltöttek együtt, Shota annál inkább érezte, hogy csupáncsak egy minimális energiát kell belefektetnie ahhoz, hogy ez pompásan alakuljon: a kiscsaj - nem meglepő módon - odavolt érte és ezt nem átallott sóhajokkal és nyögésekkel kifejezni, Shota pedig hamar rájött, hogy ilyen mértékű izgalom mellett bármit megtehet ezzel a kis szemétkével, amit csak óhajt. Ajkait elégedett mosolyba húzta a felismerés és ugyan még volt pár apróság, ami kettejük közé állt, de ez csupán halasztani volt képes a bevégzendőt, eltörölni nem.
Shota elmosolyogott a kérdésre és benyúlt Eli két keze közé, ujjaival tett egy finom, ingerlő kört a nyílás körül és közben másik kezével magához húzta a csajt és röviden, de sokat ígérőn megcsókolta.
- Egy kicsit nőnöd kell még testben hozzá, ez minden - állt fel és hagyta ott a másikat, nem kevéssé elégedetten, hogy így fel tudta őt tüzelni: ha egy csaj vágyik rád, sőt, netán még szerelmes is lesz beléd, az a lehető legjobb végkimenetel, hiszen akkor bármit megtesz neked, amit csak kívánsz, meg még annál többet is. Shotának pedig mindazzal, amit az előző pár másodpercben tett, határozott célja volt: azt akarta, hogy Eli még a mostaninál is kiéhezettebb legyen, mire visszaérnek, így kedves tettekkel elhúzta előtte a mézesmadzagot, majd rákacsintott és felhúzta a nadrágját.
Az öltözés ezek után igencsak gyorsan és rutinosan ment végbe.
- Mit mondtam a második szabályról? - ingatta aztán a fejét elnézőn, amikor látta, hogy a csaj felszerelkezik, majd csípőre tette a kezét és tűnődőn folytatta - Nem mintha lenne bármilyen, ennél melegebb ruhád, mi? - sóhajtott, majd felhúzta a csizmáját is és az ajtóhoz lépett - Először tehát szereznünk kell neked valami normális téli ruhát, mert még a végén kinéznek, hogy fagylak szétfagyni - gondolkozott hangosan - Azután elmegyünk egy Kristályíróhoz és veszünk pár Kinézet Kristályt, hogy valóban tizennyolcnak nézzél ki, ha pedig ezekkel megvagyunk, visszajövünk ide és befejezzük, amit elkezdtünk - ismertette a tervet a csajszival, majd intett neki, hogy kinyithatja neki az ajtót és ha ez megtörtént, nyomában a kis szolgával, végül kilépett a folyosóra.

by Ajánlott tartalom