Re: [Játékos Küldetés] Félelem és Bátorság

by **Noxy** Pént. Jún. 21 2013, 12:59

Jól megmondtam a magamét a fogva tartómnak, a saját érdekében. Rámutattam, hogy jobb ember is lehetne, ha pozitív dolgokkal próbálkozna inkább, mint azzal, hogy megerőszakoljon. Megdöbbentem, mikor a beszédem alatt a férfi már meg se próbált megerőszakolni, sokkal inkább ő kezdett el félni tőlem. Lassan, rémült arccal hátrált meg, a Csuklyás ketrece irányába.
- Hé, azért nem kell így megijedni, csak próbáltam... - próbáltam megmagyarázni, mert azért nem akartam ennyire megijeszteni, de a férfi erre velőtrázóan felsikoltott, és menekülni akart.
Igen, akart, de annyira rémült volt, hogy nem vette észre az útjában álló Csuklyás ketrecét. Valamiért, ahogy nekiment, a rács megrázta őt árammal, majd egy nagy sikoly közt fekete pixelekké robbant szét.
Így jár az, aki védtelen lányokat próbál megerőszakolni, vagy megijed tőlük férfi létére. Ebben a férfiban csak akkor volt bátorság, ha van mivel fogva tartani valakit.
A helyében egy igazán jóképű férfi állt. Soha nem láttad eddig, de reméltem, hogy ő nem akar semmi rosszat. Nem bízhatok benne. Még akkor is furcsán néztem rá, mikor kiszabadított, rám adta a saját köpenyét kézcsókot követően.
- Gratulálok, legyőzted a félelmedet azzal, hogy megtetted azt, hogy szembeszállj vele, nem csak magadért, hanem másokért is.
- Öhm... te ki vagy? - kérdeztem, de nem kaptam választ. A férfi mosolygott rám, és kinyitotta a Csuklyás ketrecét anélkül, hogy az áram megcsapta volna. A feladatadóm már szabad volt, mint a madár.
Hirtelen minden eltűnik egy fehér fényvillanásra.
Egy valamit megtanultam, és biztos voltam már benne, mióta szembe kellett néznem a félelmemmel. Nemcsak a valóságban, hanem itt a virtuális világban is megtörténhet ugyanez, mint azt már tudtam, de mint íjász nem tudnám se magam se másokat úgy megvédeni, ahogy bírom. Legalábbis nem azzal a jellemzővel és látképemmel. Most már tudom: sokkal erélyesebbnek, sokkal erősebbnek, sokkal elszántabbnak kell lennem. Magyarázkodásaimmal alig érek el valamit, úgysem hallgatnának rám az emberek. Tettekkel kell megtennem, amit meg kell tennem. Szerettem a kasztomat is, de fél évnek kellett eltelnie, hogy rájöjjek, nem ezt az utat kellett volna választanom magamnak.
Továbbra is maradnék hidegvérű és nyugodt, de ezzel a feladattal biztos, hogy itt ér véget a türelmes íjász kalandja, hogy a helyére lépjen egy új Judy Noxia.

by **Asuka** Szomb. Jún. 22 2013, 00:49

Nem tehetek róla. Mióta az eszemet tudom, túlzottan ragaszkodom a realitás talajához. Éppen csak mindezt remekül titkolom. Mert utálom a stabilitást, a rendszerességet, a várakozást és a monotonitást. Gyűlöletes, kínzó dolgok! T^T Általában már attól megkergülök, ha teljes negyed órát kell várakoznom valamilyen tömegközlekedési eszközre, utálok várni, és hát amúgy is, móóó, hát micsoda dolog ez, hiszen soha senkit sem illik megvárakoztatni, éppen csak ez a közlekedést nem igazán izgatja, és hogy ezek után többet ennyire vidéken én nem fogok tanyázni, az már egyszer biztos! Ami azt illeti, most is kezdem kicsit úgy érezni magam, mint akit kiraktak egy unalmas buszmegállóba a puszta közepére, hiszen oké, hogy beszélgetek ködösen felsejlő, derengő ketrecessel, viccem viszont úgy tűnik, nem értékeli. Pedig ez a boldogság titka! Hogy mindig, mindig azt tedd, amire éppen vágysz! Ne foglalkozz azzal sem, ha meggondolatlan vagy... mit számít az? Ugyan már! Surprised

Épp ezért van, hogy akkor sem leszek boldogtalan, ha minden HP-mat elvesztem. Szomorú belegondolni, hogy úgy halok meg, hogy materiális testem valahol egy sötét szobában, zombiként vegetál, egy fura eszközzel a fejemben, ráadásul hiába volt annyi nagy tervem, végül egyik sem vált be. Hát úgy néz ki, semmi sem lehet tökéletes. Még én sem, amit tudok én jól, csupán a tökéletességre törekszem. Csak hát, a halál épp ugyanolyan undorító, mint amilyen a születés is, ugyebár.
Születnek hát árnyak, nem, többek, mint árnyak, hisz szinte tapintható, már-már érzem a csápokként kibontakozó hideget. Nem, nem árnyék, nem tudom éppenséggel, mihez lehetne fogható. Pedig épp olyan selymes, mint amilyen a sötétség lenne, ha valaha is megérinthetném. Érint tekintetem ehelyett fájdalmat, kétségbeesést. Lám, a nemrég még oly büszke arc most megtörni látszik... s ez tetszik. Túlságosan tetszik. Pedig nem igazán csinálok semmit. Éppen csak önmagam adom. Hiszen tudom jól, pontosan tudom, hogy nem vagyok beszámítható. Mert ez az, ami hozzáad ahhoz az oldalamhoz, amit nem szívesen mutogatok.
A sötétség talán végleg elnyel. Nem igazán tudom, hiszen éppen csak onnan próbálom kevéske józan eszemet összeszedni, hogy elszabadultam a béklyókból, hogy ezután egy másikban találjam magam. Ne már, ugye nem kell sokat várnom? T.T Pillanatra úgy érzem, mintha hangosan dobbanna a szívem, holott valódi tragédiám, hogy egyáltalán nem tudom, meddig leszek itt. Mert pontosan tudom, hogy nem bírom ki, ha túl sokat kell egy helyen töltenem anélkül, hogy csinálhatnék bármit is. Ráérek azonban ezzel később foglalkozni, nyugtatom magam, hiszen egyelőre úgy néz ki, társaságom van. Milyen szépen mosolyog! *_* Aki mosolyog, az nem lehet rossz ember... Ezért mosolygok én is ennyit. Ezért van, hogy mindig ennyit vigyorgok. Akkor nem lehetek rossz, akkor nem lehetek gonosz. Akkor majd mindenki szeretni fog.
- Hűűűű, jutit kapok? *.* - pitizek palotapincsi módjára. Tudtam én, hogy kedves, jó alak, ha ilyen szépen mosolyog! Mosolyom még akkor is arcomon marad merev, groteszk maszkként, mikor egy kaszával lecsap rám, éppenséggel viszont HP-t különös módon nem veszítek. Lévén páncélom ténylegesen minimális volt, így egyáltalán nem tűnik fel nekem elsőre, hogy tulajdonképpen az én ruhámba bújt. Még az a szerencse, nem vagyok meztelen. Tudniillik, nagyon sok itt a 18 év alatti játékos ám. Még ma is találkoztam itt egy igazi kislánnyal! Surprised

*.*
Ahogy szavain gondolkozom, összeszorítom ajkaimat, míg gondolkodásba kezdek. Intelligencia próbát képzeletben megdobom, hiszen az legalább van nekem, csak éppen nem látszik, s másodpercek múltán veszem észre az összefüggést. Ez a... lény, vagy NJK meg akarja ölni a többi játékost, méghozzá én leszek az erőforrása. Ami igazán félelmetes az egészben, hogy ez tetszik. Nem igazán érdekel, hogy mi van velük. Legfeljebb Kagura az, akit szeretnék önmagam mellett tudni, de csak mert kiváló kifogás, ha valamit meg akarok, vagy nem akarok megtenni. Ez az én sötét oldalam. Ez az én valódi félelmem.
- Áháááá! - csapok drámaian a homlokomra. Nem látszik rajtam, hogy nagy ügyet csinálnék az egészből. Veszítettem két páncélt... Nagy ügy. Én csupán harmadik szintű vagyok. Szinte semmi.
- Hűűűű, te aztán igazán fantasztikus vagy, tudod-e? *.* Azonban... nem is tudom, hogy én vagyok-e a legjobb választás... Nem vagyok élharcos, tudod. - közlöm vele a szomorú igazságot. Nem látszik rajtam, hogy felzaklatna, hogy emberek halhatnak meg, és az én erőmet fogják használni rá. Jobb, ha figyelmeztetem a szép mosolyút, hogy ha tényleg ezt tervezi, a legjobb, ha még kicsit gyúr erre, mert így aztán nem fog menni.
- Na persze... segíthetnénk is egymásnak, Mosolygós. ^^ Tudod, nekem még el kéne a segítség... Idővel pedig ténylegesen nagyobb erőt vehetsz el tőlem. ^.^ - próbálom meggyőzni igazamról. Mert természetesen igazam van. Nekem mindig igazam van. Még akkor is, amikor nincs. Mert ez az én félelmem. Ez az én sötét oldalam. Egy ilyen szövetséggel pedig, ha esetleg megalakulna, mind a ketten jól járhatnánk...

Élet: 5 (HP:25)
Fegyverkezelés: 9 (-1)
Erő: 4 (+2)
Kitartás: 3
Gyorsaság: 3
Spec skill: 1
Páncél: 2 (jelenleg nulla, ha átvette a muksi)

Felszerelés:

Kezdő csatabárd (+2 erő -1 fegyverkezelés)
Kezdő ruha (+2 páncél)

by **Kagura** Szer. Jún. 26 2013, 19:30

Ahogy előre nyújtom a karom, hogy kivegyem a rácsok mögül a Csuklyást, kissé meglepve fogadom, hogy a Grip nem engedelmeskedik az akaratomnak. Hát mi van itt? Bosszúsan nézek rá és úgy döntök, hogy nem érdekel. Az lesz az engedetlen képesség büntetése, hogy nem vagyok hajlandó foglalkozni vele. Megigazítom a napszemcsim, majd hátradobom a hajam, ahogy az egy istennőhöz illik. Persze folyik a víz minden hajszálamból, de most ez érdekel a legkevésbé. Rápillantok a ketrecre, majd megjelenik a perifériás kukkolóteremben az előbb olyan kedves új szolgám hátúszója. Engedelmesen, már-már hízelegve úszik a tutaj mellé, és a hátát tartja, hogy ismét meglovagoljam. Egy pillanatra elpirulok, tudván, hogy az előbb is alig bírtam magam megtartani a kedveskedő háziállatom hátán, majd gonoszul elvigyorodok, és újra a combjaim közé kapom a kopoltyús széptevőt. A mozgása még mindig eszméletlen, de már kicsivel lazábban veszem, hogy odaúszik velem, a ketrechez. Kétszer nem hat ugyanaz a behízelgés. Így aztán, ahogy az egy istenhez illik odavisznek a rácsokhoz, s a cápám megsimogatva, megölelgetve odafordulok a tapsoló alattvalómhoz.
- Pf. Mondtam, hogy egy istennő semmitől sem fél kapucnis alattvalóm. - Szúrom közbe, majd megigazítom éjfekete retinavédő műszerem, s felállok az öt tonnás halacskám hátán. - Neked pedig Kagura kami~sama vagyok. Most pedig kinyitom a ketreced, hogy lásd, milyen kedves az úrnőd azokkal is, akik galád módon megpróbálják ellopni tőle a rivaldafényt. De kérem vissza csillogó isteni harci eszközöm. - Átfut az agyamon, hogy túl kedves, túl kegyes, és legfőképp túlságosan is menő vagyok a mai nap. De hát mit tegyen az istennő, ha az alattvalói ennyire szeretik. Megérintem a ketrecet, és kinyitom, s mielőtt elfehéredik a kép, át fut az agyamon, hogy vajon az aki a háttérből mozgatja a szálakat, olyan lesz, mint a cápám, vagy mint a csuklyás?

Spoiler:

by **Nomad** Pént. Jún. 28 2013, 14:23

Miután megtorpanok, és visszafordulva nekirontok az ál apámnak, aki éppen megpróbálja belém szúrni a kését. Szerencsére sikerül elkapnom a kezét, és még a bordáit is megzúzni rúgásommal, aztán még párat van alkalmam rácsapni, azt mielőtt még tovább püfölhetném fekete pikszelekre bomlik. Persze azért még megpróbálom párszor eltalálni, hogy csillapítsak vele magamon egy kicsit. Miután eltűnt az illúzió, szinte egyből utána megszólal apám hangja is, bár nem az igazié, de akkor is valamennyire megnyugtató volt hallani a hangját. És egyben persze idegesítő is, hiszen nemrég még azt magyarázta, hogy megakar ölni.
- Szép volt.
De nem is foglalkozok vele, csak elindulok a ketrecbe zárt csuklyás alak felé, közben öklömet morzsolgatva, hogy rajta folytassam az előbb elkezdett ütlegelést. Persze a szövegelés nem áll le, de akkor is inkább az ütlegelésre koncentrálok. Mert, nehogy már ő is megússza, ha egyszer így szórakozni mert velem, akkor azt nem fogom annyiban hagyni.
- Szembeszálltál a félelmeddel, miután rájöttél, hogy nem az apád ő, de ha tényleg ő lett volna, nem bántottad volna. Kiálltad a próbát.
Ahogy vonulok felé, csak gondolatban fűzök hozzá annyit, hogy rohadjon meg a próbájával együtt.
- Véged van.
Mondom tőlem teljes mértékben idegen, és szokatlan széles, már-már boldognak tűnő, de mégis őrült vigyorral az arcomon, miközben egész gyorsan haladok, és kiroppantom nyakamat is, majd a kinyíló ketrecbe belépve, megindítom öklömet felé, és ahogy hirtelen hirtelen el fehérül előttem a világ még megpróbálok egyet rácsapni fejére, hátha bevehetem a képét ennek a mocsoknak... Egyik kezemet szemem elé emelem, melyet összeszorítok a hirtelen világosság miatt. És várom a következő próbát. Már, ha lesz még persze.

by **Enheriel** Pént. Jún. 28 2013, 15:56

JUN:
A kislány szeme felcsillan, mikor megkapja a 10 aranyat. Majd átölel boldogan:
- Köszönöm, köszönöm! - Hangjából hallod, hogy ő ment neked, és kért bocsánatot. Boldog érzés fut át rajtad, hiszen neked csak 10 arany volt, neki viszont egy napi élelem ára. Csuklyás csak mosolyog rád.
- Szerencsés vagy, mert neked van családod, aki szeret, neki nincs. Ezért féltél annyira attól, hogy nem fog senki sem látni. De most már nem félsz, ugye? - És elfehérül minden, amikor megadod a választ...

MINDENKI ASUKA-T KIVÉVE:
Mindannyian a pincébe tértetek magatokhoz, úgy, ahogyan beléptetek a kastélyba: nincsen leharapva egy végtagjaitok sem, nem vagytok összeverve, nem vagytok majdnem teljesen meztelenek, semmi ilyesmi. Azonban nem mindegyikőtök volt túl szerencsés: Meglátjátok Miyako-t és Shiro Kurosa-t. Eszméletlenül feküdnek a földön, de még élnek. Csupán 1 HP-juk maradt. A kristályuk valahogy aktiválódik és el teleportálódnak. Luv Delackrose és Asuka sehol. Ahogy felmentek a lépcsőn, észreveszitek, hogy a hall, ami az elején nagyon romos volt, mintha tisztább és jobb állapotban lenne. Ha esetleg valaki fel akarna menni a lépcsőn, eléje esik felakasztva Luv Delackrose, elvágott torokkal, széjjeltépett testtel, üres tekintettel. Csak pár másodperc, majd pixelekre hullik, ami egyet jelent: az Állatidomár meghalt. Látjátok, ahogy tigrise kiugrik egy ablakon, és elmenekül, Isten tudja hová...

ENGEDÉLLYEL LUV DELACKROSE HIVATALOSAN HALOTT. REST IN PEACE!
[Játékos Küldetés] Félelem és Bátorság - Page 2 142-28

Ekkor hátborzongató zene hallatszik. Az egész ház hangulata ijesztővé és rémisztővé válik. Majd egy hörgés hallatszik, de az ijesztőbb fajtából...
- Bújjatok el! - Hangzik fejetekben egy rémült, női hang. - Bújjatok el, Immortal Object-es, bújjatok el!- Az alábbi helyekre bújhattok:

2 hatalmas urna, aminek teteje is van, egyben 1 személy tud elbújni.
1 nagy szekrény, 2 embernek ad helyet
Szobrok mögé 2-3 ember
Polcok mögé is 2 legalább
A pinceajtót visszacsukja 1 személy és onnan leshet ki.

Amint elbújtatok, a női hang megint válaszol.
- Most maradjatok csendben, kérlek! - Nem fog válaszolni semmiféle kérdésre. Még egy hörgés hallatszik, majd előjön gazdája:

Hatalmas, denevérszerű lény jelenik meg a lépcsőnél. Körbejárja az egész hallt, valamikor kis híján lebuktok, de a szerencse rátok köszönt. Amikor a plafonról ráesik egy kődarab, megjelenik az Immortal Object felirat, a szörny meg dühödt morgással néz fel, keresve a kő lezuhanásának helyét. Majd ásít egyet, és nemes egyszerűséggel lefekszik aludni a hall kellős közepén. Megvárjátok míg felkel és elmegy, vagy megpróbáltok úgy elmenni mellette, hogy ne ébredjen fel? Vagy egyéb ötlet?

ASUKA:
A fickó jót röhög rajtad.
- Nézd meg jobban a páncélomat és magad körül! - Ahogy körbenézel, látod, hogy más játékosok is itt vannak. Ketrecbe zárva, és az egyik magas szintű is. A fickó rá is lecsap a kaszájával, de neki sem a HP-ja megy le, hanem csupán az egész páncélját veszti el. Láthatod, ahogy a kis mennyiségű páncéljából hirtelen igen nagy mennyiség lesz. Aztán azt is látod, hogy valami megy le a lépcsőn, de több is van a sötétben lapulva...

by **Jun** Pént. Jún. 28 2013, 21:34

Teljesen magatehetetlennek éreztem magam, csak álltam és odaadtam azt a pár aranytallért, valószínűleg soha többé nem lesz rá szükségem. Szellem vagyok. Majd a kislány szeme felcsillant és hálásan megköszönte és megölelt. Hirtelen a kaszás hangja kezdett visszhangozni a fejemben, a világ amiben addig álltam kicsit elhalványodott majd teljesen elfeketedett ismét a ketrecnél álltam.
- Talán igazad lehet...Megismertem milyen a teljes magány, amikor nem lesik a kívánságaimat, sőt semmibe vesznek, az ürességet és a nemlétezést. De ezt akkor sem bocsájtom meg neked. - majd hirtelen elfehéredett minden. Az a vakító fehérség, utálom, mindig is utáltam az erős fényeket. Tönkreteszik a szemem, és erős fejfájást is okoznak... Kitudja mennyi idő telt el amikor magamhoz tértem, a poros padlón feküdtem azokkal akikkel beléptem a kastélyba. A többiekre nézve mind jól vannak élnek és virulnak, vagyis így gondoltam amíg meg nem láttam két játékost a földön feküdve, eszméletlenül. Odarohantam, és megpróbáltam keltegetni őket, de semmi. Nem ébredtek fel, de nem halottak mert akkor már pixeljeikre hullottak volna. De ami még boldogabbá tett és visszahozta belém az életet, az az, hogy sikerült megérintenem őket. Nem nyúltam át rajtuk, éreztem a testüket.
- élek...én élek. ÉN ÉLEK! - szinte már elsírtam magam a boldogságtól odarohantam egy két ember elé, és megkérdeztem tőlük. - te is látsz igaz? - könnyek csöpögtek a szememből de közben mosolyogtam. Ennyire boldog még sosem voltam. Az a gonosz kaszás végül elengedett. De mintha még mindig kevesen lennénk. Volt még két idegesítő mellettem amikor várakoztunk. Az a rózsaszín hajú lány és aki a halállal viccelődött. Elindultam a pincéből kivezető ajtón, még mindig bőszen hittem, hogy igen is megfizet a tetteiért az a köcsög Csuklyás. Kiértem az előcsarnokba, majd nagy hévvel a lépcső felé vettem az irányt, az emelet felé tartott akkor is, szóval most is ott kell lennie. Megtettem pár lépést majd egy csöpögő hangot kezdtem hallani, felnéztem majd hirtelen leesett valami nagy. Egy test, a fura férfi holteste, a nyaka elvágva és köré tekerve egy kötél. Teljesen elállt a lélegzetem, az ajkaim beszédre nyitottam de nem jött ki rajta semmi értelmes, csak ijedt remegő hangkezdemények.
- M-me-meghalt. - könybe lábadt a szemem, már az sem érdekelt, hogy mások előtt teszem, mégis csak egy élet kioltásáról van szó. A megvadult pet pedig az ablakot kitörve menekült vakvilágba. A test pedig pixelek millióira bomlott, mintha nem is történt volna semmi. Egy aprócska vérfoltot hagyott mindössze maga után. A holtest látványa teljesen megfagyasztotta a vért az ereimben. A szokásos hangulatzene kezdett átmenni horrorisztikusba, szinte már az őrület határán álltam, mit akarhat még tőlünk az az átkozott? Már legyőztem a félelmem, majd egy hatalmas állat bőgése rengette meg a házat. Mi van még itt? Valami horrorfilmbe csöppentem volna? Valami belülről azt súgta, hogy bújjak el. Egy ijedt női hang, elsőre nem értettem, majd egyre jobban kezdett kirázni a hideg, mintha valami közeledne. Észlelés jártasságommal pedig meg is erősítettem a tényt, valami tényleg. Első rejtekhely amit megláttam, egy elég nagy régi ruhásszekrény volt. Rögtön odarohantam, és kinyitottam, sok hely én biztos elférek benne, nem foglalok túl sok helyet valaki még elfér.
- Valaki még jöhet ide,- kiáltottam, majd ha bejött valaki becsuktam, résnyire nyitva, épp hogy kilátni, nem láttam tisztán mi de elsiklott valami az ajtó előtt. Valami hatalmas, és ijesztő, bármi is van odakint én nem akarom tudni mi az. Inkább várok amíg elmegy és megkeresem a kijáratot, egy percig sem maradok tovább ebben a kísértetházban. A szekrényben akaratlanul is könnybe lábadt a szemem, folyton eszembe jut az a szerencsétlen, pedig milyen jókedvűen jött be és most halott, és lehet a rózsaszín hajú lány is.

by **Noxy** Pént. Jún. 28 2013, 21:36

Arra térek magamhoz, hogy úgy, ahogy a rendes ruhámban és köpenyemben magamhoz térek egy pincében. Azt hiszem ide zuhantunk le, mikor a Csuklyás a próba elé állított minket. Két másik embert kivéve mindenki itt volt, bár ketten közülünk kómásan feküdtek. Már csak egy maradt a hp szintjükből. Mint ahogy a hetedik bossnál a pánik buborék esetében, itt is kiteleportálódtak, de a Hazatérés Kristályuk segítségével, ami valami csoda folytán aktiválódott, ahogy megfigyeltem. Tehát ők ketten kiestek a játékból.
- Jól vagytok, srácok? - kérdeztem.
Megvártam csendben a többieket, amíg összeszedik magukat, majd intettem a hallhoz vezető út felé, ezzel azt jelezve, hogy talán mennünk kellene a hallba, hátha ott vár ránk a Csuklyás. Elől mentem csendben, és megtorpantam.
A hall szokatlanul más volt. Ahhoz képest, hogy érkezésünkkor egy lepukkadt horrorházra emlékeztetett, most minden szépen be volt rendezve, és sehol egy folt.
- Ez nekem gyanús. - mondom. - Itt valami nincs rendben, gyerekek. Talán a csuklyás újabb próba elé akar vetni minket, de biztos ami biztos, maradjunk szorosan egymás mellett. Csak egy tanács.
Nem tudom ki, de valamelyik biztos elindul azért a lépcső felé, aminek az eredménye, hogy a semmiből lebukik egy akasztott hulla. A hullát jobban megnézve ráismertem az egyik játékostársunkra, a hermafroditára. Pár másodperc volt az egészre, mert aztán pixelekre robbant. A petje, a tigris kétségbeesve elfutott messzire.
- Szegény pára... úgy tűnik a gazdája belehalt a félelmébe.
Olyan egyszerűen és érzéktelenül mondtam, mintha egy robot lennék. Nem ismertem ezt az alakot, úgyhogy miért sirassam meg vagy fejezzem ki máshogy a részvétemet? Különben is mind átéltük a saját félelmeinket, még ha a többiek félelme talán ronda állatokból vagy semmiséges hülyeségből áll, de ezt én nem tudhatom. Egyedül csak a tigrist sajnáltam, mert innentől kezdve már nincs gazdája, és egyedül kell boldogulnia ebben a játékban, mint NJK. Hacsak lesz egy Állatidomár, aki magához veszi magasabb szinten.
Zene hallatszik a háttérben, méghozzá ide illő horrorzene. Mikor vérfagyasztó hörgés csendül fel, előkapom az íjamat... aztán ránézek az íjamra.
~ Én már nem lehetek íjász... nem. Döntöttem. Azok után, amiket megtapasztaltam félelmem során... de ha eldobom, és kasztot váltok, akkor egyelőre nem lesz fegyverem.
Ekkor egy furcsa rémült női hang szólalt meg a fejünkben:
- Bújjatok el! Bújjatok el, Immortal Object-es, bújjatok el!
Úgy éreztem, hallgatnom kell erre a hangra. Rögtön a hozzám legközelebb állóval (Junnal) bebújtam a szekrénybe. Remélem a többiek is találnak gyorsan egy-egy búvóhelyet.
Volt is rá ok. A szekrény pici réséből kikukucskálva láttam, hogy valami jön. Ez a valami egy nagy denevérszerű szörnyeteg lehet, aminek a járása és részben a formája úgy tűnik, mint egy macskáé. Talán ez egy valami mutáns denevérmacska lehet? Ki van zárva, hiszen én találgatok fel ilyen fura állatokat egy-egy alkotás kedvéért, mint például a denevérmacska. Csak az én változatomnak több szőre van. Művészi egyetemen feladat kitalált dolgokat csinálni, szóval tudom, miről beszélek.
Egy csattanás hallatszott, és a szörny dühösen morog. A plafon egyik darabja esett le rá. Aztán megnyugodva fekszik le aludni a hall közepén. Itt lenne a lehetőség, hogy lelépjünk innen, de a biztonság kedvéért inkább várok. A képességemmel sikerülehtne, de nem kockáztatok. Remélem, a kislány is bölcsen teszi, ha inkább vár, amíg a szörny inkább elmegy.

by **Chancery** Pént. Jún. 28 2013, 22:08

Arra eszmélek, hogy Álomkelő böködi a könyökömet az orrával. Leveszem a szemüvegem, megtörlöm könnyáztatta képem, majd nagyokat pislogva körbenézek, természetesen az üvegszem orra visszatétele után. A pincében vagyunk, szerencsére nem egyedül, és láthatólag a többség rendben van. Egyesek sápadtak még a félelemtől, mint én is valószínűleg, kettőt pedig kiteleportált a rendszer. Jól van. Még egy megnyugtatás, hogy ha bajba kerülök, megmenekülök. Huh...
Valahogy lábra állítom magam és a többieket követve elindulok a hallba. A változást gyakorlatilag észre se veszem, csak a sürgető érzés maradt meg bennem, hogy valahova leülhessek. El is indulok a lépcsők felé, hogy leüljek, de aztán inkább a padlót választom egy jókora sikoltás kíséretében.
A vörös hajú ugyanis leszállt közénk, legalábbis részben, és borzalmas állapotban. Kis ideig csodálhatjuk új szépségét, majd pixeleire hullik, a tigrise pedig kiugrik az ablakon...
...
És ez az a pont, ahol teljesen szoborrá meredek. Nem tudok moccanni, a szívem majd' kiugrik a helyéről, és úgy érzem, kész, végem, én nem bírom tovább. Én mondtam, hogy nem fogom bírni...
-Pattanj! Gyere!
-Hogy...?
-Most mondta valami bige, hogy veszély közeleg. Gyere már!
Richard Parker figyelmeztetésével egyidőben Álomkelő is elkezdi húzni a fogaival a ruhám szegélyét. Körbenézve látom, hogy mindenki búvóhely után kutat, és halványan rémlik, hogy valóban hallottam valamit, de a sokk olyan nagy volt az idomártársam halála miatt, hogy még mindig nem tudom, mi is volt az pontosan.
Végül Álommal beszaladunk egy szobor mögé és visszaroskadok a földre, olyan kicsire összehúzva magam, amilyenre csak tudom. ÁK a lábaimnál telepszik le és ugyanúgy viselkedik, teljesen csöndben marad, egy szőrszála sem rezdül.
Kisvártatva meg is jelenik egy fura szerzet. Ilyet még sosem láttam, de ha mob, kétlem, hogy le tudnám győzni. Talán a többiek segítségével, ha mind rohamra indulunk, de senki sem jelez semmit. A szám elé kapom a kezem, mikor leesik az a kődarab és kupán vágja a drágát, mire felvillan a felirat, hogy Immortal Object.
Oh basszus...
Még jó, hogy nem ugrottunk neki...
Végül az állatka lefekszik aludni, heh, mintha nem lenne jobb dolga. Igyekszem csendben lélegezni, egy mukkot sem kiadni, és a többieket keresem a tekintetemmel tanácsért.
Végül úgy döntök, várok, amíg eléggé szuszogni nem kezd a dög, és majd akkor elosonunk mellette. Oh, de jól jönne most egy magas szintű Lopakodás.

by **Kagura** Vas. Jún. 30 2013, 18:22

Ahogy a világ elfehéredik, hamar rájövök, hogy ezennel ez a világ is elismerte hatalmasságom hősi istennőjének, így aztán semmi sem állhat az utamba, hogy alattvalóim színe elé állva imádatát fejezze ki felém a nép, és én ezt kedves mosollyal fogadjam. Ahogy mindent betölt isteni fényem – mert csakis az lehet a hófehér fényesség – felderülök, s megigazítom a fejemen a retinavédő kézi műszerem. Már csak a topánomat kell visszateremtenem, és megbüntetni érte a gonosz ravnos bandát. Ahogy felébredek, és végignézek magamon rájövök, hogy gyakorlatilag semmit sem látok. Nem hiába, az übermenő kiegészítőm végzi a dolgát. Lejjebb csúsztatom egy kicsit, megmozgatom időközben visszanövesztett bal karomat, és csillogó szemekkel felkiáltok.
- Hát itt vagytok, drágáim! - A mondat persze a szuper-király harci eszközeimnek szólt, de mielőtt a saját lábamra dőlve megölelgetem őket, mindenkinek úgy hathat, mintha nekik beszélnék. Ahogy megkezdik a magyarázást többen is, én nagy erőkkel felpattanok, és öles léptekkel megindulok a pinceajtó felé. - Na jó, tiplizzünk kifele. - Lököm oda ellentmondást nem tűrő hangnemben, és megigazítom a napszemcsim, meg a ruhám, majd stílusosan – lábbal – kinyitom a nyílászárót, és körbelesek a felújított hallban. - Na ez már laza. Ezt kellett volna az elején is, nem a klisészámláló pörgetését. - Ahogy azonban dicsérem egy kicsit alattvalóim munkáját, a barna hajú társam elkezd magyarázni. Nem elég, hogy odalent Micchant kiütötték, valami másik taggal együtt, ráadásul Acchan is elveszett, még ez is játssza itt nekem az eszét. Már megint egy rakoncátlan alattvaló aki azt hiszi, hogy nagyobb mint az istennője. Hát téved. - Persze, az jó lesz, maradjunk egymás mellett, mert úgy ha valami nektek megy, akkor olyanok lehettek mint a bowling bábuk. Ötletnek ügyes, csak az ész hiányzik belőle. - Veregetem meg a lány vállát, és pofátlanul rávigyorgok. - Az a helyzet, hogy mivel itt van Kagura kami~sama, gyakorlatilag nincs mitől tartani. Megkeresem azt a szemtelen tárgyam aki megpróbálja ellopni a rivaldafényem, megverem és mehetünk haza, addig üljetek le szépen. Lehetőleg úgy, hogy ne essetek spontán gödörbe, mint az előbb. - Magyrázom, majd a lépcső felé fordulok, de ekkor leereszkedik, mint mennyből az angyal, egy ismerős arc. Mintha láttam volna befele jövet. Ráadásul ahogy elnézem, se indikátor, se HP csík, se élet a szemében, viszont van kötél a nyakában. Valaki kifragelte az egyik alattvalóm. Ökölbe szorul a kezem, látván ezt a pimaszságot, és megértem a tigris érzelmeit, hiszen mikor dühös vagyok, jobbjára ezt teszik az értelmes lények. Futnak. Megigazítom a szememen a napszemcsim, ugyanis ez vért kíván. Már lépnék is fel a lépcsőn, mikor egy női hang sikolt az agyamba. Immortal Object-es. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan közelít aki hasonlít rám. Persze nem olyan menő, és közel sem bír az én hatalmammal, de most nincs időm vele foglalkozni. Visszalépek a pinceajtón, és felintem magam elé az inventory-m, majd leszerelem szupermenő harci eszközöm, és beizzítom a Grip-et, majd várok. Nincs most se kedvem, se időm egy komornyikkal foglalkozni, ráadásul a cápám királyabb, mint ez a denevérdög. Megvárom míg elfekszik a szoba közepén, majd kilesek gyorsan egy stabil pontot, amibe belekaphatok a Grip-el és közelebb kerülök a lépcsőhöz, miközben elugrok a dög feje felett. Ahogy megvan a dolog, lassan kinyitom az ajtót, rámarkolok az egyik stabil gerendára, és odarántom magam a lépcsősor tetejére. A csilingelő harci eszközöm nélkül nem csapok zajt, így a többiek nyugodtan leállhatnak itt pacsizni a denkóval, de nekem fontosabb dolgom van. Nesztelen lépésekkel haladok felfele a lépcsőn, és megigazítva a retinavédőm, kellő távolságba érve megnyitom a menüm, és visszateszem a csizmáim. Remélem az a mocsok imádkozott egyet hozzám, mielőtt elérek hozzá, mert megízleli isteni haragom, amiért kiütötte Micchant, ellopta Acchant és a topánjaim, ráadásul kinyírta ismeretlen tigrises alattvalóm. Ezekért a bűnökért az istennői ítélet, halál.

by **Asuka** Hétf. Júl. 01 2013, 09:42

Csúnya dolog ám kinevetni a másikat, pláne, ha az még hajlamos is arra, hogy behisztizzen rajta, mint ahogyan azt én teszem. Helyzetem azonban nem teszi lehetővé a hangos hisztizést, pedig én gyűlölöm, sőt, utálom a csendet, nem hiába nem bírok egy helyben várakozni, mert tiszta hisztéria leszek, meg hát fúúúú, utálom a monoton dolgokat, meg amikor minden túl csendes körülöttem, és nem, nem vagyok ám infantilis cseppet sem, mert hát miért is lennék, hisz én csak Napocska vagyok, és az valamiért nagyon jó nekem, még ha önmagam sem tudom, hogy éppen miért, de lényegen nem változtat, mert már azt sem tudom, hogy hogyan is jutottam el idáig, mert hát móóó, miért kell nekem mindig ilyen sokat gondolkoznom, ráadásképp ennyire, de ennyire felesleges dolgokon? TT_TT Legalábbis helyzetem szempontjából felesleges, mert éppen ki vagyok ám nevetve, és hát ott tartottam, szóval ott tartottam, hogy én bizony hisztizni akarok, amiért ilyen goni, csufi módon kinevet! TT_TT Pedig az én ötletem ezermilliárdbilliárdszor értelmesebb, mint amit bárki más, főleg a szép, Mosolygós egyén ki tudna találni, két nagyon egyszerű oknál fogva. Az egyik, hogy én zseni vagyok, ő pedig nem. A másik pedig, és ami a legfontosabb, amivel mindent überelek, hogy én vagyok a JK, ő pedig az NJK, a JK-nak pedig mindig, minden esetben igaza van. De vajh' ő valóban NJK lenne? Csücsörítek egyet számmal, miközben a létező legkevésbé látványosabb, valamint legcsendesebb minihisztit lenyomom magamnak, amiért kinevetett, aztán összehúzom kicsit szemeimet, szóval szotyiztatom őket, és addig, de addig hunyorítok a Mosolygósra, amíg a megjelenő, automatikus menüben meg nem jelenik róla adat. Észrevettem már, hogy ha így hunyorítok, akkor a SAO-ban mindenféle metaadat megjelenik játékosokról, valamint NJK-król. Például, hogy mi a nevük. Azt így mindig tudni lehet. Elég nagy bunkóság is amúgy, amikor úgy szólítanak meg a neveden, hogy igaziból be se mutatkoztál. Valamint hogy tartoznak-e céhhez, és ha igen, milyenhez.
Mindegy is, szóval, tehát, lévén a muksi úgy sem tudhatja ám, hogy én az adatbázisból efféle infókat kérdezek le róla, mert a fejemben azért nem olvas, az lenne ám szép, de mindent meg akarok így tudni róla, hogy ő micsoda. Például játékos-e, és ha igen, milyen indikátorral. Mi a neve, esetleg bármi más, amit a rendszer kidob nekem. Hiszen a páncélját látom... meg azt is, ahogyan más, haldokló játékosoktól ravnoskodik, és az övéket is ellopja ám. Akkor tulajdonképpen bármi mást is tudhatok róla. Szuper memóriám van, és megjegyzek minden változást, ami megjelenik a statjában. Még azt is, milyen ereje, gyorsasága, élete, meg ilyesmije van. Erre pedig egyetlen egy egyszerű okból kifolyólag lehetek képes. Látom a páncélját. Very Happy

- Hát, ha te csak első egynéhány szintű játékosokból akarod felszedni magad... Szerintem csúnya dolog ám, amikor ennél jóval, de jóval többet is meg tudnál tenni. :/ Úgy értem, ha én a helyedben lennék, akkor inkább igazi gazda lennék, tudod, mint egy farmon! :O Tápolod a kis csibéket, egészen addig, míg jó nagyra nőnek, hogy aztán megehesd a husijukat. Egy nagy tyúkkal sokkal jobban laksz, mint száz kiscsibével. De te tudod. - ha ő buta akar maradni, akkor buta akar maradni. Engem nem érdekel. Ha viszont őt érdeklem, akkor majd úgyis jelzi nekem a Mosolygós, akinek minden bizonnyal már a nevét is tudom.
Ha nem reagál erre sem, és sehogy sem tudom meggyőzni, akkor lekuporodok szép biztonságban a ketrecem egyik sarkában, remélvén, némi szalma is van alattam, mert azzal azért mégis csak pihi-puhibb az ülésem. Ha módom van arra, hogy efféleképpen elvonuljak, szerény magányomban, és a Mosolygós sem figyel már ennyire, mert hát ha buta, és nem figyel a szavaimra, akkor minden bizonnyal nem érdekli, mit csinálok, mert ketrecben még sincs sok dolog, amit tehetek ellene, akkor egy nagyon egyszerű tervet okoskodok ki. Marad a tímvörk, és ezzel még a csapattársaim sem kell elárulnom. T.T Szép, rövid üzenetet írok a küldetésben résztvevő összes csapattagnak, mindazokról az információkról, amit megtudtam. Például hogy a fő enemynk egy ravnos, aki lopja a páncélokat, de még az is lehet, hogy mást is. Megírom nekik, hogy ebben a szent pillanatban éppen milyen statjai vannak, mi a neve, meg hogy JK vagy NJK-e, tehát tényleg mindent, amit tudok róla. Hűűű, talán ha mindenki levetné és tönkretenné a páncélját, és nincs mit elravnoskodnia, akkor vajon képes lehet másra is? *-*
Ha a Mosolygós mégis vevő az ajánlatomra, akkor pedig annyiban módosítom a tervem, hogy akkor üzenem meg nekik mindezt, amikor éppen a legalkalmasabbnak látom rá az időt. Vagyis amikor van nagyjából harminc másodpercem mindezt elküldeni nekik. Az üzenet érkezése majd egy apró, nagyon apró fényvillanással jár majd nekik, bármiféle pittyegő hang nélkül, mert ez még sem skype, azonban ez legfeljebb a címzetteknek lesz feltűnő, hiszen nem egy naprobbanásról van szó. Remélem, mihamarabb megtudják mindazt, amit már én is tudok. ^_^

by **Ixion** Csüt. Júl. 04 2013, 12:17

A fény elmúltával egy büdös pincében ébredtem fel. Nestor ott volt mellettem, keresztbe font karokkal állt mellettem, miközben igyekeztem életet lehelni tagjaimba. Két játékost leszámítva mindenki ébren volt. Az a két ember még mindig eszméletlen, ami arra utalt, hogy ők még nem győzték le félelmeiket, vagy nem jártak sikerrel. Különösebben nem érdekelt. A lényeg, hogy én legyőztem a gonosz asszonyságot, hah! Ezzel a tudattal indultunk a kastélyba, ahol igen rettentő látványra figyelhettünk fel, amikor a lépcsőn szerettünk volna fölmenni. A vörös hajú ürge, miszlikbe aprítva, torkát elhasítva, fellógatva fogadott bennünket. Testem megremegett a halott láttán, mely pár másodperc múlva ezernyi pixelre bomlott. Az idomár társa, egy kis tigris ezt látván halálosan kétségbe esve vetette ki magát az ablakon. Nestor szinte együttérzően nézett szerencsétlen cica után. Morgása kifejezetten szomorkás volt, ami erre utalt. Kifejezetten érdekelt, vajon mi lesz a tigris sorsra. Sőt, mi történhet egy pettel, ha meghal a gazdája? Ez a kérdés számtalanszor felmerült bennem, de sosem mertem megkérdezni egy tapasztaltabb játékostól. Beleborzongtam, amikor egy idegesítő zene csendült fel, egy kifejezetten elrettentő hörgés kíséretével. Aztán a fejemet megsajdító, kétségbe esett női hang kiáltott fel az elmémben:
- Bújjatok el! Bújjatok el, Immortal Object-es, bújjatok el! - Bár gőzöm se volt arról, mi az az Immortal Object, de Nestor a ruhám ujját rángatva erősítette meg a női hang könyörgését. Frusztrált a tudat, hogy bujkálnom kell, félelmek nélkül! Ökölbe szorított kézzel álltam egy darabig, aztán kézen fogtam a sárkányomat, s bebújtunk egyetlen óriási urnába. A tetejét nem teljesen húztam a fejünkre, hiszen látni akartam, mi a fene elől kell nekem, a félelem nélkülinek bujkálnia.
- Most maradjatok csendben, kérlek! - Oké, oké anyukám, világos, hogy bújócskázás közben csendben kell lenni. Újabb hörgés, és annak forrása bukkant fel a teremben, egy szárnyas szörnyeteg formájában. Kinek jutna eszébe pont egy hall kellős közepén aludni? Most komolyan, mit gondolt az a szörnyeteg? Nos, egyesek a legjobbat csinálták és puszta erőszakkal át akartak jutni a bestián, de ha nem, akkor lopakodva. Elegem volt ebből a bújócskázásból, de Nestor türelemre intett. Kíváncsi leszek, mit fog szólni az Immortal Object uraság a barátságos üdvözléshez.

by **Nomad** Kedd Júl. 09 2013, 18:05

Miután eleget üthettem az apám hamis változatát, ki nekem támadt, még rácsapok egyet a csuklyásra, is mielőtt visszakerülnék én is a többiek nagy részével együtt a helységbe, ahol beszakadt korábban alattunk a padló. Most gondosan ügyelek, hogy nehogy megint beleessek egy gödörbe, miközben az első ember már el is kezd felsietni a lépcsőn, ahol egyik korábban látott játékos holtteste, egy kötélre felkötve zuhan alá, majd pixeljeire esik. Kedves kis gesztus a küldetés házigazdájától. Forgatom meg szemeimet, miközben tudatosul az is bennem, hogy ez most tényleg egy gyilkos küldetés. Éppen elindulnék én is a lépcsőn, amikor egy zene szólal meg, és amit egy hörgés követ. Nem sokkal rá, pedig egy női hangot hallok meg, ahogy arról beszél, hogy bújjunk el, meg, hogy immortal object ami közelít. Ketten eltűnnek egyből a szekrényben, van aki szobrok mögé rejtőzik, van aki pedig a pinceajtót zárja magára. Én inkább a szobrosat választom. Még hozzá, a lépcsőhöz legközelebbi mögé vetem be magamat, és úgy várom a fejleményeket. Hamarosan hallani, hogy maradjunk csendben, aztán nemsokkal rá, felbukkan a szörnyeteg is. Szépen lassan elkezdi bejárni a termet, miközben néha túlságosan is közel ér ahhoz, hogy észrevegyen. De, van annyi szerencsém, hogy ez most nem történik meg. Miközben a szobor mellől óvatosan lesek ki, a plafonról hirtelen lezuhan egy kődarab, és ripityára törik a szörnyön, aminél valóban megjelenik az immortal object felirat. Ez viszont nem jó hír. Szerencsére lefekszik a hall közepére. Még várok egy kicsit, hogy elaludjon, vagy legalábbis remélem, hogy azt teszi, aztán, szépen óvatosan, csendben, tényleg ügyelve, hogy ne csapjak zajt, elkezdek a lépcső felé haladni. Reménykedve minden mozdulatomnál abban, hogy nem ez lesz életem utolsó lépése. Ha tehetem, megpróbálok fellopakodni a lépcsőn, minimális hanghatásokkal, hogy elhagyhassam ezt a helyet, mielőtt ez a valami nekem támadna. Inkább fejezzem be a küldetést sikeresen, mint, hogy meghaljak.

by **Enheriel** Kedd Júl. 09 2013, 19:06

OFF, annak, aki nem tudja: "IMMORTAL OBJECT": Olyan tárgy, amit nem lehet elpusztítani, akárhogy ütöd-vered. Csak tárgyakra használják, de én ezt nem tudtam, ezért a mobra is ráaggasztottam, elnézést a malőrért (Attól még IO-s a mob!).

ASUKA:
- Hiába használod rajtam a képességedet, nem fog működni. - Valóban: amit látsz adataiból, csupán a semmi. Képzelj el egy katonai bélyeget (az a kis fémlapocska), amin a nevet, kort, ilyesmit összekarcolták. Kábé ugyanilyen az ő adatai is, amennyit látsz.
- De tetszik nekem, hogy le se szarod a "barátaid" sorsát! Tudod mit? Pont ilyen kell nekem! Amint végeztem a társaiddal, te leszel az új gyűjtögetőm! Te sokkal nagyobb sikerrel csalogathatsz be ide nagyobb szintű játékosokat ezzel a cuki pofival és ezzel a formás alakkal, mint az a nyomorult Csuklyás, aki csak mentené őket! - Elég mérgesen mondja ki a Csuklyás szót, mire a sötétben lapuló valamik elé lökik az illetőt lekötözve. Ezek szerint elkapták.
- Nos Csuklyás, bármennyire is jó voltál de... - Itt elvigyorodik - Találtam valakit, aki jobb nálad! - És kaszájával kettéhasítja a rémülettől felüvöltő fickót, aki pixelekre bomlik. Újból feléd fordul, és elhangzik a kérdés:
- Elfogadod az ajánlatomat, vagy mész a Csuklyás után?

KAGURA (Mivel te már átjutottálXD):
Felmész hát a lépcsőn, ahonnan egy folyosóra kerültél. A fal mindkét oldalán 3-3 ajtó van, veled szembe is egy ajtó található, valamint feljebb is visz egy lépcső, minden bizonnyal a padlásra visz. Ha a padlás fele akarsz menni, akkor PECH! A lépcső tetején egy komoly Vasajtó van. Jellemedből adódóan neki ronthatsz egyből de megint PECH! Immortal Object, azaz nem tudnád akkor sem bezúzni, ha te lennél maga Kayaba. Az ajtó közepén egy nagy lakat van, rajta kulcslyuk. Valószínű neked egyértelmű, mi a dolgod.

TÖBBIEK:
Haljátok a Csuklyás velőtrázó sikolyát fentről, ám a bestia hála a jó Istennek nem kelt fel rá. Csak mozgolódik a füle kicsit, de semmi több. Úgy látszik, már megszokta a sikolyok zaját. Kagura bravúrjára egy percre felnézett, miután felébredt rá, de nem jutott eszébe a lépcső fele nézni, így visszaaludt. Aki támadással próbálkozik, arra a bestia felébred, és egy hatalmasat csap oda neki. Eszméletét veszti, de nem hal meg, hanem valahogy visszakerül a pincébe, ahonnan jött. Olyan volt ez, mint egy restart. Amint kimegy az ajtón csendesen, látja, hogy a bestia alszik. Aki lopakodással próbálkozik, az kis híján zajt csap, de nem ébred fel a bestia, így közelebb kerül a lépcsőhöz, amerről Kagura ment el. De még bujkálnotok kell az előző körbe felsorolt tárgyaknál, mert a dög akármikor felébredhet.

by **Noxy** Kedd Júl. 09 2013, 19:28

Kagura okoskodására reagálva még az események előtt:
Mindenki jól van, ahogy látom, kivéve a kettőt, akik egy hp-val az életsávukon kiteleportálódnak az épületből. A nagyképű lány elkezdett okoskodni, és hozzám ért. Na ez az, amit nem szeretek. Valami oknál fogva megfogtam az engem veregető kezet, és hideg pillantással a lány szemébe nézve szinte majd összeropogtatom a csuklóját. Eddig annyi erőpontom nem volt, hogy ilyet megtegyek, de aztán észrevettem a paneljeimen, hogy én már nem is íjász vagyok... hanem árnyharcos. Érdekes fordulat.
- Tudod, kicsikém... én többet mindent átéltem és megtapasztaltam ahhoz, hogy nekem több eszem legyen, mint neked, egy kis sponta kezdőnek. A kugligolyós-dolog valóban megeshet, ebben egyetértek veled, de legalább többen leszünk kevéske ellen. Ha ennyire játszani akarod a nagy hőst, akkor tőlem elmehetsz egyedül is oda, ahová akarsz, de senki nem lesz ott veled, aki segítsen rajtad, ha bajba kerülsz. Magányos farkasként tudom veled ellentétben, mi a csapatmunka. Ha majd megtanulod azt, akkor akarj "példamutató" lenni, kicsim.
Elengedem a kezét, és ekkor indulunk kifelé.
Mostani esemény:
A ki hősködő áttipegett a lépcsők felé a szörny mellett, és csoda, hogy nem ébredt fel a szörny. Még a furcsa sikolyra sem, ami igen ismerős volt. Remélem, mihamarabb eltűnik innen a szörny. A nagyképű kis csitrin kívül senki nem kockáztatott, mert legalább beléjük szorult némi ész. Még megeshet, hogy valaki bakot lő az osonással, és a dög felébred. Legyőzni nem tudjuk, úgyhogy meg kell várnunk, míg felébred, és elmegy.
~ Egy okos, tapasztalt játékos mindig kivárja a megfelelőbb pillanatot.
Jun lábai alatt valami tárgyakat láttam felcsillanni. Hang nélkül megkértem a kislányt, hogy egy kicsit húzódjon odébb, hogy megnézhessem, mi az.
Ahogy felvehettem őket, megállapítottam, hogy ezek bizony egy pár Kezdő kés. Hát nem olyan jók, mint az íjam, de jól jönnek nekem, mert most hogy az egyik pillanatról a másikra kasztot váltottam, már nem tudom használni a Futó Íjamat. Így eltettem ezeket.
Remélem a nagyképű kiscsaj jutott valamire. Ha akadályba ütközik, akkor az már szívás. Egyedül egy ilyen kalandot senki se tud megcsinálni, csak több magában. Igaz, sikeres küldetéshez harmónikus csapatmunka kell. Ezt viszont sajnos senki se tartja be.
Ha a dög végre elmegy, akkor végre valahára kitörhetünk innét, és felmehetünk a lépcsőn, hogy megkeressük a kisscajt és azt az agyilag ovis gondolkozású tüncibüncit.

by **Jun** Kedd Júl. 09 2013, 19:54

Nem sokat láttam ki a szerkényből, de mivel nem hallottam semmi halálsikolyt vagy robbanást zörrenést. Ezért biztosan tudtam, hogy sikerült mindenkinek elrejtőzni. Kicsit kihajtottam a szekrény ajtaját, hogy én is lássak valamit ne csak a velem bujkáló lány. A dög, egy hatalmas denevérszárnyas akármi és pont itt feküdt le aludni. Pech...ennél jobb helyet nem is találhatott volna. De már felesleges mérgelődni, úgy érzem egy darabig itt leszünk, remélem minél hamarabb felkel a dög. Minden felé törmelék darabok, hála a kis rongálásának. Az egyik csaj, aki azt hiszi ő a főnök és nem én, fogta magát és átpattogott a fenevadon. Majd a lépcső felé vette az irányt. Be kell vallanom őszintén, meglepett, hogy ilyen bátor. A szörny még fel is ébredt a zajra, de nem vette észre. A lány példáját követve még voltak páran akik megpróbálkoztak tovább jutni de ők már nem jártak olyan jól mint a többiek. Ami viszont meglepett, hogy senki se halt meg az ütésekre hanem visszateleportálódtak a rejtekhelyükre. Na ez viszonyt már mázli. Csak kell egy jó terv, a mellettem álló lány megkért, hogy álljak arrébb, nincs túl sok hely a szekrényben de azért megpróbáltam eleget tenni a kérésének. Hogy őszinte legyek ő egészen szimpatikus. Nem tett túl sok elhamarkodott dolgot. Remélem ő sem itt patkol el. Valami féle fegyvert talált a lábaimnál, vajon hogy kerültek oda? Lényegtelen, de az elégedett arckifejezésből ítélve, örül neki. A szörny horkolása arra mer következtetni, hogy elaludt. Kicsit kezdtem fellelkesülni, már csak ki kell jutni. A szoba tele van törmelékkel, legtöbbjük elég nagy, nem tűnik mozdíthatónak, de akadnak kisebb darabok is. Talán meg kéne kockáztatnom a képességem. A lányt viszont nem szívesen hagynám itt, egyrészt mert szimpatikus, másrészt pedig csapatban továbbmenni sokkal biztonságosabb mint egyedül.
- Ki kell jutnunk valahogy, velem tartasz az emeletre? - súgtam oda a kérdést, ha belement akkor folytattam tovább - nem vagyok benne, biztos hogy sikerülhet, de talán sikerülhet a lépcső közelébe jutnunk a képességemmel. Ha benne vagy megpróbálhatom. - ha belement akkor először őt cseréltem ki némi törmelékre, majd magamat. Azonban ha nemet mondott az ajánlatomra, saját magamat próbáltam és ha sikerrel jártam indultam tovább a lépcsőn. A vérfagyasztó sikoly picit elrettentően hatott, de már nem fordulhatok vissza. Az emeleten pedig az utam rögtön a jobb oldali középső ajtó felé vezetett. Ha jól tippelek valami hálószoba féleség bujkálhat mögötte.

Képességgel kapcsolatban:

by **Chancery** Kedd Júl. 09 2013, 23:20

Hiába horpaszt már a drága, és indulunk a lépcsők felé, gyakorlatilag pár lépés után kénytelen vagyok visszalopakodni, mert a folyamatos zajongás miatt félek, hogy felébredhet. Behunyom a szemem, elszámolok háromig, aztán kinyitom és mereven bámulom a szobor talpazatát.
Hmm, milyen érdekesek azok a kis repedések benne. Mintha egy jóó nagy térképet alkotnának, de vajon mihez? Megsimogatom, a tapintása kellemesen érdes és hideg, szinte odanyomnám a pofimat, hogy lehűtsön a nagy stressz melegétől. Ellenállhatatlan késztetést érzek rá, hogy megnyaljam, hogy tudjam, milyen egy kő íze. Már nyújtom a nyelvem, mikor...
Megrázom a fejem és kiűzöm a fülemen át a kisördögöt. Takarodsz innen! Egy küldi közepén vagyok, most ne zavarj!
Amint a kisördög eltűnik, velőtrázó sikoly hallatszik fel a fölső szintekről: a Csuklyás. Megint. Valami nagy baj lehet vele, vagy valójában nem szabadult ki a ketrecből és most kínozzák odafent. Meg kell mentenünk. Tanácstalanul körbenézek, hogy a többiek mit tesznek, és látom, hogy egy lány épp szalad felfelé a lépcsőn. Nahát, hogy jutott az oda fel?
-Nekünk is arra kéne mennünk... -suttogom olyan halkan, hogy talán még ÁK sem hallja, nemhogy a dög. Kérdőn nézek a másik szobor mögé bújt fiúra, hogy ő tervez-e valamit, és ha igen, idomulok hozzá. A lényeg, hogy együtt megpróbáljunk valahogy kijutni, és nekem azon kívül, hogy lopakodjunk a lépcsők felé, nem jut semmi az eszembe... hacsak...
Odaküldhetem ÁK-t a dög közelébe, hogy ha esetleg felébred, őt lássa meg először. Rátámad, a macska pedig menekülni kezd, de mi akkorra már a lépcsőn lehetünk. Ha találatot kap, switchelhetek vele, így felfogom az őt ért sebzést, és neki is elég ideje lesz elmenekülni.
Álomkelő olyan rosszallóan néz rám, hogy megremegek és újragondolom, hogy ez jó ötlet-e.... >.> De más nem jut az eszembe. Ha a fiúnak se, akkor rábeszélem a macskát, hogy csináljuk meg (hisz ha a dög nem ébred fel, mire felérünk a lépcsőn, ő is utánunk tud szaladni), viszont ha van B terv, akkor inkább azt részesítem előnyben. Asszem.

by **Asuka** Szer. Júl. 10 2013, 11:19

Fejemet moe-moe~kyun nézéssel kiegészítve cukin oldalra billentem, s beleharapok az ajkamba. Nem értem... Ez teljes képtelenség. A Mosolygós nem csak ravnos, hanem még gondolatolvasó is? O___O Hiszen egyébként nem láthatná azt, hogy én megnézem a statjait - amit igazán nem értek, hogy miért nem tudok, amikor tudnom kéne, hiszen pofonegyszerűen látom a páncélját is. Ha meg a páncélját látom, akkor azt is, hogy mekkora az élete, az ereje, a fegyverkezelése, az állóképessége, a gyorsasága, tehát gyakorlatilag mindent. A képességét pedig már tudom úgyis, ugyebár. :/ De ami emellett még piszkálja a fantáziám, az csupán egyetlen apróság, mire kérdő tekintettel pislogok szendén a Mosolygósra, kihez csupán egyetlen, csak egyetlen egy kérdésem van.
- What kind of képesség? - hiszen azt mondja, nem működik rajta a képességem. Csak hogy... én nem használtam semmiféle képességet. O.O Be vagyok zárva egy ketrecbe, tehát alapból butaság lenne rátámadnom egy olyan fegyverrel, amivel a ketrec miatt el sem érhetem. Más dolog, hogy egyébként képesnek kéne lennem ahhoz, hogy a valódi képességem miatt a páncélját ignorálhassam... szintem miatt viszont hiába magas az erőm, egyelőre kevés ahhoz, hogy leüthessem a HP-ját. Tehát mint általában mindent, ésszel oldok meg. Ha már a Mosolygósnak kijutott belőle, hiszen a gondolataimban turkál, akkor pont nekem ne sikerülne? Surprised

- Káromkodni csúnya dolog ám, nem illik olyat, Mosolygós-chan! - szidom meg, mint anyuka a kisgyermekét, ha ilyenen kapja. Hát miféle nevelést kapott ő? o.O Emlékszem, egyszer mondtam egy csúnya szót, még nagyon pici koromban, mert azt hittem, attól nagy leszek, meg felnőtt, de erre csak az történt, hogy az anyukám kimosta szappannal a számat. T.T Fúj, még mindig érzem az ízét. :S Torzul el arckifejezésem a gondolatra, majd újra szórakozottan pillantok rá a Mosolygósra. Hümm, érdekes ajánlat, határozottan megfontolandó. Körülbelül nem is foglalkozok vele, hogy a Csuklyás meghal, mert Nekem nem fog hiányozni, és igazán nem érdekel a sorsa. Így járt, ő volt a buta. Amúgy is csak egy NJK, mivel quest giver. A quest giverek pedig csak NJK-k lehetnek, ugyanis. Ez pedig azt jelenti, hogy a Csuklyás nem is létezik. ^.^
- Megmenteni? Hű, de buta voooolt! *.* De én nem vagyok ám buta, de még mennyire, hogy nem! *.* Már azt is tudom, hogyan hozzak neked magas szintű játékosokat! *.* Mikor kezdhetem? Kezdhetem? Mehetek? Légyszilégyszilégyszi! *.* - pattogok, mint nikkel bolha, hiszen tulajdonképpen több energia van bennem, mint egy flottányi duracell nyusziban. *.* A legjobb az egészben pedig, hogy olyan, de olyan szépeket mond rólam a Mosolygós! *.* Mindjárt szerelmes leszek! *.* Ha Kaguci megtudja, már ha túléli, biztosan annyira fog örülni neki, mint én! *___*
- Hűűűű, te aztán tudod, hogyan kell a lányokat az ujjaid köré csavarni! *.* Tényleg cuki a pofim, és tényleg formás az alakom? *.* Bár... szerintem sokkal nagyobb a popóm itt, mint a való életben... T.T De hiába küldtem erről privát üzenetet az Adminnak, hogy legyen szíves, és javítsa ki, mert túl hájas lett, valamiért nem válaszolt. :/ Móóóó. T.T - szövegelek, mert ahhoz értek, meg szeretek, meg mert jó dolog ám személyes viszonyt kialakítani a főnököddel. ^.^ Már alig várom, hogy hozhassam neki a játékosokat! *.* Elhozom neki az összes frontharcost! S meglátom, az ő statjaikat vajon képes-e elravnoskodni, még mielőtt ők fragelnék ki őt.. ^_^

by **Enheriel** Hétf. Júl. 22 2013, 08:02

OFF: Megjöttem! És sokat gondolkodtam, úgy gondoltam, hogy nem lenne értelme folytatni, viszont Asuka-val meg akarok valamit beszélni (Ne félj, nem kapsz lecseszéstXD)

ASUKA:
A fickó, akit te Mosolygósnak becézel, elvigyorodik lelkesedéseden. Ekkor egy kis denevér száll hozzá, és valami elvinnyog neki. És úgy látszik gazdája érti is.
- Már most elkezdheted is kedves! - És kinyitja a ketrecet, majd kinyit neked egy titkos ajtót. - Menj le a lépcsőn, és majd menj ki az ajtón, a ház főbejárata előtt leszel. Óh, és majd ide hozd őket. - És ad neked egy koordinátát, majd mehetsz utadra. A fickó aztán egy sípba fúj, és ő is eltűnik lényeivel és a ketrecekkel együtt...

TÖBBIEK:
Hirtelen azt látjátok, hogy kinyílt a bestia szeme, de felrepül, szétzúzza a plafonon lévő üvegkupolát, és elrepül. A szilánkok szerencsére nem okoztak nektek sérüléseket, mert pixelekre bomlottak időben. Ekkor erősen remegni kezd a ház, mintha földrengés lenne és omlik széjjel! Majdnem telibe kap a plafon egy nagyobb darabja, a falak kezdenek dőlni! Kagura is látja, hogy mindjárt ráomlik a fejére a plafon. És ekkor kinyílik a főajtó, amint kifuthattok.

by **Asuka** Kedd Júl. 23 2013, 13:52

Izgatottan várakozok, hiszen már alig, de tényleg alig várom, hogy megkezdhessem új munkámat. Igazi spicli vagyok! *_* Azt hiszem, éppen nekem való állás, ahogyan álláspontom is rendszeresen változik, és igen, bizony, én már pontosan tudom is azt, hogy miféle játékosok ám, akiket a Mosolygósnak hozni fogok! *w* Azt hiszem, a legjobb lenne a legnagyobb, legerősebb céheket felkeresni. Azért egy picit kár, igazán sajnálatos. Mert én kedvelem, tényleg kedvelem a Mosolygóst. :/ Csak az a baj, hogy ő azt hiszi, hogy tud okosabb lenni nálam, ez pedig nem lehet ám igaz, így ott kell keresztbe tennem neki, ahol csak tudok. A leginkább pedig ezt úgy tehetem meg, ha az eszemet használom fel. Hiszen mindig is az eszem volt a legnagyobb fegyverem, mint Rivernek, aki meg tud ölni az agyával ^.^ Hiszen tulajdonképpen ebben a világban amúgy is mindenki az agyát használja, hiszen a játékkonzol arra van rácsatlakozva, szóval végülis nem állok olyan távol a valóságtól. :/ A különbség csupán annyi, hogy én másként keresek megoldást az efféle dilemmákra. Hiszen így lesz a legjobb mindenkinek. ^.^
A ketrec ajtaja kinyílik, én pedig, mint akinek mi sem természetesebb, sétálok kifelé, arcomon boldog, üdvözült mosollyal köszönvén meg a Mosolygósnak, hogy máris indulhatok a dolgomra. Biztos lehet benne, hogy olyan birkákat hozok neki, akikkel elégedett lesz. S akiket remélhetőleg esélytelen, hogy legyőzhessen. *.* Indulok meg az utamra, hiszen immáron senki és semmi sem állíthat meg, éppen ellenkezőleg, az én feladatom olyanokat keresni, akik ténylegesen megállíthatják Mosolygós-chant. Az épület elé kerülvén toporgok egy darabig egy helyben, s a mapomon a megadott koordinátákat tanulmányozom, ahová majd az új játékosokat kell vinnem. *-*
Már egy kis ideje odakint ácsorgok, amikor megpillantom a többieket, akik kifelé futnak a főbejáraton. Sajnálom a házikót, ami a szemem előtt kezd pixelekre bomlani, pedig már egészen megszerettem, a ketrecemmel eggyütt. T.T Móóó... Talán találunk még ilyen helyet, jó lesz még valamire, például Menedéknek, vagy éppen játszóháznak. :/ Csápolok már jó messziről a többieknek, bár mintha picikét kevesebben lennénk, hiszen nem látom azt a vörös hajú vigyorit, akit a küldetés elején még igen. De legalább a cuki Kislány-chan még életben van! *-* Annyira aranyoooos! *.*
- De jó, hogy végre kiérkeztetek! *_* Nem tudtam nektek üzenni, mert folyton a Mosolygóssal beszélgettem. >w> - örömködök nekik, kezeimet pedig a hátam mögött összekulcsolom. Nem látszik rajtam, hogy megviselt volna a próbatétel. Ugyanolyan szociopata vagyok, mint eddig is.T^T
- Képzeljétek, engem bezártak egy ketrecbe, ahol beszélgettem a Mosolygóssal! *_* Sajnos a csuki-muki, aki idehívott minket, megmurderelt... :/ Na és veletek mi történt? *___* Kislány-chan, úgy örülök, hogy még életben vagy! *-* - ölelgetem meg a Kislányt, mert annyira cuki, hogy belehalok, és én akkor is akarok egy sajátot! TT_TT Bár lehet, picit megilletődik majd, hogy vadidegen néni kezdi el gyömöszkélődni.
- Képzeld, Kaguci, találkoztam valakivel, aki azt akarta elhitetni, hogy ő te vagy. :/ Miért néz mindig mindenki butácskának? T-T Pedig nem is vagyok sötétszőke... - karolom át barátnőképződményvalamicsodámat, hiszen ideje elindulni. Találtam egy receptet, ami megmondja, hogyan csináljak Aincradban tökéletes arcpakolást.

//Köszönöm a küldetést ^^//

by **Noxy** Kedd Júl. 23 2013, 19:08

- Nem. - mondtam a kislánynak, reagálva a javaslatára. - Nem kockáztatunk. Még úgy sem, hogy az én képességemmel simán kikerülném, de lehet hogy van akaratereje. Várunk, amíg el nem megy.
Szerencsére nem kellett sokáig várni. Ahogy ez a nagy bestia felébredt, úgy repült ki az üvegmennyezeten keresztül, hogy ezt az épület leomlása követte. De legalább a dög elment, és nekünk is volt miért elrohannunk. Kitörtünk a szó legszorosabb értelmében a szekrényből, s én azon mód a többiekhez intettem a kiáltásomat.
- Gyorsan, el kell tűnnünk innen, mielőtt a ház szétpixelez minket! - Ha kérdezik, mi lesz Asukával és a nagyszájú kislánnyal, csak ennyit mondok. - Asuka biztos már meghalt, mint a transzvesztita, de az a másik csak járulékos vesztesség, amilyen meggondolatlanul itt hagyott minket!
Azzal rohantam kifelé az épületből, ahogy a lábam bírta. Iszonyú gyorsasággal előztem be a többieket, akik remélhetőleg a nyomomban vannak olyan sebesen, ahogy a lábuk és a statjuk bírják. Mikor biztonságos távolra értünk ki az esős időben, visszafordultam, és már köpenyembe burkolózva, esőben ázva figyeltem, ahogy az épület leomlik, eggyé válva a földanyával.
- Béke a halottak poraira. - Keresztet vetettem a transzvesztita, Asuka és a nagyszájú lány emlékére, kivéve, ha az utóbbinak is sikerült megúsznia, mint nekünk.
De végül "csoda" történt. Ki a fene tudja, hogy honnan, de előkerült a rózsaszínhajó ovis-agyú, aki már egyből lökni kezdte a rizsát.
- De jó, hogy végre kiérkeztetek! Nem tudtam nektek üzenni, mert folyton a Mosolygóssal beszélgettem. Képzeljétek, engem bezártak egy ketrecbe, ahol beszélgettem a Mosolygóssal! Sajnos a csuki-muki, aki idehívott minket, megmurderelt... Na és veletek mi történt? Kislány-chan, úgy örülök, hogy még életben vagy! Képzeld, Kaguci, találkoztam valakivel, aki azt akarta elhitetni, hogy ő te vagy. :/ Miért néz mindig mindenki butácskának? T-T Pedig nem is vagyok sötétszőke...
Csak úgy áradt belőle a szóáradat, de végül elhallgatott. De hogy ne tűnjek bunkónak, feleltem a kérdésére.
- Talán azért nézünk így rád, mert te tényleg egy idióta vagy. Az én dolgaimról nem beszélek, de annyit elárulhatok, hogy egyedül nekem volt hasznom az egész szánalmas küldetésből. - vontam meg a vállam. - Most, hogy olyan félelemmel szálltam szembe, ami a valóságban TÉNYLEG megtörténhet, és ti is félnétek attól, ráébredtem egy-két dologra, és kasztot váltottam.
Elővettem az íjamat. Néztem egy jó darabig, aztán drámai hangulattal előre tartom az íjas kezem, és hatásszünetet követő pillanatban kiengedtem a kezemből a néhai fegyveremet, ami leesik a földre.
- Mostantól kezdve, aki velem vagy más nálatok sokkal normálisabb emberekkel kekeckedik, kockára teszem az indikátoromat, magyarul megölöm az illetőt. És azokat is, akik a nyakamra járnak.
Nem hiszem, hogy értenék, mint mondtam, de egyáltalán nem érdekelt. Ez az egész küldetés teljesen megváltoztatott. Még ha a vége ilyen váratlan fordulat lett.
Vajon melyik ostoba szerkesztő talált ki ilyen szánalmas küldetést, aminek csak egy hasznát vehettem és szembeszállhattam a félelmemmel?
Hátat fordítottam a többieknek, és elmentem. Ha valamelyikük, például a nagyszájú kislány nekem akarna rontani, amiért kiosztottam őt szarkasztikusan, akkor nagy hibát követ el, mert én akkor abban a pillanatban az új kis fegyvereimmel kivédem a csapást, és könnyűszerrel a földre kényszerítem. Mivel csak kicsi szintje van, nincs pici esélye se ellenem. Már ha ez így történik. Szánalmas, hogy képesek egyesek hátulról megtámadni az embereket.
Ha ez nem történik meg, csak megyek tovább, eltűnve az esőfüggöny mögé.

by **Chancery** Kedd Júl. 23 2013, 21:28

A fiú látszólag semmit sem tervezett, így végül döntöttem. Elindulok. Már lépek ki a szobor mögül, árgus szemekkel lesve az alvó lény minden mozdulatát, mikor végigfut hátamon a hideg; a dög ugyanis kinyitotta a szemét.
Alig bírom ki, hogy ne sikkantsam el magam, a szívem majd' kiugrik a helyéről és megijedek, hogy talán pont miattam ébredt fel. A bestia kitárja szárnyait és felröppen, de hatalmas kő esik le a szívemről, mikor azt látom, hogy kirepül. Nagyot sóhajtok és hálát adok a sorsnak, hogy ezúttal megmentett.
Viszont egyhamar kiderül, vajon mi elől menekült a drágaság. Megreng a föld, zizeg a ház, és szinte hallom, ahogy Richard Parker különös, távoli hangon üvölti, hogy fussak. Mikor látom, hogy páran elindultak a kijárat felé, követem őket, amilyen gyorsan csak tudom, fél szemmel lesve, hogy ÁK is sikeresen kerülgeti-e a lehulló darabokat.
Mikor mindketten kiérünk épségben, esőben, lihegve támaszkodom a térdeimre és próbálok levegőt kapni. A macska mellettem hasonlóképp elterül. Gyorsan felmérem, kik hiányoznak, de szerencsére senki, csak azok, akikről tudjuk, hogy kiteleportáltak... vagy rosszabb.
A szószátyár lányka monológjára jóformán nem is hallgatok, de Judyéra már annál inkább, már csak azért is, mert őt legalább részben ismerem. Összehúzom a szemöldököm, mikor kijelenti, hogy csak neki származott a küldetésből haszna és mutogatja a késeit. Fintorogva gondolok vissza arra, amin én mentem keresztül, majd felegyenesedem.
-Nem vagy egyedül, ezt ne felejtsd el. Nem csak te jöttél a küldetésre, ennyi erővel most mindenki verhetné a mellkasát, hogy ő volt a legjobb, mikor ezt senki sem tudja rajta kívül. -utalok arra, hogy nekem például gőzöm nincs, ki min ment keresztül. Csak a saját történetemet ismerem, a pókokat, a gonosz Normot, és a Csuklyást a ketrecben.
A folytatást meg már inkább nem veszem magamra. Tudom, milyen vagyok, hogy néha ostobább vagyok egy tyúknál, és ha túlteng bennem a szimpla jókedv, az olyan hatást kelt, mintha füvet szívtam volna. De ettől még nem hiszem, hogy nem-normális lennék.
-Akkor most hazamehetünk végre...? -kérdezem olyan halkan, hogy szerintem nem is hallja senki rajtam kívül. Álomkelő a lábamhoz tipeg kis tappancsain és egyiket a nadrágomnak támasztja, mintha azt mondaná, most már nem lesz semmi baj.
Remélem igazad van, kicsi drágám.

by **Kagura** Kedd Júl. 23 2013, 21:42

Ahogy eszetlen alattvalóm vállát veregetem, hirtelen elkapja a karom, és megpróbálja megropogtatni. Hát most komolyan, ember az ilyen? Kifejezetten haragossá tett, hogy bizony nem csak elkapta a karom, de még magyarázni is kezdett, lényegében teljesen feleslegesen, mert egy istennővel vitatkozni, olyan, mint égő fáklyával hajat szárítani. Lehet, csak nagyon nem ajánlott. Ahogy elkezd beszólogatni, egy pár pillanatig az übercool retinavédőm mögött pislogok, hogy ez mégis kinek képzeli magát, majd akcióba lendülök. Felfelé rúgok az időközben beinduló csillogó harci eszközömmel, és mélyen a karjába vájom a forgópengéket, majd elnyúlok a válla felett Grippel, és a fejemet előre szegve megragadom az ajtófélfát, és odarántom magam. Persze fél úton megfog a szemtelen leányzó orrnyerge, s így hangos csattanással lefejelem az arcátlan lánykát. Beletúrok a hajamba, s fölényesen rápillantva megszólalok.
- Talán előbb beszélni kellene megtanulni drága, mielőtt az istennőddel vitázol, főként mielőtt megpróbálod megtámadni. Nem jó ötlet, csak megnyugtatásként. Szóval, ha legközelebb nem akarod elveszteni a kacsód, és nem óhajtasz kock down effectet kapni, azt javaslom ne nyúlj hozzám picinyem. Ha pedig olyan sokat átéltél, talán eszedbe juthatna, hogy aki ismeri a csapatmunkát, azt nem nevezik magányos farkasnak, mert akkor nem magányos, ha másokkal dolgozik együtt. Akkor csapatjátékosnak hívják, kis hülye. - Közlöm teljesen lekezelő stílusban, ugyanis rettentően felbosszantott. - És ne haragudj, de ha mindenki annyira hülye, hogy inkább követik egy olyan arroganciával telt liba utasítgatásait, mint amilyen te is vagy, akkor előbb fogja a nyakuk egy mob fogai között végezni, minthogy elszámolsz kettőig. És elnéztél valamit édesem, mert nekem nincs szükségem mások segítségére. Tudod, én nem szoktam nyivákolni, hogy: Jajj segítség, segítség! Egy istennőnek a feladata, hogy megvédje az alattvalóit, és nem fordítva, szóval ne akarjon kioktatni, egy ilyen kis arrogáns liba mint te. - Közlöm, majd nemes egyszerűséggel sarkon fordulok, és felmegyek.

Amikor aztán feljutok a lépcső tetejére, elnézek a folyosó irányába, de fentebbről hallom a sikolyokat, így a padlás felé iramodok. Az über király, fekete retinavédőm megigazgatva odalépek az ajtóhoz, s megpillantok rajta egy lakatot. Gúnyos tekintettel elvigyorodok, és ismét felkattintom a szupermenő harci eszközöm, s a sarkain felsikoltó körpengékkel levágom a lakatot az ajtóról. Ha az ajtóra nem lakatot tett volna óvatlan alattvalóm, valószínűleg, most az alsóbb folyosó szobáiban kutatnék valamiféle kulcs után, hogy ne legyek annyira feltűnő, hogy a lenti ostoba dög felkeljen, s minden szobát végiglopakodva felkutatnám az ajtót nyitó zárat. Nem szeretem ilyesmikre pazarolni istennői hatalmam, így teljes nyugalommal lemetszem az egyetlen, bénán elhelyezett zárszerkezetet, majd az ajtóhoz nyúlok, hogy belökjem. Azám, de valószínűleg hűtlen, rakoncátlan tárgyam nem bír magával, s olyannyira reszket haragomtól, hogy a föld is beleremeg. Alig ér a súlyos fémlakat a talajhoz, üvegcsörömpölést hallok, s a tér és az idő is reszketni kezd, csupán azért, mert megérezték bosszúságom előszelét. Elmosolyodok, s leporolom magam, hiszen ha ennyire berezeltek tőlem, akkor itt már nincs több dolgom. Asu~chan biztosan kimenekült mostanra, s egy ilyen félelmetes élmény után a rakoncátlan alattvaló minden bizonnyal elszelelt.
- Yoshi! Ma is megmentettem a világot a pusztulástól. - Közlöm hangosan, s a lefele zuhanó törmelékek között sétálgatva, néhány elől eltáncolva kifele haladok. Míg a többiek minden bizonnyal sikoltva rohannak kifele, én széles vigyorral előlépek az összeomló ház porfelhőjéből, s előlépve, megigazítom a napszemcsim, s mosolyogva kilibbenek a házból. Szerencsémre éppen akkor érkezem, mikor Asu~chan előkerül, s amint éppen a vállamról porolom le a koszt, hozzám ugrik, és lelkendezve megszólal, amit én kedves mosolygással fogadok, majd megölelgetem, s mélyen a lelkemben hálát adok magamnak, hogy itt van. Ezek után újfent megszólalt az arrogáns liba, és elkezdte piszkálni a kedvenc barátnőmet, ráadásul úgy burkolózott a köpenyébe, mintha rémes eső zuhogna, azonban erről szó sem volt, az égen egy felhőt sem lehetett látni, úgyhogy kivételesen magamtól vettem le legkirályabb kiegészítőm, s ahogy nagy pofával eldobta az íját, megfordult, és elindult, gúnyosan utána kaptam a Grippel. A bokájánál fogva visszarántottam – ami egész könnyű volt, mintha semmi pontja nem lett volna elosztva, csak a kasztjából kapott alap statok. Ahogy magamhoz húztam, s végignéztem, amint a lábam elé csúszik a porban, hason fekve – hiszen nem rontottam neki, s nem is támadtam meg, így védekezésre sem jutott ideje - ellépdeltem mellette, és visszafordulva egy mondatot vetettem oda neki, s felvettem a napszemcsim.
- Ez a szituáció valahogy jobban passzol a szemed színhez, édesem. - Vigyorgok, majd megfordulok, s eltűnök a horizonton kedvenc barátnőmmel karöltve.

by **Nomad** Szer. Júl. 24 2013, 11:14

Sajnálatos módon ahogy megpróbáltam elosonni, már ugorhattam is vissza fedezékbe nehogy lebukjak. Nem olyan kellemes várni, hogy elmenjen ez az izé, ameddig mások már tovább is haladtak a küldetésben. Csendesen meglapulva a szobor mögött, onnan néha kilesve figyelem a szörnyet ami még mindig ott alszik. Egészen, ameddig. A szörnyeteg szeme hirtelen kipattan, és elrugaszkodik a talajtól, hogy a magasba emelkedve, áttörhesse az üvegkupolát, mellyel üvegszilánk esőt zúdíthatna ránk, ha az nem esne pixelekre még időben. Bár a házról ezt nem lehet elmondani, hogy túlzottan épségben megúszta, hiszen elkezd remegni, és omladozni. Nem is nagyon kell várni a habozásom miatt. Amint az első darab elkezd felém repülni a plafonról, már vetődök is arrébb, majd rajtállásból megiramodva, a kinyíló bejárati ajtó felé veszem az irányt, hogy távozási célból, kijáratként használva, kivágódok rajta, hogy engem biztosan ne temessen maga alá ez a mesterséges rom. Szégyen lenne pont így meghalni, ha már megölni eddig nem sikerült. Nem mintha, olyan sok lehetőség lett volna eddig rá... Ahogy nézem nagyjából mindenkinek sikerül kijutnia, így én sem maradok túl közel az épülethez, ami bármelyik pillanatban a nyakunkba omolhatott volna. A többiekkel együtt biztonságos távolságba érve megállok pár pillanatra, miközben mások máris magyarázni kezdenek. Az egyik eleinte csak annyit mond, hogy béke poraira, bár itt inkább pixeljeire. De aztán hamar feltűnt az egyik halottnak vélt játékos, aki megállás nélkül szövegelt, meg az egyik játékost kezdte el szorongatni. Én inkább csak egy helyben állva figyeltem a jelenetet, és megvakartam a tarkómat egy halk sóhajtás közben. Amikor viszont a másik azt mondja rá, hogy idióta, bár nem nagyon ismerem őket,valamiért reflex szerűen bólintok egyet, és fejemre húzom a csuklyámat. Egy darabig még figyelek, miközben kezeimet a nadrágzsebekbe rejtem, majd miután a volt íjászunk padlót fogott, a nagyképű önjelölt istenecskénk meg magyarázott neki valamit, csak egyszerűen elindulok egyenesen előre egy sóhajtás kíséretében. Nekem sem éppen a legjobb a jellemem, de azért ez még szerintem is bajos. Ahogy ellépdelek a többiek mellett, kihúzom jobbomat a zsebemből, és felemelve intek nekik.
- Inkább éljétek túl.
Vetem oda még szintén köszönés ként, aztán kezemet újból zsebembe rejtve elsétálok.

by **Jun** Szer. Júl. 24 2013, 11:37

Mielőtt még nekikezdhettem volna a cserélgetős ötletemnek, a lány akivel bujkáltam visszafogott, és igaza is volt, a szörny ébredezni kezdett, majd heves szárnycsapkodásba kezdett. Az épület megremegett, majd mielőtt még bármit is tehettünk volna felreppent és darabokra zúzta az épület tetején lévő hatalmas üveg kupolát. A ház tartópillérei nem tűntek már olyan biztonságosnak mint korábban, sőt néhány kicsit remegni valamelyik meg egyenesen dőlésnek indult. Hatalmasat nyeltem mielőtt még feleszmélhettem volna mi is történik a lány felordított, hogy el kell tűnnünk innen de most rögtön. Szélsebesen rohantam utána, és még ép időben sikerült kijutni az omladozó házból. Az épület előtt viszont nem kis meglepetés fogadott, az idegesítő rózsaszín lányka is felbukkant és már el is kezdett darálni mindenféle hülyeséget.
- Néni, én halhatatlan vagyok. - húztam ki magam büszkén, idióta mosolyt erőltetve az arcomra. Pedig valójában még annyi kérdésem lenne, és ezt mind ahhoz aki iderendelt minket. Mi volt az a szörnyeteg és mi értelme volt az egésznek? Na meg persze, mért kellett megölnie vöröst? Talán ezekre a kérdéseimre már soha sem kapok választ. Először odasétálok a lányhoz akivel osztoztam a szekrényen.
- Izé, Köszi, hogy visszatartottál, ha nem szólsz, most halott lennék. - Talán a küldetés alatt ő volt a legszimpatikusabb, nem sietett nem idegeskedett, nem tett meggondolatlan dolgokat. Igazi vezető egyéniség..persze csak utánam. Amíg a többiek próbáltak feleszmélni a sokkból, illetve megbeszélték az élményeik, én a romok felé vettem az irányt, körbenézni, hátha maradt valami nyom bármi amiből megtudhatok valamit. Feljegyzések, vagy netalántán a Csuklyás alak. A kisebb kődarabokat és összetört bútorokat még könnyűszerrel odébb tudtam dobálni, de amint valami nagyobb tárgyba ütköztem arrébb araszoltam, és ott folytattam a munkálatokat. Én ezt nem fogadom el, még nem végeztünk. Ha kell áttúrok mindent, az a szemét.. Mért kellett lebontania az épületet, amikor már olyan közel jártam.

by **Enheriel** Hétf. Júl. 29 2013, 16:23

OFF: Jól van, Ixion nem írt, nem várok, bocsánat!

ahogy mentek el, látjátok, hogy három nagy szintű játékos, köztük a Judy által látott jóképű férfi is rohan az épülethez, ami addigra már szétomlott.
- A fenébe! - Káromkodik az egyik játékos. - Megszökött megint!
- És lehet, vitte a foglyokat is.
- Akkor se adhatjuk fel, a többi játékos érdekében! - hangzik el az alábbi párbeszéd a kics trióból, majd elindultak útjukra.

Az 5-ös szint egy sötét barlangjában denevérszerű lények hangját lehet hallani, ketrecek mindenhol, a barlang végében meg a mosolygós szövögeti terveit a következő áldozatok fogadására.
- Ha a kis szépségem jól csinál mindent, olyan erős leszek, hogy Kayaba sem fog tudni megállítani... és akkor én leszek a játék ura! - Majd őrült kacagásba kezd...

ÉS VÉGE A KÜLDETÉSNEK, KÖSZÖNÖM A RÉSZVÉTELT!

És elnézést kérek a rossz végéért, kárpótlásul megkérem Kayaba-t, hogy mindenki kapjon valami tárgyat is a jutalomhoz!

by Ajánlott tartalom