Re: Mirage "Délibáb" Város Romjai

by **Shukaku** Szomb. Jan. 24 2015, 19:24

Timidus csak bólogatott. Képletesen szólva. Úgy tűnik ez volt Kita kedvenc szava. Mindent képletesen mondott, ahogy az emberek általában szokták. Valahogy ez a faj nem szeretett igazat mondani, vagy ha igazat is mondott, akkor mindig ilyen nyakatekerten mondta ki az igazságot. Ezt nevezték már a sárkány előtt iróniának, gúnynak, átvitt értelemnek, képletes jelentésnek, meg kegyes hazugságnak, meg mindenféle ilyen értelmetlen dolognak. Bár azt valamennyire Timidus is tapasztalta, hogy súlyos sérüléseket okozhat az embereknek azzal, ha valamit nyíltan kimond, és ezt fel is használta az ellenfeleivel szemben, és igyekezett kerülni a nyílt kijelentéseket Shuval, de legtöbbször egyszerűen az idomár jelezte számára, hogy hol kell finomabban fogalmazni, és ott, a szinoníma szótárból megtanult más kifejezést alkalmazott, több-kevesebb sikerrel. Persze néhány szófordulatot már ő is elsajátított, hiszen hasznos volt, ha nem akarta a harmadik szónál magára haragítani az embereket, de nagy általánosságban feleslegesnek ítélte. Ez idő alatt azonban szerencsére odaértek már a lányhoz, így nem kellett a sárkánynak válaszolnia. Shut meglepte az, hogy Timidus vendéget hozott, de örömmel üdvözölte a lányt.
-Szia Kita! Izé… nem baj, de egyáltalán nem mogorva, és nem is Lekid, hanem Timidus. De még mindig nem mondtad el, hogy ki az a Lekid. És…
Itt egy kicsit elgondolkodott, majd bólintott.
-Hát… folytatom csak amit elkezdtem. gyarapítom a tudásomat az állatokról, és segítek Timinek fejlődni… meg most már barátkozom is… el sem tudod hinni, hogy mennyi érdekes ember van Aincradban, akik nem gorombák… igazából nem keresek semmit, csak nézelődöm.
A békabőr kesztyűre eléggé elhúzta a száját, érthetően rühellte a felesleges gyilkolászást. Amikor azonban rápillantott a könyvre, majd elmosolyodott. Maxweld professzor munkája, és néhány képet maga Shu készített hozzá. Persze direkt a prof lelkére kötötte, hogy nehogy beleírja a nevét. Nem akart ő híres lenni… legalább is még nem.
-Igen, ismerem a könyvet, és benne van a madár is. Talán… érdekel az élővilág?
És a lány szeme úgy csillant fel, hogy azt nem lehetett nem meglátni.

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Jan. 24 2015, 20:01

Shu kijelentésére, miszerint nem mondtam el neki, hogy ki az a Lekid, csak legyintettem. Soha nem is fogom elmondani neki. Ez az én kis titkom marad, elég, ha annyit tudnak, hogy így nevezem Timidust.
Mint mondtam, bólogattam amíg szót nem kaptam, de azért jó érzés volt látni, hogy az idomár érdeklődik valami iránt. Első alkalommal nem volt ilyesmire lehetőségünk, és az ilyesfajta beszélgetések mindig jó dolgokat szülnek. Nem volt ez máshogy akkor sem. Mikor fellapoztam a könyvet, és a lány megemlítette, hogy ismeri, csak félig magabiztosan bólogattam.
– Olyasmi. Igazából minden, ami ebben a világban megtalálható. Van otthon könyvem a bossok stratégiáiról, a különféle fejlődési módokról, szakácskönyvem a gyakori növényektől a ritka mobokért. Már no offense. – Itt rápillantottam mindkettejükre azt hiszem. Valahogy úgy éreztem, hogy vegetáriánusok lehetnek. Nem valószínű, hogy húst hússal ennének. – De italkeverési könyvem is van, stratégia leírások minden szinthez amit eddig felfedeztek, méregleírások, Aincradi szerencsejátékok. Szóval elég sokrétű könyvtárat építgetek az otthoni polcon. Polcokon. Mert már nem férnek el egyen. Igyekszem feltölteni a kobakomat mindenfélével. Még a meglévő Sherlock Holmes példányokból is szereztem párat. Meg asszem megvan az Odüsszeia is, de abból nem sokra emlékszem. Hosszú nagyon. – Észre sem vettem, és belelelkesedtem a magyarázásba. Így visszagondolva, kicsit mindig is szerettem magamról beszélni. Nem vagyok jó hallgatóság. Szószátyár vagyok. Ezért is örülök neki, hogy meghallgatsz.
De vissza a történethez. A lényeg, hogy belelapoztam a könyvbe, miközben beszéltem, s a 11. szint mobjai között megtaláltam egyet, amire felcsillanhatott a szemem, mert csak Shu arcára emlékszem. Mintha a gonosz tört volna fel belőlem. De elég az hozzá, hogy ránéztem a képre. Egy tündéri hörcsög köszönt rám vissza, ami már a valóságban is a kedvenc állatom volt. Na akkor ehhez most képzeld hozzá, hogy hosszú másodpercekig, fel-le pislogtam. Előbb az idomárra, majd a könyvre, aztán újra. A valóságbéli hörcsögök kis pufókok voltak a bundájuk miatt, de ezek valamivel vékonyabbnak tűntek. Talán azért, mert alkarnyi hosszúak, de a lényeg, hogy a feje kiköpött mása volt az idomárénak.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 24 2015, 20:56

-No offense? Mármint… mit ne vegyünk sértésnek?
Shu elég értetlen fejet vágott, és nem tudta, hogy most Kita használja hibásan az angol kifejezést, vagy másra gondolt, vagy éppenséggel ő értett félre valamit, amikor nem értette, hogy min kellene megsértődniük. Vagy még másra utalt? Talán a legyintésre? Igen, így lehetett!
-Jaaa! Hát… nem szép dolog tőled valóban, hogy úgy nevezed Lekidnek szegényt, hogy el sem árulod, hogy mit jelent… de ha nem valami rosszat, vagy csúfolódósat, akkor engem igazából nem zavar, Timidust meg főleg nem, csak akkor használd következetesen… de azt hiszem ezt már elmondta. Az ilyen dolgokat egyébként nagyon jó könyvből megtanulni tényleg, de igazából a legtöbben gyakorlás útján tanulhatsz. A bossok stratégiái engem igazából egyáltalán nem érdekelnek, de az benne van Timidus fejében. Egy csomó mindent magunk fedeztünk fel, amik benne sincsenek a könyvekben…
Na azt itt sem teszi hozzá, hogy az ő javaslatukra viszont már kiegészítgették őket… nem szeret hencegni.
-És… és például a főzést is úgy lehet legjobban elsajátítani, ha elmész például a Sweet Dreams cukrászdába, és onnan lesed el a cukrászmestertől. Nekem egyenesen tőle van a tortás meg sütis szakácskönyvem, és még dedikálta is. De ezeken kívül inkább magunknak szoktunk jegyzeteket készíteni, meg térképeket, meg persze rengeteg fényképet az állatokról, amikor szafarizunk. A legérdekesebbeknek, mondjuk az énekesmadaraknak még a hangját is felvesszük. Van is egy ilyen archivum a tizennégyes szint nagykönyvtárában, telis-tele Hangrögzítő kristályokkal. Majd oda is ellátogathatsz egyszer, nagyon érdekes. Meg ha tényleg ritka mobokat szeretnél enni… amit mondjuk nem értek, mert egyik ritka mob sem tűnik nagyon finomnak, a gyakoriakból sokkal jobbakat lehet főzni… de ha gondolod, akkor a legközelebbi szafarink után hozok neked valamit… mit szeretnél?

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Jan. 25 2015, 18:34

Azt hiszem nem teljesen eshetett le nekik, hogy mire is mondtam, hogy ne vegyék sértésnek. Akkoriban kicsit többet gondoltam róluk, mint most, de hát fiatalság bolondság. Igaz most sem vagyok öreg. Hm....
Oh, bocsi igen! Sztori. Tehát mikor belelendültem a magyarázatba, megkaptam Shurcsög hosszú monológját arról, hogy mennyire inkább ki kell próbálni mindent, mint olvasni róla, de akkor és ott csak annyi törte át a fátylat az agyamon, hogy bla-bla-bla gyakorlat, bla kipróbálni. Szóval képzelheted mennyire voltam képben, miután megláttam a könyvben a képet. Kissé kiestem a koncentrációból, és bele a furcsa gondolatmenetemben. Egy hörcsög aminek Shu arca van. Nem lehet véletlen. Fentebb emeltem a könyvet asszem, hogy jobban megfigyelhessem a hasonlóságot, de kétség sem fért hozzá. A mob egy Shukaku-hörcsög hibrid volt.
– Egy Shurcsög. – Ugrott ki a számon, és igen szerencsétlenül, pont az idomárrra nézve történt ez meg, mert kissé érdekes arcot kaptam válaszul. De mit tehettem volna? Tarthattam volna a számat persze, de ki gondolta, hogy ez ennyire kikívánkozik belőlem. Azt meg aztán már meg sem említem, hogy mi történt utána. Na jó, de...
Szóval ahogy a monológ véget ért, és én kinyögtem ami az elmém terhelte, az annyira kiürült, hogy menten elkezdett szárnyalni. Felemeltem a könyvet a lányka arca mellé, és marokra fogott állal, komoly arcot vágva szívtam magamba minden hasonlóságot.
– Igen, ennek a példánynak elírták a nevét. Ez egy Shurcsög. – Mormogtam magam elé, miközben a tekintetemmel egy tollat, vagy bármi íróeszközt kerestem amivel kijavíthatom a könyvet. Olyannyira megtetszett ez az elnevezés, hogy rájöttem, valójában az előttem álló Idomár is egy ilyen Shurcsög lehet.

by **Shukaku** Vas. Jan. 25 2015, 18:50

Shunak eszébe nem jutott volna az, hogy a vele szemben álló harcművész nem az ő szavait figyeli, hiszen annyira belemerült a mondandójába, hogy talán akkor is mondta volna tovább, ha Kita faképnél hagyja. na jó, akkor talán nem, meg igazándiból az is feltűnt neki, hogy a könyvet nézegeti, de annyira nem zavarta, hiszen tudta jól, hogy lehet egyszerre több fele is figyelni, és azon kívül, hogy picit azért tiszteletlenségnek érzete, vagy legalább is neveletlenségnek, hiszen nem nagyon gondolta úgy, hogy őt bárkinek is tisztelnie kellene… max megtisztelnie a figyelmével… szóval akkor talán mégis… de mindezek ellenére ő udvarias maradt, és szépen elmondta a monológját, és még a segítségét is felajánlotta a vadak befogására. Persze azt tudta jól, hogy melyik állatot nem fogja elhozni Kitának, és nagyon remélte, hogy a ritka vadak szónál nem valóban a ritkákra gondol, mint a cápa vagy a kacsacsőrű, mert azokat esze ágában sem volt levadászni, hanem mondjuk csak ilyen nehezebben megtalálható kacsafajtákra. Mindenesetre az már neki is feltűnt, amikor Kita a könyvet az arca elé emelte, és innentől már egyértelmű volt, hogy valamit hasonlítgat, méghozzá őhozzá hasonlítgatja. Talán Maxweld professzor csak nem tartotta be az ígéretét, és mégis betett volna az egyik könyvbe egy olyan képet, ahol ők vannak valami állattal együtt? Biztosan nem, hiszen a prof nem tenne ilyet. És akkor végre megszólalt, és elárúlta a talányt. Shu elmosolyodott, majd ha a lány engedte, ő is megnézte a képet.
-Oké, alacsony vagyok, de soha sincs ekkorára felfújva az arcom… mindenki azt mondja, hogy sovány vagyok.
Egyáltalán nem volt mérges, sőt, még bóknak is vette volna, egészen addig, amíg meg nem látta (már ha Kita talált tollat), hogy mit is tervez a másik.
-Héé! Nem szabad összefirkálni a könyveket! Ha szeretnéd, akkor mutatok boltot, ahol vehetsz jegyzetfüzetet… de a könyvet ne firkáld össze lécci…
Na igen, itt már azért volt benne egy kis féltés, hiszen tudta, hogy a mű írója mennyit dolgozott vele, meg aztán semmilyen rongálásnak nem volt a híve.

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Jan. 25 2015, 19:58

Persze, ahogy Shu kiborult a könyvrongálási szándékomon, azon elmosolyodtam. Nem voltam ám teljesen komoly. Csak félig. Na jó, ha találok tollat megteszem, de nem ez a lényeg.
Tehát ott volt a kezemben a könyv, és a fülembe is elértek Shu szavai, mert elmosolyodtam mikor bejelentette, hogy nem szokta ekkorára felfújni az arcát. Sokért nem adtam volna akkor, ha mindeközben pontosan felfújja az arcát, mint egy dühös kis hörcsög. Összecsuktam végól a könyvet, és fél szemmel Timire pillanthattam, mert teljes érdektelenség fogadott a tollas sárkány arcán.
– Ne aggódj Shurcsög, nem bántom a könyvet. Csak vicceltem. – Nyugtatgattam a felzaklatott állapotba szambázott idomárlánykát, miközben az inventorymba rejtettem a későbbi kötelező olvasmányomat. Akkor és ott hívtam először őt magát Shurcsögnek, ami utána rajtaragadt.
Tehát ott álltunk a könyvesbolt közepén, akkor már mosolyogva, miközben azon gondolkodtam, tényleg nagyon soványka lány az idomár. De valahogy – lehet azért, mert mindig is idősebbnek éreztem magam nála, habár nem tudtam hány éves is valójában – úgy gondoltam bátorítanom kellene kicsit.
– Sokért nem adnám, ha ugyanilyen nulla súlyfelesleg lenne rajtam mint rajtad. Szerintem jól nézel ki, szóval ne higgy másoknak. Nem vagy te sovány egyáltalán. – Persze ez nem volt igaz, de valahogy nem éreztem úgy, hogy bajom lenne belőle, ha öntök bele egy kis magabiztosságot. Kellett az ennek a lánynak, hacsak nem akarta Timidus egyetlen társaságában leélni az életét. Persze nem mintha azt mondanám, hogy az baj lenne, de nem hiszem, hogy ennyire vágyott volna az életében. Meg aztán, ahogy ezek a beszélgetéseink végül eredményt mutattak, biztos voltam benne, hogy ő is többet akart elérni a szociális aknamezőn.

by **Shukaku** Vas. Jan. 25 2015, 20:21

Szociális aknamező. Ha ezt a szót a lány hangosan is kimondta volna, akkor bizonyára Shu örökre az emlékezetébe véste volna, és heves bólogatások között jelezte volna, hogy mennyire egyetért Kita véleményével. Volna. Talán túl sok lett ebből a szóból egyszerre. Lényeg a lényeg, hogy bár mostanában picit eredményesebb volt ilyen tekintetben is, lévén Juncival igazán jól egymásra találtak, ez azért nem jelentette azt, hogy ő volt bárminek is a középpontja, vagy jól el tudott volna lenni egy társaságban. Még mindig szerette a csendes, eldugott, meghitt helyeket, ahova elvonulhatott Timivel, vagy max egy emberkével, és nyugisan beszélgethetett. Jó, néha neki is kellett a pörgés, például a szafarikon, hogy kiszaladgálja magát, vagy egy nagyon tetszetős küldire egészen fel tudott lelkesülni, de a mindennapok nem erről szóltak. Azt megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy Kita nem akarja megrongálni a könyvet, de a Shurcsögöt már nem tudta szó nélkül hagyni.
-Oké… akkor ezek szerint te mindenkinek beceneveket adsz. Nincs ezzel semmibaj, meg én amúgy is szeretem az állatokat, meg ezt mindenki tudja rólam, és a rágcsálókkal sincs semmi bajom… de a Lekidet még mindig nem értem. legalább annyit mondj el kérlek szépen, hogy nem csúfolódsz vele, ugye?
Na igen, a fiatal idomár még mindig jobban féltette a sárkány becsületét, mint a sajátját. Nem mintha egyébként úgy érezte volna, hogy csorba esett rajta, hiszen a hörcsögök aranyosak. A dicséretre természetesen elpirult, és szépen megköszönte, és egy fél pislantást intézett Timidus felé.
-A kis termeted nehezebbé teszi az ellenfél számára, hogy eltaláljon. Kifejezetten előnyös ebből a szempontból.
Erre viszont már nevetésben tört ki. Timidus nem sokszor tudta eltalálni az ilyen érzelmi dolgokat, de ő ezt dicséretnek vette, bár ilyen fura dicséretet még sohasem kapott.

by **Rinarin Ai Kita** Hétf. Jan. 26 2015, 09:09

Bizony az idomár jól látta. Tényleg imádtam mindennek beceneveket adni, de erről azóta leszoktam valamelyest. Szóval ott álltunk, és örültem, mert végre nevetni láttam a kis nádszálat – habár nem az én szavaimon mosolyodott el, de oh well. De azt be kell látni, hogy Timi szavai belőlem is előcsaltak egy kósza kuncogást. Nehezen nevettem úgy ahogy mondjuk Shurcsög tette akkor. Nem vagyok az a típus aki csak úgy mindenre hangos hahotázással tör ki.
Na, hol is tartottam? Látod, mindig ez van, ha elkalandozok. Ja igen könyvesbolt. Szóval ott álltunk az E sorban, én a tollas pikkelyes, és az idomár, a nevetés után pedig röpke, néma csend került elő. Nem igazán tudtam ezt a beszélgetést hova vinni. Timidus frappánsan lezárta az egészet, ami így nekem nem hagyott más lehetőséget, mint kitalálni valamit. Akkor és ott nem sokra tudtam gondolni, így csak szimplán megpróbáltam visszakanyarodni az előző témára. De mielőtt ezt megtettem volna, azért hajlandó voltam elárulni némi segítséget Shu-nak. Annál többet azóta sem kapott a Lekid nevet illetően.
– Nem csúfolódok vele. – Sort of. – De ha nem ismered Lekidet, akkor bizony keveset olvasol kedves Shu. – Mosolyodtam el, majd végre megpróbálhattam kicsit visszakanyarodni a könyvek irányába, és az ismeretek felé. – Szóval azt mondod jobb lenne kipróbálni a dolgokat? Hm. Azért vannak dolgok amihez én nem vagyok még elég erős. Szintben sem verem az egeket, de azért szoktam próbálgatni a képességeim. Mondjuk még nem kacsintgattam a craft irányába sem. Csak sokat olvastam, hogy hogy működik a rendszere. Egyelőre még nem került olyasmi a kezembe, amiből bármit is előállíthatnék.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 26 2015, 09:48

Na ez viszont már valóban komoly sértés volt. Még hogy Shu keveset olvasson. Nem, Kitának nem volt olyan szerencséje, hogy Shu erre felfújja az arcát, egyébként sem volt szokása, most meg aztán főleg figyelt erre, ha már egyszer hörcsögnek lett nevezve. Vagy… nem is, útközben meggondolta magát, és viccesre véve a figurát igenis felfújta az arcocskáját, hogy igazán durcásra sikeredjék az alakítás.
-De igenis rengeteget olvasok! Most például a Salamon király gyűrűjét találtam meg, és ha azt majd elolvasom, akkor igenis meg fogom… sőőőőőőt…
Persze nagyon látszott, hogy igazából nem haragszik, és nem is vette sértésnek az egészet.
-Timi, megkérdeznéd nekem kérlek a könyvtáros nénitől, hogy melyik könyvben van a Lekid? Biztosan megvan itt is, és akkor a mostani könyvem után el tudom olvasni azt is, és akkor végre megtudjuk, hogy kinek is nevez téged Kita.
Itt egy pillanatra elgondolkodik, és még a távozó sárkány után szól.
-És majd mi is kitalálunk neki valami becenevet, hogy ne csak ő adhasson nekünk.
Ezután visszafordul a lány felé. Elég mókásan telik a találkozójuk, egy kis színt vitt Kita a hétköznapjaikba, és ezért hálás neki, és szeretné is meghálálni.
-A szintek csak a frontharcosok szerint olyan hűde fontosak. A legizgibb küldetések eleve alacsony szinteken vannak, a szafarira pedig csak gyakorlás kell, nem kell, ami könnyebb, mint szintet lépni. Ha gondolod majd elmehetünk együtt egyszer valahova. Egyébként… azt még mindig nem mondtad meg, hogy mit szeretnél megkóstolni. És… craft irány? Mi az a craft irány? A… a kristályírásra meg ilyesmikre gondolsz? Abban is szívesen segítek, vagy ha nem kristályírni szeretnél, akkor bemutathatlak másoknak, akik másban ügyesek…

by **Kazuma** Pént. Jan. 30 2015, 18:25

A fiú továbbra is emlékeztetett a régi énemre. Szinte minden szava után egy újabb párhuzamot véltem felfedezni. Természetesen nem volt ugyanolyan, mint én, de a gondolkodásmódja nem egy dologban állított furcsa tükröt elém. Az Artesről hallott információk nem leptek meg túlzottan. Anatole bizonyára figyel a céhére, de végső soron azért mégis önös érdekek vezérlik. Ezt a tulajdonságát persze én nem róhatnám fel neki, de a fiút látszólag mélyebben érintette ez a tény.
– A világ így működik. - szólaltam meg. - Az emberek többsége csak addig fog elmenni érted, amíg számukra megéri. Persze akadnak kivételek. Egy-egy mosollyal, vagy szép szóval ugyan elfedhetik a valóságot. Talán puszta jóakaratból is. Ringathatod magad abban a hitben, hogy a világ szép. Becsukhatod a szemed és bízhatsz vakon a körülötted lévőkben, de még egy őszinte mosoly sem lehet hatással a világra. Nem lehet ennyivel megváltoztatni. Ha fel akarsz emelkedni, azt magadnak kell elérned. Az elismerést neked kell kivívnod. Csak annyira támaszkodj másokra, amennyire szükséges és így már tehetsz valamit. Így már hatással lehetsz a világra és végrehajthatod a lehetetlent. - mondtam ki őszintén. Végül feltettem az utolsó kérdésem és a válasza lázasabb töprengésre késztetett, mint eddig bármelyik megnyilvánulása. Elgondolkodva fürkésztem azt, amit a sisakja látni engedett az arcából. A kérése legalább annyira közvetlen volt, mintha arról érdeklődött volna, hogy mekkora a szintem. Ilyesmit maximum közeli barátok, vagy bizalmas viszonyban álló csapattársak kérdeznek egymástól. Veszélyes kérés ez a válaszadóra nézve, főleg, ha olyasvalakiről van szó, akit mások szeretnének pixelfelhőként viszontlátni. Sokan láthattak ugyan hivatalos tornákon, vagy akár egy egyszerű párbajban harcolni, de ez mégis más volt. Részletesen ki akarja elemezni a harci képességeimet és ilyen módon ráadásul nem tudhatnék meg semmit, az ő képességeiről. Végül egy kézenfekvő megoldást választottam.
– A közeljövőben nem tervezem megismételni az arénában történteket. Egyelőre van pár elsimítani való ügyem. Térjünk vissza a kérésre, amint meglátjuk, hogy mennyire lesz gyümölcsöző az együttműködésünk.

by **Phobos** Hétf. Feb. 02 2015, 17:45

Nem volt szüksége együttérzésre, mégis rokonszenvet keresett ebben a vörösben – ebben a gyilkosban. Még ha először nem is ismerte be, szörnyen nagy hasonlóságokat vélt felfedezni önmaga és Kazuma közt. Nem vallotta szégyennek mindezt, bár tény: ha nem árulják el és nem késztetik gyűlölködésre, akkor valószínűleg elítélné azt, amire a fiú vetemedett. A saját épségét – és talán a józan eszét is – veszélyeztette, de sebzett szíve azt diktálta, hogy kockáztasson. Mindet erre az ütőkártyára tett fel, ami akár a vesztével is járhat. Nos, előbb vagy utóbb egy embernek meg kell halnia, s Raven nem tartott a haláltól – csupán a körülményektől. Nabnos rendíthetetlen erejétől sem tartott, de érezte, hogy a nem kellő erőviszonyok komikus végbe ringatná a lovagot. A szemfényvesztés-keltette erejére volt büszke, s azt féltette az áttörhetetlen páncéltól… mert rajta kívül aligha akadt olyan, aki rendelkezett volna ekkora védelemmel. Egyszer még őt is el fogja kapni, vagy a holló ott leli a végzetét – vagy ha újból Endével néz farkasszemet. Meghalhat, csak ne a bosszú előtt érje a vég…
Kijelentésére széttárt karokkal rándította meg vállát, jelezvén, hogy ezt a keserűséget nem a legszebb módon, s nem is egyszer tapasztalta meg, mégis számtalan lehetőséget adott az embereknek a változásra. Az emberek sosem változnak… ostoba idegenek maradnak. Némán, maga elé nézve átkozta magát, amiért nem kérdőjelezett több dolgot a társaiban. A legtöbb barátban sem bízhatott feltétlenül: az ellentétes nézetek és a saját, önkényes vágyak nem engedték, hogy ez lehetővé váljon. Sosem volt megalkuvás. De kinek jó ilyen világban élni? Nem csodálkozok, ha azok az ostobák csak eddig jutottak a játékkal. Igaz, már tudta a probléma forrását, az izzó harag gátat szabott a józan ítélőképességének. Gyűlölte őket – gyűlölte a frontharcosokat, és azokat, akik túlságosan ostobák beismerni a hibáikat.
– Ami azt illeti, eleget csalódtam ahhoz, hogy továbbra is játsszam a naiv, mindenre nyitott kisfiú szerepét. – mondta, továbbra is széttárt karokkal. – Többet… nem hibázok… – Az utolsó szót egy bólintással nyomatékosította. Igen, hiba volt bízni bennük. Hiba volt kérdéseket feltenni, és hallgatni a válaszokra. Az ál-barátságokkal irányították, de otthagyták a bajban. Érdemtelenek...
Válaszára nyugtázó hümmögést hallatott. Elismerte, valóban kockázatos lenne ugyanazt a jelenetet lejátszani egy olyan közönség előtt, akiknek nincs ínyére a pixelontás. A lovag mostanság másképp volt vele. Nem éppen rokonszenvből, pusztán kíváncsiságból. Tudni akarta, hogyan csinálják… szemrebbenés nélkül. Akár közeli ismerőssel, esetleg legjobb baráttal. Hogyan? Miképpen? Miért? A kérdészivatar hamar lecsitult a fiú elméjében: ráér bármit is kérni a másik hollótól – mert igen, Raven szemében a gyilkos az a madár volt, amiről önmaga jutott eszébe: szomorú, magányos, megvetett, de gyűlölködő is.
– Akkor hát szerintem egyelőre nincs több dologról beszélnünk – szólt, néhány rövid pillanattal később, de várt, ha esetleg a másiknak lenne valami mondandója. – A további szép estét. – Azzal sarkon fordult, s zsebre dugott kézzel elballagott. A rostély alatt arcára egy elégedett, ördögi mosoly ült ki: elérte, amit akart. Meglesz a hatalma ahhoz, hogy a lehetetlent lehetségessé tegye. Nem sokára, Ende… nem sokára.

by **Rinarin Ai Kita** Szer. Feb. 04 2015, 21:01

Ahogy a kis idomárlányka felfújta az arcát, az a mai napig megvan az emlékeimben. Shurcsög testet öltött akkor és ott, és ahogy tiltakozott az ellen, hogy nem olvas keveset, szinte felbecsülhetetlenné tette a jelenetet. Elmosolyodtam, sőt, kuncogtam is a dolgon, de nem volt hosszú hatása. Imádom Shu furcsa szokásait, és talán ezért is szerettem összefutni vele.
Ahogy aztán a tollas pikkelyes elindult a könyvtáros felé, én még azért oldalba böktem Shu-t.
– Ha már megkeresitek az Álmok Tengerét, annyit azért tudjatok rólam, hogy nem vagyok vörös. Ez az egyetlen hibám. – Mosolyogtam oda, és direkt úgy adtam elő, hogy ez megmaradjon az idomár kobakjában. Egyik kedvenc könyvem, egyik kedvenc karakterének száját hagyta el ez a mondat. Méghozzá éppen abból a könyvből amiben Lekid is szerepelt. Ezt a poént akkor inkább a levegőbe dobtam, és rászereltem Buzz Lightyear antigravitációs övét, hogy sokáig megmaradjon a levegőben, és csak akkor essen le, mikor Shurcsög kiolvasta a könyvet.
Amikor viszont elkezdte hadarni a fejlődéses dolgot, kicsit kinyitottam a fülem, és befogtam a szám. Érdekelt a véleménye, mert bár nem tudtam mekkora a szintje, gyanús volt nekem, hogy nem egy vagy két szint a különbség köztünk, hanem legalább tíz.
– Igazából azon gondolkodtam, hogy felcsapok szabónak, és páncélkovácsnak. Valahogy az nekem olyan kreatív munkának tűnik. Nem azt mondom, hogy a kristályírás, és a potifőzés nem az, de a ruhatervezést mindig is élveztem. Szeretek vázlatolni, alakítgatni a kész anyagokon. Ilyesmikben gondolkodom. Meg úgy néztem, hogy ezen a téren van még kiaknázatlan lehetőség. És ha már valamire büszke akarok lenni, akkor az az, hogy valaki hálát ad azért, mert nem felejtettem el megerősíteni itt-ott a páncélt, és ezért ő életben maradt.

by **Shukaku** Szer. Feb. 04 2015, 21:35

Úgy tűnt sikerült Shunak elérnie amit szeretett volna, és vidám pillanatokat szerzett Kitának. Hasznos volt az ilyesmi, mert legalább megjegyezték, és úgy, hogy nem az idegesítő kislány aki imádja a gonosz Kayabát, meg minden ilyen fura dolgai vannak. Szerette megnevettetni az embereket, de azért még ez sem lett volna elég ahhoz, hogy elkezdje tanulgatni a bűvészkedést. Nem. Azt a világ minden kincséért sem. Szóval együtt nevetett a másikkal, és örült annak, hogy Kita nevet. Timidus ezidő alatt már elhagyta a helyszínt, és így az oldalba bökés jobban meglepte az idomárt, mint általában. Nem szerette egyébként sem a bökdösődést, de annak pláne nem örült, hogy akkor bökdössék, amikor az őt védelmező sárkány nincs mellette. Szerencsére azonban Kita nem ártó szándékkal bökdösődött, csak fel akarta magára hívni a figyelmet. Persze így, hogy már tudta a könyv címét Timidusnak is könnyebb dolga lett volna, de mivel egy könyvtárban voltak, Shu nem kiáltott a sárkány után. A könyvtáros kisasszony biztosan tudja majd, és segít Timidusnak. Az itteniek nem olyan utálatosak és lenézőek a petekkel, mint néhányan a kinti világból. A vörösös részen ugyan egy picit felvonta a szemöldökét, de a színészies előadás miatt rájött, hogy bizonyára egy könyvbeli idézetről van szó… csak mondjuk a gyilkos szót átültette vörösre, hogy a SAO világára is klappoljon. Vagy valami ilyesmi. Kita minden volt, csak nem veszélyes. A magyarázat után már a craftolást is értette, és bőszen bólogatott rá.
-Hát… ha ahhoz szeretnél segítséget, abban is tudok találni valakit, aki megmutathatja neked az alapokat. Szóval csak nyugodtan írj rám bármi van, és igyekszem majd.
Ekkorra Timidus már vissza is ért a könyvvel, sőt ki is jelentette, hogy indulniuk kell, ha a napirend következő állomását időben el akarják érni.
-Oh… igen… ez a nap most Timidusé, szóval… azt hiszem most mennünk kell. De ahogy mondtam, ne felejts el üzizni, ha bármi van. És… sok sikert a keresgéléshez neked is.
Mindketten meghajoltak elköszönésképpen, majd kisétáltak a könyvtár épületéből.

by **Kayaba Akihiko** Kedd Szept. 08 2015, 20:16

A kobold invázió után.

by Ajánlott tartalom