Re: Mirage "Délibáb" Város Romjai

by **Tsubasa Norika** Szomb. Jan. 25 2014, 11:22

- Hogy miért? Hogy ne unatkozzanak lányok nélkül az MMO-s gépfüggő srácok, főleg nem a hozzád hasonló szépfiúk - feleltem kreatívan a kérdésre. Vajon szokta más lányoktól is kérdezni ugyanezt? Nem hinném, hogy bármelyikük tudott volna valami hasonló válasszal előállni Tachinak, bár van egy olyan sejtésem, hogy nem igazán ez érdekli a srácot, hanem az, hogy mennyi szép lányt csíphet fel. Hát ha ez kell neki, hát megkaphatja, úgyis csak szeretnék végre szórakozni egy jót, mielőtt az unalom megölne, mielőtt elérném a századik szintet.
A meghívásomra jött az újabb bókolósdi, amit ugyan kis pirrel az arcomon fogadtam, de azért nevetve legyintettem.
- Ugyan már, nincs sehol leírva, hogy az mennyire kellemetlen vagy nem túl etikus lenne, ha a lányok kedveskednek a fiúknak valamivel. Hát nem örülnél neki, ha a hölgyikék nyújtanának neked valami kényelmet, esetleg egy kis apróságot, Tachi-kun? Az én lényem nem lenne még neked elég laktató lelkednek. De ha ragaszkodsz hozzá, akkor tessék lássék, jó étvágyat a kicsi éhes lelkecskédnek.
Mivel a férfiúcska célzott rá, hogy leülhetnénk a padra, leültem hát. Ha mégsem megyünk sehová, akkor minek ácsorogjunk, mikor ülve is jobb beszélgetni, ismerkedni, flörtölni... ha éjszaka lenne, nemcsak ezek kerülnének témára egy padon ücsörögve. Bár a bokrok, a fák és a pázsit is jó valamire. :]
Milyen vicces mondat volt ezek a cica-kandúros szavak!
- Tudod, én egy olyan cica vagyok, aki inkább több kandúrt igyekszik a közelébe vonzani. Ami azt illeti, tulajdonképpen csak kíváncsiságból kérdeztem a kedveskét, és mivel szavaidból ítélve szereted a szép lányok társaságát keresni, akkor egyáltalán nem zavar, hogy van-e valakid vagy nincs. Ettől még tudnék neked adni egyet és mást, de csak akkor, ha adsz valami indokot arra, hogy te tényleg megérdemelnéd a törődést.
Sejtelmes mosollyal, kacéran megrebegtettem a szempilláimat Tachi felé, miközben folyamatosan ettem őt a tekintetemmel.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jan. 25 2014, 15:52

Nyilvánvaló volt, hogy elrejtette a valódi indokát, csak hogy imponáljon nekem és felhívja magára a figyelmet, ám ennek ellenére is felnevettem a válaszon - Milyen önzetlen vagy, a férfitársadalom nevében is köszönöm, amiért dekoratív külsődben gyönyörködhetek :] - tettem jobb kezemet a mellkasomra, és enyhe, színpadias meghajlással kísértem mesterkélt köszönetemet. Úgy tűnt hát, ő sem szereti felfedni a kártyáit, ahogy én is igyekszem elkerülni az indokolatlanul személyes kérdésekre adott válaszokat. A titokzatosság izgalmas, különösen ha bájos szépségek burkolóznak a rejtély sötét köpenyébe, teret adott a fantázia szárnyalásának. Tetszett hát a felelet, ám még inkább a sejtelmes gesztusok áradata, mely bájcsevejünket kiegészítve leplezetlenül világította ki a szórakozáshoz vezető ösvényt.
- Én már csak ilyen régimódi vagyok, Nori-chan. Másfajta... kedveskedéshez szoktam hozzá a lányoktól :] - futtattam végig rajta tekintetem szemérmetlenül - Ugyanakkor értékelem, hogy nem ragaszkodsz a sablonos koreográfiához, nincs is annál rosszabb, amikor valaki elvárja a meghívást ahelyett, hogy szívességnek venné, és ezt egyfajta árucikknek, cserealapnak tekinti. Mennyi csalódás ért már... :] - tettem hozzá egy fáradt sóhaj és egy hanyag intés kíséretében - Azonban látom rajtad, hogy te sokkal odaadóbb vagy, és nem csak kapni szeretsz, hanem adni is :] - varázsoltam pajkos vigyort az arcomra, és ahogy leült, úgy el is tüntettem a kettőnk közötti rést, szorosan Nori-chan mellé húzódva. Szinte az illatát is éreztem, mi több, nem is haboztam selymes haját a kezemmel érinteni, és mélyen beszippantani az aromáját, miközben hagytam a tincset átfolyni az ujjaim közt.
- Nahát, valaki nagy kanállal falja az életet :] - kuncogtam - Nos, megadom a választ erre, és még egy szabadon választott kérdésedre, illetve segítek elűzni az unalmadat bárhol... bármikor... hű kandúrodként. Ez minden vágyad, nemde? - nézte mélyen a lány szemébe közelről, kezem pedig szemtelenül a combjára siklott, és ujjaimmal finoman megcirógattam. Ne csak tekintetünkkel faljuk egymást, nem egészséges, ha a mohóságunkat pusztán a látványra hegyezzük ki hosszútávon :]

by **Tsubasa Norika** Vas. Feb. 09 2014, 15:56

- Régimódi pasik a leglovagiasabbak, kedves Tachi - mondtam neki huncut mosollyal. - Ámbár a lányokban is kötelesség lett volna megmaradnia annak a "női lovagiasságnak", hogy kedveskedjenek a srácokkal. De ma már kicsit túlsietik a dolgokat... és néha én is sietek egy cseppecskét, persze, ha érted, mire gondolok. Very Happy

Szerintem értette, hogy mire gondoltam. Miközben beszélt a Tachi fiú, közelebb csúszott hozzám, hogy aztán fogdossa és szagolgassa a hajamat. Engedtem neki, hadd csinálja, hiszen ebben leli úgyis kedvét, máskülönben hogy tudnám elcsavarni a fejét egy görög testalkatnak? :] Minden bájra és szép beszédre szükségem van, ha meg akarok kapni valakit akár egy éjszakára is. Nekem mindenképpen szükségem volna most valakire, aki egy ilyen unalmas napon el tudna engem szórakoztatni.
- Nem egy nagy kanállal, hanem kettővel, kandúrka, én mindig tartok egy tartalékot, hogy ne vesszen kárba, és így még unatkozni sem fogok - öltöttem ki huncutkodva a nyelvemet tachi legutóbbi szavaira. - Melletted a mai napom most már nem is lesz olyan uncsi, mint ahogy hittem volna. Szóval bárhol és bármikor?
Hagytam, hogy utána cirógassa a combomat, amit keresztbe tettem nem is olyan rég, de most megint pozíciót váltottam. A srác ölébe ültem, így az arcunk még közelebb került egymáshoz, hogy még így is jobban falhassunk egymást tekintettel. Szerintem nemcsak a tekinteteün lesznek az igazi falók.
- És mondd csak, Tachi-san, mi a véleményed a lovaglásról? Én szeretek lovagolni, csak még kell majd arra a jártasságra is fejlesztenem, mert most jelenleg a bűvészkedésre kattantam rá. De ha lenne némi ötleted, szívesen meghallgatom azt - Közben megcirógattam a szépfiú állát.

by **Tachibana Makoto** Vas. Feb. 09 2014, 22:40

És vajon a lovagias fiúk imponálnak neki, vagy sem? Nem implikált se pozitív, se negatív hozzáállást a szavaiban, noha a lovagias pozitív jelzőnek számít még a mai világban is. Éppen ezért nem lehetett szavaiból semmit sem leszűrni, bár igazság szerint teljesen lényegtelen, hogy viszonyul ehhez a viselkedésfajtához. Nem kívántam változtatni a számomra kényelmes formulákon pusztán azért, hogy begyűjtsek egy trófeát. Ha nem tetszik neki, akkor találok izgalmas elfoglaltságot mással, ám nem úgy tűnt, hogy elragadó személye számára unszimpatikus lennék. Sőt, a kölcsönös vonzalom az első pillanattól kezdve ott feszült köztünk :]
- A sietséggel nincs semmi baj, cica. Egészen addig, amíg kapkodássá nem válik, de a te esetedben nem hinném, hogy probléma merülne fel. Ami azt illeti, véleményem szerint hozzád jobban is illik, ha nem ragaszkodsz az úrihölgyek minden tulajdonságához :] - fejtettem ki észrevételemet, viszonozva a lány huncutságát mosolyomban, miközben tovább szórakoztattam magam világosbarna hajával. Szép volt, tulajdonképpen minden porcikája tetszetősnek bizonyult eleddig, mely szemem elé tárulhatott, és nem kételkedtem benne, hogy a kirakós hiányzó darabjait is megláthatom talán nem is olyan sokára. Bár még elüldözhet, s én is kiválthatok belőle valamiféle ellenérzést, ám ehhez csak kifejezetten nagy, hovatovább ordító hibákra lett volna szükség, miket el sem tudtam képzelni jelen pillanatban. Hiszen miért sértegetném, példának okáért?
- Izgalmassá kell tennem egy csodaszép és vonzó leány napját... micsoda teher, micsoda felelősség. Szeretem az efféle kihívásokat :] - és ha már teher, selymes combja után hamarosan formás popsijának érintését is megérezhettem, csakhogy azt nem az ujjaimmal. Nem, nem volt nehéz Norika, épp ellenkezőleg, örömmel viseltem combjaimon csekélyke súlyát. Nem voltam rest visszatenni kezemet a hosszú lábakra, és tovább simogatni a bársonyos bőrét, miközben mélyen belenéztem az igéző szempárba, mely oly' közel került arcomhoz, hogy orrunk talán össze is érhetett volna bármelyik pillanatban.
- Nahát, micsoda meglepetés... én is ezekben a tudományokban volnék járatos - közöltem elmosolyodva, tekintetem pedig egy-egy pillanatra kívánatos ajkaira siklott, majd vissza a szemekre - Szívesen átadnám a tudásom. Garantálom, hogy ha velem lovagolsz, igazán... kutyául fogod magad érezni a végére. Csakhogy ez az öltözék nem való hozzá, úgyhogy először varázsolni fogunk. Rendben? :] - búgtam halkan a lánynak, és kezem is felcsúszott a combokról, egészen a csípőn és a derékon át az oldalára, hogy ott aztán óvatosan végigzongorázzak ujjaimmal. Majd vissza le és újra fel, hogy második utamon már megsimíthassam puha keble oldalát is.

by **Tsubasa Norika** Csüt. Feb. 13 2014, 17:43

Úgy hallgattam Tachi szavait, mintha a kedvenc dalomat hallgatnám, és élveztem azokat a kis simizgetéseket, amiket adott nekem. Nem is kellett csinálnom semmit szinte, csak egy-két bókot kellett mondanom, és ez a fiú már őgyeleg körülöttem. Hmmm, bár igaz, hogy profi abban, hogy csípje fel a csajokat, de azzal nem lehet tisztában, hogy mi a hölgyikék miként szoktuk elcsavarni a fejüket. Tachi esetében nem kellett semmit csinálni, ő könnyű préda. Már találkoztam már nehezebb esettel is, akiknél több ideig kellett köröznöm, amíg sikerült elérni, hogy randija hívjanak szerelmes fejjel, vagy csak simán az ágyba.
- Kutyául? Hát ki tudja, drága Tachi, ki tudja - mosolyogtam rá bájosan és megrebesgettem a szemeimet, amíg ő simogatott. - Nem tudhatjuk, hogy fogom érezni magam egy lovaglás után, amíg ki nem próbáljuk. Valóban bűvészkedsz te is? Na és jobb vagy nálam abban, ugye? Akkor meg is mutathatod rajtam, a te kis szépséges segédeden a tudásodat, én meg akkor megmutatom neked az én paklijaimat. Ám ahhoz keresnünk kell valami csendesebb helyet, ahol nem zavarnák meg a kis bűvészkedő-játékunkat. Most nem kívánok rajtad kívül más közönséget. :]
Mikor Tachi elkezdte cirógatni a keblem oldalát, végigsimítottam a fiú állán az ujjaimmal. Finom, puha bőr, és még csak egyetlen egy csepp borosta sincs rajta. Kíváncsi vagyok, vajon mit használ ahhoz, hogy az arca olyan legyen, mint a babapopsi. Nekem is kéne valami ilyen gyógynövényi-krém vagy mi a fene. Very Happy

- Azt hiszem, én most kapásból tudnék egy helyet, ahol elleszünk a mi kis privát bűvészelőadásunkkal. Mit szólnál hozzá, ha betérnénk abba a fogadóba, ahol jártam múltkor egész jó árért cserébe. Sőt, ami azt illeti, nem is kellett fizetnem, az a kis balga kocsmáros fiúcska nagyon jófej volt velem, de még mindig nincs olyan angyali arcocskája, mint neked. Nincs innen messze és nincsen ott nagy forgalom, úgyhogy annál jobb helyet nem is találhatnánk. Vagy te inkább kipróbálnál valami extrémebb helyet, mint például az erdő vagy a háztető? Netán a raktárak, vagy egy zsákutca? Akármerre is lyukadunk ki, majd ott meg is tudod, hogy milyen a kedvességem, ha jó kisfiú leszel és el tudsz kápráztatni a tudásoddal.
Ha meg is beszéljük, hogy hová menjünk el, felállok Tachi öléből, meg fogom a kezét, és elvezetem oda, ahol folytathatjuk a témázgatást. Az ilyesminek soha nem lehet ellenállni, ezt már csak jól tudom. Rolling Eyes

by **Tachibana Makoto** Csüt. Feb. 20 2014, 20:18

Vonzó lány volt kétségtelenül, és nem kevésbé kacér is. Apró jelek, melyekből tudtam, hogy egyáltalán nem kell fékeznem a vágyaimat, és nyugodtan lehetek őszinte. Nem volt szükséges fölösleges köröket futni, erőfeszítéseket tennem azért, hogy lecsábítsam róla a bugyiját még ma. Hiszen az szinte már le is hullott :] Teljesen másképp indult ez a kaland, mint Hürrem esetében, ahol ugyanígy álltunk egymáshoz, ám az izgalom fokozása érdekében hosszasan köröztünk egymás körül, és a vége egy olyan szenvedélyes és élvezetes éjszaka lett, amit sosem fogok elfelejteni. Tudtam, hogy ez lehetetlen volna ezzel a lánnyal, nem volt annyira titokzatos és pompázatos, másfajta kisugárzása volt. Felesleges is volt összehasonlítani őket, Nori-chan egy könnyűvérű kis nőcske volt, aki a mennyiséget részesíti előnyben, az én istennőm pedig a minőségre törekedett, és sokkal inkább fogta fel a vadászatot játéknak. Éppen ezért engedhettem meg magamnak, hogy máris a mellein járjanak a kezeim és félreérthetetlen utalásokat tegyek arra, hogy mi is lesz a program a következő egy-két órában... vagy talán tovább. Nori-chan pedig még partner is volt ebben, ami felettébb szórakoztatóvá tette az eszmecserét, és nem utolsósorban izgalmassá.
- Nos, meglepne ha egy általam vezényelt lovaglás után nem négykézlábra ereszkedve pihegnél :] - vigyorogtam a lányra pajkosan - Ahogy kívánod, de ez esetben ragaszkodom hozzá, hogy minden lapodat felfedd előttem, hogy jó... alaposan véleményezhessem őket :] - hódoltam be akaratának, ám reméltem nem érti félre, hogy mire vonatkoztak a lapok... leginkább ugyanis a ruháját értettem alatta, ha minden jól megy, a másik értelmét lesz időnk kitapasztalni. Hiszen a bűvészet megtanulása hosszú és fáradságos folyamat volt, különösen ami a kézügyességet, illetve az előadásmódot illeti :]
- Bevallom, a fogadókat már kissé unom. Ezt a lehetőséget leszámítva viszont rád bízom a döntést, csak azt ne feledd, hogy legyen elég hely a pacinak is :] - pedzegettem a szokványostól eltérő helyszín megkeresését, majd miután a lányka talpra állt, úgy öleltem át, hogy kezem a formás kis fenekére tapadjon. Kíváncsi voltam, hová vezet engem a szépséges segédem.

by **Tsubasa Norika** Szer. Feb. 26 2014, 17:21

- Felfedjem a kártyalapjaimat? Ejnye, te kis kíváncsi, egy jó bűvész nem árulja el a trükkjeit sem másoknak, sem bűvész-kollégáknak :] - mondom megjátszott és játékos kioktatással és felemelt mutatóujjal, amit ezután csak úgy jókedvből lágyan végigsimítottam a srác ajkain. Ujjaimon is érezni, milyen puhák az ajkai, mintha direkt erre készítette volna fel őket. Ez a srác aztán tudja, hogy miféle módokat kell alkalmaznia, vagy miként kell kinéznie ahhoz, hogy könnyedén tudjon hódítani. Erre piros pontot is kap ez a szerető-jelölt. De majd aranyat akkor fogja kiérdemelni, ha túl vagyunk, azon, aminek most éppen jönnie is kellene, ha érti a kedves olvasóim/nézőim, mire gondolok, hehehehe. :]
- Nos, a fogadó tényleg sablonos, de ott legalább még mindig kényelmesebbek az ágyak... de miért ne próbálnánk valami izgalmasabb helyet? Ha már lovagolni szeretnénk, arra való az a csendes és kedves pajta a város szélecskéjén. Esetleg ha van egy-két dolog még, amit nem tudsz belőle, akkor szívesen tartanék neked egy pár órás leckét. Razz

No, partneri fogódzással (amíg ő a fenekemet taperolta, én addig a derekánál fogva vezettem innen a parktól Mirage végébe, ahol volt ez a pajta, amiről beszéltem. Nos, Tachit nem kell szavakkal biztosítani afelől, hogy állatok nélkül is elég extrém helynek bizonyul szalmákkal, póznákkal, kirakott nyergekkel és egyéb ilyenekkel - még a pacizáshoz is elég tágas lesz még a hely. Elég volt, ha csak végignéz ezen a helyen.
- Nem egy extrém hely ez itt, de a lovagláshoz pont a legmegfelelőbb, és semmi köze a nemrégiben említett fogadóhoz - mondtam olyan nyugodt mosollyal, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne, aztán megfordultam egy könnyed színpadi mozdulattal, és egyetlen apró mozdulattal egy cowboy-kalap a fejemre került. - De majd a többit meglátjuk, kedves bűvészkolléga-kun. Szóval ki kezdje a bűvész-előadást?
Kicsit a fél arcomra húztam a kalapot, és csábos, csillogó szemekkel rákacsintottam Tachira-kunra.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Márc. 01 2014, 16:50

Halvány vigyor ült ki az arcomra a kioktatás hallatán, különösen úgy, hogy a leányzó pajkos viselkedését is tapasztalhattam magamon, mely hívogatóan próbára tette a türelmemet. Különösen így, hogy nem volt szükség türelemre, mint más, korábbi "hódításom" alkalmával. Ezt nem is lehet hódításnak nevezni, hiszen mindkettőnk előtt ugyanaz a dolog lebegett a kezdetektől fogva, és egyikőnk sem köntörfalazott, nem kérette magát.
- Csak a kíváncsi ember fedezhet fel új, izgalmasabb dolgokat... szeretek kíváncsi lenni :] - feleltem Nori-chan ujját követve tekintetemmel, mintha csak megbabonázott volna érintésével. Nos, nem így volt, de fontos volt számomra, hogy éreztessem vele, az ujja köré csavart és bátran kibontakozhat előttem. Hadd tegye azt velem, amit csak nem szégyell :]
- Pajta, hm... valóban kézenfekvő. Minő öröm, hogy ilyen jól ismered ezt a várost. Csak nem gyakran jársz oda lovagolni? :] - kérdeztem sejtelmes arccal, miközben mintát vettem a formás kis fenekéről. Izgalmas helyszínt talált ki, így mindenféle tétovázástól mentesen hagytam, hogy a városon átvezessen. Részemről nem volt sürgős, remekül éreztem magam egy popsival a kezemben :] Az istálló pedig igazán kedvemre való volt, kellően pikáns volt az íz, melyet a mi kis előadásunkhoz kínált. Arról nem is beszélve, hogy a hölgyemény is értette a dolgát, hogyan lehet még bájosabb a szememben.
- Tetszetős, határozottan tetszetős... azonban a kérdésed értelmét vesztette, ami engem illet, már elkezdtem az előadást - vigyorodtam el, és hátam mögül előhúztam egy, a számára minden bizonnyal ismerősnek ható falatnyi ruhadarabot, mely most hiányzott a szoknyája alól. Hogy hol és mikor húztam le róla? Az maradjon az én titkom, ám nem véletlenül emeltem olyan magasra a bűvészi képességeimet.
- Visszakapod, ha lenyűgözöl a tudásoddal. Érdemes igyekezned, még szükséged lesz rá a lovagló edzés előtt is :] - vigyorodtam el, miközben az ujjam körül pörgettem a csipkét éppen csak annyi lendülettel, hogy ne essen le a poros talajra.

by **Tsubasa Norika** Szer. Márc. 19 2014, 16:26

Hűha, Tachi-kun már el is kezdte! Ezelőttig mér úgy éreztem, hogy a bugyim még rajtam volt, aztán meg ott volt már a kezében. Hümm-hümm, látványos és szórakoztató, mint ne mondjak. Nagyon huncut a srác, mi? Na akkor huncutkodjunk. :]
Elővettem a kártyalapjaimat, és jól megkevertem. Aztán mikor jó alaposan megkevertem, odatartottam Tachi-kun elé, hogy húzzon egyet és megkértem, hogy jól jegyezze meg ezt a kártyát és úgy tegye vissza a pakk aljára, hogy ne lássam, mit húzott. Amint ez megtörtént, ismét keverek-keverek-keverek-keverek és nahát, még mindig kevertem.
Majd leálltam a keveréssel. összefogtam a kártyalapokat, majd aztán odaléptem közel Tachihoz, és olyat csináltam, amit ővele még nem, de kellett is. ravaszdi mosollyal belenyúltam a nadrágjába, de még az alsógatyán belül is, hol megéreztem vágyakozó férfiasságát, majd némi taperolás után kihúztam onnan azt a kártyalapot, amit az imént húzott ki a srác.
- Ez volt az a kártyalap? :] - kérdeztem, aztán végigsimítottam vele a fiú ágyékát.
Ahogy ezzel fejlesztettem egy-két újabb pontot a bűvészkedésben, megjelent előttem egy ablak, hogy elértem a bűvészkedés jártasságom harmadik szintjét. Nahát, éppen ideje volt! Akkor most kipróbálok valamit, amit már amúgy is kiszerettem volna már akkor próbálni, amikor elérem ezt a szintet.
- Nos, édes és kedves, Tachim, megtarthatod a bugyimat, mert szükséged lesz rá, ha nincs más lehetőség :] - Felhúztam a szoknyámat, és lám, rajtam volt Tachi alsógatyája, amibe nemrég belenyúlkáltam. Hát most viszont itt van rajtam, és ami azt illeti, igazán jól állt rajtam. Csak a szoknya és a felsőm nem illett hozzá, úgyhogy azokat szépen levarázsoltam magamról (no, azért még nem szó szerint Very Happy

). Hogyan csináltam ezt? Egy jó, illetve az én esetemben csinos bűvészhölgyikék sose árulják el az ők kis titkaikat. :]
Háttal nekidőltem a gerendaoszlopnak, és csábos tekintettel pózoltam.
- Ha netán még ragaszkodsz a gatyádhoz, akkor próbáld elvenni tőlem, de semmi csalás. :]

by **Phobos** Vas. Okt. 12 2014, 12:24

/Kazuma/

Már bőven este volt, amikor a fiú döntésre határozta el magát: meg kell tudnia, milyen is ő. Nem érte túl nagy meglepetésként az arénában elkövetett pixelfürdője, miután megszökött az oly gondosan őrzött börtönből. A lovag tudta, hogy egyszer valakinek úgyis meg kell szöknie. Nem vádolta az őrséget, az esetleges felkészületlenségük okából: lesz, aki ravaszabb és gyorsabb lesz a másiknál, akárcsak a táplálék láncnál - és a Kazuma nevezetű vörös indikátoros tag többnek bizonyult. Raven nem a veszély kereséséből, hanem pusztán kíváncsiságból akarta látni azt, akinek volt elég mersze látványos kivégzést produkálnia a lehető legkeresettebb helyek egyikénél. Bátorság vagy vakmerőség? Már találkozott eme két kifejezés fogalmával, de nem tudta eldönteni, egyes idegenek - emberek - cselekedeteit pontosan mi befolyásolja. Még vele is megesett, hogy a vakmerőségből adódó meggondolatlanságával a saját épségét kockáztatta, mégsem érte utól a vég. A bátorság alapos helyzetfelmérés útján kikövezhető. A pontos fogalmak ellenére sem az ő, sem az árnyharcos szituációját egyszerűen képtelen volt megfejteni. Másrészről Raven tanulni akart, milyen is egy vörös. A kegyetlenség, a bizalmatlankodás... a gyilkolás. Lehet, hogy ezekre mind szüksége lesz ahhoz, hogy elégtételt vehessen a férgen és régi mentorán. Egy szó, mint száz: ha volt valaki, akitől tanulhat, az Kazuma volt.
Miközben félálmosan üldögélt egy padon, a lehető legjobban kerülte Mirageban azon részeket, ahol feltűnően sok játékos volt - még késő este is. Sisakját féloldalasan felhúzta, hogy jobb szemével figyelhesse, miképpen lehívja menüjét. A levélírás a maga természetességével nem mehetett: egy olyan alaknak írt, aki mások életét többszörösen, rengeteg alkalommal veszélyeztethetett - emiatt mintha egy kicsit undorodott volna az egyéntől, de felmerült benne az önvédelem gondolata is. Miután Raven sikeresen kiűzte fejéből az ambivalens gondolatokat, ténylegesen megírta az üzenetet.

Raven írta:A kis, fekete madarak azt súgták, hogy számodra a lehetetlen is lehetséges és a természet törvényei leküzdhetők. Bizonyítsd be. Találkozzunk Mirage előtt.

Dolga végeztével a lovag felállt helyéről, s komótos léptekkel közelítette meg a levélben említett helyet. Felnézett az égre, mintha a hold-sarlótól várta volna a választ. Valahol izgult, de nem félt: ha arra kerülne sor, meg tudná védeni magát. Kihívó mosolyt engedett meg magának, ahogyan visszacsussztatta sisakját, hogy a szívélyesen várt egyén ne ismerhesse föl. Majd őtőle függ, lekerül-e az álarc vagy sem, minden esetre fő az elővigyázatosság.

by **Kazuma** Vas. Okt. 12 2014, 21:47

A név elsőre nem volt ismerős, de egy gyors üzenet után legalább azt megtudtam, hogy kihez tartozik. Ejnye Anat... kezdenek rám szállni a barátaid. Nem pont ebben egyeztünk meg...
Nyugodtan sétáltam teljes felszerelésemben az üzenetben megjelölt hely felé, miközben magamban mérlegeltem azt a keveset, amit eddig tudtam a srácról. Eddig csupán a bossokon és a viadalon láttam. Először erősen gondolkoztam, hogy egyáltalán eljöjjek-e, hiszen az üzenet nem tartalmazott semmi olyasmit, ami engem igazán érdekelt volna. Azonban az Artes meggyőzött, hogy talán engem is érdekelhet a srác és a mondandója. A kíváncsiságom, ami már annyiszor sodort bajba, vagy épp hozott szerencsét, most egy kis városka felé vezette a lépteimet. Nem bíztam Anatban, de bíztam a józan eszében, így félelem nélkül lépkedtem a távoli fénypont felé.
Késő este volt már és az egyetlen valamit is érő fényforrást csak a hold jelentette, de persze nem volt nálam fákyla, hogy megvilágítsa az utamat. Tökéletesen láttam a jártasságomnak hála, így olyan észrevétlenül kelhettem át a pusztaságon, mint egy árny a sötétben. Régen, egy másik világban, egy másik életben még féltem tőle. Mostanra ez átalakult. Tisztelni kezdtem. Talán ezért állt az én oldalamra még nappal is. Magamban újra hallottam Kaito szavait: Az Árnyak Mestere. Hangzatos egy cím, de túlzás. Hiába tanultam meg felhasználni az árnyékot, valójában nem engem szolgál. Pusztán csak egyenlő félként küzdünk. Csak addig áll az oldalamon, míg kellő tiszteletet mutatok felé. Ez különösen igaz éjszaka, mikor a képességeim nem működnek. Az egyik pillanatban még elrejt a kíváncsi szemek elől, míg a másikban valaki a hátam mögé lopakodik a takarásában.
Ízlelgettem magamban a gondolataimat és a távoli fénypont lassan több fényforrássá vált szét, jelezve, hogy már közel a város és Raven. Érdekes név. Ismertem az angol szót és a jelentését. Az a fekete madár volt, aminek az alakját már oly sokszor felvettem az utóbbi időben. Megkedveltem ezt az állatot és ahogy megpillantottam a hold fényében várakozó sötét alakot, sárga indikátorával és számomra láthatatlan arcával, valami rokonszenveset véltem felfedezni benne is.
– A kis fekete madarak sokat mondhatnak, ha figyel rájuk az ember. - szólaltam meg már viszonylag messziről, fennhangon, hogy jól hallja. - A lehetetlen pedig nem létezik ebben a világban. - halkítottam a hangom, ahogy közelebb értem. - Szóval halljam, miért hívtál ide? - tettem fel egyszerűen a kérdést, ahogy pár méterre tőle megtorpantam.

by **Phobos** Hétf. Okt. 13 2014, 15:52

Itt van a közelben - a lovag sosem vont le száz százalékban biztos következtetéseket, ám a rejtélyes jelenléttel egy ismerős levegő járult. Orrával nagyokat szippantott, szaglászott, mintha az idegen sajátos, rá jellemző aromával bírt volna és azt áthatóan ismerné. Konkrét emléket próbált hozzá társítani, s hiába próbált másra gondolni, a megérzései az őt eláruló Endére összpontosultak. Zavarodottan pillantott balra, és minden igyekezetével azon volt, hogy a megérzéseivel kapcsolatos döbbenetet minél gyorsabban maga alá gyűrje. Külső jel nem akadt, amiért a fiú meglepődött a gyilkos kisugárzásán. Amint a szóban forgó vörös megszólította, Raven lassan, meglepő könnyedséggel fordult vele szembe. Karbatett kézzel hallgatta és figyelte mind a mondandóját, mind külső megjelenését. Habár már látta a szintmegtisztítások folyamán, arcát mindig maszkkal takarta. Valahogyan ilyesminek tudta elképzelni azt az embert, aki börtönszökésének végrehajtását követően nem félt nyilvánosság előtt kivégzést tartani - az Endéhez kapcsolódó emlékektől függetlenül. Normális esetben a lovag nagy valószínűséggel undorodott volna tőle, de csak a haragosával való külső megegyezés feszélyezte, semmi több. Az Endével kapcsolatos ellenérzéseket megtartotta magának, s Raven mindezt egy önfegyelmi edzésnek tekintette. Általános idegességtől mentesen méregette Kazumát, akitől ha így, ha úgy, de tanulni akart. A hangnem a lovag számára nem volt teljesen elfogadható, bár nem is számított másra. Raiga sem részesítette a minimális szinten elvárandó tiszteletadással - még ha ölni is akart. Hozzá kell szoknia, hogy voltaképpen a régi tükörképével beszélget: a visszautasító, bizalmatlan fiúval, aki minden ok híján ostobának nevezte az idegeneket. A fiú szája halvány félmosolyra húzódott, miközben állát jobb kézfejével támasztotta meg.
- Hm-hm - Mintha csak a hentesnél lett volna, s döntenie kellett egy kevésbé tetszetős hús sorsáról. Erről szó sem volt: Raven a vizsgálódás végét és a válaszon való gondolkodást jelezte. Szemöldökét némi bizonytalansággal húzta fel, de hangja némi gúnyról és annál határtalanabb nyugodtságról árulkodott. - Valakinek létezik, valakinek nem... - Szemét forgatva másra sem tudott gondolni a nem alatt, mint magára. Némi visszakozással, de beletörődött. - Egyszerű kíváncsiság, aminek semmi köze az Arteshez vagy Anatolehoz. - A név kimondtával ökölbe szorította kezét, s csalódottságtól-teli szomorúsággal nézett maga elé. Ő nem volt ott, hogy megmentse... ha nem akkora árulást követett el, mint Ende, de érezte a segítőkezek hiányát. Teljesen magára utalták. - Csak érdekel, ki az, akinek sikerült megszöknie a megszökhetetlenből... okulni akarok. - Az utóbbi szót erős hanglejtéssel nyomatékosította. Raven tisztában volt vele, hogy a tudásért fizetni kell, de kicsit sem tartott azon következményektől, melyek az esetleges rossz szavakért jártak. Ha muszáj, meg tudja védeni magát.

by **Kazuma** Hétf. Okt. 13 2014, 16:59

A fiú megjelenése már alapból érdekes volt, de a java csak ezután jött.
– Sok mindenre mondják azt, hogy lehetetlen. Én mégis végrehajtottam már ezt-azt, de feltételezem nem azért akartál találkozni velem, hogy a lehetetlen létezését megvitassuk. - legyintettem türelmetlenül. Feltettem neki a kérdést a találkozónk valódi okáról és ha lehet, a viselkedése még az eddigieknél is jobban felkeltette az érdeklődésemet. Nem tudtam nem észrevenni, ahogy ökölbe szorult a keze, mikor kimondta Anatole nevét. Fejben egyre több kérdőjel sorakozott, de türelmes maradtam. Ha most feltenném a kérdéseket, nem valószínű, hogy választ kapnék rá. Egyelőre jobb, ha az ő tempójához igazodom, ugyanis van egy olyan érzésem, hogy érdekes dolgok történhetnek még itt az este folyamán, amennyiben elég jól játszom. Talán csillapíthatjuk is egy kicsit egymás kíváncsiságát.
– Mi tart vissza az okulástól? Mi szükséged van valakire, aki a saját erejéből megtette azt, amit mások lehetetlennek gondoltak? Tudni akarod, hogy csináltam, vagy talán te is a lehetetlenre készülsz és azért kérsz tőlem segítséget? - tettem fel a kérdéseimet, mikor elhallgatott. Ránézésre olyannak tűnt, mint az ártatlan kölyök, aki most ébredt rá a kegyetlen valóságra és arra készül, hogy felnőjön végre. Fogalmam sincs mi a története, de úgy érzem számomra is fontos lehet. Előfordulhat, hogy csak magamat ámítom, de olyasmit véltem felfedezni benne, ami egy pillanat alatt rokonszenvessé változtatta. Egy csipetnyi a minket körülvevő éjszakából. Maszkom alól árgus szemekkel figyeltem a srác minden rezdülését, hogy megtudjam kivel is állok szemben. Nem láttam az arcát, de más sokkal többet mondhat. Ki vele! Mit kérsz tőlem?

by **Phobos** Hétf. Okt. 13 2014, 20:22

Jobbnak vélte, ha az igen, de-szerű kételkedéseket hanyagolja, míg az árnyharcossal van dolga. Persze saját maga elől nem palástolhatta el azon megválaszolhatatlan kérdést, amire igazán kíváncsi volt: ha lehetetlen valóban lehetséges, akkor az emberi lény olykor ésszerűtlen, ostoba viselkedésének oka tökéletesen megérthető? Számtalanszor fogta magát, leült egy békés sarokban, s hallgatta az idegenek ostobaságait. Okot ugyan nemigen talált, hogy annak nevezze őket, de a fülelés közepette nem tudott nem fintorogni. Mindig volt valami, amiért mély megvetéssel figyelte a többi százat, mintha ez a gyűlölködés természetéből adódó lenne. Raven nem is próbált a kifogásokkal mentegetőzni és megtagadni - főleg saját lénye előtt - azt, ami egyértelműnek tűnt. Örült is, meg nem is, hogy végre túljuthatott több, mint egy éves vívódásán, az idegenekkel kapcsolatban. Úgy érezte, a próbálkozásokkal igyekezett eleget tenni mások elvárásainak, ám nem sikerült. Az emberektől való undorodáson még egy isten sem változtathatott. Még ha emiatt meg is kell halnia, büszke örömmel megtenné. A fiú bölcsen hallgatott, tudván, hogy nem Kazuma lesz az, akivel a mélyebb gondolatait megoszthatja, de legalább volt valami, amivel egymaga küzdhetett meg, s győztesen került ki. Az utóbbi gondolat még a legritkább tárgynál is többet jelentett a lovagnak.
A gyilkos kíváncsiságát meglepően furcsának tartotta, de ez egyben kellemes csalódás volt Raven számára. Fél szemét résnyire összehúzva horgasztotta le fejét. A célt tudta, de azt már nem, hogyan magyarázza meg valaki másnak. Persze, olyasvalakiről volt szó, aki esetleg keserédesnek vélheti annak gondolatát, ami a fiú elméjébe férkőzött. A rövid csendet követően halk, de keserű nevetés hagyta el száját.
- A céhem tiszta elvei tartanak vissza. - felelte, széttárt karokkal, vállat vonva. - Szerintem már a sárgulásomat is rossz szemmel fogják nézni. - Vagy nem. Fejét lassan felszegve, erős elhatározottsággal nézett a vörösre. - Amit én akarok, az... a bosszú. És ahhoz valószínűnek számos férget kell kiírtanom. Éppen annyit, amennyi az utamat keresztezi. - Karjait leengedve érezte, hogy egy még őt is meglepő indulat erőt vesz rajta. Ujjai megremegtek, s ahogyan Anat nevére, úgy most is ökölbe kellett rándítania tagjait.

by **Kazuma** Hétf. Okt. 13 2014, 22:45

Az első mondata után halvány mosolyra húzódott a szám, de ahogy folytatta, a mosoly is kicsit szélesebb lett. Jól sejtettem a céljait. Bár nem tudom ki ellen is irányul a bosszú, vagy miért, de éreztem, hogy valami ehhez hasonló lehet a dologban. Ordított róla, mindössze pár másodperc elég volt hozzá. Ez volt hát az a rokonszenves érzés, ez volt a közös bennünk. Valóban olyannak tűnt, mint egy álomból ébredő kölyök. Vajon ki is nyitja a szemét a valóságra? Lelkesnek nem lehetett volna nevezni a hangomat, de talán egy árnyalatnyival jobb hangulatban szólaltam meg. A hideg nyugodtság viszont továbbra is megmaradt benne.
– Már mindent értek és furcsa, de talán tényleg jó helyen keresgélsz, de csak ha komolyan gondolod azt amiért jöttél... - Egy részem szívesen bevetette volna a kováccsal kötött üzletet és bizonyára meglett volna a hatása, de ellenálltam a kísértésnek. Anatole értékesebb szövetséges volt annál.
– Hadd meséljek akkor neked ezt-azt. Én is voltam zöld, majd sárga is. Voltak elveim és az emberek élete számomra szent és sérthetetlen volt. Sosem voltam hős lovag, aki másokért küzd, - vontam meg a vállam. - de nem is ártottam senkinek. Azonban csalódnom kellett. Többször, mint hinnéd. Végül rájöttem az igazságra. A nagy emberek nem azért vannak ott, ahol vannak, mert tisztességesen játszanak. Az orrod előtt mosolyognak és mikor megfordulsz hátba szúrnak. Az indikátor közel sem minden. Találkoztam már zölddel, akinek több vér tapad a kezéhez, mint a legtöbb vörösnek. A rendszer nem azt jelöli meg gyilkosként, aki a parancsot adja, hanem azt aki végrehajtja. A frontharcosok között pedig legfeljebb elvétve találhatsz olyat, akinél nem lapulnak sötét titkok, ezt elhiheted. Persze nem tervezem most neked elárulni minden titkukat, amit megtudtam. Ha nem hiszel nekem, akkor gondolj csak bele, hogy hogyan lehetséges az, hogy még nem próbáltak elkapni a nemes, erős frontharcosok? - fejeztem be tiszta gúnnyal a hangomban. Még én is meglepődtem azon, hogy milyen őszintén és könnyedén beszéltem a szinte ismeretlen fiúval. Azonban valami azt súgta, hogy megtehetem.

by **Phobos** Kedd Okt. 14 2014, 17:31

Az idegen voltaképpen megkérdőjelezte mindazt, amiért a lovag ilyen szélsőséges eszközökhöz nyúlt. Ölbe tette karjait, s testsúlyát jobb lábára emelte át. Ha csúfondáros megjegyzést tenne, Raven egy szempillantásnyi idő alatt mindent lerombolna, amit idáig felépített. Fejét megrázva, kigyenesedett derékkal állt meg, mintha böszke lenne arra, amiért ilyen sokat kockáztatott.
- A lehető legkomolyabban - jelentette ki, nyílt elhatározottsággal, majd ismét fél lábra helyezte testsúlyának oroszlánrészét. Tisztában volt azzal, hogy a megerősítés hangoztatásával már nem fordulhatott vissza. Nem is állt szándékában: túl sok terhet, sérelmet cipelt magával ahhoz, hogy szemrebbenés nélkül eltekintsen a múlt borzalmaitól. Egy szörnyű sebet hordott szívén, ami gyűlölködésre buzdította. Raven bármit megtett volna azért, hogy elmúlassza ezt a leírhatatlanul perzselő fájdalmat. Ha szükséges, a fiú türelmesen várt a gyógyírre, de nem az öröklétig.
Raven újból kellemesen csalódott az első látszatra ellenszenvesnek tűnő vörösben. Nem hitte volna, hogy számára igencsak értékes információknak a birtokába juthat, méghozzá ilyen könnyen. Idegennek, szokatlannak vélte a különös közvetlenséget, ami átlag esetben nem kis gyanakvással töltené el a lovagot. A helyzet most azt diktálta, hogy figyeljen, hallgasson rá, már ha ezek a szavak enyhíthetik a fájdalmát. A keserű igazságra való döbbenés perceiben minden egyes szóra, amit az árnyharcos kiejtett, eltárolandó tudásként tekintett. Szinten minden állításban összefüggéseket lelt, és az apró részeket egymásra tudta rakosgatni. Döbbenetes megegyezésükre Raven szavakat nem talált, azzal a különbséggel, hogy Kazuma csupán egy-két lépéssel járt előrébb. A fiő jövőképének a megtesítője volt ő, semmint a múltbéli énje. Bár akkor különösebb érzelmektől mentesen nézte a gyilkost, legszívesebben elkacagta volna magát. Alsó ajkát felszippantva egy darabon várt a saját reakciójával. A gúnyosan, költőien hangzatos kérdést kicsit még ízlelgette, attól függetlenül, hogy a választ már meg is kapta. Egy kicsit jobbra fordította fejét, mialatt a tetszetős monológ megválaszolására készülve sejtelmesen hümmögött.
- Ezek után nem tudom azt mondani, hogy nem hiszek neked. - mormolta, s vett egy nagy levegőt. - Azt hiszem mindig tudtam, hogy nem vagyok más, csak egy kihasználható erőforrás. Egy eszköz. A pajzs, ami mindenkit megvéd az ütésektől, de valamiért mindig reménykedtem. - Keserű kuncogás hagyta el száját. - Csak álltattam magamat. Azt hittem, közéjük tartozhatok, de esélyt se kaptam. Amikor nekem kellett segítség, egyikük sem nyújtott kezet. Hátat fordítottak nekem. Cserbenhagytak. Elárultak... - Az utolsó szót szinte lehelte. Raven mélyről feltörő kétségbeesése jól érezhető volt, még a higgadt hangneme ellenére is.

by **Kazuma** Kedd Okt. 14 2014, 20:03

A fiú reakciója tökéletes volt. Már-már úgy éreztem, mintha a saját múltbéli énemmel beszélnék. Mikor elindultam ide, nem gondoltam volna, hogy egy ilyen érdekes találkozásban lesz részem. Nem tudtam mit tehetett vele Anatole, vagy mások, de el tudom képzelni. A hangjában a sajátomat éreztem. Az árulás szó pedig, telitalálat volt. Feltüzelte az én haragomat is, eszembe juttatta mindazt, amit ellenem tettek, pedig korántsem felejtettem még el. Azonban mást is éreztem. A veszélyt. A bosszú lángja már ott pislákol benne és én csak szítom a tüzet. Ugyanazt a tüzet ami bennem is lobog. Vigyáznom kell, ha nem akarom, hogy engem is megégessen vele. Bólintottam a szavaira.
– Talán segíthetünk egymásnak. Segíthetek a bosszúdban, de én szeretném végrehajtani, amit a korlátoltak lehetetlennek gondolnak. - mondtam tárgyilagosan. - A bosszú és a lehetetlen határainak áttörése. Én ezt a kettőt akarom. - határozott léptekkel indultam el felé. - Te talán már rájöttél. Ha elég erős az akaratod, nincs lehetetlen. - Megálltam előtte és kinyújtottam felé a jobbomat.
– Megbízol bennem? - néztem mélyen a sisak alatt rejtőző szemekbe. Teszteltem a hollót. Kíváncsi voltam. Érdekelt a fiú. Megláttam a benne rejlő lehetőségeket, de tudtam, hogy óvatosnak kell lennem. Sok ötlet kavargott a fejemben, amivel tesztelhetném. Tudnom kell, meddig mehetek el. Tudnom kell, hogy kihez hűséges. Meg kell ismernem a motivációit és a kapcsolatait. Valószínűleg sok múlik majd ezen a mai estén, de csak hosszabb távon fog mindenre fény derülni. Egy segítő jobb mindenesetre jó kezdet lehet. Egyben viszont biztos voltam a dolgok végét illetően. Két út áll előtte és két vég. Mindkét lehetőségre komoly esélyt láttam és csak rajta múlik, hogy melyik valósul meg. A döntéseitől függően vagy felemelem, vagy megölöm...

by **Phobos** Kedd Okt. 14 2014, 22:09

Tekintete ide-oda cikázott, s hirtelen azon kapta magát, hogy a tagjaiban lévő remegés leheletnyivé fokozódott... aztán el is múlt. Amint kimondta azt, amit akart, jobban érezte magát. Számára az is fontos volt, kinek, és ahogyan már alaposabban is megfigyelhette a sötét alakot, megfelelő egyénnek bizonyult ahhoz, hogy az emberekbe fektetett hitének megtörésével kapcsolatos fájdalmáról beszéljen. Ahogyan Kazuma is beszélt a rossz szándékukról, minden világossá vált, elvégre ő is ismerte ennek a keserűségnek az ízét. Raven külön tudta választani az igazat a hazugságtól, s nem érdekelte, ki mit gondol. Ő ezt tartotta jónak. A seb égette, a többi száz véleménye ebben az esetben nem számított. Az ellenérzések csak hátráltatnák, és a fiút még több szenvedésre kárhoztatnák. A barna íriszekben dühödten izzott a szikra, hogy a fájdalom két forrását minden áron eltűntesse. Egyik ott volt Ende és a féreg... a másik oldalon a többiek, akik eddig kihasználták a magányát. Azonban nem érezte magát teljesen meggyőzöttnek, Anattal kapcsolatban. Minden olyan gyorsan történt, mégis, a fiú gyermeki felével, nagy áhítattal, már-már könyörögve várta a segítséget. Ha nem is Anatoletól, akkor mástól. A fronttól. Az életét még ennyire sem becsülték meg. Szíve így is tele volt kétségekkel, de ennél többre tartotta magát - jóval többre. Mindig azt mondogatták, hogy minden élet fontos, akkor az övé miért nem? A szikra lángokat szított: igen, így kell lennie! Ahogyan a vörös közeledett felé, készségesen várta, mi következik. Halkan kifújta a levegőt, s pislantott egyet. Halvány mosolyt engedett meg magának, az ajánlatt hallatán, noha nem volt teljesen meggyőződve arról, mit akart az újabb lehetetlen végrehajtásában. A kijutás? Vagy ennél többről van szó? Mindent a maga idejében - már ha sikerül ezt megtudnia. Mivel lényegében önmagával nézett farkasszemet, nem lehetett biztos, hogy jobb-e idő előtt erre a tudásra szert tenni.
Kezét felé nyújtotta, tehát látszólagosan tetszett neki az alku ráeső része. Hogy mire célozhatott, amikor a fiúban meglelhette a megoldást, Raven nem tudhatta, de egy biztos: a fájdalomnak múlnia kell. Egyik fele megálljra sarkalta, amikor viszonozni akarta a kézfogást, ám a bosszúszomjas fele legyűrte az aggályokat. Pillantása hűvös volt ugyan, ám a csak maga által észlelhető, majdhogynem derűsnek mondható mosoly nem leplezhette elégedettségét.
- Egyelőre - mondta, rejtélyes hanglejtéssel. - ha senkinek sem szólsz a találkozásunkról. Fogalmam sincs, milyen viszony fűz hozzájuk, hogyha már a titkaikat is tudod, de jobb, ha erről senki sem szerez tudomást. - Ismét egyelőre. Majd minden ki fog derülni, a maga idejében, s a fekete lovag tudta jól, hogy a jövő ezt is tartogatja. Azonban az árnyharcos már egészen más volt. Majd, idővel minden titok lelepleződik.

by **Kazuma** Kedd Jan. 20 2015, 14:20

Nem habozott sokáig elfogadni a kinyújtott kezemet. Sok sérelemről árulkodtak a szavai. Egy sebzett vad volt, aki biztos kapaszkodót keresett, amin felkelhet és én pont azt nyújtottam neki. Ő is tudta, hogy igazam van és bár láthatóan rosszul érintette az igazság, de megértette. Elfogadta a segítő kezet úgy is, hogy tudta mekkora ára lehet még ennek. Megvan benne az elegendő elszántság. Én pedig segítek neki. Ettől még nem leszünk barátok. Nem. Teljesen másról van szó. Pusztán megkíséreljük a lehetetlent.
– A bizalom ingoványos talaj. A bizalom tátongó lyuk a páncélodon és ha valaki tudja hol keresse, könnyen árthat neked. - néztem komolyan a szemeibe. - Nem mondom meg kiben bízz. Az a te dolgod. Csak egy jó tanács. - engedtem el kezét.
– Ne aggódj, a titkodat megtartom. Ez a találkozó nem olyasmi, ami jó fényt vetne ránk. - mosolyodtam el. - Manapság így játsszák ezt a játékot. - eltűnt a ravasz mosoly a szám széléről és egy fokkal lazább hangnemben szólaltam meg újra.
– Mit gondolsz, van még helyed az Artesben? - néztem rá fürkészőn. Valóban kíváncsi voltam mit gondol erről, hisz láthatóan erősen megrendült a hite, de vajon mennyire? Na ez már nem mindegy. Sokat elárulhat a válasza a hosszú távú terveiről és hozzáállásáról, ami alapján eldőlhet a hasznossága, na meg, hogy kihez is húz legjobban. A mai naptól fogva alaposabban oda kell figyelnem a fiúra.
– Akad még valami, amit el szeretnél nekem mondani? - kérdeztem végül, nem siettetve, de érzékeltetve, hogy ha nincs, akkor egyelőre van egyéb elfoglaltságom is.

by **Phobos** Kedd Jan. 20 2015, 19:28

Más lehetősége nem maradt, csakis ezért fogadhatta el azt, amire vágyott: a tudásra. Tudni akarta, egy gyilkos hogyan válhat azzá, amilyen. Tudni akarta, hogyan képesek szemrebbenés nélkül még a legbizalmasabb cinkosaikkal végezni. Igaz, az, akit a fiú űzött, jóval több volt annál, de nem esett szó Endéről. Bízni nem bízhatott még ebben a vörösben, de több oka volt nyitottabban viselkedni a közelében. Fogalma sem volt arról, a fiúnak mennyit kell fizetnie ezzel a tudással, ám már nem fordulhatott vissza. Nem is állt szándékában.
- Már tapasztaltam. Nem is egyszer. – vallotta be őszintén, majd a fogást követően karjait keresztbe fogta.
Megnyugtatta az, amit mondott, mégsem várhatott mást. Ha kitudódna ez a különös szövetség, az Kazuma számára is ugyanolyan kockázatos lenne. A gyilkos, aki segít egy hollón. Raven nem tagadta, hogy ez az út a vörösödésével is járhat, de nem számított. Csak a fájdalom csillapítása volt fontos, minden mást amögé helyzetett el. Nem is igazán tehetett mást. Keserű mosoly suhant át arcán. Valóban. És most már én is ezt a fajta… játékot játszom. De nem érdekel. Csak az eleje lesz nehéz, a többi gyerekjáték.
- Ez az, amiben kételkedek már egy ideje. – felelt rá nyugodtan, ám a csalódottság nem tudott véka alatt maradni. – Abban a hiszemben voltam ott, hogy lehetek olyan, mint ők. Egy pillanatra még azt is elfeledteték velem, mennyi megpróbáltatással jár ez a világ. Igaz, nélkülük valószínűleg halott lennék, de a legutóbb magamat kellett megmentenem. Felemeltek, majd leejtettek. – Kezét egy pillanatra maga elé emelte, s leengedte, az utóbbi kijelentését mozdulatokkal ábrázolván.
- Van. – Bal kezét csípőre téve berogyasztotta jobb lábát. – Szeretném látni, hogyan küzdesz, ám még nem az ellenfeledként. Nem tudom, mennyire kerülöd most az arénát a látványos attrakciód után, de egy hasonlót megnéznék magamnak. – Elégedettség tükröződött hangjában. Nem csak első leckének tudhatná azt a maga javára, ám a fiú tényleg kíváncsi volt, mire lehet képes egy olyan hírhedt gyilkos, mint Kazuma. Kóstolgatta azt a tudást, ami egyszer majd úgyis a holló birtokában lesz.

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Jan. 24 2015, 16:50

Shurcsög

Szóval, hol is tartottam? Ja igen Shurcsög. Az első találkozásomat vele azt hiszem már meséltem, de szerencsére nem akkor találkoztam vele először és utoljára. Talán elmesélhetném, hogyan kapta meg a Shurcsög nevet, ha van időd.
Príma.
Tehát pár hét is eltelt az után, hogy első alkalommal találkoztunk, mikor kicsit fentebb tévedtem a szintekben. Valahol a harmadik szinten bóklásztam, Mirage városában, mikor olyasmit találtam, amit lentebb, még egyszer sem. Az egyik helyi könyvesboltban kutakodtam, mindenféle útmutatók után. T'urk legyőzését követően rá kellett döbbennem, hogy bizony nem az erőmmel, és a vasakaratommal leszek én a csatatér réme. Egyszerűen nem illettünk össze, én pedig nem akartam minden mezei harctól rettegve elbújni, csak mert a muszklinak híján vagyok. Amúgy is, mindig úgy voltam vele, hogy az ilyesmit meghagyom az Asu-féléknek. Már ne érts félre, neki ez jól megy, és ebben remekel, de rétegdolognak tartom az erőszakot. Tehát ezt gyorsan kilőttem az esélyek közül, így megmaradt az egyetlen amivel talán még lehetett némi sanszom. És nem mellesleg igen vonzó lehetőségnek mutatkozott.
Útmutatókat kezdtem bújni amikor csak időm engedte, és szépen lassan azt hiszem ragadhatott rám valami. Mármint érted, hogy értem. Kezdett a kis agyam megtelni tudással, amit azért egyszer-kétszer lett alkalmam kipróbálni is.
De megint előre szaladok. Ott tartottam, hogy bementem a könyvesboltba, és hosszas olvasgatás után ráleltem, valami szépségesre. Moblista, képekkel illusztrálva, ismeretekkel feltöltve. Persze a bossok listája nem volt benne, de az a könyv már amúgy is otthon figyelt a polcomon. Ez viszont, valami újdonság volt számomra. Belelapoztam tehát, és a pult felé indultam, mikor a sorok között megláttam a jól ismert sárkány alakot.
– Jé! Timi!

by **Shukaku** Szomb. Jan. 24 2015, 17:30

Sokszor hallhatjuk a mesékben, hogy a három mennyire szerencsés szám. Három királyfi, három próba, három kívánság. Na meg persze a harmadik szint. Nem mintha ennek a szintnek a könyvtárát ne túrták volna már fel töviről-hegyire kis hőseink, de nemrég beszélt nekik a könyvtáros NPC arról, hogy érkeztek friss könyvek, szóval megint neki lehetett állni átnyálazni az egészet, hiszen az újdonságok azonnal felkerültek a polcokra, és nem várták meg vele Shuékat. Lista azonban szerencsére volt, szóval csak meg kellett keresni és belekukkantani. Azóta a küldetés óta még többet jártak könyvtárba, hátha megint ráakadnak egy olyan csodaküldire, mint a mesés, de eddig ilyet nem találtak. Lényeg a lényeg, hogy mindketten más-mást kerestek, meg ugye szétválva eredményesebb is volt a hajsza, így hát egy idő után elváltak útjaik, persze csak annak tekintetében, ami a könyvespolcok közötti sorokat illeti. Shu azon a részlegen bóklászott, ahol az állatvilág ismertetőit lehetett megtalálni, Timidus pedig ott keresgélt, ahol a harcleírások voltak fellelhetőek. Legutóbb az Iliászt nyomta a mancsaiba az idomár, és a sárkány a könyv felénél letette, mert állításai szerint az akhájok olyan végzetes stratégiai hibákat követtek el, hogy kizárólag egy ilyen volumenű hiba fordíthatja csak meg a csata menetét. Shu persze biztatta a petet a továbbolvasásra, és Timidus ekkor még inkább megerősítette azon felismerését, hogy az emberi hülyeség határtalan. Mindenezek után inkább továbbra is maradt a japán és kínai mestereknél, akik nem engedték be az ellenséget a falak mögé. Eközben a keresgélés közben köszönt rá Kita, és a sárkány természetesen illendően visszaköszönt, majd odasétált a lány mellé, ám a csodálkozó hangnemet nem értette, így rákérdezett.
-Szervusz Kita. A jé felkiáltásod arra enged következtetni, hogy furcsállod a jelenlétemet. Miért?

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Jan. 24 2015, 17:46

Shurcsög

Fene sem gondolt bele, hogy hogyan fog reagálni a kis pet arra a megnyilvánulásra, amit én elejtettem, de reménykedtem benne, hogy nem fal be egybe, ha ráköszönök.
Valahogy egy nagyon retro cucc jutott eszembe mikor feltette a kérdését, de így most hirtelen nem tudom felidézni, hogy mi lehetett az. Valami régebbi sorozat volt azt hiszem. Mindegy, nem is ez volt a lényeges. Előre tartottam a kezem, várva, hogy odanyomja majd a fejét a kis tollas pikkelyes, miközben megszólaltam.
– Nem igazából az a meglepő, hogy hol találkozok veled, hanem, hogy egyáltalán sikerült veled összefutni. Rég láttalak Lekid. Merre hagytad a társad? – Az első alkalom után kínosan ügyeltem arra, hogy sehogy sem említsem Shu-t a gazdájának, mert mindketten hülyét kaptak tőle legutóbb. Így tehát cseverészésbe kezdtem az egyfejűvel, s hónom alatt a kis könyvvel a pulthoz léptem, hogy fizessek. – Bár nem igazán gondoltalak könyvmolynak az igazat megvallva. Ezt így ránézésre inkább Shu-ból nézném ki. Szóval valahogy az is meglep, hogy itt futottunk össze. Keresel valami konkrétat, vagy csak nézelődsz? Elég sok újdonság jött be, és van egy-két régi szépség is a hátsó polcokon elrejtve, várva, hogy valaki végre hazavigye őket. A legtöbből nekem már van otthon egy-egy. De azért sajnálom itt hagyni őket. Félek tőle, hogy örök életükre itt fognak porosodni, mert annyira kevesen nézik át tüzetesen az ilyen helyeket. Ha érted, mire gondolok. – Nem voltam benne biztos, – s még most sem egészen – hogy Timidus értheti az ilyesfajta érzéseimet, de azért mindig tettem vele egy próbát, hátha egyszer sikerül olyat mondanom neki, amit ő is el tud fogadni. Elvégre, mindig is észben kell tartanom, hogy ős elsősorban egy mob, és egy gép. Másként gondolkodik, mint egy emberi lény.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 24 2015, 18:05

Timidus a fura feltételezésre azonnal megcsóválta a fejét.
-Nem meglepő. Tekintve azt, hogy feltételezhetően te is gyakorta fordulsz meg a városok több pontján, valamint azt, hogy a kis szinted miatt számodra elérhető szintek erősen le vannak redukálva, és mi is gyakran mozgunk ezeken a szinteken, lévén keressük a kis szintű fajkádbeli egyedeket, így kizárólag idő kérdése volt, hogy mikor találkozunk újra. Persze megvan annak a lehetősége is, hogy az előző találkozásunk után, vagy a mostani után soha többé ne találkozzunk olyan módon, hogy az nem megszervezett lenne közvetetten vagy közvetlenül általunk, ám ennek az esélye csekélyebb, mint ennek az ellentettjének az esélye.
Szerencsére a mondat másik felét már nem kell kijavítania. Néhány ember hajlamos arra, hogy ilyenkor feltegye azt a kérdést, hogy hol felejtette Shut. Mintha bármikor elfelejtené az idomárt. Kita azonban jól használta a szót, így a válasz is rövid volt.
-A harmadik sorban, a B oszlopban. Az eddigi haladási sebességével számolva jelenleg feltételezhetően a E sornál tarthat.
A könyvmoly kifejezést ugyan nem értette, és mivel a molyt mint állatot sem ismerte, így igen nehéz lett volna kikövetkeztetnie, hogy mit is jelent a kifejezés, így hát rákérdezett.
-Nem ismerem az előbb használt könyvmoly szó jelentését, azt azonban tudtodra adom, hogy semmi meglepő nincs abban, hogy legtöbbször ugyanott vagyok, ahol Shu. Természetesen vannak kivételes esetek, ezt azonban biztonságtechnikai okokból nem osztom meg veled. Konkrét könyveket keresek, és értem, hogy mire gondolsz. Valóban kevesen nézik át tüzetesebben az ilyen helyeket. Az emberekre igen jellemző a felszínesség.
Na persze ebből az utolsó mondatból kiderülhetett, hogy Timidus éppenséggel nem arra értette a gondolat tudását, amire Kita, hanem a mondatának a másik felére…

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Jan. 24 2015, 18:57

Persze, egyértelmű volt, hogy Timi nem fogja átlátni azt amit mondok, de ahogy előadta magát, az nekem a mai napig összezavaró. Nem beszélek gépül, no. Szóval ahogy magyarázott, közben elindultam az E sor felé, bízva Lekid számolási képességeiben. Szerencsére pont jókor fordultunk a polcok közé, mert éppen ekkor kezdtem neki elmagyarázni a könyvmoly jelentését.
– A könyvmoly az aki nagyon szeret olvasni, imádja a könyveket, és képletesen szólva falja őket. Egyiket olvassa a másik után, és nem bírja letenni. Persze ezt is csak képletesen értve. Aki nagyon sokat olvas, arra szokták használni. – Adtam elő, majd előre pillantottam a sorban, aminek a végén tényleg megpillantottam Shu-t. Elmosolyodtam, s intettem egy kedves mosoly mellett az idomárnak. Ekkor váltak a dolgok érdekessé.
– Szia Shu. – Köszöntem rá, kezemben a könyvecskémmel, miközben Timidussal megközelítettük. – Jó újra látni. Mi újság veled? Remélem nem baj, ha kicsit fejlesztem a mogorva egyfejű szókincsét. – Azt hiszem Timidusra pillanthattam amikor kiejtettem a számon a szavakat, mert nem emlékszem rá, hogy Shurcsög milyen arccal köszönt vissza. Csak a hangjára. Furcsa.
Lényeg, a lényegben, hogy cseverészni kezdtünk, én pedig jó kedélyűen bólogattam a lány szavaira, mielőtt szóhoz jutottam volna.
– Szóval könyvesbolt. Mi hozott erre titeket? Lekid mondta, hogy kerestek valamit. Segíthetek benne esetleg? Talán tudok olyasmit, ami érdekelhet titeket. Elég sok szép újdonság jött mostanában. Például ez a szépség. – Emeltem fel a kezemben pihenő könyvecskét, és meg kell, hogy mondjam, az az olvasmány tényleg szép. Mármint a külseje és a kinézete is egyszerűen igényesen van megcsinálva. A bőrkötés pedig egyszerűen időtállóvá teszi. – Ez a tündér egy moblista. Leírás minden eddig felfedezett lényről Aincradban. Még nem lapoztam végig, de belelestem, és vannak azért érdekes lények. Az egyik magasabb szinten például van egy varangy, aminek a bőréből eszméletlen kesztyűket lehet gyártani. De kíváncsi vagyok, hogy vajon benne van-e az a madár amin lovagolni lehet. Azt hiszem az valahol a kilencedik szinten van belőle, és ha elég ügyes az ember, meg lehet lovagolni, és bejárni vele a mezőket.

by Ajánlott tartalom