[Játékos küldetés] - A földalatti boszorkány

Nariko túlzásnak tartotta az egészet, és hiába mondtam neki, hogy csináljuk meg, nem akart engem feláldozni. Ez a váratlan gesztus, amiről talán ő nem is tud róla (vagy igen, csak máshogy fejezi ki), igencsak meglepett. Úgy tűnik, a kritizálásaim őiránta kifizetődött, és tényleg bebizonyítja, hogy ránézésre nem olyan, aminek látszik. Ahogy az orkok mondják egy játékban: tett róla, hogy egy nap a holtteste feljebb emelkedjen ki a sírból.
Hogy megvédett, így most Nariko sérült meg. A farkas nem tudom, mennyit kóstolt belőle, de valahogy én már nem bírtam tovább a tétlenkedést, végignézni, hogy küszködnek a srácok a farkasokkal. Egy dolgot még megtehetek, ami csak most jutott az eszembe. Előkaptam szabad kézbe az egyik nyilamat, és ahogy jött a farkas, a fejébe döftem azt. Vagy Nariko előtt, vagy utána, vagy egyszerre csináljuk a lecsapást, és a dög pixelekre esik. Közben a lovag srác és Meleg Márk már elintézték a maguk farkasait.
- Nah, csak valahogy megoldottuk a problémát. - tettem meg a megjegyzést. - Köszönöm, Nariko. Csak így tovább.
Vártam, amíg a többiek készek az indulásra, aztán Narikoval egyszerre elindultunk, magunk mögött hagytuk a csicsás kristálypalotát. Ugyanazon az úton mentünk végig, mégis teljesen más helyen kötöttünk ki. Nem voltak ott az indákkal teli körterem, se Matt, se a macskás férfi. Egy közönséges kapu állt előttünk, amelyen csúszós út vezetett fel a felszínhez. Belenézve az alagútba már láttam is a végét, amit halvány fény jelzett.
- Menjünk, csak óvatosan. - mondtam. - Ne siessünk, csak szép lassan lépkedjünk, úgy nem lesz semmi baj.
Várok az indulásra, aztán Narikoval egymás mellett indultunk el felfelé. Csak szép lassan képkedtem, nehogy elcsússzak, aztán mindannyian visszazuhanjunk az aljába.

//egy ne haragudj jól esett volna...:S Na mindegy, úgyis én előztelek be előbbXP//

Búza elájult, annyit húztuk. Az a szerencsétlen farkasnak hirtelen ötlete támadt, és a fal felé kezdett futni, hátha nekicsapva a falnak minket leráz majd. Csak elfelejtette, hogy dupla súly van rajta, így nem tudott fékezni, nemes egyszerűséggel neki kenődött a falnak, én meg Meleg rá. Alábbi történt: felébredt, zavartan körbenézett, egy rúgással kinyírta a mobot, majd engemet maga után húzva rohangált össze-vissza!
- A körmöm! A körmöm! A körmöööööööööm!! – Le volt törve a körme. És ezért csinálta ezt!
- Álljál már meg, vagy letöröm a kezed is! – Kiabáltam, arccal a földön. Közben Nariko sikeresen bevédte Judy-t a támadásoktól, bár én nem sokat láttam belőle. Majd megfogózkodtam az egyik rohadt dögbe, ami nem sokkal később pixelekké hullott. Végre vége az egésznek! X_X
- Már azt hittem, hogy itt öregszünk meg… - Nyöszörögtem. A lányok után vánszorogtam ki a Kristály palotából. Wow, nagyon bizarr hely volt. Nem volt szoba, nem volt pia, nem volt kert, semmi fia. Csak egy út, egyenesen egy kapu felé, amiből fény szűrődött.
- Há, sima ügy! – És mentem… volna, de nagyot taknyoltam. Szerencsére az a búza nem esett rám.
- Jáj, a hátsóm! Biztos összetört benne minden csontom! X_X – Leesett: csúszós az út.
- Menjünk, csak óvatosan. Ne siessünk, csak szép lassan lépkedjünk, úgy nem lesz semmi baj.
- Nem mondod? X_X – Nyöszörögtem az úton fekve, mint a kilapított szarvas. Nagy nehezen felálltam, és jégkorcsolyázós mozdulatokkal haladtam előre. Még jó, hogy valamennyire tudok korcsolyázni, bár állandóan kitört a lábam, de az nem lényeges itt. :S Körbenéztem, és mit láttam? Sötétet. Sok-sok sötétet.

Az alagútból kiérve fény vakít el titeket. Egy pár pillanatig el is tart, amíg hozzászoktok. A nap magasan járt, és gyönyörűségesen sütötte be a tájat. Megpillanthatjátok a küldetéseteket adó nénike házát is, melynek kéményéből halvány füst száll fel. A tájon újra meleg és vidámság tükröződött. Sehol egy esőfelhő, vagy pocsolya, amely emlékeztetett volna az előző nagy esőzésre.
Közben észrevehetitek, hogy a kötelek is eltűntek a kezeitekről. Meleg Márk még gyorsan egy puszit nyomott társa arcára, majd kézfejéével intett egyet a lányoknak is.
- Viszlát kicsi lányok, szia vörösbegyem. - majd ezzel a mondattal el is tűnt.
Belépve a házikóba, az idős néni meglepetten néz rátok fel könyvecskéjéből, az Alice csodaországból.
- Hát már meg is érkeztetek? Teát esetleg? Mondjátok, ugye nem volt gond az úton? - kérdezte bájosan mosolyogva.
- És a gyógyszereim? - tartotta a kezecskéjét, ami egy kissé megremegett. - Pont jókor jöttetek, mert már csak egy adag maradt az előzőből, ha egy picivel tovább tart, nem tudom, kihúztam volna-e..

/Tudom, nincs sok lereagálni való, de ez az utolsó kör, ne keseredjetek el. Jó volt nektek mesélni, sajnálom a hibáimat, amiket azért próbáltunk közösen kiküszöbölni, köszönöm a játékot./

Furcsa módon Nariko (úgy tűnik csalódtam, mert ezek szerint nem változik, csak egyszerűen skizofrén) hirtelen visszatért a kisegeres verziójába, és úgy kapaszkodott bele a kezembe, mint a kisgyerek az anyjába. Hát nincs már mit tenni, úgyhogy így mentünk tovább felfele. Mondjuk tényleg sokkal kényelmesebb kézen fogva felbattyogni a csúszós alagúton, mint egymást cibálni. Figyelmeztetésem azért elkésett előtte, a srác már kapkodott volna előre (hogy mihamarabb megszabaduljon Meleg Márktól biztosan), de elcsúszott. Lehetett volna rosszabb is: ha a partnere ráesett volna. Azért a vicces eseten kuncogtam egyet.
Felmentünk óvatosan, és egy pillanatra se csúsztam meg, amilyen lassan mentem. Kis-nagy sokára végre visszatértünk a bejárathoz, és a fény egy pillanatra elvakított. Amíg lent jártunk a labirintusban, az idő ezalatt szépen kitisztult, és gyönyörű tavaszi idő fogadott bennünket. Eső vagy pocsolya azonban nem árulkodott az előbbi égszakadás-földindulásról. Hát tessék, ezen nincs mit csodálkozni, ez egy halálos játék, ami mégis csak egy játék, aminek a teljes pontosságát nem lehet mindig kidolgozni.
A kötelek, ahogy a gyógyszerész ígérte, eltűntek a kezeinkről, és Meleg Márk arcon csókolva a fiút elbúcsúzott.
- Viszlát, Meleg Márk! Köszönjük a segítséget a farkasokkal. - búcsúztam el illemtudóan a meleg NPC-től, aki már visszament a barlang sötét vermeibe.
És láttuk is az öreg nénike házikóját. Bekopogtam, aztán invitálásra beléptünk mindhárman. Az anyóka éppen az Alice csodaországát olvasta, amin a küldetésen történtek után már cseppet se csodálkoztam.
- Hát már meg is érkeztetek? Teát esetleg? Mondjátok, ugye nem volt gond az úton? - kérdezte bájosan mosolyogva.
- Hát, ami azt illeti, volt egy-két gondunk feladattal és néhány személyi dologgal kapcsolatban, de már megoldottuk a problémát. - vallottam be. - Egy tea egy ilyen út után egészen jól jönne, köszönöm szépen.
- És a gyógyszereim? - tartotta a kezecskéjét, ami egy kissé megremegett. - Pont jókor jöttetek, mert már csak egy adag maradt az előzőből, ha egy picivel tovább tart, nem tudom, kihúztam volna-e...
- Parancsoljon, asszonyom. - adtam át azt az üvegcsét, amire én vigyáztam. Szerencsére nem folyt ki és nem is tört el. Minden a legnagyobb rendben volt.
Megvártam a többieket, addig elfogyasztottam a teát, amivel megkínált az anyóka. Ezt követően illedelmesen elköszöntem az kedves questadónktól, aztán kiléptem a házból.
A házon kívül A társaimhoz fordultam.
- Hát, itt a búcsúidő. Lovag, téged nagyon megviselt Meleg Márk, úgyhogy kárpótlom Meredith helyett a kellemetlenséget, és elhívnálak egy sütizésre Aincradba. Így nemcsak lemoshatod magadról a történteket, de legalább egy lány társaságában leszel, de azért csak lassan a testtel bizonyos esetekben. Mellesleg Judy Noxia a nevem.
Noha nem bízom semmi idegenben, de nem engedhettem, hogy depresszióba essen egy szerencsétlen játékos egy homokossal való összebilincselés után. Aztán Narikohoz fordultam.
- Nézd, Nariko, amik megtörténtek, megtörténtek, és én tartom magam a szavaimhoz és véleményeimhez. Ezután se számíthatsz még mindig a barátságomra, amíg nem bizonyítasz még többet és nem gondolom úgy, hogy kiérdemled a bizalmam és a barátságom. De azért remélem, hogy egy nap még mindketten jobb emberré válunk, és lehetünk majd barátok. Hát, viszlát, további jó játékot. Gyere, lovag!
Nem akartam közölni Narikoval, hogy kezeltesse a skizofréniát, amit már a farkasok utáni esetben következtettem le, mert nem szerettem volna, ha megint hisztirohamot kapna, és letámadna már megint hátulról. És tudom, nem szép, hogy Narikot nem hívtam meg, de logikám szerint a srácnak nagyobb szüksége lenne a pesztrálásra, másfelől őt még nem ismerem névileg, de a küldetésünk során szerintem igyekezett nagyon részt venni a csapatmunkában az elejétől fogva, és semmi nagyobb problémát nem okozott. De azért láttam ám, hogy félve megbújt az asztal alá, mégis úgy tettem, mintha nem vettem volna észre.
Ha eljön az a szép nap, majd Nariko is kiérdemli ezt a megtiszteltetést, hogy fizetem a sütijét.

//Nincs miért sajnálkozni, nem tehetsz semmiről. Jó volt a kalandjáték, köszönöm szépen! //

Na, végre a végére értünk. Csakhogy a fény megvakított minket.
- Jáj, megvakultam!X_X – Ennyit tudtam kimondani, majd végre láttam. Most nem esett az eső, hanem fényesen sütött a nap. Meg is láttuk az öreg nénike házát is. Most egy darab esőfelhő sem volt.
- Mennyi ideig voltunk? – Kérdeztem, megemelve kezemet, hogy a fejemet vakarjam meg, és akkor vettem észre: nincsen rajtam lánc!
- Ez az, szabad vagyok! – Örömöm nem tart túl sokáig: Meleg Márk arcon csókolt!
- Viszlát kicsi lányok, szia vörösbegyem. - Majd ezzel a mondattal el is tűnt. Én meg elfehéredve álltam, majd:
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!! – Akkorát ordítottam, hogy az erdő összes állatmobja kimenekült onnan. – FÚJ, FÚJ, FÚJ, FÚÚÚÚÚÚÚÚÚJ!!! – És egy fertőtlenítő kendővel töröltem le az arcomat, teljes sebességgel. Miután fertőtlenítettem, mentem a lányok után. A házban a nénike mily csoda, az Alice Csodaországban című könyvet olvasta. Meg se lepődnék, ha mi is benne lennénk abba a könyvben most.
- Hát már meg is érkeztetek? Teát esetleg? Mondjátok, ugye nem volt gond az úton? - kérdezte bájosan mosolyogva.
- Semmi baj, csak beleestem egy nagy gödörbe, de semmi komolyabb. – mondtam neki, a többit meg inkább nem mesélem el. – És én is kérek egy csészével, eléggé kimerített, hogy a lányok után kellett rohannom.^^ - Azért már nem tudtam haragudni a nénikére a gödör miatt, hiszen csak nem ő ásta ki.
- És a gyógyszereim? - Tartotta a kezecskéjét, ami egy kissé megremegett. - Pont jókor jöttetek, mert már csak egy adag maradt az előzőből, ha egy picivel tovább tart, nem tudom, kihúztam volna-e...
- Itt van!^^ - És odaadtam a nálam lévőt. Hála Istennek semmi baja nem volt! Miután megittuk a teánkat, udvariasan elköszöntem én is a nénikétől, és kimentünk a házból. Ezután Judy felénk fordult.
- Hát, itt a búcsúidő. Lovag, téged nagyon megviselt Meleg Márk, úgyhogy kárpótlom Meredith helyett a kellemetlenséget, és elhívnálak egy sütizésre Aincradba. Így nemcsak lemoshatod magadról a történteket, de legalább egy lány társaságában leszel, de azért csak lassan a testtel bizonyos esetekben. Mellesleg Judy Noxia a nevem. – Kicsit elpirultam a meghívástól.
- K-Köszönöm Judy, Elfogadom a meghívást. O///O Ne aggódj, nem vagyok olyan. Mellesleg szép neved van. – Pirultam el jobban. – Az én nevem pedig Joey Chrome. – És kézcsókkal üdvözöltem. Judy ezután a kislány, név szerint Nariko felé fordult, mondott valamit még, majd szólt, hogy jöjjek.
- Megyek! – Mentem utána. Annyira szép volt szerintem ez a Judy. Remélem többször is összefutunk majd… Várjunk csak! Én most belészerettem??O.O

//Köszi a mesélést, és hogy beszállhattam, klassz volt!//

The member 'Kayaba Akihiko' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :