[Játékos küldetés] - A földalatti boszorkány

Kisegér reakciója éppen az lett, amire számítottam. A kioktatásom csak hisztire ösztönözte, és elkezdett mindenféle olyan dolgokat hadarni először is, amihez nekem egyáltalán semmi közöm, mert az az ő múltja. Aztán a modor, ahogy viselkedett, az már felháborító volt. Az édesanyja ilyenkor rég felképelné, ahogy illik. Én meg követtem a nevelő anyák példáját, és mielőtt elfordult volna, egy határozott, de azért könnyed pofont lekevertem a lánynak, aztán olyan szorosan megfogtam a karját, hogy csak érezze a helyzet súlyát és komolyságát. Mivel nagyobb, erősebb vagyok nála, hiába próbálna meg ellenállni, mert nem engedek neki.
- Fejezd be ezt a viselkedést, balga hisztis kölyök! Dühönghetsz, de nem tűröm, ha bakának, vagy gonosznak mersz engem beállítani azok után, hogy én legalább megpróbáltam segíteni, és több észt meríteni a fejedbe. Ha egy jól nevelt kisvakarcsnak adod ki magad, Kisegér, akkor fogd vissza a stílust, ha valakivel így beszélsz. Nem azt várom el, hogy légy felnőtt, hanem több észt és több összefogást, ami eddig elmaradt. Ha nem hagyod magad megijeszteni és inkább szembe szállsz a félelmeiddel, akkor van esélyed a túlélésre. Így viszont ne várd el, hogy majd valaki más háta mögé bújhatsz, hátha megvéd, gondolkozik és cselekszik helyetted - és helyesen. Én kicsi korom óta művészetet és harcművészetet tanultam, azzal nekem van esélyem. És neked is, ha inkább azzal próbálsz túlélni, amihez jobban értesz. És nem a hisztire, rémületre és a buta észre gondoltam. Ja és még valami... Sierra nem igazi egér, hanem egy igazi macska. Sok különbség van egy macska és egy egér között. Komolyan, az óvodában nem tanítják nektek az állatokat? Ha majd végre megtiszteled a tanácsaimat, akkor majd én is tisztelni foglak. Ez lenne az igazi japán illem. És Sierrát is tiszteld úgy, mint macskát, nem mint egér, mert az a szemében a legnagyobb sértés. Ahogy már megsértettél meg engem ezzel a kirohanással. Egy szót se akarok többet hallani a rágalmazásról, megértetted?
Azzal elengedtem, és majd csak az ezután jövő események (Sierra például) után mentem oda a tükörhöz, hogy kívánjak. Mikor kívántam a tükörbe nézve, megjelent egy ajtó a szemközti falon. A Kisegér is kívánt, de inkább a növénynek és magának. Ő semmit nem kapott, de a növény belegyökerezett a földbe cserép és új föld nélkül.
- Legközelebb jobban fontold meg, mit kívánsz. - mondtam a Kisegérnek, majd miután elolvastam a "Csodaország" feliratot az ajtó tetején, én már be is léptem rajta.
Éppen hogy beléptünk és elindultunk a sötét folyosón, belezuhantunk egy sötét verembe, ahol zuhanás közben még két különböző üregekbe estünk bele. Egyikbe én, a másikba a Kisegér.
Nagy zuhanás után egy halom párnába csapódtam. Szerencse, hogy ott voltak, mert ez a nagy sebességű zuhanás biztos elvette volna az egész életemet. Körülnéztem, és megállapítottam, hogy egy kis szobaszerűségben vagyok, és szembe ott egy patkánylyuk. Egy pillanatra valamiért teljesen megrémültem, és tetszholtan összeestem. Így is maradtam egy jó hosszú ideig, mert azt hittem, hogy tényleg egy patkánylyuk benne olyan patkányokkal, amik nem bántják a hullákat, mint a medvék.
Végül erre magam is rájöttem, hogy nem úgy van, ahogy volt. Biztos a zuhanás és kis kétségbeesés miatt agyi zavarba kerültem, és képes voltam ilyet gondolni és megrémülni. Másrészt pedig egyáltalán nem félek a patkányoktól.
Mikor végre teljesen magamhoz tértem, kiderült az is, hogy az nem patkánylyuk, hanem egy nagyon kicsi ajtócska. Visszaemlékezve a díszes ajtó feliratára rájöttem, mi ez az egész; ugyanoda kötöttem ki, mint Aliz. De azért kinyitottam az ajtót (nocsak, itt a kilincs nem is beszél), és a kicsike folyosón átlesve megpillantottam egy gyönyörű kertet.
~ Hmm, azt hiszem, ez lehet a Szívkirálynő kertje. Csak nehogy le akarja csapni a fejemet ezért... - gondoltam, de azért nem tehetek mást, mert a csomagot, ami nálam van azóta, amióta Matt nem tudott továbbmenni, azt mindenképpen el kell juttatnunk... izé, juttatnom a gyógyszerészhez. Lehet, hogy a Kisegérrel valami baj történt, mert egyedül képtelen lenne túlélni, ahogy már megismertem őt. Akkor ezek szerint egyedül maradtam?
Csalódottan megállapítottam, hogy nem tudok átmenni a pici ajtón a pici folyosón keresztül, még a fejem se férne be, csak a karom, mert az van még olyan vékony (csak az is beszorulhatna). Körülnéztem, hátha találok valamit, ami segíthetne rajtam, mielőtt itt ragadok örökre. Aztán találok is olyat, amit Aliz is talált a mesében: egy asztal, rajta egy üvegfiola "igyál meg" művésziesen kanyarított csicsaírással. Azt már nem tudtam konkrétan, hogy zsugorít-e vagy növeszt, mert a meséből erre a részletre már nem emlékszem. Muszáj lesz kockáztatni... még ha méreg is.
Kissé óvatosan kiittam a tartalmát, és megállapítottam, hogy tulajdonképpen fura, de jó íze van. Ahogy megittam, hirtelen azon kaptam magam, hogy az asztal hatalmassá lett, én meg bogárrá. Nagy kő esett le a szívemről, mégsem kellett megnőnöm ahhoz, hogy megpróbáljak nagy nehezen sírni (ami nem könnyű az én fegyelmezettségem miatt), hogy ebből tenger legyen, és majd kikötök valahová.
Gond nélkül átmentem az immár nem is pici, hanem méretemhez megfelelő ajtón, aztán a kis folyosón átkelve máris a kertben találom magam.
Remélem találok itt kekszet, amivel meg tudnék nőni, mert ebben a kis méretben alig lenne esélyem bármire is. Őszintén szólva nem magamért, hanem a Kisegér miatt aggódtam. Egyértelmű, miért.

//Ne haragudj Szophie, de én nem várok Nariko-ra, mert szeretném hogy haladjon a küldetés! Bocsi Nariko!:S//

Öcsém, milyen rossz idő van! Úgy esik az eső, mintha muszáj volna neki! Csak a növények örülnek ennek, gondolom én. Még a lámpák is fel vannak kapcsolva, ugyanis annyira vastag a felhőréteg, hogy a nap nem bír át menni rajta! Kinek lenne ilyenkor kalandot keresni?! Az ablakból láttam pár marhát, akik menedéket kerestek az eső elől, vagy eresz alá bújtak. Hirtelen leesett valami… basszus, így több esélyem van kalandot keresni! De hülye vagyok! Na mentem is a táblához megnézni, mik vannak. Megláttam egy cetlit, ami így szólt:

„ Egy idős hölgy kérne segítséget bátor utazóktól, szerény jutalomért cserébe. Nem tudok sokat felajánlani, de tapasztalat szerzés szempontjából egy érdekes feladatom lenne számotokra. Ha valakit érdekel, kérem, jöjjön el hozzám. A házamhoz a kezdetek erdeje melletti úton juthattok el. Előre is köszönöm minden kedves vállalkozónak a segítséget.”

Páran is nézték ezt, de a szerény jutalmat hallva inkább elmentek.
- Bezzeg, ha gyémántból kirakott aranykardot írt volna, már rohantatok volna köcsögök! – Kiabáltam utánuk.
- Most az egyszer igazad van. Örülök, hogy benne van még becsület. – Jééé, „BH” most először megdicsért!O.o Csoda, hova írjam le ezt?! Na szóval, engem nem érdekelt a jutalom, felőlem facipő is lehet, egy idős néni kér segítséget. Elfogadtam, jött is a kijelölt út, amerre mentem. Mentem, mentem, mentem… én hülye el is tévedtem, mert a Koboldok, örökös ellenségeim megint megkergettek, aztán nagy nehezen elértem összetákolt, dülöngélő kis faviskót. Szegény néni milyen szegény lehet!:”( Most mér nem is fogom a jutalmat kérni, milyen dolog lenne az?! Kopogtam, majd mikor hallottam, hogy szabad, beléptem. Belülről szebb volt a viskó, mint kívülről: Egy szépen berendezett, tiszta, kicsike kis szoba volt, ami egyben konyha, és nappali. Az asztalon gőzölgő tea, és csészék, pár üres volt. Az ajtóban pedig egy kedvesen mosolygó idős NJK néni fogadott.
- Szerbusz! Örülök, hogy elvállaltad te is a csekély jutalom ellenére is. – Én is??O.O - Nagyon szépen köszönöm önzetlenségedet. Mivel te kicsit késtél fiam, elmondom, mi lenne a feladat: Meg kell keresni nekem Meredith-et, egy gyógyszerészt, aki az én különleges gyógyszeremet készíti. Sajnos olyan betegségem van, amire nincs átlagos boltban kapható orvosság, csak ő tudja elkészíteni nekem. Ha sietsz, még beérheted a többieket. – Basszus, már megelőztek???O.O Mit csináltam én, hogy már elkezdődött?! Ja igen, a Koboldok…
- Ne aggódjon Nénike, mire pislog egyet, már ott is vagyok a többieknél. – Mondtam mosolyogva. A nénike megmutatta nekem az utat, majd én szépen lementem. Láttam őket még!
- Hé, várjatÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ… - Itt azt vettem észre, hogy megnyílik a padló alattam, és elkezdtem lefele zuhanni egy alagútban. Hogy megszívatott a nénike!T_T

Ez történt órákkal ezelőtt, és még mindig zuhanok. Igen, MÉG MINDIG zuhanok! Ránéztem volna az órára, de nem volt.
- "BH"!
- Tessék?
- Mennyi ideje zuhanok?
- Én sem tudom, sajnálom. – Ennyi is volt körülbelül. „BH”-val a beszélgetés, mert valami pihe-puha dologra pottyantam. Egy párnás helyiség volt az. Végre, már untam a zuhanást! Az egészben csak ez volt az izgalmas. De azt a Jó Isten, mekkorák voltak itt a bútorok!O.O Egy hatalmas üvegasztal volt, vele szembe egy hatalmas ajtó. Az asztalon volt a kulcs.
- Na ezt hogy fogom megcsinálni?o.o - Véletlenszerűen az asztal alá néztem. Valami üvegszelence volt alatta. Odamentem, kinyitottam, mit láttam: Sütit! Szőlőszemekből frankón ki volt rakva az alábbi mondat: Egyél meg!
- Na, azt már nem! – Mondtam. – Aztán megint be leszek drogozva!
- Joey, ilyen sütemény nem az Alice Csodaországban volt?
- De igen… - Motyogtam. Aztán eszembe jutott! De hiszen ettől a sütitől hatalmas leszek, és elérem a kulcsot! Azonnal megfogtam a sütit, de a biztonság kedvéért csak a süti egyik felét ettem meg. Azonnal hatalmasra nőttem tőle. Húúú, hála az istennek! Megfogtam a kulcsot, kinyitottam, majd ki az ajtón. Egy gyönyörű kertbe kerültem aztán.
- Hú, mint a Szívkirálynő kertje. Csak le ne csapja a szép fejemet!X_X – Majd eltettem a süti másik felét is, és mentem megkeresni a többieket.

Az események előtt:

Nariko elkövette élete legnagyobb hibáját. Mikor elindulhattam volna, és napirendre térhettem volna a dolgok felett, hátulról nekem rontott. Igaz, csak vissza akart rántani és a hátamra ugrani. Fogalma sincs, kivel kezdett ki.
Egyik művelet se sikerült neki, mert ahogy megfogott és vissza akart rántani, én kaptam el, és rántottam magamhoz, hogy jól a falhoz nyomjam, mint a rendőrök a bűnözőket. A kezét, amivel vissza akart rántani, de azt én fogtam meg, azt háta mögé csavartam, és tartottam úgy egy jó ideig. Aztán teljesen rácuppantam a Kisegér nyakára, hogy kiszívhassam a vérét... hogy ezt miért csináltam, nem tudom, pedig nem vagyok vámpír, de mégis mindenáron a vérét akartam venni. Legalább egy percig szívtam a nyakát, aztán végül a bitzavarból ismét felocsúdtam, és abbahagytam a nyakszivogatást (jó nagy a vörös folt Kisegér nyakán, az biztos). Igazából ezt pont nem akartam vele csinálni, de próbáltam nézni szívem mélyén a jobbik oldalát, hogy talán ezzel a dologgal sikerült ráijeszteni annyira Kisegérre, hogy befogja végül a száját, és többé ne szóljon ostobaságokat.
- Befejezted, balga lány? - sziszegtem olyan erélyesen, ahogy a szigorú anyák szokták. - Én egy íjász vagyok, és ezt én még messziről megtehetem, de általánosságban gyáva, alattomos dolog hátulról megtámadni másokat, főleg olyat, aki önvédelmet is tanult. Nem ezt várok egy egy harcművésztől. Nincs igazad egyáltalán semmiben sem. Ha gondolkozol egy kicsit, majd rájössz, miben hibáztál te azóta, amióta együtt kell veled dolgoznom. Ha még egyszer nekem rontasz minden ok nélkül, azt nagyon csúnyán meg fogod keserülni, vagy a legrosszabb esetben önszántamból fogom még egyszer szívni a nyakad... még ha az előbbit nem akartam, csak megitn rám jött a bug. A bocsánatkérésedet elfogadom, de addig is te se számíts rám soha többet. Innentől boldogulj egyedül.
Azzal egy gyengéd lökéssel elengedtem a Kisegeret és elindulok az ajtón át. Ha közben megint rám akar rontani, azt már tényleg nagyon meg fogja bánni.
Azért nem gondoltam komolyan, hogy tényleg brutálisan bántani fogom, mert azért tényleg nem okoztam neki semmi komoly fájdalmat. És azt se gondoltam komolyan, hogy boldoguljon egyedül. A Kisegér nem tud egyedül boldogulni. Úgyhogy annyit tehetek ez ügyben, hogy ha már ő eddig semmi összefogást nem tanúsított se velem, se Mattel, akkor én se fogok neki egy ideig segíteni, csak akkor, ha tényleg bajba kerül. Aztán majd tanul a leckéből.

Események:
Ugye megérkeztem a kertbe, majd elindulok egy úton. Egy ideig megyek, keresem azt az ostoba kislányt is a tekintetemmel, de a Kisegérnek se híre, se hamva.
De úgy tűnt, mintha a bokrok közt bujkálna valaki. A biztonság kedvéért elővettem az íjamat, és azt felajzva ellenőriztem, tényleg van ott-e valaki. De meglepődésemre senki. Megyek tovább, ezúttal idétlen nevetést hallok mindenfelől, de nem tudom behatárolni, honnan konkrétan. Aztán hirtelen a nevetés hangja megszólított, merre szeretnék menni.
- Öhm... igazából kijutnék innen, de meg kell találnom egy magatehetetlen, félős kölyköt. - feleltem kissé megilletődve, de annál bizalmatlanabbul. Az íjamat még mindig a kezemben fogtam a biztonság kedvéért. Bizonyára egy csapda.
Ekkor egy macskafüles srác jelent meg előttem (a macskafülü vörös üstök rémismerős nekem... csak nem személyesítette meg valaki az egyik saját karakteremet, amit fan regényembe írok vagy rajzolok?). Mikor mondta a furcsa szövegét, akkor már volt egy sejtelmem, hogy ez a humanoidszerű macska nem más, mint a Vigyori Kandúr. Persze onnantól is egyértelmű volt, hogy itt-ott megjelent. Először előttem, aztán egy fán (először csak maga a vigyora, aztán az egész macskasrác).
- Megkérdezhetem, hogy ki... - Udvariasságból mégis meg akartam kérdezni kilétét, aztán jött rá megint a Vigyori Kandúr-féle szövegek, de immár bemutatkozva, miközben az utamba állt hirtelen.
Fakutya. Ki volt az a lökött készítő, aki kitalálta ezt a nevet egy Vigyori Kandúrnak? Rá férne az illetőre egy irodalmi képzés, vagy legalább olvassa el Aliz Csodaországát!
Azért az idegesítő alannyal türelmes voltam, amíg lehetett. Még mindig jobb társaságnak tűnik, mint a Kisegér.
- Örvendek, Fakutya. Judy Noxia vagyok. - mutatkoztam be tisztában a tudattal, hogy mostantól kezdve egy új útitársam lesz, amíg itt vagyok a labirintus Csodaország-részében.
Eltettem az íjamat és el is indulok, a Fakutya viszont követ. Nem szólok semmit, amíg egyszer csak egy utamat keresztező elágazáshoz érek.
- Arra mész? - jött a kérdés a Fakutyából.
- Hát... - gondolkoztam. - Végül is túl messzire nem akarok elmenni, még meg is kell találnom a Kisegeret... nem, nem igazi egér, így hívják a kölyköt, akivel jöttem. Legalább tudjam, mi van vele, és hol van. Menjünk arra.
Aztán fogom magam, és Fakutyával a nyomomban a másik irányba megyek. Nem biztos, hogy a kiutat vagy a Kisegeret megtalálom egyhamar, de az biztos, hogy akármerre is megyek, valami tuti biztosan az utamba... illetve utunkba áll majd. Annak is jobban örülnék, ha a Kisegér olyan hülye lehetne inkább, mint Fakutya, akkor bizonyára nem lett volna a balhé vele.

Judy az utadat követve hamarosan újra egy nagy kerthez ért, mely körbe volt kerítve. A kertajtónál nagy rózsabokor volt. Fehér rózsák nyiladoztak rajta. Négy kertész éppen abban serénykedett, hogy pirosra mázolja a fehér rózsákat. Hallhatod, amint az egyik kertész rászól a másikra:
- Vigyázz, Ötös, ne kend hozzám a festéket!
- Nem tehetek róla - szólt az Ötös -, meglökött a Hetes.
Erre a Hetes rátekintett, s ezt mondotta:
- Te is mindent másra akarnál kenni, Ötös!
- Jobb lenne, ha hallgatnál - vágott vissza az Ötös. - A Királynő már tegnap le akarta üttetni a fejedet.
- Miért? - kérdezte az, aki először szólalt meg.
- Mi közöd hozzá, Kettes - jegyezte meg a Hetes.
- De igenis, van közünk hozzá! - pattogott az Ötös. - El is mondom, miért. Azért akarta leüttetni a fejét, mert a szakácsnőnek a konyhába fokhagyma helyett tulipánhagymát vitt.
Ha rákérdezel, mégis miért festik át a virágokat, és miért veszekednek, rögtön rávágják a választ.
- Tetszik tudni, édes kisasszonyka, úgy történt, hogy nekünk ide piros rózsafát kellett volna ültetnünk. Tévedésből azonban fehéret ültettünk. Ha a Királynő megtudja ezt, leütteti valamennyiünk fejét. Most tehát sietve pirosra festjük a fehér rózsákat, minekelőtte még észrevenné...
Fakutya egész idő alatt nem szólt semmit, már e is felejthetted, hogy ott van, de ekkor megbökte a vállad, és oda súgta.
- Milyen idióták ezek..Hehehh, na gyere, menjünk tovább, a királynő már vár.
Ha tovább haladsz, egy nagy, nyílt mezőhöz érsz, ahol sok-sok ember gyülekezik. Megpillanthatod a játékosok között Narikot is. Egy darabig nézelődsz, majd megint megpillantasz egy hatalmas vigyort egy fán. A Fakutya vigyorog.
- Na, hogy érzed magad? - kérdezte a Fakutya, mihelyt volt elég szája, hogy beszéljen vele. A Fakutya azonban úgy gondolta, hogy elég, ha csak a feje látszik, s a törzsét nem is jelentette meg.
Ezután valami két furcsa alak jelenik meg keringőzve. Végül az egyik táncolót egyszerűen bezárják, majd megkérnek téged, hogy légy az esküdtszék tagja.


Nariko a "Főellenségnyuszi-samát" követve egy hatalmas, nyílt mezőre ért. A nyuszkó nem szólt egész idő alatt semmit. A mezőn sok, kártyalap formájú ember gyűlt össze, és épp valami golyót ütögettek.
- No akkor játssz te is krokettet, mint ahogy azt megígérted! Egyébként szép napunk van ma - suttogta füledbe a Nyuszi, rémülten pillantgatva feléd. és odébb ugrált.
- Egy labdát kell ütővel kis kapukon átütögetni! - mondta ekkor egy ember az értetlenségedet látva, amint furcsán pillantgatsz a játék tér felé.
- Ő ott a királynő, vele vigyázz, mert lefejeztet! - mutatott egy pirosba öltözött nőre.
- Mindenki a helyére! - mennydörgött ekkor a Királynő.
A jelenlevők - ki-ki amerre látott - hanyatt-homlok rohanni kezdtek. Előbb egymásba gabalyodtak, de aztán néhány perc alatt mégiscsak elhelyezkedtek, s a játék megkezdődött. Furcsa egy pálya volt. A labdák eleven sündisznók voltak, az ütők eleven flamingók, a katonák meg egymás kezén-lábán állva alkottak kapukat. Itt az ideje, hogy te is beállj a játékba. Viszont előbb had üssenek a többiek.
A játékosok valamennyien egyszerre akartak a sündisznóba ütni, senki se várt a sorára. Ökölharcra keltek egymással. A Királynő éktelen haragra gerjedt, folyton toporzékolt, s átlag minden percben egyszer ezt kiabálta:
- Üssétek le a fejét, üssétek le a fejét!
Már 3 embert tömlőcbe küldetett, és 4 embert elítélt lefejezéssel, amikor is megzavarta egy furcsa, táncoló páros. Végül az egyik táncolót egyszerűen bezárják, majd megkérnek téged, hogy légy az esküdtszék tagja.

Joey meg csak tova táncot a teknőc pasassal. Végig keringőztetek az erdőn, és egy hatalmas nagy mezőre érkeztek, ami tele van emberekkel. No fene, ennyit a szerencsédről. Mindenki értetlenül pillantgat felétek, és ti körbe keringőztök a tömegben, majd mikor a királynő elé értek,a teknőc elenged, és meghajol őfelsége előtt, majd eltűnik. Nagyon szép, ott hagy a pácban.. Csúnya, csúnya teki.
- Hogy merészeled megzavarni a játékomat? - kiabálja. - Üssétek le a fejét, üssétek le a fejét!!!
- De asszonyom, előbb bíróság elé kell állítani.. - mondja félénken egy katona.
- Akkor hívjuk össze a bíróságot, majd üssétek le a fejét! Ekkor két katona közre fog, lebilincselnek, majd elvisznek egy sötét, komor kamrába. Hamarosan előre hívnak, és az ítélőszékre vonszolnak.
A Szív Király és Királynő már a trónon ült, amikor Alice-ék odaérkeztek. Körülötte apró madarak és állatok tolongtak meg egy egész csomag játékkártya.

A vádlott bilincsbe verve állott, mellette jobbtól és balról egy-egy katona, hogy meg ne szökjék. A Király oldalán a fehér Nyuszi sürgölődött, egyik kezében trombitával, a másik kezében összegöngyölt papírtekerccsel. A terem közepén asztal volt, rajta egy nagy tál lepény. Az esküdtek buzgón írtak valamit a palatáblájukra. Az egyik esküdtnek rettenetesen csikorgott a palavesszője.

Ezután a fehér Nyuszi háromszor a trombitájába fújt, kigöngyölte a papírtekercset, s emelt hangon, érthetően olvasni kezdte:
- Azért gyűltünk itt össze, mert ez az ember..
- Üssék le a fejét! - ordított bele a királynő.
- Még ne, még ne - intette le a fehér Nyuszi., majd háromszor trombitájába fújt, és elkiáltotta magát:
- Első tanú.
- Gyorsítsunk! - nyöszörögte a királynő.
- Rendben.. Akkor.. Tanúvallomás! - kiabálta a nyuszi. Itt az ideje Joey, hogy megvédd magad..

Judy, Nariko.. természetesen ti is bent ültök az esküdtszék tagjai között.

A szívkirálynő:

A Fakutyával végigmentünk az úton, amerre fordultunk. Mentünk egy jó darabig, majd megláttam egy újabb nagy kertet, körbekerítve szép gondosan, a kertkapunál meg egy gyönyörű fehér rózsabokor állt. Legszívesebben elvittem volna egy szép darabot magammal emlék gyanánt, de nem tehettem meg, mert tudtam, hogy Szívkirálynő területén járok, és ha elvennék egy rózsaszálat, akkor lecsapják a fejem. Másrészt tényleg lopás lenne. Harmadrészt meg voltak a kertben. Néhány kertész azon volt, hogy a fehér rózsákat pirossá fessék. Közben veszekedtek.
- Elnézést, jó napot kívánok! - köszöntem nekik udvariasan. - Elárulnák, hogy azokat a gyönyörű fehér rózsákat miért festik be, és minek ez a hangos civakodás? Bár semmi közöm hozzá, de ha tudnék segíteni lelkileg...
- Tetszik tudni, édes kisasszonyka, úgy történt, hogy nekünk ide piros rózsafát kellett volna ültetnünk. - felelte az egyik kertész. - Tévedésből azonban fehéret ültettünk. Ha a Királynő megtudja ezt, leütteti valamennyiünk fejét. Most tehát sietve pirosra festjük a fehér rózsákat, minekelőtte még észrevenné...
- Szerintem az lenne ésszerű megoldás... igaz, ilyesmi nem vallna rám, és nem szokásom gonosz dolgokat tanácsolni... - Aztán elmondtam nekik egy jó ötletet. - Tépjétek ki úgy, ahogy van, égessétek el, aztán essetek pánikba és mondjátok meg a Szívkirálynőnek, hogy ellopták a kertből a rózsáit. Ismerem őt... valahonnan, mert híres asszony. Tudom, hogy a nem létező tolvajt előkeríttetné bárhonnan, hogy rajta torolja meg szegény ellopott rózsáit. Ti meg úgyis meg fogjátok úszni, hiszen nem nektek kell őrizni a kertet, hanem az ő katonáinak.
AKár elfogadják, akár nem, nem erőltetem, csak tanácsoltam. De azért megkérdeztem tőlük, hogy nincs-e itt egy lehullott fehér rózsa, mert nagyon szeretnék egyet a hajamba akasztani - persze majd akkor, miután a Szívkirálynő birodalmától messzire értem. Nehogy bajba kerüljek emiatt.
Fakutya, aki sokáig csendben volt, idiótának hívta a kertészeket, elég jogosan. Aztán a buzdítására tovább kellett állnunk.
Egy füves mezőre értünk, ahol érdekes módon vegyes társaságot láttunk meg. Játékosok, mobok, NJK-k. Köztük megláttam a Kisegeret is.
Fakutyának most csak a feje lebegett. Nem tudom, miért csinálta ezt, de már megszoktam ezt a szórakozottságát.
- Na, hogy érzed magad? - kérdezte.
Nem válaszoltam, mert oda akartam menni Kisegérhez, hogy a kis kettős csapatunk újra összeálljon, ám mielőtt odaértem volna, dolgok történtek. Két furcsa táncoló párost elfogtak, és az egyiküket tömlöcbe vetették. Aztán meg hirtelen azon kaptam magam, hogy megkérnek engem az esküdtszék képviselésére. Nem tudom, mi történt ezután, mert az események gyorsan lezajlottak. Akár igent, vagy nemet mondtam, már ott is találtam magam egy bíróság kellős közepén az esküdtszék tagjai között. Szerencsére Kisegér is ott volt. Remélem ezúttal befogja a száját, mert nem szeretnék bajba kerülni egy gyerekes butaság miatt. De örültem, hogy nem kell kihúznom a pácból, mert nem ő ült ott a vádlottak székében, hanem egy szőke srác, aki elég szabadszájúnak tűnt első látásra.
Aztán elkezdődött a tárgyalás. A nyúl-humanoid nyitómondatot szavalt, közben a Szívkirálynő, aki túlságosan eltérve a rajzfilmbeli másától egy nagymellű vén cicababa alakjában terpeszkedett a trónszékében, már türelmetlenkedett, le akarta a szerencsétlen srác fejét csapatni, de a nyúlember türelemre intette. Azonban a tárgyalást igyekeztek legyorsítani.
~ Valahogy meg kell menteni a lefejezéstől a srácot. ~ gondoltam. - ~ Mégis egy játékos, és nem érdemelné meg ezt a gyerekes helyzetű halált.
Aztán elkezdtem kitervelni valamit, hogy miként csináljam ezt meg. Miként, hogy utána el tudjunk menekülni, és még a Kisegeret is biztonságban kimentsem, mielőtt a Szívkirálynő egy rossz szavára lefejeztetné.

A királynő csenedesen ült, és végighallgatta Joey mondandóját. A kéz megkérésének témájánál kissé elhúzta a száját, bár nem tudni, hogy ezt rosszalló vicsornak, vagy egyszerű mosolynak szánta. Amikor a fiú végzett, bólintott egyet, és az esküdtszék felé fordult.
- Halljuk, mi az ő véleményük. - jelentette ki. Arca mozdulatlan, vonásai hidegek , egy érzelmet sem tudtok leolvasni róla. A Fehér nyuszi megint felemelte a trombitáját, és háromszor belefújt.
- Halljuk az esküdtszék véleményét. - kiáltja el magát. Elsőnek egy pikk ötös kártyalap áll fel. Megköszörüli a torkát, meghajol a királynő előtt, majd bele kezd.
- Bűnös! - jelentett ki, mire nagy zúgolódás támad.
- Az okokat fejtse ki jobban, ha kérhetem! - szólalt meg a Fehér nyúl.
- Természetesen.. Először is, nem hajolt meg a mi mélyen tisztelt királynőnk előtt, szép szavakkal illette őt, egyszóval le akarta kenyerezni. És láttam, tisztán láttam, ahogy ma betáncolt a királynő nagyra becsült kertjébe, és letépkedte az összes rózsa fejét! Ott voltam, hisz én vagyok a kertész. - jelenti ki, majd Judy-ra kacsint. Megfogadták az ötletét, és már meg is volt a szerencsétlen áldozat, akire rákenhetik az egészet.
- Kérem a tanút! - kiáltotta el magát a nyúl.
- Ez igaz piros kettes? Igaz, amit ötös mondott? - fordult a másik kertészhez, aki ebben a percben lépegetett be.
- A legteljesebb mértékig, én is ott voltam, és láttam. - jelentette ki, majd ő is Judy-ra kacsintott. A teremben újabb zúgolódás támadt. Nem elég, hogy megzavarta a királyi krokettet, és a királynővel tiszteletlenül bánt, de még a királyi kertet is tönkretette a szentségtelen.
- Csendet, csendet, csendet! Kérem őrizzék meg hidegvérüket! - csapkodta trombitáját a földhöz a nyúl. - Folytassuk a tárgyalást! Először is, ki kell menni majd a tett helyszínéhez, és megbizonyosodni róla, hogy tényleg ezt tette-e, másodszor pedig mégis miért kacsintgatnak mindannyian arra a kis hölgyre ott? - tette fel a kérdést a nyúl, miközben Judy felé fordult.
- Megkérdezném a kisasszonykát, magának mi a véleménye? A tettes bűnöse, vagy sem? Maga is ott járt a kertben?
- Igen, ott jártunk! - kiáltotta el magát Fakutya, miközben újra láthatóvá vált a feje.
- Te jó ég! Úristen! Egy fej!!! Ez csak egy fej!! - kiáltozta mindenki rémüldözve, erre Fakutya teljesen eltűnt, egy kacaj kíséretében.
- Gyanús jeleket adott magáról, és gyanús, testetlen lényekkel barátkozik.. - kezdett bele a Fehér nyúl.
- Üssék le a fejét! - kiáltotta a királynő.
- No de kérem, asszonyom.. Állítsuk őt is az ítélőszék elé előbb! - inti le megint a nyúl.
- Ohh... Rendben. Folytassuk. Nos, kislány, mit tudsz a kertemről, a furcsa egyénről, akivel barátkozol, és a táncról, amivel megzavarták a királyi krokettet? - fordult Judy felé, miután két kártyalapőr bilincset rakott rá, és is levitték Joey mellé. Most magyarázkodhattok ketten együtt. Közben a királynő újra az esküdtszékhez fordult.
- Halljam a többiek véleményét! Gyerünk! Például te, kis lány.. Gyanús vagy te nekem. Mit kerestél az én pályámon? Miért nem játszottál rendesen? Valami titkolni valód van? - kérdezte Narikot. - És az ott nyúl kesztyűje? Nocsak, nocsak.. Hát nem egy rablóval van dolgunk? Üssétek le a... Mármint.. Vigyétek őt is a többi mellé! - kiáltja. Ekkor Narikot is megbilincselik, és leviszik két társa mellé.
- Hol voltatok ez elmúlt időben? De csak az igazat akarom hallani! Mit csináltatok? És miért követtétek el a szörnyű vétségeket?

/Feladat: Reagáljatok az eseményekre, vitázzatok nyugodtan az esküdtszék tagjaival, a királynővel, próbáljátok menteni a bőrötöket, ahogy csak tudjátok../

A tárgyalás lezajlik. A szerencsétlen vádlott elmondta a maga verzióját, és udvarolt a Szívkirálynőnek. Ez nem volt egy jó húzás, mert általában az ilyen udvarló típusú behízelgés soha nem vezet semmire. Ezt leszámítva a magyarázatát senki se vette komolyan. Az esküdtszéknél ott ült az egyik kertész, akivel találkoztam, és egyből bűnösnek vallja a srácot. Bár a javaslatomat megfogadták, de nem hittem volna, hogy képesek lennének egy szerencsétlen játékost besározni. Hihetetlen, hogy ilyen szemét dolog még a virtuális világban is létezik, nemhogy a valóságban.
Aztán innen kezdődött egy kis gubanc. Az esküdtszékben ülő és a tanú kertész túl látványosan kacsintgattak felém. Még a nyúlemberünk is megérdeklődte.
- Hát tetszik tudni, kérem szépen nyúl uram, én vonzó személyiség vagyok a kártyaemberek személyében... bár én nagyon ronda vagyok. - feleltem. Hogy miért is mondtam, hogy ronda vagyok, mikor nem is igazából? Azért, mert ezzel nemcsak kimagyarázom magam, de még a királynő se érezze rosszul magát, és ezért csapassa le a fejem. Hadd higgye még magáról, hogy ő a világ közepe. Mikor a nyúlember megkérdezte, hogy nekem mi a véleményem az egészről, egyszer csak megjelent Fakutya feje, és helyettem válaszolt, hogy ott jártunk a kertben. Nagy hüledezés volt, az álnok macskasrác pedig eltűnt röhögve. Hála neki a srác mellé kerültem megbilincselt kezekkel, úgyhogy immár vádlottként leszek kénytelen kimagyarázni magunkat a slamasztikából. Ránéztem a srácra ezt jelezve, hogy inkább maradjon most csendben. Ugyanúgy ugyanazt az üzenetet küldtem tekintetemmel Kisegér felé. Nagyon remélem, hogy annyira azért nem ostoba, hogy ne értse meg. Ha egyszer elszólja magát, akkor miatta fogunk mind a hárman fej nélkül kísérteni a SAO világában.
Udvariasan mélyen meghajoltam a Szívkirálynő előtt, és nyugodt, kellemes hangnemmel beszélni kezdtem.
- Kegyelmeddel, főhatalmassága, Mindenség szépséges úrnője! A nevem Judy Noxia, és én egy művész vagyok! - kezdtem bemutatkozással (az igaz, hogy harcművészeteket tanulok, és szépművészeti főiskolán tanulok, de aminek előadom magam, ahhoz miinden színházzal és színművekkel kapcsolatos tapasztalataimat össze kellett szednem). - Messzi földről érkezvén járom a világot, hogy mindenkit elkápráztassak művészi tudományommal és a helyi uralkodókat fényesítsem pazar előadásaimat, s eme utam idevezetett az uralkodók uralkodójához. Az a lény, akinek a feje megjelent, az Fakutya volt, egy helyi lakos. Sajnos bosszantásomra követett, semmi közöm sincs hozzá igazából, de legalább nem tudta meg, ki is vagyok igazából... tudja, főméltóságos asszonyság, én inkognitóban utazom, hogy senki se zaklasson, csak a nagy emberek előtt mutatkozom meg. Ámde jól mondta Fakutya; valóban arrafelé jártam, de sajnos addigra már rég eltűntek róla a fehér rózsák. - Igazából nem akartam besározni a kertészeket, de mivel miattuk is bajba kerültem, ráadásul egy játékos társamat feketítették be, ezért részben elmondom az igazat. - Dulakodások nyomát nem láttam, de a kertészek ott voltak. Javaslom, vallassák ki őket, hiszen egész nap ott lődörögtek, másfelől már rég elfoghatták volna a tettest, és hozatták volna ön elé. Különben is van rá bizonyíték, hogy ez a fiú volt? Nincs. Szavak mellé bizonyíték is kell. Ami a krokettet illeti, én nem voltam ott, így az ottani eseményekről nem tudok, de hallottak folyamán bebizonyosodtam, hogy ezt a fiút valaki kelepcébe csalta egy táncos segítségével, hogy így próbálja lejáratni az ön fenséges játékát. Még nem tudom, ki tette ezt, de szívesen segítek előkeríteni az IGAZI bűnöst.
Szavaim olyan meghittek és fülbemászóak voltak, hogy nem is szabadna senkinek kételkednie benne. Micsoda mázli, hogy végül nem kaptam fehér rózsát, különben a tárgyi bizonyítékkal a saját csapdámat ástam volna meg.
Ismét az esküdtszék véleményét kérdezték, de ezúttal Kisegér került bajba. Méghozzá egy pár kesztyű miatt, amit hordott. Vajon tényleg lopta? Vagy volt olyan ostoba, hogy elfogadjon idegenektől ajándékot? Sose fog logikusan forogni az agya, de hát semmit nem lehet egy ilyen buta emberrel tenni, még a szigorú lelki fegyelmezés se hat rá. Most már hárman kucorogtunk a vádlottak padján, de jelenleg én előnyösebb helyzetben voltam. Legalábbis úgy éreztem magam. A beképzelt csúcsp***a Szívkirálynő tovább vallatott.
- Őfelsége Szívkirálynő úrnőm, én az elmúlt időmben csak az utamat jártam idáig, hogy pazar színházi előadást mutassak be önről és nagy hatalmáról! - szóltam ismét színpadiasan - De ha bűn, hogy szemtanúja voltam egy kertész csapat általi összeesküvésnek és egy felettébb buta macskafiúnak, Fakutyának, akkor kénytelen leszek szembesülni a sorsommal. De mielőtt levétetni a fejem, kérem önt, Mindenség királynőinek királynője, hogy engedje meg, hogy véghez vigyem azt, amiért idejöttem! Kérem, engedje meg, hogy előadjam színházi művemet, és felhasználhassam ezt a két vádlottat segédemnek és alattomos mellék... illetve kellékszereplőknek. Ön is szerepelhet a színdarabban, ha akar, mint a legfőbb szereplő. Ezzel mély, tiszteletparancsoló benyomást kelthet mindenkinek, és megmutathatja, hogy ön messze a legnagyobb uralkodó mindenek felett. Akár el is intézhetem, hogy magában a színdarabban a két vádlott közül az egyiket kivégeztesse... mivel meg kell testesíteni az előadásban a fejmetszést is ám!
Azzal ismét meghajoltam Szívkirálynő előtt. Még eme beszédem előtt halkan odasúgtam a srácnak és a Kisegérnek, hogy jobb, ha nem beszélnek feleslegesen és inkább tegyenek úgy, ahogy mondom, helyeseljék minden szavam, ha ők is élve meg akarják úszni.

Úgy tűnik, az én tervem látszódna beválni, de ekkor olyan események kezdték átvenni az irányítást, amire nem számítottam.
Először is a Kisegér hisztirohama. Használta a képességét és a fegyverével csapkodott össze-vissza. Talán látszólag ez olyan képesség, hogy rajta csak átmennek a dolgok, de azonban ő se talált el senkit sem.
Végül nem tehettem mást, felálltam, és olyat tettem, amit soha de soha nem tettem. Akkorát ráordítottam a kislányra, hogy belerengett a terem, hogy még őt is túlharsogtam.
- MINDENT EL KELL NEKED RONTANOD??!! ELÉG A GYEREKES HISZTIDDŐL, NARIKO, FOGD VISSZA MAGAD AZONNAL!!!
Először szólítottam meg az igazi nevén. De szerintem akkor is idefigyelne rám, és megrémülne tőlem, mert a tekintetem olyan sötét, gonosz és ellenkezést nem tűrő volt, hogy velem már egyáltalán nem tanácsos kötözködnie. Ha még a kasztom miatt nem fejleszthetem erőre a képességemet, akkor is jól lesz megfigyelnie, miféle szigorú anyai módszerrel leszek őt helyre pofozni.
Végül nyugodtra váltottam a hangnememet, de még mindig nagyon dühös voltam Narikora.
- Most pedig ne vágj a szavamba, végighallgatsz, és egy szót se, amíg be nem fejezem. Idefigyelj, Nariko, kezdjük ott, te nem vagy hercegnő és varázsló sem, csak egy játékos, mint mindenki más. Ebben a világban KA senkivel se kivételez. Azért hazudtam a Szívkirálynőnek, hogy megmentselek téged, magamat meg ezt a srácot a lefejezéstől. Meg aztán mielőtt cselekszel, azt ajánlom, hogy gondolkozz. Igen, gon-dol-kozz! De már tökmindegy, mert úgyis végünk hála neked
Ránéztem a fiúra és vissza Narikora.
- Ha mégis túléljük, ne aggódj, én nem foglak bántani. De ez a fiú igen, mert neki ártatlanul kell meghalnia. Itt lett volna az esélyed, hogy te is próbálj segíteni rajtunk, de az önzőséged felülkerekedett. Koloncként vetettél minket másnak, és ebből neked is károd lett, ezzel pedig a méltóságod a legmélyebb pontra jutott a halálod előtt. Én biztos meghaltam volna azért, hogy téged és ezt a fiút megmentsem. Amúgy az egyetlen, amit tisztelek benned, az csak a képességed. Szép képesség.
A másik dolog, amire nem számítottam a helyszín és a karakterek változása. A Szívkirálynő az eseményeket látva nevetett, és kijelentette, hogy nagyszerű volt az "előadás". Két tapsra minden megváltozott. A Szívkirálynő egy fotelban ülő piros ruhás nő lett, és a legtöbben macskákká változtak. Fakutya, a táncoló Teknősember és a nyúlember leszedték magukról a kellékeket, és egyszerű emberekként ácsorogtak. A tárgyalóteremből egy főzetekkel teli, egyszerű de otthonosan berendezett csinos helyecskévé változott. Sierra is felbukkant, és szokásához híven tisztogatta magát. Vajon hol marad az a srác, aki egy másik fekete macskával volt az indákkal teli körteremben?
Már egyáltalán nem értettem, mi ez az egész. Már szóba akartam volna hozni, de ekkor a nő érdeklődött először:
- Üssétek le a fej... Ohh, nagyon belejöttem a szerepembe... Nos, ti akkor Meredithet keresitek, igaz? És mi dogotok vele, mondjátok csak...
- Öhm, nos... igen, Meredithet, a gyógyszerészt keressük. - feleltem. - Egy nagyon beteg öregasszony megbízásából viszünk neki egy csomagot, hogy aztán egy gyógyszerrel térhessünk vissza hozzá.
Azzal a halántékomra tettem a kezem, mintha fájna a fejem. Persze nincs fájdalomérzetünk, de Nariko miatt ilyenkor már nagyon erős fájdalomcsillapítót kellene szednem. Nagyon kemény út állt mögöttünk, és egyesek nagyon játszottak a türelmemmel. Az biztos, hogy az idegemet ügyesen próbálták kikészíteni a küldetés folyamán. Remélem ez a nő csak segít nekünk, hogy mihamarabb eljussunk a gyógyszerészhez. Véget akarok vetni a küldetésnek, hogy a jutalmammal együtt végre megszabaduljak Narikotól egy időre, és addig egy másik szerencsétlent fog boldogítani. Ami a fiút illeti, őt nem tudom, de egy ilyen esemény után az ő társaságát is nélkülözném.

Nariko a maga kis verziójával adta elő a magyarázatait, mintha tényleg azt hinné, hogy mindenben ő az ártalmatlan kisbárányka. De végül is türelmes voltam, és egész jól fogadtam. Megígértem, hogy nem bántom, ezért nem is kell ettől félnie. Igaz, erőszint picit nagyobb neki, de én magasabb szintű vagyok. Semmi értelme nem lenne az egésznek. De ha megint bevetette volna azt a gyáva aljas módszert, hogy letámad hátulról, akkor én megvédem magam.
Miután a kis színházi előadás véget ért, egyszer csak nevetni kezdtem Narikon, de olyan őszintén, hogy majdnem egy könnycsepp is lecsurgott az arcomon.
- Na végre valahára! - szóltam, mikor befejeztem a nevetést. - Végre csak tudsz érettebb és értelmesebb ember is lenni. Abba még beleszólok, hogy ez a játék több, mint szerepjáték, amióta összezárt minket a külvilágtól KA, de amúgy a többit rád hagyom, mert még sokat kell tanulnod. Éppen ilyesmire akartam volna tőled számítani már az elején, kislány. Ami az egyességet illeti, nem ígérhetek semmit, de ha képes leszel végre együttműködni és összefogni velem és ezzel a fiúval, akkor több kritikát nem hallasz tőlem, és akkor neked se főhet a fejed. Egyelőre nem barát, csak szövetséges leszek, de ha az idő folyamán fejlődsz egy kicsit, akkor számíthatsz rám ennél többre is.
Ezzel egy ideiglenes hideg-béke alakult ki. Aztán Nariko kikövetkeztetéséből kiderült, hogy a Szívkirálynőt alakító nő, aki végig rajtunk szórakozott, maga Meredith volt. Szóval nem is kellett nagyon magyarázkodnunk, a gyógyszerész már eleve sejtette a dolgot. És arra is fény derült, hogy végig a ronda üvegkastélyban tengődtünk egy szobán belül, csak Meredith varázsi hatalomnál fogva játszott velünk egy kicsit, hogy felmérjen minket. Átadtuk a csomagot, amit három üvegcse váltott fel, és fejenként egy. Szóval mindhárman egy-egy darabra vigyázunk. Meredith ajtót nyitott, és ott volt a kristálypalota. De mielőtt elindulhattunk volna, a Narikoval tartott viszálykodás miatt a kislány kezéhez kötötte az enyémet, hogy utolsó feladat gyanánt így próbáljunk meg kijutni a barlang bejáratáig, ahonnan már varázslatra szabadok leszünk mindketten. A fiú a teknősembert alakító fickóra akart rontani, de ennek rossz vége lett. Meredith őket is egymáshoz bilincselte. Nagy szerencsétlenségére... a fickó tényleg meleg! Ez aztán a nagyon cikis helyzet...
- Öhm... erre nem számítottam. Azaz az összebilincselésre, és a fiú "partnerére". - jegyeztem meg kissé csodálkozva. - Na menjünk... csak óvatosan, ne kapkodjunk... viszontlátásra, Meredith asszony!
Akár hallotta, akár nem, azért elbúcsúztam a nőtől, mert így illik. Épphogy kivánszorogtunk a kristálypalotából, már egyből farkasokkal találtuk szembe magunkat. Négyen simán legyőzhetnénk őket (vagy hárman, vagy ketten), de összebilincselve egymáshoz nem könnyű, egy kézzel meg nem tudom használni az íjamat. Képességemmel meg egyáltalán nem mennék sokra, hiszen csak beolvadok a környezetbe. Muszáj lesz Nariko segítsége, ő ugyan nem segített se az indáknál, se a kristálypalotai fogságban, de ebbe muszáj lesz segítenie, mert fél kézzel tudja használni a fajét fegyverét. Már támadt is egy ötletem.
- Nariko, ezúttal kérlek, hallgass rám. Én nem tudom használni egy kézzel a fegyverem, de te még tudnád két kézzel a tiedet úgy, hogy segítek neked tartani, de te irányítod, mert te értesz csak hozzá. Úgy már mindketten nekifuthatunk. Az én gyorsaságom a te támadásoddal
Az ötlet alapban jónak bizonyul. És ha Nariko erre kész, akkor a terv szerint ugyanabban a tempóban neki futunk a saját farkasainknak. Nariko lecsapja a fegyverével őket, én meg segítek neki tartani, és félrehúzni, hogy kikerüljük a farkasok támadását, ha ránk akarnak ugrani.

/ Bocsi a késésért../

Nos igen, előttetek állt a probléma, hogy mindkettőtöknek kétkezes fegyvere van. Sajnos a boszorka gonosz módszerei miatt most Judynak, akinek semmi nincs az erején, mert egy íjásznak az nem szükséges, teljesen Narikora kell hagyatkoznia, mert nem ér valami sokat 1-es sebzéssel. Eddig úgyis azon nyafogott, hogy a kislány soha nem csinál semmit, és mindig mindent neki kell megoldania. Most nyugodtan maradhat a hátsóján, és hagyhatja, hogy a harcművész ököllel kiüsse a farkasokat. Az egyik szürke farkast meg is támadja, és 5-öt sebez rajta. (3+2) A farkas hátra lökődik, és a földre rogy, de nem nyúlt ki teljesen, még tud mozogni. Hamarosan megrázza magát, és újra fel áll. Közben a másik farkas Judyt veszi célba. Talán megérezte rajta, hogy ő most itt nem tud olyan nagy sebzést okozni. El is találja a lányt, így jelentős (a szinthez képes jelentős) életponttól megszabadítva azt, majd újra támadásba lendül. Narikora hárul a feladat, hogy megvédje az íjászt a legközelebbi csapástól. A harmadik farkas mindezalatt kiszemelte magának a két fiút. Rohamozva megindult, és Joeyt is szépen eltalálta, a fiú viszont nem okozott sérülést a farkasnak. Mindeközben Meleg Márk sértődötten fájlalta előbb megütött arcát.
- Hogy lehetsz ilyen velem.. - szipogta. - Vagy esetleg tsundere típus vagy? - kérdezte hirtelen felcsillanó szemekkel, mint aki éppen most világosult meg. Közben rá támadt az a farkas, aki eddig a földön feküdt. Meg is sebesítette, de nem ment le túl sok az életcsíkjából, még javában a zöldben volt. Ő erre nagy mérgesen egy egyszerű mozdulattal oldalba ütötte az állatot, és az végleg elpixeleződött.

Judy Noxia:
Élet: 10 - 4 = 6
Erő: 1
Nariko:
Élet: 15
Erő: 3+2
Joey Chrome:
Élet: 20 - 4 = 16
Erő: 2+2

A terv részben nem volt rossz, csak én ugye sok mindent nem tehettem. Nariko ügyesen elhárította az egyik farkast, bár ő is sérült egy kicsit. A másik farkas nekem jött, és védekezni se tudtam elsőre, így nekem esett. Jelentős hp-t szedett le rólam, és az életsávom legalább felére esett, zöldből sárgára váltott. Na tessék, így jártam, mert íjászként fél kézzel semmit se tehetek, max odasózom egyet az ismét felém iramodó farkasnak, de ez is csak 1 hp-t vene le róla.
- Nariko, segíts! - szólok a kislánynak, mivel ő legalább képes többre jutni a csatában, mint én. De azért én is kiveszem a részem a támadásban, és odarúgok egyszer, aztán odaütök másodszor a farkasnak. Már ha ez sikerül. Ha nem sikerül a támadásom, akkor Narikon áll végleg minden, hogy segítsen, mielőtt szétpixelez a farkas. Ez egy nagyon szép esemény ahhoz, hogy Nariko tényleg bebizonyítsa, hogy tényleg ki tudja ő is venni a részét a csapatmunkában és a harcokban. Egy pillanatra láttam, hogy a srác fejbe kólintja Meleg Márkot, az pedig elkezd rimánkodni. Viszont az ők farkasukat egy pillanat alatt elintézte, ahogy illik.
- Te figyelj, Nariko. - álltam elő az ötletemmel. - Mivel te úgyis a kasztodnál fogva kicsivel erősebb vagy, fogd meg a kezemet, és pörgess meg! Feláldozom magam, mint ütőfegyver, és akkor így odacsaphatunk a dögöknek. Ha mást nem tehetek, ennyire fel tudsz még engem használni.
Ez meg a másik lehetséges módszer, mint búgócsiga csapás, és Nariko engem csapkodna oda a farkasoknak. Csak azért jó lenne vigyázni, nehogy meghaljak. Szerencsére van gyógyitalom, amivel öt hp-t visszatöltődhetek. Majd az áldozatom után megiszom, mert még van 6 hp-m, sokat azért nem fogok veszíteni, de annál többet a farkas Nariko ereje és az én 1-et levonó rúgásképességem együttes hatására.