Archastor Naviel VS Zhel T. Everett

* Megérkeztem a harctérre. Félelem az arcomon? Sosem volt. A lelkemben? Nincs. Nem féltem. Tudtam jól, hogy olyannal állok szemben aki meg is ölhet és akkor mindennek vége lesz. De nem érdekelt. Előre megbeszélt küzdelem előre megbeszélt arénában. Harcolunk. Harcoltunk. Ahogy mentem oda tartásom egyenes volt, mint mindig. Hátamon kardom lelkemben pedig bátorság és erő tüze égett. Tudtam, hogy nyerési esélyem szinte semmi, de nem érdekelt. Ki álltam egy négyes szintűvel pedig tudtam mi fog történni de legalább nem félve galamb szívvel halok meg. Tudtam, hogy küzdeni fogok utolsó leheletemig ami nem fog sokáig tartani. Amikor megérkeztem a helyre ahol kezdetét vette a harc levettem kardom és vártam. Elcsendesült minden. Megpörgettem kardom és mosolyogtam. Teljes életes küzdelmet vívtunk így a végén az halt meg kinek meg kellett halnia. Arénában harcoltunk. Por és napsütés. Tökéletes volt. Sokaknak ez a játék volt a végzete és az admin által fel állított 100-as szint. Nem az elsőn akartam meghalni de nem is akartam elfutni. Ha megérkezett az ellenfél odaszóltam neki. *
-Hé te! Gyere harcolni! Életre halálra? Ez csak egy játék fiú!* Mondtam persze jól tudtam, hogy ez már nemcsak egy játék, jelenleg ez volt az életünk. Kicsit sem érdekelt, hogy mi fog történni. Sosem riadtam vissza sem a harctól sem pedig a haláltól. A harctól egy férfi nem fél a haláltól pedig mindenki azért fél mert nem ismeri. Én sem ismertem, de én nem féltem. Ha fiú kezdte a támadást Figyeltem és próbáltam elkerülni vagy kitalálni valamit amit lehet. Reméltem, hogy hagy nekem is ütés teret az ellenfél. *

// Ha a harc 1 körös akkor felvállalom érte a felelősséget. A karakter halálát is vállalom. //