A Főnix útjára lépett Fehér Kaszás születése

Egy kis fogadóba térek be, hogy egy kicsit felfrissüljek, bár még csak alig múlt el egy óra, mégis úgy érzem, mintha már napok óta nem aludtam volna és folyamatosan, csak futottam volna. Ez nem is csoda, hisz mondhatni, hogy egész nap csak futkosta fel, s alá. Hogy miért, hát elmondom. Minden reggel kezdődött, mikor épp az eheti szállás díjat kellett kifizessem, és szerencsétlenségemre nem volt elég pénzem, hogy fizetni tudjak. Annak ellenére, hogy a tulajdonossal jó barátok vagyunk, akkor nem kegyelmezett, mivel ilyenkor az üzletet előbbre valónak tartja, mint a barátságot, ezért két választásom volt. Az egyik, hogy fogom magam és elhagyom a szállásomat, és amíg nem tudok fizetni, addig nem engedett volna vissza, vagy a második, hogy elkezdek nála dolgozni, hogy tudjam fizetni az ott létemet. Bár ez annyiból áll, hogy pénzt nem kapok, csak szállást és ételt. Ez nagyon nem fűlött a fogamhoz, de más választásom nem nagyon volt, mert akkor, már rég az utcán élnék. Mivel a fogadó vállal kihordói megbízatásokat, ezért azt a feladatot kaptam, hogy időben szállítsak ki minden megrendelést, mivel az ott dolgozók közül nekem van a legnagyobb gyorsaságom. Először nem értettem, hogy miért ez alapján választ engem, de később rá kellett jöjjek, hogy azért esett rám a választás, ez a feltétel miatt, mert a kihordás időhöz volt kötve. Így egyiket a másik után eléggé megterhelő volt kézbesíteni. Bár azt már nem vette figyelembe, hogy ide nem csak gyorsaság kell, hanem kitartás is, így csoda, hogy kibírtam. Az utolsó megbízásom ez a fogadó volt ahova éppenséggel be szeretnék térni, amit meg is teszek, mert ha mihamarabb nem ülök le, biztos, hogy össze fogok esni. Kitárom az épület ajtaját és belépek rajta, mihelyt ez megtörténik a csapos, aki a pult mögött áll rám néz, és széles mosollyal elkezd integetni, jelezve azzal, hogy menjek oda hozzá. Oda lépek a pulthoz és az egyik székre leülök majd a kézbesítésre szánt csomagot előveszem és átadom a csaposnak.
- Köszönjük a gyors szállítást, tényleg nagyon hálásak vagyunk érte. És itt a fizetség, amit majd át kell adnod Franz-nak. –ha még nem említettem volna Franz annak a fogadónak a tulajdonosa, ahol jelenleg is lakok és ahol majd a jövőben is szeretnék lakni. – Megkínálhatlak valamivel, a ház vendége vagy a gyors kézbesítésért cserébe. –mondja, miközben egy poharat törölget, majd megtölti valamilyen itallal, vélhetően sörrel, a színéből ítélve, és átadja egy vendégnek.
~ Nos, nem szokásom alamizsnát elfogadni, de most kivételt tehetek. Éhes ember nem válogat, alapon. –mondom magamban és gondolkozni kezdek, hogy mit is kérjek. – Akkor legyen valami, hideg, frissítő, és még a ház specialitása. –mondom a rendelésemet.
A csapos bólint, majd beszól a konyhára, elmondva, amit kértem. Közben, amíg várok, kicsit körbenézek a fogadóban, hogy valójában, milyen emberek is járnak ide. Van néhány érdekes figura, bár még józan véleményt nem tudnék mondani róluk, mivel az éhség nem engedi. Bár eléggé idétlen helyzet, de tényleg nagyon éhes vagyok. Szerencsémre hamar elkészül a rendelésem, amit elém is raknak, majd gyorsan neki is állok, persze a jó ízlés határain belül. Mikor már az ebédem felét elfogyasztottam, ismét körbenézek a helységben. Még mindig hatalmas a nyüzsgés. Ahogy folytatom a pásztázást megpillantok egy lányt, világos hajjal, enyhe kékes beütésekkel. Valahogy nagyon ismerősnek tűnik, de nem tudnám megmondani, hogy honnan, lehet, hogy az utcán láttam, vagy a mi fogadónkban. De sokáig nem gondolkozok rajta, mivel a hasam még mindig azt sugallja, hogy még mindig ennem kell, mert üres. Így hát folytatom az evést, de a nyugalmamat megzavarja egy hatalmas robaj, amit az okoz, hogy valaki hatalmas erővel kivágja az ajtót és belép rajta.
- Már megint. –mondja a csapos, de közben folytatja a munkáját.
Nem tudom, hogy ezt mire mondhatja pontosan, de az a sejtésem, hogy köze lehet, annak a férfihez, aki most lépet be az ajtón. Ekkor az egész fogadót a csend kerítette hatalmába, baljós csend, ami nem jelenthet jót. És mintha hatodik érzékkel rendelkeznék, a férfi ott terem mellettem és megszólít.
- A helyemen ülsz kölyök. –mondja fennhangon, szúrós tekintettel.
- Sajnálom, ha akarja, arrébb megyek. –mondom neki, teljes nyugodtsággal.
- Igen, én is úgy gondolom. –mondja, azzal megragad és egyenest a legközelebbi falnak vág, majd leül a helyemre és elkezdi enni a rendelésemet, és vélhetően, mert ízlett neki, kiköpte, majd a tányért és annak a tartalmát a falnak dobja, ami egyenest a csapos feje mellett halad el. – Adj valami ehető, e helyett a moslék helyett.
Ekkor jön ki a szakács is. A fickó most felé fordul és minden elmondja a főzési tudását, és hogy mennyire ehetetlen a kajája, amit elkészít, pedig ez nem volt igaz. Mikor megláttam az arcát egyből tudtam, hogy ki is ő valójában, igaz nevét nem tudom, de azt igen, hogy a játék legjobb szakácsai közé tartozik. Már rengeteg versenyen részt vett és a legtöbben dobogós helyezéseket ért el. Ezt már nem tűrhette csak úgy szó nélkül, hiszen a becsületébe gázoltak bele, és abba, amit szeretett. Meg tudom érteni, hogy most mit érezhet, hiszen a valóságban velem is előfordult ez néhányszor. A következő pillanatban meg már azt veszem észre, hogy a szakács egyenest a zaklatójának ugrik, és meg akarná ütni, de ez a kísérlete kudarcba fullad, mivel ellenfele egy határozott ütéssel, egyenest a földre küldi és közben néhány asztalt fel is borít, amíg a padlón végig gurul. Közben sikerül visszanyernem az erőmet és felkelek a földről és odamegyek a csaposhoz.
- Ki ez a fickó? –kérdezem tőle.
- Ez a tulok? Ő, Daemon, találó név egy ilyen szörnyeteghez, nem gondolod? Minden nap, bejön ide és a szákácsunknak a főztjét kritizálja, érthető, hogy kiborult szegény, de most nagy bajban van. –mondja halkan.
Ezt felháborítónak tartom, hogy vannak olyan emberek, mint az a Daemon, az ilyen emberek nélkül sokkal jobb lenne a világ. Amíg ezen jár, az agyam a szakács egyenesen felém repül, épp, hogy sikerül elkapnom, de a tartásomban nem marad sokáig, mert ismét Daemon-nak ront. Ekkor belátom, hogy ez így nem mehet tovább, és mielőtt bekapná az újabb ütést, megállítom az ütést, majd tekintetemet a szakács felé fordítom.
- Üljön le és pihenjen, innen átveszem. –mondom megnyugtató mosollyal, majd Daemon fele fordulok. – Remélem, készen állsz. –mondom közömbös hangon, közben a szakácsot a csapos megfogta, hogy nehogy összeessen és arrébb vitte, hogy elláthassa a sérüléseit.
- Meg akarsz halni kölyök? Nem te lennél az első, akit elteszek elsőnek láb alól. –mondja, már-már üvölti.
- Tényleg? Akkor mit szólsz egy párbajhoz? –teszem fel a kérdést.
- Legyen, de csak akkor, ha halálig fog tartani. –mondja démoni mosollyal az arcán. Ekkor egy kicsit elgondolkozok, de hamar döntést kell, hozzak. – Megijedtél mi? Ez nem csoda, hisz sokan vannak, akik félnek a haláltól, de én megmutatom nekik, hogy nem kell félniük. –és felnevet.
- Hát legyen, elfogadom a kihívásodat. Egy óra múlva a főtéren. Ott találkozzunk, de addig is hord el magad.
A fickó fúj egyet, de utána fogja magát és elhagyja a helységet. Ez után odamegyek a szakácshoz, hogy megnézzem, hogy hogyan van. Amikor odaérek hozzá, akkor tér ismét eszméletéhez, mert amikor a csapos elkapta elvesztette az eszméletét.
- Mi történt, elment? –kérdezi, amire és bólintok. – Hogy sikerült ezt véghezvinned?
- Kihívtam egy párbajra. –mondom neki.
- Megőrültél, ő egy piros játékos, nem kerül neki semmibe megölnie téged.
- Tudom, hogy mire vállalkoztam, nem kell aggódnod. –mondom neki mosolyogva, hogy megnyugtassam.
Érzem, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de mindent bele kell adnom, hogy túléljem, és a nap végén visszatérhessek a többiekhez. Már akarnám elhagyni a fogadót, mikor az a lány, akik nemrégiben megpillantottam odajön hozzám és megragadja a ruhámat, ebből arra következtetek, hogy valamit szeretne mondani. Ezért felé fordulok, ezzel jelezve, hogy mondhatja, amit szeretne megosztani velem.
- Kérlek… kérlek, öld meg azt a férfit. –mondja könnyes szemekkel. – Ő ölte meg a bátyámat néhány nappal ezelőtt.
Már megvan, honnan volt ismerős a lány, két napja láttam annál a táblánál, ahova a halottak nevei vannak kiírva. Most már érthető, hogy mit keresett ott.
- Sajnálom, de nem vagyok Isten, hogy mások felett ítélkezzek, de mindent megteszek annak érdekében, hogy elnyerje a büntetését, és hogy senkinek se tudjon többet ártani. Ígérem, úgyhogy ne sírj tovább. –mondom neki, majd megsimogatom a fejét, és elhagyom utána a fogadót.
A mérkőzés, vagy mondhatnám, hogy a leszámolás ideje már itt van a nyakamon. A térre érkezve ott áll velem szemben ellenfelem, és velünk egyetemben rengeteg néző, akik kíváncsiak a küzdelmünkre. Bár azt nem tudom, hogy ők tisztában vannak e vele, hogy itt most egy élet-halál küzdelem fog zajlani.
- Látom eljöttél, már azt hittem, hogy megijedtél és meg sem fogsz jelenni.
- Azok után, amit tettél? Ne röhögtess, rengeteg embernek okoztál fájdalmat, ezért most megfizetsz.
- Haha, ez valahogy nagyon ismerős, meg van, ugyan ezt mondta annak a lánynak a bátya is. –mutat a lányra, akivel a fogadóban találkoztam. – De végül csak apró kristályokként végezte. –és hangosan felnevet, amibe az egész tér belevisszhangzik, és a nézők ennek hallatára, mind abbahagyják a beszélgetést és döbbent csendben állnak ott.
- Elég a beszédből, kezdjük el. Én majd megmutatom neked, hogy milyen mikor a halállal kell szembenézned.
- Szerintem is. –mondja és elküldi a párbaj felkérést.
Mielőtt elfogadnám a halál keringőt egy nagyot nyelek, majd megnyomom az elfogadás gombot. Előhúzom kardomat a hüvelyéből és várom, hogy ellenfelem mit fog lépni. Jobbnak látom, ha először a védekezésre koncentrálok, hogy közben kiismerjem őt. Nem telik el sok idő és meg is indítja a támadását. Sebesen rohamoz felém, és mikor oda ér hozzám egy erőteljes, vízszintes vágást ejt rajtam a hatalmas kétoldalú fejszéjével. Hogy védhessem a csapást, kardomat magam mellé emelem, oly módon, hogy levédjem a támadását. Amint ezt véghezviszem, nem fejezi itt be a támadását, hanem egy erő teljeset rúg a gyomromba, amitől elrepülök tőle néhány métert. Már a fogadóban megtapasztalhattam az erejét, de akkor az, nem volt olyan erőteljes, mint a mostani. Hogy tompítani tudjam az esésemet, egy hátrafele bukfencet alkalmaztam, hogy végül fél térdelő állásba érkezzek. Erős, nagyon, jobbnak látom, ha óvatosabb leszek vele szemben. Ezután felsegítem magam a földről a kardomra támaszkodva, és megindulok feléje. Hamar ott termek mellette és már sújtanék is le rá, ha nem védené ki a támadásom. Ekkor ismét el akar lökni magától, de most a kezével, de ezt nem hagyom, kardomat elrántom, majd mellékerülök és a karját megfogva az ütésének lendületét kihasználva földhöz vágom, és abban a pillanatban szúrnék is a kardommal, ha a fejszéjével ne csapna felém, így kénytelen vagyok befejezni a támadásom és távolabb kerülni tőle. Mikor felkel a földről, leporolja a ruháját és most két kézzel fogja meg a fegyverét, mivel eddig csak egyel fogta, és ismét megindul felém. Mikor sebző közele kerül akkor, függőlegesen, fentről lefele támad. A fegyver nagysága, súlya és csapás sebessége, nem talál el, mert időben sikerül elugranom, de ahova becsapódik, egy hatalmas krátert hagy maga után. Ez tényleg nem játszadozik, feltett szándéka, hogy megöljön. De most nem ennek kell a fejemben járnia, hanem az, hogy miképpen tudnám legyőzni. Bár azt sikerült kiderítenem ennyi idő alatt, hogy nem túl gyors, mivel legtöbb pontját erőre kellett elosztania, hogy azt a fegyver egy kézzel is tudja fogatni. Így talán ezt az előnyömre is sikerül fordítani. Így ismét én lendülök támadásba. Kardomat a balkezemben tartom, és úgy futok feléje. Amint észrevesz, ismét vízszintesen suhintja fegyverét, vállmagasságban, talán abban a reményben, hogy levágja fejemet. De mikor odaérek, behajlítom térdemet, így alacsonyabban vagyok, mint ahogy a fegyvere eltalálna, és alatta elcsúszok, majd ebben a pillanatban végigvágom a lábait, amitől elveszti az egyensúlyát, és hogy ne essen, el a fegyverével támasztja meg magát. Ekkor még indítanám a következő csapásomat is, de ez már nem sikerül mivel. Megragadja a fejszéjét és eltalálja a vállamat. Felkészülve ér a támadása, de valahogy eltalált és jó pár életpontomat leszedte vele. Lehet, hogy csak egy játékban vagyunk, de itt is érezzük a fájdalmat, így kegyetlenül fájt a vágása, de nem tudom, hogy miképpen talált be. Ekkor eszembe jut, hogy lehet, ez a képessége.
- Látom rájöttél. A különleges képességem, hogy a fegyverem körül egy éles aurát tudok létrehozni, ami megnöveli a vágófelületet, így ha úgy gondolod, hogy el tudnád kerülni, nagyon tévedsz. –azzal ismét felnevet.
Nagyon tapasztaltat, és erős. Már az jár a fejemben, hogy nekem itt van vége, de ezt hamar kiverem a fejemből, amit egy fej rázással oldok meg. Megmarkolom kardom és támadásba lendülök, ahogy haladok feléje, megpillantok egy védtelen pontot ellenfelemen. Itt a lehetőség egy kritikus találatot bevinni, neki, már támadnék is, de figyelmetlen vagyok. Ugyanis nem vettem észre, hogy valójában csak csapdába akar csalni, amibe bele is sétálok. A következő, amire eszmélek és a fejszéje keresztbe eltalálja a testemet, amitől még jó pár métert is repülök. A repülés után végig gördülök, a földön majd mikor megállok, arccal a föld fele van a testem. Amint sikerül elfordítanom a fejemet látom, hogy ellenfelem ünnepelteti magát és a mellét veri, bár látom, hogy mozog a szája, de semmit sem hallok, mert cseng a fülem. Már biztos, hogy eljött a vég, majd mikor elfordítom a fejemet a az újonnan megismert lányt pillantom meg amint térdre borulva zokog. Nem is értem, hogy miért teszi, hisz nem ismer.
~ Heh, hát így végzem? Nem hittem volna, hogy ez fog történni. –de ekkor valami olyasmi olyan történik, amit nem is gondoltam volna egész életemben. Olyan, mintha megállna az idő, és legjobb barátom jelenik meg mellettem.
~ Ezért haltak meg a szüleid védve az életedet, hogy csak így feladd? –teszi, fel a kérdést majd eltűnik.
Ezután az idő mintha visszanyerné a folyását. Igaza van a szüleim a saját életüket áldozták, hogy megvédjék az életemet, ennyivel tartozom nekik, hogy nem halok meg itt, és még bele sem gondoltam, hogy mit éreznének a többiek, ha itt meghalnék. Hiszen azért harcolok, hogy soha senki ne keljen átéreznie valamelyik szerette elvesztését, mint a játékban, mind a valóságban. Ekkor odalép hozzám az ellenfelem és vinné be az utolsó csapást. Amint sújt le, összeszedem minden erőmet és arrébb lököm a fegyverét, majd nehézkesen, de felállok.
- Rendben fejezzük be a küzdelmet. –majd kifújom magam és erőt veszek magamon, hogy egy utolsó támadással legyőzhessem. – Most megmutatom neked, milyen is valójában a halál. –azzal, kardommal feléje mutatok. Eközben az teljesen elsötétül.
Ekkor a szél is feltámad, és a földön levő port felkavarja. Ebben a pillanatban aktiválom a képességemet, aminek lángjai a körülöttem lévő porfelhőt begyújtják és, mikor elindítom a támadásom olyan mintha egy főnix született volna újjá. Amint közelébe vagyok, könnyedén kerülöm ki a támadását, mintha már ösztönösen cselekednék, de ez nem így van. Sikerült kiismernem a támadásait, csak vektor irányokba képes csapni fegyverével, és alig kések hat-hét irányba alkalmazni. Majd pengémmel lesújtok a testére, amitől a lángok átterjednek rá, majd kicsit hátrébb kerülök tőle. Látom, hogy sokkos állapotba kerül, bár ki nem reagálna így, hiszen az ember mindig is félt a tűztől és mindig is fog. Ezt a zavart kihasználva ismét támadok. A csapások egymást követik, mindaddig, míg az életedéből már csak annyi van, hogy egy csapást kell bevinni és meg is hal. Közben még fegyverét arrébb rúgom, hogy ne tudja használni. Szemeiből sugárzik a félelem, és a könnyek folynak belőle.
- Ölj meg, ezt már nem bírom tovább. –mondja teljesen megtörve. – Ez az élet rosszabb, mint a halál, kérlek, ölj meg. –kiáltja.
- Nem foglak, nekem nem az a dolgom, hogy másokat a halálba küldjek, hanem, hogy az olyanoknak, mint te, betekintést ajánljak fel a túlvilág ablakán keresztül. Add fel a küzdelmet és szenvedésed abba marad. –mondom neki hűvös hangon és tekintettel, majd elteszem kardomat.
Nem sokára megjelenik a felirat, hogy nyertem. Egy darabig még mindig csend öleli körbe a teret, de nem sokára üdvrivalgásba kezd mindenki. Közben két katona, megragadja Deamon-t és elviszik, vélhetően bíróság elé fog kerülni. De abban biztos vagyok, hogy már senkinek sem fog ártani, hiszen szelleme és elméje teljesen megbomlott a bűntudattól, ami nem régiben felébredt benne.
- Miért nem ölted meg? –kérdezi a lány. – Hiszen megígérted.
- Nem, és azt mondtam, hogy garantálom a büntetését. És szerintem ennél nagyobb büntetést nem kaphatott. Az én dolgom nem az, hogy elhozzam a halált, hanem, hogy a bűnösöknek megmutassam azt. Ezért vagyok a Fehér Kaszás, ki a Főnix útját követi.
Azzal elbúcsúzok a lánytól és elindulok hazafele. Jobbnak látom, hogy sietősre vegyem a lépteimet, mert az eső elkezd esni, és nincs kedvem bőrig ázni. Ezért futni kezdek megint, közben meg eszembe jut, hogy nem is kérdeztem meg a lány nevét, de mindegy tudom, hogy hol fogom majd megtalálni.