A Kaszás Lakomája

by **Benedict Arata** Pént. Nov. 21 2014, 08:07

A Kaszás Lakomája

Az egész azzal kezdődött, hogy beleuntam semmittevésbe. Ez kicsit költői túlzás, hisz rengeteget foglalkoztam pihenéssel, szórakozással, egyéb élvezetekkel. Azonban ezek sem elégíthettek ki mindent, és egy idő után a jóból is megárt a sok. Ezért határoztam el, hogy újra aktív leszek, mint egy semleges háttérben mozgolódó ember. Nem hangzik túl izgalmasnak igaz? Pedig amire gondol az ember egy ilyen mondat után az korántsem fedi azt, amit én értek mögötte. Ez az igazi élet, én mondom. Megvan benne a változatosság, ahogy a szerepeket váltogatom. Egyszer pincér, egyszer boltos, aztán meg egy random falusi, egy vadász, vagy épp egy bajba jutott npc, sőt(!) elesett játékos, veszélyt sugalló alak. Egyetlen dologra nem vagyok sajnos képes, ez pedig a játékosi indikátor becsapása. Ugyan ha egy njk-nak a szerepét veszem fel az indikátor eltűnik, de amint bármilyen játékosi szerepet veszek fel ott lesz könyörtelenül azzal a színnel, amit érdemlek. Nem, mintha bánnám, hisz ez is emeli az izgalmas dolgok számát. Vajon hogyan-mivel és mennyire csapom be a kiszemeltemet? Miként tudok majd hozzáférkőzni, megtudni tőle azt amit akarok? Vajon utána hogy fogok felszívódni? Meg tudok egyáltalán lépni, ha lebukok? Ezek mind-mind izgalmasabbá és élvezhetőbbé teszik az egész szerepjátékot. Egy zöld játékos ugyanúgy jelenthet veszélyt, mint egy piros indikátoros, bár legtöbbször az előbbi lebukásosat, és munkám megnehezítését, míg utóbbi leginkább az életemre. A kérdés sokszor felmerült bennem is, hogy ezek mellett mégis mi a jó édesért éri meg ezt csinálni. Pedig a válasz elég kézenfekvő. Egy játékban vagyunk, tehát játsszunk! Lehetne magyarázni az információ hatalommal, a veszély élvezetével, egyszerűen a mobozás kerülésével, de nálam nem teljesen ez a helyzet. Ezt mind-mind szeretem, és előttem van, de a mozgatórugó az nevetségesen egyszerű. Időm nagy részét saját alakomban töltöm, de előszeretettel szórakozok a legkülönfélébb posztokban.
Röpke egy napos informálódás után az első szint felé vettem az utamat. Azt hallottam valami Kaszás jelent meg a főtéren, és különös dolgok történnek körülötte. A városok abszolút védett zónák, tehát ha valahogy a rendszer beengedne egy harci karaktert,az akkor sem tudna semmit ártani. Ezt szem előtt tartva aggodalom nélkül indultam oda. Nem láttam értelmét álcázni magam, egyrészt hosszabb idő után roppant kellemetlen érzés nem a saját méreteimet ölteni, másrészt egy feltűnőbb kinézettel járkálni sokkal praktikusabb ilyen felderítések alkalmával. A kúttól nem messze vettem ki szállást, ott járkáltam, csaptam le csajokra kicsit flörtölni, srácoktól érdeklődni, hogy hogy-s-mint vannak a kinti területek. Mindeközben a kaszást sem veszítettem szem elől. További kép nap eltelte után nem láttam elégedetten léphettem a következő fázisba. Annyit már sikerült megtudnom, hogy néhány emberből valami gömbszerűség lebeg át. Volt aki megijedt, volt aki büszkén lépett oda, de legtöbbjük savanyú képpel elfordított arccal, undorral álltak oda, és a lehető leggyorsabban akarták letudni a dolgot. Valószínűleg nem is láthattam mindenkit, mert sikerült elkapnom pár sunyi pillanatot, amikor valaki észrevétlenül próbálta ezt a kis varázstrükköt végrehajtani, és bizton állíthatom annyira nem voltam rajta az ügyön, hogy a gyakorlottabb ügyeskedőket lefüleljem. Az már veszélyes lett volna, hogy túlzott figyelmet adjak neki. A végén még kellemetlen egyének kezére jut a dolog, hogy valaki kívülálló szaglászik. Igen az voltam, hisz ötletem sem volt mi ez az egész, és amikor próbaképp elmentem mellette nem történt semmi. Természetesen nem csak nyitott szemmel, hanem alaposan kipucolt füllel is jártam. Amikor nem a főtéren szaglásztam, akkor boltokban, piacon, fogadókban füleltem szaftosabbnál szaftosabb falatokért. Egy-két szóbeszédet el is sikerült csípnem.
„Ölnek ezért az eventért...”- Ez volt a leggyakrabban elhangzó. Valóban sikerült kiszemelnem barangolásaim során piroskákat, akik az isten tudja milyen farkas bőrében várták a balga bárány játékosokat. De ezzel nem voltam előrébb, csak annyira volt elég, hogy tudjam érdemes óvatosnak lenni.
„Te már vittél halálba valakit?”- Kérdés is elhangzott párszor halkan. Valahogy kicsit zavart a fogalmazást, hogy „vittél”... Nem arra kérdezett rá, hogy megölt-e valakit, tehát itt más is van a háttérben.
Mivel túl sok volt az orbitális baromság, amit így füleléssel szerezhettem ideje volt akcióba lépni, és megmozgatni saját kézzel pár követ. Mivel elég nagyszabásúnak tűnt ez az esemény, és egy hét alatt is alig bírtam kideríteni pár értelmes dolgot indokoltnak láttam bedobni az egyik aduászomat.
Ms. Kalandort. Ez nem más volt, mint a képességemmel egy legenerált szerep. A túlzott feltűnés elkerülése végett csupán 160cm magas Hosszú fenékig érő fekete hajjal és gyönyörű zöld szemekkel rendelkező jó markos keblekkel rendelkező JK alak. A szép arányokat egy tipikus kalandozó ruházattal spéciztem fel. Vidám-zöld terepmintás rövid vászonnadrág, és kivágott blúz, egy barna divatos bakancs, valamint egy fekete cowboy-kalap. Tükörbe nézve, ha nem tudnám, hogy ez én vagyok, akkor még saját magamat is beugratnám. A csinibabára mindenki kapós, főleg egy kalandozóbb kedvűre.
Előzőleg kiszemeltem áldozataimat, akik természetesen már voltak a kaszásnál, méghozzá eredményesen. Először sárga játékosokkal próbálkoztam, se nem túl veszélyes, se nem túl óvatos, egy szóval a tökéletes balek. A sok flörtölés sem volt ám haszontalan, alapos tapasztalatot szereztem, a csajok viselkedéséről. Persze nem állítom, hogy bárkit az ujjam köré csavarok, vagy olyan nagy ász lennék, de bőven elég arra, hogy az amúgy sem épp tisztán látó kanos balfácánokat palira vegyem. Kicsit ugyan sajnálom őket, de a cél szentesti az eszközt. Nem halmoztam élményt élményre, mert tudni kell a határokat.
(NEM! Az istenek szerelmére kérem, én hetero vagyok! Nem azokra gondoltam, még csak csók is csak úgy jöhet szóba, hogy az illető egyén egy másik csaj, bár arra meg másik szerep van, a biszex is egy szexepill, de Ms. Kalandor nem erre a célra terveződött.)
Mindenesetre adtam időt a dolognak, és nem egy nap alatt zavartam le 6 pasit. Vegyes információkat kaptam, miszerint egyik úgy szerzi a pontokat, hogy piros játékosoknak viszi a finom falatokat, és kap belőle. Egy másik csapatba veszi az áldozatát, aztán mobozás közben ellene fordul, és hagyja, hogy a szörnyek végezzék el a munka piszkos végét. Aztán.. Ez a legérdekesebb információ egész eddig, és talán a leghasznosabb is. A fickó arról számolt be, hogy ő csak végignézi az eseményeket, hogy egymást ölik vagy épp mobok ellen halnak meg játékosok, és így is kap pontokat. Azt nem tudom, hogy ugyanannyit-e, mint aki saját kezűleg végzi a dolgot, de ha be akarok szállni ebbe az őrületbe más választásom nagyon nem lesz, mert az zöld színezékemet meg kell tartanom.
Egyetlen dolog csesztette még a csőrömet. A rendszer arra épül, ha valaki meghal, akkor annak harangoztam odaát is. Akkor egy ilyen esemény, ami mások haláláért ad jutalmat, bármiféle úton-módon... Nem valami nem stimmelt. Vagy a maradék ép elméje is kárt szenvedett Kayabának, vagy kell lennie benne valami turpisságnak. Hallottam olyan véleményt, is, hogy az esemény arra épül, hogy te vagy a kaszás, és lelkeket kell vinned feláldozni, meg az isten tudja milyen elborult elméjű ötletek születtek még. Viszont ez nem is volt annyira abszurd. Ha valakinek a lelkéért kapsz valamit leszállításkor, előfordulhat, hogy az esemény végén legalább egy részük visszatér az életbe/játékba, és csak ideiglenesen vannak kivonva a forgalomból. Ebben az esetben nyugodt szívvel állhatnék neki én is a gyűjtögetésnek, bár... ha nem is ez a helyzet, akkor is be kellene próbálkozni... Egy-kettő esetet tuti meg tudnék emészteni, főleg, ha nem én magam ölök meg egy életvidám gyereket...
A szállásomba belépve Ms. Kalandozót pihenőre küldve egyenesedek ki, majd ropogtatom végig a csontjaimat.
-Bakker, de kellemetlen ez a mellékhatás, több pihenőt kellett volna tartanom...
Elnyúlva az ágyamon elgondolkozok a következő lépésemen. Vajon mihez is kezdjek most. Azt már tudom, hogy részt akarok venni, de meglehetősen problematikusnak lehet, ha bebukom...Az sem ártana, ha a lelkiismeretemtől tudnék aludni. Igen, azért valamicske emberség lakozik bennem is, még ha kicsit csavarodott módon is. Gondolataimba belemerülve alszom el, s álmaimban különféle helyeken kalandozok, s rengetek dolog történik, amire felébredve úgy sem nagyon fogok emlékezni.
A reggeli nyújtózás ezerszer jobban esik, mint a szerepcsere utáni. Ideje volt munkához látni, s kiszemelni azokat a balszerencséseket, akik rövidesen hosszabb-rövidebb nyugovóra fognak térni. Rohan az idő, és ötletem nincs meddig fog az a halál fia ott lebegni a kút fölött, így sajnos kevesebb időm van a tervezésre, és válogatásra. Első lépésben végigjárom a szintek főbb területeit, ahol sokan vannak, már ameddig eljutok. A tizedik szint fölé fix, hogy nem megyek, nem vagyok én annyira harcorientált, hogy izomagyakkal, meg terminátorokkal foglalkozzak, valamint ott már a szörnyek is problematikusak az elavult felszerelésem miatt. Mindenesetre a válogatás még csak-csak mehetett álcázás nélkül, de a kivitelezés már abszolute nem. Főleg abban az esetben, ha a teóriám, miszerint visszatérhetnek beigazolódik. Jó nagy szarban lennék, ha vadászat indulna ellenem.
Az első akit kiszemeltem nem más, mint Arwen Tris. Nem tűnik egy könnyű esetnek, de kezelhető. Legalábbis így első ránézésre eléggé befolyásolhatónak tűnik... Nem egy bonyolult lélek.
Ideje volt alkotni valami kapósat. Egy másik cserkész szerep a „nagymenő”. Egy a méreteimmel, és felépítésemmel megegyező férfi szerep. Arcfelépítése kicsit másabb, van egy rosszul beforrt sérülés a jobb arcán, ami nem csúnya, de látszik rajta, hogy az ott fog maradni amíg le nem rothad róla. Kicsit rókaképe van, és a haja is egyszerűen rövid. Nem süni, de alig ér a füléig. Egyszerű öltözéke közelharchoz tökéletes. Hosszú nadrág, rövid póló, kényelmesnek tűnő lábbeli.
Nagy léptekkel közelítem meg.
-Szeva tesó! Te figyelj, lenne kedved egy jót tombolni? A második szint mezőségén ismerek egy jó kis terepet, ahol lehet tombolni.
Nem kellett sokáig győzködni, még a nevemet sem kérdezte meg, csupán széles vigyora elég volt, hogy egyértelmű legyen a dolog. Bekapta a csalit. Naná, hogy lehet ott tombolni, hisz a szinthez képest picit erősek a mobok, és egytől egyig agresszívak. Nem pazarolta az időnket, mert semmi még szerezzük be ezt-meg-azt, vagy okés kajáljunk, vagy jó majd holnap. Félig visszanézve válla fölött kérdezte meg, hogy:
-Mi van nem jössz?
Először pislogtam kettőt, hogy már meg is indult, aztán elnevettem magam a kérdésén, és megindulva válaszoltam.
-Haha! Ez aztán a harci lélek! Naná, menjünk!- Kérdőn nézett rám. -Fegyvered?
Erre elvigyorodva meglóbáltam az ökleimet.
-Ezek itt bőven elegendőek...
Kiérve a terepre a várt táj fogadott. Ugyan mezőség, de ez a része meglehetősen problémás. Dombok-beugrások, magas fű. Ahogy közel értünk, már hallatszottak a morgások, s a szörnyek sem várakoztattak minket túl sokáig. Az első már ugrott is a nyakunknak, pontosabban Tris nyakának. Egy gyors mellélépés, és egy bal egyenessel vissza a fűbe. Csak bólintottam neki. Ez nekem semmiség volt, de sebzésem szintemhez képest nulla. Biztos voltam benne, hogy még él. Igyekeztem széles körben mozogni, kitérni, majd húzni a mobokat. Már vagy hat darab volt rajtam, mikor már én is éreztem, hogy fáradok, és hiába kis szintűek akkor is erőlködnöm kell, hogy sértetlen maradjak. Kis figyelmet próbáltam adni Tris helyzetére, aki mámoros örömmel csapkodott jobbra-balra.
-TRIS IDE!
S már rohant is a segítségemre. Az ostobának még csak az sem tűnt fel, hogy csoportba sem vettem fel, és tudom a nevét. Ez még a kisebb probléma lett volna. A nagyobbik az, hogy én időközben benyomtam a duracell gombot és leszakadtam a rám aggrózódott szörnyekről, majd benyomtam a lopakodó üzemmódot.
-Hé!...Hol vagy?- Kérdezett, miközben feltartotta az első rohamo. -Élsz ...még? Sz...szólalj....meg!
Az egyik domb mellett-mögött a fűben lapulva figyeltem, ahogy megszólalni sem volt érkezése. Jobbról védekezett, balra irtotta a mobokat, szemből lábbal rúgta félre a támadóit, ám a hátába megérkezett a hátrahagyott adag. Egyre több és több csík jelent meg rajta, ahogy növekedtek a sérüléseinek számai. Szerencsétlen... Kicsit sajnáltam a fazont. Nem csinált semmi rosszat, és nem is egy seggfej, egyszerűen naiv és gyenge. Ennyi idő alatt még főzéshez alapanyagot szedve is magasabb szintre juthatott volna. Sajnálatos, de azt kell mondjam úgy sem érte volna meg a kijutást. Nem sokkal később látszott rajta, hogy már nincs sok hátra, az arckifejezéséből elnézve már piros zónában járhatott. Nem ez az első eset, hogy halált látok. Így belegondolva, lehet van egy time-limit a kaszáson. Azonban így is az utolsó pillanatban leveszem róla a szemem, és csak a csilingelő hangeffekttel és a zajok elhalásával bizonyosodom meg, hogy egy pipálva.
-Nos... nyugodj békében. Ideje tovább lépni.
Visszaveszem a saját alakomat és megindulok a városba. Kicsit megmérgezte a hangulatomat ez, de túl fogom tenni magam rajta. Egyelőre nem terveztem meglátogatni a kaszást, teljesen ostobaság lett volna. A kis sárgáktól megtudtam, hogy volt aki egyszerre több gömböt is leadott, így hát nem kellett tőle tartanom, hogy a második halál kárba vész.
A második alkalomra szintén az előbbi szerepet vettem fel, s ezúttal két embert is kiszemeltem magamnak. Az egyik Godknight volt egy kicsit labilisnak tűnt az ipse, de valamennyire megoldható, a másik pedig: Misaki Kana. Egy igazi hercegnőcske, aki szeret ugráltatni, és kihasználni a testi adottságait. Hát miért is ne, egy jó pillanatában kaptam el a srácot.
-Szevasz! Te, gyere egy picit...
Intek a fejemmel egy kicsit arrébb, ahol kevesebb az ember.
-Figyelj, akarsz dupla hasznot húzni? Találtam két dolgot ami érdekelhetne. Az egyik egy kazamata, a másik egy csaj. Nekem már van valaki akivel próbálkozok, de ő elég könnyűnek tűnik. Elvisszük kicsit fejlődni, és paff fejlődünk is, meg bőven lesz esélyed lenyűgözni, aztán az ujjaid köré csavarni.
Kacsintok rá a végén, hogy értse az ő pártját fogom. Eleinte kicsit szavak nélkül vonakodik, aztán nem sokkal később bólint.
-Nézzük meg ki is az
Mosolyodik el. Innentől kezdve nyert lapom van, mert egy igazi nehézbombázóról volt szó.
-Helló Kana!- Intek neki messziről. -Szia! Had mutatkozzak be, Tatsu vagyok, ő pedig..
Itt meghagyom neki a lehetőséget. Amire nem is kell várni, hisz azonnal kap rajta. Bemutatkozik, s elmagyarázom neki, hogy hol is találtam egy kazamatát, ahová nagyon szívesen elvinnénk most fejlődni. Hisz már annyit hallottunk róla, meg szeretnénk egy kicsit segíteni.
Ez nagy sikert aratott, látszott rajta, ahogy az egoja már szinte auraként ragyog körülötte. Felpakolunk, és elindulunk. Út közben kicsit előrébb haladok, hogy összeismerkedhessenek. Godknight nem lazsál, megragad minden apróságot beszélgetés közben, hogy kihasználja az időt, és úgy tűnik, hogy Kana is meglehetősen élvezte a figyelemközponti helyt, meg a bókokat, és egyéb flörtölést az út alatt.
Bent a kazamatában először elvittem a pálmát a pusztakezes harcmodorral, de szándékosan és akaratlanul is átadtam a gyilkolászós király szerepet God-nak. Egyrészt kicsi volt a sebzésem, másrészt egy bónusztervet kellett kieszelnem. Az jó ötletnek tűnt, hogy elhozom mind a kettőt, és itt hagyom őket, ahogy azt Trissel is tettem, de vagy őket számoltam el, vagy a kazamata erősségét néztem be, mivel túl jól ment. Már a felénél is túl voltunk, mikor hirtelen az egyik kamrába lépve becsapódott az ajtó mögöttünk. Ez nem volt kóser, nagyon nem. Mivel itt nagy eséllyel én is feldobhatom a pacskert, amit meg nem kéne. A mobok egymást követő hullámokban érkeztek, és már az én életcsíkom is sárgában volt, mire ritkulni látszott a sereg. Végső esetre volt nálam egy kristály, de anyagi károkkal nem számoltam, így amíg lehet elkerülném. Ekkor hallottam egy csilingelő hangot. Ösztönösen kaptam hátra a fejem, s elhúztam a számat, amikor láttam, hogy a királynő oda. A csávó őrült módjára kezdett el csapkodni, és kis híján odavesztünk, mire végre vége lett az egész rémálomnak.
Ennyit a kazamatáról, kifelé indultunk. Törtem a fejemet, hogy most mihez is kezdjek, mert én nem vihetem be a végső csapást, ott nem volt választásom, hogy hagyom-nem hagyom, mert ha odadobom a moboknak, és nem segítek, akkor én is ott maradhattam volna. Viszont így, hogy segítettem csak egyikük patkolt el. Roppant feszült voltam, hogy ez így alakult, mert csak egy hajszál választott el attól, hogy én legyek a bűnbak. Ez a hajszál pedig nem volt más, mint Godknight mély depressziója, melybe a kazamata elhagyása óta esett. Teljesen elhagyta az életkedve, annyira, hogy gyakorlatilag elfeledkezett arról, hogy én is itt vagyok. Mivel az egyik „énem” ilyen helyzetbe került tényleg nem volt választásom, hogy őt életben hagyhatom-e. Egyértelműen nem. Amint túlteszi magát a depressziós fázison a düh és hárítás jön, akkor pedig veszélyes lesz rám nézve, még ha harci ereje nincs is akkora, társadalmi ellenszenved indíthat ellenem, és alaposan bajban leszek, ha valaki elkezd utánam áskálódni. Ezt nem engedhettem. Óvatosan Aincrad széléhez vezettem, kikerültünk mindent, ami visszaránthatta volna a valóságba, s megállíthatta volna az előrehaladástól. Itt dőlt neki a korlátnak, és csak úgy ontotta a szavakat, melyek egytől egyig elmentek a fülem mellett. Azon forgott teljes kapacitással az agyam, hogy miként is zárhatnám le ezt a dolgot. Elhallgatott, és karjaiba temette az arcát. Ekkor tűnt fel, hogy irdatlan nagy csend van, és már kezd egész sötét lenni. Körbenéztem, s mondtam egy apró hálát, hogy van látás jártasságom. Sehol egy lélek, és nem úgy tűnt, hogy bárki is lehetne a közelben. Elsötétült tekintettel fordultam feléje, s ő még mindig az alacsony falra dőlve kesergett. Nagy levegőt vettem, majd összeszorított foggal egy gyors mozdulattal átlendítettem. Nem néztem utána, nem is próbáltam meg elfojtani a kellemetlen érzést, amit ez okozott, és ahogy milliónyi pixelre robbant elfojtottan káromkodtam egyet.
Biztonság kedvéért még nem vettem vissza eredeti kinézetemet, hanem csak az első szint kanyargós sikátoraiban. Beérve a fogadóba skippeltem a vacsorát, és egyenesen felmentem a szobámba. Elnyúltam az ágyamon, és erőtlennek éreztem magam. Ötletem sincs, hogy bírja ezt valaki élvezetből csinálni. Nekem ez a három egy nap bőven sok volt, sőt... Egy is több annál, mint amennyi kellene. Már fix, hogy Kayaba nem normális. Ez az event maga a.. kaszás... pontosan nagyon is jól választotta meg az npc-t akit létrehozott hozzá. Nem tudom mikor estem át az alvásba, mert nem volt lélekerőm ahhoz, hogy elaludjak, csupán lestem ki a fejemből, míg el nem tűnt a kép és a halk zaj, ami még a fogadóból szűrődött fel.
A következő napon erőtlenül keltem fel. Megmosdottam, aztán elindultam felkutatni azt a maradék hármat akit még kiszemeltem. Nem kellett sok, hogy megtaláljam Matthew D. Blackfire-t. Neki már meg van mit szántam. Az első szinten volt egy kazamata, amiből még játékos nem jött ki élve. Nos, megfelelő előkészületek mellett nem lesz probléma... Köpenyben jelentem meg mellette hang nélkül, majd odasúgtam.
-Értékes információm van a számodra. Egyelőre nem kérek érte semmit, de ha megszerezted, akkor majd megkereslek, hogy kifizess.- Várok amíg rábólint a dologra, annyi időm van, hogy megvárjam, hogy átgondolja. Nem is vártam mást, mint hogy megkérdezze mi is lenne az a valami. -Az első szinten van egy npc, aki egy bizonyos küldetés keretében elkísér egy kazamatába. Az a hír járja a bétások között, hogy ennek a végén van egy item, ami soron kívül kivihet a játékból. Megmenekülhetsz, vagy megmenekíthetsz valakit...
Úgy kapta be a csalit, ahogy nem kell. Sietnem kellett, hogy én előbb legyek ott, mint ő. Kicsit neccesen sikerült, de azért jó mobilitással rendelkezem.
Egy 170 magas idősödő ember paraszti ruhában várta Blackfire-t. Ahogy megállt előtte felugrott neki egy ablak:
„Rejtett küldetés: Az egérút.
Cél: Kísérj el a kazamata végére.
Jutalom: minden kincs amit ott találsz.
Időkorlát: 3 óra.
ELFOGAD.....ELUTASÍT”
Nem habozott, s elfogadta. Ekkor fogtam magam és megindultam ki a városból, ő pedig szó nélkül követett. Látszott a szemeiben a tűz, hogy ilyesmire teheti a kezét. Bizonyára úgy gondolta, hogy nem lehet gond az első szinten. Nagyot tévedett, mivel az első szörny ütése kettétörte a pengéjét, és szinte vajként szelte a páncélzatát. Egy hatalmas vörös csík jelent meg rajta függőlegesen, és csak egy pánikordításra futotta neki. Tudta, hogy itt a vég, én megfordultam és rohanni kezdtem kifelé. Ezekkel még én sem bírnék el. A második csapás levegőt búgatva száguldott célpontja felé, s nemsokkal később már csak a halált jelző csilingelés maradt. Rohanás közben öltöttem vissza magamra az eredeti kinézetemet, hisz ebben tudtam rendesen kontrollálni magam, és nem volt kedvem itt maradni végleg, sem pedig ilyen rövidítést használva kijutni.
Lihegve huppantam a fogadó asztalához, ahogy kikértem az ebédem. Jelenleg a saját épségem jobban érdekelt, mint az, hogy a tegnapihoz hasonlóan rosszul érezzem magam. Egyelőre a kaja tűnt a legoptimálisabb döntésnek, mivel kitisztult fej nélkül baromság lett volna a következőt tervezni.
Az ízetlen ételen nyammogva próbáltam rendezni a gondolataimat. Még két ember van a listámon. Őszintén szólva ők már nehezebb esetek lesznek, viszont van valami ami jobban aggaszt. Mi van, ha ez az egész egy versenyalapú dolog. Akkor minél több gömböt viszek, annál jobb, vagy több jutalmat kapok nem? Különben meg mi értelme lenne, hogy valaki többször adjon le ilyen gömböt. Ha ez így van, akkor ennyinél nem állhatok meg. Vajon először nézzek új célpontok után, vagy tudjam le ezeket, és akkor a nehezén túl vagyok, és kezdhetem előröl? Nem, először legyen meg az, aminek meg kell lennie. A fekete csávóval fogom kezdeni, úgy is meglehetősen ellenszenves egy kinézete van.... Ránéztem a tálamra, majd odébb toltam, semmi gyomrom nincs ezt a vackot enni most.
Már késő délután volt, és a második szint tavánál jártam. A jó ég tudja, hogy mi nyelte el ezt a fazont, de nem találom. Ennek nem örültem, mert csak húzta az időmet, és rámegy az egész napom. Másrészt. Örültem is neki, mert egyelőre ötletem nem volt, hogy mit kezdjek vele. Jelenleg még a szokásos öltözékemben rohangáltam... Rohangáltam, ez vicces, mert csak sétáltam valójában, érdekes kifejezésekre bukkan az ember, amikor már nagyon unatkozik. Ekkor hirtelen megtorpanok. Ott fekszik a tóparton. Hát öcsém, beszarok, itt lustálkodik, míg én tűvé tettem érte két emeletet. Közelebb megyek, hogy megnézzem mivel foglalatoskodik, valami témát kellene találnom, hogy elkezdjem ezt az egész baromságot. Le vannak csukva a szemei, de amikor mellé lépek hirtelen felpattannak, minek hatására én hátraugrok egy jó méternyit.
-JESSZUSFA... ember. Ne ijesztgess. Mi jót csinál egy magadfajta nem épp békepártinak tűnő itt?
-Jóval hamarabb ideértem, mint az akit várok, szóval gondoltam hasznosítom az időt, és pihenek egy kicsit.
-Ahhhamm...- Kommentálom le meglehetősen fapofával, a szívbajt hozta rám. Ekkor kattan valami. -Te figyelj, nem tudod van horgászbolt a közelben? Kipróbálnám.
Egykedvűen az egyik irányba mutat, amire én felteszem a kezem köszönésképp, és már el is indulok. Had pihenjen csak, remélhetőleg, mire visszaérek elalszik, akkor pedig könnyű dolgom lesz. Sleeping PK. Azaz alvó játékos ölés. Egyszerűen kihívom és halálra sebzem, míg ő békésen alszik. Nincs probléma, sem indikátorszíneződés. Valami isteni nagy mázlim van, mert tényleg bejött. Ott állok mellette, és ő meg szuszog. Elhúzom előtte a kezemet kétszer, de semmi. Megszólítom, még mindig semmi. Lehunyom egy pillanatra a szemem, míg elszánom magam, majd körbenézek. Egy lélek sem. Ennél jobb alkalmam nem lesz. Elküldöm a párbajfelhívást szabályok nélkül, majd a kezét mozgatva elfogadom azt. Ezt követően beleállítok néhány nyílvesszőt, és odébbállok. Látványosan fogy az élete, és semmi kedvem, hogy véletlen lebukjak, vagy felkeljen, és látnom kelljen a reakcióját. Le is vettem a szemem az életcsíkokról. Egykedvűen mozdultam a következő célpontra, most már nem lehetett megállni, ha már eddig elmentem, akkor ha most megállok, az annyit tesz, hogy az eddigi halálok a semmiért voltak.
Nem sokkal később jön szembe Archastor Naviel. Elkerekedik a szemem. Nah bakker, ezek ketten ismerték volna egymást? Mondta, hogy vár valakit, és egyértelműen abba az irányba halad. 180°-os fordulatot veszek, és mellélépek két szökkenéssel.
-Szeva! Tayu vagyok!
Nyújtom kedvesen a kezemet, bár lefelé fordítva a tenyeremet. Ha ebből leveszi, hogy nem épp tiszta szándék vezérel békén hagyom. Az ami az imént megfordult a fejemben azt feltételezi, hogy segít nekem és nem túl szemfüles. Mivel nem fogjuk ott találni a haverját, ezért biztos lesz egy kis ideje. Tehát elvitetem magam csónakázni.
-Szia!- Fogadja el a kezem.
-Te figyelj, tudnál nekem segíteni? Nemrég szereztem magamnak horgászcuccot, de ötletem nincs hogy lehet bemenni a tóra hajóval.
-Most találkozóm lesz valakivel, de utána szívesen segítek neked.
Így hát elkísérem az úton, a megadott találkozópontig. Vártunk egy öt percet, aztán ő kezdeményezett.
-Najó... segítek neked. Nincs rajta a barátlistámon, így nem tudok ráírni.
Egy pillanatra megállt a szívem. Ha rajta lett volna a listáján látja, hogy eltűnik, és ugyebár logout nincs... Ez aztán a nem mindegy, így összes hatást nézve borsózott picit a hátam. Elég elhagyatott egy hely volt. Szó nélkül mentem utána a kis stégig, ahol beszálltunk egy hajóba. Előre engedtem, majd mikor én is beléptem berántottam a csónakba még két vasmacskát. Mikor kérdőn nézett csak vállat vontam. Megfordult, aztán elkezdett magyarázkodni, hogy szinte teljesen ugyanolyan, mint a rendes világban. Aztán arról hadovált, hogy miként tudok jól evezni, hogyan lehet irányítani a csónakot. Eközben nem lustálkodtam, és a mögöttem lévő kötél két végére ráerősítettem egy-egy vasmacskát, majd egy nagyobb hurkot csináltam. Hirtelen dobtam rá, majd utánanyúlva lejjebb segítettem, s mire észbe kapott már az alkarjánál szorítottam meg. Próbált felállni, hogy szembefordulhasson velem, mire én két lábbal hátba billentettem. Mázlira a rendszer az ilyesmit még nem minősítette támadásnak, mert nem sérült meg tőlem. Ahogy orra bukott azonnal fogtam a kötél végeit, és a rúgkapáló lábait megkötöztem vele. Kizárva közbe mindent, amit a fejemhez vágott, meg kiabált. Amikor végeztem lendületemet nem szakítva meg fogtam és belefordítottam a vízbe, majd vártam, és vártam. Eltelt egy fertály óra, mire úgy döntöttem, hogy mostanra vagy megfulladt, és odaveszett, vagy elérte a tó alját, és soha többet nem látjuk. Sajnáltam az embert, de talán jobb is így neki, mintha megtudná, hogy az ismerőse már halott.
Újabb hűvös reggelre virradt. A tegnap esti elég csúnyán sült el, jobb lesz, ha ezentúl kicsit óvatosabb leszek. Hazafelé jövet tegnap csekkoltam a kaszást, még rendíthetetlenül ott állt, és várt. Ezt most reggel is megcsináltam. Egy darabig szemeztem vele, majd elkerülve azt tovább sétáltam. Egyelőre nem akartam odamenni... Egyszerre hat gömb ment volna át fényes nappal egy tucat játékos szeme láttára... Nem, ezt azért nem. Amint eljön az ideje kiötlök rá valamit, de jelenleg nincs ingerenciám ezen ötletelni. Hiába jártam nyitott szemmel és éles füllel, semmi olyan nem kapta el a figyelmem, ami megérte volna a gondolkodást. Kicsit elkedvtelenedtem ettől az hóhér játéktól. A legutóbbi esetekkel már már fanatikus gyilkosnak tűnnék, ami persze nem vagyok, de valahogy mégis csak rávetődtem a lehetőségre. Egy olyan lehetőségre, ami semmi biztosat nem ígért, mindössze a jellege miatt meglehetősen befolyásoló. Körbenézek. A nyolcadik szinten álltam. Őszintén szólva nem teljesen tudatosan jöttem ide. Talán megfeküdte egy picit a gyomromat, hogy kicsikkel húzok ujjat. Nagyban gondolkodok, mikor elszalad előttem valaki, valaki akit nagyon sokan is ismernek. Fuun Kotarou. De... Mit keres itt? Azt hallottam hogy még a frontosoktól is visszavonulva mobozik megállás nélkül. Talán egy régi kazamatát jött kiüríteni? Mindenesetre nekilendülök és követem. Nem egyszerű művelet, de nem megoldhatatlan. Meglehetősen gyors a fickó, és vacak a terep amin követnem kell, így egy picit el is maradozok, de nagyjából megvan merre megy. Valóban volt ott egy erősebb vagy talán van is még az a dungeon. Mire odaérek egy csaj látok. Ez meg? Első, de még harmadik ránézésre se tudom megállapítani, hogy ki is az. Mindenesetre óvatos módba váltok, aztán követem. A híreske vagy idejött vagy nem, mindenesetre ő most jobban leköti a figyelmem. Mázlimra a barlang jó felépítése segítségemre van. Kevés a szörny, és ez érződik is a lányon, hogy tisztába van vele. Jobbra-balra forgatja a fejét, mintha aggódna, hogy mikor kap a hátába egy éledő csoportot. Hát, ez így nem fogja feldobni a talpát, és érdekelne, hogy Kotarou-e az aki ennyire előre kiirtotta a mobokat. Én egy viszonylag biztonságosnak tűnő párkányon haladtam befelé, és szörnyetegekkel egyáltalán nem találkoztam, bár néhányat láttam a folyosón, meg néhányat épp újra megjelenni. Néhány elágazás és kis kanyargás után egy kis terembe kötöttem ki, a közepén ott ült ő. Nos, azt hiszem akkor megvan. Kicsit fáradtnak tűnik, vajon ez védett zóna? Nézek alaposan körbe, de nem látok megkülönböztető jelet. Aztán hirtelen meglátok egy csapatot a túlsó bejárat közelében mászkálni. Szóval nem, csak letisztította. Kíváncsi vagyok, vajon mi fog történni, és hogy szándékosan jöttek e egymás után ide. A csávóban van tapasztalat bőven, tudta hova kell leülnie pihenni, hogy ne agrózza magára az össze létező ellenfelet. Ezzel ellentétben a csaj elég nagy zajjal érkezett meg, még volt rajta néhány amikor belépett. Kotarou úgy tűnik nem számított rá, tehát véletlen egybeesés, azonban azonnal segítségére indult. Út közben magával húzott két csoportot. Nem értettem mit beszéltek, csak annyi szűrődött ki, hogy kiosztja, meg felelőtlen. Szóval valószínűleg eléggé keresztül húzta a számításait. Ekkor történt valami váratlan. Újabb csoport indult meg feléjük, de ötletem nem volt miért, kívül kellett volna lenniük az agresszivitási távolságból. A kardok csapkodtak, a lány sem mozgott rosszul, de a csávó... Már értem miért volt egykor neves front harcos. Aztán mire lenyomtak egy csoportot már kettő másik volt rajtuk, és egy harmadik épp a közelükben éledt. Ezt nem fogják bírni. Ránézek a felszerelésemre. Nem, nem és nem. Nem fogok beleavatkozni. Nem túl jó a felszerelésem, nem mennének velem sokra, és valami gebasz van itt, én mondom, de mi?! Aztán az egyik szörny ami éppen pixelesedik... Egy nyíl áll ki a hátából! Márpedig azok ott ketten nem íjászok, és én sem nyitottam tüzet. Erősen koncentrálva kutatom a harcmezőt, majd látok még három mobot amiből ismeretlen vessző áll ki. Ezt leszámítva lenyűgöző ami lent zajlik. A csaj elég ramatyul néz ki, neki valószínűleg már lőttek, de a másik meg nem egyszerűen harcol, szinte táncol közöttük. Aztán egyszerre háromnak is lőttek, viszont nem tud időben mozdulni és bekap egy találatot. Az arcából ítélve nem tetszik neki, de a következő ilyen esetnél egyértelműen kiderül. Kevés az élete. Nem is meglepő a többi képessége abszurd. A csaj ekkor robban pixeleire, „béka” vele. Az utóbbi napokban hozzászoktam az ilyenhez, bár a kesernyés íz a számban, hogy még csak meg sem próbáltam segíteni vacak. Egy ilyen ászért pedig kár, de valaki ezt alaposan eltervezte. Innen nem fog élve kijutni. Annyit tehetek érte, hogy még megtisztelem utolsó pillanatai emlékembe vésésével. Hallottam híreket róla, azt gondoltam, hogy szinte mind túloz, de úgy tűnik több lehet közte az igazi, mint a hamis. Nem hiába, valaki aki leszólozott egy bosst. Mondjuk a többi frontos körül is ijesztő pletykák mennek, szörnyeteg szinte mind. Még néhány csapás, és újabb szikrázó tűzijáték. Lehajtom a fejemet, majd visszahúzódom az árnyékba, és egy negyed óra után indulok csak el, remélve, hogy nem futok bele abba, aki ezt összehozta. Kiérve azonban megtorpanok, és gyorsan beugrom egy fedezék mögé. Óvatosan kihajolva figyelek, nehogy észrevegyen. Valószínűleg ő az az íjász, aki az iménti csapdát összehozta. Megjegyzem magamnak, de egyelőre nem akarok az ellensége lenni.
Este a kocsmában érdekes szóbeszéd kapta el a fülemet, miszerint valakik nagyon elszálltak. Sleeping PK helyett egy másik talán még rosszabb dolgot értek el. Egy alvó lánynál kikapcsolták az etikett módot. Őszintén szólva egész este törten a fejemet rajta, hogy mit is lehetne ezzel kezdeni. Még sötétedéskor elmentem megkeresni őket, de azonnal vissza is fordultam, miután felületesen körbenéztem. Hatan voltak, és nem kis szintűek. Valamint a lányon, aki alig lehetett tizenöt-hat látszott, hogy teljesen megtört. Álmatlanul telt az éjszaka, viszont reggelre megvolt a megoldás. Nem hiába van az informálódás, mert az információ hatalom. Kihagyva a reggelit a Liberators felkutatására indultam. Hallottam elveikről, hogy ők „felszabadítják” a játékosokat, ha úgy van. Nem kis halra mentem, egyenesen a főnököt kezdtem előásni mindenféle kapcsolat kihasználásával, s valóban rá is ment pár ember szaftosabb tartozása. Az eredmény pedig nem volt más, mint a Liberators céh vezére: Kiroshima Kuroko. Természetesen őt nem látogathattam meg saját magam, így a lehető legtávolabb eső álcát választottam. Ms. Kalandort. Talán így jobban is illettem a kérésbe, amit tenni kívántam.
-Üdv! A segítségedet szeretném kérni!
Vágtam az arcába, amikor ajtót nyitott. A pokolba is, ráment a délelőttöm, hogy a pontos helyét felkutassam. Aztán kicsit visszanyugodtam, hisz úgy sem lehet este előtt elkezdeni azt, amit terveztem.
-Mit akarsz?
Elég fapofának tűnik, de azért egy próbát megér.
-Van egy lány, akit elkaptak és kikapcsolták nála az etikett módot. Segíteni szeretnék neki, de egyedül nem menne. Azt szeretném, ha te is beszállnál.- Igazából a szeme se rebbent, ami kicsit meglepett, de csak lehet rá hatni valamivel. Talán, ha nagyon gondolkozok eszembe jut valami... Fél perc csend után folytattam: -Fel kellene szabadítani, ez lenne a legjobb. Én elterelném a fogva tartók figyelmét, amíg te felszabadítod. Kölcsönadnád az erődet?
Kaptam egy egykedvű bólintást, aminek örültem. Gyors tisztáztam az helyet és az időpontot, majd megléptem, mielőtt még meggondolja magát. Amúgy is kellemetlen ebben a formában lenni. Nem tudom mennyit sikerült aludnom, de most, hogy volt megoldás, még ha nem is a legjobb, így tudtam egy kicsit pihenni. Este a kijelölt helyen találkoztam Kuroko-val, és körbevezettem, hogy hogy is néz ki a rejtekük. Szerencsénkre nem védett zónában voltak a balfácánok. Miután megvoltunk ezzel én elindultam körbe, hogy a túloldalt csapjak egy kis figyelemelterelést. Mindezt természetesen Ms. Kalandor formájában. Vettem egy nagy levegőt, majd kiálltam egy kis tisztásabb részre. Az erdő amit kiszemeltek maguknak se nem volt nagy se nem volt kicsi, de a sűrűsége nem volt lebecsülendő, olyan könnyen el lehet benne tűnni, már aki tudja, hogyan is kell az, hogy csak na. Hangosan elfüttyentettem magamat, ez amolyan jelként is szolgált.
-Hé Kancicák! Gyertek ide!
Kiáltottam el magamat, s rögtön meg is jelent három, majd nem sokkal később csatlakozott hozzájuk egy negyedik.
-Mondani szeretnék valami igazán fontosat nektek, de szeretném, ha mind itt lennétek, hogy egyenlő részt kapjatok belőle.
Kacsintottam rájuk. Majd mikor az egyik megindult felém az ujjamat billegetve az arcom előtt állítottam meg, hogy azt még nem. Nem sok kellett hogy megjelenjen az ötödik is. Alaposan végignéztem rajtuk, majd elmosolyodtam.
-Tudjátok, az igazság az, hogy...- Egy kis hatásszünet. -A drágalátos etikettmód nélküli kincseteket épp most lopják...
Kacsintottam még egyet, aztán egy fürge mozdulattal bevetődtem az erdőbe. Nem volt egy rossz ötlet, mert ketten utánam, négyen meg a kis csaj után eredtek. A sötét erdőben fél percembe se telt teljesen lerázni őket, s nem volt erőfeszítés megtalálni Kuroko oldalát. Épp láttam szilánkokra törni a lánykát, akinek megkeseredett félmosoly volt az arcán. Ezt követően négyen rohanták meg a „társamat.” Lemondóan sóhajtottam. Pedig úgy számoltam, hogy elegendő időt nyerjek. Kár, jó szövetséges lehetett volna belőle. Megfordulok és visszaindulok a városba. Még messziről hallom a tompa töréshangot, mely a pixeleződést követi.
Aznap már nem volt erőm visszamenni az első szintre a szállásomba, így a másodikon szálltam meg, valami isten háta mögött eldugott titkos szobán belül. Az biztos, hogy se nem kényelmes, sőt... semmi sem volt olcsón kívül. Nyúzottan döntöttem el, hogy akkor még egy utolsó löket, mielőtt befejezném. Azonban sem ötlet, sem erő nem volt ötletet gyártani, vagy kivitelezni. Azonban rossz érzés az ott volt, mindkét irányból. Jobbról, hogy nem lesz elég ennyi, hiába mentem végig ezen a szenvedésen. Balról, hogy nem éri meg ez az egész ezt. Egy kavicsot rugdalva magam előtt haladtam. Más akartam csinálni, de attól is tartottam, hogy ha nem végzek ezzel hamarosan, akkor a kaszás eltűnhet a főtérről, és akkor kárba vész minden. Irdatlan nagy veszekedésre leszek figyelmes. Két csaj egymást marja szavakkal. Az egyiket pedig ismerem is látásból, általában kedves szokott lenni, még nem láttam ilyennek. Csak úgy csapzott a haja össze-vissza, ahogy morgott, és szórta az átkokat, a másik oldalról sem volt ám csitítás, jött hideg-meleg egyaránt. Valamin alaposan összeszűrték a levet, nem messze tőlük, meg egy csávó ült a földön lába között két penge a földbe állítva. Nos, nem tudom, hogy rajta vesztek-e össze, vagy ő csak épp egy ártatlan erre járó volt-e, de az biztos, hogy nagy szarban van, mert csak úgy folyik róla a víz. Őszintén szólva átlagos esetben lazán továbbsétáltam volna, de a furcsa csaj, hm.. valószínűleg harcművész lehet... Szóval felkapta a fegyverét és megsebesítette a másikat, ha jól rémlik Zakuro-nak hívják. A csaj lesokkolva áll, ránéz a másikra, aki már a következő támadásával foglalatoskodik. Zakuro sem habozik, kirántja a földből a fegyverét, és először véd, aztán ellentámad. Nagy eltérés kettejük között nincs, de mintha az ismeretlen forróvérű kicsit jobban mozogna. A fejemmel gyorsan intek a csókának, hogy most tűnjön el, amíg lehet. Az csak veszettül bólogat, aztán négykézláb botladozva kezd el futni, majd a végére sikerül két lábra állnia, és úgy rohanni. Ez eltereli egy pillanatra az egyik figyelmét, és nem ez nem marad kihasználatlanul. Kegyetlenül lecsap a harcművész, és az összezavart Zakuro már nem képes megtartani a védelmét. Ekkor határozom el magam, hogy közbelépek, ám elkéstem. A vesztes darabokra hullik, s ezzel a szemközt álló csajszi indikátora átvált pirosra.
-Mi van te is kérsz cicafiú?
-Nem...- Válaszoltam, majd egy kis gondolkodás után folytattam. -Viszont te kapni fogsz...
Meg is idéztem az íjamat, és a tegez-t. Elkeseredetten néztem rá, amit úgy tűnik nem tudott mire vélni. Megeresztem az első nyílvesszőt, amire elkerekedik a szeme. Dühbe gurul, majd elkezd felém rohanni. Én hátrálás közben eresztem meg a következőt, ami kicsit megakasztja a rohamát, majd egy újabbat, és megint. Egymás után eresztem meg a vesszőket, melyek folyamatosan megzavarják a felém való törekvését. Bár csökken a távolság egyáltalán nem tartok tőle, hogy bajba jutnék. Az utolsó méteren én is megindulok feléje, s az első suhintás elől kitérek, a második kicsit megkarcol, de a lendülete tovább viszi, míg én a másik irányba léptek kettőt, s ezzel újra megtermett közöttünk e megfelelő távolság. Ezúttal kitartottam a lövést, és alaposan becéloztam a fejét. Még egy utolsó csatakiáltást megersztettem.
-CHIRIO!
Majd elengedtem, és szinte lassított felvételként követtem a nyílvesszőt. Ahogy megteszi az utat, majd ahogy szilánkokra repeszti szét a virtuális testet. A fogásom az íjon megfeszül, majd mérgemben elharapom a számat. Elteszem a felszerelésem, és nagy léptekkel indulok meg a főtér felé. A kapu előtt felvágom a csuklyát, hogy ne ismerjenek meg, majd átlépek rajta keresztül az első városba. Ott egyenesen a kúthoz megyek. Ennyi volt, ez az egész itt rohadjon meg. Többet nem vagyok hajlandó ezért tenni, ha beledöglöm sem. Minden egyes gömbnél egy emléket újra lejátszok, és a végén túlcsordul a férfias bánat, s elmorzsolok pár könnycseppet. Amint mind a tizenkettő átment, sarkon fordulok és elviharzok haza, a 18. emeletre. Egy kis nyugalomra van most szükségem. Aztán majd folytatom, ott ahol abbahagytam. Egy kis aktivitás kell, de ez már sok volt.