RenAi vs Rita Hanami

Vegyes érzelmekkel vegyítve lépkedtem a macskaköves járdán, ahol egész nap nagy nyüzsgés és zajongás honolt, most síri csend és egy lelket sem látni. Hopp, tévedtem, a távolban mégiscsak járkált egy idősebb ember. Gondolom nem tud róla hogy mégis milyen nap van, vagy csak szimplán nem érdekelte. A kardfogatók amióta csak meg tudták hogy lesz egy torna, amin megmérettethetik magukat, és kiderülhet hogy jelenleg ki a legerősebb a kasztjukon belül, azóta más sem csinálnak, csak gyakorolna, igyekeznek szintet lépni, és jobbnál jobb fegyvereket, itemeket beszerezni. Majd páran le is lombozódhattak mikor kiderült hogy a fegyver nem fog számítani, hogy az tárgyak bónuszait, potikat nem használhatják. Nos azt hiszem ez volt az a pont amikor én lelkesültem fel igazán. Igazságosabbnak éreztem így a dolgokat, arról nem is beszélve, hogy így tényleg az ellenfelek fognak megküzdeni és nem a kardjaik…

Pár napja, nem is, inkább egész idő alatt amióta Aincard halálos világába kerültem, azóta készülök erre a napra. Harcoltam ellenfelekkel, igyekeztem fejlődni, és mint mások is ritka tárgyakat beszerezni, küldetéseken kockáztattam az életem, igyekeztem megvédeni másokat, és most itt vagyok. Sietős léptekkel igyekszem az aréna felé. Tudom, hogy nem lesz könnyű dolgom, vívtam már kardfogatókkal is, így néhány taktikát, trükköt is sikeresen ellestem. Ráadásul a kasztomban, szinte mindenki a gyorsaságra és erőre pontjait, én ebben is különlegesebb vagyok, talán gyengébb is de… remélem be fog válni amit kieszeltem.

Már messziről lehetett hallani, az Bajnokok csarnokából érkező, zajokat, rivalgásokat. Mondanám hogy a lábaim még gyorsabban vittek előre, de egy pillanatra megtorpantam.
~ Vajon tényleg felkészültem én erre? És mi van ha az egyik barátommal kell majd megküzdenem, akkor mit fogok tenni, ugyanúgy bele tudok majd adni mindent ha például Ritával vagy Kotaval vagy ha Zhellel? Na jó, a tapizós Zhel képét könnyedén kiszínezném, kékre zöldre, hogy a szivárvány minden színében pompázzon.
~ Gonoszkodtam kicsit gondolatban.
~ De tényleg elég erős vagyok én ehhez? ~ Majd hárman is beelőztek ez idő alatt, így észbe kaptam és őket követve megtaláltam azt a standot ahol le lehet jelentkezni. Biztos voltam benne hogy méteres névsorok lesznek, de csak pár nevet láttam amit gyorsan sunyin ki tudtam lesni, ebből a fele ismerős is volt. A trombita és a közönség üdvrivalgása miatt nem igazán lehetett érteni hogy mit mondott hova menjek majd, inkább bekísért egy kisebb fülkébe ahol csakis várakozással lehetett tölteni az időt, ez idő alatt próbáltam lenyugtatni magam és végiggondolni a már előre megtervezett stratégiám. Kicsit félek, ugyanis még nem használtam senki ellen sem hasonlót. Majd kinyílott az ajtó jelezve hogy hamarosan kezdünk, a torkomban dobogott a szívem, nem is értem mi van velem, nem szokott az ilyesmi ennyire megviselni. Amint kiléptem, a beszűrődő nap sugarai elvakítottak, igyekeztem ellenállni és rögtön az ellenfeleim kezdtem el pásztázni, ők már többnyire a helyükön álltak és látszott rajtuk hogy nem kevés izgalommal várták már ezt az eseményt. Oda siettem a többiekhez és próbáltam elfedni az izgulásom és aggodalmam, így széles mosollyal és nagy ívű integetéssel köszöntem mindenki felé. A nézőtér rivalgása egyre csak hangosabb és számomra zavaróbb lett, és a trombitaszó… úgy éreztem kicsit túl nagy feneket kerítenek a dolognak. Nem is inkább attól féltem hogy ekkora fogadtatásban részesülünk és hogy szégyent hozva erre a napra csúfos kudarcot vallok.
~Össze kéne már szednem magam!~ Majd hörcsög pofát vágtam és a két kezemmel kettőt csaptam az arcomra, nem erőset, még hangja sem volt.
~Vajon feltűnt bárkinek is hogy új ruhám van?~ Majd mindenki a kivetítőre pillantott. Lassan kihozta a párokat. Elsőnek Kotat hozta ki Hinarival szemben. Hinari a céhünk egy tagja, de harcoltam már Kotaval, félek mi lesz belőle, bár nem ismerem Hinari képességeit, de a fiú akkor is nagyon erős, velem is csak játszadozott. A második páros…elsőnek az én nevem írta ki, majd úgy éreztem az ájulás környékez mikor megláttam hogy Ritával kell harcolnom. Pont ettől féltem, ismerem a lány tulajdonságait, nagyon erős, okos és kitartó. Nem utolsó sorban nagyon jó barát. Ugyanakkor tudom hogy Rita nem fog jó pofizni, és bele teszi majd magát a harcba rendesen, és hogy ezt tőlem is elvárja.
~Hajjaj, oda a taktikám, azt kell bevetnem amit Fuun ellen találtam ki…~ A lányra pillantottam, láttam hogy csalódott picit, meg is értem a második boss harc óta meg akar küzdeni Kotaval. Majd sorba mutatták még a többi párosítást is, de annyira el voltam foglalva a döbbenettel és azzal hogy rendbe szedjem magam, hogy már nem is néztem a kivetítőt. Akkor ocsúdtam fel mikor a többiek megindultak egy irányba, kisvártatva de követtem őket, sietős léptekkel léptem be én is a teleportáló fülkébe majd…

- Haaaaa, meghaltam és a mennyországban tértem magamhoz? – Mondtam ki hangosan, mikkor körbe néztem. Majd első dolgom az lett hogy cukorka angyalt csináljak a nagy csomó nyalóka, cukorka, csokoládé és egyéb nyalánkságok közepette.
~Most az egyszer hálás vagyok Akihikónak aki, bezárt engem a SAO világába!~ Lelkendeztem magamba. Majd mozgást hallottam.
- El innen, ez mind az enyém! - Mondtam, de szemem becsukva mert a sok cukros papír kicsit közel volt az arcomhoz és a szememhez is. De a hang csak hangosabb lett. Kinyitottam a szemem és felálltam, ekkor pillantottam meg Ritát.
- Áhhh, akkor ez nem is a mennyország – Mondom csalódottan, miközben hogy enyhítsem a fájdalmam bekapok egy cukorkát.
- Isteni, kóstold meg te is! – Nyújtok oda egyet a lánynak. Komolytalannak tűnhetek, de gondolatban már nagyon is ráhangoltam a harcra. Majd a lány sok szerencsét kívánva már harcba is lendül, ahogy azt vártam is tőle.
- Neked is sok szerencsét! - Mondom majd mikor oldalra kezd el szaladni, fejem kicsit megbillentve nézem hogy most mégis mire készült. Rita kardjával kivágja az egyik oszlopot amit el is hajít felém, én csak úgy tudok kitérni előle ha hátra hajolok így igaz csak pár centivel de megúszom az élve nyársba húzást. Addig-addig hajoltam míg lábam megcsúszott valami ragadós, csúszós édességen, és én teljesen bele merültem a cukor áradatba. Pár pillanatig igyekeztem kikászálódni, majd rájöttem, hogy ezt is ki tudom használni. Mélyebbre kúsztam így az édességek teljesen elleptek. És így próbáltam a lány irányába közelebb jutni. Mivel szinte a talajon kúszok, ugyanis mint valami vakond de ástam az aljára, így nem hiszem hogy látna, hallana. A lány háta mögé akarok kerülni, hogy lábát megrántva a cukortengerbe rántsam. Ha valamit felém dob, vagy ha Ő közeledik felém, a mozgással megállok, és fegyverem felfelé tartom a hang irányába, úgy hogy rögtön tudjak támadni.

Mást sem csináltam csak kúsztam, kúsztam és kúsztam. Néha-néha azért kidugtam a fejem hogy lássam hol vagyok és hogy hol van Rita-chan, na meg persze nem utolsó sorban azért levegő is kellett, ugyanis ott lent nem igazán lehetett jól kapni. Majd közel hozzá megálltam egy pillanatra, azt hiszem eljött az idő a tervem első fázisának. Lentebb kúsztam, és kezemmel elkezdtem matatni a hátamnál, le kellet tépnem a masnim. Szükségem van rá. Itt a probléma nem is azzal volt, hanem inkább azzal, hogy sajnos már tapaszoltból tudtam hogy ha rosszul tépem le akkor az egész ruhám el fog pixeleződni. És az nem lenne túl jó. Legalábbis nekem nem. Mondjuk ha dobok pár fanservice jelenetet a közönségnek lehet közkedveltebb lennék. Már láttam is magam előtt a jelenetet, mintha víz alól bukkannék ki, felegyenesedem, az elpixeleződés zöld foltjai vennének körbe, és egy-egy nagy kerek nyalóka ragadna a cicim helyére hogy azért ne mutassak annyit magamból, sőt még Rita is meglepődne és lecsaphatnék rá. Vicces lenne, vagy inkább mégsem. Igyekeztem minél ügyesebben leszedni a masnim. ~Yass, sikerült!~ Örvendeztem mikor a masni a kezemben, a ruhám meg még mindig rajtam volt. Kibontottam és az egyik kezemre kötöttem az egyik végét, majd a másikat elrejtettem a pulcsim ujja alsó részébe csúsztatva. Majd tovább igyekeztem a lány felé. A háta mögött még kikukkantottam egyszer, majd csendesen visszamerültem a mélybe, és a két kezemmel a lány két lábát megrántva sikeresen orra rántottam. Ő tehet róla, csak állt ott mint a cövek. Majd mikor sikerült, a lány után szúrtam a kardommal, de valószínű addigra már ő is arrébb kúszott az édesség áradatban. Hátrébb vonultam nehogy ugyanazt a taktikát vesse be ellenem, amit én ellene, figyeltem van-e bármi féle mozgás vagy hang, de nem észleltem semmit. Majd pár táblacsokit összegyűjtöttem, mivel a barna papírja kiüt a többitől, így egy nagyobb nyilat raktam ki belőle, majd a nyíl végében, ismét a cukor áradat alá merültem.

Én csak vártam, és vártam de semmi mozgást nem tapasztaltam, így néha-néha kidugtam a fejem hogy tudjam Rita mégis mire készül és hol tart, hogy felfedezte-e a csokiból kirakott nyilacskám. De a pálya szélén láttam mozgolódni. Majd vissza bújtam és vártam, mikor ismét kidugtam a fejem, azt láttam hogy Rita ott áll és vár, csak áll egy helyben, a mesterséges szél meg csak úgy lobogtatja a ruháját, bár kicsit fejetlennek tűnt, remélem azért jól van. Persze hogy jól van, de viccre vicc a válasz nálam. Majd mint valami sunyi kígyó oda csúszok hozzá. És mikor elég közel vagyok, hátulról lecsapok rá…és megölelem.
- Ritaaa-chaaan, ma valahogy laposabb vagy itt. – Mondom elhúzott vékony hangon, miközben hátulról ölelve megcirógatom a kebleit.
- Ritaaa- chaan, minden rendben van? Olyan fejetlennek tűnsz! – Hívtam fel magamra a figyelmet, tudtam hogy a lány a közelben bújt el és így akart lépre csalni, sőt, már tervem is volt ez ellen. A füleimmel igencsak füleltem hogy ha mozgolódást hallok, rögtön tudjak lépni. Majd a lány fel is bukkant, de nem a kardommal támadtam hanem a két szép kezemmel.
- Ááá, igen ezek az igaziak! – Jelentem ki ugyanis már rögtön felé fordulva, nyúltam az „igaziakhoz”. Remélem ezzel sikerült elterelnem Rita figyelmét, de ha meg is szúrt közben sem zavartattam magam. Közelebb léptem, és amilyen gyorsan csak tudtam a csuklómra kötött szalagot körbe kötöttem a lány egyik fegyvertartó karján, a könyöke és a csuklója között, a tulajdonképp nincs is megkötve, csak körül tekerve ugyanis a másik végét, a azzal a kezemmel tartottam szorosan amelyikre rá van kötve. Majd a azzal a kezemmel amiben a fegyverem volt, kettőnk között a lány hasánál igyekeztem egy vágást csinálni, méghozzá úgy hogy a kardom meg van fordítva a kezemben, azaz a hegye a föld felé néz. Ha nem sikerül újra próbáltam. És mivel a másik kezemmel tartottam, nem tudott hátrálni. Ha megpróbálta levágni azt a kezem, akkor a sajátját is levágta. Tudtam hogy sok az életem, de fogalmam sem volt hogy neki mennyi van, ugyanakkor tudtam hogy gyors és erős, ráadásul két kardja is van. Ha megpróbált ellökni vagy hasonló magammal rántottam. Igyekeztem minden vágását állni, Ha úgy látom hogy valamelyik végtagom akarja levágni akkor.

A cselem sikeresnek tűnt, hasonlóra számítottam, a lány megdöbbenve pislogott, így maradt időm rászorítani a szalagot, ami nincs megkötve így bármikor elengedhetem ha akarom. A lány már reagált is, kardommal akartam egy hosszú és mély vágást okozni a Ritának, aki félre mozdult így épp csak megvágtam, mondjuk élete nagy részét így is elveszítette, de mint ismerjük Ritát ennyivel még nincs vége. De nem ám. Mivel gyorsabb mint én, és ezt jól ki is használta, a kardjával keresztülszúrta a karom és tovább szúrt a hasamba. Már nem aggódtam az ilyesfajta húzások miatt, elvégre sok életem van, de szó ami szó, az kellemetlen volt hogy így hasznavehetetlen volt a karom sőt még a karom is ráadásul a lány még rám is vetette magát. Így akart engem teljesen leszorítani. Nem szívbajos az tuti, bár én kezdek az lenni. Ösztönös reakcióm az lett erre, hogy engedtem a másik kezemmel, elengedtem a szalagot. Így a kezünk szabaddá vált, mivel dőltem hátrafelé, a mellkasomban lévő kard után kaptam, és mivel kihúzni már nem tudtam, a Rita és köztem lévő egyre szűkülő hely végett. Így markolatát elfordítva próbáltam keresztül hasítani magam és a kardot vízszintes pózba húzni ki úgy hogy a karom megtámassza és így a terveim szerint mindketten sebződünk majd, elvégre a kardpengéje amit felállítva tartok kettőnk közé szorul így egyik fele Ritát míg a másik fele meg az én testem sebzi. Komoly a lányka de hát mi másik is várhatnék tőle, erősen oda dobja magát a harcba és még a maradék életpontjait sem zavarja ha elveszíti, hogy mégiscsak nyerhessen, vagy így vagy úgy. Egyszerre tisztelem is ezért, ugyanakkor félek is tőle de egyben féltem is. Ha a továbbiakban is ennyit kockáztat lehet hogy egyszer majd pont egy olyan ellenfelet fog ki akit nem zavar hogy akár meg is ölheti, és akár meg is öli. Jobb lesz, ha a lányon tartom a szemem. És igaz Ő az erősebb és ügyesebb de mégis ügyelnem kell, hogy nehogy egy-egy ilyen mindent oda dobok a győzelemért tényleg az életével fizessen.