Ryuninji Ren vs Taiga Kagami

Halottam egy kosza hírt miszerint valamiféle nagy tornát rendeznek az olyanoknak mint én. Nem éreztem magamat állatidomárnak hisz semmire sem tanítottam meg azt a kétéltűt és nem is volt szándékomban. Azonban az a torna felcsigázta az érdeklődésemet ugyanis valamiféle jutalomról is pusmogtak az emberek meg arról, hogy itt nem lehet meghalni. Rögtön tudtam nekem ott helyem mert így legalább belerázódok ebbe az abnormális játékba. Igaz az tetszett, hogy pár fürdés nélküli nap után nem bűzlök úgy mint egy varacskos disznó, de az elején szólhattak volna erről. Nem mintha panaszkodnék hisz itt ezerszer jobb mint odakint a saját testem fogj ként. Tehát gondolkodás nélkül fogtam magamat és beneveztem erre a tornára vagy mire. Mikor megkezdődött hatalmas fényesség vett körbe engem és pik-pak egy másik helyen találtam magamat.
-Hogy a fenébe kerültem a Star-Trek-be?-
Bosszankodtam eme idegesítő helycsere miatt és mert nem voltak képesek előre szólni. Nem is volt szükség halálos viadalra ha a játékosok még előtte szívrohamban elhunynak. A kis nyamvadékot látszólag nem rázta meg az eset amin nem csodálkoztam tekintve, hogy ő ebben a világban született mondhatni a része. Pár pillanat alatt sikerült túltennem magamat a megérkezés okozta meglepődöttségen erre jött a következő sokk. A talaj elkezdett imbolyogni a lábam alatt mint valami gyümölcs kocsonya. Ahogyan előre léptem úgy indult meg egy hullám a szalamandra felé aki kissé megemelkedett majd lesüllyedt. Kicsit sem élveztem ezt az idióta helyzetet mintha egy ötéves tervezte volna az egész helyszínt. Zöldes takarás borította be a felszínt ám fogalmam sem volt mi lehetett valójában és mi okból mozog így a talaj. A kérdés nem állhattam neki választ keresni ugyanis tudtam nem piknikezni jöttem hanem küzdeni. Megtanultam az életben mindig oda kell figyelni vagy egy gödörben találhatom magamat több darabra vágva. Széttártam a kezemet, hogy egyensúlyozni tudjak és hatalmas lépésekkel megindultam előre. Kívülről nézve elég röhejesnek tűntem ám akkor ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Ahogyan nyújtott karral mendegéltem észre vettem valami furcsát mégpedig, hogy semmi nem nyomta a mellkasomat. Lenéztem és az a páncél féleség ami rajtam volt ideérkezésem óta nem volt rajtam. A kés sem fityegett ott az oldalamon mint máskor. Ott álltam széttett karokkal mint aki éppen felszállásra készül és nem volt nálam semmi fegyver. Az egyetlen használható ami megmaradt a gyík izzó gömbje mellyel távolról el tudtam találni a célpontot. Igaz én jobban szerettem ha szemtől szembe álltam az ellenféllel és a rusnya képébe nyomhattam a meleg tűzforró áldásomat egy egy izzó gömböt. Kis idő után megtaláltam az ellenfelemet aki a nem létező közönségnek produkálta magát vagy csak én nem láttam őket.
-Ha te neked feltűnési viszketegséged van?-
Bosszantott, hogy egy ilyen pojácával kerültem egy 'ringbe. Ez a kezdő még azt sem tudta, hogy mindig tartsa a szemét az ellenfelén., de majd most megtanulja.

Az a srác nem volt semmi, hogy egy mérkőzés kellős közepén neki állt nyafogni mint egy csitri. Igaz nem voltam valami illedelmes nem nem egy babazsúron voltunk hanem egy összecsapás kellős közepén ahol a közönség vért, verejtéket és könnyeket akar látni. Kíváncsiak, hogyan verjük laposra egymást így kicsit könnyebnek érezhettük a nyomorult és szánalmas életüket. A régi időben is megmondták cirkuszt és kenyeret a népnek. De azért, hogy ne gondolhassa senki, hogy félek tőle válaszoltam neki a flegma viselkedésére miközben a gekko szorosan a lábam mellet állt remegő lábakkal.
-Ha befejezted ezt a nyavalygást talán el is kezdhetnénk. Ne kellene tovább untatnod engem és a közönséget.-
Hiszen minden összecsapás azért volt, hogy valaki jót szórakozzon rajtuk így azt a következtetést vontam le, hogy van közönségünk bár egyáltalán nem érdekelt a véleményük. Egyedül csak az érdekelt, hogy eme harc során még több mindent megtudhassak erről az agyament játékról. Az ellenségem egy kikent kifent szépfiú volt aki biztosan odaát egy kő gazdag bunkó míg itt ben csak egy sima barom. Tisztán leírt róla nem mozog otthon az erőszak világában hisz átadta nekem a kezdést ami nagy hiba volt. Bár az engedélye nélkül is meg akartam támadni ám ez nem volt olyan könnyű. Hála a kocsonyás talajnak nem tudtam egykönnyen a közelébe kerülni ráadásul neki volt egy repülő grillcsirkéje ami sokkal könnyebben mozgott nálunk. A selyemfiú apró lépésekkel elindult felém miközben kezével össze-visza kezdett hadonászni amitől majdnem elröhögtem magam. Jól tudtam pár perccel ezelőtt én is idiótán nézhettem ki ám akkor ez egyáltalán nem érdekelt. Inkább megpróbáltam valamit kitalálni ami segítségével letörölhetem a vigyort arról az ostoba képéről. A madár fönn szált a fejünk felelt és várt valamire. Talán a gazdája parancsára esetleg a mi reakciónkra nem tudtam. Unatkozni kezdtem így elindultam én is ellőre ám sajnos nem jutottam el sokáig hála az ingoványos talajnak és sikeresen fenékre estem. Annak ellenére, hogy nem éreztem fájdalmat idegesen felszí szentem majd felálltam és folytattam az utat ám alig tettem meg két lépést máris újra a földön hevertem. Ezúttal hasra estem és teljesen beterítettem azt a hasznavehetetlen szalamandrát.
-Hogy az a jó mindenható. Te veled is meg vagy áldva te nyomorult.-
Morogtam morcosan majd jobb kezemmel benyúltam a hasam alá és a farkánál fogva húztam ki a gekkot majd felültem és a csak néztem, hogyan log a levegőben. Akkor nem érdekelt az ostoba mérkőzés hisz komolyabb tétje nem és volt. Csak az érdekelt, hogy jól leszidhassam azt a haszontalan állatot. Úgy lógott a levegőben mint egy csapdába esett kis jószág. Szemei hatalmasra nyíltak miközben hang nélkül elkezdetett tátogni. Ekkor letettem az ölembe és nem mondtam semmit csak vártam.
Lassan egyre közelebb jött selyemfiú így nem volt szükség arra, hogy mármint is tegyek. Mind ősze némi türelemre volt szükségem és addig sem fárasztottam magamat. Várakozás közben halkan a gyík fülébe súgok pár szót vagyis inkább abba ami a gyíkoknak van.
Mikor a közelembe ér fölkapom a szalamandrát a honom alá és rá szegezem akár egy fegyvert.
-Na ezt tedd zsebre te selyem fiú. Tűz.-
Ezzel négy izzó gömb hagyja el a társam száját és süvítve indult útnak a nyálas bohóc felé. A játékokról nem sokat tudok azonban tudom, hogy az ember feje elég érzékeny pont ezért azt próbálom becélozni.

/A kis gömb a fele akkora a nagy pont akkora erejű mint maga a gyík/

A tervem nem volt valami tökéletes ám abban a pillanatban képtelen voltam jobbat kiötölni. Sajnos be kellett látnom, hogy a sebtiben összetákolt haditerv nem volt valami hatékony. Nem számítottam arra, hogy ennyire kiválóak lesznek a reflexei, hogy a száguldó golyók elől képes kitérni. Legalább annyi jó dolog történt, hogy az egyik pöttömnyi golyóval eltaláltam a selyemfiú lábát miközben a levegőben úszott. Becsapódása halk volt ám annál látványosabbra sikerült. Mikor összecsókolózott a szeretett anya földel hatalmas hullámot gerjesztett maga körül. Ami teljesen megakadályozott abban, hogy felkeljek. És ha ez még nem lett volna elég az az átkozott grillcsirke hátba támadott és keményen belém csípett. Fájdalmat igaz nem éreztem inkább valamiféle puffanást mikor az állat belém mart. Hiába nem voltam képes még megszokni ezt a felettébb szokatlan világot bár nem hiányzott akkor egy sajgó hát. Amint a vadállat rám vetette magát ösztönösen hátra csaptam, de a levegőn kívül nem találtam el semmi mást. Ha az volt a céljuk, hogy felidegesítsenek akkor piszok jó munkát végeztek. Maga a párbaj nem nagyon érdekelt sem z állítólagos nyeremény csak a tapasztalat szerzés számított. Ám ez a szöszi olyan beképzelt és nagyképűen viselkedett, hogy legszívesebben kidekoráltam volna a képét. Úgy vagdosta magát mint egy ötéves ha nem kapja meg amit akar. Igaz ő megkapta amire vágyott ugyanis a kedves kis hullámainak hála jobbra-balra dülöngéltem ültömben. Teljesen tanácstalan voltam abban a helyzetben. Úgy viselkedtem mint egy rakás szerencsétlenség ezt az is alátámasztotta, hogy másodszor is belém csípett az a repülő tollseprű. A kis görcs azonban nem vesztette el az eszét. Amíg én ide borulok addig ő kikerülve a veszélyes hullámokat megpróbálja hátba támadni a fickót. Én erről semmit nem tudok mindössze a sráchoz hasonlóan vagy talán erősebben csapdosom a földet, hogy ellen hullámokat gerjesszek.

Kagami: 10
Szalamandra: 10

Annyira belemerültem abba, hogy ellen hullámokat gerjesszek, hogy észre sem vettem amint az a kis görcs felszívódott. Eltűnt mint szürke szamár a ködben és ott bukkant fel ahol sem én sem az ellenfelem, de még a lángoló grillcsirke sem számított rá. Amíg mi óvodások módjára csapkodtuk a kocsonyás állagú talajt ő okosan vagy inkább ravaszul megkerült minket nagy ívben így nem zavarta annyira a mozgását az ingoványos talaj. Mikor a megfelelő helyre azonnal támadt és elkapta az idegesítő fickó lábát. Ezen azért is lepődtem meg ugyanis eddig azt hittem teljesen hasznavehetetlen és önállóan semmire sem képes. Abban a pillanatban be kellet látnom, hogy retteneteset tévedtem. Nagyon is hasznos volt az a kis nyamvadék sajnos később jutott csak az eszembe, hogy itt nincs fájdalom szóval alig érezhetett belőle valamit. Úgy szorította azt a lábat mintha egy pitbullnak képzelte volna. Ezzel a tettével nagyot nőtt a szemembe az a kis számokból összetákolt jószág. Az ellenfele nem bírta lerázni helyette inkább az újával csinált valamit és úgy elpöccintette azt a jószágot mintha egy papírgalacsin lett volna. Hatalmas ívben zuhanni kezdett a szegény gyík miközben az a madár már fente rá a fogát. Idegesített, hogy nem bírok semmit tenni csak nézek ki a fejemből. Egy ötlettől vezérelve odakiáltottam a kis gyíknak valamit.
-Várj ki és küld meg a naggyal!-
Üvöltöttel telli torokból majd egy kísérleti manőverbe kezdtem. Reméltem, hogy a talaj pont úgy működik mint egy ugráló asztal így nagy szökkenésékkel akartam eljutni a nyálas bohóchoz, hogy páros lábbal érkezhessek meg a gyomorszájában. Nem érdekelt mit gondolhatnak mások vagy, hogy sikerrel járok-e. Egyszerűen nem bírtam elviselni a tétlenséget.