Chiyome

Adatlap

Név: Chiyome
Nem: Nő
Kaszt: Árnyharcos
Kor: 17

Kinézet: Korához képest idősebbnek látszik, aki inkább a húszas évei elején jár. Alkata nem egy sportolóé, olyan mit egy friss tofu, vagy inkább mondjam azt: „puding”. Haja egyenes, vékony, kávébarna. Frufruja egyenesen vágott oldalt viszont ferdén nyírt. Szemei ​​sötétek, ében színben játszanak, bennük huncut fény csillog. Bőre világos, de nem sápadt inkább az a téli „szobafehér”. Ajkait ha teheti pirosra festi (ha van a SAOban rúzs akkor azzal).

Jellem: Olyan neki nincs. De az is lehet, hogy csak ügyesen titkolja. Azért jellemtelennek nem mondható, egyszerűen mindig az alkalomhoz igazítja, céljának elérése érdekében. Ha kell akkor rideg, elutasító tsundere, de ha a helyzet azt kívánja, akkor kéjsóvár és rámenős deredere. A repertoárja elég széles, de azért a szélsőséges viselkedésre ritkán adja a fejét. Egyetlen fix dolog van, ami uralja cselekedeteinek zömét, hogy szeret a középpontban lenni, szinte már kívánja a figyelmet.


Előtörténet

Azt kérdezed: Miért éppen Mochizuki Chiyome? Ha csak egy választ szeretnél akkor azért, mert menő! Viszont, ha tényleg tudni akarod, akkor a magyarázathoz kicsit visszatekintünk a múltba. Családom minden tekintetben átlagos, de talán valami szerencsés csillagzatnak vagy egy jóakaratú ősöm szellemének én elég bájos gyermekként születtem és ez azóta sem változott. Aranyos külsőmnek nagyon az óvodában és az általános iskolában is sok figyelmet kaptam, amihez hozzászoktam. Viszont alsóközépben a szépség visszaütött. Néhány lánynak (akiket túlfűtött az irigység) a célpontjává váltam. Végül az iskolai zaklatás olyan szintre emelkedett, amit már nem voltam képes elviselni, így szüleim úgy döntöttek átiratnak egy másik iskolába. Az új iskolámban egyben volt az alsó- és felsőközép is, bár másik épületben. Ja és nagyon sok klubtevékenységet is szerveztek. Ezt csak azért mondom, mert ennek később még szüksége lesz. Mivel szüleim nem akartak újabb átiratkozást, ezért rögtön kezdték, hogy miért is volt szükség erre, így az új osztályfőnököm már tudott a korábbi nehézségemről. Kiváló pedagógus lévén kiváló segítséget tudott nyújtani, hogy beilleszkedjek az új környezetbe. Több olyan klubot is ajánlott, ahol nem lehetett probléma az újonnan érkező felzárkózása. Ide tartozott az irodalmi klub is, ahol végül alsóközépben kikötöttem. Alkalmanként besegítettem a könyvtárban is. Egy ilyen segítség során akadt a kezembe a Rekishi Dokuhon 1991-es különszáma, amiben egy kétoldalas cikk szólt Chiyomeról. Teljesen lenyűgözött, hogy egy nehézsorsú nő, hogyan tudott fennmaradni a háborúktól hangos, véres kezű hadurak korában. Természetesen akkor még nem voltam vele tisztában, hogy az egész csak egy fikció. Megszállottként kutattam az anyagok után, hogy többet tudjak meg erről a csodálatos nőről, aminek viszont az lett a következménye, hogy szembesültem az igazsággal, miszerint Mochizuki Chiyome csak egy elképzelt személy volt.
Még alsóközépbe jártam, mikor a felsőközepesek iskolai fesztiválja során úgy alakult, hogy Yamakura sempainak kellett segítenem. A készülődés során a beszélgetés során elpanaszoltam neki, hogy az én hősöm még csak nem is valós személy. Sempai válasza elsőre megdöbbentett, majd felvillanyozott. „Na és akkor mi van, ha nem egy élő személy volt?! Hófehérke is csak egy kitalált személy mégis sokan rajonganak érte és szeretik. Ha végül maradsz felsőben is az iskolánkba, gyere el hozzánk a Dráma klubba, és megmutatom neked, hogyan tedd valóssá a kedvencedet.” A beszélgetésünket követően olyan intenzitással vetettem bele magam a tanulásba, hogy meglegyenek a kellő valóságaim, ami még a szüleimet is meglepte. A sikeres felvételi vizsgát, és a legtöbbpontot elért felvételizőként megtartott évnyitói beszédet követő, az első tanításinap végén az utam egyenesen a Dráma klub klubszobájához vezetett, ahol Sempai tárt karokkal várt rám. Rövidesen kiderül, hogy tehetségem van a színészkedésben és minden szerepben könnyen megállja a helyét. Szüleim az iskolai sikeremre való tekintettel (az én kérésemre) egy Nerve Gearrel ajándékoztak meg. A konzol egyetlen célom volt, hogy bármikor, amikor csak a kedvem tartja Mochizuki Chiyomévá válhassak. Ennek a szándékomnak a szemelőtt tartásával választottam játékot is. Sok utána olvasást végül a SAO Dawn mellett döntöttem egy nagyon okból kifolyólag: semmi kedvem nem volt az avatár beállításával vesződni, így mivel a SAO volt az egyetlen, ami a játékost beszkenneli így erre esett a választásom. Nem igazán érdekelt, hogy milyen volt a játék múltja mert engem csak a jelen érdekel. A karakter alkotás gyors és egyszerű volt. Bár volt ami egy kevés előkészületet igényel, mert a testem bizonyos részei hagytak egy kevés kivetni valót, de Yamakura sempai minden részletre kiterjedő oktatásának csak egy push up melltartóra és két pár extra vastag mellpárnára volt szükségem, hogy a B-ből végül Dt varázsoljak. Így a lényegi részén már túl is voltam. A kasztválasztás ugyan egy kevés fejtörést. Sokat vacilláltam a harcművész és az árnyharcos között. Végül az árnyharcos mellett döntöttem a dupla kés használat mellett, mégis csak egy kunoichit kell megszemélyesítenem, de ezen az apróságon egyelőre nem akadtam fenn. Elsőre szerintem így ennyi elég is lesz, de miért van csukva a szemed? HÉÉÉ!!! Bealudtál míg én itt mesélek? Tudtam, hogy elég lett volna csak annyi: „mert menő”!