Szophie Iryana vs Neuro

A Nagy Síkság felől, a Kezdetek Erdeje felé jártam utam, mikor is elkezdett beesteledni. „Ha aludni akarok sietnem kell.” Így hát gyorsabbra vettem a tempót de sajnos eleinte néhány játékos feltartott a piros indikátorom miatt, megsebeztem őket annyira, hogy ne tudjanak utánam jönni, majd elfutottam. Lassan közeledtem az erdő felé, egy általam ismert, az erdőben lévő kisebb tisztás felé vettem az irányt, hosszú utat tettem meg mire odaértem. Már láttam a tisztás mikor egy halk szuszogásra lettem figyelmes, ijedten leguggoltam s lassan közeledtem a tisztás felé mikor is megpillantottam egy lányt, aki szinte egyedül, csak egy farkaskölyök kíséretében, összekuporodva aludt. „Ez nem valami biztonságos.” Ezzel elindultam a lány felé a farkaskölyök eleinte morgott, de biztos érezte, hogy nincs bennem rossz szándék így közelebb engedett és leültem a lány lábához. „Ma se fogok aludni, mért kell foglalkoznom másokkal?” eltelt egy óra már nagyon untam magam s elkezdtem nézelődni a lány felé. „Kár hogy nadrág van a szoknya alatt, pedig ennyit megérdemelnék.” Már két napja nem aludtam ezért nem egészen voltam észnél, hiszen folyamatosan menekülök a pirosokra vadászók elől. Lassan elkezdtem lehúzni a nadrágját, hogy szerezzek egy kis örömöt magamnak… Már majdnem teljesen lehúztam mikor is beugrott. „Mi a fenét csinálok? Nem pont ez az, amitől védeni akartam volna? Megint majdnem elbuktam.” Nekikezdtem visszahúzni a gatyát mikor látom hogy a lány felkelt. „Ó ne már megint?”
- V-várj ez nem az amire gondolsz!
Bámultam rémülten, a magyarázaton gondolkodva, hiszen valószínűleg pár másodperccel ezelőtt, pont ugyan azt akartam csinálni, amire ő gondolhat most.

Miután a lány felkelt. Megigazította a haját, bár ez nekem kissé fura volt, hogy épp az előbb rángattam le róla a gatyát de, mindenek előtt a haját igazítja, igaz szép haja volt. Tudtam hogy túl késő. „Ezt már nem magyarázom ki.” Gazdája parancsára a farkas már el is indult felém, hogy szétszedjen odalenn. Nekem ez nem volt ínyemre így a kardom markolatával egy kis ütést mértem a farkas fejére míg ugrott.
- H-héj várj. Csak megakartalak védeni… de most talán megtanultad hogy nem olyan jó a semmi közepén elfeküdni bármely hozzám hasonló srác kihasználta volna ezt a helyzetet… De én megálltam szóval nem kell tőlem félned én is csak pihenni akarnék.
Ekkor meguntam a mentegetőzést és küldtem neki egy harc felkérést.
- Rendezzük le így a problémát.
Mondtam s vártam a válaszára, miközben védekeztem a farkasa ellen. Hirtelen elhagyott minden erőm, mivel már két napja nem aludtam elkezdtem dőlni előre s nyújtottam kezemet is hogy megtámaszkodjak egy fába… Kinyitottam a szemem, pár másodpercig ájult voltam, majd elkezdtem mozgatni a kezem /nyom, nyom/ valami fura, mégis jó érzés volt.
- Hmm. Mintha már éreztem volna hasonlót…. Ohh igen Kyrenánál….
Ekkor leesett, hogy amit fogok az nem egy fa, hanem a lány melle.
- Ehh^^” Bocsánat? Sajnos erre tényleg nem tudok magyarázatot adni. Vagy, az hogy fáradt vagyok, megfelel?
Mivel jómagam is úgy véltem, hogy ez nem fog megfelelni neki így nekikészültem a harcnak és vártam a támadását teljes készültséggel. A mellének megfogása kicsit megpörgette a szívem ami felfrissített és így éber tudtam maradni. „Csodás dopping minden nap ezt kéne csinálnom.”

A lány harcolni akart velem, ő az első Kyrena óta, aki nem csak a gyilkost látja bennem.
- Várj! Még némi pihenésre lenne szűkségem, várjuk meg a napfelkeltét, nem kell félned, nem próbálkozok, aludnom kell két napja nem aludtam tényleg nagy szűkségem, lenne rá azért is jöttem erre a tisztásra.
Ha beleegyezett akkor reggel az alvás után folytathattuk a harcot, nem tartott sokáig, míg elaludtam szinte rögtön kidőltem a fáradtságtól, reméltem hogy Szophie mer mellettem elaludni, s reméltem nem ébredek reggel kínos helyzetben.
- Jó reggelt! Akár neki is kezdhetünk!
„Ez a lány rám vigyázott miközben ki voltam ütve és én cserébe letapiztam.” Szörnyű ember vagyok, de végre újra érzem, hogy élek ez a kis pihenés talán elég is lesz egy harcra. Nagyszerű hogy vannak még ilyen játékosok, és ha harcolni akar rendben, hát legyen, elfogadtam a kihívást. „Végre egy harc, ami nem vérre megy.”
- Na! Akkor essünk is neki.
Ezzel a mondattal el is indultam Szophie felé s először a farkasát támadtam, mivel tudtam hogy hivatalos pvp-ben nem hal meg ha legyőzöm akkor sem. Az első csapásom következett ekkor megpróbáltam ledöfni a farkast, és kardomat a földbe szúrva lent tartani őt, ha ez sikerül, akkor Szophie betalál esetleges támadásával, de ha elég sokáig marad lent a farkas, akkor gyorsan kiszórhatom a harcból. Ha nem sikerül a kutyát a földön tartani, akkor hátrálok majd először a támadását, próbálom kivédeni, és újra próbálok támadni. Egyelőre a farkast akarom legyőzni és majd később a lányt de, fontos hogy ne fárasszam ki magam.

Miután lent tartottam a kutyát a lány eltalált képességével. „Mégis mi ez? Mi ez az erős fény? Ezzel most nem foglalkozhatok, nem szabad elmozdulnom”Teljesen elvakultam de tartottam a helyzetem s nem mozdultam ezt kihasználva előhívtam a képességemet is. Ha sikerült, a farkast ezzel el is intéztem, e közben bekaptam minimum 4 szúrását (ha megfelel) majd kihúztam a kardom a földből, s mivel a tisztáson voltunk elkezdtem pörgetni és megpróbáltam ütéseket mérni Szophie-ra. Korábban még nem volt hivatalos pvp-m ezért kicsit fura volt a helyzet. Ha Szophie nem hagyta, hogy lent tartsam a farkasát (pl: ellökött tőle) akkor a kardom láncát fogva a kardomat a farkas felé dobtam s így próbáltam végezni vele, ha eltaláltam, akkor kardomat visszahúztam, s a következőt mondtam ( ha nem akkor támadtam tovább).
- Bocsi a farkasnak egyelőre lőttek.
Mondtam kissé elmosolyodva, ha sikerült a farkast legyőznöm. Ekkor átfutott rajtam, hogy a valóságban milyen nehéz is lenne számomra megölni egy állatot… "Sosem volt kutyám se macskám se más állatom... csak aranyhalai voltak a nagybátyámnak, azok meg talán nem is igazi háziállatok. Pedig annyira vágytam volna rá, de talán nem is lett volna rá időm, hiszen a szüleimtől örökölt múltmilliárdos cég miatt, a nagybátyámmal rengeteg helyre kellett utaznom hogy később át vegyem a céget ami eddig az ő kezébe volt, ezért valószínűleg a való világban számomra ez nem lehetséges de itt talán lehet állatom is. Tényleg a nagybátyám meghalt mi lesz a céggel, amíg én itt vagyok?" Szophiet támadtam következőnek, szerencsére egész jól bírtam a gyűrődést egyelőre.

„A fenébe még mindig nem látok semmit…” Egyszer csak egy lökést éreztem magamon, kardomat szorosan magam előtt tartva elkezdtem hátrálni a lökéstől, még mindig nem láttam s egy karmolást, vagy egy harapást, nem is tudom, mit éreztem, ezek után visszajött a látásom. „Már nincs sok időm… csak 15 másodperc sietnem kell.” Mozgást hallottam egy akkor a hátam mögött lévő bokor mögül...Elmosolyodtam…
- Megvagy!
Kiabáltam s már repült is a kardom.
- Nem rejtőzhetsz el egy türelmetlen farkaskölyökkel!
Miután betalált a kardom a egy kisebb nyögést hallottam. „Ehh… ez egész aranyos volt” kissé el is pirultam a hangja hallatán, kissé előjött a szadista énem, fura nevetés tört rám.
- Ha-haha-hahahaha…!
„Vajon melyiket találtam el. Mindegy, majd kiderül, ha visszahúztam a kardom!” Ezzel a kardomat vissza is húztam s a lánc el is tűnt. „Épp időben.” Valahogy kissé még sajnáltam is az esetleges találat miatt, hiszen szinte megmentette az életem, azzal hogy hagyott pihenni ettől kissé el is ment, a kedvem a harctól, de az a felnyögés mindenért kárpótolt. „ A fenébe, nem veszthetem el megint az uralmam a testem felett, ez nem lehetséges.” Ezek után eszembe jutott, ha barát felkérést küldök neki, az úgyis csipog egyet. „Ez az, ez még bejöhet.” Így hát a felkérést elküldtem, a csipogás onnan jött, ahova támadtam a kérdés már csak, az hogy sikeres volt-e a támadásom. Ha kijön a fa mögül, akkor először védekezek, majd a kutyáját megpróbálom kiiktatni a küzdelemből. „Egyre jobb ez a harc.” Ismét megszólalt bennem annak az őrültnek a hangja. „Ezt a harcot nem veszíthetem el… magamat és a Szophie-t is le kell győznöm.”

Páncél: (0/2)
Élet: (7/10)

Miután sikeresen megvágtam Szophie-t, és a barát felkéréssel megtudtam a helyét, ő mozgásba lendült és én is indultam utána. Feltűnt hogy a farkas nincs vele de, ekkor már késő volt. Szinte, mintha megállt volna az idő, rengeteg védekezési lehetőség volt a szemem előtt „Ez nem lesz jó.. ez sem.. A fenébe nincs semmi használható?.. hát tényleg nem fogom tudni kivédeni a hátulról érkező támadását?” Ránéztem az életcsíkomra. „Egy támadással leszedte három életem és két páncélom, tehát egy támadással ötöt sebez összesen. Így feleslegesnek találom a pot elhasználását..Így is, úgy is ki kell védenem, ha nem sikerül vesztek és a játéknak vége.” Ekkor beugrott. Megfordultam és a kardom pengéjét fogva a farkas szája felé tartva, megdőltem hátra, s az akrobatikámnak köszönhetően hátrafele bukfencben ellöktem a farkast magamtól Szophie felé (talán sérült 1 et mikor lerúgtam magamról…) „Huhh ez közel volt.”, majd felálltam és kiáltottam Szophie-nak.
- Elég a menekülésből, ha gyakorolni akarsz, vedd komolyan.
- Ha nem veszed komolyan ezt a játékot, akkor meg fog ölni és mindennek vége.
Üvöltöttem rá s közben lepergett előttem a nagybátyám halálának képe…
- Ez nem is játék… Annyi ember halt már meg e miatt a csapda miatt…
- Légy átkozott Kayaba Akihiko!!
Kiáltok fel, majd indulok a lány felé komoly tekintettel…
- Ne félj… én majd elpusztítom ezt a világot! De először is megmutatom neked az elhatározottságom!
Eme szavakkal folytattam a harcot s immáron szinte magam is teljesen máshogy álltam az egész játékhoz… „Boldog lennék, ha Kazuma és Kyrena látná az elhatározottságom.”

Páncél: (0/2)
Élet: (7/10)

Elég furán reagált a lány arra amit mondtam neki, nem is értem mért de elkezdett futni a másik oldalamra a farkasát hátrahagyva, ezt egy tökéletes esélynek vettem így hát úgy döntöttem lerendezem végre ezt a harcot, ezért elkezdtem rohanni a farkas felé, s hogy ne tudjon megsebezni ezért teljes sebességemmel támadtam.
Ha a támadás sikerült, akkor a farkasnak végre vége és foglalkozhatok a lánnyal, nem is értem hogy mért gondolta hogy megvárom, míg mögém ér azért ez a játék nem ilyen egyszerű. teljesen szabadon hagyta a farkasát, így hát egyszerűen el tudtam bánni vele ezek után könnyű dolgom lesz végre egy az egy ellen küzdelembe, megyünk szinte biztos, vagyok a győzelmemben, bár még nem tudom, hogy ő mennyit sebez. Igaz hogy most nem halhat meg az állata, de így is felelőtlennek találtam ezt a döntését.
Ha nem találtam el a farkast, akkor mögé mentem, hogy ismét egy oldalra kerüljenek az ellenfeleim, és onnan támadtam újra és újra, már kezdek fáradni, de a lány is sokat mozgott, rajta is látni, hogy fárad, ennek a harcnak hamarosan vége, győztesként szeretnék kikerülni belőle, így hát mindent beleadok. Bár fontos számomra most ez a győzelem hiszen, korábban még nem volt hivatalos pvp-m így az elsőt szeretném megnyerni, ha veszítek eléggé csalódott, leszek, és még jobban elmegy a kedvem ettől a játéktól és az élettől. Továbbra is aggódok, kalandjaim során megismert játékosokért, remélem nekik, nem kell nehézségekkel szembenézniük, és remélem, hogy Kazu talál magának barátokat és talán be tud csatlakozni egy céhbe bár jó magam is ezen a tényálláson voltam.

Páncél: (0/2)
Élet: (7/10)

Támadásommal sikeresen eltaláltam Szophie szeretett farkasát s mosolyogva fordultam felé, a mosolyomból kivehető volt a kutya megölésének élvezete, de a lány nem engem figyelt, összerogyva a földet bámulta, majd megkért hogy hagyjuk abba a párbajt „Mégis mire gondolt? Én mondtam neki, hogy ez nem játék, de mégsem értem egészen, hogy mitől omlott össze… Hiszen a farkasa a párbaj után újraéled… Biztos sok nehézségen kellett túlesnie, pluszba még itt vagyok én is, a korábbi perverzséggel..”
- Újra fog é…
Mondtam volna a lánynak karomat messziről felé nyújtva, mikor zokogva megszakított.
- Ölj meg! -
Kissé zavarban voltam, egy részem tényleg meg akarta őt ölni s így két oldalról hallottam a hangot „Ölj meg!/Öld meg!” ezeket, a hangokat mindig fejfájás kísérte „Próbáltam megválni ettől az énemtől, de ez is a részem.. ez a szörnyeteg hozzám tartozik el kell fogadnom, de nem hagyhatom hogy bekebelezzen. Mindent elveszít? Ezt hogy érti? Bizonyára én ezt nem érthetem, hiszen kezdettől fogva csak egy ember volt, akit elveszíthettem, ugyan ez velem is megtörtént.. Mért érzi úgy hogy ez csak az ő problémája?”
- Nem vagy egyedül ezzel a dologgal! Gondolj azokra akik együtt jöttek ebbe a világba és végig kellett nézniük a másik halálát… Ez a játék megbontja az elmét, ne hagyd hogy legyőzzön, harcolj ellene. Én itt leszek, engem nem fogsz elveszíteni, ígérem. De ha akarod, ha még egyszer megkérsz rá itt, és most megöllek.
Ezzel a lánynak elküldtem egy döntetlen párbajkérést.
- Bár, tényleg győzni akarok, de nem tudok kezdeni semmit valakivel, aki így összetört… Annak meg nem látom értelmét, hogy ilyen állapotban harcolj tovább.
Ezek után eldobtam, a kardom magam mellé s levetődtem a fűbe és a kezeim a fejem alá tettem.
- Egyébként, ha az fölvidít, itt vagyok, innen te döntöd el hogy mit akarsz tenni velem.
Eszembe jutott hogy kissé félreérthető mondat volt, el is pirultam és kissé elmosolyodtam, hiszen lefutott előttem néhány intim helyzet.

Páncél: (0/2)
Élet: (7/10)