A Hóasszony Fája

by **The Gleam Eyes** Vas. Aug. 29 2021, 02:47

A 10. szint egy különleges pontja, ahol az örök tél uralkodik, még a legforróbb napokon is. Eme nagyjából 1 kilóméteres átmérőjű terület jégbe fagyva tündököl az alapjáraton mezős, erdős szinten, melynek központjában egy nagyra nőtt kristályfa található. A fa állítólag a szintet védő Hóasszony lelkéből született. Annak ellenére, hogy a fa körül gyakorlatilag hidegebb van, mint a 40. szint legzordabb pontjain, mégis gyakori turista hely, főleg éjszaka, ugyanis a fa gyönyörű tündöklésbe kezd, minden nap éjfélén, csillagként beragyogva az éjszakát. A fagyott zóna területén nem találhatóak agresszív szörnyek, csak passzív, barátságos lények fordulnak elő.

by **The Gleam Eyes** Csüt. Szept. 16 2021, 14:22

A mai naptól kezdve lehetőség van elkapni ezen a területen egy Very Rare Dixit bármely játékosnak. Ehhez mindössze annyit kell tenniük, hogy minden év december 24., 25. vagy 26. napján 1 db legalább 250 szavas postot írnak ebbe a topicban, amiben leírják hogyan bukkannak a terület Dixijére.

A területen beszerezhető Dixi:

#31 - Shoowy
„Ez a kis hólény, aki váratlan
pillanatokban áll neki szomorú
sírató dalát énekelni…”
Érték: d10
Rarity: Very Rare
Evolválódhat: -

by **Hinari** Pént. Dec. 24 2021, 10:38

Mire meghallottam a síró hangot, már egészen kellemesre hűlt kezemben a főtéren vásárolt forrócsoki. Ez az aprócska, vékony hang egészen különös volt és ha valamire emlékeztethetett engem, az leginkább egy bébi sárkány dala volt, még évekkel ezelőttről - egy sárkányé, aki elvesztette idomárját és aki azóta új otthonra lelt, minálunk.
Ennek a kis dixinek is új otthont szerettem volna adni. Egy meleg szobát, ahol ellehet és persze nem voltam ostoba, tudtam, hogy ezen lények programja nem túl bonyolult és nem terjed ki az érzelmek skálájára, de mégis, ha a sírást ilyen élethűen belekódolták, az csak tettre sarkallja az embert, ha meghallja. Esetleg találkozik vele és végignéz rajta. Kortyoltam párat az italból és a hóban lévő nyomokat figyeltem, nyomomban Nestorral, aki csöndesen sétált mögöttem és az erdőből jövő minden neszre odafigyelt, énhelyettem is. Mivel az informátoraim körében már-már köztudott, hogy gyűjtöm ezeket a kis lényeket, egyikük nemrég tudomásomra hozta, hogy elfogható egy ritka dixi ezen a területen, ha megfelelő időben jön ki a kíváncsi kalandor és jól hegyezi a fülét. Azt is megtudtam emellett, hogy ez az egyébként csodálatos és hatalmas fa hogyan és miért került ide, a körülötte beálló, teles területtel együtt és bár nem szándékoztam éjfélkor kilátogatni ide - annyit azért nem ért - de azért mondjuk egy fotót megnéztem volna a fénylő ágakról és jégcsapokról, amik szétszórják a fényt.
És már itt is volt.
Fehér alakja aligalig rajzolódott ki a körülötte lévő hóból, ahogyan a fa közvetlen tövénél állt és felfelé emelte tekintetét, ha volt neki egyáltalán olyan. Hangja mostmár egészen közelről és hangosan szólt. Intettem Nestornak, hogy maradjon, magam pedig aktív Loapkodással közelítettem meg a dixit és tettem rá a vállára a kezem, arcomon mosollyal. Felém fordult és bólintott, a rendszer pedig elfogadta őt enyémnek ekkor. Így került hozzám az új jövevény, karácsony hóeséssel kezdődő, békés napján.

by **Ryukyu** Kedd Júl. 09 2024, 20:12

Az öreg kufár elgondolkodva vakargatja a feje tetejét.
– Értem a dilemmát, de csak egyetlen valamire való ötlet jut az eszembe. Csatlakoznod kellen egy céhhez. A jártasságaid alapján egy kereskedő céhet tudnék javasolni.
– Nem valószínű, hogy az alacsony szintem miatt bárki is felvenne, vagy befogadna.
– Megint túl pesszimista vagy! – horkan fel az idősebb férfi – Soha nem értettem miért degradálod le magad, de szerintem szakavatott kézben nagyon is hasznos tudsz lenni.
Ryu csak kurtán biccent jelezve, hogy tudomásul veszi a mondottakat még ha nem is ért vele egyet.
– Valami ötlet, hogy hol keresgéljek?
– Fő tér. Céhes toborzó tábla. – vonja fel a szemöldökét az árus, de a kardforgató reakciójára csak a fejét ingatja – Legalább tégy úgy, mintha sejtenéd, hogy miről beszélek. El nem tudom képzelni, hogy élted túl azt a 10 évet.
– Meghúztam magam. – közölte nemes egyszerűséggel, majd meghajolva elköszönt és kilépett a boltból.
Az újra indítás után, mivel már nem lehet meghalni a játék piaca, gazdasága átalakult. Már nem igazán volt szükség azokra a lootokra amiből anno, ha nem is luxusba de simán megélt. Mindenesetre a javaslat egyelőre több sikerrel kecsegtetett, mint ami neki eddig eszébe jutott. A céltalan lődörgésre már ráunt, no meg a srácok is felhívták a figyelmét arra, a nem elhanyagolható apró részletre miszerint a barátlistán meg tudja nézni, hogy éppen online-e egy régi ismerőse.

Nem sok céh volt, ami szóba jöhetett neki. No és az a kevés is elég gyorsan apadt, mivel amit várta is az alacsony statisztikája miatt csípőből elutasították. A listán a következő céh központja a 10 szinten volt, azonban mielőtt oda ment volna arra gondolt megnézi magának a szint elhíresült kristályfáját. A korábbi időkben, ha a szintre jött, akkor az idejét inkább a szafari területén töltötte, mert az volt kifizetődő, ugyanis a szép látvánnyal nem lehet jóllakni. Most viszont már ilyen gondja nincs, így akár meg is nézheti a helyi látványosságokat.
A fa közelébe érve fiatalsága évei jutottak eszébe. A hideg épp ugyan olyan átható volt, mint egy Hokkaido-i átlagos téli nap. Ahogy merengve figyelte a szikrázó hó felszínét hirtelen ellenálhatatlan vágyat érzett, hogy építsen belőle, így hát elkezdte összekotorni a havat jobb híján a kezeivel. Tekintve, hogy nem volt különösebben megáldva művészi tehetséggel az első alkotása leginkább egy gerincsérült csonka lábú nyúlra hasonlított. A második alkotás sem volt ennél jobb. Sőt. Igazából arról nem is lehetett megmondani, hogy mit is ábrázol. Lehetett egy kövérebb kutya, vagy épp egy vékonyabb vadkan. Kitudja.
Végül Ryu megmaradt a klasszikus hóembernél, melynek az alsó göbje egész tűrhetőre sikeredett. Majd hozzáfogott a középsőrészhez. Kisebb hógolyót formált, majd elkezdte görgetni a hóban. Szerencséjére a játék fizikája úgy lett kialakítva, hogy a valósághoz hűen egyre több hó tapadt a göbre mely így gyarapodva nőtöt nőt. Úgy bele merült az építésbe, hogy ha valaki esetleg megközelítette azt észre sem vette. Főleg mivel be sem volt kapcsolva asz észlelése.

by **Saya** Szer. Júl. 10 2024, 11:40

A céhház teljesen üres volt. Keserűség fogta el, mikor szobájának ajtaja zárva maradt előtte, nem tudta elforgatni a gombot, a rendszer pedig megtagadta a belépést. Egy darabig állt még a csukorr ajtó előtt, majd felsóhajtott és elhagyta az egész épületet. Talán jobb is így. Az a szoba még a kettejüké volt, de most egyedül tért vissza, sok-sok változással a háta mögött. Itt lesz az ideje teljesen új életet kezdeni. Ha majd találkozik a jelenlegi céhvezérrel, megbeszéli vele, hogy kér egy új szobát, ilyen egyszerű.
Fel akarta fedezni, mennyi minden változott Aincradban, mióta utoljára itt járt, de nem is akart velük sietni. A tizedik szint csupán azért tartozott az elsők között, mert itt volt az otthona is, még ha most üres és kietlen is. Ahgy megnézte a listát, nem is csodálkozott a siralmas állapoton. Szinte senki sem volt rajta, csak alig két-három név, az övével együtt. Akaratlanul is elfintorodott, majd inkább lecsukta a menüt. Szegény Anat, vajon mit gondolhat most...

Ahogy közeledett a fához, ami a jelek szerint az egyik legfrissebb újítás volt a játék leállása előtt, jobbnak látta, ha téliesebb öltözéket vesz magára. Fehér bolyhos kabát, hozzá illő csizma, és testhez áll nadrág, amivel máris jobban viselte a helyi zord időjárást. Nem számított persze rá, hogy a fa vagy akár a környéke ámításba ejtse vagy akármi. Hisz csupán egy fa. Úgyis érdemes lesz estig itt maradnia, vagy majd visszatérnie, ha igaz pompájában akarja látni, a Kézikönyv szerint.
Nem messze a fától megállt, zsebre tett kézzel nézett fel annak ágaira, a köztük átsikló szellő apró csengettyűkként játszott a rajtuk megpihenő jéggel. Már-már pont eszébe jutott, Húgi vajon mit gondolna most, mi lenne a véleménye, mikor szeme sarkából elkapott egy fekete mozgást. Érdeklődve fordult arra.
No lám. Egy felnőtt férfi a jelek szerint hóembert épít.
Nem tehet róla, de a látvány széles mosolyra fakasztotta, a szíve pedig jókedvűen megdobbant. Az élet apró örömei, a szépség, a jóság testesült meg az egész jelenetben. Saya kezeit hátrakulcsolva, mosolyogva, lassan kezdett közelíteni hozzá, mint vadászó róka a hóban lapuló nyúl felé. Nem akarta megzavarni, sem megrémiszteni, bár az utóbbi gondolata enyhén szórakoztatta.
Ryukyu már a harmadik gömböt tehette fel a rakásra, mikor a lányka csengő hangja végül csak megszólalt.
-Ugye répa lesz az orra? Ugye?

by **Ryukyu** Szomb. Júl. 13 2024, 10:24

Bár a súlyemelése épp csak arra volt jó, hogy ne fáradjon ki a bevásárló szatyor cipelésében, a középső rész felrakása nem jelentett különösebb gondot. Amint azzal végzett már fogott is hozzá a harmadik részhez. Az óhatatlanul felidéződött emlék hatására még egy apró mosoly is megjelent szája sarkában. Régi otthonuktól nem messze volt egy kisebb füves közterület, amit télen vastagon takart a hó. A környék gyerekei, így ők is ott töltötték szabadidejüket és olykor, mint nagy testvér a kicsiknek épített hóembert, miközben azok csilingelő kacajjal szaladgáltak körülötte.

Épp, amikor a fejet illesztette fel szólalt meg mögötte egy már-már gyermeki hang. Ugyan meg nem ijedt, de azért meglepődött. Még a pillanat egy töredékére meg is állt a mozdulatban, de miután tudatosult benne, hogy ez egyáltalán nem meglepő, tekintettel arra, hogy nem kapcsolta be az észlelést és hallgatózás jártassága meg nincs, ezért nyilván nem hallhatta meg az apró lábak ropogó lépteit.
Némán fordult az érkező felé, miközben végigfutott a tekintete rajta. Nem időzött el szeme egyetlen részen sem. Nem mustrálni akarta a lánykát, csak szimplán elakarta helyezni a társadalmi ranglétrán. Fiatal szinte még kislány állt előtte ami két dolgot jelenthetett; ~Még csak most kezdhette a játékot? Nem. Valószínűbb egyszerűen csak nem frissítette az avatárját, úgy mint én.~ közben köszönés képen kissé meghajolt, mert az öltözéke alapján jócskán felette állhat rangban és tapasztalatban is. A kishölgy kérdése azonban kijózanítóan hatott Ryura aki elgondolkodva, jobb mutató és nagyujja közé csippentve az állát, ball kezével pedig deréktájékon megtámasztva jobb könyökét a klasszikus töprengő pózt felvéve nézett vissza a készülő „építményre”.
– No igen. Kellene egy répa, egy vödör, néhány széndarab és egy seprű is.
Nem kellett lenyitnia a menüjét ahhoz, hogy tudja: nem rendelkezik ezekkel a tárgyakkal. ~Akkor ez a project itt véget is ért. Ezt sokkal jobban át kellett volna gondolnom.~ szögezi le magában, de a lány felé a gondolatot csak egy egyszerű sóhaj, és egy szimpla meghajlással kísért bocsánat kérés közvetítette.
– Gomennaszai Odzsó szama!
Egész addig nem emelte fel a tekintetét amíg a lány meg nem szólat vagy el nem ment.

by **Saya** Vas. Júl. 21 2024, 11:56

Félredöntött fejjel szemlélte a készülő hóembert, magában elismételve a felsoroltakat. Répa, az orrának, vödör sapkának, széndarab szemnek és mosolynak, és seprű. bár mivel a hóembernek nincs keze, ez utóbbi talán el is hagyható. Belépéskor átnézte ő is régi cuccait, mi mindene maradt meg, mi veszhetett el, de pár apróságon kívül nem szenvedett hiányt semmiben.
Ám mikor a férfi meghajolt bocsánatot kérve, az meglepte. Érdeklődve pislantott kettőt, várva, hogy amaz felemelkedjen, de ez végül nem történt meg. Mihez kezdjen ezzel a helyzettel?
Végül úgy döntött, nem veszi oly komolyra a figurát, mint a másik, hisz nincs értelme. Ez csupán egy játék, és szórakoztatta a megszólítás, a túlzott tiszteletadás. Mosolyogva lépegetett közelebb, mint egy hótündér, majd előre hajolt, olyan mélyen, hogy ha csak kicsit is, de láthassa a másik arcát.
-Miért is, kedves...? -hagyja nyitva a kérdés végét, jelezve, hogy kíváncsi lenne annak nevére, akit a sors először sodort elé komolyabban, amióta a játékba lépett. Azután, hogy a céhház üresen állt, most kezdi megérezni, mennyire jó érzés beszélgetni valaki mással is, nem csak Emilyvel, odakint.
Akár bemutatkozik, akár nem, ha sikerül elérnie, hogy ismét normálisan álljon a lábán, annak már örülne. Tekintete és léptei a hóember felé vezetik, egy lenge mozdulattal nyitja meg a menüjét, nem titkolva semmit. Végül egy répa, és pár szénceruza materializálódik a tenyerében. A répa hamar a legfelső, harmadik gömb közepére kerül, majd elkezdi óvatosan kisebb darabokra szedni a szénceruzákat, hogy szép kerek szemeket és mosolygós szájat varázsolhasson a műnek. Milyen előny, ha az ember egy kreatív, a művészetek iránt is érdeklődő céh tagja.
-Így ni. Már csak sapka kell neki. Ha nem is vödör, de talááán... -néz körbe töprengve, de végül más ötlete támad. Kissé odébb táncol, ahogy meglát egy letört fenyőágat, és azt tűzi a középső gombóc oldalába, ahol a keze lenne. -Ez viszont jó lesz seprű helyett. Majd azt mondjuk, francia szobalány azzal a tollas portörlővel.
Végül a férfi felé fordul, büszke mosollyal.
-Én Saya vagyok. Már csak neki kéne egy név. -pillant a hóemberre. Milyen név illene egy hóemberre?

by **Ryukyu** Szer. Júl. 24 2024, 20:41

Ryu tudta jól, hogy a túlzott udvariasság visszaüthet, így a feltétlenül szükségesnél, vagyis az elvárható 40-45 foknál jobban nem hajolt meg, azonban ez is épp elég volt, hogy a Kisasszony arca „kikerüljön a képből”, így nem érzékelte, hogy az említett miként reagált a mozdulatra.
Sayánka nem kellett nagyon hajolnia, hogy ismét lássa a kardforgató kissé merev arcát. A talán Ryu kivételével mindenki más számára jogosnak ható kérdésben a nyitva maradt részt azonnal megértette és válaszolt is.
– Ryukyu – mondta és azzal fel is egyenesedett. majd rögtön magyarázatot is adott a kérdésre, nagyvonalúan megfeledkezve arról, hogy az építésnek nem Saya kedvéért, hanem önnön szórakoztatásának céljából fogott hozzá. – Azon okból, hogy nem tudtam az Ön számára megfelelő hóembert készíteni.

Persze a dolog egész más megvilágításba került, miután az íjász lányka többé-kevésbé befejezte az alkotást. Az eseménysort egészen a gally felhelyezéséig egyhelyben, épp csak a fejét fordítva a lány után, némán követte végig. Igazából nem csak azért nem szólalt meg, mert nem volt mit hozzáfűzni a dologhoz, többek közt azért sem, mert tartott attól, hogy valami butaságot talál mondani, amivel jól lejáratja magát. Azonban a bemutatkozást követően, már nem igazán volt mit tenni muszáj volt megszólalnia.
– Örvendek a szerencsének. – biccentett Saya felé, majd a hóemberre tekintve kissé elbizonytalanodott – Valóban szüksége lenne rá? – tisztában van vele ugyan, hogy ez nem egy általános iskola, ahol merő kedvtelésből rombolják le egymás alkotásait a gyerekek, de azért nem gondolja, hogy az öröklétnek alkottak itt közösen. Amúgy sem volt túl jó a fantáziája ahhoz, hogy ilyeneken töprengjen, így inkább napirendre is tért felette. Viszont ennek hatására kissé megrekedt a beszélgetés, ami Ryuban kiváltotta a Hokkaidós önkéntelen reflekszét az ilyen esetekre;
– Remélem nem fogják törölni a járatot a hó miatt. – de rögtön kapcsolt és próbálta menteni a menthetőt – Úgy értem Saya dono bizonyára valami konkrét céllal jött ide. Talán tudnék segíteni cserébe a dekorációért. – intett a hóember felé.

by **Saya** Csüt. Júl. 25 2024, 09:59

Egy pillanatra megakad a lépése, majd halkan elneveti magát, visszafogottan, egyik kezével kissé eltakarva a száját.
-Sokka. Ilyen különleges lennék? Tán ismertük egymást és ennyire hiányoztam?
Szemeit kissé összehúzva, de kacér, már-már csábító mosollyal pillant a férfi felé. Tudja jól, hogy nem ismerték egymást, egész biztosan megjegyezte volna, bár egy pillanatra felrémlik benne egy emlékkép, ami elbizonytalanítja. Elfordul, a fa felé pillant, hogy leplezze pillanatnyi zavarát. Utolsó napjaiban a világ már kifordult magából, groteszkké vált, és a játékosok mind-mind amorf hússzörnyekre emlékeztettek, érthetetlen beszéddel. Volt egy eset, mikor egy ilyen szörny közeledett felé, mondott neki valamit, de Saya nem értette; bepánikolt és üvöltött, tajtékzott, hogy legyen már vége az egésznek. Közvetlenül azután, hogy minden elsötétült volna és felébredt egy pár pillanatra, hogy aztán újra elaltassák. Már tudja, utólag, hogy mi történt.
-Mondjuk, most, hogy így jobban belegondolok... találkoztunk már? -fordul vissza a férfi felé, fejét kissé félredöntve. Bár ő maga azóta megnőtt, magasabb lett, de csak kicsit nőiesebb. A SAO és a daganat utáni felépülés együttesen pont a kamaszkorát kísérték végig, emiatt a testi fejlődése reménytelenül lemaradásba került és soha nem is fogja már behozni azt.
A hó és a járat említése ismét kizökkenti egy pillanatra, de ahogy Ryukyu elmagyarázza, mire is értette, jókedvűen kuncog rajta; kifejezetten tetszik neki ez a hasonlat.
-Nahát! Ez nagyon jó megfogalmazás. Imádom. -tapsol egyet, bár a kesztyűk ennek hangját jelentősen tompítják, majd megperdül, hogy kicsit ismét a fa felé nézhessen. -Nem kell aggódni, gyalog járok. Csupán nézelődök, ismerkedem az új világgal. Meg talán nosztalgiázom, ha lehet ezt mondani. Reménykedem, hogy összefutok régi ismerősökkel, esetleg újakkal. Hát... -fordul mosolyogva Ryukyu felé. -Végül is ez sikerült is, ha úgy vesszük.
Ám ha esetleg tényleg ő volt az az utolsó ember, aki tanúja volt a tengerparton a pánikrohamának, akkor ez egy kissé különös viszontlátás, de ha más nem, akkor kiengeszteli majd valamivel.

by **Ryukyu** Kedd Júl. 30 2024, 16:50

A korábbi találkozásukra utaló első kérdést gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta, tekintve, hogy az vélhetőleg csak költői kérdés volt. Nyilván Saya is emlékezne rá, ha találkoztak volna.
Azonban amikor másodszor is elhangzik a kérdés egy kicsit elbizonytalanodik. Talán a középszerű megjelenése miatt vélheti a lány, hogy már találkoztak? Emlékei közt kutatva igyekezet felidézni az íjász arcát, de gyakorlatilag semmire sem jutott, mely alapján meghozta a végkövetkeztetést; ~ Ha találkoztunk is az nem lehetett több egy futó pillanatnál, érdemi találkozásunk biztos nem volt. Esetleg a Főtéren talán mentünk el egymás mellett, vagy talán a ugyan annál a pultnál adtunk le rendelés egy kereskedőnél, de ennél több nem lehetett.~ Már épp a nyelve hegyén volt a válasz, mikor felötlött benne, hogy a lány bizonytalansága talán valami problémára vezethető vissza, így inkább annyiban hagyta a dolgot. Elvégre nem szeretne a magánügyeibe vájkálni. Ha esetleg mégis annyira fontos lenne a kérdés, legfeljebb majd újra felteszi azt a beszélgető partnere és akkor majd közli vele az álláspontját.

Úgy tűnt helyesen döntött amikor nem feszegette a dolgot, mert Saya kedve ismét kiszélesedett, amikor bakizott a társalgás folytatására tett kísérletében. Egy félmosollyal nyugtázta, a lány visszatérő jókedvét, amit tőle telhető módon, a maga együgyű módszerével próbált fenntartani;
– Nézelődésben profi vagyok abban tudok segíteni – Jegyzi meg – Viszont az új világgal való ismerkedésben, vagy a nosztalgiázásban sajnos nem vagyok jó partner. Részben mert magam sem ismerem olyan jól a helyszíneket, példának okáért itt is most járok előszőr, barátaim meg egyáltalán nincsenek. – épp mikor befejezte a mondatott pont akkor cáfolt rá az állítására a belső levelezés jelző, mikor is egy diszkrét csippanással jelezett Ryunak, hogy üzenete érkezett. A kardforgató egyelőre figyelmen kívül hagyta az értesítést, lévén mással van elfoglalva. Az íjász úgy sem hallhatta a neki szánt jelzést, így semmi kockázata nincs az esetleges lebukásnak, ezért egy leheletnyi szünet után folytatja. – Aminek a megváltoztatásán épp most dolgozom. A szintre is ebből az okból kifolyólag érkeztem lehetséges céh után kutatva, akik esetleg hajlandó lenne a csatlakozásomat megfontolni.
Azért a „megfontolást” használta az „elfogadás” helyett, mert továbbra is azon a véleményen van, hogy igazából semmi előnyt nem tudna nyújtani egy céhnek, így feltehetően a korábbi tapasztaltak szerint ismét csípőből kitessékelik majd.

by **Saya** Szomb. Aug. 03 2024, 16:58

-Akkor már ketten vagyunk. Én is most járok itt először.
Tekintete tovább vizslatja a fát, mintha valamilyen rejtett kis titkot keresne rajta, vagy csak gyönyörködik benne, bár tudja, hogy nem most mutatja meg igazi szépségét. Magában elszomorodik a férfi kijelentésén - barátokra mindenkinek szüksége van, pedig pont neki nem lenne nagyon joga ezt mondani. Az ő barátai... a jelek szerint mind eltűntek. A nevük feketén virít a listán, így azóta meg sem nyitotta őket, a kép mégis mélyen beleégett az elméjébe. Főleg egy név, egy olyan, ami pedig mindennél többet jelentett a számára.
Mikor annak idején kirántották őt a játékból, hogy megmentsék az életét, az illető még élt.
Most, ahogy visszatért, a neve ki volt húzva a listáról.
Mindennél jobban vágyott rá, hogy újra találkozhasson vele, de ez lehetetlenné vált, és ő tudni akarja, hogy miért. Hogy mi történt. Ha nem így lenne, soha többet nem térne vissza a játékba.
Ahogy Ryukyu folytatja a magyarázatot, a lányka érdeklődve fordul végül felé, hisz olyasmi üti meg a fülét, ami meglepi.
-"Hajlandó lenne megfontolni"? Elég érdekes megfogalmazás. Kik utasítottak el eddig, ha megkérdezhetem?
A céhház jut eszébe. Nincs innen messze, de üresen állt, pedig a rendszer szerint még aktívan létezik, még ha kevés taggal is. A jelenlegi vezér, Chakna... fekete haj, íjász, visszafogott nőként emlékszik rá, aki nem nagyon hallatta a hangját. A jelek szerint ő is visszatért a játékba. Vajon Chakna látta már Saya neve mellett, hogy belépett nem is olyan rég? Vajon meglepődött rajta, annyi hosszú év után? Vajon mennyi minden változott?
Tekintete a céhház irányába néz, ám innen persze nem látható, és mintha elgondolkodna.
-Amiben én vagyok, nem nagy céh, és egyelőre még nem sikerült találkoznom senkivel, hogy tudjam, mi lesz a jövője. Viszont ha gondolod, írhatok, vagy írj nyugodtan, a vezérnek, szerintem örömmel látna. Mondjuk számít, hogy milyen fajta társasághoz szeretnél csatlakozni inkább.
Szerencsétlen Ryukyu, nem jó embert talált meg ilyen szempontból. Saya semmit sem tud, hogy most épp kik vannak porondon, hogy mi történt az elmúlt években, hogy kik tűntek el és kik emelkedtek fel. Még azt sem tudja, hogy az Artes mi mindenben változhatott. Ismét a fa felé fordul, mintha töprengene valamin.
-Még annak idején inkább afféle kis elhagyatott művészek voltunk, vagy végül is, egyfajta kereskedők. Én szerettem nagyon a társaságot, mindenki kedves és barátságos volt. Én bátorítalak, hogy írj nyugodtan Chaknának, most jelenleg ő a vezér, hogy szeretnél csatlakozni. Szerintem nem fog nemet mondani. -mosolyodik el.

by **Ryukyu** Csüt. Aug. 08 2024, 17:16

Bár a hölgyemény érdeklődése őszintének tűnt, a kardforgató mégsem érezte szükségesnek a kezdetek városában lévő összes kereskedő céhnek a felsorolását, és már épp a nyelve hegyén volt hogy „mind”, de végül ösztönös megfontoltságának köszönhetően inkább csendben maradt. Ami mint utóbb kiderült jó döntésnek bizonyult, tekintettel arra, hogy Saya gyorsan Ryu tudomására hozta, hogy még saját céhébe történő felvételbe sem tud segíteni, így értelemszerűen kizárt, hogy a korábban felkeresett céhek felvételi ügyébe lenne bármi beleszólása. Ahogy az íjász folytatja mondandóját a férfi egy pillanatra meglepődik ~Van művész céh a játékban?~ néma sóhajjal tekint arra két „alkotására” melyet épp az imént épített a hóból, mely alapján a legcsekélyebb mértékben sem lehetne őt művésznek titulálni. ~Absztrakt műnek talán el lehetne adni…~, de szerencséjére közben Saya folytatta, hogy a céhe kereskedő céh, mely kapcsán Ryuba bevillant a felismerés. Kicsit jobban összpontosított a lányra, és megnézte a céh logót, majd leintette a menüjét és megnézte az Artes logóját.
–Stimmel. – mondta félhangosan majd, ha már úgy is nyitva volt a menü rányomott a céhvezér neve melletti ikonra. Gyors gépelés épp csak annyi, ami feltétlenül szükséges, majd a küldésgomb megnyomását követően le is intette a menüt.
Valósíznű, hogy az ügyködésére Saya is felfigyelt, így magyarázat képpen némi esdeklő hangtónussal megjegyezte:
–Saya dono ajánlásának megfelelően, míg el nem felejtem gyorsan írtam is Chakna samának – Majd egy fél mosolyt megeresztve hozzá tette –Lehet, hogy céhtársak leszünk.– nem mintha a lánynak különösebben lelkesednie kellene a ténytől, hogy egy középszerű fickóval lesz egy céhben. Bár az is igaz, hogy a kardforgató nem sok vizet fog zavarni, sőt leginkább fel sem fog tűnni senkinek a létezése ahogy azt tőle már megszoktuk.
Ryu sem vár el sokat a céhtől, igazából neki csak a céhbónuszra van szüksége másra nem igazán. Nyilván azért nem fog bánkódni, ha esetleg olyan csapattal hozza össze a sors, amelyiknek a körében még jól is érzi magát. Azonkívül az esetlegesen hulló, de általa a csapat létszám előírás miatt nem teljesíthető küldik is jól jöhetnek még, szóval épp elég előnnyel jár a céhbelépés, hogy egy kis erőfeszítést tegyen érte.

by **Saya** Szomb. Aug. 17 2024, 14:08

-Örülnék neki. -mosolyog fel a férfira, hisz bár magasabb lett az évek alatt, a betegség és a gyengeség erre is rányomta a bélyegét. Sosem lesz olyan nőies, mint amilyennek kéne lennie, és van már annyi idős, hogy ez zavarja, de tudja, nem tehet már ellene igazán semmit. A természetet nem érdemes befolyásolni, mert csak megbosszulja idővel.
-Egyébként, nyugodtan elhagyhatod a "dono" megnevezést. A Saya-chan is bőven elég, ha ragaszkodsz bármi titulushoz. Szerintem még mindig én vagyok a legfiatalabb a céhben, elvégre, nem igazán lehet az ilyesmiben előzni. -neveti el magát halkan. Magasra emeli a egyik lábát, majd előre lép, és ezt még megismétli párszor, kör alakban, a hóember körül, mintha játszana egy kora téli estén. -Még szinte pici gyerek voltam, mikor elkezdődött a SAO, nálam fiatalabbal nem is találkoztam akkor még. Meg hát, nem igazán lennék senki gazdája. Én úgy vagyok vele, minden ember egyenértékű.
Fordul szembe egy perdüléssel a férfival, haja meglibben a mozdulat során, széles mosollyal fejét kissé hátra dönti, hisz Ryukyu magasabb nála, ő az, aki inkább felnéz rá, egyelőre csak fizikai értelemben. Húgi vajon mit szólna hozzá?Vagy, maradnia kéne annál, hogy elharapja a szót és továbbra is "Hugi"-nak szólítja? Attól talán visszatérne? Ugyan... tudja, hogy nem. Húgit kiszedték a fejéből. Húgi a daganat volt, aki akaratlanul is majdnem megölte. Akinek talán pont az volt a célja. Néha még mindig hallani véli elnyomva a hangját valahol mélyen, de tudja, az már csak délibáb, illúzió, mese. Sosem létezett. Saya sosem volt pszichológiailag személyiségzavaros, bár néha kívánja, bár az lehetne, és akkor nem kellett volna elbúcsúznia állandó társától, akikről csak páran tudtak.
-Ha már úgyis társak leszünk, megmutathatom a céhházat. Annyira végül is nincs innen messze. Bár megvárhatjuk előbb Chakna válaszát, ha biztos akarsz lenni a dologban. -ajánlja fel a választás lehetőségét. Talán ha most egy új taggal tér oda vissza, már nem fog olyan szellem járta hatást kelteni az épület.

by **Ryukyu** Hétf. Aug. 19 2024, 15:42

Ryu a neveltetéséből és a bevándorlói státuszából fakadóan mindig is tartotta magát a japánokra jellemző feszes társadalmi felosztáshoz tartozó udvariassági normákhoz. Ebből kifolyólag minden japán felette áll, nem is beszélve arról, hogy a jelenlegi munkájának társadalmi megítélése alig valamivel van feljebb, mint egy Tokyo-i hajléktalané. Igaz azzal is tisztában van, hogy az új generációk már nem igazán szeretik, ha valaki tartja magát ehhez a normához így egy biccentéssel kísérve nyugtázza a kérést.
– Rendben Saya chan! – ezzel a dolog felett napirendre is térne, ha az életkoráról történő nyilatkozata, nem hozta volna fel benne a régi SAO-s emlékeket. ~ Vagyis akkor nagyjából a srácokkal lehet egyidős. Vajon rá is vigyázott valaki, vagy annyira erős, hogy saját maga is boldogult? Bár, ha viszonylag korán csatlakozott a céhhez akkor valósíznű ők védték meg. Akkor viszont biztos remek emberek alkotják az Artes-t~ tölti el nem kis elégedettség (mintha csak maga is részese lett volna a lány oltalmazásának), ami halványan meg is jelenik az arcvonásain, az élénk csillogó fénnyel a szemében és egy félmosollyal a szája sarkában. Innentől viszont viselkedése némileg megváltozott, kicsit mint ha élénkebb és határozottan vidámabb lenne.
Kapva-kapott az íjász ajánlatára, hogy megmutatja neki a céhházba.
– Igazán hálás lennék, ha megnézhetném Saya do… chan. És ha nem probléma, nem várnék a válaszig, mert ha nem leges lesz, akkor lecsúsznék egy lehetőségről, hogy megtekintsem az épületet– hangjában semmi neheztelés, vagy kétely nincs, csak tiszta vidám őszinteség. Ami egyértelműen mutatja, hogy a férfi híján van az egészséges önértékelésnek.
Ryu megvárja míg a lány elindul és csak kicsivel lemaradva kissé balra tőle igazodva a léptei üteméhez kíséri, miközben gondolataiban kirajzolódik, hogyan is képzeli el a céhházat. Mivel a saját kis képzeletében úgy gondolja, a lányra a céhe vigyázott, így a kép elégé hajaz a saját házukra, amit anno elvettek tőle a rekvirálás során. Ezt követően gondolatai visszaterelődtek a céhről kapott információkra, és a már korábban is megfogalmazódott kérdését, most felzárkózva az íjászhoz fel is teszi ezzel is fenntartva a beszélgetés fonalát.
– Saya chan, ha nem sértem meg kérdésemmel; tulajdon képpen mit takar az, hogy "elhagyatott művészek"?

by **Saya** Kedd Aug. 27 2024, 12:09

Nem igazán érti Ryu enyhe változását a viselkedésében, de úgy dönt, ennek talán nincs is jelentősége. Esetleg ő maga mondott valamit, ami megnyugtatta a férfit, vagy egyszerűen csak eltelt annyi idő, hogy kicsit felengedjen a társaságában. Akárhogy is legyen, Saya-t ez örömmel tölti el, hisz nem akarja, hogy bárki is feszengjen a közelében. Meg hát, ő sem több bevándorlónál, csak épp senki nem tudja, honnan származik, még ő maga sem.
Bár vannak emlékek, amik talán okkal maradtak eltemetettek, és jobb is, ha sosem kerülnek a felszínre.
A nap lassan lebukóban a láthatáron, így a lány még boldogabban bólint, mikor Ryu elfogadja az ajánlatot, hogy nézzék meg a házat. -Akkor induljunk. És szerintem tényleg ne aggódj. -legyint, de tudja, milyen az, amikor az ember egy fontos válaszra vár és inkább felkészül a legrosszabbra, ellenben ő nem igazán tudja elképzelni Chaknáról azt, hogy bárkit elutasítana. Nagyon rég nem találkozott már a nővel, hosszú évek teltek el azóta, de hacsak nem történt valami rettenetesen nagy baj, kétli, hogy jelentősen megváltozott volna a habitusa. Megfordul, szemben a nappal, hogy elhagyhassák a fa területét, és elindul arra, amerről még az egész beszélgetés elején érkezett.
A kérdés hallatán sem lassít egyébként sem gyors tempóján, nem akarja, hogy a férfinak szaladnia vagy sietnie kellene utána. Kicsit hümmög, fejét az ég felé emelve. Úgy bukott ki az a két szó a száján, hogy igazából bele sem gondolt, mégis hamar meglel egyfajta válaszra.
-Talán... talán azért fogalmaztam így, mert ugye régen, a játék fénykorában, még inkább a túlélésre ment mindenki, a fejlődésre, az erőre. Mellettük voltunk mi, akik nem voltunk igazán erősek, vagy tehetségesek a harcban. Persze volt kivétel, szó se róla. De mi nem folytunk bele annyira a frontharcosok ügyeibe, sem a taktikázásba. Mi csak éltük az életünket és próbáltuk a háttérből segíteni őket, így viszont nem sok figyelem fordult felénk.
Majd a végén kis félszeg mosollyal, fejét lehajtva hozzá teszi.
-Persze ez sokat változhatott az utolsó években, amiket már nem ismerek. De ez egy másik történet. Ha úgy alakul, majd szívesen elmesélem.
Pillant fel a férfira, míg hátuk mögött lassan egyre kisebbé válik a Hóasszony Fája.

/Amondó vagyok, ezzel le is zárhatjuk Very Happy

Köszönöm a játékot <3 /

by **Keita** Vas. Szept. 01 2024, 02:12

Jutalmatok:

Saya

2 lv-up pont
[T1] Vörös Bika Potion
[T1] Pontosság Potion

5 gyakori kártya 63,89,25,73,35

Ryukyu

2 lv-up pont
[T1] Rövid Specialitás Potion
[T1] Gyenge Fárasztó Méreg

5+1 gyakori kártya 67,37,100,105,90,59 (Helyszínismeret jártasság miatt +1)

by Ajánlott tartalom

A Hóasszony Fája

A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája

Re: A Hóasszony Fája