Shareen

by **Shareen** Szomb. Dec. 19 2020, 18:16

Életem harmadát ebben a világban éltem le. A frontharcosok még a játék feléig sem jutottam el és tudjuk, hogy ez csak egyre nehezebb lesz. Talán senki nem ment meg minket. Sokan már elfogadták a tényt, hogy örökre itt ragadtunk. Sokan már úgy kezelik ezt a világot, mintha a valóság lenne. A gondolatra meginogtak a lábaim, mire valaki mögülem átkarolta karjaim és levett a peremről.
- Nem éri meg - súgta a fülembe egy határozott, lágyan csengő hang. Megfordulva láttam, hogy szemében aggodalom és szemrehányás vegyes keveréke tükröződött.
- Mégis mit vettél a fejedbe? - Lökte meg öklével lágyan az említett testrészt. - Nem teheted meg, hogy csak úgy véget vetsz mindennek, nem így.. Tartozol másoknak az életeddel. Azoknak, akik nem élték túl. És azoknak, akik még harcolnak.
- Tudom, én csak.. - próbáltam magyarázkodni. Volt igazság a szavaiban és már én is többször eljutottam erre az álláspontra, de a helyzetet csak egy félreértés szülte.
- Ha nyolc évig kibírtad, ne add, fel, harcolj tovább.
- Én nem..
- Az életünkkel adózunk azoknak, akik nem jutottak el idáig. Vértezetünk a paszomány az élet dolmányán.
- Egyetértek, de.. Én nem akartam leugrani. - Böktem ki végül. A sajnálat helyett rosszallás költözött barna lélektükreibe.
Végül megbeszéltük, hogy az egész csak egy félreértés, bemutatkoztunk egymásnak és elbeszélhettünk a világ jelenlegi állásáról, búcsúzóul pedig adott néhány tippet. Igen, valóban nem kellene a világ pereméről csodálni a kilátást.