Re: Tavacska

by **Aida Atsumori** Hétf. Júl. 29 2013, 20:07

Mosoly ült ki arcára, és mintha lett is volna rajta egy kis pír. Odébb is úszott egy kicsit, talán mert annyira nem is érdekeltem. Amint újra hozzászóltam, megfordult és felém fordult, közbe haját kicsit hátradobta. Mit mondjak, szemem megint majd kiugrott a látványtól. Azt mondta csak egy kis úszkálás, meg jobb mint fogadóba ülni. Hangja ugyanolyan simogató volt hallani, mint először és még a kedvesség is csengett benne. Sőt, közelebb is lépett, majd megkérdezte gyakran járok-e erre. Kicsit ismét elpirultam, nem tudom miért.
- Igazából először vagyok itt, úgy gondoltam jó lenne egy kicsit úszkálni, mert a valóságban is szeretek, meg már sokat hallottam erről a helyről és kikellett próbálnom. – lépett közelebb hozzám.
Tekintetünk összeakadt és mindketten elpirultunk kicsit ő még mosolygott is.Természetesen egy rák színét vettem fel, amikor nekem dőlt! Egy hullámra fogta, de azt egy, én is éreztem volna, kettő, állóvízbe nincsenek hullámok.
- Őőőő…izé..nem probléma. És, te milyen gyakran jársz erre? Mindennap, vagy kicsit ritkábban? – törtem meg a csendet.
- Úszunk egyet? – indultam el mellúszásba, lassan, mert a vízben utálom a sietést.
Rengeteg kérdés járt a fejemben de egyszerűen nem tudtam melyiket tegyem fel. Egyszerűen fúrta az oldalamat a kíváncsiság, viszont biztos tolakodónak tűntem volna. Lemerült és egy ideig a víz alatt is tartózkodott, majd feljött.
- És, miket szoktál a szabadidődben csinálni?
”Vajon ez most túl rámenős volt? Ááá nem hiszem, hisz csak megkérdeztem miket csinál a szabadidejében, semmi mást,az meg ugye még nem bűn? Vagy de? Ahj, remélem semmit se rontottam el…várjunk miért járnak ilyenek az én fejemben!? Hisz csak azért köszönt mert én vagyok az egyetlen itt és mit tudom én. Belekavarodtam az álláspontba.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Júl. 30 2013, 10:55

Kagura

Haladtunk tovább, még mindig furdalt a kíváncsiság, hogy lettem olyan kicsi, és a nézőpont váltást egyértelműen neki köszönhetem, nem hagyott ott magamra egy apróbb lényként. De vajon mi lehettem? Nem szólt, csak haladtunk, egyenesen az úton, két oldalt tágas területen, búzatábla és messze távolban erdős sáv húzódott, jóval mögötte még némi domborzat, esetleg domb vagy hegy. Eszembe jutott egy apró jelenet, ami megmosolyogtatott. Az igen is hegy és nem domb.
- Kagura-san, az előbb mivé változtam át? Azt éreztem, hogy kicsi vagyok és felveszel - nem tágítottam a témától, jobban érdekelt, hogy ugyan miért törődött velem. Ezután belefogtam hamarosan a dobálózásba, ami már közel sem hagyta olyan ridegen vonásait, de nem is alacsonyodott le szintemre. Nem dobtam meg többször, a kóstolgatásnak is vannak határai, valamint, kitudja, lehet megint találkozok a forgó pengével, ilyen körülmények között pedig nem szeretnék vele harcolni. Még biztos, hogy nem..
Ahogy sétáltam kifelé közben Kagura átöltözött, sőt Kagu, olyan más lett, a kezét a szája előtt tartja és boldognak látszik. Mosolyog, de nem csak olyan egyszerű mosoly, hanem a vidám mosoly. Most úgy fest, mint egy kislány, aki mindent megkapott karácsonyi ajándék listájából. Mire észbe kaptam már ugrándozva tartott felém és nagyon-nagyon boldognak tűnt.
Sétáltam még kettőt felé és én is mosolyogtam, bár még mindig nem értettem a hirtelen változást. De! Biztos a ravnosbúza dobálás hozta meg a kedvét, és most vízben akarja visszaadni, az őt ért sérelmet és..
Azzal már ide is ért, ugrott még egyet és nem lecsapni készült vízzel, ahogy számítottam, hanem nyakamba ugrott. Lendülete ellen nem tudtam ellen állni, és egy pillanatra eltűntem a vízben alatta. Keze még mindig körbefonta nyakam, így súlyával együtt kicsit kiemelkedtem a vízből és két könyékre emelkedtem. Szavai, azonban nem a búzadobálást tette előtérbe, ahogy gondoltam, hanem az egyik legbensőbb gondolatom, amit az előbb kikiáltottam a világba. Elpirultam, hisz előbbi szavaim után még csak tagadni sem tudtam volna, hogy első látásra. Ölelt és bújt, mint egy aranyos kiscica. Vissza akartam ölelni, de talán inkább magyarázkodnom kellene, azonban ahogy belekezdtem volna ellökött és hátrébb lebegtem a vízben, itt már egészen mély volt így el is tűntem benne bár hamar leért fenekem a víz aljára. Kinyitottam szemem és láttam nem habozik, utánam ugrott, kecsesen átúszott fölöttem, közben felrugaszkodtam és a vízben állva néztem utána, ahogy ő már hát úszásban távolodik lassan. Arcomra a meglepődés Niji által kialakított színskálája írta le döbbenetem. Ismeri Asukát és én ilyet mondtam előtte, és hirtelen megváltozott, akkor biztosan ezért. Bár látszólagosan ő is vízi lény, mint én öröme, szerintem a víz bársonyos érintésével is hat rá és a levegő, a napfény. Számomra ez az egyetlen környezet, ahol igazán élhetek. Azonban meg kell tudnom mindent, milyen viszonyban áll Asukával, azzal a hóbortos lánnyal, aki utam állta és belegabalyodtam, nem csak fizikálisan. Pislogásom alább hagyva elmerültem egy röpke fejessel a vízben és víz alatt megindultam Kagu felé.
Lábbal hajtotta magát és nem is olyan lassan, egy két sikamlás a vízbe és újra a felszínen voltam, egy kicsit sikerült ledolgoznom a hátrányból. Mivel a fenék már távol volt, hogy arról elrugaszkodjak, így úszásba kezdtem, és közben kicsit a víz alá ereszkedtem. Két tenyerem a tarkóm köré fontam és ezzel háti cápauszonyt formázva tenyereimből tartottam felé. Ha sikerült időbe közelébe érnem, úgy feljöttem a vízből és mosolyogva ránéztem.
- Megvagy! - jelentettem ki mosolyogva, míg ott lebegtem előtte a víz tetején. Mellé úsztam és beálltam mellé szintén hátúszásban.
- Ismered Asukát? - kérdeztem zavart hangon. Sok minden érdekelt róla, szívdobogásom most nem hallhatja előbb, amikor átölelt érezhette ugyan. De ha már elárult testem, akkor ugyan mindegy, hogy egy kérdést vagy százat teszek fel, a lényegen nem változtat. Kawaii, gondolkoztam Kagu szavain. Nem gondoltam volna, hogy a víz így megváltoztat téged, egykori ellenfelem. És a Novás harcunkat már nem akarom "megtorolni" egy visszavágóval, azzal oldalra néztem és szemébe néztem mosolyogva. Boldog vagyok, még ha az egész tópart is tud valamiről, amiről nem kellene.

by **Kagura** Szer. Júl. 31 2013, 17:57

Kiyo

Ahogy eltávolodok tőle, kissé meglep a mondandója, hiszen a való életére utal, amire nem szokása a legtöbb játékosnak. Valahogy elcsodálkozom, majd elmerülök, de fél füllel, még hallom a kérdését. A víz alatt pedig jut időm elgondolkodni a dolgon. Talán kicsit ritkábban, de szinte minden második nap itt lófrálok. Megszerettem ezt a tavat, valahogy hozzám nőtt. Amint azonban a felszínre lebegek, megpillantom magam mellett, s máris meglep a felkérése.
- Persze, hogy! - Mosolygok felé, majd felfekszek mellé a vízre. - A kérdésedre válaszolva pedig, mikor hogy. Nem mindennap jövök le ide, de ha úgy tartja kedvem leugrok, és gyakran megesik, hogy úszni akarok mindenek felett. - Mosolygok rá, majd hasra fordulok a vízen, majd én is mellúszásba kezdek. Ahogy azonban megkérdezi, hogy mit szoktam szabadidőmben csinálni, széles mosolyra húzódik a szám. - Hát egy kis ezt, egy kis azt. Leginkább Asu~channal, egy barátnőmmel lógok, de van, hogy kimegyek a nagyvilágba, csak úgy hentelgetni. Hobbim, úgy igazán nincs. Talán csak az úszás, mint láthatod. - Mondom, majd ismét átfordulok a hátamra, egyszerűen nem szeretek ilyen lassan úszni, inkább lebegni jó ezzel a tempóval. - És te? Mivel ütöd el az időd? - Kérdezem, s ahogy rámosolygok ismét elveszek kissé a szemében. Olyan helyes srác. Remélem nem lettek furcsa gondolatai attól, hogy az imént nekidőltem, de nem tudtam mit tenni, felkapott egy hullám. Remélem azért nem néz majd bolondnak. De miért is tenné? Elvégre, nem ártottam neki, sőt, kedves is vagyok vele, nem véletlen. Annyira helyes, és ráadásul egyedül vagyunk. Talán meg kéne próbálnom közeledni. Ahogy ezt végiggondolom, kicsit közelebb evezek felé, s várom a reakcióját. Remélem nem veszi rossz néven. Ekkor jut csak eszembe, hogy teljesen belebambultam a szemeibe. Elkapom a tekintetem, mintha mi sem történt volna, s halvány félmosollyal hallgatom a mondandóját.

Yuichi

Ahogy a nyakába ugrottam, megéreztem, hogy a szíve félredobban, mikor kiejtem a barátnőm nevét, s csak még nagyobb lett a mosolyom, ahogy ellöktem magamtól. Elmerül, s én nem sellőként elsiklottam felette, majd a víztükrön feküdve mosolyogva lubickoltam, s vártam, hogy beérjen. Tökre örültem neki, hogy van valaki, aki ennyire szereti Asu~chant, s Yui~kunt elnézve, még annak is örülhettem, hogy pont ő. Nem volt az esetem, de Asu mellett tökéletes látványt nyújtott lelki szemeim előtt. Ahogy elképzeltem őket többféle kameraszögből, amint éppen a réten fekszenek, s Acchan a fiúhoz bújva nézegeti a csillagokat, persze a saját okoskodó stílusában, s Yuichi csak mosolyogva magához öleli. Olyan cuki látvány volt, hogy elkalandoztam, így mikor a fiú megjelent előttem, s felkiáltott, én ijedtemben elmerültem a vízben. Annyira megijedtem, hogy a víz alatt kapálódzva egy kis vizet szívtam az orromon át a tüdőmbe. Marta az élővíz a nózim, s mindent megtettem ,hogy feljussak a felszínre, egy kis levegőért, Ahogy felbukkantam, köhögve igyekeztem kijuttatni a gonosz, csípős tavat – mert úgy éreztem, az egészet letüdőztem – az orromból, és a légzsákjaimból. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült felköhögnöm a dolgokat.
Aztán újra felfeküdtünk a vízre, s frissen ragasztott, kiscica-cuki mosollyal a fiúra pislogtam.
- Hogy ismerem-e? A legjobb barátnőm. Tomodachi. - Ismételtem meg a legfontosabbat, s mesélni kezdtem. - Tudod, ő a való életben is a barátnőm, bár csak itt ismertem meg személyesen. Tudod olvasta a blogom, és onnan ismertem meg a kis lököttet, de imádom. - Vigyorogtam, majd aggódva körbenéztem. - Ne mond meg neki, hogy ezt mondtam! Shh! - Jeleztem neki azujjamat a szám elé téve is, majd erőltetett mosollyal átöleltem. - Úgy örülök neki, hogy van aki szereti. - Súgtam a fiúnak, miközben szorosan hozzábújtam. Remélem nem veszi rossz néven.

by **Aida Atsumori** Szer. Júl. 31 2013, 19:46

Mosolyogva lebegett fel mellém, majd felfeküdt a víz felszínére. Azt mondta nem mindennap jön le ide, csak ha kedve támad, közbe ő is mellúszásba kezdett. Másik kérdésemre is akadt válasz, a barátnőjével szokott lenni, néha kimenni a nagyvilágba, s a többi. Nagyon kedves lánynak tűnt, és nem mellékesen csinos is, egyszerűen elragadó. Kicsit elbóbiskoltam, de hangja kirázott az ámulatból. Kíváncsi volt én mit csinálok általában, majd ismét felfeküdt a vízre. Gondoltam én is így teszek.
- Hát.. – szedtem össze a gondolataim, mi közbe közelebb jött hozzám.
Szívem hevesen kezdett dobogni, el is pirultam, lányok közelségét egyáltalán nem szoktam meg.
- Izé… - lettem még vörösebb.
”Szívrohamban fogok meghalni”
- Hát, hogy őszinte legyek, beszélgetek a többiekkel, gondolkozok, sokat eszek és nagyban hiányolom a zenét meg a papírt-tollat. – mosolyodtam el, még mindig a rák színében.
- Régen imádtam rajzolni és zongorázni, úgy érzem ez a kettő volt helyes az életemben, na meg hogy mindig kitartottam a barátom mellett. Nem tudom, még mindig nincs jogom ítélkezni és valaki azt mondta, nem szabad lebecsülnöm magam. Azóta így élek. – néztem felé.
Arcában megint elvesztem kicsit, szót se találtam Kagurára. Valószínűleg akkor is vörösebb lettem egy árnyalattal.
- M-mesélj te is valamit magadról. Mit szeretsz még az úszkáláson kívül?
”Ez túl tolakodó? Nem lehet az, ez még nem. Csak simán érdeklődés. Ennyi. Kíváncsiság.” – gondolkoztam. ”Kellene még valamit mondanom, vagy ez így jó? El kéne hívni valahova? Várjunk én most udvarolok? Belekavarodtam saját magamba, ez hogy történhet meg? Mindegy, amíg elbeszélgetünk addig jó.”

by **Jun** Pént. Aug. 30 2013, 21:09

Anat, és Jun kirándulása :3

Már sokadik napja csak hánykódom a fogadói szobámban. Semmi tennivalóm sincs amióta végeztem egy elég jól fizető küldetéssel. A napi mozgásigényemet mindössze az a pár méter elégíti ki amit a szobámtól a fogadó étkezőéig teszek meg. Véletlenszerűen rábökök valamire az étlapról, és a pincér már hozza is az ételt. Az utóbbi időben már erre sem veszem a fáradtságot, a pincérre bízom mit hoz ki. Itt úgyis szinte lehetetlenség elrontani az ételeket. Szóval nem is kell aggódnom az miatt, hogy egy megégett pirítós kerül a tányéromra. Ez a nap is pont úgy indult mint a többi, felkeltem, majd minden erőmmel azon voltam hogy sikerüljön lejutnom és megebédelnem. Habár annyira nem kellett törnöm magam miatta, a beépített éhség érzet tett róla, hogy mozgósítsam önmagam. Nézzük csak...pont ma egy hete...bólintottam egyet. Igen pontosan egy hete győztem le hősies harcban, a Kyuubit. De valahogy mégsem érzem magam elégedettnek vele. Csak legyőztem...és? Ez nem olyan nagy dolog, nem én voltam az egyetlen aki ezt megtehette. Sőt, legalább négyen voltunk egy árva rókadémon ellen. Elfeküdtem az étkezőasztalon, fejemet az ablak felé fordítottam és vontam le kevésbé érdekes következtetést.
- Süt a nap. - milyen régen esett már... vajon odakint milyen az idő? Ezt aligha fogom megtudni. A játék naptára szerint, hamarosan vége a nyárnak. Ki kéne élvezni az utolsó napokat mielőtt még beköszöntene az esős évszak. Egyedül semmi kedvem sincs ilyesmire, átböngésztem a barátlistám, néhányukat felkerestem. Amilyen az én szerencsém pont foglaltak. Küldetések, kalandozások. Mindenki teszi a dolgát, csak én nem. Összeszedtem minden erőm és felültem a székben.
- 14:30 - pillantottam rá az órára. Valóban annyi az idő. Már meg sem lepődök rajta, hogy ilyen gyorsan eltelt a nap fele anélkül, hogy bármi említésre méltó történt volna. - köszönöm az ételt. - toltam hátra a székem és egy picinyke meghajolást is hozzácsatoltam a njk pincér felé. Úgy döntöttem, ha más nem jön akkor majd magam megyek kirándulni. Még ha nincs is hozzá kedvem, de elindultam a Tavacska felé vezető úton. Kivételesen normálisan jártam, nem siettem, nem szökdécseltem, még csak az út szélét jelképező téglákon sem próbáltam meg járni. Csak mentem, amerre az út vezet.

by **Anatole Saito** Szomb. Szept. 07 2013, 22:58

Itt kell lennie. Teljes mértékben biztos vagyok benne. A minimapom szerint pontosan itt van. Itt kell lennie valahol a nyomának. Tehát végig kell botorkálnom ebben a tóparti susnyásban? Vagy egyenesen bele kell gázolnom a tavacskába? Wehh, akkor vehetem le a cipőm, meg az egész öltözetem és válthatok strandruhára. De akkor meg végig fogja szántani a bőrömet a nád. Hülyeség, legfeljebb lesz pár pixelcsíkom, nem végleges sebek, még kenegetnem sem kell. Viszont nincs is annál rosszabb érzés, mint amikor nedvesség szivárog az ember cipőjébe és utána cuppog. Persze itt hamar elpixeleződik a víz a lábbelimből, de akkor sem jó ez így. Egye fene, nekivetkőzöm...
A minduntalan vérző legendás pallosomat a hátamra erősítem, hisz bármikor szükségem lehet rá, hogy nyakon csípjem a vadat, majd halásznadrágra és lezserebb ingre váltok, mellőzve a nyakkendőt, mellényt és sapkát. Csupán egy szalagot kötök a homlokomra, hogy a hajam ne lógjon a szemembe. Kész is van a tóparti vadász szerelésem, kezdetét veheti a kutakodás a lábszárközépig érő vízben, átgázolva a nádason. Hogy mit is keresek pontosan? Én magam sem tudom. Kaptam egy fülest a besúgótól, persze jó pénzért, hogy a megadott koordinátáknál keresse egy S osztályú mobot, aminek kiváló ízű húsa van.
Mivel fel akarom fejleszteni a vadászatomat, nem késlekedtem soká, a vad keresésére indultam. Persze kezdettől fogva kétségek gyötörnek az információ hitelességét illetőleg, hiszen többször is megütöttem már a bokámat és kamu infót kaptam a pénzemért. Többször meg is fogadtam már, hogy egyetlen aranyat sem fogok többé elszórni erre a baromságra, de mivel új besúgója van a rendszernek, gondoltam teszek ezzel is egy próbát. Hát, mit ne mondjak, eddig nem igazán vagyok lenyűgözve. Vagy a koordináta helytelen, légből kapott számok sora, vagy pedig már csak a hűlt helyét találtam a nagyvadnak. Elszomorító helyzet, ráadásul a pallosom a hátamat áztatja vércseppjeivel, a lábam meg a vízben fázik, a karom már csupa piros pixelcsíkkal karistolt, mobnak viszont se híre, se hamva. O.o

by **Jun** Vas. Szept. 08 2013, 12:25

Annak ellenére, hogy ilyenkor szoktak a legtöbben vadászni, elég üres minden. Néhány arra mászkáló vadállaton kívül nem találkoztam semmivel vagy senkivel. A szint gyakorlatilag üres. Pedig titkon reméltem, hogy megmenthetek egy bajbajutott herceg~~nőt~~ aki hálából meghív ebédelni vagy valami hasonló. Belepillantottam a térképembe, ha jól látom jó úton haladok a Tavacskához. Sok szép emlék jutott eszembe erről a helyről. Azt hiszem itt ismertem meg Chant, és ebédeltünk meg. Milyen Isteni halak voltak... már a gondolattól is összefut a nyál a számban. Azóta pedig elég sokat fejlődtem. Azt hiszem meg is van a mai programom. Élelemgyűjtés... Egy hozzám hasonló csodának is kell néha ilyen dolgokkal is foglalkoznia... Kicsit gyorsabbra vettem a tempót és perceken belül a part közelébe értem. Az emlékeimben valahogy kicsit szebb rész élt... A szépen gondozott part helyett egy nádas képe fogadott. A távolból békák brekegése hallatszott, és időnként egy halk csobbanás is. Döbbenten néztem magam elé. Így nem lehet horgászni, átváltottam a ruházatom, egy gumicsizmára és rövidebb nadrágra, a felsőm pedig levettem így csak egy póló maradt rajtam. Közelebb sétáltam a nádashoz, megragadtam egyet és hajlítgattam, húztam, téptem mind hiába. Túl tartós...de nem fogsz ki rajtam! Előkerestem a fegyverem, természetesen a kezdőt és elkezdtem ritkítani a növényzetet. Ki gondolta volna, hogy miközben bentebb haladok mögöttem idővel újra megjelennek... A víz mélyül és mélyül...tovább már nem igazán akartam menni, visszafordulni meg már nem tudtam. Ki hitte volna, hogy én leszek a megmentésre váró Hercegnő...akarom mondani játékos. Egy pillanatig elgondolkoztam, hogy kitől kérhetnék e segítséget, a kijutásomra. Első gondolatom Chan volt, de ő dolgozik. Jay pedig lassú...
- Áááh... - adtam ki némi hangot, hátha valaki meghallja, egy kicsit vártam, a nádas megmozdult, valaki jön... - Már azt hittem itt fogok meghalni, húzz ki...- majd előbújt egy óriásbéka a növényzetből. Hatalmas szemeivel nézett rám, gusztustalan ragyás teste pedig bármelyik pillanatban felém repülhetett... de nem tette, nem ugrott felém.
- SEGÍTSÉG! ÁÁÁÁ! Valaki - hevesen kiáltoztam hátha valaki meghallja. Közben a béka közelebb ugrott. - Valaki...!

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 13 2013, 22:56

Érzékeny füleimet távoli motoszkálás zaja üti meg. ilyenkor örülök csak igazán, hogy megvettem a hallgatózás kettőt, így lényegesen nagyobb távolságból jövő hangokat is már akkor felfedezek, mikor még szemmel nem is biztos, hogy látom is. Nocsak-nocsak, úgy tűnik mégis hasznos volt a besúgó információja és türelmes keresgélésem végül eredménnyel zárul? titkon már arról fantáziálok, hogy mégis milyen lehet a zsákmány mob külleme. Ha vízközelben él, akkor lehet valamilyen vízimadár, egy méretes béka, esetleg hód vagy netalán krokodil? O.O
Most már szemmel is le tudom követni a mozgását, feltűnik, hogy merrefelé pixeleződnek el a nádas egyes darabjai. Szóval az a csapásvonalad, te kis piszok. Nem menekülhetsz! Kardomat hátamról lecsatolva a terephez mérten gyorsabb tempóra kapcsolok, ami azt eredményezi, hogy a nádasban való közlekedésem nagy zajt csap. Kár most már hevenyész lopakodással próbálkozni, inkább teljes tempóra kapcsolok és magam előtt pár suhintással aprítom is a dzsindzsást. Amint elérek a zsákmány vélt tartózkodási helyéhez, elrugaszkodom, már amennyire az iszap engedi a lábam és lecsapni készülök pallosommal. Ám ekkor érkezik egy segélykiáltás, ami megtorpanásra késztet. A vad, melyre eddig vadásztam, az egy gyermek! O.o Nem sokon múlik, hogy lecsapjak rá, azonban melléje érve hamar fény derül arra is, hogy mitől ijedt meg. Egy béka! Nos, nem tűnik túl félelmetesnek, de ha már ennyire megijedt ettől a randaságtól a kislány, akkor inkább megszabadítom rettegése tárgyától. Egyetlen csapással sikerül kivégeznem az ádáz varangyot, s amikor felugrik egy item jelző ablakocska, igazán nagy vigyor terül el az arcomon. - Egy S osztályú mob! kiváló minősítésű hús! Ezazzz, nem volt kamu a besúgó infója! - Ökölbe szorított kezemmel csapok a levegőbe, majd gyorsan át is húzom az inventorymba a békacombokat. Ezután a gyermek felé fordulok és kezemet nyújtom neki, hogy kisegíthessem a vízből. - Minden rendben van? Elnézést ha megijesztettelek!

by **Jun** Szomb. Szept. 14 2013, 19:52

Hevesen kapálóztam és továbbra is kiáltoztam, hátha valaki meghallja és segítségemre siet. Közben a béka ismét előrébb veti magát, minden mozdulattal közelebb és közelebb jut. Nem mintha félnél tőle, vagy ilyesmi...csak olyan nagy és nem akarok érintkezni a ragyákkal borított testével. Talán én leszek a vacsorája. Közben elkezdtem süllyedni is a kissé mocsaras talajban. Csodás... nem elég, hogy egy béka támadt rám, még ez is. Nekem hősi halált kéne halnom, nem holmi élelemként szolgálni egy békának. Minek is akartam idejönni? Otthon kellett volna maradnom, a békés meleg szobácskámban. Forrócsokit kortyolgatva számolgatni a fáról lehulló leveleket... talán később letelepedni és gyereket nevelni egy távolra eső falucskában. Nem is lehet olyan szörnyű földet művelni... Ez már az őrület első jele lehet, hogy gondolhatok egyáltalán ilyen dolgokra? Kétségbeesetten elkezdtem egy üzenetet írni amit halálom előtt elküldök az összes ismerősömnek, talán ezzel csak időt spórolnék nekik, azzal, hogy nem a kőoszlopról tudják meg hogy meghaltam, hanem egy üzenetből...Talán még a felszereléseimet is elküldhetném nekik...Kijelöltem az összes létező felszerelésem, a rajtam lévő ruhák többségével együtt és csatoltam az üzenethez mellékletként. Írtam néhány sort, lényegében annyit, hogy "meghaltam, osszátok el megmaradt földi javaim gyermekeim között!" Micsoda egy butaság... De a helyzetre tekintve nincs kedvem nevetni!
A nádas megrezzent, ijedten oldalra fordultam amikor egy óriás vetődött elő a semmiből hatalmas pörölyét meglengette, amin nem mellesleg vérfoltok voltak. Ijedtségemben felsikoltottam.
- ÁÁÁ SEGÍTSÉG! - kapálózni kezdtem és sikerült kirántanom a lábam a mocsárból. Teljesen összehúztam magam mint valami csiga, aki a páncélja mögé szeretne rejtőzni. De a hang emberinek tűnt, egy középkorú férfi hangja...- Te nem egy óriás vagy igaz? - néztem fel a férfira aki elégedetten valamiféle S osztályú dologról hadovált és elégedetten emelte kezét az ég felé.
- Megijeszteni? Azt hittem meg fogok halni! - töröltem meg szemeimet, könnyek voltak e vagy csak megszokás... ki tudja...
- Köszönöm, hogy elbántál a vérengző bestiával. - álltam fel a földről. Közben az üzenet törlése helyett a piszkozatba tételre kattintottam. Micsoda hiba... az összes csatolt felszerelésem üzenetbe került. Beleértve a nadrágom, és felsőm is. Ijedten kaptam a mellkasom felé, amit egy vékonyka top takart, és fordultam el.
- Ne nézz ide! - kiáltottam fel, arcom kicsit kipirult, ez a nap rémes! Gyorsan kikerestem az üzenetet és visszatettem a felszereléseimet a helyükre. Először magamra kaptam a ruhákat, majd gyorsan a többit is bedobáltam. Később majd szortírozom és rendezem őket.
- Köhöm. - köszörültem meg a torkom. - Ne-nem láttál semmit ugye? - néztem félre kipirult arccal. - Ha nem akkor, szeretném valahogy meghálálni hősies cselekedeted. Miben lehetek szolgálatodra? - mosolyogtam a férfire, aki jóval magasabb nálam.
- Egyébként a nevem Jun! Örülök, hogy megismerhetlek. - mutatkoztam be bájosan, továbbra is mosolyogva.

by **Anatole Saito** Pént. Szept. 27 2013, 01:59

//Ne haragudj, amiért így megvárattalak!//

Mindenek előtt gyorsan elteszem a vértől csöpögő pallosomat, nehogy még jobban megijedjen a lányka. A zsákmányt már úgyis becserkésztem, innentől kezdve semmi szükség arra, hogy összevérezzen itt nekem mindent. A gyermek kérdésére elkerekedik a szemem. Nos, valóban magasabb vagyok, mint az átlag japán, köszönhető ez a francia-kanadai felmenőimnek, na de azért óriásnak nem nevezném magamat. - Nem, nem vagyok óriás, csak sok tejet iszom. Ez a meg fogok halni szöveg meg drámai túlzás kisasszonyka. Mégis mitől félsz, hogy halálra fog kuruttyolni? - Rávigyorgok a gyermekre, majd amikor arra kér hirtelenjében, hogy forduljak el, játékosan még a kezemet is a szemem elé teszem, hogy biztosan ne tudjak kukucskálni. De mégis mit leshetnék meg? ugyan már, ő csak egy kislány, én meg nem vagyok pedofil. De legyen is csak szemérmes, legalább nem lesz belőle egy ledér nőcske, aki könnyen odaadja magát mindenféle jöttmentnek.
- Nem láttam semmit, esküszöm a macskám életére! - biztosítom a lánykát, s Aldora esküdni igencsak hiteles dolgot feltételez részemről. Az ő életét semmi pénzért nem kockáztatnám, pedig időnként belegondolok, hogy az a lény, aki ennyire hozzám nőtt, tulajdonképpen egy virtuális adathalmaz, amely a SAO-val együtt el fog pusztulni, mikor kivisszük a játékot. Tulajdonképpen minden egyes általam és a frontharcosok által legyőzött boss, egy-egy újabb szög Aldo koporsójába. Brr, ebbe kár volt belegondolni! Mielőtt azonban ellenkezni lenne ideje, egy könnyed mozdulattal ölbe kapom a kislányt, s kiviszem őt a partra. A békacombok már az inventorymban lapulnak, így felesleges tovább áztatni a lábaimat ebben a méretes lavorban.
- Örvendek, kedves Jun! Én pedig Anatole vagyok, de szólíthatsz csak Anatnak is. - Lenyűgöz a lányka udvarias, rokonszenves és roppant mód jólnevelt beszédstílusa. A parton féltérdre ereszkedem előtte, így szemmagasságba kerül a buksija. - Hogy miben lehetnél szolgálatomra? Hmm, segíthetnél elfogyasztani a zsákmányt. Mit szólsz hozzá, angyalka? - Mosolyogva megsimogatom a buksiját, s ezzel kicsit összeborzolom a haját. Nem szeretnék több könnyet látni a szemecskéiben.

by **Jun** Szomb. Szept. 28 2013, 21:36

// Semmi baj :3//
Kérésemre elfordult, sőt még hatalmas erős kezeivel eltakarta szemeit. Ez kicsit megnyugtató volt, bízok benne, hogy tényleg a segítségemre sietett, és nem valami szadista óriáshoz van dolgom. Habár az arca ismerős mégsem emlékszem rá, honnan.
- Tejet? - lepődtem meg az elmondásán. Ha a tej ilyesmivé változtatja az embert akkor velem valahogy nem működik jól, ugyanis már évek óta nem nőttem egy centit sem. - Vannak vad és gonosz békák is a mocsarakban! - tettem karba a kezem, félrehúztam a szám. Teljesen biztos voltam benne, hogy ez is egy abból a fajból ami embert eszik. Visszagondolva a városban hallott pletykákra, ez az állat nem igazán hasonlít az elmondottakhoz. Nem volt sem páncélja és nem is járt két lábon. Vakargattam meg értetlenül a fejem, nem állt össze a kép.
- Jó most már megfordulhatsz. - szóltam felé, közben megszokott módon igazgattam magamon a ruháimat. - Örülök, hogy te nem vagy olyan mint a városban lévő férfiak. Kicsit féltem, hogy kihasználod a helyzetet, hogy nincs senki a közelben és... macskát mondtál? - ráztam meg a fejem, igen biztosan macskát mondott. De ő nem állatidomár az biztos, nincs vele pet. Kicsit félrehajoltam, hogy megbizonyosodjak róla, hogy tényleg nincs e mögötte egy aprócska macsek. Miközben törtem a fejem, hirtelen felkapott a földről. Olyan könnyedén mintha egy falevél lennék a földön. Vagy valami apró használati tárgy. Ijedten kapálóztam a levegőben, majd gyorsan megfogtam a vállát és megkapaszkodtam. Nem féltem, hogy leesek, de azért mégis jobbnak láttam így tenni. Még fel sem fogtam mi történik, mire kinyitottam a szemeim már a parton találtam magam, lábaim biztos talajt érnek előttem pedig térdre rogyva néz fel rám a megmentőm. Vagyis egy szinten vagyunk... majdnem...
- Nyugodtan felállhatsz, lehet még vizes a part, összekoszolod a ruhád. - szóltam oda neki, kicsit fura érzés, volt, hogy meghajolnak előttem. Mintha valami király lennék. Kedvesen rámosolyogtam. - Fogadjunk, hogy nem a tejtől vagy ilyen erős. - gondoltam itt az előző megmentésre. A pöröly nem forgatja magát, illetve én sem vagyok egy tollpihe.
- Zsákmányt? - kérdeztem vissza. Fogalmam sincs mire gondolhat, de a kifejezéséből ítélve valami féle vadászként dolgozhat. - Egy meghívásra mégsem mondhatok nemet, főleg azok után, hogy megmentettél, Anat'nii - mosolyogtam rá barátságosan. De talán nem ártana tudni miféle zsákmányra gondol. Hatalmas kezeivel még meg is simogatott. Ismerős érzés kerített hatalmába, igaz, hogy rég éreztem utoljára hasonlót, de pontosan tudom miért is szerettem ezt régen is annyira. Ez a férfi sokban hasonlít az igazi Onii-chanra. Remélem minden rendben van vele odakint... próbáltam gyorsan elhessegetni a gondolataim rég nem látott bátyámról és inkább a jelennel foglalkozni.
- és hol szeretnél enni? - léptem előre két lépést közben jobb kezem a hajam felé emeltem, pár lassú mozdulattal helyére raktam a ki-kicsusszanó tincseket.

by **Anatole Saito** Csüt. Okt. 03 2013, 18:29

- Hát nem tudom, hogy ez a béka vad meg gonosz volt-e, mindenesetre már az inventorymban lapul a husija. Így már nem árthat senkinek sem. - Azt persze nem akarom hozzátenni, hogy hallottam én is a varangykatonáknak nevezett mobokról, akik bizonyára nem csak kuruttyolnak és legyeket majszolgatnak. Azonban ez az alacsonyabb szintű terület szerintem már azok közé tartozik, amelyről már jó ideje kiirtották az összes veszélyes lényt, s hacsak nem lett aktiválva valami extra cucc a rendszerben, akkor itt bizony nem is generálják újra magukat a mobok. Eleget grindeltek errefelé a játékosok, hogy azt feltételezhessem, hogy akár az összes nagyobb ellenséges dögöt leölték már.
A partra érve finoman leteszem a földre, majd térdemen támaszkodva elegyedek vele beszélgetésbe. Japánok között is magasnak számítok, hát még egy ilyen pöttöm lánykával szemben! Kevésbé mandulavágású szemem és vörösesbarna fényű hajam árulkodik is róla, hogy nem teljesen vagyok tiszta vérű, ez talán magyarázattal szolgálhat másoknak a magasságomra is. "Engedelme" ellenére maradok még kicsit féltérden, úgy folytatom tovább.
- Igen, van egy macsekom, csak otthon döglik az a bolhazsák. Ő amolyan házi kedvenc, nem harci pet. A ruhámat pedig nem fogom összekoszolni, tudod, ez a SAO. Itt a könnyek is egy csettintésre felszáradnak. - Finoman végigsimítok az arcán, amin már nyomuk sincs a könnycseppjeinek. Ezúttal már tényleg felállok és nyújtózok egyet. A tejes kijelentése megmosolyogtat. - Valóban nem csak annak köszönhetem. Sokat költök erőpontokra és súlyemelésre. Így azért könnyebb. - kacsintok rá a lánykára, mintha csak most avattam volna cinkostárssá. - Nos, én úgy terveztem, hogy hazafelé veszem az irányt, de van ám ott elég hely egy ilyen pöttöm lánykának is, mint te. Elárulod angyalka, hogy hány éves vagy? Na meg azt, hogy miért bóklászol védett területen kívül egyedül? - Közben a kezemet nyújtom neki, hogy ha beleegyezik, akkor akár indulhatunk is a legközelebbi teleportkapuhoz és a Limenhez, a Kezdetek városa Keleti negyedéhez. - Nincs mitől félned, nem vagyok cukros bácsi!

by **Jun** Csüt. Okt. 03 2013, 19:38

A kérésemre, hogy álljon fel egy elég ésszerű választ adott, teljesen logikus a dolog. Végül is mi csak pixelekből állunk itt, ez nem a valódi testünk, ha levágják a karunkat visszanő, ha eltörünk egy vázát nem kell feltakarítani, megoldja a rendszer maga. Ha valami pedig túlságosan fontos, hogy megmaradjon, egyszerűen csak védetté teszik és mi csak annyit érzékelünk a dolgokból, hogy egy lila hatszögben figyelmeztető üzenetet kapunk... "Immortal object"...
- Igazad van, de valahogy mégis olyan furcsa, nem tudom megszokni, hogy nem kell odafigyelnem dolgokra, akkor is megteszem, ha szükségtelen. - sóhajtottam egyet. - Szerintem ezek a dolgok egyike azon kevés dolognak amit a játék nem tud megfosztani tőlem. - ismét megigazítottam a hajam, annak ellenére, hogy minden szál a lehető legtökéletesebb helyen volt, és cseppet sem zavart. Micsoda egy rossz szokás...
- Sokat hallottam már ezekről a fajta petekről. De le sem tagadhatnád, hogy szereted a cicákat. - válaszoltam mosolyogva a férfira. - A szakállad is olyan mint két cicának a feje. - mutattam a jobb kezemmel az arca irányába. - D-de persze ezt nem sértésnek szántam. - Jobban megnézve nem egy hétköznapi arcszőrzet az biztos. Valószínűleg már ezzel sem kell sokat foglalkoznia, ahogy nekem sem kell naphosszat a fürdőben töltenem az időmet, hogy szépen nézzek ki... - egyébként én is szeretem a macskákat. - gyorsan elkezdtem kutakodni a felszereléseim között, majd végül megtaláltam a sisakom. Büszkén kaptam ki és nyújtottam a férfi felé. - Látod? Ott van rajta a cica, csak az embléma miatt nem cseréltem még le. - milyen régen is vettem már... talán egyike volt az első felszereléseimnek. Hagytam kicsit, hogy megnézze az említett tárgyat majd magamhoz húztam és visszatettem a helyére. Amikor felállt a földről kicsit megkönnyebbültem, hiába nem fog megfázni vagy összekoszolódni a ruhája, mégis jobban érzem magam tőle. Amikor kinyújtózott csak meglepődve néztem, hogy még magasabbnak tűnik mint volt. Tényleg egy óriás! Vagy inkább valami szuperhős... Arca sokkalta férfiasabb mint egy átlag emberé...magassága is sokkal az átlag felett van... Kicsit féltékennyé is tett, amikor kicsi voltam én is sokszor álmodoztam arról, hogy majd magas leszek, jóképű és...szép emlékek.
- Akkor azt hiszem veled tartanék ha nem probléma - közben nyújtotta felém hatalmas kezét, egy pillanatig néztem, végül belehelyeztem az enyémet. A hatalmas kezéhez képest, az enyém oly' aprócska akár egy gyermeké.
- Umm... Azt hiszem tizen...hét? Igen ha jól emlékszem idén töltöttem a tizenhetet. - kicsit meg kellett erőltetnem az agyam, de minden jel arra mutat, hogy ilyen öreg vagyok már. - unatkoztam, szóval úgy döntöttem elmegyek világot látni. Nincs mitől félnem, kevés piros játékos járkál erre felé, legalábbis azt hiszem. - meredtem a távolba, a tó irányába. Nem igazán tűnik olyan helynek ahova szívesen járna bárki is ilyenkor. - De ne aggódj, ha valaki ránk támadna, majd én megvédelek, szóval nyugodtan indulhatunk. - feleltem büszkén, elégedett vigyorral az arcomon.
- Egyébként... merre van a hazafelé?

by **Anatole Saito** Csüt. Okt. 03 2013, 20:17

- Én is hasonlóképpen érzek... - értek egyet Junnal, hiszen nekem is vannak olyan berögzült dolgaim, amikre a rendszer miatt egyáltalán nincs szükség, mégis ugyanúgy megteszem őket, mint a valóságban. Például a fürdés. Képtelen lennék kibírni egy napot is anélkül, hogy ne fürödnék le legalább egyszer. Tisztában vagyok vele, hogy semmi szükség, hiszen nem leszek koszos, mégis hozzátartozik a komfort- és tisztaságérzetemhez. Végül ismételten elmosolyodok, örülök, hogy mindenki másnak is vannak olyan apróságai, amik a kinti világhoz kötik és megőrzik a józan, racionális elméjüket.
- Hát ez jó! Mint két cica feje! - Csilingelő kacagásom tölti be a tópartot, miközben végigdörzsölöm az államon lévő szőrpamacsokat. Valóban, ebbe még sosem gondoltam volna bele. Lehet hagynom kellene meg a cicáknak farkincát is az állam alatt.
Amikor a sisakot felém nyújtja, már ismerősen fest a felszerelés. A saját kovácsolási stílusjegyeimet viseli, azonban mikor meglátom rajta a macskás emblémát, akkor bizonyosodom meg róla végleg, hogy ez az én portékám. - Ezt nem egy Mito nevű cukrászfiútól vetted véletlenül a Keleti negyedben? Bozontos hajú fiatal srác, ő a segédem. A Páncélos Macskosz pedig az én műhelyem. Üdv a vásárlóim között pöttöm. - Elvigyorodok. Úgy tűnik egy újabb elégedett vásárlóval találhattam magamat szembe.
- Dehogy probléma! Ha az lenne, nem hívtalak volna. - Amikor meghallom, hogy a leányzó már a 17-et is betöltötte, lassan, de biztosan vissza is húzom a kezemet és zsebre vágom. Nem is olyan kicsi, mint amilyennek tűnik! O.o Nem szorul ő már arra, hogy kézen fogva sétáljon velem, mint egy kisiskolás. - Valóban? Pedig nem nézel ki többnek 12-14 évesnél. Na nem baj, nem lesz szükséged egyhamar szemránckrémre Afelől pedig semmi kétségem, hogy megvédenél. A hazafelé pedig a Kezdetek városában van. Hallottál már az Artes Limenről a Keleti negyedben? - Közben elindulok szépen a szint teleportkapuja felé és bízom benne, hogy Jun követni fog.

by **Jun** Csüt. Okt. 03 2013, 20:44

A sisakot látva meglepődött, először azt hittem csupán tetszik neki, végtére is elég szép darabról van szó, de amikor közölte, hogy az ő műhelyében készült a sisak kicsit kipirultam. Sosem szerettem csak úgy dicsérni senkinek sem a munkáját, de boldogsággal töltött el a tudat, hogy mosolyt csalhattam az arcára.
- Valójában elég régóta megvan nem emlékszem pontosan kitől vásároltam. De az biztos, hogy valahol a Kezdetek városában, egy üzletben. - válaszoltam illedelmesen, kicsit még törtem a fejem, hátha eszembe jut egy arc, vagy név, de semmi. Túl régen történt, ilyen apróságokat pedig nem igen szoktam fejben tartani. - Valójában nem sokat konyítok a kovácsoláshoz, de nemrég hallottam egy pletykát, miszerint két Feano levelet összekovácsolva kaphatok belőle egy ritka ércet. - meséltem el büszkén a féltve őrzött még ki nem próbált információt amit nemrégiben szereztem egy besúgótól. - Habár nem vagyok teljesen biztos benne, hogy miféle érc is készül belőle... - nem is firtattam tovább a témát, végtére is ő kovács valószínűleg tudott ezekről a dolgokról is és nem mondtam neki semmi ujjat.
- Köszönöm a bókokat, - mosolyogtam el amikor említette, hogy sokkal fiatalabbnak hitt, nem ő volt az első akit már sikerült megtévesztenem a külsőmmel. - valójában a kór nem számít sokat, a testvéreim mindig azt mondták, hogy én örökké egy tíz éves fejével fogok gondolkodni. Lehet van benne némi igazság is. hehe - kuncogtam el magam, közben eszembe jutottak bátyáim akik most valószínűleg dolgoznak, talán már el is felejtettek. Élik életüket mintha nem is lettem volna. Megráztam a fejem, elterelve a kétes gondolatokat. - Régóta nem jártam a Kezdetek Városában, ritkán visszalátogatok küldetések után nézni, vagy a Sweet dreamsben elfogyasztani pár falatot. Artes Limen? - kérdeztem vissza, - még sosem hallottam róla, de elég viccesen hangzik. - még kétszer háromszor kimondtam a két szót. Furcsán csengettek a szavak de mégis szépek. A jelentésükön nem is törtem a fejem. Amíg a hatalmas férfi egyet lépett nekem kettőt vagy akár hármat kellett, hogy tudjam tartani a tempóját. Nincs mit tenni az én lábaim sokkalta rövidebbek mint neki. Amikor sikerült megszoknom a tempóját mellé érve feltettem neki egy kérdést.
- Egyébként Te hány éves vagy?

by **Anatole Saito** Csüt. Okt. 03 2013, 21:09

- Növényekből ércet? Ez felettébb különös! Sose hallottam még ilyesmiről... - vallom be töredelmesen. - Mégis kitől hallottad te ezt? Nem mondom, hogy badarság, hiszen amíg nem járok utána, nem tehetek elhamarkodott kijelentést, de ilyen kísérletezésről nem hallottam még. Egy porifőző ismerősöm készít különleges elixíreket, nem hagyományos potikat növényekből, de ércet még nem próbáltunk előállítani. Te próbáltad már? Milyen jártasságod van amúgy, ha szabad kérdeznem? - Hát ez az új infó teljesen fejbe vágott. Ha ez valóban igaz, az teljesen új dimenzióba helyezi a kovácsolási lehetőségeimet és technikáimat. Azonban logikát egyáltalán nem találok benne. Két olcsó, bárhonnan beszerezhető tier 1-es növényből ritka ércet!? Bár lehet a túl egyszerűségében rejlik a titok és a zsenialitás, hiszen senki sem gondolna ezekből az előállítás lehetőségére.
- Én nem tudom, hogy idősebbnek vagy fiatalabbnak nézek-e ki a koromnál, mindenesetre mióta elkezdtem szakállat viselni, úgy hiszem komolyabb lett a fizimiskám. Apámnak van ehhez hasonló szakálla és elég karizmatikussá teszi a megjelenését a szemüvegével és az üzletember megjelenésével. Valami ilyesmit képzeltem el én is magamnak, csak én egy kicsit bohémabb alak vagyok. Amúgy nemrég töltöttem be a 22. életévemet. - Büszkén kihúzom magamat, hiszen ez már egy egész komoly, férfias életkor. Már látom a távolból a teleportkaput, amíg odaérünk, van alkalmam mesélni az otthonomról.
- Mi hangzik viccesen abban, hogy Artes Limen? Szerintem jól cseng és a többieknek sincs vele baja. A Limen az Artes Liberales céhháza. Ez az én céhem és furcsállom is kicsit, hogy nem hallottál még rólunk. Elég ismertek vagyunk, több harcost is adtunk már a frontnak.- Elnézve az életsávját, jobban modva a mellette lévő üres rublikát, ahol a céhlogó szokott elhelyezkedni, talán még nem is hallott a céhek létezéséről. Létezik ilyen ember Aincradban? O.o Kicsit elakadok a beszédben és zavaromban oldalt beletúrok a hajamba. - Elnézést kérek, nem kérkedni szerettem volna, egyszerűen csak büszke vagyok a céhemre és a házunkra. Sok munkám van benne és szívesen hívok oda vendégeket is. Van egy szép nagy kertünk, ott szerintem meggrillezhetnénk a husit. Hmm, már csak egy bökkenő van... Neked van főzés jártasságod? Én amatőr vagyok hozzá, mindent odaégetek. nem is próbálkozom vele. Az én dolgom a vadászat és a halászat, a kedvesem pedig főz, de ő most nem tartózkodik otthon, mert küldetésen van.

by **Jun** Csüt. Okt. 03 2013, 21:40

Miközben egyre közelebb és közelebb értünk a teleportkapuhoz visszakanyarodtunk a beszélgetés azon részére amikor a Feano levélből készült érceket vitattuk meg. Úgy tűnt érdekli a téma, nem hittem volna, hogy ennyire felcsigázza a dolog. Egy lélegzetvétellel annyi kérdést tett, fel hogy csak kapkodtam a fejem.
- Úgy látom sikerült felkeltenem a kíváncsiságod - nevettem el magam. - valójában ezt az információt egy besúgóféleségtől szereztem teljesen ingyen egy vendéglőben. Kicsit féltem eddig kipróbálni a dolgot, mert nem igazán értek az ércekhez, a növényeimet pedig nem szerettem volt butaságokra elhasználni. Azokra most nagy szükségem van a kristályíráshoz. Eléggé kezdő vagyok még ezen a területen, de azt hiszem idővel sikerül majd betörnöm vele a piacra és meggazdagodni belőle. Akkor nem kellene többet veszélyes küldetéseken részt vennem. - habár amit mondtam nem volt teljesen igaz, még ha gazdag lennék se tudnék úgy otthon lenni, és lógatni a lábam éveken át, azzal a gondolattal, hogy emberek százai harcolnak odakint életüket kockáztatva, azért, hogy szabadok lehessünk.
- Szerintem ha van elég nyersanyagod hozzá és türelmed nyugodtan kísérletezgessetek a barátoddal az ércek és növények közötti kapcsolatról. - biztattam a dologgal kapcsolatban, kicsit boldognak éreztem magam, hogy ismét hasznos lehettem valaki számára.
- Szerintem barátságos külsőt kölcsönöz neked a cicás szakáll. - különös mivel a történelem nagy alkainak is rendszerint volt valami féle arcszőrzetük, de nekik inkább világuralomra törő vagy embereket leigázó aurát kölcsönzött.. lehet az arc teszi, A korán meglepődtem, ami látszódott is az arcomon, egy pillanatig végignéztem rajta,
- Akkor jól tippeltem, hogy húsz felett vagy. Azt hiszem az e havi lottón szerencsét kell próbálnom. - Jókat kacarásztam amikor feltűnt, hogy ő is végigmér engem. Látszólag meglepődött valamin, vagy inkább elcsodálkozott, teljesen mindegy. Nem kérdeztem mire gondol, inkább figyeltem ahogyan érdekességeket mesél.
- Nem is gondoltam volna, hogy egy hírességgel futok össze a mocsárban. - néztem fel a férfira, - valójában eddig nem igazán hallottam egy céhről sem. Nem vagyok túlságosan erős, sem pedig magas szintű ahhoz, hogy több ezer ember megmentését rám bízzák. Eddig egyedül próbáltam élni és már így is egy ember élete szárad a kezeimen... megmenthettem volna de túl lassú és gyáva voltam... - hirtelen csend lett, kicsit bántott az emlék, soha sem fogom tudni elfelejteni azt a kísértetházat, és a felakasztott állatidomárt. Kicsit vártam majd kérdőn pillantottam ismét a férfira, aki szinte rögtön elnézést kért.
- Nem igazán értem miért kérsz elnézést. Nagyszerű dolog ha van egy hely ahova tartozhatsz és még büszke is lehetsz rá.- mosolyogtam rá. Kicsit biztatóan próbáltam hatni rá. Főleg azok után, hogy mennyi érdekes dolgot mesélt az ő kis menedékükről. Gyorsan témát is váltott, és az ételről kezdtünk beszélgetni.
- Valójában van néhány pontom főzésen, de amióta horgászni kezdtem nem sokat foglalkoztam ételek elkészítésével. De ha nem félted a húst akkor megpróbálhatom elkészíteni. - tartottam egy kis szünetet - kedvesed? - vigyorogtam fel rá. - Nem is tudtam, hogy már családot is alapítottál. - kicsit meglepett a dolog, de valamiért jó érzéssel tölt el, hogy még ezen a helyen is képesek az emberek szeretni egymást és boldogan élni. - Ő milyen ember? Csinos?

by **Anatole Saito** Pént. Okt. 04 2013, 00:45

Úgy veszem észre kicsit letaglóztam a lánykát a beszélőkémmel. De jobb is, ha már az elején tisztába kerül azzal, hogy ha velem lóg, akkor bizony itt szócunamik fogják érni. Elgondolkoztat ez az egész história... mégis miért adna egy besúgó ingyen információt. Viszont az a baj, hogy a kíváncsiság nevű szörnyeteg már most befészkelte magát egy olyan helyére az agyamnak, ahonnan nehéz kikergetni.
- Türelmem az van bőven, a nyersanyagot is megoldom valahogy, de a faeno levél pont az a növény, ami a kedvenc kristályaimhoz és potijaimhoz szintén kell, így én sem szívesen pazarolnám butaságra. Ami pedig a piacra való betörést illeti, szívesen segítek neked. - Egyelőre még nem tudok úgy tekinteni a lánykára, mint potenciális üzlettársra, de ha félreteszem a külseje alapján sugallt életkorát és hozzáveszem, hogy Mirika még nála is fiatalabb és bossharcokat vezet, meg sikeres páncélkovács, akkor már nem is tűnik olyan lehetetlen elképzelésnek, hogy ez a gyerkőc a jövő sztár kristályírója. S ebben én valóban tudok neki segíteni, kérdés, hogy élni akar-e vele.
A cicás szakállra tett bókja ismét megmosolyogtat, való igaz, hogy egy komolyabb, marconább szakállas férfiarcot hozzám illően bohókásabbá tesz, ha úgy tekintek rá, mint macskafejekre.
- Hát, ami azt illeti, nem bízták ránk több ezer ember megmentését, egyszerűen csak megyünk. Néha van válogató, hogy ki mehet, de többnyire önkéntesen vonulunk hadba. Egyébként meg ne csüggedj, nem mindenkinek kell ám hősködnie. Végtére is mi is csak túlélni akarunk, csak kicsit extrém sportolunk a bossharcokon. - Ismét megsimizem a buksiját és azzal hogy rámosolygok, próbálok az ő arcára is derűt csalni. Tagadhatatlan, hogy a kiscsaj máris belopta magát a szívembe és ez ellen nem tudok mit tenni. Na mondjuk nem is igazán akarok.
- Igen, nagyon jó érzés valahova tartozni. Tulajdonképpen az egész céhemre úgy tekintettem az alapításkor, hogy egy nagy családnak szánom. Neked is meg kellene tapasztalnod ezt az érzést. Csodálom, hogy eddig még nem jelentkeztél egyetlen céhnél sem, pedig úgy tűnik vágysz mások társaságára. Vannak barátaid idebent? Szoktál rendszeresen együtt küldizni valakivel? Az ilyesmik is sokat lendítenek előre az ember benti életén.
Az nagy megkönnyebbüléssel tölt el, hogy Jun rendelkezik főzés jártassággal. Csak nem lehet olyan nagy ördöngösség megsütni pár békacombot. A kedvesemre irányuló kérdéseket csillogó szemmel, hatalmas mosollyal az arcomon fogadom. Ha döntenem kellene, hogy Violára vagy a céhemre vagyok-e büszkébb, igencsak dilemmáznom kellene. De úgy vélem végül biztosan Viola mellett döntenék. - Gyönyörű! És tudom, hogy minden szerelmes férfi kicsit vakká válik, meg a kedvese a legszebb mindenkinek, de Viola tényleg lenyűgözően gyönyörű. Spanyol származású és nekem pont a zsánerem, mert oda vagyok az egzotikus lányokért. S hogy milyen ember? Nos, nehezen nyílik meg mások előtt, nekem sem ment könnyen az udvarlás, de akit a szívébe zár, azzal nagyon odaadó, gondoskodó. Na és neked kis hölgy, van már udvarlód?

by **Jun** Pént. Okt. 04 2013, 21:33

- Tényleg? - szemeim hirtelen ragyogni kezdek, azelőtt még senkit sem igazán érdekeltek az én kis kristálykészítési dolgaim, habár nem is tudják sokan. - és hogyan tudnál segíteni ha szabad kérdeznem? - néztem fel a férfira minden szavára gondosan odafigyeltem, nem akartam egyetlen apróságot sem elszalasztani. Már előre látom magam előtt a jövőt amikor egy aranyos kis boltocskám lesz mindenki a lábaim előtt hever, hogy a speciális limitált kristályaimat használhassa, mint például az étel kristály...Tökéletes...elméletben legalábbis az. De visszatérve ez a férfi sokat segíthet a későbbiekben is, tapasztalt harcos, komoly céhvezér, saját boltja van és még nője is. Ez nem lehet véletlen.
- Tényleg? Szóval az emberek nem várják el tőletek, hogy harcoljatok? - lepődtem meg, eddig egész végig azt hittem, hogy a céhbe tartozás egyenlő azzal, hogy minél gyorsabban túljussunk több bosson és végre kijussunk innen. - valójában, nem félek a haláltól... de túlságosan képzetlen vagyok és csak hátráltatnék mindenkit egy komoly harc közben. A csapatmunkához pedig végképp nem értek... - lesütöttem a tekintetem, furcsa dolog ilyesmit bevallani egy majdnem teljesen ismeretlen férfinek. De ami igaz az igaz, nem lehet letagadni, a vereségeim is ezt bizonyítják.
- De azt hiszem ha elég erős leszek, és mással nem tudok senkinek sem hasznára válni, én is becsatlakozok a frontvonalra. - amikor végigsimította kezét a fejemen felpillantottam mosolygó arca az enyémre is enyhe vigyort varázsolt. Ez biztosan olyan mint az ásítás, ha valakit látsz ásítozni egy idő után te magad is elkezded. Jó érzéssel tölt el, ahogyan beavat miként is tekint a céhére, avagy az ő saját családjára. Hirtelen felkapom a fejem kicsit zavarban kezdtem érezni magam. Butának, és kiismerhetőnek.
- Úgy gondolod? - zavartan kezdtem igazgatni a hajam - Néhány emberrel már gyakran összefutok, de őket inkább csak bajtársnak nevezném. Nem ismerem őket, néha küldetéseken összefutok velük, vagy eltöltünk pár órácskát együtt. De ez mostanában nem túl gyakori. De ezen kívül általában egyedül vagyok, gyakran költözök. - boldoggá tesz, hogy valaki némi aggódást mutat felém, tömören el is mondtam neki, amit hallani szeretett volna, azt viszont nem mertem elmondani neki, hogy eddig teljesen ismeretlen volt számomra az, hogy a céhek nem csak harcolnak hanem családként is működnek. Ahogyan a barátnőjéről mesélt, minden szavát gondosan megválogatta, csupa jót mesélt, szinte már a fejemben össze is állt egy kép egy nőről aki egy fejjel alacsonyabb mint ő kezében egy serpenyőt tart és ételt készít. Hosszú derékig érő haját felkötve hordja, hangja pedig lágyan cseng. Annyira belemerültem a képzeletbeli hölgyike összeépítésébe, hogy alig hallottam meg amikor kérdezett valamit. Megráztam a fejem, és az elkapott szavak alapján próbáltam kikövetkeztetni mit is akart kérdezni. A mondat végét sikerült hallanom, szóval nem sok esély van rá, hogy tévedek. Az udvarlók után kérdezett.
- Umm.. - megtornáztatta az agyam a kérdéssel az biztos, kicsit törtem a fejem, - udvarló alatt olyan férfit vagy nőt értesz aki meghív sütizni meg sétálni mert perverz dolgokat akar csinálni?

by **Kayaba Akihiko** Pént. Okt. 11 2013, 17:38

Kagura: Kezdő *Kopja/Rövid Kard/Buzogány* (+1 erő)
Nagoyaka Kiyoshi: Hosszú Pontosság Potion (2 támadás erejéig biztos találat)

by **Anatole Saito** Vas. Okt. 13 2013, 01:32

- Elég ismert vagyok a piacon, mint páncélkovács. Szerintem ezt a felkapottságot meg tudnád te is lovagolni. Ha beajánlanálak pár embernek és a kapcsolataim révén tudnék szerezni alapanyagokat, amivel a kezed alá dolgoznék, akkor sínen lennél. Persze ehhez kell az is, hogy hasznos receptjeid legyenek, amik kelendőek a frontharcosok körében. Ismered amúgy Chanceryt?
Furcsa dolgokat mond ez a lányka és először nem is igazán tudom összerakni magamban, hogy akkor mi is igazán az álláspontja a bossharcokat illetőleg: jönne-e vagy mégsem. Az az érzés kezd megfogalmazódni bennem, hogy lehet nem is a bossoktól félne igazán, hanem a csapattársaktól. - Mindig örömmel tölt el, ha egy új emberke csatlakozik a frontharcosokhoz, a bossok meg ugyanolyan mobok, mint a többi, csak kicsit nagyobbak és rondábbak. De amúgy miért mondod, hogy nem értesz a csapatmunkához? Rossz tapasztalatok? Lehet egyszerűen csak nem volt jó a csapatösszetétel. Nálam is megtörtént már olyan, hogy nem működött a kémia a csapattagok között és fejetlenség állt be. - Hát igen, az az ominózus első céhküldetés. Az nem éppen a jó csapatmunkáról híres. Ellenben a 10. bossharc az igazi mestermunka volt ilyen téren.
- Igen, úgy gondolom. Határozottan társasági emberkének tűnsz. ^^ Ehhez képest nagyon megdöbbentő, hogy az időd javát egyedül töltöd. Mi lehet ennek az oka szerinted? Vagy te ezzel így tökéletesen elégedett is vagy? - Igazán megdöbbentene, ha a válasza igen lenne. Mégis ki akarna ennyire magában lenni. Hmm, Alex... aztán tessék, immáron ő is felhagyott a szólózással, a magányos harcos imiddzsel, mert rájött, hogy van más lehetőség is és közösségben élni annyira nem is rossz.
Mire a teleportkapuhoz érünk, rákerül a sor az udvarló kérdésére, s Jun gondolatmenetét hallva felnevetek. Alig tudom csillapítani magam, meg is kell állnom egy fél percre. - Elképesztő kis lányka vagy, tudod-e? Nem, az udvarló jobb esetben nem akar perverz dolgokat művelni veled. Az udvarló szeretne megismerni és ha a beszélgetés, teázás, vacsorameghívások után is még mindig érdeklődik utánad, mert tetszel neki, és te is benne vagy, akkor már lehet huncutkodni is
A teleportkaput aktiválva pillanatok alatt a Kezdetek Városa főteréhez érünk, innentől már csak pár perc séta választ el bennünket az Artes Limentől. Ehhez azonban először keresztül kell vágnunk a Keleti negyed kereskedősorain.

by **Jun** Vas. Okt. 13 2013, 08:40

- Tényleg megtennéd ezt mind értem? - kérdeztem vissza meglepetten. Sosem gondoltam volna, hogy bárki is ilyesmi ajánlana fel nekem. - Hát... ami azt illeti...eddig csak gyakori receptekre sikerült bukkannom...és a kísérleteim is csődöt mondtak...- néztem félre, közben visszagondoltam a Fotókristály sorozatgyártásra, igazi csőd lett. Ha valamivel biztos azzal tuti nem fogok befutni. - Chancery? Persze, hogy ismerem. Amikor először voltam a Tavacskánál vele együtt töltöttem egy napot. Horgásztunk, meg főztünk. Később pedig ellátogattunk egy Onsenbe is. - Kicsit meglepődtem, hogy Chan ilyen híres, biztos sikerült összehozniuk Jay-el egy jól menő kis üzletet valamelyik városban. Vagy csak ő is csatlakozott a frontharcosokhoz. - Habár elég régen találkoztunk... - pontosabban azóta csak kétszer akkor is messziről és egy köszönésen kívül nem történt semmi...
- Rondábbak? Lehet valami rondább mint az a szörnyeteg amitől megmentettél a mocsárban? - húztam a számat, nem igen tudtam elképzelni egy ronda nedves testű hosszú nyelvű állatnál rondább lényt. Megráztam a fejem, próbáltam kiverni azt a lényt örökre az emlékezetemből. Belegondolni is rossz, hogy létezhet valami ennél is rondább... - Hát... valójában, kicsit félek, hogy valaki talán miattam halna meg mert figyelmetlen voltam... hajlamos vagyok csak egy dologra koncentrálni...és másra nem is figyelni... - közöltem vele a tényt. Megannyi küzdőtéri harcomon is teljesen megfeledkeztem az életpontjaimról, vagy idomár petekről...
- Szeretem az embereket, jobban érzem magam társaságban, viszont nem sok emberrel sikerült eddig jóban lennem...Azok között pedig elég sokan már életüket vesztették... - Kicsit lehajtom a fejem, elmerengek egy pillanatra. - De én mindent megteszek, hogy ne legyek egyedül. Gyakran sétálgatok városokban, és rengeteg időt töltök fogadókban, hallgatva a hőstörténeteket. - Habár ez nem pont olyan dolog amivel az embernek büszkélkednie kellene...Hamarosan már a teleportkapuhoz értünk, éppen az udvarlós dolgokról beszélgettünk amikor kinevetett, sőt alig tudta abbahagyni a nevetést. Felfújtam az arcom.
- Mi olyan vicces? - kérdeztem amikor pedig megszólalt kifújtam a pofazacskómban összegyűjtött levegőt. - szoktak hívni ebédelni, meg fagyizni is. Régebben gyakrabban előfordult, napi három négy alkalommal is. Akkoriban még nem kellett költenem az ételre sem. - Húztam ki magam miközben dicsekedtem neki. - De szerintem a legtöbbjük csak perverz dolgokat akart, ezért megbüntettem őket. - karba tettem a kezeim és bólintottam kettőt.
- Téged nem szoktak annak ellenére zaklatni, hogy van barátnőd? - kérdeztem kíváncsian miközben léptem be a teleportkapuba.

by **Anatole Saito** Vas. Okt. 13 2013, 12:47

- Miért ne tenném? Csak egymást segítve juthatunk ki a legnagyobb túlélőszámban. Nekem megvannak a lehetőségeim, miért ne osztanám meg másokkal is? A céhemnek is ez az ideológiája: az alacsonyabb szintűek segítése. De most hogy így mondom, eszembe jutott még valami. Van esetleg egy kis megtakarított pénzecskéd? Volna egy eladó ritka ördög fegyverünk. +4 erő +4 speciális képesség +2 kitartás és nincs hozzá recept. Érdekel? Nem mondok rá árat, mondj te, hogy neked mennyit érne meg. - Már egy ideje tartogatom ezt a fegyvert, annál értékesebbnek érzem, hogy csak úgy feldobjam a bolha piacra és aki kapja marja alapon elvigye akár olyasvalaki, aki nem érdemli meg.
Jó hallani viszont azt is, hogy a lánykának azért mégis vannak barátai, ráadásul a másik ismert kristályíró. - Lehet érdemes lenne Channal konzultálnod, összedolgoznod. Nagyon kedves lány és szerintem hajlana rá, hogy segítsétek egymást. Ne vetélytársaknak tekintsétek a másikat, hanem szövetségesnek. Mi is így futottunk fel annak idején Mirikával a páncélpiacon.
Megmosolyogtat, hogy a kislány mennyire be van tojva attól a békától. Persze mindenkinek megvan a maga fóbiája, én például gyerek korom óta irtózom a darazsaktól, mert a csípésükre allergiás vagyok. Na de nem kapnék sikítófrászt, ha itt zümmögne el mellettem egy. Illetve már nem kapnék... Rolling Eyes

- Hát igen, a 6. boss elég rusnya egy szörnyeteg volt. Csápok lógtak ki a szájából és valami fura trutyit köpött maga elé, amit a pókjai felzabáltak. Undorító volt, ha nem kellene bátornak lennem a többiek előtt, bizony mondom neked, én hazateleportáltam volna. - Cinkos mosollyal összekacsintok a lánykával. - De vannak egészen humanoid bossok is, a 7. például egy gladiátor harcos volt két tigrissel. Félelmetesek, de összességében izgalmasak a bossharcok, egy idő után pedig egészen beleszokunk már. Csak ki kell zárni a tudatodból a félelmet és azt kell hajtogatnod magadnak, hogy ezek a lények tulajdonképpen nem is léteznek és nem fáj a sebzésük. Ez azért nagy könnyebbség.
Mire átteleportálunk, már igencsak felvidult állapotban vagyok. Érdekes a leányzó gondolkodása, igencsak sajátos. - És most már nem hívnak meg az udvarlóid? Vagy miért mondod, hogy régebben nem kellett költened még az ételre sem? Mondjuk nem szép dolog így kihasználni a lovagjaidat, ugyanakkor nagyon élelmes megoldás, huncutka Very Happy

Miközben átvágunk a Keleti negyeden, a vásáros standokon beszerzek némi zöldséget és fűszert a levadászott mobhusi mellé, majd folytathatjuk is hazáig az utat. Persze ha Jun valamit megkíván, akkor azt is megveszem neki. Ha már az udvarlók kihasználásánál tartottunk Rolling Eyes

- Zaklatni? Nem, nem szoktak lányok zaklatni. Tudod, én nem vagyok az a fajta gyúrós, kemény macsó, akiért bomlanak a nők. Első ránézésre elég nyikhaj lehetek, nem feltétlenül a megtestesült őserő. És tudod a lányok az ilyen alfákra buknak. Viszont nekem van némi sütnivalóm és állítólag jó a humorom is, amire viszont az intelligens lányok buknak. Na és pont őket keresem. Illetve már nem, bár egy kis flört mindig belefér.
Megérkezünk végre az Artes Limenhez és büszkén kihúzom magam, mikor a bejárati kapuhoz érkezünk. Bepötyögöm a kódot, majd előzékenyen kinyitom a kaput Jun előtt. - Fáradj beljebb, üdv a Limenben! - Majd a lakrészek egybenyíló folyosóin át, elkalauzolom hátra, a kerthelyiségbe.

by **Jun** Vas. Okt. 13 2013, 13:58

-Ebben van némi igazság, de én eddig csak trükköket csináltam a kristályaimmal, másra nem igazán alkalmasak... - gondoltam itt vissza a gyertya kristályos csínyemre amit még küzdőtéren vetettem be. Igazi zseninek kellett lenni, ahhoz hogy ilyesmi eszébe jusson valakinek. - Vagy talán tévednék? - kérdeztem csíntalan mosollyal az arcomon kicsit félredöntve a fejem közben próbáltam összerakni a fejemben az elhangzó szavakat. Ritka és még fegyver is... a neve cseppet sem ismerős. Szerintem még nem hallottam róla, sőt nem is láthattam. - Ördög fegyver? - kérdeztem vissza. - Még sosem hallottam róla, de ha az elmondásod helyes akkor erősebb mint az én Futó fegyverem. - nyitottam le a menüm és ellenőriztem le a pontjait. Egyedül a gyorsaságom csökkenne vele ha megvásárolnám...de az könnyen orvosolható. - Sajnos most épp pénzszűkében vagyok... és szerintem 180 arany túl kevés egy ritka fegyverhez képest. - vakargattam meg a fejem zavaromban, közben a vagyonomat nézegettem. - talán még fel tudnék ajánlani néhány kristályt...de nem hiszem, hogy egy olyan erős céh mint a tiéd olcsó kis tisztító kristályokra vadászna vagy hullámkristályokra. - nevettem fel. Viszont amit mondott, miszerint ne vetélytársként tekintsek Chan-ra meglepett. Ha jól értelmezem arra utal, hogy ő is kristályíró, szeretek versengni, de ő hozzám képest sokkal jobb az ilyesmiben szóval esélyem se lenne. Érdeklődve hallgattam ahogyan elmeséli milyen ronda is volt a 6. boss, azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem én harcoltam vele. Igaz, hogy pókoktól nem undorodom annyira mint egy óriásbékától, de trutyiköpő boss... nem tudnék ragacsban úszva harcolni.
- Miért kell bátornak mutatnod magad? - néztem fel rá, nem értettem amit mond. Ha valaki olyan hatalmas és erős, hogy fél kézzel elpusztít egy szörnyeteget mitől félhetne? Különös. - A gladiátor már barátságosabbnak hangzik és kevésbé undorítónak. - nevettem fel. Hogy is lehetne egy emberszerű boss undorító? Talán csápokkal...kardfogakkal...ragyás testtel...
- Nem használtam ki senkit. Sőt teljesítettem a kívánságukat. Csak amikor már kezdtek idegesítőek lenni, vagy túlságosan közeledtek... - tartottam egy pillanatnyi szünetet, - megszabadultam tőlük. - mosolyogtam ártatlanul a férfira és lépdeltem tovább. Közben beértünk a város azon részére ahol legjobban nyüzsög az élet. Mindenhol bódék sorakoztak. Megvártam amíg vásárol, közben én is körbenéztem, nem igazán nyerte el semmi a tetszésem, olyan szinten hogy pénzt költsek rá. Amint megérkezett folytattuk az utunkat a furcsa nevű céhház felé.
- Tényleg nem szoktak? - lepődtem meg. - pedig biztos voltam benne, hogy mindig sokan lengnek körbe. - megálltunk egy hatalmas épület előtt. Ámuldozva néztem, nem is tudtam, hogy ilyesmi épült a városban. Habár nem ez az első eset, hogy valami ennyire meglepett. Amikor pedig mondta, hogy ez lenne a Limen teljesen meglepett. Sokkal kisebbnek képzeltem.
- Tényleg ez lenne a céhházatok? - kérdeztem. Egyszerűen hihetetlen ez az egész. Vajon hányan lakhatnak itt? Meddig tartott felépíteni? Miközben sétáltunk keresztül a folyosókon ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, nem győztem forgatni a fejem, nehogy valamit elszalasszak. Még a falak találkozásánál lévő sarok is izgalmas volt. Végül kijutottunk egy kerthelyiségbe.

by **Anatole Saito** Vas. Okt. 13 2013, 14:51

- Ami azt illeti de, igenis nagy hasznát vennénk tisztító kristályoknak és ami azt illeti, a hullám kristály sem egy elvetendő holmi. Gondolj csak bele, ha valakit megmérgeznek a céhből, azonnal tudja magát gyógyítani a céh inventoryból, vagy ha körbeveszik banditák, akkor el tudja lökni őket. Hasznos kis holmik ezek, csak tudni kell őket időben használni. annyi kristályom meg potim van, hogy időnként gyakorolni szoktam fejben, hogy melyik szituációban éppen milyen lenne alkalmas. Szívesen odaadom neked a fegyvert pár kristályért meg az említett összegért, de ha később szeretnéd megvenni, hogy ne nullázódj le, akkor is odaadom neked, aztán ráérsz majd fizetni. - Lehet rosszul teszem, de ez a rövidke ismertség is elegendő számomra arra, hogy megbízzak a leánykában. Jó emberismerőnek tartom magam, ő pedig nem tűnik olyasvalakinek, aki ki akarna forgatni a vagyonomból.
- Hát igen, bátornak... Mivel én is egy céhet vezetek és kezdetek óta ott vagyok a fronton, na meg férfi vagyok, ezért nem ijedezhetek, mint egy csecsemő. A többiek számítanak rám és szégyenkeznék, ha nem a maximumot adnám minden egyes harc alkalmával.
Kicsit furcsállom, ahogy az udvarlóiról beszél a lányka. Megbüntette őket, megszabadult tőlük. Kicsit sarkosan fogalmaz, de nem tulajdonítok neki jelentőséget. Egyrészt az indikátora makulátlan zöld, másrészt egy ilyen ártatlan teremtés mégis hogy bánhatna el férfiakkal. Ami pedig azt illeti, ha valaki erőszakoskodott vele vagy túlságosan nyomult, na az meg is érdemli a büntetést. - Ha valaki legközelebb kellemetlenkedik veled, és le akarod rázni, akkor írj nekem egy üzenetet és majd én ellátom a baját!
- Igen, ez - lépünk be a kapun, s ahogy keresztül haladunk a folyosókon a házrészekre mutogatok - Mindenkinek külön-külön kis lakrésze van. Mindenkinek megvan a magánszférája, ahol úgy éldegélhet, hogy saját lakása, saját privát élettere van. És emellett vannak a közösségi terek, amit mindenki használhat, például a kert, meg benne az onsen. Van hely bőven, úgy építettem, hogy legalább 15 ember elférjen benne, így bármikor vendégeket is tudunk fogadni és itt altatni a céhtagokon kívül is.
A kertbe érve leteszem a bevásárló csomagokat a padra, majd a hátsó sufniból előhúzom a grillezőt. Elkezdem előkészíteni egy kerti asztalnál a hozzávalókat. Ebben már igen gyakorlott vagyok, hiszen sokszor szoktam Violának is segíteni ebben, de a főzés tudománya már nem az én terepem. - Nos, innentől kezdve átadom a stafétabotot a szakácsnőnek! - Azzal lehívom a békacombokat az inventorymból és Jun elé teszem. Amíg fűszerezi és aprítja az étkeket a rendszer segítségével, addig gondoskodom a parázsról a grillsütőben.

by Ajánlott tartalom