Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

[Akaito] Egyensúly

3 posters

Go down

[Akaito] Egyensúly Empty [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Hétf. Márc. 16 2020, 09:57


Az apró kavicsok narancsosbarnán szórták szét a folyón tükröződő napfényt. A víztükör fölé apró, élénken zöldellő levelek hajoltak, engedelmeskedve a lágy, tavaszi szellőnek, amely napok óta nem volt ilyen kellemes. Mélyet szívtam a lassacskán felmelegedő levegőből és szemeimet behunyva feküdtem le a híd fakorlátjának éppen elég széles gerendájára, fejem a felhőtlen ég felé fordítva. Kicsit korábban jöttem - pont annyira, hogy fel tudjam mérni a környezetet és ki tudjak választani egy olyan területet, ami az előzőhöz képest több odafigyelést igényel, és mivel elég hamar rá is találtam, nem volt más hátra, mint megvárni Fuwát is. A lánnyal még előző nap beszéltük meg, hogy ma újra kijövünk gyakorolni: amióta közösen viseltük a kék karkötőt, egy ilyesmi, közös erőfelmérés még a korábbinál is többet fog segíteni céhtársamnak, és, nos... a Katanámnak is. Persze a legendás fegyver közel sem volt még a következő szintlépéséhez, de jelenleg nem volt miért siettetnem. Az arénaharcaim is el-elmaradoztak mostanában... egy kis tét nélküli, könnyed edzés viszont mindig belefért.
Észlelésem jelezte a lány közeledtét, de amíg oda nem ért, nem keltem fel: mélyet szippantottam a friss levegőből, csak azután ültem fel és mosolyogtam rá.
- Szia - köszöntem, két lábamat lovaglóülésben lóbálva a korlát két oldalán - Tetszik? - mutattam körbe a helyszínt: valószínű járt már errefelé attól független is, hogy a kis folyócska és a fölötte két méterrel átívelő híd a céhkertnek egészen a legvégén, közvetlen a mögötte kezdődő hegy lábánál húzódott, jó öt-nyolc perc sétára az épülettől - A víz azért eléggé hideg még - kuncogtam, majd leugrottam a korlátról és megnyújtóztam - Azaz nem érdemes beleesni, bár... - tűnődtem el - Azt hiszem odalent fogunk mérkőzni. A vízből kiemelkedő köveken - mutattam le - Tudod, egy védett övezeten kívüli, hirtelen jövő harcnál aligha lehet meg az a luxus, hogy ideális terepen védhesd meg magad, így gondoltam kipróbálhatunk egy ilyet is - néztem rá vidáman, de persze ha láttam az arcán, hogy maradna a kevésbé csúszós és vizes terepnél, inkább elvetettem az ötletet.
- Tényleg, vettél már fel jártasságokat? - kérdeztem rá - Itt például az akrobatika segítene, meg az ugrás. Ha nem, szívesen segítek eldönteni a harc közben-után, melyikeket válaszd. Nagyon sokat tudnak segíteni a mindennapokban, de főleg küldetések során.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Kedd Márc. 17 2020, 21:05

Örült neki, hogy napról napra szebb idő lett. Sokat sétálgatott, egyre inkább felfedezte a palota kertjét. Kereste a megörökítésre érdemes helyeket. Talált is, legalábbis az alapján, hogy egyre vastagodott a mappája.
Előző este többek között erről is lelkendezett - olykor, egy-egy mondat erejéig nem a füzetén keresztül - Hinarinak, a kedvenc rajzait meg is mutatva a forrócsoki mellett. Mert az nem maradhatott el egy ilyen estéből, de nem bizony!
De felvetődött az is, hogy azóta hogyan gyakorolt, mit csinált, sikerült-e fejlődnie. Erről a témáról már kevésbé lelkesen mesélt, de azért úgy tűnt, hogy nem lustálkodott: próbálgatta, amit nem felejtett el a tanultakból, és azt is boldogan mesélte el, hogy nemsokára Simeonnak is megmutatja mi mindent tanult.
És nagyon fellelkesedik az ötlettől, hogy megint gyakoroljanak úgy Hinarival. Aznapra viszont már fáradt volt ehhez, úgyhogy abban maradtak, hogy ma fognak közösen gyakorolni.
A füzetét magával sem hozta: Kardjával a kezében sétált ki a palota kerjébe, néhányszor megállva, hogy megcsodálja az éppen nyíló, vagy már pompázó virágokat, vagy egyszerűen csak a napfény játékát a területen.
Éppen ezért, talán kicsit késett a megbeszélt időponthoz képest, amit viszont észre sem vett.
Szinte ránevetett Hinarira, meglátva előbb a korláton feküdni, aztán a lábát lóbálni. Jó mókának tűnt.
- Szia! - köszönt röviden, de annál vidámabban, és lelkesebben.
A kérdésre, hogy tetszik-e neki a környék, hevesen bólogatott. Nagyon is. A céhházban ez lett az egyik kedvenc helye miután felfedezte magának.
Egyetértett, hogy hideg lehet még a víz, tapasztalta ő is néhány nappal korábban, ha nem is ennél a pataknál.  Mégis csillogó szemekkel bólintott az ötletre, hogy a vízben gyakoroljanak. Mindig is szerette a víz közelségét, de mióta Simeontól nagyjából úszni is megtanult, kifejezetten oda volt érte, hogy vízben legyen.
Kicsit elkomolyodott az arca a magyarázatra: láthatóan teljesen igyekezett megérteni. Hinari mondandójának a végén pedig bólintott, hogy kifejezze egyetértését. Nem árt az ilyesmit is gyakorolni.
- A-zért ugye nem tör-ténik i-lyen? - fűzte azért hozzá kicsit aggódva. Nem szerette az ilyen helyzeteket.
A kérdésre szégyenkezve megrázta a fejét. Még.. nem. Nehéz volt kiválasztani, melyiket szeretné. Annál hálásabban bólogatott Hinari felajánlására, hogy segít választani.
Közben lesétáltak a patakpartra, ahol, mielőtt belement volna a vízbe, legugolva a kezét dugta bele, hogy megnézze azért, mennyire hideg.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Szer. Márc. 18 2020, 13:58


Furcsa, mégis szívderítő látvány volt Fuwa kezében nem a füzetét látni, ahogy felém sétált. Szó ami szó, az irkálós megoldás néha valóban hosszabb és kényelmetlenebb volt, mint az élőbeszéd, különösen akkor, ha amúgyis tudtuk, hogy hanyagolni fogjuk a nagy diskurzusokat.
Meghát, ha füzet van a kezedben, a kardnak nincs helye ott.
Örültem neki, hogy nem esett nehezére a köszönés és a folyó feletti harc ötletének kivitelezése sem, sőt, lelkesedése engem is magával ragadott és kuncogva huppantam le mellé a híd hosszú fagerendáira. Továbbra is figyelte minden szavam, a kérdése viszont kissé elgondolkodtatott: legszívesebben azonnal rávágtam volna, hogy de, nagyonis és általában nem is ritkán, de nem akartam már így az elején ráijeszteni. Végül csak könnyedén rámosolyogtam és megvontam a vállam:
- Sajnos elő szokott fordulni. Ez az itteni világ átformálja az embereket... sokan sokminden rosszat is megtesznek a túlélésért vagy egy jobb pozícióért, ezért nem árt, ha mindig óvatos és felkészült vagy - feleltem, miközben lassacskán elértük a híd végét, hogy lekanyarodjunk a part felé - De ha nem is a játékosokat vesszük, mobok bármikor megjelenhetnek melletted. Védett övezeten kívül számítani kell az ilyesmire - néztem rá tűnődőn, amikor pedig a következő kérdésemre megrázta a fejét, kicsit hosszabban is elgondolkodtam. A mostani harc során az akrobatikát és a vértemnek hála a súlyemelést be tudom mutatni neki, sőt, azt hiszem a rejtőzést is... a többivel kapcsolatban viszont marad a magyarázás.
- Ha van Észlelésed, észre tudod venni azt, aki valahol elbújik, lesből akar rád támadni vagy hallgatózni szeretne. Ez kellő biztonságot ad minden helyzetben; nekem ez volt az első, amit magas szintre húztam - álltam mellé és mélyet szívtam a levegőből - Most például észrevenném, ha kettőnkön kívül bárki lenne a közelben - pillantottam körbe és magam is lehajoltam, hogy kipróbáljam a víz hőmérsékletét. Szerencsére persze nem volt itt senki, de a tudat biztonságérzetet adott, amit nem cseréltem le volna semmi másra.
- Uhh, elég hideg - nevettem fel és ráztam is le a kezemről a vízcseppeket, majd előhívtam a menümet és elküldtem neki a párbajfelkérést. Most is rábíztam, egész vagy féléletes legyen-e, közben pedig felszerelkeztem, ám az előző harchoz képest most a Katanámon kívül a vértem is rajtam volt: jobb élőben szemléltetni, mit is tud ez a súlyemelés, nem igaz?

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Pént. Márc. 20 2020, 22:14

Elkeseredetten hallgatta a kérdésére a választ. Elő szokott... Hinari nem azt monda, hogy "néha" vagy hogy "ritkán"... De ő akkor sem szereti a váratlan helyzeteket...
Végül megrázza kissé a fejét. Majd később gondolkodik ezen. Most gyakorolni jöttek ide. És a mobok tényleg meg szokták lepni, úgyhogy mindenképpen hasznos, ha gyakorolja a váratlan helyzeteket.
A jártasságokhoz fűzött magyarázatra úgy bólogat, mint akinek egyáltalán nem új az információ. Érti ő, nagyjából, hogy mire való egy-egy jártasság. Csak azt nem tudja, neki melyiket lenne okosabb felvenni... Egyrészt mindegyik hasznosnak tűnik neki, másrészt mindegyikben van valami félelmetes. Az észlelés például egy nagyobb tömegben biztosan nagyon megijesztené.
Az talán kicsit problémásabb, hogy a harci hasznukat is elemezze a jártasságoknak. Egyelőre annak is örül, hogy kezd tényleg ráérezni, hogyan is kell erősebb ellenfelek ellen harcolni.
A patak vize nem tűnt veszélyesen kellemetlennek, de azért nem mondta volna, hogy szivesen úszkálna benne... Talán még Simeonnal sem... inkább a parton ülne, és figyelné a napsugarak játékát a vizen. Talán le is tudná rajzolni!
Kicsit elkalandozik, de azért eszébe jut, hogy most viszont Hinarival jött gyakorolni, és így sem kell fürdenie, úgyhogy elvörösödve fölegyenesedik, és meg is próbál a kövekre sétálni, ahol HInari a gyakorlást javasolta.
Csak hát... csúnyán elszámolja magát, és bár az első kő még egyáltalán nem okoz nehézséget, a másodikra túlságosan is nagy lendülettel, és magabiztossággal lép. Hogy a következő pillanatban a hűs vízben pislogojon megszeppenve, és meglepetten. Ezek a kövek csúsznak... Nagyon...
Viszont nem ücsörög sokáig a vízben, már csak azért sem, mert így már tényleg kellemetlenül hideg. Óvatosan feltápászkodik, és gyorsan lecseréli átnedvesedett ruháit néhány kattintással, aztán mostmár sokkal óvatosabban lép a kőre, így is borzasztóan instabil egyensúllyal. Nehéz lesz itt még harcolni is. Amikor viszont talál egy viszonylag stabil pontot kíváncsian Hinarira néz, hogy ő hogy boldogul a köveken.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Vas. Márc. 22 2020, 12:22


Kíváncsi voltam, mi volt az, ami ennyire elterelte a gondolatait és enyhe pírt rajzolt az arcára. Hát, biztos nem az, amit korábban mondtam neki az Észlelésről és ezekről... mégha komolyan figyelt is rám közben. Persze úgy tettem, mintha nem venném észre a pillanatnyi kizökkenését, a következő percben viszont muszáj volt odakapnom a fejem, mert... Fuwa beleesett a vízbe.
- Jól vagy? - léptem oda hozzá és segítettem fel a vízből, de képtelen voltam nem kacagni a szituáción - Inkább gyakoroljunk kint a füvön? - néztem rá, még mindig vidámságtól csillogó szemekkel, amikből alig bírtam kitörölni a könnyeket - Bocsánat - tettem hozzá egy kicsit elszégyellve magam, de... egyszerűen túlságosan is aranyos volt ez az egész. Mégcsak nem is őrajta nevettem, hanem ezen a lehetetlen helyzeten.
- Látod, például erre való az Akrobatika - ugráltam párat a csúszós köveken - Meg az ugrás, ami abból jön - értem el egy a folyó fölé behajoló faágat, kapaszkodtam bele, vettem lendületet és egy félfordulattal érkeztem le egy nagyobb, csúszós sziklára Fuwa mellett - Ha nem tudnak kibillenteni az egyensúlyodból, könnyebben tudod te irányítani a harcot, vagy esetleg elmenekülni is - magyaráztam - Láttad volna, Ozirisz mekkorákat esett és csúszott össze vissza mindenhol, csakmert nem ezt választotta - nevettem fel az emlékekre, miközben nyugtáztam a felugró ablak elfogadását és a párbaj kezdete előtt megjelenő visszaszámlálót.
- Tudod, korcsolyázni is nehezebb akrobatika nélkül - súgtam még oda a lánynak kacéran, majd ellibbentem mellette és megálltam a híd alatt lévő, egyetlen kisebb kövecskén. Hát igen... ha viszont elesne és valaki megfogná, az még jól is tudna kijönni az ő esetében, bár aligha hinném, hogy Fuwa annyira odalenne azért, ha valaki támaszára szorulna. Mindenesetre közben már majdnem lejárt a visszaszámlálás, így mialatt céhtársam az előző témával volt elfoglalva, bekapcsoltam a Rejtőzésem és a Lopakodást és egyetlen pillanat alatt eltűntem a szeme elől.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Kedd Márc. 31 2020, 16:41

A meglepetés után elneveti magát, és határozottan bólint a segítségére siető Hinari kérdésére. Persze, hogy jól van. Nem ütötte meg magát... nagyon. De az biztos, hogy nem fájt semmi. És tulajdonképpen... egész mókás is volt a vízba huppanni, ha váratlan is.
Miután állt a lábán ámulva nézte Hinari akrobatika bemutatóját. Woow... Abban azért kételkedik, hogy ez neki valaha menne, de... ha feleennyire ügyes tudna lenni, mint a hercegnő, már az is fantasztikus lenne. Nem esne olyan könnyen el, ha valaki véletlenül meglöki.
Ozirisz említésére viszont inkább sajnálat ül ki az arcára. Látta ő is Ozirisz eséseit, de neki nem tűnt viccesnek. Inkább fájdalmasnak. Még meg is csóválja a fejét.
Aztán Hinari a korcsolyázásról beszél... Hogy... akrobatikával könnyebb... Akkor úgy jobban tud Simeonnal tartani. Ami szuper klassz lenne. De... Hinari honnan tudja, hogy Simeon valamikor ide jöhet, és elhívhatja korcsolyázni? És hogy igent akarna mondani...  Elvörösödött kicsit a gondolatra. Nem mondta senkinek, de mióta Mirika megkérdezte, igent mondana-e, azóta minden nap nézegeti a palota kapuját, hogy vajon jön-e az idomárfiú.
Közben viszont nem figyelt Hinarira. Túl sokminden jutott eszébe hirtelen.Mire pedig észbe kapott a számláló csippanásainak hála, már hiába nézegetett körbe... Hova tűnt? Úgy volt, hogy gyakorolni fognak...
Bizonytalanul néz rá a térképére... Nem érti... A térkép szerint még mindig itt van... Ráadásul közel. De akkor miért nem látja? Buta térkép... Elromlott... Pedig nem is csinált vele semmit... És Ozirisz azt is nagyjából megtanította neki, hogy értelmezni tudja... Most viszont összezavarodott a dologtól. Ahogy pedig kijelöli a térképen Hinarit, a gyűrűje sem mutatja, hogy merre van...
Bizonytalanul lépett egyet arrafelé, amerre Hinarit legutoljára látta, óvatosan állva át egy másik kőre.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Vas. Ápr. 05 2020, 12:33


Örültem, hogy velem nevetett és egy kis megkönnyebbülést is okozott; nem akartam megbántani őt. A korcsolyázós mondatom viszont több mint eredményes volt: láttam rajta, ahogyan elpirul és gondolatai már messze jártak... na nem olyan messze, mint én, pedig eközben én is eltávolodtam tőle egy kicsit. Pont annyira, hogy ne vegyen észre; bemutatva neki a lopakodás és észlelés adta előnyöket várakoztam egy közeli fa törzse mögött, időközben fel is kapaszkodva az egyik ágára. A számláló lejárt, Fuwa pedig... bizonytalanul nézett körbe. Rettentő naiv és aranyos volt így, pedig még a térképét is megnézte, amin látnia kellett, hogy ott vagyok. Majdnem elnevettem magam újra, de tartanom kellett az álcámat és miközben ő átállt egy másik kőre, én észrevétlenül lopakodtam mögéje és egy gyors vágást indítottam a háta felé - természetesen bónuszsebzéssel, hiszen a jártasságom most is aktív volt még.
- Látod, ez a Rejtőzés és a Lopakodás kombinációja - magyaráztam, akár sikerült végül a támadásom, akár nem - Rejtőzéssel el tudsz bújni azok elől, akiknek alacsonyabb az Észlelése, mint a te Rejtőzésed; Lopakodással pedig mozogni is tudsz így. Ezért kell az Észlelést nagyon hamar magasra húznod. Anélkül bárhol, bárki meglephet úgy, mint most én. Főleg védett övezeten kívül, sosem lehetsz biztonságban... - mondtam és bár a konkrét példát (mármint ezen a mostanin kívül) nem tettem szóvá, de ha jól rémlett, a koboldos szinten is valami ilyesmibe futhattak bele. Szó szerint - Arról nem is beszélve, hogy Lopakodással az első támadásod többet is sebez - tettem hozzá - Egy rajtaütés során ez nagy előnyhöz juttathat, de ha van Lopakodásod, az ellenfélnek meg nincs Észlelése, úgy a menekülés is jóval könnyebb.
Közben átugrottam a folyó közepén lévő, nagyobb sziklára, megpörgettem a Katanát a kezemben és úgy álltam be védekező pozícióba. Nem tudom, egyszerre ez mennyire sok vagy kevés információ, így egyelőre a súlyemelést nem mutattam be; azzal egészen nyugodtan várhattam még pár kört.
- Most támadj te - kértem mosolyogva és kíváncsi voltam, hogyan boldogul ezeken a köveken, amikre a folyó fel-felcsapta vízcseppjeit.


1 támadás 100+50 sebzéssel.

Hinari (Sebzés: 100, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1.3 SP kiskörönként.)
Silence (Sebzés: 74, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)

Hinari (50. szint): 315/315 HP, 15 páncél, 275/275 CSP
Silence (35. szint): 175/175 HP, 90 páncél, 250/250 CSP

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Kedd Ápr. 07 2020, 20:22

Az újabb kövön is hiába néz körbe... Hinarit nem látja sehol. Miután teljesen körbenézett, már készült tovább indulni a következő kőre, hátha onnan látni fogja a hercegnőt.
A következő pillanatban pedig azt veszi észre, hogy a hátát végighasítja valami. Először is az egyensúlyát próbálja megtartani - néhány pillanatig veszélyesen ingogva, de végül  aztán óvatosan megfordul, és meglepetten pislog az előbukkanó hercegnőre... Hát ő meg... Mikor?... és Honnan? Hiszen az előbb még nem látta... Pedig mindenhol nézte...
Még a magyarázat közben is kicsit megzavarodva nézett Hinarira. Akkor mégsem a térkép hazudott?
- De.. A tér-kép azt mu-tatta itt vagy... Még sem lát-talak... - kérdezett is rá röviden, igyekezve az információkat, amik az elmúlt néhány pillanatban zúdultak rá, összerendezni. Ha lenne észlelése, akkor látta volna az előbb Hinrarit? De hogyan?
Többet sebez. Felpillantott az életcsíkjára, és elkerekedett szemekkel látja, hogy már majdnem sárga. És Hinari csak egyszer találta el... Veszélyes dolog ez a lopakodás...
Viszont, most ő következik! Néhány pillanatig nézi a köveket, hogy megtalálja, hová tud rendesen rálépni. Végül talál néhány foltot, ami biztonságosnak tűnik. megmarkolja a kardját, és néhány óvatos, és emiatt lassabb lépéssel megközelíti Hinarit. Vagyis, pontosabban arra a kőre lép, ami Hinari köve mellett van, és így próbálja meg oldalról megvágni a lányt átlósan felfelé húzva a kardját, nem állva meg. Közben tovább lép a következő kőre, hogy azon visszaforduljon, és úgy nézzen a hercegnőre. Jól csinálta? Annak mindenképpen örült, hogy nem esett el. De így sokkal kevesebb lehetősége van... Így hamar tudni fogja Hinari mit akar csinálni... És így is majdnem megcsúszott...

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Kedd Ápr. 14 2020, 15:03


Jókedvűen bólintottam szavaira:
- Igen - feleltem - Ha be van kapcsolva a jártasság, attól még a térkép a barátoknak és céhtársaknak mutatja, hol vagy. De Észlelés nélkül, ameddig elbújok, nem fogsz észrevenni... hogy is mondjam - gondolkodtam el egy pillanatra - Az Észlelés jelzi neked, hogy van valaki a közelben, így az illető nem tud majd meglepni téged. Ameddig mondjuk egy fa mögött bujkál, mint például én az előbb, látni ugyanúgy nem fogod, de mégis tudod, hála az Észlelésnek, hogy ott van. Mint egy jelzőrendszer - magyaráztam meg kicsit bővebben, hisz láttam rajta, hogy még mindig picit össze van zavarodva - De fontos a jártasságok szintje is. Nekem 4-es szintű Lopakodásom van, azaz csak 4-es szintű Észlelés jelzi a jelenlétem, 3-as vagy alacsonyabb nem - tettem még hozzá, bár ennyire azért nem akartam még belemenni. Egyelőre elég az, ha megérti a működését.
Miután ezt megbeszéltük, pedig ő következett: követtem a pillantását és hamar megértettem, hogy a köveket nézegeti, merre hogyan is támadjon. Valóban nem lehetett egyszerű megtalálni a lehetőséget egy számára egyértelműen hátrányos terepen, de aztán csak átugrott és lendítette a fegyverét. Előre kiszámítható, viszonylag lassú csapás volt, nyilvánvalóan a környezet miatt és bőven benne volt, hogyha én hátraugrok és őt továbbviszi a lendület, elcsúszik talán. Így inkább kivédtem, biztos fogással; a két fém szikrát hányva csikordult és miközben ő már épett is tovább, én egy fordulással követtem le a mozgását. Bólintottam.
- Egész jó. Támadj megint te - mosolyogtam rá és beálltam védekezésbe újból. Vállam fölött hátrapillantva közben már az esetleges menekülési útvonalakat fontolgattam, valamint azt, hogy merre található számomra megemelhető szikla: ha nem is ebben a körben (hogy ne legyen túl sok az egyszerre ráöntött információ), de akövetkezőben már be akartam mutatni neki a Súlyemelést is.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Vas. Május 03 2020, 17:09

Figyelmesen hallgatja a jártasság működéséhez fűzött magyarázatot, és bár a végére kicsit sok lett az információ, de látszott, hogy igyekezik magában összeszedni a dolgokat. Szóval a szemét becsapja a jártasság, de a térképet, és az észlelést nem tudja... Kivéve, ha magas szintű a rejtőzködés, és alacsonyabb az észlelés, mert akkor azt is... Vagy... valami ilyesmi... Ugye?
Kissé bizonytalanul bólintott Hinarinak, hogy érti, és lenyitva hagyta a térképét, biztos ami biztos. A rejtőzés hasznosnak tűnt, hiszen el tudna vele bújni azok elől, akik túlságosan közel jönnek hozzá, vagy túl közvetlenek. Az észlelésen viszont egyelőre még erősen gondolkozott... Így is zavarta, ha sokan vannak körülötte, észleléssel pedig még konkrétabban érzékelné is, hogy ott vannak... Rémisztő volt ez a gondolat így elsőre.
A támadása sajnos túl lassúra sikerült, így Hinari könnyedén kivédte. Kissé csaldotta fújta fel az arcát, de aztán inkább meglepettség ült ki az arcára, mert Hinari megdicsérte.  Akkor mégsem csinálta rosszul... Ebből kis lendületet kapva nézett körbe, és döntött gyorsan, hogyan próbálkozzon most. Kiugrott a partra, és amilyen gyorsan tudott, a Hinari mögé vezető kövekhez lépett, hogy ott lépve a kövekre - kicsit gyorsabban, mint az előbb - oldalról eltalálhassa Hinarit.
A gyorsaság viszont azzal is járt, hogy kevésbé figyelt, így nem sikerült egészen a kő közepére lépnie, és megcsúszott, ezzel a csapás egyenes oldalvágás helyett, felkartól csípőfelé tartó átlós vágás lett. Fuwa pedig végül előre lépve egyet, bele a patak vizébe, sikerült megőrizze az egyensúlyát.
Kicsit meglepte a csúszás, így kellett pár pillanat, hogy összeszedje magát, és megnyugodjon, hogy végülis nem huppant megint a vízbe.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Hétf. Május 11 2020, 15:46


Csak egy pillanatra láttam rajta a szomorúságot, ahogy kivédtem a támadását, de úgy tűnt bármennyire pici a felé érkező pozitív reakció, az képes feledtetni vele a kudarcait. Mégha ez az egyetlen csapás amúgy távolról sem számított kudarcnak, egy párbaj során. Fuwa tehát rögtön új pontok felé nézett, ahonnan meg tud majd támandi és a partra kiugrás megfelelő választásnak bizonyult, bólintottam is egy aprót, leginkább magamnak. Hiszen ki mondta, hogyha a köveken kezdtük el a meccset, ott is kell befejezni? A mozgása pedig a magabiztosságával együtt nőtt, így amikor a partról visszaugrott mögém, kicsit elszámítottam a sebességet és mire ráfordulhattam volna a vágására, ő már ott is volt. Ez mondjuk nem lett volna gond, ha nem változtatja meg a támadás irányát - akár direkt, akár véletlenül.
Mostmár nagyot bólintottam, úgy, hogy ő is lássa.
- És nem is estél el. Látod, megy ez - mosolyogtam rá és ezzel együtt guggoltam le ahhoz a nagydarab sziklához, amit korábban kinéztem magamnak. Hála a vértem adta jártasságnak, könnyedén emeltem fel és mivel tudtam, hogy Teherbírásom viszont nincs a hosszan megtartáshoz, már megvolt a tervem, amivel ezt bemutatom Fuwának - Nehéz dolgokat Súlyemeléssel tudsz felemelni, a Teherbírással pedig hosszan cipelni vagy tartani - kezdtem bele a magyarázatba - Ezért ment el például Ozi a fenyőfáért karácsonykor - mondtam és átvettem a kétkaromnyi görgeteget a másik kezembe - De jó arra is, hogy ne tudjanak erőszakkal lefogni. Ha mondjuk odanyomnak a földhöz vagy falhoz, amíg tartanak, Súlyemelés híján esélytelen vagy kiszabadulni - tettem hozzá és ezzel együtt lett a hangom érezhetően halkabb és feszültebb. Nyeltem egyet; vissza kellett szorítanom a hirtelen feltoluló érzéseim - Harcban emellett mindenfélét hozzávághatsz az ellenfeledhez, ezzel...
Folytatás helyett azonban egyszerűen elhajítottam a követ Fuwa felé, de persze vigyázva, hogy lehetőleg ne kapja telibe a lányt. Én magam pedig lekövettem a tárgy mozgását és amíg Fuwa megosztotta a figyelmét vagy éppen csak a felé repülő sziklára figyelt, egy gyors szúrással igyekeztem eltalálni őt.
- ... elterelve a figyelmét - álltam meg és fejeztem be végül a mondatot - Hatásos, ugye? - mosolyogtam rá - De használhatod úttorlaszok elmozdítására is, amikor mondjuk egy barlangban rekedtek, vagy bármi ilyesmi - mondtam még és igaz kissé szégyelltem magam a meglepetés miatt, de sajnos ez is azon dolgok közé tartozott, amit meg akartam mutatni neki. Amiket meg kellett tanulnia, lehetőleg nem pont éles helyzetekben. Mert a világ nem várja meg, hogy felkészülj rá - ha nem vagy elég tapasztalt, pofon vág vagy megöl.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Hétf. Május 11 2020, 18:12

Megszeppenten pislogott Hinarira, hiszen majdnem elcsúszott, de a hercegnő megint megdicsérte. Ettől kicsit felvidult, és úgy egyenesedett fel és bólintott, hogy majdnem szó szerint leessen az álla. Hinari olyan könnyedén emelte fel azt a nagy követ, mintha egy párna lenne...
Szóval ez a súlyemelés... Nem gondolta, hogy azzal ennyire nehéz dolgokat is ilyen könnyedén fel tud emelni... A teherbírás pedig ezekszerint arra való, hogy sokáig tarthassa a nehéz dolgokat. Megértően bólogatott. Akkor ettől olyan erős Ozirisz!
A többi magyarázatra viszont elsápadt...Ezeket a szituációkat sajnos túl jól ismerte. És nem csak hogy átélni nem akarta, és engedni sem, hogy a barátaival történjen, de  még gondolni sem szeretett volna rá, ahogy arra sem, amikor látta megtörténni. Főleg amiatt nem, ami utána következett.
Kicsit megrázta a fejét, hogy tovább figyeljen Hinarira. Hozzávágni? Meglepetten, és ha nem is megijedve, de riadtan bukott le, hogy ne találja el a szikla.
Elkerülnie sikerült is, de ahogy felegyenesedett, éppen bele "szaladva" Hinari szúrásába. Hoppá...
Kissé kétségbeesetten, kérdő tekintettel meredt Hinarira. Tényleg elterelte a figyelmét a szikla... dehát ha nem figyel rá, akkor eltalálja, és akkor sokkal sokkal nagyobb baj lesz... Bár... ha nem gyakorlás lenne, a vörös életcsík már magában elég nagy baj lenne... De akkor is... Mit csináljon ilyenkor, hogy ne találja el se a szikla, se a kard?
Az útakadályok említésétől neki valahogy a nagy tömegek jutottak eszébe, amiből alig találni kiutat...  Már már megörült, hogy akkor súlyemeléssel arrébb teheti az embereket az útból ilyenkor, de rájött, hogy hiába tudná, ha ahhoz hozzá kellene érnie sok-sok emberhez, és azt nem szeretné...

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Hétf. Május 11 2020, 19:19


Talán nem volt meglepő, hogy Fuwa is elsápadt a témára - végtére is ott volt, valószínű többször is, de egyszer, sajnos, egészen biztosan. Kifújtam a levegőt és inkább folytattam tovább: mindkettőnknek csak a javára szolgált, ha nem torpanunk meg pont ennél.
Persze lehet, hogy egy sziklát hozzávágni a lányhoz nem épp az a módszer volt, amivel nehéz témát lehet arrébbvonszolni, de kétség kívül hatásos - én is a harcra, a szúrásomra kezdtem el koncentrálni inkább és ő is kénytelen volt visszazökkenni a jelenbe, még akkor is, ha a kő nem találta volna telibe amúgysem. Kivéve, ha pont arra mozdul el. Igen. Szerencsére viszont lehajolt, így a tereptárgy félig mellette, félig mögötte zúgott el, hogy aztán nagy robajjal csapódjon neki a part és a patak határvonalának, vizet fröccsentve fel a lányra és egy kicsit rám is. A szúrásom pedig tiszta találatot eredményezett; Fuwa ijedten és zavarodottan pislogott rám.
- Hát, ez a jártasság közvetett haszna - feleltem a ki nem mondott kérdésre - De ha például most eltörnék egy Füst Kristályt, akkor meg nem látnál semmit és támadni sem tudnál - mondtam tovább, a szemléltetés végett elő is véve egy ilyet az inventorymból - A jártasságok nagyon fontosak. Mindegyiknek más előnye van, Látással például sötétben is jobban látsz és nehezebben tudnak megvakítani - magyaráztam és végül eltettem az itemet: nem akartam túlságosan is nagy előnybe kerülni és ezzel negatív érzéseket kapcsolni ehhez a gyakorláshoz; a kő épp elég volt.
- Aztán ott vannak még a Kereséshez kapcsolódó dolgok. Azokhoz annyira nem értek, de azt tudom, hogy kalandozás során találhatsz vele tárgyakat, vagy nyersanyagokat a Nyersanyagismerettel. Zárnyitással pedig extra ládákat a kazamatákban. Mit is nem mondtam még... ó igen, Hallgatózással meghallod a suttogást, kémkedéshez például tökéletes, de az Észlelés ezt is jelzi. Nyomkövetéssel pedig egy ideig látod az általad választott játékos lábnyomait a földön. Embereket megtalálni vagy követni jó - összegeztem röviden és tényleg csak röviden. Ezeket nem tudtam bemutatni neki, harcban kevésbé is voltak fontosak. Hagytam neki egy kis időt, hogy feldolgozhassa az információkat; közben nyújtóztam egyet és leírtam pár kört a levegőben a Katanával. Csak amolyan kondíció-fenntartásként - mert hiába szakítottuk félbe a harcot beszédel, az attól még bizony tartott. Bár, elnézve Fuwa életcsíkját, talán már nem sokáig.
- Te jössz - bólintottam és hátrébbugrottam, egy a vízfolyás majdnem közepén lévő sziklára - De most úgy készülj fel, hogy azonnal vissza is fogok támadni és a jártasságaim is használni fogom - tettem hozzá és védekezőn vártam, hogy így milyen lépéseket tesz.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Hétf. Május 11 2020, 19:55

Kicsit kétkedve gondolkodott el. Ha a sziklát kell kikerülni, nincs ideje, hogy kristályt vegyen elő... Főleg, mert nem lehet a kezében mindig egy kristály... 
- De kris-tályt hasz-nálni sokáig tart... Úgy nem tu-dom kike-rülni a szik-lát is meg a kar-dot is. - mondta ki végül, amin elgondolkodott, hátha Hinari tud rá mondani valami okosat.
- És le-het poti-onöket főz-ni, meg ková-csolni is! - derült fel, hogy ráismert a sajátjaihoz hasonló jártasságokra. Neki pont elég volt, hogy ezekkel segít, nem vágyott rá, hogy növényeket találjon, vagy ládákat.
A hallgatózás ötletére határozottan megrázta a fejét. Köszöni szépen, így is elég zaj van mindenfelé, amire nehéz figyelni (pedig akarna, éd talán pont ez okozza a gondot), nem hiányzik neki még több. Nem, annak nincs tudatában, hogy a jártasságokat ki is lehet kapcsolni.
A nyomkövetés ellenben szöget ütött a fejébe... Úgy könnyebb lett volna megtalálni Hinarit... És hamarabb kihozhatták volna.
De, ahogy Hinari eszébe juttatta, mot gyakoroltak, és rajta volt a sor, hogy kitaláljon valamit.
Nagyon elgondolkodott... Úgy kell csinálnia, hogy ne csússzon el, és gyorsan fedezékbe tudjon vonulni... A szeme megakadt a fán... Nincs olyan messze... És hátba támadni se tudja Hinari, ha ahhoz szalad oda.
Megunva, hogy a köveken csúszkál, és mivel amúgy is vizes volt már a cipője, nem foglalkozott vele, hol vannak kövek.  Egyenesen Hinarihoz futott, hogy a közelébe érve magához húzott karddal bújjon át a hercegnő könyöke alatt, közben az oldalán végighúzva a pengét, aztán kiugorjon a partra, és a fa mögött keressen egy szusszanásnyi fedezéket. Aztán egyszer megkerülte a fát, és a másik oldalon vetette neki a hátát. Honnan fog támadni Hinari? Aháta mögött van a fa, úgyhogy oda talán nem kell figyelnie. Maga elé emelte védekezőn a kardját, és próbálta kitalálni, mire készülhet Hinari.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Hétf. Május 11 2020, 22:12


Talán pont ezért nem kellett volna olyan gyorsan ugrálnom a témák között.
- Bocsánat, előreszaladtam - mosolyogtam rá - A szikla és a penge kikerüléséhez valóban nem kell, legalábbis ez nem - forgattam meg a Füst Kristályt a tenyeremben - Neked viszont van egy előnyöd; gyors vagy. Nem minden a jártasság, sőt alapvetően a pontok határozzák meg a harcot. Ha magas a fegyverkezelésed, van, hogy a rendszer kisegít egy-egy csapás kivédésében. Ha gyors vagy, el tudod kerülni a sziklát és még arra is lesz időd, hogy az érkező támadást le tudd reagálni.
- A kristályt már a Látáshoz mondtam, egyébként pedig nem tart sokáig - mutattam meg neki az övemen lévő, kis szütyőt - A legfontosabb itemek jobb, ha kéznél vannak. Csak kikapod a zsákocskából és eltöröd - pillantottam rá és rájöttem, hogy jólesik ilyesmiről tanítgatni őt, felkészíteni, tippeket mondani neki.
A következő mondatára csak jókedvűen bólintottam:
- Igen, ezek is jártasságok - értettem egyet, azon pedig cseppet sem csodálkoztam, hogy a Hallgatózást nem szeretné. Én sem voltam oda érte, habár volt elég olyan helyzetben részem már, amikor jól jött volna. Ahogy minden más is. Kár, hogy választani kell, de ez az ilyesmi játékoknál márcsak így van. Végül Fuwa támadott és arcomon elismerő mosollyal tapasztaltam, hogy úgy döntött, nem foglalkozik a kövekkel a folyó felett. Megtehette, hisz nem volt mély a víz és bár ez egy kicsit lelassította, de nem számottevően. Hamar ide is ért és amíg én magam elé vontam a kardom, ő támadás helyett átbújt alattam és egészen közelről, onnan indította a vágását. A Katana pedig túl hosszú volt ehhez: mire megtehettem volna vele a kellő ívet, Fuwa már rohant is tovább és meg sem állt a fa túloldaláig. Keskeny, piros csíkot húzott a vállam alatt. Megmosolyogtam a próbálkozást és aktiváltam a Lopakodásom - Észleléssel, természetesen, pontosan tudtam, hol van, Akrobatikával és Ugrással pedig gyerekjáték volt felugrani a fára, hogy aztán halkan osonva át a törzshöz közel majd a megfelelő ágra, meglepjem őt felülről. Leültem Fuwa fölött és hátradőlve bukkantam fel a szeme magasságában, fejjel lefelé. Hajlított térdeimmel kapaszkodtam a felettünk lévő ágban.
- Búúú - nevettem, ám ekkorra a kezemben lévő fegyver már régen a válla irányába mozdult, remélhetőleg lila falban végződve. Persze az sem volt gond, ha kikerülte és persze, amennyire a mozgásterem engedte utánalendítettem a fegyvert, de amennyiben nem lett volna elég, egy himbálózás után felhúztam magam és onnan fentről kacagtam rá:
- Na itt kapj el, ha tudsz!
Ha viszont lila fallal végződött a mozdulat, egyszerűen visszacsúsztattam a Katanát a tokjába és elengedtem a lábam izmait, hogy két kézre érkezhessek és onnan forduljak át kézenállásból talponállásba. Kevés harcban használtam még ennyit ezt a jártasságot, de kétségtelenül kezdtem élvezni a mozgási szabadságot, amit adott.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Silence Szomb. Május 16 2020, 13:52

Eltátott szája, majd széles, lelkes mosolya jelezte, hogy megértette. Akkor a kristály máshoz kell. Ő pedig gyors, és ha még gyorsabb lesz, még könnyebben ki tudja majd kerülni a csapásokat, meg a sziklákat is, amik felé repülnek... De azért biztos nem túl sok ilyen lesz, ugye?
Végül bólintott. Fegyverkezelés, és gyorsaság. Grimm is azt mondta, neki ezekre kell leginkább figyelni, de akkor még jobban fog, ha Hinari szerint is ezek a fontosak!
Kicsit aggódva nézte a szütyőt... És ha neki megy valaminek, és véletlenül eltörik ami benne van? Vagy... ha valaki ellopja?
- De on-nan el tud-ják lop-ni! - jegyezte is meg aggódva. Jól az eszébe vésték, hogy a dolgaira úgy vigyázzon, hogy senkinek soha lehetősége se legyen elvenni tőle. A füzete volt az egyetlen kivétel, mert azt gyakran használta, és általában a kezében volt, hogy gyorsan tudja beleírni a mondandóját.

A támadása után nem ért rá azon örömködni, hogy sikerült! Mert Hinari már el is tűnt, és nem akarta hagyni, hogy meglepje. Nem nem, nagyon figyel, és még idejében észre fogja venni, honnan érkezik Hinari!
Legalábbis így tervezte, aztán alaposan meglepődött, és pont emiatt bukott is le a fatörzs mentén lecsúszva, mikor Hinari megjelent az arca előtt, felé lendített katanával.
Ami hiába csúszott le meglepettségében, így is eltalálta a vállát, lila fallal jelezve, hogy vége. Pár pillanatnyi döbbent pislogás után viszont elnevette magát.
És tapsolni kezdett.  Nagyon mókásnak nézett ki, amit Hinari csinált,  és legszivesebben megpróbálta volna utána csinálni, csak tudta, hogy ez neki nem menne… És megütné magát.
Viszont, még bőven volt mit tanulnia a jártasságokról, úgyhogy nem ért még véget teljesen a gyakorlás. Megkérte Hinarit, hogy beszéljék át mégegyszer a történteket, hogy biztos jól értse, mikor, melyik jártasság, és miben segített a hercegnőnek, hogy ilyen fantasztikus mutatványokat csináljon.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Hinari Szer. Május 20 2020, 12:36


Érdekes volt Fuwa megjegyzése; én eddig nem is nagyon gondoltam bele, hogy az oldalamra erősített dolgokat ellopnák. Nem volt még ilyen tapasztalatom, illetve... ha egyszer eljutnak odáig, hogy fölém kerekedjenek, igazából mindegy, hogy valami elöl van-e vagy az inventoryban, de... ezt a gondolatot nem akartam továbbvinni. Nagyon nem.
- Onnan valóban könnyebb ellopni, de szerintem a gyorsabb elérés nagyobb előnyt jelent - feleltem végül - És ha odafigyelsz, főleg ha van Észlelésed is, kevésbé fognak tudni mögéd lopakodni - tettem hozzá, ezzel visszautalva az eredeti témánkra, a jártasságok bemutatására. Volt itt minden, Akrobatika, Ugrás, Rejtőzés és Lopakodás, Észlelés és végül Súlyemelés is - végezetül pedig ott ültem a fa tetején és azt figyeltem, egyetlen apró nesz nélkül, hogy Fuwa mikor merre figyel. Talán számíthatott volna rá, hogy nem megszokott módon közelítem meg, talán már ígyis sok volt neki az információ, mindenesetre alaposan meglepődött, amikor felülről érkeztünk. Én és a Katana; a kardom éles hegye pedig még azelőtt csapódott neki a felugró lila falnak, hogy a fejem és a leomló szőke tincseim Fuwa látóterébe kerültek volna. És én is nevettem. Vele együtt, közben pedig még meg is lóbáltam magam kicsit, hogy viccesebbnek tűnjön; a faág recsegett-ropogott, ahogy ide-oda hintáztam rajta. Persze nem sokkal később - egy lecsúszás-kézenállás kombinációval - én is megérkeztem a talajra és pár lépés után átugrottam talpra; úgy mégis kényelmesebb volt.
- Jó kis gyakorlás volt, én élveztem - nyújtóztam meg és mosolyogtam rá, majd ahogy kérte, úgy séta közben (vagy éppen a folyó partján üldögélve) elmagyaráztam neki bővebben is, amikre kíváncsi volt. Főleg az Akrobatikát, lévén arra hegyeztem ki a párbajt, de ami más még előkerült és Fuwában maradtak kérdések, azokat is igyekeztem mind tisztázni vele: örültem, hogy érdeklődik a jártasságok felől is és ez közelebb viszi majd a döntéshez. Mert a jártasságok kellettek - a könnyebb, változatosabb harchoz, de a hatékonyabb túléléshez is.


Köszi a játékot! :3

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Cardinal Csüt. Május 28 2020, 15:57

Küzdőtér lezárása folyamatban... jutalom számítása... dupla event alkalmazása... akaito bónusz hozzáadása... medál bónusz hozzáadása...

Hinari: 270 exp, 880 arany, 75 legiexp, 8 Vastag Tövisgyökér 9 Faeno Ág 4 Vörös Gomba 3 Nihil Levél 6 Óriás Pitypang
Silence: 360 exp, 800 arany
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

[Akaito] Egyensúly Empty Re: [Akaito] Egyensúly

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.