Seishin kalandjai

A jövő küszöbén……


Hol is kezdhetném? Hm vagy is sehol sem most belegondolok ennek nincs igy értelme. Ami a múltból meg maradt már ha volt nekem múltam az nem sok. Csak képek emlékek fényképei néha rövid video bejátszások. Egyiket sem értettem, szinte egyikhez sem társult érzelem. Ki véve egy maroknyi emléket. Valahol egy város szélén állok és egy idegen nő beszél hozzám. Amikor ez az emlék bevillan valami egészen furcsát érzek. A nő sokszor felbukkan, de sosem tudom utolérni kiderítsem mi a neve. Úgy látszik fontos lehetett a számomra. Van még jó pár ilyen emlékem, egy kisebb csapat, akivel együtt próbálunk túlélni. Pénzt és menedéket keresünk, közben jól szórakozunk.
Aztán néha más is a felszínre tör, egy furcsa érzés nem tudom meg magyarázni mi az.
Valamiért amikor tükörbe nézek mintha idegen lenne, akit látok, néha nem ismerem fel önmagam. Talán én tényleg ilyen vagyok, az elött is emlékeim elvesztettem volna. Arcom egyetlen rezdülést sem produkál. Ám mikor meg érintek egy szemfedőt az tárgyaim közt még is valami aprócska változás áll be…….

Na de hogy is történt mind ez?

Hónapokkal ezelőtt……

Egy bossba botlottunk, mikor egy új eddig ismeretlen kazamatát tártunk fel. Lévén ismeretlen hely nagy és erős csapat kellett. Igy nem is tudom én mit kerestem ott, talán a pénz és a kaland vonzott? A lehetőség egy jobb életre? Persze elég sokat veszítettem, akkor ott ezt nem látta előre senkisem. Különben ki az a bolond, aki bemerészkedne? Dolgunkban biztosak voltunk, talán ez volt a hiba. Az elbizakodót Ságunk lett a vesztünk. Lassan és kezdetben némán haladtunk az útvesztőben, néha benézve egy kisebb terembe. Semmi különösbe nem akadtunk, apróbb szörnyeken kívül semmi jó. Se egy kupac arany vagy valami igazi ritkaság nem volt a láthatáron. Csak az a halk susogó hang, mint mikor romos épület téglái közt át fúj a szél. Ez a szél magával hozott valami furcsaságot amitól borsódzott a hátam.
Bátorság Sei, mondogattam magamban és többiekre néztem, arcukról leírt talán hasonló érzessél küzdenek ok is. Vagy csak én vagyok ilyen bolond? Bolondság félni egy ismeretlen helyen egy ilyen jelenségtől?
Áhh újabban parás vagyok nagyon. Egy kis egészséges félem még nem árt meg, kell is hisz akkor nem figyelnék magamra és meg szegném az ígéretem. Minden perccel amikor látom csak erősödik bennem egy érzés és mindig valami csak egy kicsit is de át formálódik bennem. Mikor ott a nővérem akkor még szemfedőmről is megfeledkezem. Régebben az arcom is eltakartam és eltaszítottam magamtól mindent. Gondolkodás nélkül belementem bármilyen örült kalandba vagy harcba.

Nem erre most nincs idő, és a hely sem alkalmas ilyenekre. Meg szorítottam kivont kardom és előttem álló harcra koncentráltam. Mert az lesz harc… a felderítőnk jelzett némán a kezét felemelve. Ökölbe zárt kéz állj, felmutatott mutató új a figyelem…. és igy tovább. Előre megbeszélt jelzéseink voltak. Felesleges csacsogással ne hívjuk felmagunkra a figyelmet.
Pár apró bűzös kis goblin jelent meg elütünk egy oldalsó kis kamra szerűségből. A harc rövid volt és ádáz, minél gyorsabb annál jobb elvet vallottuk. Rövid zaj keltés és az esetleges plusz támadó hullámok miatt. Ami egyre erősebb volt és több ahogy haladtunk egyre beljebb és beljebb.

-Sei mitől tartasz?

Iwa kezét vállamra tette mikor mellém lépet egy pihenő idő alatt. A felderítők természetesen még ekkor is figyelték a környezetünk. Nem egy kamrában, hanem folyosó közepén álltunk meg ilyenkor mindig.

-Talán ez az egész hely, egy kicsit különös.

Elmosolyodott rám tekintve és felém nyújtott egy kis kenyeret, amin némi krém volt ízesítés gyanánt.

-Nincs miért aggódnod, csapatunk elég nagy és ez nem egy felsőbb szintes kazamata.

Elveszem a fel kínált éttelt és beleharapok. Néhány falat után válaszolok csak mi közben elő kaparok egy kis vizet.

-Tudom, talán a környezet egy kicsit nyugtalanít.

Azt persze már nem fűztem hozzá egy ilyen, vagy is hasonló helyen rejtünk ütött egy vörös csapat és elvesztettem egy értékes személyt. Egy igen fontos barátom halt meg szemeim elött és nem tehettem semmit sem.

-Amint végére értünk, majd egy fogadóban át ölelek és….

Felvontam a szemöldököm és rápillantottam. Ne is folytasd tekintettel mert az ékszered le rúgom nézessél. Ami üres fenyegetés volt mert itt nincs fizikai fájdalom, csak a vegy tiszta lelki, ami ezerszer rosszabb.

-Meg hívlak egy jó kajára?

Tekintetem meg enyhült és elmosolyodtam. Miközben felálltam és készültem tovább indulásra.

-Abban benne vagyok, de fahéjas finomság legyen ám!

Iwa vigyorgót tudta, mivel foghat meg anélkül is, hogy elárultam volna. Elégszer látta mi közben valami fahéjas dologgal rohangálok kezemben. Azért egy előnye van ennek a világnak, nincsenek gonosz ruhák. Vagy is akár mennyit és akármit eszel nincs elhízás. Még valami, ha nem eszel vagy nem iszol, nem halsz meg állítólag. Legalább is ennek ellenkezőjét még senki sem bizonyította. Azért az elég ostoba halál lenne, mikor bele gondolva pár maréknyi pénzt bármikor meg lehet keresni. Könnyű mobokat öldös valaki már az hoz annyit konyhára napi étele meg legyen. Megint csak itt jön a világ szépsége, még ha ez egy gyilkos játék akkor is az élet lehet szép és könnyű. Sokáig nem igy gondoltam, ma már teljesen más véleményen vagyok.
Vissza a feladathoz lassan lépdelve haladunk tovább a fő terem ahogy én hívom vagy is az egésznek a vége már nem lehet messze…. pár perc múlva meg bántam azt végét kívántam a kalandnak. Bele futottunk valamibe, amit legjobb lett volna elkerülni….
Egy boss vagy is mini lehetett mert ugyebár azok a nagyok őrzek a szintek át járóit. A harc rövid volt nem voltunk felkészülve, nem egy ilyenre senki sem lehet elég felkészült. Vagy inkább csak gyengék voltunk, de ez már úgy is mindegy. Szemem láttára haltak meg csapat tagjaim, miközben mindenki bele adott mindent a harcba. Nem legyőzni akartuk itt csak a puszta túlélésért küzdöttünk. Közben észre sem vettük, csapdába sétáltunk ugyan is az egész hely egy nagy útvesztő volt. Az pedig nem volt fix helyhez kötve, vagy csak mi voltunk ostobák és félelmünkben nem tudtuk mit kellene cselekedni. Egy normális játékben ilyekor puff hát majd úja éledek és kész. Na vagy ott a futás és úgyse követ egy idő után, de itt semmi sincs úgy, mint ahogy lennie kellene. A legrémisztőbb a fő ellenfél egyik képesége volt. Nem láttam még ilyet soha, de akit elért a hatás az halálra rémülve rohant vagy támadta meg üldözőnk. Volt, aki meg torpant és a végzete azonnal utolérte.


Elvesztett múltban a jövő küszöbén táncolva…….

Senki nem akart harcolni és én arra eszméltem rémülten, rohanok előre a semmibe egy csapat idegennel. Úgy éreztem menten szét robban az agyam és a szívem olyan pánik tört rám.
Kik ezek? Mi ez a hely? Az a hang mi az a hang?
Ismétlődőt bennem folyamatosan……. majd jött a sötétség.
Fogalmunk sem volt arról mikor beléptünk nem lehet tele portálni. Ahogyan azt sem tudtuk, ha vannak ismerőseink akkor térképükön nem látszunk. Mintha csak nem is léteztünk volna vagy ilyesmi. Sokan ezután joggal hihették, hogy meghaltunk. Nem számoltam a napokat a sötét falak közt nem is lett volna értelme. Egyik alak szerint, akivel kóboroltam a sötétségben talán hetek is elteltek. Tiszta mázli volt némi élelmünk raktárainkban. Nálam többnyire valami furcsa fűszerezésük étel volt, nem tudtam mi az. Izé nagyon jó volt, a kedvencem lesz az biztos ez az érdekes íz világ annyi biztos.
Végül elég sokára, de ki jutottunk a napfényre. Nevemre sem emlékeztem, de volt, aki azt alította Seishin… furcsa olyan idegenek hangzik……
Új életet kezdtem, de éreztem valami elveszett. Nem tudtam mi az csak a néha rám törő érzések súgtak. Amikor egy arc bukkant fel a semmiből, vagy mintha hangot hallanék. Volt olykor, hogy elsírtam magam amikor meg láttam két ölelkező lányt. Arra viszont rá jöttem a nagyobb vízfelületektől irtóztam. Nem is ez a szó jó rá, inkább elfogott valami érzés veszteség, a becsapottság érzése.
Még mindezek ellenére sem voltam magányos, akikkel kóboroltam elég sokat segítettek. Ma már lassan egy év után itt álok a tükör elött.
Talpig páncélban ki cicomázva magam meg mutatásom, HÉÉÉÉ ÉN EGY VESZÉLYES CSAJ VAGYOK! UTAMBA ÁLSZ? KOTRODJ! Na persze én meg a keménykedés jó vicc röhög a cicás mamuszom….

Viszont, ha már munka akkor illik normálisan kinézni…… Pár aranyért elkell kisérnem az alkalmazóm, begyűjtsön pár növényt……

Jövő küszöbén táncolva
Fejem magasba emelve
Messzi eget kémlelve
Siratom azt, ami elmúlt

Multám ködbe vész
Jövőm fényben él.
örök kérés egy
Köd vagy fény
Mind kettő enyém lesz??