[JK Küldetés] Lemegeton - Chara

by **Askr** Kedd Feb. 06 2018, 09:37

Lemegeton – Chara

Határidő: Megbeszéltek szerint 1 hét.

Vagy szóbeszéd útján, vagy olvasgatásból hallhattál erről a helyről – vagy talán mindkettőből. Lemegeton – a feltérképezetlenül maradt labirintus, ahonnan senki sem tért vissza, hogy elmesélhesse történetét. Ha színészi vagy kalandvágy felindulásából kezdtél el utána járni, az rajtad múlik, melyik érzés az erősebb. Eldöntötted, hogy felkeresed a bejárat nélküli tömlöcöt – és ez elhatározottsággal töltött el téged.
Képtelen voltál visszaidézni, hogy s mint történt. Csak az álmosság érzete az, ami megmaradt benned, még mielőtt ezen a helyen ébredtél. Mindent körülölelt a sötétség, mely iszapos mozgásban haladt körülötted. Mintha láthatatlan falakat emelt volna köréd, a magasság- és mélységérzéked ennek köszönhetően megmaradhatott. A jelenlegi évszak ellenére meglehetősen meleg volt, amiről valószínű, hogy az iszap tehetett. Enyhe szédelgéssel, hányingerrel ébredsz, fogalmad sincs, mire véld ezt az egészet. Azon találod magadat, hogy nehéz ebben a feketeségben mozogni, mintha az árnyékok el akarnának nyelni. Pihensz, vagy rögtön elindulsz valamerre, te döntésed, ám ettől függetlenül nem is olyan messze, egy bőrkanapét találsz magaddal szemben. Az ülésén egy kinyújtott tekercset találsz, amin 20 kérdéses teszt olvasható. Inkább szerződésnek, semmint személyiségtesztnek tűnt, az ősi megjelenése és az alján szereplő üres, névre váró vonal miatt. Jelenlétedre a sötétségből egy fehér, modern gyártású toll materializálódott, ami a papírtekercsen landolt. Csakis rád várt, hogy felfedezzed az ismeretlent.
A fejedben egy hang csengett – ismerős, de annyira mégsem, hogy archoz tudd társítani. Értelmetlen sugdolózásként érintett meg. Ha a kanapé irányába közelítettél, egyre jobban, koherensebbnek tűnő fecsegésnek hallhattad.

No, fiam-lányom, ím a feladat, szedd össze minden bátorságodat! Posztod addig tartson, míg oda nem érsz a bőrkanapéhoz és elkezded írni a személyiségtesztet, a beküldött válaszaid alapján.

by **Chara** Kedd Feb. 06 2018, 10:45

A túlélés első szabálya:
Valakinek mindenképp szólj arról, hogy hova mész, hol leszel.
Chara, bár a túléléssel igazából fikarcnyit sem törődik, egy kis üzenetet hagy emígy szobájuk palatábláján. A kis ikon a tábla felett kitartóan villog, miután megírta, jelezve, hogy a többiek számára újdonságot tartogat. Nem hosszú, lényegre törő, mint mindig; Sansnak ennyi is bőven elég lesz, hogy azonnal lépjen, ha bármi baj történne. Legrosszabb esetben ő fog tovább vigyázni Friskre.
A lány végül semmitmondó arckifejezéssel, a hajnali sötét árnyakkal együtt kilép a fogadó szobájából. Zsebre vágott kézzel indul el, ráérősen lépkedve; mire a teleportkapuhoz ér, már világosodik. Nem néz senkire, nem néz semmire, csak megy előre ráérősen, vakmerőn.
Talán mégis el kellett volna hívni Sansot...?
Megcsóválja a fejét. Nem. Mindenkitől azt hallotta, ez egy egyéni küldetés. Egyedül kell szembenéznie vele, tehát biztos nem olyan, amibe beletörne a foga, nem igaz? Kételkedik abban, hogy bárki eltűnt volna igazából a labirintusban; a leggyengébb ellenfélről is elhíresült, hogy legyőzhetetlen, pedig nem volt az. Ő maga is már számtalanszor legyőzte Sansot párviadalban, amíg a rendszer meg nem tiltotta számukra a csatározásokat a túl nagy szintkülönbség miatt. Perverz vigyor szökik az arcára, ahogy belegondol; ne aggódj. Megálltam, tény, elvesztettem az Elszántságom, úrrá lett rajtam a Kétségbeesés, de most újra itt vagyok, és készen állok rá, hogy hamarosan ismét feléd fogjam a fegyverem, the Vigyori Szemétláda.
Oké... Chara jelleme most különösen erősnek érződik. A szíve megtelik nosztalgikus érzésekkel, ahogy lassan a koordináta által mutatott hely "bejáratához" ér. Egy időre megáll, elnézegeti, elemzi a látottakat. Egyáltalán nem tűnik veszélyesnek. Túlélt ő már nagyobbakat is...
Végül belép. Elszántan.
Hogy a következő pillanatban döbbenten nyissa ki a szemét.
-Hol... mi? Fúj...
Ezek voltak az első reakciói, ahogy elnézte az ujjai között csordogáló sötétséget. Nem nagyon tudta felismerni, pontosan mit is tapint, bár első iszapnak tűnik, mégis, valamiért biztos benne, hogy nem erről van szó. Nem iszap, hanem valami teljesen más. Valami mélyebb, sötétebb, ragacsosabb... ami egyenesen az ember Lelkét fertőzi meg.
Tekintetét végigfuttatja a helyen. Elkezdődött volna a küldetés? Érdekes, még sosem találkozott hasonlóval sem. A gondolat, hogy újdonsággal találja szemben magát, Elszántsággal tölti el, és már-már perverz mosolyt varázsol az arcára. Jó. Az újdonság jó dolog. Nem a hétköznapi ismétlődés...
Felkel és komótosan, óvatosan, a kezeivel egyensúlyozva, elindul a kanapé felé. Mikor odaér, megfordul és hátraveti magát, mintha csak otthon lenne, pár percig nem is törődve a papírral. Csak akkor veti oda vörös tekintetét, mikor teljesen biztos benne, hogy ennyitől még nem megy tovább a történet.
-Najó, nézzük, mi ez az vacak... -dörmögi és magához veszi a papírt. A tollat is könnyedén elkapja, és rögtön rágcsálni kezdi a végét, ahogy végigfut a kérdéseken. Érdekesek, de sokszor látott már hasonlót. Kicsit töpreng, miként töltse ki... mint Character, vagy mint Moirah? Végül úgy dönt, ha személyiségteszt, akkor nem játszik annyira.
Eleinte lassan tölt, majd ahogy halad tovább, egyre gyorsabban képes válaszolni a kérdésekre.

Oh, hogy a hanghoz mit szól?
Miután megbizonyosodott róla, hogy nem az apja, nem törődik vele. Talán valaki a szektából, akire sosem figyelt azelőtt. Egyenlőre úgysem vette észre, hogy számára fontos mondanivalója lenne.

by **Askr** Csüt. Feb. 08 2018, 10:24

Minél többet írsz, annál kimerültebbnek találod magadat. Talán túlontúl hamar fáradsz el pár kérdéstől, de figyelmed lankad. Ennek ellenére, amikor az örökkévalóságnak tűnő percek alatt tovább haladsz a szerződéssel, a távolban fehér fényfoszlányok pislákolása tűnt fel. Szívdobogás ritmusával megegyezően villantak fel, majd hunytak ki. Ez a folyamat mindaddig ismétlődött, míg a foszforeszkáló fényszilánkok össze nem álltak. Míg ez történt, a sustorgást egyre hangosabban és összefüggőbben hallhattad: megfáradt, gyermeteg hangok – olyanok, mint akik jó ideje nem aludhattak, álmodhattak már. Úgy érezhetted, figyelnek téged.
Mialatt töltötted a tesztet, a lap alján szereplő vonalon szépen-lassan kirajzolódott a nickeneved. Ha az utolsó kérdésre még „nem”-el is válaszoltál, vagy ha át akartad húzni, a tinta felszívódott a régi pergamenen. Ettől függetlenül az álmos hangok ezt kánonozták:
– Még ha nem is tudsz, próbálkozz... – És mindaddig ezt hallhattad, amíg az ismeretlen távolságban abba nem maradt a foszlányok egyesülése. Mintha elvágták volna, úgy maradt abba a sugdolózás. Ennek helyében ciripelés hangjára lettél figyelmes. A messzeségben egy fakó fehér, tenyérnagyságú tücsök szökdécselt az irányodba. Hátán egy kártya formájú szerkezetet cipelt, ami normál esetben fizikai lehetetlenség lett volna. Ugrásainak nyomán a rovar apró, arany pillangókat engedett szabadjára, melyek a sötétségben idő előtt elpixeleztek.
Izgatott, rémület, undor lett rajtad úrrá? A szöcskének nem számított. Egykedvű, monoton ciripeléssel adta tudtodra, téged keresett. Előtted megállt, tisztes távolságot tartva. Hátáról ügyetlenül előre lejtette az apparátust, amin megakadt a tekinteted. Az okostelefon képernyőjén lévő kártya a marseille-i taro csillaga volt – ismerted vagy sem, nem számított. Hogyan vélekedsz a történésekről?

Belső monológjaid nyugodtan kibontakozhatnak, a kérdésekre való választ letisztázhatod, ha nem tudod mivel kitölteni a keretet. Posztod addig tartson, amíg rá nem vetsz egy pillantást a gépre, majd idő közben a teszt kitöltésének a végéhez érkezel. Akkor az tűnhet fel, hogy a kártya eltűnik az apparátuson és egy pm-ezéshez használt chatablak nyílik fel. Valaki üzenni akar neked.

by **Chara** Csüt. Feb. 08 2018, 12:06

Néha megdörgöli a szemét. Nagyokat ásít, állát a tenyerébe támasztja, kicsit eljátszadozik a tollal. Nem igazán érti, hogy ő aludt-e keveset az izgalomtól, vagy csak a kérdések ilyen bazi unalmasak. Esetleg a fura, sustorgó hangok okozzák; álmosítják. Nem igazán érti, nem igazán foglalkozik vele, így ahogy halad előre, a válaszai úgy lesznek egyre kurtábbak, lényegre törőbbek. Szeretne ezzel a résszel gyorsan végezni, hogy mehessen tovább a következőre, bármiért is kérdezik mindezeket a furcsaságokat tőle. Egyedül a fényfoszlányok jelenléte nyugtatta meg kicsit; csillagokra emlékeztette őt, amik Chara eredeti témazenéjének is a címe. Valaki tudja, hogy kit akar megtestesíteni ebben a játékban? Nagy poén lenne, az tuti.
Az utolsó kérdésen kezd el jobban gondolkodni.
Képes vagy a tetteidért teljes felelősséget vállalni?
-"Ki mondta, hogy itt te irányítasz?" -vigyorodik el, maga elé susogva a szavakat. -"Azt hitted, megúszhatod következmények nélkül?"... Nem, sosem hittem. De azért... -érinti a toll hegyét a papírhoz, és mosolyogva írja le válaszát. Mint ember, nem mint Chara, de szinte érzi, ahogy karaktere szinte izgatottan mocorog a fejében. Mindig is imádta ezt a témát. Mindig is imádta.
Ahogy eltűnt a tinta, ahogy véget értek a kérdések, felhúzta a lábát és törökülésben figyelte a csillagok mozgását; a hangok viszont meglepték, ezt jól le lehetett olvasni az arcáról. Ám hiába pillantott körbe, nem látott senkit; csak hallgatta a gyermekek már-már imára hajazó hangját, és befogta a fülét egy kicsit, hogy ne hallja. A kántálás stílusa merőben emlékeztette olyasmire, amire nem akart emlékezni, amit maga mögött akart hagyni; a mindennapos, különösen a vasárnapi misékre.
-Ha megígérem, hogy próbálkozni fogok, elhallgattok? Vagy legalább ne ilyen stílusban nyomjátok a vakert, légyszí! -csattan fel végül, és talán csak a véletlen, talán emiatt, a hangok elhalnak, és a fény a távolban egyetlen csillaggá olvadt. Csend telepedett a vállaira, úgy, hogy szinte érezte a súlyát, és megkönnyebbülten az ölébe ejtette kezeit.
-Köszönöm. -mondta az ürességnek.
Érkezett a tücsök. A ciripelés hangja megnyugtatta, lehunyta a szemét és elképzelte, ahogy a természetben ücsörög, lábait simogatják a szélben táncoló fűszálak. Résnyire nyitott szeme mögött látta az arany pillangók előadását, és szíve megtelt némi örömmel; lám, hát számára is tartogat a Sors ilyen szép látványokat? Ki hitte volna...
Mikor a tücsök a közelébe ér, félredönti a fejét és egyenesen ránéz, vöröslő szemeiben valami örömteli csillan. Kinyújtja felé a kezét, mintha csak arra invitálná, jöjjön, ugorjon fel mellé a kanapéra. A tücsök ehelyett a telefon képernyőjét mutatta meg neki, és Chara homlokán magasra szökött a szemöldöke.
-A Csillag, jól látom? -nevetett fel, hátradőlve a kanapé támlájára. -Mi is az...? Új remény, vagy ilyesmi. Ráadásul pont csillag... mond csak, haver, ti tudjátok, ki vagyok? -néz rá érdeklődve. Ismét a csillag motívuma, ismét Chara. Úgy tűnik, személyiségteszre hasonló akármi ide vagy oda, itt talán jobb lesz a karaktert... is... hoznia.
Mire gondolatainak végére ér, a telefonhoz hasonló akármi világosabb fényt vet rá, amitől akaratlanul is ránéz a kijelzőre. Jól ismeri már az ehhez hasonló ablakokat, hisz fél életét azzal töltötte, hogy Sanssal csevegett a világháló berkein keresztül.
-Hali. Ki vagy? -kérdezi fennhangon, hát ha van beszédfelismerő a szerkezetben, esetleg a tücsök csinál valamit. Ha egyik sem, akkor lemászik a kanapéról, a különös földre ül, és kezével nyúl ki, hogy az iménti szavakat begépelhesse fürgén az apparátusba.

by **Askr** Vas. Feb. 11 2018, 09:14

Kifakadásaidtól függetlenül a hangok tovább sustorogtak. Az egybeesés műve, hogy kérdésednek megfelelően hallgattak el. Semmin sem változtatott, persze. A kis hangok természetesen örültek, hogy ígéretet tettél.
Miután a rovarféle megérkezett, és eljuttatta hozzád az apparátust, a felé nyújtott kezedbe ugrott. Kérdésedre egyhangúan ciripelt: ismétlődően, akár csak az iménti suttogások.
A próbálkozásodra a chatpanelen jelző pontok egy-két pillanatra eltűntek. Akárki is írt, átgondolta, mit válaszoljon. A ponthalmaz újból megjelentek, de ezúttal kevesebbet kellett várnod.Egy halkabb, csivitelő hang jelezte, hogy az üzenet megérkezett, mely a készülék képernyőjén megjelent.

Fogalmazzunk így: én vagyok te, és te vagy én. Hívj csak Critias-nak.

Mialatt olvasod a látottakat, a tücsök meglehetősen hosszabban és zajosabban ciripelt. Egy újabb csiripelést követően, ismét egy üzenet jelent meg a bemutatkozás alatt.

Figyelj jól, mert csak egyszer mondom el. Bíznod kell bennem... magadban, hogy kijuss innét. Kivezethetlek innét, de pontosan azt kell tenned, amit mondok.

Jól érezhető volt, ahogyan a szöcske mélyen a szemedbe akar nézni. Az ezüstös gombszemek kérlelően tekintettek lelki tükreidbe, mialatt újabb üzenőablakok jelentek meg az apparátuson.

Először tisztázzunk pár dolgot, jó? Tudod, mit jelent az, hogy kogníció?

A levegő már kevésbé tűnt nyomasztónak, fárasztónak. Mintha a sötétségben is kezdett volna valami fény előtörni. Hogyan éled meg mindezt?

Ismét a gondolataidra lennék elsősorban kíváncsi. Ha nem elég, nyugodtan szólj és megoldjuk. Egyébként ugyanúgy, tehetsz fel kérdést Critias-nak.

by **Chara** Hétf. Feb. 12 2018, 12:19

-Én te, te pedig én... -ismétli halkan, az orra alatt, és tekintete minden alkalommal visszatér a tücsökre. Elolvassa az üzenetet, majd a tücsökre néz, megint az üzenet, ismét a tücsök. Végül felderül az arca, szélesen elmosolyodik, akár egy őrült, és hátradőlve a kanapén elneveti magát.
-Nem mondod komolyan, hogy a tücsök vagy? -kiált fel boldogan két nevetés között. Kezével végigsimít a homlokán, mint aki nem akarja elhinni, az arca kipirul és csillogó szemekkel nézi újdonsült társát. Számára a kapcsolat a tücsök és a telefon között olyan egyértelművé kezdett válni, mint hogy a sört eszik-e vagy isszák inkább. Bár ő személy szerint a csokilikőrt jobban szereti, és ezt viszont nem azért, mert a játékbeli Chara csokimániás. Egyszerűen csak szereti, még ha titokban itta is Sans társaságában már SAO-n belül csupán.
Ahogy a vidámsága alább hagy, ismét végigolvassa az érkezett üzeneteket, de a választ már inkább a tücsöknek szánja. Teljesen biztos benne, hogy Critias és a tücsök ugyanaz a személy, vagy Critias képes a tücsök szemén keresztül látni őt.
-Abban nem lesz hiba. -emeli fel a fejét büszkén. Bízni magában? Az általában menni szokott; ha kicsit belebújhat karaktere bőrébe, akkor pláne. Chara nem arról híres, hogy jó ember volt életében, és a játékban állítólag betöltött szerepe sem mondható annak, bár maga a lány úgy gondolja inkább, hogy Chara nem árt a légynek sem; szeretett a szörnyek között élni, tehát logikátlan, hogy ki akarta volna valaha is írtani őket. A Játékos dönt úgy, hogy gyilkol, nem Chara. Ő valószínűleg csak azért bukkan fel a népírtás végén, mert bosszút akar állni a Játékoson.
Tekintete a harmadik üzenetre téved, és hümmögve előrébb hajol.
-Kogníció. A gondolkodás maga. Az emlékezés, vagy úgy eleve minden... ez a folyamatos kis akármi a fejedben, ami nem hagy nyugodni. **vigyorodik el a saját halántékára mutat. Csak nem olvasol a gondolatokban? kérdezi fejben, arcára perverz vigyor költözik. Ahoyg a szoba, úgy ő is kezd nyugodtabb lenni, az ő szívét is megtölti egyfajta fény, ahogy arra gondol, ez a küldetés mégis csak merőben izgalmas lesz. Érzi a zsigereiben, érzi minden tagjában, hogy nem fog unatkozni, és azt is tudja, hogy kikerül innen. Egyik kezében a telefont tartja, a másikat a tücsök felé nyújtja, mintha táncra invitálná.
-Mi a következő tisztázandó dolog, kedvesem?

by **Askr** Hétf. Feb. 12 2018, 13:10

Két cirip az igen, egy a nem – igaz, elsőre nem tűnhetett fel, de a vidám hang egyértelműen a megerősítés jele volt. Többször is eljátszotta ezt, a két megkérdőjelezhetetlen zajocskát, ami még jobban bebiztosíthatott jogos kérdésed válaszáról. A tücsök – Critias – is elégedettnek tűnt.

Nagyon helyes. Érted a szituációdat. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy kijuss a Lemegetonból. Mindig tudnod kell, mi forog kockán. Ha itt meghalsz, akkor azt jelenti, a saját fejedben nem tudsz rendet teremteni.

Szomorú hangja lett. A tücsök fejét enyhén lehorgasztotta és a végtelen sötétségbe meredt. Kicsi teste fakó, foszforeszkáló fényt bocsátott ki magából. Ahogyan feltette neked a kérdésedet, figyelme persze visszavándorolt rád. Amiképpen megmagyaráztad, fénye egyre lelkesítőbbnek tűnt: Critias élénkebbnek, vidámabbnak tűnt. Amennyire lehetetlennek tűnt, a bogár egyetértően bólogatott.

Büszke vagyok rád, életem. Amiről van egy elképzelésed, annak úgy adsz alakot. Nagyon jó!

Leugrott a kezedből, rá a fotelre, hogy jobban felmérhessen. A hosszú, zümmögő ciripelés hangja az emberi hümmögéssel volt Critias számára megegyező. Ahogyan gondolkodott, újabb fényjelenség futott át a sötétségen. Most már teljesen meghatározható volt, mettől meddig tartott a homály: egy négyszögletű, nagyobb komplexum formáját kezdte felvenni. Vagy feltűnt, vagy nem, a szóban forgó tücsök tovább magyarázott, a telefonon keresztül. Beletellett egy kis időbe, mire folytatta.

Hmm… kezdjünk valami nehezebbel. Hamarabb túl leszel rajta, életem. Most pár kérdést tisztáznunk kell, de nyugodtan szánj időt a gondolkodásra.
Akkor itt az első kérdésem: mit gondolsz az emberi társadalom zöméről?

Ha kérsz több kört egy kérdésre, én benne vagyok. Egyébként kérdések között több kérdést is feltehetsz a tücsinek.

by **Chara** Kedd Feb. 13 2018, 16:59

Chara kezdi úgy érezi, hogy kifejezetten örül. Nem csak a tücsök, ő maga is büszke magára, amiért felismerte Critias kilétét. Nem is rejti véka alá mosolyát, és örömmel látja, ahogy újdonsült társa, avagy tán lelke másik fele, a lelkiismerete, vagy nevezhetjük akárminek, a kezébe ugrik, akár egy rég nem látott jóbarát. Óvatosan emeli feljebb, és kezét a combján nyugtatva biztonságba helyezi. Így jóval egyszerűbb lesz mindenféle kommunikáció.
-Hát, a fejemben tény, hogy ideje a rendrakásnak. -von vállat és tekintet végighalad lassan az őket körülvevő tájon. Nem lát sokat belőle, de úgy sejti, egy különös szobában ülhet; bár egy játékprogramban bármi lehetséges. Tehát Lemegeton. Ez a szó viszont most először jön szembe vele életében, szóval ha van bármi utalás benne, arról fogalma sincs, de úgy sejti, ennek nem sok jelentősége lesz a jövőben sem.
A tücsök fénye újabb mosolyt csal az arcára. Már ebből is sejti, hogy jól válaszolt, és úgy tűnik, ezek az apró kis jó dolgok, a döntések, pozitív hatással vannak a kis rovarra. Valószínűleg a küldetés fő célja ezek szerint önmaga megismerése lehet, és a kis vezető segítése, hogy kiszabadíthassa ebből a szedet-vetett csapdából. Nos, nem igazán hiszi, hogy sok munkája lenne majd Critiasnak. Ő egyszerű életet élt még odakint; stresszes, kérdéses, de egyszerű életet. Olyasmit, amit egy szektában élő család egyszerűnek nevezhet.
Szinte érzi, ahogy a családja emléke miatt mintha sötétebb lenne; vagy csak ő látja így. Némi komorság fertőzi meg a Lelkét, így vesz két mély levegőt, hogy kiűzze fejéből apja arcának képét. Ő most nem tartozik ide. Az apja döntései, hibái, vétkei és cselekedetei nem az ő lelkiismeretét kellene, hogy furdalják, erre már Sans is megtanította.
Critias ellenben rögtön a segítségére siet. A szó, amit szinte kiemel dőlt betűivel, mosolyra készteti, és sokat sejtető tekintettel nézi a tücsköt.
-Életem? Ezt vehetem szó szerint? Kezdtem már hasonlót kapizsgálni, de gondolom, ezt már tudod. -kuncog és mivel a kicsi leugrott róla, hátradől a kanapén és kezeit a pulcsija zsebébe süllyeszti.
-Mehetünk nyugodtan, akár a gyorsvonat. -mosolyog rá, és elolvassa a kérdést. Iménti állítását rögvest meg is bánja. Nem épp egyszerű kérdést kapott, és bár tudna rögtön válaszolni... úgy érzi, az nem lenne helyén való.
Hogy itt valami nagy van készülőben, különben Critias nem figyelmeztette volna, hogy szánjon rá időt.
Szemöldökét ráncolva végül előre dől, kezeit kiveszi a zsebéből és a térdeire könyökölve merül a gondolataiba. Kicsit félhangosan beszél, mintha csak gondolkodna.
-Az emberi társadalom zöméről...? -arcára egy sanda mosoly fut, és a kapucni alól néz rá a tücsökre. -Nem tudom, mennyit tudsz rólam, de gondolom, mindent. Hisz mi egyek vagyunk. Az emberi társadalom melyik részére vagy kíváncsi? A szabadokra, vagy azokra, amilyen én is vagyok?
Azelőtt egész életében azt hitte, a szekta tanítása és világa érvényes az egész világra. Mióta ismerte Sansot, megtudta, hogy ez nem így van; hogy a szekta csak egy kis szelet, de sokan vannak, mind különbözőek. És a SAO óta ismeri nagyjából a másik oldalt is, bár még mindig kirekesztettnek érzi magát. A szekta tüskéje túl mélyen ivódott a lelkébe... ideje lesz kitépni.

by **Askr** Szomb. Feb. 17 2018, 19:04

Critias egyetértően ciripelt. A hátsó lábait hevesen dörzsölte össze, így két hang között csak fél pillanatnyi kis csönd állhatott fent. A nesz, amit a szóban forgó tücsök keltett, az egész végtelen sötétséget betöltötte – vagy csak egy darabig gondolhattad annak. Miután a feketeség határa bemérhető volt, olybá úgy tűnt, a ciripelés visszhangzott valamin. Habár hosszabb ideig nem szándékozott beszélni, az állandó állati hang arról árulkodott, hogy osztozott örömödben. Elvégre kinek ne eredne meg a nyelve, ha valaminek nagyon tud örülni?
Kérdésedre a fehér bogár hümmögéssel megegyező ciripelést adott ki.

Higgy, amit gondolsz, elvégre tudod a választ. Sose féld őket.

Egyetértésedre Critias várt, míg lelki szinten valóban készen állj a kérdésére, majd az apparátus újból üzenetírást jelzett. A kérdés egyszerű, mégis bonyolult volt, így rákérdeztél. A tücsök meglepetten billentette oldalra fejét.

Chara, én mindent tudok rólad, de saját magadat kell bebiztosítanod néhány dologgal kapcsolatosan.
Úgy véled, te nem születtél Szabadnak? Magyarázatot követelek.

A sötétség tovább zsugorodott, ezúttal nem a legpozitívabb értelemben. Csak annyit tapasztalhattál, hogy a hely belmagassága meglepően sebesen csökkent. Míg néhány pillanattal ezelőtt a ciripelés meglehetősen kellemesen visszhangzott, most annak zajossága bánthatta füledet. Critias mindezek – és a hangneme – ellenére türelmesen méregetett, várván a válaszodra.

by **Chara** Vas. Feb. 18 2018, 09:14

Chara kezdte feszengve érezni magát. Ideges volt, a verejtéktől kicsit csúszott a keze, ahogy egymáshoz dörzsölte őket. "Hát itt vagyunk", gondolta. "Egy világban, amit én irányítok, de mégsem. Egy világban, ahol úgy beszélgetek magammal, hogy az nem én vagyok." Elgondolkodva méregette a Critiast, a lelke egy megtestesülését, aki megnyugtatta, hogy nincsen semmi baj; mgé ha téved, akkor is igaza lehet. Sanda félmosoly költözött az arcára, egész addig, amíg meg nem változott minden.
Úgy érezte, Critias számára az iménti mondata nem alakulhatott épp a legfényesebben. Kicsit összeszorult a szíve, mikor érezte, ahogy a szoba összezárul körülötte; olyan érzése volt, mint régen, gyermekkorában, ahogy a láztól szenvedve úgy érezte, egy picike kis szibába kerül és összenyomják a falak. Mikor szinte szédült attól, hogy a falak távol vannak, de mégis úgy érzi, a vállaihoz préselődnek és összenyomják. Nem ijedt meg, attól még távol állt, de ez a kis változás is elérte nála, hogy kezdjen kételkedni abban, valóban ő irányít-e itt.
Ez a kétség viszont alig pár másodpercig tartott csupán. Lehunyta szemét, kizárta maga körül, amit csak lehetett, míg végül csak a kanapé és Critias ideges ciripelése maradt meg a számára. Jól átgondolta minden szavát, mielőtt kimondta volna őket. Nem szerette volna, ha a tücsök, amennyiben ő irányítja a szoba helyzetét, ismét ideges lenne.
-Követelsz? -nyitotta ki végül fél szemét, hogy ránézhessen oldalvást, fejét nem fordítva felé. -Lehet ám szépen kérni is, ne aggódj. A válaszom egyébként...
Nem folytatta azonnal. Kezeit összekulcsolva a térdeire könyökölt, és mereven nézett maga elé.
-Úgy vélem, eddig nem voltam szabad. Egy olyan világban, ahol ha kimondod, amit gondolsz igazán, azt szobafogsággal, nadrágszíjjal és egyebekkel jutalmazzák, az nem szabad világ. Nem szabad nép. Még a testem felett sem rendelkezhettem szabadon. De ezt te úgyis tudod... -nevetett fel keserűen, kicsit szomorúan, kcisit őrülten, ahogy lehajtotta fejét és a zöld kapucni rejtekébe bújt pár másodpercre. Mikor felemelte fejét, a karakter Chara nem volt sehol; az ember ült a helyén, akinek könnyek csillogtak a szemében.
-Milyen különös. Critias, életem, lelkem, nem tudom, hogy válaszolhatnék, de megpróbálom, ígérem. A társadalomnak csak egy kis szegletét ismerem. Elborult fanatikusok bandáját, akikkel nem is lenne baj, ha nem próbálnák ilyen erőszakosan ráerőltetni a hitüket másokra. A társadalom zömét pont ezért nem ismerem, mert el voltam zárva előlük. Csak annyira ismerem őket, amennyit az internetes mémek mutattak nekem, meg amennyit Sans mesélt. Ám az többségében pozitív. Ha Friskre gondolok, akkor viszont már kevésbé...
Teljesen hátradőlt a kanapén, lehunyta a szemét, de keze fejével letörölte azt a kevés könnyet, amit a szeme termelt még a mondandója elején.
-Túl sokféle ember létezik ahhoz, hogy általánosítani tudjak, és bárki bármit is tesz, annak oka van. Oka van annak, ha bántasz valakit, de oka van annak is, ha barátságot kötsz vele. Az emberi társadalom... behatárolhatatlan. Vannak ilyenek, vannak olyanok. Nem ismerem a zömét. Nem is akarom ismerni őket. Viszont...
Mosolyogva fordítja ismét kissé fejét a tücsök felé, sunyin összehúzva szemét. Kicsit közelebb hajol, fél kézzel a kanapé párnáira támaszkodva.
-TE mit gondolsz az emberi társadalom zöméről?

by **Askr** Csüt. Feb. 22 2018, 09:26

A daimón látta, mennyire szorongtál a – feltételezett – környezetváltozástól. Ennek hatására a folytonos ciripelgetést befejezte, nem tűnt annyira idegesítőnek, újból kellemesnek hallatszott.
Megjegyzésedet Critias figyelmen kívül hagyta. Gomb méretű szemei áthatóan, lélekbe tekintően meredtek rád. Mintha biztatott volna a válaszadással, semmiképpen sem követelőzött. Csendben, ezúttal nématagon hallgatott végig. Mialatt válaszoltál, a körülötted összezáruló falak kitolódtak, a levegőben uralkodó fojtogató érzés enyhült. Sőt, mi több, a beltéri „oxigén” most már inkább kültérinek tűnt: akár csak ha egy erdőben vagy egy virágos réten jártál volna. A távolban fák zúgását hallhattad, ahogyan a szél zizegtette azokat. Miután látta őszinteségedet, a tücsök elégedetten, együttérzően ciripelt.

Nos, jó. Köszönöm, hogy elmondtad. Most már ne sírj.

Úgy tűnt, mintha Critias tiszteletadásból – nem megalázkodásból – hajtott volna fejet előtted. Még ha leplezted is, a szóban forgó teremtmény hallotta hangodon, hogy könnyeket ejtettél. Empatikus frityegéssel próbált nyugtatni – mindaddig, míg kérdésedet hozzá intézted. Valahonnan egy számodra nagyon is ismerős kacagás tört fel a daimón csáprágóiból. túlságosan is megegyező volt, hogy félreértsd: a saját hangodon nevetett.

Milyen érdekes kérdés, életem, de csak hozzá tudok tenni dolgokat. Végülis – ahogyan mondtad – a részed vagyok. Nevezhetsz úgy is, hogy a levegőd.

Majdnem egy fél percet várt, pötyögte a választ, még mielőtt sűrűbben kifejthette volna álláspontját.

Tekintsünk úgy a társadalom zömére, mint egy növényházra vagy akár egy erdőre. Minden szegletén más-más növény bújik meg. Semmi hasonlóság vagy szimmetria. Minden változik – vagy kéne. A mai társadalom egyre kevésbé tolerálja a másságot: ha valaki egy picit is eltér a többitől, azt gyomtalanítani kell.
Igazad van, ez egyáltalán nem adja meg neked vagy bárki másnak az igazi szabadságot. A fekete-fehér valóságban meg van kötve az egyén keze. A gyengébb alá van rendelve a hatalommal rendelkező erősebbnek. A társadalom növényháza – erdeje – el fog pusztulni.

Utolsó kijelentésére az erdei levegőben egy pillanatra égetett szag keveredett – de annyi bőven elég volt, hogy rosszul kezd érezni magadat. Miként élted meg azt a tudást, amit „lelked” színed elé tárult? Nos, Critias hagyott elég időt arra, hogy megemészd és válaszolj rá, még mielőtt újat kérdezhetett volna.

Mit gondolsz, lehet ezen a folyamaton változtatni? Hogyha lenne rá lehetőséged, miként tennéd meg?

by **Chara** Kedd Feb. 27 2018, 08:43

-Mondani könnyű. -kuncogott, lágyan és halkan, ahogy letörölte a könnyek minden maradékát és szipogott egyet. Arca viszont mosolygott, főleg megkönnyebbüléstől. Egyértelműen a tudat, hogy sírt, és mégsem torkolták le érte, nem szidták le, nem küldték rögtön a sötét pincébe, hogy étlen-szomjan töltse az éjszakát, nagyon megnyugtatta. Ennek és Critias megnyugtatásának számlájára írja hát a környezet változását, és ahogy körbenéz, halványan derengve még látni is véli az erdőt, a fákat, a zöldellő lombokat, itt-ott az avarból előbújó ibolyákat. Talán csak a képzelete, talán ez valóban megtörténik, nem tudja, de igazából kicsit nem is érdekli. Mélyet szippant a kellemes levegőből, majd kinyúl a kezével a tücsök felé. Jelzi, hogy nem bántani akarja, csak megérinteni; és ha engedélyt kap rá valamilyen módon, akkor végigsimít a furcsa tücsök hátán lágyan.
Csendben hallgatja Critias válaszát. Ahogy orrát megüti az égett szag, egy pillanatra félelem csillan a szemeiben és körbenéz; de nem lát semmi különöset. Nincs tűz, és igen, még el is telik egy szempillantás addig, felfogja, hogy ismét csak a képzelete, az érzékei játszadoznak vele, ismét csak Critias, a lelke egyik rezdülését érezhette meg. Mikor elmúlik, és érkezik a kérdés, ismét csendben marad; értelmezi, felfogja, elgondolkodik. Hümmögve könyököl ismét a térdeire és néz maga elé szemöldökráncolva.
-Több ismeretterjesztésre lenne szükség. -mondja végül. -Elmagyarázni, hogy a más az nem más. Hogy a változás olyasmi, ami szükséges, és jó. Vagy nem is tudom, hogy önthetném szavakba... -hunyja le a szemét. -Szerintem... szerintem a fő probléma már az, hogy túl sok fa van ebben az erdőben. Túl sok az ember a világon. Túlszaporodtunk, ami jó is, meg rossz is. Jó, mert legalább az emberek többsége boldog emiatt, de rossz, mert kiírtunk ezzel magunk körül minden mást. Ezen kívül az ember olyan, mint a birka; csak bután követi a többséget, és emiatt a csordaszellem miatt lökik ki maguk közül a gyengét vagy mást. Mint az állatok. Mondjuk, technikailag, mi, emberek is állatok vagyunk csupán.
Kinyitja a szemét és maga elé mered a sötét ürességbe.
-Őszinte leszek veled, nem tudom, mit tennék. A hatalom szerintem engem is elvakítana annyira, hogy elfeledjem az eredeti célom. De ha mégsem így lenne, akkor... nem tudom... azt hiszem... nagyon szomorú vagyok, de talán a világ megérett egy újabb nagy égésre, bár szerintem még az sem segítene nekik.

by **Askr** Pént. Márc. 09 2018, 10:15

A tücsök csak várt, csendben, az egyhangú ciripelését megszakítva. Üveges tekintettel nézett téged, s bár mintha bármi nyugtató lett volna egy túlméretezett bogár társasága, Critias ezúttal kivételt tett. Ahogyan kinyújtottad kezedet, a szóban forgó daimón érintésedért odatolta hátát. Nem adott ki hangot, de lábai belereszkettek a jóérzésbe. Azt vehetted észre, hogy a komfort adásának köszönhetően Critias fényesebben kezdett el ragyogni, a kitinpáncélzat réseiben-vonalaiban aranysárga csíkok kezdtek kirajzolódni.
Miután megnyugodtál és kifejtette saját álláspontját, az állatka tökéletes csendbe burkolózva hallgatott végig. Egyetlen egy apróbb, halkabb ciripelés zaját sem keltette, amíg választ adtál kérdésére. Mondandód végén bölcselkedően bólintott.

Pontosan. Túl sokan vagytok. Túlságosan elszaporodtatok. A fajotok tobzódott a földi javakban, és nézd, mi lett a vége. A kisebb fa már nem tud megélni a nagy árnyékában, mert eltakarja a Napot. Elvesz minden lehetőséget attól, aki többre hivatott. Hogyan láthatnátok a Csillagotokat, ha más leköt?

Az utóbbi kérdése inkább csak költői volt, semmi több. A tücsök egy hosszabb pillanatra elvonta rólad tekintetét, és a távolba meredt. A feketeség egyre kevésbé volt aggodalomra méltó. Ahelyett, hogy a tökéletes ürességben ültél volna, most olybá úgy tűnt, mintha egy erdei tisztáson lennél, az éjszaka leple alatt. Amiképpen feltekintettél, üvegház falain belül csillagokat láthattál – vagyis csak nagy nehezen. A helyen ugyan nem túl sűrűn, de kimondottan magas fák sarjadtak, amik belepték a komplexum átlátszó mennyezetét. A felismerhetőbb környezet ellenére még mindig kiismerhetetlen sötétségben tapogatózhattál.

Ahhoz, hogy valami újnak helyet adj, előbb a régi falait kell lebontanod. Van olyan Torony, aminek mindenképpen pusztulnia kell ahhoz, hogy újat és jobbat építs. Igazad lehet, a világotok megérett rá. De ne felejtsd el: csak az érdeked szerint cselekedj. Csak akkor, hogyha te és kizárólag te véled úgy! Senki sem szabhatja meg, mit tegyél az élet ajándékával, ami megadatott neked.

A bogár már úgy fénylett, mint égen a csillag. A lelkes ciripelés csak a megerősítője volt annak, hogy hamarosan valami történni fog.

Nagyon közel járunk, Chara, de még nem elég. Mit gondolsz, mit jelent igazán szabadnak lenni?

Ne haragudj a késésért. A gondolathiány okán fenntartanék magam számára egy másfél-két hetes határidőt, amennyi a mesélés számára szükséges. Hogyha esetleg kifutnál a sajátodból, nyugodtan igénybe vehetsz ugyanennyi időt a reag megírásához.

by **Chara** Csüt. Ápr. 05 2018, 17:58

/Tőlem ez már biztos, hogy rendszeres lesz. Két ok. Egyik, hogy elkezdődött a szezon. Másik, hogy túlságosan is a két kis chat-játékom karakterei élnek a fejemben -w- De igyekszem a felszínen tartani Chanékat is, legalábbis nagyjából. Legalább havi egy-két szinten/

Chara hátradőlt a kanapén, padon, vagy legyen ez már akármi, amin ülnek, ketteskén. Más esetben romantikusnak is gondolta volna talán a helyzetet, egy aprócska, de igen különös randevúnak. Ám hékás... ez talán pont az. Randevú lelke egy részével, randevú egy különös idegennel, akit talán egész életében ismert. S lám, egy kósza pillanatra az jut eszébe, bár Sans is itt lehetne mellette.
Lehunyt szemmel, a fejét hátrahajtva hallgatta a tücsök szavait. A kapucni kicsit hátrább csúszott a fején, több teret engedve a halovány, gyenge fénynek, amit a megjelenő csillagok vetítettek rájuk. Sápadt bőre szinte fénylett ebben a különös atmoszférában, és a lány szende félmosolya vékony kis árnyékokat rajzolt a szája sarkára.
-Kezdem úgy érezni, már pontosan tudom, ki vagy te. -mondja végül, vékony ujjai tovább simogatják Critias hátát, amennyiben elérik és a tücsök engedi. Körmeinek végével lágyan círogatja, mintha csak egy kis macska vagy öleb lenne, csak kicsit furcsa textúrával. Különös küldetés ez, valóban, roppant különös. Szíve szerint felkelne, kimenne innen, szembe állna az apjával és közölné vele: hogy vége. Mert a lelkiismerete közölte vele, hogy legyen vége. Ő most Pinokió, és elindul, hogy igazi kisfiú legyen.
-Tudod, Critias drágám... -kezdi végül, szemeit résnyire kinyitva, és csak nézve, nézve a megjelent eget, a fák lombjain átszűrődő halvány fényeket, az üvegház csillanásait. -Én sosem ízleltem meg a szabadságot, tudod jól. És amiket elképzeltem róla, az csak kislányos álmodozás volt eddig. De tudod, szerintem, szabadság, az valójában nem létezik. Mert amilyennek most elképzelem, az sem nevezhető igazán annak, de mégis, ezerszer jobb és élvezetesebb, mint amiben odakint éltem. -kicsit félredönti a fejét, végül szabad kezével felnyúl és teljesen hátratolja a kapucnit. Barna fürtjei, amiket mindig rövidre, fiúsra vágva hord, szinte isszák magukba a fényt.
-A szabadság az, amikor úgy dönthetsz, ahogy te szeretnél. Mikor felvállalhatod egy közösségben azt, aki vagy. Ahol nyugodtan leülhetsz beszélgetni a saját lelkeddel anélkül, hogy félned kéne tőle. -itt szélesen elmosolyodik és Critiasra néz. -Ahol ha lefekszel a csillagok alá és számot vetsz nekik az életedről, nem kell szégyenkezned. És ahol azok mellett lehetsz, akiket igazán szeretsz.

by **Askr** Kedd Május 15 2018, 19:42

Amiképpen kényelembe helyzeted magadat a díványon, a bogár is hozzád hasonlóan terült el a kipuhított ülésen. Annyira… elégedettnek tűnt kijelentésedtől. Az, hogy szavaid hangoztatásával a saját határaidat feszegetted, kellemes dallam volt Critiasnak.

Éspedig? Mondd csak ki. Hangosan. Bátran.

Szeme elé halvány hártyaszerűség eresztődött. Mintha meghitt nyugalmában lehunyta volna gombformájú lelki tükreit. Így, néha-néha frityegett egyet-kettőt, mialatt választ adtál kérdésére.
„Nem létezik” – erre Critias „felnyitotta” szemeit, fejét irányodba fordította. Újból a hangodon kuncogott, ám ezúttal jóval affektálóbban… majdhogynem gyermekin. Színe is egyre inkább fakóbb, ragyogóbb volt, szinte már elvakított.

Úgy van! Amíg hús és vér vagy, addig sosem lehetsz igazán szabad! Sem boldog!

Újból felkacagott. Az, hogy jó vagy rossz volt-e, nézőpont kérdése. Amiképpen meglehetősen hosszasan folytatta ezt, a Critiastól függetlenül, valódi levelező fiókodban egy üzenet jelent meg. Ha lenyitottad, az üzenő névnél ennyi állt: „Cipher”. Ha próbáltál rá válaszolni, a rendszer annyiszor küldte vissza saját leveledet, ennek a Ciphernek a nevével együtt.

Cipher írta:Gratulálok, hogy sikerült lenyűgöznöd magadat. Sikeredért hadd ajándékozzalak meg valamivel. Hasznodra válhat, amennyiben kiutat keresel lelked útvesztőjéből.

! = C
÷ = H

Köszönjük támogatásodat, jó utat kívánunk!

Miután végigolvastad, a daimón kuncogása végül elhallgatott. Tekintetét azonban nem vonta el rólad. A gomb nagyságú lelki tükrökben a csillagok fénye tükröződött. Testének ragyogása mellett tökéletesen láthattad, ahogyan környezetedben szépen-lassan életre kelt minden: a közelben egy patak csobogása lett hallható. Hogy honnan eredt és merre folyt, még nem tudhattad. Mint az üzenet, úgy a kis folyó is úgy jött, ahogy ment.

Mit jelentenek neked a csillagok? És... a szeretteid… hol vannak?

by **Chara** Csüt. Május 24 2018, 21:43

-Még nem. -mosolygott sejtelmesen, szemeit továbbra is az égnek fordítva, fejét félredöntve, mintha azt vizsgálná, vajon ha más szögből nézi, változnak-e a fények. -Majd később. Ráérünk, nem igaz?
Különös nyugalom áradt szét benne, s nagy valószínűséggel nem csak Critias miatt. A daimjón társasága bár továbbra is titokzatosságtól volt nehéz, elfogadta, ahogy van, elfogadta, hogy létezik, és elfogadta mindenét, az utolsó porcikáig. Chara valahol mélyen bár kezdte unni ezt az egészet, a szituáció mégis olyan volt számára, mint egy kanál méz a forró kellemes teában. Megnyugtatta, és megmutatta neki, hogy néha jobb leülni és csak figyelni, mint haladni előre és hentelni. Mint ahogy eddig tette.
Critias következő megjegyzésére azonban kérdőn felé pillantott, csak úgy féloldalasan, mintha igazából nem is érdekelné a dolog. A mosoly maradt, sunyin, akár egy rókáé, és lehunyta fél szemét, egyfajta kacsintást küldve társa felé.
-Amennyire én tudom, mi itt egyébként sem vagyunk húsból és vérből. -emelte fel szabad kezét, majd Critiast és elengedte. Lenyitotta egy kecses mozdulattal a menüsort, hogy előkeresse kedvenc kését a fegyverek közül. -Ez vajon azt jelentené, hogy a SAO világa a szabadság? Kayaba egyébként is azért szerette volna megalkotni, hogy szabadok legyünk, nem igaz?
Az üzenet nem lepte meg annyira, mint amennyire várta. A Cipher név már sokkal többet árult el a számára, és kuncogva csak átfutotta a sorokat, majd le is csukta, ahogy volt. Egyenlőre nem mondott neki sokat, azon kívül, hogy úgy tűnik, a fő rejtély megoldása még előtte áll, ki tidja, mikor és hogyan fog csak szembesülni vele. Talán ezt a küldetést egy Gaster doktor ihlette volna? Volt odakint, az internet világában, egy csoporttag, akinek az elképzelt világában a doktor különleges cipherek alapján dolgozott. Talán ez is hasonló lehet, érdemes lesz megjegyezni.
A daimón újabb kérdésére ismét nem felelt azonnal. Felnézett a csillagokra, egyik ujjával játékosan, kicsit unottan piszkálva az egyik hajtincsét, ide-oda, ide-oda.
-A csillagok... -mosolyodott el végül. -Emlékszel az Oroszlánkirály-ra? Hogy mindig eszünkbe jut a jelenet belőle, valahányszor felnézek? Tudod, mikor Timon, Pumba és Simba fekszenek a fűben az eget kémlelve. Szeretnék egy nap ugyanúgy a hátamon fekve nézni őket együtt Sanssel és Friskkel, és talán ugyanazt a beszélgetést lezavarni. -nevet, kuncog, visszafogottan, viccesen. -A csillagok nekem a jövőt jelentik. Ha rájuk nézek, akkor látok reményt arra, hogy egy nap majd másképp lesz a fizikai testem számára.
A második kérdés kapcsán megint csak vár egy kicsit, amíg összeszedi a szavakat a fejében. Amíg összeszedi, hogy megint Sans-re gondol.
-Tudod te jól, hogy kik a szeretteim, és hol vannak. -mosolyog végül, és egyik kezét a mellkasára teszi, a szíve fölé.

by **Strea** Csüt. Nov. 08 2018, 00:38

Kérem a mesélőt, folytassa a küldetést. Amennyiben ez vasárnapig (11.11.) nem történik meg, a játékot zárni fogom.

by **Strea** Csüt. Nov. 15 2018, 18:43

Hirtelen minden elhomályosodik, majd sötétségbe borul. A szint teleportkapujának tövében térsz magadhoz; csillagos éjszaka van. Mindez vajon csak... álom volt? Talán tudod a választ... de az is lehet, hogy nem: a kártya, amit kaptál, a zsebedben lapul, arra várva, hogy felfedezd magadnak.

A küldetést lezárom, a jutalmazás a következőképpen alakul:

Chara: 70 exp, 90 arany

by Ajánlott tartalom

[JK Küldetés] Lemegeton - Chara

[JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara

Re: [JK Küldetés] Lemegeton - Chara