..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

by **ZexCeed** Kedd Szept. 05 2017, 19:16

Résztvevők:
Kimiaki Hikari
Quentin
Silence
Moonsoul
(Még az első körben aki csatlakozik).

Mindenkinek a napja úgy telik, amit épp magára szán. Ki a hirdetőtáblán, ki pedig szájhagyomány útján terjedő pletyka szinten hall a következőről. Az ötös szint, erdejében felfedeztek egy házat. Állítólag egy elhagyatott iskola. Biztos akad, akinek már ez is elég hogy kalandvágya érzést öltsön, de akinek több kell, az többet is talál.
* Elhagyatott ház, a Kerek erdő belsejében.
* Szellem történetek, de! Ami biztos, hogy sokan tűntek el erről a szintről.
* A pletyka szerint a házban található egy zongora, aki magától játszik, de aki meghallja a hangját, annak csupán öt napja van hátra. Minden éjjel megjelenik a zongora és felcsendül a Für Elise, de minden éjszaka... lassabban és lassabban játssza nektek el.

Akinek még ez sem elég, ő találkozhat, Sioko-channal. Első pillantásra teljesen átlagos lány, de még másodikra is. Viszont a szint főterén áll, tanácstalanul, pár papírdarabot szorongatva a kezébe. Néhányat össze is gyűrt. Kis szünet után ismét visszatért, és bizonytalan mosollyal próbálta szétosztani a szórólapot, az arra járó játékosoknak. Aki elfogadott tőle egyet, a következőket olvashatta.

Kód:: Ma este felderítjük a frissen megjelent "szellemházat" szerény csapatunkkal és persze téged is várunk. Kilenckor indulunk. Lámpást, látást, gyertyakristályt hozzatok magatokkal.

És még egy kézzel rajzolt macskafejet is találtatok a leírás után, mosolygós gyanánt.

Quentin: Nos, hogy téged ezek közül mi fog meg? Jól gondolom, hogy semmi? Na, azért nem hagylak otthon a semmittevésben peshedni, hisz a kaland igenis kell. Unalmas lenne nélküle, folyton csak a könyvek alkotta ösvényeket újrajárni.
- Szi-szia. - Szólított meg bátortalanul, egész elpirulva. Jó szemed van az ilyenekhez, kiszúrhattad már hogy, egy ideje bizony figyel téged, de ha esetleg pillantásodra méltattad, elfordult, a haját vagy a ruháját piszkálta és persze látványosan nem feléd nézett. Két nappal ezelőtt szúrt ki, méghozzá az első szinten, valahol. Minden bátorságára szükség volt, hogy leszólítson, de kellően makacs volt ahhoz, hogy megtegye és megpróbáljon megismerkedni veled. Igyekezett a kedvedben járni, pár alapvető apróságot kérdezett, de a csönd volt a legjobb barátotok, ami néha-néha beállt a beszélgetésbe, mégsem lehetett érezni, hogy feszült volna, esetleg nem kényelmetlen. Igyekezett a közeledben lenni, de nem akaszkodott rád. Sokszor olvasott melletted, persze csak ha engedted a közeledését, mivel megpróbált minden nap találkozni veled, ha csak pár percre is. A hűvös fogadtatásod sem zavarta, ha esetleg azt kapott, sőt. Valamint így említhette meg neked a felderítést.
Amit tudhatsz róla:
* Ébredő, és hetes szintű, kardforgató.
* Amit szeretne eléri, a sajátos módján. Lásd téged, ha esetleg elküldenéd is.
* Emlékezteted az egyik ismerősére. (Nem árulja el kire).
* Halk szavú de akaratos.
* Alacsonyabb nálad vagy két fejjel.
* Szereti az epershaket, olvasni, a zenét és játszik is zongorán és hegedűn.
* /Egyéb kérdés esetében, egyéb válasz./

Határidő: Szeptember 12 - Kedd.

by **Moonsoul** Szer. Szept. 06 2017, 10:17

Emmy nagyon sokáig maradt otthon semmittéve a koboldos kalandja után, annak ellenére is, hogy volt egy-két játékos, akik ott megismerhették és hívták különböző könnyebb feladatok elvégzéséhez. Emmy viszont teljesen összetört, és minden alkalommal egy udvarias elutasítást követően becsapta az ajtót, összeesett a sarokban és keservesen sírni kezdett.
Még az írásban sem talált nyugalmat, mint azelőtt, képzelt karakterei is csak álltak sután egymás előtt és nem volt fogalmuk róla, mit kéne tenniük. Emmy úgy érezte magát, hogy a fonalak, amikkel eddig mozgathatta bábjait, végleg elszakadtak. A világ szürkévé vált, és míg az élet ment tovább, ő megrekedt egy buborékban, ami lassan a pusztulás felé viszi őt.
Így telt el pár nap, talán egy hét is, mire a szeme megakadt egy különös cikken az egyik népszerűbb újság címlapján. Valamelyik boss legyőzéséről szólt, Emmy nem jegyezte meg, hanyadik, az ő tekintete inkább az egyik szón, pontosabban néven akadt meg. A szíve kihagyott egy ütemet és olyan erővel fogta kezei között a lapokat, hogy nem sokra rá az üvegcsörömpölés hangjától kísérve pixelekké bomlottak az ujjai között, a szó mégis a retinájába égett, ott lebegett a fejében, néma emlékeztetőként.
"Saya".
Lelki szemei előtt felvillant a lány képe, amint tehetetlenül fekszik a kórházi ágyon, és hallotta fülében a szigorú doktornő pattogó hangját. Meg kell találnia, még mielőtt túl késő lesz. Meg kell tudni, mi baja van a kislánynak, még mielőtt meghal, és a rendőrség nem hallgathatja ki az eset kapcsán. Tekintete a sarokba vándorol, a levelezés ikonjára, de a játékmesterektől még ilyen sok idő után sem kapott választ.
Ellenben ő már a hatodik szinten van egy olyan küldetés által, amit a 17-esen vitt véghez, sikerrel. Elképesztő ez a hatalmas ugrás, és nagy kár, hogy tudja jól, ez csak egyszeri eset lehetett. Nagyon gyorsan el kell érnie a tizes szintet, hogy felkereshesse a Vigo Limen-t és beszélhessen Saya-val.
Ehhez pedig a leggyorsabb mód, ha ismét küldetést vállal egy magasabb szinten.

Két nap múlva akadt kezébe és fülébe a megoldás. A szellemházról már hallott, de igazán akkor kezdte foglalkoztatni, mikor megtudta, hogy az ötödik szinten jelent meg. Az ötös szint elég közel van a hatoshoz, tehát magától is megközelítheti, ezen kívül talán elég tapasztalati pontot adna ahhoz, hogy még hamarabb elérhessen a céljához. Más egyébbel nem is törődik; megtudakolja a ház helyzetét, megkeresi a térképen, kinyomozza a pontos koordinátákat. Alapos leltárt végez a felszerelései terén, aminek a során sóhajtva csukja le a menüt és sír egy sort, amiért túl gyengének ítéli magát ehhez. Letargiába merülve elindul fagylaltért a nyár utolsó napjait kihasználván, szinte csak kóbor szellemként fogadja el a lánytól a papírt, de mikor elolvassa, megtorpan és felcsillan szemében a fény.
Egy egész csapat. Csapatosan már több esélye lenne megoldani a ház küldetését, és a Frud alapján a tapasztalati pont ilyenkor nem oszlik el.
Megfordul hirtelen, és a lányhoz lép. Kedves mosollyal tudakolj meg, pontosan hol is legyen majd kilenckor, majd elbúcsúzik és elindul beszerző körútra. Dúdolgatva, sasszézva, mint holmi kislány.

by **Quentin** Csüt. Szept. 07 2017, 18:15

Egyik nap feltűnt egy új arc a könyvtárban. Nem biztos, hogy új volt, de eddig nem figyeltem fel rá. Egyszóval számomra új volt. Nem tudom, mennyi ideje figyelt engem, de valószínűleg nem túl régóta, mert észre szoktam venni, ha a figyelem középpontjába esek, legyen az a középpont bármennyire is félreeső. Mikor először összeakadt a tekintetünk, ő rögtön félrekapta a sajátját, én pedig szokásomhoz híven egy kicsit megbámultam. Éppen csak addig, ameddig nem kényelmetlen. Ezt követően már nem különösebben törődtem vele, csak néha-néha felpillantottam a könyvemből, és minden egyes alkalommal azt láttam, hogy amint ránéztem, ő hirtelen valamit mindig érdekesebbnek talált. Ez így ment nagyjából két napig, mire összeszedte a bátorságát ahhoz, hogy megszólítson. Nem tudtam, mi lehetett bennem ilyen érdekes, miért pont engem kellett kiszemelnie, és azt sem, hogy miért fél tőlem ennyire, egy békésen olvasó fiútól. Igaz, a magasságom valóban félelmetesnek hathat, de ez ülve annyira azért nem látszik Neutral

Azt, hogy beszélgettünk, túlzás lett volna állítani. Hasonlóan csendes könyvmoly volt, mint én magam, nosztalgikus érzések törtek rám mellette. Azokra a napokra emlékeztetett, amikor az iskolai könyvtárban tanultam a többi hasonló őrült mellett, akiket kivetett magából a közösség, mert nem igényelték a társaságot. Néha váltottunk néhány szót, bár inkább ő érdeklődött irántam. Türelmesen válaszolgattam neki, néha udvariasságból én is feltettem egy-egy kérdést, innen tudtam meg néhány apróságot róla. Például megválaszolta a legnagyobb kérdőjelet is, hogy miért pont engem tisztelt meg a társaságával. Végül is nem zavart, így engedtem, hogy mellettem legyen. Tudom, hogy bizonyos embereknek nagyon fontos, hogy legyen kapaszkodójuk, valaki, akivel élhetnek valamiféle társasági életet. Úgy tűnt, neki ez én voltam most.
Aztán az egyik nap a segítségemet kérte. Fel szeretett volna deríteni egy helyet a Kerek Erdőben. Nekem, aki átélt már egyet s mást a túlélő játékok világában, eszembe jutott, hogy a lány félénk természete csak álca, és valójában egy szépen megmunkált csapdát állított, és minden, ami eddig történt köztünk, ezt a pillanatot készítette elő. Ehhez azonban az kellett volna, hogy még hosszabb időn keresztül feltérképezze előtte a viselkedésem, így a paranoiás képzeteimet elűztem az elmém sötét sarkába. Inkább azt kellett megfontolnom, hogy van-e energiám ilyesmire, de az eddigiek alapján a lány nem nagyon támaszkodhatott másra. Szóval kénytelen-kelletlen belementem, hogy elkísérem.

by **ZexCeed** Hétf. Szept. 11 2017, 07:26

Tikk-takk, tikk-takk...

by **Silence** Hétf. Szept. 11 2017, 22:37

Ehm… igen… Nagyon szívesen mondanám, hogy Fuwa a szórólapot megkapva magától úgy döntött, hogy megnézi azt az elhagyott házat… De… nem teljesen így történt. Mert a lány csak sétálni indult az erdőbe az ötödik szinten, kíváncsian, és a természet szépségétől megbabonázva.
A városból kilépve elmegy mellette egy lány. Ha valaki látta őket, azt mondaná, hogy ikrek, sőt… Egymás tükörképei. Arc, haj, szem, és még a mozgás és a stílus is egyforma… Na ez persze Fuwának nem tűnik fel, mert még nem látta magát tükörben soha. És nem is foglalkozik a dologgal, hiszen nem is tud róla. Ahogy tervezte besétál az erdőbe, észre sem véve, hogy a másik lány óvatosan, félénken követi. Nézegeti a virágokat, a fákat, néhányat még gyorsan le is rajzol. A másik lány pedig egy messzebbi fa mögül kukucskálva figyeli, de mire összeszedné a bátorságát, hogy odamenjen, és megszólítsa, Fuwa továbbmegy, megfeledkezve az időről, és arról, hogy nem védett területen jár. Végül ez veszi rá a kis stalkert, hogy kissé aggódva végül mégiscsak elinduljon Fuwa felé. Na igen… Csak hogy az ágrecsegés hamar elárulja, és az esti természetbe merült lányt pedig megijeszti a hirtelen hang (Ne lepődjetek meg… 5 év alatt sokmindenhez hozzászokott, de a váratlan hangok ijesztőek neki), és elszalad. Befelé, az erdőbe. A másik lányka meg megrémül, hogy baja lesz, és egy darabig fut utána. Amitől persze Fuwa még jobban megrémül, és fut ahogy csak tud. És nagyjából egyszerre érkezik a házhoz a felderítő csapattal. Teljesen véletlenül. És a csapatban talál két ismerőst. Kimiakitól még mindig retteg, Quentint viszont megkedvelte, úgyhogy az őt követő tükörképtől (aki már egy ideje visszasietett a városba) és Hikaritól is félve hozzá szalad oda, és bár nem ér hozzá, de mögé bújik, és onnan pislog a többiekre

by **Kimiaki Hikari** Kedd Szept. 12 2017, 10:36

Micsoda zagyvaság. Tudományos szemmel nézve teljesen nevetséges. Mit képzelnek, ezek mit csinálnak? Azt hiszik csak mert fantasy világ megtehetnek bármit, bármivel? Cöh. Marhaság. Hogy miért vagyok ennyire kiakadva? A válasz egyszerű. Nem kellett hozzá sok dolog, csupán annyi, hogy ráakadjak a küldetéstáblák között egyre, amely mint említettem tudományilag teljesen el van rugaszkodva a valóságtól. Kezdjük ott, hogy szellemek nem léteznek. Bár bebizonyították, hogy a léleknek igenis van súlya, ezt világi szinten még nem ismerik el, a hitvilág közti menny, vagy pokol létezését nem fogadjuk el mi tudósok. Így érthető, hogy azon az állásponton vagyok én is, hogy a „lélek” a test halála után eltűnik. Nem szakad ki a testből és nem kezd el embereket rémisztgetni. Mert ilyen nem létezik. Mondjuk az eddigi tapasztalataim során a játék gyakorta rúgja fel a valóság szabályait. És ez valamilyen szinten… bosszantó. Ezeket gyakran szoktam egész lényükben megvizsgálni, hogy legalább valóságosság némi szikráit tudjak bizonyítani. Ha mást nem arra jó, hogy felhúzzanak ezen kívül, de tudós létemre muszáj megcáfolnom ezeket a… zagyvaságokat. Így hát útnak indultam az 5. szintre. Ha minden igaz én 17.szintű vagyok, legalábbis a statisztikai állapotjelzőm ezt mutatja, és amennyiben jól tudom ezzel az első 17 emeletre mehetek bármikor, ám néha azt tapasztalom, hogy egy-két szint blokkolva van. Erre majd rá kell keresnem, hogy mi miatt van. Mindenesetre hamarosan meg is pillantom az egybegyűlteket. Voltak egy páran, de kifejezetten nem érdekelt a társalgás, hisz nem ezért jöttem ide. Így érthető módon nem kezdek bemutatkozni és nem elegyedek szóba senkivel, helyette inkább egyszerűen egyelőre szemmel, de megkeresem a bejáratot. A múltkori ellenfelem érkezésére bár felfigyelek, de teljes mértékben levegőnek nézem. Számomra már megszűnt létezni, így ha csak nem akadályoz a munkában békén hagyom.

by **ZexCeed** Vas. Szept. 17 2017, 13:54

Ki így- ki úgy, de megérkeztetek. Sioko már Quentinnel együtt érkezett, és mint a csapat szervezője, kis hezitálás után erőt gyűjtve de elétek állt. Tudta, ha a megszólalását tovább halogatja, csak nehezebb lesz. Amikor úgy tűnt a kis csapat összegyűlt és nem várunk már másra, igyekezett úgy helyezkedni, hogy mindenki jól lássa őt, és ő is titeket.
- Nos.. először is sziasztok. A nevem Sioko.- Hajolt meg, egy halvány de feszült mosoly keretében.
- Le... szeretném szögezni, hogy a szellem történetekben soha sem hittem, főleg nem idebent... Szóval... mégis érdekes történésekről hallottam, és úgy gondolom ez valamiféle rejtett küldetés lehet, vagy... valami hasonló. Annyit tudok csupán, amennyit le is írtam. Állítólag adott egy szellem, vagy valami npc vagy szörny, vagy... nem tudom mi is.. - Nevette el magát kissé zavartan, és kínjában még a tarkóját is megvakarta, majd nyelt egyet...
- Vagyis... - Sóhajtott.
- Szóval... ha ötször hallunk meg egy ismert komolyzenei darabot, a Für Elise-t... akkor meghalunk. Sokan tűntek el az utóbbi időben erről a szintről és félek is... hogy, ennek lehet köze hozzá, de úgy érzem, fontos... hogy kiderítsem. Köszönöm, hogy csatlakoztok a felderítéshez. Sokkal több információm, nekem sincs. Először járok itt én is. - Kapta el a szemét.
- Szóval... szerintem... indulhatunk. - Egy gyenge mosoly, és egy kurta meghajlás után vissza is "vonult" közétek. Quentinnek feltűnhetett, hogy sokkal zavartabb és félénkebb volt, mint amit előtted produkált, persze lehet csupán a tömeg előtti szereplés okozta a zavarát.
Arra várt, hogy valaki elinduljon, de rögtön ő is utána lépett. Majd ha beléptetek az épületbe, azt hiszem mindenkit ismerős látvány fogad. Ez egy iskola, tele termekkel, folyosókkal. Merre indultok? Együtt maradtok? Elsőnek egy folyosó fogad titeket, egyenesen befelé, ahol három teremet láttok, asztalokkal, padokkal a falon egy táblával. Majd ezt követte, a könyvtár, a titkárság és az igazgatói. Mind a nevének megfelelő berendezéssel, de sehol senki. Félhomálymályosan ásít vissza rátok, a szerényen bútorozott szobák. Ha tovább mentetek, egy lépcsősor vezetett titeket az emeletre. Ott Kimiaki otthonra is találhat, a biológia teremben, hisz egy csontváz, valamint egy másik emberformába is ütköztetek, ami a belső szervek tanulmányozására volt alkalmas. Műanyag-szilikon anyagból. Az emberünk gyomrát ki is "pakolhattátok". Hisz az állóbábu szervei kivehetőek, leakaszthatóak voltak. A falakon plakátok, ami szintén az állat és élővilág felépítését mutatta be. Aki tovább lépett, az egy térképpel kirakott, és több összegöngyölt darabot tartalmazott. Meg ugye egy osztályterem sajátosságait. Ha ezek után is tovább lépteket, aki elsőnek halad el a földrajzterem után, a földön egy hagyományos fa metronóm-mot találtatok. Ami még azelőtt elindul, és ritmusos kattogásba kezd, hogy bárki is hozzáérjen. Sioko pedig meg is ilyedt, már a darab láttán is.

Határidő: Szeptember 24. - Vasárnap.

by **Moonsoul** Hétf. Szept. 18 2017, 14:01

Az ajánlott tárgyak közül végül csak egyet sikerült szereznie, de még hogyan! Mily' kevés tennivaló, és mégis mennyi mindent tanult ezalatt a pár óra alatt is. Egy játékos segített neki megtalálni egy boltot, ahol szerezhetett igazi, működő Gyertyakristályt, és bár a kis táskájában, amit a rendszer biztosított neki, csupán egyre való alapanyag rejlett, a magas, fehé hajú fiatalember mosolyogva nyújtott át neki egyből kettőt. Emmy nem igazán értette a magyarázat ellenére sem, hoyg ez hogyan volt lehetséges, mindenesetre megköszönte, és zavartan tovább libbent, hogy megkíséreljen további, használható tárgyakat szerezni. Nem járt sok sikerrel.
Mikor elérkezett a kilenc óra, ő már jópár perce egyik lábáról a másikra állva nézelődött körbe a terepen, egy fa mellett ácsorogva, kezeivel ölelve át tulajdon mellkasát. Nagyon félt, és a nyugalom egy kis hulláma csapott át rajta, mikor megjelent az első, majd sorban a többi részt vevő is. Igaz, ő nem tudta róluk elsőre, hogy résztvevők-e vagy sem, mindenesetre mikor amazok nem mentek tovább, hanem egyértelműen megálltak vele együtt, megnyugodott, és tekintete visszatért a furcsa épület felé.
A lányt rögtön felismerte, mikor megérkezett, és arcára jókedvű mosoly költözött, bár a szíve továbbra is úgy repdesett a mellkasában, mint egy rémült kismadár.
Ugye említve volt, hogy Emmy semmi egyébnek nem nézett utána a küldetést illetően, csupán elfogadta, mérlegelt a szint alapján és próbált legjobb tudása szerint felkészülni. Nos, ennek alapján amint meghallotta a "szellem" és "szörny" szavakat, elsápadt, és a szája elé kapta a kezét, bár akinek jó a füle, esetleg az ehhez való jártasságot is megvásárolta és használja, meghallhatja azt a kis suttogást, amit csak úgy, magának ejtett meg.
-Vagy koboldok...?
A pánikot tovább fokozta Sioko további magyarázata, és hátát a fának vetve próbálta megállni, hogy lehetőleg ne essen össze a rémülettől. A térdei reszketni kezdtek, mint a nyárfalevél, és lopva végignézett a többieken is, hogy ki miként reagál. Már-már úgy döntött, hogy inkább elmegy innen, és keres más módot a szintlépéshez, mikor két dolog is visszafogta inkább. Az első maga Saya volt. Ha nem vállal el egy ilyen veszélyes küldetést és nem éri el hamar a megfelelő szintet, akkor a lány nagyon nagy bajba kerülhet. A második pedig Sioko, aki a jelek szerint nem nagyon vette komolyan a dolog elhalálozós részét, így Emmy feltételezte, ez az ilyesmi ebben a világban talán eleve mást jelenthet... legalábbis nagyon reméli, hogy így van...
Ő maga szintén nem tudja rászánni magát, hogy elsőnek bemenjen, legalábbis pár másodpercig. Ha senki sem mozdul, akkor természetesen nagy levegőt vesz és megteszi, örömmel hallva Sioko lépteit a háta mögött, minden más esetben ő lesz az, aki követi a Sioko-Quentin párost. Bár a nevét a srácnak nem ismeri még, hisz a bemutatkozás eddig egy kivétellel teljesen kimaradt.
Mikor egy kicsit szétszélednek és ezáltal teljes rálátása nyílik a folyosóra, megtorpan, és végigtekint a fa burkolaton, az ajtókon, a megkopott táblákon. Még jóval azelőtt, hogy Japánba érkezett volna, bizony ő is látott egy-két rajzfilmet, chipset majszolgatva terült el a kanapén és élvezte a képek villódzását, amik között bizony bőven akadtak iskolában játszódó jelenetek is. Emmy lassan lépdel végig, ügyelve rá, hogy legalább egyvalaki mindenképp legyen a látóterében, ha esetleg az együttmaradás mégis lehetetlenné válna, egészen a földrajzterem és a metronóm esetéig. Mikor a szerkezet mozgásba kezd, ismét eszébe jut egy régebbi rajzfilm, de ahelyett, hogy felsikkantva menekülőre fogná, megáll és félredöntött fejjel, kíváncsian nézi távolról a szerkezetet.
-Ez ugye nem egy szellem jelenlétét jelzi...? Vagy igen...? Mintha rémlene valami... mármint egy régi történet... -teszi hozzá a végén zavartan. Jobban belegondolva, ő most talán itt a legidősebb, a többiek mint nagyon fiatalnak néznek ki. Ajvé, tehát neki kéne az okosnak lennie... de nem ismeri Japánt... még...

by **Quentin** Kedd Szept. 19 2017, 11:34

Mint kiderült, az ötödik szintre mentünk, azon belül is az erdőbe. Messze volt, szóval nem voltam tőle feltétlenül boldog, de ha már idáig eljöttem, energiapazarlás lett volna visszafordulni. Szóval csendben követtem a lányt az úton, és hallgattam a természet hangjait, mivel mást nem nagyon tudtam volna csinálni ezen kívül. Beszélgetni csak ritkán van erőm, séta közben pedig legfeljebb hallgatni szoktam, amit mások mondanak, és bólogatni bőszen. Sioko-san azonban nem a beszédes fajta volt. Na most, már közöltem veled, hogy volt egy enyhe sejtésem ezzel a túrával kapcsolatban, amit végül elhessegettem. Ám hogy, hogy nem, mégis igazam volt. Bár a csapda szó erős túlzás lenne, de hogy nem volt annyira elesett és magára hagyatott az újdonsült ismerősöm, mint gondoltam, az egészen biztosnak tűnt az épület előtt gyülekező maroknyi csoport láttán. Egy érett, húszas évei végén járó nő, és egy kislány... Abból, ahogy Sioko-san viselkedett, nyilvánvaló volt, hogy nem kettesben szeretett volna felfedezősdit játszani. Egykedvűen bámultam, ahogy kiállt "középre", és a maga módján, akadozva, félénken és halkan előadta, amit szeretett volna. Az, hogy mindeközben Otomura mindvégig a hátam mögött bujkált, már részletkérdés volt. Nem tudom, hogy került ide, miért tűnt ilyen ijedtnek, és miért futott annyit, hogy jelenleg kisebb légszomjjal küzdött, de a jelenléte valamelyet megnyugtatott engem. Volt egy ismerős, akiben azt hiszem, megbízhattam valamennyire. Néhány kósza pillantást vetettem a másik két alakra is, igazság szerint egyikük sem tűnt túlságosan életképesnek. Ha bemennénk, kapnék a nyakamba három lányt és egy nőt, akik jó eséllyel mind rám támaszkodnának. Ha ehhez még hozzátesszük azt az apró részletet, amit Sioko-san kegyeskedett közölni velünk a zongora hangjáról, azt hiszem teljesen érhetővé válik, hogy ezek között a körülmények között és ilyen előzmények után miért fogtam meg Otomura kezét, és fordítottam hátat a kis csoportosulásnak.
- Azt hiszem, engem ez mégsem érdekel - közöltem azért, mielőtt megtettem az első néhány lépést vissza. Nem volt kedvem se meghalni, se óvóbácsit játszani, Sioko-sannak pedig így is van segítsége. Nem volt miért itt maradnom. És hogy miért szándékoztam magammal vinni Otomurát? Nos... fogalmam sincs Neutral

Mesélői challenge #2 Razz

by **Silence** Szomb. Szept. 23 2017, 21:44

Amíg Sioko beszél, Fuwa azzal van elfoglalva, hogy kicsit levegőhöz jusson, és összeszedje magát, így bár szeretne figyelni, és próbálja megérteni, hogy miről van szó, nem teljesen sikerül neki.
Szellemtörténet? Olyanba beleolvasott, de végigolvasni nem tudta… Nem tetszett neki, és meg is ijedt tőle. Ha most is arról van szó, akkor már most nem szereti ezt az épületet...
Érdekes történések? Ő nem hallott érdekes történésekről, és nem is találkozott még Sioko szórólapjával. Úgyhogy nem tudja, mi az amit a lány leírt. Vagy hogy egyáltalán miről beszél, mire gondol... Körbenéz, hogy egyedül van-e ezzel.
Szellem? Olyan nem létezik… legalábbis ezt tanították neki. Akkor miért foglalkozunk ilyenekkel?
Für Elise… Hallani hallott rá volna, de ugye senki nem lepődik meg, hogy tanácstalanul pislog? Honnan tudja szegény, hogy ez az amit 5.-szörre hall? Amikor még életében nem hallotta? Pedig fontos… Nem akar meghalni… Kezd neki ijesztő lenni az iskolaépület.
Az utolsó mondatoktól pedig rendesen meg is ijed. Sokan tűntek el… Kicsit szorosabban bújik Quentin mögé, bár még mindig nem ér hozzá. Aztán "Köszönöm, hogy csatlakoztok"… De hát ő még nem is mondta, hogy csatlakozni szeretne a felderítéshez…
Nagyjából ekkor ragadja meg a kezét Quentin, és húzza magával. Pár másodpercig meglepetten pislog, aztán igyekszik felvenni Quentin tempóját, és nem bukdácsolni. Majdnem az ismerős érzés neki, ahogy vezették, mióta megtanult járni… De mégis más… Ha nem esne nehezére beszélni, vagy tudna így írni, megkérdezné, hogy hova, és miért mennek… Így csak egy darabig elvörösödve, aztán egyre kevésbé zavarban követi a fiút, amíg az el nem engedi a kézfejét.

by **Kimiaki Hikari** Vas. Szept. 24 2017, 11:23

Nem úgy tűnt, hogy bármiféle egyéb bejutat, találok, a főbejáraton kívül, így sajnálatos módra kénytelen leszek majd jó ideig ezzel a kis csoportosulással közlekedni. Persze, ha csak megvárom őket. Azonban ahogy indultam is volna, hogy egyedül vágjak neki az ismeretlennek, egyszer csak a (nagy valószínűséggel) a rendező, avagy a toborzó egyszer csak elénk állt és nekiállt szónokolni. Hogy igazából mennyi értelme volt az egésznek, úgy kb semmi. Undorodva nézek a nőre, hogy hogyan hordhat ilyen baromságokat össze. Még hogy gyilkos zene… egyszerűen röhej.
- Mit képzel, hol vagyunk egy horror filmben? – kérdezem hüledezve, lenézően – Ki hallott már olyanról, hogy a zenei alkotás káros legyen az ember életére, még ha azt állítaná, hogy Anacusiat, avagy Siketséget okozna, még azt mondanám, még van is valami értelme. Riogassa az alsós csoportosokat ilyen történetekkel kedves. Még hogy túlvilági anomália…. röhögséges. Bebizonyítom, hogy tudományos szemmel nem más ez, mint egyszerű szélhámosság! Még hogy „szellemek”…
Ezzel előrevágtattam egyedül, dühös léptekkel, talán túlságosan is durcás gyermeki vonásokkal, de sajnos erről nem tehetek. Mindenesetre, amit bent láttam szintén csalódottsággal töltött el. Annak ellenére, hogy nem vagyok jártas az általános (mint az átlag, nem, mint az iskolai szint) iskolai berendezettséggel, de a termekben látottak alapján ez az intézmény elég szegényesnek mondható ahhoz képest, amilyen tanítatásban én részesültem. Az egyetlen magára valamire adó oktatódarab talán az emberi csontváz és egy emberi szervrendszerrel foglalkozó anatómiai tesztbábú. Végre valami komolyabb hangvételű dolog. Ezeknek a feladata a könnyebb tanulás és a vizuális elhelyezést segítése, és bár darabja nagyjából több tízezreket is megérhet, azért megéri az ilyen kulcsfontosságú figurák megvétele, hisz az ember sokkal könnyebben képes lehet elsajátítani a szükséges ismereteket ezekkel. Az, hogy követett engem bárki, nem igazán érdekelt. Ha a rendező és a többiek úgy akarták jöjjenek utánam, de én nem fogok velük összedolgozni. A metronóm se igazán mozgatott fel, sőt pont kapóra jött, hogy felesleges indulataimat (főleg, ami Sioko újabb rémüldözése ismét felhúzott) levezessem, megpróbáltam belerúgni, hogy kellő erővel nekiütközve a falnak, nagy valószínűséggel eltörjön egy-két kulcsfontosságú dolog. Ezzel is jeleztem, hogy engem nem lesz ilyen könnyű dolga megrémisztenie annak, aki ezt az egész mögött áll.

by **ZexCeed** Kedd Szept. 26 2017, 10:01

Ki-ki maga útján. Természetesen lehetséges.

Sioko pár pillanatig ledöbbenve néz rátok, még a hangja is eláll, elreked. Csalódást okoztál neki, hiszen nem erről volt szó, és persze mint eddig is kereste a javadat, most sem volt máshogy, így bizony elmondta neked mit is szeretne, arra persze nem számított hogy cserben fogod hagyni. Egy pllanatra teljesen szétesett, de tudta jól, nem engedheti meg magának azt, hogy az érzelmei vezessék, már így is eléggé rabja azoknak. Csalódottan néz rátok, de szó nélkül elenged titeket, ki ő hogy bármit is megtiltson, de remélem sikerült kiismerned annyira hogy a stabilitás fontos a számára, így ezzel nagyobb sebet okoztál benne, mintha először utasítottad volna vissza. Persze ezek szerint, te erre nem emlékszel, talán a túl sok információ, esetleg az emberközeg amit nem szívlelsz... Az okok rád vannak bízva.
Quentin és Sil elhagyták a megbeszélést. Még szerencse hogy Sioko már a végére ért. Egyedül maradt, két lánnyal. Az egyikük még talán nála is jobban fél, a másikhoz pedig nem is közeledne, miután látta az undort a szemében. Ha tehetné, hazamenne... de túlzottan fél ezt megtenni.

Moonsoul;Kimiaki;Sioko:
Ti felérteké alig néztek szét, így viszonylag hamar az emeleten köttök ki. A metronóm ahogy magától elindult, úgy meg is állt, mielőtt Kimi belerúgott volna. Persze rajtatok múlik, hogy ezt észreveszitek-e. Viszont a szoba ami előtt a hangszer volt, egy zeneteremnek ígérkezik, benne egy hatalmas zongorával, ami a beígért "meséhez" mérten, megszólalt és kezdett bele a Für Elise dallamába.
Észrevehettetek egy violinkulcsot a nevetek alatt, ahol a debuffok szoktak megjelenni. Majd azalatt a három perc alatt, amíg végigghallgattátok folyamatosan fogyatkozott az életetek a páncélotokkal párhuzamosan. (Úgy értve hogy mindenki 20%-os sebzést szenvedett el, ami egyszerre érte a páncélt és az életeteket is. Tehát párhuzamosan emésztette a kettőt, mindkettőből 20-20%-ot lecsípve.) Az egyetlen akinek sokkal gyorsabban fogyott az élete az Sioko volt. Neki úgy látszik, már a hatvan százalékát emészti mindkettőből. Láttátok a lányon a pánikot, valamint azt hogy erőnek teljével rohan neki kardjával a hangszernek.
Na kitör-e a pánik?

Sil és Quentin:
Ti leléptetek és nem is tartom igazságosnak hogy ennek fényében még bent tartalak titeket a küldetésben, hisz aki lelép és elmegy az menjen és ne kapjon jutalmat. Az sem épp tisztességes ha a játékos sorra hagyja ott a küldetéseket és a jutalom mégis kijár neki, mert mesélőként feladatom hogy bent tartsam őket...Mesélői kihívás címen. Így egy alternatív megoldást kaptok.

Elhagytátok a házat, senki nem marasztalt titeket, hisz nyugodtan döntethetek úgy, ahogy kényelmes. Viszont ha kristállyal próbálkoztatok, az nem működött, de nem is értetek olyan messzire hogy ne halljátok meg az emeleten megszólaló zongora dallamát, így ti is megkaptátok a debuffot, amit egy violinkulcs jelez a nevetek alatt. Valamint 20-20%-ot sebzőtök a páncélból és az "aláütve" az életetekből is. Remélem figyeltetek Sioko szavaira. (Visszaolvasni nem ér). A legszomorúbb viszont, ha szeretnétek visszafordulni is, esetleg elmenekülni... vagy bármi, az épületet már nem látjátok, ahogy a többieket sem. Egy patakot láttok, tükörsima felszínnel, aminek a sodrását nehéz megállapítani. Fákat és cserjéket a zöldes tarka avarból kinőve. Majd felfigyelve a változásra mindez, elhomályosodik és csupán egy üvegen keresztül látjátok. Sil jobbra nézve erősebb zöldben, balra nézve rózsaszínes árnyalatban. Egymással szemben álltok, és minden zaj meg is szűnt körülöttetek. Úgy tűnik csapdába estetek, vagy esetleg egy minijátékba? Rajtatok áll, hogy felderítsétek mi is ez.
Leírás:
Egy-egy kocka alakú üvegdobozban álltok, mind a ketten külön kamrában. Egy fal érintkezik egymással, tehát közösen egy téglalapot alkottok. Mid a hat falnak más színe van.
Sil: felül lila, alul barna, jobbra zöld, balra rózsaszín, a (amennyiben egymás felé néztek )hátad mögött kék, előtted valószínű narancs (keverve zölddel).
Quentin: felül barna, alul kék, jobbra rózsaszín, a (amennyiben egymás felé néztek) a hátad mögött narancs, előtted valószínű zöld (keverve narancssárgával).
/Amennyiben nehéz vizualizálni, szóljatok és lerajzolom./
Mindezt követően felfedezhettetek egy fekete színű zsírkrétát mind a ketten a saját részlegetekben, a kabin hangszigetelt ezt az erdő zajai megszűnése jelezte. Majd pár másodpercre a bezárásotok után, egy felírat jelent meg.
"Színt színnel és megjelenik a lényeg".
Nos a feladat egyszerű. Vagy mégsem?

Határidő: Október 3. - Kedd.[/color]

by **Quentin** Szer. Szept. 27 2017, 12:21

Szótlanul törtem előle, igyekezve azért nem túl nagy rössel haladni, hogy Otomura is tudja tartani a lépést velem. Úgy gondoltam, helyesen döntöttem. Önző módon, de helyesen. Ha maradok, végül olyasmibe kevertem volna magam, amihez nincs elég energiám, túl sok erőfeszítésbe került volna, és hozzá képest csekély "jutalmat" kaptam volna vissza cserébe. Ahogy haladtam, úgy jöttem rá arra is, miért viszem magammal a lányt. Ő egészen biztosan nem Sioko-san miatt került ide, nem szerettem volna, ha véletlenül belekeveredik valamibe, ami könnyen az életébe kerülhet.
Csakhogy a zongoradarab így is felcsendült a hátunk mögött. Túl késő volt. Megtorpantam, és elengedtem Otomura kezét. 30 életpont veszteség és egy státuszikon jelent meg a szemem sarkában. Gyorsan rájöttem a mechanizmusra az alapján, amit Sioko-san mondott. Ha ötször hallom, otthagyom fogam. Az életpontjaim egyötöde tűnt el. A párhuzam nyilvánvaló. Egyértelműnek tűnt, hogy nem segít az sem, ha felgyógyítom magam: a veszteség százalékos, nem fix pont alapú. Máskülönben könnyű volna kivédeni. Talán ha elég messze kerülünk, és nem halljuk többé, akkor biztonságban leszünk, de nem lehettem biztos benne, hogy holnap ugyanekkor nem érkezik meg az újabb debuff. Úgy fest, nincs más választásom.
Visszafordultam, de az épület már nem volt ott, csak egy csendesen csordogáló patak tűnt elő a semmiből. Egykedvűen vettem tudomásul a változást. A szó, hogy csapda, már az előtt bevillant, hogy a táj elhomályosult volna az üveg torzításától. Körbenéztem. Megpróbáltam megfogni Otomura kezét újra, de üvegfalnak ütközött a kezem. Szétválasztottak minket. Immár csak a saját szívdobogásom és a lélegzetvételem hallottam, az erdő hangjai vagy Otomura ruhájának súrlódása megszűnt. Hangszigetelt szoba. Felvettem a földről a zsírkrétát és megforgattam a kezemben. Ezzel lehet írni az üvegre, de addig semmiképp sem szerettem volna ilyesmihez folyamodni, amíg nem tudjuk, milyen következménye lehet ennek. Elővettem a rajzmappámat, és gyorsan firkálni kezdtem az egyik üres lapra. Felrajzoltam két kockát, és lejegyeztem a saját kalitkám minden oldalára, hogy milyen színű, bár a közös oldalban egyelőre nem voltam biztos. Aztán lapoztam egyet, és fürgén írtam néhány szót, majd felmutattam a lánynak.

"Mondd el, milyen színűek az üvegketreced falai."

Egyelőre csak tapogatóztam, de kiindulási alapnak jó volt. Remélem Otomura nem ijedt meg nagyon. Én higgadt tudtam maradni, ha rám néz, akkor ezt láthatja is. Egyelőre nem volt semmilyen visszaszámlálás, szóval bíztam benne, hogy korlátlan időnk van megoldani ezt a feladatot. Mármint, öt napon belül.

by **Moonsoul** Szer. Szept. 27 2017, 15:05

Nem igazán tudta, mihez kezdjen ezek után. Tehetetlenül nézte végig, ahogy a srác és társa elmennek, majd már-már tökéletes riposztként érkezett a szemüveges leány kézlegyintése, ami, valljuk be, egy nagyon kicsit azért megnyugtatta Emmy-t. Bár tudta jól, hogy Japán egy különös ország, ahol különös dolgok történnek. Ahogy rövid ottléte során megfigyelte az emberek, főleg a vidékiek hozzáállását a túlvilághoz és a szellemekhez, az egész egyszerű csodálattal töltötte el. Szinte tisztelte őket, amiért az amerikaiakkal ellentétben ők szégyen nélkül kimondják, hogy hisznek az ilyenekben. Odahaza csak nevetnek a hasonló meséken.
Talán ezért is nem ijedt meg végül annyira attól a metronómtól - mert az a lány már elültette benne a magot, hogy nem kell félniük. Akkor rezzent meg, mikor belerúgott és a szerkezet nagyot csattant a falnál, de nem szólt egy szót sem erre; kicsit odébb állt, hogy ne foglalja el a helyet, ne álljon senki útjába, és mikor a többiek úgy döntöttek, ideje tovább állni, követte őet, egészen a zongoráig.
Ami ezután történt, azt ugyanolyan tehetetlenül nézte végig, ahogy két társuk elmenetelét vagy Kimiaki kitörését. Jobban belegondolva, kezd félni attól, hogy ő végig ilyen lesz; tehetetlen néző. Ám még mielőtt bármit is kigondolhatott volna, hogy mit tehetne ebben a szituációban, amikor egy gazdátlan zongora játszani kezd, a szeme sarka különös mozgást fedezett fel és kapásból oda is pillantott. Az életcsíkjára.
-Nézzétek! -akadt el a lélegzete, és a sarok felé mutatott, ami számára a csíkot jelentette, de amit mindenki csak a saját HUDján láthatott. Szerencsére ez az anomália hamar megszakadt, és már-már kíváncsian nézett az okosnak tűnő lány felé, hogy ehhez mit szól, aztán meglátta a vezetőjüket, és összehúzta a szemöldökét aggódón.
-Jaj, nyugalom. Semmi baj. -ment oda és ha engedte, átölelte a vállait. Olyan kicsi még, olyan fiatal, nem érdemli meg, hogy így ráijesszenek. Kezd dühös lenni erre a zongorára és erre a küldetésre, meg aki kitalálta. Szívesen elmagyarázná neki, hogy ezt a játékot attól függetlenül főleg gyerekek játszák... tisztességtelen dolog ilyeneket művelni!
Persze Siokot sem vígasztalhatja sokáig, hisz a lány hatalmas dühvel veti rá magát a zongorára a fegyverével, mire Emmy a szája elé kapja a kezét, és csak nézi, kerekre tágut szemekkel. Nem nagyon tud, de nem is igazán akar tenni ellene. Idővel le is ereszti kacsóit maga elé és megvárja, amíg Sioko végez.
-Néha ki kell adni a dühöt... -jegyzi meg, ha történne bármi...

by **ZexCeed** Vas. Okt. 01 2017, 22:32

Silence:
Bocsánat a késésért és a csalódásért is!

Hmm, nem találtam meg azt a képet amit akartam és nem is akarom túlbonyolítani, mert ha megtettem volna, lehet még sokáig rostokolnátok ott, így is szomorú ténynek nézel elébe, amit Quentin írt, elmosódva látod csak. Kiolvashatatlan. Kommunikáljátok le, valahogy. :3

Apropó: Mivel kiemelt szerepe van az interakciónak nálatok, így engedélyt kaptok kiskörök kihasználására. Ezt azt jelenti, hogy vagy:
1, a főposzt után (250 szó), szólimit nélkül írhattok egymásnak.
2, a főposztot osztjátok le 5x50 szóra.
A játékotokat folyamatosan követem és jelzek, amennyiben közbeszólok. Majd az általam kért és kihasznált időt, visszaadom. Tehát saját határidőt kaptok. Ami nem jelenti azt, hogy gyorsabban vihetitek ki a játékot, de lehet belőle gazdálkodni.
Silence kap +4 napot. Tehát Október 5-ig, írhat.

A többieket meg várom. :33

by **Silence** Vas. Okt. 01 2017, 23:07

Hallja a zenét. Persze. De nem ismer rá. Vagyis… Abból mégis összerakja, hogy ez az a veszélyes zene, hogy Quentin megtorpan és elengedi a kezét. Kicsit megijedve néz rá a fiúra, és még jobban megijed amikor észreveszi, hogy az életcsíkjából és a páncéljából egy jó nagy darab hiányzik. Az már nem tesz ehhez hozzá, hogy a sajátjával is ugyan ez a helyzet… Arra számított valamennyire ezután.
Ahogy azon kezdene gondolkodni, hogy elszaladjon… Rájön hogy fogalma sincs hol van. Gyorsan körülnéz, és pár pillanatra lefagy. Az rendben van, hogy eltévedt, olyan előfordult már… De határozottan emlékszik, hogy az előbb még nem így nézett ki a környék… A háznak látszania kellene, és az a patak sem volt ott.
Konkrétan kétségbe esni akkor kezd, amikor elhomályosodik a kép. Először azt hiszi a szemével van valami baj, ettől pedig nagyon nagyon megijed. Ő nem akar megint olyan sötétségben élni! Szerencséjére néhányat pislog, és rájön, hogy nem a szemével van baj, hanem előtte van egy üveg. Egyre jobban összezavarodik szegényke… Óvatosan hátrál, de nekiütközik az ott lévő falnak.
Na ekkor fordul körbe először. Sehol egy ajtó, vagy valami, amin keresztül kimehetne a kockából… Na ez vészhelyzet, és csilingel az agyában, hogy ilyenkor fogja a teleportkristályt és azonnal tűnjön el.
Meg is próbálja… Hiába. Egyszer, kétszer, háromszor mondja ki az egyetlen város nevét, amit viszonylag könnyen kiejt… De ott marad a kockában. Most esik teljesen kétségbe.
Nem, ez nem jelenti, hogy "tombolni" kezd... Csak lassan leül, összekuporodik, és próbálja megnyugtatni magát. Elvégre, még semmi nagy baj nem történt, ugye?
Na meg ugye nincs is teljesen egyedül… Csak ekkor, percek múlva jut el a tudatéig, hogy Quentin nem tűnt el.

Körbenéz megint és észre veszi, hogy a fiú valamit mutatni akar neki. Megtörölgeti gyorsan a szemét, és közelebb megy. Amennyire csak tud.
De nem tudja kiolvasni az írást. Hiába hunyogor, és hajol a lehető legközelebb.
Hogy ezt jelezze, jó nagy mozdulatokkal megrázza a fejét. Kezébe veszi a füzetét, és a lehető legnagyobb, és legvastagabb karakterekkel ír egy oldalra két szót.

Nem látom!

by **ZexCeed** Vas. Okt. 01 2017, 23:11

Quentin elmosódott szavakat lát csak, nem tudja kiolvasni.

by **Quentin** Vas. Okt. 01 2017, 23:39

Amíg én higgadtan igyekeztem elemezni a helyzetet, amibe kerültünk, addig a lány már nem tudott ilyen nyugodt maradni. És lám, ő okosabb volt, mint én, egy pillanatig se gondoltam rá, hogy a megoldás ennyire egyszerű is lehet, mint egy teleport kristály használata. Ugyan nem működött, de azt hiszem jól fog jönni, ha van mellettem valaki, akinek nem működik olyan komplikáltan a feje. Ettől persze még Otomura nem lesz nagyobb segítség, sokkal inkább teher a vállamon, de ha már van valaki, aki visszahúz, akkor az legyen ő, és ne egy ismeretlen, vagy valaki olyan, akiben nem tudok megbízni.
Nem tudtam segíteni abban, hogy a lány megnyugodjon, viszont azzal segíthettem neki, ha minél gyorsabban megoldom ezt a "rejtvényt." Ehhez azonban ő is kellett, hiszen a színes üvegen keresztül torzul minden szín, amit a túloldalán látok, beleértve a másik kalitka színeit is. Szerencsére Otomura nem esett annyira pánikba, hogy használhatatlanná váljon, néhány perc elteltével reagált rám is. Bár nem úgy, ahogy én azt szerettem volna. Bíztam benne, hogy a fejrázása nem azt jelenti, hogy nem ismeri a színeket, mert akkor komoly bajban leszünk. Már csak azért is bíztam ebben, mert nem azt sugallták a tettei. Sokkal inkább azt, hogy nem tudja elolvasni, amit írtam. Ránéztem a füzetre, és bár egy kicsit kapkodva írtam, így nem olyan nagyon szépek a betűim, de ilyen írást már elolvasott tőlem néhányszor, és nem is fogalmaztam bonyolultan. Hogy pontosan mi lehet a baj, azt akkor értettem meg, amikor ő is felmutatta a saját írását. Képtelen voltam kivenni a karaktereket, elmosódott volt az egész. Indokolatlanul elmosódott, elvégre hiába torzított az üveg, a lány arcát sokkal tisztábban láttam, mint a betűket. Szóval ez nem működik. Két opció jutott eszembe, ami nem feltételez semmilyen extra tudást egyikünk részéről sem. Elsőként üzenetet próbáltam neki küldeni, és úgy megkérdezni a színekről, de ha esetleg ez sem működik, és blokkolva van az üzenetváltás köztünk, akkor maradt az, hogy fogtam a zsírkrétát, és felfirkáltam az üvegre a kérdésem. Ha ezek közül egyik sem működik, akkor a szerencsén múlik, mit ismer és mit nem az alternatív nyelvek közül.

by **ZexCeed** Vas. Okt. 01 2017, 23:46

Az üzenetküldés sikertelen volt, de felírhattad a krétával a falra amit szerettél volna. Ugye az üvegfalra írva, a másik fél nem tudta volna elolvasni, vagy csak ha ismeri a tükörírást, de! a rendszer korrigálta ezt a hibát. Úgy tűnt a szavak "átfolynak" a másik falra is és ott olvashatóan, láthatóvá vállnak. A kockák kommunikálnak. :3

by **Silence** Hétf. Okt. 02 2017, 00:04

Végül ahogy jobban körülnéz, Fuwa is észreveszi a zsírkrétát, és amikor látja, hogy Quentin azzal ír az üvegfalra (és miután a meglepettségen, amit a betűk átrendeződése okozott túljut) fel is veszi. Kicsit megnyugodott, és mivel feladatot kapott, igyekszik koncentrálni is rá. Szóval, a színek.
Nyugi, nyugi, ismeri mindegyiket, bár ebben a helyzetben nem könnyű feladat neki, hogy meghatározza őket.
Azzal kezdi, ami előtte van. Nézi egy darabig, aztán rámutat, és bizonytalanul felírja a falra, hogy: "Narnacssárga… vagy zöld…"
Azután jobbra néz, és sokkal határozottabban mutat oda, és írja a falra, hogy "Zöld"
Ezután hátra fordul, kicsit gondolkodik, aztán visszafordul, a háta mögé mutat, és felírja a falra, hogy "Kék"
Majd balra néz, és itt egy kicsit tovább gondolkozik… Ez melyik szín is volt? …. A piros? Nem, nem, az nem ilyen… Lila? … Nem, az sem, az sötétebb… Végül bevillan, rámutat arra az üvegfalra, és felírja neked, hogy "Rózsaszín"
Végül előbb fel néz, mostmár hamar biztos lesz benne, hogy az milyen szín, felmutat, és írja neked, hogy "Lila" majd lenéz, megint kicsit gondolkodik… De csak mutat lefelé, és felírja, hogy "Barna"

by **Quentin** Hétf. Okt. 02 2017, 17:37

Ha a papírra írogatás nem ment, akkor valahol arra is számítottam, hogy az üzenetküldő funkció is elérhetetlen lesz. Ez viszont újabb aggályokat vetett fel, akkor se tudtunk volna segítséget kérni, ha akartunk volna. Nem mintha nekem túl sok segíteni kész ismerősöm lenne, alig-alig volt néhány ember, akit legalább egy picit ismertem, és senkivel sem voltam olyan viszonyban, hogy megkérjem bármire. Valószínűsítettem, hogy Otomura se bővelkedik olyan barátokban, akik csapot-papot otthagyva lóhalálában futnának, hogy segítsenek nekünk. Magunkra voltunk utalva, de ez számomra cseppet sem volt szokatlan.
Maradt tehát a kréta, ami tulajdonképpen adta is volna magát az első perctől kezdve, ha mi ketten nem alakítottuk volna ki egymás között ezt a speciális kommunikációs formát. Kicsit tartottam tőle, hogy nem az lenne a szerepe a krétának, amit most csináltam vele, de ezek után már valószínűnek tartottam, hogy ezért volt itt. Az üzenet pedig így már valóban átment, és én visszalapoztam az iménti rajzomhoz is, hogy feljegyezhessem, az ő kockáján melyik oldal milyen színű. Mivel egyeztek a színek mindkét kockán, így már nem volt nehéz kitalálnom, hogy a közös oldalak milyen színben pompáztak. Miután a lány befejezte, bólintottam egyet, és lehuppantam a padlóra, hogy kitaláljam, mi következzék. Színt színnel... Voltak ötleteim, az első felett el is üldögéltem néhány percet, amíg a képzeletemben eljátszottam egy-két variációt, és végül döntésre is jutottam. Lassan feltápászkodtam, majd a ketrecem oldalához léptem, és lendületből megtoltam az üveg felső részénél fogva. Arra voltam kíváncsi, hogy tudjuk-e mozgatni, ha elég erőt viszek bele, akkor átborul-e velem együtt egy másik oldalára. Azonban bárhogy futottam neki a dolognak, a kocka mozdulatlan maradt. Akkor hát nem az a cél, hogy egymás mellé borítsuk az azonos színeket... Kis gondolkodás után így végül újra írtam pár szót az üvegfalra.

"Írd fel a falra, hogy zöld, ha nem történik semmi, akkor azt, hogy narancssárga."

Kértem meg a lányt, hátha lesz valami eredménye a dolognak, és így kell színeket egyeztetni. Ezzel egyben a saját falamat is teszteltem kicsit.

by **Kimiaki Hikari** Szer. Okt. 04 2017, 18:52

Kicsit jól esett, ahogy sikerült arrébb taszajtanom a kis műszert. Nem volt bajom a Metronómmal, de túlságosan sok indulat ragadt meg bennem, hogy nyugodtan reagáljam le a helyzetet. Egyrészt a társnőim kísérete, amire semmi szükségem nem volt, de egyszerűen nem akartak lekopni, másrészt ez a rengeteg sületlen tudománytalanság, amelyet ez az egész küldetés magában hordozott, egyszerűen teljesen felvitte az agyvizem. Mindenesetre miután a lendület megtört (a Metronómmal együtt) kissé azért kifújtam a levegőt, hogy megnyugodjak. Nincs semmi értelme annak, hogy felhúzzam magam. Sóhajtok, majd továbbindulok. Legalábbis indulnék. Hamarosan felcsendült a Für Elise. Érdekes egy mű darab, mely valamennyire azért elnyerte egykor a tetszésemet. Szemüvegem érdeklődve megemelem, várva a hirtelen fordulatot, de egyszerűen teljesen eluntatott a bekövetkező változás. A két nő reakciója meg még inkább. Megvetően fordulok feléjük.
- Szánalmas. Pedig ez csupán egy előre összeállított, automatikusan lefutódó algoritmus, mely a zene indulása után jelentkezik. Még hogy szellem. És emiatt kell megrémülni? – motyogom szinte fortyogva magamba.
Nyugodt mozdulatokkal indultam meg a zongora és a háborodott kísérünk felé, akit elérve, megragadva jobb kezénél, és kigáncsolva bal lábát, megpróbálok egyszerűen arrébb borítani, hogy szabad hozzáférésem legyen a még ép zongorához. Úgy vélem a rendszer nem fogja hagyni, hogy csak úgy tönkretegyük, de ha hagyni is, ez nem a valóvilág. Ha nem nullázódik tartóssága, maximum felületi sérüléseket okozhatunk benne. Ha sikerült szabad felületet biztosítanom, és kényelmesen hozzáférek, egy-két billentyű lenyomásával tesztelem a zongora hangzását, mielőtt nekikezdtem volna. Soha nem érdekelt az életem kockáztatása, ha lehetőségem volt kísérletezni. Arcomon kissé hátborzongató mosoly terül szét, ahogy ajkaim szinte penge vékonyan szétválnak. Ideje volt használni a zeneoktatást. A zongora hibátlan dallamokat csal ki magából, ahogy hangjegyről hangjegyre haladok, fejből játszva, végig félreütés, vagy dallamrontás nélkül. Egy ilyen egyszerű darab nem fog ki rajtam. Lássuk mit tartogat nekünk a program.
- Oh… Elise Ruf. Zengjél csak… - suttogom, miközben kissé talán őrültnek is kitűnhető kuncogás hagyja el az ajkaim.

by **ZexCeed** Szer. Okt. 04 2017, 19:13

/Első dallam - első éjszaka./

Silence & Quentin:
Az írásban való kommunikáció úgy tűnik sikerül. Viszont! Amint lerajzolod a kockát, úgy Sil-nél megjelenik egy fekete kocka. Szépen lepottyan elé, de az írások, mint a színek megmaradtak a helyükön.
Megpróbáltad eldönteni a falakat. Nem, sajnálom, de nem jött össze. Twisted Evil

Lassan fél tizenkettő lesz, és kezdenek megkopni a színek, fények. Az üvegfal ugyan felerősít egy keveset az éjszakai ég csillagaiból és holdjából, de csekély ahhoz, hogy tisztán lássatok. A levegő is le hüll, ugyan a szél nem fúj be, mégis az üvegfalak, kellemetlenül hidegek lesznek. Eljön egy teljes éjszaka. "Egyedül" a sötétben. Egy furcsa erdőben.

Moonsoul & Kimi & Sioko:
Sioko elfogadja Muun biztatását, sőt láthattad rajta, hogy nagyon kellett neki az a biztatás. Bár amint az életcsíkja lecsökkent, úgy öntötte el a harag és magából kikelve támadta a zongorát fizikai erővel, és minden egyes csapása után megjelent az a bizonyos lila fal és felírat "megsemmisíthetetlen tárgy". De, ahogy mondtad arra jó volt hogy, könnyeit hullajtva az undulatait levezesse a hangszeren. Ekkor jött Kimiaki, aki könnyedén verekedte át magát a lányon, és aki ezután csak a földön zokogott. Pedig láthattátok, mégsem sikerült összerakni a képet. Nem érzitek a játék veszélyét, de ezzel nincs is probléma. Legalábbis még. Nektek csak 20 százalék csökkent mind a páncélotokból mind az életetekből. A történet pedig öt napot ígér, utána elér a halál keze titeket. Siokonak háromszor annyi fogyatkozott meg, egyszerre mint nektek.
Kimiaki kísérlete annyiban merült ki, hogy leütötte azokat a billentyűket, amik amúgy is megszólaltak volna. Inkább tűnt gyermeki vonalvezetőnek így a dolog, mintsem ha ő játszana. Ugyan üthetett félre, vagy próbálkozhatott más hangszínnel, de az nem szólalt meg.
Úgy három perc múlva véget ér a szám, és ismét csend borul a szobára, egyedül a ti neszeitek csapnak zajt talán. Fél tizenkettő van, nemsokára éjfél. A meglévő fény is kezd megfakulni... Mit tesztek? Ott maradtok? Haza mentek? Eljön egy teljes éjszaka.

/Írjátok le, miként telik/mivel töltitek az éjszakátokat./
Határidő: Október 11 - Szerda.

by **Moonsoul** Hétf. Okt. 09 2017, 15:51

Nem igazán tudta, mit tehetne még. Csodálkozva néztem, ahogy a másik lány cseppet sem kedvesen félrelöki Siokot és a zongorához ülve magyarázott valamiről, amit ő nem igazán értett, csupán sejtette valamennyire a jelentését. Ezt követően egy erősebb szorítással inkább igyekezett visszatartani Siokot, míg magában nagyon remélte, hogy Hikari-chan tudja, mit csinál, és hamar véget fog vetni a dolognak, bármi legyen is az.
-Egy próbát megér. -suttogta halkan, ha Sioko nem értené csupán testbeszéddel sugallt szándékát, majd várt, amíg összehúzott szemöldökkel nem lett neki valami gyanús. Lassú léptekkel megkerülte a zongorát, hogy Hikari-chan mögé kerülhessen, és így megláthatta, hogy a lány bár hiába üti le a billentyűket, a zongorát nem lehetett kibillenteni a ritmusából. Talán ennek is köze van az 'algoritmushoz', amiről már ezelőtt beszélt.
Hátrakulcsolt kézzel hallgatta a zenét, míg próbált valami okosat kigondolni, ám ebben valljuk be, ő sosem volt épp a legjobb. Remélte, hogy ez egy könnyű küldetés lesz, de a jelek szerint cseppet sem fog annak ígérkezni, és tény, zavarja, hogy nem tudja, mi fog történni, ha a program végigmegy és sokadszorra is meghallják a Für Elise dallamát. Abban ő is kételkedik, hogy meghalnának, de akkor mi történik, ami miatt nem bukkantak még fel a küldetésben eddig részt vevő játékosok.
-És... egy ilyen algoritmust miképp lehet megtörni? -kérdezte végül Hikari-chant, érdeklődőn, hisz okos lánynak tűnik, aki érthet az ilyen számítógépes dolgokhoz, bár egy kicsit zavarba ejtő, hogy milyen sokszor jelenti ki a szellemekbe vetett hitének nem létezését. Az ilyesmi általában azt szokta jelenteni, hogy valaki bizonytalan az álláspontját illetően, és próbálja az állandó ismételgetéssel megalapozni azt, amiben tudatosan hinni akar a tudatalatti felett. Ha viszont a puszta logikát követjük, akkor egy számítógépes játékban nem létezhetnek szellemek. Nem igaz?

by **ZexCeed** Vas. Okt. 15 2017, 18:50

Szerdán jön a folytatás. /Amennyiben nem tüntetitek fel, hogy egy szabad nap alatt mit csináltok, hova mentek, úgy... arra fog vonatkozni a következő kör./

by Ajánlott tartalom

..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..

Re: ..: Für Elise és a zeneiskola rejtélye :..