Danee Pokoli Műhelye [T1 Kristály, Bontás/Érc-csere]

Bontás:

Érc-csere:

Receptek:

Ár: 1000a munkadíj + Nyersanyagár (Rézérc: 70a, Cserzett Bőr/Akvamarin/Igazgyöngy/Ezüströg: 80a)

Receptek:

Ár: SzP nyersanyagár+10a munkadíj (Hozott alapanyag esetén csak munkadíj)
Kedvezmények: A Jumpy Vigor céh tagjainak alapanyag biztosítása esetén ingyenesen készítek kristályt

Reggel mikor felébredtem különös élményben volt részem, nem is tudom, hogy tapasztaltam-e hasonlót. Igaz nem egy luxus szobában aludtam, viszont máskor ez egy csöppet sem zavart. Mikor kinyitottam a szememet ásítottam egy nagyot, megvakartam a tarkómat majd váratlanul minden előzetes nélkül lefagytam. Félre értés elkerülése végett nem valami rendszerhiba történt, hanem én tettem, de nem jó szántamból. A szám nyitva maradt akár a kert kapu a két  kezemmel pedig a tarkómat tapogattam. Az ok igen egyszerű, mégpedig képtelen voltam felidézni mit is ettem vacsorára Hiába dolgoztattam az agytekervényeimet csak egy dolgot tudtam elérni. Arra jöttem rá, hogy nem csak az ételt esett ki a fejemből, hanem az egész tegnapi nap. Úgy egy tucat korsó sör után szoktam különös dolgokat művelni, mint például vad oroszlánként vetettem magam az ellenségre, vagy táncolni kezdtem. Akkor viszont stabilan álltam mind a két lábamon így nem lehettem alkohol befolyása alatt.
~Mit műveltél már megint te tökfej?~ kérdeztem magamtól, magamban.
Föl s alá mászkáltam, de nem mentem vele semmire ezért elhatároztam kiderítem mi történt azon az ominózus napon, még ha bele is gebedek. Lemenve láttam amint a kedves recepciós lány egyszerre három  virágcserepet próbált felvenni. Az npc ha nincs semmi dolguk különféle dolgokat műveltek, hogy elhitessék a játékokkal élnek és mindennapi tevékenységüket végzik. Példának okáért valaki nem csinál, mást csak reggeltől napestig mászkál fel, le mint zsidóban a fájdalom. Kiérve az utcára különös látvány terült a szemem elé. Egy fickó egy szál alsóban rohant utána pedig egy nagyon mérges nő buzogánnyal a kezében.
- Meglásd, ha utolérlek, mind a tíz  ujjadat ripityára töröm.

A férfi ismerősnek tűnt előző nap este elég vidámnak tűnt egy eléggé alulöltözött hölgy társaságában. A párocskával ellentétes irányba indultam el és abban reménykedtem, hogy ismételten beugrik valami. Sajnálatos módon nem jutottam el, sokáig mert a legközelebbi kereszteződésnél megtorpantam. Annyira ideges lettem, hogy mind a tízezer  hajszálam az égnek állt, vagyis állt volna, de itt nem lehetett ilyesmit csinálni. A szerencse istennője úgy tűnt megszánt engemet ugyanis mellettem haladt el hat ember és az elül járót mindenki csodálta. Ő is lovag lehetett akárcsak én, mert a kezén pajzsot viselt rajta mintaként kiyubi vagyis a kilenc farkú róka.
-Meg is kérték az árát ennek a nyúlcipőnek. Ötszáz  aranyamba fájt, de megérte. - mondta.
-Ez az. Felszerelést akartam venni. – ezzel elindultam az üzletek felé.

Lehullt minden lepel egész nap üzleteket jártam, de nem vettem semmit. Úgy döntöttem ott folytatom ahol az előző nap abba hagytam és benyitottam a legközelebbi ajtón. Egy kis táblán olvastam, hogy a tulaj vállalta tárgyak szétbontását is, egy Tier négyes  felszerelést csupán nyolcvan  aranyért kapott szét. Ez valóságos rablásnak tűnt legalábbis az ügyfél részéről, mert elég olcsóan juthatott hozzá értékes hozzávalókhoz. Csak témpferegtem, nem tudtam mit is kéne mondanom az eladónak ezért azt mondtam, ami legelőször eszembe jutott.
- Üdv. – majd a polcokat kezdtem nézni.
Vadul forogtak fejemben a fogas kerekek, hogy egy magamfajta tizenegyes  szintű játékos mit is vegyen magának. Végül odamentem az eladóhoz és föltettem egy kérdést, ami tökéletesen jellemzett engem.
- Tudna valamit ajánlani nekem? Egy lovagnak?
/Nincs nála fegyver se pajzs, fémpáncélt hord./

Amikor reggel felébredtem, csak arra tudtam gondolni, hogy milyen nyomorult is az életem itt a Unity céhházában:
Külön lakosztályban kellett laknom, amit ráadásul saját ízlésem szerint kellett, hogy berendezzek, ráadásul ott volt még Lily is, aki mióta elraboltam az utcáról, minden este velem aludt, sose hagyott magamra, és csak nagyon ritkán sértődött meg, de az is csak addig tartott, míg meg nem simogattam.
Szóval gyötrelmes napok voltak ezek.
Ezen bánkódva, fél napnyi ágyban hentergés, és egy hosszúra nyúlt déli reggelit követően, a könyvtárszoba végtelen könyvkínálatán elunva magam, kimentem kicsit levegőt szívni, és megcsodálni a műhelyemet, ahol minden szökőévben készült valami "extraordinary". Na jó, igazából semmi lényeges nem készült.
Azért mentem le, hogy nosztalgiázzak, kicsit leporoljam az üllőt, meg az asztalokat.
Morogva szortíroztam a faládákba hanyagul beleszórt alapanyagokat, miközben azon filóztam, miért is nem maradt együtt a céh, és miért kellett szétmennünk Miuval. Jól elmerültem a gondolataimban, az biztos.

De én marha, nem zártam be magam mögött kulcsra az ajtót.
- Áh, szevasz, mármint segíthetek valamiben? - álltam fel a sámliról, hogy az ölembe szedett cuccok mind visszazuhantak a ládába
Leporoltam a kovács köpenyemet, aztán igyekeztem valami emberbarátibb arckifejezést ölteni, az iménti "ki a fene az már megint?" helyett.
- Lovagnak? Ajánlani? - hangsúlyoztam ki mindkét szót
- Hát egy jó erős feketét, de azzal sajnos nem szolgálhatok, mert én csak teát tartok
- De ha megnézi még egyszer a kiírást, akkor látni fogja, hogy kristály és felszerelésben utazom - léptem az ajtóhoz, szélesre tárva amazt, és felmutattam a kint lógó cégérre
- Szóval nem készítek külön lovagoknak semmit se, mert fegyverekkel, rúnákkal, meg pajzsokkal nem én foglalkozom - néztem rá mereven, hogy vajon vette-e az adást
- Ebből a műhelyből csak felszerelések, meg néha kristályok kerülnek ki
- De egyébként melyik tierben keresgélsz egyáltalán. Oh bocsánat, "keresgél".
- Szóval melyik? Öt, négy, esetleg hármas? Én hármasokat készítek, ami a felszereléseket illeti

Lehetséges, hogy mégiscsak legurítottam néhány pohárkával előző nap, ugyanias józanul senki nem hord össze annyi marhaságot, mint én ott. Az eladó nagyon szimpatikus fickónak tűnt bár közel sem olyan csinos, mint az a bizonyos lány. Sajnos már a nevére sem emlékeztem, de az is előfordulhat, hogy meg se mondta nekem. Nagyon kedvesen bánt velem és egyáltalán nem zavarta, hogy olyan tanácstalan voltam. Azon mód teljesítette a kívánságomat vagyis, hogy lepjen meg, utána egy frappáns idézetet is rakott a páncélba, ahogyan azt kívántam. Meg lehetett lepődve mikor a kért összeg kétszeresét utaltam át, de meg volt rá az alapos okom. Egyrészt mert megérdemelte, másodrészt, mert tellett rá, harmadrészt pedig így láttam jónak.

Azt hittem az a koncepció akkor is be fog válni ezért csak a kasztomat mondtam el, mert úgy váltam más egyébre nincs is szüksége. Mondjuk nem küldött el rögtön az elején melegebb éghajlatra, ami remek kezdésnek tűnik. Elejtett egy enyhe kis tréfát, amin én nem nevettem legfeljebb csak elmosolyodtam. Kávét jómagam is ritkán ittam én is legtöbbször teáztam, de a játékban rákaptam a sörözésre, borozásra. Felhívta a figyelmemet a kiírásra miszerint ő csakis és kizárólag kristályokkal üzletel. Elég nagy marhaságnak hangozhatott, hogy ajánljon valamit egy lovagnak, ha csak kristályai vannak. Bizonyára arra gondolhatott, hogy megtalálta őt a játék egyetlen debilje.

Eszembe jutott egy régi amerikai film melyben a nagydarab pasas bement a fegyver boltba majd kivégezte az eladót. Itt ezt nem akartam megismételni, de próbáltam pont olyan mereven bámulni magam elé, mint ő. Azt a látszatot akartam kelteni mintha mindennel tisztában lennék és minden a terveim szerint alakul. Úgy tűnhetett mintha egy erős és profi játékossal tért volna be, egészen addig, míg meg nem mondtam milyen szintű tárgyat keresek.
- T2.
Harckocsiban elég jó, de felszerelésben nagyon is gyenge, a veteránok fel nem húznának egy ilyen holmit. Nyeltem egy nagyot és igyekeztem továbbra is profi módjára viselkedni.
- Lepjen meg valamivel. Valami naggyal, merésszel.

- T2 - ismételtem utána
- Mármint tier meg kettő, ugye?
- Biztos csak rosszul értettem - legyintettem most először mosolyogva, igaz meglehetősen szórakozottan
Sokszor félrehallom a dolgokat. Megesik sajnos.
- Mint, mondtam, T3 felszereléseket készítek. Meg kristályokat is, de abból csak T1-et. Nem mintha a T1 kristályok olyan nagyon rosszak lennének, van köztük nem egy nagyon hasznos is egyébként, példának okán itt van rögtön a pajzskristály, vagy a gyertyakristály és a hangrögzítő, és még sorolhatnám, a ritkákról nem is beszélve!
Tök jól belejöttem ebbe a boltos eladósdiba, bár kicsit gondolkodnom kellett, milyen kristályaim vannak még ...
- Tényleg kettest mondott, ugye? - néztem rá őszinte szomorúsággal
Ha kettest mond, akkor nincs üzlet, akkor hiába, vége, kútba esett az egész, fölöslegesen jártatom a számat és egyszerűen csak kifordul az ajtón, hogy dasvidaniya
- De hát akkor te egy kedves kis kezdő vagy! - jött a felismerés, elkaptam a kezét, jól kezet ráztam vele, nagy lelkesen
- Mármint, tiszteletre méltó lovagtárs - mondtam valamivel mélyebb hangon, mosolyogva és a vállát megveregetve
- De ettől még nem készítek T2-eseket, sajnálom - engedtem el és mentem vissza a pulthoz, szinte sírva
- Sajnálom, semmit nem tehetek, kérem menjen el. Menjen el uram, és hagyjon magamra - a könnyeimmel küszködtem és a hátam megremegett a zaklatottságtól
Letöröltem az undok vízcseppeket az arcomról és teletrombitáltam egy zsebkendőt
- Még hogy lepjem meg! - mormogtam az orrom alatt, miközben visszaültem a sámlimra, előkotortam a benne lévő cuccok közül egy ezeréves pajzsot, ami miatt nem látszódott a többi kisebb holmi - Mégis mit képzel ez, ki vagyok én? Varázsló? - zsörtölődtem tovább halkan
Dohogva törölgettem le a porlepte kristályfelületét a pajzsnak, majd rá is fújtam, hogy lejöjjön róla minden dzsuva.
Felálltam, hogy félrepakoljam azt a fölösleges porfogó pajzsot, amikor látom, hogy a lovag még a műhelyben ácsorog
- Hát maga még mindig itt van? Nem megmondtam, hogy nem gyártok semmit, ami T2?
- Itt van például ez a pajzs, ez például a fenének se kell, pedig ritka darab, én is pont egy ilyet hordtam réges-régen, nem is tudom már ez melyik ...
Fordítgattam a másik oldalára, címkét keresve
- Azt hiszem T3 ez is, vagy az is lehet, hogy T1
- Áh megvan, itt írja, azt mondja, T2. Hát persze, T2, tudtam én.
- Szóval? Mit is szeretne? - néztem fel rá

Különös módon nem akarta elhinni, hogy én T2-es tárgyakat keresek. Jó párszor elismételte ezt a szót hátha rájön hol is tévedett, de nem járt sikerrel. Segíthettem volna neki azzal, hogy ismét elmondom, milyen tárgyat keresek, de inkább hallgattam és figyeltem. Halottam egy ősi mondást miszerint nem szól, száj nem fáj, szerszám, bár még mindig nem tudom mit is jelenthet. Jó boltos lévén megpróbált ajánlani nekem azokból a portékáiból, amikkel rendelkezett és mutatott egy pajzs kristály meg egy hangfelvevőt. Ilyesmiről már halottam, de még sosem állt módomban kipróbálni. Nem engedtem a kísértésnek ugyanis minden aranyamra szükségem volt a fontosabb holmikhoz és, hogy vehessek pár jártaságot.

Mindkettőnket nagy meglepetés ért, őt, azért mert rájött, hogy én kezdő vagyok, én, pedig azért mert elkapta a kezemet majd nagyon barátságosan megrázta. Különös volt hallani, hogy nem tud dönteni a tegeződés és a magázódás között, de azért megveregettem a vállamat. Akartam mondani, hogy nekem teljesen mindegy hogyan szólít, de végül ismételten csöndben maradtam. Kijelentésére miszerint ő is egy lovag csak bólintottam, hogy megértettem. Valami oknál fogva nem gyakran futottam össze lovagokkal, de azért akadt egy-kettő. Fogalmam sem volt róla, hogy mivel haragítottam magamra, de felszólított, sőt szinte már könyörgött, hogy hagyjam el az üzletet. Kis híján sírva fakadt, ami elég túlzás, csak azért mert olyat kértem, amivel nem rendelkezik. Nem kellett hozzá elmeorvosnak lennem, hogy rájöjjek, magánéleti gondjai vannak. Hasonló élményben még nem volt részem, vagyis ha nő lett volna biztos megvigasztaltam volna, de akkor lefagytam. Éppen fordultam volna meg, hogy távozzak ám váratlanul megálltam, mert valahol mélyen valami ezt tanácsolta.
~Nincs az az ég, hogy vásárlás nélkül távozzak.~ gondoltam.

Mikor észrevette, hogy nem mentem el fel volt háborodva és nem értette miért nem fogom fel itt nincs semmi számomra. Találomra felkapott egy pajzsot, megnézte mi van rá írva és a csodálatos T2-es felírat virított. Kissé megváltozott a a modora mintha megnyugodott volna és megkérdezte mit is szeretnék. Szegről, végről szemügyre vettem a pajzsot és kinézetre elég egyszerűnek tűnt.
-Mik a tulajdonságai? – majd megnyitottam a menümet és egy újabb kérdést tettem fel. – Meg tudna szabadítani ezektől?
Nem akartam semmit cserébe csak untam, hogy semmire sem tudok használni azokat és csak a helyet foglalják. Szívesebben adtam volna olyannak aki tud is vele mit kezdeni.
/A következő tárgyakat mutattam: 2 Faeno Levél 1 Vörös Pitypang/

Kiborító egy helyzet volt, soha nem történt még ilyen velem, hogy ennyire eluralkodjanak rajtam az érzések.
Lehet hogy megjött a menzeszem? Valami hiba kerülhetett a kódba, teli hold van, árapály és üvöltenek a vérfarkasok a nagy korong sajtra.
Ez így nem mehet tovább! - határoztam el magamban. Össze kell szednem magam és férfi módjára viselkednem! És a könnycseppeket letörölnöm az arcomról, mielőtt valaki még meglátja.
Szerencsére a pajzs T2-esnek bizonyult, bár nem tudom ennek mi a jelentősége, de tény, hogy régi volt, és kristályból készült, mint nagyanyám tálalókészlete, ezért aztán nem ártott vigyázni rá, mert lehet, nem pattan vissza, ha leejtem. Igaz is, miért készítenek pajzsot épp a legtörékenyebb anyagból?
És akkor jött az egymillió collos kérdés: Mika Tulai Doon Shugai? Nem éppen Mika Hakkinen, vagy Mika Nakashima, de azért jó felvetés:
- Lássuk csak: Pajzs. Tier kettes. Ez eddig tiszta ügy. Kristályból van. Ez azért elég fura, nem? Kristályból. Érted, amiből a pezsgős poharakat is gyártják, és amiből mindig millió számra törik el újévkor. De ez valamiért ritka. Talán pont ezért, mindig összetörik. Láttál már valakit bárhol ezzel a pajzzsal, úgy, hogy a harc végén még egyben volt ez az izé?
- Hm - zsigerből rajzoltam fölé egy S betűt, de nem történt semmi. Lehet, ez csak a 3. részben adja majd ki a statokat. Inkább maradtam a régi-jól-bevált menü rendszernél
- Ad 32 páncél pontot. Hm, azért ez tier 2-n elég sok, nem gondolod? És mellé van itt még valami szöveg is, hogy 'aszongya':
- "Ha a fegyvereddel megütöd a pajzsot, magadra vonod az összes szörny vagy boss figyelmét a következő kiskörben. Amíg a képesség hat, minden rád irányuló sebzés öttel többet sebez. A képességet korlátlanul lehet használni, amíg van páncélod"
Ezen azért el kellett gondolkoznom, mégis csak elég furmányosán volt megfogalmazva
- Nem értem ki akarná, hogy többet sebezzenek rá a szörnyek, ráadásul egyszerre mind - vakartam a fejemet
- Ez teljességgel használhatatlan, ráadásul mindjárt lefagy tőle a kezem, nem értem miért havas a széle, ha egyszer itt meg lehet gyulladni, olyan meleg van. Akár a tied is lehet, tessék
Letett valamit ő is az asztalra, így már látszódott, kivel is állok szemben
- Persze, szívesen megszabadítalak tőle, kávém az nincs, de mindjárt lefőzők egy pajzs kristályt belőle mindkettőnknek , ha megvárod!

A maga nevében egy vicces szituáció volt, csak akkor semmi kedvünk nem volt a kacarászáshoz. Váltig állította, hogy ő nem gyárt t2-es típusú tárgyakat és úgy láttam teljesen őszintén beszél. Bizonygatta, hogy nincs neki semmi olyasmije, amit én akarok, majd, hogy igazát bizonyítsa rábökött egy tárgyra és lásd csodát pont Tier kettes volt. Ráadásul egy pajzsot sikerült előkotornia, ami tökéletesnek bizonyult egy olyan fickónak mint én. Azért is, mert csak a lovagok használhattak ilyesféle felszerelést, rajtuk kívül senki más, de talán mégis. Lényeg az, hogy sikerült felkeltenie az érdeklődésemet és megkérdeztem tőle mit lehet tudni erről a szépségről, azon kívül, hogy poros, de ezt nyilván nem tettem hozzá. Én is tudtam, hogy a kristályok elég törékenyek viszont nem tartottam valószínűleg, hogy egy haszontalan pajzsot találtak ki pusztán a bosszantásomra. Mikor megtudtam mennyi a védelmi érték rögtön megcsillant a szemem, ugyanis ez az akkori pajzsom duplája volt. Igaz az oroszlán mintáshoz már kezdtem hozzá szokni, de viszont ez egy olyan játék ahol muszáj változni vagy a játékos változik apró fénypontokká.

Ráadásul még képességgel is bírt és ilyen holmim nem volt még azelőtt, sőt még nem is láttam hasonlót. Úgy rémlett, hogy csak a játékosoknak lehet ilyen különleges tulajdonsága maximum a szörnyeknek. Ha fegyverrel megütöttem, akkor minden szörny rám vetette magát, ráadásul nagyobbat sebeztek. Pont ugyanazt tudta, mint amit nekem adott a sors, az hogy összefutottunk nem lehetett véletlen. Úgy tűnt másoknak is megfordult a fejében, hogy kockára tegye a tepsi épségét a társaiért. Azt a pár vackot elfogatta és azt mondta adna cserébe nekem egy pajzs kristályt.
- Nem szükséges, csak nem akarom, hogy foglalja a helyet. Ja és még itt van egy kavics, amiről fogalmam sincs hol szereztem. Semmit nem tudok róla, ha használni tudod a tied. – erre elé raktam azt a bizonyos zöld követ.
Okosnak tűnt abban reménykedtem, hogy megtudja mondani mi is ez vagy mire lehet használni.

- Persze, hogy nem szükséges, tudom én, csak nekem már több van belőle, mint amit az elkövetkező egy évben el tudnék használni. Egyébként is: Kristálypajzshoz alap, hogy jár egy Pajzs Kristály is, hiszen a nevük összecseng! Amúgy meg jut mindkettőnknek belőle egy-egy, hála a Gyártók fegyverének
Beledobáltam a növénykéket a kis mozsárba, majd adtam nekik rendesen, az egész heti stresszt kiéltem, ahogy a "kanállal" miszlikre trancsíroztam és pozdorjává zúztam a tehetetlen kis levélkéket meg pitypangot.
Újra és újra, merő kéjjel és kielégüléssel, szinte beleremegtem minden egyes mozdulatba, ahogy hallani véltem a haldokló növény folytonos sikolyát.
Persze a pitypangról előbb az ablakhoz állva lefújtam az apró kis ejtőernyős magvakat. Mert az olyan mulatságos, és szívmelengető érzés: Menjetek, és keressetek új hazát, kis drágaságaim!

A masszát aztán belekapargattam egy apró kocka alakú edénybe, rázártam a többcsatos tetejét, elcsavartam pár szabályzót, majd megnyomtam a "Ne nyomd meg" feliratú nagy piros gombot.
- Mindjárt kész lesz - fordultam vissza kellemes mosollyal ügyfelemhez
- Oh, micsoda "kavics"! - hökkentem meg, vállig felemelt kezekkel
- Hol volt a, hol is volt a - néztem körül, lesöpörve az asztalok, polcok rendetlenségben tobzódó kupacait
- Szóval itt bujkáltál - kaptam fel a földről egy nagyítót
Szórványos hümmögések közepette méregettem a kavicsot a nagyító alatt, fordítgattam ide-oda, hol elégedett, hol tárgyilagos, és végül rendkívül örömteli hümmögést hallatva
- Ez egy ... ha nem tévedek, és miért is tévednék, ugyebár? - nevettem kedélyesen - Alighanem egy smaragd! Egy tier 5 kő, vagyis érc, ha a pontos besorolással akarok élni. Ilyet még csak egyszer forgattam a kezeim közt, amikor kíváncsiságból szétszedtem egy Viking gyűrűt.
- Nagyon kedves, hogy nekem akarja adni, de ez rendkívül értékes darab. Az ára ugyan nem  a csillagos ég, de beszerezni szinte lehetetlen, egészen pontosan hónapokat kell várni rá a piacon, és akkor sem biztos, hogy nem viszi el valaki épp az orrom elől
- Ezt csak így nem fogadhatom el, nem - gondolkodtam el a szakállam helyét markolászva, s közben le sem véve a szemem a smaragdról - Hanem ha úgyis T2 dolgokat szeretne, van nálam pár hozzávaló. Én magam már nem készítek ilyesféle dolgokat, de egy Kokoro nevű lány igen. Nekem is volt már szerencsém hozzá, nagyon aranyos, ugyanakkor nem tart fenn külön boltot, így nem mindenki tud róla. Egy Harmat Gyűrűhöz szükséges alapanyagokat szíves-örömest a rendelkezésre bocsájtok az úrnak!
Sürögtem, forogtam ismét, ércek és kavicsok kerültek elő a pultra, no meg egy fura,faágból font gyűrű.
Megcsendült a dobozom, én meg sietve felpattintottam a tetejét, két, gyönyörű kristályt halászva elő a mélyéről, az egyiket zsebre tettem, a másikat a pultra csúsztattam, a várásló-sama elé.

Hiába tiltakoztam, hogy nincs szükségem a hozzávalókért cserébe csak a helyet foglalták, nem érdekelte egyik fülén be, a másikon ki. Valami olyasmit magyarázott, hogy egy ügyes tárgynak hála egy helyett kettőt tud készíteni így csinált magának is egy pajzs kristályt. Láttam én, hogy hiába jártatnám a számat így kénytelen voltam elfogadni az ajánlatát. Kissé késve, de eszembe jutott, hogy valami még bent maradt a menümbe, amiről már egy ideje tanakodtam, hogy mit is kéne kezdenem. A nevét sosem tudtam megjegyezni azért hívtam neves egyszerűséggel kavicsnak, nekem fogalmam sem volt róla, hogy mit érhet, abban reménykedtem, hogy egy szakember meg tudja mondani. Mintha izgalomba jött volna pusztán a látványától, mert elkezdett valamit keresni és közben mindent lesodort a földre. Végül aztán kiderült, hogy egy nagyítót keres, bár ha megmondta volna, miről van szó én segíthettem volna. Elkezdte vizsgálgatni a követ és a végén nagyon elégedettnek tűnt azt mondta, hogy az egy Tier ötös érc, amihez nagyon nehezen lehet csak hozzá jutni.

Ez után arról beszélt, hogy nem fogadhatja el csak úgy viszont én ezt nem akartam hallani. Már az elején leszögeztem, ha tud vele mit kezdeni, akkor az övé és nem akartam visszavonni az ígéretemet. Akart adni pár hozzávalót majd útbaigazított egy hölgyhöz, aki csinálhatott belőlük egy nagyon szuper gyűrűt. Mondjuk ez elég jól hangzott, mert akkoriban egyetlen egyel sem rendelkeztem, viszont nem akartam megkárósítani.
- Egy. Nem vagyok se túl öreg, sem pedig úr, nyugodtan lehet tegezni. Kettő. Szerintem egyetlen hozzávaló nem ér annyit, mint két komplett tárgy, amik több mindenből állnak. Szeretném tudni mennyi arannyal, tartozok.
Mindig az volt a mottóm, hogy ne tartozz senkinek, ugyanis nem tudhatod megéred-e a holnapot.

/Elnézést a késlekedésért./

- Rendben, ha így szeretnéd, tegeződhetünk, de nálam az ügyfeleknek kijár annyi tisztelet, hogy ne tegezzem le őket rögtön. Biztosíthatlak róla, nem néztelek öregnek. Úrnak, már annál inkább, de ahogy érzed - bólintással jeleztem végül, hogy felőlem tegeződhetünk is
A másik ötletet kissé furán hangzott viszont:
- Na ebben nem értünk egyet. A magasabb tieres ritka alapanyagok igen is érnek annyit, mint egyes komplett tárgyak, mivel nagy rájuk a kereslet, de kicsi a kínálat, ahogy az előbb már említettem
Én pontosan emlékeztem, hogy hónapokig tartott megszerezni, még úgy is, hogy az aréna lista élén állva hozzájuthattam ritka tárgyakhoz, amikből aztán kiszedtem, ami nekem kellett. De ha nem vagy a lista tetején, vagy valahol az elején, akkor csak a vakszerencsében bízhatsz, ha ritka ércet akarsz magadnak
- Szóval ha tényleg nekem kívánod adni ezt a smaragdot, akkor nem tartozol az ég világon semmivel se. Én mondok köszönetet neked, hogy ilyen bárhol beszerezhető kacatokért cserébe és ráadásul nem másnak, hanem nekem adnád
Kitekert derékkal néztem jobbra-balra a polcokra, a földön heverő kupacokra
- Még akadnak itt hasonló ócskaságok, amikből T2 dolgokat lehet varázsolni, ha gondolod
- Egyébként hogyhogy nem vagy céhtag sehol? Egy céhtagság egyenes út lenne a legjobb felszerelések felé, no meg az arannyal se nagyon lenne többet gondod! És persze vannak kevésbé kézzelfogható előnyei is a tagságnak, mint a társaság, az állandó lakhely és cím ...
Bár lehet, hogy már volt céhben korábban és valamiért megcsömörlött, legalábbis valami ilyesmi tudok elképzelni. Az én esetem a céhfeloszlatással, mondjuk elég speciális, nehezemre esett elképzelni, hogy tier2-őn hasonlón esett volna át

Megtudtam, hogy azért magázott le, mert így akarta kifejezni a tiszteletét. Ez mind szép és jó, de nem akartam, hogy miattam kellemetlen érezze magát ráadásul semmivel sem voltam különb nála. Az lehetséges, hogy ő sokkal jobb játékos volt nálam, de ez most nem ide tartozik.
- Szólíts ahogyan jónak látod. – mondtam és reméltem, hogy nem érti félre.
Nem lett volna valami szép, ha édesemnek vagy esetleg drágaságomnak szólított volna, igaz erre nem is láttam sok esélyt.

-Ebben tényleg nem értünk egyet. Csak nem lehet olyan nagy különbség a T2 és a T5 között.
Majd arról beszélt, ha neki adom, a smaragdot nem tartozok, neki semmivel inkább ő szeretné imába foglalni a nevem vagy valami hasonló. Ez még mindig nem tetszett nekem ugyanis azt a valamit így is úgy is odaadtam volna neki. El nem tudtam képzelni, hogy egy ilyen kis vacak ennyire értékes legyen.
- Azt a kavicsot úgy is oda akartam adni és nem akartam érte kérni semmit. Azt hiszem rossz emlékek fűznek hozzá. Szóval én tartozom hálával, hogy megszabadítasz tőle és szeretném aranyban is kifejezni.
Szép lett volna, ha azért ugrunk egymás torkának, mert fizetni akarok, a vevők általában ezt akarták elkerülni.
- Vannak jó céhek, de jobban érzem magam, ha a magam ura lehetek, mint egy igazi magányos farkas. Az arany meg, amennyi kell, azt összeszedem magamnak, küldetésekkel. Amúgy féltenék egy kérdést. Mit tudsz egy bizonyos Yurihiméről akinek van egy boltja és mindenfélét árul például páncélokat?
Úgy döntöttem ez egy remek alkalom, hogy valami információt szerezzek arról a személyről, akitől vettem a fémpáncélomat.

Amikor kiejtette a száján, hogy rossz emlékek fűzik a smaragdhoz, egy pillanatra lefagytam
- Lopott árú, mi? - hajoltam a füléhez, halk, törődő hangon kérdve
- Vér is tapad hozzá? - suttogtam tovább, némi izgatottsággal a hangomban
Bár nem úgy nézett ki, mint aki ölt volna, ahhoz túl szerencsétlennek tűnt. De ki tudja, a látszat néha csal.
- Te csak az orgazda vagy, igaz? - ez csak egy balek, minden bizonnyal.
Most meg szabadulna az erőszakkal szerzett kincstől. Lehet már a nyomában loholnak.
- Nem te gyilkoltál ezért, hiszen nem vagy se vörös, se sárga ... - néztem kétkedve fél szemmel, míg a másikkal már a rejtekhelyemet kerestem, ahova majd eldughatom a véren vett kavicsot
Amint meglett, válaszra várva fordultam vissza hozzá, nagyra tágult érdeklődő pupillákkal, a tenyerem pedig lopva a smaragd föléd húztam. Az most már itt marad, innen senki ember fia el nem viszi!
- Hidd el megszabadítalak tőle, de ezt a szöveget másnak nem add elő, mert nem csak attól fognak megszabadítani, amitől szeretnél megszabadulni ... - bizalmas pillantás volt, egy sokat látott kalandozóé
- Hát te tudod, ha nem érdekelnek a céhek, akkor nem erőltetem a témát - vontam meg a vállam
- Yurihimét? Boltost? - a másik kezemmel köröket rajzoltam a pult lapjára gondolkodás közben
- A Justis League Yurihiméjére gondolsz? Más bolt tulajdonos, vagy eladó nem rémlik ilyen névvel ...
- De Himéről csak annyit tudok, hogy a JL tagja, se többet, se kevesebbet. Volt már dolgunk egymással, de cseppet sem ismerem
- Miért? - vert csírát bennem a kíváncsiság - Csak nem megtetszett? - kérdeztem hamiskás mosollyal
- Van rajta mit nézni - rajzoltam a levegőbe a melleit méreteit a mellkasom elé

Elég rövid ideje voltam a játékban azonban ez alatt sok mindent csináltam azonban azt még, sohasem amivel az a boltos vádolt. Némely jó volt másra viszont egyáltalán nem voltam büszke. Mikor megérkeztem először a gyávaság és ostobaság bűnébe estem. Egyedül mentem ki vadászni majd üvöltve szinte röpülve tértem vissza néhány morcos malaccal a sarkamban. A következő a hozzá nem értés bűne volt, mert hiába tettem akármit, nem tudtam magasabb szintre jutni és azokon a helyeken ahova eljutottam sehol nem találtam a keresett személyt. Persze lett volna rá megoldás, ha a kiképző segítségét vettem volna igénybe, ám sajnos egy fafejű barom voltam és azt hiszem most is az vagyok. Azt vertem abba a csökönyös fejembe, hogy a saját erőmből leszek erősebb, nem pedig más segítségével. Miután a letargia teljesen elhatalmasodott felettem, bementem a legközelebbi kocsmába és inni kezdtem. Ezeket mind elkövettem és egyikkel se lehetne dicsekedni, viszont egyetlen egyszer sem loptam mástól.

A gyanúsítgatása teljesen meglepett és egyben fel is idegesített, azzal sem lett jobb, hogy orgazdának nevezett. Arcom eltorzult jobb kezem felemelkedett azzal a céllal, hogy ott helyben megfojtom, de a ballal sikerült visszafognom.
- Hogy van képed hozzá. – mondtam majd elindultam a kijárat felé.
Végül aztán nem mentem ki rajtam csak nekitámaszkodtam az ajtófélfának. Sóhajtottam egy nagyot bánatomban majd elkezdtem beszélni, úgyszólván kiöntöttem a lelkemet.
- Soha nem loptam senkitől és nem is fogok. Meg kellett valakit találnom viszont több hónapnyi keresés után kissé magamba zuhantam és inni kezdtem. Mikor magamhoz tértem ez a vacak már nálam volt. Ismétlem, nem lopott. Halottam pletykákat egy vörös hajú részegről, aki az arénán vett részt. Először nem akartam elhinni, de megnéztem a ranglistát és ott virított a nevem méghozzá az első háromban. A mai napig nem emlékszem mi is történt.

Megfordult a fejemben lehet, hogy Yurihiméhez kellett volna mennem, ő biztosan nem állt volna neki gyanúsítgatni.
- Köszönöm a tanácsát, de tartsd meg a pajzsot meg a kristályt. Eddig is megvoltam nélküle.
Habár mérges voltam abban igaza volt, hogy nem szabad ennyire megbíznom másokban, habár addig ez a taktika bevált. Még nem mentem el viszont úgy éreztem nem lenne bölcs dolog ott maradnom.

Ez igazán kedvemre való volt: úgy ugrálhattam a szerepek közt, ahogy csak éppen tetszett, és amennyire a helyzet a legéletszerűtlenebb váltásokat adhatta.
Szinte tobzódtam. Nem számított, hogy ki vagyok valójában, hogyan is szoktam a hétköznapokban viselkedni, vagy mi a természetes, a kívánt, vagy épp az illő.
Nem számított mindez, csak az, hogy feltárjam ennek a különös látogatónak a titokzatosságát, a jól-rosszul leplezett indítékait, a történetet, mely mindezek mögött lapul.
És nem utolsó sorban, hogy rétegenként lehámozzam róla ezt a megmagyarázhatatlan önzetlenséget, ezt az egoizmusnak még a legtermészetesebb csíráját is hiányoló viselkedést.
Hogy lássuk, ahogy végül megtör a nyomás alatt, a hogyant, amikor kifordul önmaga pátoszából, a komfortzónából. Lássuk csalódni, minden jót mit adni akart, visszavonni. Haragos, villámló szemekkel, felemelt hangon elviharzani.

De hoppá.
Megtorpanni látszott.
Egy gondolat üthette fel fejét. Talán egy frappáns visszavágás. Netán legyőzte a démont, amit a felszínre segítettem.

- Oh, hát ha nem loptál, és nincs semmi ilyesmiről szó, akkor ezer bocsánat a gyanúsítgatásért - levettem a kőről a kezem, majd a földre sodort holmikat kezdtem visszarakosgatni a tisztára söpört asztalra.
Sok más kacat is volt köztük, amik mind arra vártak, hogy egyszer majd valami többek lehessenek
- Érdekes, felettébb érdekes. Delírium hatása alatt arénázni, teljes emlékezett kiesés és mindezek ellenére a sors fintora megajándékozott az első hellyel
Bár az én zsebembe is csak úgy teremnének ezek a különlegességek. Bár nem panaszkodhatom: hónapokig voltam magam is a ranglista élén, jó pár hasznos csecse-becsét begyűjtve
- Ezek szerint az ital jó hatással van a megélhetésedre, de legalább is a szerencsefia vagy

Egyáltalán nem volt jó ötlet, hogy ennyire kiborultam, vagy ha ez nem is semmiképpen nem volt jó ötlet, hogy egy idegen előtt tettem. Nem valami bölcs dolog, hogy valaki ennyire megnyílik egy vadidegen férfi előtt. Kész mázli, hogy nem kezdtem el sértegetni a saját boltjában. Nemes egyszerűséggel csak sarkon kellett volna fordulnom és minden zokszó nélkül eltűnni a helyszínre, mondhatni kámforrá válni. Magam sem tudom, hogy pontosan miért, de valami oknál fogva jólesett, hogy végre kiönthettem a lelkemet valakinek. Nagyon sajnáltam, amit akkor tettem és szégyelltem magamat és azt, amit tettem. Fel nem bírtam fogni egyszerűen miért tettem ilyesmit, de feltűnt pár apróság, amiről majd később fogok beszélni.

Az a kavics egyáltalán nem érdekelt a becsületem sokkal többet ért, ráadásul nem először esett meg, hogy valakinek hozzávalót ajándékoztam, igaz őket kedveltem. Előtte se hiányzott nekem így úgy gondoltam utána is megleszek nélküle. Már éppen nyitottam volna az ajtót mikor a boltos megszólalt a hátam mögött. Arra számított, hogy hangnemet fog váltani esedezik, hogy nem úgy gondolta és bocsássak meg neki. Ebből egyik sem történt meg ugyanolyan könnyedén beszélt, mint korábban, legalábbis én így éreztem. Egyszerűen elnézést kért és egy pillanat alatt elfogatta ama tényt, hogy nem vagyok tolvaj, ha engem kérdeztek, akkor túlságosan is gyorsan. Miközben elkezdte összeszedni a ledobált holmijait kifejtette, hogy érdekesnek tartja, hogy ittas állapotban dobogós helyet értem el az arénán.
- Kép foszlányok ugranak, be, de a legfurább, hogy sosem állt szándékomban ott harcolni.
Megfordultam és vártam, hogy ebből mit fog kisilabizálni. Már egyáltalán nem voltam mérges mondhatjuk, hogy kíváncsivá tett.
- Máskor is megesett már, hogy olyat tettem, amihez normál esetben nem lett volna ízé, bátorságom.
Egész pontosan arra az incidensre céloztam mikor pár pohárka után lejtettem egy könnyed táncot a bájos Kanamival.

Az utolsó tárgyat is az asztalra halmoztam. Most talán valamivel rendszerezettebben és rendezettebben tornyosultak, de továbbra is inkább a káosz jegyeit hordozta magán a "kupac".
És bár csak fél füllel hallgattam a misztert, így is minden szava eljutott a tudatomig, éppen csak nem volt kedvem minden egyes kijelentésére a fejemet rázni, vagy bármilyen más módon tudtára adni, hogy igen is figyelek rá.
De úgy tűnt, nagyon is kiborult a gyanúsítgatásomtól, és most eléggé feszült volt a helyzet, még ha minden egyes mondatával oldódott is az iménti feldúltsága.
- Sose? - lepődtem meg. Már megint a ló túloldalára kerültünk. Ez a nettó tagadás, az a teljes elhatárolódás, a felelősség és az érintettség undorként való lerázása...
- Értem, ez valóban nagyon... hogy is mondjam csak szép szóval... különös
Egy magát teljességgel mintaállampolgárnak hinni akaró lovag, aki ha iszik, nem hogy elfelejt mindent, mi ez alatt történik, de teljességgel kifordul önmagából, és olyanokat művel, amihez vagy nincs bátorsága, de ezek szerint nagyon is szeretne megtenni, vagy egyenesen önmaga ellentettjévé válik
- Ezek szerint van egy második éned, ami akkor jön felszínre, amikor magadra erőltetett normákat nem képes a tudatod elnyomni
És felszínre tőr minden a tudatalattiból, az ösztönök szintjén akár
- A későbbiekben ez komoly problémákat okozhat majd, akár a tudtodon kívül
Rablás, gyilkosság is, ahogy azt egészen más okból az elébb felhánytorgattam neki.
- Ez csak javaslat, de szerintem nem kéne ennyire mereven élned, és az alkohol nélkül kellene kipróbálnod olyan dolgokat, amiket bár nem mersz most megtenni, de nem éppen normális, de még tolerálhatók a közízlés szerint
Bejelzett az emlékeztetőm, hangos, türelmetlen pittyegéssel, amit kénytelen voltam gyors mozdulatokkal elhallgattatni.
- Most viszont mennem kéne, a 30. szinten vár rám a következő megmérettetés egy Boss személyében. Örültem a találkozásnak, legyen máskor is szerencsénk!

A való életben sem láttam semmi értelmét, ha két ember egymást bántotta nevezzék akárminek. Sok ilyen sport volt, ami bár nem tetszett, de végül is elfogadtam és annak az egynek örültem, hogy egymást csépelik nem pedig engem. Abban a játékban volt elég szörnyűség, amivel szembe kellett néznünk, semmi szükség nem volt rá, hogy erre mi is rá pakoljunk egy lapáttal. Ott voltak a szörnyűbbnél szörnyűbb szörnyek, a különféle csapdák meg a veszélyes küldetések. Mit segít az, ha bemegyek egy arénába és hagyom, hogy valaki több ember szeme láttára palacsintává lapítson. Talán a végén épségben távoznak a résztvevők, azonban emberek szemei láttára szégyenülhet meg a vesztes. Miközben magyaráztam a boltos, hogy is mondjam sikeresen összepakolta a holmiijait, bár így a káosz csak egy csöppet tűnt rendezettebbek. Elmondása szerint az, amit tőlem megtudott finoman szólva is különös.

~Erre magamtól is sikerült rájönnöm.~ gondoltam magamban.
Azon a kijelentésére, hogy lakozik bennem egy második én felhorkantam, de tovább figyeltem mit is fog mondani, mondhatni ittam minden egyes szavát. Annyit sikerült megértenem, hogy amitől tudatosan igyekszem elzárkózni a tudat alattim alkohol befolyásoltság alatt inkább teret enged neki. Továbbá ha ez így megy tovább, akkor valamikor a jövőben komoly gondjaim is kialakulhatnak. Legszívesebben tiltakoztam volna, de be kellett látnom, hogy maximálisan igaza van. Pedig csak pár szót beszéltünk mégis olyan voltam előtte akár egy nyitott képeslap. Megfordult a fejemben, hogy vagy egy zsenihez sikerült beesnem vagy pedig egy szuper pszichiáterhez. Már egyáltalán nem haragudtam rá, inkább próbáltam meg emészteni a halottakat és eldönteni mit is kéne lépnem ez ügyben.
- Rendben van. – bólogattam kábán arra a kijelentésére, hogy dolga van a harmincadik szinten. Csak fogtam a vásárolt holmikat dörmögtem egy viszláttot majd szép lassan kicsoszogtam a bejárati ajtón.