Riko Műhelye

Kop Kop
*Junci belibben a boltocskába egy szép kis listával a kezében*
- Csókolom! Szeretnék vásárolni egy Tövis rúnát és egy Duplaélű szablyát. A céhbankból fogunk fizetni, ééés majd egy Ritsu nevű fiúnak szeretném ha címeznéd. Köszöntem a segítséget. Oh és a csomagolás legyen olyan fiús színű.

- Hát izé, akkor aztat is csókolom. Érceket tudok hozni, ha megmondod nekem mire van szükséged. :3 -az üdvözlőkártya jó ötletnek tűnt ezért mindjárt bólintottam is, boldog voltam, hogy a lány is hasonlóan gondolkodik mint én. - Juj az szupi lenne. Ilyen kis édeset akkor! Tudod azt a kihajtogathatót, amibe majd írunk valami szépet. A masni lehet sok lenne.. De a csomagolás biztos nem kerülhet olyan sokba De ha szépen lesz megcsinálva 100 aranyat szívesen ráfizetek :3

- Hát az attól függ. - öltök nyelvet a csókolózódós dolgára, majd figyelem a sok mindent amit sorol. - Szóval... szóval topáz kell, meg opál és kardok. Olyan kardokat is akarok akkor venni, mert nem hiszem, hogy nekünk lenne olyasmink. Azok mennyibe kerülnek, ha szabadna esetleg megkérdeznem? - kis édesen oldalra is döntöm a fejem, mert az mindig beválik, ha kedves vagyok és cuki. Majd miközben ő esetleg folytatja a beszédét én felírom gyorsan, hogy topáz meg opál a papíromra.
- Mennyi az a drága? Én szeretek egyébként drágán mulatozni, de Ritsu nem tudom, hogy rajong e a drágáért. Azt tudom, hogy enni azt nagyon szeret, de mégsem kérhetlek meg, hogy süss is valamit neki. - közben a száz aranyra is el kellett ám gondolkodnom. Megvakargattam a fejemet a válasz előtt.
- Hááát.. a valentin napi kártya lehet akkor mégsem kellene. Úgy milyen dobozra telik?

- Nem te vagy az első aki ezt mondja! De mondtak már nekem olyant is, hogy "Nem tudom, ezt mégis hogy gondoltad.." meg "Te tényleg mindig meg tudsz lepni" és "totál kiszámíthatatlan ez a csaj". Szóval köszönöm. Te pedig csinos vagy. - büszkélkedtem picit, és hogy ne érezze rosszul magát azért egy bókkal is készültem, hogy ne érezze úgy, hogy csak felvágok. - Óóó, pedig annyira örülne neki, ha lenne olyanja is. Biztos nem tudsz nekem szerezni? - közben eltűnődök, hogy honnan is szerezhetnék olyanokat, ha ő nem fog tudni. - A tövises rúna mennyibe és mibe is kerül? Opál kell ugye? - érdeklődtem ismét, kicsit kezdtem kellemetlenül érezni magam, a kérdésem miatt, hiszen szeretnék jó benyomást tenni a lánynál, viszont én butus elfelejtettem felírni, hogy melyik érc mihez is kell..
- Igazad van! Biztos tökre feldobódna, ha kapna egy ilyeen nagy dobozt - közben szélesre tártam a kezeim - Habár a rúna pici, nem kell neki akkora doboz... De! Egy tök szépen csinos doboznak örülne, egy cukor kis kinyitható kártyának. De ez már a te asztalod. Nem akarom befolyásolni az alkotó vénád az én ötleteimmel. De, ha akarnám biztos illatosított rózsaszín lapra csináltatnám, éés olyan kis lyuggatóbigyóval szivecskés meg hamikás formákat vágattatnék rá. Tudod azokat amiket azokra a műtyűrökre is csinálnak. 250 aranyat megér Rits-chan boldogsága.

Opál és topáz

Előhalásztam gyorsan néhány szépséges kincset és az asztalra sorakoztattam őket.
- Hű, biztos tök jó lehet, hogy ingyen megtanítottak lovagolni. Nekem órákat kellett anno vennem, de sosem szerettem igazán a lovakat.. Van bennük valami olyan purr. De biztos érted. - legyintek. A kardokhoz ki kell majd valamit találnom, de a rúna is tök jó egyelőre. Elégedetten elé toltam a szépséges kövecskéket.
- Igazad van. A rózsaszín nem is fiús szín. De buta vagyok! - csapok a fejemhez - Ami azt illeti szeretném, ha sose felejtené el az ajándékot, szóval legyen olyan ami ilyen buuum érzést csinál. Tudod, hogy sokkolja, és meglepje, meg legyen olyan picit mufumufu érzése amikor kibontja a csomagolást. - közben a táblára néztem, hogy értekezzek az árakról. - Nos akkor, ha jól értem akkor 250 a csomagolás, és 600 arany a rúna mert az normál, és mivel hoztam érceket még 200.. az 1200 arany ugye? De még mielőtt fizetnék térjünk vissza a csomagolásra... Az a legfontosabb.. Te hogy képzeled azok alapján amiket elmondtam? Biztos már kezd körvonalazódni valami a fejedben. o3o

- De kár. - kanyarodtam vissza a lovaglós témához. Valahogy pedig ez a lány olyannak tűnt aki szereti az állatokat, biztos ő is bánja már, hogy pacigolni nem tanult meg. De ami késő az nem múlik nem? - Oh igazából nekem ez nagyon megy, de az apukám azt mondta, hogy az élet pozitív dolgait kell mindig nézni, és olyan dolgokat kell csinálni amihez nagyon értünk. Oh szóval ötszáz! Én buta. Elszámoltam magam egy picurkát. Máris adom! - közben előkotortam még egy kis pénzt és elécsúsztattam.
- Ötszáz arany a csodálatos csomagolásra, és a tövises kristályra. Esetleg még meg tudnád oldani, hogy ne legyen annyira hegyes az a tövis? Nem szeretném, hogy Rits-chan megvagdossa meg döfködölje magát miközben berakja.. Nagyon szépen köszönöm a segítséget! Mindenkinek ajánlani foglak mert ennnnyire elégedett vagyok már most. - szélesre nyújtom mindkét kezem, hogy demostráljam az elégedettségem, és kifelé menet még el is botlok az ajtóban.

Gyorsan megköszöntem a csomagot, hatalmas vigyorral az arcomon, majd bólintással egybekötve válaszoltam a lánynak.
- Úgy lesz! - örömmel szökdécseltem haza a csomagommal, Rits-chan boldogságos lesz, ebben egészen biztos vagyok!

Egyre több boltossal illetve mesteremberrel hozott össze a sors, ott volt példának okáért a kissé szigorú, de rendkívül bájos Yurihime. Bármit kértem tőle mindent zokszó nélkül teljesítette. Nem kell semmiféle beteges dologra gondolni, én üzleti dolgokról beszéltem. Mikor legelőször bementem az üzletbe még magam sem tudtam, hogy mit is akarok. Csak annyit kértem, hogy adjon valamit, ami illik hozzám és lepjen meg ő pedig megtette. Kaptam tőle egy helyes kis vértet a tarkójánál egy még helyesebb idézettel. Annyira meg voltam elégedve a szolgáltatásával, hogy a kért összeg kétszeresét adtam érte. Mindig is az volt a benyomásom, hogy a jó szakembert rendesen meg kell fizetni. Ráadásul így talán sikerült letennem az alapjait egy stabil kapcsolatnak, ismételten csak is üzletre gondoltam. Később még betértem hozzá akkor egy gyűrűt és egy pár nyúlcipőt vásároltam, ő pedig ajándékba adott mellé egy gyógyitalt.

Úgy terveztem máskor is oda megyek, majd ha kell valami, ennek ellenére egyszer benéztem a Danee nevezetű lovaghoz. Miután tisztáztuk a nézeteltéréseket adott nekem egy szuper pajzsot ráadásul megszabadított egy kavicstól, amitől folyton rossz emlékek jutottak az eszembe. Akkor mikor ez a történt játszódott nem voltam éppen rózsás hangulatomban. Hogy őszinte egyek nem tudom szavakba leírni mit is érezte akkor, mintha kiszállt volna belőlem a lélek. Minden olyan egysíkú volt, sivár és unalmas. Semmihez nem volt kedvem legszívesebben egész nap csak heverésztem volna egészen addig, míg éhen nem halok. Végül aztán felkerekedtem és betértem egy boltba, amiről azt sem tudtam, hogy mit árulnak. Odabent nem köszöntem, nem bólintottam és még véletlenül sem intettem, csak néztem a kínálatot, mint egy bamba tehén. A tekintetem is olyan volt, mint egy megfáradt marháé, mintha kiszívták volna belőlem a lelket. Egy darabig csak álltam egy helyben, nem szóltam egy szót sem és nem is válaszoltam az esetleges kérdésekre. Mozgásom pont olyan volt akár egy lajháré, néha megvakartam a fejemet, holott nem is viszketett.

Titkosírás:

Általában ha bementem egy üzletbe, akkor rövid időn belül mindig megjelent előttem egy kedves és felettébb csinos eladó, aki arról érdeklődött mit tehetne értem. Néhányan bizonyára azért mosolyogtam, mert előre örültek, hogy egy kisebb vagyont sajtolhatnak ki ebből az égimeszelőből. Igaz akadtak kivétlek, is mint például az a Danne nevezetű. Ő egyáltalán nem volt kedves, vagyis a legelején nem is lehet, hogy jól nézett ki, de a férfiak annyira nem érdekeltek. Sokkal szívesebben néztem meg magának egy csinos nőt, mint egy jóképű férfit.

Nem tudom meddig álldogálhattam ott szótlanul, akár egy kőszobor. Egyszer mintha halottam volna valamiféle cincogást, de semmi kedvem nem volt oldalra fordítani a fejemet, ezért bámultam továbbra is bambán előre. Nem sokra rá valami elröpült a fejem előtt, de túl gyors volt ahhoz, hogy lássam mi is lehetett. Szerencsére jött egy másik is, ami pont eltalálta a fejemet és a lábam előtt ért földet. Szinte fájdalmasan lassú lehajtottam a fejemet és végre megláttam, hogy ez egy papírgalacsin volt és mivel nem tudtam jobb programot így azt kezdtem tovább tanulmányozni. Most már nem tudom mit láttam abban a valamiben, de akkor nem tudtam levenni róla a szemet, majdhogynem megbabonázott.

Mikor már vagy egy tucatnyi hevert körülöttem felvetődött bennem az az ötlet, hogy meg kéne tudni, honnan származnak ezek az apróságok. Nem tartott sokáig, míg megtaláltam a kiinduló pontot és ennek örömére kinyújtóztattam végtagjaimat, mintha csak akkor ébredtem volna.
-Üdv, Pöttöm. - köszöntem udvariasan.
Sajnálatos módon nem jutott az szembe az igazi neve, de lehet, hogy nem is mondta mikor legutóbb együtt barangoltunk.
-Te itt vagy? Mit csinálsz errefelé?
A szemeimből csak úgy sütött, hogy unom az egész életemet és hálával tartoznék annak, aki hajlandó lenne véget vetni neki. Meglehet, hogy pont ő volt az a személy, aki megszabadíthatott volna a kínjaimtól, vagyis ez is megfordult a fejemben, a huzaton kívül. Körbenéztem a padlón és tettem egy építő jellegű kritikát.
-Kupi van.

Tényleg meg voltam lepve azon, hogy azt az apró termetű lányt egy olyan helyen fogom ismét látni. Senkit ne tévesszen meg a külseje, mert amennyire kicsi éppen annyira veszélyes. Hiába néz ki úgy, mint egy kis angyal legbelül valahol mélyen egy szadista örült bujkál benne megspékelve egy kocsmatöltelékkel. Még életemben nem halottam embert olyan ocsmányul beszélni, mint őt. Az is igaz, hogy én sem voltam egy szent ezért ezeket sosem hánytam a szemére, azért sem mert idáig egyetlen egyszer találkoztunk. Egészen pontosan egyre emlékeztem, hogy mit csináltam illuminált állapotban nem mindre tudtam pontosan visszaemlékezni.

Mikor arról mesélt, hogy éppen morfondírozik valamin megejtettem egy olyan életunt tekintetet, amit még a legfáradtabb bernáthegyi is megirigyelt volna. Egyszerűen nem volt hangulatom semmihez és mégis ott álltam egy ismeretlen ember boltjában.
-Hol így, hol úgy. –válaszoltam neki tagoltan, szavak között meghagyva a kellemes néhány másodpercnyi szünetet.
Ez után megkért arra, hogy találjam ki vajon mit is keres ott, de én nem feleltem, csak újra a kirakott holmikat bámultam. Majd közölte velem, hogy ott szokta feldarabolni az áldozatait, mire felmutattam neki a hüvelykujjamat.
- Gratulálok. – mondtam.
Az után az npc gyilkosság után nem találtam a helyemet ebben a világban, tudom, hogy nem voltak igaziak, de akkor is nagyon felkavart a látvány.

Mikor a leányzó viccelődni próbált a papírgalacsinok megevésével én teljesen komoly és korrekt ajánlatnak véltem. Úgy tűnt félre ismertem és mégsem egy szadista állat meseszép szemekkel hanem egy gondoskodó és érző lélek.
- Nem vagyok éhes. – válaszoltam a szokásos vontatott és monoton hangon.
Szegény mindent megpróbált, hogy kizökkentsen valahogy ebből a merengésből, ám sajnos nem járt sikerrel.
- Hogy mi járatban vagyok itt? Jó kérdés. Szükségem lenne egy izére, olyan, hogyis hívjákra. Van?
Közben a kezemmel próbáltam mutogatni, hogy körülbelül fél méter hosszú lehet az a valami, amit keresek.
- Ha esetleg nincs raktáron tudnál készíteni egyet?

Ott akkor a boltban tényleg nem voltam a toppon, úgy viselkedtem, mint egy komplett idióta. Nem tudtam normális beszélni, azt se sikerült elmagyaráznom, hogy mi után is érdeklődők, és úgy néztem, mint borjú az új kapura. Az igaz, hogy sosem voltam zseni, viszont akkor tényleg sikerült elérnem az a bizonyos mélypontot. Azonban akkor semmi sem zavart, talán ha jól megcsapkodott volna arra is csak legyintettem volna. Tulajdon képen nem érdekelt semmi és senki, vagyis ez így ebben a formában nem igaz. Rendelkeztem egyfajta céllal az volt a gubanc, hogy még én magam sem voltam tisztában ezzel a bizonyos céllal.

Mikor megkérdezte mit akarok megkíséreltem neki elmutogatni a buzogányt, mert a neve nem ugrott be. Kis örömre szolgált mikor közölte velem, hogy van ízé meg hogyishívják is.
- Az jó, de én nem akármilyen izét keresek, hanem egy különleges darabot.
Meg kell hagyni, hogy a lánynak kötélből voltak az idegei, más bizonyára már rég kivágott volna a csukott ajtón keresztül. Ez is azt bizonyította, hogy a mogorva rosszindulatú természete mellett van egy megértő érzékeny oldala. De az is lehet, hogy pusztán azért nem zavart el, mert abban reménykedett, hogy sikerül némi aranyat kipréselnie ebből a félnótásból.

Mikor megkért, hogy mutassam meg az izéimet egy pillanatra összezavarodtam.
- Izém az, nincs vagyis volt aranyerem, de kikezeltem.
Nem mondom azt, hogy valamiféle tudat módosító szer hatása alatt voltam, viszont nem is zárnám ki.
-Egy különleges valamit keresek, amit nem lehet akárhol fellelni. Nem muszáj, hogy ritka legyen, csak ne lehessen ebből tucatnyit látni az utcán. végre sikerült valami értelmeset kinyögnöm, de még mindig unott hangon beszéltem.
- Amúgy emlékszek én rád? - kérdeztem.