[Küldetés] Emberevők rabigája

Résztvevők: Chancery, Kurokawa Yuuki, RenAi, Seishin

Sorrend: Nem ragaszkodok hozzá, hogy legyen.

Határidő: Az első körre egy hetet adok, tehát április 5-éig lesz időtök írni.

Kora tavasz ellenére kellemesen meleg, enyhe szellős vasárnapra virradt Aincrad világa. Játékosok és NPC-k egyaránt hamar kezdték a napot, hogy az élmény dúsan telhessen el – különösen a bent ragadtak számára. A mobok és bossok árnyékában állva, nap, mint nap farkasszemet néztek a halállal. Természetesen akadtak olyan kivételek, akik inkább hátra maradtak és a SAO-béli idejüket próbálták a legteljesebben, békésen eltölteni.
A Vivid Sanctuary pont olyan közösségi céhek egyike volt, ami a megtért játékosoknak próbált menedéket és társaságot nyújtani. A konfliktuskerülő közösség egykori céhvezére, Kiefer ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy valaki képviselje a frontvonalat, így ha tehette, a rákövetkező szintek bosskapujának felderítésében segédkezett. Sajnálatos módon az egyik ilyen fantom akcióban, ismeretlen körülmények között elhalálozott, így a menedékcéh vezetői pozíciója legjobb barátjára és mentorára, Cortezre hárult. A gondterhes, gyászoló céhvezért megannyi probléma gyötri, s ennek kapcsán rak ki a játékosok által megosztható questek közé egy felhívást: a céh egy állandó tagja időközönként eltűnik, melynek körülményeit – a vezetői státusza és a gyermek nem őszinte hozzáállása miatt – lehetetlenség nyomon követni. Busás jutalmat ajánl fel azoknak, akik segítenek a fiatal játékos aggodalomra méltó szokására fényt deríteni.
Különböző okból kifolyólag a hirdetés felkelti érdeklődéseteket. A leíráshoz csatolt elérhetőség az ötödik szinten elhelyezkedő Nysterbe vezetett. Mivel a helyzet nem tűrt halasztást, a céhvezér szakított időt azokra a látogatókra, akik egyik védencének az érdekében még a kémkedésre is vállalkoztak. Amint elhatároztátok magatokat, hogy az úr segítségére lesztek, a megadott koordinátákat követve megkerestétek a Vivid Sanctuary állandó szállását. A céhház a Smaragd parkra tekintett. Nemigen ütött ki az épületek sokaságából, a templomokra emlékeztető kettős emelettornyokat leszámítva. Egy kétemeletes, kövekkel kirakott ház volt, melyet fehér faberakással szegélyeztek. Az otthon teteje olajzöld csempékkel, mozaikszerűen rakták ki. A házat földi, köves úton, egy rövid sétával közelíthettétek meg. Meglehetősen szép látványt nyújtott, ahogyan az út menti sövénysor szabályosan együtt haladt a szóban forgó kavicsos ösvénnyel. Szórványosan fák, virágos ültetvények helyezkedtek el, melyek azt a benyomást kelthették, hogy a céhház is a park része volt.
Már az otthonhoz vezető séta alatt is feltűnhet, hogy voltaképpen együtt kerestétek fel Cortezt, a megbízás teljesítése végett. Ha közben, ha pedig a céhház küszöbénél, de köszönthetitek egymást, még mielőtt valaki, aki elsőként ért a helyszínre, kopogtat az ébenfa ajtóra kihelyezett, oroszlánszájas, aranybevonatú kopogtatóval.

A gyors köszöntés és bemutatkozás lehetősége adott. Posztotok eddig tartson. Az első bátor érkező értelemszerűen kopogtat. Ha van valami kérdés, csak bátran!

A kopogtató tompa visszhangot vert, ahogyan Ai igénybe vette annak szolgálatát. Pár másodpercnyi néma csendet követően az ajtón túl apró, mezítelen lábak tipegését lehetett hallani. A küszöb alól ragyogó fény szökött ki, ahogyan a Nap a menedékház másik oldalán nagyjában kezdett felkelni. A rézkilincs bizonytalanul konyult lefele, miképpen az ismeretlen vendéglátó személy a túloldalon az ajtó kinyitásával küszködött. Egy fél pillanat múlva megoldotta problémáját és a bejáró kitárult előttetek, ezzel a „házigazdát” is felfedvén: egy kislány. Jó, ha mellmagasságig ért, olyan fiatalon került be a játékba. Hófehér haja lapockaverdeső hosszúságú volt, homlokfürtje alatt pedig mélykék, élénk szempár húzódott meg. Bőrhöz simuló, fekete, fehér, és szürke sávokkal mintázott ruhát hordott, ami kimondottan hátrányos volt, a zord időjárási viszonyokat illetően. Nyakában, méretéhez viszonyítva nagy, sötétkék sálat viselt. Kerekded arcán gyermeteg, barátságos mosoly táncolt, ahogyan karjait a háta mögött összekulcsolva tudatta veletek, hogy a ház szívesen várt vendégeket – lehettek visszatérők vagy újak, édes mindegy.
- Sziasztok, nénik, Cinder vagyok! – köszöntött benneteket, majd azzal a lendülettel be is mutatkozott, a bazsalyához méltó szívélyes hangon. – Lemerem fogadni, hogy a nagyapóhoz jöttetek. Gyertek csak beljebb! A sár meg a kosz miatt nem kell aggódni, nem marad ott. – Enyhén a makula elpixeleződésére utalt, ha az esetleg padlót ért volna. Cinder elhátrált azt ajtótól, így mindannyian beléphettek a céhház falai közé.
Az előszoba rögtön egy kisebb hallra nyílt. A faparkettát vörös, virágmintákkal díszített szőnyeg fedte, a fehér falakat – távolról alig látható – szirommotívumok szegélyezték. Ahogyan bementek, bal kézre egy lépcső vezet felfelé, nyíl egyenesen pedig egy kitárt ajtón túl egy szűk folyosó volt. A hallban egy nagy, kör alakú asztalt és öt, kipárnázott széket helyeztek el. Az alacsony plafonon egy szegényesebb csillár lógott, melynek szolgálatára nemigen volt szükség, hiszen majdnem minden oldalon akadt egy vagy két ablak, így a helyiség voltaképpen úszott a napfényben. Az üresen hagyott területeket fából faragott könyvespolcok és szekrények népesítették be, ebben a barátságos kis helyiségben.
Mivel nem kellett a váltócipők miatt aggódnia, Cinder türelemre intett benneteket, majd a hosszú folyosó felé viharzott, ahol is rögtön az első szobába, nagy lelkességgel „tört” be.
- Cortez nagyapó, vendégeid vannak! – hallatszott ki a szóban forgó kislány vidám hangja. Pár másodperc hatásszünet, majd egy ágyreccsenés hangját lehetett hallani, ahogyan az említett személy felkel helyéről, és kilépett a folyosóra nyíló ajtón. Az alak lassú, ráérős tempóban szedte a lábát, majd megállt a közlekedő és a hall között, s hálaképpen végigsimított Cinder kobakján. Egy kis időtök marad arra, hogy egymás között esetleg még megbeszélhessétek a bejárat előtt felmerült kérdéseket, valamint az azután látottakat. Cortez legfeljebb hatvan év körüli lehetett, de büszke, egyenes testtartással rendelkezett. Korához képest kifejezetten kevés vagy mély szarkaláb borította arcát. A szája sarkában meghúzódó mosolyredők is kimondottan halványak voltak, melyek a koros férfi komorságáról tettek tanúbizonyságot. Sápadt lila, rövid haja rendezetten lett hátrafésülve, s csak egy-két kósza tincs lógott arcába. A sötét, határozottságról és visszafogott kedvességről árulkodó lélektükrökön kívül, a bal oldalán – az állától a szeme sarkáig – egy sebhely borította arcát. Régi, szépnek aligha mondható emlékek hagyatéka volt, melyet még a valódi világban szerzett. Angolos, fehér, fekete vízszintes csíkokkal szegélyezett inget hordott, fekete, vállszíjas nadrággal.
Lassú léptekkel haladt át a folyosón, átlépve a kis hallba, a kislányt pedig kézen fogva vezette. Lenézett rá, majd egy újabb gyöngéd mozdulattal végigsimított a szóban forgó Cinder hajkoronáján, felhívván rá a figyelmét.
- Köszönöm, Cinder. Most menj a dolgodra! – szólt a csöppnyi gyermekhez, aki egyet bólintott, majd integetés közepette „elbúcsúzott” tőletek, végül felrohant az emeletre vezető lépcsőn. – Fogadjátok hálámat, amiért válaszoltatok a segítségkérésemre. Nyugodtan foglaljatok helyet. Kávét vagy teát esetleg kérnétek? – Intett az asztalt körbevevő székek felé, majd a kérdően nézett körbe a társulaton. Amennyiben jeleztétek igényeiteket, Cortez a szekrények egyikéből vesz elő – az angol szokást tiszteletben tartván – melegen tartott csészéket. Akik kértek, azok elé egy tál kockacukorral és egy kiskancsónyi tejszínnel együtt lerakja, majd az inventoryjából elővarázsolta a kávéhoz és/vagy teához alkalmas tároló forralót/kannát. A bennük lévő friss és forró volt.
Mindeközben a menedékház ura fenntartotta a kommunikációt, rögtön a tárgyra téve:
- Amint látjátok, Cinder úgy tesz, mintha misem történt volna. – kezdett bele. – Tudjátok, ő és az előző céhvezér, Kiefer már a játék eleje óta ismerték egymást. Szegénynek nem voltak társai, akikre támaszkodhatott volna. Talán ezért is viselte nehezen, hogy az az ember, akinek voltaképpen az életét köszönhette, egy nap eltűnt és nem tért vissza. – Szomorúan sóhajtott. Jól érzékelhető volt, hogy a férfi még mindig a gyásszal küzdött. Ennek ellenére az ajka sarkában meghúzódó mosoly nem tűnt el az arcáról. Elég szünetet tartott, hogy az eddig hallottakat megemésszétek, majd folytatta:
- Azután, hogy átvettem a céh felett az irányítást, már kevesebben járnak ide. Sokan azt gondolják, hogy Kiefer halálával a Vivid Sanctuary napjai is meg vannak számlálva. Azóta is olyan üresnek tűnik ez az otthon, tény, de a gyerekek szívesen járnak ide. – Vett egy újabb levegőt. – Cinder is, de tudom, hogy titkol valamit. – A kijelentésre végzett dolgával, s leült közétek. Hangja jóval komolyabbnak tűnt, mint azelőtt. – Korán fel szokott kelni és későn jön haza. Ha megkérdezem, mi volt vele, annyit mond, hogy a barátaival mulatozott. A kislány mindig is magának való volt, inkább egy vagy két emberrel tudott csak meglenni, ezért érezte Kieferrel és velem annyira jól magát. Akkoriban nagyon boldognak tűnt. Másért nem is volt hajlandó elmenni. És mostanában olyan könyvekkel kezdett el babrálni, amik korábban nem is érdekelték vagy nem az ő korosztályának való. – Orrnyergét gondterhesen masszírozgatta, egy újabb hosszú szünetet tartva. Ismét megadta a lehetőséget a hallottak megemésztésére, s kérdő tekintettel várta a hasonló lélegzetű megnyilvánulásokat. Készen állt arra, hogy a felmerülő kérdésekre választ adhasson.

Cinder & Cortez

Nos, a szituáció adott, a jelölt helyeken még van lehetőségetek az egymással való interaktolásra. A nehezen emészthető leírás miatt kitoltam a határidőt. Ha kevésnek érzitek, időben jelezzétek! Mostantól a saját mesélési időmmel is egybe fogom venni, ehhez mérten legyetek figyelemmel a másikra is!
Seishin, mivel az előző hozzászólásodban nem lett meg a 250 szó (a word 170-et számolt), most 80-al többet várok tőled. Hiányoltam az okot, amiért a karaktered úgy döntött, hogy elvállalja a küldetést, így szeretném, ha ezt ebben a körben behoznád. Belső monológon belül nagyon könnyen meg tudod oldani, viszont ha segítségre van szükséged, nyugodtan szólj!

Cortez láthatóan elfintorodott, amint Ai szóba hozta a szexualitás gondolatát. Egyetlen futó pillantással beismerte, hogy valóban nem az ő asztala volt a női nemi élet felboncolása, de közben kétkedéssel vonta össze szemöldökét. Sötét szemeit végül lesütötte, s mindössze egy határozott hümmögéssel reagált erre a feltételezésre.
- Természetesen... – felelt Seishin kijelentésére, egy bólintás kíséretében a férfi. – Ám mindezek ellenére ugyanúgy aggaszt. Egyetlen titkot sem őrzött meg ennyire. Nem vagyok abban biztos, hogy egyáltalán lepleznie kéne, főleg a kockázati tényezők miatt. – Egy mély sóhajt hallatott. – Túl öregnek érzem magamat, hogy mindenkire odafigyeljek. Sajnos nem győzöm ennyi gyermek mellett külön Cinderrel is foglalkozni. A legtöbb idősebb korosztályú játékos meg mióta Kiefer elhunyt, kerüli a céhet. Be kell, hogy valljam, nem bírom el ezt a terhet, amit a barátom hagyott hátra. – Gondterhe ellenére szilárd hangon beszélt.
Yuuki mondandójára viszont meglepetten ráncolta homlokát. Váratlanul érte és amennyire heves reakció volt, még jobban csodálkozott, hogy a szóban forgó lány távozni akart (?). Egy percet kért tőletek, és az irányába eredt.

Yuukinak:

A beszélgetést folytatván, Cortez korábbi helyére ült vissza. Csendben végighallgatta a Seishin és Chan közötti eszmecserét, még mielőtt igazán reagálhatott volna az elhangzottakra:
- Sajnos az sem kizárt, hogy tervez valamit. Épp ezen okból aggódom Cinderért. – biccentett egyet, majd hümmögés közepette elgondolkodott. – Hmm, csak futólag tekintettem be a szobájába, de főleg nyomorékokról szóló könyveket szokott bevinni magához. A biológiával is mintha kezdeni akarna valamit, azon belül is főleg az anatómiával. A madár- és növénylexikont is, amit használok, azt is le szokta nyúlni. – Az utóbbit félviccesen vallotta be. – Szóval inkább mintha csak szakirodalmat, bár egy-két szépirodalmi olvasmányt is láttam nála. Viszont eddig nem nagyon volt alkalmam körbenézni a szobájában. Az előbbi céhvezér dolgaival kell elszámolnom, a kislány meg addigra hazaér. – Vett egy nagy levegőt. – Ezért is kéne el a segítség. Ma elmegyek Kiefer hagyatékait elintézni, ahova magammal viszem Cindert. Abban a pár órában, ha tudtok, körbe tudnátok nézni nála és a házban? Talán több dologra is fény derül. – Nézett körbe köztetek magabiztosan, mégis kérlelően. Természetesen, ha akadtak kérdések, továbbra is feltehettétek azokat Corteznél. Valószínű, hogy ezen az alkalmon kívül több lehetőségetek már nem nagyon lesz…

Köszönöm a pótlást Seishin, és a tartalmas posztokat mindnyájatok részéről. Öröm volt olvasni! A párbeszédes részre való tekintettel ezúttal elég lesz a 200 szavas válasz is. Az események lefolyásától függően maradhat a csökkentett szóhatár, de majd szólok, honnantól kérem újra a szokásos mennyiséget.

Határidő: május 20. (másfél hét)

Tudomásul véve távozási szándékát, Cortez teljes csendben kikísérte Yuukit az ajtón. Az elköszönést, ajtózárást követően visszatért az asztalhoz, hogy négyesben folytathassátok az eszmecserét.
Seishin első kérdésére egy pillanatig még ráncolta homlokát, majd széttárta karjait és válaszolt:
- Nem hiszem, hogy bármi okot adtam volna arra, hogy szégyelljen valamit Viszont a körülmények miatt már az is megeshet. Sajnos erre nem tudok konkrét választ adni. – Aztán mély csöndbe zárkózott, míg folytatódott a téma boncolgatása. Nématagon figyelt, és amikor csak kérdés merült fel, válaszolt. Egy fél momentumig habozott, miután Seishin szépen sorjában feltette kérdéseit. Erőt kellett vennie magán, hogy megfelelhesse azokat.
- Kiefer makkegészséges volt, nemigen panaszkodhatott. Ha bármilyen betegsége lett volna, arról másodkézből értesítettek volna. Odakint is hosszantartó barátság fűzött össze bennünket. – mondta komoran, majd a kijelentés végén lesütötte tekintetét. A következő kérdésig senkivel sem vette fel a szemkontaktust. – Egy leprás fordult meg nálunk, de azóta lábra tudott állni. Fiatal volt. Miután megtanulta, hogyan kezelje a kinézet változtató panelt, boldogan tengeti napjait Aincradban. Részben Cindernek köszönhette, hogy talált magának kellő motivációt. – vett egy nagy levegőt, mielőtt Seishin utolsó kérdésére is felelhetett volna. – Hmm, nem igazán. Csak egy-két lábtöréses kisállatot hozott magával, amit a rendszer eleve úgy programozott. A gyorsított folyamatnak hála csupán pár napba tellett, mire újra lábra tudtak állni, azután mehettek a dolgukra. Bár le kell szögeznem, a kislány jobban kedveli az állatok, mint az emberek társaságát.
Chan kérdésénél nyelt egyet. Nem zavarból, szimplán a hosszú kertelés után megfáradt.
- Azt mondta, tetszenek neki a képek. Elég morbid oka van Cindernek arra, hogy ilyeneket olvasson vagy nézegessen. Többször rákérdeztem, hátha elkedvetleníthettem ezektől a dolgoktól. Nem akarom, hogy kizárólag a világ rútabb oldalát ismerje meg.
Ai kérdésére zavartam vakargatta állát, miközben értően hümmögött. Fejét végül tagadóan rázta meg.
- Elsőre megfordult a fejemben, de nem. Azt vettem észre, hogy a magába fordulása ellenére Cinder rövidtávon jobban elvan az idegenekkel. Egy jó időre le tudja kötni a hatalmas kíváncsiságát, aztán… újból el van a maga kis belső világával. Egy vagy két napig tart ez a lelkesedés, aztán „kiábrándul” az idegenekből. – A végén szolidan kuncogott.
A kérdések által leszűrt konklúzió megvitatását csendben bevárta, mire Cortez beleegyezően bólintott.
- Legyen úgy, ahogyan kívánjátok. – felelte végül. – Amíg egyikőtök beszél Cinderrel, nyugodtan körbenézhettek a ház körül. Szolgáljátok ki magatokat, ha gondoljátok, addig is nyomra bukkanhattok. Amennyiben nincs több kérdés, lehívom a kislányt. Még tisztáznom kell vele, hogy ezzel változott a napi programja. – Egy halvány félmosoly jelent meg szája sarkában, majd kérdően nézett körbe köztetek, hátha akadt még megvitatni való.

Yuukit ezennel kimeséltem a kalandból, a jutalmi kérdéssel kapcsolatban egyeztetek az admin asszonysággal. Hárman maradtatok, próbáljuk meg felpörgetni a dolgokat. Az utóbbi kört épphogy be tudtátok sűríteni a kiírt határidőbe, de a mesélő idejét nem vettétek számításba. Mint említettem, az időhiánnyal addig nincsen gond, amíg jeleztek róla! Tartsátok tiszteletben a másikat is azzal, hogy kimaradásotokról jelt adtok, ezáltal a mesélőt és a játékostársaitokat sem tartjátok fel! Néma gyereknek még anyja sem…

Határidő: július 23. (másfél hét)

Cortez eleinte egy szolid mosollyal az arcán hallgatta a találgatásokat, a probléma megoldására keresett javaslatokat, ám amit a macska mondott, meglepettségében felegyenesedett helyéről. Nyelt egyet, majd beletörődéssel bólintott egyet, majd suttogta:
- Köszönöm szépen.
A férfi kivárja, míg megbeszélitek, végül ki beszél a lánnyal, végül magához hívta a szóban forgó Cindert. A gyermek gondtalanul sétált le az emeletről, mit sem sejtve a programbéli változásokról. Viszonylag jól fogadta, haragnak vagy csalódottságnak még a jelét sem mutatta, hogy mennyire nem akart a társaságotokban maradni.
- Nem gond, nagyapó, csak pár óráról van szó, nem igaz? Jól megleszek a nénikkel meg a cicával. – mondta, Álomkelőre különösen nagy hangsúlyt fektetve.
A koros céhvezér azzal engedelmeteket kérve, felállt az asztaltól, hogy a megbeszéltek szerint járhasson el. Még egy keveset várt, hátha akadt még valami megvitatható dolog – már amit Cinder előtt érdemes volt –, majd úri módjára távozott.
Magatokra lettetek utalva. Miután Cortez átlépte a menedék küszöbét, a lány majdnem minden figyelmét Álomkelőre fordította.
- Nem vagy éhes? Vagy esetleg szomjas? Nem vagy fáradt? Vagy talán játszanál? – És ehhez hasonlatos kérdésekkel halmozta el az imént említett, beszélő macskát. Ennek ellenére Cinderrel éppúgy lehetett kommunikálni, akár Cortezzel: ha kérdésetek akadt, a lányka igyekezett készséggel válaszolni.
A terep készen állt, hogyha esetleg valamelyikkőtök mégis úgy döntött, hogy körbenéz a menedékben – célból vagy pusztán kíváncsiságból, édesmindegy. Így vagy úgy, azt a pár órát ki kellett használnotok, míg Cortez távol volt.

Ezer bocsánat a hosszú kimaradásért, nem volt gépem. Tudom, hogy azt kértem, hogy működjön a kommunikáció, kütyü hiányában nem tudtam jelezni. Most már itt vagyok, testileg és szellemileg is, remélem, egyikkőtöknek sem szegtem ezzel a hiányzással a kedvét.
Döntsétek el, karaktereitek mit tesznek: maradnak beszélgetni vagy felderítik a házat.