..: ~ Kiwi's Base ~ :..

Valóban nem ismert...de nem csak téged, lehet még magát se. Nem baj, itt majd sikerül neki. Reméljük. Mindenesetre még mindig jobban ég benne a kíváncsiság feléd, mint önmaga felé, ami nem feltétlenül a jobbik megoldás. De ne legyünk ennyire egoisták, ne csak Charitonról beszéljünk, térjünk rá a történésekre is. Szavaidat még mindig nyugodtan fogadta. Talán felmerült benne, hogy az előbb mintha nem így fogalmaztál volna, de mérget nem vett volna rá, és nem is érezte fontosnak, biztos csak véletlen. Persze ettől még mindig kétségekkel kezeli az egész történetet, de ennek nem ad most hangot. Inkább kérdésedre válaszol és mondandódra reagál:
- Tetszik a közös fejlődés ötlete, mehetnénk majd együtt küldetésre vagy kazamatákba. Bár nem tudom mennyire vagyunk kb. egy szinten, de megoldjuk valahogy. - mosolyog rád. Eddig is jót beszélgettetek és szórakoztatok (igen, a "kiakadás" ellenére is), reménye szerint ezután is jól éreznétek magatokat, így még szép, hogy belemegy. - Nem arról van szó, hogy annyira szeretnék. De véleményem szerint, jelenleg jobb itt bent, mint kint. Korábban már felsoroltam hogy miért. Ha lenne okom, amiért kiakarok jutni, akkor kiakarnék. De jelenleg nincs. Valóban nehéz elhinni, magam is nehezen hiszem, de így van. Tudod, nem az ismeretség kiépítésére és a barátkozásra koncentráltam. Úgy éreztem tartozom az örökbefogadómnak. Győznöm kellett. Az pedig hogy győzzek gyakorlásba került. A gyakorlás pedig időbe. Sok időbe. Nem mondom, hogy rossz volt nekem. Megvolt sok mindenem, és szerettem is vívni. A győzelem se egy rossz érzés, legalábbis az elején. Aztán picit unalmassá válik amikor nincs ellenfeled. Mindegy, ne menjünk bele. Szóval esetleg neki hiányoztam, de nagy valószínűséggel azóta talált magának más üdvöskét. Ezt sem szomorkodva mondom. Legalább az ő élete is megy tovább. Ahogy az enyém is. Csak itt bent. Elfogadtam.
Milyen mély gondolatok. Eddig azt hittem, hogy legalább két üveg bor kell neki hozzá. Tévedtem, fejlődik a kedves. Vagy Kiwi volt ügyes, hogy ilyenek után kezdett el érdeklődni. Döntsd el te.

Charitonnak? Ugyan már. Nekem van jó szemem a dolgokhoz. Chariton pedig egyáltalán nem tart zakkantnak vagy ijesztőnek. Csak nem ért. De ha tudná, hogy kétségbeesett vagy, akkor mégjobban nem értene. Miért nem beszélsz a kétségeidről? Persze nem olyan lassú a szentem, gyorsan rájönne hogy nyilván a bizalmatlanság még egyenlőre az oka, amiért inkább ezt az utat választottad. De nem tudja, szóval nincsenek ilyen gondolatai. A mosolyodra visszamosolygott, az viszont meglepi, hogy a kinti életedről "dicsekvő" hangnemben beszéltél, míg a bentinél már odafigyeltél arra, hogy nehogy annak vegye. Legalábbis az utólagos kiigazításból ezt feltételezi.
- Én csak tizes vagyok, azt is kiképzővel. Bár a kardforgatás egy picit talán jobban mehet mint egy átlag játékosnak a kinti tapasztalataim miatt, de ez nem mindig jön be. Kint szabályokhoz voltam szokva, itt pedig nagyon csúnyán megtudnak lepni. - mondja el reálisan azt, hogy miért jobb neki. Szerintem kicsit túl szerény, de én elfogult vagyok vele, nem számít a véleményem. - Ha nem titok...akkor miért érzed magad tudásban gyengébbnek mint egy átlag 22-es szintüt?
A kérdésednek örült. Érdeklődsz, ami jó, mert ő is visszaérdeklődhet és nem lenne egyoldalú a kérdezgetés. Szóval most örül a feje, mielőtt rövid szünet után válaszol:
- Én jelenleg is boldog vagyok. Szóval szerintem jó úton haladok. Élvezem ezt az életet. Ha kijutnék, azt elég nehezen tudnám élvezni és a jövőmmel kapcsolatban is lennének kétségeim... - tér vissza kicsit a korábban feltett kérdésedre. Majd úgy érzi nem lesz gond abból, ha ő is visszakérdez. - És te? Mitől lennél boldog? Ha visszatérhetnél a családodhoz és szép életedhez? - bármennyire is tűnik úgy, de nem nyomta meg a "szép" szót.

Szegény Kiwi. Szinte megsajnáltam ahogy azt ecsetelte, hogy mennyire nincs hozzászokva ehhez a játékstílushoz. De akkor miért nem lett íjász?
- Én szerencsés voltam. Majdnem ugyanezt csináltam egész eddigi életemben. Nyílván az teljesen más volt, de vitathatatlan előnnyel indulok. Nem nagyképűségből mondom, félre ne értsd.De..te miért nem választottad az íjász kasztot? Akkor harcolhatnál távolról.
Nem, szegény valóban nem éli bele magát annyira mint te. De visszaemlékszik, picit talán láthatod rajta, hogy érti miről beszélsz, csak régen érezte már. Visszamosolyog. Amiatt is, mert örül a feje, hogy végre mosolyogni lát. - Igen. Tudom milyen érzés. De egy idő után elveszíti az ember, ha mindig csak győz, nem? Itt bent az elején átéltem milyen az. Küzdőtereken ma is átérzem. De szörnyekkel nem csinálom. Nem kockáztatok.
Mintha Charitonra reagált volna Kiwi következő mondata a párbajokról, feltéve ha kimondja. De inkább térjünk vissza Chariton fejébe, azt úgy is szivesebben olvassátok

Ezt azért mondja, mert mondtam hogy szeretem a párbajokat? Nem értek vele egyet, ennek hangot is adok.
- Szerintem nem. Aki kint hajlandó lett volna csak azért bántani a másikat, mert nem kap érte büntetést, szerintem csak lesz állat itt bent is. Olyan ez, mintha életlen kardokkal küzdenénk, vagy páston vívnánk. Nem fáj a másiknak, de attól harc. Elmeséled kiktől láttad ezt, hogy ez a véleményed? Vagy ha nem akarsz személyeskedni, akkor csak azt, hogy hogyan történt...
Támadt egy ötletem. Nem vezetem még most fel neki, de ki akarom hívni párbajra. Remélem ezzel valamennyire segítek az ellenszenvén és "félelmén" a párbajjal kapcsolatban. Nem tudom mennyire leszek sikeres, de megpróbálom majd. Természetesen csak ha belemegy. A megfogalmazása kicsit bántott, amikor azt mondta, hogy én sem értem meg. Nem adtam (legalábbis tudtommal) látható jelét, de rosszul esett.
Aztán elkezdett arról beszélni, hogy mi történik a testünkkel. Nem gondoltam bele. Így, ennyire vizuálisan nem. Anélkül hogy teljesen végiggondolnám regálok neki rá:
- Valóban. Viszont eléggé fejlett már az orvostudomány. Nyilván nagyon sok időt elvesztünk az életünkből, de eléggé jól megtudják szerintem oldani. Sokáig bírjuk majd így. Viszont azt nem tudom, hogy egy bizonyos pont után még mennyi esélyünk van felépülni.
Elszomorított volna ez a dolog? Nem tudom. El kellene hogy szomorítson, de egyszer már lerendeztem magamban azt, hogy itt bent halok meg. Túltettem magam rajta és elfogadtam. Az hogy vizualizáltam, hogy miként halok meg, nem sokat változtatott rajta.
Magam elé nézve mondtam mindezt, de amikor ő rám néz, akkor én is a szemébenézek és nem engedem el a pillantását, ameddig ő nem adja fel. Remélem látja belőle hogy azért csinálom, hogy lássam mit reagál, nem kihívó vagy negatív szándékkal.
- Nem tudom velem mennyit törődik az edzőm. Ha lát még bennem így is fantáziát, vagy valaki indított valamilyen gyüjtést értem, vagy minden bennmaradottért, akkor nagy valószínűleg a legjobb ellátást kapjuk. Te pedig azt mesélted gazdag vagy, a családod is biztosítja majd amit csak tud. Ha pedig van pénz akkor sokmindent tud...Szóval szerintem sokáig húzhatjuk még, lehet egészen addig amikor már eleget fejlődik az orvostudomány ahhoz, hogy valahogy megoldják a dolgot. Persze erre nincs sok esély. Akkor...egyszerüen meghalunk. Eltűnünk bentről.
Nem tudom ő mennyire gondolta ezt végig. A kérdéséből ítélve nem annyira. Nem akartam ezzel mély letargiába taszítani. Már bánom hogy így kimondtam. Ránézek, attól függetlenül, hogy ő most rámnézett e.
- Remélem...nem szomorítottak ezzel el. Nem volt szándékom. Sajnálom ha igen. - nem tudom mennyit érek vele, de kikívánkozott belőlem. Kicsit átfogalmazom a kérdésem, és úgy teszem fel, hogy "ennek ellenére" is kiakar e jutni. Nem emlégszem meg a válaszával, de most nem jut eszembe semmi, amivel kitudnám fejezni azt, mit is akarok pontosan kérdezni. Helyette válaszolok a nekem feltett kérdésére.
- Jó kérdés. Élvezek harcolni, ha ügyes az ellenfél, itt kicsitt izgalmasabb, mint kint. Kalandosabb a világ. És...talán az, hogy itt még tudok teljes életet élni. Nagyobb hatalmam van afelett is, hogy milyen irányba viszem. Talán. De ez még nagyon sok elmélkedést igényel, ne vedd kérlek kézpénznek. - Remélem nem azért tette fel a kérdést, mert magát nem hiszi hogy annak tartom. Szerintem az. Mindenkinek vannak heppjei, biztos neki is van oka amiért így beszélt az előéletéről. Viszont visszadobom a labdát. - És neked mik az érveid amikor épp bentmaradni szeretnél? Vagy mi tesz itt boldoggá?