[Küldetés] Most látsz, most nem...

Már számtalanszor mondtam és mondom is mert nem tudom eléggé kihangsúlyozni, hogy a pénz az pénz és akinek sok pénze van legyen az akár a valóságban akár a SAO-ban. Hát az nem én vagyok. Így történhetett meg, hogy egy csapat kecske miatt készülök ismét a mélybe. Bár, ezzel túlzok nem ez-az igazi oka. Sokkal inkább a természetes kalandvágyam a ludas. Koboldok kincse, ez a két szó igencsak sokat ígér és ki más lenne alkalmasabb a megtalálására mint én? Egyik szememmel a koboldokat figyelem a másikkal meg a kincset keresem. Ezt nevezik munkamegosztásnak.
Ez egy jó alkalom arra, hogy fenékbe billentsem a koboldokat különösen azután amit Nysterrel tettek. A többi szintről meg nem is beszélve. Az pedig, hogy ezzel segítek egy öreg kecskepásztornak csak hab a tortán.
Bár még el se kezdődött a kaland, de már előre izgulok. Vajon húzós menet lesz vagy csak egy vidéki kiruccanás? Akárhogy is, biztos vagyok benne, hogy minden a lehető legjobban fog alakulni. Dél körüljárhat már mikor megérkezek a barlang bejáratához. Szemmel láthatólag nem egyedül. Már távolról észreveszek egy személyt a bejáratnál várakozni. Nem meglepő módon élt benne a gyanú, hogy ugyanazért vagyunk pont most pont itt, de nem ő az egyetlen még több mozgást veszek észre, hogy pontosak legyünk még hármat. Az egyikükben felismerem Ayanit!
Már távolról integetek neki és ha elég közel érünk egymáshoz üdvözlöm.
A másik közeledő lányt nem ismerem fel. De egyértelműen idomár míg a harmadik alakban egy fiút vélek felfedezni. Nagyjából egyszerre érkezünk meg valamennyien. Az előttünk ide érő lány pedig üdvözöl minket. Már éppen viszonoznám a köszönést mikor észreveszem a feje felet a vörös indikátort. Még mindig nem igazán tudom, hogy-hogy kéne egy vörös indikátoros személyt kezelnem. Tanácstalanul Ayanira nézek.

Ismét egy ritkán láttott szinte tértem le. Monstanság nem nagyon lézengtem a 11. szinten, így jól esett, hogy ismét eme emellett útját is koptathatom. Ha jobban belegondolok nem is voltam itt azóta, hogy a koboldokkal harcoltunk. No, mindegy nem is ez a lényeg. Most is természetesen nem csak úgy lézengésből, hanem egy küldetés céljából jöttem ide. Egy sima küldetésnek tűnik, amely lényegében sima kazamataszerű feladatnak ígérkezik. Igazság szerint, nem is nagyon érdekelt volna, ha nem koboldokról szólt volna. Úgy éreztem, ha másért nem, de a szimpla bosszúért érdemes lesz ismét nekiveselkedni. Hisz ha ők sem hagynak békén minket a saját szintjeiken, mi miért ne piszkáljuk őket a saját területükön. Így, hát elfogadtam a küldit, és hamarosan a küldi koordinátái felé vettem az irányt. Hamarosan, ahogy haladok a célirányhoz egy ismerős alakot fedezek fel Aidor lényében. Elmosolyodok, ahogy a fiú felém int, és egy biccentés én is köszöntök, de utána végül én is elkezdek felé integetni, Tűzrózsa pedig üdvözlően nyerít felé. Végül besorolok a fiú mellé, amint közelébe értünk, és az oldalán indulok tovább a nem mesze levő úti célunk felé. Végül mikor kíváncsian körbenézek a többieken. Biccentve.
- Alex, Enhi, Villámlás. Jó látni titeket. – mosolygok rájuk barátságosan, majd a vöri lányhoz lépek, és kezet nyújtok neki – Helló. A nevem Kusumi Ayani az Angelic Voice céh tagja. Szabad megtudakolnom a neved?
Bár barátságosnak tűnhettem, azért nem voltam teljesen bolond. Nyílván figyelni fogom vigyázva, nehogy hátba szúrjon minket Tier ide vagy oda. Viszont, míg nem tesz semmi rosszat, addig nincs bajom azzal, hogy velünk tartson, már csak a többiek részéről is ugyanazt kell megkapnia.

Az állt a hirdetésben, hogy van egy barlang, tele koboldokkal, akik egyre agresszívabbak lettek, s lopkodják egy öregedő kecskepásztor kecskéit ebédnek. Úgy látszik a koboldok nem nyugodtak le az invázió után, s már állatokat is lopkodják ahelyett, hogy tenyésztenének maguknak. Szegény kecskék… elfogadtam a küldetést, hogy a koboldokat jól leszidjam, ha netalán nem is vérszomjasak, hanem csak olyan kis nyámnyilácskák. Azonban majd fejlesztenem kell tier-t, hogy hasznosabb potionokkal is segítsem a frontot, illetve pár száz arannyal. Csak aztán túlzásba ne essen Hinari, mert akkor csalódni fogok benne. Tudom, hogy jót akar, meg minden, de azzal is könnyen túlzásba lehet esni mások kárára. S sajnos nem tudtam ott lenni a 23. szint megnyitásánál, mert nem értem el azt a szintet, de majd megoldom valahogy. Viszont örömömre két ismerőst is látok a helyszínen! Ayani és Alex! ^^ Na jó, csak Ayani-t ismertem, Alex-ről meg annyit tudok, hogy frontos, s hogy azt hiszem ő se látná szívesen Ren-t meg Tachi-t a fronton.
- Sziasztok! ^^ hogy vagytok? ^^ Aki netalán nem ismer, a nevem Enheriel, a petem meg Villáml-- - itt megláttam a lány a vörös indikátorral. Nem az indikátor zavart, hanem az, hogy ezt a lány jól ismerem…
- Z-Zakuro? Te vagy az? M-miért vagy vörös, mikor zöld voltál, mikor találkoztunk? Ugye nem…? - valamiért nem akartam elhinni, hogy ez a kedves, aranyos lány, aki egykor a céhem tagja volt, de eltűnt, most előttem áll, s vörös indikátora van, ami azt jelenti, hogy megölt valakit. Ez nem lehet, biztos ez egy másik lány, aki csak hasonlít rá. Biztos vagyok benne! Hogy tudna egy kedves lány ölni?? Villámlás is végül felismerhette, mert kikerekedett a szeme, s ha tehette volna, dörgölte volna is.

// gomen >.< //

Barátságosan mosolyogtam mindenkire, hisz nem nagyon volt senkivel sem bajom. Bár a vörös indikátoros lánnyal szemben még voltak fenntartásaim, egyelőre, míg nem tesz ellene nem fogok ellene semmilyen rossz szót emelni… hisz nem egy idegesítőbb alakot tudok, aki zöld, mégis rosszabb, mint egy vörös. Pacim új külseje viszont meglepő módon semmilyen reakciót nem mutatott. Bár azért ez talán azért van, mert a jelenlévők max harcok alatt látták petem, és nem nagyon ismerik közelebbről, így nem is vonható a listájukra ez az apróság. Bár őszintén nem is zavart, hogy nem vették észre. Jó mondjuk Aidor a céh tagja, de hát nagyon régen nem láttuk egymást, így őt is megértem. Végül azonban úgy tűnt, hogy Enhi és a lány ismerik egymást, de ez különösebben nem érdekelt, hisz nem zavartatom magam más magánéleti ügyeivel. Bár az inkább felkeltette az érdeklődésem, hogy a lány viszont nem az, akire az idomártársam gondol. Elmosolyodva nézek a lányra, majd a fejemet csóválva inkább nem szólok semmit. Nem rosszallásból tettem, csak azok a fránya véletlenek engem is mindig kínos helyzetbe tudnak hozni Végül a lány beljebb invitált minket. Azonban mielőtt, még én is indultam volna tovább Hallgatózásom egy különös zajt jelez. Nem tudtam mire vélni, de végül megtorpanok és körbekémlelek. Egy kis idővel később azonban észreveszem egy kobold nagyjából alakját. Nem láttam kristálytisztán, de ahogy nézem, őrködik. De akkor mi most hova megyünk? A többiek felé nézek, majd az elől halad lány után, és megpróbálom elkapni a kezét. Ha sikerült, visszahúzom és a kobold felé mutatok.
- Várj. Miért itt megyünk be? Nézd. Ott egy kobold őrködik, vagyis inkább az az alagút az értelmesebb választás. – nézek a lányra furcsán – Vagy ez egy rövidebb út? Mármint… ugyanoda vezet?

Úgy tűnik Ayani és a többiek gyorsan megbékéltek a pk-s játékos jelenlétéve. Én persze továbbra se tudtam napirendre térni a dolog fölött. Biztos jó ötlet, hogy velünk tart?
Nem határozottan nem... Viszont úgy tűnik a többségnek semmi kifogása sincs ellene így én is tartom a számat. Egyelőre. Szokás szerint most is összegyűltünk egy páran. Mintha direkt csinálnánk.
A csapat egyik női tagja úgy tűnt mintha ismerné a pk-s lányt. Viszont ez fordítva nem tűnt igazoltnak. Valamiféle félreértésről lehet szól. Persze én csak a fejemet vakargattam. Pedig ha kicsit jobban figyelek igen csak jót szórakoztam volna saját tehetetlenségemen. Valamint azon, hogy mennyire szánalmasan mellékes szereplő is vagyok jelenleg.
Végül úgy tűnik elérkeztünk ahhoz a pillanathoz mikor elhatározzuk magunkat a belépésre. Meg is indultunk és a belépést csak egy hang akadályozta meg. Aya hangja. Valami másik útról beszél. Értetlenül nézek rá majd a pontra ahová mutat.
Megvakarom a fejem.
-Milyen út? Kérdeztem azzal a hangsúllyal mint akinek halványlila gőze sincs arról miről beszél a másik. Vagy mint aki biztos abban, hogy le maradt valami fontosról. Szóval értetlenül pislogtam abban a reményben, hogy valaki beavat abba az igazságba ami elűzi a homályt a fejemből.
Mivel, hogy innen magamtól nem szúrom ki amiről Ayani beszél az is biztos. Talán a fák mögött? Nem tudom, de úgy tűnik nem én vagyok az egyetlen aki nincs képben. Ennek örülök. Legalább nem vagyok ezzel egyedül. Szóval jobb híján vártam a felvilágosítást Ayanitól. Mégis miről beszél?

- Óh. Elnézést, valakivel összekevertelek ezek szerint… ^^” - de a lány amúgy úgy látszik, nem éppen itt van fejben, mert nem úgy néz ki, mint aki a helyzet magaslatán van. O.o Ugyanis gondolkodás nélkül ment előre, amíg a lovas Idomár nem szólt. Az meg szegényem biztos képzelődött, mert mondta, hogy lát egy másik utat, de mikor mi odanéztünk, nem láttunk semmit. Vagy…?
- Egy pillanatot kérek. - fogtam meg egy kavicsot, s odadobtam, kíváncsian várva, mi fog történni. Ha tényleg van ott valami, akkor elvileg a kobold őr, amiről Ayani beszélt, annak ha nem olyan bátor, ijedtében menekülnie kéne remélhetőleg úgy, hogy mi is lássuk, vagy legalább valamilyen mozgást kell hogy lássunk. Feltéve, ha nem kell hozzá észlelés. Ajj, miért nem vettem már olyan jártasságot, aminek hasznát vehetném ilyenkor? >< Mondjuk tényleg, ha végeztem ezzel a küldetéssel, venni fogok jártasságot, így nem leszek felkészületlen az ilyen alkalmakkor. Vagy nincsen ott tényleg semmi, vagy valami Kobold trükk, hogy megtévesszék az erre járókat?
- Szerintem csak káprázott a naptól a szemed. - felelte Villámlás. Talán neki van igaza, s a lány csak képzelődött.
- De ész nélkül se mehetünk, mert lehet túlerő vár ránk. Van valakinek lopakodása, hogy megnézze? - így tartottam helyesnek, ha előtte megbizonyosodunk róla, hogy nem vár minket kellemetlen meglepetés. Főleg úgy, ha most derül ki, hogy nem mindenki tudja megvédeni magát, mert az a többire nézve plusz feladat, hogy azt is megvédjék, hogy ne öljék meg ezek a koboldok. Tényleg, én még sose láttam Koboldot, vajon hogy néznek ki? Olyan csúnya, zöld hegyesfülű törpeméretűek, mint a WoW-ban? O.o

-Hát itt aztán nincs semmi. Mondtam, miután megállapítottam, hogy valamiért mindenki fölöslegesen nagy erőfeszítéseket tesz értelmetlenül egy olyan dolog megtalálására ami lehet, hogy nincs is. Na nem mintha a koboldok kincse más lenne...
Aidor ezen a ponton ismét elbizonytalanodott. Nem éppen ő szokott fölöslegesen erőlködni értelmetlenül? A válasz tisztán kiolvasható volt Aidor távolba meredő szemeiből. Már megint jól elbánt gondolatban magával. Na de mindegy...
Aidor arra ocsúdott, hogy meghúzgálják a felsőjét. Aidor szótlanul bólint, szerinte is itt az ideje az eredeti céllal törődni és megindul a lány után. Bár továbbra se örül neki, hogy a lány indikátora vörös. Bár eddig semmi gyanúébresztőt nem csinált. Már ha nem tekintjük, hogy a vörös játékosoknak puszta léte is gyanúébresztő. Akár sajnálatos akár nem úgy hozta a sors, hogy valószínűleg még egy darabig egy irányba tartanak és reménykedjünk benne, hogy nem fog rajtunk ütni amint belépünk féltucat pks játékos. Aidor bizonytalanságában ledermedt a barlang bejárata előtt. Hisz most eszmél rá, hogy milyen örültségre készül.
Akkor most mi legyen? Vészmadárkodjon vagy nyelje le és bízzon a szerencséjében?
Nem már eddig is túl sokat bízott a szerencséjében... és az sem tarthat örökké. Viszont, hogy ne árulja el magáról, hogy mennyire megijedt a gondolattól inkább azt mondja:
-Szerintem valakinek előre kéne mennie felderíteni!

- Ezt észrevettük kedves… mi is a neved? o.o – miközben kiderült, hogy nincsen semmi másik út, s talán Villámlásnak van igaza, valahonnan előkerült egy kecske. Óh, hogy került ide? O.o Vajon csak azért Amaya mögött bégetett fel, mert a talpa alatt volt egy fűcsomó? O.o Viszont abban a mesélőnek igaza volt, hogy így lassan fog haladni a dolog, s szegény háziállatok élete a tét. Amaya aztán átvette az irányítást, s egy kérdés után, amit ha jól láttam, inkább az egyik fiúnak tett, megindult a barlang járata felé. Miért az az érzésem, hogy a vesztünket akarja? O.o Hiába vörös, mégse úgy csinál, mintha mindenáron meg akar ölni minket! Vagy csak színleli, hogy megbízzunk? Hajj, a végén mindenre gyanakodni fogok, ami vörös színű… majd jön a fekete hajú fiú javaslata, hogy valakinek előre kéne mennie felderítés végett.
- Megyek Villámlással, ha nincsen senkinek ellenvetése – nem úgy néznek igazából ki, mint akik szét akarnák húzni a csapatot, sőt, a két frontostól nem igen nézem ezt ki belőle. Még jó, hogy Ren nincsen itt, mert az lehet megcsinálja, hogy ránk förmed, hogy húzzunk haza, mert ő is meg tudja oldani, azt persze a legrosszabb esetben nekünk kéne megmenteni őt. Tényleg, mostanában róla semmit nem hallottam… talán úgy döntött, pihen egy kicsit, vagy mi? O.o Bár érdekel, hogy Ayani mi miatt látott olyant, ami nincsen is ott… talán valami hallucinogén anyagot tartalmazó valamit evett vagy ivott meg? Vagy tényleg csak a nap miatt káprázott a szeme? Vagy valaki valami illúzióval csinált oda valamit? De akkor miért csak ő látta?

// vár? o.O Kastély \o.o/ and gomen ^^" //

Ném án meredtem vissza az irányba, ahol előbb még a koboldokat láttam, de mostanra már nem mutatott semmit a környék. Mintha a koboldot és a barlangot a föld nyelte volna el. Furcsállva nézek vissza, hisz biztos voltam, hogy láttam valamit, és nem is foglalkoztam azzal, amit Villámlás mondott. Tudom, hogy láttam, és nem csak a szemem káprázott, de akkor mi folyik itt? Miért nem látom most? Alex kérdésére odafordulok felé.
- Kettesszintű Hallgatózás, kettesszintű Észlelés, és hármasszintű Keresés.
Mondjanak hülyének, ha akarnak, de három direkt az ellenfél (és a felszerelés) észlelésre ki talált képi mellett látni véltem, akkor az ott is volt, nem csak odaképzeltem. Itt valami nincs rendjén, és sem segített, hogy Enheriel próbálkozása, és Alex felderítése is csőddel járt. Én már elhatároztam, hogy nem hagyom magamat lóvá tenni, és mikor a piros indikátoros lányka indulni alatt, csak annyit mondok.
- Menjetek előre. Én még körbenézek egy kicsit. Aidorral tudjuk tartani a kapcsolatot, és láthatjuk is egymást merre megyünk a mini térképen. Ha találtok valamit, vagy veszélybe kerültök, csak írjatok. Egy öt-tíz perc és én is megyek szerintem. – mondom határozottan.
Majd ha elindultak befelé, lehívtam a menüm, és gyors átnéztem a leltáramat. Egy ideig még kutakodtam, majd megtaláltam, amit kerestem, és le is hívtam. A kristállyal a kezembe léptem abba az irányba, ahol látni véltem a barlangot, majd elhasználtam a Gyenge Tisztító Kristályom. Ha ez valami képesség, vagy valami látszat, ami csak ránk hat, akkor elvileg most ez megszabadítana tőle, de ha mégsem, minden veszélyt elfelejtve pontosan odamegyek, ahol a barlang száját láttam, és kezemmel a falhoz próbálok érni, de közben szememet végig az életerő sávomon tartom.