Tundra

by **Kayaba Akihiko** Pént. Okt. 02 2015, 16:22

Kihalt, fagyos pusztaság, amerre csak a szem ellát.

by **Ozirisz** Pént. Jún. 14 2019, 00:33

// Chakna :3

Későre járt az idő, a Palotában is már a néma csend honolt. Himécske házikójából sem szűrődött ki fény, de nem meglepő, hisz mindig korán nyugovóra tér. Csak a telihold fénye villódzott a kerti tó tükrén. A céh birtokán kívül persze zajlott az élet, de ilyenkor a nagyobb nyüzsgés jóformá csak a vendéglátóipari alegységek közelére korlátozódott. Pont ideális idő egy kis kimozdulásra, anélkül, hogy a kelleténél több random encounterbe botlanék. Észlelés be, látás be, majd kiléptem a biztonságot nyújtó falak közül, és elindultam a főtér felé, ahol a teleportkapu található. Egy kis farmolás, amíg tart a lendület, majd a húsok és limlomok átküldése Takeshiéknek, legalábbis ezt terveztem el. A főtérre vezető úton egy-két (számomra) gyanús külsejű NPC akart eltéríteni a célomtól, de különösképp nem foglalkoztam velük. Ugyanmár, ennyire ne nézzen már hülyének a rendszer, hogy mindezek után még bedőlök a trükkjeinek...

Kis séta és egy teleportálás után a 23. szinten léptem ki a portálból. Az észlelés nem jelzett, a szememnek pedig kellett egy pár másodperc, amíg alkalmazkodott a sötéthez a látás jártasság ellenére is. Majd elindultam az egyik ösvényen a havas pusztaságba, az egyik régi farmhelyem irányába. A telihold és a kardom fénye jelentősen segített a tájékozódásban, bár azt hiszem pont ez utóbbi miatt válok messziről is láthatóvá. De különösképp nem aggódtam emiatt, hisz erre a szintre a kutya se jár. Vannak, akik ösztönösen kerülik ezeket a fagyos szinteket, mint például Riko. És vannak, akik mindig az elérhető legmagasabb szinteken fejlesztik a karakterüket, ott pedig már nem a csúszásveszély és a hideg a fő probléma, hanem az ember talpába beleálló kagylók vagy egy szép nagy megbotlás a hínárban. Ráadásul ilyenkor a legtöbben nem a farmhelyeket járják, szóval teljesen nyugodtan közelítettem meg az egyik, mamutszerű lényekből álló csordát. Ügyesen taktikáztam, hogy lehetőleg csak egy, vagy legfeljebb kettő állat "szakadjon le" a csapatból egyszerre, majd a biztonságos távolságba csalogatás után egy háromvágásos kombóval vetettem véget az éjszakai vándorlásának. Majd a következő mamuttal játszottam ugyanezt, és miután a csorda "elfogyott", mentem is tovább a következő csapatra, miközben teljesen bele is feledkeztem a dolgokba. Jól esett egy kis kimozdulás, és mi tagadás, ennek az éjszakai csendnek és magánynak is megvan a maga varázsa. Nem kellett aggódnom, hogy esetleg egy kóbor játékos felbukkan, így az észlelés által közvetített jeleket betudtam a közeli mobok, csordák pozíciójának...

by **Chakna** Pént. Jún. 14 2019, 10:01

Teljesen lekötötte mostanában az energiámat és a gondoataimat, hogy a céhet valahogy rendben tartsam. És az is, hogy ne veszítsem szem elől Seit... Na nem lihegek folyton a nyakában, soha nem is volt olya, akinek lehet. De fél szemmel mindig néztem a térképen merre jár.
Mostanra viszont muszáj volt legalább kicsit kizökkentenem magam, mert kezdtem bekefásulni a gondolatkörök ismétlésébe.
Nem akartam, hogy elérhetetlen legyek, úgyhogy kora este indultam el, hogy kiszellőztessem a fejemet
Elméletileg nem kellett volna probléma legyen. Tudom, hogy ezen a szinten melyik mobokkal bírok el, és mennyivel egyszerre. Egyszerűen csak azt felejtettem el számításba venni, hogy ebben az időszakban sűrűbben spawnolnak mobok, és ez a szint egyébként sem tartozik a leglátogatottabbak közé.
Így ugyan míg befelé haladtam a védett övezeten kívüli területre nem adódott gondom, de visszafelé nehezen bírtam szusszal. Kerülgetni meg nemigen lehetett a szörnyeket.
Sötétsárga HP csíkkal felmerült bennem a gondolat, hogy egyszerűen visszateleportálok a 10.szintre, a céhházba. De mikor már vettem volna elő a kristályt, az észlelésen megsúgta, hogy alig néhány méterre tőlem van egy sáv, ami ritkàbb. Pont alkalmas, hogy kifújjam magam, és úgy már visszajutok a teleportkapuig!
Ahogy tőlem telt gyors egymásutánban lőve ki a nyilakat igyekeztem megtisztítani az utat odáig, ahol éppen nem volt egy mob sem veszélyes távolságon belül. Mikor odaértem, a kitartásom megint elfogyott, és egy jegesebb kis buckában sikerült meg is botlanom. Egész kellemes érzés volt a hó hüvös érintése, így egy másodperccel később vettem észre mint kellett volna hogy az utolsó engem támadó mob éppen nem pixeleződőtt el, és épp rámvetni készült magát.

by **Ozirisz** Pént. Jún. 14 2019, 19:45

Haladtam szépen előre, mobról mobra, csordáról csordára. Az én szintemen nem okoztak nehézséget az itteni szörnyek, és az egy-két benyelt támadás miatt sem kellett aggódnom a gyógyító képességem miatt. Mindössze az volt, ami lassított, hogy inkább el-elcsalogattam az állatokat mintsem egyben rávessem magam az egész csordára. Viszont megvolt az előnye is: kevesebbet kellett várnom a respawnokra, és gyógyítást sem kellett még használnom, bár a páncélomat már megette a fene...
Apropó, respawn: ami először gyanús volt, hogy a nemrég újraéledt mobok elindultak valamerre, tőlem távolodva. Miután a mamut, amivel harcoltam elpixeleződött, megálltam kicsit körülnézni, melőtt folytanám. Azonban amit láttam, újratervezésre késztetett: ahogy ráfókuszáltam az alakokra az említett irányban, először meglepődtem: egy másik játékost pillantottam meg, ahogy szépen vadászgatja le a mobokat. Nem ismertem fel innen, de kíváncsian figyeltem a ténykedéseit. Nem akartam megzavarni, sem elhappolni előle a zsákmányt. Ahogy elnéztem, jól boldogult, amíg...
...valami oknál fogva a földre nem került, és az egyik mamut vészesen közelített felé. Ekkor kattant át nálam valami. Nem gondolkodtam, csak minden gyorsaságpontomat beleadva rohantam felé. A kitartásom az előbbi kis pihenésnek hála szerencsére maximumon volt, így ebből a szempontból semmi nem gátolt. ~Csak érjek oda időben~
Kivont karddal rohantam a veszélyforrást jelentő állat felé, hogy egy lendületel megtoldott szúrással intézzem el. Remélhetőleg elpixeleződik, de ha mégis egy védettebb részén találnám el, ami miatt lepattan róla a kard, úgy a becsapódásom és a súlyemelés miatt minimum elgondolkodik a célpontváltáson.
Miután a mamut már az örök vadászmezőkön dobbogatott, akkor léptem oda a játékoshoz.
- Chakna? - lepődtem meg – Ugye jól vagy? Ugye még időben... - ijedtem meg, ahogy az életcsíkjára pillantottam. Majd nyújtottam felé a karom, hogy felsegítsem a fagyott, havas földről.
- Hogyhogy ilyenkor vadászgatsz? És hogyhogy egyedül? - tettem fel a kérdéseket a lánynak, majd eszembe jutott valami – Menjünk át oda – mutattam abba az irányba, ahonnan érkeztem – Itt bármelyik pillanatban respawnolhatnak, ott még vagy tíz percig nem jön semmi – vetettem fel az ötletet. Magamban hálát adtam a Teremtőnek, hogy az egyenként elcsalogatós módszerrel vadásztam, és nem a rárontok a csordára módszerrel tudtam le a farmolást. Nem lett volna jó, ha egyszerre éled fel az összes, ahelyett, hogy így fél-egypercenként jön egy újabb példány. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha a lány körül hirtelen ez bekövetkezik, mielőtt odaérek...

by **Chakna** Szomb. Jún. 15 2019, 22:32

Mikor észleltem a felém vetődő mamutot erőtlenül ugyan, és nem túl messzire elrúgtam magamtól - nem okozva elég sebzést, hogy el is pixeleződjön, de éppen eléggé megtaszítva, hogy bele is szaladjon a megjelenő, lángoló kardba.
Eleget volt az a bizonyos fegyver a kezemben a barlangban... Ozirisz... De honnan került éppen most, éppen ide?
- Jóestét, Ozirisz - üdvözöltem, lassú mozdulattal felülve a hóba. - Ne aggódj, nem esett komoly bajom - néztem fel rá, nem találva elég erőt elmosolyodni. - Nem hittem hogy ezen az éjszakán bárkinek ezt fogom mondani, de örülök, hogy látlak - dőltem vissza kicsit a hóba lehunyva a szememet egy pillanatra, hogy összeszedjem magam és feltápászkodjak.
De amint kinyitottam a szemem, szembe találtam magam a felém nyújtott segítő kézzel. Egy pillanatig elgondolkodtam... Megint rászorultam valakire, és magamtól még a talpra állás is kicsit nehézkesen menne... Végül mégis elfogadtam a lovagias gesztust, mert Ozirisz nem tett semmi rosszat azzal, hogy segített valakinek, aki rászorult... Sőt...
Talpra kászálódva gyorsan leporoltam a havat a ruhámról. Nem tudtam nem szomorkásan elmosolyodni, amikor eszembe jutott, mikor voltam utoljára hasonló helyzetben...
- Kicsit ki szerettem volna szellőztetni a fejem.. Alkalmasnak tűnt a hely és az időpont is. - vakartam meg zavartan a halántékomat. Alaposan elszámoltam magam... Sokkal hamarabb vissza kellett volna fordulnom. - Köszönöm, hogy idesiettél, azt hiszem komoly gondban lettem volna a segítséged nélkül... - hajoltam meg japános tiszteletadással hálám jeleként.
Egyetértően és még kimerülten bólintok Ozirisz felvetésére. Az egészen biztos hogy jobb lesz ott, ahol még egy darabig nem tűnik fel mob...
- És te? Neked alkalmasabbak lennének a magasabb szintek is a fejlődésre, nem igaz? - kérdezem nehezen találva a megfelelő szavakat.
Menet közben a lépéseim ingatagból egyre biztosabbá válnak, és pár lépés múlva már teljesen stabilan állok a lábamon.
- Azt mondod tíz perc? - kérdeztem vissza az információra, hogy tudjak számolni a mobok megjelenésével.

by **Ozirisz** Hétf. Jún. 17 2019, 04:52

Szerencsére nem történt tragédia, bár Chakna hangja akkor sem hangzott túl jól. Azt állítja, nem esett komoly baja, az életcsíkja ennek ellentmondani látszik. Igaz, ez a "komoly" szó értelmezésétől függ. - Örülök, hogy időben ideértem... - mondtam a lánynak, kicsit megkönnyebbülve. - Én sem gondoltam volna, hogy bárkivel is összefutok, de örülök neki, hogy egy ismerőssel hozott össze a véletlen – mosolyodtam el. Ez volt az igazi megkönnyebbülés. Simán alakulhatott volna úgy is, hogy például Kanami cinkosával futok össze, és amíg a mobot kiiktatom, addig kapok egy adag paramérget a hátam közepébe, aztán parázhatok a mindjárt respawnoló mamutok miatt...
Szóval tényleg nagyon örültem az íjászlánynak, és csak most kezdtem felfogni, hogy végre sikerült egy jó döntést meghoznom. Ha kicsit is késlekedek... nem, ebbe bele se akarok gondolni...
Miután felsegítettem Chaknát, választ kaptam egy újabb kérdésre – Ismerős érzés... időnként kell egy kis kimozdulás... - kicsit eltűnődtem. Nem sűrűn jártam a védett övezeten kívül az utóbbi időben... majd kicsit tereltem is a témát – Meg különben is, megvan a hangulata amikor csak a telihold fénye ragyog. - majd az íjászlány köszönetmondását és meghajlását látva elmosolyodtam – Ugyan már, ez a legkevesebb – tényleg ennyit jelentett volna? Bárki megtette volna ugyanezt. Viszont ilyenkor, ilyen helyen még az is csoda, hogy van valaki, nemhogy bárki. - Örülök, hogy nem történt baj... Tessék jobban vigyázni magadra! - mondtam Chaknának, a lehető legkomolyabban, de inkább aggódva mint dorgálva az íjászlányt. - Sajnos a csúszós talaj már csak ilyen... de te legalább nem egy domboldalon csúsztál meg és csapódtál bele egy fába... - húztam el a számat, ahogy felelevenedett egy régi emlék, még azelőttről...
- Az igazat megvallva, a harmincas szint extrém jégvilága túlságosan csúszós, afelett meg vizes-mocsaras szintek vannak... - kezdtem kifejteni, hogy miért is itt vagyok, ahol – A havas szintek téli időjárását jobban szeretem. És nincs az a nagy nyüzsgés, mint például Floria környékén vagy az újonnan megnyitott szinteken szokott lenni.
Közben átértünk arra a bizonyos, átmenetileg nyugodtabb helyre – Igen, körülbelül tíz perc, és nagyjából fél-egypercenként fog egy-egy példány respawnolni – persze csak körülbelüli idő, mert azért valljuk be: senki se úgy harcol, hogy egyik kezében a kard, a másikban a stopper. Így csak az időérzékemre tudtam hagyatkozni, és a "köridőn" jócskán dobott az is, ahogy helyezkedtem egy-egy mob csordáról leválasztásának érdekében. - Lenne kedved egy kis közös farmoláshoz? - tettem fel a kérdést, avagy ha már itt vagyunk, miért ne? - Ketten együtt hatékonyabban tudjuk aprítani a helyi mobállományt – biztatón rámosolyogtam a lányra, reménykedve benne, hogy Chakna igent mond. Elvégre egy íjász támogatása nagyban megkönnyíti a harcot, ahogy háttérből osztja a sebzést. És az sem utolsó szempont, hogy tovább bírjuk szusszal. Nincs annál bosszantóbb, amikor a szörnynek már csak egy hangyabokányi életcsíkja van, és pont akkor érik utol az embert a fáradtság hullámai...

by **Chakna** Hétf. Jún. 17 2019, 12:53

Amit mond, teljesen igaz. Még mindig jobb hogy ismerőssel futottam össze, mintha ismeretlenül lennék lekötelezve valakinek.
Ugyan nem éreztem úgy, hogy közvetlen életveszélyben lettem volna, de a kardforgató nélkül könnyen azzá válhatott volna a helyzet.
Halványan elmosolyodva bólintok. Az biztos, hogy megvan a helyzet varázsa ahogy a horol visszaverődik a telihold fénye.
De jobban foglalkoztatott most, hogy kifejezzem a hálámat a férfi iránt. Már csak azért is, mert úgy festett, mint akire ráfér, hogy kimondva is értekeljek amit tett.
- A legkevesebb, amit rengeteg játékosnak eszébe sem jut megtenni. Szerencse, hogy éppen Te voltál erre... -
Felkuncogtan a kérésére
- Ha mindig magamra vigyázok, nehéz lesz másokat is megvédeni-mondtam ki, ami a céh ügyei kapcsán egyre jobban aggaszt - De való igaz, hogy most nem jól mértem fel a korlátaimat - tettem hozzá, természetesen elismeve, hogy hibáztam.
- Nem sok különbség van, de ennyi HP-val épp elég - bólintottam hamiskás mosollyal.
Meg tudtam érteni a gondolkodását... Alacsony akkrobatikával nem lehet talpon maradni a jégen... Az időjárási preferencia pedig teljesen egyéni dolog. Floriát meg én sem szeretem.
-Igazad van, alkalmasabb erre, ha az ember a telet és az egyedüllétet kedveli - bólintottam. Úgy fest ez utóbbi közös bennünk.
Megkönnyebbülve sóhajtottam fel, és lazítottam kicsit az izmaimon. Tíz perc pihenésnek elégnek kell lennie, hogy ne legyen kritikus a kimerültségem.
- Ez jó hír - mondtam ki hangosan is. Aztán meglepve pislogtam rá a felajánlását hallva... Nem hittem volna, hogy a JL magasszintű tagja fogja tőlem ezt kérni az Ophelia eset után...
- Persze - válaszoltam még mindig hitetlenül. Egyedül ideje lenne visszatérnem a céhházba, ketten viszont talán még tudok némi tapasztalatot és nyersanyagot gyűjteni előtte. Oziriszt pedig már nem fogja váratlanul érni az ügyetlenségem... Azért igyekszem a legjobbat kihozni magamból, de hozzá szokom lassan, hogy az is kevés...

by **Ozirisz** Kedd Jún. 25 2019, 00:46

Kifejezetten jól alakult eddig az este, legalábbis ahhoz képest bizonyára, hogy kis késő esti egyedüli farmolásra készültem. De nem is bántam, egyáltalán nem. Ideje volt egy kis kimozdulásnak, és bár a legkevésbé sem számítottam társaságra, mégis, egy cseppet sem bántam. A lány hálálkodásán egy kicsit meg is lepődtem – Köszönöm – mosolyogtam rá a lányra. - Örülök, hogy ezúttal tényleg jókor, jó helyen voltam – tettem hozzá. Az utóbbi időben bármi, amibe belekeveredtem, az szinte mind valahogy balul sült el. Remélem ez azt jelenti, hogy fordul a kocka. Vajon tényleg ilyen hamar eltelt volna az a hét év? Vagy idebent hogy is működik a tükör átka? Nem tudom, de nem is lényeg. Ami igazán fontos, hogy itt vagyok, időben ideértem, és megmentettem Chaknát. Ez egyértelműen okot ad az örömre és némi bizakodásra a jövőt illetően.
- Ha nem vigyázol magadra, akkor meg pláne nehéz lesz másokra vigyázni... - dorgáltam meg egy kicsit a lányt – Az mindenkivel előfordult már, én speciel a kitartást szoktam rosszul felmérni – kicsit el is nevettem magam, ahogy eszembe jutott, hogy mennyiszer előfordult már sima moboláskor az az eset, hogy a lehető legrosszabbkor kényszerültem "pihenésre". Pedig még a sima mobok kiszámíthatóak például az NPC-khez vagy random ismeretlen játékosokhoz képest. "Óvakodj a báránybőrbe bújt farkasoktól" vagy hogy is volt. De nem fejtettem ki ezt a dolgot még, bár lehet látszódott rajtam egy röpke pillanat erejéig ahogy elkomorodtam. Szerencsére elterelődött a téma. - Szerencsére az a fába csapódás teljes élettel és páncéllal ért, de igen, vörös vagy vöröshöz közeli életcsíkkal nagyon nem mindegy. - húztam el a számat. Jobb bele sem gondolni, hogy mi lett volna Chaknával ha nagyobbat esik, akrobatika ide vagy oda. Elég lett volna abban a barlangban egyetlen rossz mozdulat, rosszul kiszámolt ugrás... - szóval tessék óvatosabbnak lenni akkor is, amikor sötét barlangokban ugrálsz – tettem hozzá, mélyen a lány szemébe nézve.
Majd a fagyos szintekről volt szó – És biztonságosabb is, messze belátható a terep, ha elég erős az észlelésed, nem kell aggódni hogy rajtad üsssenek "gonosz rosszindulatú játékosok" – húztam el a számat az utolsó pár szónál. Az a kifejezés rendesen beleivódott az elmémbe, és azért azt meg kell hagyni, hogy az az NPC elég csúnyán felhasznált, ebben az egyben nagyon igaza volt. Nem sokon múlt, hogy akkor és ott vége legyen a dalnak...
Azonban szerencsére Chakna jelenléte kizökkentett ezekből a sötét gondolatokból. Örültem neki, hogy nem vagyok egyedül. Amíg szóval tartanak, addig nincs gond, de a magány, még ha csak ideiglenes is, hajlamossá tesz rá, hogy egy-egy gondolaton, témán pörögjek. Sajnos nincs az agyba beépítve semmiféle kapcsoló vagy nyomógomb, amivel csak szimplán csatornát lehetne váltani, pedig időnként tényleg hasznos lenne...
- Ezt örömmel hallom – válaszoltam az íjászlánynak, biztatón rámosolyogva – Az első mamutot viszont kérlek bízd rám, ha nem sül be a képességem, akkor rendbeszedem az életcsíkod – majd egy levegővételnyi szünet után hozzátettem – Jobban szeretnélek zöldben tudni, az óvatosság sosem árt.
Kétségkívül hasznos a gyógyító képesség, a farmolást is megkönnyíti, mivel nem kell gyógyitalt pazarolni vagy túl gyakran visszatérni a védett övezetbe..

by **Chakna** Csüt. Jún. 27 2019, 19:19

Rámosolyogtam. Nem is kifejezés, hogy mennyire jókor volt ó helyen. Naggyal jövök neki... Ismét.
Amikor arra terelődik a szó, hogy vigyáznom kellene magamra kissé feszült leszek. Nem akarom hallani... Senkitől, azok után, hogy akikért hajlandó lettem volna minimalizálni a kockázatot, amit vállalok...Nos jelenleg nagyrészt a fekete nevük emlékeztet rájuk a barátlistámban... Sóhajtottam, és elengedtem a dolgot. Felesleges lenne vitába szállni, hiszen tulajdonképpen nem tudom alátámasztani, miért ne lenne igaza, csak érzem, hogy nem akarom ehhez tartani magamat.
- Azt sajnos nem könnyű jól felmérni - bólintok, megint halványan mosolyogva.
- Minél közelebb, annál jobban vigyázni kell a sérülésekkel - értek egyet. Mondjuk felsandítva a sárgaságra a fejem fölött úgy vagyok vele, hogy ez még belefér, ha nincsenek a közelben engem támadó mobok... mint az előbb...
- Abban a barlangban a mobon kívül más veszélyes dolog nem volt. Csak koncentrációra volt szükség - forgattam meg a szememet a legutóbbi találkozásunk említésére. Nem szeretném, hogy aggódjanak értem feleslegesen... Ozirisz ráadásul nem is tartozik abba a körbe, akiket közelebbi ismerősnek neveznék… Ennyire esetlennek tűnnék, hogy okot adok neki aggódni miattam?
- Igaz, íjászként főleg fontos, hogy jó messzire lehessen látni, és lőni a nyilakat. - bólogattam a jeges táj melletti érvelésére. Lehet nekem is optimálisabb terep lenne az expgyűjtéshez? Ezután biztosan ezt is figyelembe fogom venni, amikor elindulok fejlődni.
Már tiltakoztam volna, hogy az elején kihagyjon, de végül egy sóhajtás kíséretében beleegyeztem a dologba. Igaz, én is nyugodtabban foglalkozhatnék a mobokkal, ha fél szemmel nem az életcsíkomat kell szemmel tartanom, hogy időben odébbállhassak.
-Legyen

by **Ozirisz** Csüt. Júl. 04 2019, 16:58

A lány sóhajtása kicsit aggasztott a dorgálás után. Kíváncsi lennék, mi járhatott a fejében, de bízom benne, hogy megfogadja amit mondtam. De nem firtattam tovább a dolgot, a beszélgetés is könnyedebb témára terelődött. - Gyakrabban előfordul, mint hinnéd. Hiába a jól kiszámolt ritmus, ha egyszer valami belerondít a gépezetbe, burul az eredetileg szépen elgondolt terv – ami lehet egy elvétett támadás, egy váratlanul odakeveredő extra mob vagy akár egy pillanatnyi elbambulás, és a gondosan kiszámolt cselekvéspontokból épp kifut az ember.
- Koncentrációra és csapatmunkára – javítottam ki a lányt – Ha nem dolgozunk össze, akkor kétlem hogy sikerrel jártunk volna. Elég szűkös volt az idő, elég nehéz volt a terep is, és egyedül elakadtunk volna valahol... vagy csak szimplán nem tudtunk volna elég kristályt összegyűjteni – emlékeztem vissza arra a napra. Talán Szophie volt az, aki egyedül is tudta volna teljesíteni a küldetést, már a barlang elején különvált tőlünk, és minden további nélkül tudott gyűjtögetni is. De mi meg lettünk volna lőve egyenként. Az a fura lovag, K1 már az elején leesett volna és csak teleporttal jutott volna vissza, Chaknán a fal fogott volna ki, vagy rosszabb esetben összetöri magát az alsó járatban... jómagam pedig a szörnyet vertem volna fel a téli álmából amíg szedegetem a kristályokat...
- Ahogy mondod. Az összes kaszt közül nektek, íjászoknak a leglényegesebb a belátható terep. - értettem egyet a lánnyal – Létfontosságú, hogy időben, messziről észrevegyék az ellent, különben vagy közelharcra kerül a sor, vagy futni kell hogy újra lőtávolba kerüljön. - tűnődtem el egy kicsit. Talán az íjász az a kaszt, amivel a legkisebb kockázattal lehetne aprítani a mobokat. Persze csak ha nyílt terepről van szó, és nem túl erős szörnyeket szemel ki magát az ember. Szép tisztes távolból lőni, aztán ideális esetben az íjász közelébe se ér a bestia, mert előtte elpixeleződik, és életpontveszteség nélkül gyűlne az exp. Igaz, ehhez pontos és gyors lövések kellenek, meg lehetőleg magányos mobok. Az sosem kellemes, ha egy egész csorda ront rá az emberre...
Majd Chakna beleegyezett, hogy az első mobot átengedje. - Helyes – mosolyogtam rá a lányra – Sajnos csak így megy, a képességgel a kardom felszívja az okozott sebzést és azt tudom továbbirányítani – fejtettem ki a lánynak röviden a képesség működését. Tőle nem tartottam, hogy visszaélne az infóval, más pedig nincs a környéken, akitől tartani kellene. A messzebb levő mamutcsorda sem arról híres hogy beugrik a sarki késdobálóba és leadja a drótot a vöröseknek. Az viszont nem árt, hogy kicsit letisztuljon a kép, megelőzve a félreértéseket. Eszembe jutott Jay arca régről amikor megijedt a felé fordított kardtól. Pár másodperc múlva pedig összeállt neki a kép ahogy normalizálódott az életereje a vízitündérek kárára. Megmosolyogtatott a felidézett emlék.

Majd pár perc múlva megjelent az első mamut a közelünkben. Elindultam a mob irányába, tőle pár méterre megálltam, és megpróbáltam aktiválni a képességem. Amint a kezemben tartott kard lángja felvette a jellegzetes kék színt, bevittem egy szép nagy vágást a nagydarab állatba. Aztán Chakna felé fordítottam a pengét, átirányítva a felszívott életpontokat a lányba. Míg a kék lángok helyét a megszokott, vöröses lángok foglalták vissza, valószínűleg a mamut sem tétlenkedett, de az már csak részletkérdés...

by **Chakna** Szer. Júl. 17 2019, 11:48

- Tudni kell mennyire érdemes előre tervezni - bólintok egyetértően. Na meg... Vigyázni, hogy a tény, hogy van terv, ne akadályozza, hogy reagálni tudjon az ember a váratlan eseményekre... Nincs az a zseni, aki 100%-ban minden eshetőséget be tud kalkulálni.
- Te valószínűleg nélkülünk is boldogultál volna - vonok vállat a kiegészítésre. Mi ketten rászorultunk Ozirisz támogatására, ellenben nem sokat tudtunk viszonozni a segítségből... - Főleg hogy hárman három embernyi kristályt kellett összeszedjünk... - teszem hozzá. Valahogy nem hiszem, hogy ebben egyetértésre fogunk jutni, de hát... Nem kell mindenben egyetérteni mindenkinek. Az elég unalmassá tenné az életet.
- És ha nincs nyílt terep, meg vagyunk lőve, mert úgy használhatatlanok az íjaink. - egészítem ki a gondolatmenetet. Persze minél gyakorlottabb valaki, annál kevésbé fontos, hogy semmi ne zavarja a célzást, és a rálátást, de egy erdőben nincs íjász, aki teljesen ki tudná használni az íját.
Próbáltam elfogadtatni magammal érzelmileg is, hogy nem azért kért, hogy először maradjak hátul, hogy "gyámság" alá vegyen, és feleslegesen védjen, hanem egyszerűen taktikailag ez a legoptimálisabb döntés, egyelőre. A magyarázat végülis logikus.
- Hasznos képesség lehet a fronton - biccentek elismerően, egyúttal jelezve azt is, hogy megértettem.
Míg az első ütést bevitte, én sem állok azért teljesen tétlenül. A kitartáspontjaim nagyjából normalizálódtak, és felhúzott íjjal várom, hogy rám kerüljön a sor.
Érdeklődve vizsgálom a felém fordított kardot. Eltekintve az első pillanattól, amikor annak ellenére is végig futott a hideg a hátamon, hogy tudtam mi fog történni, egészen varázslatosnak találom a lángokban fürdőző kardot, az a kék szín pedig kifejezetten fenségessé teszi a látványt.
Aztán lassan a kék lángok visszaváltanak narancssárgásba, de már nem a kard köti le a figyelmemet, hanem hogy Ozirisz mögött a mamut közben feltápászkodott. Mielőtt rohamra indulna, a kardforgató mellé lépve gyors mozdulattal megemelem az íjamat, és újabb sebzést viszek be az állatnak. Ami már elégnek bizonyut, hogy el is pixeleződjön.
- Azért így sokkal egyszerűbb... - jegyzem meg elgondolkodva. Vajon megéri így "csapattal" nekiindulni a farmolásnak? Vagy rosszul járok azzal, hogy az exp osztódik kettőnk között?

by **Ozirisz** Csüt. Aug. 01 2019, 22:12

- Nem kifejezetten előre tervezés, hanem inkább a megszokott ritmus, hogy az adott mobra jól bevált mozdulatok, megfelelő időben kitérés, és hasonló dolgok, amik rutinból jönnek egy idő után – fejtettem ki egy kicsit bővebben az eszmefuttatásomat – De nem csak a kitartás, hanem a megszokottnál egyel-kettővel több mob is ugyanígy burítja a ritmust. Ha mást nem, azért, mert a nagy felfordulásban egy amúgy veszélytelen, de rossz helyen lévő plusz röfiben is könnyen el lehet esni... - húztam el a számat. - Hajlamosak mindig láb alatt lenni, párszor már jártam pórul. De még mindig nem olyan idegesítőek, mint a koboldok... Na azokat gyűlölöm, főleg azokat a fajtákat, amik nagy csordában járnak, és tudják, hogy a kardjukkal védekezni, hárítani is lehet... na az az ami főleg kikényszeríti az improvizálást – lendültem bele a témába, avagy a fel-felidézett emlékek, élmények. Avagy van az az idő, amikor már megszépülnek az egykori stresszes helyzetek, amik mostanra már inkább mókásak. Vajon eljön az az idő, amikor a közelmúlt eseményein is így tudok derülni?
- Lehetséges – válaszoltam a lánynak – De annak úgy mi értelme lett volna? Oké, fél órával előbb letudtam volna, de annyira nem hajt a tatár... Többet ér számomra, hogy tudtam segíteni, hasznosnak érezhettem magam, és remélhetőleg szereztem egy-két jó pontot nálatok, mint a rohanás – fejtettem ki egy kicsit bővebben mire is gondolok pontosan – És persze nem bölcs dolog hátrahagyni a bajtársainkat egy ismeretlen területen. Ki tudja, milyen fenevadak őshonosak arrafele. Az időlimitről nem is beszélve, ki tudja, mi történt volna veletek, ha bezárul a barlang... az meg sose kellemes ha az ember lába alól kihull a talaj, vagy rá akarna omlani egy egész kazamata... - még frissek az emlékek, amikor odalenn elkezdett széthullni minden, csak úgy, teljesen váratlanul. A hirtelen leblokkolás, a pánikolás, hogy most mi fog történni. Ahogy felkaptam Mirikát, és futottam vele az életünkért, és a kétségbeesés, amikor éreztem a tonnás súlyt a végtagjaimon, hogy nem bírok mozdulni. Persze, mit sem sejtettem arról, hogy a főtérre hajigál ki minket a rendszer, és még utána is beletelt egy pár percbe mire tudatosult bennem, hogy ez történt. De lehet, hogy csak szerencsénk volt, és más körülmények közt bennragadt volna az ember a lezárt terület közepén, és Chaknáék valami hasonló sorsra jutottak volna, mint Destross céhtársai. Vagy rosszabb. Ezt pedig smmiképp se hagyhattam megtörténni, főleg úgy, hogy ott voltam a barlangban, és megvolt rá a lehetőségem, hogy megakadályozzam az efféle dolgokat. Ahogy ezek a gondolatok végigfutottak az agyamban, először csak elkomorodtam a felidéződő emlékek hatására, majd kicsit meg is nyugodtam, ahogy beláttam, hogy helyesen cselekedtem a küldetésen azzal, hogy nem hagytam hátra senkit. Avagy nem mindig a könnyebb út a helyes út...
Majd az íjász kaszt előnyeiről és hátrányairól kezdtünk el beszélgetni. - Főleg beltéren vagy legalábbis szűk helyeken vagytok nagyon hátrányban. Bár vannak olyan helyek, ahol még a hosszú nodachit is kénytelen vagyok egy rövidebb pengéjű kezdő kardra cserélni, és még úgy sem tudok érvényesülni. Nektek viszont százszorta nehezebb dolgotok van...
- Bár a bossharcon általában itemekkel szoktuk megoldani, sosem árt, ha egyel több gyógyításra alkalmas képessége van a csapatnak. Az útvesztő tisztításakor viszont hasznos, hogy nem a bossharcra szánt itemkészletből kell rendbeszednünk magunkat a vezér terme előtt – értettem egyet a lánnyal. Sok bajtól megkíméli az embert, ha ingyen tud gyógyítani, még akkor is, ha a cooldown miatt figyelni kell rá, hogy mikor használja az ember.

Nemsokkal később már a respawnoló mamutba mártottam a kardom, és szerencsére a képesség sem sült be aktiváláskor. Igaz, nem voltunk közvetlen életveszélyben, úgyhogy jelen esetben akkor sem lett volna tragédia, ha csak a következő ormányosnál tudtam volna gyógyítani Chaknát, de azért jobb szeretem, ha elsőre sikerül. Ha az egész falka respawnolna körénk hirtelen, mondjuk egy rendszerhiba vagy hasonló miatt, akkor bajban lennénk. Szóval inkább vagyok ilyen szempontból túl szigorú magamhoz, mert a baj bármikor megtörténhet, és ebben a játékban nincs második esély. Azt pedig nem hagyom, hogy bármi rossz történjen. Nem, amíg van legalább egy cseppnyi erőm...
Mindenesetre a gyógyítás sikeres volt, és elégedetten mosolyogtam a lányra, ahogy az életcsíkja ismét a biztonságot jelentő zöld tartományba került. Talán egy másodpercre el is bambultam, vagy csak az előbbi támadásom nem volt teljesen tökéletes, de a következő képkocka az volt, hogy a mamut már felém tartott. Mondjuk ilyen nagytermetű mobot nem könnyű még súlyemeléssel se hátralökni annyira, hogy egy ideig ne tudjon felkelni, és az időérzékem is eléggé csalóka. Egyszer a másodperceket óráknak érzékelem, másszor meg egy egész délutánból csak az marad meg hogy "Huba és Szameg vezéreinkre de hamar este lett", de ezek szerintem elég általános dolgok, legalábbis az elvontabb, mindig mindenen agyalós embereknél biztosan.
- Köszönöm – mosolyogtam rá a lányra. - Igen, így tényleg sokkal egyszerűbb - értettem egyet vele. Amíg észbe kaphattam volna, addig az íjászlány a támadni készülő állatot egy nagy halom pixellé redukálta. - Az íjász kaszt előnyei főleg csapatmunkában mutatkoznak meg, mint support dps – majd kicsit részletesebben kifejtettem – Amíg valaki közelharcban elkezdi ütni a mobokat, és magán tartja, addig az íjász zavartalanul tud lőni, a plusz sebzés miatt pedig hamarabb hullanak a szörnyek – avagy a más játékokból is ismert és jól bevált módszer, hogy valaki tankolja az ellent, addig az íjászok, mágusok és hasonlók pedig lövik ezerrel. Ha pedig a tank jól tudja kontrollálni a szörnyeket, akkor a többiek akár sérülés nélkül is megúszhatják, ami a gyógyítókról is jókora terhet levesz a válláról – És az sem utolsó szempont, hogy így feleannyi kitartása fogy az embernek, és jóval több ideje marad töltődni. Hatékonyabb, könnyebb és biztonságosabb. Nem kell annyira aggódni a csalogatás miatt, hogy véletlenül egy helyett három szörnyet ránt be az ember. És a legfontosabb, hogy jó társaságban nem érzi elvesztegetett időnek az ember a farmolást. - biztatón rámosolyogtam Chaknára. Avagy a kellemest a hasznossal. És az íjászlány kétségkívül jó társaságnak bizonyul, legalább a mobolás közben lesz alkalmam kicsit jobban is megismerni. Jobban alakult az este, mint ahogy vártam. - Jöhet a következő? - kérdeztem a lányt, majd ha rábólintott, megindultunk a következő frissen respawnolt "állatka" felé.

by **Chakna** Pént. Aug. 02 2019, 13:35

Oh a rutin… Olykor hasznos, máskor kifejezetten hátráltató dolog.
- Ilyenkor hátrány a rutin. Egy idő után megszokásból csinálod, és nem tudsz elég gyorsan reagálni a váratlan dolgokra - bólinok egyetértően.
Már abból, ahogy ezeket mesélte érződött, hogy komoly tapasztalata van már a játékban… Bár nekem is ennyi municióm lenne, amit fel tudok használni a legoptimálisabb fejlődéshez, és a képességeim legjobb kihasználásához…
- De nem is kellett volna még két ember miatt aggódnod. A társaság persze magában is hasznos tud lenni, de mi ketten nem sokat tudtunk dobni a haladás sebességén, vagy a biztonságon… - reagálok. Bármennyire is szeretne nyugtatni vele, nem fogja tudni bemagyarázni nekem, hogy bármivel előrébb volt attól, hogy ott voltunk. Nem kötelessége, hogy ezen változtasson, nekem viszont annál inkább feladat.
- Hálásak is vagyunk, hogy ott voltál - mosolyodtam el. Ebben úgy fest, hasonlítunk. Nem a személyes siker a legfontosabb, hanem az, hogy közben s többieket mennyire sikerül segíteni.
Kérdő tekintettel nézem, ahogy az arcán rengetegféle érzelem fut át , bizonyára az emlékektől. Nekem is eszembe jut a karácsonyi kazamata, de inkább a hála érzése, amit előhoz. Aznap este sokan kijutottak, talán a mi közreműködésünknek is köszönhetően.
Bólintottam. Pontosan, bár a beltér nem annyira probléma, mint a szűk tér, ahol nem lehet rendesen kifeszíteni az húrt, és elengedni a nyilat.
- Azért nem lenne jó érzés pusztán az itemkészletre bízni a biztonságot. Ki tudja lesz-e idő elővenni, és használni is. A képességeket akár a pillanat töredéke alatt is lehet aktiválni. - osztom meg a saját meglátásomat az itemekkel és képességekkel kapcsolatosan.
Tényleg üdítően hatott, hogy a korábbi órák nehézkes, és taktikázós, távolságszámolós, és sietve újra lövős küzdelme után most ketten gond nélkül, pillanatok alatt elpixeleztük a mamutot. Az életcsíkom bár nem teljesen feltöltődött, de immár zölden villogott a fejem felett, és töltődött tovább lassan, míg az újabb spawnolást vártuk. Ahogy a kitartásom is maximumra tud töltődni a várakozási időben. Nem tudom… talán sosem éreztem még magam teljesen biztonságban harc közben, de most határozottan így éreztem. Nem kell aggódnom az életem miatt, és a fáradtság miatt sem.
Na persze, hogy ez így is maradjon, ahhoz az is kell, hogy ne hibázzunk, úgyhogy a koncentrációmat nem engedtem elszállni.
- Pontosan - bólintottam nyugodt, és egyben izgatott mosollyal. Így azt is megengedhetem magamnak, hogy kiélvezzem a harc közbeni strategizálást, helyezkedést, és a sikeresen végrehajtott terv mámorát.
- Tied a pálya - kacsintottam mosolyogva a kardforgatóra, közben megfeszítve az íjamat, hogy az első csapása után rögtön érkezhessen a második, az előző tapasztalat szerint végzetes találat. Igen, ezúttal magamtól, ellenkezés nélkül hagytam rá a veszélyesebb feladatot, anélkül, hogy erre ésszerű szükség lett volna. Nem lesz gond, ha a mamut támadni sem tud, nekem pedig könnyebb célozni, ha nem engem próbál támadni a jószág.

by **Ozirisz** Pént. Aug. 23 2019, 12:41

Nagyjából egyetértettem a lánnyal – Na igen, a rutin az kétélű fegyver. Áldás és átok egyszerre, de nem eredendően rossz dolog. - majd egy kicsit bővebben is kifejtettem – Amit már rutinból végre tudsz hajtani, az sokkal gyorsabban megy, mert nem kell koncentrálni, és sokszor pont az jelenti azt a pluszt, ami a győzelemhez kell. Legalábbis mobok esetén. PvP-ben az ellenfeled jó eséllyel számít rá, hogy hogyan hárítanál vagy hova készülsz támadni. - avagy amíg a mobok zöme egy jól kiszámítható stratégia szerint támad, kivéve ha épp a rendszer nincs vicces kedvében és valami váratlan dolgot az ember elé gördít, a párbajok, vagy éppen élet-halál harcokban kifejezetten hiba a jól bevált mozdulatok, sémák követése. Az ellenfél is pontosan arra számít, és máris az előnyből hátrány lesz, akár beláthatatlan következményekkel...
- Túl negatívan gondolkodsz – válaszoltam Chaknának – A haladás sebességével bőven jól voltunk, időben megvoltunk így is. Ami a biztonságot illeti, igenis számított a jelenlétetek. - majd egy kicsit kifejtettem, mire is gondolok – Ha többen vagyunk, többet is látunk. Például ami elkerüli a figyelmem, azt simán észrevehetitek, és minél többen vagyunk, annál kisebb az esélye, hogy valami fontos felett átsiklik a csapat. Ugyanez a váratlan dolgoknál, ahol meg kell állni, és gondolkodni, hogy hogyan tovább, nem mindegy, hogy egy ötlet van, vagy esetleg kettő-három.
- Örülök, hogy ott lehettem, és jól alakult minden – válaszoltam a lány kedves szavaira. Talán nem is tudja, hogy mennyire is jól esett számomra ez a pozitív visszajelzés, arról, hogy végre valamit sikerült jól csinálnom. Anélkül, hogy akaratlanul is elrontottam volna valamit, vagy épp saját magunk alatt vágtam volna a fát. És még a vicces kedvében levő NPC-ket is megúsztuk, de tény és való, azért próbálkoztak a főtéren. – Mindenesetre Mirai elég furcsa volt. Nem hallottál róla azóta semmit? Remélem mostanra már jobb bőrben van – avagy ő tipikusan az a sejtelmes lány, aki többet tud, mint amit elmond. Valószínű alapos kutatómunkát végeztek a témában, hogy ennyit tudtak a küldetésről, vagy csak a ez az egész idegenvezetősdi nem volt több, mint a rendszer által nekik osztott feladat az ő adventi itemjeikhez. Sok nyitott kérdés maradt utánuk...
- Igaz, van benne valami. Általában adott helyzettől függ, és a bosstól is, hogy mennyire lehetetleníti el a képességek használatát. Az itemek szerencsére mindig működnek, de igen... a keresgélés miatt értékes másodperceket veszítünk. Erre jól bevált megoldás, hogy a gyógyító itemeket a lista elejére szoktuk pakolni. És lehetőleg nem az utolsó pillanatra hagyni a gyógyítást – Eszembe jutott egy pillanatra a Jégkirálynő, ahogy egyik pillanatról a másikra vörösbe vitte Rikót. Gyorsan kellett dönteni, és a keresgélést nem mertem megkockáztatni, így Ai-t kértem meg egy gyógyítás erejéig. Igaz, nem a leghatékonyabb döntés volt területi healt elsütni egy emberre, de még mindig jobb, mintha a kristály vagy potion előkeresése közben kapott volna a lány még egy jégtüskét. Az item maximum abban a helyzetben akkor játszott volna, ha már elő van készítve és kéznél van. Az emberélet pótolhatatlan, és emiatt az csak a kisebb baj lett volna, ha kifogyunk a gyógyításból, és visszavonulásra kényszerülünk. Elevenen él bennem az emlék, mintha csak tegnap történt volna. A hirtelen ledöbbenés, hogy "basszus, ez mennyit sebez", és a pánik, a kétségbeesés amit akkor éreztem, amikor megláttam, milyen kevés maradt abból az életcsíkból...

Majd az újjászülető mamutcsordát kezdtük el közös erővel legyűrni. Az első mobot gond nélkül legyűrtük, Chakna életcsíkját sikeresen helyreállítottam, és még a mob csapását is megúsztam amit a képességaktiválás végett megnyertem volna, ha az íjászlány nincs velem és kapcsol ilyen gyorsan. Annak viszont nagyon örültem, hogy ennyire egyetértünk a csapatmunkát illetőleg, és hogy így, jó társaságban jobban is telik az idő. Na igen, az esetek túlnyomó részében, ha farmoltam, egyedül tettem, és úgy nem csoda, ha időpazarlásnak érzi az ember. Végeláthatatlanul születnek az új mobok, ha gyorsabban aprítom őket, akkor mehetek a következő zónába mint várogatni, szóval elég monoton, és ha nincs legalább valaki, akihez tudnék szólni, csak a gondolataim maradnak, mint társaság. Persze, van amikor kifejezetten hasznos, ha sokminden kavarog az ember fejében, vagy éppen végig kell gondolnia valamit, hogy mit felejtett ki, mit nem vett észre. Mint anno Hinari eltűnése után, egy-két óra laza farmolás, amit a tudatalatti megoldott minden komolyabb erőfeszítés nélkül, a tudatos felemben pedig pörögtek a helyszínek, hogy hol lenne érdemes nyomozni, pörögtek az emlékképek amiknek a jelentését próbáltam megfejteni. Az a furcsa páros, akik a negyedik szinten kiszúrtak, majd eltűntek. Vagy az a rejtélyes üzenet, amit még azóta sem tudok hová tenni. Na ilyenkor hasznos kicsit a magány. De aztán jött egy átértékelődési folyamat, amiben rá kellett döbbennem, hogy a szintek és a statpontok által biztosított erő nem más, csak illúzió. Hozzávéve azt a tényt, hogy 40 felett már egyre nehezebb a szintlépés, és az 50 pedig már a plafon, a farmolásba fektetett idő egyre kevésbé éri meg. Így viszont, hogy van társaságom, máris más képet fest az egész. Kicsit jobban megismerem Chaknát, elbeszélgetünk, jól érezzük magunkat, a mamutok aprítása pedig csak amolyan körítés az egész mellé. Az pedig már csak extra haszon, hogy az íjászlánynak valószínűleg egy kicsit segítek a fejlődésben is.
- Rendben – mosolyogtam vissza a lányra. Majd elindultam az ormányos felé, az utolsó pillanatban egy gyors irányváltással a bal oldalára kerülve megejtettem egy felfelé tartó átlós vágást. Szemből támadni ezeket nem mindig a legegészségesebb, tekintve hogy az agyaras és ormányos része is az állat elején van, oldalba kapva viszont nyerhetek egy kis időt, amíg a mob is fordul. Persze felesleges is volt ez a trükközés, hiszen a mozdulatom végével szinte egyidőben az állat gazdagabb lett egy nyílvesszővel, amitől aztán olyan laza lett, hogy menten szétesett. - Tényleg sokkal könnyebb, és gyorsabb így – mondtam a lánynak – Ha te is az egyedüli farmoláshoz vagy szokva, nagyságrendekkel egyszerűbb így, csapatban – na igen, eleve nem arra tervezték a SAO-t hogy egymagában aprítgassa az ember a fenevadakat. Ha így lenne, akkor talán nem is lennének céhek, nem lennének support jellegű képességek és tárgyak. Igaz, csapatban többfelé oszlik minden, amit a mobok ejtenek, de cserébe biztonságosabb, és emiatt gyorsabb is. Amíg egyedül adott idő alatt felborítanék 10 mamutot, addig ugyanannyi idő leforgása alatt ketten már 25-30-at is a várható húsz helyett. - Itt látszik, hogy jó csapat vagyunk, hatékonyan össze tudunk dolgozni. Pedig ez még csak a második mamut volt, és mégis, tudtad, mikor kell cselekedni. - biztatón mosolyogtam rá a lányra – Ahogy a barlangban is össze tudtunk dolgozni – tettem hozzá. Majd rövidesen a respawnolás fényeffektje meghozta a következő mamutot, de ezúttal egy társával együtt – Ez gyors volt. - állapítottam meg - A rendszer alkalmazkodott hozzánk, hogy ketten vagyunk... - majd egyet sóhajtottam – Nincs baj, jól taktikázva meg sem karcolnak bennünk – nyugtattam meg a lányt, ha aggodalmat láttam rajta a megváltozott körülmények miatt – És ketten biztonságosan meg tudjuk oldani – és ha a lány is egyetértett, meg is indultam a hozzánk közelebbi állat felé. Bár a másik is jönni fog vele együtt, ez sajnos elkerülhetetlen ha túl közel rakja le őket egymáshoz a rendszer...

by **Chakna** Szer. Aug. 28 2019, 17:20

Bólintottam. Valahogy jól eső érzés, hogy egy ilyen témában ennyire hasonlóan gondolkodunk.
- Azért a mobokat is tudják trükkösen programozni - tettem azért hozzá - Úgyhogy velük szemben sem érdemes mindig rutinból harcolni. Legalábbis ameddig ki nem ismered egy-egy variáció trükkjeit - már az is változtathat, ha valamilyen másféle mobban kerülnek egy "hordába" a vadak...
- Nem volt, mert nem történt igazából váratlan esemény - ingattam meg a fejem, nem makacsságból. Tényleg úgy gondolom semmilyen szinten nem tudta hasznunkat venni. Az hogy szerencsére nem is hátráltattuk...
A köszönetnyílvánítására elmosolyodom. Tudom, milyen érzés hasznavehetetlennek érezni magad... Túlságosan is jól tudom. Talán ezért is éreztem fontosnak, hogy visszajelzést kapjon az ellenkezőjéről. Mert téved. Nagyon.
- Nem, azóta semmit, pedig én is próbáltam megtudni legalább annyit, hogy jól van. - válaszoltam a Miraijal kapcsolatos kérdésre elhúzva a számat. Na persze, nem fektettem bele túl sok energiát, nem akartam a többi dolgomat elhanyagolni, pedig jó lett volna biztosan tudni, hogy épségben van - De amit látunk rajta, az valószínűleg a kinti állapotát tükrözi a belépése idejéről. Ott pedig biztosan jó kezekben van - próbáltam enyhíteni az aggodalmát, a sajátommal együtt.
- Lehetőleg... De mindig tudjátok előre mekkora sebzésekre kell számítani? - kérdezem. Lehetetlen mindenre felkészülni, és a legnagyobb hiba amit el lehet követni, ha az ember elhiszi, hogy neki mégis sikerült.

Az első mamut után a másodikat is könnyedén elpixeleztük. Sikerült eltalálnom az időzítést - jóval kevesebb gonddal így, hogy nem kellett a sebzéseket kerülgetni - így nem maradt ideje a mobnak, hogy támadjon.
Mosolyogva fogadtam a megállapitásokat, és bólintottam is mindre.
- Sokkal könnyebb így célozni, és jól időzíteni - tettem hozzá, belelelkesülve a taktikázásba, és a harcba.
Nem teljesen számítottam rá, hogy q rendszer duplázza miattunk a mamutokat, és egy pillanatra komoly kifejezést öltött az arcom, amíg gondolkodtam a legjobb taktikán ebben a felállásban...
- Csak nem megijedtél? - kacsintottam Oziriszra kuncogva, majd egy karmozdulattal jeleztem, hogy részemről indulhat.
Mikor már majdnem odaért a kiszemelt mamuthoz elengedtem a nyilamat a másikba, ami így felém indult, majd gyorsan újabb nyilat helyezve az idegre, megcéloztam a másikat is, aki igy már Ozirisz csapása után kapta a nyílvesszőt, és elpixeleződött. A felém tartott sebesült állatra csak ezután néztem újra.

by **Ozirisz** Csüt. Szept. 05 2019, 11:29

- Ez igaz, amikor volt a koboldinvázió, meglepően szervezetten harcoltak az amúgy elég gyenge mobok – értettem egyet a lánnyal – És az elfek is elég okosra vannak állítva, talán túlságosan is – húztam el a számat, ahogy eszembe jutott az Arnel csicskásai által megszállt második szint. Alapból is elég jól harcolnak, de úgy, hogy vezeti őket valaki vagy valami, akár egy bugos játékos, akár egy miniboss, máris szervezetté válnak, ami jócskán megnehezíti a küzdelmet.
Chakna fejcsóválását viszont nem tudtam azért teljesen szó nélkül hagyni. Részben egyet értettem vele – Igaz, így utólag, hogy tudjuk, hogy nem történt semmi váratlan. De akkor nem tudhattuk előre. Előfordul, hogy az egyszerűnek tűnő küldetések valójában csapdában végződnek, Futottam már bele hasonlóba, hogy csak mentem a saját fejem után, és nem vettem észre, hogy valójában csak felhasználtak... - kicsit eltűnődtem, vajon hogy alakult volna az a bizonyos "Speciális küldetés" ha odalenn például egy Chaknával futok össze Kanami helyett? Hát, esélyes, hogy elgondolkodásra késztetett volna már a puszta jelenléte is, hogy pont ő, mint "gonosz, rosszindulatú játékos"? Kanami viszont a vörös izékével a feje fölött, és a stílusával, fortyogó dühével viszont egyértelműen beleillett az említett kategóriába. Ahogy az a sunyi lovag is... Majd el is hessegettem a dolgot, hiába kattogok a klasszikus "mi lett volna, ha" kérdésen, ha értelmetlen, hisz egyik mob sem dob fluxuskondenzátort, azaz sosem fogjuk megtudni. De ha dobna is, és vissza tudnék menni az időben, valószínűleg maradtam volna a forraltborom társaságában amikor az NPC felbukkant.
Majd Miraira terelődött a szó. Chakna sem tudott meg róla semmit, pedig ő is kérdezősködött, de amit mondott, kicsit megnyugtatott – Bízzunk benne. Mondjuk azóta eltelt jópár év, szóval kigyógyították amennyire csak lehetséges. - értettem egyet a lánnyal.
- Sajnos nem. - válaszoltam a lánynak a bossok sebzésével kapcsolatos kérdésére - Bár van amikor kapunk fülest a mob Erő statjáról, de az csak az alap sebzése. De van hogy többet vagy kevesebbet sebez, buffoktól, debuffoktól, ilyen-olyan effektektől függően. Vagy csak mint a Jégkirálynő, rendelkezik vagy fél tucat támadási formával, beleértve a több játékosra irányuló jégtüskét, vagy éppen a teljes csapat sebzését, amik szintén nem az erejétől függtek... - fejtettem ki egy kicsit bővebben – Az egy ritka mód nehéz boss volt...

Ami a mamutokat illeti, ketten tényleg könnyebben megy a vadászgatás. És nagyon tetszett a lelkesedése a taktikázás és a tipikusan íjász specifikus dolgokba, mint célzás és időzítés. Megmosolyogtatott, ahogy kezdte felfedezni vagy újra felfedezni a kasztjában rejlő előnyöket, amiket ha egyedül harcol, jóval ritkábban tapasztal meg. - Így van. Könnyebb, mivel nem kutyafuttában állsz meg egy pillanatra hogy célozz és lőjj, és a kitartáspontok is tovább bírják futkosás nélkül – értettem egyet az íjászlánnyal. Majd jött a következő mamut a cimborájával együtt. - Nem, dehogy – válaszoltam a lánynak mosolyogva. Azt nyilván nem mondtam, nem is mondhattam, hogy ezekből két-három darab nekem meg se kottyan még egyedül se. Igaz, életpontokat vesztenék jócskán, az biztos, főleg ha még a képesség is besül, szóval nem a legjobb kimenetel, de tényleges veszélyben nem lettem volna. Azt pedig a világ összes kincséért sem szerettem volna még véletlenül se letörni a lány lelkesedését, vagy hogy azt higgye, hogy itt sem számít a jelenléte. Holott igenis számít, és nem csak azért, mert társaságot ad, hanem mert vele tényleg jóval könnyebben győzzük le a mamutokat, életpontveszteség nélkül. Ha egyedül lennék, valószínűleg nálam is meglenne ugyanaz a futkosás mint nála, csak annyi különbséggel, hogy nekem nem a lövés-futás-célzás-lövés-újabb futás kombó miatt, hanem hogy elcsalogassak egy-kettőt a csordától. Az meg teljesen érthető, hogy az ember egyszerre nem egy egész csordával szeret harcolni, mert a végén még eltapossák. Abból meg valaki úgyis viccet faragna, hogy "Mi lesz Oziriszből, ha átmegy rajta a mamutcsorda? Laposüveg xD". Na de vissza a jelenbe és a valóságba – És örülök neki, hogy nevetni látlak végre – még ha csak egy kis kuncogás volt, akkor is, örülök, hogy jobb hangulatban van a lány, ahhoz képest amikor találkoztunk. Vagy amikor éppenséggel barlangászkodtunk. Szóval csak így tovább. Ami elsőre kicsit meglepett, hogy mielőtt odaértem volna a mamuthoz, csapódott a nyílvessző a másik állatba, legalábbis az általa kiadott hang alapján úgy festett. Persze irányt már nem változtattam, és amúgyis rá voltam készülve annak a mamutnak a támadására, amit kinéztem. Majd lendült a kard, szép tüzes-vöröses csíkot húzva maga után az állat testében, és láttam az újabb nyílvessző érkezését, ezúttal ebbe az állatba. Gyors irányváltás, majd minden gyorsaságpontot beleadva, kivont karddal rontottam rá az íjászlány felé igyekvő mamutba. Igaz, még biztos távolban volt a lánytól, de akkor is, a biztonság az első, és nekem amúgyis arrafele vezet az utam, vissza az új csapattársamhoz. Az, hogy útközben egy sebzett mamut kapott egy szúrást is a belőle kiálló nyílvessző mellé, az már csak részletkérdés. Elvégre így, hogy ketten írtjuk az ellent, elég lazán vagyunk, hadd lazuljon mamut pajtás. És ahogy a nagykönyvben meg van írva, bizony olyan laza lett, hogy pixeleire esett...
- Ügyes voltál, csak így tovább – dícsértem meg a lányt. Először igaz, nem értettem a taktikáját, de aztán rájöttem, hogy egy optimális stratégiát alkalmazott. Jól időzített, becélozta a másik mamutot, amíg támadtam addig lőtt egy újabb nyilat, én pedig kivégeztem az elsőt. Ha ugyanazt támadtuk volna, akkor jó eséllyel nyertem volna egy ormányt a képembe, mert a másik példány valószínűleg engem célzott volna be. És másrészt pedig bízott bennem Chakna annyira, hogy tudta, hogy nem fog odaérni hozzá az a mamut, amit először meglőtt, ami ahogy tudatosult bennem, egészen meghatódtam. - És köszönöm... - hálásan rámosolyogtam a lányra.

by **Chakna** Szomb. Szept. 07 2019, 10:16

Koboldok és elfek… Na igen. Az egyikhez volt szerencsém… Szomorú kifejezést ölt az arcom a találkozás emlékére. Utánam jött, hogy segítsen… A céhtársammal együtt. Én pedig nem tudtam rajta segíteni… Azt sem tudtam, hogy egyáltalán veszélybe keveredett…
- Ez a rendszer mindent és mindenkit úgy használ fel ahogy akar. Hiszen idebent nem tehetünk mást, minthogy követjük a szabályait, és próbálunk azok szerint játszva túlélni. - jegyeztem meg, megpróbálva bíztatást csempészni a hangomba.
A Miraijal kapcsolatos megállapítására bólintottam. Igen, lehetséges. Az nem látszana itt bent, csak akkor, ha újra megtörténne a tükrös trükk. Nem kívánom senkinek, hogy így legyen. Sokan elég reménytelenül, és rémisztően néznénk ki…
- Éppen emiatt fontosak a gyógyító képességek, amik azonnal kéznél vannak, és a speciális képesség pontok, hogy sikeres legyen az aktiválásuk. - tettem hozzá a bossokról való beszámolójához. Az utóbbi időben nem sokan haltak meg a bossokon, és ez valószínűleg többek között az ő érdeme is.
Soha nem vesztettem el au íjászság előnyeit… De kezdtem reménytelennek látni, hogy három év lemaradással még olyan helyzetbe kerülhetek, hogy sokat tehessek a többi játékosért idebent. Most viszont megláttam, hogy ha nem is az első sorban, de tudok támogatást nyújtani a nálam sokkal nagyobb szintűeknek is. És ez tetszett. Nagyon is.
Bólintottam a megállapítására. Így van, ha nem fél pillanatom van célozni, akkor sokkal pontosabban sikerülhet.
Viszonoztam a mosolyát. Nem lesz itt semmi gond. Két mamut nem probléma…
Fontos volt az időzítés a taktikámhoz. Egy helyen volt mindkét mamut, így biztosra vehettem, hogy ha az egyiket támadás éri, a másik is nekiront Ozirisznak. Nem lenne életveszélyes, de ha lehet, el kell kerülni az életpontveszteségeket.
Ebben a helyzetben pedig meglehetősen egyszerűen lehetett. Amíg a társam el van foglalva az egyik mamuttal, a másik legyen elfoglalva velem. Szóval figyeltem, hogy melyiket nézi ki Ozirisz, aztán mikor biztos voltam benne, hogy már nem fog a célpontján változtatni biztos távolból magamra húztam a másikat. Innen nagyjából ugyan az volt a forgatókönyv, mint egy mamutnál. Miután Ozi levitte az élete nagyrészét, és egy pontos találattal elpixeleztem a mamutot.
A másikkal ráértem ezután foglalkozni, bár az az egyetlen nyíllövés, amire időm lett volna, mielőtt tovább kell állnom, hogy ne szenvedjek sérülést, nem lett volna elég elpixelezni, és lelassítani sem. Szerencsére nem csalódtam Oziriszban: átlátta mire gondoltam, és mielőtt azt az egyetlen lövést is megtehettem volna, már el is pixelezte a felém vágtató mamutot.
- Ugye tudod, hogy nem kell dicsérgetned? - kuncogtam, ezzel leplezve, hogy nem igazán tudtam hova tenni a dicséretet. Lehet hogy kisebb szintű vagyok, de tapasztalatlannak semmiképpen nem mondanám magam az íjjal, ugyanakkor a megerősítésre… szükségem volt.
Aztán rámosolyogtam a fiúra
- Örülök, hogy átláttad, mire gondoltam - jegyeztem meg, közben pedig figyeltem, hogy vajon hol fog feltűnni újabb mamutpár.
Szerencsére a spawnt megelőzte egy fényefekt, így volt lehetőségem kitérni a pont mellék érkező állat elől.
- Köszönjük Kayaba - morogtam irritáltan, de azért rámosolyogtam Oziriszra, miközben lassan távolodtam az állatoktól. Kicsivel nehezebb így, mint az előbb, de ha ugyanolyan flottul megy, akkor nem lesz gond.

by **Ozirisz** Hétf. Szept. 16 2019, 12:06

Ahogy a koboldok és elfek, valamint a szervezettségük miatti nagy veszély felé terelődött a szó, Chakna arcára is egy nem épp vidám kifejezés költözött. Bár fogalmam sem volt, mi történhetett a lánnyal a múltban, de biztos felkavaró lehetett. Mindenkinek megvannak a maga szomorú emlékei, és ezekből jócskán köthető eme két speciális mobfajtához is. Ami az elfeket illeti, ott van az egész megszállt szint, és egy véreskezű gyilkos irányítja a seregeket. Nem is olyan túl rég még Marome börtönfalu volt, és Arnel az ott fogvatartott játékosok életével vagdalózott a "diplomáciai" tárgyaláson. Még szerencse, hogy a koboldok elég nagy fejtörést okoztak nekik is, hogy legalább a falu felszabadult a káosz ideje alatt... A koboldok meg maga a felfordulás. Vajon hányan veszthették el a lakásaikat, rosszabb esetben az életüket azok miatt a kis görcsök miatt? Eleve nem tudom, hogy jött hozzá Kayaba, hogy a "védett övezet" fedőnévre hallgató városok kellős közepén, a teleportkapukból csak úgy a nép nyakába dönt vagy 6x10²³ db koboldot csak úgy, váratlanul és minden bejelentés nélkül. És ha nem jött volna az a furcsa járvány, talán még most is egyik-másik szinten a kis görcsöktől lépni-mozdulni se lehetne...
- Na igen. Csak akkor van baj, amikor a szabályokat is spontán változtatja egy felsőbb hatalom kénye-kedve szerint – húztam el a számat. Időnként az az érzésem van a játék szabályrendszeréről, hogy szép nyugodtan kő-papír-ollót játszunk, és Kayaba bedob egy lézerágyút... - Védett területen belül megjelenő ellenséges seregek, vagy éppenséggel a manipulatív gépi karakterek, akik valami rejtélyes okból tudják, mit kell mondaniuk hogy az akaratuk szerint cselekedj... - és nem a sima "vadássz le tíz vaddisznót" típusú NPC-kre gondolok, azokat egy adott szint felett nem nevezném manipulatívnak. Kivéve ha hirtelen 10000 expet adnának a feladatért, esetleg egy raklapnyi ritka holmit, amire azért sokan ráharapnának. A NOEGEA-féle NPC-k viszont jobban aggasztanak. A Rendszer kielemzi az ideális alanyokat, keres egy megfelelő motivációt és máris megvan a zombisereg következő gyalogos katonája...
Majd a bossokról és a frontvonalon zajló dolgokról beszélgettünk – Na igen. Bár ahány képesség annyiféleképp működik, de igaz, a lényeg hogy az aktiválási feltételek meglegyenek. Ami az esetemben a spec pontok mellett fegyverkezelést is takar, mert a találat is kell hozzá. Meg persze erő stat is, az bevitt sebzésem tudom felfogni és gyógyítássá alakítani. Van akiknél könnyebb az aktiválás, de kevesebbet is gyógyít, van aki több embert tud gyógyítani, de valószínűleg sokáig tart amíg visszatöltődik a képesség – avagy minél erősebb, annál ritkábban lehet bevetni. - De összességében igaz, minél több gyógyító képesség van, annál jobb. Ugyanez a buffoló-debuffoló képességekre is igaz, több képesség kombinálásából pedig igazán durva dolgok össze tudnak jönni. - meséltem Chaknának nagy lelkesen a dolgokat. Felidéződtek bennem az emlékek, hogy a dupla mellékcselekvéses képességem, avagy a sárga villámok, bekombózva Hinari vagy épp Riko képességeivel vagy itemhasználattal milyen durván megrövidítették a szintvezér életcsíkját.

Majd miután a rendszer által generált kihívást közös erővel teljesítettük, kicsit meglepett Chakna reakciója a dícséretemre. - Tudom, de a pontos lövéseid tényleg rutinra és ügyességre vallanak – válaszoltam a lánynak – Volt régebben egy időszak amikor többször luftoltam mint ahányszor találtam be – húztam el a számat. Már nem emlékszem, pontosan mikor, de már jó régen volt. Talán pont ez, a bénázás miatti frusztráltság és az, hogy ki mit szól hozzá volt a fő motíváció a fegyverkezelés statpontom emelésére. Még a képességeim felfedezésekor is valahol legbelül zavart a dolog, hiszen pont erre a helyzetre adta a rendszer a második képességem abban a barlangban az üres ládával. Kicsit elgondolkodtató, hogy az erőtér-szerű effekttel bíró képesség pontos hatásmechanizmusa azon alapul, ha elvétem a támadást az ellenfelem ellen, akkor ezt a luftolást kényszeríti ki belőle is. Avagy kicsit kárörvendés-szagúnak tűnik, amolyan "dögöljön meg a szomszéd tehene is" csak éppenséggel "ne csak rajtam röhögjenek az arénában"-nak álcázva.
- Én pedig örülök, hogy megbíztál bennem – válaszoltam a lánynak mosolyogva. Igen, kellett hozzá egy jókora adag bizalom is a másik irányába, hogy a taktika beváljon és életpontveszteség nélkül megússzuk. Azonban Kayaba nem sok pihenőt hagyott most nekünk. Majdhogynem a képünkbe spawnolta a következő két mamutot. Még szerencse, hogy a fényeffekteket nem felejtette el valamiféle rejtélyes okból. Ez a hozzánk kényelmetlenül közeli mobfelbukkanás kicsit Chaknát is bosszantotta, legalábbis a hangszínéből ítélve. - Menni fog ez – bíztatón rámosolyogtam a lányra, majd én is egy kicsit hátrálni kezdtem, nagyjából abba az irányba mint Chakna, de figyelve hogy azért mégse álljam el előle az utat. Meg persze csak szép lassan, elvégre az én dolgom a közelharc, mi értelme fél kilóméterre menekülni, hogy utána rohanjak vissza? Pár másodpercnyi időnyerésre azonban szükségünk volt, mivel az íjászlánynak fel kell vennie az ideális lőtávolságot a fenevadakkal szemben, míg ha egyedül lennék, valószínűleg kihasználtam volna a spawnolás utáni egy-két másodpercet amíg a mamutok nem tudják mi van. Igaz, ezesetben a második mamuttól valószínűleg kaptam volna az arcba egy ormányt jópár életpontért cserébe, de minek kockáztassunk, ha megoldhatjuk sérülés nélkül is? Majd hátranéztem Chaknára, és léptem párat oldalra hogy ne akadályozzam a célzásban. Most már csak ki kell választani, melyik mamuttal kezdjünk. Sajnos majdhogynem egyvonalban álltak a jószágok az íjászlány szemszögéből, így ha az előző taktikát követjük, csak az elülső jöhet szóba a részéről. Akkor nekem a másikat kell támadnom. Kis oldalazás, kerülés, hogy a hátulsó, takarásban levő mamutot ki tudjam csalogatni oldalra, majd meglengettem a kardom, és vártam amíg a fenevad felfigyel rám. Muszáj ezt kivárni, hogy kikerüljön a fajtársa takarásából, de ez a tapasztalatok alapján pár másodpercnél nem szokott tovább tartani. Amint ez megtörtént, kivont karddal fogadtam az ormányost. Fél szemmel természetesen az újdonsült társamat figyeltem, illetve a másik mamutot, és lelkileg rákészültem a támadás utáni rohamra. Legalábbis ha most is úgy csináljuk, mint ezelőtt, szükség lesz rá, hiszen kisebb is a távolság, és bele kell adnom mindent, hogy időben odaérjek...

by **Chakna** Csüt. Szept. 19 2019, 20:05

Meg tudtam érteni Oziriszt… Próbálná az ember felvenni a szabályok diktálta életritmust, a szabályok már meg is változnak mire megszokjuk.
- Nem tehetünk mást, mint hogy alkalmazkodom - bólintok keserűen. Ezt sem lehet örökké csinálni.
Ki tudja mi történt volna, ha akkor, a 19. szinten nem talál olyan fülekre amit magyarázok, amik meghallanak. Mobok volta azok is, programozva… Ha kicsit is máshogy programozzák őket… Szomorú lett volna. Vagy… jobban jártam volna? Néha határozottan ezt hiszem.

Nagyon érdeklődve hallgatom, hogy miket mond a bossharcokról. Csak halvány elképzelésem volt mi történhet ott - nem nagyon akartam utána járni, fájt volna a lemaradás tudata. Valahogy viszont az a tudat, hogy ennyire végiggondoltan csinálják, megnyugtatott. Kevésbé kell azon félnem, hogy talán azon múlik az életük, hogy nem láttak meg valamit, amit többen egész biztosan észrevettünk volna, vagy egy ötleten, ami nem hangzott el.
- A legfontosabbat már teljesítetted - mosolyogtam rá Oziriszra bíztatóan - Tisztában vagy a képességeiddel, és annak korlátaival. Ez elengedhetetlen, ha valami stratégiát akar az ember kidolgozni - És ha ilyen lelkesedés van hozzá, hogy Kayaba szörnyeit legyőzzék, akkora sikerre is komolyan van remény.
Így már nem is tűnik olyan égető szükségnek, hogy én is ott legyek… Mindössze ellenállhatatlan vágynak, hogy én is része legyek annak, hogy ha nekem nem is, másoknak legyen remény újra normális, boldog életet élni.

Nem igazán értettem, mi lepte meg. De nem is feszegettem a témát, mert egyre inkább úgy tűnt, minél jobban hárítom a dicséretet, annál inkább szeretne mindenféle, az egómnak nagyon is simogatóan ható jelzőkkel ellátni. - Hidd el nekem, a rendszer képes lenyomni a tapasztalatot. Elméletileg tudod hogy kellene, de az avatarod valahogy nem hajlandó alkalmazkodni ahhoz, ami gondolatban megvan… A szintekkel persze ez javul…
[/color] - Nem nyúltam mellé - mosolyogtam rá. A bizalom egy dolog, egy másik pedig hogyha a remélt dolog meg is történik. Most mindkettő megvolt, és mostmár biztosan tudom, hogy számíthatok rá, hogy kapcsolni fog.
És szükség is lesz erre a képességre, mert most félő, hogy ha olyan távol megyek, mint az előbb voltam, akkor rossz ütemben érkezik meg egy újabb adag mamut, ami felborítaná a sebtiben kialakult, de nagyon jól működő leosztásunkat. Bólintottam Ozirisznak. Nem tartottam tőle én sem, hogy nagy gond lesz, csupán a helyzet kellemetlensége dobta fel - egyébként jólesően utólag - az adrenalin szintemet.
Úgy ítéltem, hogy harminc lépés távolság elég lesz, így ott megálltam és megfeszítettem az íjam.
Nem is kellett mondanom semmit, látszik, hogy társam is ért a stratégiához. Ahogy ellépett a mamut elől belelőttem a nyilat, majd újra megfeszítve a nyilat vártam néhány másodpercet, és kissé oldalra futottam, hogy az elmozduló másik mobot tisztán találhassam el.
És majdnem hibáztam. Nem volt veszélyes a dolog, de arra intett, hogy ebben a helyzetben nem tökéletesen használható az eddigi taktika, hanem azon valamit finomítani kell. A mamutot ugyanis éppen hogy súrolta a nyilam.

by **Ozirisz** Kedd Dec. 24 2019, 12:30

Ahogy túlélésről és a szabályok olykor-olykor spontán változásáról esett szó, Chakna mondandója elgondolkodtatott. - Alkalmazkodni... és tanulni... - ismételtem meg a lényeget, kiegészítve egy másik, kapcsolódó szóval. - Ebben van valami... minden, amit túléltünk, amihez tudtunk alkalmazkodni, erősebbé tesz minket. Másodjára már nem ér annyira váratlanul és felkészületlenül a dolog. Jó esetben a hibáinkból is tanulunk, hogy másodjára ne kövessük el ugyanazt, ugyanúgy. – tettem hozzá. A védett övezet védett mivoltát sem vesszük készpénznek a koboldinvázió óta. Bár kicsi a valószínűsége, hogy ellenséges hordák masíroznak be a városainkba, de mégsem nulla, speciális körülmények között néha előfordul. Ahogy a már elkövetett hibákból is tanul az ember, legalábbis jobb esetben. Nyilván nem dőlnék be mégegyszer egy NOEGEA-nak, pláne nem venném készpénznek amit mond...

Majd a bossharcokra terelődött a téma, és a képességekről kezdtünk el beszélgetni. A lány bíztató mosolya kétségkívül jól esett, de igazából nem tettem semmi különöset. - Köszönöm – válaszoltam a lánynak – Szerintem ez csak egy legeslegelső lépés. Ismerni a korlátokat elengedhetetlen a túléléshez még egy teljesen hétköznapi farmolásnál is. Sosem szabad megvárni az utolsó pillanatot a gyógyító képességgel, amire van esély, hogy beragad. Vagy éppenséggel egynél több paralizáló mobbal küzdeni, főleg egyedül... - bár elvileg védve vagyunk a "Stun Lock" nevű jelenségtől, ami gyakorlatilag folyamatos bénítást jelent, semmi sem garantálja, hogy ez így is marad. Aincradnak még kétharmada teljesen ismeretlen, és a szabályok is változhatnak, ahogy a "védett" övezet esetén is történtek váratlan meglepik. - De jól mondod, egy bossharc stratégiánál ez különösképp fontos, ott nem csak a saját képességekkel kell számolni, hanem a teljes csapattal... - sóhajtottam egyet. Főleg ahogy eszembe jutott Eiki, a "menjünk be és nézzük meg a bosst" megnyilvánulása a taktikai megbeszélésen, még azt hiszem Tekkah terme előtt. De voltak még érdekes dolgok, amik pont hogy a csapat összeszedettségére dobtak egy-egy debuffot. Majd hirtelen eszembe jutott valami – Ömm, a Túlélő Csarnokban jártál már? Ahogy látom, eléggé érdekelnek a bossharcok, ott pedig veszélytelenül, stresszmentesen tudnánk gyakorolni, ami nem egy utolsó szempont... - vetettem fel a lehetőséget. Elvégre ott a legrosszabb esetben is csak kidob minket a rendszer a kapu elé, míg élesben vagy működik a burok, vagy nem. Arról az aprócska dologról nem is beszélve, hogy a Black Ironból könnyedén hazasétálhat az ember, míg a bossterem kapuja előtt sosem tudni hogy nem-e áll lesben valaki, vagy valami. - Szóval ha van kedved, elmehetünk majd oda is, amikor neked is megfelel – mosolyogtam rá bíztatón az íjászlányra. Még élénken emlékszek rá, hogy Hinari ott tanított meg a bossharcokkal kapcsolatos alapokra, taktikázásokra. Még megvannak a kidolgozott bosstaktikák, igaz, újra kell gondolni, hiszen Hinari és az én képességeinkre lettek optimalizálva. De így vagy úgy, ha Chakna benne lesz a dologban, ez a része is méltó kihívás lesz számunkra. Az igazat megvallva nekem sem ártana feleleveníteni a dolgokat. Bár így utólag megmosolyogtat, de akkor kis híján az őrületbe kergettem a céhtársamat a "Kit támad a boss" kérdéskörrel...

Majd a harcról a rutinon át a rendszer állította korlátokhoz érkezett a beszélgetés. - Meg a jártasságokkal – értettem egyet a lánnyal – Mint ahogy abban a barlangban a sziklafalnál... hiába lettél volna odakint profi a falmászásban, idebent a rendszer meghúzza a határokat – húztam el a számat – Én is tapasztaltam ezt már, amikor eleinte még egy fára is alig tudtam felhúzni magam, vagy egy komolyabb pakolászás is kifárasztott, annak ellenére hogy odakint meg se kottyant volna... - kezdtem el kifejteni a tapasztalataimat – És az akrobatika jártasság hiányát még mind a mai napig érzem, eső után a sárban vagy a szinte már jéggé taposott havas latyakban... - na igen, idebent elég gyakran fogok padlót, ami külső szemszögből szimpla ügyetlenkedésnek látszik, az igazság pedig csupán egyike az ezen világ törvényei által felállított korlátnak – Sajnos gondoskodtak róla, hogy ne lehessünk jók mindenben. De vannak előnyei is: ösztönzi a csapatmunkát, és a képességek ideális esetben kiegészítik egymást. Ezért is van az, hogy egy ponton a szólósok megrekednek, míg ketten máris nem tűnik lehetetlennek az adott feladat. - végsősoron a mamutokkal is hasonló a helyzet. Bár számomra nem lehetetlen a kihívás, viszont kétségkívül több odafigyelést és időt igényel a csalogatás miatt, míg ahogy az imént tapasztaltuk, ketten minden gond nélkül, jóval hatékonyabban ritkítjuk az állományt. Apropó, mamutok. Az egymáshoz túl közel spawnoló mamutok kicsit feladták a leckét, de nem vészesen. Amíg az íjászlány a lőtávolságot vette fel, addig én a takarásban levő mamutot csalogattam ki oldalra. Aztán ahogy megindult felém az állat, úgy hallottam a becsapódó nyílvessző hangját a másik ormányos felől, majd támadtam a hátulsó mamutot, ahogy elterveztük. A következő pillanatban pedig Chakna nyílvesszője ért célba. Igaz, nem sokon múlt, hogy kivédje a nyilat, hiszen jóformán csak súrolta a hátát. Szerencsére idebent a sebzés mindig ugyanannyi, függetlenül a találat helyétől, így a mamut elpixeleződött. Mindenesetre ha kitért volna a nyíl elől, az sem lett volna nagy baj, hisz a terv nem borul, csak kicsit tovább tart. Abban az esetben sem cselekedtem volna másképp, mint egyébként.
Rohantam az íjászlány felé tartó mamut után, amit még először meglőtt. Bár most jobban kellett igyekeznem, hiszen most kicsit kisebb volt a kezdőtávolság, és a takarásban levő mob előhúzásával is értékes másodpercek teltek el. Minden gyorsaságpontot beleadva azonban még időben, pár méterre Chaknától utolértem az őt lerohanni készülő állatot, majd egy gyors suhintás a nodachival a mamut hátulsó részére és egy éles balkanyar a felszálló pixelek közt. Ez utóbbira elővigyázatosságból szükség volt, hiszen mind a gyorsuláshoz, mind a megálláshoz idő kell, és véletlenül sem szerettem volna az íjászlányba kardostól-mindenestől belecsapódni és ezáltal megsebezni őt. - Még időben – mondtam, kissé lihegve amikor sikerült megállnom az íjászlány mellett – De jók voltunk – majd kicsit kifújtam magam. Bár cselekvéspontom volt még jócskán, azonban a kintről hozott berögződés időnként még utolér. Mint például amikor hirtelen rohan az ember a buszra, végül amikor eléri, még azután is kapkod a levegő után. Remélhetőleg hasonló cooldown effektet kaptak a respawnoló mamutok is, legalább egy-két percnyi pihi az a hiányzó CSP mennyiség visszatöltődésére is jótékony hatással lenne.

by **Chakna** Kedd Dec. 24 2019, 23:02

Bólintottam Erről van szó, akármilyen sajnálatos is legyen a dolog. Mert Aincardban az életünkbe kerülhet, ha nem sikerül elég gyorsan alkalmazkodni.
Tanulmányoztam már - nagy vonlakban - a bossok működését, így értettem miről beszél, de valódi tapasztalat nélkül hozzátenni nem igazán tudtam, inkább csak egyetérteni.
- Ami rosszul is elsülhet, azt sosem szabad a végére hagyni. - bólintotam. Inkább kelljen második próbát is tenni a bossal, minthogy valaki ott maradjon egy besült képesség miatt.
- Szerettem volna, de nem jutottunk túl sokáig sosem - húztam el a számat egykedvűen. Annál inkább elkerekedett, de felviduló tekintettel, amikor felajánlja, hogy eljönne velem. Nyilván több emberrel lenne célszerűbb, de mindenképpen valahol jól esik, hogy nem gondolja, hogy túlságosan hátráltatnám a csarnokban.
- Örülnék neki - bólintottam végül elmosolyodva, és lendületet is kapva ebből, mint kiderült az előttünk álló közös farmoláshoz (Lassan megszokom a gamer szaknyelvet)
Megnyugtató volt, hogy ezekszerint nem csak nekem gyűlt meg a bajom vele, hogy a rendszer nem vette át azokat a reflexeket, amiket odakint évek gyakorlásával, és tapasztalatával alakítottunk ki.
- Igen, az akrobatika hiánya nagyon meg tudja nehezíteni az életünket, de azért kiküszöbölhető más jártasságokkal, többnyire. - bólintottam a megállapításaira.
Szimpatikus lett, hogy ilyen komolyan átgondolja a dolgokat, és érdekli, mi történik valójában körülötte.

Közel volt. A nyilam határozottan túl közel, de nem értem rá sokáig ezzel foglalkozni, mert bár bíztam Oziriszban, nem maradhattam védtelenül a felém száguldó mamut elől. Mikor közeledni kezdett a lőtávolság határához, én hátrálni kezdtem, és el is engedtem egy nyilat, ami sajnos nem ölte meg. Egy következő pedig a sebessége miatt nem is lett volna sem időm, sem terem. De még éppen időben érkezett Ozirisz csapása, aki el is pixelezte a mobot, így mindketten megúsztuk életpontveszteség nélkül.
- Azért ez így túl közel volt. - jegyeztem meg, nem dühösen, hanem inkább elgondolkodva.
Nem voltam túlságosan kifáradva, így az se baj, ha sétálunk egyet a következő adag mob előtt.
- Vajon hol fog spawnolni a következő csapat? Ki lehet ezt logikázni valahogy? - kérdeztem, de tulajdonképpen már jobbnak láttam, volna, ha elkezdünk két-három társaság között sétálgatni, hogy kényelmesen tudjuk az eddig bevált taktikát kivitelezni.

by **Ozirisz** Csüt. Márc. 05 2020, 12:09

Elég sokmindenben egyetértettünk Chaknával. Először nem is gondoltam volna, hogy ennyi hasonlóságot vélek felfedezni kettőnk közt, de végtére is örültem. Végre valaki, aki nem csak a "menjünk be és csapjuk le" módon gondolkozik a bossolással kapcsolatban, hanem inkább megfontoltan, főleg ha valós tétje van a dolgoknak. Jó, nyilván nem ő az egyetlen, és a másik végletet is jóformán csak Eiki képviselte. Meg Danee és Cearso, amikor a nyilvánvalóan ellenünk szóló esélyek és a figyelmeztetés ellenére bemasíroztak, hogy ők most jól megmutatják nekünk...
- Helyes – mosolyogtam rá a lányra biztatóan. Örültem neki, hogy rábólintott a Túlélő Csarnokos dologra, és az előző szavai alapján mintha már járt volna benn, de valami oknál fogva túl sokáig nem jutottak. - Az igazat megvallva nincs rá garancia, hogy mi is túl sokáig jutnánk. A bossokat eléggé össze-vissza adja be a rendszer, és van néhány példány, ami ellen nem sok esélyünk van – húztam el a számat egy kicsit. - Ilyenkor látszik, hogy nem két emberre tervezték a bossokat, hanem nyolc-tíz főre legalább. Szóval bármeddig is jutunk, az nagyon szép teljesítmény lesz – bíztattam a lányt. Elvégre a húszas szint feletti bossokból is valószínűleg kifognánk párat, és ha zsinórban egymásután jönnek, akkor hamar beletörne a bicskánk. Míg ha két nehéz boss közt akad egy, vagy kettő könnyebb, azalatt gond nélkül tudunk gyógyulni vagy egy kicsit szusszanni és levegőhöz jutni. Szóval nincs miért csüggedni, ha elsőre nem jönne össze, lehet próbálkozni újból, a legrosszabb ami történhet velünk az egy kényszerített teleportálás a csarnok bejárata elé. A legjobb pedig, hogy Chakna is fejlődik, és tapasztaltabb, rutinosabb lesz, majd – pár szint múlva – értékes tagja lesz az új frontnak. Elvégre oda is mindig elkélnek az új arcok, és az íjászlányt szívesen látnám a harctéren, mint parancsnok. Megfontolt, és az eddigi szavaiból azt vettem ki, hogy az élet védelme számára is a legfontosabb dolog. És Hinari sem fogja örökké bírni a parancsnokolással járó felelősséget és stresszt, míg egyesek nemtörődöm hozzáállása alapján pedig akár egyenesen mehetnénk a Black Ironba is akár. A különbség csupán az, ha gyalog megyünk oda, gyalog is tudunk távozni, míg az alternatíva... hát az már teljesen más történet...

Majd a jártasságokra terelődött a szó, és azok meglétét illetve hiányát elemezgettük. - Igen, a legtöbb helyen adott egy másik útvonal, ami akrobatika nélkülieknek van kitalálva. Vagy a csúszós domboldalon a lassabb, megfontoltabb haladás és a fától fáig haladás, kapaszkodó gyanánt a kiálló kórók, faágak megragadása és hasonlók.. - értettem egyet a lánnyal – Vagy ahogy Frost Cityben van, speciális lábbelit lehet venni az NPC-től, amivel lehet közlekedni a jégpáncél borítású utakon. Mire leesett nekem, hogy "jéé, van ilyen is", addig vagy négyet estem a főtéren és három másikat az utcán két épület között – derültem egy jót, kicsit elnevetve magam – szóval ha ott jársz, első dolgod legyen a főtér szélén álló NPC, legalábbis napközben ott szokott bóklászni... ilyenkor nem tudom, hol lehet – kicsit eltűnődtem, lévén hogy elég későre jár, és a gépi karakterek ezidőtájt az "alvó üzemmód" – bár Frost City esetén inkább "hibernálás" – névre hallgató alprogramjukat futtatják.

Ami pedig a mamutokat illeti, a kettesével respawnoló mamutok már kezdtek egy kicsit borsot törni az orrunk alá. A legutóbbi esetnél is, ha az íjászlány nem kezd hátrálni, valószínűleg nem értem volna be időben az állatot, vagy csak éppen hogy utolsó pillanatban. A sebződést pedig – ha lehetséges – akkor el kell kerülni. Igaz, életveszélyben még nem voltunk, de jobb az óvatosság. - Igen, túl közel... nem jó, ha kettesével jönnek, pláne ilyen lehetetlen módon... - állapítottam meg a kis szusszanás közben. - Nem tudom... Egy ideig lehet követni a respawnokat, amíg a rendszer bele nem avatkozik a megszokott kerékvágásba... Van, hogy fél óráig előre lehet jelezni, de van, hogy pár perc után már felborul a rend... - húztam el egy kicsit a számat. Nem kettesével öldöstem a mamutokat mielőtt Chaknával találkoztam volna. Se annyira sok életpontom nincs, sem pedig akkora sebzésem, hogy egy vágással elpixelezzem őket. - Lehet jobban járnánk egy másik csordával, ahonnan egyesével el lehet csalni a mobokat... legrosszabb esetben kettő jön, itt meg úgy tűnik alapból kettesével jönnek. - majd egy levegővétel után megkérdeztem a lányt – Szerinted mit tegyünk? - majd kíváncsian vártam Chakna válaszát. Gyakorlatilag a mobok respawnolási helyének és sorrendjének ismeretéből fakadó előnyünk pár perce semmivé foszlott, és nincs rá garancia, hogy ne teremjen itt egyszerre három vagy négy ormányos. Vagy épp a legrosszabbkor spawnoljon, amikor még az előzőekkel is harcban állunk... akkor már hatékonyabb – és biztonságosabb – lenne azok ellen harcolni, amiket látunk, és nem a meglepi módjára ránkszabadult példányok ellen...

by **Chakna** Kedd Márc. 24 2020, 17:42

- Ugyan, kár előre temetni - mosolyogtam Oziriszre, és megjegyeztem magamnak, hogy figyeljek a srác esetében, mert hajlamos lehet még azelőtt feladni a dolgokat, hogy igazán megpróbálná. - Még szerencsénk is lehet. - teszem hozzá bizakodva. Persze, csidát nem várok semmiképpen, de ki tudja, még nyerhetünk is. Értékes tapasztalatot mindenképpen.
- Köszönöm, már nekem is volt szerencsém megtalálni ezt az opciót. - nevettem fel a történetére - Azt hiszem vagy fél napig szerencsétlenkedtem az utakon, mire feltűnt, hogy a többiek esnek el minden harmadik lépésnél - osztottam meg a saját tapasztalatomat, nehogy azt higgye, rajta nevetek. A saját emlékeim késztettek kacagásra, ha nem is a legvidámabban.

A harc nem alakult végig úgy, mint szerettük volna. Na nem mintha meglephetett volna a fejlemény. Ozirisz is említette, és a korábbi tapasztalataim is alátámasztották, hogy valamilyen szinten a rendszer alkalmazkodik a harcmodorunkhoz.
Az okfejtésére kicsit elgondolkodtam.
- Ketten vagyunk, túl lassú egyesével elcsalni a mobokat... De... - kezdett megfogalmazódni valami a fejemben. - Van lopakodás jártasságod? - kérdeztem, közben a magam részéről bekapcsolva a jártasságot. - Akkor nem lesz gond a közeli spawn sem, mert a mi támadásunkig nem fognak észrevenni a mobok. - magyaráztam a tervemet. - Én kényelmes távolságba megyek, mielőtt támadunk, és az eddigi forgatókönyv is működik. - javasoltam. Jó csapat vagyunk, működni fog. Felesleges visszatérni az egyedül teljes biztonsággal működő módszerekhez. Menet közben egyébként egyre jobban tetszett ez a csapatmunka. Nem sokszor éreztem magam nagyobb biztonságban úgy, hogy nem csak magamra kellett figyelnem, de most... Kifejezetten hatékony is volt a fejlődés párban.

by **Ozirisz** Kedd Márc. 31 2020, 01:00

- Nem temetem, dehogy, csak megemlítettem – válaszoltam a lánynak – Meg különben is, gyakorolni, felkészülni megyünk oda, ha helyezést érünk el, az már csak a bónusz – tettem hozzá. Ami a szerencsét illeti, kicsit elgondolkodtatott. Bár a szerencsében különösképp nem hittem – elvégre elég gyakran a rossz történések felé sodorja az embert. Akaratlanul belekeveredtem a dolgok sűrűjébe, pedig csak forraltborozni álltam le akkor is a főtéren. És persze, hogy akkor talált meg NOEGEA is. Majd tovább sodródtak a gondolataim. Nem csak a rossz szerencséből, de a jóból is jutott. Amikor Chaknával legelőször összefutottam, akkor is iszonyat szerencse volt, hogy Himécske meggyőzött, hogy menjek csak szépen el arra a küldetésre. Ha nem így teszek, esélyes, hogy a kristálygyűjtögetés kudarcba fullad, legalábbis K1 részéről biztosan – legalábbis amilyen szépen leszédült a mélybe. És a mai estét is a "jókor jó helyen lenni" dolog irányította, láthatatlanul. Bele se merek gondolni, hogy ha korábban, vagy később indulok farmolni. Nem lettem volna a közelben, amikor Chakna megcsúszott, ahogy akkor se, hogyha másik szintet választok. Vagy egyáltalán el se indulok ottholról. - Szerencse... elég különös dolog... - tűnődtem el egy kicsit – Te is szoktad érezni, hogy jókor jó helyen vagy? Vagy rosszkor rossz helyen? - tettem fel a kérdést a lánynak.
Majd Fost City emlékbeszámolókat tartottunk – A kedvencem, amikor az NPC-k ugyanúgy pókerarccal folytatják a dolgukat, fapofával kikerülik az embert aki épp közte és az úticélja között dobott egy hátast – nevettem el magam egy kicsit én is. Elég vicces maga a helyzet is, ahogy elképzeli az ember a szituációt. - Aztán lehet, csak azért, mert már rengeteg hasonlót láttak, és meg se karcolja őket... - tettem hozzá. Mindenesetre jó volt Chaknát nevetni látni.

Ami a harcot illeti, amilyen szépen működött az elején, olyannyira kaotikussá vált a helyzet. Természetesen nem Chakna miatt – nélküle valószínű most éppen ormányokat és patákat hámoznék le magamról. Hála az íjászlánynak, legalább sérülések nélkül megúsztam, viszont a fokozódó káosz a respawnok ügyében újratervezésre és ötletelésre késztetett. - Lopakodásom sajnos nincs – szólaltam meg végül, kicsit elkedvetlenedve – Pedig kétségkívül egyszerűbb lenne elég sok minden... - majd egy kis szünet után megszólaltam – De maga az elgondolás nem rossz, ha lenne lopakodásom, még egyszerűbb dolgunk lenne a bónuszsebzés miatt, és lassúak sem lennénk a respawnokhoz képest – mosolyogtam rá biztatón a lányra. Mert hülyeséget egyáltalán nem mondott, sőt, kifejezetten hatékony stratégiát talált ki. - Ebbe a lopakodós dologba bele se gondoltam még amúgy. Észlelésre és Látásra szoktam hagyatkozni inkább. Meg olykor-olykor súlyemelésre-teherbírásra, bár kétlem hogy túl sok hasznát vennénk – egy pillanatnyi szünet után folytattam, kicsit elpoénkodva – kivéve ha az a cél, hogy egy mamutot csempésszünk a céhkertbe – nevettem el magam, oldva kicsit a hangulatot. A nevetésre meg kicsit rásegített az is, hogy lelki szemeim előtt megjelentek a céhtársaim. Himécske, ahogy kétségbeesetten vagy éppenséggel kicsit dühösen – mint ahogy a csokigólem kirobbanásakor láttam – látja ahogy az ormányos a kertben futkozik. Sil durcipofit vág, mert nem bír a pajti nyugton maradni, mozgásban levő mamutokat pedig nehéz rajzolni. Nagyon nehéz. Vagy épp Alex ahogy reggel, álmosan wtf-el egyet amikor eldübörög előtte az állat. Vagy Hinari, aki instant kardot ragad, és kockákra aprítja az ellenséget, ami fenyegetést jelent a céhtársakra nézve...

Majd a nevetgélés után hirtelen bevillant valami – Am... lehet, hogy hülye kérdés... - kezdtem bele bizonytalanul – Mit tudsz arról a segítő rendszerről amit Kayaba említett? - kicsit restellem magam, hogy nem néztem utána eddig. Az igazat megvallva, túlságosan nem is érintett a dolog mostanáig. De leginkább a bennem kavargó düh és makacsság keveréke volt, ami miatt nem is akartam tudomást venni róla. ~ha tényleg segíteni akarna, visszaállítja a burkok hatásfokát~. Bár a véleményem Kayabáról továbbra sem változott, viszont látva, hogy Chaknával mennyire jól össze tudtunk dolgozni, és a bossok iránti érdeklődése elgondolkotató. Mindenesetre remélem az íjászlány kicsit többet tud arról a karácsonyi frissítéssel jött funkcióról, mint én.

by **Chakna** Kedd Márc. 31 2020, 23:25

Csak bólintottam. Elfogadtam a válaszát. Nem akartam vitatkozni, és egyébként is... Ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem a gondolatait, szándékait?
Úgy tűnt, mint aki nem igazán hisz a szerencsében. Az itteni történtek fényében... azt hiszem meg tudom érteni.
- Tudod hogy szokták mondani: A szerencse amellé szegődik, aki megdolgozik érte, és annak segít, aki megfelelően fel tuja használni - osztottam meg az én meglátásomat a csendben.
- Inkább az ellenkezőjét szoktam érezni... Hogy sose vagyok ott jókor a jühelyen. - húztam el kissé a szám.

A közös nevetés valahogy oldja a komolyabb témák feszültségét.
- A programjuk nem igazán tud mit kezdeni ezen kívül a szaltókkal - nevetek. Furcsa ennyi idő után ezt valaki társaságában felszabadultan tenni. Talán... hosszabb távra is találtam magamnak partnert vadászathoz.

A harci helyzet bonyolódása közepette, míg Ozirisz úgy tűnt, kissé megszeppent, és igyekeztem higgadt maradni.
Persze, a legjobb az lett volna, ha neki is van lopakodás jártassága, és így mindketten teljesbiztonságban tudhattuk volna magunkat, de... nem az egyetlen lehetőség.
- Nem gond - jelentettem ki tömörem - Akkor én bekapcsolom a jértasságot, így lesz lehetőségem elég messzire jutni, míg te belecsapsz a megjelenő mobokba. Aztán én leterítem őket egy-egy nyíllal. Így sem kell félnünk a sebződéstől - [/color] magyaráztam a támadt ötletemet.
Azért figyeltem a történetet, és én is elnevettem magam.
[/colror] - Azt hiszem, jóidőre biztosítva lenne pedig a céh ellátása. Vagy húsból, vagy tejből. Ha viszünk egy nőstényt meg egy hímet, mindkettőből akár - poénkodtam kicsit én is.
A kérdése kicsit meglep. De azért nem annyira, hogy ne tudjak válaszolni.
- Hát...Nagyjából ismerem. - mondtam - De nem akartam hogy az én fejlődésemért mások kockáztassanak sokat. - tettem hozzá, észre sem véve, hogy múltidőt használtam. Ozirsszal... Talán el tudnám képzelni az együttműködést.

//Nagyravágyü gyűrűt kérek szépen :3

by Ajánlott tartalom

Tundra

Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra

Re: Tundra