Füvesház

//Shukaku//

Bevallom, örülök, hogy elnyerte a tetszését ez a kis játék, illetve hogy már nem én vagyok az egyetlen, aki zavarban van. Vele nevetek, majd a megjegyzését hallva kénytelen vagyok igazat adni neki. Az már egész biztos feltűnhetett neki, hogy én nem sokat törődöm az illemmel, mert cseppet se értek hozzá.
- Hát alacsonyabb szintű nem is igen lehetnél. - válaszolok még mindig szélesen vigyorogva. - De való igaz... Bocsánatáért esedezem fiatal hölgy, a továbbiakban ügyelni fogok a modoromra. - teszem még hozzá nevetve, és merem remélni hogy nem fog komolyan venni, ahogy én sem szívom mellre a kérkedését. Nem a jómodorról vagyok híres, hogy őszinte legyek.
Ahogy megemlíti a sztázist, önkéntelenül is bólintok, majd egy sóhajtást követően válaszolok is neki.
- Jó pár napja vagyok már itt, és az ébredésem óta itt bolyongok az első szinten, lassan már jobban ismerem majd, mint a tenyeremet. - jegyzem meg fásultan. Aztán felcsillan a szemem, ahogy rákérdezek a módszerre, amit korábban említett. -  Az a fejlődési mód... Mesélnél róla? - nézek rá várakozóan. Jó ideje ez volna az első reménykeltő dolog, ami az utamba akadt. És még szórakoztató is lenne, legalábbis ő ezt állítja. Ámen.
Felkelti a figyelmem az a különös hangsúly, ahogy azt mondja, "mi vagyunk". Pár pillanatig elmerengek rajta, hogy a sárkányára utal-e a többesszámmal, vagy valami hősies indíttatású céhnek a tagja, de úgy döntök, nem kérdezek rá. Előbb vagy utóbb úgyis kiderül majd. Főleg amilyen büszke rá.

Ami pedig a rémüldözést kiváltót illeti, ő éppen felfedez kérem szépen. Ami azt illeti, a korábbi (meglehetősen.... érdekesre sikerült) küldetés utáni szintlépés és céhből összeszedett tárgyak hatására kicsit magabiztosabban merészkedtem ki a védett területről, mint korábban. Persze, egy-két utat korábban is tettem, de azok inkább gyors, egyedüli körbenézések voltak.
Megérkeztem tehát a horunkai füvesházhoz. Nem mintha különösebben érdekelnének a különböző növényes dolgok, egyszerűen csak itt még nem voltam, annak ellenére, hogy eléggé kiemelkedik a többi épülethez képest. Azonban az omladozó épülethez érve gyorsan kiderült, hogy nem sok mindent hagytam ki, ugyanis a Füvesház kapui zárva állnak, ahogy egy elgyötört pergamen hirdette.
~ Hát, erről ennyit ~ gondoltam, és már fordultam is meg, amikor mintha valami hangot hallottam volna. Igazából még abban sem voltam biztos, hogy nem képzeltem, nem hogy abban hogy éppen mit hallottam, de gondoltam, ha már idáig eljöttem, akkor körbenézek hátha megtalálom a hangforrást. És lám, meg is találtam, bár nem éppen így gondoltam a találkozást. Történt ugyanis, hogy az épület körbejárása közben az egyik oldalfalon egy ismerős alakot vettem észre. Nem ugrott be azonnal, hogy honnan ismerős pontosan, így amellett döntöttem, hogy kicsit közelebb megyek, valamint hogy csak akkor szólalok meg, amikor felért az épület tetejére, hogy ne zavarjak bele a mászásba. Jóindulatomnak keresztbe tett azonban, hogy úgy gondoltam, a falon csüngő túlságosan el van foglalva a mászással, így nem figyeltem a lépteimre. Ki tudja mit hallott, a szerencsétlenül talpam alá került gallyat, vagy már magát a lépéseimet, így vagy úgy, körülbelül egy időben azzal, amikor elég közel kerültem, hogy nagy bizonyossággal megállapítsam ki a falat mászó (és gondolkodjak el, hogy hogy nem ismertem fel legalább a zöld haj alapján), a lány lába megcsúszott, majd arccal és testtel végigszántva a falat a (szimulált) gravitáció törvényeinek engedelmeskedve elkezdett zuhanni. Hupsz, ezt nem így terveztem. A jelenet gyorsan történt, bár nem annyira, hogy ne lepődjek meg egy kicsit azon, hogy úgy tűnt, mintha a köpeny próbálna megkapaszkodni a falon. Ezt támasztotta alá az is, hogy bár a megkapaszkodás nem sikerült, egy-két málladozó téglából darabokat sikerült magával rántania. "A for effort", ahogy az angolok mondanák. Ahogy Kiwi a földre érkezett, feleszméltem a bámészkodásból és sietősen elindultam közelebb. Egy pillanatig mintha nem mozdult volna a lány, de utána körbenézett és észrevett, szóval valószínűleg csak elkábult egy kicsit az érkezéstől. Azonban amikor észrevett, csodálatra méltó gyorsasággal pattan fel.
-H-heló - valahogy nekem sem sikerült első kinyögnöm többet, pedig nem is én estem le pár méter magasból. Valahol kicsit vicces volt hogy eddigi találkozásaink milyen körülmények között történnek.
-Öhm, jól vagy? - kérdeztem. Persze, SAO-ban viszonylag egyszerű megállapítani hogy jól van-e valaki sem, legalábbis általánosságban, de ez volt az első kérdés ami eszembe ötlött.

Tehát, a lány zuhanása és felpattanása után feltett, jóléte iránt érdeklődő kérdésre is választ kaptam, bár úgy tűnt mintha szégyellné magát egy kicsit, legalábbis tarkóvakarásból és a vigyorból ítélve. Mindössze egy bólintással egybekötött mosollyal válaszoltam, hiszem mire kiötlöttem volna frappánsat, már kaptam is vissza a kérdést.
-Én? Jól, kösz a kérdést. - kis gondolkodás után csak ennyiben maradtam, bár Kiwi valószínűleg ezt általánosságban kérdezte, nem úgy mint én, a helyzetre specifikusan. Majd úgyis biztosan előjönnek a részletek, ha kell nekik. Úgy tűnt azonban, mintha valami közepesen nagy harc dúlna a lány fejében valamivel kapcsolatban, miközben a következő mondatát mondta; amely mondatra egy kicsit zavarodott szemöldökösszehúzás volt az első reakcióm.
-Áááh, nem, az én hibám volt amúgy is, nem kellett volna megzavarjalak - válaszoltam enyhén rázva a fejem, ezúttal én is egy kicsit kínos vigyorral a képemen, amely Kiwi következő két mondatára enyhén érdeklődő kifejezést vett fel.
-Megszűnt? Hmm...., vajon akkor miért tarthatják zárva - ezt inkább csak olyan magamnak feltett, filozofikus kérdésnek szántam, csak végül kijött hangosan is. Nem is foglalkoztam vele túl sokat, inkább a mondat végére koncentráltam.
-Hogyhogy? Valami növényt keresel? - kérdeztem rá direkten, de próbálva úgy fogalmazni a kérdést, hogy ne kelljen feltétlenül kifejteni, ha titkos, vagy valami. És nem sokra rá kaptam is egy hasonló töltetű kérdést.
-Csak körbejárok. Igazából a Kezdetek Városán kívül nem nagyon jártam be a szintet eddig, az utóbbi pár napban ezt pótolom csak - mondtam megvillantva egy mosolyt. Hát igen, a Kezdetek Városában már szinte vakon el tudnék igazodni, annyit csámborogtam ott, de ezzel szemben máshol nem nagyon voltam felfedezni. A lány kérdésére én is a mutatott irányba néztem, majd bólintottam.
-Jó ötlet - verbalizáltam azért, mielőtt elindultunk volna. Kicsit körbenézve úgy tűnt valami közösségi helyre jutottunk, legalábbis a "kerti party" értelemben.
-Egész szép a környék nem? - mondtam lehuppanva a korábban kiszemelt padra. Bár olyan különösebben nem volt kiemelkedő a hely, azért esztétikus látvány volt, bár ehhez lehet hozzátett az is, hogy pár nappal ezelőttig nem nagyon mozdultam ki a városból.
-És mi a helyzet veled mostanában? - kérdeztem Kiwire pillantva, próbálva visszatérni a kicsit korábbi témára valamennyire, miután kiéltem a nézelődési ingeremet.

Kiwi próbálta megmagyarázni, hogy igazából nem az én hibám hogy lezuhant, és, ha ugyan nem is csak miattam volt, azért volt benne részem, de legalábbis úgy éreztem, úgyhogy a mondatára csak egy vállrántással tudtam felelni, meg egy bocsánatkérő mosollyal. Mindenesetre gyorsan továbbhaladtunk a füvesház zárt állapotára.
-Tényleg fura..., lehet tartozik hozzá valami küldetés? Nem ugrott fel semmi értesítés, de én így hirtelen nem tudok másra gondolni - fűztem még hozzá mielőtt áttértünk volna a növény- és érclátásra.
-Hát elméletben megértem, de én nem a gyűjtögetős típus vagyok. Valahogy sose tudott érdekelni a gyűjtögetés, se kint, se itt, legalábbis eddig - és újabb vállvonás következett. Persze, ha valahogy rá lennék kényszerítve, vagy úgy alakulna, akkor persze átmennék kereső üzemmódba, de... hát igen, eddig nem így alakult. A felfedezésre, mint pozitív aktivitás, egy lelkes bólintással válaszoltam.
-Hmm, jól hangzik. Lehet nekem is ebbe az irányba kéne mozogni..., bár addig lesz még egy kis időm - tettem hozzá gyorsan. Nem véletlen még csak most fedezem fel az első szint többi részét, maradjunk ennyiben.
-Tényleg? És milyen mobot? - kérdeztem rá a felfedezős részre a pad felé útközben. Aztán odaérve, leülés közben megosztottam a nézetem a környék esztétikai karakterisztikáiról, és úgy tűnt Kiwi egyetértett velem.
-Ühümm - bólintottam rá elégedetten hümmögve a lány mondatára. Az hogy "zug"-nak nevezete a környéket, nem különösebben ragadta meg a figyelmem. Sokat használt kifejezés lévén, amit lehet metaforikusan is értelmezni, a "békés zug" illett ide, legalábbis jelen pillanatban biztosan. Majd a kérdésem lévén rátértünk a céhekre. Már készültem én is bejelenteni hogy én is beléptem egy céhbe miután Kiwi említette, hogy ő belépett egybe, de lévén nem akartam közbevágni, a lány előbb vette észre magától, minthogy mondani tudtam volna, gondolom a kissé bújtatott meghívás miatt.
-Nem, a küldetésen még nem. Utána nem sokkal léptem be a White Rose-ba, bár a céh neve maga kicsit... nem illik hozzám így utólag. Vagy legalábbis nekem úgy hangzik mintha lovagi rend vagy közösségi klub lenne hölgyek számára, és hát, szerintem egyik kategóriába se illek bele - poénkodtam, vagy legalábbis próbáltam, egy vigyorral.
-De név ide vagy oda, kicsi, de érdekes társaság jött össze. És persze nem árt az sem, hogy igencsak lecsökkentette a megélhetési költségeimet - tettem még hozzá, a második mondatot újra egy mosollyal fűszerezve meg.
-Bár a céhekkel kapcsolatban még kicsit el vagyok veszve, legalábbis ami nem a sajátomat illeti, szóval..., melyik is a "Vigo"? - kérdeztem rá kicsit szégyenkezően, hátha valahogy be tudom azonosítani. Hát igen, hallottam már pár céhről, de név alapján nem tudom még beazonosítani őket, és ez kicsit... kényelmetlen azért. De nem én voltam az egyetlen aki kényelmetlen területre vezette a beszélgetést, ugyanis Kiwi felhozta a közös küldetésünket.
-Ugyan, nem tudhattad mi fog történni... egyikünk se tudhatta. Nem volt... kellemes, az biztos, de nem fogok csak ez alapján következtetéseket levonni. És bár szívesen kihagytam volna ezt az élményt, de ha már megtörtént, legalább elég sok elgondolkodni valót adott..., egyre inkább úgy tűnik Shu-nak van igaza - mondtam, bár az utolsó részét egész halkan és igazából inkább csak magamnak. De ekkor a lány valami érdekeset említett, egy ennél is rosszabb élményt. Nem mintha nem tudnék elképzelni rosszabbat az említett küldetésénél, egyszerűen csak az említése felkeltette az érdeklődésemet. Kicsit elgondolkoztam rajta, hogy rákérdezzek-e. Az "Illik? Feltépnék vele olyan sebeket, amiket nem kéne? Megéri?" és hasonló kérdések fordultak meg a fejemben. Végül arra jutottam, hogy ha már fel lett hozva, egy indirekt kérdést megér.
-Egy kellemetlenebb? - kérdeztem, próbálva úgy feltenni a kérdést, hogy megadjam a lehetőséget a kifejtésre, és a sima egyszerű "Igen"-re is, ha Kiwi nem akarja kifejteni.

A beszélgetés ezen része nagyon... "japános" volt, még ha ténylegesen csak egy egyikünk volt is az (amennyire tudásom szolgál legalábbis), mindketten próbálva meggyőzni a másikat hogy "mégiscsak az én hibám volt". A dupla-látás és gyűjtögetés témán relatíve gyorsan átsiklottunk, körülbelül abban maradva, hogy "kinek a pap, kinek a papné".
A kazamatás rész elejére csak bólogattam, hasznosnak is hangzik, és azon gondolkoztam, hogy előbb-utóbb már nekem is fel kéne kelnem a fenekemről és elmenni egy ilyen körre, de a cselekvésig még nem jutottam el eddig valahogy.
-Óriásférgek? - kérdeztem költőin vissza, próbálva elképzelni a leírás meg a fantáziám alapján. Mit ne mondjak, a fejemben eléggé gusztustalan és enyhén horrorisztikus képek jelentek meg a leírt lényről, úgyhogy inkább egy fejrázással eltüntettem a képet, és lazábban hátradőltem a padon.
-Nem hangzik éppen a leg-... esztétikusabbnak, de attól függetlenül az ilyen típusú felfedezgetés továbbra is királyan hangzik - tettem még hozzá egy mosollyal a fejembeni mozi után.
-Technikailag egy közösségi céh, ami az ilyen új srácok segítésére jött létre, mint én. - mondtam feljebb ülve kicsit, és kis matatás után felmutattam a nyakamban logó nyakláncot amit céhvezérünk a toborzás végén adott át. Egy kis nézelődés után pedig visszacsúsztattam a nyakláncot a korábbi helyére.
-Hát, hogy kimondottan pacifista céh lenne, arról engem nem értesítettek, de a név alapján... hmm, végül is igazad van - mondom vigyorra szélesítve az eddigi mosolyt. A következő mondatra csak megerősítően bólintottam, tényleg fontos dolog a jó társaság és biztonság mind személyes mind megélhetési szinten.
-Áá, Shu és Timi. Velük már találkoztam és egy nagyon... érdekes beszélgetésünk volt - szúrtam közbe. Az érdekeset persze nem rossz értelemben mondtam, egyszerűen csak az "érdekes" önmagában nem adja vissza az élményt, de hirtelen más szót nem találtam amivel kifejezhettem volna magam.
-Még azt is kihoztuk a végére valahogy hogy kitsune vagyok - tettem hozzá, majd halkan és röviden felnevetve újra hátrébb dőltem. A többi nevet (persze, Cearso-n kívül) nem ismertem fel, de így már legalább valamennyire le tudtam helyezni a dolgokat.
-Igen, még tőled hallottam először róla, amikor először találkoztunk - mondtam "Szabad Rablás Boltocska"-ra irányult kérdésre egy kisebb mosollyal.
-Ó, tényleg? - kérdeztem vissza arra, hogy heti egyszer Kiwi viszi a boltot. Bár ez inkább olyan "ó, tényleg? az jó" visszakérdezés volt, semmint tényleges kérdés.
Ezután kicsit komolyabb, vagyis inkább komorabb irányt vett a beszélgetés, úgy tűnt kicsit kifejtettebb választ kapok a feltett kérdésemre. Hirtelen nem tudtam mit reagáljak, úgyhogy végül csak hagytam hogy Kiwi végigmondja, majd megértően bólintottam, és miközben kissé előregörnyedtem, azt válaszoltam:
-Tényleg rosszabbnak hangzik. Nem tudom ki a fene talál ki ilyen küldetéseket, de lenne hozzá egy-két keresetlen szavam. - füstölögtem csendesen, hangomban pedig lehetett hallani a felháborodás mellett valami sötétebbet, ami megszínezte az egyébként visszafogott fenyegetést a küldetéskreáló ellen. Amikor a lány felhozta, hogy evezzünk vidámabb vizekre, mintha kicsit én is fellélegeztem volna, nem is tudom igazán miért.
-Mindössze annyit terveztem, hogy meglátogatom a Füvesházat, meg a környékét, és az már megtörtént, szóval teljesen szabad vagyok. - tártam szét a karjaimat egy vigyorral.

Kiwi tényleg nem volt japán, és ha minden igaz, ez látszik is rajta, Eldrie ellenben az volt, így ő nem volt meglepve hogy így alakult a beszélgetés ezen része, és hát ő mindig is próbált nyitottan hozzáállni a dolgokhoz, ha nem is mindig sikerült neki. De megtette a tőle telhetőt. Így végére érve ennek a gondolatmenetnek haladt is tovább a beszélgetés, vissza a kazamatákig.
-Megteszem amit tudok, Kiwi-hime - tettem hozzá egy vigyorral a még szépen fogalmazás részre.
-Ha már így felajánlottad a lehetőséget, akkor majd egyszer szavadon foglak - mondtam egy mosollyal, és bólintottam a következő része is.
-Hát igen, elég sok játékosra jut relatíve kevés felfedezendő mob, de hát ez is része a dolognak - fűztem még hozzá a bólintgatás mellé. Miközben a céhekre tértünk át, és a medálom után kutattam, Kiwi kifejtette az ő céhének dolgait. Mire előkerült a nyaklánc már nagyjából a végére ért, úgyhogy csak bólintottam miközben megnézegette/megfogdosta a medaliont.
-Igen, szerintem is jó ötlet volt ilyeneket készíttetnie a céhvezérünknek. - jegyeztem meg a lelkesen, bár kissé szétszórtan megfogalmazottakra egy mosollyal. Amikor áttértünk Kiwi céhének tagjaira, és legfőképp Shuékra, úgy tűnt, mintha meglepődött volna egy kicsit hogy ismertem a lányt, és rögtön vissza is kérdezett.
-Érdekes volt több szempontból is. Egyrészt, a legfeltűnőbb a hozzáállásuk az SAO-hoz mint az egészhez, amire nem mondom hogy jó vagy rossz hozzáállás de..., bizonyos részei elgondolkodtatóak voltak. Eleinte úgy gondoltam hogy mindenkinek az az érdeke hogy kijusson minél előbb, de mint kiderült, nem mindenkinek. És néhány pont amit felhozott a kijutással, és úgy az egész SAO-val kapcsolatban..., hát elgondolkodtató. De az is érdekes volt, hogy kettejüknek van egy ilyen... kialakult dinamikája, ami kiegészíti egymást, ez nagyon könnyűvé tette a váltást a különböző hangulatok között. És úgy maguk a témák is... érdekfeszítőek voltak, és rávilágított olyan dolgokra, amikre nem gondoltam volna. Összességében, érdekes találkozás volt, de nem tudom jól összeszedni - vontam meg a vállam egy bocsánatkérő mosollyal.
-Neked mi a benyomásod róluk? - kérdeztem vissza, gondolván ha már így kifejtettem, akkor vissza is dobom a kérdést, majd válaszoltam a kitsune kérdésre is.
-Maga szó igen, de folklór szerint a kitsune yokai, amolyan szellem- vagy démonszerű természetfeletti lény, akinek általában vannak valami alakváltó és egyéb mágikus képességei, valamint minél több farka van, annál idősebb és bölcsebb. Általában női alakot vesznek fel, vagy nőket szállnak meg, de néha férfi alakban is feltűnnek. - úgy döntöttem, itt befejezem a magyarázatot, mert lehetne ugyan még órákat mesélni a kitsune-kről, képességeikről, és a többiről, de nem akartam túlzásba esni.
Arra, hogy a bolt említését elfelejtette, nem reagáltam, megesik az ilyesmi, a szerdai bolt-ügyelet kifejtésére pedig bólintottam. A sötétebbre sikerült megjegyzésemre is kaptam egy rövid reakciót, de szerencsére tovább is haladtunk, mielőtt túlságosan belelovaltam volna magam.
-Szafari? Az olyan, vadászatféle ugye? - kérdeztem vissza, jelezve ezzel is hogy nem, még nem volt ilyenben részem.

A "-hime"-zésre láthatólag pozitív reakciót kaptam, úgy tűnik jó hogy nem mondtam le erről a poénról teljesen. A közös kazamatára is egy pozitív, bár talán egy kissé visszafogott visszajelzést kaptam. A nem is annyira kérdésre a szintemet illetően már majdnem kicsit összehúztam magam, de végül megálltam, és ha büszkén nem is, azért normálisan tudtam megosztani ezt infót.
-Még csak négyes, igazából, az utóbbi időben nem igazán a szintezéssel voltam elfoglalva - mondtam, egy nagyon kis magyarázatot hozzáfűzne. Nem akartam hogy magyarázkodásnak tűnjön a kis kifejtés a nekem kissé lassúnak tűnő haladásomra, de úgy éreztem azért hozzátartozik említés szintjén a "miért" is ehhez a kérdéshez. A "többen többre megyünk"-re csak amolyan félig bólintásos reakciót adtam, jelezve hogy rábízom magam ezzel kapcsolatnam (újfenten...).
-Jó ötlet! Valami egyedi, árulkodó jelzés, amitől a céhtagok kicsit közelebb érzik egymást magukhoz sokat számíthat - tettem még hozzá egy bólintással. Az egyenruhát kicsit én is túlzásnak érzem, de egy címeres palást, vagy valami pecsétgyűrű, vagy ilyesmi még az elfogadható kategóriába esik a nyaklánc mellé. A céhes hovatartozás jelzésétől ezután kicsit eltávolodtunk, és megérkeztünk Shuhoz.
-Hm, igen, az mondjuk igaz hogy bár sok mindenben hajlandó más álláspontot is elfogadni, vagy legalábbis meggondolni, Kayaba-val kapcsolatban eléggé elfogult. De azt igazából rajta kívül, de lehet még ő sem, tudhatja hogy ez tényleges gondolat-e, vagy menekülés a valóság elől, ahogy mondtad - igazából, mindkettő elképzelhető lenne, még akár egymás mellett is. Sokaknak kell valami menekülés a valóság ellen, valamilyen felsőbb hatalom, amihez lehet fordulni. Hogy ez pozitív-e vagy negatív, esetleg semleges, az már egy más kérdés, de legfőképp egyéni esettől függ.
-Nos, Timidus a mi beszélgetésünk alatt sem beszélt túl sokat, bár harc nálunk nem nagyon került szóba mint téma.... ellenben meglehetősen értesült volt Machiavelli-vel kapcsolatban, mint kiderült. Összességében azt vettem észre, amikor velem beszélgettek legalábbis, hogy kialakítottak egy olyan dinamikát, amivel visszarántják a másikat beszélgetésbe, ha egyikük túl messzire megy. Timi akkor, ha Shu kissé túl érzelmes irányba megy, vagy nagyon zavarba jön, és Shu akkor, ha Timi túlságosan belemegy a hűvös logikába vagy túl sokáig húzna valami monológot. És egy egész jó jó zsaru-semleges zsaru mutatványt tudnának összedobni szerintem - monologizáltam én is egyet, az utolsó mondatot egy vigyorral megfűszerezve. Időközben elkezdtem gondolkozni rajta, hogy ez kibeszélésnek minősül-e vagy sem, de végül arra jutottam, hogy itt most csak beszélgetünk róluk, és nem kibeszéljük őket. Még, legalábbis.
-Igazából csak olyan témákra gondolok amik szerintem a legtöbbekben megfogalmazódnak. Mi a célja Kayaba-nak ezzel az egésszél és hogy jön képbe az SAO? Mit tud a rendszer? Mit nem? Tényleg be vagyunk-e zárva évek óta, vagy csak mi gondoljuk éveknek miközben a való világban lehet csak órák teltek? Tényleg meghalnak-e az emberek ha elfogy az életpontjuk? Ha igen, akkor hogy lehetséges hogy állítólag halott embereket látunk újra? Ha nem, akkor mi volt Kayaba célja azzal hogy ezt mondta? És ehhez hasonló dolgokról, meg a hozzá tartozó elméletekről - soroltam fel a legtöbbet a komolyabb témák közül, amikre illett a rávilágítás is, és eszembe is jutottak. Aztán folyt kicsit tovább a beszélgetés.
-Maguknak valók? Hogy érted? - kérdeztem vissza. Nekem nem tűnt úgy mintha maguknak valók lennének, inkább ellenkezőleg, bár az igaz hogy úgy tűntek, mint akik nehezen nyílnak meg úgy igazán.
-Nos, sokszor megesik hogy két ember nem szimpatikus egymásnak, vagy nem különösebben barátságos egymással, és egyszerűen nem tudják megmagyarázni miért. Ez terjedhet a barátságos ismerősi viszonytól egészen a gyűlöletig, de általában visszavezethető valamilyen nagyon alap ellentétre a személyiségükben, például hogy az egyik hívő, a másik nem, az egyik szocialista, a másik liberális, és hasonlók. Sokszor nehéz leküzdeni az ilyeneket - bólogattam megértően, a magyarázattal próbálva nyomatékosítani, hogy amennyire lehet, úgy gondolom értem. Többször megesik ez, mint gondolná az ember, mármint hogy két ember "kompatibilisnek" néz ki, de valóságban valahogy mégsem úgy jön ki.
-Büszke? Nem hiszem, hogy ez olyan amire büszke lehet az ember, főként hogy igazából ez csak egy vicc - mondtam talán egy kissé értetlenkedve. Talán nem fejeztem jól magam ki amikor említettem a kitsune vonalat. De megkaptam a lehetőséget, mert Kiwi vissza is kérdezett erre pontosabban.
-Nem, nem, dehogy tartom magam annak, mint mondtam, csak egy vicc az egész. De, ha jól emlékszem úgy kezdődött, hogy valahogy feljött hogy mennyi idősek vagyunk - kezdtem bele egy nosztalgikus mosollyal.
-És hát, ezzel kapcsolatban feljött hogy hogy számoljam a Kayaba bejentése és az ébredésem közötti időt, amire egy viccet sütöttem el, valami olyasmit hogy, talán számoljam kutyaévekben? Amire Shu megjegyezte hogy inkább hasonlítok rókára, semmit kutyára, amire pedig én megpróbáltam elpoénkodni, hogy talán egy kitsune vagyok, aki elvesztette az emlékeit és emberi testben ragadt. Aztán, ez valahogy megragadt az egész beszélgetés alatt, hogy egyek tofut, ahogy azt egy kitsune-nek kell, meg hogy azért maradok beszélgetni, mert úgy érzem tartozok a korábban felajánlott frissítőért, és egy kitsune mindig visszafizeti a szívességeket, és hogy az jó hogy egy kitsune tartozik az embernek, meg hogy megszállom... - itt elakadtam, mert eszembe jutott, hogy Shu a megszállásnak milyen módjára hívta fel a figyelmemet, és ennek még a gondolatára is elpirultam egy kicsit. Mondjuk Kiwi valószínűleg nem tudja mi az az útja a megszállásnak, amitől a fejembe szállhat a vér, főként hogy ez inkább maga a helyzet miatt volt/van, úgyhogy úgy döntöttem, félbeszakítom magam.
-De, a kitsune-ket nem ismerve, meg kontextus nélkül biztos nem annyira humoros, inkább hagyjuk is - próbáltam kicsit hadarva kivágni magam még mielőtt ingoványos talajra vezetném a beszélgetést. Egyszer elég volt kényelmetlen helyzetbe hozni magam ezzel az megszállásos témával, még egyszer nem érzem szükségesnek (még akkor is, ha előző csak abból fakadt, hogy elfelejtettem ezt a részletet, pedig ha emlékeztem volna rá, talán még rá is kontráztam volna...). Mindenestre kitsunetsuki ide vagy oda, magyarázatot kaptam a szafariról is.
-Tehát az ilyen, achivement gyűjtős vadász-halász dolog akkor? - kérdeztem vissza megerősítésképpen, miközben bólogattam, hogy nem hangzik rosszul.

A szintekre vonatkozóan csak egy fél vállvonásos bólintást válaszoltam, nekem akkor is kevésnek tűnt, de hát ez van, ezzel kell élni. A kazamatás ajánlatot mindenesetre eltároltam a hosszútávú memóriámban, hogy emlékezzek majd alkalomadtán. A céhes jelzéssel kapcsolatban pedig úgy tűnt hogy Kiwi a mondataimtól mintha egy leheletnyit még lelkesebb lett volna, azonban nem volt idő túl sokat ezen agyalni, mert visszatértünk Shuékra.
-Hát, nem tudom. Egy beszélgetés során nagyon sok függ a partnertől, és hogy hogy viselkedik. Én csak azt tudom mondani, amit én láttam és tapasztaltam, nem tudom veled hogy viselkedtek és hasonlók, szóval... lehet hogy veled úgy alakult a beszélgetés, hogy más oldalukat mutatták, de az is lehet, hogy te értelmezted őket félre, vagy akár az is, hogy mindannyian félreértelmeztétek egymást. - mondtam egy kicsit általánosságban fogalmazva, de hát mint a mondat legelején említettem, anélkül hogy ott lettem volna, nem tudok csak általánosságban beszélni. Mindenesetre így vagy haladtunk tovább a Machiavellizmusra.
-Nagyrészt, és ebből fakadóan, hogy ha a cél könnyebben elérhető hazugsággal, árulással, manipulációval, ilyesmivel, akkor ne félj használni őket. Azt támasztja alá az a híres idézet is, aminek az a lényege, hogy az jó ha szeret a nép, de ha nem szeretnek, legalább féljenek tőled, mert mindkettővel elérheted amit akarsz. Persze, ebbe beletartozik hogy Machiavelli úgy gondolja, hogy a nép nem tudja mi az előnyös és jó neki, és nem is kell tudnia, mert ez a uralkodó feladata. De igazából ez csak a részemről jött fel egy kicsit kicsavart formában. Amit mondani akartam, az igazából az volt, hogy meglepően nagy lexikális tudása van Timidusnak, bár helyesen alkalmazni nem mindig tudja őket - fejtettem tovább a Machiavellizmus után azt is, hogy pontosan milyen kontextusban gondoltam a korábbi megjegyzésemet. Aztán rövid előrelépés után, a Shuval beszélt témákra is kaptam egy kérdést, hogy mégis, hogy gondolkodok most róluk.
-Hmm, hát, ami Kayaba célját illeti arról igazából fogalmam sincs, csak az, hogy nem illik össze az egész. Miért..., hát nem a szó köznapi értelmében, de gyakorlatilag rabolt el ennyi embert? Csak hogy befejezzenek egy játékot? Hogy megnézze hogy ő az alkotása nyer-e vagy az emberek? Ennek ellen megy, hogy igazából, legalábbis Shu leírása alapján, hogy meglehetősen besegített a szintfőnökök legyőzésében. Megvehető információk, a Burok, amit nem szedett ki a rendszerből, az emberek visszahozása a... halálból, vagy bármiből ami történik ha elfogy a hp-d.... Ez így nem áll össze. De igazából nem tudom mi lehet így mindezek alapján a célja - itt hagyok egy kis szüntet, ha Kiwi reagálni szeretne, majd csak utána folytatom.
-Hogy mit tud és mit nem a rendszer, az leginkább a pet-ekkel és azzal kapcsolatban jött elő, hogy tényleg meghalnak-e az emberek és nem, és utóbbival kapcsolatban jött elő, hogy máshogy érzékelhetjük itt bent az időt, mint ott kint. Az esetek, amiket Shu mesélt, és amit mi láttunk a közös küldetésünkön, azt támasztja alá, hogy valahogy vissza lehet hozni hetek, vagy annál is több idő után embereket. Erre két teóriát állítottunk fel, azon kívül persze, hogy ténylegesen nem hal meg senki, egyszerűen csak máshova kerül, mondjuk vissza sztázisba, vagy egy más helyre, Aincrad-on kívül. Az első az volt, hogy mivel a Nerve Gear az agyhullámokat befolyásolja, és a különböző impulzusokat kapja el, értelmezi, és küldd vissza jelzéseket az agynak, így befolyásolhatja azt is, hogy érzékeljük az időt. Így aközött az idő között, amíg valakinek nullára csökken az életpontja, és mielőtt működésbe lépne a sisak a valóságban lehet csak percek vagy órák telnek el, míg mi azt napoknak vagy heteknek érzékelhetjük itt bent, így a "halottak" igazából nem hallnak még meg, és a rendszer "átfutási" ideje alatt visszahozhatóak. Ez megmagyarázná azt is, hogy évek alatt hogy nem sikerült senkinek feltörni az SAO-t kívülről, és kijuttatni minket. Mert hát lássuk be, Kayaba bármennyire is legyen okos és jó a technológiájával, minden feltörhető előbb-utóbb. De ha a valóságban csak mondjuk négy hónap, vagy csak egy telt el mióta beléptünk, akkor ennyi idő alatt érthető hogy nem tudták feltörni a rendszert. - itt vettem egy nagyobb levegőt, mielőtt folytattam, tehát volt egy kis szünet, ha már itt közbe akart volna szólni a lány mielőtt folytattam volna.
-A másik lehetőség igazából elég rémisztő, és kicsit lehetetlennek hangzik számomra, de... szóval, a másik lehetőség, hogy igazából nem vagyunk mások, mint a valahova lementett "agyunk" úgymond. Értem úgy hogy az emlékeink, tapasztalataink, minden valahogy lementve, és egy kifinomult AI algoritmus, mint példuál ami a pet-eket irányítja, ezek alapján alkot meg minket. Ez megmagyarázná, hogy hogyan lehet visszahozni a halottakat, és hogy miért nem juttattak ki minket. Hiszen, egy halom egyest meg nullát hogy juttatsz ki egy számítógépes rendszerből? Ha pedig mondjuk Kayaba a "valódi" énünkkel nem csinált semmit, csak lemásolta a..., hát, agyát, akkor talán nem is tud senki arról hogy mi folyik itt, rajta és az ő személyzetén kívül - ettől a lehetőségtől, bármennyire is legyen valószínűtlen, mégis kirázott a hideg. Volt valami eredendően félelmetes abban, hogy mi nem is mi vagyunk, csak egy másolat, bármennyire sci-fi-nak tűnjön az ötlet. Egy újabb kis szünet után folytattam.
-Ha pedig tényleg nem hal meg senki, csak átkerül... valahova, sztázisba, vagy akármi akkor miért mondta azt Kayaba hogy meghalunk? Hogy megakadályozza a káoszt? Mert ha logikusan nézzük, ha ez a megkötés nem lenne, biztos nagyobb káosz lenne, emberek jobbra-balra párbajozva, lesben állva, satöbbi, amíg csak egy pár ember maradna. Talán azért mondta, hogy ne menjen le annyira a játékosszám hogy kivihetetlen legyen az SAO? Vagy ténylegesen meg akarta alkotni a saját kis világát a saját kis emberkéivel, ahol istenítik, és az célja, hogy ez jöjjön össze? De akkor miért könnyíti meg újra és újra a játékot? Lehet van valahol egy szintfőnök, aki legyőzhetetlen, és egyszerűen azt várja ki, hogy odaérjen a front, vagy beletörődjön mindenki hogy nincs kijutás? - millió kérdés, kevés válasz. Sőt, minél több kérdést válaszolunk meg, annál több kérdést szül a válasz.
-De ahhoz hogy megmondjuk, mi is a ténylegesen igaz ezekből, nos, ahhoz senkinek nincs elég bizonyítéka, talán csak magának Kayaba-nak - tettem még hozzá egy elegáns vállvonással.
Azzal kapcsolatban, hogy pontosan mit értett a lány a "maguknak valókkal" bólintottam. Nem teljesen értettem mire gondol, de azt hiszem értettem a lényeget, és nem tudtam hozzá mit hozzáfűzni. Shu és Kiwi viszonyának kifejtésére is egy bólintgatás volt a válasz, amit tudtam, már elmondtam az előbb, ugyanazt meg nem gondoltam hasznosnak elismételni, úgyhogy csak annyit tettem hozzá, hogy "Sok szerencsét!". Majd pedig visszatértünk a kitsune-s ügyletekre. Úgy tűnt, eleinte nem értette, hogy lehet ez poén, majd mintha kicsit megszeppent, és talán még kicsit szégyellte is volna, hogy nem úgy vette, mint ahogy értettem. Vagy csak belemagyarázom, az is lehetőség. Mindenesetre a sztorizgatás közben úgy tűnt, egész jól szórakozott, egészen amíg megakadtam a megszállásnál. Akkor már egyértelműen jól szórakozott az én rovásomra. Amikor még oldalba is bökött mellé, kicsit megugrottam, és tudtam hogy már nem menekülhetek, úgyhogy egy lemondó sóhajtással belementem ebbe is.
-Nos, elkezdtem viccelődni, hogy olyan finom volt a kaja, hogy lehet megszállom, hogy mindig ilyen finomat ehessek. A kitsune-k két módon tudnak fiatal nőket megszállnia a hagyomány szerint, az egyik a körmök alatt, és a másik, amire nem emlékeztem, amíg Shu fel nem hozta, az hogy... a fiatal hölgyek.... mellén keresztül - mondtam egyre egyre vörösödve, küzdve hogy ne pillantsak az említett részek felé most is. Persze, ez vesztett harc volt, és körülbelül azzal egy időben szaladt a pillantásom a megfelelő pontra, amikor végére értem a mondatnak. Persze, amikor rájöttem, hogy mit csinálok, gyorsan elkaptam a tekintetem, de elég egyértelmű volt hova is néztem. Próbálva menteni a menthetetlent, kissé megint hadarva folytattam.
-De ez igazából csak azért volt zavarba ejtő, mert erre a kis részletre én nem emlékeztem, ő viszont igen, és hát az ő alkatával ezt félre lehet értelmezni, mert hát neki...- még éppen sikerült elharapnom a mondat végét, és persze ahelyett hogy segítettem volna magamon, még mélyebbre ástam magam. Mi a fenét művelek mégiscsak? Nem éppen úgy terveztem a magyarázatot, hogy felhozom Shu ilyen irányú méreteit Kiwinek. Nem mintha különösebben annyira tudtam volna a méreteit a láthatón kívül, de ez ettől függetlenül is egy rossz és zavarba ejtő fordulat volt részemről. Legalábbis nekem. Majd kiderül, sikerül-e kivágnom magam, vagy sem, de addig is vissza szafarizáshoz.
-Most hogy mondod, igazából láttam ilyen-olyan kisvadakat, de nem törődtem velük eddig... hmm. - kicsit elgondolkodtam, láthatólag bőven van még része az SAO-nak, amihez nem konyítok.
-Ahogy gondolja, Kiwi-hime, nekem mind két variáció egyenértékűen vonzó - mondtam, próbálva minél elegánsabban megfogalmazni, és mellé egy, a lehető legbájosabb arckifejezéssel kivitelezett meghajlást produkálni, bár az magán az arckifejezésemen valószínűleg rontott, hogy felfelé görbült a szám széle.