Búbánat Fogadó

Annyira el volt merülve a tervezgetésben, hogy szinte észre sem vettem, hogy valaki közeledik hozzám csak mikor már ott állt mellett és üdvözölt. Mélán oldalra néztem és egy rendkívül csinos, hosszú fekete hajó leányzót pillantottam meg. A normál világban ilyen szépség rám se bagózott volna, nehogy kedvesen megszólítson. Úgy éreztem valahonnan nagyon ismerős csak nem akart az eszembe jutni, hogy honnan. Lehet, hogy egyszer mellette ücsörögtem a szökőkút mellett? Nem mert egy ilyen személyiséget nagyon nehéz elfelejteni és nemcsak a szemkötőjére gondoltam. Csak úgy áradt belőle valamiféle megmagyarázhatatlan erő. Pár pillanatig állt mellett mosolyogva én meg csak bámultam, mint borjú az új kapura. Szerencsére már eltöltöttem egy kevés időt a játékban így elkezdett kialakulni az új személyiségem. Normál esetben elszégyelltem volna magam, amiért állni hagyom szegény vendégemet és kapkodva hellyel kínáltam volna. Ezt sikerült lenyelnem majd a szokásos szigorú tekintettem kíséretében elegánsan mutattam az egyik üres székre. Ő azon nyomban el is foglalt a helyet, ami arról árulkodott, hogy nem szokott lacafacázni. Ennek köszönthetően beugrott egy kép amint egy csapással végez egy vérszomjas farkassal. Már tisztában voltam vele honnan ismerhet ugyanis mindketten bent voltunk azon csapatban, ami egy farkasokkal teli barlangba ment szimatolni. Valami még rémlett róla azonban hiába erőltettem a fejemet nem jutott az eszembe.
- Hogy vagy?

Tudom a mogorva menő fickó ímázshoz nem illett a kérdezősködés azonban valamit nekem is mondanom kellett. Megint pár másodpercekkel később újabb emlék foszlányok törtek a felszínre.
- Nincs kekszem.
Ezt azért mondtam, mert annak idején kekszért cserébe felajánlotta a segítségét. Akkor még kissé bizonytalanabb voltam ám az óta némileg megváltoztam többet néztem szúrós szemmel és kevesebbet beszéltem.
- Hé csapos. –csaptam keményen az asztalra - Én is kérek ugyanolyat!- mutattam Seishin italára.
- Enné valamit? – fogalmam sem volt róla, hogy lehet-e ételt kapni, de ha igen és kér, akkor szigorú hangon azt is kérek a csapostól.

Végre kényelemben ki nyújtottam a lábam és nem zavart, hogy hozzá érek a másikhoz vagy is Ká lábaihoz. Nincs, ebben semmi rossz úgy hiszem. Kortyolok, az italomból majd szemem partneremre villan.
- Itt enni, kösz, de kihagynám. Bárha elég bátor vagy és merész csak nyugodtan az éhség érzeted el veszi ugyan, de az íze általában a kajának itt pocsék.
Be kell váljam régen ettem it néha, kevés aranyam volt és kelet egy hely korai időkben. Akkor még mind egy szobában aludtunk és egy ágyban kicsi a rakást játszva. Néha meg eset valaki a földön koppant mikor kitört a bunyó a takaróért.
- Nem is vágyok most kekszre. Igaz szeretem, de néha kell egy kis változatoság, nem kekszelhet folyton senki sem.
Az kekszelésnek van más jelentése is talán, meg sem fordul a fejemben. Fél szemem szó fukar úron van.
- Ha van valami amire kíváncsi vagy kérdez, ha nem tetszik a kérdés úgyse fogok válaszolni.
Kupám az asztalon pihent én pedig peremén körbe simítottam majd újra és újra. Eljátszadozva az ital tarolóval. Ma valahogy beszélgetni támadt kedvem, ezen a reggelen. Fura az is lehet, inkább dél van vagy este fele is járhat az idő. Nem is hajtott a kíváncsiság, hogy meg tudjam, milyen napszak van most.
- Egyébként nem egész izgalmas volt, a küldetés kicsit meg leptél engem.
Valóban igy is volt a viselkedése meglepett, meg esik néha valaki ilyen, mint ő még is ritka. Elmosolyodom azon, hogy az asztalra csap most való önmagát mutatja, vagy direkt keménykedik? Ki tudja, talán kiderül, talán lesz kedvem kideríteni.

Sikerült megtudnom, hogy ott rettenetesen rosszul főznek nem mintha tényleg enni akartam volna. Úgy éreztem muszáj megkérdeznem, hogy valamivel el tudjuk ütni az időt másrészről pedig, ezt követeli az udvariasság. Eredetileg azt terveztem, hogy magányosan töltöm a napot, de ritkán mennek a dolgok a tervek szerint. Bár talán jobb is, így mert nem jó dolog, ha valaki egyedül búslakodik hisz az ember társas lény. Nem bántódott meg attól a kifejezéstől, hogy nincs nálam keksz, mert úgy rémlett nagyon oda volt érte. Elmondása szerint néha szükség van egy kis változatosságra, amivel maradéktalanul egyet tudtam érteni. Elég volt, ha csak rám néztünk ugyanis én voltam eme mondásnak az élő példája. Odakint csak egy remegő, gyenge, magányos, senki voltam ám a játékban azzá válhattam, akivé csak akartam. Persze mindez nem egyik pillanatról a másikra és ki kellett tartanom az elhatározásom mellett, de még mindig távol álltam a célomtól. Azt terveztem, hogy én leszek a magas, viszonylag jóképű marcona fickó, aki segíti és oltalmazza a gyámoltalanokat és a gyenge nőket. Bár arra már régen rá jöttem, hogy nem igaz rájuk a gyengébbik nem kifejezés ugyanis sokkal erőszakosabbak tudnak lenni bármely férfinál.

Felajánlotta nekem, hogy azt kérdezhetek tőle, amit csak akarok, legfeljebb nem válaszol. Csak egyetlen egy dologra vagyok kíváncsi, mégpedig azt, hogy, hogy van.
- Megtettem. Hogy vagy? Mostanság. - gondoltam, ha kibővítem, az kissé megkönnyíti a dolgát.
Ekkor megkapta a várva várt sört, amit kissé megemeltem és ittam belőle egy jó nagyot. Elég különös élmény volt, mert előtte nem igazán ittam alkoholt. Közben arról mesélt, hogy sikerült meglepnem, amin el is gondolkoztam és ettől sikerült félrenyelnem az italom.
- Mivel sikerült? Meglepnelek. – mondtam értetlenül miközben próbáltam nem megfulladni.
- Szerintem nem volt olyan rossz. Hiszen még élünk. Iszol még egyet?

Igyekeztem olyan szűkszavú és nyers maradni amennyire csak tudtam azonban azt sem akartam, hogy megsértődjön, miközben keresem ki is vagyok valójában. Csak ekkor vettem észre, hogy a lábunk összeér, de nem szenteltem rá nagyobb figyelmet. Az is lehet, hogy már az alkohol beszélt belőlem, mert elég jó kedvem kerekedett. Nem voltam spicces csak jól éreztem magamat ennyi az egész. Miközben hallgattam szép lassan kiürítettem a korsómat.
- Remekül harcoltál akkor, sőt csodálatosan. Én is meglepődtem. Nem csak gyönyörű, vagy hanem halálos is.
Úgy tűnt, hogy mégis csak sok volt kezdetnek az a korsó sör, mert ismét úgy beszéltem mind hajdanán. Kissé megalázkodóan és rendkívül már szinte gyomorforgatóan nyájasan.
- Csapos. Még egy korsóval az ifjú hölgynek. – ezúttal a korsót csaptam az asztalra, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
Magamnak azért nem kértem, mert éreztem az ital káros befolyását és ezért megálljt parancsoltam magamnak. Nem volt szükséges, egy részeg két méteres hegyomlásra, ahogyan arra sem, hogy elveszítsem a nehezen kivívott tiszteletét. Nem tudom tényleg tisztelt azonban valami azt súgta, hogy kedvel, vagy legalábbis úgy tesz.

Figyeltem szemét, az arcát, ahogy beszél és engem meg a környezetünket figyeli. Kortyoltam egy kicsit, de utolsó kortyot számban tartottam. Nyelvemmel forgattam italt és ízlelgetem majd nagyot nyeltem.
- Azzal leptél meg, hogy ilyen jól bírtad. Pedig kezdő vagy ezt - Mutattam egy szem látszó szememre -még ezzel az egyel is jól láttam.
Fél mosolyra húztam a szám, igaza van a dologban nem volt olyan rossz. Tényleg még élünk, majd ha elég időt meg él idebent rá jön. Van, ettől sokall nehezebb dolog is, egyenesen rémálom vagy séta a pokolban fokozat. Ahol aztán tényleg egy rossz lépés és nincsen az a gyógy ital, ami meg mentené a bőröd. Ezt nem osztom meg vele, úgy is tudja, vagy majd rá jön egyszer.
- Igazad van még élünk, de azt napom jobban szerettem volna mást csinálni. Nem az volt vágyam, bűzös kazamatában töltsem az időt.
Kicsit szűkszavú volt, de nem izgatót különösebben majd csak meg ered a nyelve. Meg nem akkor úgy is jó, bár hülyén fog kinézni, ha csak egymást nézzük, és nem csinálunk semmit.
- Ohh hát izé szóval köszönöm, de szerintem nem érdemlek dicséretet.
Szemem hirtelen lesütöm és fejem elfordítom kisé, arcomon enyhén piros lesz. Nem még nem a bor, amit mondott az nagyon jól esett. Kicsit a kupám piszkáltam, még ami már üres volt. Látszott, bók halatán nem csak elpirultam, de kicsit zavarba is jöttem.
- Köszönöm, de nem vagyok én olyan szép meg minden....
Lopva fel pillantok mikor korsoját az asztalra csapja és elő bújik a kis ördögöm vagy is tigrisem. Elmosolyodom még mindig piros arccal.
- Csak nem szeretnél elcsábítani?
Teszem fel a nagy kérdést, ami talán kicsit motyogásra sikerült. Eddig egy maroknyian, nem annál is kevesebben voltak azok, akik ilyen szépeket mondtak nekem. Azóta legalább is, hogy egyedül maradtam ide bent.

Állítása szerinte legutóbbi közös kalandunkat nagyon jól bírtam és ezzel sikerült meglepnem őt. Én ezzel tudtam volna vitatkozni hisz a munka oroszlán részét ők, vagyis az átmeneti társaim végezték el. Ezután rámutatott az ép szemére mondván azzal is látja, milyen ügyes vagyok. Fogalmam sem volt róla mi történhetett vele azonban gorombaság lett volna megkérdezni ezért nem is tettem. Ráadásul még nem ittam eleget ahhoz, hogy megsértsem az alapvető illemszabályokat. Úgy tudtam, hogy abban a világban mindenféle sérülés azon nyomban begyógyul, amint védet, helyhez érünk. Lehet, hogy neki már azelőtt megvolt ez a kis problémája mielőtt bekerült volna a játékba.
-Én is szívesebben lett volna máshol.

Sikerült ismét meglepnem ezúttal azzal, hogy megdicsértem, ami elég különös. Elképzelhetetlen, hogy egy ennyire tehetséges és ügyes lány senkitől se kapjon dicséretet. Kezdeti zavarát nem vettem észre ugyanis nem voltam valami jó beszélgető partner.
-Ne butáskodj egy valóságos angyal vagy. Az olyanok, mint én csak álmodozhatnak arról, hogy egy olyan csodával beszélgethetnek, mint te.
Mikor megkérdeztem tőlem, hogy talán el akarom csábítani kissé sikerült észhez térnem. Normál esetben nem viselkedtem volna így ez bizonyára a sör káros mellék hatása volt. Elhatároztam, hogy nem iszok többet és jobban odafigyelek, arra miről is beszélek.
-Nem kellett volna fáradtan ilyen sokat innom. – abban reménykedtem, hogy elhiszi nekem ezt a kis füllentést.

Képes lettem volna lebuktatni magamat, hogy ez valójában nem is az igazi személyiségem. Vagy fél percig szigorúan néztem magam elé és igyekeztem minden agysejtemet latba vetni annak érdekében ne beszéljek több szamárságot.
-Nem. Igen. Talán.
Fogalmam sem volt róla, hogy így fogok reagálni egy kevéske alkoholtól, amit valójában nem ittam meg. Ekkor jött meg a csapos és letett a beszélgető partnerem elé még egy korsó sört.
-Van valami terved? Mit akarsz csinálni?

Csak hümmögtem egyet, na, igen, ezzel szerintem mindenki igy volt akkor. Legszívesebben a szobámban párnák közt fekve hallgatva a kinti világ jövés menését.
Vagy tengerparton, az is jó hely annyit fel lehetne sorolni össze számolni is nehéz volna.
Üres kupám piszkáltam továbbra is néha picit meg löktem csak annyira pár millimétert mozduljon máskor pedig peremét simítottam körbe és körbe. Valahogy fel kellett találnom magam azok után, amit mondott nekem.
- Ehhh őőő őhhmm. Hát egy biztos angyal az nem vagyok, és csoda sem én nem tudok ezekröl. Egyébként milyenek az olyanok, mint te?
Nem figyeltem az arcát, nem néztem rá vállmagasságnál feljebb. Habár jól estek a bókok, mert kinek ne esne jól az ilyesmi zavarba hozott. Teljesen elpirultam mit egy főttrák, az is lehet, pecsenyének néz, és ezért akar ennyire meg piritani? Hát nem vagyok elégé vörös már igy is? Azért sikerült ki zökkentenem egy kicsit, hallá az égnek.
- Most akkor melyik? Nem, igen vagy talán?
Csapos közben meg hozta borom, annyira nem voltam szomjas, na jó hazudok pokolian szomjas vagyok. Bele is kortyoltam egy kicsit, nem törődve pár csepp el szökött. Le gördült szám sarkán végig le államig onnan pedig lecseppent és eltűnt a ruhám alatt.
- Szóval igen vagy talán a válaszod ezek szerint értem én.
Mondom meg törölve szám egy darab rongyba, ami talán direkt ilyesmire tartok magamnál.
- Nem volt semmi különösebb tervem, tegnap már ki nyújtóztattam magam és szórakoztam egy jót idebent.
Kupám figyelgettem, még mindig nem néztem rá, viszont lábamal megböktem direkt.
- Szóval csábitás könnyítésé itallal. Jó sokba fog kerülni neked aranyban, ha meg akarod próbálni. Vissza térve a mai napra, este otthon kellene végre aludnom. Biztos kapni fogok a fejemre, amiért eddig még csak üzenetet sem írtam merre csavargok megint. Ez még bőven odébb van amig elég érdekes a társaság és van mit csinálni.
Ismét meg bökőm, hátha észbe kap egy kicsit. Ne már nekem keljen meg mondani mit mondjon. Mit szolnál ha, vagy lenne kedved nem nagy ügy. Egyébként is nincs abban semmi, ha két ismerős beszélget valahol máshol is ami nem egy kocsma..

Meg akart győzni arról, hogy márpedig ő nem angyal és nem is egy csoda. Ezzel én vitába szállhattam volna azonban bölcs módon mégsem tettem. Tisztán emlékeztem mikor egy-egy mozdulatától pixel felhőben úszott az egész környék. Én csak álmodozhattam, hogy ügyes és erős legyek akárcsak ő. Megkérdezte tőlem milyenek a hozzám hasonló alakok, amire nem tudtam mást válaszolni csak hümmögtem. Nem mondhattam el neki, hogy a valóságban fele akkora voltam és még negyed annyira sem jóképű. Legszívesebben elkezdtem volna magamat ostorozni, hogy egy idióta tökfilko vagyok, egy tehetetlen idióta.
-Lusták. – mondtam hanyagul közben igyekeztem nehogy kiessem a szerepemből.
Szegényke valami oknál fogva nem nézett a szemembe, bizonyára azért mert nem akarta, hogy lássam milyen dühös.

Megkérdezte tőlem a három válasz közül, amit adtam melyik a helyes, amire ismét hümmögtem mintha erősen gondolkoznék.
-Mindhárom.
A csapos végre meghozta a hölgy italát, amitől egy pillanatra ökölbe szorítottam a kezemet és alig halhatóan csikorgattam a fogamat. Én is ugyanazt ittam, mint ő mégis valamiért úgy emlékeztem, hogy sört ittam. Most gondoljatok bele, hogy lehet valaki ennyire idióta? Később belegondoltam nagy valószínűséggel nem az a korsó okozta a jókedvemet illetve nem csak az. Pusztán a jelenléte is arra késztetett, hogy örömömben körberepüljem a kastélyt.
-Néha szükség van egy kis pihenésre.
-Nem az itallal akarlak elcsábítani, ez csupán egy gesztus. Az arany meg nem lényeg, van, ami fontosabb.

Vele ellentétben én egyedül éltem, egyik olcsó szállásról a másikra barangoltam. Végignéztem rajta elmosolyodtam majd megvakartam a fejemet. Sajnos nem bizonyultam valami jó beszélgető partnernek, mert hamar kifogytam a beszédtémából. Ráadásul teljesen meg voltam kavarodva melyik személyiség is vagyok én a magabiztos morcos vagy a kedves gyáva nyúl.
-Én magányosan élek. Megkérdezhetem miért jártál ilyen lepukkant helyen? Egyáltalán nem illik hozzád.

Fel vonom a szemöldököm a kupám kezeim közt. Elé szűkszavú egy biztos, a válaszaival nem fog senkibe sem lyukat beszélni. Hát még szép, ő ilyen és kész nem az a társalgós fajta. Ezek szerint inkább a tettekkel szeret beszélni? Az se rossz dolog, be kel valljam és tetszik is mert akkor talán van benne elég bátorság meg tegye amit akar.
- Lusták értem, hát elég tömören fogalmaztál. Igy talán jobb is minden napra egy apróság egy szó egy jellemzés. Válaszod, hogy mind a három elégé titokzatos ám igy az egész.
Elmosolyodtam bár inkább futó dolog csak egy apró villanás. Ohh igen a szórakozás és a pihenés két kellemes dolog. Az a baj van, aki keveri a kettőt és mivel senki sem egyforma neki ez a kettő biztosan mást jelent, mint nekem.
- A pihenés az jó, elfelejtetted hozzá tenni talán, igen vagy nem akarlak elcsábítani.
Most jön a fordulat amitól talán kizökken egy kicsit. Legalább is remélem és válaszára is kíváncsi vagyok.
- Mi van akkor, ha én akarlak elcsábítani?
Egyszerű kérdés, nekem legalább is nekem, de remélem kicsit ki zökkentem a szűkszavúságból.
- Én is többnyire egyedül vagyok azóta, hogy csak én éltem túl a csapatunkból idáig.
Kupám nézegetem ábrándozva emlékek közé merülve, jót és rosszat egyaránt fel idézve. Mi után elvesztettem öket azt hittem bele roppanok testileg és lelkileg is. Időm javát az töltötte ki kocsmáról kocsmára vándoroltam a szintek közt. Jó formán napról napra éltem, miközben legbelül egyre jobban sírtam egy sötét szekrény mélyén. Aztán végül is valaki fel feszitette a szekrény ajtaját és kirángatott.
- Emlékezni, csak emlékezni a múltra többnyire. Vagy, mert nem akartam haza menni. Minek, ha úgy is üres a szoba és senki és semmi nincs ott?
Böktem ki és egyszerre ki ittam a kupám teljes tartalmát. Lehet, iszok még egyet, de nem biztos nemzetközi jelzésnek meg felelően helyeztem az asztalra üres kupát.

Úgy tűnt ne igazán elégedett meg attól a válasszal, amivel magamat és a hozzám hasonlókat jellemeztem, de nem mondtam többet. Egyrészt mert nem akartam magamat tovább égetni másrészről pedig nem is tudtam volna mit mondani. Ezért csak hallgattam és néztem rá hátha ettől kicsikét bölcsebbnek tűnök. Azt is megtudtam, hogy kissé titokzatosan sikerült beszélnem, amiért örültem, mert azelőtt csak marhaságot sikerült összehordanom. Abból sem sikerült kibeszélnem magamat, hogy el akarom-e őt csábítani vagy sem.
~ Mondjuk nem lenne olyan rossz ha összejönne. ~ gondoltam magamban.

Rendkívül csinos lány volt a kis szépséghibáját leszámítva és bármely fiú a fél karját oda adta volna érte. Ugyanígy voltam én is csak sajnos nem mentem volna semmire ugyanis rövid idő alatt rájött volna én valójában egy unalmas, alamuszi, idióta vagyok. Persze ezennel tenni akartam azonban nem megy egyik pillanatról a másikra. Mikor megkérdezte tőlem mi van, ha ő akar engem elcsábítani egyszerre megállt minden. Ha jól figyelt halhatta, hogy a fejemben megálltak a fogas kerekek s csak a huzat csapott némi zajt odabent. Nagy kerek szemekkel néztem magam elé miközben tátogtam akár egy partra vetett hal.
- Ő,ő. – szép tartalmas beszéd és egyszer sem gyakoroltam.

Fogalmam sem volt róla mit kéne ilyenkor tenni ugyanis sohasem mondtam nekem effélét azelőtt. Végül próbáltam úgy tenni mintha ez a nyögés egy torokköszörülés része lenne.
- Hehe ez érdekes. Sok mindent mondtak már ilyet még nem.
Ha nincs senki a szobában, akkor senkinek nem tudsz csalódást okozni. – beszéd közben a plafont bámultam és nem is igazán figyeltem oda mit is mondok.
Úgy tűnt még nagyon sokat kell ahhoz gyakorolnom, hogy ne csak a külsőm, hanem a beszédem is olyan legyen, mint egy népszerű fickó.

Közel hajolok egy kicsit és szemébe nézek egyenesen komoly tekintettel. Arcom se rezdül, mint ha csak szobor lennék.
- Hozzám nem elég pár kupa bor pár szép szó.
Félre söpröm a kupát miért? Mert ehhez van kedvel elnyúlok az asztalon miközben csuklók egy picit.
- Viszont ha meg tudsz nyerni magadnak....
Nem lövöm le a poént, mert attól függ hogyan is nyer meg magának. Van valaki, akit testvérem ként szeretek és olyan is van, akitől zavarba ejtő gondolataim támadnak. Ahányszor fel idézem azokat a perceket onsenben, egy részem vágyik arra a figyelemre és törődésre. Ettől úgy érzem, mintha lenne valaki mellettem, akit más kép is szerethetek, mint nővérem.
- O,o ,oo tudok én bét és cét is.
Válaszoltam a tartalmas fogalmazásra amit elő adott és nyugtázhattam mosolyogva a kérdésem meg tette a hatását. A cica szerepét egy időre talán én birtoklom és most Ká lett az egér. Vajon meg fog fordulni ez az állás, van bátorsága macskának lenni és le vadászni az egeret?
- Majd egyszer meg érted Ká, ha elég ideig élsz itt bent. Mikor már nem az első barátod hall meg kezeid közt. Még ha van is hova menned az emlékek a mélybe húznak.
Az asztal lapjába karmolok, legalább is szeretnék, ahogy ökölbe szorítom a kezem.
- Olyan ritkán látom a nővérem, szívesen okoznék, csalódást vagy bármit csak leszidjon egy kicsit.
Nagyot sóhajtok és nyelek egyet, nem tudom miért mondtam ezt ki egyenesedem a székemen.
- Van kedved eljönni innen? Itt ugyan is egyre rosszabb a levegő.
Levegő minőségével indoklom a viselkedésem, ami elég nevetséges talán. Nem érdekel, csak az vajon követ, ha el megyek vagy nem? Reménykedtem benne, hogy ma szerencsém van és elindulunk valamerre, nekem az irány mindegy volt csak menni akartam.

Nem tudom, hogy abban a világban létezett-e a láz azonban úgy éreztem mintha az egész testem tűzben éget volna. Ahogyan beszélt hozzám, a szeme, a mozdulata, mind-mind rendkívül egzotikusak voltak és egyben csábítóak. Egyik gondolatom az volt, hogy azon nyomban felpattanok a helyemről és megcsókolom olyan szenvedélyesen, ahogy csak tudom. Végül mégsem tettem meg több okból kifolyólag. Az egyik az volt, hogy soha életemben nem csókolóztam előtte a másik pedig félő, hogy rosszul sült volna el. Csak a filmekben történik meg, hogy egyetlen csókkal meghódítja a szíve hölgyét és meg sem állnak az ágyig. Bizonyára csak azért viselkedett így velem, mert nem tudta, hogy aki szemben ül vele nem más, mint egy rakás szerencsétlenség. Vajon mivel nyerhette volna meg magának ezt a tűzről pattant menyecskét egy magamfajta senkiházi. Valamit viszont válaszolnom kellett ugyanis nem hagyhattam csak úgy szó nélkül.
~ Gondolkozz, gondolkozz mit kéne kéne mondanom.~ gondoltam magamban.


Normál esetben csak hebegtem és habogtam volna ám ekkor csak némán hallgattam és igyekeztem kitalálni valami okosat. Régebben olvastam valamit egy könyvben, de valamiért nem akart eszembe jutni. Óvatosan kinyújtottam a kezemet és gyengéden megpróbáltam megsimítani az arcát persze csak akkor, ha engedte.
- Az ami íj könnyen megnyerhető nem érne többet mint egy korsó moslék. Maradj meg ilyennek. Ezen a szomorú helyen szükség van hozzád hasonló égkövekre.
Tulajdon képen ugyanazt csináltam, mint eddig, vagyis hetet-havat hordtam össze. Nem is tudom mit képzeltem, a legjobb esetben is kinevet és otthagy. Sosem értettem a díszes beszédhez, sem í rímfaragáshoz meg még egy csomó dologhoz. Mikor a magányról kezdett beszélni az arcom elkomorodott, mert eszembe jutott kiket hagytam magára odahaza. Úgy véltem ez a legjobb megoldás és egy napon megértik miért tettem az, amit tettem.

- Talán én éppen ezért nem kerültem senkivel sem közelebb kapcsolatba eddig. Így ha meghalnak, akkor nem bánkódom utánuk és fordítva. Igaz, ha én itt netán fűbe harapok és erre jók az esélyek senki sem bánkódna utánam. Legfeljebb két ember odahaza.
- Persze, mehetünk csak utánad.
Miután kifizettem az elfogyasztott italokat felkeltem, de szerencsére nem szédültem a sok bortól, úgy tűnt mégis a leányzó gyakorolt rám derítő hatást. Kihúztam magam és igyekeztem oly egyenesen állni akár a cövek mondhatni katonásan.

Ahogy haladtunk kifelé velünk szemben jött egy vidám párocska, akik elég hangosan beszélgettek. Bizonyára nagyon közel ismerősök lehettek, mert a lány szinte belecsimpaszkodott a fiú karjába.
- Ugye milyen jól éreztük magunkat a meleg vizű medencénél?
- Igen valami fantasztikus volt, ahogy együtt élveztük finom forró vizet.
- Igen ráadásul végre láthattalak az bikinidben.
- Te kis huncut. Azt hiszed, nem tudod azért hívtál el, hogy láthass félmeztelenül. Legközelebb próbáljuk ki a szaunát is. - erre a lány a mutatóujjával végigsimította a barátja arcát.

- Már megint csak a szép szavak Ká, el fogok olvadni miattad.
Célzás és találat a köves meg jegyzésére. Valóban lassan annyit bókol, elérem azt a szintet, hogy elolvadok. Nem a gyönyörtől attól nagyon mesze állok jelenleg, inkább atoll az arcom szinte lángol lassan annyira piros lesz.
- Egy ideig én is féltem attól újra kapcsolatba kerüljek másokkal. Igazából senkit és semmit nem tűrtem meg a közelemben. Az ilyen vagy még ettől lepukantabb helyeken verekedtem.
Egy érmét pöcköltem a pult mögött álló alak felé aki pörkölt szaft foltos felsőjében ott feszitett büszkén.
- Aztán volt, aki fel nyitotta a szemem, öröké nem bújhatok el. Egy pohár kakaó fahéjjal és az ölelése elég volt. Meg persze a szavai a jelleme mindent félre söpört és lerombolt. Lenyúlt a lelkem mélyére felszínre hozta az igazi énem.
Már léptem volna ki az ajtón amikor be viharzót a gerlepár, félre álltam had jőjenek csak. Láttam már pár ilyen hasonló dolgot idebent az a kérdés ki csábit el és használja ki a másikat. Az is lehet tényleg ilyenek, bolond naiv lelkek.
- Egyébként sajnálni fogod, azt mikor ki kerülünk innen nem ismertél és nem engedtél közel magadhoz senkit idebent. Jelenleg ez a mi valóságunk, még ha nehéz is elfogadni.
Fél szememmel Kára sanditok majd a párocskára. Remélem nem gondolt arra, valami hasonló helyre akarok menni. Még én sem igazán tudom hova szeretnék indulni, ki tudja, lehet hasonló helyen kötünk, ki mint az a kettő. Vagy esetleg valami más, hm, hát majd a jelenlegi kedvem és a vak szerencse csak elvezet valahová.
- Egyébként, remélem nem gondoltál semmi rosszra, amikor meg kérdeztem van-e kedved innen lelépni. Nem szeretném ha félre értenéd a dolgot, ha nem jöttél volna én akkor is elmentem volna. Csak igy van kivel kóborolni most jobban érzem magam kicsit.

Nem tudom, hogyan sikerült elérnem viszont úgy tűnt, hogy a bizalmába fogadott ugyanis elkezdett mesélni a magán életéről. Olyan dolgokat tudtam meg, amit idegenekkel nem szoktak megosztani az emberek legalábbis én nem. A beszéde kissé olyan tanmese szagúnak tűnt azonban ezt egy cseppet sem bántam. Ha egy telefonkönyvből olvasott volna föl azt is boldogan végighallgattam volna. Megtudtam, hogy a kezdtetekben ő sem engedett közel magához senkit sem és nagyon sokat verekedett. Ez mondjuk tipikus a hozzánk hasonló embereknél, de én nem szándékoztam másokkal ökölharcot vívni. Egyszer csak találkozott valakivel, aki megmutatta neki, hogy a magányon kívül van más út is, egy sokkal jobb. Lehet benne valami azonban egyelőre nem érdekelt csak az, hogy egyedül maradhassak és csak a saját bajommal törődhessek.
- Én nem te vagyok. Jó ez így.

Talán el kellett volna nekem is egy ilyen megváltó angyal csak sajnos az ilyesmi nem terem minden bokorban. Ráadásul nincs rá garancia, hogy a helyes ősvényre tudott volna terelni.
- Ha kikerülök, minden megy, úgy megy majd mind azelőtt. Szürkén, unalmasa, hétköznapian.
A való világban majdnem mindeni tojt a fejemben, persze volt néhány barátom, de nem voltunk valami közeli ismerősök. Megértettem, hogy az a mi valóságunk és ezt el is fogadtam ezért viselkedtem úgy, ahogy viselkedtem.
Mikor a szerelmes pár elhaladt mellettünk kissé megdobbant a szívem, hogy vannak még olyanok, akik képesek élvezni az életet.

Megkérdezte tőlem, hogy nem gondolok-e valami rosszra azok után, hogy hallottuk a párocska enyelgését.
- Mit képzelsz te rólam? – mondtam sértődötten és elrántottam a fejemet majd a mellkasomon összefontam a kezemet.
Mondjuk tényleg jólesett volna egy forró fürdő és igen bevallom szívesen megnéztem volna azt a lány fürdőruhában. Sajnos ezek a gondolatok akaratomon kívül formálódtak meg mondjuk úgy a hormonjaim által. Bár mivel az egy virtuális világ volt így nem tudom, hogy ez a kifejezés helytálló volt-e. Lehet, hogy mindezt a piszkos fantáziám számlájára lehetett írni, aminek a létezéséről én nem is tudtam.
- Magadra hagyhatlak, ha úgy látod jónak. Amúgy oda megyünk, ahová mondod. – még mindig elfordítva tartottam a fejemet.