Mennyei Szoba

by **Mirika** Vas. Ápr. 05 2015, 14:51

Magyarán a pihenőszobákra használt gyűjtő elnevezés. Ezek kisebb emeleti helyiségek, ahol a lényeg a gondtalan időtöltésen van. Kellemes pasztellszínek, kényelmes bútorok, különféle játékok jellemzik ezeket a szobákat, na meg a kilátás: a Mennyei Szobáknak hatalmas ablakaik vannak, melyek tökéletes rálátást nyújtanak Nyster városára.

by **Rikomono** Hétf. Jún. 27 2016, 11:01

Idióta. Nyakamba rakja ezt a sok felelősséget, ő meg lelép. Nagyot sóhajtottam, miután beléptem a szobába, amit kiszemeltem, majd az ajtónak vetettem a hátam kicsit. Az tuti, hogy én ilyesmire teljesen alkalmatlan vagyok, tehát az első számú célom az lesz, hogy lepasszoljam ezt a dolgot valamelyik lúzerre. Ötletem sincs, milyen állapotban vannak, hogy fog menni ez az egész ismerkedés, nekem kurvára nem való az effajta bájolgás. Mintha valami anonim alkoholista egyletbe csöppentem volna, sziasztoook, én Riko vagyoook, örülök, hogy megismerhetlek titekeeet... Na, ezt nem! Ettől függetlenül összecsődítettem a társaságot, mert így azért mégse maradhatok az árnyak között. Meg látni is akartam, kik alkotják ezt a céhet.
A szoba nem volt nagy, még tíz ember se fért volna el kényelmesen, de pont így volt jó. Nem ismertem még ki magam az épületben, de a termet azt ismertem, ahol a céhgyűléseket kellett volna tartani, és az olyan kibaszottul óriási volt, hogy nem kértem belőle inkább, kerestem egy kisebb valamit. Így jutottam el ide. Ledobtam magam az egyik kényelmes székre, és vártam... úgy egy percet. Nem bírtam ülve maradni, szóval felpattantam, és elkezdtem körbejárni a szobát. Képek a falakon,egy pillantás a tükörbe... öcsém, irtó hülyén festettem macskafüllel, de fel akartam venni. Kis provokáció, tudtam, hogy a Miri csajnak ez fontos cucc volt, nekem viszont eszem ágában se volt viselni, mert hót gyenge kés. Aztán tovább kinézni az ablakon, az legalább lefoglalt egy picikét, de csak egy pindurkát. Inkább járkáltam fel-alá, minthogy egy helyben dekkoljak értelmetlenül. Fasság volt ilyen korán ideérni, késnem kellett volna és utoljára beesni. Na, az illett volna hozzám.
- Hol vagytok már?! - horkantam fel türelmetlenül, miközben ránéztem az ajtóra, ami csak nem akart nyílni. Hát kinyitottam én, hogy kikukucskáljak, hogy az első érkezőt kis tapssal sürgessem meg, hogy szedje a virgácsait.

by **Atoru** Kedd Jún. 28 2016, 11:59

Még mindig nem tudtam teljesen kilábalni Miri... kilépése miatt, de próbálkoztam. Nagyon próbálkoztam.
Nem csak Kokoro miatt, hanem a céh miatt is. Most, hogy ő elment, a céh talán még jobban szétbomlik, amit nem szeretnék. Ayani kedves, ahogyan Mirika is. Bár bevallom, vannak olyan tagok, akikkel nem is találkoztam még. Csak egy üzenetbe került volna, hogy felkeressem őket, de nem szakítottam rá időt. Persze, mondhatnám azt is, hogy ők sem tették, azonban ez nem megoldás.
Az üzenet váratlanul ért. Az egyik ismeretlen céhtag küldte, eléggé... sajátságos stílusban. Viszont lényegre törő volt.
Felugrottam szerelmemhez a szobájába, és együtt mentünk le a gyűlésre. Ő olyan volt, mint mindig. Visszafogott, félénk, barátságos. Jó volt látni, hogy legalább néhány dolog nem változik.
Megmondom őszintén, kissé ledöbbentem, amikor megláttam a lányt... cicafülekkel. Kokoro talán érezhette is, hogy egy pillanatra megfeszülök és a kezem ökölbe szorul. Aztán elmúlt a pillanat. Kedvesen mosolyogtam a lányra és kissé meghajoltam: - Atoru vagyok, örvendek... Kedvesem, te nem mutatkozol be? - bátorítottam, amennyire tudtam. Olyan kevés az önbizalma. Én ennek ellenére szeretem.
Csak ezek után léptünk be, nem zavart az sem, ha sürgetett. Elvégre nem azért jöttünk, hogy sietve lezavarjuk. Hanem azért, hogy megbeszéljük. És a céh fele még nem volt itt.
Ezt követően helyet foglaltam és mutattam Kokorónak, hogy üljön le mellém. Ha nagyon ideges volt, megpusziltam, megfogtam a kezét és nyugtattam, hogy nem kell félnie. Jackalt is megsimogattam, közben pedig a lányt mértem fel, ezt a bizonyos Rikót. Nála vannak Miri dolgai, így nagy eséllyel jóban lehettek, megbízhattak egymásban. Vajon neki is hasonló a stílusa? Vagy pont az ellentéte lesz? Erre nagyon kíváncsi vagyok.

by **Kokoro** Szer. Jún. 29 2016, 16:41

Mostanában sok a levél. Olyan sok. Még nem volt ilyen sok. Kettő. Vagyis, volt már kettő. Több is. De nem ilyen hamar. Legtöbbször kovácsolni kértek. Én pedig megcsináltam. Szeretek kovácsolni. És már nagyon könnyen megy.
Mirika is írt. Nem tudtam, mit kér, megnyitottam. Nem kért semmit. Nem értettem. Én azt hittem, ő szabad. Ezek szerint nem? Neki is kellett vajon dolgoznia? Én szabad vagyok? Mert már nagyon régen nem dolgoztam. Már nagyon-nagyon régen. Megtudtam már, hogy évek óta. És a Nevelők még nem büntettek meg. Még nem jöttek el ide. Ezek szerint szabad nem dolgozni? Akartam neki írni vissza, de nem engedte a rendszer. Ilyen hibaüzenetet dobott ki. Arról a Barátlistámról is eltűnt. Félredöntöttem a fejem.
Atoru elmagyarázta. Legalábbis, azt hiszem. Néha megállt és maga elé meredt. Én is oda néztem, de nem láttam semmit. Magyarázta, és végül bólintottam, de nem értettem. Valami olyasmi történt, mint a Vendéggel. Aki a Pénzt adta. Ő is úgy ment el, hogy nem látom többé.
És volt a másik levél. Őt nem ismertem. És ő sem kovácsolást kért. Hanem hogy találkozunk. Céhgyűlés. Azt tudtam, micsoda. De még sosem voltam ilyenen.
Azt hiszem, túl erősen kapaszkodom. De én félek. Minden lépéssel egyre jobban. Jackal és Norm előre szaladnak. Most Norm is szedi a kis lábait. Mind a nyolcat. Versenyt futnak az ajtóig. Eltűnnek a szemünk elől. Aztán visszatérnek, és megfordulnak, ismét versenyezni. Játszanak. Ez kicsit megnyugtat. Végül odaérünk. Mindig egyre kevesebbet kell futniuk. És kihajol az ajtón egy lány. Biztos dolgozik, mert úgy van öltözve. Olyan különlegesen, amit néha tőlünk is kértek. És tapsol, hogy siessünk. Én pedig megtorpanok miatta. Atoru is megfeszül. Ő is ideges. Végül megyünk tovább.
Kicsit elbizonytalanodom az ajtóban. Ez így nem céhgyűlés. Akkor most nekem kint kell maradjak? Nem, mert Atoru velem együtt lép be végül. Kíváncsian körbenézek. Nincs ágy. Összezavarodom. De hát az öltözéke...
-Eh? -nézek fel kérdőn. Mit csináljak? Mutatkozzak be? Oh, persze. Elengedem a karját. Elrendezem a szoknyám és meghajolok, ahogy kell. A hangom halk. Én is alig hallom.
-Üdvözletem. Houseki no Kokoro vagyok.

by **Ijichi Sou** Szer. Jún. 29 2016, 18:12

A céhházat tudtam merre van, az emberekről ha nem is ismerem őket, szóbeszédet már hallottam. De kizárt hogy ők tudnák ki is vagyok és ez… ez nagyon is jól van így. Nem szoktam ott aludni, nincs is bérelt szobám, viszont Miri elköszönése után sem estem letargiába. Teljesen meg tudom érteni, sőt csodálkozom hogy egy ilyen döntést eddig halogatott. De ő Miri, egy ilyen lánynak mint ő nehéz ténylegesen a fejébe látni. Viszont nincs ok gyászra, sem szomorúságra, ameddig ő vidám addig mi miért legyünk olyan önzőek hogy ezt sajnáljuk tőle. Gondolom a felépüléssel is számolt, hogy az sem lesz könnyű számára, idő és energia mire visszanyeri teste eredeti szépségét, és energikusságát. Viszont az én történetem itt kezdődik el ebben a céhházban. Kaptam egy üzenetet és röppentem is rá ahogy tehettem. Nem jöttem zavarba az idegenektől, én vagyok Miri egyik hagyatéka, ha úgy tetszik, akit legutóbb invitált. És illően kicsit megkésve érkeztem. Nem ismertem még ki úgy magam ezeken az útvonalon, és az épületen belül sem, így ha pár percet is de késve érkeztem.
- Üdvözletem. Velem még nem találkoztatok, Ijichi Sou vagyok, szolgálatotokra. – Egy bazsaly az arcomon, mikor végignézek rajtuk. Két kislányka és egy fiúcska. Mondom ezt én, amikor ezzel a külsővel én, ha tűnök itt a legkisebbnek közülük. Végül helyet foglalok, vélhetőleg a párocska egymás mellett ül, így nekem marad az ezüsthajú azon oldala amelyik szabad. De ha nem is így, ami biztos, hogy a közelségét keresem. Majd várom, hogy neki kezdjünk a dolgoknak. Egy ideig úgyis csak hallgatni fogok, legalábbis előrenézve úgy vélem.

by **Rikomono** Szer. Jún. 29 2016, 19:09

Pár perc alatt besorjáztak hárman, és ennyi. Nem vártam tovább, és ha valaki esetleg még beesik, azt se fogom lebaszni, mert elkésett. Én nem az anyukájuk vagyok, hogy neveljem őket, az ő bajuk, ha esetleg lemaradnak valami fontosról. A bemutatkozásom is csak egy kurta Rikomono volt mindegyiküknek, meghajlás és hasonló baromságok nélkül. Semmi okom nem volt rá, hogy tiszteljem őket, én inkább örülnék a helyükben, hogy megszabadulhattam a japán társadalom hülye hóbortjaitól és elvárásaitól, nem hogy kövessem őket itt is. Valamilyen szinten ez is egy hazugság volt, tettetni a jópofizást egy vadidegennel. A kék hajú srácon amúgy is láttam, hogy beütött a kis provokációm, neki aztán pláne semmi oka nem volt hajlongani előttem.
Még egyszer kilestem, de mivel más nem jött, így bevágtam az ajtót és a többiek felé fordultam. Végigmértem őket: a kék hajú és a csajszi jól láthatóan egy párt alkottak, a másik srác viszont ismerős... elég helyes volt, és láttam a pillantásán, hogy én is bejövök neki. Mondjuk olyan kisugárzása volt a csávónak, mint akinek minden nagymellű csaj bejön, maximum ráhúz egy zacskót a fejükre.
- Huppanj le, ha akarsz, én nem szeretek ülni. Legfeljebb, ha van alattam valaki - mondtam is neki, mielőtt esetleg arra várt volna, hogy én hová ülök, csak hogy mellettem köthessen ki - Te meg amíg nem ismétled meg a neved olyan hangosan, hogy a szomszéd szobában is hallani lehet, addig Bogaram leszel. Nem fogom túráztatni a fülem, csak mert nem bírod kinyitni a csöpp, kis szádat. Ja, és a pókodat tartsd távol tőlem, Nagyon távol - szólt a barátságos figyelmeztetésem a csajszinak. Léptem néhányat, majd megtorpantam előttük és derekamra csaptam a kezem. Köztünk egy asztalka, ha Sou is leült, na erre most feltettem a lábam, és azon megtámaszkodva dőltem előre.
- Nem fogok kertelni, Mirika rám sózta a céhvezetést, nekem viszont nem kell. Szóval melyikőtök érzi magában a kraftot, hogy csinálja helyettem? - szegeztem nekik a kérdést. Mondjuk a tekintetem eközben az Atoru nevű srácon nyugodott. Ő tűnt a legnormálisabbnak a három jómadár közül. A csajszi idegesített, a szépfiúról már most látom, hogy komolytalan fazon, ami nekem bejön, de az nem tuti, hogy jól járunk vele, mint kvázi vezérrel.
- Akármelyikőtök is vállalja, azt már most tisztázzuk, hogy nem vagyok csapatjátékos, csinálom a saját dolgom és nem engedek beleszólást. Ha kell valami, szólsz és megfontolom, ha nekem kell valami, én is szólok. Tiszta, ugye? - kérdeztem, majd levettem a lábam az asztalkáról, és megkerültem őket, mert akkor se fogok egy-két percnél tovább egy helyben maradni, ha odaszögeznek.
- Apropó, egyáltalán ki mit csinál? Én T4 páncélokkal és T3 fegyverekkel foglalkozom - kérdeztem még akkor, amikor mögöttük lépdeltem, majd nekidobtam a hátamat a falnak, hadd tekerjék ki a nyakukat, ha hozzám akarnak beszélni. Vagy okosak lesznek.

by **Ijichi Sou** Hétf. Júl. 04 2016, 01:46

Az esemény meglepett, de Miri levele után nem ért váratlanul. Ugyan megmondtam a lánynak hogy nem szokásom elkötelezni magam, a céh juttatása mégiscsak jól jöttek és hasznosnak bizonyosodtak.
Egy pillantás alatt bele tudtam volna szerelmesedni, a kissé különc modora, a karakán személye, de leginkább az adottságai azok, ami miatt úgy éreztem el akarom rabolni a cukorfalatot. A szokatlan az volt a dologban hogy általában megtalálom a lányok beceneveit egy pillanat alatt, úgy jön, a semmiből, de az ő esetében ez elmaradt. Pedig Nio, és Miri esetében is csak úgy bevillant a semmiből. Nem törődtem vele különösebben, csupán furcsállottam. Csendben hallgattam végig az eseményeket, az amiért itt vagyunk. A kérdést illetően egyértelmű volt hogy a Riko a másik srácot célozta meg, vártam hogy mit fog reagálni rá, miközben elmosolyodtam a helyzeten. A kicsi lánykán, akinek alig lehetett érteni a nevét szintén, de az a szelíd, apai mosoly amit az ilyen édeskék tudnak kiváltani nálam. Szép volt, de érezhetően gyermek, ráadásul kicsit önbizalom hiányos, nem is baj ha Anyuka picit megneveli, ő megkorholja, én majd megvigasztalom. Apucihoz jöhet panaszkodni. Persze volt a harmadik felünk, méghozzá Atoru személyében. Kíváncsi voltam mit lép a lány érdekében, megvédi-e és támogatja-e a kisebbségi komplexusát vagy megfelelően kezelve segít-e neki kikeveredni belőle. Bár… pont olyannak néz ki, aki felkarolja a gyengéket, gyámoltalanokat hogy ettől váljon férfivá. Riko legutólsó kérdésére viszont felvontam a szemöldököm.
- Én sem vagyok valami nagy csapatjátékos, itt sem fogok túl sok időt tölteni, ha valakinek kell valami, majd keres, nem hiszem hogy elutasítanák bárkit is. – Nem pillantottam senkire.
- Viszont… nekem nem a fejlődés az etalon, én élek és élvezem az életem, pont ezért is hanyagoltam el a fejlődést, meg úgy szinte mindent… így a céhnek ezen a téren hasznavehetetlen pontja vagyok. – Jelentetem ki könnyelműen. Jobb most, mint soha, nem is akartam sosem azt a látszatot kelteni, hogy érdekel a dolog…

by **Atoru** Hétf. Júl. 04 2016, 18:24

Még egy fiú(?) érkezett utánunk és ennyi. Senki más. Ayani nincs itt, Aidor és Mirika pedig... Mégis mikor változtak meg így a dolgok?
Annyi biztos, hogy most négyen voltunk. Úgy, mint régen. Csak az a különbség, hogy kettejüket nem ismerem.
Kokoróra koncentráltam. Remélem nem rombolt sokat az önbizalmán ez a lány.
- Szerintem ha eléggé odafigyelnél, meghallanád - tanácsoltam barátságosan, kedvesemet pedig egy mosollyal biztattam. Én mindig hallom mit mond. Ez sok dolgot elárulhat akár Rikóról, akár másról.
- Szóval ezért hoztad össze a gyűlést? Vagy ténylegesen lesz ismerkedés és "dumcsizás"? - Ha komolyan csak ezt akarta, akkor rossz lóra tett. Ezt így mondják, nem? - Egyébként potis voltam, még régebben... És ha senki nem akar céhvezér lenni, én vállalom - jelentettem ki. Mit veszíthetünk? Egyébként is kíváncsi voltam, milyen lehet Mirika helyében lenni. Mennyi dolgot kell csinálnia egy céhvezérnek, hogyan kovácsolja össze a csapatot. Mivel ő nem csak a páncélkészítéshez, ehhez is értett.
- Azonban, - tettem hozzá - ha már Ijichi felhozta, el kéne gondolkodni azon, hogy kereskedő céh maradunk-e - Ez sok dologban meghatározná a céh jövőjét. Többek között a bevételben és az előnyökben. De ha nem kereskedő céh leszünk, akkor mégis micsoda? Bűnüldöző? Nem. Tiszteletben tartom Mirika döntését. Frontharcos? Ahhoz alacsony szintűek vagyunk... Ez esetben csak a közösségi céh maradt. Ha ugyan váltanánk.
- A másik dolog. - szorítottam meg Kokoro kezét. - Lehet, hogy nem vagytok csapatjátékosok... Lehet, hogy csak úgy tekintetek a céhre, mint egy hasznot hozó üzletre... Azonban ha én leszek a céhvezér, tudnom kell, hogyan profitálhattok a legjobban. Mire van szükségetek és mennyi kell belőle... Szóval kérek mindenkit, hogy meséljen kicsit magáról. Ha akar. Ha nem, nekem úgy is jó - vontam meg a vállam szórakozottan. Elvégre az ő döntésük, nem igaz?

by **Kokoro** Hétf. Júl. 04 2016, 19:29

Még valaki jön. Jackal már azelőtt hegyezte a fülét. Belépett, ő pedig boldog mosollyal fogadta. Még olyan picik a fogai is. Apró kölyök pattogott az érkező lábánál egy kicsit. Nem sokáig, hamar tovább állt. Hamar leült mellém vissza, Normmal a fején. Már tudja, hogy ilyenkor nem szabad pattogni. Ő csak köszönt. Én is köszöntem, biccentettem felé.
Aztán a lány megszólalt. Kicsit érdeklődve néztem rá végül. Félrebillentettem a fejem. Tehát mégis ugyanaz a munkája. Mint nekem. Csak ő szereti is csinálni? Mert szeret ülni más embereken. Én utáltam. Ülni is, feküdni is. Mindent utáltam. Nem értettem, miért kell. Ő viszont szereti. Talán megkérdezem, miért szereti. De aztán úgy döntöttem, mégsem. Rám nézett. A tekintete olyan volt, mint a mérges kígyóé. Megremegtem, és még jobban Ato mögé bújtam. Én már nem akarok itt lenni. El akarok menni. Ez a lány... ez a lány...
undok!
A szám elé teszem a szabad kezem. Kicsit ökölben. Rossz dolog! Rossz dolog ilyesmiket gondolni másokról!

Közben Norm leszállt Jack fejéről. Mikor a lány azt mondta, hogy tartsam távol. Mire észrevettem, hogy megy előre, már késő volt. Addigra már ott volt. És egy kedves csipogás kíséretében integetett neki. Mintha még a kis szemei is mosolyogtak volna. A csáprágói is távol voltak egymástól. Elengedtem Ato-t, és odaszaladtam. A kezeim közé kaptam óvatosan, és hátrálva visszatértem. Jack fejére helyeztem, aztán közel hajoltam hozzájuk.
-Vigyázz rá, el ne szökjön. -kicsit simogattam a hátát. Norm megint leszállt, de Jack rátette a mancsát a hátára. Nem nyomta össze, csak ott tartotta. Norm lábai viszont így csak csúszkáltak a padlón egy darabig. Nem tudott menni tovább. Végül egy elnyújtott sípolást hallatott és feladta.

Én ennél többet nem tettem. Nem mertem válaszolni. Hiszen rám lett szólva, hogy hangosabban. De nem szabad hangosan beszélni. Nem szabad... zavarni a többieket.

by **Rikomono** Hétf. Júl. 04 2016, 20:23

Atoru. Ugye, ez volt a neve? Érdekes fazonnak tűnt. Volt józan esze, mert véleményt alkotni, vagy éppen kiállni másokért. Tiszteletreméltó srác, bár ettől még lehet lúzer. Azonban mindenképp kevésbé volt az, mint a csaj vagy a bájgúnár.
- Becsületre méltó dolog, hogy megvéded a kis hercegnődet, de nem vagyok az ellensége se neked, se neki. Azzal nem érsz el semmit, ha elkényezteted és még jobban rázárod a kalitkát. Mi lesz vele, ha nem leszel ott mellette, hmm? - vontam kérdőre a fiút csípőre tett kézzel és szúrós szemmel. Az ilyen csajokat szekáltuk szét, mert képtelenek megvédeni magukat, gyávák hozzá. Meg is érdemelték, én tuti nem engedném az ilyeneket szaporodni. Ki is halnánk, ha ezekkel lenne tele a világ.
- Érdekel, kik vagytok, de talán ez a legfontosabb, nem? Mégis csak egy céh vagyunk, nem holmi délutáni szakkör a középsuliban - tettem végül a kezemet keresztbe a mellkasom előtt. De jó lesz ez, úgy fest, hogy hamar eldől a kérdés. Kérdés, hogy mi a fasz csipog a lábam előtt? Le is néztem, erre nyolc szem pillantott vissza rám kettő helyett, az arcomból pedig kapásból kiment minden szín.
- Mondtam, hogy tartsd távol tőlem! - emeltem meg a hangom ingerülten és ijedten, majd azzal a lendülettel hátrálni is kezdtem, egyenesen neki a falnak, aminek sikerült úgy odavágnom a hátamat, hogy a mellettem lévő kép le is esett a földre. Pfff... ennyit a tekintélyemről. Morcosan szedtem fel a rajzot, és akasztottam vissza a helyére, addig a csajszi elkapta az ízeltlábúját és visszavitte, és nekem is egy kicsit helyreállt a pulzusom. Próbáltam Atorura koncentrálni, mert úgy egyébként valami vezetőféleként kezdett viselkedni, szóval úgy voltam vele, hogy jó helyen lesz a kezében ez a dolog. Gyorsan meg is nyitottam a menümet, hogy lemondhassak a javára. Ez a sok hülye extra gomb amúgy is megőrjít, sose csíptem a bonyolult interface-eket.
- Nekem tökéletes, ha kereskedőcéh maradunk... - egyértelműen vesztettem az arcomból és a hangom határozottságából, meg is köszörültem a torkom - Veled viszont nem végeztem, hallani akarom a neved, és hogy miben utazol, Bogaram! - kompenzáltam gyorsan a gyengére fókuszálva. Néztem a lányra, majd a párjára, nekem végül is mindegy volt, hogy a szócsöve válaszol, vagy megerőlteti kicsit magát a csaj.
- Én magam intézem a dolgaimat, nincs szükségem semmire. Egyesekkel ellentétben... - és itt a lányra néztem - ...nekem nem kell másokra támaszkodnom, meg tudok állni a saját lábamon - utasítottam vissza a vezér uraság felajánlását. Egy szóval se mondtam, hogy könnyű dolga lesz velem, én kőkeményen a saját fejem után megyek, még akkor is, ha beverem párszor a falba a sötétben. Egy kis fejfájástól semmi bajom nem lesz.
- Figyu, ha becsábítasz ide pár szoknyát, már nem vagy olyan semmirekellő. Már ha akarsz valamit tenni ezért a bandáért. Én aztán nem kötelezlek rá, meg nekem mindegy is. De az tetszik, hogy te csak a bulival törődsz, kevés ilyen elmebeteg van itt - vigyorodtam el, majd odamentem a srác mögé, és átkaroltam hátulról, hogy a fülébe súghassak. Vajon felismeri a parfümöm?
- Nekem is kéne valami lazítás, majd megmutathatnád, hol élvezed ezt az életet - ha rám nézett, kapott egy kacsintást, majd eltoltam magam tőle, és újra az ablakhoz mentem nézelődni.

by **Kokoro** Hétf. Júl. 11 2016, 22:23

Rám zárni a kalitkát? Atora néztem. Kíváncsian. Még nem tett engem kalitkába. Még nem tett senki. Kicsit összehúztam a szemöldököm. Miért zárna be? Mondjuk, ha szeretné, engem bezárhat. Neki mindent megengednék Embarassed

Még őt néztem, mikor megint hozzám szólt. Megrezzentem. Ismét rá néztem, egy pillanatra a szemére. Gyorsan elkapta ma pillantását. Megint a ruháját néztem meg. Kellett ilyet hordania néha egy-egy lánynak. Még nálunk, odahaza. Nekem nem kellett. De mondták, hogy bármikor kellhet. Kicsit félredöntöttem a fejem. És megszólaltam.
-Kokoro. Páncélkészítő.
Aztán felemeltem a kezem. A ruhájára mutattam. Kérdeztem, majd leeresztettem a kezem. A hangom kezdett reszketni.
-Amúgy most dolgozol?
Megkérdeztem. Nem is kellett volna. Átölelte az ismeretlen fiút. Csak kicsit, de felismertem. Néha így kellett a lányoknak átölelnie a férfiakat. Elszomorodtam. Én azt hittem, itt nincs ilyen. És mégis van. Atorura néztem kérdőn. A szemeim elhomályosultak.
-Ugye, nekem nem kell dolgoznom?
Jackal kíváncsian helyezte a fülét.
-Én nem tudtam, hogy kelleni fog. Mirika nem mondta.
Jaj ne. Kezdek kicsit hangos lenni. Lehajtom a fejem és visszafogom a hangom. Valami gyűlik a szememben. És nagyon szorosan fogom a szoknyámat. Gyűrött. Vajon a Nevelők is itt vannak akkor? Nem akarom őket... nem akarom őket... nem akarom őket...
-Én... Már nem tudom. -megráztam a fejem. A lány választ várt, már mondta. De most... összezavarodtam. Kokoro vagyok, a páncélkészítő még? Mert én szeretek nagyon az lenni...

by **Atoru** Kedd Júl. 12 2016, 17:42

Úgy vettem észre, hogy Riko gyorsan von le következtetéseket. Ez sem rossz tulajdonság, sőt elég hasznos tud lenni, ha az ember túl akarja élni. De ez nem jelenti azt, hogy mindig helyes az, amit gondol. Főleg, ha nem tudja, mi áll mögötte... Ennek ellenére úgy véltem, hogy egy nagyon kedves lány, akinek azért ilyen a modora, mert a környezete ezt várta el tőle... Nem tudom. Kissé az egyik Battle Royale szereplőre emlékeztet.
- Itt kalitkáról szó sincs. De az sem segít, ha az önbizalmát rombolod - ha nem lett volna ott a testvérem, akkor most én is hasonló cipőben járnék, mint Kokoro. Nem lehet mindenki oszlop, valakit tartani is kell.
Ezután bólintottam. Valóban a legjobb, ha nem kertelünk és a legfontosabb dologgal kezdünk. A többi egyébként is részben ettől függött.
Az ezt követő közjátékot - mikor kezdtem el ilyen szavakat használni? - érdeklődve figyeltem. Azt már most láttam, hogy kettejük viszonya nem lesz a legjobb. Ezen változtatni kell majd.
Elkaptam a lány pillantását. Én nem árultam el semmit pillantásommal, mivel nem is volt mit. Kissé sajnáltam, amiért Norm így ráijesztett, pedig ő csak jót akart, ahogyan mindig. Nem kedvelhet minket mindenki.
Úgy látszik ez a ballépés rosszabbul érintette, mint gondoltam. Szóval mégiscsak hasonlít kissé arra a szereplőre. Azt szeretné, hogy megbecsüljék és nem szereti, ha látják hibázni, mert ez rontana a presztízsén... De tényleg ilyen lenne?
Még mindig ezen morfondíroztam, miközben a céhfelületre vetettem egy pillantást. Úgy döntöttem később fogom áttanulmányozni.
- Ezt együtt kell eldöntenünk, Riko. - mondtam, de ő már Kokoróra koncentrált. Gondoltam rá, hogy közbeszólok, de kedvesem elintézte a dolgot. Megnyugodtam.
- Pedig gondoltam rá, hogy bemutatlak a többi céhvezérnek, egy kis reklámot csinálva. Elvégre a céhek a fővevők a piacon. A frontosokról nem is beszélve - egy konferenciára egyébként is gondoltam, ahol megbeszélnénk az üzleti dolgokat mindenkivel. És éppen az üzlet miatt remek lehetőség arra, hogy Rikót behozzuk a köztudatba. Azonban ebbe neki is bele kell egyeznie.
Mindezek mellett nem tetszett, hogy így beszélt a párommal. Az végképp nem, hogy úgy rámászott a másik srácra. Megköszörültem a torkomat, jelezve, hogy folytatnunk kéne. Ekkor szólalt meg Kokoro.
Úgy éreztem, mintha egy pillanatra az egész világ megdermedt volna.
Nem tudtam, hogy pontosan mire gondolhat munka alatt. De tudtam, hogy rosszat jelent. Valami nagyon rosszat.
Átöleltem és magamhoz szorítottam.
- Nyugodj meg, nem kell dolgoznod. Amíg itt vagyok, addig nem - nem tudtam, mi állhat a háttérben. Ránéztem Rikóra. Nem utálkozva, nem is haragosan. Sokkal inkább szomorúan. A dolgok nem úgy alakultak, ahogyan bárki tervezte. Én pedig nem tehettem mást, minthogy megnyugtatom és remélem, hogy Riko bocsánatot kér tőle.

by **Ijichi Sou** Csüt. Júl. 21 2016, 19:59

Elég volt pár perc hogy képet alkosson a csapatról, vagy legalábbis hasson az a bizonyos első benyomás. A céh életébe nem igen kívánt belefolyni, így hagyta hogy a lányok és az új vezér kibontakzhasson. Látszott rajta hogy figyel, viszont az is hogy nem akar hozzászólni, sokszor egy-egy bólintással jelezte egyetértését, vagy egy lomha vállrándítással azt, hogy sok közét nem érzi a dolgokhoz. Ilyen volt például hogy invitáljon szoknyákat. Nem igen akart ezzel foglalkozni, valamint ha megbánni nem is, de most érezte hogy a farka vezérelte amikor elfogadta Miri meghívását. Elmosolyodott önön gyengeségén, persze ti nem tudhattátok mi járhat a fejében, vagy épp mennyire nem ott jár gondolatban ahol ti. Amikor Kokoró a munkáról beszélt, valamint hogy nem akar dolgozni, és mindez azután, hogy engedte Rikomononak, hogy átkarolja... egy picit még rá is tartott az ölelésére kezeivel, majd elmosolyodott amikor a lány, felkínálta neki magát.
- Rendben van, nyuszóka. - Súgom vissza, egy félmosollyal kísérve. Biztos voltam benne hogy Miritől tudhat rólam, bár valahol sejthettem volna hogy Miri kibeszélte a cerkát neki, ha már őt tette meg utódjának. Viszont a parfüjme is imserős volt, a volt vezér is ezt használta tán?... esetleg... na nem... ><" Jobb esetben nem lesz köze a volt vezérhez. :3 A lelkem remegni kezdett az örömtől, valamint attól hogy mégiscsak meglesz a drága. Viszont hogy a történésekkel is foglalkozzak, egyre inkább érdekel a rózsaszínhajú lányka munkája. Majd fordítok rá is, egy kis időt. Valamint a meglett vezérrel is kéne... de az szájhúzós lesz...
- Engem hidegen hagy mit terveztek a céhhel, voltaképp nem rég vagyok tag, valamint az első hogy egyáltalán ellátogattam ide, ha Mirinek nem lett volna hozzá köze nem hiszem hogy láttatok volna. Viszont... veled... - Pillantottam Atorura.
- Majd akarok pár szót váltani. - Jegyeztem meg. Miközben egy félmosollyal lágyítottam a szavak súját, nehogy megijedjen tőlem. Rolling Eyes

Off:

by **Rikomono** Csüt. Júl. 21 2016, 20:56

Vállat vontam. Gondolkodtam rajta, hogy visszavágok, a nemlétező önbizalmát már nincs hová rombolni, de nem ellenségeket akartam szerezni magamnak. Mégis csak valamiféle társak ezek az emberek itt, még ha nem is szándékoztam túlságosan rájuk támaszkodni. Ráadásul a srác tetszett nekem, elég határozott kiállása volt. Ebből a társaságból ő volt itt az egyetlen normális, engem is beleértve, úgy éreztem képes megteremteni az összetartó erőt, amitől talán egyszer majd tényleg céh leszünk. Vagy valami olyasmi.
- Nekem nem ők jelentették eddig a piacomat, de egy kis ingyen reklámra hülye lennék nemet mondani, ha már így felajánlottad - vetettem oda. Ettől függetlenül eddig is jól megvoltam a frontosok meg a céhek nélkül. Mondjuk így, hogy örököltem pár receptet, valószínűleg megnő irántam a kereslet más célcsoportokból is. Ha beajánl a fazon, akkor legalább nem kell annyi erőfeszítést fektetnem a hirdetésbe.
- Mellesleg látod, tud ő beszélni, ha akar - intettem a fejemmel a csajszi felé, majd felé is fordultam - Örvendek, Kokoro - fejeztem be a formalitásokat, aztán viszont felvontam a szemöldökömet. Dolgozok-e? - Ezt hogy érted? Hogy dolgozok-e? - kérdeztem is vissza, mert totál semmi értelme nem volt ennek a kérdésnek. Magamra néztem, majd körbe, semmi nem utalt rá, hogy lenne valami relevanciája ennek a dolognak. Nagyon furcsa volt ez a lány. Pláne mire felnéztem, addigra még pityeregni is nekiállt, ami végképp nonszensz volt. Ha az előbb, amikor rászóltam, akkor kezdi el, azt még megmagyarázom, de itt most elveszítettem a fonalat, és ez az arcomon is látszott.
- Most mi baja van? - pillantottam Atorura tanácstalanul, hátha ő tudja. Tudnia kéne, ha már a párja.

by **Kokoro** Szer. Aug. 03 2016, 20:19

Jackal két lábra áll. Mellső tappancsaival a combomon támaszkodik. Kicsit nyüszít. Aggódik értem. Én belefúrom az arcom Ato ruhájába. Szorosan hozzá bújok, mikor megölel. Behunyom a szemem, és próbálok feledni. A mondata ismétlődik a fejemben. Nem kell dolgoznom. Amíg itt van, addig nem. Nem kell dolgoznom. Nem kell dolgoznom.
De akkor másnak kell? Rikomono-samának kell? Viszont ő meg nem érti. Legalábbis nem értette. Lehet, nála nem így hívják? Nem munkának? Nem is tudok ránézni. Én most Atoru illatát érzem. És végül elmúlik minden. Végül már nem szorít a szemem. Nem szorít a fejem. És tudok lélegezni. Jack is visszahuppan a földre, de nem veszi le rólam a szemeit. Norm egy elnyújtott sípolást hallat. Olyan aggódót.
Én lehunyt szemmel Atoba kapaszkodom még. Nem kell dolgoznom. Talán a lány se dolgozik. De az a ruha... meg a fiú. Mondjuk nálunk se volt ilyesmi. Hogy így, közösségben kellett volna. Nálunk szigorúan a szobák voltak. Ha egy vendég kiválasztott valakit, felmentek. Nekem sosem kellett kint ülnöm, nem tudom, miért. Hozzám mindig jöttek. Voltunk így egy páran.
Jobban megszorítom Ato ruháját. Aztán kicsit kibontakozom belőle. Félszegen körbenézek. Kérdő tekinteteket látok. Mindenkién. Erre az én tekintetem is kérdő lesz. Most... mi van?
A lány kérdezett is. Most már másmilyen a hangja. Nem tudom elmagyarázni, de más. Teljesen más. Ránézek, aztán lesütöm a szemem. Nem szabad a szemébe nézni. Inkább a lábait nézem. Fél kezemmel a hajamhoz nyúlok, igazgatom. Az arcomba hullottak a tincsek. Azokat söpröm ki belőle. Hogy ne takarjanak el annyira. Az ajkamba harapok.
-Bocsánat...
Motyogom.
Talán náluk tényleg nem így hívják... de most nem akarok kérdezni róla... majd máskor...

by Ajánlott tartalom

Mennyei Szoba

Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba

Re: Mennyei Szoba