Silver Night

Vibrálva ütközik a hexagon rendszerüzenet paneljébe: "Immortal Object". Sercegve, szikrákat hányva áll ellen a kopja élesebbik felének, mögötte az elzuhanó ellenfelem, villogó, vörös életcsíkkal: Vége.
A megkönnyebbülés pehelykönnyű érzése szabadít fel a testemben vágtázó adrenalin fröccs szorításából. Fegyverem vége karistolva siklik le a kék panel felületéről, pengve pattan a földön, ahogy izmaim elernyednek, s kizuhan a markomból, a pajzs is nagyot kondul, ahogy földet érve, nagy puffanással eldől
- Jó voltál - felelem, hagyva hogy rossz szokás szerint ellentmondjak - és köszönöm, hogy nem adtad fel - nyújtottam a jobbomat, hogy felsegítsem, ha szükségét érzi
- Menjünk - egyeztem bele földöntúli nyugalommal
Álom felé egy helytelenítő grimaszt eresztek meg csupán, azt is csak egy pillanatig.

Tudom, tudom: azt mondtam, az Aréna büféjében. Már, ha az emlékezetem nem csal.
Akárhogy is, az tele volt, én meg nem akartam, hogy álldogálnunk kelljen.
A Sweet Dreams cukrászdával sem jártunk másként, és nem nagyon maradt több olyan hely, amit ismernék, akármilyen nagy legyen is a város maga.
Az én hibám: egy férfi legyen felkészülve, amikor kilép a nő ismerősével az utcára, és felvetődik a kérdés, hogy akkor most hova.
Megkérdezhettem volna mondjuk Chant, hogy ő hova szeretne menni, de tekintsünk most el ettől a bárdolatlanságomtól.

- Ez jó lesz? - kérdeztem felnézve a homlokzaton haloványan vibráló feliratra: Silver Night
Bulis helynek nézett ki, és mint az ilyenek többsége, nappal leginkább zárva találná az ember, ez az egy azonban úgy tűnt, mégis nyitva állt. Csendesnek tűnt, és nem az a fullasztó, zárt helység volt, ami a legtöbbre jellemző: teraszos, fehér és világoskék falak, igazi nyárias könnyedséggel.
- Ha tényleg nyitva vannak, akkor szerintem inni biztos kapunk valamit. Benézünk?

- Foglalj helyet - vezettem a kényelmesnek tűnő széles bőrfotelekhez. Hogy a szék kihúzós trükkel próbálkozzak, az itt ki volt zárva: csak ezek a böhöm nagy modern fotelek meg kanapék voltak a bárszékeken kívül, de azok nem épp a legkényelmesebbek a kis vagy semmilyen háttámlájukkal, inkább egy halovány, de biztató mosollyal igyekeztem rávenni, hogy ne álldogáljon feleslegesen, míg én rendelek
- Mindjárt hozok inni magunknak valamit, te csak pihenj nyugodtan - elvégre még gyalogolnunk is kellett a meccsünk után.
- Sárkánygyümölcsös koktélt, ugye? Álom is kér valamit? Szólj, ha esetleg mégis valami mást innál! - vártam egy pillanatig, majd a pulthoz sétáltam.
Egy fiatal srác törölgette a poharakat, érdeklődve pillantott fel a tevékenységéből, bár nem hagyta abba
- Mit adhatok? - kérdezte
- ... és egy rising sunt - nem erőltettem meg az agyam, ez narancsos volt, és az egyik kedvencem, majd talán máskor kísérletezek egy kicsit, de nem most
Megvártam míg elkészül velük, és inkább magam vittem ki egy tálcát is elkérve. Nem csinált belőle ügyet, mi voltunk most az egyetlen vendégek

- Miről is szerettünk volna beszélni? - kérdeztem, miután átnyújtottam Channak a koktélját, s Álom is megkapta, ha kért valamit.
Én magam is letelepedtem a kanapéra, végignyújtva a karom a tetején, ahogy belekortyoltam a narancsos frissítőbe.
Valami andalító chill zene szólt a háttérben, halkan, hogy ne zavarja a pihenni vágyókat
Persze tudtam én nagyon is miről akartunk beszélgetni, de gondoltam pofátlan módon átpasszolom a lehetőséget Chancerynek.

Mosolyogva néztem, szinte már nevetve, ahogy Chan macskája, Álom, előretör, és egy macska minden eleganciájával és fölényével bevonul, úgy, minthogyha mindig is őt várták volna ide, vagy legalább is övé lenne a hely
- A cicád igazán aranyos, ahogy pakolja a lábacskáit - fordultam Chanhoz, halkan, hogy a szóban forgó illető lehetőleg meg ne hallja.
Tényleg érdemes lenne néha visszapörgetni életem filmjét, akárcsak pár pillanattal is, mert akkor rögtön feltűnhetne, hogy ez igazán remek alkalom arra, hogy beszúrjak valami bók-félét, például, hogy:
Nem is csodálom, ilyen gazdi mellett: ragad rá a cukiság, volt kitől ellesnie! Vagy hasonló, valószínűleg, ha még párszor átgondolom, jobbat is ki tudnék találni. De sajna az életben nem vagyok ilyen éles elméjű, így csak a macskában láttam a viccet és Chanban a közösséget hozzá, semmi többet. Nem igazán tudatosult még bennem, hogy milyen lélekállapotban lévő lánnyal, meg egyáltalán: hogy egy lánnyal állok szemben. Most csupán ismerős volt, afféle haver.

Annyira lefoglal, hogy előteremtsem a beszélgetéshez szükségesnek gondolt hangulati és kényelmi kellékeit, hogy míg ezzel foglalatoskodom, fel se tűnik, hogy lelki-szellemi szinten is lenne bőven tennivaló.
Bár azért, Chanra vissza-visszapillantva a látványos hajtincs csavargatás azért feltűnik.
Két-féle magyarázat van erre: az egyik, amelyikkel csábítani szoktak a nők, a másik, amikor olyan rettenetesen zavarban, sőt, frusztrálva érzik magukat, hogy észre sem veszik, hogy önkéntelenül is pótcselekvést végeznek, hogy ezzel oldják a bennük kitörni kész feszültséget. A mimikából ítélve az előbbit kizártam, az utóbbi pedig arra engedett következtetni, hogy lesz mit megbeszélni, már ha hajlandó lesz rá.

- Nagyon szívesen, remélem tényleg olyan finom, mint ahogy kinéz! - foglaltam helyet én is, aztán csak Chan-t figyeltem. Tudom, néha a pillantásom olyan erőteljes, hogy szinte átdöföm az illetőt, és már szinte nekem kellemetlen a dolog, már ha észreveszem magam.
Mindent: ahogy a koktéllal enyhíti szomját, ajkai  közt a szívószállal, ahogy utána megnyalja az ajkait. Elgondolkoztatott, hogy ha más kontextusba tenném a helyzetet, vajon mennyire lenne izgató ez a fajta testbeszéd. De aztán visszarázódtam a gondolataim eme kitérőjéről, és nyugodt faarccal vártam, hogy felkészüljön a válaszadásra és annak minden mögöttes vonzatára.
A lány egész viselkedése tükrözte azt, amit már a párbaj során is tapasztaltam, részben szavak szintjén, részben testbeszéd szintjén. Az a kéz is, amikor a szája elé emelte, a szemeibe költöző "Elnézést!" felkiáltás, legszívesebben elkaptam volna a csuklóját, na nem úgy hirtelen, agresszívan, csak úgy finoman, a könyöke felől rásimítva az ujjaimat, húztam volna el a leplezni kívánt mosoly elől. Biztos mondtam is volna mellé valamit mellé még, hogy ne takargasd a mosolyod, mert ez és ez.
De megint csak nem tettem. Már csak azért sem, mert nem éreztem helyénvalónak. Szerettem volna megőrizni objektivitásomat, és nem hatolni be az intim szférájába, főként, hogy ha megtettem volna, akkor már adta volna magát a helyzet, hogy közelebb merészkedjek, esetleg őt vonjam magamhoz, és elcsattanjon egy csók, aminek nem annyira érzelmi megalapozottsága, mint inkább önbecsülés visszaállító célzata lenne. Az ilyesmi sűrűn fordul meg a fejemben, ennek ellenére, rendre az elmém sötét zugaiba zavarom őket, néhány ritka kivételtől eltekintve

- Látom, Álomnak, nevéhez híven, sikerült elvackolnia magát - mosolyogtam meg a lustaságát

- A Flamét? - kérdeztem vissza. Ezek szerint jobban aggódik azért, ami velem történik, mint ami a saját életére van kihatással. De talán csak terelés, talán tényleg nincs kész még megnyílni, ahogy említette is. Persze itt nem üthetem vissza másodjára is a labdát, ha fel szeretne készülni, akkor hajluk az én sztorimat:
- Nem nevezném tragikusnak. Ez csupán egyszerű szárnypróbálgatás volt a magam részéről. Szeretek alkotni és lerombolni, csak hogy újraalkothassak. Gyerekként a homokváraim mindig ennek a totális megsemmisülésnek és újjászületési vágynak az áldozatául estek. Rendszereket alkotok, csak épp a legtöbbször megtartom az elképzeléseimet magamnak, mert tudom, sokan nem tudnák befogadni őket. A rendszerek pedig születésüktől fogva hibák sorait hordozzák magukban, amiket rendszerint a regnáló hatalom, vagy akár maga a készítő, önmagát is elárulva ezzel, igyekszik kihasználni. Ez pedig egy másik dologra vezethető vissza, ami inkább a nyakatekert személyiségemnek írható a számlájára, mégpedig, hogy szeretnék egyenlőséget, hozzáférhetőséget teremteni a környezetemben és az általam életre hívott rendszerekben, ugyanakkor ezzel totális kontrasztban képtelen vagyok elengedni a rendszer kezét, és hagyni önállóan működni, mert betegesen uralni akarom, kontrollálni, rendszeridegen eszközökkel betömködni a hiányosságok ejtette foltokat, és ugyanakkor a tökéletesítés jegyében kihasználni annak minden kiskapuját, ha az előbbre viszi az ügyem.
Legtöbbször az ilyen hosszúra nyúlt és több kis kitérővel elburjánzott előadásaim inkább csak engem szórakoztatnak, így nem is nagyon szoktam a gondolati síkról átemelni őket a szavak szintjére. Arról nem beszélve, hogy nagyon ritka, hogy legyen rá türelmes és nyitott hallgatóságom. Még kevesebben, akikben valami pozitív megnyilvánulást vált ki, esetleg tovább szövik a gondolatmenetem.
Inkább én is belekortyoltam a koktélomba, hogy átgondoljam, mit is nem mondtam még el abból, amit szeretnék és érdemesnek tartok, és az se gond, ha közben Chanban felvetődik ezzel kapcsolatban pár kérdés, vagy megjegyzés.

- A többiekkel? - tettem le az üdítőt egy pár korty után
- Hát... Miuval megmaradunk ismerősöknek, ha minden igaz, és remélhetőleg számíthatok még a segítségére, meg szerintem bőven lesz alkalma még viszontlátni engem küldetéseken meg hasonlókon, akkor is ha esetleg nem akar -  nevetem el a végét. Még jó, hogy fogalmam sincs mi lesz kettőnkkel a jövőben, annak ellenére, hogy beszélek itt kedélyesen róla egy másik lánynak, ráadásul a "levegőbe".
- Himét viszont nagyon rég nem láttam már, fogalmam sincs mi van vele. Szerintem csak simán felszívódott, anélkül, hogy a céhből is kilépett volna
- Aztán ott volt Kazura, Kemabat, és Lancer, az alapító társam - számoltam végig az ujjaimon - De róluk se tudok többet, hiába is kérdeznéd. Nem válaszolnak, én meg remélem, hogy tényleg jól vannak, mert amúgy élnek, de többet így nem tudok értük tenni, akármilyen ridegnek is hangzik, mert nem az apjuk vagy anyjuk vagyok, csak egy leköszönő céhvezér. A céhtagság meg önkéntes, nem tarthatok és nem is akarok senkit sem ott tartani az akarata ellenére
Utálatos dolgok ezek: az ember időt és energiát fecol bele, igyekszik barátokra lelni, elmélyíteni a bajtársi közösséget, hogy ne csak egy felületes "harcoljunk együtt" parti legyen, aztán nem jön össze, szét hullik, mert mindenkinek megvan a saját kis élete, totál más célokkal, és elfoglaltságokkal.
- Cégem biztos nem lesz, mármint alapítani tuti nem fogok még egyszer itt Aincradban, az száz. Egyelőre jól elvagyok egymagam, nincs gondom senkire, aztán majd meglátjuk. Lehet megunom a szólózást és jelentkezek valahová.
- Apropó, ha már céh: mi van veletek? Mesélj már egy kicsit magatokról is!

- Hoa! - lepődők meg, szinte már felhorkanok
- Én meg már azt hittem, csak az én házam táján vannak ekkora problémák egy céhes közösség életben tartásával!
Szóval, ezért van ennyire letörve. Vagy ezért is! A macska biztos tudna mesélni.
Álomkelő felé sandítok, de némi hezitálás után úgy döntök, inkább nem zargatom most ilyen kérdésekkel, kérésekkel. Had pihenjen, plusz, lehet csak a sorsot hívnám ki magam ellen...
- Azt mondod, csak hárman? És ki az a három? Talán ismerhetem valamelyiküket, innen-onnan!
Nem mintha sok jelentősége lenne, hiszen úgy igazán nem nagyon erőltettem a vadidegenekkel pacsizós témát eddig se... de, kitudja, talán ha közös ismerős, akkor lehetne még még egy közös témánk... vagy ilyesmi 
Ahogy Chan-chan az ölébe ejti a kezeit, az egyszerűen nem tudja elkerülni a figyelmemet. Tényleg ennyire megviseli? Talán már fel is adta?
Ne már! Mit tudnék tenni, hogy felvidítsam? Olyan rossz ilyen letörtnek látni egy ilyen aranyos lányt.
- Chan! - nyúltam hirtelen felindulásból az ölében pihenő kezeiért. A kezeim közé vettem a finom kis női kacsókat, és felemeltem:
- Ha gondolod! - nem volt igazán tudatos, magamat is megleptem az egész mozdulattal, s csak most vettem észre magam...
- Bocsi, - engedtem el, amint rájöttem, mit is tettem
- Szóval arra gondoltam, - nehéz dolog kimondására készülök, ilyenkor gombóc lesz a torkomban - ha meguntam a szólós életet, - bár nem voltam biztos benne, hogy ez biztosan bekövetkezik majd egyszer - és még áll a céhed, akkor ha gondolod - na igen, a legeslegnehezebb rész! - szóval, izé én szívesen csatlakoznék hozzátok
Na, csak kimondtam! Pedig az ég világon semmit se tudok a céhéről:
- Öm, amúgy mit kell tudni a rólatok, milyen céh vagytok?