Cukisárkány vs Kita

by **Shukaku** Hétf. Okt. 13 2014, 20:24

A páros nyugodtan sétált a harmadik szint fővárosának utcáján, halkan beszélgetve egymással.
-Nem értem, nem értem, nem értem!
-Mit olyan nehéz ebben megérteni?
-Azt, hogy az emberek hogyan nem veszik észre azt a hatalmas narancssárga jelet a fejed felett.
-Kazuma észrevette.
-Kazumának te magad mondtad el.
-Szerintem előtte is észrevette. Valószínűleg van annyira jó megfigyelő. Ha nem lenne, már halott lenne.
-Lehet… de akkor sem értem. Egyébként tényleg arénázni akarsz vele?
-Egy kis idő múlva igen. Meg kell tudnom előtte a jártasságait.
-A jártasságait? De… azt hogyan gondolod?
-Ha gondolkodsz egy keveset, te is rájössz. A lopakodás a hallgatózás és az észlelés egymást kiegészítő vagy kijátszó képességek. Csak meg kell tudni, hogy észrevesz-e, és ha lopakodással vagy hallgatózással észrevesz, akkor magasabb szintű az észlelése.
-De… nekünk az egyik sincs.
-Részletkérdés. Ezért szerzünk szövetségeseket.
-Értem… és a többi?
-A látást megtudhatjuk, ha elhívjuk egy sötét helyre. Ha lámpással érkezik, akkor valószínűleg nincs látása. Ezt alkalmazni fogjuk Kazunál, hogy tudjuk, hogy használhatjuk-e a füst kristályt ellene.
-Ahamm… és akkor az akrobatikánál csak lelököd valahonnan?
-Az veszélyes. Olyan helyzetet teremtek, hogy csak akrobatika jártassággal tudjon követni. Mint amikor RenAi ellen küzdöttünk.
-Most már mindent értek! Akkor tényleg igazad volt!
-Általában igazam van, de most nem tudom, hogy mire célzol pontosan.
-Hát arra, hogy mindig megismerkedsz az ellenfeleiddel mielőtt megküzdenél velük.
-A tudás hatalom. Ezt nem tudom elégszer hangsúlyozni. Az emberek elsiklanak még egy olyan szembetűnő jelzés felett is, mint az indikátor. Kazuma mögött sem volt megfelelő háttér.
-Akkor ezért utasította vissza az ajánlatunkat?
-Nem utasította vissza. Már tárgyalni akart, amikor Anatole miatt ott kellett hagynunk.
-De akkor… akkor miért hagytuk ott?
-Az előbb mondtam. Anatole miatt.
-Nem értem én ezt az egészet, Timidus…
-Csak bízz bennem. Többet nem kell tenned.

by **Rinarin Ai Kita** Kedd Okt. 14 2014, 23:39

Aznap furcsa dologba keveredtem, pedig nem jellemző rám. Ellenben megismerhettem valakit, akit soha nem fogok elfelejteni. A lány, akit azóta csak Shurcsögnek beszélek, akkor még idegen volt számomra, de volt egy közös pontunk. Volt egy sárkánya.
De megint előre szaladtam a történetben. A harmadik szint fővárosában sétálgattam, éppen egy küldetés leadása után – keresve az új kalandokat. Viszont közel, s távol nem találtam semmit, ami érdekes lett volna. A legtöbb küldetés, melyet itt befejezetlenül hagytam, az örökké tartó gyűjtögetések, és szörnyöldösések. Nem szerettem az ilyesmit már akkor sem, elvégre semmi kihívást nem nyújtottak egy idő után az ismétlődő „menj-el-a-Nagy-Dombra-és-hozz-vissza-hetven-vérnyúl-bajszát” feladatok. Plusz sosem lehetett őket végigvinni. Hiszen amint egyszer megcsináltad, újra megkaptad. Elvileg arra volt való, hogy pénzt és xp-t szerezzen vele az ember, de unalmasak és repetitívek voltak, úgyhogy kerültem mindet az első alkalom után. Arról nem is beszélve, hogy egy idő után semmit nem ért szinte a végigjátszásuk.
Ennek okán aztán csak bámészkodásra futotta tőlem. Egy olyan városban, ahol mindent megcsináltam már, nem igazán találhat az ember újdonságokat. Hiányzott néha az az idő, mikor még én is NJK voltam. Most pl. ahhelyett, hogy kajtatok a feladat után, inkább adhatnám valakiknek. Akkor is, ha nem én választom ki, hogy mit bízok a gyanútlan kalandvágyókra.
Ilyen helyzetben pedig könnyen elkalandoztam, tehát rövidesen azon kaptam magam, hogy a játékostársaimat figyelgetem, s próbálok közöttük igazán érdekes alakokra lelni. A nagy többség, persze nem a kuriózum kategóriáját öltötte magára, s talán én is csupán szürke egérkének tűnhettem a nagy játékosok mellett. Már attól tartottam, hogy elunom magam végleg, mikor megpillantottam a lányt, és a tollas sárkányt.
Egy szóban össze tudtam foglalni milyen az a pet: Cuki. Alig ért ez a gondolat végig a buksimon, már azon kaptam magam, hogy lopva követem a tollas gyíkot és gazdáját. Kik lehetnek ezek? Honnan lehet ilyen édes, aranyos hüllőt szerezni? Ilyen kérdések jártak a fejemben. Az pedig meg sem fordult a két fülem között, hogy esetleg gyanús lehetek ahogy követem őket, lassan percek óta.

by **Shukaku** Szer. Okt. 15 2014, 12:08

A lány igyekezve feltűnésmentesen lejjebb halkítani a hangját, és suttogva odaszólt a társának.
-Timidus, valaki…
-Tudom.
Adta meg azonnal a választ a tollas sárkány a fel nem tett kérdésre.
-Közel két perce követ. Meg sem próbál lopakodás jártasságot használni. Átveszem az irányítást, maradj mellettem, és beszélj tovább, normál hangerővel, ahogy eddig is tetted. És ne leselkedj hátra. Elég az észlelés jártasság.
És Shu így is tett, szóba kerültek a régi küldetések, megemlítődött az, hogy mit vásároljanak össze vacsorára, kicsit csevegtek arról is, hogy hogyan kellene felfrissíteni a horgászfelszerelést, és arról, hogy melyik halhoz mi illik a sárkány ízlése szerint, és a lánynak hogyan kellene az italkészítés jártasságát gyarapítania. Ami viszont fontosabb volt, az az, hogy Timidus eközben az útjuk során olyan értelmetlen utat járt be, ami néha visszatért a kiindulópontjába, és egyértelműen nem vezetett sehova. Ha a lány ezután is követte, márpedig követte, akkor egyértelmű volt, hogy ő a célpontjuk.
-Tartsd készenlétben a Hazatérés Kristályt.
A sárkány kicsit meggyorsította a lépteit, Shu pedig követte, majd hirtelen egy éles kanyarral befordultak egy sikátorba, azonban ha Kita utánuk fordult, akkor már csak Shut látta maga előtt, persze kellő távolságban, Timidus pedig az egyik erkélyen meghúzódva figyelte, hogy még ide is követi-e őket az idegen. És követte, Timidus pedig lépett. Azaz jobban mondva ugrott, mégpedig le az erkélyről, egyenesen a lány nyakába, hogy letarolja, karmait a hátába mélyesztette, de még csak annyira, hogy érezze.
-A karmaimra felkenhető bénító méreg, ha megmozdulsz akkor használhatom, és nem lehetsz biztos abban, hogy nem vezettünk ki a védett övezeten kívülre. Miért követsz minket?

by **Rinarin Ai Kita** Hétf. Okt. 20 2014, 20:33

Ahogy a nyomukba szegődtem, az járt a fejemben, hogy odamegyek, és megkérdezem, hogy honnan lehet ilyen tündéri sárkányt szerezni, de aztán mégsem tettem, csak ámuldozva haladtam mögöttük. Messzire eljárkáltak, sok-sok kanyargással, aminek hatására többször is visszatértünk a kiindulópontra. Személy szerint akkor nem értettem, most már egyértelmű, hogy engem akartak lerázni. Nem gondoltam bele, hogy ha nekem lenne egy olyan ragadványom, mint amilyenné én vedlettem most, akkor nyilván én is így reagálnék. De ez ott nem jutott eszembe. Csak mentem bambán, lesve a sárkányt, és azon töprengtem, hol láthattam már én ilyesmit? Valahol biztosan, mert nagyon emlékeztetett valamire, mégsem sikerült felidéznem, hogy hol. Amint befordultak egy kis utcán, úgy döntöttem, most jött el az ideje, hogy feltegyem az összes kérdésem. És akár tetszik ez nekik akár nem, egyszerre fogom feltenni. Ez járt a fejemben, és eszembe sem jutott, hogy ezt miként akarom kivitelezni.
Befordultam a sarkon, aztán valami a hátamnak feszült, és a földhöz vágott, éppen csak annyi időt hagyva nekem, hogy az arcom helyett a karomat verjem szét a kövön. Megijedtem, ez kétségtelen, olyannyira, hogy megszólalni sem bírtam, mikor a fülembe sziszegett a hang.
Pillanatokig, csak némán feküdtem, a lányra pislogva értetlenül, míg aztán erősödött a szorítás. Ekkor vettem észre, a lány feje felett az indikátort, és csak egy szó jutott az eszembe, mely legnagyobb bánatomra el is hagyta a számat.
– Oops. – Szólt fel belőlem a hang, majd aztán erőt vettem magamon, és vallani kezdtem. – Izé, nem akartam rátok ijeszteni vagy ilyesmi. Csak elbambultam séta közben. Valójában meg akartam kérdezni, hogy hol szerezted a sárkányod, de lehet nem volt jó ötlet. – Pillantottam előre, remélve, hogy elhiszik. Akármennyire is őszinte voltam, már akkor tudtam, hogy ezt így sokan nem hinnék el.

by **Shukaku** Hétf. Okt. 20 2014, 20:48

És tényleg sikerült. Persze Timidus számított a meglepetés erejére, és arra, hogy ha egy kutya nagyságú és súlyú valami hátba vágja az embert, akkor az eltanyál, de azért valamiféle kitérő mozdulatot várt volna. Ki küldene rájuk egy ennyire amatőr valakit? Persze az összes kutató jártassága aktív volt, figyelte, hogy a lány nem csak a csali-e, és azt akarják, hogy amíg ő vele foglalkozik, addig orvul hátba támadják, és fel is készült erre, de nem történt semmit. Senki sem támadta meg őket, és még az idegen is csak az esését hárította úgy-ahogy, bár erre igazán semmi szüksége nem volt fájdalom híján a világban, de a sárkány már a Junnal való párbaj során megtanulta, hogy az emberek bizonyos okokból kifolyólag különösképpen védik az arcukat. Oké, Junnak mondjuk volt rá oka, de ennek a lánynak nem, hiszen akkor is ugyanannyit sebződik ha a könyökére esik, mintha a képével tompítaná az ütést, azaz jelenleg történetesen semmit. A mondandójára Shu csak csodálkozó, és picit sértett tekintettel nézett le rá, majd megszólalt.
-Timi… szerintem elengedheted…
-Nem. Nem engedem el.
Jelentette ki Timidus, majd újra a lány füléhez közel hajolt, de úgy beszélt, hogy Shu is hallhassa.
-Most szépen megnyitod a menüdet, és megmutatod nekem a pontjaidat, hogy ezzel bizonyítsd, hogy valóban nem jelentesz veszélyt ránk nézve. Ha ez megvan, akkor utána esetleg elengedlek.
-Timidus… muszáj ezt?
-Igen. De közben azért válaszolok a kérdésére is. Timidus vagyok, tollas sárkány, és a lány társa. Pet. Nem szerzett, és nem vagyok a sárkánya. Senkinek a tulajdona nem vagyok. Saját akaratomból vagyok mellette és megvédem az olyanoktól, akik ártani akarnak neki. Most pedig lássam a menüdet.

by **Rinarin Ai Kita** Hétf. Okt. 20 2014, 21:07

Alig tértem még magamhoz, egyik meglepetésből a másikba lökdöstek. Persze mit is vártam volna, hiszen követtem éket, mintha csak meg akarnám őket ölni, vagy valami. Tiszta bolond voltam, de ha már bele kerültem a helyzetbe, nem akartam belőle kihátrálni. Ahogy a sárkány belehajolt a fülembe, eldöntöttem, ez a sárkány nem cuki. Messze nem ez a szó illet rá, pedig kinézetre tényleg ez volt az első benyomásom. Most viszont kifejezetten paranoiásnak tartottam, s ahogy fölényeskedve belebeszélt a dobhártyámba, azt hiszem eltörhetett a kobakomban valamit, mert bolond ötletem támadt.
Előre indítottam a kezem, s ahogy intettem volna, bekapcsoltam a képességem, s ezzel egyidejűleg az előre tartott kezemmel felfele löktem magam, míg a másikkal elkaptam a tollas gyík mancsait – már amit elértem úgy, s felugrottam, egy lehetetlen mozdulattal. Hátrafelé csúsztam ki a szorításból, s a pályám felfele indult, ahogy magammal rántottam a petet, majd egy teljes karika megtétele után a talpamra érkeztem.
A lány valószínűleg csak annyit láthatott, hogy a lábam húz maga után, majd amint leírtam a kört, és magammal rántottam a sárkányt, elhátrálok tőlük. Nem állt szándékomban bántani őket, de ideje volt már egy kicsit lejjebb hozni az agresszor pet egóját. Újra szóra nyitottam a számat.
– Nem áll szándékomban bántani titeket. Csak elbambultam, ennyi az egész. – Jelentettem be teljes őszinteséggel, majd a tollas gyíkra pillantottam. Mélyet sóhajtva hátrébb léptem, olyan távolságba, ahol nem valószínű, hogy egy ugrással utolérhetne, s készültem a következő kitérésre. Nem akartam ellene harcolni, csupán kijutni ebből a bajból. Akkor legalábbis.
Reménykedve pillantottam a lányra, hátha ő lecsillapítja a mogorva egyfejűt.
– Kár, hogy nem Lekid a neved. Illene hozzád.

by **Shukaku** Hétf. Okt. 20 2014, 21:12

Amikor az a fura valami megindult, ami végül azt eredményezte, hogy a lány kikerült a sárkány szorításából, Timidus tudta, hogy valami nem stimmel, de ilyesmire még ő sem számított. Rengeteg fajta hadicselt megismert már, az alap támadásokat, amit a rendszer vezérelt talán már minden kasztnál ismerte, és azokkal nem is lehetett meglepni, de a képességekkel nem tudott számolni, mert ugyanolyan ismeretlenek voltak számára, mint bárki másnak. Nyugodtan tápászkodott fel, és egy füttyentéssel jelzett a lánynak, aki nagyon megijedt a jelenettől.
-Rendben. Ha te nem akarsz minket bántani, akkor én sem akarlak téged bántani. Javaslom, hogy a későbbiekben ne kövess senkit, vagy legalább csináld kevésbé feltűnően. A petek feladata az idomár védelme, és ha úgy látom, hogy az idomár veszélyben van, akkor mindent meg fogok tenni azért, hogy a támadót hatástalanítsam.
Shu csak egy bocsánatkérő pillantást vetett a lány felé, de azért valamit még mindig nem értett.
-De… honnan tudod, hogy nem akar minket bántani?
-Ahhoz, hogy ilyen könnyen lerázzon magáról vagy nagyon magas fegyverekezelésre, vagy nagyon magas speciális képesség pontokra van szüksége. Megtehette volna, hogy megtámad, ám nem tett ilyet. Persze az is lehet, hogy tudta, hogy még mindig védett területen belül vagyunk.
A sárkány szépen lassan visszasétált az idomár mellé, majd leült.
-Nem kell aggódnod. Nem akar minket megtámadni. Igazat mond.
-Akkor… én… illetve mi… elnézést kérünk.
Hajolt meg egy pillanatra a lány.
-Csak… tudod most, hogy ilyen magas szintre jutottunk már elég sok ellenségünk lett, és óvatosnak kell lennünk.
-Nem ismerem a Lekid név jelentését.
Egy pillantást vetett az idomár felé, aki szintén megrázta a fejét.
-És… és Timidus is bocsánatot kér, amiért megtámadott…
-Miért követtél? Miért keltettem fel az érdeklődésedet?
És most, hogy Timidus már nem akarta megenni a lányt, ismételten kevésbé harcias lett az ábrázata.

by **Rinarin Ai Kita** Hétf. Okt. 20 2014, 22:17

Kissé furcsán tekintettem az eseményekre, de akkor úgy tűnt sikerült jó benyomást tennem Timidusra. Akkor is Lekidnek kellett volna nevezni, a mogorva egyfejű után, de ettől eltekintettem – igaz később még sokszor emlékeztettem rá a kis tollast.
De megint előre rohanok. Tehát ott álltam tanácstalanul, fogadva a bocsánatkéréseket, s a sárkány kérdészáporát. Pontosabban azt a kettőt, ugyanakkor előbb az idomár felé fordultam, elvégre én is tartoztam egy bocsánatkéréssel.
– Nekem kellene elnézést kérnem amiért utánatok somfordáltam. Ne haragudjatok, de valahogy annyira megkapott a tollas sárkány látványa, hogy meg akartam kérdezni, hol lehet ilyenre szert tenni? Vagy mi a módja egyáltalán? Nem igazán értek az ilyesmihez, úgyhogy ne haragudj, hogy megbántottalak. Fogalmam sem volt, hogy magadtól szegődtél az idomárodhoz. A legtöbb petről azt hallom tojásként szerzik meg az idomárok, másokról pedig, hogy beidomítják őket. Nem mindig tudok eligazodni a játék információs útvesztőjében. – Pillantottam egyszerre mindkettejükre, majd egy kissé szerényebben megjegyeztem. – Egyébként nem olyan magas egyik pontom sem. Szerintem csak megleptelek, azért tudtam kikerülni. – Jegyeztem meg, s most belegondolva kár volt azonnal felnyomni magam előttük, de valahogy kicsúszott a számon az őszinteség. – Szóval ne haragudjatok, ha rátok ijesztettem. Nem hiszem, hogy veszélyt jelentenék rátok, csupán nem mindennapi látvány egy ilyen petet látni. – Kedvem lett volna hozzátenni a tündéri jelzőt, de inkább csak lehajoltam, hogy szintbe kerüljek a sárkány fejével, majd kinyújtottam a kezem, hátha megengedi, hogy egy kicsit megsimogassam. Bár a legtöbb harcos pet ilyet nem enged, ezt akkor még nem tudtam. Az állatidomárokról való ismereteim csak a Shuval való találkozásom után kezdtek kiszélesedni, tehát többnyire miatta ismerem a szörnyeket úgy ahogy. Lehet, ha tehettem volna, beállok állatidomárnak, de akkoriban sem lehetőségem, sem kedvem nem volt ehhez.

by **Shukaku** Hétf. Okt. 20 2014, 22:26

Az első mondatra Timidus felkapta a fejét, hiszen a lány hasonló taktikát használta, amit ő szokott. Nem kért bocsánatot, csak jelezte, hogy esetlegesen bocsánatot kellene kérnie. Ugyan Timidus még azt sem szokta mondani, hogy kellene, ha úgy érzi, hogy nem kellene. Ő általában úgy fogalmaz, hogy amennyiben bocsánatot kellene kérnie, akkor bocsánatot kérne, és a figyelmetlen emberek többsége ilyenkor azt hiszi, hogy ő bocsánatot is kért. Most is csak Shu kért bocsánatot, ő nem, hiszen továbbra is úgy tartotta, hogy helyesen cselekedett. Mindenesetre mivel a lány a második mondatban már konkrétan bocsánatot kért, így nem foglalkozott az üggyel tovább. Nem úgy Shu, aki ismételten felvonta egy picit az orrát a szavakra, és bár igyekezett nem kioktató hangnemet megütni, csak egy picit kiigazítani, megkérni valamire a másikat, a csöppnyi sértettség így is kihallatszott a hangjából.
-Ha kérhetlek… Timidus nem valami tárgy, hogy csak úgy beszerezhesd. És… nem vagyok az idomárja, sem a gazdája, meg sehogy sincs a tulajdonomban. Társak vagyunk és barátok. Én is tojásként kaptam Timidust Kayaba bácsitól, de ha szeretne, akkor bármikor dönthetne úgy, hogy elmegy valamerre, vagy teljesen itt hagy. Csak… nem dönt így, mert barátok vagyunk. Én például… én például az ő világát sem szoktam játéknak nevezni, mert az olyan lealacsonyító… szóval…
-Lényegtelen, Shu. Attól, mert ismételgetik nem fogom elhinni a meséiteket. Számtalanszor bebizonyítottátok már, hogy csak kitaláció a kinti világotok.
Shu egy újabb mosollyal vonta meg a vállát, de a furcsálló tekintet azért megmaradt az arcán.
-Valóban megleptél. Ez keveseknek sikerül, úgyhogy te is felkeltetted az érdeklődésemet. Bemutatnád újra, hogy mit használtál?
-Timidus... ne akarj megint harcolni, kérlek!
-Érdekel a képessége.
Az idomár csak sóhajtott egyet, majd újra a lány felé fordult.
-És… mit szeretnél tudni Timidusról? Mert… ugye Timidust nem kaphatod meg. Tollas sárkányt az idomárok idomíthatnak, de ahhoz meg kell találni őket.
Magyarázta, miközben a pet semmilyen ellenállást nem tanúsított a simogatással szemben, hiszen semmi oka nem volt rá.

by **Rinarin Ai Kita** Pént. Okt. 31 2014, 17:18

Megsimogattam a kis petet, akkor és ott először, de nem utoljára. De ugyanekkor megfogalmazódott bennem a kérdés is, hogy vajon mi rosszat szóltam amivel megsértettem az idomárt. A mai napig nem tudom kitalálni melyik részével ütöttem meg kellemetlen hangnemet, de inkább hagytam elsiklani a fülem mellett, hiszen nem volt időm kitalálni. Timidus ugyanis majdnem párbajra hívott. Persze ez akkor nem tűnt annyira dramatikusnak, viszont módfelett meglepőnek igen. Ki is kerekedett a szemem azt hiszem, de az biztos, hogy hátrébb léptem, és kissé zavartan mosolyogtam. Azt amit Shurcsög mondott szinte fel sem fogtam annyira meg voltam rémülve. Na persze nem a pettől, hiszen az tündéri egy teremtés. Sokkal inkább a ténytől, hogy párbaj helyzetbe hoztak. Most vagy kihátrálok, és akkor gyáva vagyok, vagy harcolok és dettó. Így utólag belegondolva lehet ki kellett volna hátrálnom, hiszen sosem volt ínyemre az agresszió, ám aztán nem így tettem. Annyira nem is bánom...
Ahogy elmosolyodtam ismét rájuk néztem.
– Ha érdekel a képességem, megmutathatom, de annyit elmondhatok, hogy nem kenyerem a harc és az agresszió. Szóval nem akarom letörni a lelkesedésed, de lehet nem leszek „méltó” – itt még az ujjaimmal is mutattam az idézőjelet. – ellenfél. De ha csak meg szeretnéd nézni, akkor így is bemutathatom. – Ezzel ismét hátrébb léptem egy fél lépést, majd körbenéztem a sikátoron, és igyekeztem kifigyelni valamilyen utat, amivel látványosan elő tudnám adni a dolgot. Végül úgy döntöttem – akármennyire is parkour-os dolog volt – hogy egy ugrással tudom le a dolgot. Nem gondolva arra, hogy a felszerelésem nem feltétlenül erre találták ki, előre indultam, majd aktiválódott a képesség, és én oldalirányba felléptem a jobbomra eső falon. Ebből viszont csak lendületet vettem, így azonnal löktem is magam tovább a másik oldal felé, amit a testem könnyedsége miatt szimplán át tudtam hidalni. A tick-tack második lépéséből aztán egy nyújtott hátra szaltót íveltem felettük, aminek nem a sebesség volt a lényege, csak és kizárólag a látvány. A „művészetem” befejeztével aztán landoltam mögöttük, és reméltem ennyi elég is lesz. Tévedtem...

by **Shukaku** Pént. Okt. 31 2014, 17:32

Timidus nyugodtan szemlélte meg a bemutatót, míg Shu csak tátott szájjal figyelt. A kislányt természetesen lenyűgözte az ilyesmi, mindig is szerette az akrobatákat, a cirkuszt… na jó, inkább az állatok miatt természetesen, de azért a zsonglőrök meg a kötéltáncosok is elég ügyesek voltak, na meg persze a bűvészek, akik képesek voltak végrehajtani a csodát. Jó, Shu is tudta, hogy nem csodáról volt szó, de úgy csak azt érezte, hogy még inkább emberfeletti a teljesítményük, hiszen ugyanannyi lehetőségekkel, mint ami neki is megvan, ők szimpla kézügyességgel és rengeteg gyakorlással képesek a csoda látszatát kelteni. Talán peter mutatványai is ezért nyűgözték le, persze az az idő már nagyon régóta elmúlt, és az egyetlen varázstárgy is egy tó fenekén feküdt a fiútól. Kayaba Akihiko varázstárgyai azonban felülmúltak minden mágiát ami a kinti világban volt. Akármennyire is nem épült ez a világ varázslásra, hiszen mégis csak Sword Art Online volt az elnevezése, Shu még soha nem tartott kardot a kezébe, és neki minden nap egy csoda volt. Na Timidus ezzel szemben, ahogy jeleztem is, csak unottan szemlélte azt a valamit, amit a lány előadott, és már tudta, hogy fele olyan jelentősége sincs, mint ahogy először hitte. Persze az is kiderült, hogy hibázott, és ezt a hibát sürgősen korrigálnia kell, ha nem akarja, hogy még egyszer előforduljon éles helyzetben is, amikor Shu valóban bajba kerülhet. Mindenesetre legyintett a farkával, és elmondta a levont következtetést.
-Képességgel pótlod a hiányos akrobatika jártasságodat. Jelenleg ugyan nem haszontalan, de a későbbiekben hiányozni fog az az egy feleslegesen elhasznált hely. Most pedig lássuk, mennyire használható harc közben, amikor már számítok is rá.
Csipogott egyet, mire Shu megvonta a vállát és elküldte a párbajfelkérést, majd amint az Kita elfogadta, a sárkány már támadt is.

by **Rinarin Ai Kita** Pént. Okt. 31 2014, 21:51

Röviden fogalmazva: nem nyűgöztem le a sárkányt. Szinte azt is mondhatnám, unta a dolgot, ami pedig nekem egyáltalán nem jött jól. Nem akartam harcolni. Sosem szerettem, és már kiskorom óta péniszméregetésnek gondoltam csupán. Persze akkor még nem így neveztem. Szóval be kellett látnom, hogy vérszomjat kapott a sárkány, és ennek cseppet sem örültem. Kifejezetten bosszantott a dolog, főleg abban a helyzetben, és azzal a megfogalmazással, ahogy Lekid előadta. Egyszerűen lekezelő volt, amiért a mai napig nem a szívem csücske. Bármennyire is megszerettem azóta. Egyszerűen ki nem állhattam az ilyesmit. Úgyhogy amikor megérkezett a párbajfelkérés, eldöntöttem: nem fogok támadni. Minden erőmet a védekezésemre összpontosítom és tartom magam ameddig tartom. Nem fogok a gyengék erődjébe – az agresszióba menekülni. Ez suhant át akkor és ott az agyamon, mikor elfogadtam az érkező párbajfelkérést. Amíg az óra visszaszámolt, én előkaptam a kardom, és felkészültem.
– Csak hogy tudd, nem szeretem az ilyesmit. – Böktem oda végül Timidusnak, és hátrébb léptem. Azt már magam sem tudom eldönteni, hogy az akkor a lekezelő stílusára, vagy a párbajra vonatkozott. Mindenesetre, amikor megérkezett az első támadás, én megpróbáltam egyszerűen kitérni a karmok elől, és arrébb szökkenni. Egyelőre nem csináltam mutatványt, csak a légiességem próbáltam kihasználni. Kifejezetten irritált, hogy nekem ebben a helyzetben kell lennem, ráadásul már az első támadás elől is nehéz lesz kitérnem. Miért akarna bárki is velem, éppen velem harcolni? Annyi üresfejű barbár szaladgál a nagyvilágban. Miért nem azokkal verekszenek? Még most sem értem mi vezette a sárkányt és az idomárt erre a lépésre. Felfoghatatlan számomra az egész. De ha már így alakult, legalább tanítani akartam valamit a vérszomjas kis dögnek.

by **Shukaku** Pént. Okt. 31 2014, 22:12

Hogy Timidus vérszomjas lett vona? Hogy csak a harcon járt volna az esze? Oh, dehogy! Nem is ismerte a vér ízét, hiszen a Sword Art Online világában egyáltalán nem is létezett ilyesmi, és a sárkány már arról is leszokott, hogy a kivégzett ellenfeleinek szállingózó pixeleit hajkurássza, hogy írmagja se maradjon az ellenségeinek. Timidus felnőtt, és mindent okkal, méghozzá egyetlen nyomós okkal tett, ez pedig az volt, hogy megvédje az idomárt. Ez a lány valamiért különös érdeklődést mutatott iránta, ő pedig nem tartotta jónak, ha valakinek ennyire szemet szúr. Az egy dolog, hogy ha valaki kémkedik, az még pozitívum is, hogy nem a nagyoknak szúrja a szemét, és csak ilyen bénákat küldenek utána, de ha ez csak Kita magánakciója volt, az még érdekesebb. Timidus tudta magáról, hogy a gyakoriság szerint nem tartozik a ritka petek csoportjába, bár igen közel áll hozzájuk, és Shu aggodalma és Hisame története természetesen még mindig ott rejtőzött a memóriájában, így óvatosságból meg kellett tudnia, hogy mire is képes ez az ő hódolója. A lány nagyon akart magának egy tollas sárkányt, a petnek pedig semmi kedve nem volt áldozatul esni egy rablóbandának. Persze az már az első támadásból kiderült, hogy nem ez a lány a vezér, vagy ha igen, akkor ettől a csapattól nem kell tartania. kita lassú volt, még náluk is sokkal lassabb. A fegyverkezelése is nagyon kicsi lehetett, hiszen Timidus alig tudta elkerülni, hogy ne ejtsen rajta sebet, de azért még úgy tűnjön, mintha valóban meg akarná támadni. Miután így „elvétette” a csapást, leszállt a lány mögött, és ismét megszólalt.
-Kössünk alkut. Ha én nyerek, akkor én nézhetek bele a te menüdbe, ha te nyersz, akkor te az enyémbe. Megfelel?
-De Timiduuus... neki pont megtetszettél, most miért akarod elrontani? Mondta, hogy nem szeret harcolni.
-Akkor miért nem mondja el, hogy miért pont én tetszettem meg neki?
Shu erre pedig tényleg nem tudott mit mondani. Nem tudta elmagyarázni soha Timinek, hogy nem mindennek van oka...

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Nov. 01 2014, 12:04

Nem volt egy igazi küzdelem. Semmi esélyem nem volt arra, hogy két-három percnél tovább húzzam a dolgot, és ez már az első támadásból is látszott. Lehet, hogy konkrétan direkt nem akart elsőre megölni, lehet csak szerencsém volt, nem tudnám eldönteni. A lényeg az volt, hogy az első támadást kikerültem, ami azért fontos tényező volt egy ilyen csatában. Itt nem arról van szó, hogy nyerek-e vagy sem. Csak arról, hogy meddig húzhatom ki az elkerülhetetlen vereséget. Bár nem sok beleszólásom lehetett, ha jobban belegondolok. Egy csapással legyőzhetett volna a pet, ha akar. Egyre valószínűbb, hogy az első csapást is direkt vétette el.
Bocsi elkalandoztam. Tehát ott álltam a csata kezdetén, és tudtam, hogy az esélyeim a nullához közeliek. Viszont képtelen voltam eltekinteni attól a ténytől, hogy bár pontokban és szintben minden bizonnyal ők az erősebbek, Timidus akkor is sokkalta gyengébb, mint azt gondolja. Nem abban rejlik az erő, hogy le tudod ütni a másikat. Hanem abban, hogy nem kell megtenned ha érvényesülni akarsz. Így aztán továbbra sem támadtam, csak elkerültem.
– Nem szívesen mutogatom a menümet. Elvégre itt is sok a bolond, aki ha meglát valakit, mindjárt neki akar menni, hogy megmutassa, bizony ő a élisten ebben a világban, és ennek azzal ad hangot, hogy feltörli valakivel a padlót. – Szóltam vissza a sárkánynak, és ez a mondat talán jóval őszintébben hagyta el a számat, mint amennyire gondoltam. Igyekeztem nem lenézni azokat akik az erőszakba menekülnek, de tudat alatt valahogy mindig is ezt gondoltam róluk. Talán még most is így érzem. – Azt pedig, hogy miért pont te tetszettél meg. Hát nem is tudom. Nincs igazán oka. Lehet másik tollas sárkány is éppen ilyen hatással lenne rám. Egyszerűen különleges látvány vagy. Ennyire egyszerű. – Le akartam már zárni ezt a témát, főleg mivel éreztem, hogy Lekid nem fog letenni a harcolászásról. Ha már küzdeni kell, legalább értelmet akarok neki adni.

by **Shukaku** Szomb. Nov. 01 2014, 15:38

Timidus egy ideig csak csodálkozva nézte a lányt a levegőből, futtatta a rengeteg lehetséges szituációt a programjában egy olyan kérdésre, amire talán soha de soha nem talált volna választ. Kezdett hinni az embernek, hiszen ha valaki ilyen sokáig hajtogat valamit, akkor vagy igazat mond, vagy hiába nem mond igazat, nem fogja tudni belőle kiszedni az igazságot. Sőt, bár ezt a sárkány nem vette jelenleg a lehetőségek közé, de olyan is megeshet, hogy valaki a hazugságot hiszi igaznak, és akkor szintén nem tudja, hogy hazudik, vagy olyan sokszor kellett elmondania a hazugságot, másokat meggyőzni arról, hogy az igaz, hogy már ő is elhitte.
-Valóban csak ennyi volt az indítékod? Tollas sárkány vagyok, és ezért megtetszettem? Nincs oka? Hogyan lehet, hogy valaminek nincs oka? Miért tetszenek neked a tollas sárkányok?
Mielőtt azonban Kita válaszolhatott volna, Shu lépett a sárkány mellé, és fél karjával átölelte, ahogy a vállára tette a kezét.
-Az embereknek, Timidus, nem kell mindig okot találniuk, hogy valami tetsszen nekik. Inkább örülnöd kéne, hogy más is olyan szépnek lát, mint én.
-Nem feladatom, hogy szép legyek. Ezidáig semmi előnyöm nem származott belőle, és nem segít a védelmedben sem.
Shu csak megvonta a vállát.
-Szerintem meg igenis származott, hiszen ha nem lennél szép, akkor nem tetszettél volna meg a hölgynek, és akkor nem ismertük volna meg őt. Timidus pedig…
Fordult ezúttal a nő felé, továbbra is mosolygósan.
-Egyáltalán nem akarja ő az erejét fitogtatni, sem senkivel feltörölni a padlót, csak teljesen biztonságban akar tudni engem, és az tényleg kicsit creepy volt, hogy csak úgy elkezdtél követni…
-Miért tetszenek neked a tollas sárkányok?
Tette fel újra a kérdést a sárkány, ezúttal azzal a céllal, hogy hasznára fordítsa ezt a tudást. Immár nyugodtan ücsörgött az idomár mellett, egyáltalán nem mutatott támadó magatartást.

by **Rinarin Ai Kita** Szomb. Nov. 01 2014, 18:51

Nem gondoltam volna, hogy az lesz a dolog vége, ami megtörtént, de így is kifejezetten jól jöttem ki az akaratlan csatából. Amikor az idomár átkarolta a pet nyakát, olyan édesek voltak együtt, hogy egy pillanatra az az érzés kapott el, hogy már-már nem is társak ők. Testvérek. Utoljára akkor éreztem úgy magam azelőtt, mikor Kentával, vagy Chiyo-val lehettem. Úgy hiányoznak néha. Egyszerűen a jelenlétük. Nem akartam sosem, hogy megvédjenek, vagy megoldjanak valamit helyettem, csak azt, hogy ott legyenek velem, és tudjam, hogy számíthatok rájuk, ha kell. Akkor és ott, mikor Shurcsög átkarolta Timidus nyakát, ugyanez az érzés járt át. Talán nem is a pet látványa vonzott ide, csak maga az érzés.
Nem értettem, mit erősködik Lekid annyit. Még ma sem vagyok képes felfogni, hogy mit akarhatott tőlem. Kicsit úgy éreztem most, hogy én vagyok a rossz arc a szituációban, s ettől elszégyelltem magam. Az előítéleteim mozdítottak meg, mikor csak a társát védte a kis tollas. Ahogy rám pillantott a lány, egyszerűen elszaladni lett volna kedvem. Annyira hülye voltam. Sokszor elfelejtem még ma is, hogy nem kell a mennyei hangnak lennem mindenki közelében. Csak azok körül, akiknek szüksége van ilyesmire. Nekik pedig szemmel láthatóan nem volt ilyen problémájuk. Fordított helyzetben találtam magam, és sokszor még most is eszembe jut az a párbajnak alig nevezhető semmiség, amit ott a pettel leműveltem. Shurcsög az én mennyei hangom, mikor túllövök a célon. Eltettem a fegyverem, s jócskán visszavettem az önbizalmamból.
– Ne haragudjatok. Nem akartam rosszat. – A hajam kezdtem csavargatni, s valahogy menten kicsinek éreztem magam előttük. Mint egy gyerek, aki az anyjával néz farkasszemet. Persze nincsenek ambícióim, hogy Shurcsögöt pótanyácskámmá tegyem, és akkor sem volt. Mégis jól esett ez a gondolat a lelkemnek. Amikor aztán a sárkány tovább erősködött, mély levegőt vettem, és bíztam benne, hogy az őszinteség majd kisegít a bajból. – Nem is tudom igazából. Talán az összhang maga ami megfog. Az egész kinézeted annyira fennkölt. Mindig is bírtam a sárkányokat, mert egyszerre epikusak és kecsesek. Valahogy a tollakkal csak még jobban megdobod ezt az érzést bennem. Valami ilyesmi... azt hiszem.

by **Shukaku** Szomb. Nov. 01 2014, 19:13

-Haragudni?
Na most viszont Shun volt a sor, hogy értetlenül pislogjon Kitára, hiszen szó nem volt arról, hogy bármiért is haragudnának, vagy haragudniuk kéne. Meg lett beszélve, nem azért követte őket, mert bántani akarta volna valamelyiküket, mindössze egy sajnálatos félreértés eredménye volt ez a kis összecsapás, aminek így szerencsére már vége is lett.
-Nem haragszunk… miért haragudnánk? Szerintem is nagyon cuki Timidus, csak ezt nem sokan veszik észre… csak Jun és Tachibana… meg még páran… de örülök, hogy te észrevetted, szóval egyáltalán nem haragszunk. Ugye Timidus?
-Ugye. Nincs okom ellenséget látni benned jelenleg, így nem is foglak annak kezelni. A csatát pedig lezárom.
Jelentette ki, majd egyetlen gyors szökkenéssel elsuhant a lány mellett, és mivel ez váratlanul érinthette őt, ráadásul már az előző támadásból is kiderült, hogy nem ellenfele a sárkánynak, csak egy apró kis karcolást igyekezett rajta ejteni, és amennyiben ez sikerült, magas sebzésének hála mind a páncél, mint az életpontok is úgy peregtek le az ellenfeléről, mintha nem is lettek volna. Azonban arra direkt vigyázott, hogy az egyensúlyából ne billentse ki, és semmi megalázót ne tegyen, mindössze csak annyit, amennyit előtte be is jelentett. Befejezte a harcot. Nyugodtan ereszkedett vissza Shu mellé, és biccentett a fejével.
-Vége.
-Ugye tudod, Timidus, hogy meg is lehet szakítani a párbajt?
-Tudom. De miért tennénk ilyet?
Shu csak megvonta a vállát, és egy kis bocsánatkérő pillantást küldött a lány felé.
-Hát… akkor köszönjük szépen a gyakorlást, és a bókokat, és Timidus is nagyon szépen köszöni a dícséretet. Ugye Timidus.
-Igen. Köszönöm.
Ismételte meg a pet, és még egy kis meghajlást is beiktatott mellsői megrogyasztásával.
-Úgy vélem, hogy jobb ha távozunk a sikátorból. Nem kívánom felkelteni senkinek a figyelmét.
Shu csak ekkor vette észre, hogy végig ebben a szűk utcában voltak, és azonnal meg is ijedt, hogy most mit gondolhatnak róluk a járókelők, így gyors léptekkel el is indult kifelé.
-Szeretnél velünk tartani? Ha gondolod, még beszélgethetünk, és kérdezgethetsz Timitől is…

Köszönöm szépen a játékot! ^^

by **Rinarin Ai Kita** Vas. Nov. 02 2014, 09:47

Megnyugtatott a tudat, hogy nem haragudtak rám, én mégis szégyelltem magam. Annyira bolond voltam, hogy belementem az egészbe. Azt a leckét ott bevéstem az agyamba, és igyekszem nem elkövetni újra ezt a hibát. Nem megy mindig résmentesen, de azért sikerül nagyrészt.
Nem nagyon emlékszem mit mondhattak, de arra igen, hogy meglepődtem, mikor a sárkány csak úgy elcikázott mellettem. Fél szemmel láttam csak, amint egészen 1-ig leesik a hp-m, de nem is bántam. Jobban jöttem ki, mint amire gondoltam, mert így legalább én is tanultam valami újat, és talán Lekidnek is sikerült olyasmit mutatnom, amit eddig még nem látott. Na persze ezt kötve hiszem, tekintve, hogy egy Mesterséges Intelligencia, de jól esett akkoriban így gondolni.
– Vége. – Sóhajtottam vissza a Sárkány mondatára, majd csak fogadtam a köszönetet. – Én köszönöm a találkozást. És ne légy olyan mogorva Lekid. – Akkor másodjára neveztem úgy, de eszem ágában sem volt neki elmondani ki is az a mogorva háromfejű-egyfejű. Majd csak jóval később adagoltam neki a történetet, de az már egy másik találkozónk sztorija. Amikor aztán felhívták a figyelmem a sikátorra, csak nyugtáztam, hogy és tényleg. Nem foglalkoztattak az ilyen dolgok fényes nappal. Na persze, ha sötétben lettünk volna, akkor biztos, hogy a lehető legkisebbre húztam volna össze magam, nehogy bárki is észrevegyen. Viszont akkor és ott nem voltam egyedül, és nem volt éjszaka, tehát a félelmeim ilyenkor nem kezdtek vészharangot kongatni. Még mostanában sem félek nappal egyedül lézengeni. Este viszont bolond az a nő aki nem tart a zaklató jómadaraktól. A nappali órák, csak frusztrálóak. Az éjszaka maga a vész.
– Kedvem éppen lenne hozzá, és az időmbe is belefér. Benne vagyok.

Köszöntem a játékot. ^^

by **Cardinal** Hétf. Nov. 03 2014, 12:14

Ossu!

Lezárom a küzdőteret, 25 xp és 70 arany a jutalmatok.

by Ajánlott tartalom

Cukisárkány vs Kita

Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita

Re: Cukisárkány vs Kita