Re: Shukaku vs Traumnis

by **Shukaku** Vas. Szept. 21 2014, 21:36

-Mindent érdemes tanulni. A tudás hatalom, fiú. Azonban ki kell választanod, hogy mely képességekre építesz, mert nem birtokolhatsz minden tudást. Még soha nem találkoztam olyannal, aki mindennek a tudója lett volna. Még a hatalmas és öreg sárkányok sem, akik könnyedén kapták el a feléjük hajított kést. El kell döntened, hogy mire szeretnél építeni. Ezt a döntést a pontokkal kapcsolatban már sikerült meghoznod, és ugyanúgy meg kell tenned a képességek esetében is. Nyolc képesség létezik, de csak hármat vehetsz fel közülük. Fontos, hogy úgy válogasd össze őket, hogy kiegészítsék egymást, sőt, felerősítsék egymás hatását. Mi is így válogattunk, és ezidáig mindig bevállt.
Természetesen azt már nem osztotta meg vele, hogy ők mire is pakoltak, és több tervet sem adott át. Annyira akart csak segíteni, hogy a fiú életben maradjon, de egyáltalán nem volt célja, hogy frontharcosokat képezzen ki. Annak már megitta a levét, amikor az ő tanácsai szerint kezdtek el tevékenykedni. Sokra ugyan nem jutottak, hiszen továbbra is emberek maradtak, ezt a gyengeségüket nem tudták legyőzni, de mégis haladtak valamit, amit ők ugye meg akartak akadályozni.
-Kipróbálhatod, de ellenem nem tudsz védekezni. Ott és akkor sebezlek meg, ahol és amiképpen az szándékomban áll. Természetesen visszafoghatom magam, ahogyan eddig is, ám most én is fogok kérdezni. Az első kérdésem az, hogy mire akarod felhasználni a tudást, amelyet én itt és most átadok neked.
A kérdésre Shu csak felnézett a könyvéből, elmosolyodott, majd gyorsan megrázta a fejét.
-Nem… én nem… nem szeretek harcolni, Timi pedig szívesen teszi… és nem is akarok közbeszólni, amikor ő tanít…

by **Traumnis** Kedd Szept. 23 2014, 02:12

- Szóval utólag nem lehet más képességet felvenni, ha megvan a három? Pölö leadni az akrot a súlyemelésért?- bár kasztot sem lehet váltani, szóval gondolom, ez is végleges. Kicsit örülök is, hogy még nem tanultam semmit, még nem rontottam el véglegesen mindent. Pölö súlyemelés tök felesleges lehet agilitis kariknak. Bár aki kicsit rólpléjel, az nem is venne fel ilyet, ha nem böhöm karit játszik ki.
- Oké, tudom, csak gondoltam, kicsit gyakorolni kéne azt is, úgy könnyű ütni valakit vagy valamit, ha az nem akar védekezni, előbb-utóbb akkor csak legyőzöm- remélem, hogy nem kezdik már nagyon unni a társaságomat, biztosan nagyon unalmas lehet nekik is, ha rájuk száll egy kezdő, és van jobb dolguk. Bár ezzel mindig úgy voltam, hogy majd szólnak. A sulitáskám is csak akkor veszem el a mágnesvonaton a mellettem lévő ülésről, ha megkérnek rá, most is csak akkor tervezem magam üresbe tenni, ha nyíltan megmondják, hogy menniük kell, vagy ha még nyíltabban megkérnek, hogy kopjak le. Már azért is hálás vagyok, hogy ennyi időt rám szántak egyáltalán, és hogy még többet rám fognak valszeg.
- Hát, előszöris próbálok nem meghalni, és ebben elég sokat segít, amiket mondasz. Másodszor pedig nagyon unom már itt magam, két éve ugyanazt csinálom, és szeretnék végre kicsit másmerre is menni, ahhoz viszont kéne erő. Szóval, szeretném kicsit felfedezni a világot, mielőtt leoperálják a fejünkről a cuccot, vagy a frontik kiviszik a játékot. Én azért az előbbiben reménykedek inkább, mert ezzel a sebességgel nagyon durván megöregszem, mire kijutunk, de akár egy-két hónap, akár tíz év, amit még itt kell lennem, azért nem akarom azt az időt teljesen elvesztegetni. Meg ég is a pofám, hogy én legalább olyan idős vagyok, mint te, és fiú, és mégsem voltam képes még elindulni sem- sajnos, talán mégsem nekem találták ki a kalandokat, meg az ilyesmit. Az a teljesítmény, amit eddig nyújtottam, köbö olyan, mintha Frodó a pincébe zárkózva várta volna, hogy mások megoldják az egész balhét. Nekem sincs rá garanciám, hogy nem én leszek a nyolcadik vagy kilencedik, akiről megpróbálják leszedni a nervegear-t valami új módszerrel, és nem leszek pont még a „hopsz, ez sem sikerült” kategória tagja.
- Öhm… okés- egy kicsit fura nekem, hogy épp olyasvalakivel duelezek, aki amúgy utál harcolni. Ezek szerint durván független, a pet a gazditól, ha így viszont nem zavarja annyira, talán valami agyi szkennel kapja a saját személyiséget. Na, így viszont durván jó ez a kaszt, bár talán nem kellene ennyire kötődni valamihez, amit egyszer itt kell hagyni. Bár a normális emberek nem gondolnak ilyesmire, mert akkor bevillanna nekik, hogy egyszer mindent ott fognak hagyni, és mennek fel, vagy le.
Lefelé fordítom a két tőröm, egy kicsit berogyasztom a térdeim, hogy szilárdabban álljak, sé felkészülök Timidus rohamára, vagy arra, hogy kivédjem vagy elkerüljem a támadást. Elvileg a tőreim nem törnek könnyebben egy kardnál, de gondolom, főleg az előbbi a jó stratégia, mert nagyon pontosan kell elhelyezni a tőrt hozzá, hogy az inkoming átták ne menjen el a tőr felett és fejezzen le, de ne is a kezeim állítsák meg.

by **Shukaku** Kedd Szept. 23 2014, 07:20

-Megteheted. Belátni és kijavítani egy hibát még mindig jobb, mint makacsul ragaszkodni hozzá, és amiatt kerülni bajba. De sokkal egyszerűbb, ha eleve jó döntést hozol, mert nem biztos, hogy a második jó választás lesz, ha egyszer már hibáztál, és amikor megismételsz egy hibát, az többé nem hiba, hanem döntés.
Ezután Timidus csak legyintett a farkával, ami nála annyit jelentett, mint amikor az emberek megvonják a vállukat, vagy a kezükkel végezik el ugyanezt a mozdulatot. Majd várta a fiú további válaszát, mert ettől tette függővé, hogy belemegy-e a gyakorlatok folytatásába, de már az első mondatnál félbe kellett szakítania.
-Ne próbáld! Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld. Én sem csak próbállak tanítani, hanem tanítalak, a legjobb tudásom szerint. Én sem csak megpróbálom megvédeni az idomárt, hanem mindent megteszek, hogy Shu biztonságban legyen. Persze megeshet, hogy ez a minden is kevés, de még mindig többet tettem, mintha csak próbálkoztam volna. Ha magadnak sem hiszed el, hogy sikerülhet életben maradnod, hogy sikerülhet győznöd, akkor hogyan akarod ugyanezt elhitetni az ellenfeleddel?
A többire csak bólintott, hiszen Traumnis is ugyanazzal a kinti világról és NerveGearről alkotott mesével állt elő, mint minden másik ember. Az viszont elégedettséggel töltötte el a petet, hogy kezd megjelenni egy olyan generáció, aki már belátta a frontharcosok esélytelenségét, és nem bízik abban, hogy az ő erejük fogja kijuttatni őket. Most már csak a megálmodott kinti világuk segítőiben hisznek, ami viszont már azt igazolja, hogy reménytelenek. Ha már hinniük kell, akkor megtörtek, és a megtört ellenfelet már könnyű legyőzni, vagy megsemmisíteni.
A utolsó mondatnál már Shu is mosolygott, és halk kuncogással szerette volna gyorsan eloszlatni szegény fiú aggodalmait, és megmagyarázni neki, hogy nem egy kislány győzte le.
-Ha rajtam múlna, akkor még mindig a Kezdetek Erdejében bujkálnánk… és… szerintem nagyobb vagy mint én… mint tizennégy... mármint korban…
Újabb kuncogás, és azt már nem osztotta meg vele, hogy a játékba kerüléskor meg tizenkettő volt…
-Az egész fejlődősdit Timi irányítja, szóval emiatt ne érezd rosszul magad.
A sárkány csak bólintott, majd előrelendült. Nem harapott, karmait sem szegezte előre, nem érdekelték a fegyverek sem, még akkor sem, ha esetleg konkrétan beléjük fut. Egyszerűen le akarta dózerolni a másikat, és hozzákenni a mögötte álló fához. Ebben a világban minél nagyobb volt egy támadás, annál nagyobbat is lökött az ellenfélen, Timi támadása pedig nagy volt.

by **Traumnis** Szer. Szept. 24 2014, 10:52

Figyelmesen hallgatom a hibákról szóló beszámolót, bár nem értek vele teljesen egyet. Én mindig úgy voltam vele, hogy ha elszerencsétlenkedek valamit, akkor jobb újra kezdeni, mert néha az egyszerűbb, mint kijavítani a hibát. Igaz, néha nem lehet javítani, mert például ha valaki gyökérnek ismert meg téged, akkor már nem tudsz restartolni, muszáj alakítanod a képet a szemében, ha nem akarsz örökké gyökér maradni neki.
- Jaj, te is szereted az SW-t?- legalábbis ez a „tedd, vagy ne tedd” szöveg nekem onnan jut eszembe, mintha Yoda mondta volna. Bírtam azt a világot, az első hat rész, amit csináltak, jobb lett, csak hát aztán jött a Disney meg a betétdalok. Az nem volt szép folytatás. - Oké, akkor életben fogok maradni- legalábbis, egy darabig biztosan, gondolom, hogy egyszer én is meghalok majd. Kivéve, ha feltalálnak addig valami cuccot, amitől nem halok meg.
- Jaja, én indulásnál voltam tizennégy- igazság szerint nem tudom, hogy az avatárom nőtt-e azóta, sosem néztem, és hát nem tűnik fel, hogy nősz, ha lassan megy végbe, és más nem hívja fel rá az attensönt. Azért az a magyarázat, hogy a pet segített neki, mégsem tud teljesen meggyőzni arról, hogy nem vagyok egyszerűen csak béna. Tényleg gáz, hogy két évig el sem kezdtem játszani.
Egy picit összehúztam a szemem, ahogy a sárkány felém lendült, bár nem tudom, miért, nem láttam tőle jobban. Valahogy még is jobban megy tőle a koncentráció, mintha kicsit jobban tudnék figyelni az időzítésre. Ki is vártam a megfelelő pillanatot, de így sem sikerültem elég gyorsra, bár nagyjából félrevetődtem, valami hozzáért a lábamhoz, és így végül a félreugrás félreesésnek sikerült, és a földön landoltam. De most legalább sikerült feltápászkodni egy másodperc alatt, és nem vártam meg, hogy megint rajtam legyen.
Lassú, óvatos léptekkel indultam a sárkány felé, közben mindkét késemmel körözve, hogy ne tudja, mikor és hol akarok támadni. Már most érzem, hogy a két bökő sokkal jobban illik a kezembe, mint azelőtt, hogy elkezdtünk volna gyakorolni, az egyiket még fel is dobom egy kicsit, és ezúttal sikerül is jól elkapni újra, hogy felfelé álljon a pengéje. Amint a kezem a tőrre szorul, támadok is.
Valami ugrás-féle vetődéssel szelem át a maradék távolságot, miközben a jobb kezemben tartott, felfelé mutató tőrpengét a sárkány feje felé célzom, a másikat pedig, ami lefelé van, a jobb oldalába próbálom meg beleszúrni. Lehet, hogy kissé túl türelmetlenül sikerült támadnom, de valahogy mégis úgy érzem, hogy a legjobb, ha kezdeményezek. Valahol hallottam ezt a beszt defense iz offenz dumát, és lehet, hogy nekem követnem kell.

by **Shukaku** Szer. Szept. 24 2014, 11:21

Timidus még akkor sem értette volna, hogy mi az az SW, ha esetleg Traumnis kimondja a konkrét mű egész címét. Bár miután Shu megismertette a képregények világával, és Peter pedig beavatta a harcolós műfajba is, Chan könyvtárának összes példányát elolvasta, de a Csillagok háborúja nem volt közte, és erre a meglátásra teljesen önmagától jött rá. Egyébként is idiótának tartotta a képregények hőseit. A gonoszok mindig szentbeszédeket tartottak ahelyett, hogy megölték volna az ellenfelüket, így azoknak eközben volt idejük kitalálni valamit, az ellenfelek közül mindig csak egy támadott rá a főhősre, a többi pedig megvárta, amíg azt az egyet legyőzi, meg egyáltalán teljesen életszerűtlen és mese volt az egész, nagyjából semmit nem lehetett belőle tanulni, és még Shu is azt mondta, hogy azok olyan könyvek, amik nem is arra valók. Igaz, hogy a fiú szavaival, mint kijelentéssel sem volt teljesen elégedett, hiszen az árnyharcos nem tudhatja, hogy életben fog maradni, akár Timidus is megölhetné a következő pillanatban, mindenesetre ez a kijelentés is jobb volt az előzőnél, és a sárkány nem is várt el túl gyors fejlődést egy embertől, még akkor sem, ha eddig bizonyította, hogy egyáltalán nem olyan tehetetlen, mint a kezdők általában. Mivel a pet nagyjából egy mob támadását imitálta, azaz gondolkodás nélkül tört előre az ellenfél felé, a kitérés nem okozott nagy gondot, és a fiúnak sikerült is… úgy félig-meddig, de legalább utána időben korrigált. A sárkány csak vigyorogva figyelte, ahogyan az ellenfele közeledett, majd mindkét szúrást szinte beengedte, persze nem túl látványosan. Ami azonban utána következett, már annál látványosabb volt. Megragadta a fiú kezét, és közelebb vonta magához, így a kések még mélyebben a testébe fúródtak, viszont Traumnis az övé volt. Közel hajolt hozzá, az orruk szinte összeért, karmai pedig belemélyedtek az árnyharcos oldalába.
-A mutatványokra semmi szükség nincs, ha nem tudod terelni vele az ellenfél figyelmét. Egy támadásba pedig csak akkor menj bele ilyen hévvel, ha az végső csapás, és nem kell vállalnod a következményeit.
Igyekezett úgy beállni, hogy a kések beszoruljanak a sebekbe, és bár a pet életcsíkja folyamatosan csökkent, tudta jól, hogy csak egy támadás kell neki.
-Vagy feladod a fegyvereidet, vagy egyetlen szorítással összeroppantalak. Dönts gyorsan fiú, fogy az időd!
Karmait még mélyebben a fiú oldalába vájta, de még nem támadott. Ha Traumnis hagyta veszni a felszerelését, akkor elengedte, és ő maga húzta ki a testéből a késeket, majd hajította maga mögé, ha ez nem történt meg, úgy beváltotta az ígéretét, és karmaival felhasította az árnyharcos oldalát, véget vetve a küzdelemnek.

by **Traumnis** Pént. Szept. 26 2014, 20:15

Egy kicsit meglepett, hogy a támadásaim betaláltak, talán ez is közrejátszott abban, hogy nem tudtam időben lereactolni, ahogy megragadta a kezeimet. Egy pillanatra azt hittem, hogy le is harapja a fejemet, de végül ez nem történt meg. Egy kicsit tényleg sikerült elkapkodni a támadást, és néhány óvatos próba után rájövök, hogy nem is nagyon tudok már kiszabadulni. Erre tényleg nagyon kell majd figyelni, mert ilyenkor full védtelen vagyok, és nem lenne jó nagysebzésű ellenfél ellen ilyen szituba kerülni.
Egy pillanatra azt hittem, hogy tényleg fáj, ahogy a sárkány belém szúrja a karmait, csak azután jöttem rá, hogy ez csak valami olyasmi érzés. Ez elvileg nem fájhat, talán nem is lenne olyan szokatlan, ha lettek volna sérüléseim az elmúlt időben. De az egyes szintű mobok ellen max egy-két páncélt veszítek, azt is tényleg nagyon max.
Nem nagyon volt ötletem, hogy máshogy tudnék kiszabadulni, úgyhogy let them goztam a tőröket, és hátrébb ugrottam. Figyeltem, merre dobja őket, de természetesen, ezúttal is elérhetetlen helyre kerültek, úgyhogy újfent maradt az, hogy fegyvertelenül próbáljak tenni valamit. Egy fél másodpercre behunytam a szemem, hogy összepakoljak magamnak valami támadási koreográfiát. Nem emlékszem rá, hogy a sulis bunyókon kívül, amik általában egy-két ütésből álltak, lett volna más verekedésem és most nyilván valami komolyabb kellene.
Végül, mivel nem vagyok karateharcos, meg ilyesmi, annyit sikerült kitalálnom, hogy összekulcsoltam a kezeim, és balról-jobbra, lentről fentre ütve rézsutasan megcéloztam a sárkány fejét. Nem lepődtem volna meg rajta, ha Timidus szimplán csak leharapja a kezeimet, de hát amúgy sem nagyon tudtam volna bármit tenni ellene, ha rám akar támadni. Akár talált az ütés, akár nem, megpróbáltam bal lábbal belerúgni még, hátha az használ. Elvileg, mivel gagyi fegyóim vannak még, nem kéne, hogy nagyon zavarjon, hogy nélkülük kell boldogulnom.

by **Shukaku** Pént. Szept. 26 2014, 20:51

A fiú nem válaszolt, de hát nem is lehetett nagyon elvárni tőle, hogy egy ilyen egyértelmű kijelentésre válaszoljon bármit is. Bőven elég volt, hogy tudomásul vette, és az arcán abból, ami a meglepettség még Timidus által is könnyen kivehető jelei után mutatkoztak egyértelmű volt, hogy eljutott az agyáig a sárkány tanácsa. Természetesen Timidusnak esze ágában sem volt az ellenfél fejét támadni. Ugyan néha már elgondolkodott azon, hogy mekkora előnnyel járna megvakítani az ellenfelét, és nem egy példa már megmutatta számára, hogy ezek is könnyedén kivitelezhető eszközök, meg egy KT után amúgy is az életcsíkkal együtt a sérült és elveszített testrészek ugyanúgy kerülnek vissza a helyükre, ahogyan a páncél is. Ez is egy olyan jó tulajdonsága volt a világnak, amit Timidus egyértelműnek vett, Shu azonban naponta áldotta érte Kayaba Akihikot. Mindenesetre amit szeretett volna azt elérte, és a fiú fegyvereit vesztve vonult vissza. Persze ez együtt járt azzal is, hogy a pet életcsíkja már eléggé közelített a feléhez. Timidus persze tudta jól, hogy egy fél életes küzdelemben nem az ő életének a fele számít, hanem az idomáré, és kíváncsi volt arra is, hogy vajon ezt az ellenfele is tudja-e. Abból ítélve, hogy újabb támadást indított úgy tűnt, hogy nem tudta. Persze feladnia sem lett volna semmi értelme, így hát ebben sem lehetett biztos, mindössze azt tehette, hogy beengedte az utolsó rúgást, amivel az életcsíkja a fele alá csökkent, és figyelte, hogy az ellenfél várja-e a győzelmét jelentő feliratot. Akár várta, akár nem, Timidus úgy döntött, hogy fegyvertelenül már amúgy sem tanulhat sokat. Meg akarta tanítani még valamire a fiút. Egy utolsó, legfontosabb tanításra.
-Az ijedt ellenség, legyőzött ellenség. A fegyvereid nélkül bizonytalanná váltál. Félsz. Legyőztelek. Ismét.
Előrelendült, és tőből harapta le az ellenfele jobb kézfejét. Nem volt vér, nem volt fájdalom, csak a pixelek izzottak a csonk végén. (Unarmed. Get it? )
-És még valami. Sose sebesíts meg egy ellenséget, ha meg is tudod ölni. A halottak nem szomjaznak bosszúra.
Ám nem tett semmit, és amikor a felirat kihirdette újabb győzelmét, már Traumnis keze is olyan volt, mint újkorában.
-Szerencséd, hogy nem vagy az ellenségem, fiú.
Hajolt meg felé, majd egy csipogással jelzett a lánynak is, aki semmit nem vett észre az egészből, bár azt nem lehetett tudni, hogy azért nem, mert ennyire lefoglalta a rajzolás, vagy direkt rekesztette ki a hadakozás minden szörnyű mozzanatát a tudatából.
-Végeztetek?
-Amennyiben Traumnisnak nincs több kérdése, úgy igen.

by **Traumnis** Szomb. Szept. 27 2014, 11:13

Egy kicsit szörprájzolt, hogy sikerült eltalálni, és csak most vettem észre, hogy milyen sok hápét elvesztett. Nem tudom, hány szint különbség lehet közöttünk, de azért mégis meglepő, hogy ha nem tér ki valaki, még ezen a szinten is kap egy rakás sebzést. Tehát ha majd tímelek valakikkel, és megtámad egy piri, akármekkora a szintje, azért lenyomhatjuk, ha betalálunk. Most persze nem igazán számítok győzelemre, ahhoz az idomárt is le kellene győzni, gondolom. Nem is feltétlenül az a győzelem, ha kiírja, hogy Win, fontosabb, hogy egy csomó mindent tanultam.
Timidusnak igaza van, kicsit talán túlzottan elveszett vagyok a fegyvereim nélkül, pedig azok csak bónuszsebzést adnak, semmi mást, a jelenlegiek a szintemen nem sokat érnek. Még mindig túlzottan úgy kezelek pár dolgot itt, mint a valóságot, ahol ha bárkit egyszer megszúrnak vagy megvágnak, az elpatkózik, vagy legalábbis epizódszereplő lesz a Dr. House-ban.
Szinte fel sem fogom, hogy a sárkány felém lendült, annyira hirtelen és gyors volt a mozdulat, és amikor felemelem a kezem magam elé ösztönösen, az is csak lassan jön át, hogy elveszítettem, és amúgy elbuktam egy elég jelentős mennyiségű hápét is, amivel véget ért a harc. Egy kicsit furcsa, hogy egyáltalán nem érzem, hogy fájna, és mintha mozgatnám is az ujjaimat, de persze nem mozdul semmi a vörösen izzó csonk végén. Nem nagyon láttam még ilyet, de persze, annyira nem esek kétségbe, legrosszabb esetben is visszanőne egy potitól. Most megjelenik magától is pár másodperc múlva, ahogy Shu felett megjelenik a victori jelző felirat. El is szakítom a tekintetem a kezemtől, és újra a sárkányra nézek. Egy kicsit ügyetlenül, de viszonzom a meghajlást is, amit olyan remekül begyakorolhattunk a suliban, meg a külön illemtanárral, akihez korepra jártam, de nem igazán használtam az elmúlt időszakban.
- Nagyon köszönöm a segítségetek és az időtök! Rengeteg dolgot tanultam ma- miközben felszedem a tőreim, tényleg úgy érzem, hogy egy heringnyivel előrébb kerültem túlélés ügyileg, és talán még élvezni is fogom egyszer a játékot, ha kicsit próbbá váltam. - Köszi, de nem tartalak fel titeket tovább. Remélem, még találkozunk- tényleg nagyon kevés a kedves játékos itt, valaki vagy túl keménynek akar tűnni egy, vagy rinyagép, hosszú ideje először találkoztam olyannal, aki egyik sem. Remélem, hogy vannak többen is hasonlóak, kéne már olyan társaság, ami elviselhető hosszabb ideig. Ahhoz viszont, gondolom, kell még egy kis ixpé, mert nem feltétlenül helyben akarok nézelődni.

by **Cardinal** Kedd Szept. 30 2014, 14:07

Ossu!

Sok olyan küzdőteret olvastam már, ahol a magas szintű oktatja a kezdőt, de talán ez az első, ahol nem csak egy sima harc folyik ebben a keretben, hanem valódi mentor-tanuló viszonyt véltem felfedezni. Szóval respect! Lezárom a párbajt, 30 xp és 70 arany a jutalmatok!

by Ajánlott tartalom