Morishi

Vállon veregettem, pedig elég nagy volt a késztetés, hogy öleljem, de mégis ellen tudtam állni. Leküzdöttem a kis ördögöt, és úrrá lettem magamon. Büszkének kellene éreznem magam de ez mégsem sikerült. A lányka a dicséretemre ismét szerénykedni próbált, és mindenféle butaságokat mondott.
- Szerintem tehetség nélkül is lehet finomakat főzni. Odakint sincs máshogy a dolog. Előkapsz egy receptet és összedobálgatod a hozzávalókat, és sütöd, főzöd, pirítod, vagy hűtöd. Ha valaha is úgy alakul majd a dolog, hogy kijutunk, megtanítalak minden ilyen apróságra. - igen. Valaha. Már kissé elbizonytalanodtam a gondolattól, hogy sor kerül erre, hogy mi kijutunk ebből a játékból, látva, hogy a frontharcosok milyen csiga tempóban tudnak csak haladni. Nem sok magas szintű játékos van, és nehéz is felfegyverezni őket. A többség mintha csak félne a fejlődéstől, vagy inkább a kijutástól. - Jó persze én sem főzőcskéztem annyira sokat amíg kint voltam. De néha napján nekem is megfordult a kezemben a serpenyő. De tényleg csak apróságokat csináltam. - magyarázkodtam. Valójában egyáltalán nem volt szükségem arra, hogy én magamnak csináljam meg az ebédet, ugyanis mire felkeltem addigra már készült is a reggelim, a bento az asztalomon, a vacsi pedig szintén az asztalon várt, frissen, melegen mire visszaértem. Azokat az alap dolgokat is amiket tudok főleg fiatalabb koromban lestem el, meg sulis fesztiválokkor sajátítottam el. Semmi különös. A lány kissé sértődötten lép ki elém. De jogos volt az amit mondott.
- Bocsi bocsi. - ráztam meg magam előtt a kezem - Ne aggódj, én nem az a fajta vagyok aki lelök a domboldalon csak mert több dologhoz értesz mint én. Inkább felnézek rád emiatt. De ha szeretnéd mindent megtanítok nektek a ruhákról. Kérdezz csak bátran. A legmerészebb fehérneműktől kezdve a legkomolyabb alkalmi ruhákig mindenhez értek. - húztam ki magam büszkén, elégedett mosollyal az arcomon. Persze ez a tudás elég átlagos. A legtöbb ember ért az ilyesmihez. Még a férfiak is.
- Gondoltam, hogy nem. Fura lenne, ha csak úgy levelezgetne velünk. Attól nem kell félned, biztos vagyok benne, hogy ha céhtagok lesztek, lesz saját szobátok. Ha kell akkor még építünk is a házhoz. De persze én abban is benne vagyok, hogy szobatársak lehessünk, ha nincs más hely. Persze csak ha ti is. - picit elpirultam - Rengeteg hely van a szobámban. Biztos elférne még egy ágy, meg egy-két plusz bútor, ha elpakolok néhány plüsst, és összébb tolom a sajátjaimat.

Nem számítottam olyan reakcióra mint amit akkor mutatott a lány amikor a kijutást említettem. Picit megrémített. De csak egy pillanatra. Tudom, hogy nem szeretné itt hagyni ezt a világot, nem csak Timidus miatt, hanem mert odakint másak az erőviszonyok és a lehetőségek is az életben maradásra. Őszintén szólva nehéz lenne megmondani melyik a nagyobb horror a maga módján, ezért felesleges is lenne vitába szállnom vele. Inkább nem is reagáltam a dologra.
- Persze, majd néha amikor mindketten ráérünk összejövünk a konyhában és alkotunk valami finomat. Anatról pedig eddig nem tudtam a származását. Valahogy sosem került szóba a dolog, ahogyan Alexnél sem. Viszont karácsonykor volt alkalmam megkóstolni milyen az ö hazájának főztje, és szerintem elég furi. Olyan fűszeres, és nehéz. - véleményeztem az ételt, ami ugyan nem volt rossz, de valójában számomra ízletesnek sem volt nevezhető. Olyan idegen ízvilág, és nem is igazán tudtam hova tenni a dolgot.
- Ühüm. Sokkal magasabbak, és alkatra is másabbak. De valahogy imádom ezt bennük. Alex kis szégyenlős, amíg Anat simán levetkőzik és befekszik mellém az ágyba. - hasonlítottam össze a két alakot. Való igaz Alex kicsit másabb típus, ö amolyan forever virgin, ezért érthető is, hogy mért is volt olyan nehéz azon a randi tréningen rábírni, hogy előttünk öltözzön át. Amíg Anat csupa férfiasság semmi oka sem volt arra, hogy rejtegesse a testét. Meg hát mindketten fiúk vagyunk, ezért nincs is miért takargatnia magát. Nem valószínű, hogy tudna olyat mutatni amit még nem láttam. (     triple facepalm  )
- Kanadaiak szokták a juharszirupos palacsintát enni ugye? Nagyon szeretném megkóstolni a juharszirupot. Majd legközelebb ha összeütközünk Anattal beszélni kell vele erről. Hmm - igen, mindenképpen. Ezt nem szabad elfelejteni. - Szerinted vannak még külföldiek a céhben? Vagy valami ismerős nagyobb céhben? Kíváncsivá tett a dolog. - Nem is kicsit. Valahogy, most olyan szívesen odamennék Alexhoz is dumálni a hazájáról, de lehet hülyének nézne, ha csak úgy berúgnám az ajtaját, hogy beszélgessünk arról, hogy honnan is jött. Majd kell egy jó alkalom erre.
- Nem nehéz bővíteni a céhházat. Szerintem könnyen megoldható, hogy valahol hozzácsapjunk még egy picit a folyosóhoz, és egyel több szoba legyen. De szerintem még vannak szabad szobáink. Szóval erre nem lesz szükség. - mosolygok a lányra, aki úgy tűnik kicsit zavarba jött a szobatárs ajánlatom hallatán. Valójában én is meglepődtem volna, ha valaki ezt így felajánlja és talán ellenkeznék is picit, mert elég rendetlen tudok lenni, de most más a helyzet.
- Tudom, elég nagy bizalom kell ahhoz, hogy rábólints csak úgy a szobatárs dologra. De ha meggondolnád magad én szívesen látlak titeket. A plüssöket meg amúgy is mindig pakolászom, szóval az nem nagy dolog. Amúgy sem zavarnátok. Rengeteg időt tölthetnénk együtt akkor. Együtt fürdőzhetnénk, aludhatnánk, öltözhetnénk meg minden izgi dolog.

Mindenféle apró lényegtelen dologra kitértem, magyaráztam, csak úgy jöttek a szavak, nem is nagyon törődtem azzal, hogy miről is beszéltem, és olyan nagyon beleéltem magam, hogy a saját perverzióm is egy-egy aprócska formában megjelent a szövegben amit a lány azonnal ki is szúrt, és meg is jegyezte. Vagyis inkább meglepődött, és össze vissza beszélt.
- Anat?  Mii-chan? - kérdeztem vissza a két név között picike szünetet tartva, félredöntöttem a fejem, és továbbra is mosolyogtam. - Oh azt hiszem értem mit szeretnél. - bólintottam egyet és a fejemben már el is döntöttem, hogy ha ennyire kíváncsi a kis kalandunkra akkor mesélek belőle picurit, hogy még se legyen ez annyira fura számára.
- Néha szoktunk ilyesmit csinálni. Nem olyan nagy dolog. Sőt valójában nagyon jó móka. Anat volt középen, és Mii-chan is ott volt. Eleinte picit kényelmetlen volt, de végül hamar megtaláltuk a megfelelő módot rá, hogy aludni tudjunk. Anat valójában nagyon kényelmes! - picit elgondolkodtam, hogy még mit kéne mesélnem, de más izgalmas rész nem nagyon maradt meg arról az éjszakáról. Sőt valójában annyira nem is volt örömteli a dolog, szóval nem is tudtam kiélvezni a helyzetet. Egy őrült kutatott utánunk, sokan meghaltak abban a bálteremben, és nem is beszélve Mer-chan fogva tartásáról. Kissé idegessé tesz ha arra a göndör hajú idiótára kell gondolnom, de most már minden rendben van. Nem élhetek a múltban. Mély levegőt veszek és kifújom azon nyomban.
- Nincs is annál jobb dolog mint amikor felkelsz és ott fekszik melletted valaki. De persze ezt neked nem kell mondanom, mivel Timidussal együtt szoktatok aludni. - persze nekem is lenne alkalmam besurranni Alexhoz, vagy esetleg a mit sem sejtő Saya-tanhoz, vagy éppenséggel Anatot lepni meg a társaságommal, de valljuk be nem ugyanaz. Ahhoz kell egy hangulat.
- Hmm most döbbentem csak rá, hogy mennyi mindent meg szeretnék kérdezni a többiektől. Amilyen régóta együtt lakunk olyannyira nem ismerem őket. De persze ez azért is lehet, mert ilyesmik nem szoktak szóba kerülni. - Hmm Mer-chanból még kinézném, hogy nem japán származású, de azt hiszem a többiek már nem annyira.
- Csak vicceltem. Ne aggódj, emlékszem. Annyira még én sem vagyok elvetemült, hogy ilyesmire kényszerítselek. Valójában én is picit szégyenlős vagyok, még ha ez nem is látszik rajtam. A fürdőházakban is mindig a kezeimben tartok egy törcsit.

Kis nosztalgia mindig jól eső dolog, még akkor is ha a dolog amire visszagondol az ember csak félig meddig jó dolog. Minden jóban van valami rossz is, és erre a együtt alvásos dologra ez nagyon igaz. Jó volt mert megismertem egy új embert, aludhattam Anattal, viszont rémes volt, hogy tönkretettek egy báltermet, elrabolták Mer-chant, és még egy fiú is eltűnt. Nem beszélve arról a sok halottról.. Persze erre inkább nem szerettem visszagondolni, sőt egyetlen halottra sem. Lehangoló, és ha egyáltalán nem tehettünk semmit akkor nincs is okom a önmarcangolásra. Miközben meséltem, nem igazán tudtam hová tenni Shu-tan reakcióját. Biztosan volt valami mögöttem, ami elterelte a figyelmét, vagy látott valamit amit nem kellett volna. Hátra pillantottam majd a lánykára, majd vele együtt nevettem.
- De tényleg az. Egyszer majd ki kell próbálnod. - bólogatás közben karba tettem a kezeim. Meglepő de Anat kényelmesebb mint a legtöbb párna, és ami még jobb nincs belőle több. Ezért még plusz dolog, ha az ember eldicsekedhet vele, micsoda kényelemben volt része.
- Persze, hogy szeretném! Bármikor. Akármikor. Amikor csak szeretnéd! Bármikor a rendelkezésetekre állok. - hevesen csattantam fel, szemeim csillogtak, és legszívesebben talán azon nyomban magamhoz ölelném a lánykát, szorosan a mellkasomhoz passzírozni, amíg el nem jut odáig, hogy ellenkezhessen. Hamar visszataláltam, és megköszörültem a torkom, picit lenyugodva. - Vagyis.. Szívesen. Nagyon szeretnék. Biztos jó móka lesz. -  mosolyogtam a lányra. Próbáltam magam nyugodtak mutatni az előző kitörés után, de belül ünnepelni kezdtem. Ujjongnék örömömben, futkároznék, hogy levezessem a felesleges energiáim, viszont ez lehetetlen. Vagyis mégsem lehetetlen csak valószínűleg egy ilyen láttán a lányka picit megrémülne.
- Rengeteg izgi dolgot fogunk együtt csinálni. Rengeteg huncutságra lesz időnk.

A lányka visszakérdezett mire én egy mosoly kíséretében bólintottam, ezzel megerősítve, hogy igen arra gondolok amire ö. Legalábbis itt még úgy gondoltam, azonban mintha kezdene megint bár ezúttal még jobban zavarba jönni. Egyáltalán nem értettem, hogy miért. Pedig Anat nem zavarba ejtő jelenség. Inkább csak nagy, kényelmes, és ha megfelelő pózban... úristen. Már a saját gondolataim kirészletezésétől rá is döbbentem, hogy valójában elég kétértelmű dolgokról beszéltem ezidáig, de már késő lenne magyarázni. Szerencsére nem is kellett, ugyanis a lány váltott témát, én pedig picit reméltem, hogy nem fogunk visszatérni oda, ahhoz, a dologhoz. Még ha félre is lett értve, talán csak bizarrabbá tennénk vele a dolgot, ha folytatnánk. A téma kicsit komorrá tette a hangulatot, viszont várható volt.
- Valójában én nem igazán ismertem Petert, csupán néhány alkalommal találkoztunk, és még annyiszor sem beszélgettünk igazán, de azt valami más is lehetett a hátterében annak, hogy ö most... - félrepillantottam, nem szívesen mondtam ki azt a bizonyos szót, nem volt helyénvaló, és túlságosan lehangoló. Inkább csak egy rövidke szünetet tartottam, a mondatom közben majd anélkül folytattam - Viszont. Azt hiszem mindenkivel előfordul, hogy lesznek olyan ígéreteik amiket nem fognak tudni betartani. Az én apum is amikor picike voltam azt mondta, hogy sosem fog elhagyni, és haza fog jönni. Még a kisujjunkat is adtuk rá. Viszont végül... - ismételten az a bizonyos szó. Sóhajtottam egyet, és a lehangoló kis mesét befejezve, inkább megpróbáltam rájönni mit is kezdtem el magyarázni, majd ismét folytatni kezdtem ott ahol abbahagytam.
- Szóval bárhogy is legyen, ne haragudj rá. Tudom, hogy nincs közöm a dologhoz, de ha örökké haragudni fogsz valakire az nem megoldás. Néha meg kell bocsájtani az embereknek, ha hibát követnek el, főleg mert mi csak emberek vagyunk, rengeteg hibával. Egyébként meg engem sosem zavart ha valaki okosságokat mond. Szóval ha szeretnéd mellettem nem kell visszafognod magad. - veregettem vállon a lánykát. Talán elég sok butaságot sikerült összehordanom, és lehet kicsit érthetetlenre is sikeredett ez az egész, de azt hiszem mindenkinek egyszer túl kell lépnie azokon a dolgokon. Még ha nehéz is elfogadni, vagy nem is lehet olyan egyszerűen. Timidus kérdésére egy pillanatra ledöbbentem, és nem is jutottam szóhoz, a fejecskémben már forgolódni kezdtek a fogaskerekek, és próbáltam magyarázatot találni mi lehet az oka a sárkány különös kérdésének, és a párkapcsolatok iránt mutatott hirtelen érdeklődésére. Lehetséges, hogy végre felébredt benne valami nőiesség annak a masninak köszönhetően, és most szeretné bedobni magát a romantika és csábítás világába?
- A pártalálás olyan dolog ami csak úgy jön. Chan és Jay azt hiszem odakint ismerkedtek meg, nem tudom, hogy hogyan. Anat és Mii-tan pedig idebent. Azt hiszem, hogy ők már régebb óta is szerették egymást, csak nemrégiben jöttek rá, hogy a kelleténél sokkal jobban. De ez nem rossz. Hmm Akkooor... Alex is szereti Hinari-sant. Viszont ha valakiről akkor Alexről ne vegyél példát. - hívtam fel a sárkány figyelmét, és a mondandóm nyomatékosítására, még a mutatóujjam is feltartottam, és megráztam előtte. - Alex a lehető legrosszabb példája a szerelmi kapcsolatok kialakításának. Láttad már a ruhatárát? Borzalmas, nem is beszélve arról, hogy neki könnyű szerrel le kellene döntenie a lányokat a lábukról, ehelyett pedig hagyja őket várakozni. - picurit elgondolkodtam, hogy sorra vegyem az ismerettségem, de még mielőtt tovább folytatnám a felsorolást kérdezek. - Tényleg mindenkiről tudni szeretnél? Mennyire részletesen? Elég sokan vannak, és ha mindenkét részletezek az eltarthat még egy darabig.

Csak úgy dőltek a mondatok, végül már magam sem értettem miért is beszélek ennyit erről, picit olyan mintha felszaggatnám a sebeit, ami pedig cseppet sem jó dolog. Nem szabadna... nem kellene ilyeneket mondanom. Ráadásul még csak nem is tudom mi is lehetett a háttérben ami miatt Peter úgy döntött végez magával. Csupán halovány sejtéseim, és találgatásaim vannak. Biztos megviselt volt, rengeteg teher nehezedett rá, biztos sok embert elveszített akik fontosak voltak számára, és megannyit akikkel valószínűleg soha nem kerülhet újra kapcsolatba, vagyis most már semmiképpen sem kerülhet.. A lány is most épp úgy össze van zavarodva, ezek után, mint amennyire egy átlag ember lenne. Bizonyára nem sokan jöttek oda hozzá a történtek után, hogy magyarázzák el, vigasztalják, beszéljenek vele a történtekről, ahogyan ezt velem tették a temetés után. Valahogy ha erre gondolok összeszorul a szívem.
- Nem tudom. Nem tudhatom miért. Valami oka biztosan lehetett. Talán nem gondolta végig, lehet ö is másképpen szerette volna, hogy mindez megtörténjen. Viszont a dolgokon már nem változtathatunk semmit. Az ilyenek után mindig azok szenvednek a legjobban akik a legjobban szerették. Sajnálom. - borzalmas ez az egész. De a lánynak igaza van, az amit tett, egy gyáva dolog, elmenekült a kötelességei, a barátai, és a társai elől azzal, hogy végzett magával. Legalábbis mi így látjuk, bármennyire is szépen nevezzük a dolgot, mindenkinek borzalmas. Korábbi vállveregetés lassacskán továbbfejlődött. A kezeimet átnyújtottam a lány vállai felett, majd közelebb lépve magamhoz húztam.
- Tudom, hogy nem szép dolog ilyesmit mondani. De sajnos ez is benne van a pakliban. Bárhol is legyen az ember. Én már nagyon régóta felkészültem arra, hogy ilyesmi történni fog. Sajnálom, hogy felidéztem a történteket. Nem akartam magyarázatot találni rá, vagy megváltoztatni a véleményed a dologról. Viszont, még ha te nem is bocsájtasz meg neki, biztos vagyok benne, hogy odafent figyel rád.


Sorban végigvettem a fejemben a lehetséges személyeket akikről tudok, és amit tudok, közben figyelmesen hallgattam Timidus válaszát a kérdésemre viszont a válasza kicsit másmilyen lett mint amire számítottam. Nem is értem hogyan is gondolhattam, hogy képes lenne őszintén bevallani, hogy valójában tényleg érdekli a téma még ha csak egy picurit is. Persze lehet köze a dolognak ahhoz, hogy szeretné megvédeni Shu-tant, végül is ö is éppen mostanában próbálgatja a szárnyacskáit a férfifogás terén. Ezért Timidusnak is fel kell készülnie arra, hogy hamarosan udvarlók tömkelege fogja ellepni Shu-nyant, mindenféle ajándékokkal halmozzák majd el, éppen úgy ahogyan engem is.
- Ne aggódj én mindig itt leszek neked Timidus. - mosolyogtam a sárkánynak magabiztosságot és bizalmat árasztva magamból. Persze nem is értem miért mondtam ezeket ki hangosan. - Akkor nézzük csak Enhi, és Snowy is azt hiszem egy pár, azt hiszem ők azóta vannak ilyen jóban amióta egy céhbe kerültek. Valójában nem igazán tudom, hogy mi van velük, mindkettővel régen találkoztam. Sőt egyiküket csak látásból ismerem. éééés azt hiszem talán még Szophie és az a goromba lovag is együtt vannak. Viszont az ö kapcsolatukban nem vagyok biztos, olyan kis rejtélyesek. - a hatás kedvéért, meg persze a kellő mennyiségű levegő utánpótlásáért egy kis szünet - Szóval mit szeretnél tudni? Esetleg, hogy mire kell odafigyelni az ellentétes nemmel kapcsolatban? Rengeteg hasznos tanácsom van.

Nem szép dolog megríkatni valakit, kicsit szégyellem magam miatta, de talán jobb, hogy így történt. Biztos régóta érlelődött benne ez mind és most végre kiadhatta magából, kimondhatta hangosan azokat a kérdéseket amiken már régóta rágódhatott, még ha pontosan tudjuk is, hogy ezekre nem túl valószínű, hogy valaha is választ fogunk kapni. Feltéve ha Peter nem küldött a lánynak egy időzített levelet amiben bocsánatot kért.. Ki tudja.. Csendben magamhoz öleltem, hagytam neki, hogy kisírja magát.
- Lehet, hogy az emberek csúnya dolgokat csinálnak és mondanak. Elhagynak amikor szükséged van rájuk, de ugyanakkor az ellentettje is jellemző rájuk. Feltűnnek ha szükség van rájuk, segítenek a bajban, ott lesznek ha szomorú vagy és meg vigasztalnak. Legalábbis.. így kellene lennie. De ha elbújsz az emberek elől, elzarándokolsz valahova ahol biztosan nem találkozol velük, annak mi értelme van? Semmi! Tudom, hogy csalódott vagy, és azt hiszem tudom mit érzel. Egy időben én is kétségbeesetten vadásztam barátok után. - még ha ez nehezen is hihető rólam.. - Justin és Utahime sem feltétlenül hazudtak neked. Az előbb is mondtam, az emberek életében rengeteg olyan döntést kell meghozni ami hatalmas változásokat eszközöl az életükben. Te gondoltad volna, hogy a játékba lépés után soha többé nem fogsz tudni majd kilépni? - tartottam egy picinyke szünetet, és figyeltem, hogy mennyire sikerült megértetnem vele a hasonlatom. - Velük is előfordulhatott bármi amibe nincs beleszólásuk. Biztosan hallottál már olyan játékosokról akiket foglyul ejtett egy kazamata, vagy egy kegyetlenebb céh foglyul ejtett. Esetleg fenyegetés... - megborzongok a puszta gondolatától is. - Persze nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni sem... - már csak habogtam össze vissza, elbizonytalanodtam, végül is az imént még az emberek jó dolgaira akartam rávilágítani, és meggyőzni arról, hogy a barátaival is történhetett ezernyi dolog ami miatt képtelen velük találkozni. De ez úgy tűnik eléggé fordítva sült el, mert csak a gonosz és barátságtalan oldalból soroltam fel példákat.
- Én itt vagyok, és itt is maradok. Nem fogok eltűnni szó nélkül erről biztosíthatlak. - megbízható mosolyt varázsoltam az arcomra. Legbelül már régóta felkészültem arra, hogy egyszer eljön majd a napja, hogy valami baj történik majd, amibe már nem lesz beleszólásom. Timidus kérdéseire gyorsan válaszoltam, és azt hiszem ez már elegendő löketet is adott ahhoz, hogy a melankolikus beszélgetésünket visszatereljük egy kellemesebb mederbe. Shu érdeklődést mutat Anat felé, ami természetes, habár picurit meglepett.
- Anat nagyszerű alak. Én már a kezdetek óta szeretem. Első találkozásunkkor is megmentette az életem. Óvatlan voltam és beleragadtam egy mocsárba. Sokat beszélgettünk, és felajánlotta, hogy segít nekem, és meg fog védeni, vigyázni fog rám. Mindig figyelmes, és odafigyel másokra. Nem szeretné, hogy bajba kerüljünk, ezért ha veszélyesnek ítéli meg a dolgokat akkor sosem kéri a segítségünket, persze mi pedig általában mégis a segítségére sietünk, mert nem hagyhatjuk magára. - nevettem fel, persze eddig egyik ilyen eset sem volt vicces. Sőt belegondolva, hogy ha Anat segélykérő levelet ír akkor lehetünk a leginkább nyugodtak, mert akkor tudjuk, hogy biztonságban van. Mint annál a fánál is...
- Odafigyel másokra. Még azt is a fejébe vette, hogy a céhes lányoknak tanít egy kis önvédelmet, hogy meg tudjuk magunkat védeni a gyanús alakoktól. Nem tudom mit mesélhetnék még róla. Esetleg érdekel a ruhatára?

Nem vagyok egy bölcsellő, de néha fel kell vennem ezt a szerepet is. Sajnos teljesen átérzem a lány helyzetét, én is tapasztaltam már, hogy valaki eltűnik, nem válaszol az üzenetre, nem mutatja a térkép. Borzalmas. De nem tudunk mit tenni. A lányra pillantok és megpróbálom megnyugtatni.
- Biztos hallottál már arról, hogy vannak olyan játékosok akiket a rendszer lefagyasztott mert nem bírná el a játék a túl sok főt egyszerre. Én azt hiszem, hogy talán velük is hasonló történik. Nekem is tűntek már el ismerőseim napokra, hetekre akár hónapokra, úgy, hogy egyetlen üzenetre sem válaszoltak. Tudom milyen érzés. De visszajönnek. Egyszer biztosan. Még ha nem is fogják elmondani mi történt velük, hol voltak. Néha csak reménykedni lehet. - veregettem meg a vállát, azonban most mégsem mosolyogtam. Elég fájdalmas ilyesmire gondolni. Főleg akkor ha valakinek egy közeli ismerősével, vagy akár többel történik ilyesmi.
- Lehet nagyon naiv vagyok. De én azt hiszem elfogadom az ö igazukat is. Nem mindig lehet biztosra tudni, hogy ki hazudik és ki nem. Néha talán még a hazugságban is lehet valami igaz. De ki érti ezt? - vonok vállat, kicsit már kezd fura lenni ez a sok kérdésmegválaszolós bölcsességes dolog. Nem illik hozzám. Picit meglepett amikor a lányka csak úgy a mosdót említette. De azonnal kapcsoltam és értettem a célzást. Valamit szeretne mondani. Valami komolyat, és mivel Timidust így lepattintotta, ezért valószínűleg, csak nekem. Nem tudtam eldönteni, hogy mit gondoljak. Kicsit féltem, hogy valami sokkoló lesz, valami megrázó, vagy akár félelmetes. Mindkét fülem kinyitottam és csak a lányra koncentráltam.
- Azt hiszem picit meghatódtam. Örülök, hogy így gondolsz rólam. Te is fontos vagy nekem. Engem nem érdekel ha valaki azért nem fog szeretni mert Timidus is a barátom. Lelkiismeretes, és tisztelem amiatt, hogy képes valamit ilyen lelkesedéssel és odaadással csinálni. - pillantottam az ajtóra. Nem tudom, hogy miféle jártasságokban osztoznak a petek a gazdikkal. De azt hiszem egyáltalán nem zavarna, ha Timidus egy hallgatózással fülelne kintről. Csupán azt mondom amit gondolok. - Még ha kicsit nyers is a stílusa néha, én azért kedvelem öt is. Amiatt pedig ne aggódj, hogy mások mit gondolnak. Lepereg rólam. Elég időt töltöttem már veletek ahhoz, hogy tudjam, hogy ö sem akar rosszat. Csak a maga módján csinálja a dolgokat. - mosolygok a lányra. Nem gondoltam volna, hogy ennyire aggódik. Timidus is biztos boldog lenne ha tudná, hogy Shu mennyire törődik vele, még ilyenkor is.
- De nem értek valamit. Miért mondtad azt, hogy hazudsz neki? Van valami amit nem mondasz el neki? Vagy másképpen? - forgatom a fejem, nem igazán értem mire céloz a lány.

Néha az a fura érzés fog el, hogy Shu-nyan nem figyel, vagy nem akar figyelni bizonyos dolgoknál. Talán makacsság, talán csak én érzem így, és valójában figyel, csak érzékeny témát érintek és ezért nem akar megbántani. Meglehet, hogy túl tapintatlan vagyok.
- Hmm most, hogy mondod, tényleg néhány dolgot elég aranyosan gondol. - persze ez hozzá tartozik ahhoz, hogy Timidus sem lehet tökéletes, ahogyan az emberek sem azok, és nem is lesznek azok - Néha bánom, hogy nem állatidomár kasztot választottam. Főleg amikor látom, hogy milyen jó kapcsolatot ápoltok. Viszont ha állatidomár lennék hiányoznának a harcművész képességeim.., - igen talán úgy a legjobb minden ahogy van. Ha túl sokat agyalok rajta csak megfájdul a fejem, amúgy sem kezdhetek már semmit a dologgal. Meg ha idomár lennék lehet nem ápolnék olyan jó kapcsolatot a petemmel... muh nehéz elképzelni egy másik jelenképet.
- Oooh! Értem. - picit fájt, hogy ez nem esett le. Vicces, hogy milyen apróságokat magyarázni kell, hogy értsem.. - Szerintem nincs miért rosszul érezned magad. Csak aggódsz érte. - mosolygok a lányra, próbálom picit megnyugtatni a lelkiismeretét. Főleg mert tényleg egy ilyen dolgot hazugságnak érezni elég értelmetlen. Nem áskálódott semmit Timidus háta mögött, csak védelmezi, óvja, csak ö a sárkánnyal ellentétben az emberektől és a háttérből.
- Értem értem. Amit neki nem kell csinálnia, azt biztos nehezebb neki elmagyarázni. - valójában eddig még annyira nem is éreztem át a dolgot, de úgy tűnik több dolga van Timidussal mint képzeltem. Rengeteg dolgok van amit idebent nem csinálunk, és ha említjük akkor talán egy petnek elképzelése sem lehet arról, hogy miféle folyamatról beszélünk. Közben a beszélgetés ismét egy elég szomorkás témára evezett.
- Igen.. az öregedést nem tudjuk megállítani, és a halál is egy olyan dolog ami egyszer majd elragad mindenkit... Viszont én örökké sem szeretnék élni. Persze biztos jó lenne sokáig élni, de egy örökkévalóság elég rémisztő lenne nekem. Kayaba-sannak pedig azt hiszem elég sok munkája van idebent is, nem tudom, hogy lenne-e ideje kint bármit munkálkodni. Sőt szerintem ha felébredne lehet bebörtönöznék, mert elvileg akaratunk ellenére vette ki a kilépést nem? - kérdezek rá a lánynál, persze én ebben a témában nem vagyok otthon, mert később léptem be a játékba, mint a többiek...

Bólintottam, mosollyal az arcomon a lányka visszakérdezésére. Legalábbis más nem igen lehetett, hacsak nem megismételte amit az imént mondtam neki. Timidus szokott fura, meglepő dolgokat mondani, de ezek a dolgok egyike azoknak amik miatt aranyosnak gondolom. Jól áll neki, ez a fajta tudatlanság, és nem rossz dolog. Senki sem lehet tökéletes.
- Saját mobocska? Az nagyszerű lenne. De inkább nem sietem el a dolgot. - még rengeteg időm van arra, hogy befogadjak egy lakót a szobácskámba, azonban ismerve saját magam, nem lennék a legjobb gazdija. Azt pedig nem várhatom el senkitől, hogy napokig vigyázzon rá, etesse, és itassa helyettem, játsszon vele, tanítsa és minden egyéb szükségletét kielégítse. - Nem hiszem, hogy menne nekem gondozása. Aldoról is néha elfeledkezem pedig elég gyakran összefutunk. De ha elég érettnek érzem magam, akkor majd mindenképp közösen csináljuk majd az idomítást. Nekem amúgy sincs ilyesmihez tapasztalatom. - mosolyogtam a lányra. Természetesen örülnék annak, ha lenne nekem is valaki a házikómban aki várna haza, meg miegymás. De ez nem olyan egyszerű. Felelősség kell hozzá, nem olyan mint egy új ruha megvásárlása, hogy csak rá kell bólintani és meg is van oldva a dolog. Közben pedig Shu meg is erősítette, hogy aggódik. Szívesen nyugtatgatnám, hogy áh dehogy, nincs miért aggódni. Túlreagálod a dolgot. meg hasonlóakat. De talán nem enne teljesen helyénvaló. Mindenkinek vannak ellenségei, utálói, éppúgy mint barátai, meg családja.
- Szeretném azt mondani, hogy ez úgysem történhet meg. De az nem lenne igaz. De szerintem ha elmagyarázod neki a dolgot akkor talán könnyebben megérteni, mintha titokban tartanád előtte. Lehet az lenne a legjobb ha tőled tudná meg nem? - kérdezek vissza, persze mondani könnyű, megtenni már nekem sem lenne ilyen egyszerű. Sok bátorság kell hozzá, amit pedig nem könnyű összeszedni.
- Meg ha belegondolsz, könnyedén megeshet az is, hogy kifejlesztenek majd valamit amivel ez a "probléma" is megoldódik. Pont ahogy mondtad. Még ha nem is pont Kayaba-san munkája lesz is. - próbáltam picit önteni bele a lelket, bátorítani arra, hogy összeszedje magát és elmondja Timidusnak azt amitől a legjobban fél, hogy megtudja. Nem gonoszságból, de tényleg ez lenne a legjobb döntés. A kapcsolatukat is biztosan új szintre emelné. Vagyis remélem, hogy így lesz.
- Hát, hogy ha belegondolsz az lenne a leglogikusabb döntés a részéről, ha valamilyen módon ö is részese a játéknak nem? Látja a hibákat, kipróbálhatja az új elképzeléseit, és nyugodtan dolgozhat a dolgain anélkül, hogy bárki megzavarná. Persze nem mint játékos. Hanem mint adminisztrátor, pont mint azon a napon amikor megjelent. - persze én erről a dologról lemaradtam, szóval elképzelésem sincs arról, hogy miként is festhetett, az égen lebegve, de ettől függetlenül, valami ilyesmiképp képzelem el a helyzetét. közben pedig ha már úgy is a mosdóban vagyunk, megejtettem egy gyors kézmosást is, majd az ajtó felé léptem.
- persze mehetünk.

Még mindig furcsa a gondolat, hogy valakiről úgy kell gondoskodnom kellene. Olyan rémisztő, főleg mert elég jól ismerem magam ahhoz, hogy ez nem sikerülne. Aldo is amikor elém kerül általában csak simizem vagy molesztálom itt-ott, de hamizni ritkán kap tőlem. Félő, hogy ha lenne egy saját társacskám ö is hasonlóan járna. Persze nem mintha nem örülnék annak, hogy ha valaki vagy valami mindig ott lehetne velem, és nem magányoskodnék amikor éppen senki sincs a céhházban, vagy üres a pláza. De hatalmas felelősséggel jár. Persze Shu-tan próbál meggyőzni, és jól eső érzés, kezdek felbátorodni attól amiket mondd.
- Talán igazad van. Ha Alex képes gondját viselni a szörnyikéjének akkor, talán nekem is sikerülne ellátni egy állatkának az igényeit. De.. mi van akkor ha hosszabbra nyúlna egy küldetésem? Nem biztos, hogy sikerülne etetnem, vagy játszani vele, meg hasonlóak. Amiatt pedig ne aggódj, hogy elmondanám neki mint mondtál. Az, hogy Alex gyerekes és önfejű az tény és való, ráadásul mindenki természetesnek is tartja most már. Ha nem így lenne azt hinnénk beteg! - elnevettem magam, szinte azonnal az a jelenet ugrik be amikor átöltöztettük szegényt, és mennyi ideig hisztizett, hogy nincs szüksége a segítségünkre, pedig biztos vagyok benne, hogy a mi újításunknak köszönhetően tart most ott ahol van.
- Tudod mit? Majd amikor hivatalosan is céhtagok lesztek, elmehetünk valahova és megpróbálhatunk valami cuki szőrös állatkát beidomítani. De akkor szükségem van a segítségetekre, mert én egyáltalán nem tudom, hogyan kell gondoskodni róla, és miket adhatok neki enni. Rendben? - addig is megbarátkozok a gondolattal, és lesz időm még a szobámat is úgy átrendezni, hogy elegendő szabad helye legyen a kis lurkónak, ahhoz, hogy kiélje magát. Már éppen az ajtó felé léptem, hogy kijuthassunk végre a helyiségből, és csatlakozhassunk Timidushoz amikor is, Shu valamiért elállta az utat. Megálltam, és leeresztettem a kezem, és kérdő pillantást vetettem felé, ugyanis nem értettem mi történt, miért gondolta meg magát ilyen hirtelen.
- Megértem az aggodalmad, viszont mi lesz akkor, hogy ha nem találod meg Kayaba-sant? Vagy ö sem tud majd segíteni a problémán? Jó tudom nem jó dolog ennyire negatívkondi, de azért szerintem gondold át a dolgot. Valahogyan biztos meg tudnátok beszélni. Neki is joga van tudni az igazat. - közben a kezeimmel játszok, nem vagyok benne biztos, hogy mit kellene mondanom, de az amit az idomár mondd egyáltalán nem helyes. Olyan mintha lehetetlent kérne. Kayaba is csak egy programozó, és még ha ö teremtette is ezt a világot, az ö hatalma is véges. Az öröklétet nem adhatja nekünk bármennyire is szeretnénk, vagy nem szeretnénk.
- Ne aggódj én nem mondok neki semmit, és nem is kényszerítelek arra, hogy te mondd meg, ha nem szeretnéd. De ha nem mondod meg akkor pont ugyanúgy teszel mint Utahime vagy... - a mondatot itt egy picit félbehagyja, szünetet  tart, valószínűleg szavak nélkül is érthető, hogy kire gondol - Nem mondod el, hogy megvédd az ismeretlentől...

Nem szeretem Shu-t szomorúnak látni. Sőt ami azt illeti senkit sem. De őt különösen nem. Megszakad a szívem ahogy látom, hogy kétségbeesetten próbál egy olyan dologba kapaszkodni amire nagyon, nagyon kicsi az esély. Olyannyira beleéli magát, annyira szeretné, hogy ha úgy lenne, hogy már már valóságnak látja, meg akarja változtatni az igazságot. Szeretné ha a saját vágya lenne a valóság. Odabent ö is biztosan tudja, hogy bármennyire is szeretné ez nem történhet meg. Megpróbálom megnyugtatni, és megértetni vele, hogy ez bizony nem egy egyszerű feladat. Ráadásul már odáig fajultak a dolgok, hogy egyfajta hasonlóságot is észre lehet venni, közte és azok között akikre haragszik amiért elhagyták. Szomorú, csalódott amiatt mert Peter nem szólt, nem beszélték meg a dolgokat a tragédia előtt, de ö sem akarja ezt elmondani Timidusnak éppen amiatt mert szeretné ha sosem veszítené el, és nem látja szomorúnak.
- Tudom, hogy nem akarod, és ö is tudja, hogy sosem bántanád. Ö is azért szeretne megvédeni, mert szeret. Biztosan mindent alaposan mérlegel mielőtt cselekszik. - közelebb lépek a lányhoz és átkarolom.  - Tudom, és nem is fogod ezzel bántani. De nem titkolhatod el örökre előle. Nem zárhatod be egy szobába, vagy valami hasonló, hogy nehogy valaki elkotyogja neki. Gondold át a dolgot. Biztosan jobb lenne ha tőled tudná meg mint valaki mástól. - próbálom megnyugtatni, és megértetni vele, hogy lehetetlen feladatra vállalkozik. Timidus olyan mintha a testvére lenne, ezért biztos ö is megérti majd azt, hogy mi nem vagyunk örök életűek. Egyszer meg fogunk halni valamikor a távoli jövőben, ha csak nem talál ki valaki valami dolgot amivel életben tarthatnak minket odakint, amire tényleg elég kevés az esély.

Miközben szorosan magamhoz ölelem a lánykát rengeteg gondolat suhan keresztül az agyamon. De a legtöbb mégis egy sémára épül, csak más más megfogalmazással. Mégis mi a fenét művelek? Miért kellett megsiratnom? Jobb lett volna, ha elfogadom azt amit ö gondol? Nem tudom, fogalmam sincs mi lett volna a helyes döntés. Sajnálom Timidust amiért egy ilyen fontos dologról nem lehet tudomása, azonban megértem Shu félelmét is, hogy miért nem szeretné ha ezt Timidus megtudná, még akkor is, hogy ha emiatt hazudnia kell neki.
- Biztos vagyok benne, hogy Timidus mindennél jobban szeret. Tudom, hogy félsz, és nem foglak arra kényszeríteni, hogy elmondd neki, ez a te döntésed. - simogatom meg a hátát, - Ezért is vagyok ennyire biztos abban, hogy ha elárulod neki, hogy nem vagyunk halhatatlanok, sem fog haragudni. De ez a te döntésed. - majd megszakad a szívem, ha csak arra gondolok, hogy egyszer  tényleg el kell szakadniuk egymástól. Idebent nem állnak túl jól a frontharcosok, és úgy tűnik nem is kell félniük attól, hogy egyik napról a másikra beütnek sok bosst, viszont odakint könnyen lehet, hogy most is keresik a megoldást amivel kihozhatnak minket ebből a játékból. Ezt viszont nem lehet megakadályozni, bármennyire is szeretnék. Persze ezt az elképzelésem inkább megtartom magamnak, nem akarom még tovább kínozni ezekkel a gondolatokkal. Éppen eleget bántom a halál meg öregedés gondolatával, na meg persze a búcsúval. Azonban a szomorúság teljesen kifordítja Shu jellemét. Félelmetes látni ahogyan mániákus módjára próbálja eltitkolni mindezt a sárkány elől, mindenféle ész érvet kizárva, a saját igazságát tartva szem előtt. Soha többé nem akarom sírni látni, azt akarom, hogy felhőtlen mosoly ott maradjon az arcán, és ne kelljen ettől félnie.
- Semmiképpen sem árulnám el neki. Amit idebent beszéltünk az kettőnk között marad, ne aggódj. Segíteni pedig bármiben segítek amiben csak tudok. Olyan butaságokra pedig, hogy elmész, ne is gondolj! Nem akarom, hogy itt hagyj minket. Nem mehetsz el... Sőt! Megtiltom a remeteséget! - jelentem ki határozottan, morcos tekintettel pillantva a lányra. Még, hogy elmenni... - Ha elmennél utánad mennék, addig keresnélek amíg meg nem találnálak. Az utolsó sziklát is felforgatnám azért, hogy előkerítselek, hogy aztán hazavigyelek. Haza a céhbe. Hozzánk. Tudod mennyit aggódnának a többiek? - a vállára rakom a kezeimet, és teljes határozottsággal fürkészem a tekintetét.
- Gyere mosd meg az arcod. Timidus aggódni fog ha, ilyen sokáig idebent leszünk. - mosolyogtam rá, közben pedig a tükör felé léptem.