Morishi

- Morishi. - olvastam fel hangosan a kijelzett nevet, majd léptem ki a teleportkapuból, majd mély lélegzetet vettem, picit benntartva. Óvatosan lépdeltem előre, szemlélve a tájat, és a városka küllemét. Semmi sem változott azóta, amióta Shu-ékkal kemping után feljöttünk hamikázni. Minden a régi, talán csak az évszak változott. A kora őszi idő ellenére még egyáltalán nem szerelkeztem fel komolyabb öltözékekkel, amivel majd a hűvösebb napokban bóklászhatok. A tavalyi ruhák már nem olyan tetszetősek, és újakra van szükség ahhoz, hogy elcsábíthassuk Mer-chant. Gondos előkészületek és komoly terveket kellett kieszelni ahhoz, hogy végül rájöhessek merre nem fog tutira járni. De végül mennyivel jobb döntés volt egy olyan szintet kiválasztani ulticélul ahova még nem tud feljutni, így legalább esélytelen, hogy már lássa az itteni kollekciót. Vetek egy pillantást a személyes vagyonomra, nem akarok sokat költeni, csak éppen annyit, hogy villoghassak a csini ruhácskákban. Előre léptem, hogy jobban szemügyre vehessem a boltokat, majd találomra lépdeltem egyik kirakattól a másikig. Nem szándékoztam komolyabban rácuppanni mindegyikre, egyedül uncsi a vásárlás. Viszont azt már előre eldöntöttem, hogy több stílust is ki kell próbálni, mert még nem sikerült kiismernem azt a stílust amiben tuti rám tapadna a figyelme. Lassan végigpásztázok, majd végül döntésképtelenség miatt csak úgy belibbenek az egyik üzletbe. Szépen sorakoznak a szebbnél szebb ruhák, kiegészítők, kalapok és cipők milliói.
- Hmmmm.. - hunyorítottam a velem szemben álló próbababát vizsgálva, körbesétáltam, majd végül egy fejrázással tovább mentem. - Nem.. nem jó. -  Bármennyire is csinos, egy kevésbé nagy mellű lánynak ezek a dolgok nem állnak jól, felesleges is a babucikat nézegetni. Direkt úgy válogatják össze, hogy csak a formásabbakon nézzen ki jól.

Szépen lassan aggattam magamra a ruhadarabokat, próbálgattam a sálakat, és a sapikat elsősorban téli, de néhány őszi darab is érdekelt. Igen, eldöntöttem, hogy legkevésbé sem fogok ezekkel foglalkozni, de egyszerűen lehetetlen nem megnézni őket. Direkt úgy válogatták össze a ruhákat, hogy passzoljanak egymáshoz, a legapróbb kiegészítőtől kezdve a kardigánig mindent. Körbefordultam, megtapiztam az anyagát, egyszerűen hihetetlen.
-  Komolyan képes valaki ilyesmit felvenni? Nevetséges... Oh és ez? Ez meg micsoda? - már fordultam is a másik baba felé, majd egészen addig lavíroztam amíg végig nem jártam az összeset. Rémes. Mégis ki találna olyan lányt akinek ennyire hosszú lábai vannak, hogy még jól is nézzen ki rajta ez a szoknya? Na meg persze őszre... Phej... megpróbáltam leutánozni még azt a természetellenes beállást is amire beállították a drágákat, amikor is az üvegfal túloldalán egy ismerős kobakot pillantottam meg.
- He? Shu-chan? - tapadtam az üvegre elég szorosan. - Igen Shu-chan az. - mormogtam magamban majd elkezdtem ablakon keresztül integetni neki, hangosan kiáltozva.
- Shuu-chaan itt vagyook! Sziasztook! - kopogtattam meg az ablakot. Igaz már azelőtt észrevettek még mielőtt én integettem volna nekik, szóval erre talán semmi szükség nem volt.. De az üdvözlésnek is meg kell adni a módját. Szélsebesen rohantam ki, azonban még mielőtt átléphettem volna az ajtót megragadott a bolt tulajdonos, és visszarántott, mondván, hogy nem hagyhatom el az üzletet amíg ki nem fizetem a ruhákat. Pff micsoda alak. Képes lenne azt feltételezni rólam, hogy lopok? Habár itt egyáltalán lehetséges az olyan? Mindegy is, visszapakolásztam a helyére mindent, és suhantam ki.
- Shuuu! - széles mosollyal az arcomon álltam vigyázzállásban előttük. - Timidus! Mi járatban errefelé? Csak nem... De! Gyertek csak be. Itt minden létező ruhadarabot megtaláltok amiről csak álmodni lehet. Láttam néhány nagyon cuki ruhát ami biztos jól állna. - irányítottam a lánykát az ajtó felé.
- Nem is gondoltam volna, hogy itt fogunk összefutni. Milyen nosztalgikus. Oh bocsi, hogy csak így elraboltalak titeket. Szóval mi járatban? - pattogtam. Egyedül uncsi a vásárlás, de ha valaki társaságában teszi az ember legalább ötszázszor jobb móka.

Ki gondolta volna, hogy pont itt fogok belefutni valakibe akivel legutóbb is közösen bóklásztunk a városkában? Talán ez nem csak egy véletlen egybeesés, hanem a Sors! Igen a Sors keze van a dologban, más különben nem pont itt futnánk össze, hanem valami kevésbé emlékezetes helyen. Csak úgy röppentem ki az ajtón, ugyan először egy kis problémába ütköztem, de néhány gombnyomással máris orvosolható volt a dolog, és teljes valómban jelenhettem meg a kis drágák előtt, kihúzva, széles mosollyal az arcomon. Már daráltam is a kérdéseim, ahogy az már megszokható volt tőlem, és gyorsan be is kalauzoltam őket a boltocskába, ahol szépen fogasokon elrendezve sorakoztak a szebbnél szebb öltözékek, és hozzá tartozóik. A lány arcán mintha meglepődést látnék. De érthető is. Ők is örülnek nekem, hogy összetalálkoztunk.
- Oh szóval házat. Csak nem költöztök? - kérdeztem vissza Timidus válaszára. - Miféle házra gondoltatok? Valami egyszerűbb, esetleg emeletes? Errefelé egész stílusosak az épületek, és a környék is aranyos. - pillantottam körbe - Na meg persze elképesztő üzletek vannak. - mutattam körbe, tömérdek ruha mindenhol. Elég csak válogatni őket, lehetetlenség itt üres kézzel kimenni az biztos. Beszéd közben gondosan turkálok, majd leemelek egy ruhácskát, és a lány elé tartom, majd megrázom a fejem, és már cserélem is egy másikra.
- Hmm nem szeretnéd felpróbálni? Szerintem nagyon jól állna. - néztem végig a csipkés ruhácskán. Nem túl csicsás, de éppen elég elegáns ahhoz, hogy jól álljon a lánykán. Közben ha elfogadta még egy hozzá illő kalapot is leemeltem, szintén a kezébe nyomva.
- Te is szeretnél valami szépet? - mosolyogtam Timidusra, közben szemeimmel már kutattam is, valami olyan dolog után amit felvehetne ö is. Talán inkább valami csecse-becsében kellene gondolkodni.
- Apropó költözés.. segítsek majd rendezkedni? - csillan fel a szemem. - Szívesen segítek bármiben, ha szükségetek van rá.

- Juj de jó. Ha ez megtörténik akkor gyakrabban tudunk majd teázgatni. A céhházban rengeteg fajta teafüvem van, és sok szép teáskészletem is. - örvendeztem, majd dicsekedtem el miféle kis felszerelésem van odahaza. Máris kétszeresen is feldobták a napom. Nem mindennapi dolog, hogy valaki csatlakozik a céhbe, szóval ez mindenképp örömteli, amit majd meg kell ünnepelnünk. A másik pedig, hogy végre nem egyedül vásárolgathatok, hanem még társaság is van. - Ühüm, ez a hely tényleg megfelel minden igénynek. Szép a környék, jók a boltok, nincsenek annyira tömve az utcák sem. Szerencsére még a pirosaktól sem kell félni, hogy errefelé garázdálkodjanak. Több helyre kellene ilyen szintű közbiztonság. - Egy igazi álom ez a szint, már csak a pirosok kitiltása végett is. Viszont, ha ide nem is, valahogyan biztosan ők is fel tudnak jutni erre a szintre. Talán valahol még lapul egy másik városka, amin keresztül közlekedhetnek.
- Talán az egyetlen dolog ami miatt félelmetes ilyen magas  szintre költözni az az árnyékszörnyeteg. - hozom fel azt a fura lényt amiről egy időben elég sokat beszéltek mindenféle fogadókban. - Nem szívesen futnék össze vele. - borzongok meg, majd visszatérek a ruhakupacot túrni, mintha mi sem történt volna. Közben hallgatom a lányka ellenkezését a ruhára amit az imént választottam neki. Picit kuncogok, majd felé fordulok.
- Jaj ne butáskodj. Biztosan jól fog állni. Én is szeretem a mostani ruhám, de annyi másik szép is van, hogy elég csak válogatni melyik nap mit vegyek fel. - kapom fel ismét azt a ruhát, és indulok el az egyik próbafülke irányába, fél úton megállok, és a lányra pillantok. - Biztosan sokan meg fogják dicsérni, hogy milyen jól áll. Ha nem pont ezt, de biztosan lesz, legalább egy olyan amire te is azt fogod mondani, hogy szépnek látod benne magad. - közben tovább sétáltam és felakasztottam az egyik fülkében a ruhát.
- Ide fogom berakosgatni azokat amiket úgy érzek, hogy nagyon jól állna neked. Persze ha nem szeretnéd, nem kötelező a dolog. - közben reppentem is oda  a kalapokhoz, és a sálakhoz.
- Egyébként mi az oka annak, hogy céhet váltotok?

Hatalmas örömmel fogadta amikor a lány helyeslő választ adott a teázásra. Az pedig még külön adott hozzá egy aranyos hatást, hogy kicsit mintha elbátortalanodott volna a mondat elejénél. Legszívesebben talán megölelgetném, de van annyi önerő, hogy vissza tudjam fogni ezeket az szokásaim, mert hát a lány még nincs felkészülve rá. De nem is baj, idővel egészen biztos vagyok, hogy ö is éppen olyan természetesnek fogja venni mint Anat, vagy éppen Alex. Jó az utóbbi talán kissé szégyenlős ahhoz, hogy csak úgy nyíltan ölelgessük egymást, de a szívében biztos vagyok benne, hogy szeretné megismételni azokat a romantikus perceket amiket abban a földalatti alagútrendszerben töltöttünk. Már a puszta gondolatba belepirulok, ölelgetni kezdem magam, annyira édes vagyok az emlékekben. Legszívesebben megcsókolgatnám magam, de sajnos ez segédeszközök nélkül egyenlőre lehetetlen.
- Ühüm. Nem is hallottad a pletykákat? Van egy fura lény amire nem hatnak a fegyverek. Sajnos én sem tudok róla sokat, de nem szívesen futnék össze vele. Nem árt az óvatosság. - csapom hozzá a mondandóm végéhez, közben egy újabb göncöt aggatok a fogasra amit a lánynak majd próbálnia kell. A lány a költözéses kérdésemre elég lehangoltan reagált.
- Értem. - válaszoltam röviden, tömören, nem faggattam ezzel kapcsolatban, biztosan megvan rá az oka amiért otthagyja a Yj-t. Talán csak rosszabb lenne azzal, hogy ha csak úgy felszaggatnám a sebeit, vagy megtörném az elhatározását. - Ne aggódj nagyon kellemes a céhházunk. Biztosan jól fogjátok magatokat érezni Timidussal. Rengeteg izgi dolgot szoktunk csinálni. - az izgi szóról rögtön a kora reggeli jó tanácsok, edzések, és humoros szituációk sokasága özönlik az agyamba, mire elnevetem magam.
- Ha bármire szükségetek lesz, rám számíthattok. Legjobb tudásom szerint fogok cselekedni. Viszont én sem vagyok mindenre képes, szóval nézzétek el, ha egy szekrény tologatására nemet mondanék. - öltök nyelvet, majd pillantok a próbafülke irányába. Elég sok ruhát válogattam össze.
- Szóval akkor próbáljuk fel őket. Timidus majd segít eldönteni, hogy melyik darabok lesznek azok amiket végül megveszek magunknak. Apropó Timidus.. - fordultam meg, és egy szalagot húztam elő. - Nem tudom mennyire vagy oda az ilyesmiért.. De biztos jól állna egy masni. Esetleg kettő.. vagy három? - szépen a számok kiejtésével megegyező irányban húzom elő a sötétkék szalagokat, mindenféle formában. Hol csipkés, hol fodros, van ami pöttyös.
- Ha végeztünk a vásárlással, szétnézek veletek a környéken szívesen. De ha gondoljátok, mért nem költöztök be máris a céhházba? Ha már úgyis tagok lesztek, biztos nem lesz belőle baj. - közben a próbafülke felé terelgettem a lánykát. Megbízható tekintettel, nyugtatni próbáltam. - Ne aggódj.

Legkevésbé sem lepett meg, hogy a lány ennyire érdeklődni fog az említett lény után. Végül is érdekli minden ami él és mozog, ezért csak természetes, hogy mindent tudni szeretne, mint anno a tanuki, vagy a kappa.
- Hát én azt nem tudom. De azt hiszem ha velem szembe jönne valami naagy rémisztő dolog lehet, hogy nem szívesen maradnék a közelében. - válaszoltam, majd kicsit elgondolkodtam a többi kérdésen, hogy mit is kellene mondanom - Hát elég gyakran szoktam kimozdulni sétálgatni a városokban, vásárolni, meg hasonlóak, ezért az ilyen pletykák mindig megmaradnak. - sajnos még ha szeretnék sem tudnék neki többet mesélni a lényről, mivel még nem láttam a saját szememmel. Még az is előfordulhat, hogy valójában nem is létezik, csak valami városi legenda amivel rémisztgetik a kisebbeket. De ha mégis létezne valami ami ilyen akkor attól tartok, nem valószínű, hogy keresném a társaságát, éppen annyira taszító a gondolata mint egy csapat pirinek.
- Hmm Szóval Anatnak még át kell gondolnia. Beszélnünk kell akkor majd Anattal. Habáár, szerintem igent fog mondani. Jó dolog ha bővül picit a család. Főleg két új taggal egyszerre. - Fel, s alá járkáltam, és Timidus fura kifogására, csak néhány szóval reagáltam.
- Ugyan olyanok vagytok. - öltöttem nyelvet, majd ismét felmutattam néhány szalagot. - Tudom, hogy szereted azt ami rajtad van, de néha kell egy kis újdonság is. Vedd úgy mintha jutalmat kapnál azért mert vigyázol mindig Shu-ra. - majd elkezdtem a sárkányhoz próbálgatni a színeket. - Mit szólnál egy narancssárgához? Esetleg lila? Ezek a színek nagyon jól állnának. - egyszerűen annyira aranyos, ahogy kifogásokkal áll elő, hogy ne költsek rá. De mindenképpen szeretném meglepni valamivel.
- Lehet, hogy a harcban nem túl előnyös ha tele vagy kiegészítőkkel, de szerencsére nem non-stop harcoltok, szóval hétköznapokra tökéletesek. Legalább próbáld ki hogy áll, és utána eldöntöd szeretnéd-e. - győzködtem miközben a lány már készségesen elindult öltözködni.
- Én is ha olyan helyre megyek ahol tudom, hogy van esély rá harcba keveredni általában nem miniszoknyában indulok el, vagy balerinacipőben. Rengeteg rövidnadrágom és bakancsom is van, külön ilyen esetekre... perszeee azok is csak addig vannak rajtam amíg fel nem kapom az opáltalpasom.. - Bárhogy is, minden erőmmel győzködtem. Talán csak visszafogottabb ilyen téren, de legbelül ö is vágyik arra, hogy elhalmozzák ajándékokkal, megdicsérjék milyen elegáns és aranyos. Mindenkinek szüksége van ilyesfajta motiváló erőre.
- Na sikerült felvenni? - szóltam be a lánynak, majd ha valami jelet adott arra, hogy igen felvette, akkor biztatom, hogy mutassa meg magát nekünk.

A lány azonnal beletrafált a közepébe a Krakennel. Kissé elsápadtam amikor visszagondoltam arra az ominózus esetre, amikor a kis csápos valamivel már majdnem, hogy egy randit terveztünk és egyszer csak kiderült, hogy valójában nem is egy jó dumájú szörnyeteg, hanem Suzu. Kínos nevetésbe kezdtem, közben próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy ne mondjak valami hatalmas ökörséget.
- Hát nekem ha valaki azt mondja, hogy egy fura árnylény, és a fegyverek hatástalanok ellene, akkor nem egy aprócska állatka jut róla eszembe, hanem valami naagy, hosszú fogakkal, karmokkal, sűrű bundával, rémisztő vérben forgó szemekkel. - miközben magyaráztam az elképzelésem, folyamatosan mutogattam a kezeimmel a méreteket, szélesre tárom, összezárom, szájat imitálok, kidülledt szemeket, szarvakat, meg miegymást, hogy a hatás azért mégis csak megmaradjon.
- Nagyon hasznos dolog fülelni. Az emberek szeretnek dicsekedni a dolgaikkal, és ha elég figyelmes az ember könnyen megtudhat izgi küldetéseket, vagy eddig kevesek által ismert kazamaták helyét. - nem mintha én visszaélnék ilyesmi információkkal vagy bármi. Inkább csak hasznosítom őket. A minibossos dolgok között is nem egyszer fordult már elő, hogy a füleléssel találok rá olyan dolgokra amikről egészen odáig nem is sejtettem, hogy létezne.
- Hát, őszintén szólva én nem szívesen futnék bele egy ilyen lénybe. Viszont ha ti megkeresitek, akkor én is megnézném magamnak. Talán Shunak lesz igaza és valójában ártalmatlan dologról van szó. - igen, ebben talán még lehet hinni, hogy nem egy olyan lény ami embereket eszik desszertnek. Viszont nem szabad lebecsülni, a városon kívül óvatosan kell garázdálkodni. Közben amíg a lányka elkezdte a ruhapróbát, én Timidust győzködöm a masni vagy szalagválasztásban, hátha sikerül meggyőznöm, hogy kicsinosítsa magát. Viszont úgy tűnik próbálja terelni a témát azzal, hogy kiragad egy kis részt a mondatomból, és arról mondja el a véleményét, és elveit. Természetesen végighallgatom amit mondd.
- Tudom, tudom. - legyezgetek a kezeimmel - Ezt már elmondtad. Viszont nem ez volt a kérdésem. Védett területen vagyunk, és egy aprócska masni mégsem akadályozna a harcban. Egyébként is... a narancssárga a bátorság színe. Csak egyet. Mondjuk a farkadra. Esetleg a jobb lábadra. - a többit már le is raktam, hogy ne zavarjon
- Legalább nézd meg benne magad. Légyszii Egy gyors próba és ha azt mondod nem tetszik akkor leveszem, és hanyagolom a témát. - szorongatom a kezeimben a narancssárga kis bigyót, miközben Shu végül félrehúzza a függönyt.
- Hű - csupán ennyi jött ki a torkomon első pillanatban. A ruha nagyon jól állt neki, illett az arcához, nem volt túl díszített, és tökéletesen passzolt hozzá. - Nagyon jól áll. Tökéletes. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg módja van annak, ahogyan lehet hordani is. Térdzoknival is, lábmelegítővel is, és talán még egy meleg nyári napon papuccsal is jól nézne ki. - léptem hozzá közelebb, és picit megigazítottam a szoknyarészt, majd visszahátráltam és ismét végigmértem a lánykát.
- Timidus te mit gondolsz? - mosolyogtam rá a sárkányra, közben egy kicsit ügyködtem és már át is utaltam a boltvezetőnek a pénzt ruháért.

Kissé meglepődve hallgattam a lány magyarázatát, ahogyan sorra megcáfolja a vérengző fenevadakról alkotott képem minden egyes darabkáját. Először a fogak, majd a karmok, a bunda és minden egyéb dolgot is. Habár kicsit mesébe illőre sikeredett végül, ami meg is mosolyogtatott. Legszívesebben talán megsimogatnám a fejét, és egy mosollyal lezártnak tekinteném a dolgot. Viszont a lány ennél sokkalta felnőttesebb, és még ha szeretném sem hagynánk annyiban a témát.
- Végül is igazad van. Nem feltétlenül kell a külső alapján ítélkezni. Lehet, hogy ha valami nagyon ronda attól még egy kedves és törődő lény. Sajnos belém már ezt a csúnya dolog csúnya dolgokra gondol dolgot nevelték a modern mesék. - hivatkoztam rögtön arra, hogy mindenért a hibás a televízió. De hát valamennyire igazam is volt, mert hát mindenki azt nézi, vetítik a sületlenségeket amiket a gyerekek elhisznek, majd aszerint élik a későbbi életüket mert helyesnek vélik azt amit láttak. - Azt hiszem most már tényleg látnunk kell azt a valamit, mert már nem hagy nyugodni a gondolat, hogy melyik elképzelés is illik rá valójában. - hangosan hümmögtem, nem voltam már benne biztos mit is higgyek azokkal a pletykákkal kapcsolatban. Teljesen elbizonytalanított a beszélgetés.
- Túl sok mindenre figyelsz oda Timidus. Persze ez nem rossz dolog. Szerintem nem árt ha picit néha kikapcsolódsz. Kezd megijeszteni a paranoiád. Persze nem azt mondom, hogy legyél figyelmetlen, vagy ilyesmi, csak nem kell ennyire mindenben a veszélyforrást keresni. Az emberek szeretnek mindenféle dologról beszélgetni, néha ez jó, néha pedig nem. - végül már nem is igazán értettem miről beszélek, csak úgy jöttek a szavak amitől kezdtem hülyén érezni magam. Összezavarodtam a saját dolgaimban. Viszont megérte a győzködés, sikerült Timidust rábeszélnem arra, hogy legalább felpróbálja a masnit, viszont amit a narancsra mondott egy kissé facepalm-ra sikeredett.
- Ez aranyos volt. - nevettem el magam - Az emberek szoktak mindenféle dologhoz más tulajdonságokat meg érzelmeket párosítani. Például a virágokhoz, vagy számokhoz. - magyaráztam, közben már reppentem is, hogy felszereljek egy aprócska masnit. Még arra is odafigyeltem, hogy ne szorítsa, de hozzánk hasonlóan ö még kevésbé érezhet fájdalmat.
- Kész. Azt hiszem elég jól odaszereltem ahhoz, hogy ne essen le. De ha szeretnéd húzhatok még rajta. - Igazítottam meg még egyszer, hogy ne legyen ferde. - Egyébként nem hiszem, hogy nagyon útban lenne, talán ha sokkal nagyobb lenne. De egy ilyen pici max cukibbá tesz. - mosolyogtam elégedetten. Talán az imént elhangzott mondatommal meggyőzöm, és hordani fogja. Bárhogy is legyen, már ment is az a pár aranytallér a boltosnak.
- Ajándék. - csillogott a szemem. Valahogy olyan jó érzés ajándékozni másoknak. Már értem mért kaptam én is annyi mindent régen. Hozzá tudnék szokni ehhez a felemelő érzéshez, amit ilyenkor érzek. A dicséretem után, Timidust is biztattam picit, hogy hát ö  is mondjon valami pozitívat Shu ruházatára, viszont nem számítottam ilyesmire. Elállt a lélegzetem egy pillanatra, a kezem megállt a levegőben. Nem is tudtam mit mondjak erre.
- Ráadásul egy nagyon szép ruha. - egészítettem ki azt amit mondott - Hát lehet azért mert ezt a szoknyát nem futásra tervezték. Viszont sokkal kényelmesebb benne leülni mint egy nadrágban, és csinosabb is. Szerencsére Shu-nak nagyon szép alakja van, és kiemeli szépségét. Én is szeretem az ilyesmit. Habár jobban szeretem a több részes darabokat. - magyaráztam, habár valószínűleg nem sokat számít a halandzsám.
- A ruhát kifizettem, ajándék. - mosolyogtam, közben én is berontottam az egyik próbafülkébe, hogy felpróbáljam a ruhákat amiket kiválasztottam. Habár ezúttal csak kis tételben, mindenféle szükséges dolgot néztem ki. Kardigánt, bolerót, hosszabb szoknyát, és néhány sálat, amiket a korábban vásárolt dolgaimhoz tökéletesen passzolni fognak. Sorban felpróbáltam őket, és a lehető leggyorsabban be is mutattam őket.

Meg sem lepődtem azon amit a lány mondott. Szinte mindenre volt mindig mit felelnie.
- Aincrad mesevilága kifürkészhetetlen. Viszont azt hiszem kezdem megszeretni ezt a "mindig van számunkra valami meglepetése" oldalát is. - nyuszik a már megszokott módon, és közben a lány kíváncsisága sem lankadt, továbbra is izgatottan boncolgatta a témát arról a fura lényről amit említettem. Jó érzés volt látni, hogy képes ennyire elmélyülni és szívből örülni, hogy van egy újabb lény amivel találkozhat, meglesheti, fotót csinálhat róla, meg még kitudja milyen gondolatok juthatnak az eszébe. A mosoly az arcomról éppúgy mint a lánynak ott ragyogott az arcomon, néha felnevettem, bólintottam neki. Nem akartam letörni, meg amúgy is, néhány kérdés a városlakóktól nem lehet problémás. Az pedig, hogy vele megyek házat keresni, természetes. Már korábban megígértem neki, szóval butaság lenne nemet mondanom rá. A sárkány farkára sikerült felaggatni egy aranyos kis narancssárga masnit, ami még egész jól is mutatott. Talán a sárkánynak több színt kéne viselnie, mert nagyon szépen kihangsúlyozzák. Viszont akkor talán vesztene valamit a kecsességéből, ha úgy festene mint holmi papagáj.
- Örülök, hogy tetszik! - csillan fel a szemem azon amit mondott. Csodásnak találja. Ennél jobbat talán nem is mondhatott volna. Nagy örömömben még a hangsúllyal sem foglalkoztam, mert már megszoktam tőle, hogy néha kicsit szégyenlős. - Nagyon jól áll tényleg. Ha bármikor meggondolod magad, és szeretnél magadnak még valami kis mütyürt, azonnal szólj, és mehetünk vásárolni Timidus. - ajánlottam fel neki a szolgáltatásaim. Nem akartam lemaradni arról, hogy legközelebb miféle öltözékeket szerez magának. Talán éppen ez a kis vásárlás fogja megváltoztatni a ruhákhoz való szemléletét. Először csak egy masni, legközelebb talán egy szalag, utána egy kalap... majd valami testékszer.. hmm.
- Jaj ne aggódj. Nem azért fizettem ki, mert szegénynek gondollak. Szerettem volna valami ajándékot adni, ami biztosan tetszik is. - Vigyorogtam mint a vadalma, aranyos volt, hogy mennyire ellenkezik. - Még csak kérni sem kell. Az ajándékot adni szokás. - öltök nyelvet, próbálom picit megnyugtatni, hogy ne legyen ennyire zavarban, majd bereppenek a fülkébe, hogy picit kettesben hagyjam őket, amíg én felpróbálok néhány ruhát.
- Nem kell ehhez ügyesség. Csupán azokat a dolgokat veszem le amik tetszenek. - amiből elég sok van azért... - Persze, szívesen. Majd körbejárhatjuk az eddigi szintek összes helyét ahol lehet ruhákat venni. Meg apróbb bútorokat, hogy ne legyen annyira üres a szobád. Van már elképzelésed, hogy miket szeretnél bele? Az enyém tömve van plüssökkel, meg párnákkal. - sőt valójában a szoba minden egyes polcára, asztalára, szekrényére, és melléjük tömérdek plüsst pakoltam, így csak egy kis placcon lehet úgy mozogni, hogy biztosan ne essünk orra. Közben a kiválasztott ruhákkal már próbálnék is fizetni, viszont az illető azt mondja, hogy a számla már rendezve lett.
- Eh ilyen feledékeny lennék? Mindegy.. - lepődtem meg, de inkább nem vitatkoztam vele. Ha már ki lett fizetve akkor ki lett fizetve. - Szóval akkor hova mennyünk? - fordulok a lány felé, és várom, hogy kiadja az útirányt.

Gyorsan telik az idő ha az ember jól szórakozik. Még vásárlás közben is, sosem hittem volna, hogy ilyen hamar végezni fogunk, és még ennyi szépséget is veszünk közben.
- Általában az apróbb dolgok is boldoggá teszik az embert. Egy csésze meleg tea, egy sál, vagy akár egy ölelés is. Kayaba-san azt hiszem az a fajta aki a meglepetéseket szereti nagy dolgokban kivitelezni. Néha örülök a meglepijeinek, néha kevésbé. - hát igen, persze nem lehet mindig minden napos és felhőtlen. Kayaba is rengeteg olyan dolgot ad nekünk amivel nem unjuk halálra magunkat, és a hétköznapjainkból is sikerül velük kizökkentenie. Szépségverseny, Aincradstars, meg még egy tucat érdekes esemény. Talán ha nem lennénk bezárva mindenki imádná ezt az alakot. Shu árvaházas dolgára bólintottam. Tudtam miről beszél. A legtöbb nagyvárosban vannak gyerekek, és néhol még árvaházakat is üzemeltetnek. Persze nem jártam még egyikben sem, de tudom, hogy nem élnek olyan luxusban mint én vagy a többi magasabb szintű játékos. Szerencsétlen gyerekek akiket a játék elszakított a szüleiktől.
- Igen. Elég szomorú, hogy mennyi kisgyermek is idebent van. Biztosan nagyon elhagyatva érzik magukat. Szóval akkor arra gondoltál, hogy szeretnél önkéntes lenni egy árvaházban? - kérdeztem vissza, nem igazán értettem mire is célozhat. - Hát, olyan gyerekek akik nem annyira jártasak az itteni dolgokban. Nem harcedzettek, nem láttak annyi mindent mint mondjuk mi, biztosan másképpen néznek a petekre. Talán bennük is olyan ellenséget látnak mint egy tőlük magasabb szintű farkasban. - picit eltöprengtem. De más magyarázatot nem találtam a dologra. Talán valahogy így lehet. Én is félnék az ismeretlentől, ha velem szembe kerülne. Timidus beleegyezésére nagyon boldog lettem. Érzem, hogy hamarosan eljön a napja, hogy mi ketten shopingolunk valahol.
- Jól hangzik. Szerintem nem lesz nehéz összeszedni őket. A csillagok felfestésében is segíthetek azt hiszem. Időközben ha valami még eszedbe jut majd összeszedjük. - mosolyogtam a lányra, közben Timidus indulót fújt, mire megpróbáltam az elmélyülten magyarázó lánykát kiirányítani a boltból.
- Valahol mintha lenne egy üzlet ahol szép antik bútorokat lehet venni. Csak az a baj, hogy nem emlékszem merre is van pontosan. - közben eszembe jutott, hogy ami nekem tetszik, nem biztos, hogy neki is ugyanúgy tetszetős lesz, ezért talán nem kéne még a szoba bútorzatának stílusát is nekem kitalálni. - Dee azt hiszem ezen még ráér gondolkodni. Tetőablak sem hangzik rosszul. Esetleg egy szélesebb ablakpárkány amire fel lehet ülni. Mennyire vagyok távol az elképzeléseidtől?

- Ühüm. Ha bármikor szükséged van egy meleg hosszú Jun féle ölelésre csak szólj. - az ajánlatom végére még egy széles mosolyt is az arcomra varázsoltam. Nem akarom elsietni a dolgokat, főleg mert legutóbb is sikerült kicsit zavarba hoznom a dolgokkal, és inkább nem támadom le olyan vad módon mint mondjuk Saya-chant, vagy Anatot. Talán nem csak ö de még Timidus is megrémülve, ha nekifutásból ugranék a kislány nyakába. De tudom, hogy eljön még az idő amikor ezt is megtehetjük majd. Csak ki kell várni türelmesen.
- Ez nagyon szép tőled. Biztosan örülnek is neki, főleg mert nagyon finom a főztöd. - Való igaz, velem ellentétben ö nem egy nagy családban nőtt fel, hanem hozzá hasonló gyerekekkel. Elég butaság volt ilyesmire gondolnom. Én sem mennék vissza szívesen azokra a helyekre amik életem legszörnyűbb időszakaira tehetők. - Utálom az ilyen embereket. Inkább a kisebbet bántják, hogy erősnek mutassák magukat. - így már más a helyzet. Eddig azt gondoltam valahol védett területen kívül botlottak egy pet-be ami a gazdájára várt, vagy akármi. De ez már több mint barbárság. Nem tudják mit érezhet az a fél aki végignézi a saját kis társa szenvedéseit.
- Nem félnek attól, hogy bevörösödnek? Micsoda bagázs. Inkább megfosszák magukat attól a jogtól, hogy bemenjenek jó néhány városba, csak mert ilyen kedvük van. - Most már egy teljesen új szemléletet adott nekem a vörösök kitiltása a legtöbb városkából. Tökéletes büntetés azoknak a barbároknak akik érzéketlen módon másokat bántalmaznak. Jó persze van egy az egy százalék akik valami más okból vörösödnek be, de ez elenyésző.
- A cserepes virágok nevelgetésével nőhet a kertészkedés jártasság? Én is szeretem a virágokat, viszont egyáltalán nem értek hozzájuk, szóval az én szeretetem abban kifogy, hogy szagolgatom, és vázába rendezem őket. - Persze mindig is gondoltam rá, hogy ideje lenne elkezdeni fejleszteni azt a jártasságot is, hátha sikerül kinevelnem egy cserepes Óriáspitypangot, vagy valami hasonlót és akkor megtermelhetném a kristályokhoz a nyersanyagot. De attól tartok ehhez elég sokat kellene fejlődnie. - Megjegyeztem. - kocogtattam meg a fejem, - most már minden idebent van. Egyébként én is imádom a régi dolgokat. Szépek, és látszik rajtuk, hogy sokat dolgoztak az elkészítésükkel. - oh igen, a tapintásuk, az illat, azok a szépséges természetes színek. Lehetetlen nem szeretni az ilyesmit.
- A szabad falfelületekre nem szeretnél semmit rakni?

Sosem fogom megunni ezt a látványt. Ez az ennivaló piroskás arc. Imádni való, legszívesebben magamhoz szorítanám és addig ölelgetném amíg el nem kezd zavarában eltolni magától, és ennél is vörösebb lesz, a hangja elcsuklik, és magyarázkodni kezd miért is történt mindez. Na jó valójában biztosan másképp történne ez. Amíg én boldogan reppennék mellé, majd karjaim közé zárnám Timidus azonnal lefejtene róla, és kérdőre vonnának, hogy mi a fenét művelek. Ezért inkább csak vállon veregettem a lánykát. Az még kevésbé gyanús de mégis éppen elegendő ahhoz, hogy valamennyire kiéljem a cuki dolgok iránti imádatom.
- Biztos vagyok benne, hogy Kayaba főzéses jártasságos rendszere nélkül is finom ételeket készítenél. Valahogy annyira illik hozzád az ilyesmi. Ügyes vagy, és gondoskodó. Lehet, hogy én vagyok az idősebb de én fele annyira sem értek a világhoz mint te. - Picit féltékeny voltam a lányra, ugyanis én is szerettem volna mindenben jó lenni, ügyes, okos, sportos, és csinos. Szerettem sütkérezni az emberek dicséreteiben, imádtam, hogy elhalmoznak ajándékokkal, de tudom, hogy egyszer vége lesz ennek a dolognak. Sőt valójában már elég régóta vesztek a fényemből, szóval ez az idő szépen elmúlik. Lehet odakint a testem már egy aszalt vénemberére hasonlít. Talán itt lassabban telik az idő, kitudja akár még szakállam is nőhetett ez idő alatt.
- Kegyetlenség. Sőt igazságtalanság. Ha már valakihez hozzá tartozik egy élőlény akkor szerintem úgy lenne igazságos, hogy a megtámadásával az illető is kapjon valami büntit. Az indikátorszín változtatás talán elegendő lenne, hogy elrettentse őket ettől. - brr kegyetlen alakok. Még idebent is vannak akik játékszernek hiszik az állatokat. - Hű. Én még egyetlen egyszer sem írtam üzit Kayaba-tannak. Szokott válaszolni a leveleidre? - picit meglepett a dolog. Nem is számítottam rá, hogy van olyan itt élő ember aki levelezget azzal a fickóval. De ha tényleg sok mindent neki köszönhet Shu-tan akkor azt hiszem van egy figyelmes játékosközpontúbb oldala is és nem csak a saját elképzeléseit valósítja meg.
- Lehet én is akkor megpróbálkozok valami aprósággal. Egy növénnyel azt hiszem még elboldogulok valahogyan. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy minden nap tudom majd öntözni meg hasonlóak... Lehet majd a konyha ablakba rakom, hogy ha én nem érek rá majd valaki más meglocsolhassa. - egy kis fejlesztés sosem árthat, a növények pedig nagyon szépek és otthonossá teszik a céhházat. Régen otthon is volt egy csomó virágunk. Persze a többsége vázában volt, amiket az üvegházban szedtek az alkalmazottak, de itt-ott néhány szépség még cserépben is előfordult. Főleg a konyhában ahol fűszernövényeket termesztettek.
- Akkor emiatt sem kell aggódnunk. Függönyön gondolkodtál már? Esetleg szőnyeg?