Re: Miu vs. Tantalosz

by **Tantalosz** Pént. Május 16 2014, 15:14

A kislány csendesen végighallgatott.
- Ugyan-ugyan. A múlton már nem éri meg rágódni... És igazad van, valóban a bosszú hajt előre. De az is, hogy mások se kerülhessenek olyan helyzetbe, amibe én kerültem. Ezért adtam neked is a tanácsokat. - mondom a kislánynak. Habár volt ennek másik indoka is, tudom. Az, hogy megkedveltem ezt a lányt. Ki tudja miért? Talán az egész lénye miatt. Azonban nem szabad hagynom, hogy az érzelmeim elragadjanak. Hogyha túlságosan is megkedvelem, és egy napon majd azt veszem észre, hogy a neve ott virít a halottak között... Nem. Ezt nem engedhetem. Ezért is kell ellátnom tanácsokkal, hogy azért tudjon is valamit, meg persze ezért nem szabad annyira megkedvelnem.
- Hm... Tehát szerinted én is csak egy szörnyű szereplő vagyok az életedben? - kérdezem mosolyogva és karba tett kezekkel néztem rá. Legalább kiderült, hogy mennyire tartja azokat, akiket megismert. Mindegy. Hogyha neki ez a jó, akkor ki vagyok én, hogy meggátoljam a nézeteiben? Aztán nem sokára bement a fa mögé. Vajon mit fog csinálni? Nem sokára jött is vissza, széles mosollyal az arcán. Tehát egy kezdő bűvész, aki nem ért a kártya trükkökhöz. És?
Egy pillanton belül megkaptam a választ egy kisebb kártyazivatarral együtt. Az arcom elé tettem a kezem, hogy felfogjam a kártyákat, közben pedig próbáltam Miu-ra összpontosítani, aki azonban eltűnt. o.o Aztán egy puffanás, és félrefordultam. Már megint támadni akart, amiből esés lett. Aztán csak úgy neki áll szedegetni a kártyákat. Én csak sóhajtottam és közelebb léptem hozzá.
- Baka. - kólintottam egyet a fejére, majd segítettem összeszedni a kártyákat. - Ha már belekezdtél, akkor fejezd is be a támadást. Ha pedig földrekerülsz, akkor állj fel. - mondom, és nyújtom a kezemet. Azért be kell vallanom,most meglepett a kkislány. Arra számítottam, hogy majd újra a szemfedő felől fog támadni, azonban ez a kártyás csel... Brilliáns.
- Most én mutatok valamit. - mondtam, és elkiáltottam magam. - Pegazus!
A szárnyas teremtés nem sokára feltűnt a lombok között és már ott is termett mellettem.
- No mi az, öreg fiú? - paskoltam meg az oldalát. - Ő lenne az én meglepim. Meg lehet simogatni is, nem harap.- mondom a kislánynak viccelődve. Kijátszottam az aduászomat. Csak remélhetem, hogy neki nincs több meglepije a számomra.

Hp: 17/20

by **Miu** Hétf. Május 19 2014, 22:47

-Persze a múlton nem kell rágódni, mert felemészt ezt tudom jól…De hirtelen nem tudtam mit reagálni, hisz elég fájó dolog ha elveszítjük a szeretteinket.
A következő kijelentésem kissé félreérthetően fogalmaztam meg, de már mindegy is akkor most magyarázom meg gyorsan, ha tudom.
-Nem úgy értettem, mármint…Szörnyűszereplő, hát eleinte úgy tűnt, de-de mostanra kiderült, hogy egész jó fej csak kissé fura…de végül is tényleg egy jó ember vagy csak jól titkolod és később derül ki az igazság rólad…vagy ömm…valami ilyesmi. Az előbbi kijelentésem nem igazán volt teljes és érthető, sajna az téves vagy hiányos megfogalmazás szokásom, még akkor is ha más van a kis buksimba mint amit kimondok.
Majd jött a nagy támadás, mármint az ami jól indult, de végül rosszul végződött és még az ütésem és elvétettem. Kicsit elragadott a hév és nem is figyeltem arra mit is csinálok pontosan csak csináltam. Aztán ismét a földön találom magam és egyúttal lekezdtem összeszedni a kártyámat és kissé megfeledkeztem magamból a fejbekólintás volt az ami visszahozott erre az idősíkra.
-Én befejeztem! Mármint…támadtam is csak úgy tűnik annyira beleéltem magam, hogy kicsit…nagyon mellé ment…
Kissé bűnbánóan nézzek félre, majd miután összeszedtem a kártyákat el is raktam őket az invertorymba. Majd felkeltem segítőkéz nélkül és elkezdtem leporolni magam. Majd csak Tantalosz újabb szavaira kaptam fel a fejem.
-Mutatsz? Mit?
Épp, hogy kiestek a szavak a számon, már hívott is valamit, mármint amit hívott…Pegazus? Amikor pedig meg is érkezett a hívott állat csak ámulni tudtam egy bő fél percig, majd valamiért kitört belőlem a rajongás és már ismét megfeledkeztem magamról, ismét kizárva a világot kissé és minden figyelmem a szárnyas paripára szegeződött és persze a csodálatomat hangosan is kifejeztem.
-Egy Pegazus! Egy igaz! Mármint nem igaz csak adathalmaz, de akkor is itt van egy előttem! Sose hittem volna, hogy valaha is látni fogok ilyet!
Miután kellőképp körbe táncoltam az állatot, oda léptem Tantalosz mellé, majd óvatosan Pegazus felé nyúltam és simogatni kezdtem. Azt a felemelő érzést és örömöt nem tudom körbeírni amit az okozott, hogy megérinthetem és itt van mellezem és látom. Hiába egy játékbeli adat ez nekem most egy teljesen igazi élmény amit átélek és most ez egy létező dolog.
-Ezt még is hogy? Neked ez lenne a képességed? A harcokhoz használod? És ami legfontosabb, miért is hívtad ide most? Miért mutattad mag nekem?
Nézek hatalmas szemekkel Tantaloszra és halmozom el kérdésekkel, amire remélem válaszokat is fogok kapni.

by **Tantalosz** Hétf. Május 19 2014, 23:28

A kislány csak helyeselt. Talán ő is elvesztett valakit, akit nagyon szeretett? Persze attól függ, hogy mit értünk elvesztés alatt. Hiszen az, hogy ebben a játékban maradt, már tekinthető egyfajta elvesztésnek. Elvesztette a teljes kommunikációt a külvilág felé. Eléggé ramaty érzés lehet számára, hiszen kint gondolom vannak szülei is, meg minden... Tényleg, vajon hány éves lehet? Tizenhat? Esetleg több? Vagy az is lehet, hogy fiatalabb? Nem tudom. De az látszott rajta, hogy még gyerek. És a viselkedése sem árulkodik másról. A magyarázkodásán pedig csak tovább mosolyogtam és közben egy fának is neki támaszkodtam, továbbra is karba tett kézzel.
- Tehát egy fura jófej vagyok. Azért te sem vagy egy mindennapi eset.- mondtam. Próbáltam letömöríteni a mondandóját, amennyire csak tudtam. A jó ember dolgot pedig direkt nem emeltem ki. Nem akartam felvilágosítani arról, hogy én bizony egyáltalán nem vagyok jónak nevezhető. Hiszen a jó emberek mióta ölnek meg másokat is? Nevetséges! De... mégis ezek a szavai estek a legjobban. Nem olyan gyakran mondják az embernek, hogy jó, főleg, ha vörös indikátoros. Viszont végül is ő se más. Annyi különbséggel, hogy ő nem egy átlag piri. Fogalma sem volt arról, hogy mibe keveredett. Vagy ha tudta is, féltette az életét. De ki nem tenné ezt? Az emberek túl akarják élni, ennek érdekében pedig bármire képesek. A befuccsolt támadásra pedig csak a fejem csóváltam.
- Költs akrobatika jártassága. Ahogy látom, neked bizony jól jönne. - adok még egy tippet a lánynak. Ezután már csak Pegazus volt hátra. A hatás az volt, amire számítottam. Ebből is látszik, hogy még nem nehezednek rá a felnőttek terhei. Addig jó. Minél tovább gyermek marad valaki, annál boldogabb lesz. Azonban eljön majd a felnőtté válás is.
- A válaszok sorrendben: A rendszer miatt, igen, néha... Az utolsó kettőre nem tudok konkrét választ adni. Talán azért, mert szeretek tisztességesen játszani. Hiszen te is megmutattad, hogy mit tudsz, így tőlem is ezt követeli az erkölcs. - mondtam. De... ez talán csak mellékes érv. Talán más áll a háttérben... Miközben a kicsi lány a pompás teremtményt csodálta, én mögé álltam, és megfogtam. Ezután próbáltam ráültetni Pegazus hátára.
- Mondd, repültél már? - kérdezem tőle, miközben én is felmászok. Majd jelzek Pegazusnak, hogy felemelkedhet. Azonban nem tudom, hogy meddig fogjuk bírni a hátán...

by **Miu** Hétf. Jún. 16 2014, 18:07

Nem vagyok minden napi eset, ezzel semmi újat nem mondott nekem. Tudom, sőt szándékosan vagyok ilyen…Ahogy elnézem egész jól elszórakozik. Ügyetlen vagyok, de nem tehetek arról, hogy fogalmam sincs arról amit épp csinálok csak valahogy még is ösztönösen próbálkozom, ami nem is lenne rossza, ha nem esnék folyton orra és be is tudnék vinni egy találatot.
-Akrobatika jártasság? Gondlom az akrobatikához van köze…De mik azok a jártasságok és hol lehet azokat kapni vagy szerezni vagy venni?
Kérdőn pillogok Tantaloszra, tényleg nem tudom miről beszél ez nekem már magas. De, ha megmondja mik azok a jártasságok és, hogy hol tudok szerezni olyat akkor szíves örömest beruházok rá. Majd jött Pegazus és a jelenléte teljesen elvarázsolt. Egy részem tisztában volt azzal, hogy ez csak egy játék és egyáltalán nem valóságos amit látok, de az a részem van háttérbe a másik részem ami fölényben van az pedig kisgyerekként ámuldozik és odáig meg vissza van a dologtól. Persze egy halom kérdést se restelltem feltenni, amikre választ is kaptam, bár a válasz végén kicsit furán néztem a férfira.
-Megmutattam mit tudok?! Csak egy pakli kártyát dobtam hozzád, de ez csak egy random agyszülemény volt részemről és semmi köze sincs a képességemhez, igazából azt nem is tudom használni ellened.
Lehet ezt nem kellet volna elmondani, de mindegy is vissza a paripához és a csodálásához. Szeretem az állatokat rajongásig és most, hogy egy olyan állat áll előttem amit kint a valóságban sose láthatnék és itt még is találkozhattam vele boltossággal tölt el…Annyira nem is rossz ez a játék. A kis világomból az zökkentett ki, mikor Tantalosz hátulról megfogott. Kisé összerezzentem és kicsit félni kezdtem, elég rendesen görbe rándult a gyomrom és ez Pegazus hátán sem hagyott alább. A férfi kérdése pedig eléggé meglepett. Csak meglepetten és zavartan pillogtam rá egy pár pillanat erejéig, majd kissé szorongva kezdtem a válaszadásba.
-Re-repülni? Nem soha…Még lóháton se ültem eddig sosem. A nevelőotthonban nem voltak ilyes fajta lehetőségek, elég szegény kis otthon volt és miután…Azután a tragédia után átkerültem egy másikba…
Elharaptam a mondatot nem fejeztem be amit akartam. Azt sem értem miért is kezdtem bele. Ez az én dolgom és nem tartozik senkire sem, főleg nem egy olyas valakire akit néhány perce ismerek. Jobban át kéne gondolnom azt amit mondok. Főleg, ha erről a történetről van szó, ezzel csak a magam kedvét rontom el. Kissé vesztettem a kedvemből és erre rátett az is, hogy a pillangók a gyomromban eléggé nagy mozgásban voltak. Magasan vagyok és magasabban leszek, igazából kicsit tartok attól, hogy majd miután a levegőbe emelkedünk Tantalosz fogja magát és ledob. De felültetet Pegazus hátára és nem tudok leszállni egyedül nem…És különben is annyira feszengek itt fent, még megpróbálni sem merek leugrani a paripa hátáról és valahol kíváncsi vagyok rá milyen lehet repülni. Ez így nem jó. Itt nincs fájdalom érzett még is most érzem fáj a hasam, nagyon félek és izgulok is. Óvatosan bele markoltam Pegazus sörényébe, majd lesütöttem a tekintetem és a hajamat is az arcom elé sepertem. Oda figyeltem rá, hogy ne húzzam meg a szárnyas paripa sörényét és, hogy ne zavarja, nem akarok leesni róla. Kicsit remegek, nem tudok mit kezdeni magammal. Ez a helyzet nem hagy lépni…Félek, hogy csak átverés és lehet zuhanni fogok majd meghalni, de lehet nem és egy egész jó élményben lesz részem, fene abba, hogy nem tudok okulni a hibámból. Olyan arcot vágok, mint aki mindjárt sírva fakad, igyekszem úgy leszegni a fejem, hogy a hajam megfelelően eltakarja az arcom, hogy ne látszódjon, hogy a sírhatnék kerülget.

by **Tantalosz** Hétf. Jún. 16 2014, 22:45

Amilyen értetlenül nézett rám azokkal a nagy szemeivel, olyan értetlenül néztem én is vissza rá. Tehát van olyan játékos, aki nem tudja mik azok a jártasságok. Nem. Nem, ilyen nincs! Ez a kislány bizonyára csak a bolondját járatja velem. Én csak fogtam a fejem.
- Ugye csak viccelsz? - mondtam kissé hisztérikusan. Ezt ő se gondolhatta komolyan! Mégis milyen játékos az, aki nem tud a jártasságokról?
~ Egy halott játékos~ mondta egy hang a fejemben. És igaz is volt. Az aki nem tud a jártasságokról és azok előnyeiről, elveszett ember ebben a játékban. Mégis hogy élte túl ez a kislány idáig?
- Tehát a jártasságok. - kezdtem bele, miután túl voltam a megilletődöttségen - A jártasságok arra vannak, hogy az emberek emberfeletti erőket kapjanak. Kezdjük csak a súlyemeléssel. Nem tudom, hogy az amerikai comics-okkal mennyire vagy tisztában, de volt egy Superman nevű férfi. Ihletdús név, nem igaz? Szóval ő házakat tudott emelgetni, repülőket állított meg és bolygókat is arrébb vitt. Ezzel a jártassággal, ha eleget fejleszted, akkor elérhetsz erre a szintre.
- Aztán ott van a Keresés és Látás jártasság. A kereséssel olyan tárgyakra bukkanhatsz, amilyeneket mások észre sem vesznek, aztán ezeket használhatod, hogy erősebb legyél, vagy túl adhatsz rajta, hogy pénzhez juss. A látás pedig olyankor jó, hogyha terepszemlét tartasz. Ezzel többet láthatsz, egy bizonyos fok után pedig átlátsz a falakon, vagy látsz már a sötétben is. Bár személy keresésre mégis csak a Nyomkövetés a legjobb mód. Ezzel semmi idő alatt megtalálhatsz bárkit, akárhol legyen is.
- Ezenkívül vannak az úgymond "sunyi" jártasságok, a Lopakodáss és a Hallgatózás. Ezeket gondolom bővebben bemutatnom nem kell, hiszen a nevük elárulják a hatásukat. Én személy szerint nem szeretem őket, hiszen inkább a frontális harcot kedvelem, mint a hátba szúrást. Téged is ezért keltettelek fel. Azonban szerencsére ezek ellen a jártasságok ellen van az Észlelés, amivel észreveszed, ha követnek, vagy kihallgatnak téged. Így te is észrevetted volna, ha közeledem feléd. Bár alvás közben nem tudom, hogy hogyan működik.
- Végezetül pedig az Akrobatika. Ez a képesség arra hivatott, hogy jobb legyen az egyensúlyunk. Persze ez csakaz első szint előnye, utána már jöhetnek a bukfencek, szaltók, breakdance mozdulatok és a Parkour-özések. Ezzel a képességgel a határod csak a csillagos ég, ha pedig veszel mellé észlelést is, a váratlan csapások elől is úgy el tudsz térni, mintha limbóznál, vagy egyenesen egy Mátrix filmből szabadultál volna. - itt pedig befejeztem a mondandóm. Aztán mégis csak eszembe jutott még néhány dolog.
- A jártasságokkal vigyázni kell, mert aranyba kerülnek, és szigorúan csak négy lehet belőlük. Persze csak az Elsődlegesekből, de még vannak Másodlagos és Harmadlagos jártasságok is. Azok mások és más szabályok is vonatkoznak rájuk. - Ezekre nem térek ki, hacsak rá nem kérdez. Addig is nyugodtan csodálkozhatok azon, hogy valaki nem ismeri a jártasságokat. Úgy tűnik én leszek a tanára. Vajon kapnék érte fizetést, ha játékosokat tanítanék? Ki tudja. Minden bizonnyal az is kapott valamit, aki megírta azt a kis könyvet, amit ingyen meg lehetett venni, és teli van tippekkel. A nyakamat tenném rá, hogy főleg bétások dolgoztak azon is. Hiszen Kayaba nem segítne rajtunk. Miért tenné? Fogadjunk, hogy most is csak a markába röhög, hogy mi egymást öljük. Akárhányszor belegondolok ebbe, ökölbe szorul a kezem. Szerencsére Miu eltereli a figyelmem.
- Egy random agyszülemény volt az, hogy elterelted a figyelmemet, ahhoz, hogy letudj támadni. Többet tudsz, mint amennyit mutatsz, Miu. Azt pedig inkább ne hangoztasd, hogy nem tudod használni a képességed. Amíg az ellenfeled nem ismer ki eléggé, addig nem lesz elég merész. Amíg nem tudják a képességed, addig többször fognak visszakozni, mint támadni. Ne feledd, nincs nagyobb fegyver a tudatlanságnál. - mondtam neki. Nem egy nagy taktikus a leányzó, de ezen lehet javítani. Aztán újból csak a lányra figyeltem. Sajnos nem fejezte be a mondandóját, de láttam rajta, hogy miért. Rossz emlékek. Ezek a legnagyobb ellenségei az embereknek. És ezeket a sebeket jobb inkább érintetlenül hagyni, mint újból felszínre hozni őket. Igaz, az egyik részem elégtételtkövetelt, hiszen én is elmondtam a saját történetem, de a másik oldalam nemet intett. Miu majd beszél róla, ha jónak látja. Addig is, egy kicsit felvidítom.
- Ha eddig nem repültél, most élvezni fogod. - mondtam bíztatóan a lánynak. Gyengén Pegazus oldalába böktem a sarkam, ő pedig felszállt. Én élveztem ezt a látványt, a fákat, amik felett elsuhantunk, és a kisebb-nagyobb tavakat, amikben láthattuk a tükörképünk. Azonban Miu becsukta a szemét.
- Nézz körbe, úgy jobban élvezni fogod. - noszogattam. Reméltem, hogy élvezni fogja a látványt, ami elénk tárul. Én viszont egy kissé aggódtam. Nem túl sok pontom volt eddig lovagláson, így csak az tartott a nyeregben, hogy Pegazus megbízható ló. De még kibírtam, és egyik kezemmel Miu-t is fogtam, hogy le ne essen. Ha viszont elkezdene zuhanni, nem tudom, hogy mi történne. Reméljüki nem fog kiderülni.

by **Miu** Hétf. Jún. 16 2014, 23:49

Tantalosz meglepődött a kérdésemen a jártasságokról és mikor megkérdezte, hogy viccelek e akkor kissé butának éreztem magam. Kissé szégyelltem magam miatta és le is sütöttem a tekintettem a földre pár perc erejéig. Közben végig hallgattam a fejtágítást, majd átfutott rajtam a felismerés apró szikrája és vigyázzba vágtam magam mint egy jó kis diák.
-Akkor-akkor nekem már van egy jártasságom! – kis keresgélés a menüben – Itt van! Ez harmadlagos bűvészkedés. Az elsődlegesek pedig pénzbe vannak értem. Amúgy, bocsánat amiatt, hogy ennyire értetlen vagyok, de szinte semmit se tudok erről a világról. De ha baj, hogy ennyit kérdezek akkor befoghatom a csipogóm és nem fogok mindenre rákérdezni mint egy öt éves kisgyerek. Igazából azért kérdezek annyit, mert ha nem tudunk valamit akkor arra jobb rákérdezni, mint játszani a nagyokost és közben semmit se tudunk semmiről.
Ismét lesütöttem a tekintetem és kissé zavarba is jöttem a saját tudatlanságom miatt. A képességre és a random kártyadobálós ötletemre kitérve. Igen mikor én ezt kigondoltam nem igazán gondoltam bele mi célból is akarom tenni, mármint belegondoltam csak nem fogtam fel csak csináltam. Nem szoktam sokat agyalni a dolgokon, inkább cselekedni szoktam mint agyalni.
-A képességemről azért beszéltem, mert te megmutattad a tiédet. De az enyém területi képesség és egy-egy elleni harcokban nem tudom használni. Igazából eszembe se jutott volna beszélni róla, ha te nem idézed ide Pegazust. Nincs nagyobb fegyver mint a tudatlanság?! Ezt mondod egy teljesen sötét személynek, aki szinte semmit se tud. Azon kívül ami érdekel.
Majd mikor Pegazus hátára kerültem a vér belém fagyott. Nekem elég lett volna az is, ha a talajról csodálhatom. Nem kellet volna a séta repülés. Aminek a nagy részét bőrön keresztül figyeltem, mert iszonyatosan féltem ott fent. Minden erőmből kapaszkodtam, hogy ne essek le. Hallottam, hogy Tantalosz mond valamit, de nem fogtam fel. Majd végül elengedve Pegazust, Tantalosz azon karjába kezdtem el kapaszkodni amelyikkel engem fogott. Kicsit fentebb ültem és felemeltem a fejem a szemem még mindig csukva volt és a sírhatnék kerülgetett. Kissé kinyitottam a szemem, majd tágra nyílt szemekkel néztem körbe, majd erősebben kapaszkodtam. Nem volt rossz látvány a táj felülről, szörnyű ijesztő volt. Nem a repüléstől féltem, hanem a zuhanástól. Ismét becsuktam a szemem, egy-két kóbor könnycsepp gyűlt ki a szemem sarkába és folyt végig az arcomon. Nincs rá szó mennyire féltem ott fent.
-Ennyi elég volt! Leakarok menni! Félek!
Kiabáltam és közben egyre több könnycsepp folydogált végig az arcomon. Minden erőmmel Tantaloszba kapaszkodtam és csukva tartottan a szemem. A talajon féltem maga a paripán hátán, hát még így a levegőben. Nekem ez már sok is volt élménynek. Vissza akarok jutni a talajra.

by **Tantalosz** Vas. Jún. 22 2014, 23:32

Miu amint látom kissé furcsán viselte azt, hogy így lekorholtam, amit így utólag kicsit meg is bántam. Viszont az, amikor az az isteni szikra megjelent az arcán a felismerés pillanatában... Egyből feldobta a kedvemet. Nem olyan buta ő, mint amilyennek hiszi magát. Csak gondolom benne is nagy az önkritika, és ezért ilyeneket gondol. Szívesen megmondanám, hogy okosabb, mint hinné, de a szerénység és önkritika együttes erővel vernék ezt vissza, és elenkezne, hogy bizony ő nem az. A második része a mondandójának viszont kissé mosolyra is fakasztott, és el is szomorított.
- Ugyan, az sosem baj, hogyha kérdezel, hiszen minden ember így tanul. Most képzeld el, mi lenne, ha egyik ember sem kérdezne a másiktól. Minden unalmasabb lenne, legalább is szerintem. Ezért aztán minden kérdésedet szívesen meghallgatom, az előzőért pedig ne haragudj... Csak váratlanul ért, ennyi az egész, de most már nem fogok meglepődni. - mondtam mosolyogva. Egyfelől örültem, hiszen eléggé érdekes, hogy valaki ilyesmivel nincs tisztában, másfelől pedig szomorú, mert én miattam most úgy kezelte a kérdezést, mintha olyan nagy bűn lenne. Pedig egyáltalán nem az, sőt, pont ellenkezőleg. A kommunikáció alapja a kérdés-válaszppárbeszéd, hisz így tudunk meg olyanokat a másikról, amikből egy adott témához kötött beszélgetést lehet kezdeményezni.
A következő válaszán csak mosolyogtam.
- Ez nagyon kedves tőled Miu, de mi lesz akkor, hogyha ellenfeled nem ilyen kedves, vagy egyszerűen több képessége van? Ilyenkor simán félrevezethed téged, ezért mindig légy résen. - ajánlottam a lánynak. Nem érte meg kertelni, vagy kerülgetni a témát. A legegyszerűbb, hogyha kimondjuk feketén-fehéren az igazat. Ez persze nem biztos, hogy mindenkinek tetszik, de ez ellen nem lehet tenni.
A levegőben gyönyörű volt a kilátás, de Miu az unszolásom ellenére sem akarta kinyitni a szemét. Sőt, pityeregni kezdett. o.o
- Nyugi Miu, lemegyünk. - csitítgattam a lányt. Közben pedig Pegazus felett is kezdtem elveszteni az uralmat. Ez így nem lesz jó. Hogyha nem csinálok valamit gyorsan...
Zuhantunk lefelé. Láttam, hogy közeledik a föld, Pegazus pedig távolodik el. A dekoráció erejét pedig próbált felfogni úgy, hogy ne Miu-t érje a nagyja, ezért még a levegőben átöleltem úgy, hogy ő volt az ég felé.
- Nyugiodj meg, biztonságban leszel. - suttogtam a fülébe, aztán jött a találkozás a földdel.
Nem volt semmi gond, végtagom nem tudott eltörni, fájdalmat sem éreztem, az életcsíkom is csak egy picit mozdult. Akkor most lássuk Miu-t.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle kissé aggödva. Remélem, hogy semmi komolyabb baja nem esett és nem csak testileg, hanem lelkileg is.

14/20 HP
/kockával dobtam ki, neked nem kell/

by **Miu** Csüt. Jún. 26 2014, 19:29

Megkezdődött a séta repülés. Amit nem is akartam. A lejutási szándékom is késve jeleztem vagy Tantalosz reagálta le lassan, mindegy is. Hirtelen változást észleltem a légkörben. Zuhanni kezdtünk. Kiabálni akartam, de nem jött ki hang belőlem. Sőt annyira összpontosítottam arra, hogy ne nyissam ki a szeme, hogy ez kiterjedt a számra is és csak görcsösen kapaszkodtam. Azt, hogy Tantalosz mit mondott nem fogtam fel. Hallottam, hogy beszél és érzékeltem hogy fog. De egyszerűen leblokkoltam, se kép se hang. Végül tompa puffanás és… jéé földet értünk. Még nem mertem körbe nézni , csukva tartottam a szemeim. Az eddig visszafojtott könnyek most patakokban folytak végi az arcomon. Öntudatomon kívül kicsomagoltam magam Tantalosz öleléséből és összekuporodva a földön maradtam. Hallottam, hogy beszél hozzám valamit. Gondolom az érdekelheti, hogy jól vagyok e. Még mindig nehezen fogom fel a külvilágot. Csak zokogok végeláthatatlanul. Akkor rettegtem és sírtam utoljára ennyire, mikor a Nevelő otthon ahol éltem, hirtelen lángra kapott és a lángok sokakat magukkal vittek. Még mikor itt kerültem, halál közelbe se féltemennyire és sírás se tört ki ennyire belőlem. Most tényleg azt hittem ,hogy végem. Ennyi volt. Nincs tovább. Még mindig kövér könnyek zuhataga folydogál végig az arcomon. De minden félem átváltott dühbe. Eredetileg ez egy küzdelem volt, nem? Az még nem is zárult le. Még mindig a földön térdelek, homlokom pár milliméterrel a talaj felett. A kardom szorongattam az oldalamon. Ez nem az én stílusom. Nem szokásom, így támadni. Sőt úgy egészében véve, támadni sem szokásom semmilyen formában. Most biztos nem is számít támadásra. Most ez jár neki. Ebbe nem fog belehalni, fogjuk fel úgy mintha most nagy erővel megütném és azt amúgy is megérdemli. Kezdtem lehiggadni, már nem bőgök annyira mint eddig, de még mindig sírtam. Végül mér a teste mis mozdult és nagylendülettel rántottam kardot és suhintottam Tantalosz felé vele. Ennek most találnia kell. Közel van és nem is védekezik. Valahogy kicsit rossz érzés abban a tudatban ezt csinálni, hogy aggódik amiatt, hogy mi van velem. Még is csak zuhantunk és jobban bele gondolva ő tompította az előbbi esést. De, ha kérdezett volna mielőtt cselekszik, akkor ez az egész meg sem történt volna. Fél térden Tantalosz nézem könnyes szemekkel. Várom, hogy miképp is reagálja le az előbbit. Legszívesebben elkezdenék bőgni megint és azt mondogatni, hogy: „Sajnálom”. De mit is? Hisz amúgy is harcoltunk. Akkor miért ilyen rossz érzés az, hogy most támadtam…

by **Tantalosz** Szomb. Jún. 28 2014, 19:22

Miu túl csendes volt esés közben, amit nem nagyon értettem, és az aggodalom gyökeret is vert a szívembe.
Nem. Ezt nem kellett volna megtennem. Nem gondoltam át... Egyszerűen nem gondoltam bele, hogy félhet a magasban. Meg kellett volna kérdeznem. Akkor minden máshogy történik. Igen. Akkor nem egyikünk sem lenne szomorú, vagy ijedt. Ez az egész az én hibám. Én tehetek róla...
A lelkem marta a bűntudat. Hallottam Miu-t sírni, de tudtam, hogy most nem tudom megvígasztalni. Én nem. Valaki olyan kell, aki nem bántotta meg. Én megbántottam, és most ezétt sír.
Nem tudtam, hogy mit tegyek. A sírása csak nem csillapodott, és a szomorúsága lassan átterjedt rám is, és lassan átjárta az egész testemet. Összeszorítottam a fogaimat, és a kezem is ökölbe szorult. Lassan elkezdtek csordogálni a könnyek az arcomon.
- Bocsáss meg... Én... Én nem gondoltam át... Nem tudtam... - hajoltam meg, a japán hagyományokhoz híven. Már így is térdeltem, így a fejem már a földet érintette. Bárcsak nem csak érintené, hanem el is nyelné a föld! Most egy utolsó szemétládának érzem magam. Pedig nem hittem volna... Nem tudhattam..
~ A tudatlanság az egyik legnagyobb ellenfeled. ~ hangzott fel saját hangom a fejemben. Még a saját a tanácsom sem bírom megtartani! Milyen csapnivaló tanár vagyok én, ha még a saját tanításom sem tudom megfogadni? Nem... Nem vagyok tanár. Csak egy piros indikátoros vagyok, semmi több. Ma már lehet, hogy csak úgy odavetem azt is, hogy egyszer levertem egy zöldet a pusztakezemmel, de akkoriban minden éjszaka őt láttam az álmaimban. Ahogy zokogva könyörgött, hogy ne tegyem, de én elvesztettem a fejemet. Ő pedig meghalt. Akkor leblokkoltam. Utána döbbentem csak rá, hogy mit tettem. Megöltem... Megöltem valakit! És ha ez nem lett volna elég, telljesen ártatlan volt. Ezután megváltoztam, és csak azokat támadtam, akikről tudtam, hogy öltek. Ezzel próbáltam kissé ellensúlyozni a tettemet, de minden ilyen eset után csak úgy éreztem, hogy még több vér tapad a kezeimhez. Vérrel nem lehet lemosni a vért. Ezt sajnos meg kellett tanulnom. Azonban itt nincs vér. Csak az indikátoron látszik, hogy mit is tettem, de ez bőven elég. Az emberek kirekesztettek, megvetettek, és nem egyszer nekem támadtak. De úgy éreztem, hogy megérdemlem. Aztán találkoztam ezzel a lánnyal, akivel kibabrált a sors, és pirossá vált. Próbáltam rajta segíteni, míg végül én magam tettem tönkre ezt a kapcsolatot, talán örökre...
Ekkor vettem észre, hogy a sírása megenyhült kissé.
- Jobban va...- tettem volna fel a kérdést, de megláttam a pengét...
Nem éreztem semmit. Semmi fizikai fájdalom nem ért, ahogyan eddig sem. Mégis azt hitem, hogy a szívem szakad meg.
Félreismertem volna? Ilyen lenne igazából? Nem. Biztos, hogy nem. Én hoztam ki ezt belőle. Én tettem olyanná,amilyenné talán még ő sem akart válni. De nem hibáztatom, éppen emiatt.
Lassan felálltam a földről, és néztem, hogy mi történt. Hát vége van. És vesztettem. A párbaj elvesztése még nem is let volna probléma, azt tudtam, hogy nem nyerhetem meg. Csak rá kell nézni. Még csak meg sem sebeztem. Igazából az szomorít el, hogy Miu-nál vallottam kudarcot. Már éppen jóban lettünk volna, mire ez történt. De nem maradhatok csendben, valamit muszáj lesz mondanom.
- Gratulálok, szép küzdelem volt, jó voltál. - mosolyogtam, de a mosolyom is, mint a hangom, szomorkás volt. - Az előbbiért pedig... Azt hiszem, hogy megérdemeltem. Megijesztettem egy kislányt, aki kedvesen bánt velem. Nem mondom, hogy bocsáss meg. Senki nem kérhetné ezt egy ilyen után. Azonban azt be kell vallanom, hogy a veled történt találkozás volt a legjobb dolog, ami eddig történt velem a játékban. - itt felálltam, és elindultam az erdő sűrűje felé. Azonban még valami eszembe jutott, így megfordultam. - Egyébként, egy nagyon kedves és őszinte lány vagy. Remélem, hogy ezt a tulajdonságodat sokáig meg fogod tartani. - mondtam kissé bíztatóan, majd megint elindultam, az erdő sötétjébe. Bármit mondhattam volna. Megmondhattam volna, hogy csak az erőkülönbség miatt nyert. Vagy rákiálthattam volna, hogy nem ezt néztem ki belőle, de nem tettem. Vele nem tehettem. Túl könnyen kedveltem meg, és túl könnyen veszítettem el néhány másodperc alatt. De talán majd egyszer megbocsájt. Talán. De szerintem nem ma, és nem is holnap. Majd a legközelebbi találkozásunkor. Ha persze fogunk még találkozni.

/Köszi a játékot! ^^/

by **Miu** Vas. Júl. 06 2014, 00:28

Nem akartam ezt az egészet ilyen módozatban befejezni. Ahogy elnéztem Tantaloszt is meghatották a történtek. Bár igaz még a könnyeim mögül nem igen láttam ki. De, ha nem is láttam igazán az érzés szinte belém hasított. Ez a fájó és lesújtó érzés. Pár perces súlyos csend nehezedett a légkörre. A támadás után szinte rögtön el is engedtem a kardom, ami a földön landolt. Majd pár másodperccel később felvillan előttem egy felirat, ami kicsit sem érdekelt most. Próbáltam abba a zavart fejemben gyorsan egy jól összerakott mondatot alkotni. Ami magába foglal egy rövidke bocsánat kérést is. Lesütött tekintettel tápászkodtam fel, majd hatalmas szemekkel néztem Tantaloszra.
-Bo… - kezdtem volna bele a mondandómba. De a tanár úr megelőzött. Nagyon szomorúnak nézett ki. Ez még inkább ráerősített a bűntudatomra. Nem igazán értettem, hogy még is hogyan pattant ki ez a gondolat menet a fejéből, amit most szavakba öntött. Igen megijesztett. Nem is kicsit és kissé felhúzott. De nem gyűlöltem meg. Sőt most egyáltalán nem esik jól ezt hallgatnom. Az egész úgy hangzik, mintha többet ezek után nem is láthatnám. Amiatt mert rám ijesztett. Én meg elbőgtem magam miattam int egy kisgyerek. Az utolsó ütésem, pedig gonosz volt. Nem kellet volna ezt csinálnom. De kissé elragadtak az indulataim. Valahogy még sem hinném, hogy akkora lenne a tragédia mint amilyennek Tantalosz látja. Csöndben kissé lesújtottan és értetlenül hallgattam amit mond. Aztán elindult elfelé. Lehet most kéne valamit szólnom, hogy kicsit oszlassam a borús felhőket. De valami leblokkolt. Valami nem hagyta, hogy akar egy hangot is szóljak vagy akár egy kicsit is mozduljak. Már megint a sírhatnék kerülgetett. Tantalosz után fordultam. Mondott még valamit, de most egyáltalán nem esett jól ezt hallani. Valahogy túlzottnak éreztem ezt a drámát. De az égiek még sem hagyták, hogy bármit is csináljak. A bolond öreg pedig túlságosan szívére vette a dolgot és ahelyett, hogy bármit is beszélnénk vagy próbált volna megnyugtatni, inkább lelép a búskomor ábrázatával. Ez a most lejátszott jelenet nem tetszett nekem. Ha most mondhatnám, hogy „Ez így nem jó, újra vesszük. Csapó 2!”. Akkor most torkom szakadtából kiabálnám és tenném helyre a fura és kusza szálakat. Csak, hogy ne legyen ennyire gyászos a hangulat, egy félre sikerült séta repülés miatt és hogy ne kezdjek el bőgni mint egy kisgyerek, mert megijedtem. Összességében elég fura volt ez a dolog, részben volt valami haszna, másik részben meg semmi értelme és egy csomó felesleges dráma lett belőle. Még egy ideig kicsit kábán álltam, majd még egyszer átgondoltam a dolgokat, majd egy nem törődöm vállvonás után elindultam hazafelé…

by **Cardinal** Vas. Júl. 06 2014, 18:05

Ossu!

Lezárom a párbajt, 25 xp és 70 arany a jutalmatok.

by Ajánlott tartalom