Jun Yosai vs Reaw

//Fingom sincs, hogy kezdjem el, valahogy csak elkezdem//
Szép napunk van Aincardban. Ritka jó, főleg egy ilyen jó tó mellett. Igaz, ez mind csak textúra, de attól még, szívesen tartózkodok itt lenn. Leültem hát a tó partján, kicsit pihenve. Most a csuklyát levettem a fejemről, de attól még a köpeny rajtam maradt.
Miközben feküdtem, úgy tettem mint egy madár. Szétraktam a kezeimet, szépen melegített a nap, nagyon jó érzés volt. Amikor kinyitottam a szemeim, megláttam a napot, most úgy tettem, mintha felé repülnék. Utána észbekaptam, és rejöttem milyen hülyeség volt ez.
Utána azon filozofáltam, hogy mennyi idő lesz kivinni ezt a játékot. Mivel van 100 szint, és még csak az elsőn járunk, eléggé érdekes lesz, szerintem bele fog telni egy kis időbe.
A valódi testünk érdekes, az hogy van? Szerintem már én valójában kórházban fekszek, és szépen úgy nézek ki mint egy anorexiás. Ekkor egy hal ugrott ki a vízből, eszembe jutott, hogy milyen lenne azt megenni, elvégre, halat még nem ettem a játékban, és itt mindennek más az íze. Itt csak az volt a bökkenő, hogy nem tudok pecázni, sőt, meg sem tudom főzni azt a halat. Persze ahhoz ki kell fognom. Mennyi probléma van egyetlen egy játékkal, igaz ez a játék, már egy élet, vigyázni kell. Még jó ideig feküdtem, lassan elbóbiskoltam, de nemsokára felébredtem.
Valamit el kellene követni - gondoltam magamban - esetleg valami edzés, bár az nem növeli a pontjaimat. De lehet, hogy akkor otthoniasabban érzem magam a harcban. Én csak annak örülök, hogy kis növésű vagyok, de attól még bárkit megverhetek, csak akkor, ha nagyobbak a pontszámaim. Ez sokszor megnyugtató érzéssel tölt el. Ekkor meghallottam, hogy valaki közeledik, elég közel volt már, mert csak egyszerűen is hallottam, nincs kitolva az észlelésem legalább egyes szintűre sem. Feltápászkodtam, hogy megnézzem ki az.

Lazulás van, elkezdődött a játék. Ez már aktuális, nincs kitolás, nyomni kell. Sokan becsináltak már, de nem tehetem, élvezem amíg csak tudom, remélem, hogy majd ez az izgalom, amit ebben a világban szerzek kompenzálni fogja a későbbi unalmamat az igazi világban. Egy kis izgalom keresés kedvéért a küzdőtér felé veszem az irányt, de sikerül eltévednem. A fene tudja, hogy mi hol van ebben a világban. Zsebre pakolom a kezeimet és tovább ballagok, mindaddig amíg meg nem pillantok egy alacsony karaktert vagy mobot, nem vagyok benne biztos. Előkapom a kötéseket, felkötöm a kezeimre és már érzem is az erőt. Magam elé kapom őket, majd mikor rám néz megemelem a fejemet, intve, hogy észrevettem és magam elé viszem a két kezem, szépen keresztbe rakom őket és rappelni kezdek.
♪ Cső, kicsike, mit akarsz? Tudod, ha a bestia elé állsz, meghalsz!
Kezeimet alapállásba helyezem, majd lassan teszem át magamat az egyik lábamról a másikra, felkészülve a legrosszabbra. Megvonom a bal vállamat, kissé bemelegítek, hogyha támadna. A lépegetésem lassan emelkedéssel is járni kezd. Kezdem érezni, ahogy a rap ritmusára nyomom a mozdulataimat, egy vagyok a zenével, ilyenkor nincs ami megállíthat, főleg nem egy kisember, mint ez előttem. Úgyis vártam már, hogy bunyózhassak, még ha nem is szeretne, már akkor is neki ugranék, nem szabadott volna elég időt hagynia, hogy felpumpáljam magam. Nem haverkodni jöttem, az majd ráér mobok ellen. Lassan mosolyt veszek fel és ha nem akar nekem jönni, akkor, mint a kung-fu filmekben, integetni kezdem, hogy jöjjön nekem. Remélem legalább megizzaszt egy ilyen kis teremtés.

Nem nagy meglepetésemre, egy nagy férfi jött elő. Kezei be voltak kötve. Érdekes, hogy itt mindenki nagydarab, és kigyúrt. Én vagyok itt egyedül kicsike??! Nem láttam nála kardot, ezért nem tudtam, hogy ő most mivel fog harcolni, mert eléggé úgy tűnt, hogy ő, már de bunyózni akar. Sőt, még felvett egy érdekesebb harci pózt is, amolyan kungfusat. Majd mondott néhány szót, fülbemászóan is rímelve mondta. Ekkor elhatároztam aztán, hogy ez a férfiú nem százas. Csak úgy megjelenik itt, és már egyből harcolni akar? Sőt, még rímekben is beszél. Ez eddig okés, de hogy valaki, ilyen szép időben harcolni akar, ez már egy kicsit gagyi. Ilyen időben én inkább úsznék egy jót a tóban, vagy legalábbis nem edzenék, csak feküdnék itt a jó fűben. De ha már ilyen agresszívan ide állt, hát akkor már párbajozni kellesz vele.

-Rendben, harcoljunk. Én Reaw vagyok.

Intettem magam elé egyet, ezzel előjött a menü.

-Ha csak így nekem rontasz, akkor narancssárga játékos lesz belőled. Ezt gondolom, nem akarod.

Kikerestem a menüben a párbaj opciót, és szépen lenyomtam a fél életes párbajt. Szóval, ha besárgul az életcsíkunk, akkor vége a párbajnak.

-Ha egyikünk hpcsíkja lemegy a felére, azaz sárgára vált, vége a párbajnak.

Elmagyaráztam neki, mert lehet, ezt sem tudja. Halálra meg nem valami jó verekedni, főleg, hogy nincs sok kedvem meghalni, gondolom, neki sem.
Elvileg el kell, hogy induljon a párbaj. Visszaszámlálónak is kell lennie, hogy mikor csapathatjuk. De én előre előhúzom a fegyverem, nehogy elakadjon vagy valami. Rátekintek a kezdő kardomra, és rájövök, hogy majd le fogom cserélni, nem is olyan sokára. Mert ez nem egy minőségi kard.

Úgy látszik, hogy ez egy karakter, hiszen megszólal, miközben én itt ugrálgatok. Valami rúv néven mutatkozik be és úgy gondolom, hogy én is megteszem mielőtt menne a bunyó. Attól még, hogy kisebb nálam, ugyanott kezdődik a tisztelete, mint a többieknél, nem érdemel kevesebbet, ki tudja, hogy mennyire jól úszik a ritmussal... Kezeimet ismét rappelő helyzetbe teszem, így válaszolva neki.
♪ Yosai vagyok, senki más, még csak nem is hasonmás!
Tovább hallgatom a mondanivalóját, úgy látszik, hogy a játék nem taszítja ki a játékos elleni küzdelmet, így teljes megnyugvással eshetek neki, miután elfogadtam a meghívást. Elmagyarázza a szabályokat, úgy látszik, hogy egy kedves kisemberrel van dolgom.
♪ YoYoYo! Ez a párbaj tutijó!
Elfogadom a kihívást, majd miközben visszaszámol, tovább rappelek.
♪ Bírlak téged kisember, kicsi, mint a szeder!
A visszaszámláló már a végénél jár.
♪ Kezdődjék a harc, az én felemről nincs kudarc!
A számlálásnak vége, hivatalosan is elhangzott a gong és indulhat a párbaj. Erre vártam! Ugrálásomat hamar felváltotta egy roham az ellenfelem felé. Végig magam előtt tartom a kezemet, majd ha közel állnék hozzá, akkor alulról próbálnék valahova az arcába ívelni, miközben azt kiáltanám, hogy:
- BEM!
Aztán megnézném, hogy talált-e a támadásom. Akármelyik esetben is kissé hátrébb szökkennék és újra felvenném az állást és pattognék az édes rap ütemére. Egy, kettő, egy, kettő... Ha eltalálta, akkor magabiztosan megszólalnék:
♪ Figyelj jobban, különben leütlek jobbal!
Ha nem találna a támadásom, akkor elmosolyodnék, majd a következőt mondanám:
♪ Nem szoktam növésedhez, fura, pici testedhez.
Még mindig furcsának tartom ezt a küzdelmet, még ha a pontok is számítanak. Valahogy kellemetlen megütni a kis csávót.

Végül megkezdődött a harc. Bemutatkozott ő is. Minden, ahogy lennie kell. A neve Yosai. Fantasztikus. Az egyetlen frusztráló dolog, az hogy mindig rímekben beszél. Ez fölöttébb idegesítő. Amint megindult a dolog, elrappelte magát. És hírtelen felém indult, még nem voltam teljesen felkészülve erre, most van az első JK elleni harcom. Az első ütése szépen eltalált.
Hátrébb röppentem, és ezzel leütötte a páncélomat teljesen. 4 páncélomból leütötte mind a négyet. Már csak az életem maradt.
Tolt megint valamilyen rímes szöveget. Ami egyre jobban kezdett felidegesíteni engem, próbáltam nem kimutatni. Az is idegesített, hogy leszedte az összes páncélom, már nem maradt semennyi.

-Hát rendben!

A kijelzőn eltűnt az a kis jel, ami jelzi a páncélom. Így már ő is tudta, hogy leütötte, de ő még teli volt mindennel. Visszaugrottam álló helyzetbe. Magam elé kaptam a kardot. És azon filóztam, hogy akkor, hogy üssem meg. De nem sokáig gondolkodtam, már neki is eredtem. Gyorsan indultam, és a háta mögé akartam kerülni, ha sikerül a háta mögé kerülnöm, akkor a derekánál próbálom megvágni, ha nem, akkor a vállába próbálom szúrni a kardom. Ha a támadás sikeres, ha nem, hátrébb próbálok ugrani, hátha sikeres lesz az ugrás legalább.

Ha a szúrás talált ezt fogom mondani:

-Azért, én sem vagyok gyenge.

Ha nem, akkor pedig ezt:

-Te aztán erős és gyors vagy.

Szerintem használni fogom nemsoká, a speciális képességem, játékosok még sosem látták. Nem tudom mi benne a speciális, de eléggé felturbóz engem, bejövős egy kis dolog. Ha ez nem sikerül, akkor bízom benne, hogy azzal már sikeresen megvágom az ellenfelem.

//Vedd figyelembe, az én gyorsaságom 4, a tied 2. Én kétszer gyorsabb vagyok mint te. Nekem 1el nagyobb az erőm. De neked a fegyverkezelésed a nagyobb. Amúgy jó lenne, ha kiraknád az aláírásodba a pontjaidat Mert így nézelődnöm kellett.//

Robbant a páncél, jóság van. Ellenfelem előveszi a kardját, kissé kínos a számomra, hiszen nem tudom, hogy miképpen fogok a kardja ellen harcolni, de valahogy megoldom. Hamarosan meg is mozdult, sőt olyan gyorsasággal mozog, hogy nem is tudom követni! Ez teljesen felháborító, olyan gyorsan iszkol a kölök, mint a hét szentség. A számat sem tudom rendesen kinyitni, mire kapok egy jó nagy vágást a derekamba. Miután már megvágott elugrok.
- KIRÁLY!
Szólalok meg, hiszen fájdalmat nem érzek, és az ellenfelem is kimagasló volt. Úgy kezdett egybemosódni a két érzés és kezdem jól érezni magam. Az ellenfelem ezután azt mondta, hogy azért nem gyenge. El is hiszem neki, hiszen kegyetlenül lenyomta a páncélom, azonnal széttörte, Sőt még az életpontomból is levett hármat, így összesen tizenkettőt hagyva, szóval még maximum egy ütést tudok elviselni és a párbajnak vége.
♪ Szép volt a találat, dicsérem a munkádat!
Úgy látszik, hogy nagyon durva vereséggel fogom kezdeni az ittlétemet, de még a végére azért beleadok mindent. Elmosolyodom.
♪ Azt hitted, mi?! Nem nyom le semmi!
Ugrálásom gyorsabbá fokozódik, miközben folytatom a rappelést.
♪ Azt sem látom, merre mész, állj csak meg és körbe nézz!
Rappeltem el neki a képességemet, ami minden futásakor megijeszti és persze minél többször indul neki, annál súlyosabb ijesztések lepik majd el, remélem, hogy ez majd korlátozza gyorsaságát. Azonban miután elrappeltem nem akartam sokat várni, túl vagyok pörögve, felugrok egy kicsit a levegőbe, majd lábamat magam elé nyújtva repülök ellenfelem felé, így próbálva eltalálni őt. Lehet, hogy menekülésének szabotálásában belesegít majd a képességem, de ki tudja, hogy mennyire lehet az alakot megijeszteni.

Sikerült eltalálnom az ellenfelem, Yosait. Büszkeség árasztott el, hogy első párbajomban sikerült ezt megoldani. De nem csak a védelmét ütöttem át, hanem a páncélját is, meg az életéből is lecsaptam egy pöppet. Nem gondoltam magamról, hogy ilyen sikeresen fogok támadni, főleg egy ilyen nagy melák ellen. Ez is azt bizonyítja, hogy főként ez a játék, a pontok játéka. Elugrott tőlem, és egy király felkiáltással, máris megváltozott a modora. Látszott rajta, hogy élvezi a harcot. Tolt egy pár rap sort, amiben úgy tűnt mintha megdicsért volna. Levettem magamról a köpenyem, mivel a páncélom már úgyis le van ütve, sok haszon nincs belőle, csak dekor. Ami persze az inventorymba kötött ki. Megint tolt egy rapsort, ami kissé furán hangzott.

-Na verekedjünk tovább!

Amikor válaszoltam, hírtelen felém indult. Ki akartam kerülni az ütését, de valami megijesztett. Egy kacsahápogás volt, abból is az erősebbik fajta. De Yosai jól odasózott nekem. 11 életpontom maradt. Mivel a csapás teljesen eltalált. Odébb ugrottam, de ekkor is megijesztett egy nagy bömbölő ordítás. Amikor feltápászkodtam, akkor is megijesztett valami. Rájöttem, hogy itt valami nincs rendjén, de pontosan nem tudtam, mi ez. Gyorsan visszavettem a köpenyem, de a fejemre húztam a köpenyt. Így nem látok teljesen jól, de nem is fogok annyira megijedni. Próbáltam nem megijedni ezektől a dolgoktól. Magam elé tartottam a kardomat, és most készültem használni én is a speciális képességemet. Még sosem használtam ember ellen, ezért nem tudtam, mit kövessek el.
-Ezt most fogom először csinálni, játékos ellen. Úgyhogy vigyázz.
Vettem egy nagy levegőt. Amikor kifújtam, kiáltottam egyet.

-Flash!

És máris ott próbáltam feszíteni Yosai háta mögött, a nyakához tartva a kardom. Ez persze akkor sikerült, ha nem ijesztett meg közbe semmi. Vagy ha Yosai épp sejtette, hogy a háta mögül fogok jönni.

Az ellenfelem azt mondja, hogy "ezt" most fogja először csinálni. Nem nagyon értem, hogy miről beszél, kissé meg is állok és a fejem hátulját vakargatom kérdően bámulva a kis, fekete hajú srácot. Ahhoz képet, hogy az elején mennyire lenéztem, mostanra már felnéztem rá, nem volt benne kétely, bátrabb is volt nálam. Úgy tűnt, hogy halvány esélyem sem volt ellene. Hirtelen eltűnt, teljesen megzavarodok, nem értem, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. Először próbálom a játék hibáira fogni, majd rájövök, hogy nem volt hiba, nem az én látásommal van a gond, hanem a gyengeségemmel. Nem érek valami sokat, és a kezdő lelkesedésem hamar abba maradt. Ellenfelem már a hátam mögött volt, de persze én ezt nem látom. Bolond béka módjára kezdek forgolódni, mindaddig, amíg az ellenfelem kardjába nem fordulok, amiről kiderült, hogy végig a nyakamhoz volt tartva, nem véve be a végső szúrást. Én, buta pedig egyenesen az arcommal fordultam bele, meglepetésemben. Bumm, vége, megállt a küzdelem. Ellenfelem feje fölött ott világít a "winner" felirat, felettem pedig a "loser". Úgy látszik, hogy nem minden az, aminek látszik. A kis hal helyett a nagyot fogtam ki. Öklömet a kisember felé nyújtom.
♪ Gyönyörű küzdelem, te vagy az emberem!
A küzdelemben sok minden kiderült az ellenfelemről és ezért nyújtottam neki a bizalom öklét. Ha elfogadja, és visszaöklel, akkor egy barátlistára való meghívást küldök neki, ha pedig nem öklel vissza, akkor csak szimplán távozok, amit a barátlista meghívás után is tennék.
♪ Remélem még találkozunk, és majd egy jobbat harcolunk!
Várom már a pillanatot, mikor mindketten erősebbek leszünk.