Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

by **Nio** Csüt. Jan. 09 2014, 15:49

Miután elindultunk eleinte szótlanul jutottunk előre. Illetve Ő ment én meg a hátán feküdtem szinte. Aztán egyszer csak megtörte a csendet, bár nemigen tudtam kivenni, hogy mit is szeretne kérdezni vagy mondani, mivel sajnos nem fejezte be. Amit szintén nem is igazán értettem, hogy miért, mivel Yuichi nem tud nekem olyat mondani, amivel megbántana. Egyébként sem vagyok olyan valaki, aki hamar megsértődik, vagy mindenen. Lehet, hogy valami zavarba ejtőt akar kérdezni? Nem tudom, viszont aranyos. Mosolyodtam el ismét, simultam jobban neki.De mikor elkezdtem volna mondani azt amit, egy másik kérdéssel rukkolt elő.
Egy emléket ragadott meg melyet megismerkedésünkkor említettem. És mely nekem igencsak kedves. Nemcsak azért mert szeretem, hanem azért is mert még emlékszik rá, hogy mondtam és szeretem... De hogy jön ez ide?
-Romantikus sztorikat?- kérdeztem furcsán, egy kicsit elkomolyodva.- Igen, szeretem, de csak a jó történeteket, amikben... hogy is mondjam van elég romantika, de nem sok. Pontosan annyi amennyi kell. Miért kérdezed?- húztam kicsit ki magamat, és próbáltam közelebb kerülni arcához melyet oldalra fordított, felém.
Nem tudom, hogy hogy jutott eszébe, viszont az lehet, hogy a helyszín miatt... bár nem volt valami romantikus helyszín. Viszont a hangulat... annál inkább. Szinte lángolt, vagy hogy is mondják. Mintha randin lennénk. Vagy hasonló, elvégre szerintem ha valaki olyannal van, aki nem közömbös neki, akkor legyenek akárhol biztos, hogy rossz vége nem lehet a napnak. Ez most is igaz. Bár a cukrászda és az egymást való etetés, jobban mondva kóstolgatás az tény, hogy elfér egy romantikus napban. A labort viszont nem tudom. De az a fő, hogy vele vagyok. Kettesben...

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jan. 10 2014, 11:32

Bátorító érzés, volt amikor súlyát már teljes egészében éreztem hátamnak simulva. Odakint, már csináltam hasonlót, de szokatlan, hogy ezzel a testtel is mennyire lehet érezni, míg amikor Jun támadott a késszúrásai nem fájtak és nem is éreztem semmit akkor. Vagy Kiyo lándzsa szúrásai és vágásai testemen. Míg az ilyen pillanatokra szószerint kiugrok bőrömből, ahogy korábban is elfogott a jókedv, még mielőtt felvettem a nerve geart. Az viszont sok éve történt. Amikor írtam neki a történetet.. azok szép idők voltak, mosolyogtam magam elé, megvan!
- Igen, akkor még egy indok, hogy mutatok valami olvasni valót - feleltem vidáman, vagy elmondom neki, az talán még jobb, úgyis emlékszem minden egyes mozzanatára a történetnek, hisz fejemből pattant ki - de azt majd később, Nio - nyakam már nem engedte tovább fordítani az arcom, pedig olyan szívesen szemébe néztem volna.
- Azért kérdeztem, mert szégyenlem, hogy akkor este már nem válaszoltam, hanem csak úgy elteleportáltam, miután elköszöntem - mondtam fokozatosan lehorgasztott fejjel, úgy hogy hajam előre csúszott.
Sóhajtottam egy nagyot, de nem baj lényeg, hogy eljött, még ennek ellenére is, és kicsit izgulok, ő is olyan mókásnak fogja tartani, mint én tegnap este? Hamarosan elválik. Most azonban az ősz színben játszó falevelek alatt sétálunk már, és nincs is oly sok nézője szokatlan sétánknak.
- Te, Nio.. szereted az őszt? - már a kérdés megfogalmazásakor tudtam, hogy nem kellene kimondanom, de kíváncsi is vagyok rá, meg szeretném hallani, míg nem látom. A torony meg már alig van két fordulóra, szóval hamarosan odavezet minket lábam, ami szokásához híven megy magától előre, fura lenne egyszer irányítanom, hogy merre menjen. Néztem le lépteimre. Örülök és az előbbi érzés, pont mint akkor amikor ott a lépcsőn ültünk. Nio fontos nekem, nagyon. Szám szélébe haraptam, mikor eszembe jutott hirtelen a menekülés a szirtről, majd a sötétben beszélgetés újra sokadjára és az, hogy most a hátamnak simul, ki kell juttatnom innen, Őt is és minél több játékost. Justice League, az eszményed tökéletes, örülök, hogy részben hozzátok is tartozhatok. Azonban mától már egy részem ide akar tartozni, a most hoz.

by **Nio** Vas. Jan. 12 2014, 18:18

A beszélgetésünk menet közben sajnos ismét olyan irányt vett, amit ma már az elején, illetve amit én nem nagyon szeretek hallani Yuichi felől. Yuichi megint szomorúan szólt és magát vádolta múltban elkövetett „rémes” tetteiért. Valahogy ezt az önmarcangolást soha nem szerettem. Tőle meg végképp.
-Ami történt megtörtént. Késő este volt, és mind a ketten fáradtak voltunk elvégre egész álló nap menekültünk és járkáltunk. Mellesleg úgy beszéltük, meg hogy majd még találkozgatunk. És most itt vagyunk. Ott folytathatjuk azt az estét ahol abbahagytuk, csak éppen fényes nappal- kezdtem védőbeszédet mondani, hogy jobban érezze magát, és de legfőképpen, hogy felviduljon, és ne ostorozza önmagát. Vajon sokat fecsegtem? Vagy nagyon érzelgősre sikerült? Remélem nem. És elérte a célját.- Az olvasnivalót meg már alig várom- váltottam témát hirtelen.
Kicsit még jobban ideges lettem. Egyrészt a monológom miatt, másrészt mert hamarosan Yuichi keze munkáját is láthatom. Ilyet én soha az életbe nem tudok majd mutatni neki. Zavarban voltam ugyan és nem is tudom, hogy észrevette-e vagy csak úgy magától jutott eszébe, de hirtelen ő is egy másik témát hozott fel. Bár az ősz talán a romantikus irodalomtól nincs is olyan távol.
-Szeretem az őszt, de a nyarat is. Mind a kettő évszak meleg, és gyönyörű. Az őszben a színek, a nyárban minden olyan hely, amit az ember csak akkor láthat. Tengerpart, a parkok, a virágos rétek… A többi évszakot annyira nem szeretem, bár azoknak is meg van, a maga szépsége azt nem tagadom. Te? Szereted az őszt?- kérdeztem vissza arcát fürkészve. Amit bár nem láttam teljesen, de nagyon jó volt nézni. Bár haját valamennyivel jobb volt… jobban tetszett. Főleg mikor kiengedte.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jan. 13 2014, 22:14

Nagyon is igaza van, hallgattam el, beszéde után, no de nem véglegesen. Abban meg még inkább, hogy nem elölről kezdjük, hanem.. folytatjuk, ez már inkább megnyugtat, mindegy mennyi idő telt el azóta. Majd egy hónap, talán kicsit több? Nyár végi este az Onsenban és utána.. a kergetőzés a sötétben. Mosolyt csal az arcomra, és kellett is ez a megfeddés. Valahogy olyan közeli. Élveztem, nem tagadom, ahogy éreztem Niot és örültem, hogy karjával átfonja nyakam. Az meg hogy ily módon kihasználtam, hogy talajon nem érzi magát biztonságban, mással kapcsolatban, biztos fura érzéseket kelte benem, furábbakat. Nem ilyen nyugalmat és várakozást, mint most. Kapkodnék és talán még elejteném is. Ennek hatására, beljebb fogtam lábán, hogy biztosan le ne ejtsem..
Fránya babona.
Kicsit lejjebb engedtem, hogy hajoljon, minimálisan előrébb hajoltam, de cseppentsem volt kényelmetlen. Ahogy haladtunk pár lépésnyit lassan, kérdésemre kaptam is választ, sőt még visszakérdést is, megmosolyogtam és résnyire hunyorítottam a szemem. Hirtelen lehajoltam, de figyeltem arra, hogy ne billenjünk előre, felemeltem egy gesztenyét, míg rövidke időre elengedtem Nio jobb lábát, könnyedén letehette a talajra, vagy akár rám is kulcsolhatta. Mellkasom előtt megkerestem kezét és tenyerébe adtam, majd visszafogtam lábára és újra felegyenesedtem.
No de nehezen lett meg a megfelelő gesztenye. Még bujkáltak előlem.
- Ahogy mondod, a nyár nagyon szép, ahogyan az ősz is, mint ez itt most körülöttünk. A gesztenye, pedig az egyik kedvenc szimbólumom az őszre. Melegséget áraszt és ellensúlyozza a közelgő hideget. Bár őszintén nekem a téllel sincs bajom, egy hideg hó napján jöttem világra, és a tavasz rügyezésével változom meg. A nyár az életem és az ősz a hajnalom, hogy újra éljek. Tudom ez egy kicsit furcsán hangozhatott most, de csak azért, mert még sose mondtam - lehajtottam kicsit a fejem és örültem. Végre megoszthattam valakivel a világom, amibe nem térhet be akárki. Jó boldognak lenni, de ha más is tud erről a boldogságról, az még jobb. Ha arca most kicsit előrébb volt hajolva úgy felé fordultam persze amennyire a nyakam engedte, és ha volt lehetőségem, akkor szemébe néztem. Ezt a pillanatot meg akarom örökíteni, örökre.

by **Nio** Kedd Jan. 14 2014, 21:49

Időközben lassan, de biztosan a szép őszies tájban megérkeztünk a célállomásra. Yuichi is szereti az őszt. Persze mi másért kérdezte volna. Talán ezért is van ezen a környéken boltja, ami nem mellékesen tényleg szép környék. Elvégre itt elmondása szerint minden megvan, amit szeret az őszben. Bár ez az utca nem fogható az igazihoz, de még ennek a virtuális helynek is megvan a maga varázs. Még annak a parknak is megvolt. Bár a valóságban olyan park nincs mégis, szinte varázslatosabb volt, mint egy átlagos park. Szinte mintha tegnap történt volna, hogy ott heverésztünk…
Hátáról csak óvatosan engedett csak leügyelve arra, hogy ne essek ki megint látómezejéből. Kicsit ügyetlennek éreztem magamat, de szemlátomást ő nem zavarta. Figyelte minden mozdulatomat. Gondolom már kezdett hozzászokni kacsalábaimhoz. Bár nem találkoztunk még oly sokszor, de rádöbbentem ma, hogy minden mozdulatomat, minden szavamat figyeli. És akarva vagy akaratlanul, de megjegyzi valami furcsa módon. Ami engem illett én is emlékszem, erre-arra amit beszélgettünk. Kellemes emlékek ezek számomra, melyekre mindig kincsként fogok tekinteni. És mint kiderült most megtudhattam még egy fontos információt, amely nekem fontos. Mikor az őszről és a nyárról beszélt a vége mintha kicsit költőire sikerült volna.
-Szép környék- néztem körbe, és fordultam meg tengelyem körül.- Te vagy az üzlettársad választotta?- fordultam ismételten felé. Ahogy rá néztem valahogy egyforma, de mégis eltérő érzelmek kavarogtak bennem. Szívem továbbra is hevesen vert, ahogy szinte azóta, hogy hátára ültem és nyakába kapaszkodtam. Zavarba voltam, mert… mondjuk úgy… nem volt közömbös számomra. Féltem, mert nem akartam megint elesni és azt mutatni, hogy nem vagyok jó semmire, bár Astrum elleni haszontalan csatámban ezt már láthatta. Illetve izgatott is vagyok, hiszen biztos vagyok benne, hogy valami igazán nagyszerűt fog mutatni. Valami olyat, amit ő alkotott saját keze munkájával és verejtékével.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jan. 16 2014, 13:43

- Megérkeztünk! – mondtam vidáman, és most már lehajolhattam újra, ezúttal könnyedén letudott mászni nyakamból, már nem kell tartania semmitől, itt leszek továbbra is.
- Chancery választása, ő.. hogy is mondjam, mindenhez ért - felkeltem mikor éreztem, hogy már nincsen nyakamban és szembe fordultam vele. Kinyújtottam kezem felé és szemmel kértem, hogy jöjjön. Ha megfogta, ha nem benyitottam az ajtón. Az emeleti részt én még nem használtam, őt még nem is voltam, enyém a pince meg a fölötte elterülő standom. Elléptem az ajtó elől ezzel utat nyitva számára, hogy beléphessen. Ha nem akart elsőre belépni, úgy megtettem és belül vártam rá, boldog mosollyal arcomon. Bele is kezdtem azonnal a helyiségek bemutatásába, miután köszöntem.
- Aholy Chan! Vendégünk érkezett! – semmi válasz – Chaaan? Álomkelő? - dobogás hangja hallatszódott a bal oldali helyiség felől és egy macska ugrott elénk, nem is akármilyen macska, hanem Álomkelő volt az. Hamarosan Chan is kikukkantott és bemutattam neki Niot.
- Nio, ő itt Chancery – majd fordultam Chan felé – Chan, ő itt Nio – zavaromban félre fordultam, és saját boltomra ránéztem, és a tegnap este itt maradt kuplerájnak nyoma sincsen. Magamban hálát mondtam Channak, amiért törődik az üzletemmel, amikor épp távol vagyok, és kísérletezés miatt rumlit hagyok.
Ák dörgölőzött lábamhoz, amit nem hagyhattam hálátlanul. Lehajoltam hozzá, és jól megsimogattam, majd még mielőtt, nagyon beszélgetésbe elegyednének, Nio ruhájának ujján aprót húztam magam felé, hogy figyeljen. Chan is remélem értett a célzást, hogy most ömm.. feles személy Rolling Eyes

- Ez pedig itt jobbra a boltom – Főnixkönny varázsital és méregkeverő bolt olvastam újra a táblát, majd Chan-éra néztem, ahol a Kristálykereskedés állt a főnixkönny után – jelenleg még csak ketten vagyunk, de további boltoknak volna hely. Mit szólsz? – fordultam Nio felé. Láthatta kint a torony épületet belül a félkör alakú helyiségben a két bolt egymás mellett, valamint Chan-é mellett a lépcsősor felfelé. Nálam pedig a falba beágyazott ajtó mögött elterülő „raktár”, ami a laboratóriumom.
- Gyere beljebb, és ott ülőhellyel is meg tudlak kínálni – azzal előre léptem beléptem az ajtón és kikukucskáltam a pult mögül. Jobbról még kívül a falon mutattam az árlistára. - Jelenleg csak ezeket tudom elkészíteni, plusz pár csecsebecsét. Az az ezer arany üvegenként, csak egy rossz vicc, kaptam egy ajánlatot, ami eléggé.. szemét és ez a vissza labda érte – szégyelltem el magam igazán, hogy ilyen gyerekes kakaskodásba leálltam.
- Amit pedig mutatni szeretnék, odalent lesz, csak pár lépcsőfok – megragadtam kezét azonban nem húztam semerre, csak kezem átfordítottam, hogy ujja közé foghassak és tenyerünk egymásba gabalyodva legyen. – Gyere – csak akkor indultam el, ha tényleg jönni akart.
Lent már tényleg egy rendezetlen kép fogadta, a helyiség mind a négy falán asztalok, közép körül egy kisebb asztal, körülötte kettő szék és temérdek üvegcse. Sok üres volt közöttük, de néhányban azért színes folyadék is leledzett, mindegyiken volt egy-egy címke a háta mögé rejtve.

by **Nio** Csüt. Jan. 16 2014, 21:32

Nehezen, de végre megérkeztünk. Hosszúnak tűnt az út lehet, hogy az is volt, de nem baj. Jó volt a társaság. Még az ajtóban mesélt az üzlettársáról Chancery-ről és úgy nagyjából a helyiségekről, a boltjáról. Mielőtt beléptünk volna felém nyújtotta kezét. Szinte gondolkozás nélkül megfogtam. Továbbra is mosollyal, elvégre ebben a helyzetbe nem lehet másként tennem. Kellemes volt érintése, és melegséget hozott egész testembe, de főleg a szívembe.
Bent Chancery-t kereste. De a lány előtt egy cica jött elő, majd csak utána a partner. Valahonnan mintha már ismertem, de valahogy nem tudom hová tenni. Mintha már találkoztunk volna… gondolkoztam el egy pillanatra, majd a biztonság kedvéért be is mutatkoztam:
-Nio vagyok. Örülök, hogy megismerhettelek- hajoltam meg egy kicsit szavaim után. Ezt a gesztust valahogy mindig is szerettem bemutatkozáskor. Bár főleg ha felnőttel találkozok, akkor szoktam ilyet tenni. Miután Yuichi meghúzogatta finoman ruhám ujját és Chancery távozott valahogy úgy éreztem felgyorsultak az események.
-Csodás a bolt. A környezet. De talán legjobban az, hogy bele mertél vágni. Kicsit csodállak is emiatt. És irigy vagyok- mondtam az utolsó mondatot gyermeteg hangon megjátszott sértődéssel.
Mindezeket követően ismét kézen fogott, bár most ujjaink összefonódtak. És valahogy közelebb éreztem hozzá magamat. Engedtem is hogy vezessen. Csak követtem és oda mentem ahová ő vezetett. Még mindig volt mit mutatnia, mivel beljebb mentünk a bolt, a birodalma belsejébe. Ami mint valami mesebeli boszorkánybarlang. Semmi dísz, semmi csicsa, csak ami kell és szükséges mindenből annyi amennyi kell. Asztalok, székek, üvegcsék és egyéb kotyvasztós kellék. Szinte elvarázsolt a látvány. Valahogy ilyennek is képzeltem.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jan. 20 2014, 19:04

- Köszönöm - mosolyogtam nyitott szájjal rá - ugyan, hagyd már, te is képes volnál rá - legyintettem játékosan. Bár nem tudom, hogyan ösztönözzem ilyenre, hisz már egy ideje üzengetek neki, hogy van-e növénye, és legutóbb nagyon sokat segített a boltban, csak tudná, hogy ő alapozta meg ezt a helyet a céhes segítség mellett. Na meg az utánozhatatlan Chan hugi, aki annyi aktivitással rendelkezik, mint két gepárd egybeforrasztva, legutóbbi hosszabb találkozásunkkor tartottam a legrosszabbtól, hogy hátrafelé akar futni.. de az a Kurokoto.. mélyen beletaposott szegény Chan hugi lelkébe. Egyszer találkoznék vele, elmondanám neki, hogy ez így nagyon nem jó. Ne bántson senkit és Chant hagyja békén.
Elmeredtem egy pillanatra. A mosolyom is visszatért és folytattam termem bemutatását... hamar kudarcba is fulladt, mert igazán semmi sincs az égvilágon, ami nem tartozik a munkához. És ez olyan, mintha odakint most megmutattam volna neki egy számítógép ház belsejét, hogy bizony látod én itt élek, kábelek között egy mesterséges világban, ahol sosincs rend és nyugalom.. mint itt.
Zavaromban tarkómra tettem kezem és kicsit megvakargattam a tarkóm.
- Sajnálom, itt nincs túl sok látni való, nem gondoltam még arra, hogy színesítsem ezt a helyet. Azonban tudok helyette mutatni, valamit, ami már látványosabb - azzal elengedtem és elsétáltam mellőle egyenesen a színes folyadékokkal teli üvegcsékhez, ami a jobb oldali falhoz volt tolva. Két széket arrébb taszítottam, fémes csikorgó hang kíséretében, ami a hirtelen támadt csendben nem eshetett túl jó fülének. Kicsit vörösebb is lehetett az arcom és kapkodni kezdtem. Az egyik üvegcsét, csak úgy könnyedén ellöktem.
Szerencsénkre nem tört össze és csak csattant egy hangosabbat a fa asztalon. Mi van ebben? Elfordítottam a címkét és hüledezve forgattam vissza. Majd újra előre. A többivel is ugyan ezt tettem, hogy jól lássa Nio.
Amit azonban keresek az a bal oldali asztal egyik fiókjában lesz. Hogy miért is nem tettem az inventorymba. No meg a másik, milyen hatást fog kifejteni? A tegnap esti harminc perc elég meredek volt és nagyon nehéz feladványt adott azaz ital. A "próbatétel". Nio felé fordultam és valahogy szívem egyszerre nyugodott meg és lett izgatottabb.
- Nio, megkeresek valamit, addig.. ha szeretnéd nézz körül, nyugodtan. Ha valamire rálépsz, az valószínűleg üvegcse lesz, vagy faenó levél - vörösödtem el teljesen. Jobb ha felkészül a talajon található veszélyekre és persze, jobb ha résen leszek, ha esetleg elesne, ott tudjak teremni. Az elmúlt egy hónapban sokat fejlődtem, remélem hasznát is vehetem és ott teremhetek mellette, hogy megvédjem. Szemétől nehezen szakadtam el, de meg kell találjam azt az elixirt. Jelentőséggel bírhat és ha olyat tesz, mint tegnap, akkor el kell a segítsége, egyedül nincs esélyem, azon a helyen.
- Nio, még egy valami.. - lehorgasztottam a szám. - ..umm. Előbb megkeresem, utána mondom. Addig igyekszem figyelni, mi a kedvenc madarad? - kérdeztem már elfordulva és belevetve magam a kutatásba. Kihúztam az egyik fiókot, amiben alig volt pár jegyzet, majd sorra kerestem a fiókokban.
Minden érdekel róla, de azt hiszem, jobb ha meghittebb helyen kérdezősködöm tovább. Vajon tud követni? Néha én sem tudom magam, hogy épp melyik gondolat van elől és melyik hátul. Figyelem, neszeket, ha csak egy apró jelét adja ugrok. Ne ess el Nio, vagy kérlek gyere ide. Azt hiszem.. nagyon.. Mosolyodtam el a gondolatra. Igen, ez az. Mi másért dobogna ennyire?

by **Nio** Pént. Jan. 24 2014, 16:25

Ami ezek után következett, az továbbra is mosolyt csalt arcomra. De legjobban nem a nevetséges vagy a vicces jelzőt tudnám rá alkalmazni, hanem sokkal inkább az aranyos kifejezés volt a helyénvaló.
Yuichi szemlátomást zavarban volt, gondolom nem szokott vendégeket fogadni kicsiny kis birodalmában vagy valami hasonló lehet a háttérben, minden esetre valahogy... nem is tudom, mosolyra fakasztotta arcomat.
-Ne szerénykedj,- ültem le egy lehetséges ülőhelyre, mely a helységben volt- még a gondolat sem fordult meg a fejemben, és már mondtam, hogy ez az első ilyen játék amivel, mondhatni... "játszom"- gondolkodtam el a "játszom" szó előtt mivel nem tudtam először, hogy miként is fogalmazhatnám meg.- Ráadásul még szinte nem is ismerem a világot. Szinte sehol sem voltam.
Ezek után valamit keresni kezdett, és feltett egy furcsa kérdést, hogy mi a kedvenc madaram... A romantikával kapcsolatos kérdést sem igazán értettem, meg az ősszel kapcsolatost sem nagyon, de ezt végképp. Mi a kedvenc madaram? Soha nem volt madaram. Se kanári, se papagáj, sem másmilyen egyéb fajta sem. Sajnos anya szerint hangos lenne, ezért nem engedélyezte a kedvencet.
-Madár?- kérdeztem tűnődve.- Ha őszinte akarok lenni nincs kifejezetten kedvencem. Sem a madarak között, sem másmilyen állat között. Amelyik állat, jelen esetben madár úgymond dekoratív az tetszik. De talán... -kezdtem gondolkodni, hogy mégis milyen madárfajt mondjak- esetleg a kolibri. Pici, gyors és nagyon szép színei vannak. A zöldet és a kéket amúgy is szeretem- válaszoltam némi tétovázás után.- De miért kérdezed? -fordítottam ezen a ponton kicsit oldalra a fejemet, és néztem rá továbbra is mosollyal és kicsit kérdőn. Már nagyon érdekelne, hogy mit szeretne kihozni a találkozóból. Nagyon is kíváncsi vagyok.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jan. 27 2014, 14:30

Jólestek szavai, amolyan ténylegesen, erre szokták azt mondani, hogy simogatnak, de ezt az érzést ily könnyen nem is lehetne elmondani. – Ezt be fogjuk pótolni! – jelentettem ki vidáman, és egy újabb fiókot húztam ki. Üres. Hová tehettem, őket.. meg vajon működni fog-e az elgondolásom? Remélem, mert ilyen fokú kihívás elől menekülnöm kellett. Ketten talán jobbak leszünk, és amúgy is, remélem ő is kedvel annyira, mint amennyire én őt.
Majd kérdésem is meglepte, hosszas taglalásának örültem, ha véletlenszerűen kérdezek aprókat talán hamarabb megismerem és többet mond magáról. Örültem ennek, mert így már világnézetőből is tudok egy keveset. Nem minden ponton egyezik meg gondolkodásunk, de az cseppet sem probléma. Örömmel nyitogattam az ajtókat és sürögtem forogtam az asztaloknál. Közben válaszra is nyitottam szám.
- Csak tudni szerettem volna pár apróságot, és hogy fer legyen.. – álltam meg egy pillanatra és meg is láttam a két elixirt – szeretem a madarakat és az állatokat is, kedvencem a madarak között nem sok van, de talán egy távoli ország madarát én is tudnám mondani, mégpedig a flamingó. A színével és a viselkedésével, olyan aranyosak és vidámak. Azonban a kolibrik is szépek és egyediek, annak ellenére, hogy picik és védtelenek – itt Niora néztem, hisz szavaiból tudtam nem véletlen választotta a kolibrit. Biztatóan rámosolyogtam, ezt bárki másnak elmondja később, örülhetek, hogy én voltam az akinek elmondta, hogy ki is ő valójában. – A flamingó meg.. tudom a színét, - nevettem fel halkan - de nekem is a kék a kedvenc színem, a zöld szintén szép – ekkor kicsit visszafordultam és megragadtam a két palack nyakát és Nio felé fordultam velük – ezeknek kevésbé van szép színük, főleg, hogy ihatóak – a palackban világoskék folyadék volt, mintha csak öblítő szer volna.
- Vázolom is, mi történt tegnap. Egy rövid szünet után folytattam is, ha nem állított le. – Tegnap egyedül megittam egy ilyet. Ami szemem elé tárult arra azt tudom mondani utólag, hogy nem a valóság. Egy réten találtam magam, ahol egy furcsa ugró iskola volt. Tulajdonképpen az egész mező be volt rajzolva és néhány négyzeten volt számfelirat. Ha ráléptem egy ilyenre elindult a játék és annyi lépésem volt eljutni a következőig. Ha nem jött ki a lépés, akkor kaptam egy büntetés jelzőt, amit eleinte nem értettem mire jó – nyeltem egyet, mert most jön a neheze.
- A harmadik büntetőpont után adott egy feladványt, ezt még megtudtam csinálni, de későbbiekben ez rosszabbodott. Lényeket küldött rám a mező, minden lépésemre figyelnem kellett, hogy hova lépek, a harc közben. Maximálisan harminc percem lett volna végezni a feladvánnyal.. a célját sajnos nem tudom, ismeretlen. Körülbelül húsz percet bírtam odabent és negyven büntetőpontig jutottam. Négy-öt tucat kobold ütlegelt, miközben a számmentes mezőkön ugráltam és védekeztem – lefordítottam a fejem. – A hazatérés kristályomat használtam és kitudtam lépni a harcból, elmenekültem.
Itt hagytam egy hosszabb csendet, egyedül kevés voltam.
Esetleges helyzethez alkalmazkodtam, ha közelebb jött volna Nio, vagy sem és folytattam.
- Szeretném segítséged kérni a „próbatétel” nevű elixirem rejtélyének kiderítésében. Belefognál-e egy ilyenbe velem? – megindult kezem, de csak visszaengedtem magam mellé, nem akarom befolyásolni. A feladvány igen nehéz és sok-ok veszélyt rejthet. Azonban legutóbb is jól helyt álltunk és jövök neki egyel.

by **Nio** Csüt. Jan. 30 2014, 16:51

Miután leültem szinte csak őt figyeltem. Pontosabban miután körbenéztem, utána csak Őt. Minden mozdulatát, és ahogy elnéztem nagyon fontos dolgok keresett, mivel szinte mindenhol megnézte, egy pontnál még a vonalat is elvesztettem, hogy pontosan hol is tart. De a lényeg az, hogy Ő viszont tudta, hogy hol nézte. Mindezek mellett arra is fény derült, hogy a madaras kérdés, illetve a többi mai nap elhangzott kérdés előző találkozásunk folytatásának mondható, mivel amolyan általános kérdések voltak.
Ekkor kezdtem el én is gondolkodni, hogy vajon én még mit nem tudok róla. De mivel hosszú a lista az a kérdés, hogy "Mit szeretnék tudni róla?" talán helyén valóbb lenne. Azonban nem tudtam semmi érdekes kérdést kiválasztani fejemben, mivel valami sokkalta érdekesebbet mondott.
Nem ismerem az italokat, vagy elixíreket, és nem is használtam még szinte egyet sem, de az, hogy elrepít még ebből a valóságból is, az érdekesnek hangzik. Viszont egy kicsit ijesztő is meg kockázatos, mivel ki tudja mikor hová repít vagy hogy mi a feladat. Valahogy még tartok egy kicsit az ismeretlen helyektől. De talán ez a félelem nem csak bennem él...
Ezek után megkérdezte, hogy meginnák e vele egy ilyet és segítenék-e neki, haboztam. Ahogy elnéztem jelenlegi helyzetemet volt is miért. Nagyobb szinten van és neki sem megy egyedül. Miért pont én? Nem mintha nem örülnék neki, hogy engem szeretne partnernek vagy micsodának, de biztos volna rám alkalmasabb is. Azonban lehet, hogy mégsem olyan vészes. És biztos vagyok benne, hogy vigyázni fog rám.
Néztem rá gondolkozás közben először némiképpen ijedt arccal, majd egy sóhaj után, már nyugodtan és előbbi grimaszoktól, és minden negatív arcvonástól mentesen.
-Vágjunk bele!- mondtam ki végül. Kételyek ugyan voltak még bennem, de az hogy Yuichi a közelemben lesz és megvéd, az az érzés és gondolat mindent megváltoztatott. Ha valaki más kérne akkor gondolkozás nélkül nem lenne a válasz.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jan. 30 2014, 20:23

Nio arcán tisztán látszódott, hogy nehéz kéréssel álltam elő. Ami igaz is, nem is kicsit. Azt sem tudom, milyen hatással lesz az, hogy ketten lépünk be oda, és egyáltalán, együtt lehetünk-e ott vagy két külön helyre kerülünk? Veszélyes. Azonban beleegyezett, bátraké a szerencse és azt kell mondjam ő is bátor. Ha eddig még nem volt bátor, most az lett. Csak bátorságunk remélem nem vakmerőség. Egyszer már kihúztuk magunkat a slamasztikából a szirten.. szóval. Nio tökéletes ember erre. Rámosolyogtam biztatón.
- Köszönöm, lekötelezel - összefordítottam tenyereim, és közelebb léptem Niohoz, amint letettem a két flaskát a mögöttem lévő asztalra.
- Először is nem árt, ha tudsz egyesmást a potionokról és az elixirekről. Kezdtem beszélni, míg sétáltam felé. - A potionokat, ha megiszod, rövid ideig adnak hatást és általában egyfélét - elővettem felszereléseim közül a hosszú pontosság potiont, majd mutattam neki, amint elé értem - ha azokat ott megiszod, a következő két lándzsa szúrásod/vágásod biztosan talál. Az elixirek kicsit másképpen készülnek és másabb a hatásuk is. Az összetevőkön műlik és a készítés módján, hogy mi lesz belőle. Ehhez a három italhoz, ami elkészült belőle, rengeteget kockáztattam. Persze ezt ne úgy értsd, hogy ettől méregdrága lenne vagy ilyesmi.. hiszen egy tárgy. Szememben pedig a tárgyaknak vajmi értékük van. Szóval ezek sokáig tartanak és bonyolult dolgokra képesek. Megváltoztathatnak kívülről és belülről, persze itt csak a játékban használatos pontrendszerre értem csak ezt. Ha közben átvette kezemből a potiont Nio, akkor leguggoltam ülő alkalmatossága mellé Különben állva folytattam tovább az ismertetőt.
- Tudod még annyival tudlak segíteni, hogy a potionokat, harcokban megéri használnod, ha szeretnél harcolni. Segítséget nyújtanak - tudtam mit mondtam, de nem akartam elhinni. Nio nem az a személy, aki szeret harcolni, barom, miért mondasz neki ilyeneket? Ő sokkal másabb a harcolóktól. Nem rosszabb, csak másabb.
- Ümm - adtam ki fura gondolkodó hangot, és küldtem neki egy csapat felkérést - benne vagy akkor tényleg? Szívesen látnálak csapatban.. máskor is - mondtam biztatóan mosolyogva. Kicsit úgy érzem most magam, mintha dolgoznánk, valami közösön. Ha elfogadta a csapat felkérést elsőre úgy érte mentem az italoknak és az egyiket átnyújtottam neki.
- Túloldalon találkozunk, és ne félj, mert azt ellenünk fordítja az a világ - ha engedte nyugtatólag megfogtam kézfejét. Ellenben leültem mellé a földre és tovább beszéltem arról a helyről. Sok minden történt ott, amit jó ha tud.

//Ha elfogadtad a csapat felkérést, és meg is ittad, úgy dobj kérlek 4 db 6 oldalú kockával. Köszi Smile

by **Nio** Vas. Feb. 02 2014, 13:47

Miután elfogadtam a felkérését csapatba is meghívott, amit egyből el is fogadtam. Már nem volt vissza út... Majd elmondott ezt-azt a potikról és elixírekről. Illetve átadta az egyik kezében lévő üvegcsét, melyben az ital volt, ami messze repít minket egy ismeretlen csatatérre, ahol a feladat várt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek, mivel nagyon is. De a tudat, hogy nem leszek egyedül mondhatni ténylegesen megnyugtat.
Minden szavára figyeltem, nem akartam semmit sem elfelejteni, vagy rosszul csinálni. Eléggé régen volt már fegyverem kezemben. Azóta talán egyszer sem. Bár már ideje volna kipróbálnom legújabb lándzsámat, mellyel ugyan nem értem ahhoz a mocsokhoz, de biztos vagyok benne, hogy egy jó kis fegyver.
Ezek után leült velem szemben és megfogta kezemet. Valahogy melegség járta át szívemet. Még akkor is, ha ez nem a valóság, még akkor is nagyon jól esett. Kicsit el is oszlatta félelmemet. Jó lehetőség lesz visszatérni ismét. Jó lesz edzésnek. Már csak abban bízom, hogy nem lesz olyan nehéz a feladat, amiről beszélt. Illetve nem lát semmi olyat, mi miatt talán megváltozik rólam a véleménye. Ha harcra kerül a sor olyankor... valami általában eluralkodik rajtam és valamennyire megváltozok egy időre, bár nem szándékosan, csak megtörténik. Remélem most nem fog...
Sok mindent elmondott arról a terepről,a hová megyünk, rémlem hasznát is veszem.
-Mehetünk? -kérdeztem majd felhajtottam az üveg tartalmát.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Feb. 02 2014, 20:37

- Mehetünk! - azzal felhajtottam én is az italt. Első pillanatokban változatlan volt, majd hirtelen valami új kényszerült a szemem elé. Először egy világos hely, talpam alatt felhők és levegő, valahol mintha Aincrad fölött lennék, vagy mint egy szimulációban, ahol van a játékos és semmi más. Körbe néztem és egyből kerestem Niot.
- Nio, merre vagy? - kérdeztem halkan, körbe néztem de nem láttam sehol. Aztán jött egy pillanat, mintha a belső szerveim megfordultak volna és azt éreztem, hogy zuhanok. Lenéztem és rettentő gyorsasággal közeledett a talaj. Azonnal gondolkozni kezdtem, Chantól hallottam a magas ugrás kristályról, ha ilyen sebességnél elhasználnék egyet, akkor azzal tudnám ellensúlyozni a gyorsulást a föld felé? Meg hol lehet Nio? Azonban most ki kell találjak valamit, mert végem! Becsuktam a szemem.
Furcsa érzés volt a talpam alatt, próbáltam egyet lépni és szilárd talajt találtam. Kinyitottam szemeim és alig öt méterre lehetett tőlem Nio. Háttal volt nekem így nem láttam, hogy mit csinál, vagy hogy hogyan van. Lent voltam a földön és nem voltam szétkenődve sem és ő sem, pixelem sem hiányzik, feltehetőleg neki sem. Ő is vajon zuhant egy ilyet? Legutóbb csak megjelentem, nem volt semmi féle égen sétálás.
Lenéztem a földre és a négyzetrácsos hálót sem láttam. Egyet léptem felé, mire megjelent egy vonal a lábam alatt. Fehérrel rajzolódott ki és indult meg gyorsan Nio felé. Alig két szempillantás alatt elérte a lábát és a rajt elkezdett körözni lába körül. Majd eltűnt.
Más lesz, mint legutóbb, vajon mit adsz most próbatételnek Kayaba Akihiko.
- Beléptetek a teszt területemre - mondta egy felettébb ismerős hang. A kezdetekről.. sosem tudnám elfeledni azt a hangot, aki elintézte, hogy ne dolgozzak és kirágjanak állásomból. Ez és a halálok, valamint a játéka.. szomorúsággal töltöttek el - warning.. warning.. - ismételte egy hang és piros árnyaltot kapott az égbolt.
Először apró betűkkel kiíródott valami, majd egyre növekedett. Közel egy perc múltán már egészen olvasható volt és ezt időt felhasználtam ahhoz, hogy Nio mögé szökkenjek és elővonjam a kardom. Mellé léptem.
- Jól vagy? Megérkeztünk és azt hiszem ez egy kicsit nehéz lesz.. - mutattam az égboltra, ahol a felirat vörösen villogott.
"~9999 kobold támadása. A hadjárat megzavarása miatt, itt vesztek.."
Megvédem bármi áron. Nem telt bele sok időbe és a felirat eltűnt. Ezzel jelezve, hogy mi is elfogunk tűnni, legalábbis számomra ez tűnt elképzelhetőnek.
Hirtelen a mezőn megjelent egy kobold. Majd egy újabb és újabbak.. Körülöttünk rengeteg kobold gyülekezett vége láthatatlan sorokban. Pár szemhunyás alatt megjelenhetett több tízezer közülük.
Remélem megtelik a memória és mindenkit ledob a nerve gear! Nio háta mögé befordultam.
- Készítsd elő a hazatérés kristályod, és állj készen a harcra - mondtam sebtében idegesen. Én is elővettem a kristályt, és vártam. Kardom magam elé fogtam védekezően és farkas szemet néztem az első sorokkal. Mind ugyan úgy néz ki. Mindnél apró fegyverek, amik Nio lándzsája ellen és a kardom ellen rövidek. Talán, ha elég távol tudjuk őket tartani kibírjuk védeni támadásaikat.
- Ha használnád a kristályod, előtte szólj, mert akkor én is aktiválom. Célunk legyen a kezdetek városa főtere! - ennyit mondtam és nem többet.
Tőlünk kb hat méterre voltak az első sorok kör alakban és jelenleg csak lóbálták fegyvereiket. Egyedül a fegyverük volt más, a kreatúrák mind ugyan úgy néztek ki. Fent az égbolton megjelent egy számláló és férfi kommentár hangja is jelezte ezt. Tíz másodperctől számolt vissza felé. Minden egyes hangra gyorsult a szívverésem. Ketten tízezrek ellen. Menekülnünk kellene, Nio biztonságáért cserébe. Vagy ez nem is lesz olyan nagy falat? Nem tudom..

by **Nio** Hétf. Feb. 10 2014, 14:23

Miután megittam az italt egy nagy lendülettel eléggé furcsa és szinte leíratatlan érzés fogott el. Semmi eddigi életem során ért érzéshez vagy bármi máshoz nem hasonlítható. Talán valami ilyesmire mondják hogy olyan, mintha valaki meghal álmában. Zuhan a semmibe majd földet ér. De ezt mégis honnan szedhetik. Mindenesetre olyan volt ez az egész mintha egy helyben álltam volna és körülöttem viszont minden mozgott és változott. Majd mint valami mozi filmben egyszer csak megállt a kép egy bizonyos filmkockánál. Másképpen nem tudnám leírni. Persze az is igaz hogy az "utazás" alatt végig csukva volt a szemem és csak néha nyitottam ki, amolyan tájékozódás jelleggel. Legvégül csak akkor nyitottaam ki mikor valahol a távolban Yuichi hangját véltem hallani.
Ekkor végre kinyitottam szememet és körbenéztem a fiút keresve. Igencsak szokatlan hely volt. Mármint a SAO többi tájához képest. Mindenesetre nem kellett sokat kutatnom, míg végül megtaláltam Yuichit, aki mögöttem landolt nem is olyan messze. Azonban egy lépést nem tudtam megtenni, még egy szót sem tudtam szólni... nem azért mert nem volt erőm hozzá, hanem mert nem volt időm. Alig hogy sikeresen földet értünk, máris kezdetét vette valami, amiről nem is olyan régen a laborba Yuichi mesélt. Valahogy semmi jóra nem számoltam...
Rengeteg kobold jelent meg, apró fegyvereikkel egyetemben. Yuichi kicsit aggódva szólt, hogy harcra fel de a hazatérés kristály is legyen a kezem ügyében. Nem voltak nagyok, de hihetetlenül... szinte megszámlálhatatlanul sokan voltak. Mi viszont csak ketten. Ami engem illet... régen volt már fegyverem a kezemben. Azonban nem ijedhetek most meg. Ideje ismét harcba szállni a szabadságunkért.
Valamennyire optimista vagyok ugyan, de az is benne van a pakliba, hogy nem éljük túl.
-Rendben. Tegyünk meg mindent, amit tudunk!- próbáltam magamat is biztatni.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Feb. 26 2014, 09:57

Újra végig néztem a végeláthatatlan sorokban álló szörnyeken. Ha azokkal a statokkal vannak, akkor nem szabad gondnak lenni, amennyin egyszerre körbetudnak venni, azoknál jóval több célpontot tudok támadni. Vajon Nio pontosan mire tett pontokat? Nem tudom.
Letelt a visszaszámlálás, mire megugrottak a koboldok. Az első sorok hullámban érkeztek és roppant erőt sugároztak. Egy lépést hátra tettem, mindjárt itt vannak..
Az első kobold, ami egy egykezes harci kalapácsot forgatott, felém lendítette fegyverének fejét, amit egyszerűen csak kikerültem és kardommal átszúrtam az apró testet. Valahogy a környezet, mintha belassult volna, és a támadási hullám is könnyen átlátható lett. Igaznak bizonyult, lassabbak. Következő felé lendítettem a pengét, amihez éppen csak hozzáért a szabdalóm, máris pixeleire omlott össze.
- Mindent bele! – harsogtam túl a csatazajt. Bátorítást kell Nionak és nekem is ugyanúgy.
Nyolcadikig számoltam, onnantól elvesztettem a fonalat. A helyzet emlékeztet a fennsíkra, ahol kalandunkat szakította meg egy kobold sereg. Vajon ennek köze lehet ahhoz? Gondolkozz.. és közben öld a szörnyeket. Igen magamnak is kell a biztatás.. kardomon dobtam egyet és három apró szörnyeteget hasítottam ketté sebtében. Egy próbált a többieken túl ugrani, hogy a mögöttem harcoló vagy álló Niora vesse magát, azonban mielőtt elpixeleződött volna kardom hegye kukucskált ki a hátán. Majd védtem másik két szörny támadását, mire fegyvereink fémesen csendültek és bal kezemmel lökve a szörnyön lesújtottam rá és amarra vissza kézből.
Fent a képernyő jobb felső sarkában meg jelent egy számláló. A következőt tudtam leolvasni róla: 32/100. Nionál is megjelenhetett ez?
Amint elérte a számlálóm mindkét oldala a százat. A koboldok felhagytak a támadással. Nio, amit ő is elérte nála is eltűntek a koboldok. Mikor már mindketten az álló kobold sereggel nézhettünk farkasszemet szőrén-szálán eltűntek, kiürült a mező, mintha ott sem lettek volna.

Nio: Nio szeme elé a következő esemény sorozat tárult. A koboldok legyőzése után látod Yuichit magad előtt nyolc-tíz méterre. Majd megjelenik mellette a Trapmaster, Astrum démona. Szemed láttára pixelezi el a fiút.

Yuichi: Yuichi szeme elé a következő esemény sorozat tárult. A kobold sereg eltűnésével Nio alig nyolc-tíz méterre jelenik meg előtte. Majd megjelenik a lány mellett a csuhás Hermit, és szeme láttára egyetlen szúrással megöli a lányt.

//kérlek reagáld le a végét is, következő körben összefog állni a kép.

by **Nio** Szer. Feb. 26 2014, 16:10

A csata elkezdődött, a koboldok megindultak. Mintha valami csatajelenetben lennénk egy filmben, először oylan érzés fogott el, aztán... igazából az apró ellenfeleken kívül nemigen tudtam másra figyelni. Gondolatok szinte nem is voltak fejemben, teljesen üres volt. Még Yuichi hangja, is távolinak tűnt, mikor még a harc kezdetén megszólalt. Hogy őszinte legyek nem tudom mit mondott, de bármi is legyen az biztos vagyok benne, hogy olyat mondott, amiből erőt meríthetek. Már a puszta tény, hogy itt van, vigyáz rám és bátorít valahogy erőt ad.
Csak a csatára figyeltem, mivel eléggé berozsdásodtam. Régen volt részem ilyen aktív mozgásban. Bár az igazat megvallva Yuichivel legutóbb sem volt kényelmes és veszélymentes utunk. Amit nem is bánok, ahogy most sem.
Nem tudom meddig tartott a csata, de hirtelen egy kobold kivégzése után csend lett. Minden kobold eltűnt és a terep teljesen üressé vált, ahogy nemrégiben fejem is. Körbe néztem, Első gondolatom az volt, hogy Yuichi is eltűnt. Erre nagyon megijedtem. De ahogy megfordultam és megláttam őt nem messze kicsit megnyugodtam. Csak a kobold sereg tűnt el.
-Jó...- kezdtem és indultam meg a fiú felé. Azonban még egy teljes lépést sem tettem meg mikor valami nagyon váratlan történt.
Hirtelen megjelent Astrum... vagy kicsoda arról a pokoli hajóról és egy könnyed mozdulattal pixeleire bontja Yuichit. Leblokkoltam. Egy hang sem jött ki torkomon. Úgy tudtam meghalt és végre vége van annak a rémálomnak. Nem tudtam hová tenni. A gyűlölet, melyet eddig éreztem az a démon irányába most nagyobb volt, mint valaha. Nem tudtam mit kéne tennem. Ahogy azt sem, hogy mi volna a helyes. A méreg mely elöntötte agyamat csak a bosszúra tudott gondolni, mert most nem egy ismeretlen nőt vett el tőlem, akit meg akartam menteni, hanem valaki sokkal fontosabbat, aki többet jelentett számomra, mint egy barát. De ezt már soha nem mondhatom el neki.
Fortyogó dühvel indultam meg felé kivont fegyverrel. Lesz ami lesz, a végkifejlet talán már nem is érdekel.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Feb. 26 2014, 18:31

Eltűntek a koboldok, azonban a mező csendje a szemeim előtt változtak borzalmas rémálommá. Nio, aki az előbb még mögöttem volt, most valahogy elém került és messzebb, csak ott állt és valószínűleg észre vehetett. Örömmel néztem a lányra, sikerült neki is valószínűleg mind a százat legyőzni. Azonban ami ezután következett életem egy olyan pillanata lett, ami megváltoztatta világom.
A csuklyás megjelent és megölte.
Nio pixeleire robbant a szemem előtt.. kezemből kiesett a kardom és csak álltam ott. Hermit a csuklya alól nevetett, és felém fordult.
Értelmetlen ordítással vágtam egyet a levegőbe és felkapva kardom, futtában indultam meg ellene. Mellkasomban szívem pillanatok leforgása alatt szűkült össze borsószemnyi nagyságúra és könnyem is megindult. A mező füvén tapodva rohantam felé, lesújtsak arra a féregre. Megígérte, hogy megteszi, de.. soha, de soha nem gondoltam volna, hogy tényleg megteszi. Elvette az életét, hisz ő ártatlan volt, és.. nem. Ez nem lehet. Hermit fegyverét rám hegyezve közelített, de nem bírtam tartóztani magam.
- Rohadék! Megölted őt! Miért?! - kidülledt szemmel rohamoztam ezt az utolsó aljas szörnyeteget. Itt ahol más nem láthatta, itt gyilkolt, akkor, amikor nem számítottam rá, meg.. meg kellett volna védenem Őt.. hiszen.. szere..
Behunyt szemmel rohantam pár lépést, hogy kiszorítsam szememből a könnyeket. Mikor felnyitottam csak egy dolgot akartam látni magam előtt. Ha már örökre nem láthatom Niot, akkor ezt a férget töröljem el, és haljak bele a csatába.
Kardom átlósra fogtam, bal kezem görcsös ökölbe szorítva lesújtás képp tartottam. Támadó mozdulatomba próbáltam belevinni egy térdelést is.

Nio szeme előtt lejátszódó tragédiával láthatja a nagy lendülettel érkező Trapmastert, ahogy életére akar törni. Jobb kezével egy karmolásra készül, míg bal keze ökölbe szorítva tart hasa felé. Rohanása közben ismeretlen nyelven mormog valamit.

// illúzió hatása alatt vagyunk. Kérlek gondolj egy számra 50-100 között, ezt jegyezd meg vagy írd le valahova, fontos ide ne írd be. A támadások sebzése fixen 14. Találatról pedig gondoskodjon kocka szerintem. 3 és afölött talál a kocka. Ez mindkettőnkre vonatkozik.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Feb. 26 2014, 18:31

Hopp, a kocka..

by **Kayaba Akihiko** Szer. Feb. 26 2014, 18:31

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I. - Page 2 4767250438_224285ea8b_s

Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I. - Page 2 4767250438_224285ea8b_s

by **Nio** Csüt. Feb. 27 2014, 12:17

Azokban a pillanatokban először ismét üres volt a fejem, ami nem tartott sokáig. Nem akartam ugyan gondolni semmire csak támadni és megölni azt aki pokollá tette akkor, és most az életemet. Talán örökre... Azonban azzal nem megyek semmire ha meghalok.
Itt ezen a ponton megálltam egy kicsit. Nem engedtem le a fegyveremet és végig azt a szörnyeteget figyeltem, de ezúttal kattogtak a kerekeim a fejemben. Mit érek azzal ha itt meghalok? Bár Yuichi már nem térhet vissza, és talán innen én sem élve... De nem akarok úgy meghalni, hogy nem vittem magammal ezt a démont. Ha halnom kell, akkor neki is! Nem tudom ugyan, hogy hogyan, csak azt, hogy le kell győznöm.
A szó legszorosabb értelmében néztünk farkasszemet azokban az óráknak tűnő pillanatokban. Ő sem mozdult és én sem akartam elsietni vagy elhamarkodni a támadást.
Astrum támadásra készen állt előttem annyira nem is messze. Tekintetét látva a gyűlölet mellé valami egészen más érzés is társult; az undor. Valami ismét megindult bennem. Pont azt éreztem amit akkor mikor ezt a pokoli valamit legyőztük. Ha jól emlékszem Yuichi vitte be a végzetes találatot... Akkor nem akartam, hogy Yuichi lássa ezt az oldalamat, melyben nagyon is meghazudtolom magamat. Ezt az oldalamat, amikor elfog egy érzés, és egy gúnyos vigyor... Mindenesetre ez már nem számít.
Nem vagyok biztos benne, hogy jó az amit teszek, viszont még az előtt támadni akarok, hogy ő támadna. E gondolatból kiindulva nekiindultam én is és támadásba lendültem. Teljes erőmből és teljes sebességgel felé vettem utamat és egy nagy lendülettel mikor közelébe értem felugrottam és egy könnyed mozdulattal átlósan lesújtottam.

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Feb. 27 2014, 12:17

The member 'Nio' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :
Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I. - Page 2 4767249862_5877ffd2ef_s

by **Hayashi Yuichi** Pént. Feb. 28 2014, 10:52

Belevágtam Hermitbe, és az is fentről belém szúrt. Sebzéssel nem törődve és mostmár moralitást nem tűrő harcban, fejben lepörgettem a vágás sorozatot, amivel támadnom kell. az árnyharcosok gyengéje a rövid fegyver. Az én gyengém a gyilkosság. Keserű íze volt azoknak a könnyeknek, ami az első vágást okozta rajta és rajtam. Nio.. miért őt kellett, miért? Te aljas szörnyeteg.
nem csak torsora fogok most támadni, nem akarok kijutni innen. Ez a potion.. miért kellett megalkotnom? Hogy lehettem ilyen.. felelőtlen.
Visszahúzódtam támadásomból és hátráltam keveset, hogy erőre kapjak újra. Legszívesebben inkább eldobnám fegyverem és hagynám, hogy megöljön. Nio, Hinari, és többi JL-es mit tegyek? Egy élet elveszett miattam és nem én kaptam a megkülönböztetést, hanem az, aki miattam vált gyilkossá. Ez már túl van azon a fogadáson, egyszerűen csak kedvtelésből ölhetett. Mást nem tudok képzelni. Farkas szemet néztem a megtestesült gonoszsággal, ahogy még mindig arcán honolt az a mosoly.
Vicsorogtam és elkiáltottam magam. Egyben próbáltam kiadni, annyi haragot és beszívni, amennyit csak tudtam. Két lépéssel újra ott teremtem előtte és kardommal nyaka irányába vágtam. Egy vágással lerendezem aztán csak a fejetlen torzónak kell levigyem az életerejét. Düh.. adj nekem erőt, hogy elpusztítsam egy ártatlan gyilkosát. Nio gyilkosát. Vicsorgásom és fejemre szállt ködfelhő közepett már láttam azt a csonkot, amit Hermitből hagyok, hogy lássam elpixeleződni maradványait. Vágás közben viszont kezem megereszkedett. Gyengült vágásom lendülete, ez nem lesz elég, hogy levágjam a fejét. Ez vagyok én? Zavarodottan tekintettem, hol a vágás lendületére, hol a célra. Komolyan használni akarom azt, amit megtanítottak nekem? Mesterem mindig mondja, hogy józan fej.. hogy tehetnék ez ellen vagy, hogy fogadhatnám el a fájdalmat, amit ez okozott? Tekintettem ellenfelemre. Meg kell halnia.. Hermitnek.

by **Nio** Pént. Feb. 28 2014, 16:41

Első ésszerű támadásom után úgy tűnt nem nagyon hatottam meg. Még mindig ott állt előttem egy kaján vigyorral arcán. Pont úgy, ahogy akkor mikor egy kisebb csapat legyűrte. De ha akkor meghalt, akkor mi a francot keres most itt? Akkor, azon az estén, azon a hajón meg kellett volna halnia...
Kezdtem el töprengni, beindultak a kerekek. Azonban a lehető legrosszabbkor. Sajnos elbambultam, ami alatt Astrum lecsapott. Neki egy könnyed mozdulat volt. De ami azt illeti volt benne erő nem is kevés. Védekezni nem tudtam ellene, túl későn vettem észre, így hátrább estem, és még néhány pixelem is elvesztettem emiatt.
Ez után feltápászkodtam. Nem érdekel, hogy akkor meghalt e vagy sem. Most itt van. Akkor nem tudtam hozzáérni egyetlen egyszer sem. Most akarok... most fogok! Ebből a gondolatból kiindulva ismét lecsaptam. Nem volt más választásom. Vagy Ő vagy én.
Bevallom kicsit tartottam hogy most mi lesz velem. Nem volt már Yuichi, aki megvédett volna és felsegített volna, ha elesek. Nem volt senki ezen a helyen, aki tudhatta hogy itt vagyok. Még abban sem voltam, biztos, hogy mit akarok elérni. Legyőzőm és aztán? Értéktelen lesz életem. Akik azon a hajón meghaltak emiatt, őket nem ismertem. Rájuk mondhatni nem volt szükségem. De Yuichire nagyon is.
Ezúttal akrobatikámmal karöltve indultam támadásba, viszont ismét megtörtén az ami akkor. Beleestem Astrum egyik csapdájába. Hirtelen megnyílt az egyik lépésnél talpam alatt a föld, majd ismét zuhanni kezdtem. Egy verem mélyén találtam magamat, a földön ülve. Pont mint akkor. Emiatt a düh és a gyűlölet mellé egy érzés még párosult. Mérges voltam. De nem csak erre a valamire, de még magamra is. Hogy haszontalan vagyok. Vajon akarjak e még élni...? Néztem fel az égre, melyet hamarosan ellenfelem arca takart el.

by **Cardinal** Vas. Ápr. 20 2014, 19:40

Ossu!

Kreativitásban nem kell félteni Yuichit azt hiszem, de itt most kérésre inaktivitás miatt lezárom a küzdőteret. Ennek ellenére megkapjátok a maximális, 60 xp és 160 arany jutalmat a befejezettség hiánya ellenére is.

by Ajánlott tartalom