Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 13:10

Két nap telt el már a Trap master incidens óta, de az a boss meg lett törve. Igen rosszul állt a szénánk, de szerencsére szétesett pixeleire, mielőtt megmentőm meghalt volna. Nem fogom neki elfeledni a Darázskirálynőn cselekedett lépését. A szőke lány akkor legyőzte a minibosst, ezúttal megvédett mindenkit a minibosson. Bár a szőke íjász srác és még ketten úgy gondolták nem harcolnak tovább, egyikük kényszerből. Remélem, összefutok vele egyszer és bocsánatot kérhetek tőle, mulasztottam. Nem segítettem rajta ez olyan.. lehangoló.
Azonban már két napja rágódok, de csak elküldtem az üzenetet, elfelejtettem ígéretem? Az hogyan lehetséges? Főleg vele kapcsolatban. Bár akkoriban nem sokkal utána találkoztam Himével és.. kiléptem. Baklövés, hisz az óta sem keresett a Csuklyás.

Hayashi Yuichi üzenete írta:Kedves Nio,

Amennyiben szeretnél találkozni velem még, találkozzunk Sweet dreams cukrászdánál, pontban 14:00-kor. Ott várok majd rád.

Yuichi

Olvastam vissza az üzenetet. Vajon eljön-e? Hisz miután eljöttem Torubanából, hosszú ideig nem kerestem, de miért? Remélem, megbocsájtja, hogy szinte már-már elfelejtettem. Megköszöntem neki is, hogy megmentett, és ennyi, barom!.. Miért nem kerestem már másnap. Talán visszamehettünk volna és legyőzhettük volna a kobold haderőt. Talán. Egyelőre azonban, ha eljön már annak is örülni fogok tettem közben egy újabb kört. Rég voltam ennyire bezsongva, de egyben szégyenteljes is ez, inkább holmi kamasz idegesség. Öltöztem és máris indultam, igaz még csak reggel fél kilenc van de szeretnék időben odaérni, nehogy elkéssek, vagy valami más kikergesse fejemből. Még Ritának sem üzentem, hogy merre leszek, ez egyszer elfelejtettem teljesen. Nagyjából hat perc leforgása alatt, eljutottam a cukrászda elé, és leültem egy padra. Hogy köszöntsem, szia és intés.. vagy szia és megölelem.. vagy észre sem veszem.. ... vagy szia és megpuszilom? Nem tudom, nem tudom, meglátjuk, mennyire lesz hűvös, hogy már közel negyvennégy napja, azaz negyvenkettő napja nem szóltam hozzá. Igaz elértem azt amit megígértem neki, és még túl is mentem azon. Persze, hogy majd legkésőbb tízes szinten megkeresem, tizenkettőn vagyok, de ha nem találkozom vele ott, talán.. mai napig rá sem írtam volna, hogy fussunk össze. Hogy tudtam elfelejteni így? Barom.
A következő órák úgy repültek, mintha tízezer évet öregedtem volna, és amikor befordult a sarkon. Kissé álmatagon felemelkedtem a padról, majd rohanvást közelítettem felé. Nem bírtam magam türtőztetni, csak előtte torpantam meg kicsit, és gyorsan megöleltem. - Szia jó újra látni - mondtam felhőtlen kedvvel.

by **Nio** Hétf. Okt. 21 2013, 19:11

Ma reggelre nem volt különösebb tervem, egyenlőre csak az hogy lazítok és semmit nem csinálok az ég egy adta világon. Nos ez sem hangzik rosszul, de valami még jobban hangzott ennél is.
Egy üzenetre ébredtem, mely egy régi ismerőstől érkezett, Yuichitől. Régen hallottam felőle, talán Astrum legyőzése óta semmi, ugyanis akkor láttam őt utoljára. Már akkor is jóval magasabb szinten volt, azt hittem már valahol felsőbb körökbe mozog, de ahogy nézem tévedtem.
Találka a Sweet dreams cukrászdánál délután. Nem is hangzik olyan rosszul. Jó lesz ismét látni. Már csak az a gond hogy hol van ez a cukrászda... Valahogy nemigen szoktam ilyen helyekre járni. A fogadókat még csak csak megtalálom, de az egyéb szórakozásra alkalmatos helyeket nemigen. A pihenés nálam a lustálkodás fogalmában ki is merült még itt is a SAO-ban. Ezt az egy rossz szokásomat sikerült megőriznem.
Bár a célállomás ismeretlen volt még, mégis gyorsan összekaptam magamat és el is indultam. Kellett kérnem ugyan némi útbaigazítást, de mint kiderült nem is esik messze a sétálgatási útvonalamtól. Sőt igencsak közel van. Néha meg kéne néznem a cégér táblákat, csak amolyan tájékozódási jelleggel.
A cukrászdához nem érkeztem korán és hála az égnek nem is késtem el, de Yuichi már ott is volt, majd a nyakamban, ami kicsit váratlanul ért. Vajon mióta várat rám? Remélem nem olyan régen. Kicsit kínos lenne...
-Szia neked is!- néztem rá mosolyogva mikor már előttem állt teljes élet nagyságba. Már ránézésre feltűnt, hogy eléggé előrébb van, mint én. Bár ezt már az első találkozásunk alkalmával megjósoltam. Lottóznom kellene.- Ugye nem vársz rám rég óta!-néztem fel rá még mindig a szokásos mosollyal. Már el is felejtettem, hogy mennyivel magasabb, mint én.

9.szint:

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Okt. 21 2013, 20:44

Nappali fényben, kérdésére mégis mit felelhettem volna, lefele néztem és kissé elvörösödve, mondtam neki - mióta elküldtem a levelet, azóta itt ülök - mondtam továbbra is lesütött szemmel. Majd felnéztem rá és sikerült némileg visszatérnem eredeti színembe - de ne aggódj, én akartam ennyit várni, és nem volt vészes, magamnak kerestem. Ha ennyiben hagyta úgy vártam egy kicsit és folytattam.
- Örülök, hogy eljöttél, van kedved esetleg beülni? Ebédeltél már? - érdeklődtem, miközben mutattam a cukrászdára. A trap masterrel kapcsolatban mindenképp kérdezni akartam, mikor összehívott minket, gondterheltnek tűnt és az egész harc alatt, végig mozgását akadályozó csapdákat kapott, remélem nem vette zokon, hogy végül is ennyire a szerencsén múló harcban alulmaradt szerencséje a bosshoz képest.
Ha elfogadta Nio úgy az ajtónál kinyitottam előtte és utána léptem be. köszöntöttem az eladót és kértem egy listát a termékeikről. Egyik asztalhoz odatértem és kihúztam a széket, hogy akár helyt foglalhat Nio. Majd én is leültem és rövid böngészés után kiszűrtem, mi az amit biztosan nem kérek, diósat és kókuszosat nem, a mogyorós szeletnél is úgy voltam vele, hogy azt kihagynám jelenleg. Egy egyszerű gyümölcsös aprósüteményt kértem, és Niora néztem ő vajon mit szeret?
Amint elment a pincér és felvette rendelésünk, rá is akartam kérdezni.
- Nio, a minibosson történtek.. hogy is mondjam, fájó volt látni, amit ellened tett az a szörnyeteg. Hogy viseled? - kérdeztem komolyan, ilyen helyzetben nem tudok mosolyogni, pedig szeretném valahogy biztatni, hogy ami ott lezajlott, remélhetőleg többet nem fordul elő, bár már tudom, minimális befolyásom sincs erre, de jót szeretnék neki.
Ha nem fogadta el, és nem volt éhes, úgy ugyan ezt kérdeztem, miután sétálásra hívtam. ( csak alternatíva Smile

)

by **Nio** Kedd Okt. 22 2013, 16:18

A kérdésemre hamar válaszolt, és ami azt illeti eléggé őszintén, persze ő mindig az. Viszont, ahogy elnéztem és hallgattam... úgy nézett ki, hogy kicsit izgult a találka miatt. Lehet, hogy már a fejében el is tervezte a mait.
Ami azt illeti most hogy látom kezdek kicsit én is izgulni, és már nagyon várom, és kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz. A lényeg viszont az, hogy vele vagyok.
-Nemigen ismerem az ilyen helyeket, mi lesz ha kések talán órákat? Vagy ide sem találok?- kérdeztem dacosan és vidáman egyszerre.- Tudod, hogy nem vagyok jó a tájékozódásban, nem?- tettem még hozzá. Örülök, hogy láthatom, de kicsit mérges vagyok magamra, hogy órák hosszat itt ült.
-Még reggeli se volt...- mondtam tűnődve. Tényleg ma még nem ettem semmit. -Kiment a fejemből. Nem tudtam, hogy hová is kell jönnöm pontosan és azzal voltam elfoglalva, hogy megtaláljam. De cukrászdában még nem reggeliztem- mosolyogtam tovább. Ez a találkozás nemcsak a napomat, de az elmúlt napokat is bearanyozta.
Ahogy beültünk a cukrászdába örömmel láttam, hogy Yuichi mit sem változott. Még mindig olyan kedves és pont úgy figyel rám, mint mikor először találkoztunk. Még mindig... Kicsit lelkiismeret furdalásom is van amiatt, hogy olyan sok szabadidőm volt és még egy "Hogy vagy?"-os üzenetet sem küldtem neki... hogy egyáltalán nem is beszéltünk. Jó lehet, hogy elfoglalt volt, de egy üzenet nem kerül semmibe.
A kínálatot böngészve azon gondolkodtam, hogy mit is mondhatnék először neki. Nem jutott semmi eszembe, de találtam egy finomat, amit meg is rendeltem egy krémes, vaníliás sütemény formájában... illetve remélem, hogy az. Viszont nem is kellett semmit mondanom, mert Yuichi elkezdte helyettem. Bár tény hogy komolyabb volt, mint emlékeimben, de a jelek szerint aggódott értem.
-Még nagyon alacsony szinten vagyok ahhoz a szörnyeteghez képest,- kezdtem egy kicsit oldalra fordítva fejemet, éreztem, hogy fülem tövéig vörös vagyok. Nem csak zavarba vagyok azonban, de még mindig bennem tombolnak azok a rémes érzések, melyeket akkor éreztem mikor a boss felé mentünk.- már az elején nem volt sok esélyem arra hogy megüssem...- gondoltam vissza a nemrégiben lezajlott eseményekre.- Bár jó lett volna behúzni neki egyet kettőt, de elnyerte a büntetését... bár nem fog semmi visszatérni... de legalább ő sem él többet, ahogy oly sokan miatta- gondoltam vissza arra a borzalmas küldetésre. Valahogy még mindig nem ment ki teljesen a fejemből az eset. Még mindig fájt, hogy nem tehettem semmit sem akkor, sem előtte.- De most már egy kicsit jobb- váltottam arckifejezést hirtelen.- Ugyan megtörtént minden, de már többet nem fog megtörténni.
Arcomon ezúttal már őszinte mosoly volt, mivel tény hogy felejteni nem tudok, de most már nincsen itt az a démon, most csak Yuichi van és én vagyok. Senki más... Nincs senki, aki árthatna. Viszont még mindig vörös voltam, ami miatt.
-Te jó ég hol az a pincér?- néztem körbe, bár kissé ügyetlenül. Tudi, hogy észrevette, hogy rákvörös az arcom. Vagy azt hiszi, hogy megfáztam, vagy azt, hogy valami nincsen rendben a fejemben.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Okt. 23 2013, 15:00

Egy lehordásra számítottam, de végülis csak magam kell lehordjam, egyszerűbb lett volna megkérdezni a fogadója nevét és a kapujában várok rá, és akkor nem lenne esélye sem eltévedni. - Akkor még többet vártam volna - válaszoltam - igaz, ami igaz, következő alkalommal nem hagyok esélyt a szerencsének és elébed megyek - mosolyogtam rá. Szereztem vissza némi határozottságom. A hangsúly, amivel válaszolt elég volt arra, hogy ne izguljak tovább. Legalábbis ne annyira. - Tudom, hisz az erdőben is volt amikor könnyen eltévedhettél volna, meg Torubanában - ott ott voltam mellette és megmutattam neki az Onsent és persze magamnak is.
Reggelizni sem reggelizett, ami jó mert farkas éhes vagyok. - Voltál az óta az Onsenben? - kérdeztem, míg elsétáltunk az ajtóig és elfogadta udvariasságom. Leültünk és hozzá is láttunk a rendelésnek. Vaníliás jó választás! Ezt azonban nem tudattam vele, csak jó volt látni gyakorlatban, mi az amit Ő is szeret. Érdekelt ténylegesen, hogy ő hogyan élte meg a Trap Mastert, számomra ugyan olyan volt, mint a Darázskirálynő. Azonban az a szörny más volt neki és az íjász lánynak.
Érdeklődve néztem szemébe és hallgattam, ahogy belekezd. Mire végzett elszomorodtam, tényleg jó lett volna, ha ő is be tud húzni egyet egy ilyen szörnynek. Azonban ténylegesen vége. Elvett életeket, kitudja, hogy mennyit, sőt Nio látta is. Szörnyű lehetett. Piros volt az arca, egészen kipirosodott és már várta is a pincért.
- Jönni fog hamarosan, itt frissen sütik a süteményeket, kell egy kicsit várni, míg elkészül. Ha éhes vagy, addig - néztem szét két irányban és felcsempésztem az asztalra az eddig szorongatott piros bogyókat, amiből már egyszer megkínáltam, még ott a fennsíkon a Vizi tündér támadása előtt - ehetünk kicsit - azzal gyorsan bekaptam egyet és még három szétgurult az asztalon. Kevésbé feltűnő viselkedésre váltottam, és hátradőltem székemben. - Amíg várunk a süteményekre, nem csak ezért kértem találkozót veled Nio - feltettem bal tenyerem az asztalra és továbbra is őt néztem. Jó volt újra nappali fényben is látni, ahogyan ott az erdőben. Csak ez most kicsiben különbözött. Mit is mondhatnék, jövőben is szeretném élvezni a társaságát - azért hívtalak még el, a bossos történéseken kívül, hogy megosszak veled valamit. Az utóbbi egy hónapban felfejlődtem és nyitottam egy bolt részleget - ujjammal kértem, hogy hajoljon közelebb, azonban a pincér ideért és letette a süteményeket. Mint akibe villám csapott, úgy hajoltam hátra és köszöntem meg, hogy ilyen gyorsak voltak. Még egyszer megpróbáltam és hajoltam hozzá közelebb. Ha segített, és ő is közelebb hajolt, vagyis érdekelte, elárultam neki, hogy tizenkettes szinten vagyok. Majd hátra dőltem, pedig legszívesebben ott időztem volna még arca mellett végtelen hosszú ideig. - Ezt azért árultam el, hogy amit ott este mondtam, bocsánattal tartozom, azt mondtam tízes szinten kereslek és késtem. Villámmal a sütim szélével babráltam és igazán sajnáltam, hogy nem tartottam be szavam. Talán én is olyan piros színben játszhattam, mint Nio még talán most is. Le a süteményre néztem, de bármennyire is éhes voltam falatot még nem tudtam felemelni.

by **Nio** Csüt. Okt. 24 2013, 10:59

A mai nap is rettentően jól indult mint mikor először találkoztunk, pontosabban a kedvemet illetően. Mikor Yuichi elkezdett reagálni kissé zavaros mondataimra szinte azonnal abbahagytam nagyon is feltűnő viselkedésemet és visszaültem helyemre. De még mindig zavarba voltam kicsit. Amit talán észre is vett, talán nem de különösebben nem mondott semmi Astrummal és legyőzésével kapcsolatban, aminek örültem, elvégre még mindig fáj kicsit hogy az esetre gondolok. Bár az utóbbi kapcsán más zavaró tényező is felmerült bennem, ami hála az égnek nem mutatkozott meg a Trap Master kivégzése közben. Ennek tulajdonképpen most is örülök.
Az viszont mondhatni meglepett, hogy suttogóra fogta mondandóját és áthajolt felém az asztalon, mintha valami illetlent vagy titkosat akart volna mondani. Első próbálkozásnál nem hajoltam oda, de ha oda is hajolok fejbe vág a pincér a sütikel, amik nem is oly régen jöhettek ki a sütőből vagy végül is a szakács kezei közül. Második próbálkozásra, még mielőtt a sütire vetettem volna magamat én is közelebb hajoltam hozzá. Talán túl közelire is sikerült, mivel az arcunk majdnem összeért... nagyon közel volt az arca...
Azonban nem mondot szerintem sem titkosat, sem illetlent, egy régebbi ígérett említette, melyet megszegett. Azt ígéretre tisztán emlékszem. Azt mondta hogy ha 10-es szinten lesz akkor megkeres. Most 12-es szinten van nagy bűntudattal. Ami lehet, hogy jogos volna, és haragudnom kellene, de...
-Az számít, hogy nem felejtetted el és most találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy volt valami ami miatt nem tudtál megkeserni. Idáig eljutni sem lehet egyszerű 10-es szintről, gondolom elcsábultál egy-két küldetés felé. Meg aztán nehéz lehetett egy boltot nyitni. Nem tudom hogy hogy megy ez, de biztos nem lehetett egyszerű- kezdtem el és szinte fejeztem be hadarva és mosolyogva. Nem akartam, hogy rosszul érezze magát, nem is állt jól neki.- Nem haragszom! Nincs is miért- mosolyogtam továbbra is majd végül megettem az első falatot a sütiből. -Ezt meg kell kóstolnod! Isteni!- néztem fel rá a falat után. Tényleg finom volt, de talán az igazival nem érhet fel, csak hasonló, de jó.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 05 2013, 15:16

Megérkezett a süteményünk és még azt sem fogadta túlontúl rosszul, hogy késtem, az az utóbbi párharc a céhmesteremmel, szinte kitörölte az emlékeim. Rég harcoltam olyan ellenféllel, aki olyan szinten kihívást jelenthet mint ő, de mellé a kardot a kezemben dominálni tudtam és az harcban fontos. Viszont Nio közeli arca.. igen valami ilyesmi, a kardozási technikája jó, de van még hova fejlődnie. Nio.. ha a keze fent pihent az asztalon a süti közelében úgy rátettem mindkét tenyerem övére és úgy mondtam.
- Nem felejtettem el, és vártam a pillanatot - mosolyogtam rá. Tulajdonképpen örültem, hogy végezhettem azzal a teremtménnyel, aki szenvedést okozott Nionak és a másik lánynak is. Erre hálát vagy dicsőítést nem is vártam. Nem vagyok dicsőségben fürdőző, csak szerettem volna hasznos lenni.
Hátra dőltem a székemen elengedtem kezét, ha még fogtam volna és meg is illetődtem azon, hogy ott maradt, ha ottmaradt. Boldog voltam. Sokat hibáztam korábban és tudom fogok is még.. természetem sajnos ilyen. Felhívása a süteményre kecsegtető volt. Ránéztem a saját süteményemre, villámat beleszúrtam és felvettem egy falatot, bekaptam és megettem, ez is nagyon finom volt, azonban kíváncsivá tett. Felemeltem a villám beleszúrtam a süteménybe és leválasztottam az egészről egy falatot. Feltartottam magam elé. - Megkóstolod? Igazából szívesen megkóstolnám azt a vaníliás finomságot.. - mondtam feltörekvő érdeklődéssel - és szerintem ez is megér egy pillanatot. Ha elfogadta, úgy segítettem neki és felé emeltem a villát, persze segítettem neki, hogy ne kelljen az egész asztalt áthajolnia és adtam neki egy falatot. Ha nem fogadta el Nio akkor magam felé fordítottam a villa hegyesebbik végét és elnyeltem egy újabb falat süteményt. Azután csak egyszerűen feltettem a kérdést. - Kérhetek a tiédből? - megkomolyodott arccal nézem a süteményt, majd vissza Niora mosolyogva és aprókat bólogatva, amíg nem válaszolt, vagy nem engedte meg bárhogyan. Ha nem kapom meg végül is nem gond, jó helyre kerül minden egyes falat abból a sütiből.

by **Nio** Szer. Nov. 06 2013, 14:34

Süti evés közbe beszélgetni egy kifejezetten jó dolog, amiben eléggé régen volt részem. Yuichi társasága is pontosan egy ilyen dolog. A kettő meg valahogy isteni érzés, amit szavakkal kicsit nehéz leírni. Viszont most is éreztem valamit, amit legutóbbi találkozásunkkor.
Örültem hogy várta a találkozást és tényleg nem felejtette el. És annak is hogy komolyan veszi ezt a játékot, már amennyire lehet játéknak nevezni. Azonban meglepett az hogy hogyan kínálta nekem sütiét. Nekem eszembe sem jutott megkínálni, de majd utána...
-Örömmel- feleltem mosollyal, és vettem le villámmal villájáról a süteményt. Először igazából másként akartam volna levenni, de végül úgy döntöttem, hogy nem leszek tolakodó, nehogy rossz néven vegye vagy tolakodásnak. Valahogy nem akartam megrontani a kapcsolatunkat egy rossz mozdulattal, ezért vettem el villámmal. Nem mellékesen az is kiderül, hogy az Ő sütije is finom.- Parancsolj! -végeztem el ugyanazt a mozdulatot amit Ő mikor kínált. Bár megelőzött, mivel előbb kért mint, hogy én ajánlottam volna. Mintha gondolat olvasó lenne, vagy ilyesmi.- Még mindig nem fedeztem fel ilyen téren ezt a világot- sóhajtottam, majd folytattam.- Nem is gondoltam volna, hogy van ilyen hely a SAO-ba. Persze az onsenről sem tudtam- nevettem el magamat, majd kicsi szünet után feltettem egy egyszerű kérdést, amire még az sem biztos, hogy felelni fog, mivel nem hiszem, hogy volt ideje ilyen szórakozásra alkalmas helyekre járnia a boltja és a fejlődés mellett, de azért hát ha.- Milyen hasonló helyeken voltál már itt? Úgy értem a csatatéren kívül- pontosítottam, mert kicsit hebegtem habogtam.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Nov. 08 2013, 11:03

Illedelmesen elvette a kínált falatot, amire csak egy újabb mosollyal tudtam válaszolni, azonban ahogy megengedte, hogy megkóstoljam a sütijét, még szavaival nem jutott mondata végére, már számban volt a sütemény a villájával együtt. Valahol a parancso.. körül. És illetlenül szavába vágva mondtam, - tényleg nagyon finom! - azzal elengedtem számmal a villáját és visszacsusszantam székembe. Szégyelltem is magam érte és nem is. Ez valahogy olyan közönséges volt tőlem, hogy ilyet tettem, de itt igazán gyerekként érezhettem magam, és ha ez előtérbe kerül, akkor nem tudok mit tenni ellene, szerettem volna mindig gyerek lenni és sokáig, de ez kevésbé adatott meg. Itt pótolhatom a lemaradt éveket. Ha eddig még nem pofozott fel Nio úgy kedélyesen bólogattam mosolyogva. Vajon zavarhatja ez a változás, amit hoztam neki? Továbbra is elég piros volt arca, bár már színárnyalatokkal világosabb.
- Csatatéren kívül voltam Nysterben, Arbusban ezek a második és ötödik szint városai, sok-sok látni való és szórakozási lehetőség van ott is. De ott van a második szint tava, ami nyugalmasabb, a csend és a természet megvalósulása. Láttam szórakozó helyeket is, de ott még nem voltam, valamint itt az első szinten még Bianka Néni Növénykertjébe szoktam járni, Maxweld házához segíteni a kezdetek erdejében, és még a Justice League céhház hátsó kertjében. Ó igen és a harmadik szinten találtam egy rejtélyes gonosz erdőt, abba még nem mentem be. Ha olynara gondolsz, mint az Onsen, akkor még van egy nyugis kis színpad, ahol az emberek beszélgetni szoktak, én ritkásan járok arra, mert szívesebben látnék azon a színpadon egy darabot, egy színjátékot. Akár saját rendezésben.. - mondtam Nionak, igaz én magam pocsék színész vagyok, mert egyből elárulok az igazat és semmi cserfességet sem tudok leplezni, még ha van is. Így azt sem tudom elhallgatni előle, hogy az elmúlt időszakban találkoztam más lánnyal is, de leginkább vele szerettem volna találkozni, már jó ideje. Lesütöttem szemem és sütimre néztem, lehet túllőttem a célon, hogy bekaptam villáját. Ránéztem és újra a szempárt kerestem, ha megtaláltam csak ennyit mondtam - bocsi.

by **Nio** Pént. Nov. 15 2013, 14:15

Miután elvette a sütimet eleinte döbbenten néztem rá, majd egy kissé furcsa, de hangosabb nevetés tört ki belőlem. Eleinte én is így akartam elvenni, de talán ennek így kellett lennie, hogy Ő teszi meg helyettem. Pontosabban Ő eszi meg helyettem. Még az sem érdekelt, hogy talán nem is hallotta, hogy mit mondtam, amiről kiderült, hogy mégis. Mindenesetre valahogy vicces volt a helyzet.
Nevetésem akkor maradt abba mikor elkezdte mesélni, hogy milyen helyeken járt. Viszont még mindig mosoly ült arcomon és úgy néztem őt, ahogy mesél.
Én még nem voltam feljebb. Itt tengetem napjaim. Csak ha küldire megyek néha-néha akkor teszem ki a városból a lábamat. Pedig már talán illene világot látni. Az utóbbi időben kicsit el lustultam. Kezdek hozzászokni az itteni élethez- vettem számba egy falatot a sütiből. Nemigen foglalkozom mostanában a SAO-val igazából, pedig kellene elvégre itt se rossz, de otthon még jobb volna. Viszont öröm hallani, hogy Ő legalább utazgat és teszi, amit tennie kell. Lehet, hogy miatta jutunk majd haza.
Még mindig vicces volt az előbbi, viszont, ha jól emlékszem, húgom mondott valamit az ilyen helyzetekről. Hogy ha saját evőeszközünkről kínálunk valakit az majdnem felér egy csókkal. Vagy hasonló... de nem hiszem hogy ilyen lenne.
Miközben egy másik falatot a számba vettem felnéztem Yuichire. Mikor ránéztem annyit mondott, hogy "bocsi". Lehet, hogy megbánta, hogy azt tette amit? Tény hogy meggondolatlan volt, de engem nem zavar.
-Nincs miért bocsánatot kérned. Régen nevettem ilyen jó ízűet. Régen is találkoztunk. Máris megérte felkelni- mondtam továbbra is mosolyogva. Valahogy nem szerettem, ha valamivel vádolja magát. Mikor találkoztunk akkor sem volt jó látni, hogy szomorkás. Jobban szeretem, ha mosolyog.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Nov. 19 2013, 18:37

Jól sült el a süti elvevésem, szerencsére csak kinevetett, azzal nincs baj, sose baj, ha nevethetünk. Jó magam is becsatlakoztam, bár jóval halkabban, épp hogy csak hallhatóan. Elröppent az érzésem, hogy ezzel szemtelen lettem túlzottan. Azonban ügyelnem kell arra, hogy ne szaladjon el túlontúl velem az a bizonyos ló.
Az jó, meg minden, hogy most itt ül előttem és már nem vagyunk ott abban a csapdákkal teli teremben, és az a fennsík, ami tömve volt goblinokkal, mind-mind olyan esemény, ami nem hagyott minket kibontakozni, eléggé, de mire is? Kanyarítottam én is egy falat sütit.
- Alig vártam, hogy újra találkozzunk - néztem rá egy pillanatra, a süti szélével való szerencsétlenkedésem közepett. Csak kicsúszott a villa és egy pillanatra, éles rikoltó hangon csúszott a tetején. Csönd lett, és sok-sok szempár vetülhetett ránk - bocsánat! - szóltam hangosabban, hogy jelezzek a veszély elmúlt, miközben letettem a villám.
- Nem haragszol meg, ha én kézzel eszem? Mármint - úriemberként viselkednék, akkor mindenképp a villával kellene megbirkóznom, hogy egyek egy kicsit, de miért is eszek én, hisz Nio jelenléte is feltölt elég energiával, hogy lefussak pár száz yardot. - Nem bánod, ha így teszek, nehogy rossz hírneved keltsek ezzel, hogy ilyen.. emberrel mutatkozol - mondtam halkabban. Azzal még csak felemeltem a süteményt a tányér tetejéről.
- Ó igen, és a bolttal kapcsolatban, nem volt annyira nehéz megnyitni, volt egy ügyes, okos lány, aki segített benne. Kíváncsi vagy rá? Mármint a boltra. Vagyis úgy fogalmazok, gyere velem kérlek, látnod kell valamit, amin dolgozok. Csak előbb a sütemény - és villámat akcióra készen beállítottam, ha újabb falatot emel fel, lecsapok rá, és elcsenem.
Ahogy beszélni kezd a számhoz emeltem süteményem és beleharaptam. Mosolyogtam és jól éreztem magam, lehető legjobban.

by **Nio** Szer. Nov. 20 2013, 14:59

Yuichit az előbbi incidens láthatóan felkavarta, hiszen valamilyen módon a villája is földre került és itt-ott még hadart is vagy éppen halk volt. Sajnos emiatt nem ment el a mosoly az arcomról, ami miatt lehet hogy megsértődik. Viszont... régen nevettem már ennyit egyszerre. Tény hogy kellemes a térsasága és talán ez is hiányzott eddig az én SAO-béli szürke hétköznapjaimból. Sőt, biztos hogy erre és a jelenlétére volt szükségem, hogy egy kicsit jobb kedvre derüljek.
-Milyen hírnévről beszélsz?- kérdeztem meg mikor végleg kivégeztem a süteményt és letettem a villám a tányérba.- Nem sok játékossal találkoztam az elmúlt időszakban, és nem is ismernek sokan és én sem ismerek sokakat. Tulajdonképpen talán egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány ismerősöm van itt- fejeztem be a mondatom és tartottam egy kis szünetet.
Ez a tény, hogy nincs sok barátom itt igazából nem zavart, mivel a valóságba sincs sok barátom, de akiket ismerek és a barátaim, azokat nagy becsben tartom és beszélek is velük. Ez itt sincsen másként. Kevés barátom van, de ők tényleg a barátaim.
-A boltod meg tényleg jó lenne látni, akartam is kérdezni, hogy meglehet-e nézni, de még nem találtam rá alkalmat- kezdtem mikor meghívott említett boltjába. Nekem nem lenne merszem boltot nyitni semmilyent. Valahogy nem érzem magam rá képesnek.- De milyet is nyitottál?- kérdeztem vissza mikor rájöttem, hogy még azt sem tudom mire számíthatok. Játékos boltban már voltam elvégre a felszerelésem nagy részét ilyen boltba vettem, de másmilyen be még nem voltam. Igazából felszerelésen kívül nincsen másra szükségem, de még sokféle bolt létezik még ebben a virtuális világban. Elvégre a valóságban is van egy-két féle fajta.- Biztos jó hogy van azért minden nap mit csinálnod. Meg főleg az, hogy fejlődni is tudsz mellette. Gondolom nem kis munka vinni egy még itt sem egy boltot, még akkor is ha van partnered- néztem rá mosolyogva. Ezúttal viszont nem azért mert vicces a helyzet, hanem azért, mert teljes szívemből boldog voltam.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Nov. 21 2013, 11:40

- Arról a hírnévről, amit éppen leromolok - néztem egy pillanatra le a tányéromra. Szörnyen viselkedem, miért vagyok ennyire izgatott? Szoktam izgágáskodni, de a nyugalom szobraként ismernek legtöbben. Jobb lenne, begubóznom, mint ahogy szoktam, nem pattogni, mint a gumilabda. - Nem gond? - néztem fel rá, komolyan nézve. - Amit pedig a boltról tudok mondani, ital és méregfőzés jártasságot örököltem - nem szeretek más tollával ékeskedni, főleg úgy hogy az illető meghalt, nem is tudom miért engem választott, mint örökös. Hisz egy jelentéktelen senki voltam akkor is és most is. Egy átlag. Azonban ahogy, a még mindig mosolygó arcát nézem, az enyém is mosolyra rándul. Jelenlétében, önmagam lehetek, nem az a befordult, magának való, mint akit mások látnak bennem. Szerencsétlenből, kevésbé szerencsétlen, és talán még meg is merem kockáztatni, felélesztettem valamit, az két szép szem mögött. És szerencsére, nem egy szunnyadó démon lakozik ott, mint az átlagnál.
- Ez igaz, a bolt óta többet vagyok, ott, de főleg azért, amit szeretnék mutatni. Mindennap kell csinálni, és elég nehéz elszakadni onnan. Főleg, hogy nincs sok segítség. Chan azért szokott átugrani, miközben nála helyettesít egy barátnője. Megvan azért a maga varázsa a boltnak. A vevőkkel való bánásmód, a mindig megújuló termékek. És az a rengeteg üres idő, amit kilehet tölteni mással - itt elkalandoztam, hisz az első kísérletet, éppen egy unalmasabb napon ötlöttem ki. Amikor is a faenó levelet, ledaráltam összekevertem kis tövis gyökérrel és létre jött belőle egy formula, ami állandóan változó hatást fejtett ki.
Villámmal süteményemből egy újabb falatot kanyarítottam majd pár falattal eltüntettem a tányérom tetején lévő sütit. - És te mennyit fejlődtél, Nio? - kérdeztem rá mosolyogva. Érdekelt igazán, ez talán sugárzott rólam, ritkán tudom érzelmeim elrejteni. Amikor arra koncentrálok, csak akkor. Most viszont erre nincs szükség.

by **Nio** Pént. Nov. 29 2013, 19:53

-Meddig fejlődtem?- kérdeztem vissza miután mesélt boltjáról és hirtelen témát váltott. Legszívesebben én is váltottam volna, mivel nemigen jutottam sehová, amire nemigen vagyok büszke. Talán... jobban mondva egy kicsit még szégyenlem is, mivel mikor először találkoztunk, akkor az edzés és a fejlődés volt a célom, de most... valahogy nem jött össze.- Sajnos nemigen tartok valahol. Az a gyilkos miniboss óta nemigen alkottam semmit. Hozzá sem tudtam érni... - kezdtem zavartan nevetve, majd ennél a pontnál halkítottam egy kicsit- nemigen van azóta kedvem semmihez...- tény, hogy siralmas volt az az eredmény részemről. Akkor mindent meg akartam tenni, hogy megüssem legalább. De nem sikerült. Úgy tűnik még nem hevertem ki teljesen az a démont. Bár tudom hogy leszek még jobb is, de az még messze van. Addig még össze kell szednem magamat és még el is kell odáig jutnom élve. Ami nem lesz egy séta galopp.- Még észhez kell térnem- mosolyogtam el a végén. Idáig sem volt olyan könnyű eljutnom, de valahogy sikerült, aminek örülök. Csak a küldikhez sem merek nagyon hozzáfogni, mert valahogy nincs szerencsém velük- gondoltam eddigi feladataim többségére, melyeknek hála hogy legalább itt tartom.- Nem tudom, hogy neked milyen küldieim voltak, de amiket én fogtam ki azok némelyike valami iszonyatosan rémes volt és kicsit félelmetes. Némelyiknek örülök, hogy végre valahára vége- hadartam el az utolsó mondatot, majd egy nagyobbacska sóhaj kíséretében én is témát váltottam.- Még nem használtam mérgeket meg hasonló italokat, tulajdonképpen azt sem tudom, hogy hogy vagy hogy mikor kell… - döltem egy kicsit az asztalra és hajoltam közelebb érdeklődve. Tényleg nem használtam, de ha megtudom, hogy hogy célszerű akkor talán megkedvelem, és kiegészítem fegyvertáramat.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jan. 02 2014, 22:50

Bólogatva, majd szomorúan hallgattam, hogy nem volt vele olyan kegyes a sors, hogy könnyebb küldetést fogjon ki. Magamat tényleg szerencsésnek mondhatom, hisz későbbi céhvezérünk érkeztével teljes lett a csapat, és mai napig nem tudom mi történt azzal a sráccal akit elragadtak a farkasok.Valószínű, hogy... nem.. nagyon bízom benne, hogy életben van és elteleportált időben. A szomorú emlékkép megjelent és nem is tudnám elűzni, ha nem ülne velem szemben Nio. Mosolya elkergette a hirtelen árnyként rám nehezedő gondolatokat és képeket.
Sóhaja és lezárásaként, megértettem mind azt, amin túljuthatott. Csak kiakarta próbálni, hogy lerajzolhassa, Kayaba, mit tettél.. veszélyes mindenkire, viszont azért önzőnek kell mondjam most magam, örülök, hogy itt vagyok, és itt ül velem szemben. Pillantottam rá, újra, miután az asztal terítő mintája már eléggé beivódott agyamba. A kunkori mintákban, még alakokat is kilehetett volna hámozni, azonban ez kevésbé köt le, mint Nio beszéde.
- Nos, mérgeket nem fogsz te esem tudni használni - azzal felemeltem a tányér melletti apró kést és két mutató ujjam közé fogva előre nyújtottam közel kézfejéhez. Lenéztem a késre és félfordulatot fordítottam rajta, majd vissza - ezekre lehet rátenni, és csak is olyanoknak, akik ilyen fegyvert használnak. Mind a te lándzsád, mind az én kardom alkalmatlan erre a játék szerint. Az italok már más eset, azt használhatod. Nio válla mellett az életerő csíkjára nézek és tele van. Sajátomét megnéztem fent a bal felső sarokban és szintén tele van. Kis poti van éppen nálam, de azt nem használhatom és ott van még a mini potion is. Szeretném neki megmutatni, de úgy, hogy ne ijesszem meg. Megvágni magam? Nem.. nem lehet olyat, véd a város itt sebezhetetlen vagyok, és a másik potionom sem tudom használni. de nehéz ezt, semmi harcon kívüli nincs nálam, hacsak.. meg nem mutatom neki, az egyik elixirt.
Talán.
- Volna azonban valami amit tényleg meg tudnék mutatni, ebből inkább a mire kellhet -et fogod látni - elmosolyodtam és elővettem egy kék pici fiolát. Lepattintottam a dugót és kicsit én is közelebb hajoltam, hogy jól lássa, teljesen ki kell igyam a palackot, ezt még nem értem a játék adta alkímiából, miért más a hatás, ha nem iszom meg mindet. A kést letettem kezünk mellé és két keze közé kinyújtottam kézfejem. Ujjaimat szétterpesztettem és vártam. Rá majd a kezemre pislogtam, éreztem azt a furcsa meleg érzést, ami ilyenkor átjárta egy-egy porcikám, ha elixirt iszok. Ujjaim között a hajlatokból, rózsaszín bőrcsíkok nyúltak meg, és hamar egyfajta bőrlebeny képződött ott.
- Ez az elixir a gyorsabb úszást segíti elő, úszóhártyáim nőttek éppen - sütöttem le a szemem, elég ronda látvány lehet neki, először én magam is megijedtem, vagy.. hogy így maradok, az sem volna túl egészséges - fél órán át tart ez, sőt, minden egyes elixirem, szóval nem túl hatékonyak még, de töröm a fejem a fejlesztésükön, több is van. Ennek a neve "béka láb". Így neveztem el, tudom nem túl, praktikus név neki, de... az ilyeneket nem szoktam eladni, még teszt fázisban van - emeltem fel szemem és néztem szemeibe. Vártam.

by **Nio** Pént. Jan. 03 2014, 13:42

A mérgekkel és italokkal kapcsolatos kérdésemre ahogy elnéztem örömmel válaszolt, illetve az előtte való mondataimra nem is reagált. Mind a kettőnek igencsak örültem. A rossz tapasztalataimra, élményeimre inkább nem reagált, ahogy elnéztem. Ami jobb is. Bár gondolom nemigen tudtam leplezni, hogy igencsak rosszul érintett egy-két dolog mióta ebbe a világba csöppentem.
Az italos bemutatója, főleg a gyakorlati része igencsak... nos mondhatni nagyon tetszett, még el is nevettem magamat a végén, de csak úgy módjával, nehogy magamra vonjam a figyelmet, elvégre egy cukrászda nem vidámpark, vagy cirkusz, ahol önfeledten lehet kacarászni. De amikor megivott egy elixirt és hártya nőtt az ujjai között... Még soha nem láttam ilyesmit akcióban. Bár a jövőben egyenlőre nemigen megyek folyó vagy valami hasonló víz közelébe. Ennek több oka van. Jutott eszembe mikor az erdőben sétáltunk illetve mikor egy küldetésem alkalmával egy tóban víz helyett más volt a mederben. Ha csak rágondolok kiráz a hideg. Remélem még sokáig nem is kell olyan helyre mennem. Bár ha van mellettem valaki, akkor esetleg valahogy túlélem...
-Ha jól gondolom sok más főzet is van- kezdtem miután abbamaradt nevetésem, elűztem kissé rémes gondolataim és rám nézett bemutatója után. Tekintete valahogy még jobban segített lelkileg hogy erre a helyre visszatérjek, és nem érdekeljen múltam, csak az ami itt és most zajlik.- Én eddig azt hittem hogy csak életet adó poti van. Úgy tűnik tévedtem- mosolyogtam továbbra is, ezúttal már mindenféle szomorú gondolattól mentesen. Szinte szüntelen, elvégre jó a társaság, ahol nem lehet rossz kedvem. Az eddigi rossz elmúlt és vége. Lehet hogy tévedtem és csak rosszabb lehet, de most a lehető legjobb dolog történik velem. Ami remélem még igencsak sokáig fog tartani. -Volna kedved sétálni? -dőltem hátra és néztem ki az ablakon, majd rá.- Szép az idő, és olyan régen sétáltunk már...- néztem ki az ablakon ismét. Nem volt olyan az idő, mint aznap mikor találkoztunk, de kellemes volt. Régen is mozdultam ki a fogadóból. Itt az ideje.- Megmutatod a boltod? Persze, ha itt van a közelbe...- kérdeztem hirtelen ötletből, ám a második mondatot már kissé zavarban. Kérhetek-e én egyáltalán ilyet?

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jan. 03 2014, 14:52

Ahogy ott volt kézfejem kezei között az asztalon mégsem mondta, hogy vigyem arrébb azt a valamit, hanem úgy érzem tetszett neki, legalábbis nevetése nem az a fajta volt, mint amit akár odakint kaphatnék egy ilyen cselekvésért, vagy küllemért. Kijelentésére mosolyogva bólintottam, naná, hogy sok van! Visszahúztam kezem az asztal tetején és elrejtettem felső ruházatom hosszú ujja alá. Hallgattam és gondolataimba merülve kutattam végig, recepteim között, nem csak életet adók vannak igen, sok más is, és az elixirek, teljesen más világot nyitnak meg, valami újat, egyedit, amivel lehet kísérletezni, hogy könnyebben lehessen átélni ezt a világot. Könnyebben? Nem ez most.. azonban Nio hirtelen váltása szerencsére teljesen kizökkentett ebből a végtelen gondolat spirálból.
- Igen, van kedvem - bezsongtam a mozgás említésére. Belül még gyorsabban is kezdett kalapálni szívem. Ahogy láttam, hogy az ablakon ki néz, eszembe jutott a lépcső és a késő esti séta, valamint az titokzatos, homályos de mégis minden tiszta lila rét. Tartozom neki a kérdésére a válasszal. Több mint egy hónapja kérdezte, de mi is volt a kérdés? Ezt még meg kell fejtenem, sétálás közben lesz min gondolkoznom.. érzem, és muszáj eszembe jutnia. Találkoztak szemeink, már csak emiatt is, látom a szemében és nem akarom megvárakoztatni.
Lenéztem üres tányéromra és az övére, még volt egy pici sütemény rajta, beleszúrtam villám végét hártyás kezemmel és felemeltem - ha éhes vagy ezt edd még meg, a boltom nincs túl messze, de hosszú séta lesz - húztam fel szám jobb szegletét egy fél mosolyra. A legutóbbi lépcsőkhöz képest ez meredek lesz, de már tudom, ha kergetőzünk a lépcsőkön, valahogy könnyebben túl jutunk az akadályokon. - Megmutatom, de azt tudnod kell, torony épület bár nincs annyira magasan.. - ahogy reggel óta itt ültem a padon, továbbra sem oszladozott rajongásom a találkozó iránt, és örülök, hogy ott lehettem akkor segíthettem rajta a szörnyeteg ellen.
Vajon a szörnyirtó elixirt lesz-e kedve kipróbálni? Tartottam kezemben a villát Ő egy kicsit messzebb a szék háttámlájának volt dőlve, ha elfogadja, ha nem távozás után, sétálhatunk újra. Ez.. valami hihetetlenül jó érzés.
Mikor letettem a villát akár üresen, akár a süti darabbal felálltam és odasétáltam hozzá, szörnyé torzult kezem nyújtottam felé tenyérrel felfelé, ha elfogadta segítettem támaszként a felállásban és hagytam, hogy visszatolja székét. A pincérnek átnyújtottam a fizetséget a reggelinkért és az ajtót kinyitva előtte előre engedtem. Ha elfogadta az előre engedést, úgy a vállára rátettem kezem, emlékszem, hogy a lépcsőkkel eléggé hadilábon áll, így tudom tartani, ha valami gond lenne.
- Jobbra indulunk útnak, arra - mutattam is az irányt mutatóujjammal - és ott annál a boltíves épületnél fordulunk balra - mosolyogtam át válla fölött. Amint kilépett teljesen az utcára mellé szegődtem.

by **Nio** Pént. Jan. 03 2014, 18:16

Felkérésem elfogadta, bár szemlátomást valamin elgondolkodott mielőtt reagált volna a séta gondolatára. Az én tányérom ugyan már régen üressé vált, de az övén még volt egy falat, amit nekem kínált fel udvariasan, és nyújtotta felém. Megint eszembe jutott a mai találkozásunk eleje, ami miatt enyhe mosolyra húztam ajkaimat, majd előre dőltem, egy pillanatra az asztalra könyököltem és szájjal elfogadtam a falatot. Még mindig finom volt. Gyakrabban jöhetnénk ide. Vajon vannak még cukrászdák?
Miután felvetettem és elfogyasztottam maradék süteményét továbbra is igazi úriember volt, ahogy eddig megismertem. Segített felállni, az ajtót is kinyitotta, bár a fizetés miatt kicsit szégyenlem magamat... legközelebb, majd én hívom meg valamira, valahova. Csak még az kérdéses, hogy hová. Viszont ami leginkább meglepett hogy még úgy emlékszik első találkozásunk igencsak hosszú napjára, mintha tegnap lett volna, az az erdei túra, vagy az onsen és az a holdfényes éjszaka abban a lila színben pompázó parkban. Persze még én is emlékszem... az érzésekre, a tájra, a partnerre... mindenre. Elvégre akkor egy olyan emléket szereztem, ami egy életre szól, és hacsak rá gondolok nagyot dobban szívem, és szinte visszavágyom...
Azonban ennek kapcsán két bal lábamra is emlékezett, amire még a mai napig sem vagyok büszke. Bár az tény, hogy az akkor történt botlásom után úgy éreztem, hogy Yuichi meg fog védeni mindentől, illetve... jobban mondva segít, ha nehézségbe botlanék. Valahogy könnyebb itt azzal a tudattal élnem, hogy van valaki, akit bármikor hívhatok, ha baj van. Remélem ez még akkor sem fog megváltozni, ha egyszer végre kijutunk ebből a pokolból és végre otthon lehetek, lehetünk.
-Nagyon sok lépcsőt kell túlélnem? -néztem fel a mellettem sétáló fiúra és kérdeztem meg miután röviden elmondta az útirányt és lassacskán elindultunk a cél felé. Szép nap volt, és valahogy szívem is hevesebben vert, ahogy mellettem sétálj. Szinte az utat nem is figyeltem. Majd a lépcsős résznél figyelek, de most Yuichi érdekesebb volt...

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 05 2014, 11:31

-Először csak ezt a hármat - mondtam nevetve, sikeresen leértünk és már úton is voltunk. Előre néztem, kerestem azokat a jeleket, amit mindig meg látok, egy njk karakter, aki a "tarka" nevű kutyájával játszik jobb szélen az úton. Ismételgeti a játék a mozdulatsort, de még így sem tűnik sokadjára sem, élettelennek. Majd az út bal szélén az a hatalmas fa. Maxweld erről még semmit sem mondott, lehet ő sem tudja, milyen fa lehet ez? Megvan minden, első kanyarig.
- Kevesebb, mint százat - néztem Niora és szégyelltem el magam - de majd ott előtte elég lesz elgondolnunk, hogy pontosan hogyan is megyünk le.. ami azt illeti van már ötletem - mosolyodtam el, igyekeztem nem túl rémisztő mosollyal, de nem is akartam azonnal tudtára adni, hogy már meg is van hogy segítek fel és lemenni a lépcsőkön.
Könyvek! Igen ez volt a téma, de pontosan mi is.. le sem vette rólam a szemét, és valahogy enyém sem akaródzik.. szembogarában kereste ma választ lebegő kérdésemre, de nem tudom még, mi is volt az, erőltesd meg magad fejem. Memória probléma korábban is megvolt, azonban nem hittem volna, hogy arra a napunkra is kiterjed ez a hibám.
Árnyék.
Nio vállát kicsit magam felé húztam, nehogy elgázoljanak minket njk gyalogosok, bár biztosan kikerültek volna - nehogy nekünk jöjjenek, ne haragudj - el is eresztettem túlsó vállát és újra mosolyogva néztem szemébe. Meg akartam törni a csendet, de valahogy eltudnék lenni úgy napokat is. Furcsa ez a világ, túlságosan valós. Jó, talán kíváncsi még eddig megválaszolatlan kérdésemre.
- Nio, eddigi küldetéseim, szinte egytől egyig, könnyűek voltak. Egyikben egy professzort kellett kísérni, ahol menet közben megkedvelt az öreg és megtanított a növényszedés és főleg megtalálás fortélyaira, valamit egy hely, ahol kilenc fenevaddal álltunk szemben, de szinte egyiknél sem kellett harcolni - elhallgattam és el is komorodtam, azonban továbbra is Nio szemébe nézve, vissza is tért mosolyom - ott van egy élményem, ami hasonló a te démonodhoz. Már vége - mosolyodtam el újra. A cápa kitátott szája feledhetetlen, ott egy kicsit meghaltam.. Trap Masteren biztosan Nio is így érezhette magát. Közben lábaink ahogy előre vittek minket lassú szerrel, fordultam is balra és jöhetett egy hosszú egyenes, a végén már látszódtak a lépcsőfokok felfelé távol a horizonton. Körülbelül öt méter magas.
- Te minden küldetéseden nehezet kaptál? - igaz nem mondtam el mindent, főleg az ottani társaságokat, akik mind-mind szokatlanok és furák voltak. Ott volt a Csuklyás is komorodott el az arcom, azonnal ahogy rágondoltam és magam elé meredtem, elszakítottam szemem a szemkontaktusból. Flegma ember, aki azt hiszi kénye-kedvére játszhat az emberekkel.. jobb kezem ökölre rándult, de hamar el is engedtem. Nyugalom, egy nap lerendezem vele világnézetünk különbségeit és nem fogok neki tartozni.
Visszafordultam Niohoz, elmosolyodtam - bocsi, csak van egy rossz emlékem egy játékossal kapcsolatban, hogy is mondjam, az ellentétem, és nem értem ez miért jó neki - feleltem egyenes szájszegletekkel.

by **Nio** Vas. Jan. 05 2014, 18:43

Az utat nagyon is élveztem, bár a téma amit felvetett nem éppen a kedvenceim között szerepelt. Emiatt először kissé rosszul érintett és elkomorodtam. Az első küldetésemmel jól jártam. Akkor egy mókust kellett elfogni Kyuushiroval és még egy másik lánnyal, aki emlékeim szerint nagyon beszédes volt. Na az a küldi igencsak szórakoztató volt, bár nem úgy sült el ahogy gondoltuk. Mindenesetre nemrégiben lezajlott küldieim közöl ez volt a legveszélytelenebb. De sajnos utána szinte csak rémes feladatokkal kellett szembenéznem.
-Hát, az egyik feladatom végkimenetelét ismered- kezdtem bele néhány pillanatnyi csend után. -Az a küldetés maga volt a pokol. Eszméletlen nagy fejetlenség volt. Mindenesetre örülök, hogy végre vége. Egy korábbi küldetésem sem volt semmi- emlékeztem vissza egy szintén félelmetes küldetésre, melynek még korán sem volt vége. Igazából sehová sem jutottunk el csak megmenekültünk.- Hogy őszinte legyek erre sem emlékszem szívesen vissza,- folytattam kissé komoran- nagyon gusztustalan és hátborzongató feladat volt. De egy küldetést kifejezetten élveztem, bár abban is voltak olyan részek, melyek nem illettek volna egy tündérmesébe vagy ilyesmi. Ott Kyuu-val és egy lánnyal voltam, aki a vége felé igencsak pórul járt- emlékeztem vissza ezúttal már mosollyal arcomon.- Akkor egy mókusszerű valamit kellett elkapni. A végén sajnos megfordult a kocka, de ez már a múlt, Mindenesetre ezeknek már vége. Lassan ideje volna ismét ringbe szállnom - néztem fel rá egy pillanatra. Minden szavamra figyelt. Viszont nagyon elmélyedtem arcvonásaiban, tekintetében, illetve akármennyire tetszett amit láttam, mégis… tettemnek valamihelyst rossz vége lett illetve… ha a valóságban lennénk még fájdalmas is, mivel nem figyeltem és valahogy sikerült elterülnöm a földön. Nem tudom, hogy hogy csináltam, de összegabalyodtak a lábaim.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 05 2014, 23:33

Csak bólintottam, amikor említette, a bosst. Tudom miről beszélt, bár a küldetésen nem voltam vele, így nem láttam mit kell kiállnia. És kapásból kettő is, elszomorító igazán. Ahogy belekezdett viszont a fogócska küldetése elmesélésébe, ott már ő is felszabadultabban beszélt. Nem akarom erőltetni a többi szörnyűséget, amit átélt, ha úgy érzi, elmondja és megpróbálok benne segíteni feldolgozni, azonban tovább tényleg nem akarom már erőltetni. Mintha pici iróniát mondott volna, a sokat beszélő lánnyal kapcsolatban, halkan kuncogtam egy kicsit. A sok beszédet én sem szeretem, kivéve, ha van kivel és oly olyan hallgató közönség, akit inspirál. Azonban, ahogy fürödtem szembogara szépségében, és átható pillantása alatt, szája mosoly és valami más között aprókat rángott, hirtelen eltűnt látóteremből és még csak reagálni sem tudtam, olyan hirtelen rogyott össze mellettem Nio. Mint amikor a hegyről esnék le, olyan sebességgel hajoltam le hozzá.
- Jól vagy? - kérdeztem félszegen, fájdalom nincs, de megijesztett, ahogy így hirtelen eltűnt. Letérdeltem mellette és szemét kerestem, rosszul lett, vagy valami más? Lehet ennyire felkavarta a rossz emlékek. Az igaz Aetheris lehet meghalt azon a küldetésen ez sosem derült ki, de amit láttam azt láttam a farkasok elől elteleportált, de még akkor élt?
Közben végig Nio szemét néztem. Esés előtti szavain gondolkoztam, ismét ringbe szállnia. Szeretnék ringbe szállni vele, nem csak mert megszántam, vagy valami ilyesmi, nem ez az érzés más. Érdekel, milyen.
- Nem esett bajod? - érdeklődtem még - .. az már biztos, hogy a lépcsőn felviszlek - kezdtem bele lassan és mosolyogva - valamint akarod-e már most kérni ezt? - kérdeztem szem lesütve. Visszatekintettem rá, egyet tudok, bármennyire is szép napsütéses nap van, nem hagyhatom lent a földön sokáig, főleg, hogy utcán vagyunk. Bár legszívesebben, most mellé lefeküdnék a talajra. Kezemet homloka fölé kinyújtottam, de még nem értem hozzá. Aggódtam érte, meg nem is, furcsa érzés, de hogy így látom, el a szemek elől, vagy itt maradni és nem moccanni, valamelyik a kettő közül, és nézni az eget és őt. Örülök, hogy elküldtem az üzenetet csak annak nem, hogy nem mentem elébe, jobban, de igazából nem ismerem, hogy merről jön.

by **Nio** Hétf. Jan. 06 2014, 13:33

Elesésem után a beszélgetés félbe szakadt és a reakcióiból ítélve nem is fogja tovább firtatni, mivel gondolom látta, hogy eléggé rosszul érint a téma, ami nem is csoda, azok után, amiket és ahogy mondtam. Ennek igencsak örültem, és azt sem tagadom, hogy annak is, ami eztán történt. Talán még sohasem éreztem így odakint, mármint a valóságban soha.
Ugyan a játékban nincsen fájdalomérzet, és csak egy kicsit poros lettem, de Yuichi mindezek ellenére aggódó arccal jött le szintemre, mely ezúttal az utca járdája volt. Kissé zavarban voltam, mivel ilyen helyzetben egy cseppet zavarban voltam. Bár NJK-kkal volt szinte tele az utca, ami annyira nem is zavart. Yuichi sem zavart, csak… hoyg is mondja furcsa volt még mindig.
-Igen jól vagyok, úgy tűnik még sima felületen is képes vagyok megbotlani- álltam fel segítségével egy széles mosoly kíséretében. Aztán egy kicsit különleges kéréssel fordult hozzám. Fel akar vinni a lépcsőn? Erre hirtelen nem is tudtam mit mondani. Csak néztem a szemébe, majd enyhébb piros arcú árnyalattal mondtam válaszomat- Ha nem vagyok túl nehéz,… megpróbálhatjuk- fordítottam egy kicsit oldalra fejemet. Úgy éreztem, hogy ha most rá nézek szemtől szemben, abba az igéző szempárba, mely szinte a kezdetektől megbabonázott, akkor vagy megint elesek álló helyemben vagy, ami valószínűbb még jobban vörösebb leszek és zavartabb.
Nem hogy nem éreztem így még ezelőtt, de szívem még soha nem vert ily hevesen, és még soha nem kérdezett senki sem ilyet tőlem… még senki sem volt ilyen kedves és figyelmes velem, mint ő. Ugyan nem találkoztunk még sokszor… de nem is kellett, hozzá sok idő, hogy így érezzek. Yuichi nagyon is megnyerő személyiség.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 07 2014, 20:20

Válasza megnevettetett, de igyekeztem ezt visszafogni, nehogy kényelmetlenül érezze magát, a nevetésem miatt. Minden esetre tényleg vicceset mondott, sima felületen is felbukni, tényleg nem hagyhatom én annyiban, azt a sok lépcsőt. Kitudja, egy új kutatási területet nyitott meg előttem ezzel Nio. Kifejleszteni, valamit... amivel..
Nem, azzal gépesíteném a világot, remélem Nionak mindig is megmarad ez, ettől lesz olyan kedves számomra. Ettől is. Mosolyogtam jó kedvemben, inkább essen el és elkaphassam, minthogy egy tökéletes robot legyen. Nem kell őt megváltoztatnom.
Csak álltunk ott egymással szemben, és nem tudtam letörölni arcomról a mosolyt, nem is akartam volna.
Kicsit oldalra nézve, meglepő választ adott. Azonban ahogy én is vékony vagyok, tudom, hogy az csak álca, van azért súlya az embernek, és kitartás pontjaim sincsenek az egekben. Ha nem bírnám el, még mindig ott a súlyemelés jártasság, remélhetőleg így már elég leszek a feladatra.
Jobb kezem, kicsit megemeltem, de kézfejem nem jutott magasabbra, mint dereka. Nem, nem fordíthatom vissza az arcát, hogy nézzen rám. Kinyújtottam ujjam visszahúztam.
- Nem vagy az - ráztam fejem megerősítés képpen, hogy nem lesz gond - azonban addig még van egy kicsi, míg elérjük a lépcsőt, ha úgy érzed, szeretnél biztosabb léptekkel odáig eljutni.. kapaszkodj belém - nyújtottam ki karomat. Biztosan lerítt arcomról az a zavar, amit éreztem, de a boldogság miatt továbbra is fékezhetetlen örömöm mosoly formában ült ki. Ha elfogadta a kinyújott karom, úgy egymásba karolva tehettük meg azt a bő húsz lépést, ami még hiányzott. Majd a lépcsők előtt, elé fordultam, elengedtem karját, hirtelenjében átfordultam, hogy a háttal álljak neki és fél térdre ereszkedtem.
- Szállj fel a hátamra, kapaszkodj belém én pedig.. - egy pillanatnyi kihagyás volt beszédemben, remélem nem most akar visszatérni a dadogásom - fogom a két lábad és tartalak - mondtam szinte hadarva. Ölemben viszem fel, nem azt majd lefele, előbb, ha ezt is elfogadja, már annak örülni fogok, ha meg elbotlunk az még viccesebb lesz. Kissé lefele néztem a lépcsőfokra, így nem láthatta, most mennyire elpirultam. Nio, de mi is volt az a kérdés, amikor elaludtam, akkor még tudtam. Valamivel kapcsolatos volt, a beszéded a sötétben, a beszélgetésünk, a halvány fény mutatta akkor mosolyod és szemed, most a nap fényében meg egyenesen tündökölsz. Én meg tervezek, de miért? Ha tudnád milyen szándékom van a laborral. Remélem nem fogsz nagyon kinevetni, vagy még rosszabb.

by **Nio** Szer. Jan. 08 2014, 12:38

Ami ezek után történt az, ahogy éreztem magamon, és ahogy szemem sarkából haloványan, de láttam Yuichin kicsit zavarba ejtő volt mind a kettőnk számára. Bár egy rossz szót sem mondott mikor bénáztam, én mégis kicsit rosszul éreztem magamat. Mikor elsőnek találkoztunk akkor sem és most sem tett megjegyzést erre, ahogy talán a valóságban szinte minden fiú ismerősöm tenné. Emlékeim szerint volt már rá példa. De eddig Ő vajon merre járhatott? Miért csak most találkoztunk. Persze, ha talán a valóságban valami véletlen folytán már egymásra találtunk volna, akkor ez sem történt volna meg… és az igazat megvallva ebben a gyilkos helyzetben is van valami jó, aminek érdemes örülni, amit érdemes átélni. Bármennyire is zavarban vagyok, mégis úgy érzem, hogy most jó helyen vagyok.
A felállásomat és egy rövidke szégyenlős beszélgetés után elindultunk. Yuichi felajánlotta, hogy támogatna arra az esetre, ha megint megismétlődne parádés zuhanásom. Egy hang sem jött ki torkomon, így szó nélkül bár kissé tétován, de megfogtam karját. Vajon a valóságban is ilyen? Nem mentünk sokat, de valami olyan érzés bizsergett bennem, mintha egy pár volnánk, akik éppen céltalanul sétálnak, és csak élvezik egymás társaságát. Ezzel csak az volt a gondom, hogy nem tartott sokáig. Így elbírtam volna még néhány kilométert.
A lépcsőknél viszont tétováztam. Nem is kicsit. Miután elengedtem karját nekem háttal leguggolt, készen arra, hogy hátán felvisz engem. Ahogy felnéztem láttam, hogy eléggé sok lépcsőfok áll előttünk. Ami miatt fen állt az esély, hogy nem érünk fel ma, illetve, hogy mire felérünk többször visszagurulok, és vagy Yuichit is magammal sodrom és kezdhetjük előröl az egész mászást...
Végül néhány percnyi gondolkozás után Yuichi mögé léptem igencsak közel, füléhez hajoltam...
-Vigyázz magadra felfelé menet, szeretném már látni két kezed munkáját- suttogtam fülébe, majd felszálltam óvatosan hátára, majd bujtam hozzá szorosan, hogy le ne essek. Hazudnék, ha azt mondanám nem vagyok rákvörös, de ugyanakkor... hálás, és boldog is vagyok, főleg mert vele vagyok.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jan. 08 2014, 19:12

Lehajoltam, és vártam. Vajon most bakként átugrik felettem és felfut a lépcsőn? Elmosolyodtam az apró képzelgésre. Kibontottam hajam, hogy miközben forgatom majd a fejem, ne üssem meg vele arcát. Vártam tovább, hevesebben kalapált a mellkasomban szívem, mert mégis csak elég.. tolakodóan viselkedhetem. Hisz akrobatikáját is bekapcsolhatná, mint a harcban, vagy akrobatika mellett esett el? Nem tudom, csak egyet, hogy vagy belém kapaszkodik most és felmehetünk együtt, vagy elsétál mellettem és kinevet, mint ahogy mások teszik. Azonban, mikor már picit mocorogni is kezdtem, meleg légáramlat és Nio szavai érték fülemet. Halk volt, de közeli és egyből utána már át is ölelte nyakam én pedig lábaiért nyúltam. Felvettem, mint egy "sózsákot" és picit pattantam is egyet. Szorított, de cseppet sem zavaróan, legalábbis nem fájhatna, de így is pár pillanat alatt elvörösödhettem és első lépéssel meg is indultam a lépcsők felé. Kitartásom bírta a terhelést és súlyemelésnek köszönhetően, olyan volt, mintha egyik macskám kapaszkodna a vállamba. A SAO rendszere ez egyszer nem volt ellenségem. Az első lépcsőfok megtételekor, vártam lesz-e valami, de szerencsére semmi változás. Térdhajlatainál a fogáson kicsit változtattam, hogy ne legyen olyan kényelmetlen neki.
- Kapaszkodj, hamarosan fent leszünk - mondtam magam elé, megnyugtatásképp szántam, de elcsuklott közben hangom - ..illetve, elviszlek így egészen a boltig, könnyű vagy - mondtam, nyitva maradt szájjal miközben magam elé, vagy a lépcsőre figyeltem. Majd egy kicsit elhallgattam, ha nem szólt semmit, úgy beszélgetést kezdeményeztem.
- Tudod legutóbb, amikor elestél a lépcsőn, már akkor.. - ez nagyon gáz, azonnal hagyd abba. Ilyet nem mondhatok neki, nem akarom megbántani - ..umm.. semmi. Viszont! - torpantam meg egy pillanatra vele, és próbáltam kissé oldalra fordulni - most már megvan! Romantikus történeteket, te is szereted? - nem mondhatom tovább, nem vagánykodom, előbb megvárom mit mond és az alapján folytatom, nem vághatok fel vele, nem tudom, hogy ő írt-e már ilyet, vagy valami - Hmm? - kérdeztem hanggal is.
Az utolsó lépcsőfokra közben felértünk és elindultam tovább a ritkásan fával szegélyezett úton. Két oldalt árusok és normál házak álltak, semmi különös nem látszódott még innen. Kívülállónak esetleg, annyi, hogy két idióta lopja a napot fejlődés helyett.

by Ajánlott tartalom

Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.

Re: Yuichi; Nio - Alkímista laborgyakorlat I.