Miyanari Kana

Van egy olyan hülye mondás, vagy mi, hogy változnak az idők, meg változunk mi is. Na most rám ez nem igazán passzol, legalábbis tök ugyanannak a személynek érzem magam még mindig, aki elkezdte ezt a játékot hónapokkal ezelőtt. Sajnos. Képtelen voltam levetkőzni a hibáimat, kezdeni egy új életet tiszta lappal, kijöttek szépen sorban azok a dolgok, amik megmérgezték az életemet odakint. Most ugyan relatíve nyugodtnak mondhatom magam, de nemrég még össze voltam veszve azzal a valakivel, aki talán a második legfontosabb személy nekem itt, Aincradban és mint ilyen, elveszíteni elég durva lenne. Ki tudja, nem fog-e többször megtörténni ugyanez és nem maradok-e tökéletesen egyedül a végén? Bárhogy bizonygatják egyesek, hogy így meg úgy, simán elüldözhetem még őket magamat ismerve...
A változások igazából a játékkal kapcsolatban értek el, és azt senki másnak, csakis Kotának tulajdoníthattam. Ugyan már jó ideje bennem motoszkált, mennyire useless vagyok íjászként, de ha ő nincs, akkor talán sose jut eszembe, hogy lépjek. Réges-rég elmúltak azok az idők, mikor még az egész csapat engem védett a bossharc alatt, mert annyira erős voltam, de én már akkor is szarul éreztem magam emiatt, mert nem tartottam magam ilyen brutál értékesnek és hát marhára nem voltam boldog, hogy egy halom 0 és 1-es miatt kockáztatják az életüket értem. Na most, azóta többen elmentek mellettem és lám, legutóbb már azon kaptam magam hogy teljesen support szerepkörbe száműztem magamat, mert csak arra voltam jó.
Egyetlen ember maradt, aki azért áldozta fel magát értem, aki vagyok, és kergetett ezzel egyetemben az őrületbe engem. Talán Mizuki is képes lett volna rá, de erről még nem tudott bizonyságot adni, Kota viszont az, akiért érdemes volt küzdenem ebben az elcseszett művilágban, és Zerios termében a tudatalattimban rejtőző gondolatok is a felszínre törtek végre. Nem akartam, hogy Kota miattam áldozatokat hozzon és rájöttem, hogy ezt azért kellett megtennie, mert gyenge vagyok. Az én nyilam áldozata lett két boss is? Ugyan már, közönséges mázli volt, nem magamnak köszönhettem. Erősebbé akartam válni, hogy ne hátráltassam és aggasszam, és ami még fontosabb: mellette akartam harcolni. Nem mögötte, tőle egy tucat méterre, a többiek rejtekében. Mellette, hogy ha kell, fel tudjam magam áldozni érte, ahogy ő tette azt értem. Márpedig íjászként elve kudarca voltam ítélve, és már rég nem élveztem azt, amiért ezt a kasztot választottam annak idején. Támogatni és segíteni akartam másokat a háttérből, de megdöglött a koncepcióm, úgy éreztem hasznosabb lennék, ha nem maradnék hátul. Rájöttem, hogy én nem csak ezt akarom, hanem ténylegesen harcolni mások mellett. És nem csak ez, már régóta baromira idegesített az is, hogy teljesen tehetetlen vagyok, ha valaki vagy valami közel kerül hozzám. Nem élveztem már a lődözést, és amúgy sem az a típus vagyok, aki szeret egy helyben állni. Megfogalmazódott bennem a váltás gondolata.
Döntésemben nagyot segített az item, amit Ryner főnökétől szerváltam be. Az inventory-mban található Cseppkő vitt rá arra, hogy érdeklődni kezdjek a késes harcmodor iránt. Jól passzolt a mozgékonyságomhoz és a gyorsaságomhoz is, az elhatározás pedig megszületett Zerios után. Azóta titokban szerváltam egy másik tőrt is, és azokkal gyakoroltam farmolás helyett. Sword skilleket ismételtem órákon keresztül, amikor nem Kotával töltöttem az időmet, hogy a késhasználathoz szükséges gyakorlottságom fejlődjön. Lassú és pepecs munka volt, különösen úgy, hogy az íjászat képzettségem elég korrekt szinten volt már.

Hetekig gyakoroltam a két bicskával, mire elértem azt, amire vágytam: lehagyta a tőrhasználatom az íjászatot, és ezzel egyetemben az Erő képzettségem szürkesége is eltűnt. Ha valaki innentől kezdve infót hívott le rólam, kasztomként árnyharcost jelzett íjász helyett. Az átalakulás végbement. Már csupán csak egy újrapontozást kellett igényelnem a rendszertől, hogy megszabaduljak a számomra terhessé vált kasztomtól és ráléphessek az új ösvényre, amit választottam. Így végre méltó partnere lehettem a fiúnak, aki elrabolta a szívemet önfeláldozásával, megbízhatóságával és vagányságával.

Mintha csak újjászülettem volna.

Nyersanyaggyűjtő körút. Na ja, ilyen is létezik, lévén páncélkovács lennék, vagy mifene, és ugye ércek nélkül sokra megyek vele. A készleteim erősen megcsappantak az utóbbi időben, szóval már ideje volt felkerekedni és járni egyet az 1. szint bronzércekben és munkálatlan bőrt adó mobokban gazdag hegységében. Halvány lila gőzöm se volt róla, hogy mennyire lesz sikeres az alternatív Canossa-járásom, az érclátásom elég béna volt még mindig, pedig mióta tréningelem. Baromi lassan fejlődött. Vagy csak én nem járok eleget lelőhelyek közelében. Mindegy, a lényeg az volt most, hogy bronzérceket szerezzek, minél többet. Az Aranygyűrű kelendő cucc volt, a jelenlegi egyik, ha nem a leghasznosabb normál gyűrűként nem is csoda. Ha nem lett volna két ritka gyűrűm is talán Aincradban egyedüliként, én is pályáztam volna rájuk most, hogy immár az erőm is használható stat a sebzésemhez.
Elég csípős hideg volt a hegyre felfelé menet, és mivel tökegyedül voltam, így nem igazán volt szükség a szokásos ruházatomra. Inkább felvettem egy vastag, bundás kabátot, felszerelésemet pedig hagytam a fenébe, úgysem kellett. Kezem ügyében csupán egy kést tartottam, a Csorba Tőrt, ami semmilyen pluszt nem adott. Ezzel szúrtam meg Ritát is a 4. szinten, most pedig szimpla statjaimmal együtt bőven elegendőek bizonyult, hogy legyakjam vele az itteni gyenge Vaddisznókat, Farkasokat és és Óriáspókokat. Mikor éppen nem azzal voltam elfoglalva, hogy egyhiteljem az elém képződő "szörnyeket", nyitva tartottam az inventory-m ércgyűjtőjét. Fancsali képpel vettem tudomásul, hogy a jelenleg nem túl érdekes sida kövek, bőrök és vasércek bukkantak fel ahogy haladtam előre, bronzérc pedig csak elvétve. A helyem pedig egyre fogyott -.-
Viszont az egyik ösvényre tévedve hatalmába kerített egy különös érzés, ami akkor szokott előjönni, ha rejtőzködő mobok vannak a környéken. Az észlelésem jelzett, figyelmeztetett, úgyhogy befejeztem az ábrándozást és összpontosítani kezdtem a környezetemre. Az egyik szikla mögül jelzett, megszorítottam a késemet és lecsaptam a sebességemet kihasználva. Azonban... nem volt ott semmi.
- Anyukáddal szórakozzál :/ Rendszerhiba, vagy mi a szösz? - egyenesedtem fel magamban morfondírozva és felsóhajtottam, késemet pedig leengedtem. Visszanyitottam az inventory-m, a látvány viszont, ami fogadott, eléggé meghökkentett. Konkrétan lehidaltam, az üres helyeimre folyamatosan termelődött a bronzérc, ráadásul elég durva tempóban. Mi a jó...? Abszolúte nem vágtam, mi a fészkes fene folyik itt, de nem reklamáltam, nekem ez pont jól jött :3 Mihelyst megteltem, bezártam a menümet és kicsit vidámabban indultam vissza. Három aranygyűrűre elég érc jött össze, és a többivel is fogok tudni talán kezdeni valamit
Alig tettem meg azonban 20-30 métert és már megint bejelzett az észlelésem, ami kissé ingerelni kezdett. Biztos voltam benne, hogy megint kamu. Ja, csak mikor egy pár méteres jégfal megmozdult és rövidesen egy fiatal jégsárkány nézett velem szembe, az már úgy nem igazán volt vicces. Mi a francot keres itt egy 24. szintű szörny? Esélyem se volt, hiába álltam neki hangosan káromkodva menekülni. Szárnycsapásának ereje belerepített egy sziklába és megfosztott nem kevesebb, mint 49 életemtől, vagyis konkrétan lezúzta a páncélom és a piros zónába lökte az életcsíkomat. Nem volt mit tennem, menekülőre kellett fognom, így leakasztottam a teleport kristályom és a Teleport: Arbus paranccsal megléptem, mielőtt bezúzhatott volna. Szívem kábé a torkomban dobogott, így persze csak órákkal később vettem észre, hogy a sárkány megfosztott az ércszerzeményemtől is amellett, hogy az életemet is veszélyeztette. Bakker... hát ez szívás, de én oda vissza nem megyek, az tuti!


Mirika Észlelés jártassága sokrétűbb felhasználást enged, mint más játékosoké. Nem csak rejtőzködő mobokat vagy lopakodó játékosokat vehet észre vele, de érclátását is kiegészíti, hatékonyabbá teszi. Ezzel a passzív képességgel el tudja érni, hogy a rendszer az általa keresett ércek közelségét is jelezze számára, így lehetővé téve a számára leghasznosabb nyersanyagok összegyűjtését egy-egy küldetés folyamán.
Játéktechnikailag ércosztáskor csupán a ritka érceket kell kidobni, a normál ércek szabadon megválaszthatóvá válnak annyi kikötéssel, hogy egy ércfajtából legfeljebb 7-et találhat a karakter, és nem lehetnek magasabb tierben, mint ami alapból járna. 2. szintű Észlelés birtoklása esetén azonban már választható egy ritka érc is, 3. szintnél pedig kettő, de nem a kidobott ritkák tetejében, hanem helyette. Így ha az admin két ritkát dob és 2. szintű észleléssel rendelkezik Mirika, akkor egyet az admin, egyet pedig a karakter választhat meg; ha viszont nem dob ritkát, akkor hiába 3. szintű az észlelés, nem kaphat ritka ércet.