Miyanari Kana

Adatlap

Név: Miyanari "Mirika" Kana
Nem: lány
Kaszt: íjász
Kor: 16

Kinézet: 147 centi magas, a súlya ismeretlen. Alacsony és törékenynek tűnő termetéhez páratlan ruganyosság és mozgékonyság tartozik, testalkata arányos, végtagjai vékonyak és kecsességet sugároz mozgása is. Arcvonásai kifejezetten fiatalosak, bőre ápolt, barna szemei élettel telien csillognak. Hosszú, egyenes szálú, sötét haját többnyire két copfba fogja.
Öltözékét meglehetősen merészre alkotta meg, cseppet sem szégyelli azt, amivel a természet megáldotta. Fehér, ujjatlan felsője épp elég mélyen dekoltált ahhoz, hogy a férfi játékosok tekintete először ne az arcát, hanem a telt, de mégsem túl nagy kebleit találja meg, és elég rövid ahhoz, hogy a köldöke kikandikáljon. A vállrésznél topja enyhén fodrozott, és piros, nonfiguratív minták díszítik a ruhája ezen alkotórészét. Szellős, rózsaszín szoknyája mindössze combközépig ér, felszereléseit pedig egy szívecskés csattal ellátott, vékony övre tűzi. Lábára fekete combharisnyát húz, topánkája pedig ismét csak rózsaszín színben pompázik.

Jellem: Kana nagyon határozott és karakán egyéniség, aki szíves-örömest kritizál a maga bunkó stílusában, vagy éppen nőies és csinos külsejével szöges ellentétben ízesen káromkodik a harc hevében. Tapasztalt játékosként nem fél nyíltan osztani kezdőket és haladókat sem, ha olyan - szintjükhöz képest - amatőr hibákat követnek el, amiket ő sosem tett meg, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel így bánik; ha valakinek segítségre van szüksége és nem reménytelen eset, képes türelmesen és kedvesen magyarázni, sőt! Kifejezetten vezető alkat, aki többnyire tudja, mit kell tegyen, bár ez a játékszituáció még elé is komoly kihívásokat állított.
Amilyen karizmatikus, olyan számító is. Lányként megszokta, hogy a fiújátékosok körbefankodják, és az ingyen felszerelés érdekében nagyon gyorsan képes esetlen és gyenge játékossá alakulni. Ruháját is kifejezetten úgy alkotta meg szokásához híven, hogy az ujjai köré csavarja a fiúkat. A kemény külső mögött azonban egy érzékeny, bizonytalan lélek bújik meg, aki mindennél jobban vágyik arra, hogy elismerjék és hogy törődjenek vele, bármilyen formában.
Jellemében az erősebb negatívumok oldalán élen áll a makacssága. Nem hajlandó igazat adni másnak egy vitában, még akkor sem, ha önmagának belátja, hogy téved, emiatt képes elég komoly konfliktusokat gerjeszteni, hiszen elvárja, hogy meghajoljanak az akarata előtt. Olyakor-olykor tapasztalata is visszaüthet, hajlamos túlságosan alábecsülni az NJK szörnyeket, noha ez inkább csak akkor jellemző, ha szólózik, ezen körülmények között csapatban ugyanis átesik a ló túloldalára és túl óvatossá válik.
Ugyan karaktere szólóban is képes eredményeket elérni, mégis inkább csapatban, support kariként optimális a képességei miatt. Kiváló atlétikai erényeit csak rövid távon tudja használni, hamar elfárad a harcban és nem alkalmas a frontvonalra sem. Éppen ezért aktívan keres megbízható játékostársakat, akiket támogathat. Célja egy erős céhet alkotni és túlélni ezt a rémálmot, amibe került... lehetőleg elsőként.

Képességek

Power Arrow: A nyilait energiával tölti fel és ha egy szövetséges játékost eltalál vele, annak az Erő képzettsége +2 pontot kap egyetlen támadás erejéig. A bónusz időtartama minden második szinttel nő egy támadással (tehát pl 3. szinten már két támadást tápol fel); mértéke pedig szintenként +1 ponttal növekszik, de a célpont játékos szintjénél legfeljebb két ponttal lehet magasabb a bónusza. Azaz hiába van Kana 6. szinten, azaz adhatna +7 Erőt valakinek, ha a játékostárs csak 2. szintű, akkor csak +4 pontot kaphat meg.
A rendelkezésére álló nyilak száma megegyezik a Speciális Képességre tett pontok számával, de egy célpontot legfeljebb kétszer tápolhat fel egy óra alatt, a bónuszok nem halmozódhatnak, és óránként kap vissza egy elfogyasztott nyilat.

*Lévén nem ismerem a fejlődés sebességét, így nyugodtan sikítsatok, ha ez így sok lenne.

Előtörténet

16 éve születtem egy japán nagyvárosban egy napsütéses nyári napon. Csak apám dolgozott, szóval nem vetett fel minket a pénz, de azért hiányt sem szenvedtünk semmiből, mivel elég jó fizetést kapott karakter designerként egy animés stúdiótól. Már kiskoromtól kezdve meg kellett tanulnom felelősségteljesen viselkedni, lévén anyám immunrendszere egy kórnak köszönhetően nagyon gyenge volt, és sokat nyomta az ágyat. Én is örököltem a betegségét, de szerencsére a tüneteim sokkal enyhébbek, így hétköznapi életet élhettem, leszámítva hogy egy árnyalatnyival gyakrabban kapok el kisebb-nagyobb betegségeket és nagyon fáradékony vagyok.
Mire általános iskolás lettem, addigra már egyedül is el tudtam látni a ház körüli teendők többségét, bár a jegyeim nem voltak valami jók, mivel nem volt sok időm tanulni. Ami azt illeti, nem is érdekelt a tanulás, anyám is folyton azzal tömte a fejemet, hogy a nagybetűs élethez tökre nem kell az a sok marhaság, amit a suliban belénk nyomnak. Így mihelyst belejöttem a házimunkába, tanulás helyett inkább kerestem magamnak hobbit, és végül az atlétika mellett kötöttem ki. Tehetséges ugrónak bizonyultam, csakhogy a kórom megakadályozott abban, hogy ki is bontakozhassak. Annyi hasznom volt belőle, hogy erős rúgók fejlődtek a lábamban és ha rövid távú erőkifejtésről volt szó, akkor cseppnyi problémám sem volt. Imádtam mozogni, különösen fára mászni, és ez még most is nagy hasznomra válik.
12 évesen vonzotta be a figyelmemet apa munkája, azonban én nem az animék világa felé fordultam végül, hanem a játékok felé. Marha furán hangozhat, hogy egy olyan mozgásbuzi valaki, mint én, fogja magát és bevackolja magát a szobájába gombokat meg billentyűzetet nyomogatni, de evvan, beszippantott a cucc. Kábé fél év alatt találtam rá az MMORPG-k világára, és a kezdeti bukdácsolás után szépen lassan rájöttem, hogy ez nekem egész jól megy. Lány lévén elég komoly érdeklődést kaptam, így mindig könnyen találtam csapatot magamnak, ráadásul úgy, hogy a legtöbb játékban idővel elnyertem a klántársaim tiszteletét, és vezetői szerepet kaptam a magasabb szintekre érve. Megismertem pár klassz társaságot, jól szórakoztam, stb. Annyira a suliban nem örültek neki, hogy egy-egy napot a játék miatt kihagytam, ráadásul a jegyeim továbbra is szarok voltak, de persze ott nem tudták, hogy milyen életet élek otthon. Amúgy tök népszerű lettem így a középiskola kezdetén, köszönhetően a közvetlen viselkedésemnek és a határozottságomnak, csak amiatt féltem, hogy kitudódik az otakuságom és gáz lesz belőle.
Viszonylag jól sikerült kiegyensúlyoznom az iskolai életet az otthoni teendőkkel és a játékkal, ám ahogy egyre kevésbé jelentettek kihívást a hagyományos MMORPG-k, úgy untam meg őket fokozatosan. Az érdeklődésemet pont ezért ragadta meg a Nerve Gear rendszerére készített SAO. Noha magával a Nerve Gearrel még nem találkoztam előtte, mégis kíváncsi voltam, hogy milyen lehet azon a bigyón keresztül játszani egy ilyen játékot, szóval jelentkeztem béta teszternek, és hatalmas mázlival be is kerültem aközé az ezer játékos közé, akik kipróbálhatták. Egyszerűsége ellenére az újdonság ereje meggyőzött róla, hogy játszani akarok vele, és lelkesen részt is vettem a bugirtásban. Jól megszokott játékstílusommal ugyan nem tartoztam az éljátékosok közé, és nem is figyeltem rá, hogy ott legyek, ám nagyjából sikerült kitapasztalnom, hogy mi működik és mi nem. Segítettem létrehozni a kezdőknek szóló útmutatót, és az volt a tervem, hogy majd az éles kezdésnél bekeményítek, csakhogy keresztül húzták a számításaimat.
Csak a főtérre kerülve vettem észre, hogy nincs kijelentkezésre szolgáló gomb, sokan másokkal ellentétben azonban nem estem pánikba a bejelentésre. Egyszerűen nem fogtam fel elsőre, hogy mibe is cseppentem, és csak órákkal később esett le, hogy nem lesz ki ápolja anyámat amíg apa haza nem ér, vagy hogy ha nullára esik a HP-m, akkor... akkor mi lesz... Aznap éjjel olyan sírógörcs fogott el, mint még soha, azt is megbántam, hogy annakidején rákaptam a játékra, nem csak azt, hogy bevállaltam az SAO-t. A saját szobám négy falát akartam látni, és még ahhoz sem volt merszem, hogy a józan eszemet követve elhagyjam a Kezdetek Városát, annyira féltem tőle, hogy útközben elkövetek valami hibát és elfogy az a kevés életem, ami van. Ha újraoszthattam volna, a legtöbb pontomat a HP-mre teszem, és nem arra törekszek, hogy magas sebzéssel gyorsan és könnyedén farmoljak amíg el nem érek egy tisztességes szintet, de már késő volt. Máris társakra volt szükségem, akik képesek megvédeni, amíg én a hátérből zúzok, csakhogy a bétában szerzett ismeretségeimmel kitörölhettem, minden klántag béna volt, nem olyanok, akikre rá mertem volna bízni az életem. Borult a stratégiám és akkorát szívtam, mint egy torkos borz >.>