Urbus

//Chan és Jay :3//
Végül tényleg nem moshattam meg senkinek se a hátát, még a cicust sem látom. Pech.. de legalább tetszik nekik is a fürdő. Jay kicsit óvatosnak tűnt a beszállásnál. Mintha minden mozdulatát kétszer is meggondolná. A hatalmas gőzfelhő miatt alig látom őket tisztán, talán kissé túlságosan is nagy.
- Örülök, hogy tetszik, mondtam, hogy Isteni dolog az onsen. - kacagtam el magam. Csak a végén nehogy itt verjék el az összes megtakarított pénzüket. Bár nem mintha olyan drága lenne, és szerintem én is sok időt el fogok itt tölteni, főleg ha véglegesen is a városba költözök.
- Nektek mi a véleményetek a játékról? Én kezdem úgy érezni, hogy soha sem fogunk kijutni. - hoztam fel a sokakat kellemetlenül érintő témát, nem is tudom mért. De talán érdekel, hogy ők hogy érzik magukat idebent. - Eleinte nekem kicsit hiányzott a külvilág, de már egészen hozzászoktam az itteni élethez. - Bár nem sokban különbözik a kinti életemtől, csak itt kicsit meg is kell dolgoznom a dolgaimért néha napján. Amíg hallgattam az ő véleményüket elképzeléseiket, elkezdtem játszani a vízzel. Kisebb hullámokat keltve a lábaimmal, amik néha talán túlságosan is nagyra sikerültek és kilötyögtek. Csak nehogy a kiszállásnál ez miatt dobjon valaki egy szaltót...A szemeim hozzá kezdtek szokni a gőzhöz és már kezdtem átlátni rajta, valami egy törölközőkupacból egy tál tejet lefetyel. Csak nem a cicus bujkálna ott? Biztos finom lehet...és a cica is...
- Mondd, Chan, milyen íze van a cicádnak? - kérdeztem tőle halál komoly hangon. Biztos mennyei ragu lenne belőle. - mondd csak, odaadnád esetleg, hogy kipróbálhassak valamit? mondjuk...egy ragut... - a ragura már elnevettem magam.

//Jun és Jay :3//

Hmm..
Mrrrr...
Hmrrrr....
Isteniiii:3 Úgy is mondhatnám, ellenék itt egész nap, ázva a jó meleg vízben, nem törődve senkivel és semmivel, nem idegeskedni, nem hepciáskodni, nem gondolkodni. Csak Jun kérdő hangsúlyának hatására kezdem hegyezni fülem a külvilág felé is.
-Én még talán örülnék is, ha sosem jutnánk ki. -válaszolom mosolyogva, kicsit megmozgatja a vállaimat is. -Csak a családom hiányzik, meg az igazi macskám. Más úgy nem igazán.
Aztán kíváncsian hallgatom Jay válaszát is, már ha megteszi. Erről igazából nem is beszéltünk még, amióta megtaláltuk egymást végre, bár én arra tippelek, ő a kijutás mellett fog szavazni. Fogadunk, Richard Parker? :3
Jun következő kérdése után viszont a lefetyelés is abbamarad a törölközőkupac mögül és halk morgással jelzi a tulaj, hogy egy bizonyos valaki szakadjon már le róla, mert kezdi unni a hülyeségeit. Jómagam csak eltöprengek, hümmögve-fejbólintva, de nemigazán tudok válaszolni, így csak széttárom a kezeimet.
-Nem tudom, milyen íze lehet. Nem vagyok kínai, hogy macskát egyek. -aztán kicsit szigorúbbra veszem a hangsúlyt. -Én nem, nem adom kölcsön. Csinálj ragunyúlból ragut, de Álomkelő-ragut nem kapsz. -nyújtom ki a nyelvem és visszasüppedek a békés vízbeli világba. Mintha egy elszaladó kisördögöt is látnék a bokorban, talán többet is, de nem is figyelek rájuk igazán; úgyse az enyémek.
Jun hullámainak hangjai viszont lassan elringatnak a gondolataimban. Feldereng szemeim előtt a végtelen óceán és a csónak a tigrissel, aki épp jóízűen lefetyel valamit maga előtt. Vajon milyen könyv illene egy onsenba, olvasnivalónak? Talán pont a Pi Élete, a sok vízzel és hősséggel, de talán valami más is megtehetné. Mondjuk valami tengerészes-kapitányos, olyanokat úgyse olvastam sokszor.

//Chan és Jun//

Hát, jómagam a vizet isteninek nem mondanám, mert kezdek lassan főtthúsú Jay lenni, de azért én is jól érzem magam bent.
Mikor végighallgattam Chan válaszát a játékkal kapcsolatban, hogy szeretne itt maradni, pontosítva örülne, ha nem jutnánk ki, belül egy kicsit fájt.
- Igaz, itt az élet sokkal könnyebb, mint odakint. Itt megszerezhetsz könnyedén magadnak bármit, sokkal könnyebben mint odakint. Ha órákig ölsz szörnyeket a mezőn, vagy bárhol, összeszedhetsz annyi pénzt magadnak, amiből megveszel egy házat idebent. Ráadásul itt nap mint nap együtt lehetek Channal, nem vagyunk elválasztva egymástól, azt csinálunk, amit csak akarunk. Nem kell félned attól, hogy nem lesz pénzed rezsire, vagy kirúgnak a munkahelyedről, vagy lebénulsz nyaktól lefelé egy baleset folytán. Csak attól kell félned, hogy valaki megöl. Valaki vagy valami. De őszintén, mégis szeretnék kijutni. Sok dolog van még a valódi világban, amit szeretnék megtenni és nagyon remélem, hogy kijutunk innen. Meghalni pedig nem akarok itt a játékban.
Jun macskaragú említésére fura érzés támad a fejemben, mintha hallanám Álomkelő gondolatait a morgásán keresztül. Ezt el is mondom mindkettejüknek:
- Jun, ÁK ezt üzeni neked: Ha csak egy ujjal is hozzám mersz érni, szétkaparom az arcod és cafatokra szedlek, amíg csak lélegzel! Tudod, kiből főzzél te ragut! Fogjá' magadnak egy galambot aztán süssed ki azt, vazze'!
-mosolyodom el hirtelen. - Te lány, neked meg köszönöm a tejet, többször is gondolhatnánk erre.
Hogy hogyan érthettem meg azt amit mond? Passz. Lehet, nem is értettem, csak bemeséltem magamnak.
Mindenesetre én is visszamerülök a vízbe, kicsit megsimogatva Chan hátát meg egy puszit is nyomtam az arcára.
Vajon tényleg nem fogunk innen soha se kijutni? Nagyon remélem, hogy de. Nem akarok ebben a világban eltűnni, mégha sokaknak nem is hiányoznék odakint...

// Chan és Jay :3//
Érdeklődve hallgatom végig mind a két fél elgondolását. Channal ellenben én cseppet sem hiányolom a családom, sőt pontosan ugyanaz van mintha kint lennék. Talán az az egy különbség, hogy nem halmoz el senki csak úgy ajándékokkal, hanem kell hozzá egy kicsit dolgoznom is...
- Talán igazad van, egy ragunyúl jobban esne mint a cica. - majd meghallgattam Jaytől Álomkelő gondolatainak fordítását, ami megnevettetett. - Nem is tudtam, hogy beszéled a nyelvet. - lepődtem meg, majd Álomkelőt kerestem a tekintetemmel, aki kicsit sértődötten sőt egyenesen bosszúsan néz rám. Egy ideig szemezgetünk egymással, majd visszatér a tejecskéjéhez, én pedig a többiek felé fordulok. De mintha valami más lenne, Jay kezd vörösödni, Chan pedig egyre jobban ellazult. Szinte már ki sem látszik a vízből...Sőt én is mintha erőtlenebbül érezném magam. Mióta is vagyunk a vízben? Tíz perce már biztos...
- Szerintem jobb lenne ha kiszállnánk, mielőtt még valaki rosszul lesz a víztől. - javasoltam aggodalmaskodva. Főleg Chan miatt aggódva, remélve hogy még nem késtem el a figyelmeztetéssel. Elég ciki lenne, ha ezzel tenném tönkre az első onsen élményüket. Ha nem sikerül kikelteni a vízből akkor megrázom kicsit, vagy akár kihúzom a vízből.
- Később ha gondoljátok még visszanézhettek szerintem estére sem lesz bezárva, szóval eltölthettek néhány romantikus percet kettesben- javasoltam közben perverz mosoly rajzolódott az arcomon, majd próbáltam a kissé nedves törölközővel takargatni magam. - Most egy kis hideg vízzel öblítsétek le magatokat, nehogy rosszul legyetek. - mosolyogtam rájuk, majd elindultam én is mosakodni. Álomkelő közelében egy mosolyt engedtem felé, amire szinte biztosan fúj, főleg az utóbbi kis malőrök miatt...Ez a fürdőház majdnem olyan jó volt mint az emlékeimben élő volt. Már megérte kiadni érte azt a pár aranyat, és a tej sem lehet rossz, főleg ha Álomkelő ennyire szereti. Hmm hideg tejecske, már alig várom. Már a gondolattól is összefut a nyál a számban.

//Jun és Jay :3//

-...Hülye...
-Egyetértek. -bólintok még mindig cicamosollyal az arcomon, és bár a választ Richard Parkernek címeztem, valaki biztos magára veszi, tekintve, hogy őt csak én hallom. Egyébként is, tigrisem, hol van az aranyam? Legszívesebben kezdenék vitatkozni Jay-el a kijutást illetően, de túlzottan is jólesik a fürdő ahhoz, hogy ilyen piszlicsáré hepciáskodással elrontsam. Hisz annyiban nincs igaza, hogy itt könnyebben halhatunk - szerintem még nehezebben is. Itt akkor halsz meg, ha valaki megöl álnok módon, mert nem figyelsz oda, vagy ha lecsap a boss. Odakint meg az is elég, ha valaki túl sokat ivott a kelleténél a volánnál.
Gondolataimba merülve lebegek tovább  
Lebegek és nézek a felhőket a narancssárga égen, mellettem a csónak, benne a tigrissel. Nincs semmi más, csak én meg Richard Parker. Így vagyunk egy darabig, amíg valaki meg nem bökdös és mintha a távolból szólna Jun hangja, hogy ideje kiszállni.
-Nemáá'... -húzom el a szám. Harcolnék tovább, hogy én mégpedig maradok még, mert jólesik, mikor Richard Parker megint megszólal.
-Hallgass rájuk.
Cöh. Najó. Viszont arra választ fogsz adni este, hogy miért hallak itt többször annak ellenére, hogy mentálisan teljesen jól vagyok, nincs se adrenalin, se félelem.
Jaybe kapaszkodva, és igen kelletlenül végül kikecmergek a vízből, de mikor meghallom, hogy zúdítsuk le magunkat hideggel is, legszívesebben ugornék vissza. Utálom a hideg vizet, én a meleget szeretem, pont azt a hőfokot, amilyen az onsen víze. Odahaza is olyan forró vízben szeretek fürdeni, amiből Jay sikítva ugrik ki. Talán emiatt nem is követjük a mondást, hogy "spórolj a vízzel, fürödj a pároddal"?
Hirtelen zúdítom magamra a hideget, hogy lehetőleg minél kevesebb ideig maradjak alatta, ami talán fél másodpercet sem tesz ki, és már törölközök is, hogy ennek a legutolsó lépésnek még az emlékét is elfeledjem, és maradjon csak a jó forró onsenes emlékem.
Meghajlok Jun előtt, ahogy azt az animékben már sokszor láttam, miközben magam mellé utasítom a macskámat is. -Köszönjük, Jun drága. ^^

//Chan és Jun//

Immáron puhára főve figyelem Jun válaszát, miszernt a ragunyúl jobban esne, mint a cica. Hát, az tuti.
-"Nem is tudtam, hogy beszéled a nyelvet. " szólt Jun, mire kicsit értetlenül néztem.
-Hát, őszintén szólva, én se tudtam róla, csak most derült ki. De az is lehet, csak véletlen volt ^^; - vakargatom kicsit a fejemet "cikisen".
Jun szemezgetett ÁK-val egy kicsit, én pedig szerelmemet néztem meg kicsit alaposabban. Mármint ami a vízből kilátszott. Tehát az arca, csukott szemmel, az igazi nyugodtság arca. Mintha semmi nem lenne ezen a világon most az onsenen kívül. Ismerem már szegényt, annyira bele tud merülni valamibe, hogy aztán az ember nagyon nehezen tudja kirángatni belőle. Hiába, ő ilyen.
Jun javaslatára, hogy szálljunk ki, egyetértően bólogatok. Arra, hogy néhány romantikus percet eltöltsünk viszont kissé a fejemet rázom. Ezt talán nem publikusan kellene.
Kis hideg víz, kis hideg víz. Channal együtt kikászálódtam a medencéből, fogva a kezét és próbáltam minél jobban támogatni, mert tudom, ha sokáig vízben vagyunk, utána sokkal nehezebbnek érezzük magunkat.
Egy újabb kis "zuhany" után pedig én is megköszönöm Junnak, hogy megfőhettem :DHabár én nem hajolok meg, de kicsit biccentek.
- Jaja, köszi szépen,  jobb volt, mint amire számítottam.
Ekkor már Álomkelő is hozzánk csapódott Chan hívására, én pedig elmélyedek azon gondolataimban, vajon mi fog történni velünk holnap. Hisz itt minden nap történik az emberrel valami. Egyszer onsenbe megy, másnap legyak pár disznót, és csak telnek a napok, hetek, hónapok. Vajon mennyi ideig leszünk ide bezárva?
Egy biztos: aki ezt a játékot tervezte, azt akarta, hogy az itteni emberek majdhogynem teljes életet tudjanak élni...

// Chan és Jay :3//
Kicsit nehézkesen de végül sikerült Chant is visszatérítenünk közénk, és végül mindannyian leöblítettük magunkat. Egy villámgyors de alapos törölközés, a ruhákat magamra kaptam, mielőtt még bárki olyasmit látna amit nem lenne szabad. Vagyis talán inkább megrémisztené őket. Kicsit elkuncogtam magam. Majd Chan és Jay megköszönték a kellemes onsen élményt, amire én is meghajoltam, egy széles mosoly kíséretében.
- Én köszönöm, nagyon jól éreztem magam, főleg a délelőtti kis randinkon. - kacsintottam csábosan Álomkelőre, majd Chanra. Mindig is szerettem félreérthető helyzeteket kialakítani. Már köszöntem is volna el a többiektől és mentem volna a szobácskám felé amikor eszembe jutott, hogy valami kimaradt.
- Mindenki állj! - szólítottam le őket. - majdnem kimaradt a legfontosabb dolog! - majd megragadtam a kezüket és a pult felé igyekeztem ahol rögtön rendeltem magunknak egy-egy üveg tejecskét. Természetesen végül négy üvegcse lett, nem lenne szép kihagyni a cicust, főleg azok után hogy ígértem neki is. Amint az eladó kihozta nekünk odagurítottam neki azt a pár aranyat majd Chanék kezébe nyomtam az üvegeket.
- A fürdőzés után mindig jól esik egy kis friss tejecske. - amint kimondtam azzal a lendülettel lepattintottam a tejes üveg tetejét és már meg is húztam. - Áh! Isteni. -majd letöröltem a szám széléről a tejbajuszkát. - Remélem majd máskor is összefutunk így közösen. Közös vadászat vagy kirándulás keretében. - A fáradtságtól már nem igen láttam, és a forróvíz is elvette az erőmet, itt lenne az ideje felavatni a szobát amit kivettem. Majd egy újabb meghajlás kíséretében elköszöntem tőlük.
- Én most nyugovóra térek, szép estét és köszönöm a mai kalandokat. - éppen indultam volna el amikor eszembe jutott egy apróság. Jay felé rohantam és megpróbáltam halkan csak neki hallhatóan súgni a következőket. - Elfelejtettem mondani, az a hír járja, hogy az onsen vize javít a teljesítő képességen, és nem kell visszafognod magad nincs hallgatózás jártasságom. - majd hátrébb ugrottam és felrohantam a lépcsőn.
- Sziasztok! Jó éjt neked is cicuuus~♪ - Egy kis béke és nyugalom, pihe puha párnácskák és alvás. Jó hosszú alvás.

// Köszönöm a játékot :3 Bármikor vevő vagyok egy újabbra^^//

//Jun és Jay :3//

Vissza akajok menni, olyan jó meleg volt T_T
Igaz, ahogy hűl le a testem, úgy múlik a szívfájdalmam, hogy ki kellett végül kászálódjak a medencéből. Viszont: holnap is lesz nap, vagy ha nem is olyan hamar, később még ellátogathatunk ide. Mondjuk kettesben. Ha nem is onsenbe, akkor valami más romantikus helyre.
Ha egyszer elkap a merengés, akkor abból nem egyhamar szoktam szabadulni, még öltözködés közben is jár az agyam. Úgy érzem magam, mint akit kicseréltek, ami betudható a gyógyító víznek is akár. Mégis van valami olyan érzésem, hogy alig egy-két nap és megint jönni fog valami, ami visszazökkent.
..Minek aggódom ilyesmiért? Miért törődöm a jövővel? Csak most döbbenek rá, hogy hol is vagyok és milyen helyzetben.
Más lányok már a gondolattól is rendre romantikus hangulatba kerülnek. Én bezzeg csak akkor, amikor már a küszöbön állunk. Már hetek óta újra együtt vagyunk, de még csak most fogom fel a dolgot. Ennyire elmerültem volna a harcban és a fejlődésben?
-Mindenki állj!
-Jaj, igenis! -vágom magam haptákba, és nézek, hogy most mi lehet. Szó szerint megijedtem, de szerencsére semmi komoly, csak Jun kedveskedik nekünk még utoljára. Istenem, belepirulok már lassan, annyi mindent kapunk tőle. A valóságban miért nincs több ilyen ember? És az biztos, hogy ezt rettentően meg fogom neki hálálni... mondjuk majd engedem, hogy megmossa a hátam
Bár önmagában nem szeretem a tejet, ezúttal igaza van, jólesik. Igaz, csak a felét iszom meg, a másik felét odaöntöm ÁK-nak, aki boldogan lefetyel és pillanatok alatt bepuszilja az egész adagját. Kicsit mintha gondolkodna, mereven néz fel Junra, aztán félig-meddig hozzádörgölőzik a lábához, hogy rögtön ugorjon is az enyém mögé. Sunyi mosollyal kísérem figyelemmel a jelenetet, aztán Jun még súgott valamit kedvesemnek, hogy ugrabugrálva visszavonuljon a szobájába.
-Szia neked is, és köszönjük! <3 -integet egy sort, majd megragadom Jay karját és alig várom, hogy mi is beérjünk a szobákba. -No, mit sugdosott neked? -kérdezem széles mosollyal, ahogy azt szoktam. Közben az agyam tovább dolgozik mindenféle esti program kigondolásán.
Ritkán kerülök romantikus hangulatba, de akkor nagyon. :3

//Szintúgy :3 Még a végén eléred, hogy ÁK megkedvel téged //

Gyors öltözködés, és már kinnt is voltunk az onsen vizes területéről. Szárazan, melegen jöttünk ki az öltözőből az előtérbe. Lassan elköszöntünk hát Juntól és indultunk volna kéz-a-kézben Channal a szobánk felé, mikor Jun ránkszólt:
-"Mindenki állj!"
Meg is ijedkem kicsit, hogy most miafenevan, mit akar még tőlünk. Szívem itt mellettem egyből vigyázállásba vágta magát, mintha egy katona lenne.
Aztán mikor megkaptuk a tejet, meglepődtem: hideg tej, csak úgy? Hát egye fene, szeretem a tejet, meg szomjas is vagyok. Lassan, kortyokban ittam, még láttam, ahogy ÁK hozzádörgölődzik kicsit Jun lábához, talán a plusz tejadagért.
Az utolsó kortynál tartottam, Jun elköszönt szépen tőlünk, majd odasúgta nekem:
-"Elfelejtettem mondani, az a hír járja, hogy az onsen vize javít a teljesítő képességen, és nem kell visszafognod magad nincs hallgatózás jártasságom."
Majdhogynem kiköptem azt a kis italt, ami még a számba volt, de "megúsztam" egy félrenyeléssel és egy kis köhögéssel.
Furán néztem Junra, csakhogy éreztessem vele: furcsa vagy.
Egy lány nem nagyon szokott ilyesmiket mondogatni. Nagyon furcsa. Viszont mindenesetre, elindított bennem egy kis fantáziálást Chan felé...
-Oké, köszi, szia, majd még találkozunk!- köszöntem el én is végül Juntól.
Ekkor ért egyből szerelmem kérdése, vigyorgó arccal:
-No, mit sugdosott neked?
Kicsit elpirultam, mert fantáziám egyből jobban elindult. Nem is azért, mert teljesítménynövelő az onsen, hanem mert, ha jól tudom, itt ha nincs hallgatózás képességed, senki nem hallja azt, ami a szobában van, hacsak nem kopog be.
-Semmi különöset cica... csak egy kis dolgot. Menjünk be a szobába, majd bent elmondom... - az utolsó szavakat szinte már a fülébe suttogom bele, majd egy apró, puha csókot adok a nyakicájára és picit megharapom a fülcimpáját. Úgyse látja senki....

//Én is köszönöm, és bocsi, hogy többször olyan sokat kellett várni rám ^^;//

//Jay :3//

-Hugi, én szeretem ezt a helyet! Minden olyan zöld! -ugrálok örömömben a város felé vezető úton. Picikét bejártam a mezőket, de tényleg csak pirunyit, mert már este van és ilyenkor sok az ismeretlen mob odakint. Hugi csak hümmög a szokásos mogorvaságában, mert ő jobban szereti a vér vörös színét, mint az én hajam zöldjét.
Na, már csak ezért is nem akarok visszamenni az első szintre, ott nincs ennyi zöld, és így jobban tudlak idegesíteni téged. Hugi, még mindig nem akarsz eltűnni a fejemből?
~Soha.~
Oké, ahogy akarod, de nem foglak kiengedni.
Délután amúgy akartam én küldizni, hogy eléggé kifáradj te is és most aludjunk, de valami cicafüles lány elragadta az utolsót a tábláról, én meg nem mertem odamenni, hogy megkérjem, had csináljam meg én. Lesz majd később is küldi, és majd akkor azt megcsinálom és akkor hármas szintű leszek! Az nagyon jó lesz, mert talán a hármas szint még zöldebb, mint ez, és akkor éghetsz a rosszindulatodban, Hugi
Dúdolva ugrálok az utcaköveken, mindig próbálok a lámpák fénye alá kerülni. Odahaza a Kezdetek Városában az árnyékban bújtam meg mindig, mert vadásztam, de most nem akarok vadászni senkire meg semmire.
~Én viszont majd fogok, később.~
-Ha meg rajtam múlik, akkor soha! -kuncogok és tovább ugrálok a köveken, egészen addig, amíg meg nem látok valakit az utcán.
Ismerős, mintha láttam volna már valahol. Szemüveges, de nem tudom, honnan rémlik, hogy ki ő. Puszit ad annak a cicahajúnak, aki elcsente előlünk a küldetést, aztán a cicahaj eltűnik pár kattintás után.
Tehát most indul arra a küldetésre, nyuu T_T
Félredöntött fejjel nézem még mindig a fiút, mert tényleg nagyon ismerős, de nem tudom, honnan. Rá akarok jönni, de nem megyek oda kérdezni, mert még hülyének fog nézni és azt nem akarom.

//Saya//

A tegnap esti onsenes élmény utàn elég sokàig aludtunk Channal, kifárasztott a nap is, meg azt este is.
Dél körül azért már felkeltünk. Egy gyors ebéd utàn kimentünk a főtérre,  hogy megnézzük, hogy van-e valami küldetés. Volt is, de csak egy mindössze, és olyan, amit sajnos csak egyedül lehet megcsinálni. Így hát szerelmemnek átadva a stafétabotot, hozzá úgyis jobban illett a dolog. No, sebaj, lesz itt még küldetés. Viszont csak este indul majd el, addig még sokmindent lehet csinálni. Bevásároltunk minenből, ami kellhet majd neki, és sokkal hamarabb eltelt az a pár óra, mint számítottam. Így hát este kikísértem a küldi indulási helyéről, sok sikert kívántam páromnak, még egy gyors puszit is adtam neki szerencsehozónak, aztán pár klikk után, gyönyörű fényeffektekkel elteleportált a szemem elől.
Miután elment, furcsa érzés volt a nyakam körül: mintha valaki figyelne. Nem volt valami nehéz észrevenni az illetőt, egy zöld hajú kislányt, aki egy szál fehér ruhában,  félredöntött fejjel és szomorú tekintettel bambult felém egy lámpa alatt. Hát, biztos nem egy nagy rejtőzködőmester a kicsi, nevetem el magamban magamat. Szegény.. vajon hány éves lehet? Egyedül van itt a SAO-ban? De akkor hogy élhette túl eddig? Valami itt nagyon furcsa, mintha valahol már egyébként is láttam volna ezt a kislányt. Mindenesetre szép lassan odasétálok komótosan, kicsit közelebb érve már integetve is.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de ismerjük mi egymást valahonnan? Engem Jaynek hívnak egyébként. Észrevettem, hogy nagyon néztél minket  Minden rendben? - kérdeztem, mintegy talán túlságosan is aggodalmaskodva. Ez van, ilyen vagyok, nem tehetek róla, ilyen a természetem, aggódok az emberekért akkor is, mikor nem kéne.

//Jay :3//

Hugi sutyorogni kezd, mindenféle gonosz dolgot. Érzem, ahogy a rosszindulata lassan ellepi az egész fejemet, és mintha csápokkal ölelné körbe a fejem, hogy átvegye az irányítást.
~Nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Hisz tudod, az éjszakák az enyémek. Had vadásszak, csak picit. Nem tart sokáig, hisz nézd; a buta kis áldozat már jön is felénk. Micsoda hülye egy képe van, bamba, mint egy őz. Nővérkém, had szórakozzak, csak egy kicsit. Ígérem, nem fogom megölni, csak sárga leszel egy kicsit megint.~
Lehunyom a szemem. Nem, Hugi. A válaszom: nem.
- Szia, ne haragudj, hogy zavarlak, de ismerjük mi egymást valahonnan?
Nem.
- Engem Jaynek hívnak egyébként. Észrevettem, hogy nagyon néztél minket  Minden rendben?
Nem! Hugi, nem! Menj szépen vissza a helyedre és hagyd békén az agyamat!
De nem teszi. Az a ködszerű valami jelen van, látom, ahogy vigyorog rám, a vörös szemei villognak, és szőke fürtjei mocskosan hullanak a vállára. Kivillannak fehér fogai, ahogy odalép a fiúhoz.
Ne tedd...
Úgyis csak képzelődöm, de akkor se tedd, kérlek!
~Miért ne? Ez csak egy buta őzike. Finom ragu lesz belőle, és aztán a cicafület is megehetjük.
Emlékszel cicafülre, nem igaz? Ő volt az, akit először akartunk, akkor még közösen, megölni, de a pókja elkergetett minket.
De most itt ez a srác. Láthatólag közel áll hozzá. Nem tart sokáig.~
Nyújtja a kezét, amit csak én látok. Legszívesebben ráugranék, de tudom, hogy ő nem létezik. A Hugi nem létezik. A Hugi nem létezik. A Hugi nem...
Le kell őt győznöm! Tudom, mit akar, látom. Megöli a fiút. Aztán megöli a lányt. És megöl engem is.
Nyitom a szám, de nem jön ki hang a torkomon. A Hugi nem engedi, de a lábaim fölött még nincs irányítása. A Jayhez szaladok - ez a neve, ugye? Már nem is emlékszem -, szinte nekiütközök és olyan erősen markolom az ingét, belefúrva az arcom, ahogy csak lehet, de széttépni nem akarom.
Behunyom a szemem és azt képzelem, hogy egy nagy legyezővel kergetem vissza a Hugit a helyére.
Így telik el tán egy perc. Remélem, a Jay addig nem kergetel. Aztán a Hugi lassan visszavonult, elhalkult, eltűnt, csak a jelenlétét éreztem egy kis gombócba gyűrődve az agyam legmélyén. Kinyitottam a szám: ismét volt hangom, még ha reszketeg is.
-B-B-Bocsánat...
De nem engedem el, nem emelem fel az arcom. Olyan jó így lenni most.

//Saya//

A kislány, miután hozzászóltam, nagyon furán viselkedett, megdermedve állt, mikor odasétáltam, a semmibe meredve, kérdésemre nem is válaszolt, mintha nem is hallotta volna. Magába meredve állt ott, kicsit kezdtem már kellemetlenül érezni magam. Egyszer azonban csak elkezdett rohanni felém teljes erővel, de nem volt veszélyérzetem ezzel kapcsolatban: meg eléggé meg is lepett eme lépésével. Nekem ütközött és, mintha sírna, belefúrta a fejét az ingembe, és úgy csimpaszkodott rajtam, minthogyha az élete múlna ezen.
-Héhéhé, mi a gond kislány? - nem is kicsit megrémülve kérdeztem, de nem válaszolt, csak még jobban szorított.
Ennek a lánynak segítségre van szüksége, de hogyan tudnék segíteni, egyáltalán mi baja lehet?
Hogy egy percig vagy egy óráig álldogáltunk ott a lámpa alatt, fogalmam sincs.
Egyszer viszont hangot hallottam, ami a lánytól jött:
"-B-b-bocsánat..."- mondta remegő hangon.
Nem tudtam semmit sem mondani erre. Kezemet a fejére tettem, megsimogattam, és egy kicsit magamhoz szorítottam.
- Semmi baj. Először is nyugodj meg, aztán meséld el, mi a baj. Rendben? - szóltam minél kedvesebb, nyugodtabb hangon.
Még egy kicsit hagytam, hogy szorítson, hogy lenyugodjon, majd mikor már megenyhült kicsit, mégegyszer megsimogatom a fejét, majd odahívom az egyik padhoz, hogy leüljünk és elmesélhesse, mi történt vele. Odanyújtom mosolyogva hát a kezem neki, és csak annyit mindok:
- Gyere, keressünk egy ülőhelyet, aztán beszélgessünk egy kicsit. Okés?

//Jay :3//

Deja vu, nem is, dupla deja vu érzésem van, tudjátok, az olyan, mint mikor úgy érzem, valami megtörtént, ami már szintén megtörtént valamikor egyszer. Valami a fejemre nehezedik, és már kezdek megijedni, hogy a Hugi az, de nem, csak a Jay simogatja meg a fejem.
És valaki már simogatta régen, de nem tudom, kicsoda.
Zöldet látok, zöld padlót, zöld szobát, és egy alakot. Láttam már valamikor, de nem tudom, ki ő. Mosolyog és a fejemet simogatja, azt mondja, "Semmi baj, Saya". De én csak a játékban vagyok Saya...
~Biztos vagy te abban?~
Hugi nem moccan, de tudom, hogy csak arra vár, mikor gyengülök el megint. Ő folyton ilyen, kis gonosz. Bár kitéphetném magamból és mehetnék tovább nélküle. Mindegy, az a lényeg, hogy most visszavonult, és elengedhetem a Jay bácsit.
-Izé... köszönöm... és bocsánat. -hebegem, és megfogom a kezét, hogy a padhoz mehessünk. Még soha senki nem vezetett kézenfogva, pedig olyan jól esik. Illetve talán a Papa, de őt nem ismerem, nem emlékszem rá. Hugi, a Papa jó ember volt?
Leülök és összehúzom magam, de még mindig félek. Félek, hogy a Hugi hirtelen fog támadni... de talán ha elterelem a figyelmem, akkor nem lesz semmi bajom. Csak az a gond, hogy semmi sem jut eszembe. Nem beszéltem még sok emberrel, mint mások, és nem tudom, mit szoktak ilyenkor csinálni. De a Hugiról nem akarok mesélni, az biztos...
-Én csak... csak megijedtem. Előbb volt itt egy gonosz. De már elment. -felelem végül. Ez jó, elárulom vele a Hugit, de nem is, pont, mint eddig. Picit meg is moccan miatta, de aztán visszavonul. Megijedtél? Ijedj is, mert előbb-utóbb úgyis elkergetlek.

//Saya//

-Izé... köszönöm... és bocsánat.- habogott a kicsi, de azért megfogta a kezem, így szépen odavezettem kézen fogva az egyik padhoz, majd leültünk rá mind a ketten. Nem ültem hozzá túl közel, nehogy bárki is félre értse, hogy mit művelek én itt egy kislánnyal, akin csak egy fehér ruha van. Meg hogy ő se érthesse félre. Mondjuk, ő rohant belém előszőr, de akkor sem akarok bajt ebből.
Mikor ránéztem, nagyon úgy tűnt, hogy fél valamitől, vagy valakitől. Megkérdeztem hát, hogy mi a baj, de csak annyit válaszolt, hogy volt itt egy gonosz, aki már elment.
- De hisz senki gonosz nem volt itt a környéken, csak én és a párom, meg az njk-k.. vagy álruha lett volna rajta? Láttál valakit? - nézek körbe alaposan, de mivel nem látok senki gyanúsat, így visszafordulok beszélgetőpartneremhez.
-Az én nevemet már tudod, megkérdezhetem esetleg a tiédet, ha nem tartod túl tolakodónak? - teszem fel a kérdést megint, hogy legalább tudjam, hogy hívjam. Ilyen sötétben egyáltalán mit keresett kint?
- Tényleg, jut eszembe még megkérdezni: hogyhogy ilyen későn kinnt vagy? Kerestél esetleg valakit, vagy küldetést csinálsz?- érdeklődtem tovább.
Aggódom ezért a kicsiért, annyira ártatlannak és védtelennek tűnik, ráadásul nagyon fura érzésem van. Mintha valóban nem lennénk egyedül és valaki folyamatosan figyelne minket. Ilyenkor sajnálom, hogy még nem vagyok magasabb szintű és nincs olyan képességgel, amivel a rejtőzködő vagy lopakodó embereket észlelhetem..
Gondolataimba próbálok nem túlságosan belemélyedni, figyelni a lányra.
Tényleg, vajon Chan mit fog szólni, ha hamar fog visszatérni a küldetésről és meglátja, hogy egy ilyen kislánnyal beszélgetek? Biztos ő is édesnek találná. Hisz tényleg az a zöld hosszú hajával.

//Jay :3//

Rázom a fejem és azt kívánom, hogy a Jay bácsi ne keresgéljen. Úgyis itt van az a gonosz, de most nem fog gonoszkodni, különben el fogom látni a baját, úgybizony! Hiába kuncogsz, Hugi, tudod jól, hogy igazat mondok.
-Watashi wa... Saya. -válaszolom, nem tudom, miért japánul, egyszerűen csak így jött. Aztán persze jön a szokott kérdés is. Mit csinálok egyedül, hol vannak a szüleim, tuti ezek fognak következni. Elfintorodom. Utálom az ilyet. Miért kérdez mindenki rögtön ilyeneket? Most legyek őszinte?
Félredöntött fejjel megnézem a Jay bácsit. Aranyos szeme van, meg aranyos arca, meg mókás szemüvege, mint a cicalánynak. Pedig ide nem is kell szemüveg, elvileg. Mondjuk a vak kislány se lát mindig, vajon ők is olyanok, csak a szemüveg meggyógyítja őket?
-Én csak szeretek kint lenni. Ilyenkor nincsenek itt annyian. Nincs olyan sok kérdés. Meg nem akarnak folyton elhurcolni abba az izébe az első szinten a többi gyerek közé. -húzom fel az orrom, mert én igenis elég nagy vagyok már ahhoz, hogy egyedül kószáljak. -Amúgy is a Cicafül előlem csente el a küldetést. Csak... asszem nem vett észre. És most szabad vagyok, mert semmi dolgom. És csak erre jártam.
A lábam nem ér le a földre. Mit kell ilyenkor csinálni? Lóbálni:3 Aztán felemelem a kezem, lehívom a szürke valamit, pötyögök, és elővarázsolok két kindertojást. Még a Játéksarokban vettem őket tegnap, mielőtt eljöttem. Az egyiket odanyújtom a Jay bácsinak.
-Szereti? Én most sokat vettem^^
Ha elfogadja, odaadom, ha nem, akkor vállat vonok és leteszem a padra, óvatosan, hogy ne pixeleződjön el, amíg megeszem a másikat. Így-úgy, utána még nézem egy darabig a Jay bácsi arcát, aztán megkérdezem. -Miért van rajtad a szemüveg? Meg a Cicafülön?

//Saya//

Miközben beszélgetünk a kicsike elkezdi rázni a fejét, valószínűleg azon kérdésemre, hogy látott-e itt valakit.
Majd elárulja a nevét is: Saya. Bár japán tudásom gyenge, mint a harmat, a watashi wa-t animékből már sokszor hallottam.
További kérdéseimre is válaszol, szerencsére, nem úgy tűnik, hogy harapófogóval kell kihúznom belőle a dolgokat. Beszédes egy lányka.
Említésére, hogy a gyerekeket el"hurcolják" az első szinten található óvóházba, kicsit elmosolyodom, mert olyan "kikéremmagamnak" hangsúlyban mondta.
- Hát, mindenesetre örülök, hogy találkoztunk Saya, bár hogy őszinte legyek, megijesztettél az előbb, azt hittem, valami komolyabb bajod van.
Láblógatás és kindertojás kínálgatása következett, melyet egy köszönöm szépennel el is fogadtam. Kibontottam, megettem, a játékot belőle pedig odaadtam Saya-nak, én úgyse nagyon tudnék mit kezdeni vele.
Egy ideje már csöndben ültünk egymás mellett, mikor észrevettem, hogy nagyon bámul valaki. Az a valaki pedig ott ült mellettem.
-"Miért van rajtad a szemüveg? Meg a Cicafülön?" - kérdezte kíváncsian.
Megmozgattam az orromon a szemüveget, levettem, majd vissza, de semmi különbséget nem éreztem. Tényleg, itt szemüveg nélkül is meg lehetne lenni.
- Hát, szerintem már csak megszokásból van rajtam. Azt hittem, hogy ebben a világban is kell majd hordanom, de tévedtem. Cicafület pedig egyébként Chancery-nek hívját, de hívhatod Channak is, meg Chan-Chan-nak is, de felőlem maradhat Cicafül is - mosolyodom megint csak el.
Leveszem a szemüvegem, majd odanyújtom Saya-nak.
-No, kipróbálod, hogy milyen szemüvegesnek lenni? Csak vigyázz, el ne ejtsd, mert fogalmam sincs, hogy egyáltalán lehet-e kapni másikat itt a játékban, szóval csak óvatosan.
Ha elveszi, elveszi, ha nem, akkor visszabiggyesztem az orromra.
-Apropó.. neked van hol laknod? - érdeklődöm még egy kicsit.

//Jay :3//

~Chancery. Milyen hülye név.~
Miért?
~Mert azt jelenti, 'kancellária'. Mégis ki az a hülye, aki ennek nevezi el magát?~
Talán pont a Cicafül, biztos tetszett neki a szó. Ne ítélj el senkit a háta mögött, Hugi, az rossz dolog.
Miután kicsit leteremtettem, a Hugi megint visszavonul, mint az ijedt kispatkány, és csak füleli a további eseményeket. Érzem, hogy minden idegszálával minket figyel, mert mindig is utálta a gondolatát annak, hogy másokkal is beszélgessek rajta kívül, meg hogy kapcsolataim legyenek.
-És mire jó a szemüveg? Vakok vagytok, és ezzel láttok? Mert találkoztam már egy vak lánnyal, de neki nem volt szemüvege. -figyelem, ahogy a Jay bácsi leveszi a szemüvegét. Milyen más az arca nélküle. Mókás. Mármint a változás. Szemüvegben olyan kis izé, a szemüveg nélkül meg kerek, és a szemei is kisebbek.
Óvatosan megragadom a szemüveg szárát és megforgatom. De hát ez csak üveg!
~...mivel szemÜVEG...~
Jó-jó tudom. Megnézem az üveget is, így messziről ha belenézek, akkor mintha összezsugorítaná a köveket. Ez így mégis mire való? Aztán felveszem a fejemre, úgy, ahogy azt a Jay bácsin is láttam, de semmi változás, csak a kövek lettek ugyanakkora méretűek, mint amekkorák valóban. De akkor ez odakint vajon hogy működhet? Mert nem értem x__x
Leveszem és visszaadom a tulajának, aztán kibontom a kis játékot is a kindertojásból. Valami műanyag cicafigura egy kosárban. De édes *.* Megtartom, és majd kiteszem valahova emlékbe.
Aztán a Jay bácsi megint kérdez valamit, mire elgondolkodom, aztán megrázom a fejem. -Nem. Mindig el akartam vinni "nekem való helyre", de ahhoz nem volt kedvem, így mindig az utcán aludtam, vagy ott, ahol biztonságban voltam.
"Már amikor aludtam... mert olyankor a Hugi úgyis vigyázott rám." teszem hozzá magamban.

//Saya//

A beszélgetésünk valóban hosszabb, mint vártam, azt hittem, egy pár mondatos szócsere, aztán vége is. Erre itt ülök későn este Arbus főterén, mintha semmi gondom nem lenne, holott rengeteg van. De valahogy vicces és nyugtató Saya mellett ülni, de mégis valahogy a zsigereimben érzem, valami nem oké körülötte.
Olyan érzésem lenne, mikor csöndben van, mintha magában beszélne. Mondjuk én is szoktam, meg mindenki más, hisz hogyan gondolkodnánk ha nem vitáznánk saját magunkkal? Viszont ha magunkkal vitázunk, akkor önnön elménket akarjuk arról meggyőzni, hogy nincs igaza, tehát..... @.@
-És mire jó a szemüveg? Vakok vagytok, és ezzel láttok? Mert találkoztam már egy vak lánnyal, de neki nem volt szemüvege- kérdezi Saya, mire felnevetek megintcsak.
- Nem, nem dehogyis, nem vagyunk vakok, csupán rossz a szemünk. Ha vakok lennénk, teljesen mindegy lenne, hogy van-e rajtunk szemüveg, vagy nincs, akkor se látnánk. Ha el"romlik" a szemed, az csak annyit jelent, hogy a szemedben lévő "lencse" rugalmatlanná válik, vagy rosszul görbül az ember szeme, attól függ, hogy közelre vagy távolra látsz rosszul. Persze, sok minden is közrejátszhat, például ha van egy úgynevezett fénytörés a szemedben, akkor más szögben kell a szemüvegben a lencséket megcsiszolniuk, így korrigálva a szem romlását, hogy az illető jól láthasson. A való életben sajnos nekem ez a problémám van, és nagyon nehéz szemüveg nélkül lennem odakint: elveszítem akkor a magasságérzetem, plusz teljesen máshogy látom a világot. Örülj, hogy neked nem kell szemüveg, mert iszonyatos egy tehet, sok mindent csak azért nem merek vagy nem tudok megcsinálni, mert szemüveges vagyok. - magyarázom el neki a dolgokat, bár nem vagyok benne biztos, hogy megértette. Viszont visszaadta az okulárémat elég hamar miután megvizsgálta, így visszabiggyesztettem az orrom hegyére.
Következő kérdésemre mikor válaszol, eléggé elszomorodom, sőt, inkább megsajnálom őt: nagyon jól tudom, milyen rossz kint aludni az utcán, megpróbálok segíteni neki kicsit.
- Hát, az nem valami jó. Én majdnem mostanáig az utcán aludtam, csak miután rátaláltam Chanra, utána kezdtem el fogadókban aludni. Helyenként drága, viszont mindig meg tudod szerezni idekint, vagy a mezőkön a kellő aranyat rá, csak ölj le tíz vagy tizenöt vadgyesznót az első emeleten és még félre is tudsz tenni .

//Jay :3//

Hallgatom, amit magyaráz, de nem igazán értem @_@ Mit keresne egy lencse a szememben? Kicsit töprengek a dolgon, de aztán feladom. Nem értem és kész, de a Jay bácsi szerint én szerencsés ia vagyok, hogy jól látok nélküle, szóval örülök és megint lóbálom a lábam.
Aztán mond még valamit azzal a Channal kapcsolatban, de csak azt érzem, hoyg a Hugi egyre idegesebb lesz. Egyre jobban zavarja, hogy elhúzódik a beszélgetés, pedig én arra számítottam, ha van valami, ami elterelje a figyelmem, akkor nem lesz baj vele. Tévedtem, de lehet, hogy csak túlzottan is törődtem most a Hugival és nem figyeltem eléggé a Jayre.
-Én nem szeretek ölni, csak ha nagyon muszáj. -válaszolom, jóformán az orrom alatt dünnyögve csak, miközben igyekszem kirekeszteni magambóla Hugi csápjait-ködét-akármilyét, amivel úrrá akar lenni az agyamon. Végül jobb híján behunyom a szemem és halkan elkezdek énekelni.
-Mirror, mirror, tell me something...
Pár sor után érzem is, hogy a Hugi kezd visszavonulni, mert már nem figyelek annyira rá. De tényleg, ha nem gondolok arra, hogy ő is itt van, akkor nem tud tenni semmit. Kinyitom a szemem és mintha mi sem történt volna, a Jay bácsira nézek.
-Te szoktál énekelni? Vagy a Chan-chan? Amúgy miért csak utána aludtál szobában, miután megtaláltad? -jönnek elő az újabb és újabb kérdések, de ezután a három után megállok, mert nem akarom szegénykét megbombázni, nehogy elszaladjon, mint sokan mások.
Bár ők a Schizophrenia láttán szaladtak el. És azokat mindig szándékosan mutattuk meg nekik. Jay bácsi vajon kíváncsi lenne rá? Kicsit remélem, hogy nem... nem tudom, hogy fogadná.

//Saya//

Látszik szegény arckifejezésén, hogy hiába mondtam én itt el a szemüveg lényegét, nem sokat értett meg belőle. Egyem a szívét, még olyan kicsi..
Megintcsak láblóbálás, bár most a kindertojás elmarad, viszont valamit motyog, amit hála égnek hallok is, mert nincs túl nagy zaj körülöttünk.
-"Én nem szeretek ölni, csak ha nagyon muszáj."- mondja nagy komolyan, majd becsukja a szemét és elkezd énekelni valamit, amit nem ismerek, de mégis ismerős. A szövegét legalábbis ismerem. Asszem. Vagy mégsem?
-Ne aggódj, a mobok elpusztítása nem számít ölésnek, hisz újrateremnek. Nem éreznek semmit, csak egy programozó által megírt algoritmus alapján reagálnak a mi tettünkre. Más játékosokat pedig isten ments, hogy megtámadjak idebent. Más játékban még rendben lenne, pvp meg hasonlók, de itt, ahol a valódi életünkkel játszunk, nem igazán jó dolog megölni másokat. Nincs jogunk elvenni senki életét. Nem mi adtuk nekik, nem is vehetjük el.
Miután befejezte énekét, rámnézett, majd megkérdezte tőlem, hogy szoktam-e énelekni.
-Nem, illetve csak nagyon ritkán. Anno egész jó hangom volt, sőt, még énekkarban is voltam, hatodikos koromban az általánosban. Öregek otthonában is voltam fellépni, szebbé tettük a napjukat pár kellemes népdallal, amit még ők is ismertek. Chan-chan nem nagyon szokott énekelni. Vagyis de, főleg, ha egy neki kedves dal hallatszódik fel, sokszor hallottam már a dallammal együtt dúdolni, esetleg a szöveget is énelekni, de csak nagyon halkan szokta.
Újabb kérdésére, miszerint miért csak azután aludtam szobában, miután megtaláltam Chant, kissé megvontam a vállam:
-Igazából nem tudom. Amíg nem találtam meg, csak félig voltam önmagam. Chan egy részem majdhogynem, nélküle nem tudok élni. A sok éves kapcsolatunk olyan mélyre szövődött bennem, hogyha elveszíteném, egyből utána mennék. Hiába mondaná, hogy ne, nem tudnék úgy ellenni, hogy ő már nem él. Sokáig mintegy zombiként éltem mindennapjaimat idebent, sokszor nem is emlékeztem arra már kétségbeesésemben, hogy mit tettem aznap. De aztán a mezőn megtaláltam végre, és újra együtt vagyunk mostmár - nézek fel az égre, kicsit nosztalgiázgatva, a régi emlékekre emlékezve.
-No, és neked van valakid, akit szeretsz? - kérdezősködöm. Bár még kicsi lány, de attól még lehetnek szerettei, főleg a szülei, testvérek, ilyesmi.

//Jay :3//

~Ennek a dumagépnek sosem áll be a szája? Idegesít.~
Téged minden idegesít. De miért zavar? Legalább van valaki, aki szóba áll Velem! Miért kell neked mindig mindenbe belekötnöd?
~Ilyen a természetem. Ez a srác meg a szokottnál is jobban idegesít. Na figyeld csak, kalandozzon el egy pillanatra a figyelmed, és már a karját fogom majszolni!~
Miközben Hugival veszekszem, a Jay bácsi magyarázata csak háttérzajjá tompul. Nem tudok rá koncentrálni, Hugi szinte magához vonzza a figyelmemet, hipnotizál, mint egy álnok kígyó. Azt akarja, hogy előre engedjem, és alig bírom visszatartani. Hatalmas az ereje, pont, mint mikor a Haruval beszélgettünk, és félek, hogy a Jay bácsit is meg fogja akkor támadni. És a Haru szimpatikus volt neki, így hagyta, had menjen a dolgára, de a Jay nem, szóval biztos meg fogja...
-Izé... -töprengek a kérdés hallatán. Nem igazán értem, mi köze van neki a Chanhoz, vagy hogy amit mondott, hogy kéne elképzelni. Mi az, hogy 'együtt lenni'? Valami mocorog a fejemben, hogy én tudom, mi az pontosan, de nem tudom, honnan.
-Nem tudom... -felelem végül a lábamat lógatva. Most nem lendítgetem, mint eddig. -Volt a Papa, de rá nem emlékszem. Meg van a Hugi... többre nem emlékszem. -masszírozom meg kicsit a halántékom, aztán megint a Jay bácsira nézek. Emlékeztet valakire, de nem tudom, kire.
Kinyitom a szám, és szerintem a Hugi gonoszkodhatott megint, mert olyat mondtam, amire nem is számítottam.
-Ismered a pitypangvirágot?
De nem a Hugi lehetett, mert a kérdés hallatán mintha összerezzenne és visszavonul. Egyre halványul a gyilkolási vágy a fejemben. Kicsit fel is lélegzek.

//Saya//

Miközben kérdezgettem, többször körbenéztem, hátha látok valaki gyanúsat, de továbbra is senki. Chan már vagy egy órája elmehetett, már éjfél körülre jár az idő. Magam sem tudom, mennyi, de nem fogom megnézni: nem akarok bunkónak tűnni, hogy zavar, vagy ilyesmi.
Kíváncsi lennék arra, vajon milyen Saya kasztja. Állatidomárt tudnék elképzelni, vagy hasonlót, de mondjuk egy kardforgatót nem igazán.
Immáron sokadik kérdésemre, miszerint van, akit szeret, kicsit elgondolkodott, de rendesen válaszolni már nem tud rá, csak kicsivel később.
-Volt a Papa, de rá nem emlékszem. Meg van a Hugi... többre nem emlékszem.- kezdte el masszírozni a halántékát, mintha fájna a feje.
- És a papád meg a hugod merre van? Ő is itt bent, vagy odakint? Gondolom, mivel azt mondtad, nem emlékszel a papádra, így már eltávozott... Sajnálom. - paskolom meg megint egy kicsit a fejét.
-Csaknem fáj a fejed? Elég késő van, lehet, aludni kellene mennünk lassan.
Következő kérdésére meg én gondolkoztam el:
-Ismered a pitypangvirágot?- sóhajtott fel kicsivel a kérdés után.
Hűha. Pitypangvirág. Asszem, az az ami ehető. Ja.
-Aha, azt hiszem ismerem. Először ilyen sárga szirmai vannak, aztán befehéredik, ha jóra gondolok. Azokkal régen sokat szórakoztam, főleg másokkal, mindig egymásra fújtuk. Ahol laktam, ott a tópart mentén rengeteg volt belőlük, szóval nem egyszer teljesen fehérré varázsolta a fűt. Érdekes volt. Miért kérdezed egyébként?
Megvárom, míg válaszol, aztán megkérdezek még valamit:
- Tényleg, valamit szerettem volna tőled még megkérdezni. Milyen a kasztod? Én kardforgató vagyok :)Bár sokat gondolkoztam azon, hogy íjász legyek-e, avagy sem, aztán végül ez mellett döntöttem.
Kissé hátradőltem a padon, mint egy jóllakott napközis, majd felnéztem az égre, a sok-sok pixelcsillagra. Milyen szép is ez...

//Jay :3//

-Nem, nem fáj... -rázom a fejem a kérdésre, és leeresztem a kezeimet. -A Hugi meg... szóval nekem csak három évnyi emlékem van. Mikor felébredtem, akkor már a Papa búcsúlevele fogadott. Előtte nincs emlékem. -...csak foszlányok.
A pitypang leírására viszont a Hugi megint elkezdett mocorogni, dühösen és vérre szomjazón. ~Miért nem fogja már be? Miért nem fogjátok már be mindketten???~
De mi a bajod, Hugi? Mi idegesít ennyire.
~Minden. Ez a srác, ez a környék, ez a ..... beszéd. Le akarom tépni a fejét, nézni, ahogy folyik ki a vére, megkóstolni, bár biztos valami keserű ...~
Ne beszélj már ilyen csúnyán, nem illik! És amúgy is, itt nincs vér, csak pixelek.
~Tojok rá! Engedj előre, had küldjem el a jó...~
-Pedig az íjász jó én majd az akarok lenni amúgy most.... -hadarom, szó szerint hadarom, mert ki akarom zárni a Hugit, de nem megy. Szó szerintfáj, támad, széttépi a figyelmem, olyan, mint valami bedühödött farkas, ami minden körmével és agyarával engem mardos. Most már fáj a fejem és egész testemben reszketek.
Oldalra dőlök, arcomat a Jay bácsi ingébe fúrom, két kezemmel szorosan markolom a ruhát és küzdök, de érzem, hogy nem megy. Most veszíteni fogok, mert a Hugi olyan erővel tőr rám, ahogy még sosem ezelőtt. Először a lábaim nem az enyémek, aztán már a karjaim. Nem tudok ellenállni, a Hugi lassan, centiről centire kényszerít arra, hogy elmenjek innen, hogy átadjam a helyem, és mindez csak azért, mert az éjszaka eredetileg az övé...
-Sajnálom. Kérem, küldje vissza. -sutyorgom még, aztán már a hangom sem az enyém. A Hugi felnéz a Jay bácsi arcába, érzem, ahogy elvigyorodik, és úgy hőrgi az utolsó szót, amit még én akartam, de elvette.
-...árnyharcos.