Mirouki Vs Jun

Nincs is kellemesebb mint egy hatalmas fagylaltkehely ebben a döglesztő meleg nyári napon. Az ég teljesen tiszta, sehol egy árva felhő a szél is alig jár ami elég szomorú mivel nagyon meleg van. Aki csak teheti az idejét otthon, vagy a szökőkutak esetleg tópartok környékén tölti. A cukrászdák is telve vannak. Még szerencse, hogy törzsvendégi jogot kaptam az egyik cukrászdában. Nemcsak tíz százalékkal olcsóbban ehetem kedvenc ételeimet de még egy asztalt is fenntartanak nekem. Végre egy hely ahol királyként kezelnek...vagyis királynőként. Így mégiscsak reálisabbnak látszik... Már sokadik fagylaltomat fogyasztom, unottan a távolba meredten, valahogy a meleg elvette minden kedvem. Nem mintha sok lett volna a kalandozásokhoz. Sőt szinte sosincs, pedig tegnap annyira biztos voltam benne, hogy ma kimerészkedek a vadászmezőkre és elejtem első vadamat. Még egy küldetéstáblát sem közelítettem meg, a hatalmas tömeg most inkább taszító mint vonzó jelenség. Semmi kedvem sincs a sok hülyével egy légtérben állni akár egy másodpercig sem...Túl sokat képzelnek magukról és lekoptathatatlanok. Már az utolsókat kanalazgattam a kehelyből, majd amint elfogyott egy hatalmasat sóhajtottam. A pultnál hatalmas sorok állnak, semmi kedvem sincs elhagyni a kellemes kis helyemet, intettem egyet az egyik épp szünetét élvező dolgozónak. Egy körülbelül húszas éveiben járó nő lehetett, kedvesen megkértem, hogy amint végez a szünetével első útja ide vezesse egy hatalmas fagylaltheggyel. Nem utasíthatta vissza a rendelésem, túl drága neki a munkahelye, látszik rajta, hogy munkamániás. Igazi szenvedés lehet szegénynek ebben a játékban börtönözve élnie...De ez nem az én dolgom, már jön is és...nincs a kezében semmi? Elém állt majd mély hajlongások közepette bocsánatot kért. Elfogyott...még legalább egy óra mire úgy adag készül. Én addig nem várok, felkeltem a székemből fájdalmas búcsút vettem a cukrászdától majd tovább álltam. Az utca sokkal melegebb mint amilyen bentről tűnik. Zombiként támolyogtam az utcán amikor egy elégé alacsony, görnyedt pattanásos játékos megközelített, útbaigazítást kért. Heh.. pont jótól kérdez...
- Bocs, nem érdekelsz... - majd tovább haladtam mintha ott sem lett volna. Az idő előhozza belőlem a legrosszabb modoromat. Meg elégé az a kategóriának látszik aki lekoptathatatlan... Alig tettem meg két utcányi távot de már olyan érzésem támadt mintha valaki, vagy valakik követnének. Félszemmel láttam is a saroknál a sötétben bujkálni egy alakot. Kicsit gyorsabbra vettem az iramot, majd befordultam egy mellékutcába. Micsoda balek, a mellékutcában esélye sincs ellenem, valóságos labirintusba tévedtünk...De az utca zsákutcának bizonyult... Ez pech. Megfordultam és három magasabb férfi sétált be utánam, kezükben mind a hárman fegyvert tartva. Egy pallos, egy buzogány és valamiféle kard.
- Mit akartok? - kérdeztem lenézően a pórnépre pillantva. - Remélem tudjátok, hogy védett területen azokkal a vackokkal nem értek semmit. - majd miközben fennhangon kioktatni próbáltam a kezdőket belépett még egy alak, a srác akit nem olyan régen küldtem el. Szóval a kis kezdő barátait uszította rám...micsoda balek...Egy hozzám hasonló csodálatos 'hölgynél' biztos nem fogja magát benyalni azzal ha fenyegetnek...vagy talán meg akarnak erőszakolni...?

Kora reggel arra ébredtem hogy egy csapat játékos az ablak előtt kiabálva próbálják átvészelni a forróságot, el kéne zavarni őket gondoltam de a testem nem mozdult. - Na mi van cserben hagysz ? kérdeztem magamtól . Vigyorgok mint egy gyereke amikor fagyit kap  - Ne hidd hogy ennyibe hagyom még mindig én vagyok a főnök akár menyire meleged van . Fel ültem az ágyra megtörültem a homlokom és nyújtóztam egyet majd mikor mindenem kellőt roppant, a fürdőbe vezettet az utam ahol gyorsan felfrissítettem magam majd felöltöztem .
-Mit kéne ma csinálni? Vadásszak vagy keressek egy hüvösös tópartot. igen ezt fogom tenni
Mikor ki léptem a házból szorongató meleg fogott el egyből levert a víz ,elindultam a központ felé egy éttermet kerestem ahol valami hideg üdítőt vehetek vagy legalább valami hasonlót.Oda fele mindenhol furcsa emberekbe botlottam de különösebb figyelmet nem szenteltem nekik még egy fagyizó mellet is elmentem, régen nem ettem fagyit de mikor láttam a sort hamar elvetettem az ötletet mondván hogy az gyerek dolog .Végre elértem az étterembe rendeltem egy hatalmas tál ételt és egy nagy pohár  üdítőt ami olyan  édes volt hogy szinte össze ragadt a szám. Reggeli közben eszembe jutottak az otthoniak mit csinálhatnak vajon a szüleim a kórházba vannak annyi rossz után amit tettem velük kérdezgettem magam amitől igazán rosszkedvem lett még a szegény pincérre is rá förmedtem ami után rosszul éreztem magam  így hát elindultam .
Kis séta után eltévedtem mintha egy útvesztőbe kerültem volna, teljesen hülyének éreztem magam de nem volt időm reagálni az ócsárolásomra mert egy csapat embert hallottam beszélni gondoltam majd ök ki juttatnak innen.
A sarkon be néztem és négy srácot láttam ahogy egy lányt bekerítettek - Segítsek rajta ? kérdeztem magamtól vagy lehet hogy csak furcsa helyeken szeretik csinálni ? az is lehet, de mit tegyek ha ekkora a szívem .
-Hé ti mit kerestek itt ? - Remélem nem bántani akarjátok mert nem szeretem ha a kisebbet bántják
Mondtam nekik miközben szépen a lányhoz sétáltam, kezdők mi mert én nem vagyok az fintorogtam magamba
-Hé kislány minden rendbe ? nyugi most már minden rendben lesz

Úgy tűnik sikerült feldühítenem őket, az egyikük rákvörös fejjel állt előttem még mindig szorongatva a kis fegyverét. Milyen szánalmas...Képesek körülállni, hogy itt tarthassanak, bármennyire is próbálkoznak nem adom meg nekik az örömöt, hogy félni lássanak, inkább csak unott arccal nézek rájuk. A legjobb megoldás az lesz ha móresre tanítom őket...de nem fogok az ő szintjükre süllyedni. Hamarosan az utca végén egy srác tűnt fel. Egy pillanatig csak nézett, igazi úriember...nem éppen lovag típus... egy bajbajutott hölgynek illene segítenie. Sőt szó nélkül le kéne gyűrnie őket...helyette inkább csak megkérdezi, hogy rendben vagyok e. Lehet csak az idő miatt vagyok a szokásosnál kicsit idegesebb ezért túl dramatizálom a dolgokat.
- Persze. - megráztam a fejem - Vagyis nem! Semmi sincs rendben! Épp letepernek ezek a piócák! - kiáltottam idegesen a fiú felé válaszul. Majd az egyik semmirekellő beletolta a pofáját az arcomba és úgy kezdett beszélni hozzám.
- Majd mi elszórakozunk veled egy kicsit igaz fiúk? Majd megtanulod, hogy nem szabad otthagyni egyedül a magányos bácsit. - Mintha elvárná, hogy meghallgassam, valahogy még a fal is érdekesebbnek tűnik mint ezek itt. Leesett neki, hogy nem figyelek rá és megragadta a gallérom, amit én nem hagytam szó nélkül. Akkora pofont adtam neki, hogy a fal adta a másikat.
- TUDOD KIT FOGDOSSÁL! - a többiek kicsit megtorpantak társuk kis pofonja láttán. - Te meg ne csak állj ott csinálj is valamit! - szóltam oda az erre tévedt fiúnak. Áh... Mégis hogy kerülhettem egy ilyen helyzetbe amikor minden olyan kellemes volt? A dolgok másodpercek alatt át tudnak menni unalmassá majd idegesítőbe. Mindenről az tehet, hogy elfogyott a fagylalt ez biztos. Most pedig itt vagyok egy zsákutcában, fullasztó melegben legalább öt férfival akik elszívják előlem a levegőt. Lassan felkelt a földről a kopasz még vörösebb fejjel.
- Az idegesség nem tesz jót a bőrszínednek. - gúnyolódtam kicsit. Amire ő még jobban bepöccent és a nyakamnál fogva a falhoz nyomott.

A lány elégé idegesítő oda megyek segíteni és rám kiabál pedig lenne jobb dolgom is mint hogy itt hülyéskedjek,
gondoltam magamba így is ideges vagyok erre még ő is rá tesz egy lapáttal na nem baj majd ezzel a néggyel levezetem a feszültséget .
Az egyik egy kopasz tagba szakadt ember szólalt meg -Takarodj innen mi láttuk meg előbb ha kijátszottuk magunk meg kaphatod. Felmértem a helyzetet és eszembe jutottak az iskolai évek ahol mindig meg védtünk mindenkit aki hasonló helyzetbe került,  de ott a barátom mindig ott volt mellettem így nem volt esélyük, de itt valószínűleg elvernek ma.
-Nem akarok én játszani vele csak idegesít hogy mindjárt elpattan egy ér a fején. Szóltam oda a kopasznak aki erre meglepődött arcot vágott , majd mikor magához tért inkább a lányhoz sétált még egy kicsit a vállamat is meglökte.
- Majd mi elszórakozunk veled egy kicsit igaz fiúk? Majd megtanulod, hogy nem szabad otthagyni egyedül a magányos bácsit
Szolt a lányhoz majd megragadta cselekedni se volt időm máris a földön volt, csak pislogtam
Aztán megint rám kiabált amitől egyre  idegesebb lettem.
-Szeretnéd hogy segítség egyáltalán  mert szerintem meg oldod. Hátat fordítottam és elindultam kifelé. De megálltam és fordultam vissza -Sajná..... Mikor hátra néztem a kopasz már a falhoz szorította ez belém fojtotta a szót.Oda futottam elkaptam a srác kezét arrébb löktem majd gyomron rúgtam amitől megint a földön találta magát.
Beálltam a lány elé hagy gyűjtse a dühét amit valószínűleg megint rajtam tölti ki.
-Ezért meg fizetsz. meg fogunk ölni. Szólaltak meg a kopasz társai, mikor felmértem őket az arcomon untságot mutattam de igazából kezdtem izgulni. -Hé minden rendben ? -Ha akarsz elszaladhatsz itt úgyse tudnak megölni ? Kérdeztem a lányt de erre a kopasz megint felállt és nekem futott
de most a többiek is jöttek. A lányt hirtelen a sarokba löktem és oda álltam elé, a kopasz ütését ki védtem egyiket meg arcon vágtam de akkor a másik kettő gyomron vágót . Nem hátráltam pedig  egyre több ütést kapok be talán még az arc kifejezésem is megváltozott . - Ez nem lesz jó túl szűk a hely valahogy ki kell jutnunk innen. Mondtam magamba

Cseppet sem számítottam rá, hogy csak így képes lenne itt hagyni. Képes hátat fordítani egy védtelennek. Ö is ugyanolyan mocsok mit a többi...gondoltam magamban majd amint visszafordult ismét reménykedni kezdtem, hogy talán mégiscsak letakarítja rólam ezt a férget. A száját beszédre nyitotta, de nem hallottam mit mond, a levegőhiánytól kezdtem szédülni. A világ egyre homályosabb, szédülés...majd mielőtt még ájulás szélére sodródtam volna a srác leszedte rólam. A földre rogytam levegőhöz mohón kapkodva. Még sosem örültem ennyire, a levegőnek. Hatalmas adatokat szívtam a tüdőmbe, élveztem minden pillanatát. Kicsit összeszedtem magam majd mire felnéztem a srác állt előttem, mint valami emberi pajzs.
- Hé, Mégis mit képzelsz, ezek itt biztos darabokra szednek! - kiáltottam a srácra idegesen, azt hiszi, hogy csak úgy elmenekülök amíg ö egyedül marad ezekkel a senkikkel? Hát akkor nagyot téved. Igaz, erőm még nemigen tért vissza, jobban érzem magam a földön, még akkor is ha ez cseppet sem méltó hozzám. Fél szemmel még láttam, ahogyan a három alak összesúg. Majd végül a kopasz előre és a másik kettő utána rohant, túl gyors volt az egész, mire felfoghattam volna mi történik a kis megmentőm a falhoz nyomott és teljesen eltakart mindent.
- Hé! Mégis mit... - de mielőtt még ráförmedhettem volna, a hátát hozzám nyomta, majd ismét, ez most tényleg emberi pajzsnak használja magát! Egymás után kapta az ütéseket miközben az a három csak röhög a markában.
- Ezt érdemlitek! - nem vagyok egy hős alkat, se nem gyáva nyúl...de ezt akkor sem hagyom. Nem fogok az ő szintjükre sem lealacsonyodni, már csak azért sem... Próbáltam kinézni a srác oldalánál, kicsit messzebb egy kisvendéglő asztalán egy aprócska ott felejtett üdítő pihenhet. Talán épp elég lesz arra, hogy ne lássanak utánunk...
- Ne értsd félre...nem mintha kedvelnélek vagy valami...- átkulcsoltam a kezeim a srác dereka körül. Kicsit kellemetlen pillanat, főleg a helyzetre való tekintettel...mégis csak egy férfi...és egy sikátor... - Change! - majd felkiáltottam a parancsot, és megelőzhettem a srácnak egy újabb ütést. Szívesen megnézném a kopasz fejét, amikor az üdítőt üti meg. De most az lenne a legjobb ha eltűnnénk innen. Lemásztam a srácról, majd kezet nyújtottam felé, mégis csak megmentett...vagy mi...
- Minden rendben? - kérdeztem tőle, szerencséje volt, hogy védett területen nem veszít életpontokat, azok a se***ek biztos lenullázták volna... - El kell innen tűnnünk, bármelyik pillanatban utánunk jöhetnek. - majd mutattam a park irányába, hirtelen felindulásból, az tűnt a legjobb megoldásnak, sok ember közelében nem tehetnek velünk semmit. Ha követnének...

Egyre több ütést kapok gyengének érezve magam hogy nem tudok vissza ütni csak a fejemet védem azon gondolkozom hogyan menekülhetnénk el de nem látok sok mindent, talán ha nekik ugrok a lány elszaladhat és ha követik majd talán utánunk megyek-Ha ha meg haltok. -Érdemes volt  itt maradni ?
Szólaltak meg és nagyon elgondolkoztam megint hogy mit keresek én itt  csak vadászni akartam erre rossz utcába fordulok és hárman vernek. Éreztem valamit a derekamon lenéztem a lány keze volt elpirultam amitől figyelmetlen voltam és kaptam egy hatalmasat az arcomra közbe láttam hogy a másik is jön, közbe a lány mögülem elordította magát aztán valami eltalálta a kopaszt és szétrobbant előttem, a meglepettségöl lefagytam és csak a lány  kezét láttam hogy felém nyújtotta és nehezen ki nyögőt valamit .-Igen és kösz gondolom ez te voltál de nem kéne itt maradnunk Válaszoltam a lánynak meglepően nyugtot arccal, aztán szolt hogy mennyünk és a park felé mutatót szó nélkül követtem. Mikor oda értünk szinte a tüdőmet is kiköptem  ezért le ültem és az élez pontjaimat néztem hogy mekkora szerencsém van hogy itt nem veszíthetek belőle  majd a lányra néztem.
-Remélem tudod hogy tartozol de ne aggódj csak egy ebéded akarok amit kihagytam
Kicsit arrébb   láttam hogy a három srác kijön a zsákutcából -Ne értsd félre
felpattantam meg ragadtam a lány kezét és a másik irányba eltűntem a tömegbe öt perc futás után elengedtem.
- Bocsánat ha megszorítottam a kezedet nem akartam .Mondtam neki miközben megfordultam és a kaput néztem amin kilehet menni a városból.

Ilyen gyorsan talán még sosem futottam, mégsem éreztem fáradtságot, inkább valami halovány fájdalmat amiért hagytam, hogy így elbánjanak vele. Nem szokásom sajnálatot érezni vadidegenek iránt, de most valahogy mégis olyan más. Ok nélkül segített nekem, a saját testével védett egy hozzám hasonló idegent. Fura egy srác annyi szent. Az ebédes dologra mosolyogtam egyet majd bólintottam. 
- Majd keresek valami jó helyet. - közben fürkésztem a környéket, nem e követnek minket. Ahhoz képest, hogy egy parkban vagyunk most nincsenek túl sokan, kicsit messzebb egy nagyobb csoport, meg egy két járókelő de senki más. Hirtelen felpattant a srác, és a kezem felé nyúlt, kicsit kipirultam majd elkezdett a tömeg felé rohanni. Majd amikor elvegyültünk a tömegben, esett le, hogy a zsákutcás barmokat láthatta. 
- Semmi baj, nem szorítottad meg. - válaszom közben próbáltam nem felé fordulva beszélni, kellemetlen lenne, főleg mert elpirultam. - Egyébként, miért mentettél meg? Csak egy idegen vagyok neked. - az előzővel ellentétben most már felé fordultam, sikerült visszanyernem eredeti arcszínem. - Oh Elfelejtettem bemutatkozni, a nevem Jun. - mosolyogtam rá, most így közelebbről, két lábon állva a srác elég magasnak látszik. legalább két méter magas, vagy lehet több is. Erősnek tűnik, de ez lehet csak a látszat, ha nem éltem volna át az utóbbi zsákutcás jelenetet akkor ezt mondanám. De van egy olyan érzésem, nem igazán lehet nálam magasabb szinten. De ezt már megtanultam, külső alapján nem lehet megmondani... az arcáról pedig...olyan nyugalom sugárzik. Fura srác.. Kicsit már unalmas ácsorogni a tömegben, azok elől a senkiháziak elől bujkálva. Nem hiszem, hogy arra pocsékolnák az idejüket, hogy minket keresgéljenek...
- Menjünk valami nyugodtabb helyre, kicsit távolabb a Főtérről, ha itt maradunk még beléjük futhatunk. - majd szinte már nyúltam volna a srác kezéért, de vissza húztam. Úristen, mit művelek...!? Még a végén félreérti és... nem akarok gondot okozni neki... - Izé...Köszi, hogy megmentettél, ha nem jössz.. nem tudom mit csináltam volna. - előbb utóbb meg kellett volna köszönnöm neki, de most pont jól jött legalább eltereltem a gondolatait az előző kéznyújtásomról.

Megkérdezte miért segítettem erre csak a vállamat vontam meg majd az égre néztem unott arccal.
-Pont arra jártam, na meg nem szeretem ha terrorizálják  a kisebbeket.
Válaszoltam neki ameddig küzdőt azzal hogy le hűtse a fejét valószínűleg melege volt mert rák vörös volt az arca.
-Az én nevem Mirouki Senshi de szólíts mirouki-nak
Elégé elfáradtam úgyhogy leültem a földre és azon gondolkoztam hogy milyen szinten lehet ez a különös lány  aki alacsonyabb mint én, és fiatalabb is  furcsa de szinte biztos vagyok benne hogy vagy kétszer nagyobb szinten van mint én, ezt magamra vettem, hogy ha ö nincs meg  az a furcsa üdítő képesség akkor püföltek volna míg meg nem unják, na meg ha nincs belese keveredek.
-Azon gondolkoztam hogy megkeresem őket kicsit rosszul eset hogy megvertek
Majd a kezét nyújtotta aztán gyorsan vissza húzta gondolom zavarba jött. Mosolyogva fel álltam
és hallgattam mert dadogva bár de megköszönte.
-Igazán nincs mit legalább levezettem a dühömet és mióta itt vagyok veled beszéltem a legtöbbet szóval ezért nekem is köszönetet kellene mondanom.
Majd leporoltam magam a tarkómra raktam a kezeimet és elindultam a városon kívülre
-Jössz ? hátha találunk valami nyugis árnyékos helyett egy tó mellet ?
Meg se vártam mit felel de elindultam gondolván ha nem zavarom úgy is jönni fog,
majd  megnéztem mennyi víz és étel van nálam  aztán rájöttem az ígéretére
-Különben se tehetnéd máshogy hisz lógsz egy ebéddel  persze csak ha van elég aranyad, nem akarom hogy miattam szegényedj el. Mondtam neki mosolyogva.

Egy tó... a tavaknál kellemes az idő, és vízpart mellett szinte kötelező dolog a fagyizó meg valami féle kis büfé...habár biztos hatalmas sorok állnak. De mégsem maradhatok itt, meg még tartozom neki ebéddel....kettesben...étel... Amíg magamban tanakodtam már el is indult valamerre.
- Hé! Nem hagyhatsz csak úgy itt! - kiáltottam utána majd a pénzecskémmel viccelődött. - Heh.. Csak, hogy tudd annyi aranyam van, hogy az egész Kezdetek városát meg lehetne belőle vendégelni. - válaszoltam, talán kicsit túlzóan, de ebből biztos le fog neki esni, hogy van miből meghívjam enni. Megigazítottam a ruhám, majd utána rohantam, kicsit tovább mint amennyit ő ment, és a saját tempómban folytattam a sétát előtte.
- Majd én mutatom az utat. - körbenéztem, majd lenyitottam a térképem. Nézzük csak... Nyugatra van valami kék foltocska...szóval... - irány jobbra! - kiáltottam fel majd mutattam a part jobb szeglete felé. Páratlan képességeim most sem hagyhatnak cserben.
- Amúgy, ne keresd a bajt, kitudja mit csinálnak ha elhagyod a védett övezetet... - jegyeztem meg a srácnak, nem ismerem szóval kitudja milyen forrófejű tud lenni, bosszúszomjas vagy bármi hasonló. Habár... bármennyire is hatalmas, nem tűnik olyannak mint aki vérbosszút esküdne bárkinek is...Miközben átvettem a vezető szerepét egyre gyakrabban pislantgattam a térképre, és valahogy mintha távolodnánk a kék ponttól, de a megérzésem mégis azt súgja, hogy igen is a jó irányba megyünk. Egy pillanatra bezártam és körbetekintettem, étterem vagy valami hasonló után kutatva, semmi...egy árva épület sincs. Nembaj a tónál biztos lesz.
- Mondd, Rouki-tan... Hányas szintű is vagy? - kérdeztem kíváncsian, tudom nem illik ilyet kérdezni, de legalább oldom a feszültséget amíg elérjük a célt.

El se indult de már előttem volt és a pénzével dicsekedett nem akartam gyorsan ítéletet hozni felőle de azt már most eldöntöttem hogy forró fejű és valamiért ezt szereti kitölteni rajtam. Elkezdte nézni a térképet rögtön gondoltam hogy ö akar irányítani amit nem is bántam nem volt kedvem törni a fejem hogy merre de ha eltéved inkább meg keresem az a három alakot hogy fejezzék be a dolgukat erre mosolyogtam egyet és oda mentem hozzá
-Rendben van bízok benned. Bár ez elgondolkodtatott hogy mi van ha el csal és meg öl vagy az a hárman az ő emberei voltak és csak kihasznált-Hé ugye nem fogsz megölni ha nem nézek oda ? Legalább is előtte meg kell etetned utálnám ha üres hassal halnék meg Mondtam neki unottan mégis vicces hangon .
-Nem keresem de  valahogy mindig megtalál szóval ha egy falka szörny megtámad akkor azt rám foghatod. És valószínűleg megöltek volna de ez is benne van a pakliba
Válaszoltam neki bár rosszul eset hogy tehetetlen voltam velük szemben talán egyszer majd találkozok velük egy párbaj során de addig még csak ezen a napon legyünk túl .
Rövid séta után megálltunk és ismét a térképet nézte mintha nem találna valamit de kis töprengés után elindult.
A kérdésén nagyon meg döbbentem senki nem hívott így a legjobb barátomon kívül még a szüleim sem, a szemeim szinte elsötétültek és komolyság tükröződött az arcomról. -Hagyjam neki? Vagy mit tegyek végül is megfogattam hogy megváltozok de ... kérdezgettem magam de aztán megnyugodtam  és mosolyogtam egyet
-Még csak kezdő vagyok úgy az egyes  szint felett egy kevéssel. Nevettem de mégis magabiztos voltam -Tudom hogy kevés de elhatároztam hogy egyszer a 100 szintről nézek le mindenkit.
-És mond csak te hányas szintű vagy jun-san ?
Párperces séta után elkezdett korogni a gyomrom mint ha csak egy fenevad morgott volna mellettünk.
-Ne haragudj de azt hiszem éhen fogok halni. Néztem a lányra és megvakartam a fejem miközben  mosolyogtam

- Kicsivel feletted de nem sokkal. - mosolyogtam rá, nem gondoltam volna, hogy visszakérdez a szintes kérdésre. Őszintén szólva nem mintha titkolnám, de talán jobb nem egyértelmű választ adni. Kicsit megmosolyogtatott a szörnytámadásos gondolata, tényleg ennyire szerencsétlen lenne, hogy vonzza a bajt? Bár ezt pont nem nekem kellene gondolnom másokról amikor velem is ugyanez van...vagyis inkább keresem mint vonzom...Nade mindegy is haladtunk célirányosan valamerre, az út háromnegyedén a térképet fürkésztem étterem felé, de semmi. Teljesen elmélyülten néztem, próbáltam eleget tenni a vágyainak, tópart és étterem, de valahogy egyik sem akarózott összejönni. Ilyen az én szerencsém, majd hirtelen hatalmas sárkány üvöltés... vagyis inkább egy medve bőgése zengte be a környéket. Elég közelről éreztem magam mellett, majd hirtelen fegyverem előrántva tokjából gurultam bele az egyik közeli bokorba. Nem telt sok időbe mire feleszméltem, hogy védett zónában vagyunk nem érhet baj és a srác bocsánatkérése is arra enged következtetni, hogy ezt a hangot bizony ö adta ki. Mit mondott? Jól hallom éhen hal? Kimásztam a bokorból kicsit megráztam magam és villámgyorsan étkezőt kerestem.
- Wáá Pont most nincs semmi a közelben. - lenyitottam a menüm használati tárgyak részét és étel után kutattam amit el tud fogyasztani. Pechemre csak főzéshez használatos cuccok voltak nálam mint húsfélék, hagyma és burgonya. - Nincs mit tenni... Nem vagyok túl jó benne...de remélem megfelel.- Felszedtem pár botot a földről és egy helyre kezdtem őket gyűjteni majd amint lett elég kivettem a tűzgyújtó szerszámom és tüzet csiholtam. - Hozz még pár gallyat rendben? - utasítottam, addig előkészítettem a húsokat. Remélem most hasznát veszem a főzés jártasságomnak amire annyi pontot pazaroltam. Majd ha szedett fát vagy még távol van intettem neki, hogy jöjjön vissza, mire visszatért már egy tálcán sorakoztak a különféle saslik amiket készítettem sütésre várva. Kettőt el is helyeztem sütésre.
- Ha nem ízlik nem kell megenni. - Közben nyújtottam felé egy tányért egy már megsült kajával. Ennyire még sosem aggódtam amiatt, hogy valamit ne szúrjak el. Finom étel, csak legyen finom mást nem akarok. A fák kellemes árnyékot adnak, és a szél is jár. Egész nap eltudnék ücsörögni itt.
- Rouki..-san lenne kedved evés után...egy erőpróbára? - kérdeztem, talán nem épp a legjobb pillanatban. De már nagyon furdalt a kíváncsiság mit is tud és milyen fegyvert rejtegethet. Tanulva már több esetemből inkább nem kérdezem meg milyen kasztja is van, legalább nem sértem meg vele...

Rosszul éreztem magam hogy meg ijesztettem a lányt de nincs mit tenni ez a nap teljesen kimerített még mindig a fejemet vakartam amíg elő mászott a bokorból. Már eléggé rég óta sétálunk de sehol semmi legalább a szél kellemes
gondoltam magamba amíg a lány a térképet nézegeti értetlenül ami után elkezd kiabálni.
-Nyugi nyugi nem tesz jót ha ennyit idegeskedsz. Szóltam neki  legyezve őt.
Nem értem hogy lehet egy emberbe ennyi düh, közbe a tárgyaiba böngészett valamit aztán fel szólalt.
-Persze nekem bármi megfelel nem vagyok válogatós csak ehető legyen.
Elkezdtem botokat gyűjteni ahogy kérte,közbe azon tanakodtam hogy ha ízlik talán ennyivel be érem és nem zaklatom többet de ki tudja. Mire vissza értem saslik szerű étel fogadott örültem neki sokat jártam a valóvilágba éttermekbe ahol hasonlókat ettem .
Aztán valamiért megint rám förmedt hogy ne egyek ha nem ízlik majd át nyújtott egy tányért rajta a kajával .
-Ne aggódj meg eszem ha nem ízlik akkor is ha már szenvedtél vele . Elvettem a tányért és le ültem a fa árnyékába
Láttam az aggodalmát az arcán ezért nehezen vettem rá az evésre de az éhség  legyőzött.
Az étel kívül jól meg volt sütve belül kicsit rágósabb volt de ezt leszámítva nem volt rossz .
-Nyugi finom lett és pont jókor kezdtem éhen halni. Feleltem mosolyogva. Mikor tele ettem magam hátrébb húzódtam egy fa tövébe és neki dőltem becsuktam a szemeimet és pihenni kezdtem.
-Jun-san mit gondolsz mennyi az esélye hogy nem túl élünk míg valaki végig nem viszi a játékot? meg mondom őszintén nem tartom valószínűnek hogy köztük leszek de mindenképpen túl kel élnem ígéretet tettem magamnak .
-Remélem nem zavar a kérdés. kérdeztem tőle nyugodtan szinte fél álomba mikor elő jött egy ötlettel hogy párbajozzunk.
-Rendben van bár nem hiszem hogy sok esélyem lenne de megpróbállak megszorongatni

Szépen sorban sültek majd rakosgattam őket tányérra, úgy tűnik ízlik neki. Hatalmas kő esett le a szívemről amikor láttam, hogy tényleg megeszi őket és elég jóízűen. Én is elfogyasztottam párat. Fura egy srác annyi szent, de minden mondatával egyre csak kíváncsibbá tesz ki is ö valójában. Végül úgy tűnt jóllakott én pedig visszapakoltam a kis "raktáramba" a felszerelésem, és becsomagoltam a megmaradt ételt két részre osztva.
- Ez a tiéd... tartsd meg. - nyújtottam felé kicsit kipirulva, azelőtt még sosem adtam senkinek semmit. Nem igazán tudom, hogy kellene, vagy egyáltalán illik e így. -De ha nem kell nem kötelező elfogadni. - puffasztottam fel az arcom majd ha elvette folytattam a pakolást ha nem akkor pedig én raktam el. A pakolás végeztével végre kinyújtózhattam, és elküldtem neki egy fél életes harcra kihívást. Valójában a többit még sosem próbáltam, de eddig mindig tökéletes volt a félig tartó. Kissé lelkiismeret furdalást is éreztem amiatt, hogy csak úgy kihívom amikor én jóval az ő szintje felett állok mind felszerelésileg mind pedig tapasztalatilag. De ezzel az ő javát szolgálom... a kihívás elküldve és a visszaszámláló megkezdte a felkészülési idő visszaszámolását.
- Őszintén szólva fogalmam sincs meddig leszünk ebben a játékban, de az biztos, hogy én nem fogok meghalni. Sok elintézetlen dolgom van még odakint...és abban is biztos vagyok, hogy te sem fogsz. - mondtam teljes magabiztossággal, közben egy fát nézve, sőt mintha a fához beszélnék, a sok zavarba ejtő dolog amit összehordok teljesen bolonddá tesz.. - mindent bele. - közben néztem a számlálót ahogy az utolsókat számolja le. Bármelyik pillanatban megkezdődhet a harcunk. De máris látom mi lesz a vége...

Amikor végeztünk az étel felét oda nyújtotta nekem bevallom ez meglepet főleg hogy megint elpirult  de elfogadtam így udvarias na meg legalább a vacsorával nem kell szenvedni.
-Köszönöm rendes tőled de megtennéd hogy nem förmedsz rám mindig így nehéz pihenni. de azért remélem nem haragszol.
Köszöntem meg mosolyogva majd eltettem a tárolómba. Kíváncsi vagyok a küzdelemre gondolom úgy is mindegy
ma már elvertek úgyhogy a kedvem így is rossz de legalább a tapasztalatom nő.
-Ha egyszer meg is halok az csak a mai nap hoz hasonlóan következik be segítek valakinek csak lehet hogy nem védet területen. És neked is vigyáznod kell valószínűleg nem leszek ott következőnek .
Megjött a felkérés a csatára fél életes párbajra mielőtt elfogadtam azon tanakodtam harcolhatok e egy lánnyal
nem e válok olyanná akik ellen harcoltam egész életembe, mit szólnának a kintiek vagy tekinthetem e még magam szamurájnak erre elmosolyodtam, Nagyon szerettem a szamurájos történeteket akik kiállnak a gonosz ellen.
-Élőrre is elnézést szeretnék kérni minden találatomért ha egyáltalán betalálok ha nem akkor azért mert nem voltam méltó hogy kihúzd a kardodat
A vissza számlálás elkezdődött ezért felálltam és bemelegítettem a egy két fekvőtámaszt is csináltam majd a fa ágán felhúztam magam néhányszor. Mikor  már csak pár másodperc maradt az arcom nagyon komollyá változott
de még mindig nyugodt voltam.Mikor elért a nullá hoz felvettem a harci pózt és a kardomhoz nyúltam de még nem húztam elő

- Semmiség...Ennyi ételt úgysem tudtam volna egyedül megenni. - Az ételt elfogadta ami megnyugtatott, a tartozás letudva, legalábbis így gondoltam. De őszintén szólva, talán anélkül is megvendégeltem volna a segítségéért... Elfogadta a fél életest, úgy tűnik neki is megfelel. Kicsit elgondolkodtam mennyi is lehet pontosan az életpontjainak száma, tolakodás lenne megkérdezni inkább hagyom a fenébe. Milyen ostoba, a kedvessége lesz a veszte annyi szent. Én biztos nem lennék olyan hülye, hogy egy nekem teljesen idegen emberhez odasétáljak és kihúzzam a pácból. Főleg, mert nem tudhatom miért is jutott oda...Ezért nevezik a hozzám hasonlóakat gyávának... A hozzá hasonlóakat pedig Hősnek.
- Ha meg akarsz védeni valakit akkor erősnek kell lenned. - habár ezt még felesleges mondanom, mivel nem tudom mit tud. De nem örülnék neki, ha valaki akit kicsit is ismertem meghalna. Sőt sosem akarom megtudni milyen is ez az érzés...még egyszer nem...Megráztam a fejem és próbáltam kigondolni egy stratégiát. Az ellenfelem pedig, valamiféle rituális táncot kezdett járni, evés után mindenki ezt csinálja? Elég viccesen fest, felmászik a fára majd lefekszik a földre, a karjaival dolgozik a levegőben...
- Hmph...Ne fogd vissza magad, és ne kérj elnézést ilyesmiért. Csak egy baráti erőpróba semmi több. - mégis milyen dolog elnézést kérni előre egy harcban? Szinte már versenyt űz abból, hogy zavarba hoz az aggodalmával. Meglepő, hogy mindig a zakkantakat fogom ki és elegyedek velük beszélgetésbe...Még van harminc másodpercem addig felszerelést cserélek. Levettem a sisakom, nem kell órákig szenvednie szegénynek a páncélom átütésén. A srác elég eltökéltnek látszik, nekem sem szabad félváron venni a harcot.
- Yosh! Kezdjük. - előhúztam az új kis játékszerem a Futó Vorpal Blade, sokkal fenségesebb mint az előde és erősebb is. Ő az első szerencsés akin kipróbálhatom mit is tud a kicsike. A számláló nullát üti és kezdetét veszi a harc. Ellenfelemhez hasonlóan én is próbálok komoly arcot vágni, ő rögtön a fegyveréhez nyúlt. Már mardos a kíváncsiság, milyen fegyver is rejtőzhet a hüvelyében. Így messziről egy kardnak látszik, de még érhet meglepetés. Nem én akartam megtenni az első lépést, de ahogy látom ő sem mozdul, vár... - Már mondtam, hogy ne fogd vissza magad!

-Lehet barátságos de lehet élet halál harc akkor is nehéz megtámadni valakit,tudom furcsán hangzik de sajnos ez az én elvem.
Mondtam neki miközben gondolkozóba estem mások percek tűntek éveknek.
Sok dolog aggasztott elsőnek az erejére gondoltam mi van ha két ütés után leszedi az életpontjaim felét és vége mozdulni sem lesz időm. Eszembe jutottak az edzések a valóságba hogy kell megmarkolni a kardot, milyen pozícióban  kezdjek támadást de ez most más akár menyit tudsz ha az ellenfeled nagyobb szinteken áll akkor véged de azért remélem ki tudom védeni az első ütést, mit ámítom magam  valószínűleg a páncélja felét nem leszek képes levenni nem hogy az életének.
Elkezdődött felmértem a helyzetemet és az övét gondolkoztam hogy jobbról kéne támadni vagy balról és mi van ha el se kezdődött de egy üdítőt robbant az arcomba? kérdeztem magamtól folyamatosan
Ö egyből elő húzta a kardját ahogy láttam nagyon örül neki talán most használja elsőnek majd a tekintetéből láttam hogy ki akar vele csontozni. Előhúztam a kardomat egy katana elvileg bármit át képes vágni bár erre a csatára ez kivétel.
-Nem fogom nyugi csak felmérem a környezetet bolond aki csak úgy neki ront az ellenfelének. Ja és  majd elfelejtettem az ebéded teljesen feltöltött köszönöm azt hiszem ezzel letudtuk az adósságodat.
-Készülj.Kiabáltam fel nagy magabiztossággal
Vérszomj öntötte el az tekintetem  és egy hirtelen mozdulattal meg indultam előre és meg indítottam egy támadást a hasa irányába. Vajon ö menyit lát belőle talán már ki is tért csak nem vettem észre.

Most vagy tényleg nagyon erős és magabiztos, megvárja, hogy az ellenfele támadjon először mert biztosan kivédi...vagy annyira hülye, hogy hagy időt nekem bevinni az első csapást... Jobban belegondolva én előző harcaimban egyszer sem várakoztam inkább cselekedtem és valahogy mindig bement az első csapás. Hát igen ha valakiben túlcsordul a csodálatosság, akkor elvárja az ember hogy így sikerüljön. Egy ideje már farkasszemet nézünk egymással, az biztos hogy nem én fogok először mozdulni. Majd a semmiből megköszönte az ételt.
- N-nem mintha azért csináltam volna, mert éhes vagy..cs-csak én is kezdtem megéhezni szóval kellett az étel...Hová gondolsz? BAAAAKAA... - fordultam el picit jobbra kezemben lóbálva drága kis fegyverem, ez a nap nekem valahogy betett, biztos az időjárás tehet a mai tsundere viselkedésemről. Vagy talán a csillagok állásának lehet hozzá valami köze...Az ég olyan tiszta és felhőtlen, a parkra ereszkedő csendet hangos trappolás töri meg. Megindult, visszaszegeztem a tekintetem ellenfelemre. Innentől már komoly a dolog, de nincs mitől félnem most nem tudnék meghalni ahogy ő sem. De kicsit megrémiszt Rouki arca ahogyan felém rohan, mintha tényleg képes lenne meggyilkolni. Mire észbe kaptam már előttem állt, és úgy látom valahova a hasam tájéka felé próbál vágni. Átdobtam a bal kezembe a fegyvert, és megfordítottam, hogy ne az élével védjek. Sikerült még épp időben megállítanom a rohamát, egyet sóhajtok, kicsit nyugodtabb vagyok, hogy kivédtem a támadását. De most, hogyan tovább? Jun hatalmas hibát követtél el amiért megfordítottad a pengét. Így nem fogod túl sokáig tartani, és a kezeddel sem támaszthatod ki. Hiába védtem ki mégis el kell szenvednem a sérülést. Hát ez pech...megpróbáltam lefelé csúsztatni a fegyverem, kiszedni a katana útjából ezzel sikerülve neki megvágni a vállam.
- Szép kis játékszered van. - dicsértem meg a katanáját, úgy érzem ő kardforgató. Azokat láttam hasonló fegyverrel. Kicsit hátrébb szökelltem, majd amint lett elég egy kis távolság, hatalmasat lendítettem a fegyveren és egyenesen felé hajítottam. Hogy talál e...

Pontok a harcban:

Tessék meg köszöntem erre idiótának hív ez az én szerencsém ha kedveskednék neki az utolsó leheletemmel akkor is kipirulva és dadogva küldene el napozni, valószínűleg azért csinálja hogy az idegeimre mennyen   de nem számít ez egy ilyen nap én se vagyok a legjobb formámba gondoltam magamba.A támadásom  után meglepve álltam hogy sikerült megsebezni, valószínűleg hagyta magát hogy meg tévesszen aztán ki végez de kitudja lehet szerencsém volt.
-Mond miért vetted le a páncélod? Ha nem veszed komolyan  én se adhatok bele mindent vagy talán ennyire gyengének tartasz?
Kérdeztem tőle értetlen arccal, persze ezt csak mutattam pedig örültem neki így legalább volt 1 ütésem. Össze szedte magát majd a fegyveremet dicsérte amit nem értettem mert az övé szebben nézet ki az enyém meg csak 1 kezdő fegyver.
-Köszönöm, de nincs mit dicsérni rajta csak egy eszköz, a fegyver az kard forgatója.
Mit kéne tennem készülhet valamire vagy csak elzsibbadt a lába hogy ugrándozik aztán a következő pillanatba eldobta a fegyverét ami olyan gyorsan repült hogy alig tudtam követni.
Megpróbáltam félre ugrani de már késövólt. Jobb oldalt talált el a mellkasomon amitől hátra estem.
-He he ez szép volt, de  mond csak egy ilyen apó termetű lány hogy képes ilyet csinálni ez rémisztő.
Dicsértem meg miközben felálltam enyhén csipkelődő vigyorral az arcomon
Leporoltam csináltam néhány körkörös mozdulatot a jobb kezemmel majd az élet csíkomat néztem
Na akkor kezdjük mondtam magamnak elkezdtem futni majd kitértem jobbra megpróbáltam mellé kerülni majd felugrottam és a levegőből indítottam a következő támadásomat de nem voltam biztos a találatában...

pontok:

// Az eldobott fegyver miatt csak 3-at sebeződtél nem pedig 5-öt :3//

Hmm jobban célzom mit hittem, pontos találat. Meglepően könnyű forgatni az új fegyvert, biztos az anyaga más. De talán ezen nem kéne meglepődjek, sokkal több statot ad mint az elődje...végtére is ez egy Futó fegyver az ember elvárja, hogy könnyű legyen.
- Csak akadályoz a mozgásban a sisak, könnyebb nélküle..meg én anélkül is erős vagyok. - derékra tett kézzel teljes vigyorral az arcomon mondtam a következő szavakat. Túlságosan magabiztosnak éreztem magam az előző sikeres találat miatt. De vajon csak egy véletlen miatt sikerült, vagy egy eddig ismeretlen képességet fedeztem fel magamban? Eddig is tudtam, hogy sok mindenben jó vagyok de hogy mesterien célzom is, érdekes.
- Nem vagyok apró! Csak...csak...még növésben vagyok! Sőt inkább te vagy túl magas, én normális méretű vagyok. - még, hogy apró, szerintem pont jó a méretem, nem vagyok egy robusztus, se nem törpe. Az alkatom tökéletes és elég mozgékony is vagyok. Legalább kényelmesen elférek kis helyeken is és nem kell hajolgatnom... Túl nyugodtan gúnyolódik rajtam, és most megint elkezdett valamiféle mozgást végezni. Ezúttal a kezét forgatja, lehet fáj neki?
- Hé, minden rendben van a kezeddel? - érdeklődtem, miközben sétáltam a fegyverem felé. Legalább addig is elfoglalom egy kis beszélgetéssel amíg vissza nem szerzem. Hirtelen abbamaradtak a karkörzései, és szélsebesen kezdett felém rohanni, pedig már olyan közel voltam, de mégsem rohanhatok egyenesen felé. Elkezdtem rohanni tőlem jobbra a fa felé, közben előhívtam a menüm valami haszontalan után kutatva, egy semmi plusszt adó öv került először a kezembe, tökéletes.
- Change! - mondtam ki és közben a fegyverem felé szegeztem a tekintetem. Az öv helyet cserélt a földön pihenő pengével. Na majd most, kap megmutatom én neki, hogy nem veszem félvárról a csatát. Fordultam meg kezemben a fegyvert ezúttal rendesen tartva. Ép egy vágást igyekeztem bevinni, de mielőtt még érintette volna felugrott.
- Ez nem igaz... - és fentről ért a támadása. A vállamat találta el. Épp, hogy karcolt de még így is sebeződtem. - Bevallom, nem számítottam rá, hogy felugrassz... - Majd mielőtt még újra támadna, saját magammal cseréltem ki az övet így azt szakítsa szét. Pár méter távolság de még épp elég, egy újabb hajítással még bepróbálkozom. Fortuna asszonyág maradj mellettem!

Pontjaim:

Láttam rajta az elégedett mosolyt amikor eltalált a támadása,ez egy szadista gondoltam magamba, és hogy nem tetszett neki túlságosan hogy leapróztam  de nincs mit tenni de legalább komolyabban veszi a küzdelmünket.
-Igen minden rendben van nem nagyon érzek fájdalmat csak megnéztem hogy mozog e.
Láttam rajta hogy furcsállja a mozdulataimat vajon nem látott még bemelegítő embert ?
-Nem veszed túl komolyan még a végén megölsz, de akkor nem lesz kitt ócsárolnod egész nap.
Válaszoltam neki csipkelődve  mutatván hogy én is tudok gonosz lenni.
Mikor megtámadtam elszaladt a kardját ott hagyva, ez meg lepet. - Ennyire gyáva lenne? Kérdeztem magamtól.
Aztán megint az a furcsa szó a másik pillanatba pedig a  fegyvere helyén valami övet láttam amaz pedig már a kezébe volt védekezésre készen. Viszont ezt sikeresen kivédte legalább is elsőnek ezt hittem aztán láttam hogy meg karcoltam aztán be akartam vinni még egy támadást de a következő pillanatba már az előző övet vagdostam ö pedig néhány méterrel arrébb volt.
-Örülök neki hogy meglepet igazából én sem érzek máshogy hisz megint hozzád értem.
-Mond csak ez lenne a képességed? -Valami tárgy varázslat ? -Elsőnek azt hittem üdítőt robbantasz mások arcába.
Mondtam neki elégé hülyének érezve magam .
-Ezek szerint nekem is lehet egy  képességem ? Kérdeztem a fejemet vakargatva.
Eléggé kezdtem kifulladni mióta találkoztunk szinte csak a harc és a rohanás jellemzi a napom de nem akartam kimutatni ezért a szokásos unott arcot vágtam és szabályoztam a levegő vételemet, közben beálltam védekező helyzetbe hogy hátha mögém akar valami teret görbíteni és hátba támad, bár ezt nehezen tudnám elképzelni róla amennyi gonoszság szorult  belé eléggé ártalmatlan  

//Okés Ki javítom :S bocsi //

Pontok:

- Rendben, nem mintha... aggódtam volna, csak nem akarok sérült ellenfelet. - próbáltam kimagyarázni magam. Még ha ö nem is találja fontosnak nekem akkor is tisztának kell lennie a lelkemnek. A megöléses dolog kicsit megrémített, elültette a bogarat a fülemben, egy rossz mozdulat, és egy kis bug és tényleg végezhetek vele. Főleg mert a játék tele van hibákkal...mi van ha épp most lépne közbe egy én pedig lenulláznám a pontjait. Örökké a lelkemen száradna ha megölném, sőt lehet nem is bírnék ilyen tudattal élni. Kicsit sápadttá kezdett válni az arcom, úgy érzem mintha az erőm elhagyna, és elnehezedik a lábam. Az ég kék, igen szép kék, a fű pedig zöld, gyönyörű zöld, minden rendben van, Jun nem ölsz embert, nem is tudsz. Nincs semmi baj, nem lesz semmi, megsebzed és nem fog belehalni. Nyugtattam magam, de nem igazán sikerült, valahogy minden mozdulatommal éreztem, hogy egy aprócska baki és mindennek vége valaki számára. Akár lehetek én is az a valaki.
- Hát mondhatjuk úgy is. De nem mondom el, hogy működik valójában. - nyújtottam ki a nyelvem gúnyosan. Még ha nem is harcolnánk se kötném az orrára mit is tud valójában a képességem. Igaz néhányan már rájöttek, de minél kevesebben tudják annál inkább tudok meglepetéseket okozni. - Persze, mindenkinek van, vagy neked még sincs? - kérdeztem meglepetten, hallottam már olyanokról akik csak később jöttek rá mit is tudnak valójában, de tényleg ilyen bonyolult lenne a dolog? Habár, nem mindenkinek működik olyan könnyen mint nekem, főleg a harcos képességek amik nemcsak időhúzásra jók vagy menekülésre...Heh vagy csak én vagyok olyan profi, hogy rögtön ráéreztem a működésére. Kicsit fürdőztem a dicsfényemben, de még mindig nem tudok szabadulni a gondolattól, a halálról. Eddig még sosem aggódtam ennyit. Úgy tűnik védekező állást vett fel, egy katana ellen nem sokat tehetek, hosszú és éles, ha meg is sebezném, biztos rögtön ellentámadna és nem lenne időm menekülni sem. A képességem pedig már nem fog sokáig tartani, pech...Ha csak... Elhajítottam felé a pengém, de próbáltam nem eltalálni vele, amíg pedig a fegyveremre figyel, megpróbálok behúzni neki egyet.
- Védd magad! - majd próbáltam a hasába belevágni egyet. Sosem voltam túl erős, de bízom benne,hogy sikerül a támadás és még sebzem is egy keveset.


//Ha sikerül a támadásom akkor 5-öt sebeződsz csak :3 //

Pontjaim:

Teljesen megrémisztet a sápadtsága olyan mint ha egy hulla lenne, kint sok zombis filmet néztem de nem hittem volna hogy itt találkozok vele mosolyogtam magamba. -Mi a baj remélem nem sértettelek meg, vagy láttál valakit, vissza jöttek volna a délelőttiek ha igen nyugi most  elbánok velük, na nem kell ennyire izgulni most csak játszunk.
Mit tehetnék mivel nyugtassam meg az is lehet hogy romlott volt az étel amit ettünk de én jól érzem magam sőt nagyon is  szökdécseltem néhányat egy helybe hogy megbizonyosodjak róla.
-Ha jobban leszel meg hívlak egy fagyira, lehet leesett a vércukrod .
Talán valamivel jobb lett az arcszíne és ahogy vér jutott a fejébe egyből gúnyolódni kezdet örültem neki, legalább nincs nagyobb baja. Jobb is hogy nem mondja el majd ki ismerem ha kibírom addig.
-Nem tudom ez az első párbajom. Vontam meg a vállaimat -Nem érdekel különösebben egyszer rájövök ha rá kell jönnöm addig itt a tied hogy megfejtsem. Mondtam neki viccelődve hogy ne bízza el magát
-Védd magad . Kiabálta el magát és megint elhajította a fegyverét most nem fogsz ki rajtam egy gyors mozdulattal
félre léptem, láttam hogy jun is repül felém de ezt későn. Túl alacsony volt hogy hamarabb kiszúrjam ezért izomból a gyomromba repült amitől össze görnyedtem de közbe reflexből feltérdeltem.

"Ha be tált. Akkor furcsán állunk  gyomromba még mindig ott van jun keze én meg gyomron térdeltem majd a hátamra borultam , amikor észbe kaptam mit tettem egyből bocsánatot kérek többször is egymás után, arcomon saját magam utánin utálat tükröződik és egy közel fát ütögetek magamat ócsárolva. Ebben az esetbe hármat sebeztem"

"Ha nem talált. Akkor hátrébb csúsztam  és térdre rogytam a gyomromat fogom a kardom előttem a földön. Azon tanakodva  hogy mikor fordult ez elő hogy térdeltem valaki előtt de nem jutott eszembe bele ütöttem a földbe.
Ennyire gyenge lennék hogy mozdulni se tudok nem lehet csak ennyit érek nem tudom meg szorongatni sem szégyent hoztam aa barátaimra és magamra. düh borította el az arcom még egyet verek a földbe meg markolom a kardom és fel állok. Itt csak egyedül érzem hogy az élet csíkom kisebb lett "  

Pontok:

Elkiáltottam magam és a fegyver szélsebesen repült felé, szerencsére a fegyverre figyelt, nem akart még egyszer bedőlni az előző kis dobásomnak. Szerencsétlen, nem kis meglepetés érte amikor meglátott alig pár centire magától, olyan gyorsan folytak az események, hogy nem is tudott mit reagálni, én pedig belemélyesztettem a jobb kezem a gyomrába. Kicsit rosszul éreztem magam amiatt, hogy ilyen mocskos csel kellett ahhoz, hogy megsebezzem. De ami ezután következett sokkal rosszabbul. Nem is számítottam rá, hogy ilyen gyorsan és okosan reagáljon. Megragadta a kezem és mint egyes harcművészetekben szokás ellentámadott, úgy hogy ne tudjak elmenekülni. Még mindig meg tud lepni, egyre jobban érdekel ez a srác. A heves harc közben valamennyire sikerült megfelejtkeznem a kis halál-bugos elgondolásomtól és visszatért a régi Jun...úgy ahogy.
A következő meglepetés akkor ért amikor bocsánatkérés sorozattal halmozott el, a sikeres támadása miatt.
- Semmi baj, kutya bajom. - mosolyogtam rá megnyugtatóan, de ez nem sokat segített, rámozdult az egyik fára és közben sokkal inkább a fával párbajozik mint velem. Megsértettem volna valamivel? De ennyire...
- Ne szidd magad, nem a te hibád. Egy nagyon szép ütés volt. Minden tiszteletem a tiéd Rouki-tan. - közben megpaskoltam a hátát, ha továbbra is folytatta a fa ütlegelését, akkor megragadtam a kezét és tovább nyugtatgattam. Lehet nem sokat számít neki egy hozzám hasonló szavai, de egy próbát megér.
- Megvan, kárpótlás gyanánt meghívhatsz egy fagyira ahogy ígérted. - szórakoztam kicsit, nem hagyhatom, hogy csak úgy elvegyem a kedvét az élettől. - mit szólnál ha a fagyit a vesztes fizetné? - a fagyi nagy motiváció tud lenni, főleg egy ilyen meleg napon, ráadásul velem eheti meg ez is egy plusz pont, na meg ha győz akkor én venném. Három az egyben a győzelemért, nincs mit veszítenie.

Pontjaim:

Azon gondolkoztam hogyan tehettem hogy gyomron rúgtam, véletlen reflexvolt vagy direkt csináltam már magam se
tudom de úgy éreztem hogy megcsorbult a becsületem. Életembe először ütöttem meg egy fiatalabbat, főleg lányt soha még csak csúnyán se néztem rájuk a kardpárbaj még csak csak de egy közvetlen test a test elleni küzdelem..
-Bocsánat.Bocsánat.Bocsánat nem tudom mi volt ez csak egy rossz reflex. Halmoztam el bocsánat kéréseimmel.
A legközelebb álló fa ép kapóra jött hogy levezessem a dühöm a valóságban már szét törtem volna a kezem nagy valószínűséggel de itt meg se éreztem.-Ne haragudj szép ütés lett volna ha nem ellened, tudod a mesterem ezért szétrúgná a ... Fojtottam magamba a szót mégis csak egy lánnyal beszélek. Majd meg fogta a kezem és nyugtatni kezdett ami jól este bár kint nem az a fajta vagyok voltam aki eltűrt vagy ki mutatott ilyesmit .
Rá mosolyogtam és vidám lett az arcom talán most elsőnek találkozásunk óta.
-Rendben van bár elég sanszos hogy én viszlek téged fagyizni révén hogyha egy kaviccsal eltalálsz megnyerted
Néztem az életpontjaimat és szinte csak egy fél csík választja hogy az életem a felére csökkenjen.
Felnéztem és furcsa mód nem voltam elkeseredve hogy kikaptok mióta itt vagyok ez a legjobb napom egy két apróságot leszámítva .
Felszedtem a kardomat a földről majd Jun fegyveréért mentem hogy vissza vigyem neki.
-Tudod Jun-san jó ez a kard dobálós képesség csak még fejleszteni kell, de ha egy üdítőt is bele varázsolsz az ellenség arcába nyert ügyed van .Feleltem neki vidáman miközben vissza adtam a kardját. -Tessék  
Miután vissza adtam a kardot kicsit hátrébb mentem és felvettem a kezdő pozíciót és készültem a támadásra.

Pontok:

Tényleg ilyen hatalmas bűn lenne amiért ilyet tett? Én világ életemben ilyesmiket tettem, habár így utólag kicsit bánom a dolgokat, de azért nem dől össze a világ. Na de mindegy is sikerült megnyugtatnom, ami jó jel. Én is kezdek visszazökkenni a rendes kerékvágásba, talán nem kéne nekem se eltúloznom a dolgokat, végül is mekkora az esélye annak, hogy pont velem fog hiba történni és pont most, pont egy ilyen helyzetben... Rouki mosolya valahogy olyan békét és nyugodtságot sugárzott, szerintem a találkozásunk óta most nevetett tényleg jóízűen, igazán felszabadultan.
- Jól áll neked a mosolygás. - jegyeztem meg neki, kicsit mosolyra húzva a szám. - sokkal barátságosabbnak tűnsz így. - közben visszahozta a fegyverem is, nem kellett érte rohannom, ma teljesen el lettem kényeztetve és ami a legjobban esett, hogy nem a testemért tette, hanem miattam. Szerintem ő az első ember aki ilyen felszabadult mellettem. Nem csak a játékban töltött idő óta, hanem úgy az egész életemben az első.
- Az üdítő csak egy véletlen volt - nevettem el magam - ha nem lett volna a...- csaptam a kezemre a szám, majdnem elszóltam, hogy az asztalról cseréltem ki. De talán Isten akarta, hogy pont egy üdítő legyen ott. Már elég régóta tart a párbajunk, milyen gyorsan telik az idő ha az ember jól szórakozik. Kicsit hátrált tőlem, támadó állást vett fel, mint amit már oly sokszor a mai nap. Lehet, hogy szint alapján alacsonyabb mint én de erő és logika alapján biztos egy szinten vagyunk. Valahogy, nem szeretnék annyira győzedelmeskedni, de egy negyedik vereség...akarom mondani, hagyni hogy az ellenfél élvezze ki a rivalda fényt...nem engedhetek meg magamnak. Az már túl ciki lenne, de nem állhatok itt a végtelenségig... Elkezdtem rohanni szélsebesen felé, fegyverem magam mögé húzva és amint elé érkeztem balról megpróbáltam kitérni az esetleges támadás elől, és egy jól irányzott támadást bevinni az arca felé. Az utolsó pillanatban megállítottam a pengét, ha sikerült ilyen helyzetet kialakítani... és ajánlatot tettem.
- Ha gondolod én benne vagyok egy döntetlenben is. - talán így lenne a legjobb. Neki is és nekem is.

Pontjaim: