Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

by **Kuromajo** Szer. Jún. 19 2013, 23:20

Kimért lépteim kopogtak a 4. szint egyik városának utcakövén, feketébe burkolózott alakomat pedig az alkonyat vörös sugarai festették be. Vállamon a fekete madár kapaszkodott, időnként csapva egyet-egyet a szárnyával, ha egyensúlyát nem találta tökéletesnek. Tekintetem szinte világított a félhomályban, ahogy előrefelé meredtem, arcomon ugyanakkor széles mosoly játszott. Remegtem az izgalomtól, ha arra gondoltam, milyen csodálatosan ki fogom szórakozni magam, ha elérkezik az ideje. Kezem a zsebembe csúszott, és egy kicsiny jegyzettömböt vettem elő, felső lapját felhajtva pedig nevek sora köszönt rám vissza.
- Mattete Nii-sama. Nemsokára újra az enyém leszel! - kuncogtam fel izgatottságomban, majd óvatosan visszahajtottam a fedőlapot és eltettem az én kis listámat. Gondosan bántam vele, hisz' oly' értékes volt számomra. Ennél már csak akkor lesz nagyobb kincs, ha az utolsó nevet is áthúzhatom benne. Bizonyíték lesz az elhivatottságomra, ha megtudja, mennyi mindenen keresztül mentem érte, biztosan újra a karjaiba fogad =) Kezdetnek például itt van ez a végtelenül unalmas játék, melyet végigszenvedek a kedvéért. Virtuális valóság hogy létezne fájdalom nélkül? Bakabakashii...
Esti sétám a végéhez közeledett, így végül helyet foglaltam egy padon, és kezeimet az ölemben nyugtatva ábrándoztam tovább arról, milyen lesz a jövőm. Itachi megunhatta a vállamat, ugyanis felreppent onnan és néhány csapással az egyik lámpatestet tartó oszlopra telepedett le nem messze tőlem. Rápillantottam a madárra. Olyan gyönge és esetlen volt, mégis hűséges társként szolgált a hónapok alatt, és képes volt túlélni a társaságommal járó nehézségeket. Nem mintha szíven ütne, ha elveszteném, csupán egy halom pixel volt. Még egy bogár élete is többet ért az övénél. Ám ahogy elfordítottam róla a tekintetem és körbenéztem, megpillantottam valamit. Vagyis inkább valakit, aki felkeltette az érdeklődésemet. Hunyorogva próbáltam meggyőződni arról, hogy jól látom-e, amit látok, de szemem nem csalt.
- Ara-ara... kore wa... - adtam hangot csodálkozásomnak, és a pad szélében megtámaszkodva talpra álltam, hogy közelebb merészkedjek a téren átvágó nőhöz. Ahogy közelebb kerültem, úgy lettem egyre biztosabb benne, hogy ez ő. Ő, aki miatt elveszítettem szem elől Nii-samát majdnem egy egész éjjelre egykoron. Együtt tűntek el, és ki tudja mit csináltak? Nem mintha nem tudnám... Fogaim csikorogtak, az idő eljött. Képtelen voltam visszafogni magamat, nem várhat tovább a listám első szereplője. Ma este át fogom húzni az első nevet rajta =)
- Konbanwa! Talán hirtelennek hangozhat a kérésem így ismeretlenül, de nem volna kedved csatlakozni hozzám egy kis vadászatra? Kicsit félek ilyenkor estefelé egyedül bóklászni a szigeten ^^" - szólítottam meg a lányt kedves mosollyal az arcomon, ujjaimat pedig összefűztem magam előtt kissé zavartan billegve. Tanultam egy-két trükköt Nii-samától, hogyan adjak hitelt a szavaimnak pusztán testbeszéddel, ez is köztük volt. Valójában azonban szívem hevesen dobogott az izgatottságtól, amit a jól ismert érzés okozott: a tudat, hogy ma este valakinek kiolthatom az életét =)

by **Viola** Csüt. Jún. 20 2013, 11:50

Elkerekedett szemeket idéz arcomra a menüm időt jelző felülete, majd ugyan ezekkel a szemekkel lesek ki az ablakon szemre bizonyosságot szerezve arról, hogy jól olvastam le a számokat. És tényleg... Odakint a nap már lemenőben van, én meg még mindig csak shoppingolok. Jobban mondva költöm Anatole pénzét, mint mindig. Mire nem jó, ha a nő férje gazdag céhvezér..! Egy szava se lehet majd a drágámnak. Vettem mindenféle olyan ruhaneműt, ami majd egyből lázba hozza, elég lesz csak ránéznie. Persze a végén úgy is lekerül rólam mind, de addig is fenn kell tartanom az érdeklődést. Ő meg tök jól elvan abban ami megvan neki már vagy hetek óta. Áhh, néha úgy kell elcipelnem magammal, hogy új ruhát vegyünk neki, de mégsem félek attól, hogy fukar öregember lesz, hisz' csak szépen kell néznem és máris kapok tőle egy csinosabb összeget arra, amit kinéztem magamnak.
Az utolsó ruhát is felpróbálva, megvéve, menübe rakva elégedetten intek búcsút a boltos lánykának, aki megfáradtan terül el a pultján, hiába na, este van már.
Az utcára kilépve egy pillanatig habozok merre induljak el. Zavarodottan nézek jobbra, majd balra, az utca ismeretlen, morcos fényjátéka nem engedi eszembe jutnia azt, hogy merről jöttem. Mégsem akarok egy helyben ácsorogni, azt az öregek csinálják, mikor nem tölt elég gyorsan memória és ahhoz is meg kell állniuk, hogy hátra forduljanak...
Határozottan megindulok jobbra, mert mintha egy nagyobb teret szimatolnék arrafelé a fények erősségéből ítélve. De mit is csinálhatnék még? Nem akarok egyelőre hazamenni, csak egyedül kuksolnék a lakásban, mert Anatole sokáig dolgozik megint. Néha átkozom a munkáját, még akkor is, ha abból származik a bevételünk többsége.
A tér tényleg ott van, ahol képzeltem, s gondosan pásztázom végig kocsmát, vagy valami hasonló helyet keresve, hogy leguríthassak valami szívmelengetőt, hisz' mégis inkább felhőtlen boldogságban üljek otthon, mint asszonyosan olvasgatva, vagy kötögetve. A tervezett hely helyett azonban egy lánykába botlok, aki nem átall leszólítani engem.
Aranyos kislány szép, fekete hajjal, bátortalan tekintettel. Mondókája pedig mosolyt csal arcomra. Olyan aranyosan adja elő magát, hogy lehetetlen neki ellent mondani.
- Hát, éppenséggel nincsen semmi dolgom, szóval miért is ne? Segítek neked! - válaszolom, s kacsintok rá. Kissé furcsa, hogy egy ilyen aranyos kislánynak nincsen semmi kompániája, aki elkísérné mobokat öldösni, de nem akadok fenn apróságokon. Biztos alacsony a szintje és kell valaki, aki húzza. Gondolom én...
- Merre szeretnél menni..? - kérdem, s közelebb is hajolok hozzá, hogy jobban halljam, amit mondani szeretne, közben pedig szép arcocskáját fürkészem. Ha egyszer lesz gyerekem, remélem legalább ilyen szép lesz, mint ő...

by **Kuromajo** Csüt. Jún. 20 2013, 17:49

- Yatta! - derült fel az arcom, tenyereimet pedig összecsaptam magam előtt örömömben - Köszönöm a kedvességed ^^ - hajoltam meg tisztelettudóan, miközben legbelül ujjongtam, s alig fértem bőrömbe. Ismeretlenségünk dacára könnyen beleegyezett a kérésembe, biztosan veszélytelennek tűnök a szemében. Ártatlan mosollyal néztem fel rá, hiszen magas volt hozzám képest. Kaukázusi vonások köszöntek vissza fizimiskájáról, az átlagosnál sötétebb bőre és annak tónusa arra engedett következtetni, hogy latin-európai vér csörgedezhet benne, vagy legalábbis arról a tájékról valósi. Voltaképpen a megállapításom csupán arra volt jó, hogy magamban tudatosítsam, mire számíthatok, gyakorlati jelentősége nem volt.
- Én Kuromajo vagyok, de szólíts csak Kuro-channak! Téged, hogy hívnak? - érdeklődtem, miközben mindkét oldalon a füleim mögé söpörtem a hajtincseimet. Enyhe szellő borzolta fel a hajamat és kapott bele fodros, sötét színekben játszó ruhámba. Megborzongtam. Megcsapott minket a halál szele. Könnyed, nőies mozdulattal intettem ujjaimmal, mire felugrott a menü, és a megfelelő opciót kiválasztva rövidesen a nő előtt állt a meghívóm az ideiglenes társulásra.
- Ismerek egy jó helyet. Kicsit veszélyes vadászterület, ezért nem sokan merészkednek oda, de éppen emiatt könnyű ott farmolni ^^ - adtam tudtára, majd elléptem mellette és elindultam a városkapu felé. Szemem sarkából láttam, hogy Itachi is szárnyra kap és károgással jelzi az örömét. Hamarosan táplálkozhat, de egyelőre csak felettünk körözött. Tudta jól, hogy kasztom elrejtése is része a taktikámnak. Az oldalamon függő kés alapján árnyharcosnak tűnhettem.
- Gyönyörű vagy. Meglep, hogy férfitársaság nélkül jársz-kelsz ilyenkor estefelé. Nem zsonganak körül? - kérdeztem a vállam felett hátrapillantva kíváncsian. Lépteim könnyedek voltak, szinte siklottam a talaj felett hibátlan, úri hölgyekre jellemző tartással. Elfogott a türelmetlenség, kénytelen voltam nyugtatgatni magamat, hogy ne gyorsítsak fel. Már ott akartam lenni a kihalt tóparton. Kukuku, alig várom~

by **Viola** Csüt. Jún. 20 2013, 19:25

Jajjj de kis aranyos, még meg is hajol előttem, ahogy rábólintok a kérdésére, vagyis, hogy csatlakozzam hozzá egy farmolás erejéig. Ahogy végignézek rajta, a fiatal önmagamat juttatja eszembe: Fekete vállra omló haj, naiv pillantás... Hihetetlen aranyos... Én is ilyen lettem volna? Tényleg?
- A nevem Viola. - válaszolok a kérdésére, mikor megtudom, hogy őt Kuromajonak hívják. Milyen furcsa név! Sosem találkoztam még ilyennel. Ez is valami fantázia név lehet, amit használnak mmo rpgk-ben, vagy hol. Sajnos nem vagyok járatos ebben a témában, még ha most benne is vagyok egyben, lévén a saját nevemet használtam ide is.
- Kuromajo... Nagyon aranyos vagy..! - adok hangot rajongásomnak, ami az utóbbi egy percben bontakozott ki, s szinte rávetem magamat a kislányra, aki nem is olyan kicsi, csak az én szememben fiatalka. De ráeszmélve önnön kínosságomra, gyorsan le is kászálódok a leányzóról, kit eddig hátulról ölelgetek. A szokásos tarkóvakarás természetesen elengedhetetlen kellék ahogy hátrálok és inkább a "gyönyörű" táj bámulására összpontosítok.
- Nem zsonganak körül... Csak egyetlen férfi társaságára vágyok, de ő is éppen dolgozik. Gondolhatod mennyire magányos tudok lenni olykor... - közlöm szomorúan a leányzóval, ki közben el is indult arra, amerre szerinte jó farmolós lehetőség adódik még akkor is, ha a szörnyek kicsit erősebbek. Szörnyek... Mobok!
- Mondd csak, hogy-hogy veled nincs senki..? Te is nagyon szép vagy és aranyos..! - majd gyorsan befogom a szám, hisz' nem akarom ajnározni, vagyis kínos helyzetbe hozni jobban, mint amilyent amúgy is hoztam a fejére, már ha kínosnak mondható. Elvégre csak ketten vagyunk itt nagyjából a semmi közepén. Más játékost a boltos lányon kívül órák óta nem is láttam. Azért ez se semmi...
- A szintem elég nagy ahhoz, hogy bennem ne tudjanak kárt tenni a mobok, szóval ne aggódj, meg tudlak védeni, ha valami baj ütné fel a fejét! - közlöm kicsattanó vigyorral bőszen bólogatva, közben pedig folyamatosan lépkedve a lány után egyenesen afelé, amerre ő vette az útját...

by **Kuromajo** Csüt. Jún. 20 2013, 21:56

- Yoroshiku onegaishimasu, Viola-san ^^ - nyugtáztam a bemutatkozást. Noha ismertem a nevét, ezt a kötelező kört ha kelletlenül is, de le kellett futnunk. Különös lett volna, ha név szerint ismerek valakit, akivel sohasem találkoztam, ezt még én is ki tudtam következtetni teljesen magamtól =) Ám ahogy elhaladtam mellette és útnak indultam, váratlan esemény bekövetkezését tapasztaltam. Megtorpantam, és meglepetten meredtem előre a nő kitörésén rágódva. Nem számítottam rá, hogy efféle reakciót váltok ki belőle, ölelése pedig meg kell valljam, jól esett. Parfümje illata megcsapta az orromat és egy pillanatra elbódított. Erős illat volt, de mégis gyengéden simogatta érzékeimet.
- Kawaii... ka? - kérdeztem vissza habozva, miközben ő szinte úgy pattant le rólam, mintha tüzet fogott volna a ruhája. Zavartan fordította el a tekintetét, mely beindította a fantáziámat. Kuncogni kezdtem, kezemet pedig finoman a szám elé helyeztem közben, ujjaim éppen csak eltakarták felfelé görbülő ajkaimat.
- Souka ^^ Amennyiben szeretnéd, szívesen enyhíteném a magányod... - fogalmaztam kissé kétértelműen, pont úgy, ahogy az ő szavait is értelmezni lehetett. Nem voltam benne teljesen bizonyos, hogyan álljak hozzá ehhez a viselkedéshez, ellenben fordított egyet a céljaimon. Már nem tűnt annyira izgalmasnak a megölése, elhomályosította azt egy másik lehetőség felcsillanása: hogy örökké magányossá tegyem! =)
- Köszönöm a hízelgő szavakat, jól esnek ^^ - kuncogtam újra, majd újfent mozgásba lendültem. Már nem volt messze a városkapu - Olyanok figyelmét keltettem fel csupán eleddig, akikkel nem szívesen mutatkoznék együtt... Nem többek állatoknál, akik üres közhelyekkel és ígéretekkel bombáznak, hogy levegyenek a lábamról. Szerencsés vagy... én már kiábrándultam, a férfiak nem is érdekelnek =) - közöltem legyintve Viola-sannal. Végre elértük a mezőket, ám én nem szereltem fel semmit, nem is tudtam volna, hiszen tőrömön kívül nem volt más felszerelésem. Nem is kellett, tökéletesen boldogultam azon vacakok nélkül is, hála a képességemnek =) Viola-san közlésére cseppet lehajtottam a fejem, pirulást imitálva, ám elmémben következtetéseket vontam le az erejéről. Ha nem tartja kihívásnak a szint szörnyeit, akkor a játékosi szintje hasonló lehetett az enyémhez. Jómagam az erősebb női játékosok élmezőnyében voltam, egyetlen lánytól sem volt okom tartani. Még a legerősebbek sem voltak sokkal felettem az információim szerint. Ideális =) Lassacskán a tópartra értünk, a vízfelszínt már narancsosra festették a lenyugvó mesterséges nap utolsó sugarai. Pár perc, és eltűnik a horizont határán az égitest és sötétség fog ránk köszönteni. Megtorpantam.
- Viola-san... komolyan gondoltad, amit mondtál? Valóban... szépnek és aranyosnak tartasz vagy te is csak...? - pillantottam rá, bizonytalanságtól csillogó szemekkel. Nehezen fogtam vissza magam, hogy ne vihogjam el, annyira szánalmas volt =) Időközben ruhám takarásában ujjaim felragyogtak, aktiváltam a képességemet. Éppen csak annyira, hogy a környék össze szörnyének figyelmét felhívjam magunkra.

by **Viola** Pént. Jún. 21 2013, 13:40

- Azt hiszem most is éppen a magányomat enyhíted. Otthon csak egy üres lakás várna... Szóval nagyon szívesen múlatom veled az időt, még ha csak mobok vadászásáról is van szó. - válaszolom mosolyogva a lány kedves felajánlására.
Igyekszem minden lépésemet úgy alakítani, hogy pont mellette haladjak, s így szemügyre vehessem aranyos pofijának minden rezdülését, ajkai mozgását, fejének apró billenését, ahogy lép. Magam se tudom miért, de úgy elvarázsolt ez a lány mióta csak megláttam, hogy szavakba sem tudom önteni mitől lehet ez. Nagyon furcsa érzés, amit eddig még nem tapasztaltam meg soha sem.
- Ahh igen, a férfiak néha olyan kiállhatatlanok tudnak lenni. - s legyintek egyet. Az viszont érdekes, hogy egy ilyen fiatal lány már most ki legyen ábrándulva a férfiakból. Jó persze mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy melyik nemhez vonzódik, de talán Kuro-channak még az is jól állna, ha egy másik lányban találná meg az ideális partnert. Hmm, egy ideig én is azt hittem, hogy már nem fog érdekelni az ellenkező nem, de aztán mégsem így lett szerencsére. Ezt nem kell tudnia a leányzónak.
Utunk egy tóparthoz vezet, hol a víz még mindig a nap lemenő sugaraitól tündököl. Nagyon szívesen odamennék, fodroznám a kezemmel a vizet, vagy meg is mártóznék benne, ha nem félnék attól túlságosan, hogy jön valami vízi szörny és lehúz a mélybe, vagy egyből bekap. Nyomban árgus szemekkel kezdem vizslatni a felszínét, nehogy tényleg kiugorjon belőle valami, ami idetrappol hozzánk és... Hát fene tudja mit csinál. Csak remélni tudom, hogy Kayaba Akihiko és a brigádja nem tervezett ilyen lényt, mert jobban rám hozná a frászt, mint maguk a kígyók...
- Mire gondolsz Kuro-chan..? - kérdem értetlenül a lányt, mikor afelől érdeklődik, hogy tényleg volt-e komolyság korábbi szavaimban. Erre mit mondhatna az ember..? Most még csak tündéribb, ahogy ilyen kis bizonytalan..!
- Komolyan gondoltam, hogy szép és aranyos vagy... - mondom kedvesen, majd ha nem húzódik el tőlem, akkor végigsimítom kezem külső felével arcának bal oldalát, s próbálom élvezni finom bőrének simogatását...

by **Kuromajo** Pént. Jún. 21 2013, 17:08

- Én is, örülök neki, hogy ilyen kellemes társaságra leltem, Viola-san. Úgy érzem izgalmas lesz az esténk ^^ - mosolyodtam el kedvesen. De még mennyire izgalmas lesz, a nő még nem is tudja, miféle csavarok várnak rá ebben a kalandban, amibe a velem való találkozással keveredett =) Elmémben még formálódott a terv, ám már nem sok kellett hozzá, hogy teljessé váljon. Csupán néhány apró morzsa, adalék, darabka a kirakóshoz, egy-két fogaskerék, ami lendületbe hozza a szerkezetet, melyet a fejemben építettem. Ha mozgásba lendül, onnantól nem lesz megállás, és elkerülhetetlenül megtapasztalhatja Viola-san a fájdalmat és megaláztatást, mely engem is ért rövid életem folyamán. Senki sem veheti el tőlem Nii-samát!
- Csak néha...? - kuncogtam fel, miközben a szemem sarkából figyeltem. Sok figyelmet szentelt nekem, rajtam tartotta a tekintetét, de érzéseim szerint nem gyanúból, hanem érdeklődésből... vagy valami komplexebb okból. Szeme csillogása különösnek hatott, már-már visszataszítónak is neveztem volna, ha nem a női nem képviselője baktatott volna oldalamon. Így viszont a smaragdzöld szempár némi melegséggel töltött el, pont az ellenkezőjét érte el.
A tóparton aztán lendületbe hozhattam végre a tervemet bizonytalan kérdésemmel. Nem voltam benne bizonyos, hogy jól csinálom-e, de a reakcióból ítélve talán-talán természetesnek hatott játékom. Szívembe izgalom költözött, vajon hogy értékelné Nii-sama a produkciómat? Mindenesetre lassú mozdulattal megérintettem Viola-san kipirult arcomat cirógató kezét, és közelebb húzódtam hozzá. Reményteli pillantást lövelltem feléje, ajkaimat pedig résnyire nyitottam. Milyen bársonyos a bőre...
- Gomennasai... Én csak... Nem tudom, kinek a szavában bízhatok, és... kiében nem. - sütöttem le a szememet, elrejtve tekintetem a hajam árnyékában - Viola-san... csak én érzem úgy, hogy... különösen vibrál köztünk a levegő? Valahogy furcsán... érzem magam melletted... - néztem fel rá, és lassan közelebb hajoltam. Centiről-centire közelítettem arcomat az övéhez, miköben egy-egy futó pillantást vetettem a nő ajkaira, máskor pedig elvesztem a tekintetében. Kétségtelenül izgatottá váltam, orcáim enyhe vöröses színt vettek fel. Édes...

by **Viola** Pént. Jún. 21 2013, 23:56

Alig érezhetően megrezzenek, ahogy Kuro-chan a kezét az enyémre teszi. A szívem is gyorsabban kezd el verni különös okból kifolyólag. Ez a lány annyira... különleges. A tekintetemet le sem bírom venni róla, illetve az övétől nem tudok eltérni más irányba. Akármilyen szégyen, a rabja lettem...
Közelebb jön hozzám egész testével, amire én is hasonlóan reagálok egyre gyorsuló szemhunyásokkal megtűzdelve. Nem akarom elemelni a kezem szép arcáról, egyre csak simogatni és simogatni akarom, érezni a finom bőrének tapintását és azt, ahogy az ú ujjai ráfonódnak az enyémekre.
És a szavak pedig, mik elhagyják szép, íves ajkait, egyszeriben megbabonáznak. Egész testemben melegség árad szét. Egy ismerős, mégis újnak ható érzés. Vagy teljesen új lenne..? Már nem tudom megkülönböztetni, vagy felidézni mikor éreztem ilyet utoljára.
- Én is... Sosem éreztem még így... - préselem ki számból erőtlenül ezen mondatot, miközben már-már látom saját magamat Kuro-chan vonzó, vörös lélektükrében.
Ahogy fejével felém mozdul, nem bírom megállni, hogy ne tegyek így én is. Kezemet elveszem arcától, s lefelé mozdítom, hogy formás alakján végigvándorolva itt-ott elidőzzek. Végül a csípőjénél állapodok meg, s kezemet ott kezdem nyugtatni. Rövid idő után azonban mégis a háta mögé csúsztatom be, s szinte húzni kezdem magamhoz.
Aranyos ajkai pedig már-már az enyémen csüngenek, mikor nem tudom tovább türtőztetni magamat és az enyémet az övére tapasztom. Leírhatatlanul izgató érzés, hullámként söpör végig a testemen, nem is elégszem meg egyel. Alig, hogy leválasztom ajkamat az övéről és nem távolodik el tőlem, megint megcsókolom. Aztán újra és újra.
Anatole arca, lényének gondolata pedig valahol messze, egy ködös fátyol mögött pihen, mit sem tudva róla, hogy éppen ellene vétkezek...

by **Kuromajo** Szomb. Jún. 22 2013, 17:54

Meg kell valljam, vonzónak találtam Viola-sant. Különleges kisugárzása volt. Illata elbódított, érintése elvarázsolt, selymes bőre megmelengette a szívemet. Tökéletesen értettem, mivel keltette fel Nii-sama figyelmét, ám megbocsátani... arra képtelen voltam. Immár kristálytiszta volt, mi történt köztük, amíg elveszítettem őket szem elől azon az estén, és ha rá gondoltam, elöntött a méreg. Magam is meglepődtem, mennyire könnyen elcsábítottam, valahogy nem vallott Nii-samára, hogy ilyen könnyűvérű kis ribancokkal vegye körül magát. Ám tévedés lett volna máris ítélkezni felette, Viola-san nem volt olyan, csupán akaratomon kívül is elvarázsoltam, amire rátett egy lapáttal hozzáállásom. Hiszen nem csak elcsábítottam, de én magam is engedtem a kísértésnek. Ez a különös érzés nem csak valami fantazmagória volt, hanem ténylegesen forrt köztünk a levegő, bátyám tette pedig értelmet nyert ezáltal.
Ahogy arcunk egyre közelebb került egymáshoz, úgy csapott meg forró lehelete, ajkaimon pedig halk sóhaj surrant ki, ahogy keze a csípőmre vándorolt, végigsimítva oldalamon. Vágytól égő tekintetünk kölcsönösen fúródott egymáséba, úgy ahogy ujjainkat is összefűzte a pillanat, mely megelőzte viharos csókunk születését. Magához húzott, ajkai érintése pedig mint a villámcsapás, úgy hasított keresztül a zsigereimen. Puha volt és édes... Még... még... Többet akartam, és meg is kaptam. Rabjává váltam a mohóságnak, nyelvünk forró táncának, amint újra és újra megismétlődött a csók, mellyel képtelenség volt betelni. Mennyivel másabb, érzékibb volt mint a férfiak durva, követelőző érintése. Viola-san nem uralkodott, csupán táncba hívott, melynek lehetetlen volt ellenállni. Hozzábújtam, érezni akartam minden porcikáját, eggyé akartam válni vele. Még közelebb, még, még, még.... Elégedetlenül sóvárogtam utána, bárhogy dörgölőztem hozzá, nem éreztem elég közelinek, hiába simultam hozzá. Kezem szüntelenül járt-kelt testén fel s alá, bebarangoltam a hátát, végigsimítottam gerincvonalán, cirógattam az oldalát. Letévedtem formás lábára, majd csípőjén és derekán keresztül vissza a felsőtestére, hogy végül megállapodjak hosszas vándorutamat követően puha keblén, és ott simogathassam végeláthatatlan hosszúságú csókunk közben. Teljesen elmerültem a lány okozta örömökben, megbabonázott és libabőrössé tett közelsége. Elveszett az idő és a tér, csak ő létezett és én, a vágyaink és az érzelmeink. Az övé voltam, s ő az enyém...

by **Viola** Vas. Jún. 23 2013, 20:33

Forró, finom ajkainak ízletes csókolása egyre jobban felszínre hozzá forró latin véremet, mely csak úgy bugyog ereimben, mikor a lány teljes testével hozzám simul. Karjaimmal már nem kell magamhoz szorítanom, mert most ő az, ki minél inkább eggyé akar válni velem.
Karom ösztönösen mozdul testének rezzenéseire, feljebb, egyre feljebb csusszan kívánatos vonalain, először érintve hasát, majd mellkasát, végül pedig formás melleit, melyeken elidőzik. Lassan, gyengéden, ujjaimat rácsúsztatom, s szinte remegve fogom meg a dombokat, melyek oly' puhák mint egy kényelmes párna.
Visszafojtott lélegzettel kísérem nyomon testemet bejáró érintését, minden porcikámat tűzbe hozó ujjainak kecses mozgását, s csak néha néha tévesztem szem elől, amikor nyelvének édes íze járja be tudatomat, s távolítja el tőlem az egész világot naplementéstül, tavastul, világostul...
Csókjaink végeláthatatlan sokaságában elmerülve már nem számít, hogy hol vagyok, vagy mit kellene tennem, egyszerűen csak hagyom, hogy magával ragadjon ez a lehengerlő erő, mely minden egyes pillanatban újabb és újabb hullámokkal sodorja el józan gondolkodásom kihajózó magvait.
Nem érdekel más, csak hogy még többet kapjak a tiltott gyümölcs által nyújtott élvezetből bűnös lelkem hűsítésére, mely csak úgy ég a félelemtől, hogy helytelenül cselekszem, s végül elnyerem méltó büntetésemet.
Elengedem a lány kellemes kebleit, majd ujjbegyeimmel arcát simítom végig kitapintva selymes bőrét, füle mellett elsimítom haját, mibe fésűt játszva belesüppesztem kezemet.
Elválasztom ajkaimat a lányétól, s kinyitom szememet, hogy szemügyre vehessem édes csókjai után azt a lányt is, ki így lázba hozott engem. A lemenő nap narancssárgás fénye vetül szép arcára, árnyékot készítve orra, szeme környékére. Ajkaim érzéki mosolyba kanyarodnak résnyire nyitva, ahogy megérzem forró leheletét, s mint akit megbabonáztak, úgy figyelem őt egy csóknyi közelségből...

by **Kuromajo** Hétf. Jún. 24 2013, 19:28

Az élmény feledhetetlen volt, sosem tapasztaltam még ennyire heves vonzalmat. A szenvedély, mellyel egymásba gabalyodtunk, teljesen feltüzelt. Kisöpörte a gondolatokat az elmémből, így teljesen átadhattam magamat izgató érintésének és édes csókjainak. Pedig mindketten lányok voltunk, mégis teljesen természetesnek éreztem azt, ami történik kettőnk között. Szemernyi kétség, vagy visszataszító érzés nem keletkezet bennem attól, hogy nő létemre nőt csókoltam, s szerettem. Bebizonyosodott, amit már eddig is sejtettem: csak egy nő lehet képes olyan boldogságot okozni nekem, mint Nii-sama. Rajta kívül egyetlen ostoba férfi sem volt képes kicsalni belőlem azt a fajta érzékiséget, mellyel most Viola-sant megajándékozhattam.
Lihegve, kipirult arccal pillantottam fel a lányra. Így közvetlen közelről még szebb volt a szeme, csillogásába féktelen vágyat láttam bele. Beharaptam alsó ajkamat, és hozzá hasonlóan én is belesimítottam selymes hajába. Vihar előtti csend volt... vagyis inkább a vihar szeme. Csupán egyetlen mozdulat... ennyi kellett volna, hogy újfent elragadjon minket a szenvedély, és még tovább kalandozzunk egymás felhevített testén. Egy szikra, mely bármelyik pillanatban kipattanhatott.
- Rossz kislányok vagyunk... de azt hiszem, én szeretek rossz lenni, Viola-san =) - törtem meg a csendet, és egy csapásra mintha lármázni kezdett volna a természet. Meghallottam a víz hullámzását, a falevelek susogását, a madarak énekét... és a károgást. Itachi jelzett, egy közeli fa tetejéről figyelt minket. Tekintetem nem vettem le a lányról, de a hang alapján be tudtam mérni, hol találom hűséges hollómat.
- Én már nem vadászattal akarom múlatni az időt, Viola-san... - szólaltam meg pár milliméterrel közelebb húzva magam, szinte az ajkaiba suttogva buján és csábítóan. Egyik kezem leeresztettem az oldalához simítva, majd topja alá csúsztattam, hogy melleit újra kényeztetésem alá vonhassam, fejemet pedig oldalra döntve belecsókoltam a nyakába. Újabb károgás, ezúttal kettő is hallatszott. Szinte láttam lelki szemeim előtt, ahogy mögöttünk kiemelkedik a vízből egy tucat mob. Madaram jelzése az érkezésükre hívta fel a figyelmemet. Milyen kár, pedig pont most vált volna igazán izgalmassá... folytatni akartam... erről nem teszek le. Szerencséje van Viola-sannak, ezt a napot túl fogja élni. Ám később meg fogja bánni, hogy ezen az estén nem halt meg =)

by **Viola** Kedd Jún. 25 2013, 21:46

Gyengéden, érzékien piros ajkába, melyet egy örökkévalóságnak tűnő pillanattal ezelőtt még én csókoltam és ízleltem, mint az istenek a mézédes nektárt. Most már én is tudom milyen az istenek italának íze, s megszerettem abban a minutumban, ahogy ajkaimhoz ért.
Gyönyörű lélektükrére halovány köd szállt le hasonlatosan az enyémhez, melybe ha elmerülök, érzem, hogy ő is kíván engem, csak úgy, mint én őt. És ez engem boldoggá tesz. Hisz' mondta is, hogy szép vagyok, s ha eddig akár egy szemernyi kétely is lett volna bennem, most bizonyosságot nyert, hogy nem csak szavak hagyták el szájacskáját, de ígéretek is. Ígéret arra, hogy igazat mond, ígéret arra, hogy úgy bánik velem, mint azzal, kinek szívét odaadja.
- Szeretek veled rosszalkodni, Kuro-chan. - válaszolom kisvártatva a lánynak, szám pedig önkéntelenül is mosolyba fordul. Egy olyanba, ami nem tud hazudni. Kétségtelenül élveztem az elmúlt perceket és nem akartam, hogy véget érjen. Akár reggelig is suttognék szép szavakat a fülébe, csókolnám ajakát, cirógatnám vonalait.
Testével közelebb húzódik hozzám, de most nem simul nekem úgy, mint mikor ajkaink összeforrtak. A várt ölelés és csók helyett újabb ígéretet kapok, mely nyomban beindítja fantáziámat, s testem heves forrósággal válaszol rá. Lehelete játékos csiklandozásával arra sarkall, hogy kívánkozóan nedvesítsem be ajkaimat nyelven hegyével.
Keze bekúszik ruhám alá, s felvándorol hasamon egyenesen kebleimig, melyet finom mozdulatokkal nyomban simogatni is kezd. Száját elveszi az enyémtől, s fejét oldalra dőltve a nyakamba csókol.
- Aaah... - nyögök fel mint egy szűz, ki először tapasztalja mag az érintés ezen formáját. Arcomat az ég felé fordítom, szemeimet pedig lehunyom, hogy teljesen átadhassam magam a kényeztetésnek. Karjaimat lassan felcsúsztatom a lány hátára egészen lapockájáig, s ott ölelem magamhoz vágyakkal telve...

by **Kuromajo** Csüt. Jún. 27 2013, 02:04

Mmm, ez a kéjes sóhaj... Mennyei hangok érték el fülemet éppen ahogy ujjaimat és ajkamat is kívánatosabb területek felé vezettem, gömbölyded formákat és kecses vonalakat tapintva velük. Elégedett nyöszörgés szökött fel a hangszálaimból. Oly' szívesen időztem volna tovább ezen a gyönyörű testen, véteknek éreztem megszakítani ezt a ceremóniát, mellyel testünk egybeforrhatott volna. Ami késik, nem múlik azonban, így miközben csókjaim a lány vállára és kulcscsontjának finom kanyarulatára vándoroltak, szemrevételeztem a termést. Csontvázak tartottak felénk a fák árnyékában, szemem sarkában pedig megpillantottam a vízből kiemelkedő, általam annyira várt Vízitündéreket. Elemeltem ajkaimat Viola-san testéről, és fejemet feljebb tolva szinte a fülét súroltam kérdésemmel.
- Készen állsz arra, hogy meghalj velem? =) - búgtam a fülébe érzékien, miközben magamhoz öleltem, majd csilingelő kuncogást hallattam, miközben számára láthatatlan módon húztam aljas vigyorra az ajkaimat. Még egy utolsó csókot leheltem azokra a cseresznyepiros, édesen remegő szájra, s ellöktem magam gyengéden a lánytól.
- Ara-ara, nézd, mennyi kukkoló, Viola-san! - nevettem fel, és egy elegáns intésem járta be félkörben a teret magam előtt - Attól tartok, már túl veszélyes lesz a terep, ha nem vadásszuk le ezeket a szemtelen lényeket... desho? - illesztettem mutatóujjamat ajkaimra, tovább kuncogva. Örömmel töltött el, hogy ennyi teremtmény válaszolt a hívásomra, legalább két tucat mob vett minket körül. Különösen a Tébolyult Vízitündérek tetszettek, csodálatos kreatúrák voltak, akik egy felkészületlen szólójátékost könnyedén megölhettek ekkora létszámban. Hátam mögé rejtett kezemen felfénylett két ujjam, s néhány lényt máris az irányításom alá vontam, figyelve arra, hogy az irányításom megfelelő mértékben oszoljon el köztük és ne keltsenek feltűnést a szokásosnál nagyobb sebzésükkel. Gyanús lett volna, ha engem semmi sem támad, így egy tündért máris arra utasítottam, hogy köpjön felém vizet, és a nagy nyomású massza máris belemart az életembe, ahogy hátba talált. Vérszomjas arccal rántottam elő késemet, miközben Viola-sanra két csontvázat uszítottam. Egyenként ~20 élettel és 7-7 sebzéssel valamivel gyengébbek voltak a kelleténél, de amint ránk vetik magukat a többiek is, mindjárt nem fog feltűnni =)

by **Viola** Kedd Júl. 02 2013, 19:18

Szemem nyomban elkerekedik, ahogy lány fülemhez hajol, s sejtelmes kérdését felteszi olyan nyugodt, édes hangjával, hogy szerintem valóságbeli testem mind szőrszála az égnek mered ebben a pillanatban... Micsoda? Meghalni vele? Miről beszél ez a lány..? Végtagjaimon hidegrázás fut végig, s érzéki pillanatunk szememben a fejére áll, s mint egy kifordított világ, a hangulat úgy komorodik el.
Ajkamra csókot nyom az övével, mintha nem is hallotta volna meg saját szavait. Értetlenségemre rákontráz nagy erőkkel az is, hogy simogatásomat is abbahagyva testét ellöki az enyémtől, így végleg darabokra törve a meghitt pillanatot.
Idegesen tekintek körbe, ahogy kezével végigjárja a levegőt, prezentálva szünetelésünk okát, s nyomban megértem, miért volt ennyire rejtélyes mondanivalója. Mobok vesznek minket körül. A tó felőle furcsa teremtmények közelítenek, a fák felől pedig csontvázak masíroznak irányunkba. Alacsony szintű szörnyek, az én erőmnek nem jelenthetnek akadályt, összetörésük, megölésük teljesen egyértelmű és célravezető.
Hisz ezért jöttünk ide, nem? mobokat ölni... De ahelyett, hogy mi kutattuk volna fel őket, ők voltak, kik megtaláltak minket, s jöttek is nyomban, hogy elrontsák a szórakozásunkat. Milyen aljas ez a rendszer, hogy eddig hagyott minket egymás karjaiba borulni, hogy aztán a finálé helyett kedvünket szegve ránk küldje szemtelen hadseregét.
Haragra gerjedek, efelől nincs kétségem. Érzem, ahogy halántékomon az ér egyre csak lüktet, s fogaimat összeszorítva ajkaim megnyílnak, hogy ösztönösen vicsorítsak rá a lényekre.
- Ne aggódj Kuro-chan, megölöm őket. - mondom a leányzónak nyugtatóan, majd kezemről lehúzom a gyűrűmet, s seperc alatt fűrészes pengével megáldott katanává változtatom. Mérges pillantással illetem a legközelebbi csontvázat, majd elkezdek feléje rohanni fegyveremet a magasba lendítve, hogy a megfelelő pillanatban lesújtsak vele, s kioltsam virtuális életét...

by **Kuromajo** Szer. Júl. 03 2013, 18:49

A momentum, ahogy kecses teste összerezzent szavaimra, még talán több izgalmat keltett bennem, mint az eddigi tevékenységünk. Rémült, magyarázatot kereső tekintete láttán kéjhullámok söpörtek végig minden porcikámon. Imádtam félelmet táplálni az áldozataimba, el sem tudtam képzelni ennél csodálatosabb dolgot. A haláltól való rettegés pillanatának gyönyörűsége, ah... Óvatosnak kell lennem, nehogy túlzásba essek izgatottságomban. Kellemetlen lett volna, ha Viola-san belehal ebbe a kis incidensbe, ártott volna az imént kigondolt terveimnek.
Meg kell valljam, nehéz volt elrejteni érzelmeimet, ám úgy tűnt, szerencsére a lány nem fogta fel, miért is találom oly' vidámnak a helyzetet. Valóban, a felszabadult boldogsághormonok oka lehetett volna a finom érintése és édes csókja is, melyet nem szívesen feledtem volna el. Még oly élénken éreztem bőrömön a simogatását, ajkaimon pedig az övének a nyomát. Vágytam rá, hogy folytassuk, de a várakozás csak még édesebbé teszi majd együttlétünket =) Ám előbb mutasd meg, milyen vadmacska vagy, Viola-san. Elöntötte a düh, és talán a csalódottság, hogy megszakadt a felettébb kellemes játékunk, mozdulatai észrevehetően darabosabbak lettek. Durvák, erőszakosak...
- Nincs bennem egy cseppnyi félelem sem, míg téged látlak ^^ - feleltem nyugtatónak szánt szavaira, s valóban. Az aggodalom messzire elkerült, csupán az indok volt rá más, mint azt szavaimmal sugalltam. A szörnyek nekem nem árthattak, még ekkora számban sem.
- Ara-ara, nandesho ka? - morfondíroztam halkan magam elé motyogva, ahogy Viola-san átváltoztatta a gyűrűjét egy egészen különös karddá. Sosem láttam még ilyesmit... alakváltó fegyver? Egészen az érdeklődésem középpontjába került, akárcsak ő maga, ahogy nekitámadt a felé imbolygó csontvázaknak. Hm, mit is tegyek? Hagyjam őket meghalni? Nah, abban nincs semmi élvezet. Miközben elegáns mozdulattal táncoltam félre egy újabb vízsugár elől, az általam vezérelt Samu is kitért a suhintás elől egy apró intésemre. A mozdulat elegendő koncentrációmat emésztette fel ahhoz, hogy a másik csontkollekciót könnyedén pixelekre robbanthassa, viszont attól tartok Viola-san csodálatosan karcsú oldalát könnyen csontos karmok szántatják végig, ha nem vigyáz. Károgás hallatszott, s alkonyhollóm is mozgásba lendült, igaz egyelőre csupán azért, hogy táplálkozhasson a csontváz darabkáival, de akár a lányból is vehet egy kóstolót, ki tudja? =) Akárhogy is, elengedtem a lényeimet, hogy Itachi sebzése kellően magas legyen.

93/100 HP
Még egy kör a 15 Vízitündér támadásáig.

by **Viola** Vas. Júl. 07 2013, 20:31

- Hiááá! - kiáltom felspanolva magamat, hogy vágásom határozottsága megfelelő méreteket öltsön és elsöpörje az előttem lévő csontvázat. Be kell valljam, ha egy olyan játékkal játszanék, amit egy számítógép előtt is ülve is lehetne tolni, nem hatna meg egy csontváz. Így viszont, hogy teljes valójában, embernagyságúan és főleg élethűen van megcsinálva, egy kis izzadtság csepp le-legurul egy-egy ilyen találkozás alkalmával. De még nem is ezek a legfélelmetesebb ellenfelek, hisz' ott vannak még a sárkányok is. Kolosszális méret, hatalmas erő, látványos kivitel. Egyszer szívesen találkoznék eggyel, de nem pettel, mert azok gagyik. Egy olyan valódival! Oh, elkalandoztak a gondolataim.
Kardom recés pengéje gyorsan közelít a lény felé, de a végén csak a levegőt szeli fel, mert az egy könnyed lépéssel kitér előle. Csodálkozó tekintettel meredek rá a csontvázra, mi odébb sasszézik. Hát bakker! Egy ilyen lény, mint ez, ne csináljon már hasonlókat! Milyen trollkodós kedvében lévő programozó állította be, hogy egy alacsony szintű mob könnyedén ki tudjon térni csapások elől?! Főleg az olyanok előle, amiket egy hozzám hasonlóan magas szintű indított el. Fogalmam sincs miért vagyok ilyen mérges... Talán csak nem akarom, hogy Kuro-chan előtt felsüljek..? Azt ígértem neki, hogy megvédem, hogy megölöm ezeket a szörnyeket. Gyerünk Viola, menni fog!
Újfent megemelem a kardot, s a másik mob felé fordulok, mely időközben hozzám settenkedett, s támadásba is lendült. Kardommal egyszerűen hárítok, aztán oldal irányból sújtok le, mely meg is hozza a kívánt eredményt: a lény életereje nullára esik és elbomlik.
Hátrébb szambázok, miközben kardomat néhányszor megpördítem a kezemben és gúnyosan tekintek a másik ellenfélre, amolyan "úgy is meghalsz" nézéssel. Nem is váratom meg, lökök egyet magamon, hogy aztán fegyveremmel előre bökve neki is megadjam, ami jár...

Élet: 100
Páncél: 17

by **Kuromajo** Hétf. Júl. 15 2013, 17:45

Kellemetlen pillanatokat éltem át. Szerettem volna magamat esetlen, védelemre szoruló lánynak mutatni, hogy a fejében élő képet megerősítsem, csakhogy ezt kifejezetten nehéz volt elérni anélkül, hogy az életem meg ne sínylette volna ^^" Kissé váratlan helyzetbe keveredtem, hiszen nem számítottam rá, hogy el kell fednem a kilétemet és a valódi céljaimat egy áldozatom előtt huzamosabb ideig, így csupán késemmel hadakozhattam, mi annyit ért, mint halottnak a csók. Néhány találatot elkerülhetetlenül le kellett nyelnem az összhatás kedvéért, ám mikor Viola-san nem figyelt oda, egy-egy óvatlan pillanatban azért megszabadítottam magam egy-egy támadó csontváztól a többi segítségével. Fél szemmel kis afférom főszereplőjére figyeltem, arcán sajnos a pániknak nyoma sem látszott, csupán eltökéltség sugárzott róla. Ezen változtatni kellett =)
Pengéje nyomán csontvázak hullottak pixelekre, hiszen immáron nem nyúltam bele a viselkedésükbe, nem tudtak kitérni egy olyan gyors és ügyes amazon elől, mint Viola-san. Itachi viszont vérszomjasan károgva reppent be a vörös és kékesfehér szilánkok sűrűjébe, majd szárnyának néhány csapásával a holló a magasba emelkedett, és végül lecsapott a nőre is. Éles karmaival igyekezett felszántani a vállát, hogy aztán a különleges kardot forgató szépség vérpixeleiből is táplálkozhasson és erősödjön. Lendülete megtorpant, sűrűn csapkodott a szárnyaival, hogy megálljon, melyekből újabb és újabb ébenfekete tollak hullottak ki. Mindezt Viola-san arcában, hogy zavarja a látásban és elvonja a figyelmét, mivel mögöttem a Vízitündérek lassacskán hozzáfogtak rituáléjukhoz, és egybefolyva alkottak egyetlen lényt.
Halk kuncogásban törtem ki, ha arra gondoltam, hogy szörnyű sebzésük alaposan le fogja gyengíteni Viola-sant, ám arcomról lefagyott a mosoly abban a pillanatban, hogy súlyos ütést éreztem meg a hátamon. Fájdalmas kiáltás kíséretében elemelkedtem a talajról és jó 10-15 méter repülés után csapódtam be, még további métereket gurulva a vízsugár erejétől. Életcsíkom vészes, meredek zuhanásba kezdett, tagjaim ólomnehézzé váltak. Felnyögtem, ahogy megpróbáltam feljebb tolni magam, és rövidesen visszazuhantam a porba. Ara-ara... úgy tűnik én húztam a rövidebbet és visszafelé sült el az elképzelésem. Milyen megalázó tehetetlenül a földön feküdni...
- Viola...san... - nyúltam ki feléje remegő karral, miközben felettem megjelent két csontváz, támadásra készen. Micsoda kétségbeejtő helyzet... és hogy én ezt mennyire élvezem... =)

10/100 HP, piros zóna

by **Viola** Pént. Júl. 26 2013, 16:43

Egyenesen előre bökök a kardommal, hogy a csontváz bordái között átügyeskedve a pengét nyomban annak gerincét vegyem célba. Egy szúrás az egész és a mob elhullik, mielőtt egyáltalán elérhetne engem. Apró mosoly kerekedik arcomra, ahogy az elégedettség kicsiny morzsája járja át gondolataimat. Az előbb bizonyosan csak bénáztam, vagy hibás volt a szörny, azért tért úgy ki, ezt meg azért bírtam ilyen könnyen leütni, mert normálisan működött. A bugos magyarázatot sokkal szívesebben elfogadnám, mint az előbbit...
Ami viszont furcsa, hogy a csontváz szerteszét reppenő pixeljei közé egy holló veti be magát, majd emelkedik ki onnan engem véve célkeresztjébe. Zavarodottságomban azt sem tudom, hogy fiú vagyok, vagy lány, kardomat sem tudom hirtelen mozdítani, hogy védelmemre hívjam. A madár karmait a vállamba mélyeszti, ijesztően károgva pár centire a fülemtől. Kezemmel kezdek hadonászni, hogy odébb tessékeljem, de ahogy szemem sarkából meglátom, hogy mennyit vett le a páncélomból egyetlen karmolásával, sokkal idegesebben kezdek hessegetni. A kis dög konkrétan leszedte rólam a páncél-pontokat, hiába voltak igen jó minőségűek. Nem hétköznapi a sbzése, annyi szent, de akkor hogyan kerül ide egy ilyen mob..?
A Metamorphal próbálom meg levágni, de egyszerűen nem bírom még csak célba venni sem, mert a szárnyaiból kiváló tollak egyenesen az arcomba röpködnek. Igyekszem még csak levegőt se venni, nehogy beszippantsak akár egy apró tollat is, hogy aztán krákogásban fulladjak ki. Gyorsan megunom ezt a játékot, így teleportálok egyet nem egészen tíz méterrel arébb úgy, hogy szembe érkezzek az állattal. Figyelmemet azonban nem ő köti le, hanem az, ahogyan Kuro-chant brutálisan leszereli egy víztündérekből álló banda kegyetlen támadása. Te jó ég, ezek már aztán az ellenfelek! Segítenem kell a leányzónak, de itt ez az idegesítő holló, a halom tündér és úristen..! Még kettő csontváz is megjelenik egyenesen védencem mögött. Nem egészen egy perc lefogása alatt a könnyűnek ígérkező kis vadászat egy veszélyes játékká vált, amit nem bírok tökéletesen kezelni időhiány miatt. Kuro-channak viszont akkor is segítenem kell, ha az életpontjaim bánják. Mindenképpen!
Újabb teleportálást hajtok végre, ezúttal a lány mellett bukkanok elő a semmiből és már indítok is egy támadást oldalirányosan. A mozdulat közben azon vagyok, hogy a Metamorph pengéje megvastagodjon és megnőjön minden irányba, így több lehetőséget adva nekem arra, hogy eltaláljam a mobokat. Nem feltétlenül az a célom, hogy levágjam őket. Megelégszem azzal is, ha csak elterülnek a földön egy időre, hogy addig is tudjak valamit kezdeni Kuro-channal. Sok választásom azonban nincs. A csontvázakat meg kell ölnöm, aztán pedig a tündérekkel kell folytatnom a sort...

by **Kuromajo** Hétf. Aug. 19 2013, 17:04

Oly' különös volt, hogy a sokkhatástól moccanni is alig bírtam, a kiszolgáltatottság érzése mégis heveny izgalommal töltött el, és epekedve vártam, hogy ebből a szorult, megoldhatatlannak tűnő helyzetből hogyan ment ki engem Viola-san. Pillantásom Itachi felé vetettem, hűtlen hollómra ahogy máskor, úgy most sem számíthattam. Szinte láttam lelki szemeim előtt kárörvendő szárnycsapkodását, a magasba emelkedve figyelte, mi lesz a sorsom, tétlenül. Alig várom már, hogy fordított helyzetben én élvezhessem a vergődését, milyen sajnálatos, hogy túl okos program ahhoz, hogy komoly bajba kerüljön. Hacsak nem sodrom én bele valamilyen felettébb húzós helyzetbe =)
Viola-san mozgása rendellenesen gyorsnak tűnt, arra a következtetésre jutottam, hogy pillanatnyi sebességnövelő vagy rövidtávú teleportképessége lehet, ám ez a fejlemény legalább megkönnyítette a dolgát, és a felettem tornyosuló két csontváz látványos fényeffekt kíséretében pixeljeire hullott, ahogy kardja keresztülvágott bináris hálójukon. Erőltetett mosolyt kényszerítettem arcomra, lassacskán kezdtem visszanyerni az uralmam testem felett, bár még erősen remegett mindenem, ahogy újra mozgásra ösztökéltem magam.
- Gomennasai... olyan szánalmas és gyenge vagyok... Megmentetted az életem... Viola-san... Hálám örökké üldözni fog... - nyögtem ki a szavakat elcsigázottan, noha legszívesebben a képébe vihogtam volna. Annyira élveztem ezt a játékot, alig-alig voltam képes izgatottságomat visszafogni! Hosszú hónapok óta nem találtam ilyen mulatságos elfoglaltságot, és még csupán az elején jártam~ Nii-sama is büszke lenne rám, ugye? Ugye? *.*
- Nem akarok a terhedre lenni... Hogyan lehetnék a segítségedre? - toltam fel magam úgy, hogy egyik karomon támaszkodva felülhettem, és bár könyököm egyszer megbicsaklott, képessé váltam legalább megtartani magamat. A csontvázak elfogytak, de a vízből kilépő vízitündérek serege még várt ránk, és hollóm is fenyegetően körözött a fejünk felett, mintha döghúsra vágyó keselyű lenne. Milyen kár, hogy ezúttal be kell érned közönséges mobokkal, drága madaram. Majd kárpótollak alkalomadtán =)

by **Cardinal** Szer. Nov. 06 2013, 19:34

Inaktivitás miatt lezárom a küzdőteret. Viola jutalma 60 exp és 140 arany, Kuromajo csak a pénzt kapja meg.

by Ajánlott tartalom

Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)

Re: Fekete ibolya (Vio vs Kuro)