[Stella SF] Mirika vs Taidana

Legyőztem egy csajt, most kapok egy másikat. Az hagyján, de bakker, pont ezt?! – néztem nem túl lelkesen Mirikára, mikor bevágódott elém a csajszi. Hogy én mennyire rühelltem! Mármint nem, nem is rühelltem, csak annyira kis tökmag az a csaj, mégis már tiszta öntudatos céhvezér, állandóan beszólogat… nem bírom azokat, akik így mutatják ki, ha bele vannak esve valakibe. Úgy vagyok vele, hogy haters gonna hate, amíg utálni akar, addig mindig fog találni valami indokot, hogy utáljon. Nekem meg aztán nyolc, amíg tudja, hogy hol a határ.
Én legalább köszönök Ms Kellemnek és Etikettnek, ha már így szembekerültünk egymással, de biztos sokat vártam tőle, mert ő meg csak úgy se szó-se beszéd, rohamoz. Baszkulin!
Meglep annyira, hogy engem támad, hogy nem tudok kitérni előle. Eddig mindegyik ellenfelem Susayára volt totál rámozdulva. Hát, annyi baj legyen. Majmócám egyből és a felszólításom nélkül támad is, ó, hát nem vagyok királyságosságos páros? A fáslik a kezén már gördülnek is lefelé. Nem csak egy pofont próbál bevinni, hanem ha már arrafelé jár, le is kötné a csajt egy körre. Oh, milyen figyelmes!

Ellenfelem vicsorított, fogát villogtatta, grimaszolt… hát én komolyan nem vágom, hogy ennek mi a fene baja van. Biztos valami neurotikus immunreakció, ha valami királyságossággal találkozik. Egy olyannal, mint a mi párosunk! A mi lassan kinyírt párosunk. A csaj megint nekem esik, ami nem is lenne gáz, ha nem fogyna rohamosan az életerőm, és Susaya is jobban tudná aktivizálni magát. Úgy döntök, hogy itt már nem egészen van vesztenivalónk, így tájékoztatom a rendszert, hogy örülnék egy Másodfokú Fúziónak.
HA sikerül, akkor nyilván én támadok, aztán felőlem onnantól kezdve gyakhat tovább, hiszen néhány szusszanásnyi időre megint lesz elég életerőm.
HA viszont nem, akkor gondolom Susaya próbálkozik tovább a levadászásával.

– Emlékeim szerint buksz a szőke hajú fiúkra, csajszi! – mennydörögtem vigyorogva. Jó, ez így nem volt teljesen igaz, hiszen a hangom nem lett annyival sokkal mélyebb, de szerettem minimális ripacsság bevetésével még rájátszani, és akkor úgy már igazi, csajlehengerelő orgánumom lett. Nagyon kafa, jah!
A pofám befogtam, és mivel Mirika éppenséggel a késeivel hadonászott előttem, kis meghátrálásra kényszerültem. A birtokomban voltak már viszont Susaya képességei is, és élvezettel simítottam végig a lány derekán, miközben kikerültem a második döfését, hátha sikerült rántanom egyet a tagjain, hogy néhány pillanatra gúzsba kössem nem túl királyságos, és kicsit aranymajom-szagú fáslijaimmal.
Meg közben még egy támadás is tervben volt, persze. Nem mondom, kezdtem szaporán szedni a levegőt, a szívem is vert, mint állat, de biztos voltam benne, hogy nem ennek a kis virgonc tizenévesnek meg a fejletlen bájainak a hatására produkálom a tüneteket.

Őszintén meglepett azzal, amit mondott válaszképpen. Arra számítottam, hogy majd visszavág a csípős nyelvével. Kígyók irigyelhetnék, annyira fel van vágva a nyelve. Helyette nem, nem jött a reváns, tök normálisan reagált. Mármint önmagához képest. A franc se nézett volna ki ilyesmit belőle, úgy mellé is ment az első csapásom, mint a fene. Meg is van! Biztos ez volt a trükk, így zavar össze. Elhatároztam, hogy többé nem figyelek arra, amit mondd. Helyette igyekeztem bevetni a könyökömet. Én nem voltam olyan jó ennek a képességnek a használatában, mint Susaya, nekem gondot jelentett, hogy közel vagyunk egymáshoz. Aztán végül úgy döntöttem, hogy nem fogom én itt visszakézből kiköpetni vele a fogait, így röpke bénázás után csak kinézett neki egy gyönyörű egyenes a gyomrába. Gondoltam, ha már ilyen meghitt a hangulat közöttünk, nem fogom megpaskolni a pofikáját.

Az én fejemben most az volt, hogy masszívan megdolgozom a kiscsajszit, alaposan megrágom, öblögetés, aztán csak kiköpöm, és kész is. Mármint szerintem ez lett volna a tök normális, és nem, nem akartam igazat adni a fejemben ellenkező Susayának, hogy nincs túl sok esélyünk. Dehogy nincs! Tök királyságosak vagyunk! Egyre kevesebb a sebzésünk, rohamosan fogy az életünk, megint alig kapok levegőt, és amúgy is lassan lejár a fúzió, de attól még jól toljuk, és utolsó erőnkig harcolni fogunk. Jah!
Kikerülöm az egyik tőröcskéjét, de a másik megint belém szalad. Uh, de utálom már ezt az érzést! Felmorranok, és igyekszem újra múmiát csinálni belőle, vagy legalább a kicsi kacsóit rabul ejteni, hogy még utolsó lendületemmel kicsit én moshassam meg azt az állandóan potizó és mérgező fejét, és ne csak ő az enyémet.