Hokushin vs Mikawa Teru

Éppen az elmúlt napok eseményeit próbáltam emésztgetni. Két párbajom volt és bár mindkettőben vesztettem de azért még éltem. Az egyetlen szerencsém az volt, hogy az ellenfelem nem voltak gyilkosok azonban ez nem mindig lesz így. Nem számíthatok arra, hogy csupa kedves emberrel futok össze a párbajok során. Így muszáj volt, hogy összekapjam magam és végre csináljak valamit. Az igaz volt, hogy vesztettem de valamicske tapasztalati ponthoz jutottam és még egy aprósághoz. Ez az apróság pedig lehet az egész játék kulcsát jelentheti számomra ami nemmás mint tapasztalat. Megtapasztalhattam önmagam erősségeit, gyengeségeit és egy másik kaszt képességeibe is belepillantattam. Először az a piercinges fickó tanított meg arra, hogy itt nem érzünk fájdalmat és a tudatlanságot könnyen ki lehet használni. Utána megtanított arra, hogy egy pillanatnyi óvatlanság is az életembe kerülhet. A másik fickótól is sokat tanultam például a sebesség igenis számít. Úgy cikázott körülöttem akár egy villám hiába sebzett kicsiket addig döfködött míg végül legyőzött. A másik amit megtanultam, hogy nem szabad alábecsülnöm az ellenfelet. Úgy éreztem a Kardforgató ellen nem vetettem be mindent csak azért mert aprókat sebzett. A másik nagyon fontos tanulság a hidegvér megőrzése mert ha bevadul akkor csapásai erőtlenek és pontatlanok lesznek. A harmadik és egyben a legfontosabb a kitartás nem szabad idő előtt kifáradni. Ahogy ezeken járt az agyam egy ház falnak dőlve elkezdtem azon gondolkodni ha valami csoda folytán megérném a szintlépést mire tegyek. Ott álldogálva nézegettem a pontjaimat és megalapítottam elég silány munkát végeztem. Mohó módon mindenhová tettem így egy kiemelkedő képességem sem volt. Úgy döntöttem bizonyos okok miatt a sebességgel nem foglalkozom azt könnyű megoldani csak némi pénz kell hozzá. Az erőm is megfelelő szinten volt így maradt az élet és a kitartás. Elhatároztam ezek között fogom elosztani a pontjaimat. Egy hanyag mozdulattal bezártam a menüt és elindultam az erdő felé ugyanis tanakodásból nem lehet megélni. Szerencsémre szép napos időm volt így kellemesen telt a vaddisznók utána kutatás. Bár be kell vallanom fogalmam sem volt, hogy ott szokott-e változni az időjárás de ismertem a mondást akit emlegetnek mindig megjelenik. Nem akartam, hogy egy gyors zápor vagy jégeső elverjen ezért soha nem érdeklődtem az időjárásról. Ahogy az erdőben bóklásztam egy fia vaddisznót sem láttam sehol. Nem tudtam hol a búbánatban lehettek ezek. Kiss keresés után ráakadtam valamire ami nem disznó volt. Egy fickó ült egymagában a pajzsáról leírt, hogy ő egy lovag. Más játékból és a sok olvasásból tudtam a lovagok a középkor tankjai voltak. És mint a tankok általában nagy sebzést tudtak elviselni, illetve okozni. Egy Lovag viszont ennél is többre volt képes. A pajzsát fegyverként használva le tudott sújtani az ellenfelére. Nagyon érdekesnek tűnt ez az alak és az utóbbi vesztes szériám miatt végre győzni akartam. Szép lassan odasétáltam szemből a fickóhoz és elkezdtem cseverészni. Olyan kedves, bánatos képet vágott, hogy meg se fordult a fejembe esetleg rossz szándékú lehet.
– Üdvözöllek dicső lovag szép a ruhád szép a lovad. Éppen azon tanakodtam, hogy rám férne egy kis gyakorlás mert elégé harcias hangulatban vagyok. Mit szolnál egy barátságos bajvíváshoz?- erre elővarázsoltam a képernyőt- És mivel én ajánlottam fel megengedem, hogy te támadj először.
Ha elfogadja körülnézek és erősen a fejemhez csapok.
– Én ostoba keresünk magunknak egy alkalmasabb helyszínt ahol nincs ennyi akadály mit szólsz?-
Megvárom mit válaszol de még mindig elő van a kihívó opció.

Ellenfelem pont olyan volt mint amilyenre számítottam amilyennek egy lovagot elképzelte az ember. El fogadta a felkérésemet és közölte velem ő is egy kis párbaj lehetőséget keresett majd elkezdett szabadkozni. Kissé oldalra fordítva a fejem megláttam a füvet amit alaposan összenyomott a testével. Ez azt bizonyította, hogy már jó ideje itt ücsörög. Arra gondoltam nem lehet kispályás ha van bátorsága egyedül ücsörögni ahol bárki megölheti. Majd visszautasította az ajándékomat miszerint övé lehet az első csapás. Az ő ötlete azt volt játszunk kivárásra az csap le legelőször akinek hamarabb elfogy a cérnája. Ezután elővettem a kihívás opciót de én balga nem figyeltem a környezetemre. Túlságosan is sűrűn voltak egymás mellett a fák így nem lehetett volna rendesen vívni. Mikor fölajánlottam neki, hogy keressünk egy alkalmasabb helyet ő ebbe beleegyezett. Majd megejtett egy apró megjegyzést miszerint akkor fogadja el a kihívást ha már a helyszínen vagyunk. Ebből azt szűrtem le, hogy hátsó szándékot sejtettem hiába szabadkozott. Ezzel felkerekedtem, hogy alkalmasabb helyszínt keresünk ennek a kis gyakorlásnak a lebonyolítására. Amíg megfelelő helyet kerestünk megpróbáltam vele szóba elegyedni, hogy oldjam az esetleges feszültséget.
A nagy egymásra találásban elfelejtettem bemutatkozni Hokushin vagyok.-
Pár perc keresgélés után sikerült rálelnünk egy kisebb kör alakú tisztásra. Az átmérője körülbelül tíz méter lehetett és csak egy két fa volt benne elszórva. Ezeken kívül nem volt benne semmi ami gátolhatott volna minket. Egy kis akadály meg úgyis csak dob egyet a hangulaton.
-Remélem ez megfelel- kérdeztem tőle és újra megnyitottam a kihívó ablakot. Amint megnyomta az igen gombot előrántottam a kardot és vártam a kezdést. Ott nem volt semmi ami kicsit is zavart volna minket így nyugodtan figyelhettünk egymásra.
Mikor lejár az idő pár percen keresztül nem csinálok semmit csak őt figyelem. Ha három perc múlva sem mozdul meg elindulok felé lassan majd mikor elé érek egy vágást intézek a feje felé.

Egy ideig az erdőben bolyongtunk mire megfelelő helyszínt találtunk a párbajunk lebonyolításához. Ott ő is bemutatkozott nekem és kissé zavarodottan elmesélte a nevét és, hogy nem valami kreatív a névválasztások terén. Ezzel nem volt egyedül ugyanis én is gondolkodás nélkül a saját nevemet pontosabban csak a keresztnevemet regisztráltam a játékba. Láttam rajta kicsit ideges volt akárcsak én mikor megtudtam ,hogy be vagyunk zárva. Mivel rendes srácnak tűnt úgy döntöttem segítek neki és adok pár tanácsot, hogyan maradhat életben. Én sem voltam valami túlélő bajnok de hála pár játékostársamnak a koszon kívül némi tapasztalat is ragadt rám.
-Én is saját nevemmel jelentkeztem akárcsak te.-
Majd egy könnyed mozdulattal előhívta a kihívó menüt és ezúttal el is fogadta a másik fél. Míg az a hosszú négy másodperc letelt Teru az arca elé emelte a pajzsát bizonyára fejét akarta védeni. Én a kardomat miután kihúztam a hüvelyéből egykézel tartottam a földnek szegezve. A visszaszámlálás lejárt és mindketten keményen fürkésztük a másikat. Most jó alaposan megfigyeltem az ellenfelemet. Ellenfelem nemsokkal lehetett magasabb mint én. Erre tudtam figyelni kell nehogy váratlanul jöjjön az égi áldás. Közben ellenfelem kilépett jobbra majd balra én pedig tekintettemmel követtem őt. Lábai alatt hangosan surrogtak a fűszálak minden egyes lépésénél. Először jobbra azután balra csoszogott majd vissza állt középre. Úgy tűnt mindketten a másik gondolatait igyekszünk kifürkészni ugyanis egyikünk sem mozdult meg. Hallani lehet ahogyan a szél elzúgott közöttünk. Nem tudtam ellenfelem vajon miért nem támad. Lehet fogalma sem volt mit kellene tennie szituációban ilyen. Az is lehet, hogy bennem nem bízott és bűnös szándékoktól tartott. Ez észerünk hangzott tekintetbe véve, hogy az Isten háta mögött voltunk ahol senki nem láthatott minket. Azonban nehezen hittem el, hogy egy ekkora férfi félhet. De lehetett éppen az ellenkezője is mint amire én gondoltam. Olyan türelmes és erős akár egy óriás fa. Csak akkor cselekszik mikor annak eljött az ideje. Ez viszont bölcsességről és rengeteg erőről nyújtana tanúbizonyságot. Végül döntésre jutottam és lassan megindultam felé. Kíváncsi voltam mi lesz a reakciója ha lassan közelítem meg. Éreztem ahogy minden egyes fűszál megroppant a talpam alatt. Az erdő csendes volt nem daloltak a madarak nem szöszmötölt egy állat sem. Minden egyes lépésemet oly tisztán halottam mintha kihangosították volna. Mikor éppen elérte volna ellenfelem kardtávolságát megszorítottam kardom markolatát majd villámgyors mozdulattal a fejem fölé emeltem és lecsaptam rá. Hangos csattanás zaja futott végig az erdő mikor ellenfelem pajzsával kivédte a csapásomat. Azonban furcsa dolog történt amire nem számítottam. Akár egy kidőlt fa elkezdett hátrafelé dőlni és hangos puffanással földet ért. Ezután gyorsan térde ereszkedett és megpróbált fölkecmeregni. Elsőre nem értettem mitől eshet el hisz kivédte a csapásomat. A megoldás pofonegyszerű volt mégis mellbevágó. Nem ön voltam az ok amiért elesett az ok saját maga volt. Abban a pillanatban mikor lecsaptam ő megrémült a csapásomtól így elvesztette az egyensúlyát és elesett. Azonnal rá kellet volna jönnöm a hibára hisz bemutatkozáskor is zavarban volt. Hasonlóan járt mint én csak ő nem viselte olyan jól. Talán tudat alatt sejtettem ezt és ezért kezdtem olyan lazán ehhez a küzdelemhez. Amint lábra állt rögtön rám vetette magát és csapást csapás után mért rám. Azonban ég elég gyors voltam ahhoz, hogy ne találjon el. Csapásai elől félreléptem szúrásai elől pedig elhajoltam. Érdekes módon nem használta a páncélját pedig számítottam rá. Lehetséges, hogy még mindig zavarban van mert először küzdhet élő ellenféllel. Megesett rajta a szívem és úgy döntöttem segítek neki. Az egyik csapása elől nem tértem ki hanem megakasztottam a kardommal. A biztonság kedvéért két kézzel fogtam meg a fegyveremet. Miközben a pengéink egymásnak feszült elkezdtem beszélni nemes ellenfelemhez. Hangom kissé ércesnek tűnhetett az erőlködés miatt.
-Először is nem érzel fájdalmat mikor az ellenfél beléd hasít. Másodszor egy párbajban csak akkor tudsz valakit megölni ha a végzetes csapás előtt a megölöm és nem a legyőzöm opciót választod. Harmadszor sose veszítsed szem elől az ellenfeledet még ekkor sem ha éppen a földről kelsz fel. Nem mindenki olyan jószívű mint én. Negyedszer pedig ad bele minden erődet és ad önmagad használd fel mindened amid van, hogy életben maradhass.-
Ezután összeszedem minden erőmet és megpróbálom ellökni magamtól Nem valami bölcs dolog tippeket adni az ellenfélnek főleg a harc elején nem. Így bizonyára megint veszíteni fogok de nem tudtam nézni ahogy az érzelme és aggályai visszafogják a harcban. Várok egy kicsit, hogy megeméssze a halottakat majd újból nekitámadok ezúttal nem fogom vissza magamat. Kihasználom, hogy gyors vagyok kitérek a csapásai elől majd ha elég közel kerülök kisodorom a lábait majd a mellkasába mártom a kardomat. Ha ez megtörtént hátra ugrok és várom mit lép. Nem akarom kifárasztani magam rögtön az elején.
(Elnézést kérek amiért irányítottalak de amikor elestél ez tűnt nekem logikusnak de ha gondolod kivehetem. Azt a szúrást te döntöd el beviszem vagy sem.)

A tervem tökéletesen bevált pont ahogy gondoltam. Még egy vak is láthatta milyen változások mentek végre a fiúban egyik pillanatról a másikra. Légzése lelassult, mozgása összeszedettebb lett és sokkal jobban tudott koncentrálni. Első csapásként a szívemre célzott szerencsére én még mindig gyorsabb voltam nála ezért könnyedén kitértem a kard útjából. Úgy döntöttem nem bánok a fiúval kesztyűs kézzel hisz abból nem tanulhat semmit. Villámgyorsan lehajoltam a jobb lábamat kinyújtottam és az ő bokájába akasztottam bele majd hirtelen rúgtam egy nagyot. Ettől a lovag elvesztette az egyensúlyát és elkezdett hátrafelé zuhanni. Én azonnal fölpattantam kényelmes helyzetemből majd kardommal ellenfelem mellkasa felé vágtam. Úgy gondoltam zuhanás közben képtelen lesz kivédeni a támadásomat de sajnos tévedtem. A pajzsa elkezdett világítani majd hatalmas erővel megütötte a kardomat mielőtt elértem volna a mellkasát. A fegyverem azon nyomban kirepült a kezemből föl egészen a felhőkig. Ezután pörgött egy darabig a levegőben és egy éles csattanással beleállt a földbe tőlem harminc lépésnyire. Eközben ő még midig zuhant hátrafelé majd mint legutóbb hangos puffanással földet ért. Mintha csak egy rajtpisztolyt halottam volna nem is egy ember elestét rögtön megfordultam és teljes sebességgel a kardom felé rohantam. Jól tudtam egy lovaggal szembe aki egyaránt használja támadásra a pajzsát és a kardját esélytelen lennék puszta kézzel. Az eddigi vereségeim arra ösztönöztek, hogy adjak bele mindent a harcba ezért teljes erőmmel rohantam elvesztettem fegyverem után. Pár pillanat alatt el is értem az áhított tárgyat. Erősen megszorítottam a markolatot és mire kihúztam a talajból újra az ellenfelemen volt a szemem. A rohanás miatt egy kissé szaporán vettem a levegőt de nem éreztem magam fáradtnak és igyekeztem kontrollálni a légzésemet. Nemrég még én magam sem tudtam többet a harcról mint egy átlagos civil. Azonban néhány önzetlen cimbora és pár edzés csodákra volt képes. Most már kicsit képes voltam reagálni ellenfeleim harci mozdulataira. Lassan közelebb lépkedtem a lovaghoz és közben vártam, hogy felkeljen végre. A kardtávolságától úgy három lépésnyire állhattam meg. Nem volt kedvem bekapni egy akkora maflást mint amivel a kardomat röpítette a magasba.
Amint küzdőállasba helyezkedik egyből gyors támadásokkal rontok rá. Először a kardos keze felé csapok de közben szemmel tartom a pajzsát is. Amint azzal akar majd lesújtani lábujhegyen állva szinte elpiruettezek mellőle és engedem, hogy a lendület tovább vigye. Ha így sikerül a háta mögé kerülnöm akkor egy gyors mozdulatom a hátába hasítok.
Ha esetleg erre nem kerül sor megpróbálom a kardom lapjával az övét felcsapni és egy szúrást bevinni a mellkasába. Mindenképpen gyors de könnyed mozdulatokkal próbálkozok nehogy idejekorán kifárasszam magamat.

Úgy rohantam mint egy eszelős, hogy idejében visszaszerezzem a kordomat. Mire elértem a fegyveremet és megfordultam a lovag már elkezdett igaz lassan fölkelni. Mikor fölállt az arca elé emelte pajzsát a fegyverét meg lelógatta. Szép lassan vissza somfordáltam a küzdelembe majd 2-3 lépésre álltam meg Taru kardtávolságától. Mivel láttam, hogy felkészült a fogadásomra nem akartam tovább váratni szegényt ezért akcióba léptem. Villámgyors csapásokat mértem ellenfelemre de annak széles pajzsa megakadályozta, hogy eltaláljam. Az erdőben fémes csattanások zaja szált a szélrózsa minden irányába valahányszor a kardom belecsapott a pajzsába. A fiú még nagyon újonc lehetett ugyanis egy alkalommal a kard lecsúszott a páncélról és a harcos mellkasába mélyet. Azonnal kihúztam és egy lépést hátrébb léptem de látszólag meg se kottyant neki ez a vágás. Ám újra támadtam de nem tudtam sérülést okozni neki. Az a pajzs olyan volt akár a kínai nagy fal áthatolhatatlan. Több erővel akartam megpróbálni hátha így sikerem lesz ezért két kézzel fogtam a kardomat és felkészültem a csapásra. Azonban amikor éppen lecsaptam volna hirtelen megjelent a lovag kardja is. Mivel rossz pozícióban volt a fegyverem az egyetlen esélyem az volt, hogy kitérek előle. Mikor elpördültem pont elkerülte a mellkasomat a vágása azonban így pont a csapdájába estem bele. A másik kezével meglendítette a világító pajzsát ami pont telibe talált. Olyan érzés volt mintha egy ló rúgott volna meg és vagy négy métert repültem hátra majd hangos csattanással értem földet. Igaz nem éreztem fájdalmat de azért nem esett jól egy cseppet sem. Lassan föltápászkodtam majd miután két kézre fogtam a fegyverem rohanva elindultam a lovag felé. Az utolsó három méteren átvettem a jobb kezembe a kardot és elhajítottam Teru feje felé. A pajzsával valószínűleg kivédi majd de nem nagyon érdekelt csak az, hogy egy pillanatra nem figyel. Ezt a figyelmetlenséget kihasználva hozzá rohanok elkapom a csuklóját és hátracsavarva kitekerem belőle a kardot. Ezután a saját hátába állítom ellököm és visszamegyek a saját eszközömért.
(MI még az eredeti adataim szerint harcolunk)
Élet: 4 (+2)=(15)
Fegyverkezelés: 2 (+2)
Erő: 4 (+2)
Kitartás: 1 (+1)
Gyorsaság: 3 (+1)
Speciális képesség: 2 (+2)

Felszerelés:
Kezdő Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

Eldobtam a kardot de sajnos nem úgy sikerült ahogy én szerettem volna. Túl sokat vártam el ettől az újonctól mert szentül meg voltam győződve, hogy azzal a nagy pajzzsal majd simán kivédi a támadásom. De ő ehelyett elkezdett marháskodni és elkezdett hátrafelé dőlni bizonyára azért ,hogy fölötte szálljon el a kard. Mintha egy limbó versenyt néztem volna. Azonban a mi kis játékosunk megbukott és a kard beleállt a mellkasába. Ettől teljesen kiguvadt a szeme mintha komolyan érezte volna a fájdalmat és a becspodást. Még fel i üvöltött fájdalmában akár egy igazi színész csakhogy korábban kellet volna felkelnie, hogy engem csőbe tudjon húzni. Egyszer régebben sikerült megvezetni ezzel a trükkel de másodszor már nem hagytam magamat. Ahelyett, hogy megijedtem volna inkább elkezdtem tapsolni eme remek előadás miatt. Miután befejezte ezt a kis komédiát elrakta a saját fegyverét az enyémet meg kihúzta a mellkasából szép lassan. Ez volt az egyik előnye ennek a világnak. Nem éreztünk fájdalmat de nem is véreztünk össze semmit. Egy darabig nézegette a kardomat majd hirtelen fogást váltott rajta. Rögtön tudtam mire készült engem akart célba venni. Azonnal elkezdtem felé rohanni mire eldobta a kardomat már javában felé tartottam. Amikor a kezét elhagyta a penge én aktiváltam a képességemet és egy 4,5-ös sebességgel kitértem a fegyver útjából tovább robogva a lovag felé. Mikor már csak három lépésre vagyok tőle akár egy focista elvetem magam és az utolsó pár métert csúszva teszem meg. Úgy célzok majd, hogy mellette csússzak el így eltudom venni a fegyverét majd hirtelen felpattanok háttal állva Terunak. Meg se fordulok, de mintha el akarnám rakni a kardot a tokomba hátra bökök pont nemes ellenfelem hátába.