Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Silence vs Hinari

4 posters

Go down

Silence vs Hinari Empty Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Csüt. Aug. 29 2019, 17:03


Nagyon régóta nem néztem rá a toplistára és őszintén szólva nem is érdekelt különösképpen - most is csak azért, mert feldobta a korábban bepipált emlékeztetőt, hogy ideiglenesből lehet kérni, így ellátogattam az épülethez, hogy válasszak valami olyasmi felszereléseket, amik később még jól jöhetnek. Mondjuk képességhez, vagy más tagoknak.
A ritka mérgek, kristályok és potionok is kezdtek gyűlni az inventorymban, hála a másik helyezésemnek, így ha már itt voltam, úgy döntöttem, hogy leülök kicsit a lelátóra nézelődni: vettem magamnak egy üdítőt és a nyári hőségben szürcsölgetve figyeltem az odalent tartózkodókat. Kíváncsi voltam, lesznek-e ismerős arcok a pályán és valahol, valahol nagyon mélyen reméltem, hogy láthatok egy bizonyos lányt is az ő fekete kardjával harcolni. Jó lett volna tudni, hogy jól van, de... utánajárni semmiképpen sem szerettem volna. Vannak dolgok ugyanis, amiket jobb békében hagyni. A saját érdekedben...
Silence alakját nagyjából másfél óra múlva, már kifele menet pillantottam meg és arcomra rögtön mosoly húzódott, ahogy elnéztem céh-és kaszttársamat a reset után felbuzdult forgalomban. Nem akartam megijeszteni, így már messziről integettem neki és mondtam a nevét, hogy észrevegyen az emberek között - ennyi japán között mondjuk ez nem volt nagy kihívás, főleg, mivel többen is megbámultak... engem és az övemen, a tokjából kilógó markolatot is.
- Szia - köszöntem rá immáron hallótávolságon belül - Arénázni jöttél? - kockáztattam aztán meg, mivel láttam a lányt a korábbi listán, igaz fogalmam sem volt, kivel és mit meccselt, erről ugyanis nem igazán esett szó köztünk még akkor sem, ha épp összefutottunk erre arra. Meg is lepődtem, hogy ott látom, de ő már régen nem az a lány volt, aki akkor a kikötő csúszós fapadlóján alig bírt egyhelyben megállni. S addigis, amíg elővette a füzetét a válaszhoz, én egy kevésbé forgalmas hely felé tereltem önkéntelenül is... valahogy nekem sem volt kedvem az ismeretlen, harcolni kívánó játékosokhoz mostanában.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Aug. 30 2019, 00:43

Megint itt van az arénában. Igazából nem tudja miért... Butaság. Persze, látta, hogy kik vannak a toplistán, és persze hogy egy bizonyos név is köztük volt... De hogy milyen módon jutott arra a sejtésre, hogy majd itt összefuthat vele... Az rejtély. Ahogy az is, hogy miért reménykedett ebben annyira, hogy a tömegben (az volt? Neki fel se tűnt) nagy, csillogó szemekkel keresse az ismerős csápokat, a vidáman csillogó barna tekintetet, a fekete hajat...
Márpedig éppen ezt csinálta a ranglisták, és az aréna bejárata előtt topogva, reménytelen kísérletként mustrálva a tömeget (azért igyekezve lélegzetvételnyi távolságot tartani mindenkitől), hosszú-hosszú percekig.
Ezt láthattad meg, de csak a neve említésére kapja fel a fejét tágra nyíló, csillogó szemekkel, ami ahogy meglátott, szomorkás, csalódott arckifejezésbe megy át. Néhány pillanatra. Azután a mellé az információ mellé, hogy kit Nem lát, az is megérkezik, hogy ki az, akit viszont igen, és így végül szélesen mosolyogva siet oda, és üdvözöl.
A kérdésedre elpirul, és megrázza a fejét, mielőtt előkerülne a magyarázattal szolgáló füzete

Azt reméltem, hogy összefutok itt valakivel, és megint játszhatunk...
Miközben olvasol teljesen elréved. Múltkor Simeon mutatta meg, hogy milyen felszerelése van... Ő is szeretné megmutatni, hogy miket kapott Hinariéktól, és hogy milyen sokat ügyesedett azóta!
A neved felidéződésére felocsúdik a révedésből, és sietve még néhány szót ír a füzetbe. Ugye az előzőt biztosan elolvastad... Máskor biztos lenne benne...

De veled is nagyon szivesen játszom
Az az érzése, hogy az előző mondatából azt hiheted, hogy zavarod, pedig egyáltalán nem így van! Örül neked! Csak... nem vagy Simeon

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Csüt. Szept. 05 2019, 14:01


Már első pillantásra is furcsa volt, mintha... nem rám számított volna, vagy ilyesmi. Ilyen messziről persze nem voltam biztos benne, hogy csalódott-e vagy csak meglepődött, igaz ami igaz engem se sűrűn látni az aréna épülete előtt... talán ő jóval többet jár ide, mint azt elsőre gondoltam.
A füzetének olvasására aztán már érthető volt minden. Sőt, elnézve a lányt, annál sokkal több is! Halványan elmosolyodtam, miközben visszavette azt, hogy újabb szavakat írjon bele, a kiegészítésére meg nem tudtam nem felnevetni: aranyos volt, ahogy javítani próbált, de nem volt szükség rá; értettem a lényeget, azt hiszem. És egyáltalán nem zavart.
- Ha szeretnél összefutni vele, miért nem írsz neki egy üzenetet? - kérdeztem őt, arcomról azonban nem tűnt el a jókedv - Biztosan örülne neki - tettem aztán hozzá elgondolkodva. Kíváncsi voltam, ki az az ismeretlen játékos, akire "valakiként" kivatkozik, éshogy vajon...
- Ismerem az illetőt? - bukott ki belőlem, ajkaim íve pedig önkéntelenül is felfelé szaladt - Egyébként igen, játszhatunk, ha gondolod - bólintottam, kicsit szándékosan is terelve a témát, hátha Silencet rosszul érinti vagy csak túl hirtelen neki az egész - Ez a jó az arénában; bármilyen pályát be lehet állítani, amit csak szeretnénk - mosolyodtam el és eldöntöttem, hogy ha tényleg azt szeretném, hogy ne egyetlen ütés legyen a dolog, összesen a Katanával is elegek leszünk. Nem is tudom harcoltam-e már felszerelés nélkül, de ideje volt kipróbálni, annál is inkább, mivel így sokkalta jobban kell majd koncentrálnom és nem hagyatkozhatok sem a fejpántra, sem pedig az új vértemre, ami... nos, merőben új szituációt teremtett. Izgatott is lettem, ezt a lány is észrevehette szemem csillogásából meg abból, ahogyan éppenhogy, de végigsimítok a fegyverem markolatán.
- Döntsd el te a környezetet - fordultam céhtársam felé kicsivel később, már befelé menet: azt szerettem volna, hogy élvezze ezt a harcot, miközben fejlődik, nekem pedig nagyjából bármilyen helyszín megfelelt most.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Szept. 06 2019, 09:56

A kérdésre egy pillanatra eltátja a száját, aztán elvörösödik. Hogy... írjon Simeonnak, hogy összefussanak? Éés ha a fiú nem szeretné? És ha nem fogja érteni mit szeretne? És ha nem ér rá? Kicsit megrázza a fejét. Nem nem, legközelebb megpróbálja. Igazad van, az sokkal egyszerűbb lenne.
Még jobban elvörösödik, amikor azt mondod, örülne neki, és nagy, kérdő szemekkel néz rád. Tényleg? Gondolod?
Hogy ismered-e? Elgondolkodik... Nem látott még titeket együtt, az biztos... De Simeon igazán erős... Viszont nem biztos, hogy ott szokott lenni veletek mikor a bossok ellen harcolotok. Végül a füzetét hívja segítségül, ami néhány pillanat múlva már feléd mutatja a választ.

Nem tudom, ismered-e. Simeonnak hívják.
A felvetésre pedig felcsillan a szeme. Az elmúlt alkalmak az arénában feledtették vele az első élményt, úgyhogy mostmár nagyon szívesen játszik itt olyanokkal, akiket már ismer. Például veled is. Lelkesen bólogat, hogy játszatok, és elteszi a füzetét.
Vidáman, a gondolatait már teljesen elterelve a csalódásról, hogy mégsem volt itt Simeon indul veled befelé.
Meglepve pislog rád, amikor felajánlod, hogy választhat pályát. És el is kezd azon gondolkodni, hogy milyen pálya legyen.
A panellhez érve még mindig kicsit gondolkodik, miközben pötyög. Az biztos, hogy kell a napfény. És és az is jó, ha van tenger, vagy... vagy egy tó... És a homokvárak is aranyosak, úgyhogy legyenek homokvárak is, és homok.
Végül mosolyogva fordul feléd, átadva a lehetőséget, hogy ha valamit szeretnél, még hozzátehess a pályához, aztán ha megtörtént izgatottan belép, és csillogó szemmel forog körbe a napsütötte, homokos tengerparton, ahol elszórva még vödrök és lapátok is vannak a homokvárak, és egy-két homokszobor mellet.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Csüt. Szept. 12 2019, 23:01


Nem tudtam nem kuncogni a reakcióján, ahogy szinte azonnal elvörösödött, márcsak a gondolatra is, hogy írhat a fiúnak. Mert fiúnak kellett lennie, ugye? Kíváncsi voltam, kit ismert meg, hogyan találkoztak és vajon mi varázsolta el ennyire céhtársamat, de nem akartam semmilyen lányos dologgal lerohanni, amikor valószínű mégcsak a tudatában sem volt annak, hogy valaki tetszik neki. Mosolyogva bólintottam: hát persze, hogy örülne. Egészen biztosan. Legalábbis remélem.
- Ó igen, ismerem is. De kicsi a világ... - feleltem a felém nyújtott füzetben írtakra derűsen - Neki van az a narancssárga polipja, igaz? Többször jöttek már bossra, lelkesek és ügyesek is - mondtam, mert tényleg, egészen jók voltak így együtt... már amennyit eddig láttam belőlük a harcok során. Talán Unitys a srác? Ilyesmi rémlett, mert legtöbbször Daneeval együtt érkezett - talán ha legközelebb összefutok Channal, rákérdezek nála. Mindenesetre Silence boldognak tűnt és ez csakhamar átragadt rám is; vidáman lépkedtem mellette belfelé az arénába. A lány játéknak nevezte a párbajt, ha pedig játék, a csatateret (vagy játszóteret?) is alakíthatta kedve szerint. Nekem nem volt egyéb kívánságom, maradtunk tehát a napsütésnél, a vízpartnál és a homokváraknál.
- Minthacsak a negyedik szinten lennénk - néztem körbe és izgatottan hívtam le a menümet... majd zártam is azt be egy kis gondolkodás után: a Katana az övemen volt, másra pedig nem volt szükségem. A számláló elkezdett visszafele számolni, én pedig - ha már felszerelés nélkül voltam itt a tengerparton - lerúgtam a szandálomat és tettem pár lépést a meleg homokban mezítláb. Arcomon önkéntelenül is mosoly szaladt végig: jól éreztem magam itt, az eredmény másodlagos volt.

Megszólalt a gong, elkezdődött a mérkőzés. Készülj fel, most nehezebb lesz. Nincs más segítségünk - mondtam ki gondolatban a kezemben lévő fegyvernek, miközben megkerültem egy homokszobrot. Érdekelt is, hogyan fog menni anélkül, hogy számítanék a healre és a találat után emelkedett gyorsaságra... és egyáltalán, Silence vajon beelőz így engem?
- Jól nézel ki az új felszerelésekben - dícsértem céhtársam - Próbáljuk ki, mennyit tudnak - ajánlottam és már fel is gyorsítottam, talpam alatt puhán mélyedt be a vízmosta, nedves homok. Oldalról vágtam Fuwa felé, készen az azonnali hátraugrásra, ha a lány gyorsabb lenne mégis: egyelőre nem voltam tisztában a statarányokkal, ki kellett hát próbálni, mire megyünk egymással így.


1 támadás megy 87 sebzéssel.
Dobási arányok:

Hinari (Sebzés: 87, támadáshoz 2 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 1.3 SP kiskörönként.)
Silence (Sebzés: 70, támadáshoz 3 vagy afölé kell dobnia, spec. képességhez 4 vagy afölé kell dobnia, 1 SP kiskörönként.)

Hinari (50. szint): 300/300 HP, 0 páncél, 260/260 CSP
Silence (28. szint): 155/155 HP, 90 páncél, 215/235 CSP

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Csüt. Szept. 12 2019, 23:01

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4766609959_af0c0eb7c7_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Szept. 13 2019, 10:12

Nos... Sikerült jól kiismerned Fuwát. Tényleg nem jött még rá, hogy mi az az érzés, ami miatt ilyen sokszor eszébe jut Simeon, és ami miatt ennyire örülne neki, hogyha összefutnának. De nem is gondolkodott rajta, csak végteleül boldog, hogy van egy ilyen nagyon jó barátja, akivel minden csupa móka, és kacagás.
Kivéve, amikor Tengerszem a tengerben messzire sodródik, és nem tud kijönni... Az nem volt mókás... De szerencsére akkor sem lett baj, mert Simeon időben odaért, és segített kihozni a partra.
Felcsillan a szeme, amikor kiderül, hogy te is ismered, bólint, hogy igen, az a narancssárga polip Tengerszem, és ámulva tátja el a száját - még mindig ragyogó arccal - hogy Simeonék már veletek járnak bosolni, és ráadásul ügyesek is. Pár pillanat fáziskésséssel erre is határozottan, széles mosollyal bólint. Hát persze, hogy ügyesek! Meg erősek! Meglelkesek!

Majdnem túl sokáig gyönyörködik a pályában, miután lelkesen helyesel a megállapításra. Tényleg, szinte pont olyan, mint a negyedik szint. A kedvenc helye, és nem csak neki.
De a visszaszámláló csippanása emlékezteti, hogy tulajdonképpen szerette volna megmutatni, hogy milyen új felszerelést talált magának. Igen, eredetileg Simeonéknak akarta, de hát neked is látnod kell!
Az új, kedvenc gyűrűje mindig az ujján volt. A térképet ugyan még nem tudja biztonságosan használni, de a gyűrű segít neki, hogy ne tévedjen el, ha megy valahova. A többi felszerelést pedig néhány kattintással az inventoryban magára varázsolja, és úgy pördül egyet vidáman.
A megjegyzésedre pedig kifejezetten büszkén mosolyodik el. Neki is tetszik, azért választotta.
Mire viszont megértette, hogy akkor most ki fogjátok próbálni, hogy mennyire ügyes az új felszerelésekben, már nem volt ideje, hogy a kardját védekezésre emelje, így szépen telibe is találja a vágás.
Meglepődéséből ocsúdva felnevet saját magán, Úgy gondolja számíthatott volna erre, hiszen az arénában így megy a játék.
Felemeli a kardját, és megpróbálja a jobb felkarodat eltalálni egy felülről induló vágással. Kicsit őt is meglepi a még szokatlan gyorsasága, de igyekszik így is figyelni.


// Egy támadás
Silence (28. szint): 155/155 HP, 3 páncél, 207/235 CSP


A hozzászólást Silence összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 13 2019, 10:14-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Szept. 13 2019, 10:12

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Pént. Szept. 13 2019, 13:23


Amíg ment a visszaszámláló, vidám mosollyal nyugtáztam csak céhtársam tier négyes felszereléseit, amelyek legtöbbje nem volt ismeretlen számomra. Milyen régen is volt? Talán túl rég, de örültem neki, hogy a társaim is fejlődnek, erősödnek és egyre magabiztosabbak lesznek.
A gyűrűt csak később, a támadásom után vettem észre. Silence későn reagált, talán elbambult a tájon, talán Simeonon gondolkozott még mindig... de sajnos már túl közel voltam és túl gyors is ahhoz, hogy megálljak: a Katana pontosan és élesen vágta meg Fuwát, a vörös pixelcsík láttán pedig kissé elbizonytalanodtam, vajon mennyire is kellene nekem tényleg komolyan venni ezt a harcot. De a lány csak nevetett. Léptem hátra kettőt és rámosolyogtam. Úgy voltam vele, hogy mindkettőnknek azzal teszem a legjobbat, ha ezt egy - a körülményekhez és a környezethez képest - komoly párbajnak fogom fel és így is állok hozzá. Fuwát pedig nem kellett bátorítani; már készült is a visszavágásra és bár még mindig gyorsabb voltam, de mégsem annyira, hogy ne tudjon probléma nélkül utánam lépni. Nem szoktam hozzá, hogy ennyire könnyedén beérnek.
- Gyors vagy - lepődtem meg, de arcomon szinte azonnal izgatott mosoly futott végig, ahogy rájöttem, okozhat ez a harc még meglepetést. Az volt a szerencsém csak, hogy mielőtt lecsapott volna, a magasba emelte a kardját és ezzel éppen annyi időt adott, hogy ki tudjak térni a vágása elől. A Katana két kézben volt és mivel viszonylag közel voltunk, igyekeztem úgy helyezni át a fegyverem végét, hogy az megtalálja a helyet Sil könyöke alatt. Szúrtam. Ha nem mozdult karral, úgy a lány oldalát találhatta el a Katana, ha viszont karral vagy felsőtesttel fordult, úgy valószínűleg a felkarját fogja súrolni a támadásom. Persze ha nem ugrik hátra előle, ez egy szúrásnál mindig benne volt - még úgy is, hogy léptem egyet előre közben, hogy maximalizálni tudjam a hatótávolságom.


1 támadás, SP-m a köröm végén: 1.9
Hinari (50. szint): 300/300 HP, 260/160 CSP

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Szept. 13 2019, 13:23

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4766612103_86ee832108_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Szept. 13 2019, 14:55

Meglepetten bólintott, kicsit talán meg is ijedve elsőre a sebességétől, de az izgatottságod rá is átragad Az hogy gyorsabb lett, sokat segíthet neki, hogy ne keveredjen kellemetlen helyzetbe. Például hogy hamar kikeveredhessen a nyomasztó tömegből. És lehet, hogy most szokatlan, de biztosan meg fogja szokni, és akkor minden a legnagyobb rendben lesz.
Nem igazán keseredik el, hogy a vágása nem sikerült - inkább meglepődni szokott, ha egy mozdulat teljesen hibátlanul talál célba. Inkább próbált kifordulni a várható újabb támadásod elől, ugorva is egyet hátra. Csakhogy a meglepettség épp elég késést eredményezett ebben a mozdulatban, hogy bár egyáltalán nem volt tiszta a találat, de mégiscsak elérte a Katana hegye, így pedig elszenvedje a sebzést. Pedig majdnem sikerült! Legközelebb biztos fog is! Csak kicsit jobban kell koncentrálnia.
Szinte ösztönből próbálja meg eltalálni az így védtelenül maradt oldaladat egy vízszintes vágással visszafordulva, de már megpróbálva arra is gondolni, hogy védekezni is tudjon közben. Az arcát kissé felfújja, és el van szánva, hogy sikerülni fog!
Így még nem játszott itt... Először az a furcsa lány nagyon megijesztette mikor berángatta. Aztán viszont Elailával nagyon tetszett neki, hogy kipróbálhatja mennyire ügyes a kardjával, Simeonnal pedig vicces volt a vattacukorfák és a csokitenger mellet játszani a csokiskekszen. Hinarival pedig most teljesen biztonságban érezte magát, és a környezet miatt is nyugodt volt, viszont érezte, hogy ha tényleg szeretné megmutatni, hogy ügyesen tud bánni a fegyverével, akkor össze kell szednie magát, mert nehéz dolga lesz a hercegnő ellen. Nem is tudta, hogy a hercegnők ilyen erős harcosok is tudnak lenni.

//1 támadás Smile
Silence (28. szint): [/size]71/155 HP, páncél, 179/235 CSP

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Szept. 13 2019, 14:56

*dobás*

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Szept. 13 2019, 14:56

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4766610511_dda12706fc_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Pént. Szept. 13 2019, 15:38


Ügyesen mozgott: alig pár centin múlt, hogy a Katana hegye ne érje el - talán pont az az egy plusz lépés segített, de ez jól láttatta, hogy ha nem veszem komolyan, keményen kikapnék tőle. Akár őt, akár magát a harcot. Még láttam a szemem sarkából, hogy ő is meglepődik, de sosem egyszerű új felszerelésekkel kipróbálni egy párbajt, főleg ha tényleg most szereled őket fel így elsőre. Megemelkedett gyorsaság, nagyobb precizitás, több sebzés és sebzéstűrés... talán az első kettőt kell a leginkább szokni.
Silence azonban nem adott időt továbbgondolni, már támadott is vissza.
- Lépj ki! - hallottam a Katanát azonnal, de még ígyis későn: általában több időm szokott lenni reagálni egy-egy utasítására, most viszont mire az agyam felfogta a mondat értelmét, már éreztem az oldalam felől a bizsergést; találat ért. Bólintottam: ebben a helyzetben ez abszolút jó megoldás volt és ha kicsit jobban odafigyeltem volna a lány arcára, talán megláttam volna rajta az akaratot és koncentrációt. De a harcra fókuszáltam. A helyzetére, a fegyverére, lépéseire, mozgására. Talpam homokot szórt szét, ahogy oldalra léptem egyet, kettőt. Ha más ellen harcoltam volna, egészen biztosan megpróbálnám kizökkenteni azzal, hogy beleszórok egy kicsit a szemébe a mellettünk lévő szoborból, de ez most nem olyan tétmeccs volt. Nem múlt rajta semmi. Meg is kerültem az építményt; gondoltam kipróbálom, mennyire éri váratlanul, ha egy pillanatra eltűnök a szeme elől. De úgy szó szerint: aktiváltam a lopakodásom és mivel még nem volt meg a szintje hozzá, egészen biztos voltam benne, hogy nem tud észlelni... legalábbis ebben a pár másodpercben. Persze ha el is találom, mivel nem a harc elején voltunk, pluszsebzést nem okozhattam neki, de talán elég lesz az alap sebzésem is; páncélról egy találat után sárgában volt már az élete. Tehát kikukkantottam a hatalmas homok-teknősbéka egyik oldalán, majd felugrottam a páncéljára és onnan ugrottam Fuwa szabadabb oldala felé egy gyors vágást is indítva a szerzett lendületből. Nézzük, mennyire számít felülről érkező támadásra!


1 támadás. SP-m a köröm végén: 2.2
Hinari (50. szint): 300/230 HP, 260/110 CSP

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Szept. 13 2019, 15:38

The member 'Hinari' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4767251444_0f76bf2817_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Pént. Szept. 13 2019, 17:05

Majdnem ujjongani kezdett örömében, amikor a kardja hozzád ért. Sikerült! Eltalált! Ügyesen csinálta!
De eszében volt, hogy figyelni kell, és hogy nem csak eddig tartott a harc, úgyhogy szépen hátra is ugrott, hogy rögtön ne érje el a kardod.
Meglepve nézi, hogy a szobor mögé lépsz, és a kardját is lejjebb engedi. Utánad is lép pár pillanat múlva, értetlenül. Már nem akarod látni, hogy mit tud? És még inkább pislog, amikor nem talál a szobor mögött. Se sehol máshol. Most bújócskázol vele? Nem úgy volt, hogy harcolósat játszotok? És ha bújócskázol, akkor miért nem szóltál neki, hogy ő a hunyó, és meg kell keresnie?
Mindenesetre úgy döntött, hogy benne van a játékban, és azért a kardját is kicsit szorongatva komoly arccal kémlel körbe, hátha megtalál valahol. Közben pedig hátralép néhányat, hogy jobban lássa a pályát, mielőtt megfordul.
Csak azt felejtette el, hogy egy szobor mögött keresett, aminek egy csinos kis farka is volt, amiben így meg is botlik, és csinál egy egyáltalán nem szabályos hátrabukfencet.
Pont ez a megbotlás az, ami miatt a pengéd végül nem találja el, hanem elsuhan a feje felett, kicsit megborzolva a haját.
A mozgást ő is észreveszi, és bár nem lát, rájön, hogy ott vagy, és még azelőtt lendíti a kardját, mielőtt meg is látna. Végülis élete nagy részében soha senkit nem látott, megtanulta észrevenni ha a közelében vannak, még ha a rendszer ezt gátolja is. A mozdulat után pedig amilyen gyorsan tud, fel is tápászkodik.
Aztán nagyokat pislog. Ez ijesztő volt. Ilyet is lehet egy párbajban? Neki miért nem megy? Vagy menne neki is? Mi kell hozzá?
Sok sok kérdése van, amit valószínűleg nem lehet most feltenni, csak majd ha vége a játéknak.


//Támadás Smile
Silence (28. szint): 71/155 HP, páncél151/235CSP


A hozzászólást Silence összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 13 2019, 17:10-kor.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Kayaba Akihiko Pént. Szept. 13 2019, 17:05

The member 'Silence' has done the following action : Kockadobás


'6-os dobókocka' :
Silence vs Hinari 4766609959_af0c0eb7c7_s
Kayaba Akihiko
Kayaba Akihiko
Admin
Admin

Hozzászólások száma : 19623
Join date : 2012. Jul. 29.

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Hinari Szomb. Szept. 14 2019, 22:35


Amikor Fuwa hátralépéssel reagált, rájöttem, hogy fel kell gyorsítanom: ha elég távol kerül a szobortól, nem fogok tudni észrevétlenül melléje kerülni és a felülről érkező támadást is könnyebben fogja tudni hárítani. Így még azelőtt ugrottam le a teknősszobor hátáról (ezzel hagyva is benne pár mélyebb nyomot, lévén mégiscsak homokról volt szó, akármilyen tömörré is alkotta a rendszer), mielőtt a lány túlságosan messzire ment volna.
Azonban ahogy ő nem látott engem, én is csak későn vettem észre, hogy elesett. Persze a levegőben már nem tudtam változtatni a csapásom ívén, így a Katana sebesen vágódott el a feje felett, a lendület pedig vitt tovább és ezen a süppedős homokba érkezés sem segített túlságosan. Mire visszaszereztem az egyensúlyom, Sil másodszor is eltalált. Azt hiszem, ezt az ugrálást a jövőben hanyagolnunk kell... - vontam le a következtetést, mert hiába az akrobatika, egy korábbi bosshoz hasonlóan a terep nem túlságosan kedvezett a hirtelen és éles manőverezéseknek. Közben már emeltem is védekezéshez a fegyvert, de nemcsak nekem, hanem céhtársamnak is időbe telt összeszednie magát: jól láttam tekintetében a kérdést, de valóban, ennek nem volt itt az ideje most. Kitámasztottam, beszívtam a levegőt és koncentráltam - éreztem, hogy ezúttal már elég lesz két támadásra a kettőnk közti gyorsaságkülönbség, nem akartam kihasználatlanul hagyni tehát... Vajon az esés közbeni, Katanán végigfutó fény az éles napsütésből, vagy a képességemből adódik? Nem volt időm gondolkodni a részleteken. Előreugrottam és megpróbáltam a kardját először kicsapni a pengémmel oldalra, majd az így keletkezett szabad testfelület felé indítani egy szúrást. Kifújtam a levegőt. Vége volt.
- Hogy tetszett? - mosolyogtam rá, az új felszereléseire célozva, pillantásom viszont nem kerülte el a majdnem sárga életcsíkomat. Bólintottam, félig csakúgy magamnak: jó párbaj volt, de még mindkettőnknek van mit tanulnia a most választott felszerelésekkel illetve harcmodorral. És ha már itt tartunk... - Megnézhetem a gyűrűd? - csúsztattam vissza a Katanát a tokjába, miközben a pálya is kezdett visszaalakulni és léptem Sil mellé kíváncsian - Nem láttam még ilyet - néztem meg közelebbről a tárgyat, ha a lány hagyta: egészen egyedi volt, valószínűleg a játékban is.


(Két) támadás, a pernamensem miatt már fix találattal.

_________________
Adatlap
Szín: #a8a8a8 #787878 #464699 #9F703A steelblue

Ki mit és mennyit tudhat Hinariról? Információk az adatlap alján.


Figyelem! Amennyiben valaki visszaél a plot armorral (pl kari előtt öl meg játékost vagy dicsekszik azzal hogy megtette stb), annak neki magának kell megoldást találnia rá, hogy kari miért ne tudja őt megölni/börtönbe zárni - ha pedig nem tud ilyet kitalálni, vállalja annak következményeit is! Ez karakter minden játékára, tehát a bossra is vonatkozik.
Hinari
Hinari
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 4967
Join date : 2012. Dec. 28.

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Silence Szer. Szept. 18 2019, 16:56

Gyakorlatilag még fel sem tápászkodott rendesen: Nem volt ideje rá, így sem az állása nem volt stabil, sem pedig az, ahogy a kardját tartotta. Na meg a rengeteg kérdés ha nem is sokáig, de megtöltötte a fejét, így koncentrálni sem volt képes annyira, mint kellett volna.
Nem csoda, hogy nagyokat pislogott a kezéből kirepülő fegyver után, aztán még nagyobbakat, mikor a nem veszélyes, de kellemetlen hatását megérezte a szúrásnak a karján.
Néhány pillanatig nem is értette mi történt, aztán felvillant a vereségét hirdető felirat, és megértette.
Kissé csalódottan, hiszen még akart volna játszani, és nem is tudott mindent megmutatni, és mérgesen, mert úgy gondolja, ügyesebb is tud lenni ennél enyhén felfújja az arcát.
Aztán rámosolyogsz, és ez a kifejezést el is illan az arcáról, átadva a helyét a kacagásnak. Most nem volt elég figyelmes, és ügyes, de majd legközelebb jobban fel fog készülni, az biztos.
A kérdésre még nem tud válaszolni... Kezd ugyanis szétfoszlani a megalkotott táj, ő pedig gyorsan beleszalad a vízbe és jó mélyet szív a rendszer által életre keltett tengeri levegőből, mielőtt teljesen eltűnik.
Megtehetné, hogy miután elbúcsúzott tőled, elmegy a negyedik szintre, de neki ez éppen eszébe sem jutott. Ez a tenger, és ez a táj most volt ott.
Akkor válaszol, amikor már nem érezhető a frissítő szellő, a nap simogatása, és a tenger illata. Kardja helyére gyorsan a füzete kerül a kezébe, ami pár perc múlva már veled közli a mondanivalóját.

Szokatlan volt, de nagyon tetszik! Ugye megtarthatom?

Tudatában van, hogy a kedvességed miatt vehette el ezt a szuper felszerelést, és ennek megfelelően igyekszik vigyázni rá, hogy gond nélkül visszaszolgáltathassa, ha szükség lesz rá.

_________________


| Színek: #3399cc(narráció) /Beszéd /Gondolatok Adatlap Ozirisz féle karakterlap|

Silence
Silence
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 960
Join date : 2017. Aug. 23.
Age : 16

Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Cardinal Csüt. Szept. 26 2019, 18:44

Rendszerfrissítés... aréna küzdelem zárása... 75 exp jóváírva... 180 arany jóváírva... 19 legendás exp jóváírva...

Hinari: +10 pont
Silence: -10 pont

Aréna küzdelem lezárva!
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Silence vs Hinari Empty Re: Silence vs Hinari

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.