[T3] Krokodil Kristály- és Vegyesbolt

Üdv, Rinne-chan

Lenne egy fontos küldetésem a számodra, vagyis, kellene a segítséged, és tudom, hogy te soha senkit nem hagysz cserben, hiszen, mindig segítesz, annak aki kéri tőled.
Szóval, lenne pár ultra fontos kristály, amiket szeretném, ha lekarcolnál nekem. A hozzávalókat úgy gondoltam inkább magammal hozom, minthogy a te készleted terhelem vele, és remélem, hogy egyben a tárcámat se viseli majd meg így olyan nagyon a vásárlás!
Holnap ellátogatnék az aligátoros boltodba. Remélhetőleg egyben.

Előre is köszi:
Danee

u.i.: Krokodilbőrt is felvásárolsz?

Ez volt tegnap. A cipőm sarka hangosan cuppogott a mocsár ingoványát taposva minden lépésnél, és nem csak a mert bődületes sár volt bárhova is léptem, hanem mert vészjóslóan fityegett a sarka.
Még jó, hogy nem a harci bakancsban jöttem. Bár lehet éppen azért hiányzott most belőle egy darab.
Mocskos zöld hátúak!
Nem akartam elhinni, hogy ez a lány nap, mint nap aligátorokkal verekszik idefele jövet, de most, hogy ebédet akartak belőlem gyártani, már nem tűnt olyan hihetetlennek.
Főleg, hogy úgy tűnt, szereti ha éles tárgyakkal bontják ki a konzervjéből.

Hangos kopogással igyekeztem tudtára adni, bárki is legyen bent, hogy a kedves vásárló úr megérkezett.
Már ha van olyan szerencsém, hogy Rinne ráért ma, és nem másvalakinek "menti meg" épp a világot. A másik felének meg éppen alátesz vele.
Idegeskedve néztem rá a zsebórámra, aminek a másodperc mutatója egykedvűen járta körbe az utat. Dél múlt pár perccel.
- Rinne! - kiáltottam az ajtó irányába
- Rinne-chan! Én vagyok az, Danee!
Nem akartam benyitni, így a kilincset se próbáltam be, hogy egyáltalán nyitva van-e
- A kristályokért jöttem!

Nem hallottam senkit sem jönni: nem vagyok éppen süket, de azt se lehetne rám mondani, hogy olyan kitűnő hallásom lenne.
Mellesleg teljesen abban a hitben voltam, hogy most vagy szemből fognak nekem ajtót nyitni, vagy nem találok itt ilyenkor senkit se.
Nem kicsit lepődtem hát meg, amikor hátulról karok fontak át, elsőre összerezzentem ijedtemben, hogy még a gyomrom is összeugrott, aztán meg kivert a veríték, ahogy első gondolatom szerint itt engem most éppen valaki, vagy valakik el akarnak fogni.
Fene azt a parázós mindenemet, nem igaz?
Aztán azok a nagy meglepetést okozó karok mégsem olyan durván feszültek rám, mint amitől féltem, ráadásul abszolút ismerős hangon csendült fel az elfogóm.
Minthogy rögtön eztán finoman tolni kezdtek az imént még ölelő kezek, épp csak hátrasandítani tudtam, hogy elkerüljem a botlást.
- Hó, te vagy az? - könnyebbültem meg
- A kristályokért jöttem ... - válaszoltam valami vélt kérdésre, még meglehetősen összezavarodva az iménti öleléstől, meg a mostani taszajtástól
- Ja, hogy milyen! - esett le a tantusz, hogy nem azt kérdezi miért is jöttem, hanem hogy mik amaz kristályoknak a nevei, vagy jellegük
- Hát, a kristályokért, amiket írtam, tudod
- Megírtam nem? Most hirtelen nem ugrik be egyik neve sem
Kinyitottam hát magunknak az ajtót, ha már azon keresztül szeretne átpasszírozni engem, aztán gyorsan kapcsoltam, és a nyitott ajtót fogva félreálltam
- Fáradj be, kérlek - intettem befelé
- Most érkeztél te is? Vagy már itt voltál valahol a közelben? - érdeklődtem, előbb rá vetve egy rövid pillantást, majd a bolt belsőre.