Nyugati rész

Gondolkozom, hogy hol és mit és hogyan tudnám meg mutatni neki. Mert, ahogy szavaiból kivettem kezdő teljesen. A könyvben végül is le van, írva nagyon sok minden sosem árt az, ha valaki meg is mutatja. Igen valóban örültem, amikor ott össze futottunk és kicsit meg is lepett a három lány. A végén minden jól alakult szerencsére.
- Igen, örültem neki és habár még hivatalosan nem vagyok felvéve, de egy céh tagja lettem.
Észre veszem a mosolyát és azt is erőltetett. Szívem szerint most meg fognám a vállát finoman és magam felé fordítva mondanám neki, miért mondod ezt te sem vagy egyedül, hiszen most is itt beszélgetsz velem. Na igen, de ettől valami perverznek tűnnék biztos ami távol áll tőlem meg elég furcsa is lenne ilyet mondani.
- Senki sem volt profi azonnal, kicsit bele kell tanulni. Én úgy két hónapja vagyok itt és még mindig csak első szinten vagyok. Szívesen körbe vezetlek és gondolod meg mutatok dolgokat is könnyebb legyen az itt benti élet.
Elindulok utána, mert végül is teljesen mindegy melyik irányba megyünk valahol ugyan is el kell kezdeni. Mi közben sétálunk, újra elő hívom a menüt és a kis térkép meg jelenik látószögem jobb alsó sarkában. Jelenleg csak engem jelez egy kis piros pontként a területen. Vagy is egy barátlistámon szereplő játékos sincs a közelben. Kérdését halva kicsit előre tekintek el gondolkodva. Miért is ne mondanám el, hiszen nem volt és lesz titok sose. Az hogy ezt kérdezi, azt jelenti csak meg akar ismerni. Persze azért van, amit meg tartok magamnak természetesen.
- Nem vagyok egy túl érdekes ember szerintem. Amit nem szeretek, ha olyan szabja, meg mit tegyek, akit nem ismerek és tisztelek vagy szeretek. Szeretek szabad lenni azt csinálni, amit akarok, akkor és ott ahol akarom. Nem bírom azt, ha másokat bántanak, talán ezért is lettem lovag kasztú.
Egy újabb kérdés és még meg is érint, a szemeibe nézek és tekintetem őszinte arcomon mosoly.
- A legjobb barátom, akivel már inkább testvérek vagyunk ő jutatott ide. Nem haragszok, mert csak jót akart. Tudta nem szeretem a bezártságot, nem szeretem, ha meg fosztanak a szabadságtól. Meg persze bűntudata is volt, amiért engem ütött el az autó. Talán meg is halt volna a bolond, ha nem lökőm félre, akkor.
Kicsit ábrándozva a múlton tekintek előre és el mosolyodom. Talán örült vagyok, de akkor zárjanak be a vicc osztályra. Az örültség, hogy inkább én haljak vagy sérüljek, meg mint egy barátom. Akkor igen én egy elmebeteg vagyok és kérem a gyógyszereim.
Rád pillantok, és elő veszem, a kis könyvecském majd írni kezdek. A betűket a lapokat bűvölőm, de közben téged nézlek vizsgáló tekintettel. Az arcod a szemed és egész lényed.

- Elveszve a zárt világban.
azt hitte nincs más csak ő.
Elveszve mint árva őzike
Talán van még remény.

Fel csillan a fény neki.
Nem álom eme fény.
Szabadság és kedveség
Mi lelkében lakozik.

Őzike remélj és higgy!
Nem vagy egyedül.
Erős vagy, mert veled van.
Ha kérdeznéd, mi is az.

A válasz a válasz a remény.
Ami benned él csak higgy benne
Meg látod, nem leszel elveszett többé.

Észre se veszem, hogy miközben írok a szavakat ki is mondom. Mi után végeztem elégedetten mosolygom és becsukom a könyvet.

Hallgatom első ismerősöm minden egyes szavát. Örömmel hallgatom, hogy ő talált egy közösséget. De vajon velem mi lesz? Én megtalálom itt a játékban azt a helyet? Kifújom végül a levegőt, majd elhessegetem az ártó gondolatokat a fejemből, mert tudom jól, hogy az felér egy fél vereséggel.
- Két hónapja? Az nagyon sok idő. Való életben annyi idő alatt sok esemény történik. – mondom el a véleményem megdöbbent arckifejezéssel. Felmerül bennem a kérdés, hogy vajon itt vannak napszakok? Van valami, amivel ténylegesen lehet mérni az időt? Vajon megegyezik a kinti időszámítás az itteni virtuálissal? Elindulok, s hála szerencsére jön utánam Raygart.
- Az jó lenne, hogyha megmutatnál különben pár hasznos dolgot, mert tanácstalan vagyok. Fogalmam sem lenne, hogy hol kezdjem először, utána másodszor. – vallom be előtte, ezzel csak erősítve a másikban azt a tényt, hogy kezdő játékos vagyok. Sétálás közben hallgatom a beszélgető társaságom szavait, hogy mit válaszol a kérdésemre.
- Mindenkiben van valami, ami megfoghatja a másikat. Hiszen lehet egy másik ember tisztelni fog azért, hogy szabadelvű vagy, vagy képes vagy másokat megvédeni. – szólok vissza, de nem itt állok meg a beszédemben.
- Én a harcos kasztot azért választottam, mert úgy gondoltam a kétkezes fegyverrel nagyobbat lehet ütni, meg jobban lehet védekezni. – magyarázom el neki, hogy én miért lettem az a kasztú, ami jelenleg vagyok. Raygart arról kezd ezután mesélni, hogy miként jutott ide, ebbe a világba. Nem kerüli el a figyelmem, hogy a barátját családtagjaként tartja számon. Igazán lovagias tett, így hirtelenjében elgondolkozok, hogy vajon én megtettem volna azt, amit ő tett? Vagy egyszerűen néztem volna, hogy elüti az autó? Ki tudja? Az életben sosem kellett ennyire bátornak lennem, ezért fogalmam sincs, hogy nálam mi a helyzet e téren. Tán ez játék előhozza az ember rejtett képességeit, vagy a szunnyadókat. A gondolataim világából Raygart szavai rángatnak vissza a virtuális világ talajára. A végén természetesen megtapsolom.
- Köszönöm a verset – jelentem ki enyhe pírral, s elfogadhatóbb, tisztább mosollyal. Megállok egy kicsit, s körbenézek.
- Minden nőnek így bókolsz? – csúszik ki az ajkaimon között, s tekintetem az övébe fúrom. Kíváncsi vagyok, hogy mit válaszol.

Mi közben sétálunk meg tervezek egy útvonalat, valami egyszerűt, ami sok helyet érint. Fegyver és páncél árusokat, boltokat és szálás helyeket. Olyan helyeket, amiket jól lehet tájékozódási pontként használni. Mi közben beszélgetünk, intek, hogy most forduljunk jobbra. Egy kicsit kisebb utcába jutunk igy ami tele van npc-k házaival. Az utcán is akad pár npc, de játékos is.
- Talán igazad lehet, de itt bent egy kicsit más, mint odakint. Itt kicsit átt értékelődnek az ilyen tulajdonságok. Egyesek szemében legalább is.
Végig értünk az utcán, egy másikra szélesebbre jutottunk ahol volt egy fogadó. Bentről harsány hangok szűrődtek ki. Előtét pedig két ló ált ki kötve.
-Nos igen az is egy szempont, néha legjobb védekezés a támadás. Érthető, hogy ilyen okból döntöttél harcos mellett részben.
Közben a térképemen egy apró kis térkép jelölővel meg jelölöm honnan indultunk. Majd pár mozdulat után elő hívtam a menüm és Tsuki felé mutattam a térképem, láthassa.
- Igen, valójában két hónapja vagyok ébren. Igazából már négy éve vagyok a játékban ragadva. Még az indulás napján voltak, akik nem léptekbe, mert a rendszer nem engedte. Engem két hónapja léptetettbe, ebbe a világba. Nos ha le utánzod, az előbbi mozdulatom a menüből elő tudod hívni a térképed. Az enyémen látod, most hol vagyunk és láthatod, honnan indultunk.
Pár mozdulat ismét, egy kis nyomkodás és egy ablak ugrik fel ismét Tsuki elött. Csak a térképeim osztom meg vele semmi több. A teljes 1 szintről, amit eddig felderítettem.
Mikor meg szólal, én teljesen elpirulok, és látszik, zavarban vagyok egy kicsit.
- Izé szóval, nem.... nem mindenkinek.
Szemeibe nézek, hiszen szemeimbe néz egyenesen. Nem is tudom, hogy mit válaszoljak hirtelen.
- Csak azoknak, akik különlegesek.
Talán korai egy ilyen kijelentés, hiszen nem ismerem viszont valami valóban meg fogott, benne mert verset írtam róla.

Hallgatom Raygart szavait, hogy ne lepődjek meg azzal kapcsolatban, hogy van némi különbség a bent és a kint között. Biztosan van, de egyelőre én nem tudnám megnevezni, ha hirtelen arra kérne. Befordulunk egy kisebb utcába, ahol én először pár pillanat erejére megtorpanok és körülnézek óvatosan, hogy esetleg nem-e most lépek be a csapda száján? Aztán döntök, hogy felesleges aggódnom, ezért gyors lépésekkel beérem a társamat. Nyitott szemmel járok, s próbálom megjegyezni a környéket, ha véletlenül erre elkeverednék. Becsatlakozunk egy szélesebb utcába, ahol feltűnik egy fogadó, s ahonnan most harsány nevetésáradat tör ki. Két ló álldogál előtte. Kedvem lenne megsimogatni az állatokat, de azonban megszólal Raygart, így kénytelen vagyok rá figyelni.
- Nem tudom, hogy mennyire leszek hasznos. De igyekezni fogok senkit sem hátráltatni, vagy nehéz helyzetbe hozni. – magyarázom a beszélgetőpartneremnek, aki szintén elkezd nekem mutatni pár érdekességet. Első nekifutásnak hihetetlennek tűnik, másodszor pedig az fut át az agyamon, hogy eddig ez nekem miért nem jutott az eszembe? A lovagot természetesen továbbra is hallgatom, valamint próbálkozok azon trükkel, amit az elébb megmutatott nekem. Nem sok időm marad a gyakorlásra mert Raygart megosztja velem a térképét, amit eddig gondosan felfedezett. Szóhoz sem jutok, de aztán csak sikerül tovább lépnem.
- Igazán kedves vagy, hogy megosztod velem ezeket. Egyelőre én nem tudok semmivel sem szolgálni, hogy visszafizessem a tartozásom. – mondom neki, mikor feltűnik az a tény, hogy zavarba jött a szavaimtól. Egymás szemébe nézünk, amit én cseppet sem kívánok megszakítani félrenézéssel.
- Szóval azt mondod, hogy szeretnél nekem udvarolni? – jön ki belőlem a kérdés, mindenféle megbotránkozás nélkül.  Valahol belül jólesik a lovag szavai, emellett a kinti világban a tanulmányaim jobban lefoglaltak, mint hogy pasizhattam volna. Magyarán nincs ellenemre a másik ilyen fajta közeledése. Mikor említi, hogy a különlegeseknek, akkor újfent pirulok, ami hosszabb hallgatást eredményez. S még mielőtt felfognám, hogy mit csinálok; akkor odahajolva a férfi arcához, adok rá neki egy hosszabb puszit.
- Köszönöm, s remélem sikerült leróni a tartozásom. – jegyzem meg egy huncutabb mosollyal. Tekintetem végül az előttem zajló eseményekre terelődik.

A lovak közelében megálok és Tsukit nézem. Hasznos nem hasznos, hátráltatni, na meg a nehéz helyzet. Az egész egy nagy relatív halmaz, mint az idő. Nekem ilyen és ezt jelenti másnak meg már pont az ellenkezője vagy a középút.
- Annyit vállalj szerintem, amit teljesíteni is tudsz, igy senkinek sem okozol éles helyzetben gondot. Én legalább is igy gondolom, meg mondom, mire vagyok, képes mit tudok. Ehhez való szerepet kérek, kapok, ha csapatban kell lenni. Igy akár a gyengeségem ki ellensúlyozhatja a másik, míg én az övét.
Furcsán értetlenül kezdek nézni a lányra, nem értem miért tartozna. Nem értem miért kéne bármit is vissza fizetnie. Nem azért segítek neki, nem azért osztok meg vele dolgokat, mert bármit is elvárok cserébe. Igy döntöttem és kész, hogy segíteni akarok neki. Meg talán tükörbe se tudnék nézni ha, hagynám a bajban egyedül kóborolni. Puszta önzetlenség vagy mi a szösz az egész. Az arcomon még az előbbi zavar uralkodik. Igen is zavarba jöttem az előbbi miatt.
- Igen, de igy hirtelen nem mertem volna rátérni a dologra. Nekem az ilyesmi mindig nehezen ment egy kicsit.
Mosolygok és közben hajamba túrok, hogy valamijen cselekvéssel oldjam a feszültségem. Amikor egy hosszú puszit kapok, teljesen le merevedek. Mintha hirtelen kővé dermednék majd a következő pillanatban elolvadnék. Érzem, hogy az arcom csak úgy lángol. Érzem virtuális bőrömön ajkai puha érintését. Majd mikor magamhoz térek, a kábulatból veszem a bátorságot és finoman meg simítom Tsuki arcát mosolyogva.
- Nem vártam és várok el semmit a segítségért cserébe. Ezért, nem is tartozol semmivel igy nincs mit vissza fizetned sem.
Még mindig a szemeibe nézek és finoman elmosolyodom.

Hallgatom a lovag bölcs szavait, majd a végén bólintok egyetértésképpen. Az viszont teljesen meglep, hogy értetlenül néz rám a fennálló helyzet miatt. Én csupán szeretném jelezni felé, hogy milyen jó érzés az, hogy segít nekem. Valahogyan az embernek ki kell mutatnia a háláját a másik irányába. S valahol úgy érzem, hogy a segítségadónak szintén jólesik az, ha elismerik a fáradozásait valami úton és módon. Zavarban van, ami valamennyire rám ragad. Nyelek egy nagyot, s néha finoman harapdálom az ajkaim. Mikor nehezen kinyögi, hogy szeretne nekem udvarolni, akkor nagyot dobban a szívem. Arcomra kis piros szín jelenik meg. Kezd olyanná válni a helyzet, mint valami szerelem első látásra. Felmerül bennem hirtelenjében, hogy biztosan csinosan nézek ki előtte?
- Tudod, hogy is mondjam….hmmm.
Nem találom rá a szavakat, főleg akkor nem, mikor ő a puszi után simogatja az arcomat. Hirtelenjében elvörösödök, sőt teljesen elfordulok tőle. Szívem majd kiugrik a helyéről, mert igazából ilyen gyengéden az arcomhoz csak most értek. Ráadásul az erősebbik nem képviselője. Beleremegett a testem az egészbe, abba a jóleső tudatba, hogy tán lesz férfi az életemben. Ám nem olyan könnyű lenyugodnom, mert a női fantázia szintén képes arra, hogy belelovalja magát bizonyos helyzetekbe. Nehéz a fejemből kizavarni azokat.
- De ha így csinálsz, akkor nem fogok tudni ellenállni – hangzik tőlem kissé halkabban, majd lassan visszafordulok az irányába. A vörösödésem elmúlt, de attól még halványan zavarban vagyok. Fogalmam sincs, hogy ezután mitévő legyek.
- Induljunk tovább – javaslom, s várom, hogy lovagias vezetőm adja meg az irányt és a tempót. Én egy darabig a hallgatást választom édes társamul, csak azután merek megszólalni, mikor lecsengett bennem az előbbi romantikus jelenet.
- Különben, nincs ellenemre, hogy egy ilyen lovaggal randizzak. – jelentem ki, aztán tényleg témát váltok.
- Fel lehet a másikat venni? Van itt baráti lista, vagy hasonló? – érdeklődöm tőle. Raygarttól pedig egyre kevésbé tartok. Ezen jelenet után nehezemre esik vad haramiának nézni.

Láttam szemeiben nem érti, miért nézek rá furcsán. Érthető a dolog, hogy furcsállja, azt én furcsállom. Még nem ismer annyira, hogy tudja, nekem jól esik látni azt, ha segítségemmel örömet okozhattam. Ép ezért nem kívánok semmit cserébe, talán csak egy dolgot. Akin, akiken segítettem mosolyogjanak és boldogabbak legyenek. Ha ez önző dolog, akkor én egy önző ember vagyok.
- Mond nyugodtan, ha szeretnéd. Kínos a számodra, Tartsd, meg magadnak nem erőltetek semmit.
Elfordult, most már biztos zavarba hoztam. Vagy amit mondani akart túlságosan is kényes téma. Az is lehet most mérges, amiért meg érintettem az arcát? Remélem nem haragszik, amiért mertem ilyen bátor lenni. Amint vissza fordult le esett a dolog valamennyire. Remélem, nem tévedek, de talán jól eset neki, amit mondtam és az is finoman meg érintettem. A szavai után már biztos voltam a dologban. Sóhajtok és keresem a megfelelő választ, de nem tudom, mi lenne a jó az igazán jó.
- Elnézést, hogy meg érintettelek, de nem tudtam ellenállni. Talán kettönk közül én vagyok az aki nem tud ellenállni a másiknak.
Csak bólintok, és lábaim lassan mozdulnak, az események túl gyorsan követik egymást. Furcsa, a különös véletlen pont most és pont ma. Talán véletlen vagy maga a sors akarata ez az egész? Azon kellene gondolkodnom, hogy mit mutassak meg, vagy mit mondjak. Percekig nem jut eszembe semmi, az agyamban csak sivár homoksivatag van. A szél fúta dűnék közt egy oázis a menyei hely természetesen egy gondolat. Egy személy, aki körül a gondolat forog. Következő mondata miatt a szívem mintha hirtelen ólomból lenne. Hatalmasat dobban és mintha ólomból lenne, egy ólomból épített hatalmas motor módjára kezdjél össze-vissza zakatolni. A szavai boldogságot hoztak szőke fejemre, mert kevés remény élt bennem az iránt ilyen szavakat haljak tőle.
- Akkor tényleg nincs ellenedre, szeretnék veled mások is találkozni.
Témát vált ez tisztán érződik, és nem erőltetem a romantikus szálat. Meg van annak is a maga ideje. Tényleg komolyan gondolta, amit mond, na meg, ha jól olvastam a jeleket lesz itt folytatás talán még.
- Igen ami azt illeti van barátlista. Fel tudsz venni akárkit, majd ha már fel vetted a helyzete térképeden látható lesz. Persze ha ő olyan helyen van, amit te nem ismersz még csak egy homályos térképed lesz. A baráthoz vezető utat fel kell derítened.
Most lassabban csinálom, elő hívom a menüt. Majd a barát listám és a barátok hozzáadása opciót választom. Igy Tsuki elött felugrik egy kis ablak miszerint barát kérelem érkezett.
- Egyébként, jó ha tudod nem mindenki ilyen mint én. Persze vagyunk egy páran, de nem erre céloztam. Ha nem vagy védett területen és vörös indikátoros játékost látsz, akkor fuss, ahogy csak tudsz. Gyorsan menekülj védett területre. Cselekedj igy ha sárgát látsz, vagy gyanús zöldet. Hallani pletykákat miszerint egyes vörösöket zöld játékosok segítenek tőrbe csalni az áldozatot.
Talán bátor kijelentés lesz a következő tőlem, de a vigó végül is ezért van részben. Még ha a céh nem is lenne, akkor is igy gondolnám.
- Ha bajban lennél tudnod kell nem vagy egyedül. Rám és a céhtársaimra számíthatsz.

Zavarba hoz engem, főleg ama bizonyos érintésével, amit nem olyan régen tapasztalhattam meg. Újdonság számomra, annak ellenére, hogy virtuális világon belül vagyunk. A lényem legjobban elrejtett részében ott az ujjongás, az új dolgok iránti éhség. Ez mennyivel másabb, mint a kinti a világ? Új élményeket lehet szerezni. Eszembe ötlik, hogy valakik játékon belül találnak rá igazi párjukra. Erre a gondolatra felpezsdül a vérem. Arra leszek figyelmes, hogy elnézést kér egy olyan tettért, ami engem nagyon megfogott. Sokat elárul arról a személyről, hogy miként cselekszik. S engem megérintett, megindított, de egyben halványan kezd magához láncolni. A szívem dobog, s a lélekállapotom továbbra sem nyugszik.
- Nincs itt semmi baj ezzel, hogy megérintettél. – hangzik tőlem, hogy ne aggódjon emiatt. Ez olyan emberi dolog, amit nehéz lenne kiirtani mindenkiből. Halad tovább köztünk a beszélgetés, azonban a levegő, mint ha vibrálna körülöttünk. Vagy ezt most csupán én képzelem oda?
- Nincs ellenemre, hogy máskor találkozzunk egymással. Nem kell megfojtanunk egymást a másik jelenlétével. – fogadkozok nagy bölcsen, mint ha valami guru lennék Indiából. Hallgatom ezután a magyarázatát, a beszédét, és nézem az arcának mozgását. Nézem azután, hogy miként jut el abba a menübe, ahol a baráti lista található, s én leutánozom. Magamban örülök, mikor megérkezik Raygart felkérése, amit immáron minden probléma nélkül fogadok el. Megkapja tőlem azt a címkét, hogy: A lovag pasim. Egy kisebb varázslatos mosoly jelenik meg ajkaimon, s egy ideig nem arra figyelek, hogy mit magyaráz, hanem ott a neve a baráti listámon. Későn kapok észbe.
- Oh hogyne, köszönöm. Én még kezdő vagyok ugyan, de ha van kedved beszélgetni velem valamiről én szintén meghallgatlak. – ajánlom fel neki.  Haladunk tovább a nyugati részben, tekintetem inkább a mellettem lévőn pihen, mint a környezeten. Tán ilyen az, mikor kezd szerelmes lenni az ember? Új terepen járok, számomra ingoványos talajon.
- Visszatérve, vigyázni fogok magamra, de ígérd meg, hogy te szintén az leszel. – nézek rá komolyan, teljes elhatározottsággal. Nem akarom őt elveszíteni, egy ilyen értékes barátot és még ki tudja, hogy hol áll meg a kapcsolatunk? Átveszem a vezetést tőle, főleg azért, mert kezdek rájönni miként működik a térkép. Szépen bejelölgetem magamnak az érdekes helyeket. Hosszú hallgatás után szólalok csak oda randitársamhoz.
- Most már nem érzem magam annyira elveszettnek, amit neked köszönhetek. – jelentem ki somolyogva, miközben egyre többet nézek rá az ajkaira. Kíváncsiság hajt abban, hogy megízleljem azokat. A lelkiállapotom még mindig magasan száll. Cselhez folyamodok, kissé aljas, de remélem nem fogom megbánni a tettem.
- Nézd mi van ott! – mutatok egy irányba, ahol nem tudom pontosan mik vannak.  Közelebb lépek hozzá, sőt lágyan odasimulok hozzá, aztán sután lecsapok az ajkaira. Csupán öt másodpercre, s lassan távolodom el tőle. Úgy vélem ettől meg lesz bélyegezve, s nehezen fog kilökni a gondolatai világából. Egy csók az elfeledés ellen? Igen. Rámosolygok Raygartra, de hagyom megszólalni, már ha tud ezek után.

Nyugtázom magamban, hogy nem zavarta az érintésem. Legalább is probléma nem volt vele. Az igazság az régen csináltam hasonlót, már, mint igy érintések meg egy nőt. Vajon mit gondolhat rólam most ezek után? Lehet, később nem akar találkozni egy ilyen ballfék mint én? Más már lehet tovább ment volna, mint egy puszta érintés. A szavai némileg eltörlik a kételyeim, jól esik hallani amit, mond. Még ha nem is lesz kapcsolatunkból több mint egy szoros barátság. Akkor is jó hallani, amit mond, persze azért többet szeretnék remélni puszta barátságnál.
- Örülök, hogy igy gondolod. Legközelebb szerintem beszélgessünk másról is.
Vagy is ne erről a világról és a titkairól.
Kellett pár pillanat le essen mit mondtam. Igen egy burkolt randizunk, találkozunk máskor és beszélgessünk, szórakozunk. Elkapom a tekintetét, észre veszem, ahogy figyel. Még mindig azzal bajlódok, le olvassam a jeleket, most mit is jelent az, ahogy engem figyel. Szimplán csak hálás és figyeli a segítő szavakat vagy más dolog van a pakliban?
- Meg ígérem, hogy vigyázni fogok, most már miattad is ne keljen aggódnod miattam.
Mosolyogva figyelem, ahogy a térképpel bíbelődik. Próbálgatja mit és hogyan lehet, örülök neki. Jó látni és tudni, hogy segíthettem valakinek. Az igazi jutalom ez a látvány és a tudat, hogy örömöt okoztam valakinek és kisegítettem a bajból. Csak követem mellette lépdelve és figyelem fél szemmel mit is csinál. Hogy ha kell és kéri, segítsek neki.
- Én pedig örülök, hogy igy érzel tudod ez az igazi viszonzás. Látni azt a kedved sokkal jobb és..
Folytattam volna, hogy ha nem kell hirtelen más irányba nézznem. Igazából nem voltam rá kényszerítve, ahogy mutatott az a hév, ahogy mondta. Reflexből is arra néztem amerre mutatott. Nem volt ott semmi meg lepő dolog vagy más, akkor miért....
A választ meg kapom szinte azonnal. Érzem, ahogy közel kerül hozzám egészen közel. Érzem testének finom vonalait haloványan majd ismét a puha ajkak. Ajkaimhoz érinti és egy pillanatra egy csók. Ami rövid talán, de engem mintha áramütés érne. Lábaim meg gyengülnek talán picit meg is rogynak. Mikor eltávolodik tőlem az szinte fizikai fájdalom.
Nem tudok meg szólalni csak figyelem Tsukit egyenesen szemeibe nézek résnyire nyitott ajkakkal. Cseles trükk, hogy lopjon egy csókot és ez a váratlan dolog kedvemre van. Tetszik, hogy tud kezdeményezni, még ha egy kicsit bátortalanul is.
Percek telnek el számomra mire meg tudok szólalni. Először inkább csak levegőt veszek és próbálkozok, csak egy árva hang hagyja el szám.
- Legközelebb résen leszek és én lopok egy csókot.
Mondom mikor végre nagy nehezen meg tudok szólalni. Egy ötletem támad, talán korai viszont nincs benne semmi rossz.
- Mond nem vagy éhes? Ismerek egy jó cukrászdát.

Raygart mondja nekem, hogy legközelebb beszélgessünk valami másról, így belül egy picit szomorú leszek, hogy ilyen hamar különválnak az útjaink. Végül kifejti, hogy ne erről a világról beszélgessünk. Egy darabig nézem a másik vonásait, majd válaszolok neki.
- Rendben, beszélgethetünk másról, ha azt szeretnéd. – mondom ki, mert nincs ellenemre. Még nem éltem annyit ebben a virtuális világban, hogy el ne felejtsem azt a érzést, hogy milyen a valóság. Ahol nem halnak meg csupán emberek azért, mert összeharapdálja egy kutya. A kinti világan még van esély megmenteni a bajba jutott embereket, azonban itt úgy tűnik csupán egy esély van.
- Hiszek neked, s én szintén óvatos leszek. – ígérem meg a lovagnak ezt a dolgot, hogy nem fogok meggondolatlanul cselekedni. Ha nagy nyomás nincs rajtam, akkor képes vagyok higgadtan és normálisan gondolkozni. Ez az én erősségem, úgy vélem, de még nem tudom, hogy ezt mennyire tudom SAO világában kamatoztatni. Bíbelődök a térképpel, meg úgy megnézek pár menüpontot, amibe eddig nem mertem belemenni, mert úgy véltem, hogy elrontok valamit. Valahogy attól a tudattól sokkal jobb érzem magam, hogy van és lesz mellettem valaki, aki segít nekem. Átfut az agyamon, hogy milyen jó lenne, ha sokan megismernék ezt az érzést. Aztán apró cselhez folyamodok, hogy magamat meghazudtolva lopjak Raygart ajkairól egy csókot. Én úgyszintén nem tudom magam hová tenni, mert a való világban, biztosan nem mernék ilyesmit megcsinálni. Sokáig meg sem szólalunk, sem ő, sem én. Szerintem ezen pillanat után tökéletes.
- Milyen legközelebb? Még be sem vetettem az igazi tudományom – ejtem ki a szavakat, s jól hallható benne az incselkedő hangnem.
- Én nem fogok bedőlni a trükkjeidnek – toldom meg szavaim, aztán várakozok, hogy mit fog minderre reagálni.
- Nem vagyok éhes. Annak kéne lennem? – kérdezek vissza azon nyomban. A cukrászda hallatára nem repesek az örömtől.
- Szóval hizlalni szeretnél? – csapom rá az édes csapdát, egy mindentudó bájos mosollyal. Nah ebből vágja ki magát, lovag úr! De mivel, még kiverné a víz, azért derekamat az övéhez tolom.
- De megengedem, hogy az én adagommal is elbánj. – erre tettre készen állok, hogy megmutassa azt a bizonyos cukrászdát.
- Falásra fel!

A másról is beszélgessünk elég tág fogalom. Mert tényleg rengeteg dolog van amiröl beszélni lehet. A virágok aktuális kedve vagy is, na melyiket hova jó ültetni. Aztán ott a zene, a könyvek a fodrászat és tovább sorolni csak az merné, aki kicsit bolond hisz tényleg rengeteg téma van. Oly sok beleszédül szinte az ember.
Boldog bólintással veszem tudomásul, hogy szintén vigyázni fog magára. Ennél többet aligha merek kívánni. Talán egy dolgot még is kívánnék, tényleg legyen legközelebb.
- Oh jaj szerinted én igen? Bár lehet, nekem több félni valóm van, attól elcsavarja valaki a fejem.
Sejtelmesen elmosolyodom, egy huncut és sejtelmes mosoly. Mi közben fel csillanó kék szemekkel nézem őt.
- Ez még csak a kezdet, mire meg ismered, a trükkjeim ráébredsz menthetetlenül belém habarodtál.
Mi közben ki mondom, a szavakat egyre közelebb hajolok. Utolsó két szót már egyenesen a fölébe suttogom. Utána bátorságot veszek és ajkaimmal, hamm meg érintem a fülcimpáit, finoman mintha a kedvesemét érinteném.
Aztán várom, hogy ép nagy csattanóst kapók jobb és bal felemre, vagy esetleg valami mást.
- Egyébként igy vagy tökéletes, és csak kicsit meghittebb romantikusabb helyre akartalak csalni. Ez is az egyik cselem, hogy a csábitásban megelőzzelek.
El is indulok a cukrászda felé, ha nem ér semmilyen orvtámadás.

Hallgatom Raygartot, aki kijelenti, hogy több félni valója van attól, ki elcsavarja a fejét. Nagy szemeket meresztek rá, mint ha nem érteném, hogy mire célozgat, aztán nézem egy darabig a sejtelmes somolygását. Csillámszemű Mosoly Lovagfi, fogalmazódik meg bennem ez a név, úgy tetszik saját magamnak, hogy feltárom előtte ezt.
- Csillámszemű Mosoly Lovagfi, ez vagy most. – jelentem ki, aztán várom, hogy erre mit talál ki.
- Nagy szavak, egy nagy ember nagy szájából – emelem ki a nagy szót, minden egyes alkalommal. Nem felejtek el bájosan mosolyogni hozzá, mert egyáltalán szó sincs arról, hogy elküldeném őt melegebb éghajlatra. Megbántani sem szeretném, szóval ezzel próbálom érzékeltetni vele, hogy nem kell ezt komolyan vennie. Azonban, mielőtt még végigfutnának rajtam ezen gondolatsorok, addig ő már belépett a személyes terembe. Mikor ajkával hozzáér a fülcimpámhoz, akkor az első reakció egy akkora parasztlengő, hogy végigtarolja a a nyugati rész pár épületét. Ám, másik részről jön az a bizonyos brrr érzés, ami megakadályoz engem, hogy így tegyek. Pislogok rá párat, és az arcomon a meglepettség jól látszik. Próbálok túllendülni ezen apró sokkon, amit okozott nálam a tevékenységével. Ez túlontúl furcsa volt, így elsőre. Elindulok utána, de lassabb tempóban. Mélyen gondolataimba merülök, de közben nézem a lovagot, aki előttem halad. Nincs se pofon, se parasztlengő, se váratlan csapás a részemről. Próbálom összeszedni magam, mert ez egy övön aluli csel volt.
- Aham – szólalok meg késlekedve az utolsó két mondatára, majd magamat megerősítem. Itt bizony a harcnak nincs vége, s Csillámszemű Mosoly Lovagfi biztosan kap valami váratlant és övön aluli cselt. Felsóhajtok, s mellé sietek.
- Cukrászda mint romantikus hely? Én sokkal jobban el bírnék képzelni egy naplementés, kísértet járta erdőt. Vagy egy üres pókhálós, gyertyákkal kivilágított kastélyt. – szólok hozzá, egyben végérvényesen visszatalálok önmagamhoz. Haladok mellette egy jó darabig, aztán a következő szavak jutnak eszembe.
- Kérsz egy csókot? – érdeklődöm tőle, ami valójában a visszavágás előjele. Úgy vélem, hogy nem fog nemmel válaszolni, hiszen melyik botor férfi utasítana vissza egy ilyen ajánlatot?
- Ha igen, akkor pörögj 10-szer, miközben behunyod a szemed, aztán mond, hogy igen – mondom el a teendőket, s már előre várom mit csinál. Vajon tényleg megcsinálja a kedvemért?

Nyugtázom magamban, hogy nem kaptam semmi tettlegest. Védett területen ugyan nem sérülnék, fájdalmat sem érzek. Látom, hogy meglepődött habár nem vagyok egy profi, aki olvas az apró jelekben. Tudom itt a határ és talán ez egy picit még sok is volt. Nem bánom, mert igy meg tudtam pár apró dolgot.
- Te vagy a második, aki becenévvel illet idebent. Az első a Szöszi volt most meg csillámos.
Mosolygok, mert már azt is tudom milyen helyeket tart jónak. Nos talán van 1-2 ilyen helyszín az első szinten is. Nincs akkor bizony meg kell teremteni a meg felelő helyet.
Egy kicsit meg lepődők a kijelentésén, kéreke egy csókot. Nos, igen kérnék, de még sem. Ne azért adjon valaki valamit, mert teljesítek valamit. Azt adja, azért mert adni akarja, mert szívből adja. Más különben nem ér semmit az egész, egy lelketlen cselekedetnél bármi jobb, ha van benne egy csipet szeretet. Egy csipet ez szívből jön mert kedvelek vagy ilyesmi.
Meg csinálom, pörgők tízszer miközben becsukom a szeme. Nem vagyok egy akrobata ezért nagyot puffanok a földön, a végén.
- Igen.
Majd mi elött még bármit cselekedhetne Tsuki kezem a szám elé teszem.
- Nem, ne azért ad mert pörgős és forgok, megcsinálok valamit amit kérsz. Nem lélekből jön, szívből akkor értéktelen a csók.
Feltápászkodok a földről és leporolom, a ruháim majd a lányra nézek. Most mit fog reagálni.

Megszólal Raygart amire, azon nyomban válaszolok.
- Miért ne illesselek becenévvel? Különben, ha én csak a második voltam, akkor mi lett az elsővel? – érdeklődöm tőle, amire kapok választ, vagy sem. Nézem a lovag mosolygását egy darabig, de különösebben nem szólok hozzá. Látom, hogy meglepődik a kifejetésemen, de ezt nem jegyzem meg neki. Türelmesen várok a megfelelő pillanatra, hogy eltávolodhassak tőle. Mikor elkezd pörögni, akkor nyugodtan elsétálok a közeléből, hogy a közeli ház árnyékában találjak menedéket. Vicces nézni, ahogy a pörög tízszer, s becsukott szemmel. Látom, ahogy mások szintén felfigyelnek az akciójára, így nagyot somolygok. Akkor mosolygok nagyot, mikor nagyot puffan a földön. Mond ezután egy igent, ám fogalmam sincs, hogy mire gondolja. Nézem, hogy feltápászkodik a helyéről, majd végighallgatom a következő gondolatmorzsáját. Kissé zavaros számomra a szavai, ám nem fűzök hozzá semmi különösebbet. Nyugodtan odasétálok hozzá, s csupán ennyi hangzik el tőlem.
- Mehetünk a cukrászdába – jelentem ki, s fogalmam sincs, hogy valójában merre van az a hely, elindulok abba az irányba, amerre tartottunk eddig is. Abban bízva, hogy közben nem kellett elfordulni egy másik irányba. A szavain gondolkozom, meg az értelmén. Kis idő múlva megállok, majd rákérdezek nála a következőre.
- Akkor meg, minek forogtál? Nyugodtan ellenállhattál volna a kérésemnek, vagy szavaimnak, de mégsem tetted. – világosítom fel, hogy ez bizony nálam kérdéseket vet fel.
- Mindegy – sóhajtok fel, aztán tovább haladok. Ez a beszélgetés cseppet sem nyugtat meg. Eddig annyit tudok Raygartról, hogy szeretne velem randizni. De vajon tényleg úgy gondolja? Mi igaz az egészből? Hallgatok, mint a sír, mert ezt találom a megfelelő dolognak a jelenlegi helyzetben.